Belépés
klarika47.blog.xfree.hu
Ha érted a saját lényedet, érted mindenki lényét. Kiss Tiborné
1947.10.29
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/21 oldal   Bejegyzések száma: 200 
Jucika 102 éves
  2021-06-21 07:53:59, hétfő
 
  Sokan csak álmodoznak arról, hogy szép,
hosszú életük lesz, hogy láthatják majd az
unokákat, esetleg a dédunokákat felnőni, ám
ez keveseknek adatik meg. A Debrecenben
élő Keresztesi Zoltánné Julianna néni február
17-én ünnepelte 102. születésnapját; ennek
apropóján megkértük, mondja el, mi a hoszszú
élet titka. - Mindenki a maga orvosa, és
vigyázzon magára.
Sokat teszek ezért: minden reggel tornázom,
odafigyelek a táplálkozásra, a megfelelő
tápanyagbevitelre, naponta mozgok, sétálok
a ház előtt, nyáron pedig a szomszédokkal
sokat beszélgetünk kint, a ház előtti padon.
Nagyon jó közösségünk van - fogalmazott.
Minden napnak megvan a menete: reggel
tornázik, aztán reggelizik, majd egy pohár
itóka elfogyasztása utánújságot olvas, pihen.
Az ebédet egy kis alvás követi, és
ha jó idő van, délután a parkban sétál.
Vacsora utánmegnézi a híradót, fürdik és
alszik.
Julianna néni szívesen emlékezett vissza
gyermekkorára, fiatalságára. 1919-ben
született, nem sokkal az első világháború
után. Édesanyja 1925-ben meghalt, ezért
apai negyszülei nevelték őt és három
testvérét.
Egyik húga, Kenyhercz Péterné Kató néni
még ma is él; 97 éves. Mint mondta, nagy
család voltak, így mozgalmasan teltek a
hétköznapok. Sok szeretetet kapott
nagyszüleitől, nagynénjétől.
Mindig volt hús az asztalon, nem éheztek,
de sokszor ettek babot és lencsét is.
- Jó emberi kapcsolatok voltak; az emberek
kint ültek az utcán, a telkek előtt és beszélgettek.
A fiatalok énekeltek, citeráztak, hegedültek vagy
szájharmonikáztak
- mondta, majd hozzátette, ebben az időben jött
be a Sokol rádió, azt hallgatták, mivel nem volt
más szórakozási lehetőség. Akkoriban csak hat
elemi iskola volt, így 13 évesen már női szabónak
tanult, majd három év múlva, a szakma megszerzése
után próbált elhelyezkedni, de munka híján kitanulta
a férfiszabó-szakmát is. Végül a Debreceni
Ruhagyárban helyezkedett el, meósként kereste a
kenyérre valót. Fiatalon sokat járt
táncházba, iparos bálokba, ám ezekre a helyekre is
csak szülői kísérettel lehetett menni. Huszonkét évesen,
1941 júliusában házasodott össze férjével, akivel 1999-
ig éltek boldogan. Két lányuk született; sajnos, ma már
egyik sem él. Sírva mesélte el, hogy Jutka 1985-ben,
Marika pedig 2014-ben halt meg; 43 és 68 évet éltek,
a ,,Papa" pedig 58 együtt töltött év után hunyta le örökre
szemét. - A második világháború alatt, 1942-ben
született első lányunk. A férjem akkor sorkatonai
szolgálatát töltötte Esztergomban. Én mentem el hozzá,
és vittem el megmutatni a gyermekét, mert nem engedték
haza. Ezután fogságba került Oroszországban, és
a háború befejezése előtt kevéssel engedték el.
Sok szép emlékem van. Ilyen, amikor férjhez mentem,
amikor családot alapítottunk, és minden gyerek, unoka,
dédunoka születésénél nagy boldogság töltött el. De akkor
voltam a legboldogabb, amikor a férjem hazatért a fogságból
- sóhajtott.
Férjével sokat jártak szakszervezeti üdülőkbe,
Julianna néni azt mondta, ott nagyon jól érezték magukat,
de eljutottak repülővel Moszkvába is
- az volt a legtávolabbi pontra történő utazás.
Arra a kérdésre, hogy megbánt-e valamit a 102 év alatt,
határozott nemmel felelt.
Hozzátette, minden korban volt valami szép,
vagy megtalálták benne a szépséget. Nem
éltek gazdagságban, de mindig volt valami,
ami boldoggá tette őket. Átlagos, normális
életet éltek, megvolt mindenük, ami a mindennapi
élethez kellett.
Julianna néninek három unokája és öt dédunokája van.
A középső unokája és családja Debrecenben él; velük
tart szorosabb kapcsolatot. Minden vasárnap és
ünnepnapon elviszik magukhoz, együtt ebédelnek;
az unokájával, annak feleségével és dédunokáival
tölti idejét. Nagyon kedveli a káposztaféléket, így a
töltött vagy toroskáposztát
bármikor megeszi, de szereti a főzelékeket is
- nem válogatós. A családtagok odafigyelnek rá,
bevásárolnak neki, rendben tartják
a lakását. A másik két unoka Budapesten él,
de évente ők is meglátogatják.
A koronavírus kapcsán elmondta, nagyon odafigyel
az egészségére, de ez a járvány előtt is így volt.
Megkérdeztük azt is, hogy 102 évesen van-e
még valami, amit látni szeretne a világban.
Azt válaszolta, már nem nagyon vannak
ilyen álmai, hiszen tisztában van a korával
és a lehetőségeivel.
Ám ha lehetne három kívánsága, akkor
szeretné megélni a legnagyobb, 19 éves
dédunokája esküvőjét, szeretné, ha az egész
család egészségben élne hosszú, boldog életet,
és arra vágyik, hogy a hátralévő életében sokat
mozoghasson, sétálhasson a szabad levegőn.





 
 
0 komment , kategória:  Mesék az életből 1.  
Karácsonyi mese
  2021-06-17 11:09:58, csütörtök
 
  Mert ez a mi emberi világunk újra építeni kezdi a Bábel tornyát,
melyben egyik ember nem értheti meg a másikat, jelszavakból,
hamisságokból, elfogultságokból és előítéletekből s jönni fog
hamarosan az irigység is, a rosszindulat, meg a gonoszság,
melyek miatt az Úristen újra pusztulásra ítéli majd az embert.
Tolvajlás és gyilkosság fog uralkodni a földön, s ha a
nyomorúság és a nagy sötétség rátok szakad majd, akarom,
hogy emlékezzetek: csak a szívetekben égő gyertya menthet
meg egyedül a pusztulástól.

Wass Albert : Karácsonyi mese (részlet)





 
 
0 komment , kategória:  Mesék az életből 1.  
Jucika 102 éves
  2021-02-20 07:16:27, szombat
 
  ,,Amikor én kislány voltam, még másképp ünnepelték a karácsonyt. Nem volt még ez a nagy hacacáré!"

- emlékezett vissza Keresztesi Zoltánné Lőrinczi Julianna. A Napló februárban százegyedik születésnapja alkalmából látogatta meg a nénit, most pedig megkértük, meséljen egy kicsit megannyi átélt karácsonyáról. - Ajándékok? Nem-nem! Ajándékozás, az nem volt. Szerényen éltünk. Hatéves voltam, amikor édesanyám meghalt, akkor kerültem az anyai nagyszüleimhez, ott nevelkedtem - mondja, közben kávéval kínál. - Szegények voltunk, igen. De hát, a gyerekkor, az mindig jó! - és látom, hogy elmosolyodik, hiába takarja maszk az arcát, a szemei elárulják.

Tisztán emlékszik

- Minálunk nem volt karácsonyfa, amikor kicsi voltam. A húszas évek végén, a harmincas évek elején nekünk csak egy kis fenyőág függött a lakásban, az volt az ünnep szimbóluma. Meg volt rajta egy pár szem cukor - idézte fel a múltat Julianna néni. - Onnan tudtuk, hogy karácsony van, hogy a nagynénik egy hatalmas teknőben dagasztották a tésztát a kalácsnak, meg készítették a bejglit, és aztán azt átvittük a szomszédba. Ott volt kemence, abban sült ki a sok finomság. Máskor nem volt tészta, esetleg elvétve, néhány vasárnap - bólogat, közben nézi az asztal közepére állított apró műfenyőt. Azt mondja, akkoriban azt ették, ami volt, ha csak a kenyér haja jutott, akkor azt is boldogan rágcsálták. De a kiskertben azért megtermett a sok finom zöldség, gyümölcs és az udvaron mindig szaladgált pár baromfi. - A bejglisütés csínját-bínját a nagymamámtól tanultam, és a nagynénéimtől. Jaj, de sok mindent tanítottak nekem a nagynénik! - merengve elnéz a vállam fölött.

,,Számomra akkor lett igazán ünnepi hangulata a karácsonynak, amikor már saját családom volt. 1941-ben esküdtem, és bár a férjem bevonult katonának, szerencsére sosem került a frontvonalra"

- részletezi, és közben arról is szó esik, hogy akkoriban az árva fenyőágat már leváltotta a kis lakásban ácsorgó, szerény karácsonyfa. És bár sosem volt fényűzés és pompa, mégis meghitt hangulatban teltek az ünnep napjai. - És bolondítottuk a gyerekeket! Bizony! Akkoriban még pucolták a cipőjüket becsülettel, mert különben nem hozott semmit a Mikulás. És hát, a karácsonyi ajándékokat is a Jézuska hagyta a fa alatt.

Változnak az idők

- Mostanában már más. Én egyedül élek a Luca cicával. De gyakran látogat az unokám, aki Debrecenben lakik, és sokszor látom a dédunokáimat. A közös vasárnapi ebédeket nagyon szeretem, majdnem minden hétvégén velük vagyok - mondja büszkén Julianna néni, közben megsimogat néhány díszt a kis műfenyőn. Azt mondja, neki már ez való. Kicsi és praktikus is, amikor itt az ideje, feldíszíti, és utána elrakja a dobozba; aztán következő évben újra előveszi. Mint megtudtuk, az ünnepekkor sem hagyják magára. - Karácsonykor sem vagyok egyedül. Dehogy! Megyek az unokámékhoz ebédelni szenteste napján. Az mindig nagyon jó. Óriási karácsonyfa van náluk! - és egekbe emeli a kezét, mutatja, mekkora. Arra is kitért, a hatalmas fenyő alatt mindig felcsendülnek az énekek, a gyönyörűen megterített ünnepi asztalnál pedig jó étvággyal falatozik a család. - Hogy a Luca cica jön-e velem? Jaj, nem jön az, csillagom! Nem volt ő még kint sosem! Amikor szenteste hazaérek, megint itt vagyunk, kettecskén - mondja nevetve, és közben hátrabiccent a fejével a szobában szuszogó szőrmókra.

Julianna néni idén a százegyedik karácsonyát töltötte. Reméljük, szeretetben és békében teltek az ünnep napjai, mi pedig alig várjuk, hogy februárban elmesélje a részleteket, amikor névnapján és a százkettedik születésnapján köszöntheti őt a Napló.

Berecz Dorina





 
 
0 komment , kategória:  Mesék az életből 1.  
A mécses
  2020-04-17 07:16:55, péntek
 
  Volt egyszer egy ember, aki az igazságot kereste, mert azt olvasta a bölcs könyvekben, hogy azt kell követni. Kereste mindenütt, bejárta az egész világot, de az igazságot sehol sem találta. Már csak egyetlen hely volt a világon, ahol nem járt, gondolta, oda még elmegy, hátha ott megtalálja azt, amit annyira keres. Bátor ember volt, nekiindult hát a sűrű, sötét erdőnek. Először a tolvajok barlangjába jutott. Elmondta nekik, hogy mit keres, azok meg nevettek: "Azt hiszed, hogy nálunk megtalálod az igazságot?" - azzal kilökdösték a barlangból. Az ember ment tovább és a boszorkányok tanyájára ért. A boszorkányok is nagyot nevettek az emberen: "Az igazságot keresed? Azt hiszed, itt megtalálod?" Az ember tovább indult és egyszer csak egy sárkunyhóhoz ért. Belesett az ablakon, és mit látott? Sok-sok apró mécses égett odabent. Bekopogott, de senki nem válaszolt. Akkor benyitott. Egy hatalmas termet látott, tele polcokkal, és mindegyiken olajmécsesek égtek. Egyik aranyból készült, a másik ónból, a harmadik ezüstből, a negyedik agyagból. Ahogy belépett, egy hosszú, ősz szakállú ember jelent meg előtte.
,,Légy üdvözölve fiam", mondta neki. ,,Miben segíthetek?"
,,Légy üdvözölve te is", válaszolta az ember, majd így folytatta: ,,Bejártam az egész világot, de ilyen helyet, mint ez, még sehol nem láttam. Mondd csak, mire valók ezek a mécsesek?"
,,Minden mécses egy-egy ember lelke" - felelte az ősz szakállú ember. ,,Amíg a mécses ég, az ember jól van. De amikor a mécses lángja elhalványul, az ember lelke kiröppen a világból."
Az ember nézte egy ideig a mécseseket, aztán összeszedte a bátorságát és megkérdezte: ,,És az én lelkem mécsesét meg tudnád mutatni nekem?"
,,Akarod?" - kérdezte az ősz öregember. - ,,Biztos, hogy akarod?"
,,Akarom" - válaszolta az ember. ,,Akkor kövess!" - és elindultak a kunyhóban. Hosszú, kacskaringós utakon mentek, egyik folyosóból másik folyosók nyíltak, és amerre elhaladtak, a polcokon mindenütt mécsesek égtek. Egyszer csak beértek egy kicsi szobába és ott, az egyik polcon csupán három mécses égett. Az öregember rámutatott az egyikre: ,,Ez a te mécsesed" - mondta.
Az ember odanézett és minden ízében remegni kezdett, mert látta, hogy a kanóc már igencsak rövid, és a mécses alján alig van pár csepp olaj. Aztán összeszedte magát és körülnézett. Látta, hogy a másik két mécses, amelyik az övé mellett áll, tele van olajjal és mindkettő fényes, erős lánggal ég. Odafordult az öregemberhez és megkérdezte: ,,Ez a jobboldali, ez a fényes, kié?"
,,Mindenkinek csak a saját mécsesét mutathatom meg", mondta az öreg, azzal sarkon fordult és eltűnt.
Az igazságot kereső ember minden ízében reszketve nézte a mécsesét. Hirtelen szörnyű gondolat támadt benne. Fölemelte a fénylő lánggal égő, jobb oldali mécsest, amely tele volt olajjal és készen állt rá, hogy átöntse saját mécsesébe a benne lévő olajat. Már éppen megbillentette a mécsest, amikor hirtelen ott termett az ősz öregember, vasmarokkal megragadta, hogy csak úgy ropogtak a csontjai és azt sziszegte:
,,Ezt az igazságot keresed? Ezt?"
Az ember előtt elsötétült a világ, eszméletét vesztette. Amikor magához tért, már nem volt ott sem a kunyhó, sem az ősz öregember, s nem látta a mécseseket sem. Egy erdőben találta magát, és hallotta, hogy az erdő fái azt suttogják neki: ,,Nem az a fontos, hogy hány csepp olaj van még a mécsesedben, hanem az, hogy mire használtad el a többit".

(héber mese alapján)





 
 
0 komment , kategória:  Mesék az életből 1.  
Öregek az utcán
  2020-03-19 09:23:45, csütörtök
 
  Egymás után olvasom az ingerült bejegyzéseket, hogy tele a város
öregekkel. Szörnyű, milyen hülyék ezek, nem értik, hogy otthon kell
maradni, miért mászkálnak még mindig?

Hát akkor most megpróbálom elmagyarázni, miért mászkálnak.

Mert például dolgoznak. A nyugdíjból nem élnek meg, másrészt évek
óta halljuk, menjenek vissza a munka világába, nincs elég ember.

Beültek például a Spar kasszájába, ott talán nem zavar annyira, ugye?

Vásárolnak, mert nincsenek a közelükben rokonok, gyerekek, unokák.

Nem tudnak előre vásárolni, kevés a pénzük és az élelmiszerárak is
elszálltak, mert nem működik a gazdaság.

Aki tudna előre vásárolni és otthon ülve rendelni, most nem tud, mert
egyik cég se vállal a következő három hétre, mert nem győzik
kapacitással, nincs elég emberük.

Mennek orvostól orvosig a receptjükért, mert a háziorvos nem veszi
fel a telefont, sőt, most éppen nincs is, mert ő is elmúlt 65, nem
találkozhat beteggel. Helyettes sincs, mert fiatalabb alig van.

A 60+ segít a 80+-nak, mert nincs más segítség még pénzért se
nagyon.

Szokjátok meg, hogy lesz öreg az utcán, hogy mindaddig így lesz,
amíg az itt maradt fiatalok az öregekre vicsorognak, őket szidják.





 
 
0 komment , kategória:  Mesék az életből 1.  
Jucika 101 éves
  2020-02-17 17:32:06, hétfő
 
  Ő a harmadik a családunkban, aki túllépte a 100. évet!

Minden ember a maga orvosa, hiszen magunk döntjük el, hogyan élünk,
oda kell figyelnünk magunkra - nyilatkozta Keresztesi Zoltánné, akit születés
napja alkalmából otthonában látogatott meg hétfőn Bordásné Gyuris Katalin
önkormányzati képviselő, valamint Siposné Hüse Judit, a polgármesteri hivatal
szociális munkatársa. A kivételes eseményen a Napló is részt vett. A jeles nap
alkalmából Julianna néni süteménnyel is készült, a finom almás pitét unoka
menye sütötte. Ne kínáltassák magukat, vegyenek csak nyugodtan bátorította
a jelen lévőket, és miközben szorgosan készítette elő a tányérokat, mesélt
egy kicsit.

Három fiú unokám és öt dédunokám van, minden vasárnap elvisznek magukhoz
és velük ebédelek dicsekedett mosolyogva a néni. Kiderült az is, szerinte a
hosszú élet egyik titka a rendszeres étkezés és az, hogy naponta sokszor,
keveset együnk. Azt mondja, régen még más volt: azt ették, amit a kiskertben
termesztettek, levágták a jószágot, amit nevelgettek, akkor még más volt az étel
íze is. A mézet, azt nagyon szeretem! Minden második reggel vajas-mézes
kenyeret reggelizem, és tejeskávét iszok mellé, az ebédet általában rendelem,
de ha kedvem szottyan, főzök valami finomat magamnak. Nagyon tésztás vagyok
és kevés húst eszem fejtette ki Julianna néni, miközben egyre csak kínálgatta a
süteményt.

Az időseknek mindig kell valaki, akihez beszélhetnek, nekem a Luca az, ott alszik
bent a szobában, már tizenöt éves. Így vagyunk mi ketten, az öregek mélázott
Julianna néni, aki szerint bár a cicája nem tud szavakkal válaszolni, mégis remek
társaság, hiszen van kihez szólni, ha egyedül van. Elárulta azt is, ha el akarja űzni
a csendet, bekapcsolja kicsit a televíziót, vagy esetleg olvas, bár a szeme már nem
a régi és nagyon hamar elfárad, így csak rövid ideig tudja nézni a képernyőt és a
lapokat. Sétálni is szokott, minden nap egy órát a friss levegőn, kivéve, ha zuhog
az eső, vagy cudarul fúj a szél. Bár Luca, aki leginkább egy szőrös labdára hasonlít,
nem repesett a sajtó jelenlététől, mi azért reméljük, jövőre is lesz okunk megzavarni
őt egész napos pihenésében, amikor Julianna nénit köszönthetjük majd ugyanilyen
egészségben.

Berecz Dorina





 
 
0 komment , kategória:  Mesék az életből 1.  
Meztelen igazság
  2020-01-07 06:46:59, kedd
 
  Egy 19. századi legenda szerint, az igazság és a hazugság egy nap találkozik.
A hazugság az igazat mondja: "csodálatos nap ez a mai nap"!
Az igazság gyanakodva néz az égre, de a nap valóban igazán gyönyörű volt.
Sok időt töltenek együtt, majd végül egy kút mellé érnek. A hazugság ismét az
igazat mondja: "a víz nagyon csodálatos, menjünk együtt fürödni!" az igazság,
ismét gyanakodva vizsgálja a vizet, de rájön hogy valóban nagyon csodálatos.
Levetkőznek és elkezdenek fürdeni. Hirtelen a hazugság kijön a vízből, felveszi
az igazság ruháit, és elmenekül. A dühös igazság utána fut, hogy megtalálja a
ruháit és hazugságot.
A világ amikor meztelenül látja az igazságot, megvetéssel és dühvel tekint rá.
A szegény igazság ezután visszatér a kútba, és örökre eltűnik hogy ott rejtőzzön
szégyenében.
Azóta a hazugság a világ körül vándorol az igazság ruhájában, kielégítve
társadalom igényeit, mert a világ nem kíván találkozni a meztelen igazsággal.





 
 
0 komment , kategória:  Mesék az életből 1.  
Dolgozat
  2019-12-25 09:23:13, szerda
 
  Gyurkovics Tibor - Apám árnyéka

Margó néni dolgozatot íratott velünk. Azt mondta, jól gondoljuk meg, aztán
neki. Biztos könnyű lesz írni róla. Apró részleteket is írjunk bele, hogy élethű
legyen. Élethű. Mi az? Hű az élethez? Vagy olyan életszerű, mintha élne?
Igen, szoborra szokták mondani, mintha élne. Pedig nem él. De sokszor
több is annál. Azt is mondta Margó néni, hogyha valaki elolvassa, jobban
értse, mintha ismerné. Nem tudom, sikerült-e?

Apám

Apám nagy léptekkel jön haza. Az ajtóban sokáig törli a lábát. Csönget,
vagyis saját kulcsa van. Azt forgatja sokáig a zárban, hogy tudjuk, ő jött
meg. Mi a testvéreimmel tudjuk rögtön, hogy ő jött meg. Na, megjöttem.
Ezt szokta mondani. Mi a testvéreimmel az előszobában állunk és várunk.
Hogy megcsókoljon minket. Vagyis mi csókoljuk meg őt. Ő nem csókol
meg soha minket, csak tartja az arcát. Még Mónit, a kicsit néha fölemeli
és megcsókolja. (Ezt nem tudom biztosan, még megkérdezem majd a
Mónitól. De ő nem biztos, hogy emlékszik rá.)
Na, mit hoztam? - kérdezi, legtöbbször még kabátban. Mindennap hoz
valamit, ha jön. Vagyis ha megérkezik, rögtön van nála valami. Minden
jót kitalál. Sípot hozott már, rengeteg cukrot, nekem piros karórát vett,
Móninak nagy oroszlánt, olyan érdekes dolgokat hoz mindig, ha jön.
Dórinak egy karkötőt hozott, amin egy korongocska volt. Vonalakkal.
Azt pörgetni kellett, és akkor a betűk összeugrottak. Ide írom, mi pörgött
ki a betűkből: Ich liebe dich. Vagy nicht, nem tudom. Ez érdekes volt.
Hozott már léggömböt, diót, még szalonnát is. Nekem hozott egy
macskát a falra, agyagból. De szép. Szóval így jön.
Aztán bemegy, üdvözli anyánkat. Leül az íróasztalhoz, sok dolga van.
Ott ül. Még itthon is dolgozik. Mi akkor csendben vagyunk. Inkább csak
a konyhában kuncogunk. Akkor kijön néha, ránk néz, elcsöndesedünk.
Visszaül a helyére, feje kirajzolódik a lámpafényben a falra.
Aztán mindig játszik velünk. Mindig mesél. Egérről, farkasokról.
Vicceseket, néha szomorúakat. Mi az ágyban fekve hallgatjuk.
Ő sokszor az én kezemet fogja, úgy mesél. Akkor érzem magam a
legjobban. Nem is értem már, mit mesél, csak hallom a hangját.
Na, most elég - mondja a végén. Akkor behunyjuk a szemünket,
hogy jöjjön a sötét. Az álom. És én mindig róla álmodom. Hogy jön,
nagykabátban, hazafelé. Ő meg visszaül a helyére, és dolgozik az
íróasztalnál. Árnyéka kirajzolódik a falra.

Hát ezt írtam. Nem tudom, tetszik-e majd Margó néninek? Hogy életszerű-e?
Holnapig még meggondolom, ha nem jó, írok egy másikat. Talán kicsit
túlságosan kiszíneztem. És nem egészen igaz. Margó néni mondta, hogy úgy
írjuk le, ahogy van. Nem akaródzott. Ez is élethű. Apa ugyanis nem mindig jön
haza, az nem igaz ebben az egész dologban. Vagyis ritkán jön. Az viszont
nagyon igaz, hogy mindig hoz magával valamit, valami remek dolgot, arra
esküdni mernék. Még le se tudtam írni elég élethűen, mennyi mindent hoz.
Titkos, érdekes dolgokat. Azt sem egészen írtam igazán, hogy zörög a
kulcsával, mert nincs is kulcsa. Csönget. Mi engedjük be. Sokszor kiabáljuk,
rabló, rabló, ő meg csak áll ott. De nem rá értjük. És persze nem üdvözli
anyánkat. És nem ül le az íróasztalhoz már régen. Ezt írjam meg? Ez aztán
élethű lesz? De volt amikor leült! Az az igazság. És hogy sohasem mesél,
mert este már sosincs ott? Ezt a mindennapos vacakságot írjam le? Vagy ez
az igazság? Ilyen az igazság? De sétáltunk egyszer, és akkor gyönyörűt mesélt,
az igaz. Meg hogy nem rajzolódik ki a feje a lámpafényben este? Na és? Van,
aki sose látja az apukáját. És az is színigaz és élethű, hogy vele álmodom, hogy
jön haza nagykabátban.

Még nem tudom, beadom-e a dolgozatot így, ahogy van. Holnap reggel még
meglátom. Én annyira élethűnek találom.





 
 
0 komment , kategória:  Mesék az életből 1.  
Kórházi elégia
  2019-12-25 09:21:29, szerda
 
  Egészségügyi Világnap

Vannak kiélezett helyzetek, amikor hirtelen minden leegyszerűsödik. Kórházba kerültem, és megoperáltak. Ettől kezdve a magyar társadalomnak csak egészen szűk szeletét, pontosabban metszetét láthattam, s erre kellett (lehetett) figyelnem, ezzel a látvánnyal, élménnyel tölthettem fel akkumulátoraimat. Eleinte sivárnak tűnt ez az élmény, aztán óráról órára elfogadhatóbbnak, szinte érdekesnek. Eltartott egy darabig, amíg az infúzió csordogált belém, mire elvitték a kiürült üvegeket, lebontották a fölém magasodó szerkezetet, mire érzékelni kezdtem, hogy bejöttek, kimentek, hoztak valamit, beszélgetnek velem. Eleinte lebeg az ember, csak később, amikor megszűnik az érzéstelenítő injekciók hatása, ütődik a földhöz, s borítják el a hazai realitások. Anarchikusnak tűnt a kórház, tisztasága kétesnek, bár a párnák, melyeken feküdtem, habkönnyűek és tiszták voltak. Később ráébredtem, hogy az ország egyik legtisztább kórházában fekszem. A rendetlenségérzésem valószínűleg abból táplálkozott, hogy már a kivizsgálások idején is talicskákat, malteros ládákat és iparosokat láttam a folyosón. Akkor éppen a személyzet tusolója, vécéje romlott el, de mire bekerültem, a női osztály vizesblokkja is félig-meddig tönkrement. Ráadásul beázott a kórház első emeleti szintje. Egyébként az utolsó tíz évben, amilyen egészségügyi intézményben (rendelőintézetben, kórházban, szűrőállomáson) csak megfordultam, mindenütt rossz volt valami. Omladoztak a falak, elromlott a röntgen, hiányzott valamilyen segédanyag az EKG-hoz, elfogyott az érzéstelenítő, a megfelelő méretű injekciós tű, a fogtöméshez való pekmesz. Mindenütt mesterek, segédmunkások bizonytalankodtak a lépcsőházban vagy a folyosókon. Sajnálatosan még rangos és nagy kórházakban is ez a kép fogadta a beteget. Mindezek ellenére működnek a kórházak és intézetek, s az orvosok meggyógyítanak bennünket. Most is ez történt, igaz, egyházi szóhasználattal élve a műtő sacrosanctus, ott mindennek rendben kell lenni. És rendben volt, dr. G. T. főorvos megoperált, bonyodalmak és gyógyszerek nélkül gyorsan gyógyultam. - A látszólagos anarchiából kibontakozott a rend, nővérek, orvosok felügyeltek rám, ahogy a többi betegre is. Kis vizit, nagy vizit... Reggel, délután, este váltották egymást, mindenki megnézett, megkérdezett. Az orvosok között volt olyan, aki éjszaka ügyelt, aztán reggel dolgozott tovább, majd újra ügyelt, anélkül hogy hazament volna.

Bertha Bulcsu (részlet)





 
 
0 komment , kategória:  Mesék az életből 1.  
Mit keresel
  2019-12-12 06:53:39, csütörtök
 
  -Te mit keresel egy férfiben? - kérdezte a nőtől a vele szemben ülő férfi.
A Nő egy pillanatra meglepődött, majd így felelt:
- Tényleg tudni szeretnéd?
- Igen! - mondta a férfi.
- Normál esetben, egyedülálló nőként, azt kérhetném a férfitől, amit egyedül
nem tudok létrehozni, megélni, megteremteni. Nézd, én felelősségteljes
felnőtt életet élek. Fizetem a számlákat, háztartást vezetek, bevásárolok,
a gyerekeimet nevelem. Mindezt egy férfi segítsége nélkül.
Így jogosan kérdezhetném: Mit hozhatsz Te az életembe?
A férfi ledermedt, az arcán látszott, hogy egyből a pénzre gondol.
A nő ráérezve erre, elébe ment:
- Nem, nem a pénzre gondoltam, annál sokkal többre.
Vágyom a férfira, aki életem minden területén a tökéletességre
ösztönöz.
Akitől megkaphatom az érzelmi biztonságot.
Aki nem csak a testemet stimulálja, hanem a lelkemet és az
elmémet is.
Arra az érzéki férfira, aki megérti, min megyek keresztül nőként,
de elég erős ahhoz, hogy védelmezni, ápolni tudjon.
Akarom a férfit, akit tisztelni tudok, mert a helyén van.
Nem a tökéletest keresem és végképp nem azt, akivel felszínesen
élhetnénk egymás mellett. És hogy miért nem?
A válasz pofon egyszerű, mert rövid az élet.
- Sokat kérsz! - mondta a Férfi.
- Mert sokat érek! - válaszolta a Nő.





 
 
0 komment , kategória:  Mesék az életből 1.  
     1/21 oldal   Bejegyzések száma: 200 
2021.09 2021. Október 2021.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 11 db bejegyzés
e hónap: 248 db bejegyzés
e év: 1099 db bejegyzés
Összes: 31181 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1045
  • e Hét: 7720
  • e Hónap: 24366
  • e Év: 374801
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2021 TVN.HU Kft.