Regisztráció  Belépés
lenke1964.blog.xfree.hu
Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább. "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még a... Varga Lenke
1964.08.18
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
A kukoricafosztás
  2015-10-03 20:51:38, szombat
 
  KUKORICAFOSZTÓ

A kukoricafosztás őszi társasmunka. A betakarítás után a kukoricacsöveket a házaknál rokonok, szomszédok, ismerősök segítségével megfosztják a levelétől. Elnevezése vidékenként változó volt, nevezték tengerihántónak, a nyelvterület keleti részén máléfejtőnek, a székelyeknél bontónak. A résztvevőket általában meghívták, de például a Bácskában a kapura tűzött zöld gally jelezte, hogy abban a házban kukoricafosztás lesz. Mint minden kalákás munkát, ezt is viszonozták. A munka befejezésekor, de néha közben is, táncoltak, áldomást ittak.

Századunkban is még sokáig dívott a kukoricafosztás. Bükön (Vas megye) a szomszédok, környékbeliek, tízen-tizenöten összejöttek. "Ott aztán vót cirkusz, mikor találtak egy-egy üszkös kukoricát, az jó fekete, avval jó kikenték a lányokat. Úgy kikenték sokszor, hogy ölig vót kimosdani." Bódva vidékén hívás nélkül mentek, ha meghallották, hogy valahol kukoricafosztás van. Nóta és tréfálkozás mellett dolgoztak. A háziaktól főtt kukoricát kaptak, és tréfából üszögös kukoricával kenegették egymást. Kalotaszegen októberben kezdték a máléhántást. A század elején még elevenen élt a mesélés. A legények üszkös kukoricával bekocsmolták, becsumázták, beüszkölték a lányokat. Aki piros kukoricacsövet talált, mehetett lefeküdni. Inaktelkén azt játszották, hogy a kukoricahajat egymás fejére tették. Ilyenkor mindenki a fejéhez kapott, hogy nem az ő fején van-e a gólyafészek. A háziasszony szilvát,almát, diót, főtt kukoricát, sült tököt adott a segítőknek.

Kukoricafosztás alkalmával dramatikus játékokkal is szórakoztatták a fosztókat: részeg ember és felesége, állatalakoskodók (kecske, medve, kutya) szerepeltek. Iklányberényben (Vas vármegye) tinóvásár jelenetet mutattak be. Egy legény fejmagasságban botot tartott, arra cserépfazekat vagy edényt tettek, a játékost pokróccal letakarták. A kukoricafosztóban eladásra kínálták. A jelenlévők alkudoztak az állatra, de nem tudtak megegyezni. Végül a gazda fejbe ütötte a jószágát, az elesett, majd azután felkelt és mentek tovább a másik helyre. Nádudvaron (Hajdú vármegye) csürhét jártak: egy legény alakította a kondást, a többiek alkalmas pillanatban megrohanták a kukoricát. A lányok csövekkel dobálták a maskurásokat, akik arra törekedtek, hogy a kukoricahéjon meghempergethessék, megölelhessék a lányokat.

tudatbazis.sulinet.hu



 
 
0 komment , kategória:  Retró klub  
A Magyar HÍMZÉS
  2015-10-03 20:37:27, szombat
 
 
A hímzés,hímvarrás művészete sok ezer éves múltra tekint vissza. A legrégibb sírleletek között hímzéssel díszített szöveteket találtak. Hímzés gazdagította Babilóniában, Asszíriában személyek ruházatát, indiai és föniciai templomok kárpitjait. Az etruszkok, görögök és rómaiak is kedvelték a hímzést ruháikon.

A Noin Ula-i halomsírokból (kurgánok) Észak-Mongóliában és a délszibériai Pazyrykban csodálatosan díszített hun textilek, rátétes hímzések kerültek elő. A jég 2500 évig őrizte a hun-magyarok fejlett művészetét. A jelenkori magyar munkák nagyon hasonlatosak és részben azonosak a réges-régi jég-sírokból előkerült anyaggal úgy mintakincsben, kivitelezésben és színösszeállításban. Csak egy pillantást kell vetnünk a piros és fehér bőrrátétes magyar ködmönökre, mellesekre, és azonnal megállapíthatjuk, hogy a magyarok ugyanennek a kultúrának hordozói. Igy nyugodt lelkiismerettel kijelenthető: a magyar hímzéskúltúra több ezer éves.

A magyar nemzet egész életútján nyomon követhető a hímvarrás iránti szeretet. Honvisszafoglalás előtti időkből származó arab és idegen krónikákban olvasható, hogy a magyarok pompakedvelők, környezetük és viseletük gazdagon hímzett és díszített. Kevés nép alkalmazott olyan sokféle motivumot, készített annyi feltűnően szép és nagy mennyiségű hímzést mint a magyar.

A hímzés művészetének elsajátítása hozzátartozott minden leány neveléséhez bárhol nőtt fel. Egyformán meg kellett tanulják akár a királyi udvarban, kastélyokban, nemesi udvarházakban, kolostorokban vagy falusi parasztházakban éltek. A lányokat aszerint itéltek meg, milyen ügyesen hímeztek, szőttek, fontak. Írott források szerint már a 11. században voltak szövő és hímvarró iskolák Magyarországon. Azonban nem csak lányok, asszonyok varrtak. A középkorban férfiak, hívatásos hímző mesterek gyönyörű kézimunkákat készítettek.

Ezerszáz évvel ezelőtt, a honvisszafoglalás idején nem volt nagy különbség a társadalmi rétegek művészete között. Ezért hímzéseik is hasonlatosak kellett legyenek. A minták párhuzamai nyomon követhetők a régi magyarok igen fejlett, ragyogó ötvösművészetében, a középkori építészetben, illetve kőfaragásokon. A különbség a nemesi és paraszti társadalom hímzései között csak az anyag minőségében mutatkozott. Ez sok száz évvel később is megfigyelhető országszerte. A nemesi réteg himzésein későbbi évszázadok divatos mintái is megjelennek, igy észlelhető török és renaissance hatás. Az új mintákat megtanulták úrnőiktől az udvarukban szolgálók és továbbadták saját falusi környezetüknek. Az úgynevezett úrihimzést és az új mintákat a magyar nép saját ízlésének megfelelően beolvasztotta meglévő mintavilágába. Sok esetben viszont ellenálltak, és továbbra is az ősi mintákat alkalmazták. Ez érthető, hiszen ezek mind sokezer éves vallásuk és hiedelemviláguk jelképei voltak. Mélyen gyökereztek a nép lelkében és tudatában. Nem is olyan régen még tisztában volt a magyar ezen minták jelentésével. Ennek köszönhetően alig változtak a minták az évszázadok folyamán. Mára ez a tudás sajnos részben elveszett, de a jelképrendszer megmaradt. Bízunk abban, hogy a magyar hímvarrók hagyomány iránti tisztelete és ragaszkodása megőrzi ezt az ősi kincset az utókor számára.

Magyarország egész történelme alatt a földjére és kincseire áhítozó népek útjában állt. Az állandó háborúk következtében mérhetetlen sokaságú érték elpusztult. Kevés régi himzés maradt meg. A legkorábbiak a 15. és 16. századból való, egyházak által féltve őrzött miseruhák, oltárterítők. Ugyanebből az időből megmaradt néhány dúsan hímzett nemesi női- és férfiviselet, nyereg, melyeket családi ereklyeként féltve őriztek sok nemzedéken át.

A legrégebbi népi vagyis paraszti hímzések 18. századiak. A szegényebb néprétegek addig hordták, használták hímmel díszített ruháikat, varrottasaikat, míg azok a használhatatlanságig el nem koptak. Viszont számtalan gyönyörű kézimunka maradt ránk a 19. és 20. századból.
Õsi és magas szintü hímzéskultúránk bizonyítékaként, csodával határos módon, megmaradt egy igen értékes darab: a magyar királyok koronázó palástja. Ez egész Európában a létező legrégebbi hímzés. 1031-ben készült Veszprémben, feltételezhetően Szent Imre herceg koronázására. Magyar hölgyek készítették az arany selyem- és fémszállal dúsan hímzett selyembrokát palástot. Vannak öltések a paláston, melyeknek magyar öltés a neve. Nyugat-Európában sok idő telt el, amíg megközelítőleg hasonlót tudtak alkotni úgy művészileg mint technikailag. Tehát a magyarok adták át ezt a tudást is. A palást Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban megtekinthető, és mindenki meggyőződhet az ezer évvel ezelőtt élt magyarok fejlett hímzőművészetének színvonaláról.

Szent István királyunk idejében híre volt a magyar hímzett miseruháknak. Első szent királyunk és felesége a pápának és magas rangú idegen egyházi méltóságoknak ajándékozott ilyen áhított és nagyrabecsült miseruhát. Egy értékes darabot közel 800 évig Franciaországban őriztek, amely végül a francia forradalomban eltűnt.
A magyar népi hímzésnek megvannak az általános sajátosságai. Ezektől eltekintve azonban különböző képpen alakult illetve fejlődött egy-egy tájegységnek hímzése. Más az alapanyag, a fonal, az öltéstechnika, a színezés, és mások a minták. Eltérések vannak a hímzés méreteiben, aprolékosságában vagy elnagyoltságában. Azonban a több mint húsz számontartott tájegységnek jellegzetes művészete egytől egyig ízléses.

A magyar népi hímzésre jellemző sajátosságok: a díszítőelemek fínoman stilizáltak, elhelyezésük világos és arányos, általában sűrűn betöltik a díszített felületet anélkül, hogy a túlzsúfoltság hatását keltenék. A nagyobb és kisebb díszítmények kellemesen váltogatják egymást. Kedveltek az élénk, tiszta színek, gyakoriak az erős színellentétek, amelyek ennek ellenére csodálatos összhangot mutatnak. A magyar népi hímzésnél a színek és öltések mindig egyensúlyban vannak. Sok színű hímzésnél kevés és egyszerű öltésfajtát használnak, míg az egyszínű munkákat sokfajta öltéssel színezik.

A magyar népi hímzésnek két nagy csoportja van, amelyek egymástól teljesen függetlenül fejlődtek ki:
a) Férfi hímzések: bőrre és szűrposztóra dolgozott rátétek, bőrrátétek és hímzések. Szűcsök és szűrszabók készítették műhelyeikben a gazdagon díszített színpompás ködmönöket, bundákat, subákat, melleseket, szűröket, zekéket. A szövés mesterségét, amely egyidőben fejlődött a hímzéssel, szintén a férfiak űzték. Ezek a nagyrabecsült mesteremberek keresettek voltak úgy a királyi udvar, magas rangú papság, nemesség és az átlag népesség körében. Kitünő szakemberek voltak, akik már a középkorban céheket alapítottak, és élénk kereskedelmet folytattak.

b) Női hímzések: mindennemű vászon és vékony szövethímzés. Nők készítettek fehér- és többszínű kézimunkákat, szálszámolásos-, vagdalásos-, lyuk- és írás utáni hímzéseket, varrottasokat. Szőttek és fontak saját használatra, vagyis amire szükség volt egy háztartásban.
Mindkét hímzés fajta államalapításunktól a mai napig megtalálható Magyarországon.

A magyarság hímzéssel díszítette női- és férfi viseletét, otthonának számos használati tárgyát: párnavégek, lepedőszélek, falvédők, asztalterítők, rúdra való kendők, törülközők. Ide tartozott a jegykendő és szemfedő is. És sohasem felejtkezett el templomairól, melyeket napjainkig gyönyörű hímzésekkel díszít. Ez különösen Kalotaszegre jellemző. Kőrösfőn még a plafont is hímzéssel fednék be a lányok és asszonyok, ha engednék.

A hímvarrás művészete állandóan változik, fejlődik a rendelkezésre álló anyag, hímzőfonal, tehetséges íróasszonyok, és a nép ízlésétől függően. Azonban az ősi jelképek, a sokszáz éves díszítőelemek mind a mai napig ott ragyognak hímzéseinken. Bár felhasználasuk új alakot öltött és változott, de továbbra is díszítik a hagyományaihoz ragaszkodó magyar ember ruházatát, otthonát, környezetét, és regélnek nekünk elmúlt évezredekről...

Kerkay Emese
hungaria.org



 
 
0 komment , kategória:  Retró klub  
Amikor még nem volt internet
  2015-01-13 20:46:13, kedd
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Retró klub  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
2017.04 2017. Május 2017.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 110 db bejegyzés
e év: 1427 db bejegyzés
Összes: 29823 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2129
  • e Hét: 9526
  • e Hónap: 59320
  • e Év: 393032
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.