Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 41 
Endrődi Sándor: Sohase járj . . .
  2017-04-04 08:28:06, kedd
 
  Endrődi Sándor:

Sohase járj . . .


Sohase járj olyan tájon,
Ahol egykor boldog voltál.
Nincs szomorúbb temető a
Láthatatlan sírhalmoknál.

Körülötted ragyog minden,
Benned minden elsötétül;
Fejfaként állsz múltad romján,
És borongsz, sírsz - könnyek nélkül.

a_hét_1901
 
 
0 komment , kategória:  Endrődi Sándor  
Endrődi Sándor: Töredékek közt
  2017-03-25 07:12:21, szombat
 
  Endrődi Sándor:

Töredékek közt


Óh, nincs szomorúbb széles e világon,
Mint a félmunka, - tört dal, tört rímek.
Nagy terv, mely égnek indul büszke szárnyon
És csak kudarcát látni röptinek.
Nem szárnyon száll, csak papirossárkányon,
S lepottyan, ha megernyed a zsineg.
Mit ér a dühöngésed, jó poéta,
Ha elfogyott a puskapor : a v é n a.

Itt állok életemnek alkonyától
S bús árnyaitól búsan elborítva.
A múlt utánam szállong, mint a fátyol
És belerémlik késő álmaimba;
Dalom nem buzdul többé föl magától,
Fáraszt is, untat is az irka-firka,
S ha néha fölver egy-egy gondolat :
Formát nem ölt, csak lázongás marad.

S el-eltűnődöm: (arra jó szokás,
Hogy elhenyéljük az időt vele ! )
Ha >tett halála az okoskodás< :
A nem-merés nyilván vénség jele.
Elkésett vágy csak meddő lángolás.
Gyorsan kioltja a csüggedés szele.
S romok és hamvak közt borongva
Fanyarrá válunk álmok omladékán !

El-eltűnődöm életünk folyásán
Bolygó elmémmel sűrű ködbe veszve
S föl-fölsóhajtok, jobb időkre várván :
Bizony sok minden másformán lehetne !
Hány hű szív ég magában, lángol árván !
S hagyjuk vergődni, rá ügyet se vetve !
Talán egy zugban pusztul el s ha holt :
Késő tudnunk, mily dús világú volt.

Magam is nyilván többre vittem volna,
Ha nem bénít meg annyi gond, csapás,
Ha életsorsom kevésbbé goromba,
Mint elviselni jókedvűn szokás;
Ha nem keserít legrózsásb koromba
Tengernyi bú, robot, raboskodás,
S élhettem volna úgy, mint élni vágytam,
Eszményeimnek, szabadon, vidáman.

De hát mi léha, ábrándos poéták,
Szépért bolonduló szélháziak,
Csak kergetjük a röpködő rakétát
Szintúgy az álmot is - a fény miatt.
Egy házikó, kertecske, szerény lak,
Gondatlan élet, mily szép képet ad !
Virággal, fénynyel ültetjük tele,
S egy - fűszerkereskedő ül bele.

És mégis ! minden földi gond dacára
S ha még úgy nem kell vers ma senkinek ;
Felülök újra szárnyas paripámra
S bejárom újra a roppant eget.
Sodorjon a vész, fátyolozzon árnya,
Feszüljön bennem minden szál ideg,
S bár tört szárnyakkal zuhanjak le végül :
Mégsem hagyom a lelkem - töredékül.

Jövendő_1904.
 
 
0 komment , kategória:  Endrődi Sándor  
Endrődi Sándor: Éji út.
  2017-01-03 10:05:13, kedd
 
  Endrődi Sándor:

Éji út.

I.

Utunkra égi lámpa nem világít.
S e zord vidék, melyen csak gyász lebeg,
Köröttünk mind éjlőbbre válik.

Csend és sötétség. De - veled megyek.
Te engem mindig védtél, buzdítottál,
S vezettél fénylő csillagok helyett.

Ki éveken át utitársam voltál:
Ne hagyj el rnost sem ! Légy hozzám hívebb
A szívtelen, a gőgös csillagoknál.

II.

Csak sejtjük immár az élő világot,
S az éji csöndben bolygunk lassudan:
Két árny, mely sírhalmok között suhan.

Szívünkből régen kilobbant a láng,
Most már csak rémlik: egykor kik valánk,
Mámornak, életláznak vége van!

Lelkünk, mint hogyha felsikoltana :
>Ez éjszakánk, mely most reánk zuhan,
Nem lesz már soha többé hajnala ! <

III.

De kelet alján hirtelen kilángol
Valami fehérség az éjszakából,
Vakítón fényes, tündöklő csoda -

Zúzmarái erdők, kristálytiszta bérczek.
Ormótlan bástyák, tornyok, jégpillérek,
Álmok, minőket nem láttunk soha.

Az ott, szívem, a Csend fehér világa,
Az eltűnt étet örök téli álma,
Hajnal, melynek nincs többé alkonya ...
 
 
0 komment , kategória:  Endrődi Sándor  
Endrődi Sándor: Vége már . . .
  2016-12-30 11:37:51, péntek
 
  Endrődi Sándor:

Vége már . . .


Vége már az álmok idejének,
Oda van a kikelet, a nyár;
Életemnek hervadó lombjáról
Elrepült a boldogság-madár.

Hajam közé ősz szálak vegyülnek,
Köd borítja fáradt szívemet,
Úgy állok itt magán és borongva
Mint a rom az őszi táj felett.

Zöld repkény fut a komor falakra :
Egy-egy emlék halkan átölel,
Kisért egy-egy odaveszett álom
S mint az árnyék gyorsan lebben el.

Árnyak lengnek mindenütt köröttem,
Visszajáró, bús kísértetek,
Könnyű leplük, foszlányos fehérén
Még fehérebb holdsugár remeg.

És ha csak így lengnének köröttem :
Nyugton állna meg köztük szívem,
De szemükben fenyegető láng van,
Ingerkedni kezdenek velem.

S felsüvöltöz rémes hahotájuk,
Tombolásuk örjöngésbe csap
És sodornak engem is magukkal,
Mint a pelyhet a bősz forgatag,

Testem elfogy csontos karjaik közt,
Zúgó fejem éjbe, ködbe vész . . .
- Boldog, a ki napvilágon élhet
S nem a múltba : a jövőbe néz!

Vasárnapi Ujság 1892.
 
 
0 komment , kategória:  Endrődi Sándor  
Endrődi Sándor: Itt hagylak . . .
  2016-12-06 08:32:14, kedd
 
  Endrődi Sándor:

Itt hagylak . . .


Itt hagylak, életem virága,
S neved suttogva, neved áldva,
Leszállok a nagy éjszakába.

Nem látsz, nem hallasz soha többé,
Porló szívem a szörnyű csöndé,
A Nirvánáé lesz örökké.

Hiába várod vissza árnyam,
Hiába sirdogálsz utánam:
Én alszom síri nyoszolyámban.

Ha felnézel a csillagokra:
Fojtott könnyekkel, fuldokolva
Gondolsz a régi szép napokra.

Ha lenézel a néma rögre,
Úgy érzed: szíved összetörve
S te is meghaltál mindörökre.

El-eltünődöl múltad álmán:
Csak gyász leng Isten szép világán!
- Siess le hozzám, édes árvám!
 
 
0 komment , kategória:  Endrődi Sándor  
Endrődi Sándor: Ne menj . . .
  2016-11-14 08:22:25, hétfő
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Endrődi Sándor  
Endrődi Sándor: Öreg legények.
  2016-06-16 19:43:58, csütörtök
 
  Endrődi Sándor:

Öreg legények.

1.

Öreg legények, letelt az időtök,
Bevégződött az előírt szerep.
Jó lesz, ha lassan-lassan készülődtök
S másoknak adtok munkát és helyet.
Közétek állok én is, rokkant hősök,
És, kéz a kézben, veletek megyek;
Úgy sem lehetne itt már mást keresnem
Kiket becsültem, sorra - eltemetnem.

2.

Új nép tolong a régiek nyomába,
A korhadt törzs tövén új sarj fakad;
Gyorsabban szökkenő merész sudárba
S talán pompára, színre gazdagabb -
De más talajból szíjja fel magába
A nedvet, mi lombjának tápot ad,
S ha virágára szédülnek a méhek:
Nem szednek arról többé honi mézet.


3.

S új harcznak zendül harsány trombitája,
De haj! számunkra nem válik gyönyörré !
Az az ujjongó forradalmi lárma
Nem a mi harczi kedvünk zaja többé.
Reánk lehull az alkony kétes árnya,
Reményeinket gyászsors mossa köddé,
S mig lenn a völgyben mélázunk mogorván:
Az ifjú had fenn jár a bérczek ormán.

4.

Fenn jár hitének csapkodó tüzével,
Ajkáról lesüvölt a lázadó dal,
Megrázza öklét, pörbe száll az éggel,
S győz vagy bukik a felvett lobogóval.
Nincs kétség: szembe néz minden veszélylyel,
Pokol se bír e gőgös lázadóval, -
S míg száz halállal kél bátor birokra :
Lángokban áll, mint Mózes csipkebokra.

5.

S körötte, hajrá ! tűzbe, lángba minden,
Égő viharban az egész világ!
Tenger kincs rogy üszőkbe földeinken,
Zsarátnokká zuhannak ősi fák.
Potomság! A jövő száguldoz itten
Avatag múltak alkotásin át,
S mi sápadozó arczunk eltakarva -
Reá omlunk a felperzselt avarra.

6.

S kezdődik új teremtés új munkája,
Látszatra szebb, dicsőbb a réginél;
A küzdő ember romról romra hágva
Egekbe száll a szellem fényinél,
Betör a titkok szent titokzatába.
Mindent mer, többé semmitől se fél,
S szilajon átgázolva egy a máson,
Úgy rémlik: győz magán az elmúláson!

7.

Oh mámor! oh tavasz! A régi tornán
Valamikor mi is csak így csináltuk :
>Csak neki bátran, vakmerőn, gorombán!
Nincs igazabb, mint a mi ifjúságunk.
Törjünk rést a tekintély sziklatornyán,
S legyen halálos minden kardcsapásunk!
Miénk az élet, az erő, a jog -
Kik voltatok csak, most pusztuljatok!<

8.

Oh mámor! oh tavasz! oh ifjú hév!
Hogy' hamvadoztok, hogy' eltűntetek!
S veletek annyi virágterhes év,
Tündér fantomok, - bús kísértetek!
Mind közelebb és közelebb a rév,
Hol nem csattognak immár fegyverek, -
A hadak útját más hősök tapossák:
Csend a mi részünk, és - alázatosság.

9.

Gondokkal küzdve meg kellett tanulnunk:
Az a valódi Gond, mely jönni fog!
Mert bár a jövendőt szolgálta múltunk:
A holnap mégis rettentő titok.
Im, az idők szennyében elfakultunk,
Lettünk romokra roskadó romok,
S most, a megásott sír szélén borongva,
Állunk fajunkért aggódón, szorongva.

10.
Ne érjen téged ily sors, ifjú had,
Ki vakmerően rontasz most az égbe !
S hívén: az igazságnak törsz utat,
Tört szárnyakkal ne hullj alá a mélybe !
Ha egykor rád borul az alkonyat:
Kísérjen sírba győzelmed zenéje,
S porod felett zendüljön hála-ének,
Mit majd dalolnak - boldog nemzedékek!

Budapesti Szemle. 1913.
 
 
0 komment , kategória:  Endrődi Sándor  
Endrődi Sándor: Provinczia.
  2016-04-19 05:01:13, kedd
 
  Endrődi Sándor:

Provinczia.


Már akárki mit beszéljen,
(A beszéd csak szó fia !)
Nincs kedvesebb, áldottabb hely,
Mint a hű provinczia.

Az ember itt békében él
S járva is csak helyt marad :
Pipázgatva nézegetjük,
Hogy a világ mint halad.

Szép a mozgás, szép a pezsgés
S hogy' hódit a munka, tett!
Ám a dolog strapáczió
S unalmas az egyszeregy.

Eltátjuk a szánkat szépen,
Áhítozunk nagyokat ;
(Tátott szájba - régi mondás -
Beröpül a sült galamb.)

Várjuk hát a sült galambot,
Mig a szánkba beröpül :
A jó ég a várakozást
Adta nekünk gyönyörül.

Majd jön idő, " még joni kell&#8220;
Mint nagy költőnk mondaná,
Várjuk csak a jobb időket,
Időnk bőven van reá.

Egykor, egykor ! Érjük csak meg
A jövendő századot:
A mi most csak csetlik-botlik,
Egyszer-akkor menni fog.

Egy-egy század elég lesz rá,
S felszikkad az utcza-sár,
Hosszabb lesz a tudomány és
Rövidebb a csizmaszár.

Épülünk is, szépülünk is,
Lesz jó rend meg tisztaság,
Pálinkabűz nem nyomja el
A virágok illatát.

Botrányosat, undoritót
Nem látunk akkor soha,
Alacsonyabb lesz a börtön,
Magasabb az iskola.

Pletyka helyett cselekedünk,
Tetté lesz a könnyű szó,
S nem kártyával, de eszmékkel
Áll elő a kaszinó.

Ám addig is, mig ez meglesz,
Mig ez mind, mind végbement:
Aludjunk jó vidékiek,
S hortyogjuk át a jelent!

Esztergom és V. 1885.
 
 
0 komment , kategória:  Endrődi Sándor  
Endrődi Sándor: Fiamnak.
  2016-04-15 12:26:18, péntek
 
  Endrődi Sándor:

Fiamnak.


Bolondulsz fiacskám ? Jól van. Igazad van.
Megcsapkod az élet pazar illata.
Mámoros szívvel jársz a nyíló tavaszban,
S tündérként bájol el minden kis baba.

Csicseregsz, madaram, a rügyező ágon,
S azt hiszed, az erdő dalodtól fakad?
Érted ragyog minden szépség a világon,
Földön a virágok, az égen a nap ?

Hidd, álmodd, fiacskám. Én is így csináltam,
S nem bántam, ha közbe tüske szaggatott,
A bizonytalannak bátran nekivágtam,
S bár kissé kopottan, mégis itt vagyok.

Mit én bevégeztem, te most újra kezded,
így mérték ezt a sort ránk az Istenek:
Nekem a borongást, csüggedést, keservet,
Az élet borának aranyát neked.

Most, míg fiatal vagy, lelked is virágzik,
A mi tán csak gyim-gyom : neked rózsaszál;
Minden rózsaszálat, mely feléd pompázik,
Gyermekes örömmel leszakítanál.

Szívedre ölelnéd az egész világot, -
Hogy erőd' haladja, nem is gondolod,
Pedig többet ér, ha van egy-egy barátod,
Ki búban, örömben hű osztályosod.

Oh, szíved ne legyen vendégfogadó, hol
Lökdösi, könyökli egy utas a mást;
Nem mind igaz ember, ki mosolyog, bókol
S győzi lakomádon a bő áldomást.

Szállj, röpködj, nem bánom, virágról virágra,
Mint nyári derűben dolgos, fürge méh,
De míg szárnyaidat verőfény himbálja,
Fordulj édes dallal a nyomor felé.

Hajolj le szíveddel az elhagyatotthoz,
Öleld fel az árvát, meg a szenvedőt;
Isten is megáldja, ki nekik vigaszt hoz
S lecsókol arczukról egy-egy bús redőt.

Ne irigyelj senkit hitvány aranyáért,
Munka és vidámság! legyen jelszavad :
Boldog, ki híven küzd lelke igazáért,
Ez alatt a kettős lobogó alatt.

Zengd az igazságot! s ha lever a kétség,
Emeld fel a porból csüggedt homlokod :'
A becsület útját a szabad szegénység
Mécsvilágánál is megtalálhatod.

S a hazát, anyádat, ne silány szavakkal,
De erős tettekkel szeresd, én fiam,
Járulj oltárához tiszta áldozattal, '
S ha kell, halj meg érte büszkén', boldogan I

Vasárnapi Ujság, 1905.
 
 
0 komment , kategória:  Endrődi Sándor  
Endrődi Sándor: Falun.
  2016-04-08 08:19:54, péntek
 
  Endrődi Sándor:

Falun.


El hagytam a város önző, vad lármáját,
Békés födél alatt, csöndes falun élek.
Szívem sebe nem fáj, nincs panaszom többé,
Ujra feltámadnak bennem a remények.
Ez a tiszta napfény, moly a lombon reszket,
Ez a balzsamos lég meggyógyítnak, érzem.
Trónod előtt állok örök, szent természet,
S mosolygó arczodat gyönyörködve nézem

Hiszen a te trónod nem királyok trónja,
Hol csak szolgaérzés hajtja meg a térdet,
Melyhez alázattal és czifrán kell lépni,
S büszkén, emelt fővel odalépni vétek:
A te trónod fölött megjelenhet bárki,
Ráborulhat bátran szeret szívedre,
Te nem utasítasz senkit el magadtól,
A ki melletted van, nincs az számkivetve.

Hiába mondják, hogy nem te vagy az Isten,
Én hiszem, hogy te vagy; nem ejt meg a kétség.
Sejtelek , érezlek minden változatban,
S mindenütt meglátom kezed működését.
A mi csak létezik: törvényed alatt áll,
Nálad van az élet, nálad az enyészet,
A tenger viharját álmából te kelted,
S te altatod el a legutolsó férget.

Szeretlek, imádlak minden változatban,
Mert a tettetéstől ment vagy te egészen;
Szenny, salak nem éri soha szűzi arczod',
Megolvad az végkép szerelmed tüzében.
Rajongok viharod és vészeid után,
Csöndes éjeidben áhítattal járok;
Értem haragodnak mennydörgő beszédét,
S tudom mért bókolnak felém a virágok.

Mint az üldözött vad hűs forrás tövéhez,
Úgy menekül hozzád a védtelen árva,
S a te hű öledben feltalálja mindazt,
A mit nem talált fel széles e világba'.
Te csalod ajkára az első mosolygást,
Míg ártatlan lelke gyönyörökbe szédül,
S az utolsó könnyet, mely pilláján remeg,
Égő napsugarad veszi le szemérül.

Rátalál kezedre, kinek keble vérzik,
Tudja, hogy egyedül te segíthetsz rajta;
Te vagy a jóságnak romlatlan dajkája,
S a vigasztalannak te vagy édes anyja.
Mit a fásult szívben összetört az élőt,
A te kezed ú jra felépíti benne -
Oh, mert te igaz vagy; igazabb vagy, mint a
Balsorsnak bosszúja s az ember keserve

Hozzád jöttem én is dicső, szent természet,
Mellemnek sebeit magányodba hoztam;
Bálványok díszítik a világ oltárát:
Itt altató dalhang, enyhe nyugalom van.
Sárral szennyezték be lelkemet, arczomat,
Tetszhalottá tettek a szégyen keservi . . .
idejöttem hozzád, hogy higyjek tebenned,
S megtanuljak újra remélni, szeretni!

1871.
 
 
0 komment , kategória:  Endrődi Sándor  
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 41 
2017.04 2017. Május 2017.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 262 db bejegyzés
e év: 1392 db bejegyzés
Összes: 27828 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 6012
  • e Hét: 12394
  • e Hónap: 141000
  • e Év: 620467
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.