Regisztráció  Belépés
lenke1964.blog.xfree.hu
Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább. "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még a... Varga Lenke
1964.08.18
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/44 oldal   Bejegyzések száma: 430 
Az utolsó út
  2018-04-17 15:56:44, kedd
 
  Az utolsó út

Taxis vagyok. Egyik éjjel megérkeztem a megadott címre és dudáltam. Néhány perc várakozás után megint megnyomtam a dudát. Ez volt aznapra az utolsó fuvarom, úgyhogy már azon voltam, hogy inkább hazaindulok. De aztán mégis kiszálltam, elsétáltam az ajtóig és becsöngettem.

- Egy pillanat! - válaszolt egy törékeny, idős hang odabentről.

Kisvártatva kinyílt az ajtó. Kilencvenéves-forma, aprócska asszony állt előttem. Kartonruhát viselt és kis kalapot. Úgy nézett ki, mintha egy régi, fekete-fehér filmből lépett volna ki. Mellette egy kis bőrönd pihent. Körülnéztem. A bútorokat fehér lepedőkkel terítették le. A sarokban egy kartondoboz árválkodott, mindenfélével teletömve.

- Kivinné a bőröndömet a kocsihoz? Szeretnék néhány percre egyedül maradni. Aztán, ha Ön is úgy gondolja, visszajöhetne értem, hogy lekísérjen az autójáig. Nem vagyok valami jó erőben.

Miután beraktam a bőröndöt a csomagtartóba és visszaértem, belém karolt. Lassan, nagyon lassan odasétáltunk a taximhoz. Közben végig a kedvességemért hálálkodott.

- Semmiség - feleltem. Minden utasommal úgy bánok, ahogyan mástól is elvárnám, hogy az édesanyámmal bánjon.

- Milyen jó fiú maga! - mondta, ahogy beült a hátsó ülésre. Odaadta a címet, aztán megkérdezte: - Mehetnénk esetleg a belvároson keresztül?

- Nem az a legrövidebb út - vágtam rá gyorsan.

- Ó, azt egyáltalán nem bánom - mondta. - Egy hospice-házba tartok.

Belenéztem a visszapillantó tükörbe, és láttam, ahogyan a szemeiben csillogtak a könnycseppek.

- Nincs már családom. Mindenki meghalt. - Nagyon csendesen beszélt. - A doktor úr szerint nekem sincs túl sok hátra.

Csendben a műszerfalhoz nyúltam és kikapcsoltam az órát.

- Mit szeretne, merre menjünk?

A következő két órában bebarangoltuk a várost.
Megmutatta nekem azt az épületet, ahol réges-régen liftes kisasszonyként dolgozott. Aztán elmentünk abba a városrészbe, ahová új házasként a férjével költöztek. Egy picit megálltunk egy bútorraktár előtt. Azt mondta, lány korában az még bálterem volt, és a többiekkel odajártak táncolni.

Néha megkért, hogy álljak meg egy-egy sarkon vagy egy épület előtt. Nem mondott semmit, csak maga elé révedt.

Ahogy a hajnal első sugarai megjelentek a horizonton, azt monda:

-Most már mehetünk. Elfáradtam.

Szótlanul haladtunk a megadott címig. Két alkalmazott jelent meg, ahogy megérkeztünk az ajtó elé. Udvariasan kisegítették az autóból. Kinyitottam a csomagtartót, és elvittem a bőröndöt az ajtóig. Az utasomat már beültették egy kerekesszékbe.

- Mennyivel tartozom? - kérdezte és benyúlt a retiküljébe a pénztárcájáért.

- Semmivel - feleltem.

- Magának is meg kell élnie valamiből - mondta.

- Vannak más utasaim is - szereltem le.

Aztán, egy hirtelen ötlettől vezérelve lehajoltam és megöleltem. Meglepő erővel szorított magához.

- Nagy örömöt okozott egy kis öregasszonynak - mondta végül. -Köszönöm.

Megszorítottam mindkét kezét és visszasétáltam a kocsihoz. Hallottam, ahogy mögöttem becsukódik a ház ajtaja.

Egy életre zárták rá az ajtót.

Aznap csak vezettem, céltalanul.

Nem vittem utasokat. Nem volt kedvem beszélgetni.

Egyre csak az járt az eszemben, mi lett volna, ha a hölgy egy dühös sofőrt fog ki? Vagy valakit, aki türelmetlen? Vagy mi lett volna, ha én magam vagyok türelmetlen és elhajtok kopogás nélkül?

Lassan megértettem, hogy egész életemben nem tettem még fontosabb dolgot, mint előző éjszaka.

Egész életünkben a nagy lehetőségekre várunk. Pedig mindig ott vannak körülöttünk, csak néha meglepő álruhában érkeznek. Úgy vannak csomagolva, hogy aki nem figyel, az észre sem veszi, mennyi lehetőséget kapunk arra, hogy jobb hellyé tegyük a világot...
 
 
0 komment , kategória:  Történetek-TANMESÉK  
BOLDOGSÁGBOlt
  2018-04-13 16:43:27, péntek
 
  Valójában egy antikváriumot kerestem a budai Öreg utcában, amikor egy furcsa cégér ötlött a szemembe, fekete alapon sárgult betűk hirdették: ,,BOLDOGSÁGBOLT". Alatta egy kartonpapíron régies írással: ,,Átalakulás miatt VÉGKIÁRUSÍTÁS". Ejha, gondoltam magamban, ezt meg kell próbálnom, egy kis boldogság sohasem árt, s beléptem. Bent az üzlet tulajdonosa, ránézésre egy legalább kétszáz éves örmény, olyan ruházatban, ami már a millennium idején is avíttnak számított volna. Épp egy öregedés határán álló nővel tárgyalt, de udvariasan köszöntött, majd így szólt:
- Kérem, nézzen körül, amíg a nagyságos asszonnyal tárgyalok, nézzen körül, hátha talál valami boldogságot, ami a tetszésére talál...

Körbenéztem. Mindenfele könyvespolcok, tematikusan rendezve: ,,szerelem", ,,család", ,,siker", ,,gazdagság", ,,lelki béke", ,,extrém kívánságok"...
A polcokon mint könyvek az egyes boldogságok. Azonban nem bírtam ellenállni a kíváncsiságnak és inkább (bevallom, tapintatlanul) a boltosék beszélgetését hallgattam ki.
- Drága nagyságos asszonyom, már hogy ne lenne nagy szerelem? Mindent elsöprő, lángoló, őrült megfelel?
- Igen, azt hiszem, igen.
- Kiváló minőségű, első osztályú áru, Kleopátra is ebből rendelt anno... de meg kell jegyeznem, nem olcsó ez kérem. No lássuk csak: egy úriember, fiatalabbat, vagy idősebbet szeretne?
- Kicsit fiatalabbat, nem sokkal...
- Rendben. Szenvedély minden mennyiségben, ön is szeretne megfiatalodni benne, mások számára is észrevehetően?
- Természetesen.
- Egy pillanat. Az annyi mint: a három gyerekét elveszíti, plusz a férjét... Az anyagi biztonság továbbá 30 percenttel visszaesik. Csomagolhatom?
- Nem... azt hiszem, ez túl drága. Valami mást nem tud ajánlani? Esetleg valami boldogságot a házasságban?
- Természetesen, nagyságos asszonyom... Egy pillanat. - közben a ,,házasság" feliratú polcon matatott egy kicsit. - Ez azt hiszem megfelelő lesz: Bensőséges szeretet a házastárssal. Azt hiszem, ez megfelelő lesz önnek.
- Ez jól hangzik. Ennek mi az ára?
- Kérem, ez magasabb árfekvésű, de higgye el, megéri. Végre kell hajtania egy lelki megújulást és fel kell hagynia a kacérkodásokkal.
- Valami olcsóbb nincsen esetleg?
- Dehogynem, ahogy a kedves vevő parancsolja. Esetleg csomagolhatok egy kis csípős nyelvet?
- Ez pontosan mit jelent?
- Kiváló pletykálkodási képességet. Bárkiről bármit el tud hitetni, bármilyen rosszindulatú dolgot.
- Hát nem is tudom... Azt hiszem, ez jó lesz. Mi az ára?
- Igazán nem sok: nem lesznek barátai.
- Valóban. Kérem.
- Parancsoljon nagyságos asszonyom, kezeit csókolom. -

Miután kilépett a nő az ajtón hozzám fordult:
- Sikerült már választania? Ajánlhatok valamit, vagy esetleg még nézelődne?
Szerencsére ebben a pillanatban egy újabb férfi lépett be a boltba.
- Egy kicsit még nézelődnék.
- Ha megengedi, addig kiszolgálom a másik vevőt is.
- Csak tessék.
Az új vevő rögtön a tárgyra tért:
- Karriert szeretnék.
- Természetesen. Nemzetközi cégnél igazgatói állás megfelelő lenne?
- Igen, mindenképp. Mi lenne az ára?
- No, nézzük csak... A családi életét fel kell adnia, plusz egy kis gyomorfekély.
- Nem is tudom. A családi élet elég nagy ár. Tudna még valamit ajánlani hozzá?
- Természetesen. Egy szívinfarktusért két szabados titkárnőt tudok szállítani. Ez kb. mínusz öt életévet jelent. Csomagolhatom?
- Egyszerre a kettő vagy egymás után?
- Külön-külön. Ha egyszerre kívánja, akkor az összesen... egy pillanat... igen, az mínusz nyolc életév.
- Meggondolhatom? Holnap visszajönnék?
- Sajnos üzletpolitikánk ezt nem teszi lehetővé. Ebbe az üzletbe mindenki csak egyszer léphet be, utána hiába jön vissza, már nem találja a bejáratot.
- Akkor kérem.
- Parancsoljon.
Mikor kettesben maradtunk, az öreg örmény hozzám fordult:
- Sikerült választania?
- Nem is tudom...
- Hajaj... - sóhajtott fel - tudja, hogy ez a leggyakoribb mondat, amit ebben a szakmában hallok? 'Nem tudom!' Ma már senki sem tudja, hogy mit akar. Bezzeg régen! Emlékszem, jött egy Júlia nevű úrilány, ő tudta, mit akar: életfogytig tartó szerelmet! És szó nélkül kifizetett érte vagy harminc életévet. Aztán itt volt Giacomo, az a velencei kispap, aki azt kérte, hogy neki legyen a legtöbb erotikus kalandja a világon. Örömmel lemondott cserébe a szerelemről. Biztos halott már róla, Casanova néven lett híres. Vagy emlékszem arra a cingár fiatalemberre, Sanyira, aki azt kérte, hogy híres költő legyen és egy szabad hazában akar meghalni. Örömmel vállalta, ha ezen kívül semmi sem sikerül neki az életben.
Ma már mindenki csak kicsinyes kívánságokkal érkezik. Szerelem, szex, pénz... És azok azoknak is sokallják az árát, pedig higgye el, a piacon mi vagyunk a legolcsóbbak. Nagy cég, nagy múlt, kicsiny árak, ez az üzletpolitikánk...
Kicsit zavartan sütöttem le a szememet, megpróbáltam félrevinni a témát.
- Extrém kívánságokat is tudna teljesíteni?
- Természetesen!
- Mondjuk, ha világuralmat szeretnék kérni?
- Legnagyobb sajnálatomra, abból a gyártó már nem vállal újabb példányt. Tudja, az utolsó darabot egy vékony, bajszos fiatalember vitte el, aki eredetileg Wagner kéziratokat keresett, meg festészeti albumokat...
- Neki milyen árat kellett fizetnie?
- Mindent, amit létrehozott élete folyamán, saját magának kellett elpusztítania, addig nem hallhatott meg. Bonus megkapta, hogy ellenséges fegyver nem fogta.
Talált már valami, Uram?
- Bevallom, kicsit szemezgettem az ,,irodalmi Nobel-díj" feliratú csomaggal...
- Kiváló választás, Imre bátyám is ugyanebből a típusból rendelt.
- Azt hiszem, én is csak azt mondom, amit a vevői többsége: nem is tudom. Azt hiszem, a boldogságot inkább saját magam szeretném megtalálni és nem tudni, milyen árat kell fizetnem érte.
- Tudja mit? Ön ma az utolsó vevőm. Megkapja bonus, amit szeretne.
- Azt hiszem, egy csésze kávét szeretnék.
- Csak egyetlen csésze kávét?
- Igen. Azt szeretném, ha egész életemben minden nap tudnék örülni a sors olyan apró ajándékainak, mint egy csésze kávé. Ha mindig lenne a közelemben valaki, akivel együtt tudom élvezni a frissen főtt kávé zamatát. Nem kell több: minden napra egy apró öröm és az, hogy felismerjem és örülni tudjak ennek.
- Jól meggondolta?
- Igen, tudom, nem nagy boldogság, de legalább biztos.
- Bölcs választás, ha szabad megjegyeznem. A kicsiny dolgok öröme... régen elfelejtett boldogság. Máris csomagolom.
- Nagyon köszönöm. Isten áldja!
- Tiszteletem.
Az ajtóból még visszafordultam: - Kérdezhetek valamit? Azt írta, átalakítja a boltot. Mit fog árulni?
- Boldogtalanságot, kérem. Tudja, úgy látom, ma erre nagyobb igény van.
S alázatos mosollyal becsukta mögöttem az ajtót..
 
 
0 komment , kategória:  Történetek-TANMESÉK  
Én a te szemeddel látok, te meg az én lábammal jársz.
  2018-04-01 07:54:46, vasárnap
 
  Valahol egy erdőszélen egyszer összetalálkozott két ember. az egyik vak volt, a másik béna. Mind a kettő saját baját panaszolta a másiknak. Milyen nehéz annak, aki nem lát. Nem gyönyörködhet Isten csodálatos világában s milyen rossz a sorsa annak, aki nem tud járni! Hiába szeretné fölkeresni barátait, rokonait, nem teheti, nem is szólva más városokról, országokról.

Egyszer csak beszélgetés közben a béna fölkiáltott.

- Ég az erdő! Meneküljünk! Nem látod, egyre közelednek a lángok!

A vak persze nem látott semmit, De nemsokára már a füstszagot lehetett érezni, mert feléjük fújta a szél. A vak rémülten felugrott:

- Meneküljünk gyorsan, mert itt égünk!

Ott hagyta társát, elkezdet futni, de mert nem látott, néhány lépés után egy árokba esett.

- Ne hagyj itt! - kiáltotta a béna. - Nem tudok menni, itt égek az erdőben, ha elhagysz!

A vak nagy nehezen kimászott az árokból, és így szólt.

- Bizonyára azért rendelte el Isten ezt a találkozást, hogy megmentsük egymást. Együtt többre megyünk! Te látsz, én pedig járok. Ezért kapaszkodj a hátamra, és irányíts, hogy merre meneküljünk! Én a te szemeddel látok, te meg az én lábammal jársz.

Így is történt. Mindketten megmenekültek a tűzvésztől.

(Indiai mese)
 
 
0 komment , kategória:  Történetek-TANMESÉK  
Legyünk mindd optimisták!
  2018-03-06 10:26:32, kedd
 
  Legyünk mindd optimisták!

Van egy történet az egypetéjű ikrekről. Az egyikük tántoríthatatlan optimista, aki szerint az élet igenis habos torta. A másik viszont megkeseredett pesszimista, aki hangoztatta, hogy a Murphy törvénye csöpög az optimizmustól. Szülei a fejüket csóválták, és mindkettőt pszichológushoz vitték.

A szakember azt tanácsolta, hogy próbálják kiegyensúlyozni a két gyermek személyiségét. A legközelebbi születésnapjukon külön-külön szobában bontassák ki velük az ajándékaikat!
A pesszimistának vásároljanak össze szebbnél szebb ajándékokat, az optimistának pedig adjanak egy doboz trágyát. A jóemberek tartották magukat az útmutatáshoz, és feszülten várták az eredményt.
Amikor bekukucskáltak a pesszimistához, halhatták, hogy megállás nélkül zúgolódik:
De ronda ez a számítógép! Fogadjunk, hogy ez a videó játék mindjárt összetörik... Ezeket utálom... Láttam már ennél nagyobb távirányítós autót is...
Lábujjhegyen a másik ajtóhoz lopakodtak, s a kulcslyukon át látták, hogy az ő kis optimistájuk sugárzó arccal labdázik a lócitromokkal. Úgy sem csapnak be! kuncogott. Ahol ennyi trágya van, ott egy póninak is kell lennie!
Kis móka.. s egyre jobban és jobban!
 
 
0 komment , kategória:  Történetek-TANMESÉK  
Újra és újra… Szívvel-lélekkel!
  2018-03-05 18:53:31, hétfő
 
  Tanulságos történet
A cirkuszi elefánt az előadás alatt csodákat művelt mérhetetlen súlyával, hatalmas méretével és erejével... De az előadás után az elefánt egyik lábánál fogva mindig láncra volt kötve egy kis karóhoz. Vékonyka kis karó volt, alig pár centinyire a földbe szúrva. A lánc ugyan vastag, erős volt, de nyilvánvalónak tűnt, hogy ha ez az állat képes egyetlen rántással tövestől kitépni egy fát, akkor könnyűszerrel kiszabadíthatná magát a karó fogságából és elszaladhatna.
Akkor meg mi tartja ott? Miért nem szalad el? A cirkuszi elefánt azért nem szökik meg, mert egészen kicsi korától fogva egy ehhez hasonló karóhoz kötve él.
Képzeljük el a védtelen, újszülött elefántot a karóhoz kötve. Biztos vagyok benne, hogy kezdetben a kiselefánt rángatta-cibálta magát, erővel igyekezett kiszabadulni a béklyóból. Ámde hiába erőlködött, nem sikerült, mert hozzá képest nagyon erős volt az a karó. Képzeljük el, ahogyan kimerülten alszik, s hogy másnap újból megpróbálja, és harmadnap is, negyednap is... Mígnem aztán belenyugszik, hogy nem tehet semmit, és megbékél a sorsával.
Az a hatalmas, erős elefánt, amelyet a cirkuszban látunk, azért nem szökik meg, mert azt hiszi, hogy nem tud. Még él benne az emlék, hogy milyen tehetetlennek érezte magát nem sokkal azután, hogy megszületett, és ami a legrosszabb, soha nem vonta komolyan kétségbe ezt az emlékét, soha többé nem tette próbára az erejét...
Egy kicsit mindnyájan olyanok vagyunk, mint a cirkuszi elefánt: száz meg száz karóhoz kötve mozgunk a világban, amelyek korlátozzák a szabadságunkat. Úgy élünk, hogy nagyon sok dologról azt gondoljuk, ,,nem tudjuk megtenni", és csakis azért, mert egyszer régen, még tapasztalatlan korunkban megpróbáltuk, és nem sikerült. Ugyanazt tettük akkor, amit az elefánt, és ezt az üzenetet véstük az elménkbe: Nem tudom, és soha nem is fogom tudni. Úgy nőttünk fel, hogy bennünk maradt ez az üzenet, melyet mi magunk kényszerítettünk rá magunkra, ezért sohasem próbáltunk meg újra elszabadulni a karótól. Ha néha a bilincs szorítását érezzük, és halljuk a ,,lánccsörgést", odasandítunk a képzeletbeli letűzött karóra, és újra arra gondolunk: Nem tudom, és soha az életben nem is fogom tudni megtenni.
Az egyedüli módja, hogy megtudd, sikerül-e megtenni, ha ismét megpróbálod, de szívvel-lélekkel... Újra és újra... Szívvel-lélekkel!
(Jorge Bucay nyomán)
 
 
0 komment , kategória:  Történetek-TANMESÉK  
Embermese
  2018-03-01 18:14:36, csütörtök
 
  Embermese

Egyedül állt az erdő mellett egy fa, Nem volt túl szép, az ágai kesze-kuszák, a törzse görbe, de mégis olyan kis kedvesnek és vidámnak tűnt.
Egy csinos szellőt arra vitt az útja, meglátta a magányos fát és megakadt rajta a szeme. Megnézte jobbról, megnézte balról, észrevette, hogy ugyan egyedül van, de az összes madár az ágain csicsereg, szebbnél szebb pillangók repkedik körül, a tövében csodás gombák, és valahogy olyan jó volt ránézni, hogy nem tudott továbbmenni.

-Kézcsókom..... - mondta a szellő
-Üdvözöllek...-mondta a fa

Elkezdtek beszélgetni...a szellő megkérdezte miért van itt egyedül, ahelyett, hogy többi sudár fával lenne az erdőben, a fa meg elmesélte, ő valahogy mindig is szeretett volna kitünni, nem akar a tömegben elbújni, mert tudja ugyan, hogy nem szép, de különleges. Hozzá szívesen jönnek a madarak, a pillangók, meglátogatják az őzek és boldogan vakaroznak a törzsén, szóval köszöni, de itt ő nagyon jól érzi magát így. A szellő rácsodálkozott, és egyre jobban tetszett neki a csúnyácska fa. Mindennap visszajárt súgott-búgott a fának, és megsímogatta a leveleit. Lefújta róla a port, amitől a fa is egyre boldogabb lett és egyre fényesebb leveleket hozott. Az ágai is kezdtek kikuszálódni, valahogy napról-napra más lett. Aztán egy nap hiába várta a szellőt, valahol máshol fújdogált, ráunt a fájára.
A fa látta a szellőt, ahogy az erdőben száll ide-oda, ágról ágra a többi fán és egyre jobban dagad az ereje.
Az erdő fái körbezsongják.
Nagyobb és büszkébb lett, már nem szellő volt, hanem szél..... A fa kicsit elszomorodott.
Aztán egy nap, megállt a fa felett egy esőfelhő, és beszélgetni kezdtek. Egészen összebarátkoztak...
Az esőfelhő lemosta a port a fáról lágy langyos esőjével, finoman megtisztogatta, így a fácska ismét egyre csillogóbb lett.
A szél éktelen haragra gerjedt, hogy az ő fáját egy idegen esőfelhő mossa, napok után először odafújt, és megtépkedte a fa leveleit, szinte nekirontott, és elfújta az esőfelhőt.
A fa döbbenten állt, hiszen ő nem tett semmit, csak maradt ugyanolyan kedves, mint előtte bárkivel.... ő sosem akarta megbántani a szelet, hiszen nagyon szerette.
A szél ugyan lecsendesedett, de ez az eset nem maradt nyom nélkül a kapcsolatukban.
A szél azt gondolta, ő szabadon szárnyal, de a fa maradjon csak ott egyedül, és ne álljon szóba senkivel rajtakívűl.
A fa sokat gondolkodott, milyen barátság az olyan, ahol az egyiknek mindent szabad, a másiknak meg nem, de annyira szerette a szelet, hogy elfelejtette a gondolatait is miatta. Szerette, ahogy a szél lágyan megsimogatja mindenét, hitt neki....
A szél meg szépen eltáncolt az erdőbe és ott folytatta a fák elkápráztatását, egyre jobban dagadt és már egészen orkánerejű lett, mikor azt látta, hogy az ő fája a nappal beszélget.
A nap megkérdezte mi van vele miért, lógatja a leveleit és mitől olyan poros, a fa nem panaszkodott, csak mosolygott,
- Azt hiszem szerelmes vagyok. ..
- De kit szeretsz ? -kérdezte a nap
- A szellőt...
- A szellőt???
- Igen, miért, mi a baj vele?
- Ó hát nem látod, hogy az már nem szellő, hanem orkán, és, hogy minden fának csapja a szelet?
A fa elszontyolodott, el kezdte hullatni a leveleit, a nap hiába simogatta, valahogy most az sem esett jól neki.
Az orkán látta, hogy a fa egyre csúnyább, mégis a nap ott süt felette, ezért olyan haragra gerjedt, hogy hurrikánná változott, majd nekiesett a fának és szinte tőből kitépte.
Szerencsére a fa erős gyökereinek hála, maradt még benne egy kis élet.... Körülvették újra a barátai, a madarak, a pillangók, jött az esőfelhő és a nap is segíteni, és szeretetükkel újraélesztették a fa szívét.
Ma is ott áll, kusza ágaival, kissé ferdén, büszkén és keményen, szíve tele szeretettel, mert ő nem változik, ő csak egy fa marad örökké...
Noémi Ketterer
 
 
0 komment , kategória:  Történetek-TANMESÉK  
Te időben megszabadulsz a krumplijaidról?
  2018-02-24 20:29:40, szombat
 
  Egy tanár, aki a meg nem bocsátás nagy áráról tanított, megkérte a diákokat, hozzanak egy-egy zsák krumplit a következő órára. Válasszanak ki mindenkihez egy krumplit akinek nem akarnak megbocsátani. Írják rá az illető nevét és a dátumot. Azután egy hónapig magukkal kell vinni a zsák burgonyát bárhova is mennek. Miután egy ideig magukkal cipelték a burgonyát, a diákok elkezdték felismerni, mekkora súlyt cipelnek magukkal. Mennyi energiájukat emészti fel a csomagra fordított figyelem. Mennyire kell vigyázniuk hogy el ne hagyják. Később aztán a krumplik elkezdtek rothadni és bűzleni. A diákok rájöttek, hogy az egyetlen bölcs dolog amit tehetnek, ha minél hamarabb megszabadulnak tőlük.  
 
0 komment , kategória:  Történetek-TANMESÉK  
A te ládikódban hány barack van..???
  2018-02-24 20:28:08, szombat
 
  Egy tanár, minden diákjának azt a feladatot adta fel a következő hétre, hogy vegyenek egy karton dobozt és az elkövetkező héten minden egyes személyért aki bosszúságot okoz nekik, akiket nem szívlelnek és akiknek nem tudnak megbocsátani, tegyenek be a ládikóba egy barackot, melyre tegyenek egy címkét is az illető személy nevével.

Egy héten keresztül ezt a ládikót a hallgatóknak magukkal kellett cipelniük állandóan, otthonukba, az autójukba, az órákra, még éjszaka is ágyuk mellé kellett helyezniük azt.

A hallgatóknak szórakoztatónak tűnt az elején a feladat és mindannyian buzgón írták a neveket, melyek gyermekkoruktól kezdve eszükbe ötlöttek. Ezután, lassan-lassan, amint múltak a napok, a hallgatók újabb neveket írtak a listára, olyan emberek neveit akikkel naponta találkoztak és úgy tűnt, megbocsáthatatlanul viselkedtek velük szemben... Feltűnt nekik időközben, hogy a ládikó egyre súlyosabbá válik. A hét elején beletett barackok kezdtek ragacsos masszává rothadni, elviselhetetlen bűzt árasztva és a rothadás gyorsan átterjedt a többi barackra is.

Nehéz problémát okozott az is, hogy kötelesek voltak állandóan magukkal hordani ezt, vigyázzanak arra, nehogy az üzletekben, az autóbuszban, az étteremben, találkozón, ebédlőben, fürdőben felejtsék azt, főképp mert minden egyes hallgató neve és lakcíme valamint a kísérlet témája rá volt írva a ládikóra. Ráadásul, a karton doboz is kezdett szétbomlani, siralmas állapotba kerülve: nehezen cipelve súlyos terhét.

Mindannyian gyorsan és világosan megértették a leckét, amit a tanár megpróbált elmagyarázni nekik a hét végén, vagyis, annak a ládikónak a súlya, amit egy héten keresztül magukkal cipeltek, csupán a magunkkal cipelt lelki nehézség súlyát képviseli, akkor amikor gyűlöletet, irigységet, más személyek iránti megvetést cipelünk magunkban. Gyakran azt hisszük, hogy kegyelmet gyakorolunk másoknak megbocsátva. A valóságban azonban, ez a legnagyobb szívesség, amit önmagunknak tehetünk!

A te ládikódban hány barack van... és mit szándékozol velük tenni?!"
 
 
0 komment , kategória:  Történetek-TANMESÉK  
Paulo Coelho: A ceruza meséje
  2018-02-21 19:11:48, szerda
 
  Paulo Coelho: A ceruza meséje
A gyermek nézte a nagyapját amint levelet ir. Egy adott pillanatban megkérdezte tőle:
- Olyan mesét írsz, ami velünk megtörtént? Vagy talán egy rólam szóló történetet írsz?
Nagyapja, félbe hagyta az írást és mosolyogva ezt mondta unokájának:
- Igaz, rólad írok. Azonban a szavaknál fontosabb a ceruza amivel írok. Szeretném, ha ilyen lennél te is amikor megnősz.
A gyermek értetlenkedve nézte a ceruzát, mivel semmi különöset nem látott rajta.
- De ez olyan mint az összes többi ceruza, amit életemben láttam!
- Minden attól függ, hogyan nézed a dolgokat. A ceruzának öt értéke van, amit ha sikerül megtartanunk, olyan emberré válunk, aki egész életében békében fog élni a világgal.
Első érték: Tehetsz nagy dolgokat, de soha nem feledd, hogy létezik, egy lépteinket vezető Kéz. Ezt a kezet Istennek nevezzük és Ő vezet mindig kívánsága szerint minket.
A második érték: Időnként abba kell hagynom az írást, hogy meghegyezzem a ceruzát. Ez kevés fájdalmat okoz a ceruzának, azonban végül élesebb lesz. Tehát el kell tudnod viselni a fájdalmakat, mivel ezek tesznek jobbá téged.
A harmadik érték: A ceruza megengedi nekünk a radír használatát, hogy kitörüljük azt ami téves. Meg kell értened azt, hogy kijavítani egy dolgot, nem jelent feltétlenül rosszat, a legfontosabb az, hogy megmaradjunk az igaz/egyenes úton.
A negyedik érték: A ceruzának nem a fája vagy külső formája a fontos, hanem a benne lévő grafit. Ugyanígy gondozd azt ami benned történik.
És végül, az ötödik érték: mindig nyomot hagy.
Neked is tudnod kell, hogy bármit teszel is életedben, nyomokat fog hagyni, ezért meg kell próbálnod minden tettedet tudatosítani.
 
 
0 komment , kategória:  Történetek-TANMESÉK  
A VADÁSZ CSELFOGása
  2018-02-12 12:55:26, hétfő
 
  A VADÁSZ CSELFOGása

Az őz fél a farkastól, a farkas a tigristől, a tigris meg a medvétől. A medve, ha felegyenesedve támad, a legfélelmetesebb, a legerősebb valamennyi állat között.
Chu tartományban egy vadász remekül utánozta bambusz sípján az állatok hangját. Kicsalogatta sípjával az őzet rejtekéből, aztán leterítette.
Egy nap ismét szokott cselfogásához folyamodott. A farkas, a síp hangját őznek vélve, előbújt. A vadász megijedt, hirtelen a tigris üvöltését imitálta. A farkas elmenekült, ám a bozót szélén feltűnt a tigris. A vadász rémületében máris a medve hangját csalta elő sípjából, amire a tigris hanyatt-homlok elszaladt A medve azonban azt hitte, valamelyik kölyke hívja, és a hang felé sietett. A bocsa helyett a vadászra bukkant, helyben nyomban szétmarcangolta, felfalta.
Ha valaki nem bízik saját képességeiben és külső erőkhöz folyamodik, hasonló sorsra juthat, mint ez a Chu-béli vadász.
 
 
0 komment , kategória:  Történetek-TANMESÉK  
     1/44 oldal   Bejegyzések száma: 430 
2018.03 2018. április 2018.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 133 db bejegyzés
e év: 602 db bejegyzés
Összes: 31332 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 785
  • e Hét: 7195
  • e Hónap: 76972
  • e Év: 373555
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.