Belépés
ametiszt54.blog.xfree.hu
" Amíg az embernek dolga van a földön, él. " (Márai Sándor) P. Mária
2012.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 17 
Benedek Elek: Dal a szeretetről
  2017-11-07 20:57:06, kedd
 
  BENEDEK ELEK:
DAL A SZERETETRŐL

Hol ringott bölcsőd: palotában,
Vagy kis kunyhóban, sose kérdem,
Itt vagy ott, egy az valójában,
Ez nem szégyen, az meg nem érdem.
Más, amit kérdek tőled, gyermek,
Nézz a szemembe s úgy felelj meg:
Van-e szívedben szeretet?
Köztünk barátság így lehet.

Igaz szívvel ha tudsz szeretni,
Jöhetsz velem kéz-kézbe térve,
Csöpp szeretetért én tengernyi
Szeretetet adok cserébe.
Nincs gyűlölség, ahol én járok,
Be van temetve minden árok,
Mely embert s embert valaha
Egymástól elválaszt vala.

Ahol én járok, gazdag ember
Nincs, ámde szegényt sem találtok;
Kedve és tudás kit hova rendel,
Ott dolgozik, s nem hallasz átkot.
Erős a gyengét gyámolítja,
Senki a másét nem áhítja:
Kinek munkán a tenyere,
Mindég puha a kenyere.

Ahol én járok, teste, lelke
Tiszta öregnek s ifjú népnek;
Nagy és kicsiny versenyre kelve
Munkára minden jónak s szépnek.
Gyűlölség szennyét kisöpörvén,
Szeretet itt a legfőbb törvény:
Egyetlen lánc, mely megmaradt - -
Nyomán egy csöpp vér sem fakadt.

Szeretet lánca! Kössed egybe
Szívét nagyoknak s gyermekeknek!
Gyűlölség! Légy úgy eltemetve,
Hírét se halljuk létednek!
Ez országnak minden lakója
Egymást szeresse, védje, ójja:
Naggyá ország csak így lehet - -
- Csudát művel a Szeretet.
 
 
0 komment , kategória:  Benedek Elek  
Benedek Elek: Most állj meg...
  2017-02-28 10:50:06, kedd
 
  Benedek Elek:
Most állj meg . . .


Most állj meg itt, és nézd a láthatárt.
Remeg a föld, eltörpülnek a fák.
Felhők fölrázott vánkosán a nap
lomha vért csorgat már, nem aranyat.
Fejed fölött megfordul egy madár,
a láthatár felé suhanva száll.
Szétszórja a megnyúlt árnyékokat
az úton végig-söprő alkonyat.
Magad állsz a mai nap peremén,
nincs szívedben se bánat, se remény.
Nem is sejted, mit ígér a holnapod,
de elébe kell állnod, azt tudod.
És túl kell élned; amíg csak lehet,
ugyanazt kell itt újra-kezdened,
téglánkint rakva egyre a falat
a részvéttelen ég boltja alatt,
mintha létezne beteljesedés,
s nem rész lenne maga is, az egész,
mintha az időt hagynád örökül
mi átfolyt rajtad, s nélküled röpül
tovább) az utódokra, mintha csak
az lenne lényeged, mi megmaradt
kezed nyomán, s mások javára vált...
Nos, állj meg itt, és nézd a láthatárt.

 
 
0 komment , kategória:  Benedek Elek  
Benedek Elek: Újévi köszöntők
  2015-01-01 18:41:52, csütörtök
 
  Benedek Elek: Újévi köszöntők

III.

Forog a szárnyas, nagy időkerék,
Egy esztendő, ím, újra eltelék.
Fölvirradott az újnak reggele,
Egész világ reménységgel tele.

Kinek a múltban búja, gondja volt,
Kitől a jó szerencse elhajolt,
Könnyét letörli e nap reggelén
És a szívében támad új remény.

Remény, remény, te szépséges virág!
Friss harmatot az Isten hint reád.
A te életed örök, végtelen,
Mert Isten az, ki ápol szüntelen.

Az ő kezében a mi életünk,
Minden jót csak tőle remélhetünk,
Azért most is, ez újév hajnalán,
Hozzád fordulok, édes jó Atyám!

Te, ki szüleimnek is Atyja vagy,
S porszem előtted az is, aki nagy,
Ki mindent látsz s vagy mindenütt jelen,
Világos nappal, sötét éjjelen:

Ó, légy velünk ez esztendőben is,
Ápold a jót, a szépet bennem is,
S jó szüleimet, óh, tartsd meg nekem,
Mindenek Atyja, én jó Istenem!




 
 
0 komment , kategória:  Benedek Elek  
Benedek Elek: A kutya meg a nyúl
  2015-01-01 18:12:14, csütörtök
 
  Benedek Elek
A kutya meg a nyúl


Valamikor réges-régen,
a világnak kezdetén,
minden állat békességben
éldegélt a föld színén.
Ki volt akkor nagyobb úr,
mint a kutya meg a nyúl!

Erdőn, mezőn együtt jártak,
együtt ettek, együtt háltak;
megosztották, amit fogtak,
szóval: jóbarátok voltak.

Egyszer, hogy a tél beállt,
és a hideg hó leszállt,
azt mondja a füles nyúl:
- Rakjunk tüzet, kutya úr!

- Rakjunk tüzet,aki lelke!
Ne reszkessünk a hidegbe!
Nosza hamar gallyat szednek,
tüzet raknak, melegszenek,
melegítik bundájokat,
általfázott irhájokat.

Hej, de jó a meleg, télen,
a havas zord erdőszélen!
Azt mondja a vidám nyúl:
- Játsszunk egyet, kutya úr!
- Mit játsszunk? - Tán lakadalmat!
- Jól van: játsszunk lakadalmat:
- cincogjunk meg brummogjunk,
ugrándozzunk, táncoljunk.

Felszökken hát a víg nyúl.
Szembe vele kutya úr:
ugrándoznak, bokáznak,
keringélnek, cicáznak.
S hogy a táncot szebben járják,
egymást hopp, hopp! átugrálják.

Hanem íme mi történik!
Az állatok így regélik:
ahogy ottan ugrándoznak,
nevetgélnek, bolondoznak,
meglökte a kutyát a nyúl,
s tűzbe ugrott a kutya úr.

- Vaú! - üvölt a kutya!
Mit csináltál, te buta!
S hogy így rája kurjantott,
a farkába kaffantott.
A nyúl, uccu, vesd el magad!
farka nélkül tova szalad.

Nem kergeti a kutya:
leégett a papucsa!
Azóta csepp a nyúl farka,
s meztelen a kutya talpa,
s azóta van, hogy a nyúl
fut ha jön a kutya úr.


 
 
0 komment , kategória:  Benedek Elek  
Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA
  2012-03-22 13:59:41, csütörtök
 
  Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA

Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi fia volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott szegény, hogy mit csináljon ezzel a teméntelen sok gyermekkel. Annyian voltak, hogy nem is talált valamennyinek más-más mesterséget. A legidősebből mészáros lett, de ez elvette a többinek a kedvét a mesterségtől, s valamennyi úgy megszólta a maga mesterségét, hogy ahány, annyifélébe fogott. Az ám, csakhogy a legkisebbnek, semmiféle mesterség sem maradott.

Azt mondta az apja:

- Légy, fiam, csizmadia, a csizmának mindig van keletje.

- Nem leszek én! - mondta János, mert így hívták a legfiatalabbat. - Elég egy csizmadia egy famíliából.

- Hát aztán mi lesz belőled?

- Vagy király, vagy a halál fia - felelt János.

Nagyot kacagott a szegény ember:

- Ó, te oktondi, hát azt hiszed, hogy olyan könnyű királynak lenni?

- Már vagy könnyű, vagy nem, de én király leszek, ha addig élek is.

Hát bizony János nem tréfált, sokáig nem is teketóriázott, a kovács bátyjával csináltatott három vasbocskort, az anyjával süttetett három hamuba sült pogácsát, azzal elbúcsúzott mindenkitől, s indult szerencsét próbálni.

Ment, mendegélt, hegyeken, völgyeken átal, hetedhét ország ellen, s addig ment, amíg egy nagy fekete városba ért. Itt lakott Feketeország királya.

Nem sokáig gondolkozott, bement a palotába, egyenest a hopmesterhez. Köszönt illendőképpen:

- Adjon isten jó napot, hopmester úr, hát hogy s mint szolgál a drága egészsége?

- Isten hozott, te szegény legény. Én megvolnék úgy, ahogy, de te mi jóban jársz itt?

- Én bizony - felelt János - azért jöttem, hogy megkérdezzem, nem volna-e szükség királyra.

Nagyot nézett a hopmester, szeme-szája tátva maradt, de úgy, hogy besétálhatott volna rajta egy regiment katona.

- Ne csodálkozzék, hopmester úr - mondta János -, ez nem tréfabeszéd.

De most már a hopmester akkorát kacagott, hogy a palota megcsendült belé.

- Na hiszen, éppen jó helyen jársz itt. Tudod-e, hogy a királynak annyi gyermeke van, mint a rosta lika, még eggyel több? Azt sem tudjuk, melyiket tegyük meg királynak.

- Hát hiszen jól van - mondta János -, akkor az isten áldja kigyelmedet, hopmester uram, én megyek egy országgal tovább.

Egy pár vasbocskor már elszakadt volt, most felkötötte a másikat, úgy indult tovább. Ment, mendegélt, s addig meg sem állott, míg Vörösországba nem ért. Azért hítták ezt Vörösországnak, mert itt ember, állat, minden vörös volt. De ő ezt szemügyre sem vette, ment egyenest a király városába, ott is a király palotájába, de most már nem ment a hopmesterhez, hanem egyenest a királyhoz. Mert azután jutott eszébe, mikor már eljött volt Feketeországból, hátha lóvá tette a hopmester; hátha nincs is gyermeke a királynak, s a hopmester foga vásik a királyságra.

Bebocsátást kért, s a király mindjárt el is fogadta.

- Adjon isten jó napot, vörös király őfelsége! Hát hogy s mint szolgál a drága egészsége?

- Köszönöm kérdésedet, fiam - felelte a király -, én csak megvolnék, mint öregember, de hát ugyan bizony mi szél vetett az én országomba, mert látom, hogy nem országombéli vagy?

- Hej, felséges királyom - felelte János -, életem halálom kezébe ajánlom, ha én azt úgy egy szuszra elmondhatnám! Akár hiszi, akár nem, Székelyországból jöttem ide, hogy szerencsét próbáljak, mert annyian vagyunk testvérek, mint a rosta lika, még eggyel több, s nekem már mesterség sem jutott, mind elszedték előlem a bátyáim.

- Hát aztán mi szeretnél lenni? - kérdezte a király.

- Én bizony azt gondoltam, hogy jó volna királynak lenni.

- Ú-úgy-e, te! Azt hiszed, az olyan könnyű? Hej, fiam, nehéz hivatal az. Csak az tudja, aki próbálja.

- Az már igaz - mondta János -, de én azért megpróbálnám.

- Jól van - mondta a vörös király -, mondok neked valamit. Nekem nincs fiam, csak egyetlen leányom, de erre nem szeretném hagyni az országot, mert gonosz a szomszédunk. Hallottad-e már hírét Jégországnak? Ott van az a világ végén, még azon is egy sánta arasszal túl. Ennek az országnak a királya már sok borsot tört az orrom alá. Egész életemben arra törekedtem, hogy elfoglaljam az országát, de nem lehetett, mert ahány katonát odaküldtem, az mind jéggé fagyott. Egy egész ármádiám áll ott megfagyva, egy tapodtat sem tudnak mozdulni helyükből. Hej, hány herceg vállalkozott már, hogy így, hogy úgy elfogják a jégkirályt, minden katonáját, de még egy sem tért vissza.

- No, hát majd visszatérek én! - mondta János.

- El se menj, fiam, hiába. Nem ismered te a jégkirályt. Jég annak minden porcikája, s ha bosszantani akar engem, az országunk felé fordul, egyet fúj a szájával, s a legrekkenőbb nyárban fű, fa, virág, gabona, minden, de minden csonttá fagy az országban.

- Már egy életem, egy halálom - mondta János -, én megyek, az isten áldja meg, felséges királyom.

A második pár bocskor már elszakadt volt, s János felkötötte a harmadikat is. Azt gondolta, amire ez leszakad a lábáról, vagy király lesz Jégországban, vagy a halál fia!

Ment hegyeken, völgyeken átal, s estére egy kis házikóhoz ért. Gondolja, beszól ide, s szállást kér. Bemegy, s hát egy vénséges vénasszonyt talál. Volt legalább százezer esztendős, ha nem több.

Köszön neki:

- Adjon isten jó estét, öreganyó, hát hogy s mint szolgál az egészsége?

- Szolgál, ahogy szolgál - felelt az öregasszony -, csak lassabban beszélj, mert ha felébreszted a fiamat, vége az életednek.

- Nye, te, nye! - rikkantott János. - Hát ki s miféle az a kend fia?

- Az bizony a Nap, te szerencsétlen!

No, megijedt János. Hiszen ha ő azt tudta volna, bizony mindjárt suttogóra fogta volna a beszédet.

- Jaj, lelkem, öreganyám, ha én azt tudtam volna! De ki is gondolhatta, hogy ilyen kicsi kalibában lakik a Nap!

Szerencsére a Nap nem ébredt fel álmából, s semmi baja sem történt Jánosnak. Mikor aztán olyan mélyen aludt a Nap, hogy ágyúszóval sem lehetett volna fölébreszteni, megszólalt az öreganyó:

- No, most mondd meg, hogy mi járatban vagy?

Elmondja János, hogy miben jár.

- Hej, édes fiam, nagy fába vágtad a fejszédet. Terajtad csak az én fiam segíthet egyedül. Hiába is mégy oda, mert jéggé fagysz, mint a többi, ha az én fiam egyszer arra nem veszi útját.

Gondolta János, már csak megvárja, míg fölébred a Nap, akkor megkéri szépen, hogy legalább egyszer vegye útját Jégország felé is.

Aztán egy kicsit elszundorított. Hajnal felé a Nap a sötét oldaláról a világosra fordult, s felszedelőzködött, hogy induljon el világjáró útjára. De mikor éppen indulóban volt, elejébe állott János, s köszönt illendőséggel:

- Adjon isten jó reggelt, áldott Napom! Szerencsés visszajövetelét kívánom.

Megáll a Nap nagy csudálkozással, hogy hát miféle ember jár itt a világ végén, amin túl már csak Jégország van.

- Adj isten - felelt a Nap -, hát te ki s mi vagy, öcsém?

Elmondja János, hogy ő bizony szegény székely legény; hogy az apja azt szerette volna, ha csizmadia lesz, de ő inkább királyságra adta a fejét, történjék vele akármi.

- Ó, Napom, édes áldott Napom! - mondta János. - Tekints reám kegyesen, s ragyogj fel egyszer Jégországban is.

Azt mondta a Nap:

- Hm! öcsém, János, nem megy az olyan könnyen. Nagyobb úr is kérte már ezt tőlem. Hányszor könyörgött, istenkedett a vörös király, s mégsem ragyogtam föl Jégországban, mert nem kedvem szerint cselekedett. Én előbb kipróbálom az embereket, s ha látom, hogy érdemesek rá, akkor segítek rajtuk.

- Köszönöm, áldott Napom, a szép beszédet - mondta János -, majd meglátod, hogyha rám sütsz, nem sütsz hitvány emberre.

Azzal szépen elbúcsúztak egymástól. A Nap ment kelet felé, János észak felé.

- No, te bocskor - mondta János a harmadik pár bocskornak, mikor felkötötte -, csak addig tarts ki, míg Jégországba nem érek, aztán lesz, ahogy lesz!

S ment, ahogy csak győzték a lábai. Addig ment, mendegélt, míg egyszer csak olyan magas hegy elé ért, hogy a teteje éppen az eget verte.

- Hej, szegény világ, vetett ágy! - fohászkodott föl János. - Mikor érek én ennek a hegynek a tetejére! Hat pár vasbocskor sem lesz annak elég.

Amint így gondolkoznék magában, egyszerre csak nagy nyöszörgést hall. Megy a nyöszörgés felé, s hát egy bokor tövében ott fetreng egy jegesmedve.

Kérdi János:

- Hát neked mi bajod, jegesmedve koma?

- Jaj, segíts rajtam, te jó legény, s bizony nem bánod meg. A jégkirály nagy vadászatot tartott, s hogy megmentsem az életemet, annak a hegynek a tetejéről ide leszöktem. Nézz csak ide, ahogy lezuhantam, egy szamártövis ment a talpamba, s most nem tudok innen megmozdulni, ha valami kegyes jó lélek ki nem húzza.

- No, ne búsulj, kihúzom én - mondta János, s egy rántással ki is vette a szamártövist a medve lábából.

A medve mindjárt talpra ugrott, s azt mondta Jánosnak.

- Az isten áldjon meg jótételedért, te szegény legény. Ne félj, meghálálom. Csak húzz ki egy szálat a bundámból, s ha bajba kerülsz, húzd végig ezt a szájadon, s mindjárt ott leszek melletted.

János hitte is, nem is, hogy lesz annak majd valami haszna, de kihúzott egy szálat a medve bundájából. Gondolta, ez ugyan nem nehéz, s elbírja. Aztán elbúcsúzott a medvétől, s nekiindult a hegynek.

Hét nap s hét éjjel mindig ment, s még csak a közepe táján volt a hegynek. Akkor azt mondta János magában:

- Na, már elég volt a tréfából, egy kicsit ledűlök.

Leheveredett egy fa alá, s úgy elaludt, mint a bunda. De egyszer csak arra ébredt föl, hogy valami erős melegség süti a hátát. Megfordul, s hát valaki nagy tüzet rakott melléje. Csak félig nyitotta ki a szemét, s úgy nézte, hogy vajon miféle emberek vetődhettek ide. Nézi, nézi, s hát három törpe ember, mind a három tetőtől talpig nagy bundában. Volt szakálluk is, mégpedig hétsinges, csupa jégből.

A törpék elkezdtek diskurálni.

Azt mondta az első:

- Hej, de jó ez a tűz, meglátjátok, hogy mindjárt leolvad a szakállam.

Azt mondta a másik:

- Csak már leolvadna, de én attól félek, hogy a tűz nem olvasztja le.

Azt mondta a harmadik:

- Boldog ember lehet, aki itt alszik, annak nincs semmilyen szakálla.

- Vajon merre iparkodhatik ez az ember? - kérdezte az első.

- Van esze, hogy nem Jégországba - mondta a második.

- Na, én ott király sem szeretnék lenni! - mondta a harmadik.

De már erre János felugrott, s rájuk rikkantott:

- Pedig az akarok lenni, atyafiak, akármit beszéltek! Hát ti is odavalók vagytok?

- Csak voltunk, de megszöktünk - mondták a törpék.

- Ejnye, pedig szerettem volna, ha visszajöttök velem, s kalauzoltok.

A törpék azt mondták, hogy a világ kincséért sem, hanem ha a szakállukat leolvasztja, akkor éppen odáig kalauzolják.

- Hiszen ha csak az kell, nincs annál könnyebb - mondta János, s felkapott egy darab tüzes fát, magyarosan megtapogatta vele a törpék szakállát, s hát egyszer csak, preccs! - híre, pora sem volt a jégszakállnak.

- No, te legény - mondta a legidősebb törpe -, szolgáid leszünk életre-halálra, amiért megszabadítottál minket a szakállunktól. Nesze, adok neked egy sípot, s ha bajba kerülsz, csak füttyents, ott leszünk melletted.

János elvette a sípot, tarisznyájába tette, s ment tovább még hét nap s hét éjjel, s akkor aztán fölért a hegy tetejére. De olyan közel volt az éghez, hogy hasra kellett feküdnie, s úgy csúszott át a hegy másik oldalára.

Hát, teremtőm, ott kezdődött Jégország. Csupa sima jég volt a hegy oldala, s amerre a szem ellátott, jég volt minden, de minden. A fűszál is jég volt, csupa jéghegyek, jégmezők, jégházak.

Nagyot fohászkodott János:

- Hej, édes istenem, minek is jöttem én ide! Mit érek vele, ha király is leszek itt! Apám, apám, mért nem hallgattam a tanácsodra, s lettem volna csizmadia!

De már most mindegy - gondolta -, vissza nem megy, ha addig él is. S amint nézdegélt jobbra-balra, megpillantott egy ármádia katonát jégbe fagyva. Na, ez bizonyosan a vörös király ármádiája! Ha ezt ő feltámaszthatná! De mivel? Itt nem lehet tüzet gyújtani. Már egy élete, egy halála, ő indul. Az ám, ha tudott volna. De a lába nem fogta a jeget, s a vasbocskor már miszlikbe szakadt volt. Gondolkozik, mit csináljon, eszébe jut nagy kínjában a jegesmedve. Előveszi a szőrszálat, s nézegeti. Hát egyszerre csak odatoppan a medve, s kérdi:

- Mit parancsolsz, lelkem gazdám?

- Azt, hogy vigy le engem a hegyoldalon.

- Hej, édes gazdám, én leviszlek, ha parancsolod, de tudd meg, mihelyt a hegy aljába érünk, jéggé fagysz.

- Mindegy - mondta János -, egy életem, egy halálom, csak végy a hátadra, s vigy le.

A medve nem ellenkezett többet, fölvette a hátára, s vitte. Amint lejjebb-lejjebb haladtak, mind erősebb-erősebb hideg lett. Mikor aztán a hegy aljába értek, úgy megfogta a hidegség, hogy csak lefordult a medve hátáról János. Még talpra állott, de érezte, hogy vége az életének. Először a lábujjhegyei fagytak jéggé, aztán az egész lába szára, mind föllebb-föllebb. Mikor már a fagyás az övéig ért, eszébe jutottak a törpék, hátha ezek segíthetnének rajta valamit, kivette a sípját, s füttyentett. Mindjárt ott termett a három törpe.

Kérdezte az idősebb:

- Mit parancsolsz, te szegény legény?

- Azt, hogy menjetek el az áldott Nap szállására. Ott van Vörösország szélén. Mondjátok meg neki, könyörüljön rajtam, mert különben halál fia vagyok.

Ahogy ezt a szót kimondta, a fagyás a szájához ért, aztán a feje tetejére, s ott maradt egy helyben, mintha odacövekelték volna. A jegesmedve lefeküdt melléje, s úgy búsult szegény, hogy az ő jólelkű gazdájának így kell elvesznie.

Ezalatt a törpék addig mentek, addig keresgéltek, míg rá nem találtak a Nap szállására. Mondják a Napnak János üzenetét.

Azt mondta a Nap:

- Jól van, jól, csak ne alkalmatlankodjatok annyit. Azt hiszitek, olyan könnyű kitérni az utamból? Előbb alszom egyet rá, s majd megválik, mit álmodom.

Mit álmodott a Nap, mit nem, no, én azt nem tudom, elég az, hogy mielőtt elindult volna világjáró útjára, egy kis kanyarodót csinált, elkerült Jégország felé.

Hej, mi más világ lett Jégországban, amint az áldott Nap rásütött! Olvadásnak indult az a rengeteg sok jéghegy, a jégmezők, jégházak mind elolvadoztak, de még a vörös király ármádiájáról is leolvadt a jéguniformis, s mind életre keltek.

Az ám, leolvadt Jánosról, de ottmaradt a fején egy jég aranykorona, a kezében egy jég arany kormánypálca. Csak törülte, törülte a szemét János, azt hitte, hogy álmot lát, pedig mind igaz volt, ami történt. Ahol ni, jön az ármádia is! János mindjárt az élére állott, fölült a medve hátára, s vezette a katonákat a jégkirály városa ellen. Na hiszen, vezethette! Mire odaértek, nyoma sem volt a jégkirály városának: elolvadt, tenger lett belőle, s a jégkirály annyit ivott belőle, hogy még a másvilágon se kívánja az ivást.

Jánost mindjárt kikiáltották Jégország királyának, s ő el is fogadta, de még visszament Vörösországba, hogy hírül adja a királynak a nagy dicsőséget. A vörös király úgy megörült ennek, hogy egyetlen leányát s egész királyságát Jánosnak adta. Most már két országa volt Jánosnak, s mint a nagy urak szokták, nyáron Jégországban, télen pedig Vörösországban lakott. Bezzeg, hogy az udvarába vitette az apját, anyját, testvéreit, minden atyafiságát, s nagy urakká tette valamennyit.

Aki nem hiszi, járjon utána. Majd megtudja Vörösországban, ha ott nem, hát Jégországban.

 
 
0 komment , kategória:  Benedek Elek  
...Kicsiny falu az én falum, legkisebb az egész vidéken...
  2012-03-11 04:52:49, vasárnap
 
 



Benedek Elek (1859-1929)

Benedek Elek, a Székelyföld szülötte 1859. szeptember 30-án látta meg a napvilágot Erdővidék egy kicsi falujában, Kisbaconban. "Kicsiny falu az én falum, legkisebb az egész vidéken s a legszebb....Egy hosszukó tál, melynek kicsorbult egyik vége, ebben a tálban egy csudaszép bokréta: ez az én szülőfalum. Ebben a faluban minden háznak van gyümölcsfás és virágos kertje, s május havában, amikor itt a gyümölcsfák virágba borulnak, Csíkorra tetejéről (a szomszédos "Csíkország" orra ez a hely) óriás bokrétát lát ájtatosan bámuló szemed." - írja az Édes anyaföldem! c. könyvében.

A falu lakói melegszívű, becsületes emberek voltak, akik évszázados meséket, legendákat, történeteket őriztek a lelkük mélyén, amiket aztán munka közben vagy esténként elmeséltek egymásnak s gyerekeiknek. "Erdő, mező, hegy, völgy, falu - minden mesél itt. A mesék földje ez - csuda-e, ha szép csendesen mesemondóvá nő az a gyermek..." Ebben a szép természet - és emberszerető környezetben nőtt fel Benedek Elek, de a legnagyobb ajándék számunkra az, hogy meg tudta őrizni, tovább tudta adni olvasóinak mindazt, ami az ő gyermekkorát széppé tette.

A boldog kisbaconi diákévek után a székelyudvarhelyiek kevésbé örömteliek. A kollégium az élet iskolája, de a kultúrával való találkozást is jelenti az író számára. Nyelveket tanul, lelkes tagja az önképző körnek. Érettségi után hamarosan Pesten találjuk. Tanárnak készül, de lelke mélyén írói terveket táplál. Benedek Elek Sebesi Jóbbal, székelyudvarhelyi barátjával a korábban gyűjtött népköltészeti alkotásokat Gyulai Pálnak mutatta meg. A híres kritikusnak tetszett a székely népköltési gyűjtemény. Az első csatát tehát megnyerte. Egyetemi tanulmányait félbeszakította, újságíró lett.

1885-ben jelent meg a Székely Tündérország, ami már önállóan megírt népmeséket is tartalmaz. Hat évvel később jelent meg a Székely mesemondó. Az igazi vállalkozás azonban (1894-96) az öt kötetben megjelenő Magyar mese- és mondavilág, ami a millenium ünnepére készült.

Magyar népmesét kell a gyermekek kezébe adni, mert az a magyar nép lelkét, örömét, bánatát, mindennapjait tárja a gyermekek elé. Ő az első író, aki a gyermekirodalom ügyét a magyar művelődéspolitika fontos kérdésének tartotta, mint országgyűlési képviselő.

A világról alkotott értékrendje, gondolatvilága az 1894-ben megjelent Testamentum és hat levél c. irodalmi végrendeletében olvasható.

Jelentősek Benedek Elek mesefordításai is. Ezek a Kék, Piros, Ezüst és Arany mesekönyvek.

Említésre méltót alkotott novelláival, regényeivel is: Katalin, Uzoni Margit, Mária, Huszár Anna, valamint a magyar nemzeti múltat népszerűsítő írásaival is: A magyar nép múltja és jelene, Hazánk története, Nagy magyarok élete.

Mint újságíró többféle lap munkatársa, majd szerkesztője lett. Hozzáértése, esztétikai igényessége nem ismerte a megalkuvást. (Nemzeti Iskola, Néptanítók Lapja, Az Én Újságom, Jó Pajtás, Cimbora stb.)

Élete alkonyán visszatért szülőföldjére, ahol fáradhatatlanul küzdött tovább elképzeléseinek valóra váltásáért. Munka közben érte a halál 1929. augusztus 17-én. Az utolsó három szó, amelyet kért, írói végrendelete: - ... fő, hogy dolgozzanak."

Forrás: Nyugat-Magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Főiskolai Kara
 
 
0 komment , kategória:  Benedek Elek  
Benedek Elek: Vén fa árnyékában
  2012-02-29 12:27:08, szerda
 
 



Benedek Elek: Vén fa árnyékában


Vén fa árnyékában
Forró meleg nyárban
Megpihenni de jó!
Ki e fát ültette,
Áldassék érette
A kedves nagyapó.

Volt még csak apóka,
Mikor a diófa
Ide ültetődött,
Sokat öntözgette,
Meg-megállt felette,
Míg megöröklődött.

Miért Istent kérte,
Örömét megérte
Gonddal ápolt fának:
Sokszor ült alatta,
S vele víg csapatja
Sok szép unokának.

Vén fa árnyékában,
Forró meleg nyárban,
De sok mesét mondott!
És amig mesélte,
Hófehér fejére
Hajlottak a lombok.

Hej, szép napok voltak,
- Mi kár, hogy csak voltak! -
Hol van nagyapóka?
Pihen már sírjában,
Nem fa árnyékában,
S nincs mese azóta...

 
 
1 komment , kategória:  Benedek Elek  
Benedek Elek: Erdőben
  2012-02-29 11:11:09, szerda
 
 

Benedek Elek: Erdőben

Járok-kelek kint a zöld erdőben,
Az áldott nap most van ébredőben.
Ébredését erdő, mező várja,
Feléje száll Isten madárkája.

Fölkel a nap, sugarát már ontja,
Kék ibolya a kelyhét kibontja:
S gyenge fűszál meghajolva, szépen,
Várja, hogy a nap rája is nézzen.

Hallga, hallga!Figyeljetek mostan,
Vidám ének zeng fönn a magasban.
Egy-egy dallam leszáll a mezőre...
Dalolj, dalolj, tavasz hirdetője!
 
 
0 komment , kategória:  Benedek Elek  
Benedek Elek: Reggeli dal
  2012-02-29 11:09:05, szerda
 
 

Benedek Elek: Reggeli dal

Felébredt a nap, kapuját kitárta,
Nótával köszönti a dalos madárka.
Ébredez az erdő, már a rét sem alszik,
Madár dalolása messzire elhallszik.

Harmat rezeg az ágon, fénye meg-megcsillan,
Rásüt a napsugár s egyszerre elillan.
Ragyog az áldott nap, a szellő se lebben.
S dalol a kis madár mindig ékesebben.

Fölkelt a méh is, döngicsél a réten,
Zümmög a bogárka, röppenésre készen,
Szárnyát száritgatja meleg napsugárban,
Megfürödvén előbb harmatos virágban.

Dalolj madár, dalolj, örvendezz a nyárnak,
Dalolj, amig a szép napok le nem járnak.
Majd jön az őszi szél, elhervad a virág...
Dalold, amig lehet! ó, de szép a világ!

 
 
0 komment , kategória:  Benedek Elek  
Benedek Elek: Alszik a puszta
  2012-02-29 10:46:19, szerda
 
 

Benedek Elek: Alszik a puszta

Alszik a puszta, mélyen alszik,
Közel s távol egy hang se hallszik:
Temetőkertnek némasága
Borult a havas pusztaságra.

Mikor utólján erre jártam,
A pusztát, haj, de másnak láttam!
Arany kalászok ringtak akkor,
Hangos volt reggel, alkonyatkor.

Öregek s ifjak sorba álltak,
Éles kaszákkal harcba szálltak,
S mit nappal vágtak, holdas este
Énekszóval rakták keresztbe.

Hej, barna képü kun testvérek,
Fekete földetek, lám, mivé lett!
Fehérre vált feketesége,
Oda lett minden ékessége.

Nem, nem, te szép vagy igy is nékem,
Talán még szebb vagy hófehéren.
Szép vagy te élve, szép vagy te holtan.
Igaz kun fajta: csendes, szótlan.

Csendes a puszta, az a népe,
Annál többet beszél a képe.
Elég nekem, ha nézek rája:
Magyar szemnek keblét kitárja.

...Alszik a puszta, mélyen alszik,
Közel s távol hang se hallszik.
Oly szép volt ébren, oly szép holtan...
Igaz kun fajta, csendes, szótlan.

 
 
0 komment , kategória:  Benedek Elek  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 17 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 1002 db bejegyzés
Összes: 15134 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 0
  • e Hét: 1847
  • e Hónap: 23789
  • e Év: 455213
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.