Szavakba önteni nem lehet,
Egyetlen eszköz a képzelet,
Mely álmok szárnyán elröpít,
S titkos helyekre átvezet.
A szavak mit sem érnek,
Ha a tettek elvetéltek,
S nem az vagy, ki lenned kell,
Önvalód, mi benned életre kel.
Légy az, ki voltál, s a hited elvezet,
Egy jobb világba, hol ármány nem leledz,
Csak szeretet és béke, Isten dicsősége.
Ott belső békéd megleled.
Maryam Link
Tiszta forrás vagy nekem, fürössz meg magadban!
Mosd át lelkemet, töröld ki múltamat!
Sodorj magaddal, vigyél el!
S ha elmém elcsitul, újra magam leszek,
Együtt veled.
Igazgyöngy vagy nekem, kagylóhéjba rejtve.
Az évek lehullanak, itt vagy a jelenben.
Bennem tündökölsz, nem engedlek el.
Tetemben dobogsz végre,
Együtt velem.
Vakító nap vagy nekem, átsütsz mindenen.
Utat mutatsz a mában, az élet mámorában.
Sugaraid karokként fonod körém.
Eloldozhatatlan kötelék,
Végleg veled.
Maryam Link
Te vagy az életem egyetlen gyémántja,
Te vagy a mindenség örök csillogása.
Te vagy a szívemnek színes szivárványa,
Te vagy a lelkemnek minden kívánsága.
Legyen az életed boldogságok sora,
Legyen az álmod egy beteljesült csoda.
Angyalok kísérjék végig a sorsodat,
Csillagporral hintsék leendő utadat.
Maryam
Az est fekete kabátja bujtatja a Napot
Sugarai horizont alá merülve fáradtan kihunynak
Csillagokat szórva az égi mezőkre, mélán csitulva
Emlékké oldozzák a tegnapot.
Keresztre feszít a tudattalan tudat
Ezerszer kimondom édes neved
S míg magányom falán mereng az este
Lét-sóhajom hangja utánad kutat.
Rád sírom hömpölygő igémet
Érzelmeim vihar-szálait beléd bogozom
S míg a vén idő perceit lopva morzsolom
Bársony tekinteted íriszét idézem.
Küszöbömön libben a reggel
Harmat-szemei pislogva húznak
Vágyálmaim neszezve hozzád bújnak
S beléd gyűrűzve, sodrón elveszem
(Maryam)
Csendkertembe simulva tépem vágyvirágaim
Illatos szirmaik földre hullón hevernek
S mint tengermezők hulláma arcomra peregnek
Agyamba présként tolulnak gondolatláncaim.
Lemerülök benned, vágyón, gondolatban
S felhozom mélységed igazgyöngy fényét
Kagylóhéj tested kitárom félénk
Kezemmel... érintem a foghatatlant.
S míg a rám görnyedt szótlanság szavai kiabálnak
Hangod belenő a némaságba, s megtölti a légüres teret
Simogatón magamra húzom árnyék-kezed
Fölfelé kapaszkodom a léthomályba.
Gyengéden ringatlak magamban
Nyíló meztelenséged tűz-vihara sodor
Egyre beljebb, s míg parázstüzed belém lopod
Örökre szívemre hajtalak.
(Maryam)
xMagazin
Offline
