Regisztráció  Belépés
vg999.blog.xfree.hu
Az ÉLET a lényeg! xxx xxx
1901.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 22 
Zakopane
  2014-03-20 14:33:19, csütörtök
 
  Lengyelország déli részén, Szlovákiától egy urgásnyira, a Magas-Tátra lábánál található Zakopane városa. Télen a síelők veszik birtokukban, nyáron a hegyi túrázók, akik a Morskie Oko vagy a Czarny Staw tavak érintésével indulnek el Rysy vagy a Mieguszoviecki Szczyt csúcsa felé. Előbbi 2499 méterével az ország legmagasabb hegye. A hegyekről nagyon szép kilátás nyílik a környező hegyekre.




















tajkep.postr.hu
 
 
0 komment , kategória:  Országok, Városok  
Stremnaya road
  2011-08-15 19:55:25, hétfő
 
  Út a halálba, Bolívia.
























 
 
0 komment , kategória:  Országok, Városok  
Jakusima
  2011-06-26 16:23:10, vasárnap
 
  Jakusima az Ószumi szigetek egyik tagja. Körülbelül 500 km2 területű. A Vincennes szoros (Jakusima Kaikió) választja el Tanegaszimától. A sziget legmagasabb pontja a Midzsanoura-dake 1935 méter magas. Nagy részét erdő borítja, főleg Cryptomeria fák (Japánban Szugi) és Rhododendronok.




Jakusima 1993-ban került fel a Világörökség listájára. Jakusima Japán legnedvesebb helye. Vannak szárazabb idők is ősszel és télen, míg a heves esőzések nyáron és tavasszal vannak. Ezek az esőzések miatt gyakran keletkezik földcsuszamlás. Japán legdélibb pontja. A hegyekben gyakran hónapokig is van hó, de az óceán hőmérséklete soha nem csökken 19°C alá.

A Jakuszugi erdőt évente 300 000 turista látogatja.

A Honda hidrogén hajtású autójának a kutatásait a szigeten végezte. Jakusima elektromosságának több mint 50%-a hidroelektromosság.

A szigeten található egy repülőtér is.

Képek Japánról: Link



 
 
0 komment , kategória:  Országok, Városok  
Manu Nemzeti Park
  2011-04-25 17:22:01, hétfő
 
  Minden folyamok legnagyobbikának, az Amazonasnak egyik nagy mellékfolyója a Manu, amelyről nemzeti parkot is elneveztek. A Peruban, az Andok keleti oldalán található parkot az UNESCO 1987-ben vette fel a Világörökség listájára. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a Manu páratlan és jórészt érintetlen élővilággal büszkélkedhet.




A trópusi esőerdők a Föld leggazdagabb, legösszetettebb és legváltozatosabb élőhelyei. Az esőerdőkben becslések szerint 155 ezer növényfaj honos, azonban ennek csupán az egy százalékát sikerült alaposan megismerni. A világ legnagyobb kiterjedésű esőerdőjét a fenséges Amazonas medencéjében találhatjuk meg. E hatalmas kiterjedésű erdőség egy részének Peru ad otthont. Itt található bolygónk egyik legcsodálatosabb nemzeti parkja, a Manu Nemzeti Park és Bioszféra-rezervátum, amelyet az UNESCO 1987-ben a Világörökség részévé nyilvánított.




Peru Chilével, Bolíviával, Brazíliával, Kolumbiával és Ecuadorral határos. Három nagy részre osztható területe: az Andokra, az Amazonas-medencére és a part menti keskeny övezetre. Az utóbbi terület sivatagos, ennek ellenére a nagyvárosok zöme, és a legnagyobb autópályák itt vannak. Az Andok legmagasabb perui csúcsa, a Huascarán, 6770 méter magas. Éghajlatára a két évszak, a nedves és a száraz, jellemző. Ezen belül azonban jelentős eltérések tapasztalhatók, attól függően, hogy melyik országrészt tekintjük. A partvidéken és az Andok nyugati oldalán a nyár decembertől áprilisig tart, ilyenkor az idő nagyon kellemes. Az év többi hónapjában azonban leszáll a garúa, a parti köd, és a napot olykor hetekig nem lehet látni. Az Andok többi részén a száraz évszak májustól szeptemberig tart, az év fennmaradó felében viszont rengeteg csapadék hullik. Az Amazonasnál szinte minden nap trópusi esőkben lehet részünk. A perui Manu-régió az Andok Paucatambo-vonulatának csaknem 4000 méter magas hegyeinek keleti oldalán, szurdokok és völgyek mentén, lezúduló folyókkal tarkított vidéken található. A terület az Amazonas egyik nagy mellékfolyójáról a Manuról kapta a nevét.

A mintegy 18 ezer négyzetkilométernyi nemzeti park az eddigi adatok szerint 15 ezer növényfajnak, kétszáz emlősnek, ezer különféle madárnak, illetve egymillió rovarnak ad otthont. Jól jellemzi a vidék gazdag élővilágát az, hogy találtak itt olyan fát, amelyen több mint 70 hangyafaj lakott. A Manu egyik külön érdekessége, hogy észak- és dél-amerikai fajok keverednek itt. Szarvasok és medvék lakják, oposszumokkal, tatukkal, hangyászokkal és lajhárokkal. A nemzeti park jelképe a hárpia nevű ragadozó madár, amelyet többek között olyan veszélyeztetett fajokkal együtt sikerült megmenteni a kipusztulástól, mint a kondorkeselyű, az óriásvidra, a puma vagy a jaguár.




A park ökolóiai rétegei jól elkülönülnek egymástól. A 3500 méter feletti hegyoldalak világát tundraszerű táj jellemzi, amelyet a helyiek punának neveznek. Ezen a zord vidéken él a vastagbundájú hegyi viszkacsa és a pamparóka. A sokszor párafelhőbe bújó táj alacsonyabb részein megjelennek a kisnövésű zuzmókkal borított fák. Még lentebb bambuszok nőnek, melyek között kurta, megcsavarodott fákat látni, rajtuk hatalmas tömegben páfrányok és mohák lógnak. A fák között ezernyi színpompás madár röpköd. Ahogy haladunk lefelé, a fák egyre magasabbra nőnek, itt a lombkorona viszonylag ritka, ami lehetővé teszi, hogy a napfény lejusson a talajszintre, ahol dús aljnövényzet tenyészik.

A hegyek lábánál végül feltűnik a síkság, ahol már az amazonasi esőerdők csodálatos növény- és állatvilága veszi át a terepet. Ebben a nagyon meleg és párás környezetben az esős évszakban egymást érik a felhőszakadások. A több száz féle fa - többek között trópusi cédrus, mahagóni, kapok - lombkoronája rendkívül sűrű és tömör, vastag takarót alkot úgy 40-50 méteres magasságban. Egy-két helyen sudár óriásfák nyúlnak a lombkorona fölé, néha még 60 méternél is magasabban. Lent a lombok alatt viszont rezdületlen félhomály uralkodik. A sűrű levegőben liánok és kúszónövények tekerednek mindenhová. A legnagyobb változatosság a lombok között figyelhető meg. Az ágak között bőgőmajmok népes csapatai lendülnek fáról-fára. Körülöttük tukánok és kotingák, héják és harkályok repkednek, kígyók és gyíkok várnak csendben zsákmányukra. Leírhatatlan mennyiségű rovarral egészül ki az élet kavalkádja.




A Földet sújtó környezeti károk sajnos a Manu Nemzeti Parkot sem kímélik. Aranybányászat, illegális fakitermelés, állattartás és az egyre jobban terjeszkedő farmerek veszélyeztetik a Manu épségét.





Képek Peruról: Link



 
 
0 komment , kategória:  Országok, Városok  
Bellastas-szigetek (Peru)
  2011-04-25 11:43:35, hétfő
 
  Pisco-ból indulva, egy csendes-óceáni rövid hajókázást követően temérdek fókával, pingvinnel, pelikánnal találkozhatunk -- természetes környezetükben, a 'Kis Galapagosznak' is nevezett szigeteken.

Képek Peruról: Link






























 
 
0 komment , kategória:  Országok, Városok  
Machu Picchu
  2010-11-27 00:04:52, szombat
 
  Machu Picchu (kecsua nyelven: Machu Pikchu, ,,Öreg csúcs") az egykori Inka Birodalom romvárosa Peruban - a világ talán legizgalmasabb és legfestőibb fekvésű régészeti lelőhelye. Egy lépésre az égtől, az Andok hegyláncai között csaknem megközelíthetetlen hegynyergen bújik meg a kis erődített város, amelyet 1450 körül Pacsakutek Yupanki inka király (1438-1471) parancsára építettek. A város fél évszázadig virágzott, majd kb. 400 évig ,,pihent", míg 1911-ben újra felfedezték.

A város klasszikus inka stílusban épült: a tökéletesre csiszolt, hibátlanul illeszkedő vörös gránittömbökből rakott robusztus falak kötőanyag nélkül, száraz falazással épültek. A tudósok mai álláspontja szerint Machu Picchu nem volt igazi város, inkább az inka társadalom uralkodó osztályai számára épített templomokból, palotákból és obszervatóriumokból álló komplexum, ahol a Nap különleges tiszteltének nyomai is megtalálhatók. A város legszentebb pontjai az Intihuatana - ,,az a hely ahová kipányvázták a Napot"-, a Naptemplom és a Háromablakos templom.

Machu Picchut és természetes környezetét 1981-ben ,,perui történelmi szentély" címmel ruházták fel, mint különlegesen fontos kulturális értéket őrző szent területet. 1983-ban az UNESCO az Emberiség Kulturális és Természeti Örökségévé nyilvánította. 2007-ben a Világ Új Hét Csodájának egyike lett.



Története

A ,,történelmi szentély" a 32 592 hektáros, nedves hegyvidéki erdővel borított, helyi állat- és növényfajokban gazdag Ceja de Selva Természetvédelmi Területhez tartozik. A varázslatos természeti környezet - magas hegyek, mély kanyonok, hömpölygő folyók - már önmagában is elég volna ahhoz, hogy védelem alá helyezzék ezt a különleges tájat, ahová rengeteg turista látogat el a világ minden tájáról. A Salkantay csúcsa (6271 méter) és az Urubamba folyó közötti 20 km-en 4546 m szintkülönbség van, amely egyedülállóan gazdag növény- és állatvilágot hozott létre.

A csúcsok magassága az 5000 métert is meghaladja, a kőtiszafákból, cédrusokból, babérfákból álló növényzet jellegzetesen amazóniai. Az őserdőt sűrű, szövevényes mohával, zuzmóval, orchideákkal, broméliákkal borított fák és óriáspáfrányok jellemzik. Machu Picchu területe 300 orchideafajt rejt.

Az itt élő állatok között megtaláljuk a pápaszemes medvét (Tremarctos ornatus), a pumát (Felis concolor), viszkacsa nevű rágcsálót, szarvasfajokat (huemul szarvas, fehérfarkú szarvas és törpeszarvas, amelynek a helyi neve pudu), a vörös szirtimadarat (Rupicola peruviana) - amely a romváros szimbóluma is egyben, - a tarka vércsét (Falco sparverius) és természetesen az andoki kondort (Vultur gryphus); összesen 374 madárfajt.

A helybeliek számára a turizmus fontos bevételi forrást jelent, ám infrastruktúra kialakításánál, a beruházók nincsenek mindig tekintettel a környezeti szempontokra, ezért a terület különösen fontos ellenőrzést igényel.

Machu Picchu romjai Cuzcotól 112 km-re északnyugatra, az Urubamba-folyó (Wilka maio, ,,a Napfolyó") völgyében, a perui Andok déli láncolatában, 2450 méteres magasságban, a Vilcabamba-Kordillera egyik meredek sziklás hegygerincén fekszenek. A város területe 13 km2. Az elszigetelt, bevehetetlen helyet két hegyes csúcs határolja.




Felfedezése

A Yale Egyetemen dolgozó Hiram Bingham 1906 és 1915 között öt kalandos régészeti expedíciót vezetett Peruba, az utolsó inka főváros Vilcabamba felkutatására. 1911. júliusában, amikor bejárta a Cuzcótól hatnapi járásra fekvő vidéket, találkozott Melchor Arteaga indián földművessel, aki elmesélte neki, hogy van egy elhagyatott város az erdő mélyén az Urubamba völgye felső részének egyik csúcsán, és hajlandó odavezetni a tudóst. Bingham, kísérői társaságában július 24-én jutott fel erre a sűrű növényzettel benőtt hegyhátra, ahol a növények között jó állapotban megmaradt kőházakat fedezett fel. Azt hitte megtalálta a keresett Vilcabambát, Manko Inka király utolsó menedékét, amelyet 1572-ben hódítottak meg a spanyolok.
,, ... A folyó mintha menekülne a jeges fennsíkról, utat vájva magának a gigantikus gránitsziklák között. Az ösvényről felülmúlhatatlan szépségű táj tárult a szemünk elé... Szépsége oly sokszínű, s varázslatos volt, hogy a föld egyetlen más természeti szépségéhez nem hasonlítható. Havas csúcsok, melyek a felhők fölé emelkednek, szivárványszínű gránitsziklák, gigantikus szakadékok, melyek sok ezer méter mélységben szakadnak a habzó-zuhogó, dübörgő folyó medrébe, ugyanakkor a legcsodálatosabb színekben játszó orchideák, buján zöldellő fák és bokrok, a pompázatos növényvilág elhaló harmóniája, s az őserdő misztikus boszorkánykonyhája. Valóban szentélynek való hely!
Hiram Bingham "


A következő évben a National Geographic Society anyagi támogatásának köszönhetően visszatért és kiszabadította a várost a növényzet szorításából. Napvilágra kerültek az épületek, terek, lépcsők, mesterséges teraszok.

1914 és 1915 között ismét visszatért és folytatta a város feltárását. Az amerikai régész és tudós társai a terület térképészeti és építészeti dokumentálása mellett 173 sír, 555 db kerámia, 220 db bronz és réz eszköz (karkötő, füldísz, dísztű, kés, fejsze...), feltárását végezték el. A feltárt sírok közül 150-ben női csontváz volt; ez arra utalt, hogy valamilyen fontos szerepet töltöttek be a város életében - valószínűleg a napszüzek (ajilla) voltak. Az ásatás másik furcsasága az volt, hogy csak bronzból, rézből, kőből és fából készült tárgyak kerültek elő; egyetlen arany- vagy ezüsttárgyat sem találtak, pedig tudjuk, hogy ezek nagy számban fordultak elő az inkáknál.

Bingham - a Peruban 1908 és 1912 között kormányzó - Augusto B. Leguía y Salcedo elnöktől engedélyt kapott arra, hogy a Machu Picchun talált leleteket az Egyesült Államokba szállítsa. A megállapodás tárgyát képező műkincsek sorsa néhány éve újra vitat tárgyát képezi. Úgy tűnt, hogy 2007-szeptemberében a perui kormány és a Yale Egyetem közös megállapodása alapján a Binhgam-gyűjtemény 4000 darabja: az ásatások során feltárt csontvázak, múmiák, kerámiaedények, használati- és dísztárgyak visszakerülhetnek Peruba; de végül nem sikerült végleges formába önteni a visszaszolgáltatásáról szóló egyezményt.

Bingham haláláig fenntartotta Vilcabambáról alkotott nézeteit pedig itt valójában egy olyan városra talált, amelyet a spanyolok soha nem ismertek, és amely elnéptelenedése után még évszázadokig fennmaradt. A városnak a legközelebbi hegycsúcs nevét adták, így lett Machu Picchu.

1915-től Bingham rendszeresen publikálta felfedezéseit, de csak 1948-ban tért vissza, hogy felavassa a nevét viselő - a folyótól a romokig vezető - országutat.

A felfedezés előzményei

Bár a város újra felfedezésének hivatalos dátuma az amerikai történész és régész Bingham nevéhez kötődik, mégsem ő volt az első kutató, illetve kalandor, aki Machu Picchu romjaihoz följutott. A város neve és elhelyezkedése több korábbi dokumentumban, illetve térképen is megjelenik.

John Rowe amerikai régész a Picho (Picchu) nevére bukkant egy 1568-as, gyarmatosítás korabeli spanyol dokumentumban. Későbbi dokumentumok szerint Picchu környéki indiánok kokalevéllel adóztak.

1776-ban és 1782-ben a város neve újra felbukkant. A Jose Uriel Garcia történészprofesszor által megtalált 1782-es dokumentum, egy 20 oldalas kézzel írott protokoll - egy tulajdonlevél, amely bizonyítja, hogy Machu Picchut és a körötte fekvő földeket Marcos Antonio de la Camara y Escuerdo parancsnok 450 pezóért megvásárolta. Érdekes, hogy protokollban a város Machu Picchu néven szerepel.

1865-ben a város neve megjelent Antonio Raimondi olasz felfedező térképén, de ő maga személyesen nem jutott el oda. Feltételezetten e térkép segítette 1867-ben Augusto Berns német üzletembert a város megtalálásában, aki több forrás szerint aranybányászat céljából céget alapított, és ennek jogcímén, kifosztotta a romvárost. Talán ez ad magyarázatot az arany- és ezüsttárgyak teljes hiányára.

Állítólag 1904-ben egy Franklin nevű mérnök is megtalálta a várost. Az ő leírása nyomán 1906-ban Thomas Payne, a területen szolgáló angol misszionárius és egyik rendtársa Stuart E. McNairn is eljutott a romokhoz.

A Cuzcóban kutatásokat végző Simone Waisbard állítása szerint pedig Enrique Palma, Gabino Sánchez és Agustín Lizárraga nevéhez fűződik a város felfedezése, akik a ,,July 14, 1902." dátumot a Háromablakos templom egyik falába vésték. A dátumot Hiram Bingham is megtalálta és jegyzeteiben a következőket írta: ,,Agustín Lizárraga a felfedezője Machu Picchunak..."




A város-szentély

Machu Picchu tervezése és építése, a paloták, templomok, lakóházak, lépcsők, vízcsatornák, kutak és mezőgazdasági teraszok többszintes együttesével mestermunkának tekinthető. A város valódi funkciója azonban ismeretlen.

A királyi utak mentén sok olyan település volt, ahonnan a birodalomhoz tartozó területeket irányították és igazgatták. Ezek teljeskörű autonómiát élveztek; állandó lakóik hivatalnokok, papok, napszüzek, kézművesek és parasztok voltak. Talán Machu Picchut is ilyen célból alapították, de különleges fekvése miatt alkalmas volt csillagászati megfigyelések elvégzésére is, a csodálatos természeti környezet pedig privilegizált hellyé tette, ahol a szakrális funkció került előtérbe. Az inkák hittek abban, hogy a legszebb természeti tájaknak (waka) természetfeletti erejük van - és Machu Picchu az ég és a föld ideális találkozási pontjának számított.

Hiram Bingham egyik feltételezése szerint az erődített kisváros az inka uralkodók szülőhelye lehetett - ez magyarázatot adna a napszüzek (illetve a nők) magas létszámára.

Az újabb kutatások tisztázták, hogy a várost Pacsakutek Inka Yupanki inka király (1438-1471) parancsára építették 1450 körül, és az sem zárható ki, hogy az uralkodó itt töltötte a nyarakat, mivel birodalma fővárosában, Cuzcóban melegebb volt a klíma. E szerint Machu Picchu királyi és udvari nyaralóhely lehetett, ettől a funkciótól pedig elválaszthatatlanok a vallási szertartások és a csillagászati megfigyelések.




Feltételezések az elnéptelenedésről

Cuzcót 1533-ban foglalták el a spanyolok Francisco Pizarro vezetésével, az utolsó fővárost Vilcabambát pedig 1572-ben vették be. Ez jelentette az Inka Birodalom végét. Valószínű, hogy Machu Picchu elnéptelenedése e két évszám közé esik; bár erre semmi bizonyíték sincs.

Arra sincs magyarázat, hogy miért hagyták el a lakók Machu Picchut. A külső támadás hipotézisét a szakértők elvetették, mert nincsenek rombolásra, erőszakra utaló nyomok. Két további lehetséges ok van, amit még ma is vizsgálnak.

Az első elmélet szerint himlőjárvány törhetett ki, amely megtizedelte a népességet, a túlélőket pedig menekülésre késztette. Uajna Kapak inka király (1493-1525) - a városépítő Pacsakutek unokája - feltehetőleg himlőben hunyt el, és más nyomok is arra utalnak, hogy az 1525-ös év tragikus lehetett az andesi népek számára, mivel ekkor terjedtek el az európaiak által behurcolt betegségek, amelyek ellen nem tudtak védekezni. Ennek igazolására, vagy elvetésére fontos lenne megtudni, hogy miben halt meg az a 160 ember, akiknek a maradványait a város temetőjében megtalálták; de egyelőre ilyen jellegű vizsgálatokat nem végeztek.

A második elmélet szerint megsértették az egyik napszüzet, s ez a tett borzalmas büntetést vont maga után. Garcilaso de la Vega, aki egy inka királynő és egy spanyol nemes fia volt leírta, hogy az ajillák elleni erőszakot hogyan torolták meg: halál várt az elkövetőre, családtagjaira és szomszédaira, sőt néha az egész közösségre, mert a meggyalázott helyen nem lakhattak többé, még az állatok sem tehették be oda a lábukat. Ezt a szörnyű eredményt azonban csak a város lerombolásával érhették volna el, márpedig erre nem került sor.

Képek Peruról: Link









 
 
0 komment , kategória:  Országok, Városok  
Caral Supe
  2010-11-22 08:36:19, hétfő
 
  Caral egy hatalmas telpülés a Supe folyó völgyében, a Barranca provinciabeli Supe közelében, Peruban, Lima városától mintegy 200 km-re északra. Caral az amerikai kontinens, sőt valószínűleg az egész világ legősibb városa, a Norte Chico cilvilizáció Caral kultúrájának sokat tanulmányozott helyszíne.

2009 júniusában Caral-Supe szent városa néven az UNESCO bejegyezte a világörökségi listára.




Caral 60 hektáros területe két, a földbe süllyesztett köralakú részből áll. A település hat piramisforma épület határolja, melyek legnagyobbika 160 m hosszú, 150 m széles és 18 m magas. A piramis bejáratánál két, egyenként 3,5 m magas gránitmonolit áll. Egyelőre nem tisztázott a gránittömbök származási helye. A legkisebb piramis 60 m hosszú, 45 m széles és 10 m hosszú (összehasonlításképpen: a hozzávetőlegesen ugyanakkor épült Kheopsz-piramis 140 m magas). A földbe süllyesztett területek amfiteátrumra emlékeztetnek.

Caral és az itteni kultúra kora a radiometrikus kormeghatározás alapján 4600 évre tehető, így az andoki IV-VI prekarmikumra esik, akárcsak a Salinas de Chao (Kr. e. 3300), La Galgala (Kr.e. 3000) illetve a valamivel fiatalabb Chuquitana település- és templommaradványai. Caral virágkora az úgynevezett bevezető fázis (Kr.e. 1800-1000), amikor az egész andoki központi rész egy nagy felemelkedést ért meg, amely a kerámiamegmunkáláson is kimutatható. Caral ideje az emberi civilizációk olyan ismert ősközpontjaival esik egybe, mint Mezopotámia, Egyiptom és India, bár a carali egyik említett magas kultúra értékét sem közelíti meg.

A település korát a helyszínen feltárt szövött hordtáskák radiometrikus vizsgálata alapján határozták meg. Ezekben a táskákban hordták a piramisépítésekhez szükséges köveket. Anyaguk kiválóan alkalmas a vizsgálatra, így meglehetősen nagy pontossággal határozható meg a koruk. A lelőhely talán mégrégebbi, hiszen az ásatási terület legrégebbi leleteinek kora még megállapításra vár.




Caral durván Kr.e. 2600 és Kr.e. 2000 között volt lakott település, és mintegy 66 hektáron terült el. Felfedezői Caralt az amerikai kontines legrégebbi városközpontjaként jellemezték. Ezt a jelzőt később megkérdőjelezték a környéken talált további ősi lelőhelyek. Több, mint 3,000-es lélekszámú lakosságával az egyik legnagyobb és legalaposabban tanulmányozott terület a Norte Chico civilizáció eddig feltárt területei közül.

Paul Kosok fedezte föl Caralt (Chupacigarro Grande) 1948-ben, de a közelmúltig kevés figyelmet kapott a terület, mivel úgy tűnt, kevés olyan tipikus lelet található itt, amelyeket akkoriban az andoki ásatásokon kerestek. Ruth Shady régész talát rá a perui sivatagban az 5,000 éves, piramisokból, gondosan kivitelezett templomokból, egy amfiteátrumból, valamint lakóházakból álló városra. A városkomplexum több, mint 607 000 m2 területű, benne bevásárlóközpontok és lakónegyedek találhatóak. Caral körülbelül az egyiptomi piramisok építésével egyidőben volt virágzó metropolisz.

A főpiramis csaknem négy teljes futballpálya alapterületű, és 18 m magas. Caral az andoki region legnagyobb ismert területe, mely Kr.e. 2000 előtt épült, így valószínűleg az andoki civilizációk által négy évezreden át létrehozott városok modelljeként szolgált. Caral feltételezhetően számos, az andoki civilizációk eredetével, valamint az első városok fejlődésével kapcsolatos kérdésre választ adhat.

A carali leletek között van egy kötött anyagdarab, amelyet az ásatáson dolgozók quipu-ként neveztek meg. Álláspontjuk szerint ez a lelet a bizonyíték arra, hogy a quipu adattároló rendszer, a kötélre kötött csomók inkák által tökélyre fejleszetett módszere régebbi, mint azt bármelyik régész feltételezte volna eddig. A lelet azonban sokkal egyszerűbb szerkezetű, mint a későbbi inka quipu, így kétséges, hogy egy számolórendszer része volt. Számos régész azt is vitatja, hogy egyáltalán számolásra használták volna.




Ruth Sandy gyanúja szerint mivel a partszakaszt rendszeresen végigpusztítják az El Nino okozta áradások, ezek a sivatagos területek felé űzték a lakosságot. Tény, hogy az egész völgyet rendszeresen ellepő áradások lehetővé tették a tök, bab, valamint a különösen intenzív gyapjútermelést. A part közelében (mintegy 25 km-re) található városban természetesen fogyasztották a tengeri halakat. Túlzás lenne Caralra csupán egy hatalmas kereskedővárosként tekinteni. Az ásatásokon előkerültek fuvolák, drogok, halcsontok, csigák és kagylók, amelyek az Amazonas vidékén is előfordulnak.

Caralban nem találtak háborúságra utaló nyomokat; sem csatatereket, sem fegyvereket, sem megcsonkított testeket - amelyek egyébként Peru más részein bőven előfordulnak. Shady arra következtet, hogy itt egy békés, kereskedelemre és örömre épülő társadalom élt. Az egyik piramisban 32 keselyű- és pelikáncsonltból készült fuvolát, valamint 37 szarvas- és lámacsontból készült kürtöt találtak. Drogok valamint valószínűleg afrodiziákumok használatát is kimutatták. Előkerült egy kisbaba földi maradványa, akit egy csontgyöngyökből készült nyaklánccal temettek el. A Supe völgyben 19 további piramiskomplexus áll 80 km2-es területen elszórtan. A quipu arra utal, hogy a későbbi inka civilizáció valamilyen kulturális folytatása volt a Caral civilizációnak.

A Supe völgy minden része hasonlóságot mutat Carallal. Kőgyűrűre emelt kis tereik voltak. Shady (2001) meggyőződése szerint Caral volt ennek a civilizációnak a központja, ám maga a kultúra egy sokkal nagyobb komplexum része volt, amely kereskedett a parti közösségekkel, valamint a távolabbi szárazföldiekkel - egészen az Amazonasig, amennyiben a majmok ábrázolása megengedi ezt a következtetést. A város lélekszáma hozzávetőlegesen 3000 fő volt. A terület 19 további, szintén Caralhoz tartozó részének lakosságával együtt összesen akár 20,000 ember is élhetett a Supe völgyben.

Caral lakosságának száma fejlődésének csúcspontján mintegy 1000 fővel nőtt (Kurella 2008:41). Tudjuk, hogy az épületek keletkezésének idején a lakosság több rétegbe tagozódott. Volt egy előkelő papság, amelyet földművesek és munkások alkottak. A városban eddig két gyermekcsontváz került elő, amelyeken az eddigi kutatások erőszaknak semmiféle nyomát nem találták. A város Kr.e. 1200 körül elnéptelenedett. Ennek okát még nem sikerült megfejteni.



 
 
0 komment , kategória:  Országok, Városok  
Trinidad
  2010-10-31 14:55:03, vasárnap
 
  Trinidad város Kuba déli partvidékén a Sancti Spíritus tartományban. Lakosainak száma a 2002-es népszámláláskor 41 293 volt.



Története

A várost Diego Velázquez de Cuéllar alapította 1513-ban Villa De la Santísima Trinidad (a legszentebb Szentháromság városa) néven. Hernán Cortés innen indult arra az expedícióra, amely Mexikó felfedezéséhez vezetett. A 16. és 18. század között a dohány, cukor és szarvasmarhatenyésztés gazdaggá tette a várost, amelyet ugyan háromszor is kifosztottak a kalózok, de nem tudták tönkretenni.

A 19. század közepéig Trinidad a cukor egyik legjelentősebb fellegvára volt Kubában. A rabszolgafelkelések és a cukorgyártás általános visszaesése, amelyet az európai cukorrépatermesztés bevezetése okozott, véget vetettek a város fénykorának. Csak az 1950-es években következett ismét egy fellendülés a Cienfuegos és Sancti Spíritus közötti út kiépítésével. Az 1960-as években a várostól néhány kilométerre északra fekvő Escambray-hegység (Sierra de Escambray) volt az ellenforradalmi csapatok búvóhelye.

1988 óta Trinidad városa a Világörökség része, a 20 kilométerre található Los Ingenios-völggyel együtt.




Plaza Mayor

A város legfőbb látnivalója a Plaza Mayor, amelynek atmoszférája a gyarmati időket idézi. Az összes jelentős múzeum a Plaza Mayor körül található. A tér körüli épületek a 18. és 19. századból származnak, amikor a közeli Valle de los Ingenios cukorgyárai és rabszolgái gazdaggá tették a vidéket.

Trinidad gyarmati házaira a vörös terrakotta tető jellemző. A házakat pasztellszínekre festették, eltérő színnel hangsúlyozva a faszerkezeti elemeket. A nagy főkapun általában egy kisebb bejárati ajtó található. Ellentétben a hasonló korú havannai épületekkel, az ajtó általában közvetlenül a lakótérbe nyílik, nem pedig valamilyen előtérbe. Az ablakokon nincs üveg, helyette barrotes, azaz vékony farudak engedik be a levegőt és zárják ki a behatolást. A házakat általában egy kis belső udvar köré építették.

A tér felett a Szentháromság temploma (Iglesia Parroquial de la Santísima Trinidad) magaslik. A jelenlegi templom építését a 19. század végén kezdték és 1892-ben fejezték be. Helyén egy 17. századi régebbi templom állt, amelyet a 19. században egy ciklon rombolt le. A templomban található egy 18. századi Krisztus-szobor, "Az igaz kereszt ura" (El Señor de la Vera Cruz), amelynek a helyiek különleges tisztelettel adóznak. A szobrot eredetileg a mexikói Veracruz templomába szánták, de a szállító hajónak háromszor vissza kellett fordulnia Trinidadba a rossz idő miatt és csak akkor tudta megtenni az utat, amikor otthagyta a szállítmányának azt a részét, ami a szobrot tartalmazta. Ezt a helyiek isteni beavatkozásnak tekintették és a szobor azóta is a templomban áll. Szintén itt található egy nagyméretű neogótikus Mária-szobor (Nuestra Senora de la Piedad). A templom homlokzata neoklasszikus stílusű. A templomtól jobbra egy lépcsősor vezet a Casa de la Musica felé, amely egy modern épület, a régiekhez illeszkedő stílusban.

A lépcsők alatt az Összeesküvők háza (La Casa de los Consipiradores) áll. A nevét arról kapta, hogy itt volt a kubai La Rosa de Cuba társaság titkos találkozóhelye.

A templomtól balra a Brunet-palota található, amelyet 1812-ben Mariano Borrell, a gazdag Borrell család feje építtetett. A nevét Nicholás de la Cruz y Brunet grófról kapta, aki Borrell lányát vette feleségül. Jelenleg a Romantikus Múzeum (Museo Romántico) kapott helyet benne, amely főleg a Borrel család birtokában volt tárgyakat mutatja be. A háznak egy központi balusztrádos udvara van, és megmaradtak az eredeti márványpadló, freskók és neoklasszikus díszítések.

A Brunet-palotával szemben, a Hernández Echerri út végén a Szent Ferenc-templom és -kolostor áll (Iglesia y Convento de San Francisco), amelyben jelenleg a Banditák elleni harc múzeuma (Museo de la Lucha contra Bandidos) található. A szóban forgó banditák azok az ellenforradalmi erők, akik a közeli Escambray-hegységben találtak menedéket és Fidel Castro kormánya ellen harcoltak. A templomot ferences szerzetesek építették 1813-ban, majd 1848-tól plébániatemplomként használták, 1895-ben pedig a spanyol csapatok garnizonja lett. Utána a templom romlásnak indult és 1920-ra már javarészt lebontották, csak a harangtorony és néhány környező épület maradt meg. A 25 centavos érem hátoldalán a templom harangtornya látható.

A templom alatti kis tér, a Plazuela del Jigüe arról nevezetes, hogy Bartolomé de Las Casas itt tartotta az első trinidadi misét 1514-ben.

A Plaza Mayor keleti oldalán a Guamuhaya Régészeti Múzeum (Museo de Arqueología Guamuhaya) helyezkedik el. Guamuhaya a környező vidék neve az egyik bennszülött kubai nyelven. A múzeum pre-kolumbiai, illetve a spanyol hódítás korabeli tárgyakat mutat be. Az épület a 18. századból származik. A 19. században Antonio Padrón vásárolta meg, aki egy térre néző porticusszal bővítette. Amikor Alexander von Humboldt Kubába látogatott, Padrón házában lakott, erre emlékeztet az épület udvarán felállított mellszobor.

A térnek a Régészeti Múzeummal szemközti oldalán Sánchez Iznaga házában (Casa de los Sánchez Iznaga) kapott helyet a Gyarmati Építészet Múzeuma (Museo de Arquitectura Colonial). A 18. században még két ház volt, mindkettő a cukorbáró Sánchez Iznaga család tulajdona, majd a két házat a 19. században összeépítették.

A tér alsó részén áll Ortiz polgármester háza (Casa de Aldemán Ortiz), amelyet 1809-ben épített Ortiz de Zúníga, aki később a város polgármestere lett. A ház jellemző a trinidadi építészetre: nagy bejárati kapu, benne két kisebb ajtóval, barrotes az ablakokon és terrakotta tető.

A Casa de Aldemán Ortiz egyik oldala a Simón Bolívar útra néz. Ezen az úton valamivel lentebb található a Cantero-palota, az egyik legnagyobb ház a Plaza Mayor körül. Eredetileg Don Borell y Padrón építette, majd egy másik cukorbáró, Cantero vette meg 1851-ben, aki nem sajnálta a pénzt a neoklasszikus díszítésekre. Óriási előcsarnoka egy hatalmas galériás udvarra nyílik. Az előcsarnokban fennmaradtak az eredeti freskók. A ház jelenleg Városi Történelmi Múzeum (Museo de Historia Municipal).















Képek Kubáról: Link
 
 
0 komment , kategória:  Országok, Városok  
Kyoto
  2010-10-24 10:33:04, vasárnap
 
  Kiotó (japánul kjótosi, szó szerinti magyar fordításban ,,a fővárosok fővárosa") japán nagyváros Honsú szigetén.

Lakossága eléri a másfél millió főt. Régebben a császári Japán fővárosa volt, ma a Kiotó prefektúra székhelye, amely Oszaka és Kóbe városokkal az Oszaka-Kóbe-Kiotó urbanizált régiót alkotja. 1997 decemberében itt határozták el a szén-dioxid és egyéb üvegházhatású gázok kibocsátásával foglalkozó egyezmény létrehozását, ami később Kiotói jegyzőkönyv néven vált ismertté.

1994-ben az UNESCO Kiotó, Udzsi és Ocu városokat a Világörökség részévé nyilvánította.



Történelem

A régészeti feltárások alapján a mai Kiotó területe már időszámításunk előtt is lakott volt, bár a 6. század előtti időszakból csak kevés emlék maradt fenn.

A 8. században a buddhista papok növekvő befolyása elől Kammu császár Jamasiro tartományban jelölte ki az új főváros helyét. Az új város, Heiankjó, 794-ben lett a japán császári udvar székhelye, ezzel kezdetét vette a japán történelem Heian-kora. A 11. században a város a Kiotó nevet kapta. Az országot a 19. század közepéig innen irányították. Miután az új császári székhely, Edó, felvette a Tokió nevet, Kiotót rövid ideig Szaikjónak hívták.

A 15. században a város súlyosan megrongálódott az Ónin háború alatt. Teljesen csak a 16. század végére sikerült újjáépíteni. A második világháború alatt az Egyesült Államok atomtámadásának egyik tervezett célpontja volt, de kulturális jelentősége miatt nem dobták le rá a bombát. A háború alatt nem szenvedett nagy károkat. Eredményképpen Kiotó a néhány japán város egyike, amelyben fennmaradtak a régi épületek. Manapság azonban egyre több új épületet húznak fel, így a városkép egyre csak megújul.

Kiotó a 20. század közepe óta kijelölt (tehát önmagában is "prefekturális jogú") város.



Földrajz, Gazdaság, Közlekedés

Kiotó a Tamba-magasföld keleti részében, egy a Jamasiro-medence részét képező völgyben fekszik. Három oldalról az 1000 méteres magasságot meghaladó Higasijama, Kitajama és a Nisijama hegyek határolják. A medencét három folyó, az Udzsigava délen, a Kacuragava nyugaton és a Kamogava keleten szeli át.

A kiotói gazdaság alappillére a turizmus. A város kulturális örökségét évente több százezren látogatják meg Japánból és külföldről egyaránt. 2007-ben az önkormányzat adatai szerint az utóbbi hat évhez képest rekord mennyiségű látogató érkezett Kiotóba. Ugyanebben az évben Kiotót Japán második legszebb városává választották.

Az ipar főleg a kisméretű vállalatokra támaszkodik, amelyek nagy része hagyományos japán kézművesipari termékeket készít. Kiotó kimonószövői világhírűek, és a város ma is Japán kimonókészítői központja. Az ipar termékeinek eladása a korábbi sikeres évekhez képest lecsökkent a kézművesipari termékek iránti kereslet visszaesésével.

Az egyetlen fontos nehézipari ágazat az elektronika: Kiotóban székel a Nintendo, a Kyocera, az OMRON és a Wacoal is. A high-tech iparban tapasztalt növekedés azonban nem tudta pótolni a hagyományos termékek eladásából kieső bevételeket, ezért a város gazdaságból származó haszna a többi japán városhoz képest lecsökkent.

A kiotói vasútállomás a városi közlekedésének fő csomópontja. A kiotói Japán második legnagyobb vasútállomása. A 15 emeletes épületegyüttes otthont ad egy bevásárlóközpontnak, hotelnek, mozinak, egy Iszetan áruháznak és számos kormányzati irodának. A Tókaidó Sinkanszen és minden helyi vasútvonal ide fut be.









Képek japánról: Link
 
 
0 komment , kategória:  Országok, Városok  
Lengyelország
  2010-10-03 15:50:18, vasárnap
 
  A Lengyel Köztársaság közép-európai állam a Balti-tenger partján, amely szárazföldön nyugaton Németországgal, délen Csehországgal és Szlovákiával, keleten Ukrajnával, Fehéroroszországgal és Litvániával, északon Oroszországgal (a Kalinyingrádi terület nevű exklávé révén) határos. Tengeri határ választja el Dániától és Svédországtól. Fővárosa Varsó (lengyelül Warszawa). Hivatalos nyelve a lengyel.

A lengyel állam több mint 1000 éves. A 16. században, a Jagelló-dinasztia uralkodása idején Lengyelország Európa egyik leggazdagabb és legerősebb országa volt. 1791. május 3-án a lengyel-litván unió elfogadta Lengyelország májusi alkotmányát, amely Európa első és a világ második írott alkotmánya volt. Röviddel később Lengyelországot felosztották szomszédai (Oroszország, Ausztria és Poroszország). Lengyelország 123 év után, 1918-ban nyerte vissza államiságát az első világháború lezárultával. A második világháború után a Szovjetunió befolyási övezetéhez tartozott. 1989-ben az ország második világháború utáni történetének első részlegesen szabad választásai zárták le a Szolidaritás (lengyelül Solidarno¶ć) mozgalom szabadság iránti törekvéseit. Lengyelország 1999-től a NATO, 2004-től az Európai Unió tagja.

Az országnév eredete

Lengyelország neve lengyelül Polska. Az ország hivatalos neve Rzeczpospolita Polska, azaz Lengyel Köztársaság. Az ország neve és a nép polak, polski neve azonos eredetű. A legelterjedtebb vélemény szerint a Polska és polak elnevezések a polán nevű szláv törzs nevéből erednek. Egy másik nézet szerint a név a goplán törzs nevéből származik, amely a Gopło-tó körül élt, és 845 körül hozzátvetőleg 400 erődöt birtokolt a mai Lengyelország területén. Az elfogadott etimológia szerint a név végső gyökere a pole (,,mező") szó, illetve az ebből származó polanie, amely annyit tesz, hogy ,,a mezők lakói". Erre a következtetésre könnyen eljuthatunk, ha összehasonlítjuk a többi szláv nyelv hasonló jelentésű szavaival.

A magyar nyelvben használatos ,,lengyel" és ,,Lengyelország" szó eredete az óorosz lendo (,,irtásföld", ,,szűzföld") szó lendzsan származéka lehetett (azaz ,,irtásföldön élő ember"), amely az ómagyar nyelvben még lengyen alakban szerepelt.




Domborzat

Lengyelország nagy része síkság, az átlagos tengerszint feletti magasság 173 méter. A hegyvidékek közé tartozik a déli határon a Szudéták (Sudety) (legmagasabb pontja a ¦nieżka 1603 m - magyarul: ,,Havas-csúcs") és a Kárpátok (Karpaty), melynek része a Tátra (Tatry), ahol Lengyelország legmagasabb pontja, a Rysy (2499 m, magyarul: Tengerszem-csúcs) emelkedik. Legmélyebb pontja Raczki Elbl±gskie falutól nyugatra található (1,8m a tenger szintje alatt).

A legnagyobb folyók a Visztula (Wisła), az Odera (Odra) (a nyugati határfolyó), továbbá a Warta és a Bug. Lengyelországban összesen 9300 tó található, főként az ország északi részén. A jég formálta Mazuri-tóhátság (Pojezierzie Mazurskie) a leglátogatottabb tóvidék az országban, vonzó turistacélpont. Őshonos erdők maradványai ma is láthatók.

Éghajlat

Lengyelország éghajlata mérsékelt kontinentális, hideg, felhős, csapadékos, mérsékelten hideg telekkel és enyhe nyarakkal, amelyeket szintén sok csapadék jellemez. Északon emellett óceáni éghajlat jellemző.

Élővilág, természetvédelem

A termesztett növények hasonlóak, mint Németországban, de a lengyel mezőgazdaság termelési színvonala alacsonyabb, és területenként is jelentős eltéréseket mutat. A termesztett növények: zab, burgonya, takarmányrépa, árpa, sörárpa → komló. Cukorrépa, búza.



Történelem

Őstörténet

A történészek feltételezik, hogy a kései ókorban számos különböző etnikum élt a mai Lengyelország területén. Ezen népek pontos etnikumát és nyelvét hevesen vitatják; különösen heves vitákat vált ki a szláv népek eredete, itteni lakhelyük, vándorlásuk útvonala és időrendje.

Piast-dinasztia

Lengyelország a 10. század közepén formálódott területi egységgé a Piast-dinasztia uralkodása alatt. Lengyelország első, írásos dokumentumokban említett uralkodója I. Mieszko volt, aki 966-ban megkeresztelkedett, a római katolicizmust államvallássá tette. A népesség is megkeresztelkedett a következő évszázadokban. A 12. században Lengyelország kisebb államokra esett szét. 1320-ban az újra egyesített Lengyelország királya I. Ulászló lett. Fiát, Nagy Kázmért szokás a legnagyobb lengyel királynak tekinteni.

Ebben az időben Lengyelország virágzott, a népek vándorlásának központja volt és megkezdődött a zsidó közösség letelepedése. A fekete halál, amely Európa legnagyobb részére kihatott 1347 és 1351 között, nem érte el Lengyelországot.

Jagellók kora

A Jagellók idejében Lengyelország perszonálunióban állt szomszédjával, a Litván Nagyfejedelemséggel. 1410-ben a lengyel-litván hadsereg döntő vereséget mért a Német Lovagrendre a grünwaldi csatában. A harmincéves háború után a lovagrend állama Lengyelország vazallusa lett. A Jagellók idején virágzott a lengyel kultúra és gazdaság, olyan emberek éltek itt, mint Nikolaus Kopernikusz csillagász és Jan Kochanowski költő.

Lengyelország 16. századi aranykora

Lengyelország aranykora a 16. században, az ország Litvániával való államközössége, a lengyel-litván államközösség idején volt. Ez a lublini unióval jött létre. A Jagelló-dinasztia uralkodott ekkoriban. Annak kihaltakor Valois Henriket választották királlyá, aki 4 hónapi regnálás után bátyja, IX. Károly francia király meggyilkolása után trónutódlási lehetőségével élve a francia trónt választotta, III. Henrik néven. Ezt követően a lengyel rendek Báthory Istvánt hívták meg a trónra, akinek uralma alatt erős hatalom jött létre. Báthory hadjáratokat vezetett Rettegett Iván ellen, a lengyelek elfoglalták a korábban orosz kézen lévő litván területeket.

A lengyel nemesség, amely számbelileg messze nagyobb volt, mint bármely nyugat-európai ország nemessége, büszke volt ősi szabadságjogaira és parlamenti rendszerére. A liberum veto intézménye valóban egyedülálló dolog. Azt jelentette, hogy bármely nemes egyetlen ellenszavazata megakadályozta az országgyűlést (a szejmet) a határozathozatalban. Ez döntésképtelenségre vezetett, amelynek a későbbiekben súlyos következményei lettek: anarchikus viszonyok, majd a függetlenség elvesztése. 1586 után már érezhetően meggyengült a királyi hatalom.

17-18. század

A 17. század közepén a Bohdan Hmelnickij vezette kozák felkelés zűrzavaros idejét az Tűzzel-vassal című regény örökítette meg. Ekkor a zaporozsjei kozákok kiváltak Lengyelországból és Oroszországhoz csatlakoztak. Az ismétlődő svéd háborúk megterhelték a lengyel gazdaságot. Az ország meggyengülése az Oroszországtól való függőség növekedésével járt. A 18. század első felében Lengyelország már gyenge állam, anarchikus belső viszonyokkal. A felvilágosodás Lengyelországban a teljesen független politika és a néhai regionális hatalom visszaállításának igényét hozta. 1791-ben, az államiság megszűnésének küszöbén - elkésve - képesek voltak jelentős intézményi reformokra, és életbe léptették Európa egyik legelső modern, írott alkotmányát.

Lengyelországot szomszédai három alkalommal osztották fel. 1772-ben a szomszédai elvették az ország területének nagyobb részét, a megmaradt csonka ország reformokkal kísérletezett. 1793-ban megszűnt a független Lengyelország, felosztotta egymás között Oroszország, Poroszország és Ausztria. 1795-ben újraosztották egymás között a lengyel területeket.

19. század

A napóleoni háborúk után alatt létrehozták a Varsói Nagyhercegséget. Ez az állam francia érdekeket szolgált. Az 1815-ös bécsi kongresszuson kialakítottak egy Lengyel Királyságot, amelynek királya az orosz cár lett. Az úgynevezett Kongresszusi Lengyelországnak liberális alkotmánya volt, azonban az Orosz Birodalom de facto annektálta az országot. Az ismétlődő lengyel felkeléseket leverték. A 19. század végefelé már az oroszosítást kellett elszenvedniük a lengyeleknek. Ekkor az osztrák uralom alatt álló terület, a Galíciai Királyság és Krakkó vált a lengyel kultúra menhelyévé. A porosz, majd német kézen lévő területek részesedtek Németország gazdasági fellendülésében, de ez együtt járt a lengyel nyelv használatának visszaszorulásával.

20. század

Az első világháború alatt az antant hatalmai megállapodtak abban, hogy Lengyelországot helyre kell állítani. Nem sokkal a német fegyverletétel után, 1918 novemberében, Lengyelország visszanyerte függetlenségét. (második Lengyel Köztársaság) Az 1919. évi lengyel-szovjet háborúban megőrizte azt. 1926-ban Józef Piłsudski, a függetlenségi harcok hőse, puccsot hajtott végre. Ettől kezdve katonai diktátorok váltották egymást a II. világháborúig.

A II. világháború a Lengyelország ellen 1939. szeptember 1-jén indított német támadással kezdődött. Szeptember 17-én csatlakozott a németekhez Szovjetunió. Varsó szeptember 27-én kapitulált. Az elkövetkező hat év Lengyelországra rettenetes szenvedést hozott. A világháborúban részt vett valamennyi ország közül Lengyelország vesztette el polgárait a legnagyobb arányban: a hatmilliós veszteség felét zsidók tették ki. Varsó elestével nem szűnt meg a lengyelek németellenes harca. A különböző hazai partizánmozgalmak mellett a szövetségesek oldalán a negyedik legnagyobb katonai kontingenst állították ki: lengyel katonák harcoltak a Vörös Hadsereg, a brit és az amerikai hadsereg kötelékében.

A háború után Lengyelország területét nyugat felé tolták, a keleti határ a Curzon-vonal, míg nyugaton az Odera-Neisse határt alakították ki. Ezáltal Lengyelország területe mintegy 76 ezer négyzetkilométerrel, a háború előtti méretének 20%-ával csökkent. A határmódosítások emberek millióinak a vándorlását kényszerítették ki. Lengyelország ily módon, történetében először, egynemzetiségű országgá vált.

A Szovjetunió győzelme után, Közép-Európa más államaihoz hasonlóan, Lengyelországban is kommunista kormány alakult. 1948-ban a sztálinista fordulat a totalitárius korszak kezdetét hozta. 1956-ban a totalitárius rendszer kevésbé szigorú formát öltött. Sok ember kiszabadult a börtönökből, az elnyomás enyhült.

A munkások megmozdulásainak hatására 1980-ban megalakult a Szolidaritás Független Szakszervezet, amely néhány év alatt jelentős politikai erő lett. Nem roppant meg az 1981-ben ellene bevezetett rendkívüli állapot idején sem. Komoly mértékben járult hozzá a Lengyel Egyesült Munkáspárt uralmának aláásásához. 1989-ben megnyerte az első demokratikus választásokat, az elnöki székbe is a Szolidaritás jelöltje, Lech Wałęsa került.

A rendszerváltás óta

A gazdasági életben alkalmazott sokkterápia az 1990-es évek elején lehetővé tette a lengyel gazdaság gyors átállását a piacgazdaságra. Lengyelország az egyik legdinamikusabban fejlődő rendszerváltó állammá vált. 1999-ben csatlakozott a NATO-hoz. A kormány hatásos kampánya is közrejátszott abban, hogy az EU-csatlakozásról 2003 júniusában tartott népszavazáson az igen volt többségben. Lengyelország 2004. május 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz.







Képek: Link
 
 
0 komment , kategória:  Országok, Városok  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 22 
2018.07 2018. Augusztus 2018.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 40 db bejegyzés
Összes: 1802 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 121
  • e Hét: 499
  • e Hónap: 6814
  • e Év: 158045
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.