Regisztráció  Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 37 
Hol vannak a világsztárok? Interjú dr. Erdős Péterrel
  2012-08-03 07:07:41, péntek
 
  "Nem örülnék, ha valaki Japánban a mi lobogónk alatt azt énekelné, hogy a szüleim rongy emberek, vagy akár azt, hogy "a gálya, a Főnix éjszakája"."

- Ön három és fél évvel ezelőtt magyar popsztárokat ígért nekünk. Az önként vállalt határidő lejárt, s a számonkérés felhangja nélkül, kiváncsian kérjük, mutassa be nekünk, ha úgy véli, sikerült eleget tennie igéretének!

- Nem szeretnék kitérni a személyes felelősség alól, jó lenne, ha a magyar közéletben kialakulna az a nyilatkozó erkölcs, hogyha valaki ígér valamit, azzal később elszámol. A legmesszemenőkig híve vagyok a nyilvánosság előtti felelősségnek.

- Hát, ha ragaszkodik az "elszámoláshoz"...

- Nem meggondolatlanul fecsegtem, amikor a nyilatkozatot adtam. Előre láttam, hogy nem lehet megakadályozni a nyugati popzene beáramlását a magyar piacra. A hazai popzene viszont csak akkor lehet versenyképes, ha a magyar fogyasztó visszajelzést kap a világpiacon elért kisebb-nagyobb sikerek révén. A komolyzenében is ez történt, akkor kezdték nagyobb tömegben vásárolni a lemezeinket, amikor azok nagydíjakat kaptak külföldön. De ennél fontosabb, s még ma is az a véleményem, hogy a magyar popzenészek nem fejlődhetnek, ha nem tanulják meg a piaci versenyt, az általa megkívánt munkatempót, ha nem szembesülnek a nemzetközi popzene kívánalmaival.

- Tudatosan építenek a sznobságra?

- Álláspontom ütközik azokkal a véleményekkel, amelyek szerint a popzenének nem kell figyelembe vennie a piac paramétereit, alulról, a tömegek felől jön a friss, az új, s nekünk csak a magunk kultúrájával kell törődnünk, függetlenül attól, hogy mi történik a világpiacon. Kérdés, hogy nálunk nemaz jön-e alulról, amit nagy késéssel eltanultak az angolszász popzenétől. Persze tudom, hogy ez is átalakul a hazai társadalom hatására. Nem hiszem azonban, hogy az aluljárókban lehet úgy megtanulni zongorázni, ahogy Presser tud. Persze az alulról jövő kezdeményezéseket én soha nem akartam kiiktatni. Csak össze akartam hozni bizonyos nemzetközi és piaci szempontokkal, s úgy kijuttatni a világpiacra. Az én szememben ez az egyetlen járható út. A lényeg, hogy nem személyes ambícióból, vagy az MHV sikerhajszolása jegyében kellett nekünk "világsztárt csinálni", hanem azért, hogy a hazai, kisstílű, rossz munkaerkölcsű popzene friss vérkeringéshez jusson. Úgy értékeltem, aktuálissá vált, hogy a szocialista világból jöjjön egy világsztár. E téren egyetlen konkurrenst láttam, a lengyeleket, de már négy éve úgy sejtettem, hogy ott gátat vet a fejlődésnek a magánkalandorkodás.

- Tehát csak egy jó csapattal kellett a pályára lépni?

Meg kellett tippelni, hogy kikből lehet világsztár. Összeállítottunk egy csapatot a MIDEM-re, ahol úgy látszott, a Fonográf viheti legtöbbre. A valóságban az United Artists beugratott bennünket a countryval, igaz, már akkor is gyanakodtam, hogy Szörényiék nem elég kommerszek a világsikerhez. Most már megtanultuk, hogy létezik egy, a zenétől teljesenfüggetlen valószínűségi tényező. Egy kis lavórba sokkal nehezebb bekerülni, mint a nagyba: rétegzenével kevesebb esély van benyomulni a világpiacra, mint a kommersz produkciókkal. A "kommersz" az én szóhasználatomban nem silányat, hanem a tömegérdeklődést jelenti.

- Véül is mi valósult meg a Fonográf és az angol cég közös terveiből?

- Egy kislemez kiadása után nem vették át a nagylemezt. Kiderült, hogy Szörényiék nem voltak alkalmasak annak a nehéz konfliktusnak a megoldására, hogy itthon sztsárok, nyugaton viszont még kezdők. Amikor később árultam a felvételeiket egy nyugatnémet cégnek, elővették a statisztikát, a világcégek forgalmának hány ezreléke a country. Megkérdezték, miért gondolom, hogy be tudunk jutni az ezrelékbe, próbáljuk inkább a 30-40-60 %-os stlílusirányzatokat kihasználni. Ezek után úgy láttam, hogy az LGT-nek, a Neotonnak és Szűcs Juditnak van esélye.

- Miért éppen nekik?

- Ilyenkor mindig előjön a feltételezés, hogy azért, mert én őket szeretem. Holott a Neoton zenéjét a sikerek hatására szerettem meg, Szűcs Judit lemezeit pedig egyáltalán nem kedvelem. Az LGT-t mindig szerettem.

- Általában nem a zenére gondolnak...

- A Neotonnál való személyes kapcsolatomra céloz?

- Például...

- Tudom, hogy a Neoton az egész popközvéleményt irritálja, pedig nem költünk rájuk egy fillérrel sem többet, mint bármely exkluzív szerződéses együttesre.

- Nem igaz tehát, hogy például előnyös hangszervásárláshoz jutottak?

- Nem. Egyébként a neotonnal kapcsolatos minden döntést az igazgatóm hozza. De beszéljünk nyíltan: Csepregi Évával, a Neoton énekesnőjével a drezdai fesztiválon érzelmi kapcsolatba kerültem, ezért azonnal felajánlottam a lemondásomat. Visszautasították, de a Neoton anyagi ügyeiben azóta nem én döntök. Biztos vagyok abban, hogy a Neotont a külföldi sikerei miatt övezi népszerűtlenség a popszakmában. Az irigység pedig rossz tanácsadó.

- Mik ezek a sikerek?

- A Neoton története a világsztárt ígérső nyilatkozatom előtt kezdődött, akkor fedeztem fel őket egy koncerten. Az akkoriban botrányokat okozó rock alternatíváját kutattam, mert az volt a véleményem, hogy kell nyújtani valamit azoknak a gyerekeknek, akik nem szeretik az agresszivitást, a csápolást, ha durva lennék, azt is mondanám, akik nem szeretnek inni. A Neotonig még Szűcs Juditig nekik csak a hagyományos tánczenét tudtuk ajánlani, az viszont nem kellett a fiataloknak. Úgy láttam, van valami a Neotonban, később megnézte őket az igazgatóm, s a vállalat másik szakembere is. Azt mondták, még nem igazán jók, de próbáljuk meg kifejleszteni őket.

- Az ember azt hinné, hogy csak "igazán jóba" érdemes befektetni, de mit ért kifejlesztés alatt?

- Azt, hogy én és a zenei szakembereink tanácsokat adunk. Olyan ráhatást, amely sikeres út felé orientálja őket. Ez nem egyszerű, például amikor azt mondtam, hogy az amerikai és európai diszkó keverékével próbálkozzanak, akkor az együttes egyik tagja sírni kezdett, mert ő nem akart ilyen "mélyre süllyedni". Akkor az illető még mellékhelyiség nélküli, egy szobában lakott, azóta pedig nyaralója van a Balatonnál, és egyáltalán nem sír. Engem személy szerint nem érdekel a pénz, de örülök, ha körülöttem gazdagodnak az emberek. Ahhoz, hogy olyen legyen a Neoton, amilyennek elképzeltem, ki kellett cserélni a dobost, meg kellett válni egy hölgytől és kerestünk egy új gitárost, basszusgitárost. Ez utóbbi például nageyszerű fazon, de a lemezen nem szabadna játszania. már előre félek a felhördüléstől, pedig nyugaton ez természetes dolog. Tudomásul kell venni, hogy a sztárságnak technológiája van. A Neoton sikerét nem rendkívüli tehetségének köszönheti, hanem annak, hogy jó-közepes képességeiket beállították egy irányba, hallgatnak ránk. És van egy vezetőjük,a ki egyetemet végzett, négy nyelvet beszél. Lehetetslen úgy kiküldeni együtteseket, hogy egy szót sem tudnak idegen nyelven. A Neoton spanyol sikerébe beleszámít az is, hogy a Pásztor folyékonyan nyilatkozik spanyolul a rádióban. Más példa: amikor a két lánynak azt mondtam, ne dohányozzanak, másnap abbahagyták. Csepregi árom év óta, ha itthon van, hetente kétszer-háromszor jár énekesnőhöz. Keressen még öt popénekest, aki fél éven belül betette a lábát énektanárnőhöz!

- Végül is milyen sikereket értek el a Neotonék ennyi, a "kifejlesztéssel" járó lemondás után?

- Az első kislemezük Olaszországban jelent meg a MIDEM után, a Durium cégnél. Teljes hiábavalóság volt, soha el nem számoltak, promóciót sem csináltak. Ez a MIDEM ugyanolyan "semmilyen eredménye" volt, mint a Fonográfé az United Artist-szal. Ezt követte a rossz emlékű, nyugati feldolgozásokat tartalmazó nagylemez, amit megvett az első CBS, kaptunk ezer dollár előleget, majd tökéletesen megbukott. Az első igazán komoly dolog a spanyol szerződés volt. Ebben szerepelt először promóció, a szerződő partner vállalta, hogy fedezi az együttes kiutazását, rádió- és tévéfellépéseket szerveztek nekik, hirdetéseket adtak fel, a diszkókban kétezer ingyen lemezt osztottak szét. Ott megllátták, milyen az, ha egy hanglemeztársaság nemhagy nekik a hat óra alváson kívül egyetlen percet sem. És akkor kezdtek jönni a hírek, hogy az öttusázó válogatottunk többször hallotta rádióban Spanyolországban a Santa Mariát, hogy Kubából hazajövet Csenterics Ágnes a madridi repülőtéren hallotta a dalt. Azóta Spanyolországban 3 kislemezt és két nagylemezt adtak ki a Neotontól. Mindezt anélkül, hogy egy fillérünkbe került volna. S azután jött a japán üzlet.

- Mennyi volt a nyereségük a MIDEM-et követő első két évben?

- Kereken 40 ezer dollár. Neotonék most mentek egy 40 fellépéses japán turnéra. 120 ezer dollátos netto sztárgázsival. Az angol nyelvű felvételek is "önköltségesek", mert az itthon eladott 30-40 ezer lemez fedezi a ráfordításokat. A hivatalos elszámolás szerint 500 ezer Neoton-felvételt tartalmazó hanghordozót adtak el Japánban, a világ második legnagyobb lemezpiacán. Az NSZK-ban is megjelent 2 nagylemezü, igaz, számottevő siker nélkül. Spanyolországban szolidan sikeresek, amióta a japánok lettek a fő partnerek. Most kaptunk azonban visszajelzést az RCA, "New Íork-i házától", hogy a harmadik lemezükre 10 ezer dollár előleget fizetnek. Mr. Yamamoto, az egyik alelnök azt telexezte, nagyobb sikerül lehet Amerikában, mint az ABBA-nak. Ez bizonyos értelemben világsiker.

- Talán ez az a pont, ahol el kéne döntenünk,mit értünk világsztár alatt!

- Azért nem érdemes, mert ha a beszélgetés végén megkérdezi, hogy van-e világsztárunk, az a válaszom, hogy nincs. Ugyanakkor a be nem tartott ígéretem idén körülbelül 120 ezer dollárt hoz a Neoton-turnéból, 200 ezret a licenc-díjból és 80-100 ezret jogdíjból.

- Ebből mennyit kaptak már meg, és mennyi belőle a Neotoné?

- Már megkaptuk, vagy átutalás alatt an, a Neotoné 27 % forintban.

- S a többi világsztárjelölt mérlege?

Az EMI Elekctrola megjelentette Szűcs Judit 3 kislemezét, a tervezett ötből. Ha abból valamelyik felkerül a slágerlistára, akkor nagylemezt készítenek vele.

- 1979-ben jelent meg, hogy lesz nagylemeze, az ember azt hinné, ennyi idő után előbbre tartanak!

- Az akkor nem volt igaz, de különben sem vagyunk felelősek azért, amit mások mondanak...

- Önnel készült az interjú...

- Ön becsületes módszerrel készít interjút, ez azonban ritka kivétel. Ha én ugyanúgy elmondom az újságírónak, mint az előbb önnek, hogy 3, vagy 5 kislemeztől függően lesz Szűcs Judit-nagylemez az NSZK-ban, könnyen előfordulhat, az jelenik meg: jön a Szűcs Judit-nagylemez az NSZK-ban. Ilyen esetben még csak nem is tiltakozunk, hiszen csak "a szerkesztő egyszerűsített". A Szűcs Judit körüli probléma egyébként bonyolultabb. A lemezeladási példányszám szerint ő ma Magyarországon az egyik legsikeresebb sztár. Az EDDA is eladott ugyanannyi lemezt, de még csak egyet, nem hármat. Márpedig a folyamatosságtól lesz valaki sztár. A gond az, hogy nem jók a lemezei, szerzőgárdája nagyon vegyes, a produkció stílustisztázatlan. Szűcs Juditnak a varázslatos figurája adja sikerét. Ezért van az, hogy a külföldi cég kikötötte, a kislemezek A-oldalára ő adja a számokat. Ha így sem kerül a listára, akkor vége az üzletnek.

- Szűcs Judit példájához hasonló "egyszerűsítés" az is, hogy a Piramisnak nagylemeze lesz Spanyolországban, Franciaországban, a Locomotiv GT-nek Spanyolországban?

- A spanyol lemezek megjelentek. A francia Piramis nem. Idejöttek a cég képviselői, el voltak ragadtatva, igaz, nem az együttestől, inkább Révésztől. Szerződést kötöttek, majd ők elálltak. Viszont később az NSZK-ban is megjelent egy lemeze a Piramisnak. A spanyol LGT is megjelent. Ha kinyitja a szekrényem ajtaját, ott találja a tőkés piacon megjelent Piramis-, LGT-, Fonográf nagylemezeket.

- Ezeken mennyi volt a tiszta nyereség?

- Még nem számoltak el.

- Mi lett a tervezett Papita-Argentina lemezkiadóból?

- Befulladt. Megalakult, de nem szakemberek, hanem csak pénzzel rendelkező üzletemberek csinálták. Egyébként ők elsősorban a Neoton után érdeklődtek, de mi végül az RCA-val kötöttük meg a Neoton-szerződést 3 évre Dél-Amerikára.

- Volt-e valamilyen kritikai visszhangjuk a külföldön megjelent magyar lemezeknek?

- Volt, de végső soron az is hirdetés. A nyugatnémet lapokban foglalkoztak a Neotonnal, Szűcs Judittal és az LGT-vel, a Fonográffal és a Piramissal egyáltalán nem. De ne szédítsük egymást, a kritikákat is a kiadók inspirálják, ebben a szakmában minden a pénz körül forog.

- Ön a nyilatkozatábannemcsak pénzről beszélt: "az anyagi haszon mellett célunk, hogy megmutassuk hangulatainkat, gondolatainkat, a világnak a popzene nyelvén is". Milyen hangulatainkról, gondolatainkról szerezhetetsts tudomást a világ?

- Nehéz kérdés, mert tudom,mérhetetlen undort fogok kiváltani a magyar értelmiség bizonyos köreiben, ha elmondom, büszke vagyok, hogy olyat sikerült divatba hoznom Japában, ami jókedvű, és nem nyomott agresszív, vagy depressziós. Ezzel nem agadom a csövesgyerekek problémáját, amit meg kellene oldani, sem az alacsonyabb életszínvonalon élők szociális megsegítésének szükségességét. De az a véleményem, hogy most az adott viszonyok megőrzésére, propagálására kell törekedni. Nem ütném agyon azt, aki az ellenkezőjét mondja, de nekem ez a meggyőződésem. Ezért is hiszem, hasznos, ha a Neotonról Japánban valaki azt mondja: ezek a magyarok jókedvűek, nem várják a világvégét, ott van a világon egy kis öröm. Nagykövetségünk helyzetértékelése egyezik az enyémmel.

- Minden giccs ezt az érzetet kelti, bárhol állítják is elő a világon...

- Látja, maga giccsnek tekint mindent,a mi jókedvű, felszabadult és optimista. Pedig mennyi depressziós, fogcsikorgató, örökrázó giccsművet és giccs-magatartást tudnék önnek felsorolni. Jókedvű emberek sokkal többet tehetnek egy rossz világ megváltoztatásáért, mint az öngyilkosjelöltek. Nem örülnék, ha valaki Japánban a mi lobogónk alatt azt énekelné, hogy a szüleim rongy emberek, vagy akár azt, hogy "a gálya, a Főnix éjszakája".

- Ha jól tudom, ez utóbbi egy haza együttesünk szövege...

- Igen, sőt meg is jelenik nálunk. Pedig nem értek egyet azzal, hogy a munka sötét főnixmadár, amelynek az árnyéka rávetül perceinkre...

- És ha egy külföldi kiadó szemet vetne erre a dalra?

- Eladnám nekik,ha megvennék, de nem örülnék, ha például Japánban ilyet képet alkotnának rólunk az emberek. A lustaság aligha nemzeti erény.

- Értem. Mellesleg nyilván csalódhatott is néhány dologban az utóbbi három és fél évben, hiszen végül is nem lett világsztárunk.

- A Neoton azt bizonyítja, nem kalkuláltam rosszul. De azért ért néhány meglepetés. Nem hittem, hogy a társadalmi irigység ilyen mértékben lebénít. Ha ettől nem tartottunk volna, akkor a spanyol betörésünk után az együttesekre kellett volna költeni 2-3 millió forintot, ami behozott volna 1-2 millió dollárt. És nem azért tartózkodtunk a befektetéstől, mert nem volt rá pénzünk, mert megkötnek azok, akik ezt számon kérik rajtunk. Állandóan arra kell gondolnom, hogy a vádak ne legyenek igazak, holott arra kéne törekedni, hogy azok legyenek.

- Talán megoldást jelentene, ha a Neoton mellett 2-3 komoly jelölt is lenne. Vagy erre nincs pénz?

- Van, a Bojtorjánnak most fizettünk ki 120 ezret, hogy elmehessenek Amerikába egy country-fesztiválra. Az LGT múltkori londoni útiköltségét mi fizettük ki, csakhogy ezekről nem informálják a magyar közvéleményt.

- Ennek talán az az oka, hogy korábban sok "világszenzációból" világsztárjelöltből nemlett semmi, miközben a folyamatosan érkező hírek azt a benyomást kelthették, hogy valami komoly dolog történik...

- Amióta a japán üzlet beindult, a Neotonról húszszor annyit lehetne mondani. Ennek ellenére merem állítani, hogy ők ma üldözöttek Magyarországon.

- Meghökkentő kijelentés. Azt hiszem, sokan vállanák a lemezkiadásokkal, turnékkal, tévéfellépésekkel járó "üldöztetést".

- Abban az évben, amikor 5 japán tévéállomás műsorában többször szerepeltek és hatszor-hétszer a spanyol tévében, kétszer a mexikóiban, a magyar televízióban egyszer sem láthattuk őket. Marathon című nagylemezük például egyáltalán nem kapott képernyőt, igaz, így is több, mint százezer fogyott el belőle. Itthon félillegalitásban vannak. Ezt ahol lehet, igyekszem ellensúlyozni. És büszke vagyok arra, hogy amikor egyiküktől a japán tévében megkérdezték, hogy sok korlátozást kell-e elszenvedniök, hiszen kommunista országból jöttek, azt válaszolta: igen,a legsúlyosabb a sebességkorlátozás. Lojalitást követelek azoktól, akikkel dolgozom. Ahol játékos-uralom van, ott nincs foci. A Neotonnál menedzseruralom van, ez azonbannemjogosulatlan előny. Csakhogy amikor más együtteseknek magyarázok, sz ámtalanszor látom, már azon gondolkodnak, mikor mehetnek végre lógni a büfébe. Megszokták, hogy Magyarországon az a művész, aki szertelen. De mit csináljunk azzal a V'Moto-Rockkal, amelynek második nagylemezébe beleszeretett ugyan egy külföldi menedszer, de amikor Rózsit megkértük, énekelje fel a stúdióban angolul, úgy jött be, hogy alig állt a lábán. Fölvettük, de senkinek semmutatjukmeg,mert csak blamálnánk magunkat.


- Csak a zenekarokban csalódott?

Nem. Lebecsültem a struktúra impotenciáját. Azt hittem, el tudom érni, hogy az Interkoncert, a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat, a Zeneműkiadó és az MHV hozzon létre közös vállalkozást, hogy a külföldi partnerekkel mindig egyvalaki tárgyaljon. Ebből azonban nem lett semmi. Az RVCA-val kötüttönk egey szerződést, amibe ők a nemzetközi szokások szerint beleértették az alkiadói jogokat is. Az aláírás után derült ki, hogy azokat a Zeneműkiadó már eladta másoknak. A popzenében az egész világon saját kiadója van a lemezgyáraknak. Nekem egy másik vállalattal kell kooperálnom, ami szinte lehetetlen.

- Miért nem jön létre közös vállalkozás a popzene exportjára?

- Irigységből. Senki sem hajlandó lemondani egy kis hatáskörről, csak azérst, hogy az MHV még jobban villogjon.

- Még vállalati érdekből sem?

- Vállalati érdek?! Ugyanannyi fizetést kapnak, ha nem csinálnak semmit. Ha azt mondanám, tévedtem, nem lehet exprtálni a magyar popzenét, nekem semváltozna a fizetésem.

- Akkor miért csinálja mégis?

- Nekem ebből egyetlen fillér hasznom nincs. Az exportkísérlet néhány ember szenvedélye. Az értetlenség és hanyagság bánt legjobban. Az első Neoton LP borítóján voltegye üveg Egri Bikavér a háttérben. Megkértem a Monimpexet, hogy az akkori promócós turnéra, adjanak 25 üveggel a sajtófogadásra. Neotonék azt fogják mondani, hogy az a kedvenc italuk, ezért azt kínálják. Egy fillért sem kért érte a Neoton, csak a 25 üveg bosrt. A Monimpex meg is ígérte, csahogy elfelejtettek telexezni a külföldi képviselőjüknek. Ugyanakkor egy japán cég ajánlatot tett, hogy küldene két öltözet ruhát a Neoton-lányoknak, cserébe azt kérik, hogy lefényképezhessék őket. A japánok tudnak Newton-Family feliratú golflabdát gyártani, a nyugatnémetek Neoton szivart, én nem tudok egy hasonló bűvöskockát csináltatni, pedig a japánok saját pénzükön mutatnák be a tévében, ahogy valamelyik Neoton-lány összerakná.

- Nem adja fel?

- Nem, de egyáltalán nem biztos, hogy ki tudok itt tartani. Most kerültem igazán veszélyes helyzetbe, hogy a vállalat megnyerte a botrányrock-csatát. Amióta lappangóbb módszerekkel folyik a küzdelem, nem vagyok biztos abban, hogy 3-4 hónap múlva is ebben az irodában talál. Ez nem tragikus helyzet, a politikai harcnak az a dialektikája, hogy a győztesnek el kell tűnnie. Mi most gyáztünk, megjelenik a P. Mobil-lemez a vitatott szövegek nélkül, s megszűnt a Beatrice.

- Ezek az Ön győzelmei?

- Nem akartuk, hogy megszűnjön a Beatrice, hiszen szerződést is felajánlottunk nekik. Hogy feloszlottak, az elkedvetlenítő mozzanat azon a győzelmen belül, hogy a szélsőséges értelmiségnek nem sikerült felárkóztatnia az ellenzék politikai küzdelméhez a rock által mozgásba hozott fiatal tömegeket. mert erről volt szó.

- Milyen további csatákra készül? Van esély arra, hogy eredeti tervében is győzelmet arat?

- Ma többet dolgozok más csoportok sikeréért, mint annak idején a Neotonért, hogy bebizonyítsam, nem sz emélyes kapcsolatokról van szó az export mögött. Úgy tűnik, sikerül közös nevezőre jutni az LGT-vel, holott ez nehéz dolog. Presserék nehéz emberek, az angol nyelvű lemezt annak idején úgy kellett kizsarolni tőlük. Azt mondtam, csak akkor csinálhatnak magyar dupla lemezt, ha elkészítenek egy engol albumot.

- Holott ők sem éppen kommersz zenét írnak...

De most mintha lenne elhatározás Presserben, hogy szót fogad az EMI-nak, s aláírtak egy szerződést.

- Érdekes, az a hír járja, hogy átornyra futott a dolog...

- Nem igaz. Hároméves szerződést kötüttünk. Novemberben jönnek megbeszélésre a művészeti vezetők. Azt azonban előre jelezték, hogy kicsit más LGT-t akarnak. A szerződés három LP-re szól, a felvételek itt fognak készülni, ők adna producert, s talán hangmérnököt is. A kész anyag a mi tulajdonunkban lesz, amit vilájoggal adunk át az EMI-na. A szociaista országokban mi terjesztjük a lemezt.

- Más jelöltek?

- Például a KFT, mert ők tényleg rsájöttek, hogy mi az új hullám.

- Mi?

- Popzene és egy csipenyi avantgarde színház. Azt is tudják, hogy kommerszen kell avantgarde-nak lenni: kultúrát kell nyújtani, nem rétegkultúrát. Intellektuálisan is emberi színvonalon állnak. Egy zenekarban azért kell lennie néhány embernek, akik eljutott a tagolt beszédig és nem csak makog. Ez ahhoz túlságosan művészet, hgy sötét, buta emberekkel lehetne csinálni. Bízom még az EDDÁ-ban, bár meggyőződésem, hogy lesz ott még egy-két változás. Ők egyre inkább vonzódnak az Ultravox-féle romantikus rockhoz, ami eladható lesz. Nagyon bízom abban, hogy a Neotonnak lesz még egy váltása, egy másik Neoton fejezi be a sztorijukat. bízom abban, hogy Szűcs Juditból egyszer még popművész lesz, mert ma még nem az. A Hungáriát a mostani formájában nem tartom exportképesnek, de jól eladhatók lennének, ha újhullámosítanák a roc and roll cirkuszt, mert ők igazi színpadi profik. Talán hajlanak arra, hogy elfogadják az exlizív szerződésünket. Nagyon bízom még az Eastben. Jó lenne, ha jobban az életre lehetne inspirsálni őket: ne csak a hangszereiket, hanem az autogrammkérő lányokat is szeressék. Ők legalább tudnak zenélni. Remény van, mert amióta a magyar élet piacorientáltabb, a zenekarok is érzik az interzívebb, céltudatosabb munka szükségességét. Ígéretemet szívesen megismételném, de időhaladékkal.

Mola György
 
 
0 komment , kategória:  Rock Évkönyv 1981.  
Szuperkoncert-harsány unalom
  2009-08-04 10:25:44, kedd
 
  Rock Évkönyv 1981. január-december

Zeneműkiadó Budapest, 1982.
Szerkesztette: Sebők János

A főnixes Mici Mackós Annás apokalipszis a szentháromsággal indulva (Illés, Omega, Metro) érintve a babiloni korokat, köztük az aranykort, vaskort, cserépkort, az Útont, a kutyákat, valamennyi egyházat a biblia történetéből. Kezdet: 1946-os tűzkutya évében született Koncz Zsuzsa és a Vörös Oroszlán misztikus szülöttjei és különféle alkémiás zsidó rendjei, a Nyomorultak 1967. óta.


Másnap a fekete krónikák egy 19 éves fiú vízhalálát is közölték: a hajógyári sziget mellett fulladt a Dunába. Igen, akadt, aki kijátszotta a partot mindkét oldalon őrző rendőrök és rendezők éberségét, s úszva próbálta elérni álmai hétvégi szigetét. Mások már előző este, a rock-színház előadása után a szigeten maradtak, a fák, bokrok közé rejtőzve, hálózsákokban töltötték az éjszakát, így bliccelték el a kamaszzsebeknek borsos 50 forintos belépti díjat.

Magyar Woodstock, szuperkoncert - kongatták a hírharangok a szabadfoglalkozású zenészek egyéves sincs szakszervezete és az Express rendezésére sorra kerülő koncertről.

A szuperkoncert jelző, a hízelgő, bár minden tekintetben alaposan túlzó Woodstock hasonlat sokakat csábított az augusztus 22-én erre a hasonló programok lebonyolítására ugyancsak alkalmat szigetre. Fellépett itt majdnem mindenki, aki számít valamit a hazai rockvilágban, s hogy mégsem volt "igazi", ez a monstre hangverseny, az már azt bizonyította, hogy valami alapjaiban nincs rendben rockbandáink többségében. A több éve futó, futtatott zenekarok többségének nemhogy nem sikerült felforrósítani a hangulatot, de a közönség döntő többsége, a pódium előtt őrjöngő néhány száz "csápolót" leszámítva szabályos letargiában fogadta a produkciókat. Az együttesek régi, nem egyszer négy-öt éves, agyonjátszott számaikkal próbáltak valamit lendíteni a hangulaton, nem sok sikerrel. Groteszk látványt nyújtottak a kopaszodó, pocakot eresztett, negyven felé közelítő rockbálványok, amint harsány unalommal odvavagdosott "Hej!" kiáltásokkal színlelték a lelkesedést, s próbálták lázba hozni a náluknál nem ritkán húsz évvel is fiatalabb közönséget.

Akadtak persze zenekarok, amelyeket a "keményebb" bőrös rockerekből álló közönség már elviselni sem tudott. A Kati és a Kerek Perec nevű meglehetősen együgyű diszkósémákkal kínlódó csoportosulást lefújolták, kukoricacsutkákkal lehajigálták a színpadról. Mindenesetre jól esett látni a spontán véleménynyilvánítás eme kézzelfogható formáját, amely nem ártana néhány csapnivaló színházi produkciónak sem.

Említésre érdemesek a fellépő közel húsz együttes közül: az Edda mutatja jelét valamiféle egészséges megújhodásnak, már nemcsak agyonkoptatott, talán már általuk is megunt kőkemény, "külvárosi" rocksémával operálnak, s nem éreztük smúzolásnak a zenekarvezető gyakran elismételt közbekiabálását: "Mi már látjuk a változást!" Ha szövegeik gyakran bántó egügyűségén, hajmeresztően magyartalan fordulatain is sikerülne változtatniuk, az Edda nemcsak elvakult rajongótábora körében vihetné valamire.

A Korál legalább csiszolt volt, lendületes és pontos. A Hobo Blues Band játéka pedig legfeljebb azt bizonyíthatta, hogy a blues valóban halhatatlan, ha nem is egészen abban a formában, ahogy a Földes-féle csoportosulás azt előadja. Érdekes kortörténeti adalék lehet, a HBB vendégművészként fellépő, országos népszerűséget kivívott Fenyő Miklós kicikizése annak számára, aki ma tizen- és huszonéveseink "párttörténetét", "pártviszonyait" kívánja majd elemezni. Mert aki csak egy kicsit is otthonos a csövesek, vagy a jampec-popperek világában, az beláthatja: nem egyszerűen divatkérdésről, sokkal inkább komoly szociológiai, "származástani", népművelési búvárkodást is megérdemlő problémakörről van szó.

A rendezésről. Amikor a hajógyári hídhoz értem - a koncert kezdete után körülbelül másfél órával - l egalább 3 ezer fiatal bolyongott jegy után kutatva. Felröppenő rémhírek térítették hol jobbra, hol balra őket, néhányan azt állították, hogy a rendezők személyautókból kihajolva árulják a belépőket. A tömeg aztán hirtelen a hídtól balra eső földszintes épületek felé áramlott, ahol néhány percig valóban árultak jegyet. A sok vevőtől megrettent rendezők azonban abbahagyták az árusítást, s az egymást taszigáló fiatalokat acsargó rendőrkutyákkal, szívszorongatóan suhogó gumibotokkal sikerült csak hátraijeszteni. De akkor annyira, hogy egy 60-65 év körüli bácsikát kis híján agyontiportak.. Amikor emiatt reklamált, a rendőrök alaposan kioktatták:
- Aki ilyen helyre jön papa, azzal könnyen megesik az ilyesmi!

Molnár Miklós
Jövő Mérnöke
 
 
0 komment , kategória:  Rock Évkönyv 1981.  
A fesztivál ürügyén-a közönség
  2009-08-01 10:47:12, szombat
 
 

Rock Évkönyv 1981. január-december

Zeneműkiadó Budapest, 1982.
Szerkesztette: Sebők János

A főnixes Mici Mackós Annás apokalipszis a szentháromsággal indulva (Illés, Omega, Metro) érintve a babiloni korokat, köztük az aranykort, vaskort, cserépkort, az Útont, a kutyákat, valamennyi egyházat a biblia történetéből. Kezdet: 1946-os tűzkutya évében született Koncz Zsuzsa és a Vörös Oroszlán misztikus szülöttjei és különféle alkémiás zsidó rendjei, a Nyomorultak 1967. óta.


Mint már többször is leírtam, a popzene jelenleg mindenhol válságos, átmeneti korszakát éli. Ezen belül is különösen a hajdan oly nagy népszerűségnek örvendő fesztiválok. Pár évvel ezelőtt egy San Remo vagy Euróvíziós táncdalfesztivál legalább egy fél tucat slágert, vagy sztárt adott a listáknak. Addig ma mesterségesen is nehéz dolog a győztes dalokat slágerré tenni. Hol bízná ma már fesztiválsikerét a véletlenre - vagy a zsürire - egy Cliff Richard, egy Rolling Stones, vagy akár a Boney M. együttes? A jól megtervezett üzleti fogások, az eladott lemezek és azok körül forgó reklámgépezet nem engedheti meg magának, hogy futtatott sztárja második vagy ötödik helyezett legyen a kegyetlen konkurrencia mellett.

Idehaza a könnyűzenei tábor a nézőtéren három részre szakadt. Az elsőbe azok a rockerek tartoznak, akk az ún. "elnyomott" zenekarokért rajonganak. Ezek nem kímélnek senkit és semmit, hanem fanatikusan majmolják kedvenceiket. A minap mesélte egy vidéki művelődési ház igazgatója, hogy nem mer már semmilyen rockzenekart lehívni a faluba, mert húszan ezért, tizenöten azért rajonganak és így a telt ház egyáltalán nincs biztosítva. Egy rockkoncertre pedig nem szabad ráfizetni! Ez előírás. Az ilyenfajta rajongás már odáig fajult, hogy egy nagy rockfesztiválon Pressert, Bródyt és még a divatos Hungária együttest is kifütyülték, üres papírpoharakkal dobálták meg. Teljesen jogtalanul és érthetetlenül.

A második csoportba tartoznak azok, akik vastapssal jutalmazták a Nemzeti Színház nézőterén Soltész Rezső jól sikerült stramliszámát. A közönségnek ez a része nem akar gondolkodni az igényes és igénytelen rockzene párharca felett. Ők csak egyszerű ritmusra, fülbemászó dallamokat akarnak fütyürészni.

A harmadik réteg az, aki tulajdonképpen kitalálta a beatmuzsikát. Ők vannak a legtöbben - a mai harmincasok, negyvenesek. Ez a korosztály viszont nem ér rá ezzel a zenével foglalkozni, mint hajdanán az "őskor", a "csúcsidő" kezdetén. Ennek egzisztenciális és családi okai vannak. Így az igazán érett, most már valóban kiforrott jó muzsika közönség nélkül marad. Ez azért szomorú, mert ennek a műfajnak mindig ez volt a mozgatórugója, éltető eleme. Egy idő múlva viszont az éltetőelem hiányában a színvonal nem változik, sőt rohamosan zuhanni kezd. Amikor pedig valami alacsony szinten áll, akkor minden megmozdulás vagy a műfajhoz tartozó jelenség is ezen a szinten zajlik. Tehát tudomásul kell venni, hogy igenis az elhangzott dalok voltak a legjobbak ebben a kategóriában. Igaza volt Zoránnak, vagy Szörényinek, hogy megingott közönségbázissal nem vállalta egy küzdelemmel teli út esetleges igazságtalan kudarcát. Mert minden hiedelem ellenére nemcsak pénzért csinálják ezt a műfajt. Van ennél fontosabb és értékesebb szempont is. A saját jó közérzet. Így azután Pop- és táncdalfesztivál szerkesztőt a rossz és igénytelen dalokért okolni olyan, mintha valaki a Népstadion rendezőjét bántaná, ha a pályán játszó csapatok mérkőzése színvonaltalan...

Dévényi Tibor
Képes Újság
 
 
0 komment , kategória:  Rock Évkönyv 1981.  
Dorock
  2009-07-31 11:52:06, péntek
 
 

Rock Évkönyv 1981. január-december

Zeneműkiadó Budapest, 1982.
Szerkesztette: Sebők János

A főnixes Mici Mackós Annás apokalipszis a szentháromsággal indulva (Illés, Omega, Metro) érintve a babiloni korokat, köztük az aranykort, vaskort, cserépkort, az Útont, a kutyákat, valamennyi egyházat a biblia történetéből. Kezdet: 1946-os tűzkutya évében született Koncz Zsuzsa és a Vörös Oroszlán misztikus szülöttjei és különféle alkémiás zsidó rendjei, a Nyomorultak 1967. óta.


- Gyerekek...rekek...rekek...rekek - brekeg a mikrofonba a disc-jockey, azaz a lemezlovas, a jólfésült aranyos gyerek, a B. Tóth Laci, akit Franzstadtban aranyszájúnak is hívhatnának.

- Gyerekek-rekek-rekek, a múltkor...kor...kor...szereztem nektek vizet, most sajnos nincs...nincs...nincs víz...zzz. De...deee....nem...baj, kibírjuk...juk...juk, mert máris következik a Fórum...rum....rum...rum...együttes.

És már hallatszik is a köszöntés, a Helló Everbody! Gyér taps és a meleg elnyom mindent. Fullasztó a meleg, a kánikula, olyan infarktusos ez a kora délelőtt, még talán gutaütéses is.

Mindenesetre a fiúk rákezdenek és a nagy keleti szélfuvallatból egy löket éppen felém hozza a basszusból a drum-drummot.

Fekszem a füvön, majd harmindezredmagammal és ha becsukom a szemem, ha a nap felé fordulok, ha erősen koncentrálok, ha hagyom magam elvakítani, innen Dorogról álmaim Jumbo-Jertjén máris Woodstockban vagyok, ahol üvölt, harsog, ropog, dobol, dümm-dömmöl, hörög, krákog, fulladozik, dohog abban az irtózatos völgykatlanban a beat...a rock... a blues... a soul...Ember ember hátán és a "fűtől", a piától érezzük, hogy nagy, közös szívünk van.

S itt ezen a nyavalyás kiszuperált, gazos futballpályán nincs közös szívünk. Mindenki érzi, hogy semmi, igazán semmi, de semmi közünk sincs egymáshoz. Itt nincs közös szív, itt csak B. Tóth Lacika van, szuper-digó-szerelésben, helyre kis töff-töff kalapban, meg valami szuper-frankó magnóval, ha-ha, interjút csinál és járkál bennfentesen, ez a legkasibb benne, hogy bennfentesen, mint Tom Wolfe ötödik Beatle-je, csak az szerényebb volt...

Szóval itt senki sincs együtt, csak az a nagy lazaság, az a nagy free-érzés van mindenütt. A kószálásban, a közös ölelkezésekben, nagy kövindinkázás, rizlingezés közben, a rókázásokban, s ez összetartja az embereket, a közös szív érzetét kelti.

Egymás után jönnek a szuper-hapsik, a nagy-csoda-manusok, lódenben, bőrben, durábel-bakancsban, félmeztelenül. Vonszolják a kis csajokat, a kis csajok vonszolják őket, s ebben az egészben az a frankó, hogy együtt vonszolják egymást itt Dorogon, a 800 éves városban, a bányászvárosban, amely még nem élt át ilyen napot...

Boros István
Magyar Nemzet
 
 
0 komment , kategória:  Rock Évkönyv 1981.  
KISZ pályázat első helyezettje
  2009-07-31 11:35:32, péntek
 
 

Rock Évkönyv 1981. január-december

Zeneműkiadó Budapest, 1982.
Szerkesztette: Sebők János

A főnixes Mici Mackós Annás apokalipszis a szentháromsággal indulva (Illés, Omega, Metro) érintve a babiloni korokat, köztük az aranykort, vaskort, cserépkort, az Útont, a kutyákat, valamennyi egyházat a biblia történetéből. Kezdet: 1946-os tűzkutya évében született Koncz Zsuzsa és a Vörös Oroszlán misztikus szülöttjei és különféle alkémiás zsidó rendjei, a Nyomorultak 1967. óta.


A KISZ KB-dalpályázat első helyezettje

Beatrice: Nem nekem tanulsz


....Végezetül egy hír, amely minden bizonnyal sokak figyelmét elkerülte. Olvasható volt a Magyar Ifjúságban és az Ifjúsági Magazinban: A KISZ KB dalpályázatát a hivatalos kategóriában a Beatrice nyerte "Nem nekem tanulsz" című dalával. Sajátos módon az első helyezésről a zenekar tagjai is csupán az újságból értesültek... Gyűjtőknek, érdeklődőknek itt a nyertes dal szövege:

"Mostanában nagyon sokat engedsz meg magadnak fiam! Olyan pofont adok, hogy leszáll a fejed. Ez az én házam, amíg az én kenyeremet eszed, itt az történik, amit én akarok! Értsd meg végre, nem nekem tanulsz. (2x) Mindent megadunk neked, hát ez a hála? Azért gürcölünk anyáddal, hogy te máshogy élj! Most már elég, ne núzd a szádat és ha megkérhetlek,ne rángasd a vállad, ha én megrángatlak fiam, akkor majd megnézheted magad! Értsd meg végre, nem nekem tanulsz, magadnak tanulsz!

Molnár Miklós
Jövő Mérnöke
 
 
0 komment , kategória:  Rock Évkönyv 1981.  
Tánc- és popdalfesztivál
  2009-07-30 19:04:06, csütörtök
 
 

Rock Évkönyv 1981. január-december

Zeneműkiadó Budapest, 1982.
Szerkesztette: Sebők János

A főnixes Mici Mackós Annás apokalipszis a szentháromsággal indulva (Illés, Omega, Metro) érintve a babiloni korokat, köztük az aranykort, vaskort, cserépkort, az Útont, a kutyákat, valamennyi egyházat a biblia történetéből. Kezdet: 1946-os tűzkutya évében született Koncz Zsuzsa és a Vörös Oroszlán misztikus szülöttjei és különféle alkémiás zsidó rendjei, a Nyomorultak 1967. óta.
Amikor kicsi voltam, azt mesélték, hogy a régi Szenci ház falában egykor fehér házi fénykígyók éltek, amelyeket a régiek láttak. Ezek olyanok voltak, mint a ház védői. A fehér kígyós egykori mágikus erőt fehér sállal, a fekete kígyósokat fehér sállal, a piros sárkányosokat, melyről Adynál is olvashatunk piros sállal állították be a médiában állítólag.


A Magyar Televízió Tánc- és popdalfesztiválja a komor hivatalosság jegyében erősen emlékeztetett nagy nyári árleszállításokra. - Valamit csak kapunk - gondolhatta a vásárló és nincsenek különösebb reményei.

"Elvárásai" vannak! Nem a vásárlónak, hanem valami ismeretlen hatalomnak. Valahol valakinek. (Ki lehet az?)

Azt mondják, ezerkétszáz dal érkezett a selejtezőbe. Milyen lehetett az ezerhatvannégy, amit kidobtak?

Ritka kedélytelen műsor. A jókedvet kitiltották, a zsüri bánatos, sőt az elnökének szemmel láthatóan fáj a foga. Nincs eldöntve - nem is lesz - ki versenyez, vagy mi?

Az előadó? Vagy a szám? Ha a Night and Day-t a Sugár-áruházas gyönyörűszemű lány énekli - ő az első.

Ha Frank Sinatrát bepalizzák és ő dalolja a "Nyári csókok, őszi könnyek" című dalt, ezzel a sorral: csak egy holló károg.... feltétlenül Las Vegasig kergeti igényes közönségünk.

Rossz ruhák, színtévesztések, filléres fodrászköltemények... Persze. Mit akarunk nyári szünetben? Örüljünk, hogy kinyitották a Nemzeti Színházat. Volt olyan előadó, aki megérdemelte volna, hogy az ő száma alatt tartsa meg a tűzoltóság a záporpróbát.

Ezt a lehetőséget kihagyták.

De ez csak a kezdet.

Fantázia csak Komár Lászlóban van. Ő, ha kijön a színpadra, kinn van a színpadon. Jól táncol, mókás a sálja és amúgy mellékesen, énekelni is tud. A Hungária együttes tiszteletre méltó szorgalommal kedvesen és szemérmetlenül átalakult egy zenebohóc-kruppá. Nekik van igazuk.

Kellemetlen volt a zsüri egyik tagjának távolmaradása. Bodrogi Gyula egy vidéki várjáték szereplőjeként figyelte a produkciót. Ez a nyegle ötlet komolytalanná tette a rég áhított közmókát...

Ó, azok a régi, szép botrányok, amikor Kovács Józsi énekelt és jött a karhatalom!

Legalább egy pofont! Legalább egy melódiát!...


Szász Péter
Film, Színház, Muzsika
 
 
0 komment , kategória:  Rock Évkönyv 1981.  
Pop-la! Tallózó - Pop-sikk
  2009-07-28 17:01:50, kedd
 
 

Rock Évkönyv 1981. január-december

Zeneműkiadó Budapest, 1982.
Szerkesztette: Sebők János

A főnixes Mici Mackós Annás apokalipszis a szentháromsággal indulva (Illés, Omega, Metro) érintve a babiloni korokat, köztük az aranykort, vaskort, cserépkort, az Útont, a kutyákat, valamennyi egyházat a biblia történetéből. Kezdet: 1946-os tűzkutya évében született Koncz Zsuzsa és a Vörös Oroszlán misztikus szülöttjei és különféle alkémiás zsidó rendjei, a Nyomorultak 1967. óta.


Csöndes nyári délelőtt 2000-ben. Az egyszerű magyar rádióhallgató gondtalan kikapcsolódásra vágyik. De már unja az unalmat, amely túlteng a popzenei műsorokban, unja azokat a mesterkélt és kommersz számokat is, amelyek a fiataloknak szánt zeneidő jó részét kitöltik. Örömmel fedezi fel, hogy a 6. műsorban éppen nosztalgiaprogram megy. A Clash együttes összes felvételei, huszonharmadik folytatás. A középhullámon pedig egy órával később az 1981-es év legnagyobb slágerei hallhatók Aztán punk-new-wave, poszt-new-wave számok a hetvenes évek végéről.

Ez már csak logikus. Mnapság (1981) ugyanis rádiónk elég keveset játszik a fent említett irányzatok idő- és korszerű produktumaiból (ízlésének jobban megfelel a kommersz pop, a szelíd rock és a diszkó). Viszont nagy szeretettel emlékezik a hatvanas évekre, az ötvenes évek végére. Újra felhangzanak a szép dalok. Bobby Vee! Platter! Del Shannon! A Beatles művei (huszonöt részben, közkívánatra megismételve)! Tviszt, tviszt! Nem is beszélve az erre szakosodott magyar együttesek gyártmányairól.

Csakhogy. Eme legendás és visszakívánt időkben (az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején) rádiónk igen keveset játszott Bobby Vee, Dal Shannon és a többiek dalaiból. Ha jól emlékszem, a rock and rollt sem kedvelték túlzottan. Sőt, a Beatles is csak némi késéssel jutott el hozzánk (megelőzte a rossz híre), de nosztalgiában akkor sem volt hiány. Az Esős vasárnap című film egyik betétdalának énekese (1962-ben) arra buzdította a hallgatóságát, hogy fogjon egy sétapálcát és legyen vidám, valamint a régi dzsezzre járjon charlestont, "mert ma ez a sikk". Ugyanebben az időben egy másik előadó kereken közölte, hogy ő fütyül a tvisztre és a bibapra, azonban nyugodtan vágja bárkinek a szemébe, hogy csak azért is dixiland!

A sor nem folytatható a végtelenségig. A tizennyolcadik században például egyáltalán nem volt rádió. A francia négyest mégis idejében vettük át. Régi szép idők.

(nos)

Élet és Irodalom
 
 
0 komment , kategória:  Rock Évkönyv 1981.  
A rock szekere
  2009-07-27 13:17:10, hétfő
 
 

Rock Évkönyv 1981. január-december

Zeneműkiadó Budapest, 1982.
Szerkesztette: Sebők János

A főnixes Mici Mackós Annás apokalipszis a szentháromsággal indulva (Illés, Omega, Metro) érintve a babiloni korokat, köztük az aranykort, vaskort, cserépkort, az Útont, a kutyákat, valamennyi egyházat a biblia történetéből. Kezdet: 1946-os tűzkutya évében született Koncz Zsuzsa és a Vörös Oroszlán misztikus szülöttjei és különféle alkémiás zsidó rendjei, a Nyomorultak 1967. óta.
Amikor ehhez a részéhez értek a punk-hippi-huligán-rock ismétlésében, hogy a rock sziklát jelent, Káli polgármester az Árnyékoskertből és Pataki Attila, akinek Pestre távozásakor a régi média felhördült, tudván, valami nagyon rossz következik, akit elektromos szemek égettek itt - sziklakövet helyezett a volt lillafüredi orosz laktanya sziklájába, mint miskolci rock alapkövét. Miskolc már nemcsak fesztiválváros, tudományos központ, nyelvi és zenei, művészeti központ is lesz, igaz, hogy torozva és vigadva, a csapások teljes egésze kivonulása után. 1991-ben kivonultak az orosz katonák a sziklabarlangból, helyét diszkónak alakították két emeleten ki. A nagyobbik gyerekem bekerült a kiliáni utcagyerekek, Süveges, Vona-félék társaságába, olyanokéba, akik Puskák és galambok néven voltak a gumiszobás dühöngőknél kidolgozva, melyet csak maguk érthetnek, hiszen itt az elmeosztályok illetékesek valamennyi amerikai filmben is, azokat is átdolgozták, mint a híres énekesek számait. Ekkor megjelentek a szipusok, techno-féle zenét játszottak, melyhez kábítószereket is árultak, ez lett a jövő, melyért az új ország harcolt lírai pusztai, falusi karámjával, rock szekerével. A fekete tégla maffiával, denevéres panelekkel berendezett város jele lett a rock, mint szikla, vagy az is volt mindig.


Elmélkedés egy pályázat kapcsán


Egyre tágul az egykor a szikla fogalmát takaró rock jelentése. A sziklakeménységet fölvállaló muzsikusok legnagyobb megdöbbenésére, ha már soft-rockról és diszkó-rockról is beszélnek egyesek, ami ugye éppoly lehetetlennek tűnik, mint például a két örök ellenség, a tűz és a víz házasítása. Első pillanatban látszik csak lehetetlennek a dolog, hiszen a jobbfajta indiántörténeteken felnőtt angyalföldi gyerekek is tudják, hogy létezik például a tüzesvíz. Miért ne lehetne akkor lágy rockzene, vagy éppen táncolható koncertmuzsika? E műfajon belüli fogalomtársulás ellenére is léteznek azonban jól észlelhető határok: a rockzene stílusjegyei félreismerhetőenül felismerhetők a megtévesztő csomagolás ellenére is. A KISZ Központi Bizottsága és az Ifjúsági Magazin tavalyi közös rockdalpályázatára érkezett pályamunkák elbírálására vállalkozó zsürinek sem a kakukkfiókák kiválogatása jelentette az igazi gondot, hanem a sok ocsú között az igazi búzaszemek fellelése.

Míg a Csendes-.Óceán partján helyet kapott országok lakosságát tájfun riogatta, kis hazánkon a líra árvácskaágyásait elmosó rochullám söpört végig az elmúlt években. S ahogy az lenni szokott, a hullámok időnként elfedték a kimagasló szinteket, s a fenékről a csúcsra került kavics is hegynek képzelhette magát. Az őszintének és keménynek jellemzett rocközön zavaros árjába kerültek a feltörekvő új együttesek, zenészek és énekesek is. Az egyre szürkülő és fakuló rock-egyenruhában pedig nem könnyű felismerni a kitüntetésre érdemes kebleket. Most, egy év után is csupán ösztönös találgatásnak minősíthető a zsüri döntése: a profi kategóriában legjobb volt a szabad punkcsapatként jegyzett Beatrice együttes - valóban mai aktualitással bíró szöveggel énekelt - Nem nekem tanulsz című punk-rockja, ezt követte a folkrockban érdemeket szerzett Kormorán himnusza, a Tisztelgés az ember előtt, majd az ortodox hard-rock vonalat követő H.I.T. együttes külvárosi álmodozása, a Királyként is élhetnél, az amatőrök között pedig a billentyűsökre épített progresszív muzsikát új hullámos ütemmel és hangzással párosító szombathelyi Lord szerzeménye, a Ne higgy senkinek, a miskolci Reflex hagyományos rock-legendája, a Magyarország és a debreceni jazz-rock társulat, a Golf nóta-gyűjteménye került a dobogóra. Különdíjat kapott a rock tiszta őserejét csillogtató P.Mobil és az űrrock terén szép sikereket elérő pozsonyi Gravis együttes.

A díjazottak felsorolása is mutatja a hazai popéletben mutatkozó egyik tendenciát: polarizálódik a rockzene! A másik jellemzőt pedig csak halkan súgni szabad: alaposan felhígult, s művelőinek régi, új és legújabb seregei bár csaknem megfeszülnek, de a helyben járásból nem tudnak úttörésre átváltani, mert sehol egy járható kiút! Pedig a számos rockdöntő és tehetségkutató verseny mellett a rockdalpályázatnak is az volt a célja, hogy a mocsarasodó részből kivezesse a magyar rockmuzsika szekerét! A mocsárszagot természetesen nem az egész műfaj, sőtmég csak eme túl népszerű irányzata sem mindenütt árasztja. Úgy tűnik, hogy csak az epigonok, álpróféták, dilettánsok és konjuntúralovagok felett felhősödött be tartósan az ég. A rock hullámzó vizeire visszatalált Presser próféta egyébként egy évvel korábban megjósolna már a Népszabadság hasábjain, hogy 1981 a nagy megmérettetés éve lesz a magyar rockmuzsikában! S aki könnyűnek találtatik, annak könyörtelenül új divathullám után kell néznie!

Nos, úgy tűnik, hogy a vízválasztás bekövetkezett: a rock tiszta őserőt képviselő ágai továbbra is az óceán felé futnak, míg a habos, fodrozódó szennyvizek leülepednek. S ez tulajdonképpen azt is jelenti, hogy az irányzat visszakerül a maga helyére: a rock nem életformát, más irányba fordulásával még tágabb lehetősége nyílik majd a művelők előtt. A rock örökkévalóságát hirdető egyik különdíja, a P. Mobil főnöke nyilatkozott úgy, hogy örül a rock-tömegőrület hanyatlásának, mert így majd csak azok maradnak meg a zene mellett, akik valóban magas szinten művelik, s képesek a megújítására is. Nem zárva ki ezzel természetesen az utánpótlást képező tehetséges fiatalokat. A csökkenő - néha már korlátlannak tűnt - vásárlóerő, ifjúi érdeklődés mindössze értékkiválasztó funkciót tölt be így.

A rockdalpályázat célja is az volt, hogy elősegítse ezt a folyamatot, mint ahogy a divatba jött pályázatok, tehetségkutatók, dalversenyek is vállalkoztak erre! (Kivéve a tizenévesek tüntető közömbössége mellett tavaly is megrendezett Táncdalfesztivált, amely valami össznépi szórakoztatás vágyával sikerült szánalmasra:) Szükség is van az ösztönzésre, mivel a fejlődés a popzenében sem állt meg. Miközben itthon szédülten csápoltak a tizenévesek, mindenre, ami rockkal végződött, múlt év első felében volt érezhető, hogy a kommersz tömegigény magához húzza le a jobb sorsra érdemes muzsikusokat is. A végeredmény nem lehetett más, mint ami volt: osztódással szaporodott a semmi! A megélhetés és a népszerűség erős pórázán a tömegízléshez kötött együtteseknek se kedvük, se erejük nem volt az elszakadásra. Sokan csak akkor kaptak észbe, amikor már a kör bezárult, s olyan alacsony szinten sikerült konzerválni korábbi önmagukat, hogy fogyatkozni kezdett a lemezvásárló és koncertközönségük is. Ekkor azután pánikhangulat vett rajtuk erőt, s félreverték a harangokat. A rock bérmunkában dolgozó ellenfelei is segítettek tüzet kiáltani.

Pedig nincs ok a gyászos hangulatra. A rockdalpályázat eredménye is mutatta, hogy egyre többen találják meg a kiutat, s olyan új ágai is meghonosodnak e zenének, amelyeknek korábban nem volt létjogosultságuk! Különösen 1981 második felében mutatkoztak meg a fejlődés jegyei. Az év végi lemezpiacon - a hazai rockzene új útjait megmutató és gyakran meghatározó - Omega együttes z amerikai rockzenéhez közelítő újfajta muzsikával mutatkozott már be. A Kóbor János által lánctalpas rocknak nevezett heavy-metal első számú hazai képviselője, a P. Mobil végre lemezen mutathatta meg, hogy van perspektívája eme irányzatnak. A dallamot a kemény ütemekkel remekül ötvöző Korál együttes sikerei is az év végére értek be. A mindig magas színvonalat képviselő LGT előtt résnyire nyílt a nyugat-európai kapu - lemezt készít az EMI-nek -, s több más rock-együttesünk háza táján is feltűnnek a külföldi menedzserek.

A hanglemezgyár is mosolygósabb arcát fordította a rock képviselői felé, s a fejlődést - és a közönség ízlésének fejlesztését is - segítő irányzatok előtt is kinyitotta kapuját. Nemcsak kielégíteni hajlandó a popzenét kedvelő tömegek igényét, de annak formálásában is aktívan segédkezik. Félretéve a száraz üzleti megfontolásokat, olyan muzsikát tesz hozzáférhetővé (például East, Syrius és Szabó Gábor lemezei), amit pillanatnyilag talán csak a fájtfülűek vagy különcök kedvelnek, de értékei miatt méltán tarthat igényt a nagyobb figyelemre.

Némi optimizmussal azt a jóslatot is meg lehet kockáztatni, hogy rövidesen ismét felfelé áll majd a magyar rock szekerének rúdja. S visszaszerezheti népszerűségét anélkül, hogy a színvonal tekintetében meg kellene alkudnia.

Czippán György
 
 
0 komment , kategória:  Rock Évkönyv 1981.  
"Errefelé minden a régi"
  2009-07-25 10:38:35, szombat
 
 

Rock Évkönyv 1981. január-december

Zeneműkiadó Budapest, 1982.
Szerkesztette: Sebők János

A főnixes Mici Mackós Annás apokalipszis a szentháromsággal indulva (Illés, Omega, Metro) érintve a babiloni korokat, köztük az aranykort, vaskort, cserépkort, az Útont, a kutyákat, valamennyi egyházat a biblia történetéből. Kezdet: 1946-os tűzkutya évében született Koncz Zsuzsa és a Vörös Oroszlán misztikus szülöttjei és különféle alkémiás zsidó rendjei, a Nyomorultak 1967. óta.

1981-ben ötödik alkalommal rendezte meg a Magyar Rádió, a KISZ KB kulturális Osztálya és a Népművelési Intézet az Országos Amatőr Pop-Jazz-Rock találkozót Győrben. 1976-ig évente, azóta kétévente gyűlnek össze az ország amatőr zenészei, előadói, hogy a zsüri és a szakmai közönség előtt zajló versenyen eldőljön, kié lesz a találkozó vándorserlege.

Mint az előző években, idén is három területi elődöntő - Budapest, Tamási és Orosháza) legjobbjai jutottak el Győrbe, ahol előadónként 15 perces versenyprogrammal szerepeltek. (Sajnos a Petőfi Sándor Művelődési Ház csengő-bongó előcsarnoka és a váltakozó színvonalú erősítés inkább hátráltatta, mint segítette a fellépőket.)

Néhány szó a programról: október 3, délelőtt 10 óra. Színpadra lép az első együttes, a budapesti Dózis, a zsüri (elnök Viktor Máté, tagjai: Csiba Lajos, Komjáthy György, Berki Tamás, Kirshner György) és meglehetősen gyér számú érdeklődő előtt. "Dallamos hard-rockot játszanak" - mondja az esemény műsorközlője, Hajnal Gábor. Az érdeklődő arcok a program végére "lehervadnak". Következik a Hard-Genius-Rock, szintén Budapestről. Hard, de nem genius, amit csinálnak. Utánuk jön a Fanyúl Salgótarjánból. 1980 decemberében alakultak, "amerikai stílusú rockot játszunk" - mondatják magukról. Klasszikus - 2 gitár, basszusgitár, dob - felállás. Az Előszó című instrumentális szám felrázza az álmosodó közönséget, figyelemre méltó, amit csinálnak. Érdekes, asszimetrikus ritmusok - kiváló a dobos! - váratlan harmóniai megoldások. A második számban (Őszi dal) újabb meglepetés, megszólal a nagy hangterjedelmű énekes, aki hajlékony, tiszta hangon, gazdag vibratóval énekli a középtempójú dalt. Az Elkísér a dal-ban kiderül, hogy kidolgozott, jó a vokál is. Kifejezetten a fergeteges dobos, Hlava István játékára épül a zárószám, a Versenyfutás a halállal.
Összenézünk, jó csapatot hallottunk. Érdekesség, hogy a zenekar az orosházi elődöntőből épp hogy bekerült a fináléba, itt viszont szinte vita nélkül megkapják az egyik aranydiplomát a három közül. Ennyit tenne néhány hónap!? Kívánjuk, hogy sokáig együtt maradjanak! A zsüri jobbal ítélte nekik a találkozó vándorserlegét is.

Radics Szilvia az egyetlen szólista a mezőnyben. Deák Tamás az értékelés alkalmával feltétlen énektanulást javasolt neki. Talán segíthet. Két közepes produkció, a kecskeméti Konzum RT (Panoptikum néven), majd a budapesti Rádiusz lép a színpadra. Zenéjük meglehetősen ekletikus, hallunk funkyt, rock and rollt, new wawe-t, az összhatás mégis jó.

A már-már befutottnak tekinthető (vajon amatőr-e?) bajai Fórum következik, titkos esélyesként. Talán a "már-már befutottság" miatt fáradtabb a produkciójuk, de ezért mégis ők kapják a nap első vastapsát. Koncepciózus színpadi show-t kap a közönség, a négy fiú oldalt elválasztott, előrehulló, újhullámos hajjal, fülbevalókkal, fölül bő, alul szűk nadrágokban szögletes, bábuszerű balettet lejt. Zenéjük egyszerű, közérthető és nagyon hatásos. Rajtuk kívül nálunk senki nem játszik ska-t. Dalaikban délszláv népzenei motívumokkal találkozunk (a szomszéd Bijelo Dugme hatása ez, akiktől különben egyik legsikeresebb Ha-ha-ha c. számukat is átvették). Természetesen aranydiplomát kapnak, de azzal a megjegyzéssel, hogy a show olykor még zavarja a tökéletes megszólalást.

A három szombathelyi együttes közül az első és leghalványabb következik, az akusztikus hangszereken játszó Na és, majd a Judas Priest utánzat Stress Budapestről. A jelenlevő szakmabeliektől ők kapják a csöppet sem hízelgő leggyöngébb csapat címet. Agresszív, dallamtalan hangfaldöngetés, demagóg szövegű dalok, amelyekkel minden békeharcos programját halomra döntik.

A programnak még csak a fele futott le, de már fárad a hallgatóság. Az Onix tatabányai együttes. Ők kapják a másik ezüst diplomát, s az ő produkciójukban hallhatók először dinamikai árnyalatok. A meggyesegyházi művelődési ház zenekara az Orient, amelynek erőssége a kiváló autodidakta gitáros, Kozma Tibor, aki a legjobb gitárosnak járó lemezjutalmat is megkapja. Az egyetlen győri együttes a Wagner. Tiszteletre méltó kitartással zenélnek immár 13 éve. Semmi újság...

A társaság egy része éppen a büfében frissíti magát, amikor bizsergető hangok hallatszanak az előcsarnokból. Egy jazz együttes játszik, dob-basszusgitár-Grencsó István felállásban Szombathelyről. Nevük Masina. Grencsó - foglalkozása lakatos - fuvolázik, szaxofonozik és harmadik hangszere a hangja. Lenyűgöző szólóit hallgatva alig észleljük a hangszerváltásokat. Az első, Infúzió című szám fuvolával indul. A második Grencsó kompozíció címe Hédi, Hédi. Ebben egy háború előtti, 500 forintért vett szaxofonon szól az izgatott tempójú zene, megbízható kíséretet ad Gerő Tamás dobos és Scheer József basszusgitáros.
A Séta magányosan-ban újra fuvolához nyúl Grencsó, hogy végrehajtsa szvinges kísérettel megtámogatott zenei "salto mortáléit".

Győrben tomboló sikert aratott a Masina, s méltóbb zenekar nem kaphatott volna arany diplomát. Sajnos, a Masina zenészeivel folytatott beszélgetés az amatőrök, főleg a vidéki amatőrök majdnem kilátástalan helyzetéről szólt, ha nincs támogató szerv, az anyagi gondok elhalásra ítélik a zenekarokat, ami például a Masina esetében különösen fájdalmas volna, hiszen ők nem mindennapi tehetségek. Jó lenne, ha többen ismernék ezeket az elszánt, lelkes zenészeket.

Az ugyancsak szombathelyi, jazz-rockot játszó Pomákáné műsorával ért véget az 1981-es győri amatőr verseny, s a végeredményt már beleszőttem a beszámolóba.

A találkozó - nagyon fontos! - hagyománya, hogy a versenyen készült rádiófelvételek alapján másnap a szakember - ezúttal Deák Tamás - elemzi az előző napi produkciókat, hasznos gyakorlati tanácsokkal ellátva a zenészeket, már akit ez érdekel...

Már korábban is, most is felvetődött egy állandóan működő műhely megalakításának szükségessége, ahol a szakma képviselői kicsit irányíthatnák a jelenleg szinte vaktában zenélgető, sokszor önkritika nélküli zenekarok munkáját, az alkalmatlanokat lebeszélve vagy eltanácsolva a pályáról. Ez a műhely lehetne akár a KISZ, akár a Szabadfoglalkozású Zenészek szakszervezetének "édes" gyermeke.

Egy ilyen találkozó sokaknak megcsillantja a szakmába való betörés lehetőségét. Példa erre a Panta Rhei, vagy a Color, akiknek sikerült. De hová tűnnek azok a - főleg vidéki - zenekarok, amelyek képességeik alapján szintén érdemesek a figyelemre? Vagy tekintsük az amatőrök versenyét utánpótlás-bányának? Volt rá példa, hogy profi együttesek itt feltűnt tehetségekkel erősítették meg magukat, s a dolog sem a megbontott zenekarnak, sem pedig az erősödni akaró profi társulatnak nem vált javára.

S végezetül még egy megállapítás: a zömmel kemény rockot játszó mezőny korántsem nyújtotta teljes képét az utánpótlásnak. Az új hullám jegyében nagyon sok - elsősorban budapesti - zenekar bontogatja szárnyait, de figyelemre méltó és elgondolkoztató, hogy ezek közül egy sem nevezett be az amatőrök országos versenyére.


Göczey Zsuzsa
 
 
0 komment , kategória:  Rock Évkönyv 1981.  
"Le kell menni kutyába" - Hobo
  2009-07-22 16:58:23, szerda
 
 

Rock Évkönyv 1981. január-december

Zeneműkiadó Budapest, 1982.
Szerkesztette: Sebők János

A főnixes Mici Mackós Annás apokalipszis a szentháromsággal indulva (Illés, Omega, Metro) érintve a babiloni korokat, köztük az aranykort, vaskort, cserépkort, az Útont, a kutyákat, valamennyi egyházat a biblia történetéből. Kezdet: 1946-os tűzkutya évében született Koncz Zsuzsa és a Vörös Oroszlán misztikus szülöttjei és különféle alkémiás zsidó rendjei, a Nyomorultak 1967. óta.

Kőbánya Blues

Voltam már Hobo-koncerten, s egy pillanatig sem unatkoztam. Érdeklődéssel, várakozással ültem le megnézni Szomjas György Kopaszkutya című filmjét - ahol úgyszólván egy pillanat sem múlik el Hobóék nélkül. Magam voltam a legjobban elkeseredve, hogy egy idő után küszködnöm kellett figyelmem ébrentartásáért. Ami remélhetően nem jellemző azokra, akikről ez a film szól, akikhez szól és eljut. A tizenévesekre gondolok. A film az övék - szórakoztató, zenés, életükre érzékeny szemmel pillantó film.

Nagy kár, hogy csak ennyi.

Megismételném: lankadó figyelmem nem a témából fakadt. Mondom, voltam koncerten, nyomban megvettem a HBB nagylemezt és az utolsó betűig elolvasom Földes László nyilatkozatait elképzeléseieről és a "helyzetről" szurkolva próbálom figyelemmel kísérni pályafutásukat, a körülöttük zajló hullámverést, sajátos tünetét a hetvenes évek hazai "kifutásának", izgalmas vízreszállás, önkormányzó erőfeszítések, egyszer olaj a hullámokra, máskor olaj a tűzre.

Sajnos, éppen csak az utóbbiak maradtak ki a filmből, a hetvenes évek vége és az izgalom. Egy olyan rendező filmjéből, aki a "szociofilm" egyik hazai űttörője. Pedig a Kopaszkutya több akar lenni zeneszámokat egymásutánban felvonultató filmnél. A Kopaszkutyában arról van szó, hogy egy korpulens, korosodó, hagyományokból varkocsos-hosszúfarkú tagokból álló beat-együttes tíz éve begyakorolt angolszász stílusával nem tud megélni. Új stílus kell és a Főnök ezt a rock-blues dallamvilág és a külvárosi, részben tizenéves, részben csöves népesség "életérzésének" az ötvözésében véli megtalálni. Vállaljuk fel a "kivertek", a "leszakadtak", "lemartak" életérzését! Legyünk a "kutyaéletű tizenévesek" szócsövévé! Az újítás beválik, a zenekar újra feljön, a Főnök történetesen magára marad.

Nem akarom elmosni a Hobi Blues Band és a többi zenekar közötti különbségeket, nem akarom elkenni az egyes csoportok originalitását - de nyissuk szélesebbre a képet, aminek a lehetősége benne van a fenti "sztoriban". Arról a jelenségről van szó, amely változó intenzitással, de szakadatlanul foglalkoztatja közvéleményünk tetemes részét az utóbbi időben. A jelenség: fél évtizede feltűnnek a zenekarok, amelyek egy fél évtizede "feltűnt" népességcsoport igencsak szürke élményvilágát és igencsak redukált élménykapacitását kiáltják világgá. Bombasikerei - az érintetteknél. Másfajta explozióval - megszorításokba, tiltásokba, karhatalomba ütközve - az illetékeseknél. Ezek a zenekarok - szociológiai tudálékossággal szólva - felismerték, hogy az életmód megvonja a kifejezésmód alaprétegét, ergo az adott kifejezésmód vállalásával magukhoz szippanthatják az adott - városi-külvárosi, csöves-aluljárós - életmód tizenéveseit. Kifejezésmód, életmód? Benne legalább három mozzanat. Rossz érzés, fonák környezetkép (Hobo: "megtanítottak szépre, jóra", miközben "apám verte anyám"), aztán: városrészromantika, a lokalitáshoz tapadó ingermotiváció erős hangsúlyozása (Hobo: "Kőbányán születtem, ott is nőttem fel"), s még valami: az életkorral összefüggő, bájosan zűrzavaros blődliző kommunikatív infrastruktúra felvállalása ("Ne rám, inkább a falra mássz" - éneklik a lányok tanácsát). E példák, szempontok bőven folytathatók Mások ezek a szövegek, mint a tizenöt évvel előttiek - nem radikálisabbak, hanem desperáltabbak -, mert más a társadalmi helyzet és más az adott zenét és szöveget befogadó, társadalom alatti vagy előtti csoport. Kardos István, a film társírója a Mafilm-Mokép füzetben így jellemzi a lokalitást: "szobakonyhás megtámasztott házfalak, tenyérnyi kiskertek, tojástartókkal kitapétázott zenekari próbappincék", "féltékeny és beletörődő feleségek", "férjek, akikből már nem lesz soha senki", a kocsma mellett szakállas, féllábú énekes terjeszt életfilozófiát, s ad képzést snúrozásból-snóblizásból a kicsiknek, zenét tanuló cigánygyerekek a tanárnak lopott tojással fizetnek - s így tovább. Ez nem a "gyöngyhajú lány" vidéke, itt nem bódít a "kis kék elefánt meséje és ködfelhője". Ez Kőbánya - például - benne hátrányos helyzetűekkel, benne jobb sorba kerültekkel, kik viszont nem tanultak meg még jól élni.

Kőbánya blues - mondták tehát (mondják a filmben is) a hazai pionírok. Elég a Vadnyugatból, Hollywoodból, Johnny B. Goode-ból, Bye, bye Johnnay. Énekeljünk magyarul, ezeknek, magunkról. Lógó nyelvvel, keserű pofával, kétrét görnyedve. "Lefele nyitunk". - "Le kell menni kutyába!" Ez a siker titka, le kell menni, hogy feljöjjünk! A film találóan és finom iróniával elkapja ezt a paradoxont. ("Bella Donna? Bella Donna túl szép nekünk. Változtasd meg. Nekünk kutyább kell"). S ahogy a rendező, némileg mosolygós-mulattató távolságtartással jelzi az "elkutyásodás" stádiumait, úgy, s annál nagyobb gúnnyal figyelik a "Kopaszkutyák" a tizenöt éve felnőtt beat-zenekart, vállalt, fölényes kontrasztban annak andalító, "bizsu" szövegével nem kevésbé a diszkó bájlötyögéseivel. Az ő szövegük egyszerűen kiüti a bevett szövegek mindegyikét. "A bátyám ült, a tanár vert, a húgom pénzért bárkivel elment" - ez a szöveg valóban "hiányzott". Kinek hiányzott? A társadalmi közízlésnek nem, a kultúripar bonyolítójának végképp nem. A film elválik a valóságtól, utóbbi - nem pusztán Hobóékra gondolva - botrányok, csaták, elismerési küzdelmek, kizárások, eltiltások, megcímkézések (társadalomellenesség) színterévé vált, miközben a fejük felett kézrázó ifjú tömegek folytatták a felzárkózást. Ezeket a szálakat azonban elvágja a film, társadalmi hátteret, a társadalmi erőteret, a társadalmi hozadékot alig-alig vállalja. Pedig kiváló alkalom lett volna, hogy szóljanak róla.

Már az is megfejthetetlen, hogy a Rolling Stones muzsika, vagy szélesebben, a rock-blues "magyarosításával" évtizede kísérletező Hobo-Földes László - miért nem "mondhatja fel" önmagát a filmben, hogy miért kell az ő spiritus rector szerepét mással eljátszatni, amikor előttünk egy sajátos-szerencsés helyzet, hogy egy ember elképzelései idővel dalokban, zenekarban sikerben testet öltenek, hogy valakinek a teóriája - az álma parxissá válik. Elég nehéz aztán megbarátkozni azzal, hogy az "elkutyásodás" hozta siker közelítő oknyomozása, vagy legalább látleletezése, átvilágítása is elmarad. Ehhez persze be kellett volna lépni azok közé a tizenévesek közé, akiket eltalált ez a zene és szöveg, meríteni kellett volna a befogadó gyakorló szakadtságából, akit a "ki vagyok én?" kérdés és a "le kell menni kutyába" - javaslat látnivalóan nagyon közelről érint. A film - mondjuk így - művei emelkedettsége itt lesz nyilvánvaló: csak a zenekar tagjai érdeklik, a tizenévesek epidémája háttér, kulissza marad, s legfeljebb telivér tinilányok szűnni nem akaró kérésznászában manifesztálódik. Miért, hogy leheletnyi marad a kulturális ipar hivatalaival és kommunikációs intézményeivel való kapcsolatfelvétel, vita - a görcsök, az elmérgesedések? Vagy - említeni sem merem, mert sajnos nyilván túlvezet a vállalt hordtávolságon - legalább felszikráztatta volna azt a problémát, amit pedagógusok sora így fogalmaz meg: ha csak egy gyerek felköti az osztályomból a (mondjuk) babos kendőt, másnap már mind a huszonöt felköti - én meg ott állok erőtlenül és tehetetlenül, normalistásra váró elveinkkel és gyakorlatunkkal. Amit a pedagógusok hada így fogalmaz meg: "tessék megmondani, mit tegyünk ezek ellen?" Amiből gyönyörűen kisejlik két körülmény. Az egyik, hogy saját fejéből nem tudja, mit tegyen "tessék megmondani" -, mert valamelyest nyilván leszoktatták a használatáról, s ha a falakon kívül feltűnnek a "kutyák" szabadidőtechnikai csódöt mond és központi receptre vár. Hogyan közöljön éményt a gyerekeivel, aki maga is autonómiátlan? Aztán "ezek ellen?" Mit tegyünk - ellenük? A kérdés viszont azt jelzi, hogy a jelenséghez nem alternatív, hanem rivalizáló, nem konkurráló, nem átcsábító-elhódító megközelítéssel állnak hozzá, nem megnyerni, elnyerni kell amazoktól a srácokat - hanem fel kell lépni ellenük! El kell nyomni - a mást. Amikor ennek az életkornak megkülönböztető sajátossága, hogy más (is) akar lenni, mint a többi, s ezen az alapon (is) szeretne valahova tartozni. Ezt - ugye - nem tolerálhatjuk, a világ jó-rossz, fehér-fekete alapon szervezendő és nem a sokféleség alapján. Marad a tisztes egytömbűség - és a kiváltott közérdektelenség, szükségképpen kitermelve a "kutya" jelenséget, mint többeket átsodorva amazok táborába, akik lassan elkezdik igazgatni fejükön a töviskoszorút, hatványozva a vonzerőt. Ismert, nem eléggé kitárgyalt-átvilágított körülmények ezek, kár, hogy nem történt meg a felvállalásuk, s ezzel pont az maradt ki a filmből, hogy "kopaszkutya" és tábora - a m i kutyánk kölyke -, s hogyan lett azzá? Ehhez viszont a film készítőinek - le kellett volna menniük kutyába. Ehelyett a rendező megelégedett annyi fáradtsággal, hogy együtt üldögél a Hobó-fiúkkal muzsikus szárnypróbálgatásaikon, készülődéseiken, pincében, pitvarban, klubban, filmre veszik őket és összekötő képanyagnak bevág néhány villanást a zenekar életéből s azon túli világból. Ezek a bevágások esetenként kitűnőek, szikrázóan szellemesek, irónikusak. Bill, a féllábú énekessztár, ki csupa nagydarab emberség, s így nem mentes minden emberi hiúságtól, csendes egyetértésben önmagában, egyben egészségesen önnépszerűsítendő, kiírja a kihalt utca házfalára: BILL A KIRÁLY. Aztán pár lépéssel odébb orra esik egy pocsolyában. Hobo, adekvát, tehát "kutyás" dalszövegeket keresve, azt alkalmi rajongója csupasz testén találja meg, onnan kopogja egyenesen az írógépbe az ott redőző-feszülő tetovált szlogeneket. ("zugló a hazám") A klubvezetőnő Váci Mihály gondgyötört képe, s a "tudás, erkölcs, szorgalom" felirat alatt számolja a bevételt, ami aligha származott a fenti normák népszerűsítéséből. Aztán ezek a szikrák is fényüket vesztik. A megfáradt, normális életre vágyó, munkára és tanulásra ösztönző, folyvást pénzért pumpolt feleség figurája unos,untiglan elismételt klisé, a külvárosi udvar hordós kulisszája avagy a kisház előtt időtlenül időző, sokmacskás-fejkendős nagymama visszatérő képe nem hoz semmiféle információt, s ha harmadszor is megérkezett volna a Főnök a "csókolom nagymama, van-e bukta?" szöveggel, nem tudom a nézők hova küldték volna buktáért. A háttér nyomorúságának jelzései,a mindig hátrányos színtérő szeretkezések, a kopár tűzfalak, az elrothadt világítóudvarok, a pállott szemét-montázsok, a lassított kutyapecér-foglalatoskodás - avagy a színesből fekete-koromba átcsorgó képek - jelzések maradnak. Nem közölnek, nincs exploratív értékük. (Apróság, de a kerettörténet átgondolatlanságát - és szükségtelenségét - mutatja, hogy amikor ezek a zenekarok sokáig fütyültek a hivatalos elismerésre és a tömegkommunikációs szereplésrem, amikor a filmbeli Hobo sikeres koncertjük közben azt mondja az újságírónőnek, hogy "kutyák nem nyilatkoznak a sajtónak" - akkor miért a televízió elmaradása, s az ebből adódó csalódás (?) és verekedés vezet pár pillanattal arrébb a film zárópoénjához, a Főnök magára maradásához ?). A nemzetközi rockirodalom hol lapos, hol mélybölcs röpkéinek háromnyelvű, szakadatlan feliratozása is erősíti a benyomást: fölös külsődleges applikációkkal próbálták pótolni a film hiányzó dinamizmusát.

A Kopaszkutya tehát szórakoztató, zenés film, némi diagnosztikus érdekességgel. A fiatalok bőségesen hallhatják - a talán nem túl indokoltan végigénekelt - dalokat, derülhetnek jó bemondásokon, kapnak némi szexet és sintértelepes külvárosi romantikát. Sőt - nevelő hatás! - láthatják, hogy klubkoncertre alkoholt nem szabad bevinni, valamint, hogy a színpadra nem tanácsos feltülekedni. Sőt, lehet, hogy a film kasszasiker lesz, ami manapság nem megvetendő szempont. Hiányzik a feszültség, kimaradt, hogy itt egy égető problémáról van szó, lefokozódott a láz, a lobogás, az elementaritás.

Papp Zsolt
 
 
0 komment , kategória:  Rock Évkönyv 1981.  
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 37 
2017.05 2017. Június 2017.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 2 db bejegyzés
e év: 95 db bejegyzés
Összes: 6282 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 443
  • e Hét: 2115
  • e Hónap: 37264
  • e Év: 209178
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.