Regisztráció  Belépés
dorotea55.blog.xfree.hu
"Széttéphetetlen kötelék a szeretet, mi köztünk él. Életünk szépség és küzdés, összeköt bennünket a hűség." Gy Marcsi
1954.01.30
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 22 
Szép gondolatok...
  2017-06-23 12:52:03, péntek
 
  ''A csillagok bizony érdekelnek, s ha egyedül vagyok, szeretem is őket, hiszen személyes ismerőseim is vannak közöttük, akik emlékeztetnek vidám estékre, szomorú éjszakákra, utakra és emberekre, akik már elmúltak, akiknek leszakadt a csillaguk. Igen, ha egyedül vagyok, mert társaságban nem lehet csillagokkal beszélgetni, annak pedig elmúlt már az ideje, hogy kéz a kézben, valakivel kettesben nézzem a csillogó égi csodákat.''/Fekete István/


Link


 
 
0 komment , kategória:  Fekete István  
Nincs Cím
  2017-06-05 05:56:03, hétfő
 
 


...Aztán egy este szokatlan, meleg csend lett. A virágok illata megállt a csalitokban, s amikor feljött a hold, a berekszélen megszólalt egy fülemüle, olyan lágyan és olyan szépen, hogy lehunyta szemét az erdő, lehunyta szemét millió virág, még az öreg bagoly is lehunyta - bár agglegény volt -, mert mindenki tudta, hogy a nádas tündérrózsái között, a tó csillagos tükrében nászruhájába most öltözik a Tavasz felnőtt, szép leánya: Május...
Fekete István: Az erdő ébredése



Link




 
 
0 komment , kategória:  Fekete István  
Roráte
  2016-12-11 17:25:45, vasárnap
 
  Link




Fekete István - Roráte

Fekete István fantasztikus novellájával biztatunk mindenkit arra, hogy legalább egyszer térjen be egy hajnali rorátéra, nem fogja megbánni!

Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak. És még nem tudják: sírásra vagy nevetésre nyíljanak-e, avagy aludjanak tovább. Hát, csak pislognak. Enyhe az idő, a szél csak a kerítések mellett lézeng, ámbár elég hűvösen. Az ablakok néhol nézik már a hajnalt, néhol nem, és a csizmák nem kopognak a gyalogjárón, inkább csak cuppognak.

Néhol egy halk szó, néhol az se. Néhol csak árnyak járnak. Néhol kis lámpások imbolyognak és mutatják, hova kell lépni. Ámbár hiszen sár van mindenütt. Az ég még sötét. A tegnap gondja, mintha még aludna, a mai még nem ébredt fel. S a falu csak tiszta önmagát viszi a hajnali misére. Ajtó nem csattanik, kiáltás nincs.

A külső mozgás bekúszik a templomba s megnyugszik. Suttog egy kicsit, vár, s amikor már a gyertyák lángja is meggyúlik a várakozástól, felkiált az időtlen vágy: ,,Harmatozzatok égi Magasok!"

Mise végére egészen bemelegedett a templom, szinte otthonos lett. Legalább is így érezte ezt Baka Máté az alszegből, de így érezte ezt Hosszú Illés is ugyanonnan. Ámbár, ha tudták volna, hogy most egy véleményen vannak, aligha érezték volna, nagy harag volt ugyanis a két öreg között. Kitartó, régi harag. Formája sem volt már, nem is emlékeztek, ló volt-e az oka vagy asszony, mindenesetre ragaszkodtak hozzá, mint beteg szilva a fához.

És most bóbiskolva várják, hogy kiürüljön a templom. Az ajtóban még mozgás, hát csak ülnek tovább, sőt Illés a lábát is kinyújtja, mert úgy kényelmesebb. Illés nem szereti a tolongást. De egyébként is ráér. Félszemmel odapislant Mátéra, hogy alszik-e már, mozdul-e már, de Máté nem mozdul. Amilyen kutya, konok ember volt világéletében, azt várja - gondolja Illés - hogy én menjek előbb. De abból nem eszel! Pedig már a gyertyát is eloltotta a dékán. Azaz a harangozó, szóval a sekrestyés. Azután: csend.

Illés gondol erre, gondol arra, állát behúzza a meleg nyakravalóba és a szeme szép lassan lecsukódik.
- Nem! - ijed meg. - ezt igazán nem szabad - s Mátéra néz, aki úgy látszik elaludt.
Hö-hö-hö. Ez hát a híres? - mosolyodik el magában. Pedig három évvel fiatalabb. Nem nagy idő, az igaz, de mégis csak fiatalabb. Aztán meg, milyen sárgák a fülei. Na, akár a halotté.
Uram Isten! Csak nem lett vele valami?
Harag ide, harag oda - a rothadt szilva is lepottyanik egyszer a fáról - csendben odamegy Mátéhoz, és kicsit borzongva megérinti a vállát.
- Hallod-e, te! Máté!
Máté felhorkan:
- Hö?! Mi? - és néz Illésre, mint a csodára.
- Te vagy az, Illés?
- Én hát. Hát mondok megnézlek, mert olyanformán ültél, hogy ...
És nézi egymást a két öreg.
A templomban meleg csend, a kőszentek elmosolyodnak.
- Kicsit megszédültem - hazudja Máté. De áhítattal. Mert tele van a szíve. Szereti most Illést így közel látni. Már elmúlott.
- Há no! Hál Istennek, akko menjünk.
És egymás mellett kicsoszognak a templomból.

Mi volt ez, Szentatyám? - néz fel egy pufók kis angyal Szent Péterre, ahogy az ajtó becsukódott. Olyan meleg lett a szívem egyszerre.
Két ember kibékült - mondja a főszent. És melegen sóhajt.
- Hjaj! Csoda! - suttogja a kis angyal.
- Hát bizony. A mai világban ...
- És most mit csinálnak?
- Nézz utánuk, fiam.
A két öreg közben Illés háza elé ér. Az utca üres, a kémények lágy selymet füstölnek a reggelnek, s a kertekben puhán békét álmodnak a fák.
- Gyere be, Máté, rég voltál nálunk - mondja Illés. Lángost sütött a lányom...

A kis angyal kérdőn néz a főszentre:
- Mi az a ,,lángos", Szentatyám?
A toronyban ekkor hetet ütött az óra. S e földi hangtól megmerevedtek újra a szobrok, de a mosolygás mintha ott maradt volna az arcukon.
Forrás:Internet 777Blog.hu
 
 
0 komment , kategória:  Fekete István  
Egy
  2016-10-14 17:12:09, péntek
 
 
Fekete István: Egy

Egy küszöb, kopott, ritkán járják,
egy tölgyfa-ajtó, erős, barna.
Egy kilincs, hajlott, halkannyíló,
egy lábtörlővas, régibb fajta.

Egy szoba: csupa kedves árnyék,
egy ágy - fekvéskor megnyikkanó.
Egy lámpa: derűs sárgafényű,
s egy öreg asztal, persze: dió.

Egy képen ködös őszi-tájék,
egy ablak mely nem néz, csak lát.
Egy szék, ívelt sima karfájú,
egy kályha, s hozzá parázslapát.

Egy kutya: komoly házőrző,
- bár nincs mit őriznie soha -
egy macska is, hogy doromboljon,
s ne unatkozzon a nagy kutya.

És egy árva szomszéd is lehet!
Csak annyit tudjon, hogy ott vagyok.
És megtaláljon álmomban békén,
megtaláljon, ha meghalok.




Link


 
 
0 komment , kategória:  Fekete István  
Szép gondolatok...
  2016-03-23 21:58:27, szerda
 
  Az igazi boldogság néma...

"Az igazi boldogság néma, mint a harmatcsepp közepe, mint a titkos vágy, amelyet nem kiált el senki. Csak álltak, egy perce vagy ezer éve, nem lehetett tudni. Belélegzették egymást, és szívükben úgy zengett az ifjúság, mint dómban az orgona, ahol csak ketten vannak, ahol nem volt előttük és nem lesz utánuk senki, pedig előttük megy és utánuk megy mindenki, aki ember volt, és ember lesz. "
(Fekete István)
 
 
0 komment , kategória:  Fekete István  
Búcsúzás
  2015-10-24 13:08:42, szombat
 
 



Fekete István: Búcsúzás


Zöldek még ilyenkor a fák, és beszédesek a patakok, még nyári suhogással ringatja magát az erdő, ha megzendül a szél, de az éjszakák elnémultak, és egymásra rakják a titokban lehullt sárga leveleket.

Virág is nyílik még az utak mentén, a régi kőkeresztek tövében, és gerle is búg, ha hajnalban szépen felsüt a nap, de az eke már temeti a nyarat, a napraforgó a földet nézi, és őszi pókhálót lenget a szél a kukorica susogó levelén.

Dúsak és teltek még a tőkék a nevető domboldalon, szüretre kongnak mámort érlelő vidám hordók, de az estékben már az őszi bogár sír, s a vén diófák árnyéka nagyobb, mint amilyen messze ér.

És hogy süt a nap! Hogy porzanak a nyárból élő vásáros országutak; hogy csillog a tavak vize, ringatva a holdat és minden csillagokat, de a Tejút selyme kifehéredett már, és éjszakák hűvösek, és a virradat hideg harmatot csókol a néma mezőkre.

Nevetnek még a kertek is. A fákon hetyke cinkék cserregnek valamit az almáknak és szilváknak, de eljön az est, és a sötétségben egyszerre titokzatos, néma lesz a világ, csak a bagoly imbolyog a csend hátán, és csak a méhek zúgnak a kasban, hol a nyár édességét és virágok illatát őrzi az aranyló méz.

A nádasok felett seregélyek sudaraznak, mert telelopták magukat szőlővel, a levegőben csókák rikkantanak, mert csupa élet az egész világ, a szántásokban lustán henyél a nyúl, mintha róka nem is lenne a világon; de ha az alkony végigszáll a tájon, a nádbugák tűnődve nézik a sötét vizet, és a késői szekerek úgy dübörögnek át a hidakon, mintha lágy göröngyök hullanának a nyár koporsójára.

És milyen nevetők a fehér faluk, ha a déli harangszó megáldja a kenyeret, milyen bátran nyílik a kapu, hogy csattan a kiáltás; de aztán elmúlik a nap, szürke fáradtsággal rogy le az alkony, és ha ellobbannak a vidám ablakszemek, egyszerre sóhajtani kezd a gond, sírni valami régi sírás, fájni valami régi bánat.

S a tűnődő est néma borulásában megsimogatja a falut s az álmokat, az erdőket és mezőket, az élőket s a temetőket a virágos kalapú, meleg kezű, dús magyar ősz.


Link


 
 
0 komment , kategória:  Fekete István  
A vadgalamb
  2014-03-21 07:37:05, péntek
 
  Fekete István - A vadgalamb

Csak az elmúlt gyermekéveknek voltak olyan ragyogó napjai, mint az a vasárnap. Éjjel esett az eső, a szőlőlugas levelein ezer vízcsepp szikrázott és a harangszó is olyan üdén hintázott a levegőben, mintha harmatban mosakodott volna.

Harmadik harangszó után már mindenki a helyén ült a templomban, a mise lassan csordogált a prédikáció felé, a maga ragyogó vasárnapi útján.

- Ne tegyétek azt másoknak, amit nem akartok, hogy nektek tegyenek - hangzott az intés a szószékről és én ezen a nagyon öreg bölcsességen hosszan elgondolkoztam. Még otthon is eszembe jutott, amikor a szomszéd kutyáját oldalba dobtam. Nekem se esne jól, ha egy akkora kő csattanna a bordáimon... bár nem tudtam, hogy az állatokra is vonatkozik - a példabeszéd.

A falon kalitka lógott s benne egy vadgalamb. Nem gerle, és nem örvös galamb, hanem igazi vadgalamb, melyik nagy fák odvában költ és úgy búg, mint az orgona. Igen, tegnap még búgott, de mára, mintha elfelejtette volna a dalt, ami a madarak imádsága. A búgás egy nagy bükkfáról hallatszott, de aztán elhallgatott és Berta Jancsi azt mondta:

- Most bement a likba, ami a fán van, ha akarnám, meg is foghatnám...

Jancsinak nagy tisztelője voltam, mert hét országra szóló csibész volt és mellettem, mint "rossz szellem" működött, de azért erre azt mondtam, hogy: nem hiszem.

- Nem lehet azt a fát megmászni...

- Neem? Mit adsz, ha megfogom a madarat?

- Bicskát. Halas bicskát, de csak búcsúkor.

Jancsi egy kicsit latolgatta a búcsú távolságát, és a bicska valószínűségét, aztán mászni kezdett. Magam is jó famászó voltam abban az időben, de Jancsi barátom művész volt, aki úgy ment felfelé a fa síkos törzsén, mint a mezei poloska.

- Úgy is kirepül - gondoltam-, de a galamb nem repült ki. Talán fiai voltak, talán azt hitte, nem lehet benyúlni? Nem tudom. Reszkettem a madárért, hogy az enyém legyen és nagyot dobbant a szívem, amikor Jancsi benyúlt az odúba.

- Megvan!

A galamb rémülten vergődött, aztán eltűnt barátom öblös ingében.

- A bicskának legyen karikája is, hogy madzagra kössem - egészítette ki Jancsi a megkötött üzletet. - Itt a madarad.

Boldog voltam. Kalitkába tettem, vizet adtam neki, és búzát is - mi tagadás - a templomban is csak rá gondoltam. Örömöm aztán egyre csökkent és most csak néztem a kalitkában gubbasztó galambot, és szerettem volna, ha megszólal. De nem szólalt meg. Csak ült a kalitka rácsán túl, valami irtózatos messzeségbe nézett. Addig néztem, míg elaludtam.

És álmomban búgni kezdett, és előttem megjelent a táj, amit elvettem tőle. Az erdő, amely néma lett nélküle, a szikla, amely felett átszállt, a patak, ahová inni járt, a ködös messzeség, ahová elrepült, a párás magasság, ahonnét mindent látott.

Panaszos siránkozása szinte fojtogatott. A kalitka rácsa, mintha megvastagodott volna és elzárta előlem a világot. Nem mehettem játszani, nem mehettem a mezőre, nem mehettem apámhoz, anyámhoz. Vergődtem a rács mögött és nem tudtam miért.

- Miért? - kiáltottam. - Miért?

Ekkor valaki megrázta a vállam.

- Rosszat álmodol, hogy úgy nyögsz?

- Igen - suttogtam, de álmomat hiába kérdezték.

- Elfelejtettem...

Másnap azonban hajnalban keltem, amikor még aludt a ház - csak a fecskék csiviteltek áhítattal nézve a kelő napot. Odamentem a kalickához és kinyitottam ajtaját.

- Eredj madár!

Néztem utána, míg csak láttam és a szívemben boldog, nagy sóhajtások születtek.



Azóta vele repülök minden szabad madárral, azóta az én házamban nem volt rab madár és azóta: nem teszem mással azt, amit nem akarom, hogy velem tegyenek, mert emlékeim távoli, árnyékos erdejében ilyenkor szomorúan búgni kezd a vadgalamb.


Link



Forrás: Wikipédia
 
 
0 komment , kategória:  Fekete István  
Gondolatok
  2013-01-17 06:43:11, csütörtök
 
  Jeges, nagy csizmájával csikorogva lépegetett az erdőn egy öregember a TÉL.Szakállán zúzmaragyöngyök csilingeltek, bajusza vége két nagy jégcsapban lógott, és kék szemei hidegen mélyek voltak, mint a Balaton vize novemberben.
Lassan ment, nehéz terhet vitt nagy batyujában. Az erő tisztásán ledobta a batyut, ráült,elővette sípját, és megfújta.
Nem szólt nagyot a síp, mégis végigszállt az erdőn, mintha a szél sípolt volna mindenütt a fák koronájában.
Éjfél volt.
A hold magasan úszott az erdő felett, de még ő is megállt egy pillanatra és tátott szájjal leskelődött.
A Tél régen eltette már a sípot, mégis úgy hallatszott , mintha folyton szólna, és mintha ágroppanás, szárnycsattogás, surranó lépések közelednének a tisztás felé...
Fekete István




Hiányzik a csend, ami minden mögött van: hiányzik a távolság és az idő lassú ballagása, hiányoznak a hajnalok és az esték, hiányoznak a vasárnapok és a hétköznapok, hiányzik az egész rét- mert hiányzik az emberekből s a világból a béke.
Fekete István



Link


 
 
0 komment , kategória:  Fekete István  
A könyv
  2012-02-05 19:53:17, vasárnap
 
  Fekete István: A könyv

Szeretem a könyvet. Valamikor régen mélyen a szívemre szívtam az iskolakönyvek nyomdaszagát. Titokzatos, igaz mélységek nyíltak ki előttem...
A történelem regény volt, a földrajz útleírás, az olvasókönyv pedig muzsika.
Szeretem a könyvet, és hiszek benne. Sokszor tudom, hogy nem igaz, de ezt mondani mégse merem, mert az a másik, aki írta, álmában vagy ébren úgy is láthatta, ahogy leírta.
Szeretem a könyvet, és úgy nézek rá mindig, mint a csodára. Mint elmúlt vagy élő lelkek néma- vagy hangosfilmjére, titkos jelekbe zárt örömére vagy fájdalmára.




Link





Fekete István: A könyv

/Részlet/

" Szeretem a könyvet. Valamikor régen mélyen a szívemre szívtam az iskolakönyvek nyomdaszagát. Titokzatos, igaz mélységek nyíltak ki előttem A történelem regény volt, a földrajz útleírás, az olvasókönyv pedig muzsika.
Ugyanebben az időben már eljegyeztem magam Sobri Jóskával, Verne Gyulával, Rinaldo Rinaldinivel és még sok más nagy emberrel, akiknek a nevét elfeledtem.
De a nevek nem is fontosak. Az emberek közt széthintett jóságnak, örömnek nincs neve, mint ahogy nincs neve az őszi ragyogásnak, a ködös messzeségnek, a hullámnak, amikor a parthoz ütődik, a nád suttogásának vagy a simogatásnak, amit nem felejtünk el soha, pedig sok kemény ütést régen elfeledtünk ugyanezen idő alatt.
Elfelejtjük, hogy emberek mennek el mellőlünk - örökre -, elfelejtjük az élet árkait, hová belehullott egy-egy szív, aki szeretett bennünket; mindent elfelejtünk - de a jó könyvet éppen úgy nem felejtjük el, mint magunkat.
Szeretem a könyvet, és hiszek benne. Sokszor tudom, hogy nem igaz, de ezt mondani mégsem merem, mert az a másik, aki írta, álmában vagy ébren úgy is láthatta, ahogy leírta,
Szeretem a könyvet, és úgy nézek rá mindig, mint a csodára. Mint elmúlt vagy élő lelkek néma- vagy hangosfilmjére, titkos jelekbe zárt örömére vagy fájdalmára."
 
 
0 komment , kategória:  Fekete István  
Nádas
  2012-01-06 18:18:12, péntek
 
  Fekete István
Nádas

Aludtál-e már nádtető alatt,
láttad-e ott, hogy kel fel a nap?
Hallgattad-e szélben, hogy zsong a nád,
ha megérinti a virradat?


Ugye, nem láttad? Nem láttál semmit?
Se nádirigót, se kócsagot,
se a vadrécék kéktükrű szárnyát,
se víz mélyén rengő csillagot?

Raktál-e tüzet tavalyi nádból?
Füstje simogatta arcodat,
ha felkel a hold, és a lidércfény
táncol a tündöklő ég alatt?


Egy ideig azt a kis jelentéktelen, kék virágocskát nézte, amelyik onnan bújt elő a moha közül.
Egészen jelentéktelen volt, még észrevenni is alig lehetett.
Pedig sok tölcsér fityegett rajta, egészen aprók, tiszta világoskékek, olyanok, mint az égbolt nyáron, amikor tele van napsugárral.
Milyen szép - gondolta - s az ember nem is látja meg.
Elmegy mellette, s rálép. ...Mennyi sok szép dologgal van tele a világ.."

Wass Albert





Link


 
 
0 komment , kategória:  Fekete István  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 22 
2017.05 2017. Június 2017.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 75 db bejegyzés
e év: 410 db bejegyzés
Összes: 8934 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 0
  • e Hét: 0
  • e Hónap: 56209
  • e Év: 292616
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.