Regisztráció  Belépés
zozhyka.blog.xfree.hu
Legyek álmod és megfejthetsz,legyek rózsa és szerethetsz!Legyek az út és elviszlek,legyél igaz és elhiszlek! Zozhyka ...
2010.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 12 
Bákainé legendája
  2010-02-24 19:44:46, szerda
 
 



Bákainé táltos volt. Megjövendölt minden veszedelmet. Egyszer, egy vasárnap, amikor az emberek jöttek ki a templomból, megszólította őket: a tatárok már bejöttek Erdélybe s nemsokára itt lesznek, nálunk. Rengeteg sokan jönnek, felégetik a falvakat s rabszíjra fűzik az asszonyokat, megölik a férfiakat. Amikor látjátok, hogy égnek a távoli falvak. mindenki, aki a réten kaszál, verjen a földbe egy cöveket s a kalapját tegye rá. Minden arató az utolsó kévébe vágja bele a sarlóját s arra is tegyen egy kalapot, hogy messziről rengeteg sok embert mutasson. Ami edény veletek lesz, azt mind rejtsétek a fűbe és a tarlóba, hogy a lovak lába majd belébotoljon és nagy zajt csapjon. Bákainé meghalt. Nemsokára a mezőn dolgozó emberek látták, hogy közel s messze füstölnek a falvak. Mindenki úgy cselekedett, áhogy Bákainé mondta volt. Még a faluból is kihordták az edényeket s elrejtették a fűbe és a tarlóba. A tatárok akkor már a Szárhegytől nem messze lévő Fekete-réten táboroztak, s elindultak erre felé. A menekültek a szárhegyiekkel együtt a kápolna előtt gyülekeztek és imádkoztak. Ekkor jelent meg előttük a halott Bákainé fekete paripán s kiáltotta: Ne féljetek, győzni fogtok! A beözönlő tatárok meglátva a búzaföldeken meg kaszálókon a rengeteg kalapot elbizonytalanodtak, mert azt hitték; hogy minden kalap alatt egy ember áll. A székelyek, észrevéve a tatárok habozását, bátran rájuk törtek s úgy lekaszabolták őket, hogy még hírmondó sem maradt belőlük. Ahol a tatárokat eltemették, nagy domb keletkezett. Máig is Tatárdombnak nevezik.
 
 
0 komment , kategória:  Legendák  
Babakaj legendája
  2010-02-07 14:36:57, vasárnap
 
 



Aki a buziási csodatevő vízhez megy, megismeri a Babakáj legendáját.
A vándor elindulhat a Dunán, útjába esik Új-Moldova és a Duna-kanyar is. Régebb ott egy felborított szobor talapzatának tűnő szikla jobbján, sorompó volt: itt vámolták el a szorosba beérkező hajókat. Amikor fúj a Cosava, a termést tönkretevő tavaszi és őszi szél, úgy forog a szikla körül, mint egy fúró, mintha gyászolna és siratna valakit, aki már rég elment. A Babakáj-szikla a sorompó-ütéseket a hullámokéval együtt kapja, s ezért a hely félelmetesnek tűnik.
A Duna vizében sok szikla van, hiszen az út hosszú a Fekete-erdő hegyeitől a tengerig. Legenda is olyan sok van, mint amennyi homokszem, de a Babakájénál szebb és szomorúbb kevés.
Ez az ősrégi török uralomra emlékeztet, azokra a viszonyokra, tiltásokra, amelyek az embereket akkor úgy kínozták, mint most az örök bűnök.
Úgy hatszáz évvel ezelőtt Galambóc a szerb parton, a szorosba való belépéskor szembetűnő dunai sziklákra építette erős várát. Az ezeken a területeken uralkodóvá vált törökök a Vicus Cuppae-nek nevezett római erőd romjain kezdték el az építkezést. A vár ura az anatóliai Mehmed pasa volt. Ha nem lett volna komoly harcos, Ilderim szultán nem hagyta volna rá a vár őrizetét; ha azonban nem lett volna Allah híve, nem harcolt volna azért, hogy a törvényt a jatagán hegyével terjessze; és ha nem lett volna jó mohamedán és gazdag, mint bármelyik más pasa, nem lehettek volna vele a hét torony valamelyikében elbújtatott háremhölgyek. Mivel a próféta törvénye szerint a nő csakis a férfi gyönyörködtetésére van szánva, és egy fiatal férfinak mind több és több gyönyörre van szüksége, a háremhölgyek is sokan voltak. De, ahogyan minden embernek, a pasának is megvolt a kedvence: mutatós, magasabb, teltebb lány, kinek bársonyos bőre és bal szeme alatt az anyajegy tűnt fel leginkább.
De ahol gyengeség, ott engedékenység is van. A vár falai szürkék, azok kövei hidegek voltak. Hiába adták a legnapfényesebb termet a háremnek. Az asszonyok csak keseregtek, s akkor a pasa kiadta a parancsot: a vár mellett, zárt kerttel szeráj épüljön fel, ahol a fiatal lányoknak ne kelljen majd levegő és napfény után sóvárogniuk. Milena, a kis szerb lány azonban tovább kesergett, és szép szemei sokszor teltek meg könnyel.
Mivel a pasa őt sokkal jobban szerette, mint a többit, elsőként neki hozta a legszebb és a legvékonyabb selyemből készült ruhákat. De Milena szemei továbbra is szomorúak maradtak.

Majd gyémánt berakásokkal díszített ládát ajándékozott neki, melynek belsejében aranygyűrűk, karkötők, láncok és büszkébbnél büszkébb nyakékek voltak. Más hármhölgy helyében boldog lett volna, hogy így el van kényeztetve. Milena arcára azonban eltávolíthatatlan felhő telepedett rá.

- Mit szeretnél, szívem gyönyörűsége? - kérdezte akkor a pasa. Mondjad, mert annyi örömet akarok neked szerezni, mint amennyit tőled kaptam, amióta melletted vagyok, amióta vagy nekem.

- Pasa, azt szeretném, hogy ne tűnjön szemtelennek kérésem, de ne feledd, hogy engem másképp neveltek, mint a többi háremhölgyet. Amíg embereid el nem raboltak, szabad voltam. Most, mintha aranyozott rácsú ketrecbe csuktál volna. Meghalok, ha továbbra is zárva tartasz.

A pasa megsimogatta sűrű szakállát, hosszasan gondolkodott, nézegetve a mellette lévő kis teremtményt, majd azt mondta:

- Mivel a szemem világa vagy, meg fogom engedni neked azt, amit eddig senkinek sem engedtem meg. Esténként a Duna közepén levő elhagyott sziklához fogsz kicsónakázni, addig sétálsz ott, amíg jólesik. Milena, előbb felhívom a muftit, hogy bekerülj az igazi törvénybe, és népedből senki se merjen hozzád érni, még csak gondolatban sem. Ne legyen se anyád, se apád, csak én legyek neked. Félj tőlem, és szeress engem, mert Allahon kívül ennyi maradt neked a föld kerekségén. És a pasa áhítozó, telhetetlen kezeivel fogtaa kis szerb lányt, aki nagy szemével, mint kalitkába zárt madár nézett rá, hasztalanul verdesve szárnyaival. Fehér és simogató, illatozó szárnyak, mint messzi falujából jövő szél illata.

A testét ellepő piros hullámok hasonlóak voltak a hegyek lejtőjén található, "a vitéz vérének" nevezett virághoz. Mohamed pedig mint egy csokor mirrhavirágot vette karjaiba, s mint kiszáradt föld szívta be erejét és szépségét.

Milena az ígéret betartását várta.

Egyik este a Duna partján letakart csónak várta, a vár őrzői közül egy evezőssel. Egy öregasszony kapucnis sötét köpenyt húzott Milena piros ruhájára, mely elfedte a lány arcát, és így felszerelkezve beült a szeráj mellett elrejtett csónakba.

Estefelé volt, és az alkonyat leereszkedett, hogy aranyló villódzással ölelje át a víztükröt. A víz ringatása közben Milena könnyűnek érezte magát, hiszen egyetlen fal sem zárta el előle a határt, és a szél ruháját cibálta, könnyűnek, mint az őt körüllengő illat, s mivel az evezőstől csak egy vastag kötél választotta el, hagyta leesni sötét köpenyét, mely mint a gyolcs körültekerte, s így a szél simogatta fedetlen arcát, meztelen karjait, amelyeken halk lánccsilingelésként szóltak karkötői; kisimult arcát a vizet és földet széles sávokban rózsaszínnel befestő, vöröslő nap felé fordította.

Hosszan, boldogan sóhajtott, és mozdulatlanul maradt, mint a folyó kis istensége, mely egy időre életre kelt. Az őt kísérő öreg háremhölgy némán ült, mint mindig. Évekkel ezelőtt fogták el őt is, amikor a törökökkel való heves harc közepette testvére megölte az uralkodó szultánt. Testvére meghalt, ő pedig az anatóliai öreg pasának, Mehmed apjának hatalma alá került, és a mostani pasa, akit az anyja halála után ő szoptatott, magánál tartotta, hogy éber szemmel őrködjön a háremhölgyek fölött. Az öregasszonyt "Hegyi gyopárnak" hívták, most azonban régi szépségéből csak kerek szemeinek éles nézése és a hegyi nők frissességének nyoma maradt meg. Az öreg pasának három leányt szült, mind a hárman a bölcsőben haltak meg. Nem sírt, mint más anya, hanem titkos kegyetlenséggel a földnek adta őket, úgy tett, mintha örvendett volna elvesztésüknek, és minden alkalommal, ahelyett hogy a fájdalomtól összeroppant volna, még többet felszedett magára és a hegyi gyopárhoz hasonló szépségűvé vált.

A csónak a Duna vizének csillogásán lebegett, mint Milena lélegzetvétele a nap és az éjjel megvasalt kapui között. Ellebegtek a puszta, ötven lépés hosszú szigetig, melyen kis, messzire illatozó hársfacsoport volt. És esténként Mehmed kedvenc háremhölgye erőt és életet merített e sétából: arca visszakapta színét, szemei a ragyogást és teste a virág és víz illatát.

Amikor őre megtudta, hogy Milena szerb lány, már nem mint fekete árnyék állt mellette, hanem bölcsességet sugárzó, régi fájdalom szelídségeként: nem korholta, nem szidta, nem árulta el. Nézte ő is, hogy a Duna másik szabad partján, a Coronini fennsíkon hogyan emelkedik a keresztények öttornyos vára, melyen néha Szent László keresztjét, vagy Szent György lova lába által eltaposott sárkányt ábrázoló zászló lebegett. Mivel azokon a helyeken a Duna nagyon keskeny volt, annyira közel mentek ahhoz, hogy már szinte látni lehetett az őrök arcát. S mind gyakrabban és gyakrabban adta ki parancsba az öreg háremhölgy a csónakosnak, hogy közeledjen a keresztény parthoz. És benne is felejthetetlen emlékeket ébresztett föl. A bükk- és fenyőerdők hasonlóak voltak azokhoz, ahol régebb...de mire jó, hogy eszébe jusson? Övéi mind holtak voltak: szülők és fiútestvérek, s a lánytestvérek közül, ki tudja, élte-e túl valaki, s hol található? És hogyan? Csengett-e fülébe valamikor a templom harangja? Mindez rég volt. Elfeledte, vagy el akarta feledni. Csupán gyerekeinek arca - csakhogy ne adjon életet török gyereknek - kínozta néha. Most, amikor lobogni látta a zászló keresztjét, bocsánatért imádkozott, ha még létezik számára bocsánat. Nap mint nap melegebb lett, a séták pedig mind hosszabbakká váltak. Naplementekor, amikor éppen bekanyarodtak a puszta sziget mögé, vitorláshajóval találkoztak. A fedélzeten csillogó páncélingbe öltözött ifjú állt. Ő volt a Coronini fennsík várának új kapitánya. Vékonyka és szemrevaló, hosszú útra éhes, várakozástól türelmetlen, azzal a gondolattal, hogy a világ olyan helyeire megy, ahol a veszély minden lépésnél fenyeget. Látta a matrózok által az Ördög várának keresztelt Golumbac vár fenyegető tornyait. Sikeresen átjutott a Szoros legveszélyesebb helyein, Techtálián és Grébenen. Nagyon meglepte a csónak váratlan felbukkanása, s vele együtt a napnyugta fényében megjelenő friss és csodásan vonzó nő, mely olyan volt, mint a Duna hulláma; olyan nő, akinek bő ruháit az esti szél zöld - szidefes csillanásban lobogtatta. Göndör haja befedte vállait és nyakát, melyen a rubinfüzér piros kövei hívogatóan csillogtak. Előbb azt látta, hogy egyenesen ül, elbújva egy vászon menedékébe, mely a csónakot kettéválasztotta.

Másodjára kerek, gyerekszerű arcát pillantotta meg, melyből két szeme, mint a könnycsepp csillogott. Félelmében rászegeződött tekintettel maradt annyi ideig, mint egy villámlás, majd gyorsan hamuszínű lepedővel fedte be arcát, melyet annak csuklyája teljes egészében beborított. Háta mögött újabb megkövült árnyalak, és az evezős ember, aki hajnaltól húzta. Aztán minden úgy eltűnt a sziget másik felén, mintha csak látomás lett volna. A törökök azt mondják: "Ami meg van írva, az a homlokodon van, és a legerősebb ökrök által húzott húsz szekérrel sem tudsz kitérni sorsod elől."

Úgy tűnik, velük kettőjükkel is így történt. A fiatal kapitány gondjaival a Szent László várhoz ment. Sokat járt-kelt a világban, hiszen katona volt, ugyanakkor fiatal is, akinek vére forrt, mint az őszi must, s egy dolog az, hogy belekóstolj az élet gyönyöreibe, s más az, hogy a szerelemmel találkozzál. Meg lehet számolni, hány hódító gondolat suhan át egy harcos agyán, de végtelen azoknak száma, melyek a kedves nő elérését sugallják.

Így történt a fiatal kapitánnyal is. Talán Demeter-nek hívták, és mindenkinél bátrabb volt, mert másképp nem lehetett annyi bátorsága, hogy megértse: az útjában megjelenő csodaasszony a túlparton élő törökökhöz tartozik.

A Szent László vár őreitől megtudta, hogy a csónak az est leszálltával jelenik meg, és megáll a Duna közepén lévő szigeten. S azt is, hogy néhány őrizet nélküli árnyalak száll ki belőle, a fák árnyékában sétálnak, visszaülnek a csónakba és eltűnnek megint. Az őrök arra gondoltak, hogy azon a helyen egy hodzsa lehet, s az idős török nők imádkozni mennek, ezért békében hagyták őket. Demeter lova a várnál útra készen állt, és ő megparancsolta embereinek, hogy szerezzenek neki bárkát, mert, amint mondta, ő meleg országból jön, ahol vízen nőtt fel; aztán elkezdte kutatni a Duna vizét azon a helyen.

Hogy nagyobb jelentőséget tulajdonítson útjának, először egy őrt és egy evezőst is vitt magával: találkozott Milena csónakjával, de úgy tűnt, a lány rá se néz.

Majd egyedül indult útnak, megállt a sziget mögött, majd megjelent előtte. Nézése szelíd volt, rövid köpenye lobogott széles vállain, kardjának nyele keresztformájú volt, türkizzel kiverve, szeme színéhez hasonlóan. E keresztforma bizakodóvá tette Milenát. Többé nem fedte el arcát a szomorú lepedővel. Olyan volt ezekben a pillanatokban, mint egy vadborostyán: félénken, de arcán halvány pírral nézte a férfit. Megzördültek kezén és lábán ékszerei, amikor akaratlanul egy lépést tett felé. És mivel a helyet magas jázmin- és babérbokrok vették körül, az öreg háremhölgyön kívül csak az ég és az aludni térő madarak látták őket. Egymás felé közeledtek, mint két tűzláng, hasonlóan azokhoz, melyek utat mutatnak az éjben a kincskeresésre indulóknak. És az őrködni rendelt idős nő megértette: felesleges szólni még akkor is, ha élete csak egy lépésre lenne a végétől. De élete elveszett és hasztalan volt. Ha neki nem volt semmi öröme, ha ő már nem remélt, legalább ne legyen ott akadály, ahol reményének élhet valaki. És visszahúzódott a fűzfák és bokrok árnyékába; ugyanaz a vér hajtotta, mint Milenát, akinek legalább meg kellene ismernie a boldogságot. És a fiatalok úgy voltak egymásnak, mint a szél a rekkenő hőségnek, és mint a víz a szárazságtól felégett földnek, mint amikor az annyit inna be, hogy nem lehetne megállítani. Aztán elváltak, és nehezükre esett elviselni ezt. Demeter elment, és úgy tűnt, mintha vissza akarna jönni. Előjött az öreg háremhölgy a bokrok mögül, és megértette, hogy a szigetet a boldogság érintette meg szárnyaival. És szó nélkül visszatértek a csónakhoz, mely a szerájba vitte őket. Szerencséjükre akkoriban Mehmed pasának épp a szultán parancsát kellett teljesítenie. Utazása menet-jövet két hónapot tartott.

Ez idő alatt Milena és Demeter a kihalt szigeten találkozgattak: fiatalságuk, szerelmük félelme és bizonytalansága azt sugallta, hogy soha ne unják meg egymást. Csak meglátták egymást, és Milena máris sírni kezdett. Most örömmel viselhette a Mehmed által hozott csodálatos ékszereket, amelyeket addig soha nem használt.

Zöldes taftából készült suhogó ruhái sötétebb csillogást adtak hajának, csakúgy, mint a mellét befedő smaragdláncok. Máskor a rózsafátylak suhanó szitakötőhöz hasonlóvá tették, hogy aztán boldogan és a holnapra nem gondolva Demeter keblére hulljon. Tudott dolog, a ruha nem azért van, hogy sokáig a szerelmesek útjába álljon, de az biztos, hogy szépsége kiegészíti a nőt. És Milena szépsége úgy fejlődött, mint virágos rét a nap sugarainak simogatása alatt.

Demeter kék tunikáján is a Nap ragyogott, hiszen házának címerére a Nap volt rárajzolva. Ilyennek látták őt katonái is, akik örvendtek szerencséjüknek, hogy ennyire szelíd kapitány a parancsnokuk, akinek ajkáról csak jó szavak fakadnak. És megértették azt is, hogy fiatal, a határok őrzésére szakadt férfinak nem hiába vidám a szeme, és piros, nőéhez hasonlóan dús ajkú szája szögletében nem hiába nyájas a mosoly. Ennek titkát azonban senki sem fejtette meg. A Milenát szállító csónakos néma volt; a szerb öregasszonyból pedig senki nem húzhatott volna ki egy szót sem. A fiatalok szerelmének tanúja, a puszta sziget saját nyelvén beszélt, a madarak csicsergésével és a babérbokrok susogásával csókjaikról és ölelkezéseikről, melyek földön és égben egynek számítottak. Elolthatatlan tűzről dalolt a Duna, mely mind élőbbnek akart látszani, de a közelgő vihar zúgásáról a nyílként szálló fecskék nem csicseregtek semmit, ahogyan a hangoskodó pintyőkék sem.

Nehéz zacskó pénzek révén feledtették el a néma csónakossal az idő múlását, és néha, amikor hajnaltájban tért vissza a partra, ha nem látta volna a hét torony mögött felívelő piros csíkot, azt hitte volna, hogy csupán egy órácskára koppant el a szeme. Tudjátok, mit jelent egy éjszakát a Duna partján tölteni?

A Duna az elvarázsolt, ezüstpallosú Făt Frumos képét vette fel, akibe abban az időben a hold is szerelmes volt, így elvarázsolta kettejük eszét is. Két teljes hónap boldogság nem létezett a királyok életében sem. A Spanyolországra erejét kiterjesztő arab sejk révén fennmaradt felirat világosan kimondja, hogy ötvenéves uralkodása és egész élete alatt 14 boldog napot tudott összegyűjteni. Előbb a szerb öregasszony halt meg egyik éjjel, álmában. Szája tátva volt, amikor rátaláltak, mintha utolsót kiáltott volna, mintha örömkurjantás lett volna, hogy megszabadult ettől az élettől. Az országát leigázó és arcát megkeményítő törökök elleni gyűlölet eltűnt arcáról. A párnán szétterült fehér haja, arca megnyugvást sugárzott, mint aki megszabadult a már elviselhetetlen tehertől. Szorosan fogta köpenyének szélét.

Milena gondoskodott az öregasszony temetéséről: a temető széléhez helyeztette, hogy holtában is hallhassa a víz csobogását. Ezennel a séták befejeződtek. Közben visszatért Mehmed is a legtávolabbi területekről, teljesített paranccsal. Vágyakozva jött a pasa, de nem a várra és a szerájra áhítozott, hanem Milenára. A kis szerb lány alávetette magát a pasa kívánságának, hisz mást nem tehetett.

Azonban Demeter is értesült a pasa visszajöveteléről, és maga elé képzelte, miként igázza le Milenát a pasa, akár a többi háremhölgyet. Fiatal és tüzes ember lévén, eszét veszítette, és a második éjjelen csónakba ugrott, átért a partra, bement a szerájba és elrabolta a lányt.

Mint vihartól megijedt gyerekek, úgy szaladtak. Azonban a szerelmes álma olyan, mint a nyúlé, s a pasa, észrevéve az üres fészket, magához vett egy sor katonát, fölszálltak a vitorlásra, s addig üldözték a fiatalokat, amíg elfogták őket. Demeter ellenállt, amíg meg nem ölték. Vére összekeveredett Milena ruhájának piros szélével. A pasa levágta Demeter fejét, majd erősen Milena nyakékéhez kötözte, a lányt pedig egy magányosan álló sziklához vezette, majd annak egyik fokához láncolta, és otthagyta, hogy Milena - belebolondulva a fájdalomba, a félelembe, szomjúságba és éhségbe, a vadmadarak prédájává válva - elpusztuljon, csak azért, mert egy kis boldogságot lopott saját számára.

Azóta e magányos sziklát Babakájnak nevezik - ami szerb nyelven annyit jelent: "Asszony, vezekelj!".
 
 
0 komment , kategória:  Legendák  
Zeta vára mondája
  2010-02-02 18:55:17, kedd
 
 



A monda szerint a várat egy Zeta nevű büszke nagyúr építette, nem sokkal azután, hogy a magyarok keresztény hitre kezdtek térni. Fényes, nagy palotája volt neki Cseleházán, azt azonban földig rombolta és várat épített a falu feletti hegyen, hogy ne tudják ráerőltetni az új vallást.

Zetának két lánya és egy fia volt. A lányok fenn laktak a várban, de a fiú ritkán ült otthon, sok háború volt, állandóan csatákban vitézkedett. Sokáig hírt sem hallottak felőle, aztán váratlanul hazajött. De akkor már áttért a keresztény hitre. Próbálta rábírni konok apját és lánytestvéreit, térjenek át ők is az új hitre. Ők azonban hajthatatlanok maradtak. A büszke várúr megátkozta az ősi hitét megtagadó fiát és új Istenét. Abban a pillanatban akkorát dördült az ég, hogy a szikla megrendült belé, a büszke vár összeomlott maga alá temetve az öreg Zetát és két lányát. Csak a fiú menekült meg: fehér lovával leugratott a vár fokáról, és semmi baja nem esett. Az összeomlott vár maga alá temette a dölyfös nagyúr rengeteg kincsét is. Az omladék alatt, nehéz vasajtó mögött van ma is Zeta tengersok kincse. Ez a vasajtó minden évben egyszer megnyílik, Szent György napjának éjjelén...

Sok száz esztendő múlt el Zeta várának összeomlása óta, s Szent György napján sok ember próbált már szerencsét, de aki egyszer bement a vasajtón, többé nem került vissza. Mind azt szerették volna, hogy a tenger kincset egyszerre hozhassák ki. Ám mire összeszedték a sok kincset és kifelé indultak, a vasajtó már bezárult, s többé nem látták az áldott napsütést. Élt azonban 200 évvel ezelőtt egy Botházi nevű ember, aki elhatározta, vele nem fog megtörténni ugyanaz, mert ő csak egy tarisznya aranyat hoz majd ki. Eljött Szent György napja, éjfélkor szörnyű nagy lángokat vetett a vasajtó és mindjárt ki is nyílt, rettentő dübörgéssel. Botházi ott volt idejében, be is lépett nagy bátran. Szeme-szája elállt a csodálkozástól: a nagy pince tele volt arannyal, ezüsttel, gyémánttal, szinte megvakult a csillogástól. A nagy halom kincs tövében Zeta lányai aranyhímet varrtak. Serényen nekifogott és egykettőre telemarkolta tarisznyáját arannyal. De a kapzsiság ördöge nem hagyta nyugton, lekapta fejéről a kucsmáját és telemerte azt is. Aztán még a zsebébe is gyömöszölt két marék kincset. Csak akkor tért észhez, amikor a lányok megkérdezték, velük akar-e maradni. Futott ki a pincéből, ahogy csak bírt. De éppen akkor, amikor fél lábbal már kilépett az ajtón, nagy robajjal becsapódott a vasajtó s odacsípte a másik lábát. Kihozta a kincset, de egyik lába ott maradt. Meggazdagodott Botházi, de nem volt Isten áldása rajta: ahogy jött, úgy el is ment a sok pénz, s Botházinak nem maradt semmije, csak csúfneve: Sánta Botházi. Azóta békén varrhatnak aranyhímet Zeta lányai, nem háborgatja őket senki.
 
 
0 komment , kategória:  Legendák  
Tell Vilmos legendája
  2010-02-01 19:15:35, hétfő
 
 



A legenda szerint 1307. november 18-án történt az eset.

A hírneves lövész kétszer célzott számszeríjával és nyila mindkétszer talált. Az egyik kilőtt nyíl megmentette az életét, a másik pedig kirobbantotta a svájci függetlenségi háborút legalábbis így mesélték és hitték el századokon át.

Az ismert történet szerint 1307. november 18-án az Uri kantonban uralkodó zsarnok Gessler puszta gonoszságból arra kényszerítette az ijász Tell Vilmost, hogy az a saját fia fejére helyezett almát nyilával átlője. Tell hiába könyörgött kegyelemért, a zsarnok megparancsolta, hogy célozzon. Az íjász egy nyilat tett az íj idegére, majd egy másikat is a keze ügyébe készítet. Tell nyila 100 lépés távolságból hasította ketté az almát. Gessler gratulált a nagyszerű lövéshez és azt kérdezte Telltől, hogy miért készítette elő a második nyílvesszőt is. Tell azt válaszolta, hogy ha az első nyila a fiút találta volna el, akkor a másodikkal magát Gesslert ölte volna meg. A zsarnok dühében börtönbe vetette az íjászt, ám az a Vierwaldstätti-tavon kitört vihar közben megszökött. Tell bosszút forralva Gessler vára felé indult. Egy völgyszorosban lesből lelőtte a zsarnokot, aki haldoklása közben még hallotta, amint Tell felfedi kilétét. Tell Vilmos második nyíllövése szabadságharcot robbantott ki Svájcban, ami az ország függetlenné válásához vezetett.
A gyermeke fején nagyon apró célpontot eltaláló hős legendája a germán mitológiából származik. Több germán nép körében található hasonló történet, így Németország, Norvégia, Dánia, Izland és Anglia szájhagyományaiban is.
A legenda a 15. század első felében két változatban tűnt fel. Az első a Tell-ének nevű népszerű balladában terjedt, de 1512-től kezdve már színdarabként is ismert volt. Más művekben a Habsburgok ellen szőtt összeesküvőként szólnak Tell Vilmosról. Már e korai történetek központi cselekménye is a Tell és Gessler közötti konfliktus, illetve a híres nyíllövés, ám a történet más részei eltérnek a ma elterjedt változattól, de léteztek mesék Tell Vilmos későbbi kalandjairól is.
A svájci Aegidius Tschudi 1570 körül számos írásban és közszájon keringő Tell-történetet dolgozott össze egyetlen művé, amelyek Friedrich Schiller feldolgozása nyomán és egész Európában, majd később az egész világon ismertté váltak.

A svájciak sokáig vakon hittek a legenda valóságában és törvény büntette azokat, akik kétségbe merték vonni. Idővel azonban a történettudomány arra a meggyőződésre jutott, hogy Tell Vilmos kitalált alak, soha nem is élt. Lassan a svájci közvélemény javarésze ezt elfogadta.
 
 
0 komment , kategória:  Legendák  
A kettéhasadt hegy legendája
  2010-01-28 22:08:30, csütörtök
 
 



A Tordai-hasadék Erdély egyik legszebb és talán legtöbbet látogatott kirándulóhelye. A monumentális sziklafalak, a fantasztikus karsztképződmények és barlangok minden látogatóban mély nyomot hagynak.

A tudományos magyarázat szerint egy mészkőbarlang tetejének beomlásával jött létre a mintegy három kilométer hosszú szurdokvölgy. A hatalmas, akár kétszáz méteres magasságot is meghaladó sziklafalak között a Hesdát-patak folyik. A hasadékban 32 barlangot tártak fel, de többségük megközelítése kifejezetten nehéz és veszélyes. A sziklafalak alpinisták kedvelt célpontjai.

A Tordai-hasadékot igen gazdag és különleges növény- és állatvilága miatt már 1939-ben természetvédelmi területté nyilvánították. Ezen a százhektáros területen Románia növényzetének több mint egynegyede, 997 faj található meg. A turisták által kevésbé látogatott helyeken, szélvédett szorosokban és sziklahajlatok között megmaradtak harmadkori, jégkorszaki, Fekete-tengeri és pannóniai, sztyeppei, valamint alpesi növényfajok is. Említésre méltó a turkesztáni hagyma, amely a hasadékon kívül csak Ázsia vidékein él meg. A terület gazdag állatvilágát példázza a sok csigafaj, ritka színezetű pillangók és védett madárfajok, mint például a kövirigó, hantmadár, hajnalmadár.

Számos Szent László-legenda kapcsolódik a hasadék kialakulásához. A monda szerint László király serege kemény ütközetett vívott a túlerőben levő kunokkal Torda határában, de hiába, mert annyi volt a kun, mint fűszál a réten. Ebben a reménytelen helyzetben László király úgy döntött, hogy visszavonulást fúvat, nehogy odavesszen a serege. A kürt szavára visszafordultak a magyarok és a Torda feletti hegy irányába kezdtek vonulni. A kunok rögtön a nyomukba eredtek: Utána! Utána! - ordították. Tudták: ha Lászlót elfogják, övék lesz a magyar föld - mindannyian a király után vetették hát magukat. László paripáján véres hab vert ki, mégis olyan közel értek már hozzá a kunok, hogy fejszéikkel levághatták volna. Ekkor László feltekintett az égre, és Istenhez fohászkodott: Ó, Uram, segélj!

S ím, abban a pillanatban kettéhasadt a hegy, s László háta mögött rettentő nagy hasadék tátongott. A kunok meghökkenve álltak meg a szakadék peremén, majd a csodát látva ijedtükben visszafordultak.

Így keletkezett a Tordai-hasadék, s a szerencsésen megmenekült király lovának patkónyomai ma is látszanak a hasadék fölötti Patkós-kövön.
 
 
0 komment , kategória:  Legendák  
A Gyilkos-tó legendája
  2010-01-27 17:59:11, szerda
 
 



Itt következék egy olyan legenda,ami alighanem minden naplóban megtalálható már.Ám nekem az egyik kedvencem,így remélem senkit nem sértek meg vele,ha ebben a naplóban is olvasható lesz ezentúl..

Élt valamikor Gyergyó környékén egy csodaszép lány, Fazekas Eszter. Haja kökényfekete volt, szeme szürkészöld, alakja, mint a szélben hajladozó büszke jegenye. Egy napsütéses júliusi délelőtt Eszter elment a szentmiklósi vásárba. Ott találkozott egy olyan daliás legénnyel, aki két karjának szorításával kipréselte a medvéből a szuszt, és aki a legszívhezszólóbban furulyázott az egész környéken, de tudott házat ezermesterkedni és szekeret faragni is. Ahogy a szemük összevillant - és mert a szerelem hirtelen jön, és szíven üt, mint a villám - megszerették egymást.
A fiú égszínkék selyemkendőt vásárolt Eszternek a tükrös pogácsa mellé és megkérte, hogy legyen a mátkája. Az esküvőre nem kerülhetett sor, mert a legényt elvitték katonának. A lány hűségesen várta kedvesét.
Esténként, amikor a nap a hegyek mögé ereszkedett, agyagkorsójával kiment a fenyvesek alá a csobogóhoz és ott sóvárgott órákon át szíve választottja után. Még a közeli hegyeknek is meglágyult a szíve a sóhajtozásaitól, fájdalmas szép énekétől.





Történt azonban egyik vasárnap délután, hogy meglátta Esztert arra jártában egy zsiványvezér. Nyergébe kapta a gyönyörű lányt és elvágtatott vele, mint a szélvész a Kis-Cohárdhoz, az ezerarcú sziklák közé, ahol tanyája volt.
Aranyát, ezüstjét ígérte Eszternek, gyémántos palotát akart építeni, csakhogy megszeresse. A fiatal lány nem viszonozta a zsivány szerelmét. Régi mátkáját várta vissza, amikor felkelt a nap, és akkor is, amikor lehunyta szemét a világ.

Ennek láttán feldühödött a zsivány és kényszeríteni akarta Esztert, hogy legyen a felesége. Eszter a néma szemtanúkhoz, a hegyekhez kiáltott segítségért. Sikolyát megértették a sziklák és ezen a júliusi éjszakán eget-földet rázó mennydörgéssel válaszoltak. Zuhogott az eső, a cikázó villámok megvilágították a koromsötét éjszakát. Hajnaltájban hatalmas robajjal óriási szikladarabok zuhantak a mélybe, és az iszonyatos földindulás maga alá temetett mindent, a lányt, a zsiványt, sőt meg a pásztort is nyájastól, aki a szembe levő hegyoldalban legeltetett. Július utolsó vasárnapjának hajnalán, a nap első aranyló sugarai bevilágították a sziklákkal borított vidéket. A völgyet, ahol tegnap még kristálytiszta vizével a Vereskő-patak csobogott, teljesen elzárta a leomlott hegyoldal. Amikor a megáradt patakok zavaros vize elérte a sziklagát tetejét, megfojtotta a füveket, bokrokat és megölte a fákat.





A keskeny völgy helyén tó keletkezett, amelynek vizéből máig is kiállnak a fenyőerdő maradványai. A környék pásztorai Gyilkos-tónak nevezték el ezt a tavat. Így lett a hegy halálából az élet vize.
Ha napsütésben belenézel a tó vizébe, Eszter szürkészöld szemei tekintenek szelíden vissza.
 
 
0 komment , kategória:  Legendák  
A Bermuda háromszög legendája
  2010-01-26 20:00:58, kedd
 
 



Számtalan hajó és repülőgép tűnt el nyom nélkül a rejtélyes Bermuda háromszögben. Még most sem, 57 évvel azután hogy 5 harci repülőgépnek veszett nyoma egy rutinfeladat közben, senki nem tudja pontosan, hogy mi okozta eltűnésüket. 57 évvel ezelőtt egy szép napon 5 hadi repülőgép szállt fel a Floridai bázisról a Flight 19 fedőnevű rutinfeladat végrehajtására. Sem a gépeket, sem a legénységet nem látták soha többé.

A Bermuda háromszög az a terület, mely a Miami, Bermuda és Puerto Rico által határolt háromszögben van. Pontos adatokkal nem szolgálhatunk, de az elmúlt évszázadban számtalan hajó és repülőgép tűnt el itt. A múltban sok furcsaságot jegyeztek fel a területről. Kolombusz Kristóf megemlékezéseiben az iránytű furcsa viselkedését említette. A terület a nevét csak 1964-ben kapta, amikor egy újságíró az 5 eltűnt gépről írt cikkében utalt a helyre. A 14 fős legénység 5 Grumman TBM-3R Avenger torpedo bombázót vezetett, amely a Bermuda háromszög felett repült el.

Sok különleges elmélet született arról, hogy hova tűnt el az 5 gép. Szóba kerültek hatalmas tengeri szörnyek, földönkívüliek, misztikus negyedik dimenzió, és hasonló elméletek. Az igazság sokak szerint ennél sokkal prózaibb. Érvelésük szerint a sokszor kiszámíthatatlan természet, emberi mulasztás vagy balszerencse lehetett az oka az eltűnésnek. A Bermuda háromszög ugyanis nagyon forgalmas és az európai felfedezők útjai óta itt kereszteződik számos fontos útvonal. Ahhoz képest nem nevezhető soknak az eltűnt hajók és repülők száma.





A Bermuda háromszög legendája örökre kapcsolódni fog a Flight 19-hez, ami 1945 december 5.-én történt. A Floridai támaszpontról felszállló gépek délután 2 körül hagyták el bázisukat , hogy rutinnavigációs gyakorlatot végezzenek. A feladat szerint háromszög útvonalon haladva néhány homokzátony bombázását kellett elvégezniük a gyakorlat során. A pilóta abban az időben az iránytűjére hagyatkozott, és arra, hogy milyen sokáig és milyen sebességgel repült egy meghatározott irányba. A gépeken azonban felmondták az iránytűk a szolgálatot. A rádióbeszélgetésekről készült feljegyzések szerint a pilótánál nem volt óra. Az óceán közepén nem láthattak domborzati elemeket. A repülők az általuk jónak talált irányba repültek, majd irányt váltottak, míg a napfény el nem tűnt és a helyét átvette a viharos éjszaka. A vezető pilóta rádiójából hallani lehetett, hogy terve szerint amint az első repülőgép eléri a minimum üzemanyagszintet, mind az 5 gép kényszerleszáll a vizen.

Az Avenger egy nehézkes repülőgép volt. A pilóták sokszor hívták vasmadárnak. Olyanra építették őket, mintha tankok lennének. A pilóták azért szerették ezeket, mert szitává lőve is képesek voltak működni és visszatérni a bevetésről. A gépek nagyon nehezek voltak, üresen több mint 4500 kg-ot nyomtak. Ha tengerre kényszerleszállt, az Avenger valószínűleg igen gyorsan elsüllyedt. Az esélye, hogy a kényszerleszállást valaki túlélje, kicsi volt, annak hogy a hideg vízben valaki kihúzza az éjszakát, még kisebb, annak, hogy a roncs pillanatok alatt a tenger fenekére süllyed, óriási. Hatalmas mentőakciót szerveztek, de sem a roncsokat, sem az embereket soha nem találták meg. A tragédiát fokozta, hogy a segítségre siető mentőrepülők egyike is eltűnt 13 fős legénységével együtt. Az a repülő egy PBM Mariner volt, amit repülő benzintartélynak neveztek könnyű gyúlékonysága miatt. Egy a területen haladó hajó látott is egy hatalmas tűzgömböt és áthaladt egy olajfolton akkor, és ott, ahol a repülőgépnek lennie kellett volna. A Flight 19 eltűnését emberi mulasztásnak könyvelték el.

A Bermuda háromszögnek vannak furcsaságai. Egyike annak a két helynek - a másik Japán partjainál van és az ördög tengerének nevezik- melynek hasonló rejtélyes hírneve van. Ezeken a helyeken az igazi észak és a mágnesszerinti észak egy vonalban van amely megnehezíti az iránytű olvasását. Itt van a tengerek egyik legmélyebb mélytengeri árka is. A roncsok itt több km-re a tenger felszínétől lelik hullámsírjukat. A Bermuda háromszögben a tengerfenék általában több mint 5 km mélyen fekszik, Puerto Rico közelében a mélység eléri a 8,2 km-t. Alattomos zátonyok húzódnak a szárazföld közelében és erős áramlatok rendszeresen állítanak újabb navigációs problémát a hajósok elé. És ott van az időjárás. A legnagyobb gondot a hurrikánok okozzák. A Golf áramlat a háromszög nyugati szélénél húzódik, ami befolyásolja azt. Az áramlat egy 64-80 km széles folyó az óceánban a környezeténél melegebb levegővel. Ha viharban a hullámok 4m magasak a tengeren, a Golf áramlaton belül ennek a háromszorosára nőnek. A hajósok sokszor arról ismerik fel a Golf áramlatot, hogy fölötte viharos az ég. Mégis ha választani kell az ártatlan hajókat elnyelő tengeri szörny, az embereket elrabló földönkívüliek és az emberi hiba, műszaki problémák, a természeti jelenségek között, ki tudna ellenállni a Bermuda háromszög legendájának.
 
 
0 komment , kategória:  Legendák  
A Tátika vár legendája
  2010-01-23 11:56:35, szombat
 
 



Szánthó Gáspár árván maradt lánya, Magda menyasszonya volt a szomszédos vár urának, Rezy Sándornak, aki - miután a török ellen csatába indult - hűtlen lett szerelméhez. Persze aztán bántotta is őt a lelkiismeret, így hazatérve felbontotta jegyességét mátkájával, és elvonult az erdőbe remetének.
Magda mostohája, Judit asszony - aki újra férjhez akart menni - cseh szolgájával szövetkezve elhatározta, megöli nevelt lányát, mert féltékeny lett Magda szépségére, neki pedig nem akadt kérője. Az volt a tervük, hogy karácsony esti imádkozásra hívják Magdát a hegy sziklás oldalán álló Rozália-kápolnához - ahol egykor a kislány nevelője, a remete Lázár élt, akit a gonosz Judit orvul legyilkolt -, hogy onnan a mélybe taszítsák.
Magda megölését az erdőlakó Rezy Sándor akadályozta meg, akinek tudomására jutott az özvegy célja. A másvilágra küldi az ördögi szövetségeseket, akiknek holttestét a farkasok hordják szét. A szerelmesek aztán mégsem lesznek egymáséi: Sándor Rómába zarándokol bűnbocsánatért, Magda pedig beáll a veszprémvölgyi apácák közé.
 
 
0 komment , kategória:  Legendák  
A harkányi gyógyvíz legendája
  2010-01-20 22:21:15, szerda
 
 





Dél felől, ha szemre veszed
a harsányi csúcsos hegyet,
láthatod, hogy több barázda
van a sziklás hegybe szántva
és kakas, bak, macska
lábnyom látszik a hegygerinc háton.

Lakott itt egy öreg néne,
volt egy Harka nevű lánya
hét határba nem volt párja.
Szemet vetett rá az ördög,
éjszakánként ott lődörgött.
Nem fogyott ki a beszédbül.

Ha fogad a lányra vásik,
kakaskukorékolásig
szántsd föl a harsányi hegyet!
Szólt az ördög: máris megyek!
Aranyekéjébe fogott egy macskát,
egy kecskebakát, meg egy kakast.

Az asszony a padláslikon
les-várja ugyanbizony
a lópatás mire végzi.
Szeme kidülledve nézi,
hogy az ördög lóhalálba
már a hegyderekát járja.
Ha így nyargal, fölér jóval előbb.

Nosza az asszony futóra!
Tüstént szalad a tyúkólba,
kukorékol kicifrázva,
s ahány kakas recitálja,
még az eke elé fogott kakas is
megszólamlodott!
Az ördög a haját tépte.

A három állat heggyé vált,
s az ördög, látva, hogy vesztett,
mérgébe toppantott nagyot,
lyuk támadt és elnyelte legott.
Hol pokolra ment a földből
kénszagú melegvíz tört föl.
 
 
0 komment , kategória:  Legendák  
Glastonbury legendája
  2010-01-06 19:57:11, szerda
 
 



A somerseti alföld sík vidéke és a glastonburyi sziklacsúcs ormán magasodó romos templomtorony fölött repülő pilótának Anglia egyik legtitokzatosabb pontja tárul a szeme elé. Glastonburyt ugyanis, az ország egyik legkorábbi keresztény települését, legendák és mítoszok sokasága övezi. Ez az apró, nyüzsgő vidéki város rengeteg látogatót vonz a világ minden tájáról. A romantikus hajlamúakat Arthur király legendája csábítja, a zarándokokat az ősi keresztény örökség, a misztikumok iránt vonzódók a Szent Grált keresik, az asztrológusokat pedig annak a zodiákusnak a híre csalogatja ide, amely a környező táj képéből egyesek szerint tisztán kirajzolódik...

Glastonbury mocsárral körülvett sziget volt, itt telepedtek le a korai keresztények. Hogy pontosan mikor, az ma még tisztázatlan. A legkorábbi adatok 705-ből származnak, amikor Ine király monostort alapított ezen a helyen, amely a 10. században bencés kolostor lett. A régészeti ásatások vesszőből és vályogból készült épületrészeket tártak fel, a későbbi századokból pedig takaros kőépítmények körvonalai maradtak ránk. Sajátos misztikus légkör uralja a legjobb állapotban fennmaradt, a 13-14. században emelt főapátsági templomot.

Egy korábbi templom hetyén áll a 12. századból származó ún. Hölgy-kápolna, amelyet az 1184-es tűzvész pusztított el. Ezt az "Öreg templom"-ot a hagyomány szerint a gazdag Arimateai József építtette, aki Jézus testét halotti lepelbe burkolta, és a sírba tette. A legendák úgy mesélik, hogy József a Wearyall-dombon szállt partra csónakjával, és botjára támaszkodva imádkozott. A bot gyökeret eresztett, és a híres glastonburyi Csipkebokor hajtott ki belőle, amely húsvétkor és karácsonykor a Szent János-templom előtt virágba borul...

Itt nyugszik-e Arthur király ?

Glastonbury tagadhatatlanul legnagyobb titka, vajon Arthur király testét itt, az apátság talapzatában helyezték-e örök nyugalomra. A szerzetesek úgy tartják, hogy az ő és felesége, Guinevere maradványait találták meg 1190-ben, ám erre semmi bizonyítékunk nincs. Sőt a legújabb kutatások szerint Dél-Walesben, Bridgend közelében temették el őket. Utolsó nagy ütközete után a haldokló királyt Camlannból (melynek helye ismeretlen) a titokzatos Avalon szigetére vitték. Arthur megparancsolta Sir Bedivere-nek, hogy hajítsa el rettenetes kardját, az Excaliburt. Abban a pillanatban, amikor a lovag egy tóba dobta a fegyvert, kinyúlt egy kéz a vízből, és megragadta azt. Hogy hol történt ez a furcsa eset ? A közfelfogás szerint egy azóta kiszáradt tónál Glastonbury közelében, a Pomparles Bridge-nél.

Egy walesi bárd elárulta az apátsági sír titkát II. Henriknek. A király értesítette erről a glastonburyi apátot, és az 1184-es tűzvészt követő újjáépítés során a szerzetesek kutatni kezdtek a sír után. Kb. 2 m mélyen egy kőtáblára bukkantak, amelyen ez a felirat állt: hic facet sepultus inclitus rex arturius in insula avalonia, azaz, "Itt, Avalon szigetén nyugszik a híres Arthur király." A kőtábla alatt 2,7 m-rel feküdt az üreges fatörzsből kivájt koporsó, benne egy 2,4 m magas férfi csontjai és sérült koponyája, valamint kisebb csontok és szőke hajfoszlányok, mely utóbbiakat Guinevere maradványainak tulajdonítottak.

A szerzetesek igencsak örülhettek, hiszen a felfedezés minden bizonnyal zarándokok tömegeit vonzza majd Glastonburybe, és segít feltölteni az apadó kincstárat. Mindamellett a sír egyértelműen összekapcsolni látszott Glastonburyt Avalon legendás szigetével, és az egyezés az apátság hagyományának elfogadott részévé vált.

A csontokat két urnába helyezték és az apátság altemplomába szállították; az urnákra Arthur és Guennuera képmását és címerét festették. 1278-ban, amikor javában zajlott a walesiek leigázása, I. Edward Arthur csontjait eltávolíttatta az urnából, és emlékeztetőül közszemlére tétette, a király halott, és soha nem tér vissza. Később a csontokat a főoltár előtti sírboltba helyezték, ott is maradt a szerzetesrend 1539-es feloszlatásáig.

Dr. Ralegh Radford brit régész 1962-ben megerősítette, hogy valóban feltártak egy sírt annak idején, de nem tudják bizonyítani, hogy kié volt. Az apátságnak abba a részébe, amit ma Arthur király sírjaként ismerünk, 1278-ban helyezték el a csontokat egy fekete márvány sírkő alá, közvetlenül a főoltár elé. A Hölgy-kápolna déli ajtajától 15 m-re található eredeti sírhely viszont jelöletlen...

A Tor legendája

Arthur király már korábban is járt Glastonburyben. A monda szerint Melwas, Somerset királya elrabolta Guinevere-t, és Glastonburyben tartotta fogva. Arthur a csapata élén a Tor nevet viselő sziklaerőd ellen indult abban a hiszemben, hogy feleségét ott őrzik, de az apát a harc megkezdése előtt kibékítette a szemben álló feleket.

Az 1960-as évek ásatásai során régi faépületek maradványait fedezték tel a 150 m magas Tor tetején. De hogy ez a király lakóhelye volt-e vagy szerzetesi település, nem sikerült eldönteni. Ám bárki élt is ott, kényelmesen élt, a leletek között található fémből készült tűzhely és az állati csontok, marháé, ürüé, sertésé egyaránt ezt igazolják. A cserépedények darabjai arra engednek következtetni, hogy az itt lakók mediterrán vidékek borait fogyasztották.

A középkorban Glastonbury szerzetesei Szent Mihály arkangyal tiszteletére templomot építettek a Tor tetején, ezt azonban egy földrengés lerombolta. A ma itt emelkedő torony egy későbbi templom maradványa, amelyet az elpusztult épület helyén emeltek.

A szerzetesek így akarták a kereszténység szolgálatába állítani a pogány Tort. A legendák úgy tartják, hogy itt rejlett a titokzatos föld alatti birodalom, Annwn bejárata, amelynek ura Gwyn ap Nudd, a tündérek királya volt. Amikor a 6. században Szent Collen meglátogatta Gwynt a Toron, egy titkos bejáraton haladt át, majd egy palota belsejében találta magát. A kísértéstől tartva szentelt vizet szórt maga köré, mire a palota eltűnt, Collen pedig egymagában állt a puszta sziklán.

A Kehely kútja

A Tor lábánál egy réges-régi kutat találunk, melynek halk csobogása a szívdobbanás hangjához hasonlítható. Mivel vizét a vas-oxid vörösre színezi, Véres kútnak is nevezik. Leginkább mégis a Kehely kútjaként emlegetik, annak a mondának az alapján, amely szerint itt rejtették el (ebbe dobták), a felbecsülhetetlen értékű Szent Grált.

Ebből a legendás kehelyből ivott Jézus Krisztus az Utolsó Vacsorán. A kelyhet állítólag Arimateai József hozta magával Angliába. A Grálnak természetfeletti erőt tulajdonítottak, a Kerekasztal lovagjai sokáig hiába keresték...

A Glastonbury körüli legendáknak halvány valóságalapjuk van, mégis olyan misztikus légkört varázsolnak a táj köré, amely minden más történelmi helytől megkülönbözteti. William of Malmesbury 12. századi történetíró így jellemzi a glastonburyi apátságot, "Még a legkisebb kövéből is valamiféle égi szentség sugárzik az egész vidékre..." A későbbi változások, a modern kori fejlődés ellenére Glastonbury - William szavaival - "őrzi az égi szentséget itt a földön"...
 
 
0 komment , kategória:  Legendák  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 12 
2017.03 2017. április 2017.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 568 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 39
  • e Hét: 421
  • e Hónap: 3171
  • e Év: 13785
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.