Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 18 
Gérecz Attila: Sorsod művészete
  2017-05-13 08:14:53, szombat
 
  Gérecz Attila:

Sorsod művészete

(K. S. -nak)

Már szinte én is látom azt a dombot,
s a ház fehér falát, amint a lombok
borulnak, mint a mennyezet, fölé.
Mintha kezekkel arcát eltakarnák,
s egy alvó gyermek égő lázas ajkát
nyújtaná sápadt csillagok felé.

Csak egy fényképet tudsz mutatni róla,
hol úgy őrzik a fényt a nagy diófa
levelecskéi, mint a harmatot.
A képen áll az Idő, csak a lelkünk
borzong a széltől, ami róla eltűnt.
- Dalolom azt, ami nyomot hagyott.

Feleséged úgy áll ott, mintha félig
ő lenne törzse, mely gyümölccsel érik
- oly egyszerűen. Csak lánya két szemét
(ághegyről visszatűző őszi harmat,
a puha szirmok hordják - s belehalnak!)
hordozza testén, mint az ékszerét.

Köröskörül virágok, fák - tavasz van.
És ami nem látszik: valahol a gazban
a fény egy kis bogár hátán ragyog.
az imént nézte kislányod talán
zöld láng volt: most ott olvad mosolyán.
- Dalolom azt, ami nyomot hagyott.

A két nő, mint a táj, csupa mosolygás.
Mellettük, tán a napba néz szomorkás
fintort vágva a kisfiad: Sanyi.
Mintha átélte volna már kitépett
virágok bűntudatát: hogy csak szépek;
s nem tudta volna még kimondani.

Egy fényképed van, és amit kivált még
az élet határán, ahol az árnyék
alakjuk átölelve megfagyott.
Nézed, keresed jövőd arcaikban,
hol múltad árnyék lett egy ferde síkban...
- Dalolom azt, ami nyomot hagyott.

Rab vagy. S bár hited a sebek belepték,
a sejtelem, hogy egyszer fölleled még
utad nyomát, életre csábítóbb,
s úgy kapsz az emberszíven, e törékeny,
de cicomás és rideg kőedényen,
hogy kiigyad és összetörd, mint Jób,

kinek cserepet se dobott a Sátán.
Az ember kínja szól a kisded száján,
akármily szép és édesen gagyog.
Ezért kell csókja, könnye asszonyodnak:
az ember szomjas, és szomja nyomot hagy.
- Dalolom azt, ami nyomot hagyott.

Most csodálkozol, hogy a világ furcsán
megáll börtönök és keresztek csúcsán.
A térgörbék, a négy dimenzió
megpördült ott, mint ujjadon a labda,
s ó nincs erő, hogy onnan leszakadna!
- pedig zsenge még, mint egy zöld dió.

Térnél vissza az útra - de csak emlék.
Keresed benne a lelked: a lelkét,
s csak vágyaidhoz hasonlíthatod.
S ha fáj - megölted! Gyilkosság van abban.
(A teremtésnél néha magasabban)
- Dalolom azt, ami nyomot hagyott.

Megcsalt az Út, elfáradtál, elég volt.
S ha eddig az volt: maradjon csak égbolt
a vén fa ott a házatok fölött.
A szél, mely róla elszáll, mit is mondhat
neked, ki fogva tartod vígaszodnak!
- a szél, a szél, mely lelkedért zörög...

- Verset írok sorsod művészetéről.
Űzöm az Élőt, míg Lélekké sérül.
Ha megmintázom - mindannyi halott!
De mit én öntök köréjük: a forma,
olyan lesz, mintha Isten szobra volna!
- Dalolom Őt, Aki nyomot hagyott.

*

Te féled Őt, kit Végtelennek vallnak,
hiszed bűnét, hogy kínálhat jutalmat,
s mert rászorulsz, még jobban szánlak így,
- vadócba oltott szegény rózsahajtás! -,
a szeretet csak művészet, nem vallás,
a szeretet nem szándék, de a Híd.

A kő csak üt, ha hull mert tehetetlen.
S az ember szól: “ha sárral összeverten,
de utad voltam itt - és meghalok!..."
S Ő megtisztít, hogy Útját szebbé tegye.
A szeretet a Lélek Művészete!
- Dalolom Őt, Aki nyomot hagyott.

Csak ruhája a sors, a táj, egy korszak,
s én féltve őrzöm, mi ruháján volt csak,
egy jel, virág, mi onnan leesett...
“Rajongó vagy" - szólsz, s lehet, igazad van.
Mégis én mondom ki az örök dalban:
vagyok, Lelkem a Te szerelmesed!

Vagyok: a Teljes, csillagokra válva.
Vagyok: az Isten Sorsa; hogy világra
Ő hoz, s én mégis világa vagyok.
Vagyok: a szomjú szarvas a pataknál;
bizonyság, hogy Többért vagy Önmagadnál.
- Dalolom Őt, Aki nyomot hagyott.

Vallom, hogy van a létben bizonyosság;
bizonyos a Szép, mert szomjúhozzák
hogy nincs Végtelen, míg Énem a Rész;
hogy vagyok, mert hiányzom Valahonnan,
és leszek, amíg vágy és fájdalom van,
mert Nélkülem nincs Beteljesülés.

Mert barlangok falára már és később
a kőtáblákra is én fogtam vésőt,
parancsolván, hogy “sokasodjatok!"
s úgy láttam jól - ki akkor voltam Mózes -,
ha olyannak, ki hétszer-bosszuló lesz,
dalolom Őt, Aki nyomot hagyott.

Születtem, Buddha, kék kristályburokban.
És féltem, jaj, hogy egyszer összeroppan
az ember, és nem bírja már a kínt...
Szerettem, balgán bár vagy álmodóan,
de tudtam, önmagától kell megóvjam,
s én zártam rá a hűs búrát megint.

S kit félreértett nyolcvan emberöltő:
nem gyönge isten, de Jézus a költő,
az Olajfák hegyén én jártam ott.
S én vagyok, ki most is megölellek,
vallak Önmagamnak, vallom a Lelket,
dalolom Őt, Aki nyomot hagyott.

Tudom, hogy szörnyű mély a kín a földön,
s magam kell ismét, százszor összetörnöm,
amíg az űr fölé hidat verek,
de Jehovát és poklot én is hittem,
s az én harcomnál soha emberibben,
soha szebbért nem vívtak fegyverek.

És nincs erő, mely engem elveszítsen.
Énem. - Valami nélkül Egész nincsen.
Az ember útja fönn a csillagok.
S nincs messze, honnan még messzebb ne nyúlnék
de tovább, tovább, és azon is túl még
dalolom Őt, Aki nyomot hagyott.

Lásd, előtted is szent a jel s az emlék,
csak arcaimban nem ismerted fel még
korokon túl is örök Önmagad,
s hogy a Végtelen, mégis a mi véges
szívünkből nő; hogy lombja zeng! - én édes
dalát hozom, s e dallam fönnmarad!

Köröskörül virágok, fák. - Tavasz van.
Mert minden fény volt! - akárhol, a gazban,
s csak arcunk mosolyán lett nagyobb.
Szemek ragyogása tűz, mint a harmat,
s én ékszerét hordva virágnak, dalnak,
dalolom Őt, Aki nyomot hagyott.

(M. Nosztra, 1956.márc.)
 
 
0 komment , kategória:  Gérecz Attila  
Gérecz Attila: Szeress!
  2017-03-30 06:36:53, csütörtök
 
  Gérecz Attila:

Szeress!

Szeress! A sors ölelve ízes,
simítsd el arcodból a gondot,
s engedd aranylón hátrahullni
mint verőfény, hajad lebontod!

(Gyűjtő, Kisfogház, 1954.)
 
 
0 komment , kategória:  Gérecz Attila  
Gérecz Attila: Boldog Özséb himnusz
  2016-12-09 05:54:54, péntek
 
  Gérecz Attila:

Özséb himnusz

A Pálos rendnek

Egybeomlott könny és a vér,
nyílt seb lett az ország,
nyugatra pernyét hord a szél;
tanyák, falvak sorsát.
Csillag sincs, sötét az erdő,
mégis mécsek égnek!
Boldog Özséb szól az első
pálos remetének.

Szállj, ragyogj te mennyei fény,
angyalszárnyú ének,
fájó szívén: magyar szívén
minden remetének.
Add Urunk, hogy rab és szegény
- mind testvérre leljünk!
Áldd meg hazánk, hogy a remény
átölelje lelkünk!

Kicsiny láng a hit, de tiszta
fehér, mint gúnyájuk,
sötét erdő zúgja vissza
csöndes imádságuk.
,,Nézz le ránk, kik romok felett
fohászkodunk Hozzád,
áldd meg mind, kik fegyver helyett
kereszted hordozzák!"

Szállj, ragyogj te mennyei fény,
angyalszárnyú ének,
fájó szívén: magyar szívén
minden remetének.
Add Urunk, hogy rab és szegény
- mind testvérre leljünk!
Áldd meg hazánk, hogy a remény
átölelje lelkünk!

S barlang ölén, cellák sötét
mélyén fények gyúlnak.
Népedért szólj, Boldog Özséb,
mondj imát az Úrnak.
Hívd egybe, ki hív és magyar!
Hívd, ki sebbel ékes!
Győzni fog, ki hinni akar,
s áldozatra képes!

Szállj, ragyogj te mennyei fény,
angyalszárnyú ének,
fájó szívén: magyar szívén
minden remetének.
Add Urunk, hogy rab és szegény
- mind testvérre leljünk!
Áldd meg hazánk, hogy a remény
átölelje lelkünk!

A magyarokhoz, Vác, 1955.
 
 
0 komment , kategória:  Gérecz Attila  
Gérecz Attila: Örök arcunk
  2016-08-30 14:18:52, kedd
 
  Gérecz Attila:

Örök arcunk


Ha zárkám festeni kéne, a kép zord
lenne. A táj faláról, mint sötét
keretben kép, úgy lóg, de néha szép zöld
lángjaival fürtös főt hajt föléd.
Az ajtó komor szimbólum. Úgy képzeld,
mint végtelennek véges küszöbét...
S a középen, keresztbetett lábakkal
Kamil ül, mint szokott, szemben a nappal.

Remekmű, de mit csak úgy hevenyészett
az Isten lágy agyagból - gondolom -,
s most a fájdalommal lesz az enyészet
drágább a végtelennel oly rokon
arcon, mint évszázados repedések
ifjú mosolyú Buddha szobrokon.
Ül, mint kit a Sátán el sohasem nyer.
Ha élni kell, ily halálos az ember.

Ha élni kell, s az ember még halálos
angyalarcával egyszer visszaint.
Művészetünk, az egyetemi város
- amit fölépítünk -, a gyáraink
s vén földünk vert, ráncos arca, hová
rozs-szíjak hegén gyümölcsös árnya int,
- lesz örök arcunk, s pár sosemhalott dal.
Más mi lehet itt még a magyarokkal?

Oly meztelenek és szánalmat keltők.
Takarnók őket, meg ne fagyjanak.
Zúzos lelkem óvná, mint téli szellők
belehelik a gyönge gallyakat.
Ha tél jönne és férgesét leszelnők,
talán, ha fáj is, nem maradna mag.
Szikrázzon hát lelkünkkel zúzmarásan,
csak századok szívébe fagyva lássam!

Sötétedik. Az alkony már szemünkre
gyújtogatja vöröslő mécseit.
A felhő, mintha hegykereszten függne
(ember nincs is, csak szenvedése itt),
sebet tajtékos oldalába ütve
az esti fény megváltó kése nyit.
Majd szétcsorog a vér, vádnál sötétebben,
s én megmosom arcom s kezeim a sebben.

Kihűl a Szépség, homlokára alszik
s majd bűnjelül hordja, ki nincs miért
lemeztelenítse az ember-arcig.
A vers körülvesz, mint ezüstös vért.
Csak néha hagyjuk el, kemény a harc itt,
és elveszik, ki harcán győzni vélt.
Mint árad a vér, a kín, mint a tenger,
s föllebeg hátán a könnyebb: az ember.

(Márianosztra, 1955.)
 
 
0 komment , kategória:  Gérecz Attila  
Gérecz Attila: Sívó évek alján
  2016-04-27 03:56:42, szerda
 
  Gérecz Attila:

Sívó évek alján

Én azt hittem, hogy sívó évek alján
majd sziromtépő szélvihar söpör
hogy halálárnyas kislány-tested alám,
mint barbár sorsom áldozása dől.
S mert fekély e föld az Ige testén
életünkből majd vérzőn fölfakad,
s rohanva fúló gyermekimám vesztén
új sorsot kér e lobos áradat.

Szólj! Véres éggel sors már mit takarhat? -
És ím iszamlós partok fölé ajkad
mosolygó íve hídként megfeszül...
Szeretlek. S jövőm úgy kezedbe fárad,
mint csókra nyíló, ízes, forró szádat
tompítja kék borongássá az űr.

(Gyűjtő, Kisfogház, 1954.)
 
 
0 komment , kategória:  Gérecz Attila  
Gérecz Attila: Lelkem csöppnyi volt
  2015-08-05 07:25:28, szerda
 
  Gérecz Attila:

Lelkem csöppnyi volt


Karácsony táján volt. A lázam
elérte már a negyven fokot.
A tűz dobolt, s az angyal haján, láttam,
vörös lángnyelvekkel osztozott.

Anyám inget foldott, míg késő este lett.
Az öreg varrógép zúgott, zötyögött.
Lelkem csöppnyi volt csak, majdhogy elesett
a paplan virágai között.

Csak téptem őket, s hetvenkedtem (hiszen
már sírba értem): "Olyan szomorú vagy
anyácskám. Ugye, akinek viszem
tán meg se látja oly iszonyú nagy?"

Az ingecske szállt, s a két foltozott lyuk,
"Istenem, segítsd meg", sírt, reszketett,
s én danásztam vígan, ahogy este szoktunk:
"Anyukát, apukát és engemet."

"Kisfiam, ki gyermeket sírni hallott,
a szépen halt virágnak is örül..."
s anyácskám a virágokra hullott,
s a fehér gyolcs borult rá legfölül.

S én vittem őket kacagva: fényesebb
csokrot még senki sem kötözött!
Lelkem csöppnyi volt csak, majdhogy elesett
a paplan nagy virágai között.

(Márianosztra, 1955.)
 
 
0 komment , kategória:  Gérecz Attila  
Gérecz Attila: Széthullt fényeken
  2014-04-24 13:59:08, csütörtök
 
  Gérecz Attila:

Széthullt fényeken


Kedves vagy így, Anyám, hogy most fölém
borul hajadból mind a hófehér,
és úgy dajkálsz szemed sötét ölén,
hogy megszeret az ég és fölcserél;
s így szinte jó, ha széthullok én,
mint fény a felkavart patak vizén.
Szeretlek így, ha látlak könnyesen,
hogy összesimult sok emlék-parány:
tisztaszavú a csöppnyi ágy, s kezem
imára kulcsolja az est, Anyám.
Ne sírj! Talán nem is költői kép,
hogy megálmodtam Istent, aki szép.
Egy perc múlva talán már más leszek;
új sebbel gyógyít minden pillanat.
S te látod, hogy mi furcsán szétesett:
szemedben minden arcom új maradt.
Így kitakarod, lásd, az életem,
hogy szertehulljon könnyes fényeken.
Szétszórt szemed, s így egyszerűbb vagyok.
A lámpafény most egybehull veled;
hajadban is békéltebben ragyog.
A fájdalom csak bársonyos keret:
puhán elém ölel egy kis darab
sötéttel, mely még hajadban maradt.
Magamból adsz a legtöbbet nekem.
Szemedben dajkált arcom tiszta már;
mosolyt cserélt a széthullt fényeken,
s e szelíd, gyermeki önzés kitár:
ujjongok hulló könnyed harmatán
- szeretni így tanít a kín, Anyám!
 
 
0 komment , kategória:  Gérecz Attila  
Gérecz Attila: 1955. Halottak napján
  2013-11-01 07:48:16, péntek
 
  Gérecz Attila:

1955. Halottak napján


A földön járt,
és nem volt magányosabb nála;

volt olyan, ki
csillagot fűzött homlokára,
felhőkben járt,
cimborált az égiekkel,
s ki a halál
hűvössége mögé ijedt el
(de a szívét
úgy rázta, mint egy csörgődobot!)

Ő fölnézett,
és bús volt, hogy míly ütött-kopott
a csillag mind,
és fuldoklók, kik érte nyúlnak,
hogy hordták már
dicsfénynek s töviskoszorúnak;

Így - a Sátán,
midőn a hegyre vitte, és szólt:
"nézd, megosztom:
a föld kell-e hát, vagy az égbolt?",
a földért nyúlt:
"Isten arca" - s csákányt ragadott.

Én most szívét
(úgy rázzák, mint egy csörgődobot)
megszentelem,
s meggyújtom. Halottak napjára.
Ma szebb a föld!

*

... és nem volt magányosabb nála.

* *

(Márianosztra, 1955.)
 
 
0 komment , kategória:  Gérecz Attila  
Gérecz Attila: Óda bajtársnőimhöz
  2013-10-28 13:42:47, hétfő
 
  Gérecz Attila:

Óda bajtársnőimhöz


Újhold van. A csönd a mély fölé feszül.
Nyugaton vörösen áldozik a nap...
S ím lobban a lángja szemünk örömén:
hol dől a vér, s bitók toronylanak,
borong felénk csak átokbús remény.

És látom az Ige kezdőbetűit
az égre véresen vetülni föl,
és vallom kegyetlen emberi sorsunk;
hogy mindíg gyűlölet volt, amiből
néha szeretet szikrákat csiholtunk.

És meghalunk, mintha színpadon halnánk,
visszahull, visszahull a vér a földre
a sikollyal: "Vicisti, Galileae!"
s a keresztsúlyos ég vérünkbe törve
lilán lehull az Isten-arc elé.

Isten? A visszhang gúnyos hahotája
lelkem már-már a mélységre tárja...
mégis a fájdalom visszaölel!
Lehullok. Kezetek hűs folyondárja
szorít a szívemen: szeretni kell!...

Vagy szomj s a vágy iszonyra vál', amíg
egy rossz teremtés beteg verejtékét
szemünk homálya könnyé szűri át;
s az emberszívbe medret váj az éhség,
hogy szétszakadjon Isten és Világ?

Hát nem gyúl többé soha csipkebokor?
A lángoszlopból kihűlt hamu marad?
ruhánk ha tépjük, sors ha térdretipor
belétemetni könnyázott arcunkat?
Hát eggyé már csak vizek hordanak?

Nem! Nyirok ha fojt is, új lombot nevel,
míg hit fakad a szépség álmodásán,
mosoly szirommal új imánkká érik,
s leányszemetek tiszta ragyogásán
kúszik az Isten meztelen szívéig!

S én írok nektek dalt, gyönyörűszépet.
Dalom símogató lesz és merész,
hogy rímek lángját arcotok lobogja,
s a verslábait véretek dobogja
lüktetve, forrón, mint az ölelés!

Szomjú föld várja csókunk harmatát,
hogy teljesedjék az örök ígéret:
mosoly derűje mossa le a kínt,
és úgy ölelkezzék a föld s a lélek,
mint fonódó szerelmes ujjaink!

(Gyűjtő, Kisfogház, 1954. nov.)
 
 
0 komment , kategória:  Gérecz Attila  
Gérecz Attila: Beszélő
  2013-10-23 16:34:49, szerda
 
  Gérecz Attila:

Beszélő


A rácsok előtt öregen s tele könnyel,
megállt köszönőben anyám a szegény;
botjára hajolt s zokogott. De a lelkem
csókjául emelte az ujja hegyén!

Szeretet? Nem akartam alá menekülni.
A szív üresedve halálra valóbb.
S az emberi bűn? Viszi árja a szívem,
mint tiszta, papír-lebegésű hajót!

Ma láttam Anyám. Szemeim simogatták
szeme fátyolait, s örömén remegő
keze s arca szelíd erejét, amit egyszer
szobornak emel fölibém az Idő!

Emlék, min a lélek a fájdalom-ittas
virág, mely a porladozóra kihajt.
(Elég-e a fájdalom árnya szemében?
Megszűrik-e sorsom a könnyei majd?)

Most újra magam vagyok, és szememről
az Isten erős mosolyát leteszem:
ma láttam az Édesanyám s a szemétől,
szelíd, szerető, melegárnyú szemétől
ökölbe szorult a kezem!...

(Vác, 1955. jún.)
 
 
0 komment , kategória:  Gérecz Attila  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 18 
2017.04 2017. Május 2017.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 262 db bejegyzés
e év: 1392 db bejegyzés
Összes: 27828 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2124
  • e Hét: 8506
  • e Hónap: 137112
  • e Év: 616579
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.