Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 16 
Balogh Anikó: Tatán, május éjszakán
  2012-08-18 17:06:09, szombat
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Balogh Anikó /Senior/  
Balogh Anikó: B. G. élt 58 évet
  2012-04-05 18:47:03, csütörtök
 
  Balogh Anikó:

B. G. élt 58 évet


Motoszkál az eső az ablakpárkányon
Félálomban, lazán elnyúlva ágyamon
Aludni szeretnék, de kerül az álom
Mert eszembe jutott egy elhunyt barátom

Hét évvel ezelőtt, egy téli éjszaka
Az utcáról mentők hozták a kórházba,
Oda, ahol éppen öcsém haldoklása
Közben virrasztottam, napjait számlálva.

A szegény jövevény félig meg volt fagyva
Tüdőgyulladása volt, és magas láza
Csont és bőr testében alig volt már élet,
Foszlott rongyaiba hálni járt a lélek

Addig ázott, fázott, az utcákat lakta
Koldulni büszke volt, a szemetet túrta,
Az éhsége helyett a szomját oltotta,
Nyomorát alkohol mámorba fojtotta

A meleg, az étel, s gyógyszer hatására
Néhány napon belül visszatért magába
Fürödni támolygott, s tiszta pizsamába
Öltöztetve feküdt a szomszédos ágyra

Öcsém menthetetlen volt már akkor, tudtam
Egyedül a testét mozgatni se bírtam,
Segítséget kaptam a szegény Szomszédtól,
Kitartott mellettünk, emberbarátságból.

Éjjel, mikor kihunyt öcsém élet-tüze,
Cserepes ajkait Ő nedvesítette,
Mert engem az orvos szakmai erélye
- vagy tán kímélete - elküldött mellőle.

Utolsó percéig nem maradhattam ott.
Sejtve, Öcsém nem éri meg a másnapot,
Aludni nem tudtam, s amint hajnalodott,
Mentem a kórházba - a Szomszéd fogadott

A lépcső tetején, csöndben várakozott,
S tapintatos hangon, előre közölte,
Ne ijedjek meg, de: le van már terítve
A testvérem tán még langyos porhüvelye.

Egyszerű szavakkal, halkan megnyugtatott,
Hogy a haláltusa nem volt oly zaklatott,
Mint előző este, mikor lázálmában
Az öcsém jajgatva, vadul hánykolódott.

Beosontunk ketten a nagy kórterembe,
A Szomszéd figyelte, jön-e a nővérke,
Míg én ráborultam könnyeimet nyelve
Öcsém holtában is fenséges testére

Formáját őrizte - ifjan kajakozott -
Csövektől, zacskóktól, tűktől már szabad volt,
Mintha aludt volna, arca megnyugodott,
Utolsó pályára lelke már elrajtolt.

Csodával határos, nem jött közbe senki,
Drága halottamtól el tudtam búcsúzni,
Megcsókolhattam szép, hosszú szempilláit,
Megsimogathattam kimunkált kezeit.

Bocsánatát kértem, amiért otthagytam,
S az orvos szavára hallgatva távoztam.
Halálos ágyánál fogadtam magamnak,
Hogy gondját viselem a Hajléktalannak.

Születése óta az állam gondozta
Sorsa intézetből intézetbe dobta
Elkallódott, pedig többre volt hivatva,
Az élettől jobbat megérdemelt volna

Kazánfűtő volt a megtanult szakmája,
Folyami hajókkal a Dunát bejárta,
De mikor a gépek elmentek nyugdíjba,
Szegény fűtőjüknek se maradt munkája

Hosszú a történet, szavamat tartottam,
Társadalmi munkással ,,összedolgoztam"
,,Szociális háló" lyukait foltoztam,
Mindenféle módon, ahogy éppen tudtam

Ha akadt, munkával, ha akadt, szállással,
Éhes volt: étellel, didergett: ruhával,
Neki szánt idővel, emberséges szóval,
Néha - ünnepeken - vendégfogadással

Hét évig próbáltam rajta segíteni,
Mélységes kútjából a felszínre hozni,
Mert a léte sokszor alig volt élhető,
Feje fölé későn került szilárd tető

Olvasni szeretett, a könyv volt mindene,
Könyvtárba írattam, hogy mindig akadjon
Téli délutánon tiszta, meleg helye,
Honnan nem űzték ki, s megnyugodott lelke.

Mikor bérelhetett végre egy szobácskát,
Tüdeje már vérzett, hörgői két csokrát
Az addig elszívott, sok-sok cigaretta,
A kazán és a rák csonkig pusztította.

Nem használt már sem a kemo - terápia,
Sem a Béres cseppek, sem a hízókúra,
Beesett arcából szemei gyémántja
Lázasan világolt, mint hamvadó fáklya.

Tavaly, Húsvét előtt került Hospice - házba
Napjai - már tudtuk - meg voltak számlálva
Nem is lázadozott, épp csak azt kérdezte,
Vajon mi lehetett élete értelme.

Miért születhetett erre a világra,
Ha egész élete nyomorral alázta,
Nem ismerhette az igaz szeretetet,
S felmutatni nem tud semmi értékeset.

Azzal vigasztaltam, született egy fia
Aki talán nem is tudja, hol az apja
De - remélhetőleg - neki jobb a sorsa,
S talán megtaláljuk, ha Ő is akarja

Kerestetni kezdtük a régi címein,
De lelketlen hivatalnokok kezein
Elakadt a kérés, elkésett a válasz,
Elmaradt a búcsú, nem érkezett vigasz.

Az utolsó estén, mit Vele töltöttem,
Az arcára húzta simogató kezem.
Amíg el nem aludt, ágya szélén ültem,
Ameddig csak élek, soha nem felejtem.

Barkával díszített tavaszi csokorral,
Rajta néhány kifújt, hímes fürjtojással
Siettem másnap a ,,Feltámadás Napján"
Hozzá, de már nem találtam ott az ágyán.

A lelke még talán köröttem keringett,
Mikor meggyújtottam neki egy kis mécsest,
És magamhoz vettem - rokonai helyett -
Megmaradt holmiját, s a kötelességet

Hogy beteljesítsem utolsó óhaját,
Szórjam a Dunába magmaradó hamvát
Mert épp úgy, ahogy én, a folyót szerette,
És régi vágya volt eljutni tengerre.

Nem tudom, végül is teljesült-e álma,
Urnáját rábíztam megkerült fiára,
Átadva az elhunyt személyes tárgyait,
S általam készített emlék fényképeit.

Elmeséltem volna - nem volt rá alkalom -
Élőszó helyett most, utólag megírom,
Milyen sajátságos, értékes ember volt
Az én szerencsétlen sorsú jó barátom.

Jól ellátta magát, főzéshez konyított,
Piacon járkálva szakértőn vásárolt,
Kezében sok szerszám otthonosan állott,
A környezetében mindent megjavított.

Hét év alatt párszor élveztem humorát,
Csavart észjárását, öniróniáját,
Tiszteltem a tisztaság iránti vágyát,
S azt, hogy nagy bajában sem hagyta el magát.

Végig megőrizte lelke méltóságát,
Soha mosdatlan szó el nem hagyta ajkát,
Lassacskán nyertem el feltétlen bizalmát,
S évek hossza után szemérmes mosolyát.

Életének nyomát temető nem őrzi,
Nem hiányolja tán rajtam kívül senki,
Soraimmal állítok emléket Neki
,,Örök világosság fényeskedjék Neki!"
 
 
0 komment , kategória:  Balogh Anikó /Senior/  
Balogh Anikó: Délutánok unokámmal 1.
  2012-01-25 19:19:13, szerda
 
  Balogh Anikó:

Délutánok unokámmal 1.


Micsoda erő és akarat
Feszül ez aprócska fiúban,
Pedig az egész csak egy falat
Emberke pisis pelenkában!

Tömör, kis ordító szerkezet,
Ameddig érzi az éhséget,
Mohón szívja az anyamellet,
Szóba állni vele nem lehet.

Amikor megtelik pocija,
Kisimul szigorú pofija,
Játszik a bimbóval, mosolyog,
Miközben hangocskákat gagyog.

Édesanyja - ha más dolga van -
Karjaimba teszi boldogan,
Rám hagyja, s elsiet nyugodtan,
Tudja, hogy nálam jó helyen van.

Testemnek támasztva ölelem,
Fejecskéjét tartja peckesen,
Várjuk a szükséges büfiket,
Vállam fölött körülnézeget.

Ismerkedik az otthonával,
Vitrinben csillogó tárgyakkal,
Szobanövényekkel, lámpákkal,
És az első karácsonyfával

Mindenhez hozzáfűz valamit,
Egy-egy halk, formálódó betűt,
Csodálkozó nyikkanásokat,
Hozzájuk vicces fintorokat

A tükör őt még nem érdekli,
Pillantását rá alig veti.
Megyünk a kis játszó sarokba,
Leteszem a puha pokrócra

Körülötte karnyújtásnyira
Színes, kis plüss állatok sora,
Keze-lába mozdul azokért,
Kapálódzik kis motollaként

Hamarosan ebben elfárad,
Játszadozó kedve alábbhagy,
Tisztába is kellene tenni,
Viszem, és kezdem vetkőztetni.

Lekerül a szennyes pelenka,
Élvezi, vígan rugdalózva
Elmosolyodik, puszilgatom,
Ásítozik, ágyába dugom.

Hangolni kezd az ordításra,
Belekezdek a dúdolásba,
Meglepődik, és elcsendesül,
Látni, hogy pillája nehezül.

Szájához kerül a cumika,
Öklöcskéjével megtámasztja,
Bekapja, és szívja cuppogva,
Álomba merül a kisbaba.
 
 
0 komment , kategória:  Balogh Anikó /Senior/  
Balogh Anikó: Novemberi alkonyok
  2012-01-22 19:31:53, vasárnap
 
  Balogh Anikó:

Novemberi alkonyok


Szeretem, ha ránk esteledik
A nappali fények kihunynak
Egyetlen lámpa se világít
Ölelkezünk, mint két árnyalak

Nem a látás ingerek hatnak
Más érzékszerveink dolgoznak
Tapintás az első közöttük
Sok helyen érintkezik testünk

Karok, kezek, tenyér, ujjbegyek
Egymás testén mind útra kelnek
Alakunk minden jellemzőjét
Testtájaink hűsét, melegét

Izomszövet rugalmasságát
Hajunk, bőrünk selymét, bársonyát
Egymásnak híven továbbítják
Vágyunkat forrpontig fokozzák

A felszínről beljebb hatolni
Megízlelni, szimatolgatni
A többiről ne is beszéljünk
Kielégül minden érzékünk

Időközben besötétedik
Vágyunk lassan lecsöndesedik
Elpihenünk egymás oldalán
Fejünk külön-külön kispárnán

Egymás arcát már alig látjuk
Ujjainkat összekulcsoljuk
Zene, szavak nem hiányoznak
Szemeink egymásra ragyognak
 
 
0 komment , kategória:  Balogh Anikó /Senior/  
Balogh Anikó: Ha tudnád
  2012-01-19 20:16:27, csütörtök
 
  Balogh Anikó:

Ha tudnád


Ha tudnád, micsoda
Vadállat, nagymacska
Dorombol szuszogva
A nyakadhoz bújva!
Amely alig tudja
Elnyomni magába'
Vágyát, hogy harapja
Alvó áldozata
Nyaki verőerét
De nem az ölésért
Véred nem kívánja
Csak az élvezetért
Ropogós húsodba
Fogát mélyeszteni
A tested illatát
Meleg lüktetését
S az ízét érezni
Tudom, hogy tudod, de
Abban is biztos vagy
Akármi történne
Sose bántanálak
Zavartalan álmod
Mégis, ha moccanok
Karjaid köröttem
Szorosabbra fonod
 
 
0 komment , kategória:  Balogh Anikó /Senior/  
Balogh Anikó: Téli alkonyok kettesben
  2012-01-17 19:09:11, kedd
 
  Balogh Anikó:

Téli alkonyok kettesben


Ezek a varázsos, téli alkonyok!
Szobámban reánk a teljes béke vár
Lassan ereszkedik le a félhomály
Meghitten, zsongító csönd - burába zár

Egymásba fonódva alig mozdulunk
Csacska kis dolgokról halkan sutyorgunk
Felnevetünk néha, majd elnémulunk
Mindketten érezzük: boldogok vagyunk


Gyönyöröm gyönyörű szivárvány
Ívével szökken a magasba
A csúcson néhány másodpercig
Egész testem lángba borítja

Hajam tövétől a talpamig
Átfut a zsigeri remegés
Szivárvány ívével lehajlik
Követi lassú elernyedés

Erőmtől látszólag elhagyva
Békésen elnyúlva pihenek
Szerelmem ölelő karjai
Fogságában elszenderedek

Arcát az arcomhoz szorítva
Szép szemeit Ő is lehunyja
Együtt lebegünk egy gomoly(a)
Felhőn a lábunkat lógázva
Lefelé e zűrös világra
 
 
0 komment , kategória:  Balogh Anikó /Senior/  
Balogh Anikó: Életem
  2012-01-16 17:03:36, hétfő
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Balogh Anikó /Senior/  
Balogh Anikó: Életem
  2012-01-15 13:22:20, vasárnap
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Balogh Anikó /Senior/  
Balogh Anikó: Memento mori
  2011-10-15 18:02:43, szombat
 
  Balogh Anikó:

Memento mori
(Gondolj a halálra)

A 70-hez közeledve
Néha kissé fáradtan
Benső hangom arra buzdít
A játszmát fel ne adjam

Még vitázom az idővel
Még nem adtam meg magam
Még tartom a testsúlyomat
Még befestem a hajam

Még edzem az izmaimat
Jólesően, ,,lájtosan"
S ,,bifidus efensis" nélkül
Emésztésem rendben van

Élvezem még a szerelem
Erőt adó delejét
Átölelem a Kedvesem
Nem nyaggatom, meddig még

Felneveltem fiaimat
Tisztességes emberré
Szeretnek, és megbecsülnek
Mit kívánhatnék mellé?

Naponta négy-öt órácskát
Közösségnek dolgozom
Jelen, s jövő nemzedéknek
Sportágam múltját hagyom

Nincs senkinek tartozásom
Nem halmozok kincseket
Nagy igények nem gyötörnek
Amim van, abból élek

Tető van a fejem fölött
Szerény, kedves otthonom
Ahová megtérni mindig
Öröm, s lelki nyugalom

Tárgyaimtól lassan-lassan
Könnyű szívvel megválok
Ajándékozgatom őket
Ott segítek, hol tudok

Szűz jegyűként törekvésem
Rend legyen magam körül
Tiszta legyek kívül-belül
Győzelem, ha sikerül

Életcélom mi lehet még?
Meddig szól a megbízás?
Homály fedi, s lehetetlen
A jövőbe pillantás

Úgy gondolok a halálra,
Mint az élet részére
Remélem, ha időm lejár
Nem esem majd kétségbe

Eltávozom méltósággal
Szüleimtől ezt láttam
S megteszik a végső túrát
Hamvaim a Dunában
 
 
0 komment , kategória:  Balogh Anikó /Senior/  
Balogh Anikó: Őszi csokor
  2011-10-14 13:09:53, péntek
 
  Balogh Anikó:

Őszi csokor

1.
Imádom a szeptembert
Tán, mert akkor születtem
Ugyanaz a csillagkép
Virraszthatott fölöttem
Amely ma is távolból
- Ha ennek hinni lehet -
Sorsomnak tulajdonítva
Vezérli lépteimet

2.
Söprögeti a szél a száraz levelet
Vágtába hajszolja az ördögszekeret
Lekapja fejemről könnyű fejfedőmet
Fázva húzom össze a köpönyegemet

3.
Nincs más a nyárfákon, mint a csúcslevelek
Ettől most olyanok, mint hosszú ecsetek
Ahogy a szél fújja kipödört végüket,
Úgy festik színesre a hajnali eget

4.
Szeptember az égbolt csapját kinyitotta
Zuhogott az eső, de elállt hajnalra
Az erkély korlátján vízcseppeket hagyva
Melyek sorban várnak lepottyanásukra

Nedvességtől sötét az úttest, a járda
Nézegetnek a fák tükrös pocsolyákba
Hogy fest rajtuk az új színek kavalkádja
A vörös, a bordó, a barna, a sárga

Párás, csöndes idő, ezért nincs még hideg
A tócsákban borzas galambok fürdenek
Szörcsögnek a sárban a kocsikerekek
Holtan terülnek el a hullott levelek

Új illat lengedez, az ősz komponálta,
Rejtelmes, összetett, vadóc aromája
A hervadt virágok, az erjedő avar
S az ázott föld szagát vegyíti magába

 
 
0 komment , kategória:  Balogh Anikó /Senior/  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 16 
2017.08 2017. Szeptember 2017.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 233 db bejegyzés
e év: 2494 db bejegyzés
Összes: 28923 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 6856
  • e Hét: 13463
  • e Hónap: 128708
  • e Év: 1352913
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.