Regisztráció  Belépés
venci76.blog.xfree.hu
A ruha teszi az embert - a gyűjtemény a gyűjtőt. Szalvéta Gyűjtő
1976.04.08
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 46 
Fruits d'été Fruits :
  2014-02-28 17:41:17, péntek
 
  A szalvétán szereplő francia nyelvű szöveg jelentése magyarul: Gyümölcsök nyári gyümölcsök



Link

Ebből és a következő gyümölcsmintás szalvétákból is most több darabom van, ha valakinek megtetszenek, szívesen cserélek belőlük. Mindegyik szalvéta Harmony márkájú ebben a bejegyzésben.:



Link



Link



Link


 
 
0 komment , kategória:  Egyrétegű csereszalvétáimhoz:  
Éljen a 10. Bányásznap! - feliratú szalvétámhoz :
  2014-02-12 20:37:19, szerda
 
  Magyarországon 1951-től ünnepeljük a Bányásznapot minden évben,szeptember első vasárnapján,így ez a szalvéta 1961 szeptemberéből maradt ránk emlékként , a maga egyedi, nosztalgikus hangulatával:



Link

A Bányásznap kialakulása

A Bányásznap hosszú múltra tekint vissza. A II. világháború előtt bányavidékenként eltérő időpontban rendezték ezeket az ünnepségeket.

A háború és az azt követő új politikai berendezkedés ezt a rendet felbontotta, és 1951-től szeptember első vasárnapján van országosan, egységesen a Bányásznap.

A tatabányai bányászat rendkívül sanyarú viszonyai, az 1950-es nagy bányaszerencsétlenség és az ezek miatti elégedetlenség késztette az akkori politikát, a bányászok helyzetének javítására, erkölcsi és anyagi elismerésére. És ennek egyik eszköze volt a Bányásznap törvénybe iktatása és azt az 1919-ben eldördült tatabányai csendőrsortűzhöz, annak áldozataihoz kötötték.

A Bányásznap megünneplésének módja az évek során formálódott, több helyen színvonalas kulturális műsor, nívós népművészeti vásár, ad méltó keretet az ünnepnek.

(www.annavolgy.hu/banyaszat/joszerencset/banyasznap.html)

A bányásznap (ma szeptember első vasárnapja) hosszú múltú hagyományra tekint vissza. 1951 előtt bányavidékenként eltérő időpontban rendezték ezeket az ünnepségeket a bányászok nehéz és küzdelmes munkájának megbecsülésére.

Szent Borbála a bányászok védőszentje, így hagyományosan az ő napjához, december 4-hez kötődött az ünnep.
Tatabányán a Bányalelkészség Szent István király temploma védőszentjének ünnepén augusztus 20-án tartották a búcsút, itt ez volt a bányásznap is.
1951-től szeptember első vasárnapján országosan egységesen tartják a bányásznapot, az 1919. szeptember 6-án eldördült tatabányai csendőrsortűz áldozatainak emlékére. A tatabányai bányászat nagyon mostoha körülményei, az 1950-es nagy bányaszerencsétlenség és az ezek miatti elégedetlenséget akarták csillapítani a bányásznap törvénybe iktatásával.
(hu.wikipedia.org/wiki/Bányásznap)
 
 
0 komment , kategória:  Egyrétegű csereszalvétáimhoz:  
Pille feliratú , pillangómintás retro szalvétámhoz :
  2014-02-12 20:19:34, szerda
 
 

Link

Gárdonyi Géza : Kék pille

Van a méhesemben egy szalmadívány. Mikor a napóra igen fekete vonással mutatja a délutáni időt, oda szoktam leheveredni és olvasgatni vagy szenderegni. Mert olvasni is jó, meg aludni is jó. Mikor olvasok, úgy érzem, mintha egy másik embernek a lelke volna bennem, és ez gyönyörűség; mikor pedig alszom, úgy érzem, mintha az én lelkem volna egy másik emberben; és ez is gyönyörűség.

Most a néhai jó Szalárdi János Siralmas Magyar Krónikája van a kezemben. De se nem olvasom, se nem alhatnám. Csak üldögélek a szalmadívány sarkán, és a fejemet a kezemre támasztva, elmélázva nézem az ajtó elé ereszkedő diófa lombjain át a kertemet.

Micsoda sokadalma ez itt az életnek!

Nincs a földön egy tenyérnyi térség, amelyen valami növény meg ne vetette volna a lábát. Ezernyi ezer rejtelmes élet emeli itt az ég felé a leveleit meg a virágait. Táplálkoznak a földből. Isszák a harmatot. Várják a napot reggel, az éjjeli árnyékot este. Az ágak meg a levelek érintik, takarják, nézik egymást. A virágok ide-oda fordítják fejüket; hajladoznak, mint a susogó leányok. Egy lila színű, bájos mákvirág, mintha valamit keresne a földön. Egy liliom, mintha a szilvafára nézne. És a borsóvirágok erre-arra hunyorgató, mosolygó szemek. Mindezek között pedig ezernyi ezer más élet rejtőzik: csigabigák, akik föl-fölágaskodnak egy-egy levélre: végigsétálnak a cukorborsó karóján, és jobbra-balra gukkerozzák a kert világát. A rózsabokrokon gyönge kis aranyszemű levelészek halványzöld tüllruhákban. A ribizlibokrokon gömbölyű kis katicabogarak. Szanaszét meg ide-oda vitorlázó pillangók, akik életének úri mivolta abból is kitetszik, hogy soha egyenes irányban nem szállanak, hanem csak ötlet szerint ki meg be, egyik virág-csárdából a másikba, és mindennap lerészegednek.

Mennyi élet!

És mindnek van gondolata, vágya, akarata, vidámsága vagy szomorúsága. Mind családos életet él, szeretkezik, haragoskodik, dolgozik és alszik, éppúgy mint az ember.


A méhes deszkáján egy kis nefelejcsszín kék pillangó jelent meg. Ismerem ezt a pillangófélét: a lycaenák bájos családjából való. Mikor a nap már lehajlóban van, ott rajzanak az erdő tisztásain meg a kaszálatlan réteken, a láncvirág fehér pehelygolyói fölött. Néha egy-egy csoport összegomolyodik a virágok fölött, és mint valami kék labda, forog föl- és alászállva a levegőben.

Mi ezeknek az életük?

Csupa gondtalanság, játék és vidámság.

A kis pillangóról Bozóki Ilonka jutott az eszembe, az én kis kékszemű, kékruhájú tanítványom. Ilonka is a mezőn él, a pitypangok, temondádfüvek, harangvirágok és kikericsek között, mert libapásztor. Kedves kis fehér arcú gyermek. Napestig dalol, meg röpköd a mezőn. A minap, hogy a kőhídon megállottam, ott láttam őt a fű között. A fűzbokor árnyékában ült, és egy bodzafadarabra öltögetett rongyokat. A fadarabból baba lesz, a rongyokból selyemviganó. Aztán a fadarabot odaszorítja ahhoz az együgyű kis szívéhez. Szereti. Mert a szívnek szeretni kell, ha rongy, ha fadarab!


Csöndesen álltam ott, mégis megérzett. Az ember megérzi hátulról is, ha nézik. Fölugrott és hozzám futott. Átölelte a két lábamat, én pedig megsímogattam.

- Tudok még mindent - szólt a kezemet megfogva -, kérdezzen.

- Hát mondd meg, hogy miért teremtett téged a jó Isten?

És a kis leány az iskolai éneklő hangon felelte:

- Azért, hogy őt megismerjem, szeressem, neki szolgáljak és üdvözüljek.

A szeme szinte könnybe lábadt a boldogságtól, hogy nekem felelni tudott.

Aztán megmutatta a babáját.

A babához adtam egy piros selyempántlikát, ami a könyvemben hevert, meg kifaragtam a baba fejét.

Mondom, így eszembe jutott a kis Bozóki Ilonka, mikor a kék pillangó felém lebegett, és leszállott egy rézszögre, éppen a macskám feje elé. A macskám ott aludt a napon. Szinte szétfolyva feküdt ott féloldalt, elnyújtva mind a négy lábát. Most azonban, hogy a pillangó odaröppent, megmozdult és az egyik lábával rákapott. Azután lomha mozdulattal visszavonta a lábát: a szemeivel hunyorgott, megszagolta és tovább aludt.

A pillangó meg ottmaradt szétesett szárnyakkal, mint két kék virágszirom. Soha többé nem látja ez a virágok országát, nem kereng a napon az ő kis testvéreivel.

Volt.

Nincs.

Mi célja lehetett vele a teremtésnek, hogy életet adott neki, átdajkálta éveken keresztül a hernyó- meg a bábalakon, aztán pompás kék bársonyszárnyakkal csinosította föl, és a virágok illatos világába tette lakónak, s végül egy nagyobb állat egyetlen vad mozdulatának engedte áldozatul.

Arra gondoltam, hogy megütöm a macskát.

De minek?

A természet gyilkossá nevelte, s csupán bennem kiáltott föl az igazság hangja megtorlásért.

Szerencséje volt mégis a macskának; hogy a kertajtó megzördülése elfordította tőle a figyelmemet.

Ki jön?

Egy ünnepi ruhába öltözött, sovány kis parasztasszony.

Egyenesen a méhes felé tart. Félrehárítja az útba hajló almaágakat.

Most megismerem: Bozókiné, az Ilonka anyja. Sír. Temetést jelent?

- Ki halt meg, lelkem?

- A kisleányom.

- Ilonka?

- Az.

- Mi baja volt? Mi érte?

- Torokgyík.

Leült a deszkára, és nagy fehér zsebkendőjébe takarta el az arcát.

A macskám már eltűnt onnan. Nekem mégis úgy rémlett, mintha a fák árnyékában egy másik hunyorgó szemű, óriási fekete szellemmacska lebegne el, ahogy a ragadozók szoktak: lomhán és nesztelenül.

(mek.oszk.hu/05900/05990/05990.htm#14)

Link
 
 
0 komment , kategória:  Egyrétegű csereszalvétáimhoz:  
Régi repülőgépek papírszalvétán:
  2013-12-31 15:51:36, kedd
 
 

Link

Iljusin

Az Iljusin névhez több, mint ötven katonai és polgári repülőgéptípus kapcsolódik. Az 1894-ben született Szergej Vlagyimirovics Iljusin tervező, pilóta, tagja volt a Szovjet Tudományos Akadémiának is. Többszörösen is megkapta a legmagasabb rangú szovjet állami kitüntetéseket.

Olyan repülőgépek fűződnek a nevéhez, mint a több, mint harmincezres példányszámban gyártott Il-2 Sturmovik, a második világháború tankölő csatarepülőgépe, vagy az Il-18-as, amely a keleti blokk légitársaságainak, így a Malévnek is meghatározó négyhajtóműves, turbólégcsavaros utasszállítója volt. Iljusin 1977-es haláláig csatarepülők, légcsavaros és sugárhajtású bombázók, utasszállító repülőgépek sora került ki az általa vezetett tervezőiroda rajzasztalairól. Az Iljusin nevet ma leginkább a még mindig repülő Il-62-esek és az Il-86-os nagyhatótávolságú utasgépek képviselik, de a világ minden pontján megfordulnak az Il-76-os szállítógépek is.1993 óta repül az Il-86-os továbbfejlesztett utódja, a 10 ezer kilométeres hatótávolságú Il-96-os. A korszerű, fly-by-wire vezérléssel ellátott gép pilótafülkéjében színes képernyők váltották fel a korábbi hagyományos műszereket. A 350 utast befogadó utasszállító jelenleg a nagyhatótávolságú orosz repülőgépek zászlóshajója.. Az Iljusin tervezőirodában és repülőgépgyárban a fejlesztések ma is folynak, a legfrissebb Iljusin az An-24-es és An-26-os felváltására készülő Il-112V.

(A forrásoldal fényképekkel a linkre kattintva tekinthető meg:)
Link

A megépült Blériot XI típusú gépek változatos farokfutóművel rendelkeztek, néha kereket, néha szántalphoz hasonló csúszótalpat, esetleg egy egyszerű hajlított bambuszrudat alkalmaztak. Az ülést a törzs négy hossztartója közé függesztve helyezték el.

Ez az elrendezés a “szükséges, de elégséges" tartóelemeket tartalmazta csupán, nem törődve kényelmi, vagy a ma megszokott biztonsági szempontokkal. Ennek a “sallangmentes" tervezésnek volt köszönhető, hogy a repülőgép szerkezete üresen mindössze 230 kilogramm lett.

A kor motorjai mai szemmel nézve rendkívül kis teljesítményűek, ehhez képest pedig nehezek voltak, így nem is volt lehetőség arra, hogy nem feltétlenül szükséges elemekkel is nehezítsék a gépet. A 25 lóerős motor segítségével a gép legfeljebb 75.6 km/h sebességre volt képes.

A gép vízszintes vezérsíkjának a meghosszabbítása szolgált magassági kormányként, amelyet, akárcsak az oldalkormányt huzalok segítségével mozgathatott a pilóta. Ez ma egyáltalán nem használt módszer. Jellemzően a vízszintes vezérsík kilépőélén lévő kormánylap, vagy maga az egész vízszintes vezérsík szolgál magassági kormányként.

A későbbi összes Blériot XI változaton már a ma elterjedt megoldást használták, így a csatornát átrepülő gép ebben a tekintetben is kuriózum volt.
A Blériot XI - nek nem volt függőleges vezérsíkja, a teljes függőleges felület oldalkormányként szolgált - ez ma egyáltalán nem használt megoldás. A mai elterjedt repülőgépeken a függőleges vezérsík kilépőélén lévő kormánylap szolgál oldalkormányként.

A gép bedöntésére szolgáló csűrőkormány maga a szárny volt, ugyanis a szárny rugalmasságát kihasználva annak elcsavarása szolgált csűrőkormányként.
A kilépőélek közelében bekötött huzalok segítségével a kilépőél hajlításával lehetett a gép bedöntését szabályozni. Ezt a módszert a Wright fivérek alkalmazták először 1903-ban. Néhány (pl. egy magyar vitorlázógép) érdekes kísérlettől eltekintve ma nem kormányoznak így repülőgépet.

A legelterjedtebb kisgépeken a szárny kilépőélén, lehetőleg a szárnyvég közelében elhelyezett csűrőlap szolgál erre a célra.Habár a kormányfelületek elhelyezése és működése ma már bizarrnak tűnik, ezeket a ma is jól ismert kezelőszervekkel mozgathatta a pilóta. A magassági-és csűrőkormánytól érkező huzalok egy botkormányba voltak bekötve, amelyet a pilóta a kezével mozgatott, az oldalkormány pedig - szintén a maival megegyező módon lábpedállal volt mozgatható.

A Blériot XI gép, amellyel Louis Blériot átrepülte a csatornát rengeteg replikát ihletett, ám ezek között is elvétve találhatunk két egyformát. A replikák többnyire az újabb Blériot gépeken már meglévő, ma is használt magassági kormánnyal készül. Némelyiket farokcsúszóval építik, egyes példányokra hátra is keret szerelnek, akár csak az eredeti gépen volt.

A forrásoldal a linkre kattintva tekinthető meg:
Link

A Zeppelin egy merev vázas, irányítható léghajó, melyet tervezőjéről és gyártójáról, a német Gróf Ferdinand von Zeppelinről neveztek el. Az első zeppelin léghajók a 20. század elején épültek, felhasználva az első irányítható léghajó konstrukcióját, melyet Schwarz Dávid úttörő munkája hozott létre. Zeppelin konstrukciójának átütő sikere révén a ,,zeppelin" az egész világon az irányítható merev szerkezetű léghajó neve lett.

A zeppelineket utasszállításra és katonai célokra is használták. A Deutsche Luftschiffahrts-AG (DELAG) volt az első vállalkozás a világon, mely kereskedelmi repülőjáratokat üzemelt még az első világháború előtt. A háború kitörése után a német hadsereg széleskörűen használta a zeppelineket bombázóként és felderítőként.

A német vereség átmenetileg megállította a léghajó-üzletet, de Zeppelin gróf halála után, az 1920-as években utódja, Hugo Eckener vezetésével a polgári célokra épült zeppelinek reneszánszukat élték. A csúcspont az 1930-as években volt, amikor az LZ 127 Graf Zeppelin és az LZ 129 Hindenburg rendszeres repüléseket hajtott végre Németország és Észak-Amerika, valamint Dél-Amerika között.

1937. május 6-án a hidrogénnel töltött LZ 129 Hindenburg léghajót - miután 72 utassal a fedélzetén átrepülte az óceánt - New Jersey-ben szörnyű katasztrófa érte: kigyulladt és elégett. A Zeppelin-léghajók használata ezt követően hosszú időre megszűnt.

Jellemzőik


Zeppelin konstrukciójának legfontosabb jellemzője a hosszanti tartókból és gyűrűkből kialakított merev fémváz. Ennek a felépítésnek az előnye, hogy sokkal nagyobb teher felemelésére és sokkal több és erősebb motor beépítésére alkalmas, mint a nem merev építésű léghajók, melyeket az egyetlen ballonban uralkodó kismértékű belső túlnyomás feszít ki a kívánt alakra.

Az első zeppelinek hosszú henger alakúak voltak, kúpos végződéssel és vezérsíkokkal. Az 1. világháború alatt a konkurens Schütte-Lanz Luftschiffbau vállalat fejlesztéseinek eredményeképpen a zeppelinek alakja a jól ismert cseppformát vette fel, és azóta kereszt alakú vezérsíkot alkalmaztak majdnem minden léghajón. Ezen a külső héjon belül több elkülönített, a levegőnél könnyebb hidrogéngázzal töltött ballon, vagy ,,cella" helyezkedett el. A nem merev léghajók csak egyetlen ballonnal rendelkeznek. A hajtást több, a vázhoz kívülről mereven hozzáerősített belsőégésű motor látta el. Az irányítást a motorok teljesítményének egymástól független vezérlésével, illetve reverzálásával (ellenkező irányba hajtásával) és a függőleges és oldalkormányokkal hajtották végre.

Viszonylag kisméretű fülkéket építettek az utasok és a személyzet részére a váz hátsó részében, de a nagy zeppelinekben nem ez volt az egyedüli, emberi tartózkodásra szánt rész, gyakran szállítottak embereket vagy terhet a légellenállás csökkentése céljából a vázon belül.
Története
Az első generáció

Ferdinand von Zeppelin gróf az 1870-71.-es porosz-francia háborúban szemtanúja volt annak, hogy a franciák postai küldeményeket szállítottak léggömbökkel. Az amerikai polgárháborúban is alkalmaztak léggömböket, miután Zeppelin gróf megismerkedett ezekkel a háborús tapasztalatokkal, és korán (52 évesen) nyugalomba vonult a katonaságtól, komolyan kezdett foglalkozni az irányítható léghajó gondolatával. Többféle megoldáson dolgozott egyidejűleg, a repülőgép jövőbeli fontosságát is tekintetbe vette. Miután Schwarz Dávid meghalt, mielőtt sikeres repülést tudott volna végrehajtani léghajójával, megvásárolta szabadalmát, és ennek koncepciójából sokat átvett.

1895. augusztus 31-én Zeppelin szabadalmat kapott, amely már a végleges konstrukció legtöbb elemét tartalmazta. Az egyik szokatlan, korábban nem ismert elv az volt, hogy több független ballont tervezett összekapcsolni mintegy vonatként. A szabadalom megnevezése Lenkbarer Luftfahrzug (vagyis: ,,kormányozható, levegőben közlekedő vonat").

Az a szakértői bizottság, melyhez benyújtotta a terveket, kevés érdeklődést mutatott iránta, így a gróf kénytelen volt saját forrásai felhasználásával megvalósítani elképzelését. 1898-ban megalapította a Gesellschaft zur Förderung der Luftschiffahrt (,,társaság a léghajózás elősegítésére"), saját 800 000 márka megtakarított tőkéje több mint felének felhasználásával. Műszaki vezetőnek Theodor Kobert, majd később Ludwig Dürrt választotta.

Az első zeppelin építése 1899-ben kezdődött Friedrichshafen mellett a Boden-tó Manzell-öblében felállított úszó hangárban.

Ezt a helyszint azért választották, hogy a felszállás bonyolult műveletét könnyebbé tegyék, ugyanis az úszó hangárt könnyen lehetett szélirányba forgatni. A 128 m hosszú LZ1 jelzésű prototípus léghajót két 10,6 kW (14,2 lóerő) teljesítményű Daimler motor hajtotta, melyek a léghajó alatt, egymás mögött helyezkedtek el. A kormányzáshoz felhasználtak egy ellensúlyt, melynek helyzete a két motor-gondola között állítható volt. Az LZ a típusjelben a Luftschiff Zeppelin = Zeppelin léghajó rövidítése.


Az első zeppelint a Boden-tóról 1900. július 2-án bocsátották fel. Ez a repülés mindössze 18 percig tartott, mivel az ellensúlyt mozgató mechanizmus eltörött. A javítás utáni próbarepülések igazolták a koncepció helyességét, (a második és harmadik repülés 1900 októberében zajlott le) és a francia La France léghajó 6 m/s-os sebességi rekordját +3 m/s-al megdöntötték. Ezek az eredmények azonban nem nagyon győzték meg a további lehetséges feltalálókat. Mivel kimerültek a gróf pénzügyi tartalékai, arra kényszerült, hogy szétszereltesse a prototípust és eladja fémhulladéknak, majd 1901-ben felszámolta vállalkozását.

Nagymértékben a repülés szerelmesei támogatásának köszönhető, hogy Zeppelin vállalkozása második (majd harmadik) lehetőséget kapott, és sikerült végül megnyugtatóan biztonságos és gazdaságos megoldásokat kifejleszteni.

A segítség adományokból, egy külön erre a célra szervezett lottó jövedelméből, több alapítvány pénzéből, egy Zeppelin gróf felesége tulajdonában lévő ingatlanra felvett jelzálog kölcsönből, valamint magának Zeppelinnek 100 000 márkás hozzájárulásából állt össze. Ebből a tőkéből sikerült megépíteni az LZ2-t, mely először és utoljára 1906. január 17-én szállt fel. Miután mindkét motor meghibásodott, kényszerleszállást hajtott végre az Allgäu hegységben, ahol a lehorgonyzott léghajó javíthatatlanul megsérült egy viharban. Az LZ3-ba beépítették az LZ2 felhasználható alkatrészeit, és ez lett az első valóban sikeres zeppelin, mely 1908-ig 45 légiút alatt összesen 4398 km-t repült. Ettől kezdve a német hadsereg is érdeklődni kezdett az új eszköz iránt, megvásárolta az LZ3 léghajót és átnevezte Z I-nek. Ez a példány iskolaléghajóként szolgált 1913-ig, amikor is elavulás miatt leszerelték.

A hadsereg az LZ4-et is meg kívánta vásárolni, de előtte ragaszkodott egy 24 órás próbarepüléshez. Mialatt ezt a követelményt teljesítették, Stuttgart mellett Echterdingenben átmenetileg leszálltak. 1908. augusztus 5-én délután, a rövid pihenő alatt egy vihar eltépte a horgonyt. A léghajó nekiütközött egy fának, kigyulladt és gyorsan porráégett. Senki nem sérült meg komolyan, bár a szerelők, akik a motort javították, csak merész ugrással menekültek meg. Ez a szerencsétlenség bizonyára a Zeppelin program végét jelentette volna, ha csak nem indul meg egy tömeges spontán adományozási hullám, melynek eredményeképp 6 096 555 márka impozáns összeg gyűlt össze. Ez lehetőséget adott Zeppelin grófnak, hogy megalapítsa a Luftschiffbau Zeppelin GmbH-t (Léghajóépítő kft.)

Az I. világháború előtt

Az I. világháború előtt összesen 21 zeppelin készült el (az LZ5-től az LZ 25-ig). Az 1909-ben befejezett LZ6 lett az első, polgári légiforgalomban használt jármű. A világ első légiközlekedési vállalata, az újonnan alapított DELAG hét LZ6-ot vásárolt 1914-ig. A léghajók a tengeri hajókhoz hasonlóan külön nevet is kaptak a gyártási számukon kívül, például az LZ8 Deutschland II (1911), az LZ11 Viktoria Luise (1912), az LZ17 Sachsen (1913) lett. A megépült léghajókból hét balesetekben megsemmisült, leginkább akkor, amikor hangáraikba vitték be őket. Sebesülések nem voltak. Egyikük az LZ7 Deutschland volt, amely 1910. június 19-én kezdte meg első útját. Június 28-án a zeppelineket népszerűsítő kéjutazásra indult. A fedélzeten többek közt 19 újságíró is tartózkodott. Az LZ7 a rossz időben Alsó-Szászországban, a Bad Iburg melletti Limberg hegynek ütközött, de senki nem sérült meg. Összesítve a DELAG léghajók mintegy 200 000 km-t tettek meg és 40 000 utast szállítottak.

A német hadsereg és a hadiflotta 14 zeppelint vásárolt, ezeket Z I, /II/...-el, illetve L 1 /2/...-vel jelölték. A háború alatt a jelzéseket kétszer változtatták meg: a Z XII után LZ-vel folytatták, később hozzáadtak 30-at, hogy a gyártás volumenéről megtévesszék az ellenséges felderítést. Amikor a háború kitört, a katonaság átvette a három megmaradt DELAG léghajót is. Ez ideig már három másik léghajót leselejteztek (többek közt az LZ3 "Z I"-t is). Négy további léghajó baleset következtében semmisült meg, ebből kettőben halálos áldozatok is voltak, az LZ14 "L 1" haditengerészeti léghajót egy vihar süllyesztette el 14 halottal, az LZ18 "L 2" az egyik motor felrobbanása után kigyulladt és elhamvadt, megölve a teljes személyzetet.

1914-re a legmodernebb zeppelinek hossza elérte a 150-160 m-t, térfogata pedig a 22 000-25 000 m³-t, lehetővé téve kb 9 tonna teher szállítását. Jellemzően három Maybach motor hajtotta ezeket, egyenként 300-410 kW (400-550 LE) teljesítménnyel, sebességük elérte a 80 km/h-t (22 m/s).
Az I. világháború alatt
Bombázók és felderítők

A zeppelineket bombázóként használták a háború alatt, azonban említésre méltó siker nélkül. A háború elején a német vezérkar vérmes reményeket fűzött a léghajókhoz, mivel abban az időben úgy tűnt, hogy előnyei nyilvánvalóak az akkori repülőgépekkel szemben - csaknem olyan gyorsak voltak, igen sok fegyvert vihettek magukkal, sokkal nagyobb mennyiségű bombával lehetett megterhelni és összehasonlíthatatlanul nagyobb volt a hatótávolságuk. A végzetes gyengéik azonban hamar megmutatkoztak, ugyanis sokkal sebezhetőbbek voltak az ellenséges tüzérséggel szemben.Az első zeppelintámadás Belgium inváziójának második napján következett be. A Z VI-ot ágyúgolyó találta el, és Köln közelében kényszerleszállást hajtott végre. Két másik léghajót augusztusban lőttek le, ezek a franciák zsákmányai lettek. Bebizonyosodott, hogy a zeppelinek nappali támadása jól védett objektumok ellen hibás taktika volt, a vezérkar emiatt minden bizalmát elvesztette a léghajókban, a továbbiakban átengedte az összes zeppelint a haditengerészetnek.

Az Északi-tenger és a Balti-tenger felett főleg felderítésre használták a léghajókat, ahol többször elvezették a flottát az ellenséges hajókhoz. A háború egész ideje alatt mintegy 1200 felderítő repülést végeztek. A tengerészeti légierő több stratégiai légitámadást is intézett az Egyesült Királyság ellen, ez egyrészt a bombázási technika fejlődését ösztönözte, másrészt az angolokat arra szorította, hogy megszervezzék légelhárításukat. Az első légitámadást a császár hagyta jóvá 1915 januárjában. Az éjszakai rajtaütést csak katonai célpontok ellen tervezték, de miután az elsötétítés általánossá vált, sok bomba célzatlanul hullott Kelet-Angliára.

Az első támadást 1915. január 19-én hajtották végre, ez volt a történelem első légibombázása polgári személyek ellen, melynek során két zeppelin huszonöt, egyenként 50 kg-os bombát és számos 3 kg-os, teljesen hatástalannak bizonyult gyújtóbombát dobott le Great Yarmouthra, Sheringhamre, King's Lynnre és a környező falvakra. Összesen négy ember halt meg, az anyagi károkat 7740 fontra becsülték, de a közvélemény szerint az emberáldozatok és az anyagi károk teljességgel összehasonlíthatatlanok. Ezután további tizenkilenc támadás következett, melynek során 37 tonna bombát dobtak le, összesen 181 ember halt meg, és 455 megsebesült. A brit védelem először a Királyi Haditengerészet és a brit hadsereg között oszlott meg, 1916-ban azután a hadsereg vette át a teljes légvédelmet, és egy sor 4 coll (102 mm) kaliberű ágyút alakított át repülőgépek elleni használatra. Fényszórókat szereztek be, melyeket először a rendőrség kezelt, de tapasztalatlanságuk következtében a léghajók helyett időnként tévedésből felhőket világítottak meg.


A zeppelinek elleni légvédelem eleinte igen hézagos volt, mivel az első vadászgépek nem voltak hatásos fegyverekkel felszerelve, az egyetlen lehetőségük az volt, hogy bombákat dobtak le a léghajókra. R. A. J. Warneford Morane Parasol repülőgépével volt az első pilóta, aki leszedett egy zeppelint 1915. június 7-én. Hat 9 kg-os bombát dobott a zeppelinre Gent felett, haditettéért Victoria-keresztet kapott.

A légitámadások 1916-ban is folytatódtak. Egy májusi bombatámadás után, mely tévedésből Londont érte, a császár engedélyt adott a városközpontok elleni támadásokra. 1916-ban 23 léghajótámadást intéztek Nagy-Britannia ellen, melyek során 125 t robbanóanyagot dobtak le, a halálos áldozatok száma 193, a sebesülteké 691 volt. A légvédelem szorosabbá vált, és új zeppelineket is bevetettek, ezek a régebbi típusok 1800 m-es szolgálati magasságához képest 3750 m magasan repültek. A reflektorok fényének elkerülése érdekében amikor csak lehetőség volt rá, a felhők felett támadtak, és kötélen egy megfigyelőt bocsátottak le a bombázás irányításához. Ezt a biztonságnövelő taktikát részben ellensúlyozta a léghajó személyzetének szorongása az egyre javuló légvédelem miatt. Az angolok 1916 közepe táján bevezették a vadászgépeken a légcsavarkörön át tüzelő szinkronizált géppuska használatát, ezekkel már a zeppelinek is támadhatók voltak.

Az első éjszakai légigyőzelmet 1916. szeptember 2-án aratta William Leefe Robinson hadnagy, amikor a Londont támadó 16 léghajóból az egyiket gyújtólövedékekkel lelőtte. (A léghajó nem zeppelin, hanem egy favázas Schütte-Lanz SL11 volt.) Haditettéért szintén Victoria-keresztet kapott. 1916. szeptember 24-e kora reggel egy vadászrepülőgép és légelhárító tüzérség okozta az L.33 (Kapitänleutnant Bocker) lezuhanását Little Wigboroughnál az Essexi Colchester közelében, amikor első támadását hajtotta végre. A roncs gondos vizsgálata lehetővé tette a briteknek, hogy felfedezzék, hol vannak saját léghajó-konstrukciójuk hibái. Egy 250 LE-s motort sikerült is megmenteni a roncsból, amit beépítettek egy Vickers gyártmányú R.9 léghajóba, melynek motorteljesítménye korábban nem volt elegendő.

A hatékony vadászgépek megjelenése jelentette a zeppelin-veszély végét. Új zeppelineket vetettek be, melyek 5500 m magasan repültek, de az ebben a magasságban tapasztalt hideg és a változó irányú szelek zavarták repüléseiket. 1917-ben és 1918-ban csak tizenegy zeppelin-támadást hajtottak végre Anglia ellen, az utolsónál életét vesztette Peter Strasser korvettkapitány, a német haditengerészeti léghajózás parancsnoka is.

A háború alatt összesen nyolcvannyolc zeppelin épült. Több mint hatvan megsemmisült, durván ugyanannyi veszteségük eredt balesetekből, mint az ellenség tevékenységéből. Ötvenegy támadást hajtottak végre, melynek során 5806 bombát dobtak le, megölve 557 embert és megsebesítve 1358-at.

Összegezve: a léghajók bevetéseit az okozott anyagi kárnál sokkal hatékonyabbnak ítélik, mivel megzavarták a haditermelést és tizenkét vadász századot, valamint 10 000 embert kötöttek le a légvédelem céljaira.
Technikai fejlődés

A háború a zeppelineknél alkalmazott technikát is jelentősen előrevitte a katonaság egyre emelkedő igényeinek következtében. A háború vége felé a Zeppelin gyár, mely több telephelyet létesített Németország szerte, néhányat a frontokhoz jóval közelebb, mint Friedrichshafen, képessé vált 200 m hosszú, vagy még ennél is hosszabb léghajókat építeni, 56 000-69 000 m³ térfogattal. Hasznos terhelésük 40-50 tonna lett, és 100-130 km/h sebességre lettek alkalmasak, meghajtásul öt-hat, egyenként 195 kW-os (260 LE) Maybach motort használtak.

Az ellenséges repülőgépekkel és a fényszórókkal való találkozás elkerülése céljából a zeppelinek egyre magasabbra (akár 7600 m-ig) tudtak emelkedni, és egyre nagyobb lett hatótávolságuk is. Például a bulgáriai Jambol bázisú LZ104 "L 59" 1917 novemberében parancsot kapott, hogy erősítésként csapatokat szállítson Német Kelet-Afrikába (ma Tanzánia). A léghajó az erősítéssel későn érkezett, jelentést kapott, hogy a német csapatok vereséget szenvedtek az angoloktól, így vissza kellett fordulnia. Összesen 6757 km-t tett meg 95 óra alatt, és ezzel megdöntötte a távrepülés akkori rekordját.

Ehhez a technikai fejlődéshez jelentős mértékben Zeppelin egyetlen komoly versenytársa, a mannheimi Schütte-Lanz léghajógyár is hozzájárult, noha ezt a szerepét sokszor alábecsülik. Bár az ő léghajóik soha nem váltak ismertebbekké, Schütte professzor sokkal tudományosabb hozzáállása a léghajótervezéshez több fontos újítást eredményezett, melyeket később a Zeppelin társaság is átvett.Ilyen volt például az áramvonalas cseppforma, az egyszerű, mégis jól működő kereszt alakú farokszerkezet (mely a sokkal bonyolultabb doboz-szerkezetű vezérsíkokat váltotta fel), az egyedi közvetlen hajtású motor gondolája, a vadászgépek ellen használt géppuska-állások és a gázszellőztető tengelyek, melyek biztonság céljából eltávolították a többlet hidrogént.
A háború vége

A német vereség egyúttal a német katonai kormányozható léghajók végét is jelentette, mivel a szövetségesek a német légierők teljes leszerelését követelték és a megmaradt léghajókat hadi jóvátételként elvették. A Versailles-i egyezmény szó szerint az alábbiakat tartalmazza a léghajókról:

198. cikkely
Németország fegyveres erői nem rendelkezhetnek semmiféle katonai vagy haditengerészeti légierővel. [...] Nem kaphatnak egyetlen kormányozható léghajót sem.
202. cikkely
Jelen szerződés életbelépésekor az összes katonai és haditengerészeti anyagot át kell adni a Szövetséges és Egyesült Hatalmaknak. [...] Különösen az alábbi felsorolás szerinti anyagokat, melyek vagy katonai használatban voltak vagy katonai használatra szánták:
[...]

Repülőképes, gyártás, javítás vagy összeszerelés alatt álló kormányozható léghajók.
Hidrogén előállítására alkalmas telepek.
Kormányozható léghajók és bármilyen más repülőgép hangárjai.

Átadásukat megelőzően a kormányozható léghajókat Németország költségére fel kell tölteni hidrogénnel, a hidrogén előállítására szolgáló telepek és a léghajók hangárai a fent említett Hatalmak ellenőrzése alatt Németország kezelésében maradnak addig az időpontig, amíg a léghajókat át nem adják. [...]

1919. június 23-án, egy héttel azelőtt, hogy az egyezményt aláírták, több katonai zeppelint megsemmisített a személyzete a hangárjában, hogy elkerüljék a átadásukat a szövetségeseknek. Ezzel követték a német flotta példáját, mely elsüllyesztette a hajókat két nappal azelőtt, hogy Scapa Flow-ba értek volna. A megmaradt kormányozható léghajókat 1920-ban átadták Franciaországnak, Olaszországnak, Nagy-Britanniának és Belgiumnak.
Az I. világháború után
Első lépések a feltámadás felé

Zeppelin gróf 1917-ben, a háború vége előtt meghalt. Dr. Hugo Eckener kapott megbízást a zeppelin üzlet folytatására, aki sokkal korábban megjósolta, hogy a kormányozható léghajók hasznosabbak lesznek békében, mint a háborúban. A versailles-i egyezmény kiütötte versenytársukat, a Schütte-Lanz céget, amely a katonai léghajók specialistája volt.

A Zeppelin társaság és a DELAG szerette volna újraindítani a polgári repülést, amilyen gyorsan csak lehet. Minden nehézség ellenére megépítettek két kis zeppelint: az LZ120 Bodensee-t, mely először 1919 augusztusában repült, és a következő két évben mintegy 4000 utast szállított; és az LZ121 Nordsternt, melyet stockholmi rendszeres járatraszántak.

A szövetséges hatalmak 1921-ben követelték, hogy ezt a két zeppelint is jóvátételként adják át kompenzációként azokért a léghajókért, melyeket még 1919-ben megsemmisített a személyzetük. További zeppelinek nem épültek, részint az antant tilalma miatt. Így egy ideig leállt a zeppelin léghajózás.

Eckener és munkatársai azonban nem adták fel, és keresni kezdtek beruházókat és annak útját, hogy kikerülhessék a szövetséges korlátozásokat. Végre 1924-ben megszületett a lehetőségük. Az Amerikai Egyesült Államok kísérletezni kezdett merev léghajókkal, és megépítették az első példányukat, a ZR-1 USS Shenandoah-t és egy továbbit rendeltek Nagy-Britanniától, amikor az angol R38 (ZR-2)-t törölték. A Zeppelin L70-en alapult R38 azonban széttört és felrobbant első próbarepülésén 1921-ben. A teljes 44 fős személyzet életét veszítette.

Ilyen előzmények után Eckener igyekezett rendelést szerezni a következő amerikai kormányozható léghajóra. Természetesen Németországnak kellett a költségeket állnia, mivel ezt is hozzászámították a háborús jóvátételhez, de a Zeppelin műveknek ez mellékes volt. Így Dr. Dürr főmérnök megtervezte az LZ126-ot és felhasználva az évek alatt összegyűlt összes tapasztalatot, elkészítették az addig legtökéletesebb zeppelint, mely első repülését 1924. augusztus 27-én hajtotta végre.
Az ZR-3 "USS Los Angeles" Manhattan déli része felett

Egyetlen biztosítótársaság sem volt hajlandó a Lakehurstre való utazás biztosítására, mely természetesen magába foglalta volna az Atlanti-óceán feletti repülést is. Eckener azonban annyira bízott a léghajóban, hogy kész volt a cég teljes tőkéjét kockára tenni, és október 12-én, helyi idő szerint 7 óra 30 perckor parancsnoksága alatt elindult a léghajó az Egyesült Államokba. Nem csalatkozott hitében: a léghajó a 8050 km-es utat 81 óra 2 perc alatt tette meg minden probléma nélkül. Amerikában hatalmas tömeg ünnepelte lelkesen az érkezést, és Calvin Coolidge elnök Eckenert és a személyzetet meghívta a Fehér Házba, ahol a zeppelint ,,a béke angyalának" nevezte.

Aranykor


Az LZ126 leszállításával a Zeppelin társaság visszaszerezte vezetését a merev léghajók építésében, de ez még nem jelentette azt, hogy gazdasági téren is talpraállt. A következő terv végrehajtásához szükséges pénzalapok megszerzése roppant nehéznek bizonyult a háború utáni Németországban és két év kemény munkájába telt Eckenernek, hogy biztosítsa a pénzügyi hátteret az LZ127 számára.

Két további év múltán, 1928. szeptember 8-án az új, a gróf tiszteletére Graf Zeppelin-nek keresztelt kormányozható léghajó első ízben repült. A léghajó hossza 236,6 m, térfogata 105 000 m³ volt, így ő lett az addig épített legnagyobb léghajó. Eckener eredetileg kísérleti és bemutatási célokra szánta az új zeppelint, hogy előkészítse az utat a menetrend szerinti léghajózásra, de egyúttal utasok és posta szállítását is tervezte, hogy fedezze a költségeket. 1928-ban az első távolsági út során elrepült Lakehurstbe, ahol Eckenert és legénységét ismét lelkesen fogadták konfettis felvonulással New Yorkban és ismételt meghívással a Fehér Házba. Később a Graf Zeppelin Németországban túrázott, és felkereste Olaszországot, Palesztinát és Spanyolországot. Egy újabb utat Amerikába 1929 májusában megszakította egy Franciaországban bekövetkezett motormeghibásodás.

1929 augusztusában az LZ127 újabb merész vállalkozásba kezdett: Föld körüli útra indult. A ,,levegő óriásának" egyre növekvő népszerűsége megkönnyítette Eckenernek szponzorok keresését. Egyikük, William Randolph Hearst, az amerikai sajtómágnás volt, aki azt kívánta, hogy a nevezetes út hivatalosan Lakehurstből induljon. Hearst megbízta Grace Marguerite Hay Drummond-Hay újságírónőt, hogy küldjön tudósításokat a léghajó fedélzetéről, így ő lett az első nő, aki körülrepülte a Földet. A Graf Zeppelin Friedrichshafen érintésével Tokióba, majd Los Angeles-be repült, végül vissza Lakehurstbe. A teljes utat 21 nap, 5 óra és 31 perc alatt tette meg. A befejező Friedrichshafen-Lakehurst és visszaúttal együtt összesen 49 618 km-t tett meg.


A következő évben a Graf Zeppelin számos utat tett Európában majd 1930. májusban sikeres túrát hajott végre Dél-Ameikában, amivel meg kívánta nyitni az első tengerentúli rendszeres légijáratot. A nagy gazdasági világválság és a merevszárnyú repülőgépek növekvő versenye ellenére az LZ127 által szállított utasok száma és a postaküldemények mennyisége állandóan nőtt 1936-ig. Emellett a léghajó egy másik figyelemreméltó küldetést is teljesített, 1931 júliusában északi-sarki kísérleti utat teljesített. Ez az út Zeppelin gróf egyik álma volt húsz évvel korábban, melyet azonban nem tudott valóra váltani a háború kitörése miatt.

Eckener ki akarta egészíteni sikeres léghajóját egy hasonló zeppelinnel, a tervezett LZ128-cal. Az angol R101 utasszállító léghajó 1930. október 5-én elszenvedett szerencsétlen balesete azonban arra kényszerítette a Zeppelin társaságot, hogy újragondolja a hidrogénnel töltött ballonok biztonságát, és az eredeti terveket felhagyták egy új koncepció kedvéért. Az LZ129 lényegesen fejlettebb technikát alkalmazott, és úgy tervezték, hogy hidrogén helyett héliummal töltik meg.
A bukás


1933 után Németország nemzetiszocialista vezetése kezdte beárnyékolni a zeppelinüzletet. A nácikat nem érdekelte Eckener ideája a népek békés kapcsolatairól, azzal is tisztában voltak, hogy a kormányozható léghajók használhatatlanok lennének hadicélokra, ezért figyelmüket a levegőnél nehezebb repülőgépekre fordították.

Más részről azonban propaganda célokra akarták kihasználni a léghajók népszerűségét. Mivel Eckener visszautasította az együttműködést, Hermann Göring, a náci légügyi miniszter új repülőtársaságot alapított 1935-ben, a Deutsche Zeppelin-Reederei-t (DZR) amely átvette a léghajó útjai feletti irányítást. A zeppelinek ettől kezdve farkukon a náci horogkereszttel a nácik rendelkezésére álltak és különutakat hajtottak végre, melyek során indulókat és náci propagandabeszédeket harsogtak az égből.

1936. március 4-én az LZ129 első repülését teljesítette. A léghajót Eckener sebtiben a német elnökről, Paul von Hindenburgról nevezte el, ezzel megelőzve azt, hogy Adolf Hitler legyen a névadója. Az új politikai helyzetben azonban Eckener nem kapta meg a szükséges héliumot a katonai embargó következtében, ugyanis csak az Egyesült Államok rendelkezett a ritka semleges gázzal elegendő mennyiségben. Ezért az a végzetes döntés született, hogy az LZ 129 Hindenburgot a korábban is használt, gyúlékony hidrogénnel töltötték fel. Az LZ129 a propagandamissziója mellett bekapcsolódott a transzatlanti légijáratokba az LZ127 Graf Zeppelinnel együtt.

1937. május 6-án, mialatt kikötött Lakehurstben egy óceánt átszelő út után, több ezer néző szeme láttára a léghajó farka tüzet kapott és néhány másodperc alatt a Hindenburg elhamvadt. Vele együtt meghalt a 97 utasból 35 a léghajó fedélzetén és a földi személyzet egy tagja is.

A tűz tényleges okára egyértelműen soha nem derült fény, de az is ismeretlen, miért terjedt át a tűz olyan hihetetlen gyorsan a gép farkától a teljes léghajóra.

Bármi okozta is a szerencsétlenséget, a kormányozható léghajózás végét a politika és a közeledő háború pecsételte meg, nem a roncs maga. Mindennek ellenére mintegy 400 utas maradt a várakozó listán, akik már befizették a jegy árát és még mindig repülni akartak a zeppelinekkel. Ők 1940-ben visszakapták a jegyek árát.

A Graf Zeppelin ezután is repült többször, de utasszállító légiutat az Egyesült Államokba nem tett többé és egy hónappal a Hindenburg katasztrófája után kivonták a forgalomból és múzeumba vitték. Eckener még megkísérelte, hogy héliumhoz jusson a Hindenburg testvérhajója, a Graf Zeppelin II. részére, de mivel a náci vezetés használhatta volna a léghajót, valamint amúgy sem lett volna elégséges mennyiségű hélium hozzáférhető az USA embargója miatt, fáradozása sikertelenül végződött. Az új zászlóshajó 1938-ban készült el, hidrogénnel töltötték, így néhány próbarepülést hajtott végre, (az elsőt szeptember 14-én) de utasokat már soha nem szállított. A következő léghajó, az LZ131, melyet nagyobbra terveztek még a Hindenburgnál és a Graf Zeppelinnél is, soha sem jutott túl azon, hogy néhány gyűrű alakú bordát legyártottak hozzá.

A Graf Zeppelin II karrierje ezzel még nem ért véget. A Luftwaffénak szánták, és a II. világháború kitörése előtt mintegy 30 próbarepülést végzett. A legtöbb próbarepülést a lengyel határ közelében hajtották végre, először a Szudétáknál, majd a Balti-tenger térségében. Az egyik alkalommal az LZ130 átlépte a lengyel határt a Hel-félsziget közelében, ahol egy a pucki haditengerészeti légibázisról felszállt lengyel Lublin R-XIII repülőgép megállította és a lengyel légtérből való távozásra kényszerítette.

Ezalatt az LZ130-at rádiófelderítésre használták, különféle telemetrikus műszerekkel szerelték fel. 1939 májusától augusztusig Anglia partjai mentén hajtott végre repüléseket, hogy kiderítse, mire szolgálnak a Portsmouthtól Scapa Flowig felállított 100 m magas tornyok, melyeket repülőgépek helymeghatározására (radar) használtak. A vizsgálatok kiterjedtek fényképezésre, rádióhullámok megfigyelésére, mágneses analízisre, de nem volt alkalmuk a működő brit radarrendszer észlelésére, mert rossz frekvenciatartományban keresgéltek - túlságosan magas frekvenciákon keresték a jeleket, mivel a hasonló német készülékek ebben a tartományban működtek. A hibás végkövetkeztetés az volt, hogy a brit tornyok nem a radarral kapcsolatosak, hanem a haditengerészeti távközlés és mentés eszközei.

Szeptember 1-jén, Lengyelország német inváziójával kezdetét vette a második világháború. A Luftwaffe tulajdonában lévő LZ127 és LZ130 léghajót a frankfurti nagy zeppelin hangárba vitték, ahol az LZ 131 váza is volt. 1940 márciusában Göring elrendelte a megmaradt léghajók szétszerelését és az ezekből kinyert alumíniumot a náci hadiipar kapta meg. A többi anyag és alkatrész szétszóródott és jórészt nyom nélkül eltűnt a háború végére.Nem német építésű merevvázas léghajók


Azokat a léghajókat, melyeket Zeppelin rendszere szerint építettek, gyakran zeppelineknek hívják akkor is, ha semmi kapcsolatban nincsenek a Zeppelin társasággal. Több ilyen léghajó épült az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában az 1920-1930-as években, ezek többnyire az összetört vagy zsákmányolt I. világháborús német Zeppelin léghajók másolatai.

A brit R33 és R34 például csaknem teljesen hű másolatai voltak a német L-33-nak, mely 1916. szeptember 24-én szenvedett balesetet Yorkshire-ben, de csaknem épen maradt. Annak ellenére, hogy csaknem három évvel később, 1919-ben szálltak fel először, ezek a testvér-léghajók váltak a legeredményesebb brit zeppelinekké. 1919. július 2-án az R34 hajtotta végre az első oda-vissza repülést az Atlanti-óceán felett. 1919. július 6-án szállt le a Long Island-i Mineolán 108 órai repülést követően. A visszautat csak július 8-án kezdte meg, mert nehézséggel járt a kikötés, ami 75 órát vett igénybe. Nagy-Britannia fontolóra kezdte venni egy léghajókból álló flotta felállítását a távoli gyarmatokkal való kapcsolat biztosítására, de a háború utáni rossz gazdasági helyzet azt eredményezte, hogy a legtöbb léghajót szétbontották, a gyakorlott legénységet szélnek eresztették egészen addig, amíg 1929-ben el nem kezdték építeni az R-100 és R-101 zeppelint.

Másik példa az Amerikában épült ZR-1 USS Shenandoah, amely 1923-ban repült először, míg az USS Los Angeles ZR-3 gyártás alatt állt. A léghajó keresztelője augusztus 20-án Lakehurstben volt, és az első léghajó volt, melyet héliummal töltöttek, ami olyan ritka gáz, hogy a Shenandoah feltöltéséhez majdnem felhasználták az egész világ akkori készletét. Amikor a Los Angeles elkészült, először azzal a héliummal töltötték fel, amit a ZR-1-ből szivattyúztak át.
Napjaink fejlesztései

Nagy meglepetést okozott, hogy a zeppelinek még az 1930-as években is versenyképesek voltak a többi transzatlanti szállítással szemben. Előnyeik közé tartozott, hogy lényegesen több utast voltak képesek szállítani, mint a korabeli repülőgépek és olyan utazási körülményeket tudtak nyújtani, mint a luxushajók. Kevésbé fontos előnyük volt az, hogy kisebb volt az energiafelhasználásuk, mint a levegőnél nehezebb repülőgépeké. Ugyanakkor az óriások üzemeltetése bonyolult volt, különösen a személyzetet illetően. Gyakran a fedélzeten tartózkodó személyzet tagjai többen voltak, mint az utasok és a földön nagy csapatra volt szükség a landoláshoz és az induláshoz. Ezen kívül hatalmas hangárokat kellett építeni a légikikötőkben, hogy beférjenek a zeppelinek. (A Hindenburg magasabb volt, mint a New York-i Szabadságszobor a talapzata nélkül, nem beszélve a 245 m-es hosszáról.)

Jelenleg, a nagy és gazdaságos merevszárnyú repülőgépek korában nem lehet tudni, hogy a hatalmas léghajókat nyereségesen lehetne-e üzemeltetni a rendszeres légiforgalomban, bár az energiaköltségek folyamatosan nőnek, ezért a figyelem ismét rájuk irányult. A legújabb időkben a viszonylag lassú, ,,fenséges" cirkálás alacsony magasságban és kényelmes atmoszférában rendelkezik valamennyi vonzerővel. Maradt néhány terület léghajók számára a II. világháború alatt és után is, mint például a hosszú megfigyelések, tengeralattjárók elleni őrjáratok, TV felvételek készítése, és reklám, amelyek számításba jöhetnek, noha ezek ugyanígy illeszkednek az olcsóbb, nem merevvázas léggömbökhöz.

Időről időre felmerül az az ötlet, hogy zeppelineket teherszállításra, különösen igen nagy terhek szegényes infrastruktúrájú területekre juttatására lehetne használni. Az egyik ilyen vállalkozás a Cargolifter terv volt, melyben még a Hindenburgnál is nagyobb hibrid (nem teljesen zeppelin-típusú) léghajókat képzeltek el. 2000 körül az elképzelés valósággá is vált, amikor a CargoLifter AG megépítette a világ legnagyobb bevásárlócsarnokát 60 km-re Berlintől délre. A csarnok hossza 260 m, szélessége 210 m, magassága 107 m volt. 2002 májusában a merész terv kifutott a pénzéből és a vállalkozás csődbe ment.
A Zeppelin NT léghajó

A 1990-es években az eredeti friedrichshafeni Zeppelin társaság utóda, a Zeppelin Luftschifftechnik GmbH újra nekilátott a léghajóépítésnek. Az első kísérleti léghajó (mely később a Friedrichshafen nevet kapta) 1997 szeptemberében repült először. Bár nagyobb, mint a közönséges hagyományos léghajók, a Neue Technologie (új technika) zeppelinek sokkal kisebbek, mint a óriás elődeik és nem teljesen Zeppelin-rendszerűek a hagyományos értelemben, mivel csak fél-merev felépítésűek. A nagyobb hasznos terhelésen kívül fő előnyük a hagyományos léghajókkal szemben nagyobb sebességük és kiváló kormányozhatóságuk. Időközben a Zeppelin NT léghajót már sorozatban gyártják és gazdaságosan használják kéjutazásokra, kutató repülésekre és hasonlókra.

2004 júniusában első ízben adtak el egy Zeppelin NT-t egy japán vállalatnak, a Nippon Airship Corporationnek turistautak és főleg Tokió közelében reklámcélokra. Az aichi 2005-ös kiállításon fontos szerepet játszott. A léghajó megkezdte útját Friedrichshafenből Japánba Genf, Párizs, Rotterdam, München, Berlin, Stockholm és más európai városok érintésével. Az orosz hatóságok azonban nem engedélyezték az ország területe feletti átrepülést, ezért inkább szétszerelték a léghajót és hajón Japánba szállították, minthogy meg kelljen ismételni a Graf Zeppelin történelmi útját Németországból Japánba.

2005 októberében az amerikai Steve Fossett és a német Paul Stroehle állított fel egy léghajós gyorsasági rekordot Zeppelin NT -vel Friedrichshafenben. Az új hivatalos rekord 111,8 km/h (69,5 mph vagy 60,4 csomó). Ennél lényegesen gyorsabban is (140 km/h) haladt már léghajó, a USS Macon de ezt akkor nem hitelesítették.

2005 novemberében a gyémántbányászatáról híres De Beers társaság kutatóprogramot kezdett a Kalahári-sivatag felett léghajóval. Egy korszerű műszerekkel felszerelt zeppelin potenciális gyémántlelőhelyet keresett úgy, hogy a terület pásztázásával kis-sűrűségű szikla-előfordulások (úgynevezett kimberlit csövek) után kutatott. Sajtójelentések szerint 2007. szeptember 21-én a léghajó Botswanaban megrongálódott egy forgószélben. A léghajó kikötött állapotban volt és senki sem tartózkodott a fedélzeten, így személyi sérülés nem történt.

2008 novemberétől az amerikai Airship Ventures társaság működteti a legújabb Zeppelin NT07 léghajót, ami az N704LZ regisztrációs számot és az "Eureka" nevet kapta. Kalifornia szerte igénybe vehető, de a főbb uticélok San Francisco, San Diego, Los Angeles, Monterey, Szilikon-völgy. A társaság pilótaképzési programot is indított, amelynek keretében pilótaengedéllyel rendelkezők szerezhetnek képesítést kifejezetten az NT07 típusra, illetve az engedéllyel nem rendelkezők másodpilótaként kaphatnak helyet a pilótafülkében.
Kulturális hatások

A zeppelinek története különösen érdekes a bélyeggyűjtők számára. Több ország kiadott zeppelines bélyegeket, melyeket a zeppelin által szállított postára szántak. A legritkábbak a Hindenburg szerencsétlenül végződött légiútján szállított leveleken voltak. Angliában Suffolkban terveznek léghajómúzeumot nyitni.

A zeppelinek ihletet adtak zenének, filmeknek és az irodalomnak is. 1934-ben a calypso énekes, ,,Attila, a hun" adott ki egy lemezt "Graf Zeppelin", címmel, ezzel emlékezett meg a léghajó trinidadi látogatásáról a Rio de Janeiro-i világvásárra vezető útja során. Több alkalommal is szerepeltek zeppelinek a mozivásznon, így a Zeppelin (angol, 1971) film, mely egy német zeppelin-misszióról szólt az I. világháború alatt, a Darling Lili (amerikai, 1970, az LZ129 utolsó útjáról), A Hindenburg (amerikai, 1975, katasztrófafilm a szerencsétlen sorsú LZ129-ről), és néhény film, melyben csak mellékszereplő volt a léghajó: The Assasination Bureau (angol, 1968), James Bond - A View to a Kill (angol-amerikai, 1985), Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (amerikai, 1989), The Rocketeer (amerikai, 1991), Sky kapitány és a holnap világa (amerikai, 2004), A Very Long Engagement (francia, 2004) és Flyboys (amerikai, 2007) A zeppelinek inspirálták a Final Fantasy, és Crimson Skies számítógép/videojáték sorozatot is.

Az 1968-ban alakult Led Zeppelin angol rockegyüttes neve is innen származik.

Forrásoldal:hu.wikipedia.org/wiki/Zeppelin_(léghajó)


 
 
0 komment , kategória:  Egyrétegű csereszalvétáimhoz:  
A szalvétafeliratok üzenete a retró korból
  2013-09-27 09:50:26, péntek
 
 

Link

Egy gyűjtőszenvedéllyel kapcsolatos írás részlete a TINTA Könyvkiadó által:

A szalvéta szó nemzetközi vándorszó és több nyelvben is hasonlóan hangzik, pl.: olasz salviéta, orosz szalfetka, német Serviette. Európában a kéztörlő és vele együtt a neve mintegy 400 éve terjedt el széles körben, és a szó végső soron összefügg a szervíroz, azaz felszolgál, tálal francia szóval.

Az 1950-es években a hatalom éles szemmel felfigyelt arra, hogy a mindennapi életben nap mint nap használt papírtárgyak, csomagolók ideológiai üzenetet is hordozhatnak. Így született meg a TERV cigaretta, az aktuális 5 éves gazdasági terv népszerűsítésére. Ezért volt olvasható gyufacímkén: Éljen április 4, hazánk felszabadításának ünnepe. A 80 filléres csoki szeletre így került fel az akkori nagyberuházásnak népszerűsítésére az inotai erőműnek nem túl szép, sárgás-barnás grafikája. Hasonló megfontolások vezethettek oda, hogy a szalvétákra is szöveges üzenetek kerüljenek. Az üzenetek meglepő módon igen gyakran már reklámok: Mindent az Úttörő Áruházból vásárolunk, Mindent a népboltból!. Ezek ma már kicsit furcsán hatnak, hiszen a hiánygazdaságban miért is volt szükség reklámra abban az időben? A feliratok másik része gyakran nevelő célzatú: Ne törd le a facsemetét, mert abból fejlődik a nagy fa! Nem maradnak ki a szalvéták feliratai közül a nőnapi köszöntések, a honvédelmi napokra való felhívás sem.

Az 1950-es évek végének szalvétagyűjtő szenvedélyét sláger is megörökítette, emlékezetes Psota Irén dala:

Papírszalvétát kérek, mert esztet gyűjtöm én,
Veszek adok-cserélek és nő a gyűjtemény.
És tudják a környéken az összes fiúk már,
Ki szalvétát ad nékem, hát annak puszi jár.

Chicagóból Malvin néni írt egy levelet,
Azt kérdi tőlem, névnapodra mit küldjek neked?
Válaszoltam, küldjél nékem papírszalvétát,
Szegény gyerek, milyen nyomor lehet odaát,
Írta s küldött három ócska damaszt szalvétát.


Kiss Gábor, TINTA Könyvkiadó A TINTA Könyvkiadó Retró szótára itt rendelhető meg: http://www.tintakiado.hu/book_view.php?id=178

A fenti cikk megjelent a LUPE Magazinban





Link




Link

 
 
0 komment , kategória:  Egyrétegű csereszalvétáimhoz:  
Az egykori Állami Áruházat reklámozó papírszalvétához:
  2013-09-21 17:17:30, szombat
 
 

Link



Link

"Mindent egy helyen - Állami Áruház mindenütt" 1950

Az első Állami Áruházakat 1950-ben nyitották meg.

"1949. évi XXV. törvény

a Magyar Népköztársaság első ötéves népgazdasági tervéről, az 1950. január 1-től az 1954. december 31-ig terjedő időszakra:

D) Áruforgalom

39. § A fogyasztásra kerülő árumennyiség nagymértékű megnövekedése, a nép életszínvonalának emelkedése, a szocializmus építése országunkban megköveteli az állami és szövetkezeti kereskedelem fejlesztését, új üzletek, áruházak, tárházak, hűtőházak létesítését. Ennek figyelembevételével a tervidőszakban építeni kell 15 új nagy állami áruházat. Új élelmiszer-, textil-, cipő- és vasműszaki üzleteket, szállodákat, vendéglátó üzemeket kell létesíteni. Szaporítani kell a népboltok és Közért-üzletek számát. Meg kell építeni 66 új nagy kereskedelmi és 88 nagy befogadó képességű terményforgalmi tárházat. A falun támogatni, fejleszteni kell az általános földművesszövetkezeteket, mint a falu és város közötti áruforgalom fontos szerveit, és mint a szétaprózott parasztgazdaságok társulásának komoly iskoláit."
(Forrásoldal:www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=8370)

Győr első áruházát 1950 őszén nyitották meg.
Az épület nem csak az első korszerű kereskedelmi létesítmény volt a városban, de a háború után átadott első épületek egyike is. Győr ezekben az években alig kapott támogatást az újjáépítéshez. A Csepelen már megépült típusterv alapján létesült ház volt az első állami "gesztus" a nyugati határszéli városban. Lapos teteje, teljes főhomlokzatát kitöltő üvegfelülete idegenül hatott a történeti belvárosában. Tervezője, Vass Antal 1956-ban Ybl-díjat nyert ezért az épületéért.Az állam első ajándéka 1950 őszén a csepeli áruház mintájára érkezett a Bajcsy-Zsilinszky út és Baross út saroktelkére. A lapos tetős, elfekvő tömegű, Csepelről adaptált teleüveg épületet a város örömmel fogadt, még soha nem kaptak a győriek bevásárlóközpontot.Az előregyártott vasbeton fedélszék megjelenéséig, 1945 és 1952 között tervezett valamennyi épület lapos tetővel készült.Az épület "állami áruház"-ként épült meg. Időközben Centrum áruház lett belőle a kilencvenes évekig. A kétezres évek elején üresen állt, majd kínai üzlet nyílt benne. Végül 2010-ben felújították, jelentősen átalakították, a Big Ben Clubnak ad otthont.

Tatabányán1950 szeptember 27-én nyílt meg az Állami Áruház, de még nem újvárosban (sokan nem is tudták, hogy a későbbi újvárosi Centrum Áruházat miért is hívták köznyelven Államinak)

A Szegedi Állami Áruház 1954-ben alakult meg Szegeden a Széchenyi tér és a Kárász utca sarkán levő áruház helyén. Az új Centrum Áruház pedig 1965-ben nyílt meg.




Régi fényképeken a salgótarjáni Állami Áruház:



Link



Link



Link

Építész tervező: Vass Antal

Az áruház a város főterén, a vasútállomás közelében áll. "Az áruházi igazgatás sűrűn váltakozó vezetőinek igényére az eredeti koncepció - nem előnyére - sokat változott és az építkezés elhúzódását eredményezte. Hagyományaink tárházában ilyen karakterű épület nehezen található. Az új utakat kereső, a korszerű képletből kiindult első terv a bírálóbizottság tagjai zömének a tetszését - akkortájt - nyilvánvalóan nem nyerhette el, ezért vált szükségessé az áttervezés. A második átdolgozott tervre viszont a stílusáramlatok negatív jegyeit próbálták alkalmazni." Vass Antal F: architecahungarica.hu

Vass Antal, (1917-1988) - 1956-ban az Ybl Miklós-díj II. fokozatával tüntették ki, többek között a salgótarjáni Állami Áruház tervezéséért. Az áruház a főutca és a Fő tér sarkán álló egyemeletes épület. Jellegzetessége aföldszint árkádsor, és az emeleti szint szinte tömörnek ható homlokzata. Az eredeti épület a tetőfödémben levő ablaksorral megvilágított, galériával kialakított belső térrel rendelkezett, amit azóta átalakítottak.

Volt Állami Áruház majd Centrum Áruház, ma Star Áruház.

(Forrásoldal: egykor.hu/salgotarjan/allami-aruhaz/1075)

A Gazdasági Főtanács döntése nyomán 1948 őszén a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium Költségvetési Osztálya 200 000 forint póthitel-keretet nyitott meg az ösztöndíjasok felruházásának céljából. ,,A döntés szerint az összeget Állami Áruházakban kell elvásárolni. Az ösztöndíjasok a körükből kiküldött bizottság javaslatára és a Minisztérium döntése alapján, a rászorultság mérve szerint részesülnek segélyben. Egy személy legfeljebb 2500 forintot kaphat (utalványban). Alulírott előadó tárgyalt az Állami Áruházak vezetőségével, és megállapodott velük, hogy a kapott póthitelből az 'Állami Áruházak Rt. Budapest' a 9599. sz. csekkszámlára előlegesen 100 000 forintot utalványozunk be. Ezt követően az Állami Áruházak vezetősége 200 000 forintos vásárlási hitelt nyit részünkre a Kossuth Lajos utca 9. szám alatti áruházban. E hitel terhére az általunk kiállított utalványokkal vásárolhatnak az ösztöndíjasok. A vásárlók jegyzékéből és a részükre kiállított utalványok szériaszámából négy példányban jegyzéket kell küldeni az Áruházba."

(Forrásoldal:archivnet.hu/hetkoznapok/nepbunda_es_uti_csomag.html)


 
 
0 komment , kategória:  Egyrétegű csereszalvétáimhoz:  
Az egykori filmujdonságokat bemutató szalvétámhoz:
  2013-09-21 07:12:44, szombat
 
 

Link

Anton Szemjonovics Makarenko: Igor és társai

A világhírű regényről maga a világhírű pedagógus és író mondja el a legtalálóbb ismertetést:

"Az Új ember kovácsában az a kérdés foglalkoztatott, hogyan ábrázoljam az embert a közösségben, hogyan ábrázoljam az ember harcát önmagával, a közösség harcát önmaga értékéért, saját arculatáért, hogyan mutassam be ezt a többé-kevésbé megfeszített küzdelmet. Az Igor és társaiban egészen más célokat követtem. Azt a nagyszerű közösséget akartam leírni, annak a közösségnek akartam ábrázolni belső mozgalmait, sorsát és környezetét, amelyben magam is dolgoztam."


Jókai Mór: Szegény gazdagok

A Szegény gazdagok Jókai Mór 1860-ban írt regénye. Egy Fatia Negra nevezetű álarcos bandita, valamint egy gazdag uzsoráscsalád egymásba ágazó történetét meséli el.

Legelterjedtebb nézetek szerint Jókai a valós életből vette Fatia Negra alakját: egy utazása során ismerte Nopcsa László báró történetét, aki 1833 és 1848 között Hunyad megye főispánja volt . Róla is olyan legendák terjengtek, hogy időnként mint rablóharamia fosztogatja a környék lakosságát. A regény megjelenése után több helybéli látni vélte a párhuzamot Fatia Negra és Nopcsa báró között, sőt, állítólag maga a báró is felfedezte azt.

Cselekménye


A történet egy része az újgazdag Lapussa család körül forog: a család feje az öreg Demeter, aki már évek óta rossz egészségi állapotban van, ezért fekvőbeteg. Van egy fia, János, egy lánya, az özvegy Lángainé (Matild). Volt egy harmadik fia is, azonban ő meghalt, de marad utána két unoka, a fiatal Henriette és a gyermek Kálmán.

Demeter igen kiállhatatlan személy, de két gyermeke (János és Matild) minden este ott ülnek a szobájában, társaságot biztosítván neki, mert attól félnek, ellenkező esetben az öreg kitagadja őket a végrendeletből. Henriette is ott van, bár őt kevéssé érdekli a vagyon, de nincs más választása, mert az öreg Demeter a gyámja. A legjobban Kálmán lóg ki a sorból, aki csak nagy néha látogat el a beteghez, akkor is tiszteletlen vele, mert őt sem érdekli a pénz.

Egy este Lapussa János szitkozódva jön haza, és elmeséli, hogy Hátszegi Lénárd báró hogyan járatta vele a bolondját, mikor meghívta magához, de nem jött a fogadására, hanem az előszobában várakoztatta, míg János meg nem unta, és ott nem hagyta. Ezért sértve érzi magát, egyenesen azt tervezi, hogy embereket fogad fel a megveretésére. Másnap az öreg Demeter kíváncsian fogadja a hazatérő Jánost, hogy ,,pofon vágta-e" Hátszegit, mire az csak kerülő válaszokat ad, míg végül kiböki, hogy együtt mulatozott a báróval, aki valójában egy szeretetreméltó gavallér. Továbbá közli, hogy meghívta vendégségbe a Lapussa házhoz.

Aznap Kálmán is betér a szobába, bár csak Henriettet keresi: a latinleckéit mutatná meg neki átolvasásra. Az öreg Demeter jól összeveszik vele, végül elveszi tőle a leckéket, hogy majd ő megmutatja egy hozzáértőnek.

Másnap megérkezik vendégségbe Hátszegi, távozása után János célozgat Demeter úrnak arra, hogy nem lenne rossz dolog, ha a báró az épp eladósorban lévő Henriette-hez jött volna háztűznézőbe. Demeter valóban nem talál kifogást a gondolatban, de Lángainé hevesen tiltakozik, szerinte Henriette még túl fiatal. Két hét múlva viszont már az egész család el van ragadtatva a báró személyétől, így már nyílt titok, hogy esküvő lesz. Henriette azonban hirtelen ágynak esik. Az orvos megállapítja, hogy rézoldat mérgezésben szenved, és azt feltételezi, hogy a rosszul tisztított rézedények okozhatták a bajt. Ugyanakkor megjegyzi, hogy Sipos fiskális úr segédje, Vámhidy Szilárd is pont akkor, pont ugyanezekkel a tünetekkel betegedett meg. Henriette nagyon el van keseredve, és mikor kettesben marad Demeter úr mindenesével, Margarival, odaad neki egy köteg levelet, hogy égesse el azokat. Margari azonban kíváncsiságból beleolvas a levelekbe, és rájön, hogy azok tartalma nagyon is érdekelheti Demeter urat. El is megy hozzá, és átadja neki a leveleket - cserébe szerződésben megegyeznek, hogy az esküvő után Margari élete végéig Hátszegi személyi titkárja lesz. Miután ebben megegyeznek, Margari az összes levelet elolvassa az öregnek.

Másnap vendégségbe érkezik Sipos úr, akinek meghagyták, hogy gyűjtse össze a tudnivalókat Hátszegi báróról. Sipos kimerítő anyagot gyűjt össze, és így összegzi a kutatását: a báró testileg egészséges ember, gazdag; durva, erőszakos és hirtelen haragú; ,,csodálatos hajlama van a betyáros kalandkereséshez"; és ,,a hozzá legközelebb állók suttogásai szerint van valami titokszerű egész életében, vannak számbavehetetlen napok és hetek, amik mintegy hézagot képeznek nála az évben".

Miután Sípos közli a megállapításait, Demeter úr átadja neki a Henriette-től zsákmányolt leveleket. Az ügyvéd teljesen összetörik az elolvasásuk után, Demeter úr pedig megállapítja, hogy ezen bizonyítékok szükségessé teszik Henriette mihamarabbi kiházasítását - amivel Sipos mélyen egyetért. Miután a fiskális hazatér, előveszi a segédjét, Szilárdot, és közli vele, mit olvasott a levelekben: Szilárd és Henriette szerelmesek voltak egymásba, Kálmán közvetítette a leveleiket, amelyeket latin nyelven írtak. Mikor hírét vették a házassági tervnek, úgy döntöttek, hogy eldobják az életet, és mindketten mérget vettek be. Szilárd nem tagadja ezt le, és megingathatatlan elhatározása, hogy kitart Henriette mellett. Később Henriettet is szembesítik a levelekkel, Demeter úr pedig megzsarolja: írja alá a házassági szerződést, vagy Kálmán fegyintézetbe kerül, Szilárd pedig börtönbe, amiért öngyilkosságra akart rávenni egy fiatal leányt. Henriette belegyezik, a jelen lévő Sipos úr pedig megkéri őt, hogy írja le a kettejük jelszavát, amely Szilárd számára azt jelenti, hogy már nem szereti őt. Mikor szilárd elolvassa ezt, megtörik, és letesz a reménytelen szerelemről. Sipos úr ráveszi, hogy hagyja el Pestet, és figyelmébe ajánlja Arad megyét, ahol tisztújítás közeleg.

A menyegző megtörténik, és Hátszegi lovas kocsin viszi Henriettet erdélyi birtokához. Útközben az öreg Satrakovics Gerzsonnál, a báró vadász cimborájánál szállnak meg. Henriette itt hall először a környék híres rabló vezéréről, a Fatia Negráról.

Az erdélyi Lúcsia-barlangban gyűlnek össze egy kiterjedt hamispénzverő banda tagjai, akiknek Fatia Negra a vezére. A bányászok a kitermelt aranyat alap esetben kötelesek beszolgáltatni az államnak, amely ezért cserébe némi juttatást biztosít - ezzel szemben ők saját gépekkel saját pénzt nyomtak, és csak az arany egy részét szolgáltatták be. Megérkezik a barlanghoz Fatia Negra szeretője, Anica és annak apja Onuc is. Miközben Onuc leadja a nyers aranyat, és felveszi a pénzérméket, a lánya kettesben marad a rég nem látott szerelmével. A féltékeny Anica bár nagyon szereti Fatia Negrát, közli vele: ha egyszer megcsalja, ő végez vele.

Idő elteltével Henriette megszokja a környezetét, de nem tud közel kerülni Hátszegihez. Ő azonban szinte bármire hajlandó, hogy meglágyítsa felesége szívét, mikor Henriette megkéri, hogy adományozzon pénzt az iskola újjáépítésére, habozás nélkül megteszi. Később találkozik Juon Táréval, a híresen erős hegyi pásztorral, aki a hegyekben él híresen szép feleségével, Mariórával. Él velük egy háziasított medve is, akivel - mint Henriette megtudta - a báró gyakran birkózott játékból. Egy nap egy borítékot kap ismeretlen feladóval, amelyben egy szép fekete ékszert talál. Rögtön arra gondol, hogy ezt csak Szilárd küldhette neki. Mikor Hátszegivel elmennek egy fogadásra, úgy dönt, hogy felveszi magára a nyakéket. A fogadáson azonban botrány tör ki, mert egy öreg hölgy felismeri az ékszert, és közli vele, hogy azt az ő nyakából tépte le a Fatia Negra tulajdon kezével. Hátszegi meglepő módon védelmére kel, és azt hazudja, hogy ő vette Henriettnek az ékszert, majd mikor kettesben maradnak, udvariasan közli vele, hogy nem akarja megtudni, honnan van. Henriettet meglepi Hátszegi viselkedése, és azt gondolja, tudná szeretni őt - ellenben Szilárd személye megkérdőjeleződik előtte.

Az eset után Hátszegi hosszabb vadászatra megy egy társasággal, Henriette pedig élénken érdeklődni kezd a Fatia Negra legendája után. A pópától - aki a román nyelvet tanította neki - megtudja, hogy a haramiavezér tanyája a környéken lehet. Megtudja azt is, hogy a minap egy vajákos asszonynál járt a bandita, és egy állatok ellen használatos erős mérget vett tőle. Henriette úgy gondolja, hogy Juon Táre és Marióra medvéje ellen akarja használni, hogy szabadon el tudja csábítani az asszonyt miközben a pásztor a messzi hegyekben van, ezért értesíti a bandita szeretőjét, Anicát. Két nap múlva Hátszegi és vadásztársasága visszatér a kastélyba. A bárót csúnya vadászbaleset érte: éjszaka egymaga eredt egy medve után, az pedig csúnyán elbánt vele, összezúzta a testét úgy, hogy hordágyon kellett hazahozni. Este Anica visszatér Henriette-hez, és elmeséli neki, mi történt: Mikor megtudta Fatia Negra árulását, Mariórához sietett, de ott már csak a kinyúlt medvét találta, amely később el is pusztult. Közölte Mariórával, hogy a haramia ide tart, és felkészültek a védekezésre: Marióra megfújta a hatalmas kürtöt, melynek hangját a hegyekben is hallani lehet - Juon így tudja, hogy a kedvese bajban van, és elindul hazafelé -, továbbá elreteszelték az ajtót. Megérkezett a bandita is, és próbálta magát behízelegni a zárt ajtó mögé. Az asszonyok rávették, hogy akassza le a fegyvereit egy messzi fa ágaira, ezt meg is tette, de mégsem engedték be. Erre a Fatia Negra megdühödött, és nekifeszült az ajtónak, kis híján betörte. Ebben a pillanatban megérkezett Juon Táre, és küzdelembe kezdett vele. Egyik sem tudott a másik fölé kerekedni, végül mindketten lezuhantak a magas patakmederről, Juon pedig fekve maradt. Anica leakasztotta a fáról Fatia Negra fegyverét, de nem tudta lelőni a szerelmét - az észre sem vette őt, csak nagy nehezen tudott eloldalogni.

Az öreg Demeter a halálán van, megíratja a végrendeletét, melyből mind Kálmánt, mind Henriettet kitagadja. Lángainé nem tud megbékélni ezzel, ezért ígéretet tesz, hogy megsemmisítteti az iratot, Demeter elmebetegségére hivatkozva. Az öregúr még aznap meghal.

Időközben Szilárd kelendő partinak számít hídvár környékén, de ő nem tudja elfelejteni a szerelmét. Pesten járva megtudja a legújabb híreket, mely szerint Lángainé megtámadta az öreg Lapussa végrendeletét, Demeter úr beszámíthatatlanságára hivatkozva. Megtudja továbbá azt is, hogy Henriette öccse, Kálmán megszökött otthonról, de még előtte egy negyvenezer forintos váltót hamisított nővére nevére.

Juonm Táre és felesége az eset után eltűntek a vidékről, senki nem tud róluk semmit. A mit sem sejtő Fatia Negra felkeresi Anicát és a pénzverő bandát. Ígéretet tesz rá, hogy elveszi a szerelmét, és közli, hogy lassan véget kell vetni a pénzverésnek, mert árulástól tart. Nemsokára be is tartja az ígéretét: a Lúcsia-barlangban hatalmas mulatságot rendeznek, melynek keretében a haramiavezér felfordított kereszt előtt látványosan esküt tesz Anicának. A lány a végére azonban nem tudja elviselni a komédiázást, és a szemére veti a banditának, hogy tud Marióráról, valamint közli vele, hogy elárulta őt. A mulatozók közt valóban megjelentek észrevétlenül a pandúrok, köztük Juon Táre is. Fatia Negra hamar észbe kap, és a hatalmas hordókban álló szeszt a földre dobott fáklyára borítja, a zűrzavarban pedig kereket old. A nagy tűzben Juon megvakul, és Anica arca is összeég.

Később Hátszegi betér Makkabesku tanyájára, és elpanaszolja, hogy út közben eltört a szekerének tengelye. Pénzzel teli ládikót ad Makkabeskunak megőrzésre, de az nem szívesen vállalja a dolgot, fél a Fatia Negrától. Erre Hátszegi odaadja neki a saját kétcsövű vadászpuskáját - mondván: maga töltötte meg, egyik csövét söréttel, a másikat golyóval - majd gyalog továbbered a dolgára. Kis idő elteltével valóban megjelenik Fatia Negra. Az ijedt Makkabesku mindkét töltetet rálövi, de a haramiának ez meg sem árt. Mire Hátszegi visszaérkezik, Makkabeskut a földön találja eszméletlenül, a pénzzel teli ládikája pedig eltűnt. Az eset nagyon elkedvetleníti, hazatérve szokatlan hevességgel támad rá Henriette-re, és a szemére veti, hogy tud a Szilárddal való egykori szerelméről, valamint méltatlankodik, amiért az öreg Demeter kizárta őt a végrendeletéből. Ettől fogva még jobban megromlik a kettejük viszonya. Hátszegi egyre többet tölt barátainál, Kengyelessy gróféknál, ott gyakran összefut Szilárddal is. Kengyelessyné feltűnően keresi Szilárd társaságát, és ez ingerli Hátszegit. Mikor kettesben marad a grófnéval, kitudakolja, hogy pénzügyi természetű kapcsolat van köztük, és felajánlja neki a kívánt kölcsönt, ha cserébe Vámhidyt nem látják ezentúl szívesen vendégként. A grófné elfogadja az ajánlatot. Hátszegi három nap múlva viszont rájön, hogy rászedték, a megírt váltót a grófné elküldte Henriette-nek azzal az üzenettel, hogy sikerült meggyőznie Hátszegit, adjon pénzt Kálmán bűneinek tisztázására.

Henriette férje aggályai ellenére azonnal Pestre indul, a váltót pedig a vállfűzője köré hajtogatja, nehogy bárki rátaláljon. Mivel Hátszeginek egyéb elfoglaltságai vannak, Satrakovics Gerzsont kérik fel, hogy kísérje el. Az úton azonban mind a négy ló lesántul, ezért éjszakára be kell térniük egy csárdába. Gerzson megissza az útravalóra hozott kulacs bort, és nem sokkal később úgy elalszik, hogy Henriette sehogy sem tudja felébreszteni. Ekkor megjelenik Fatia Negra két emberével, és követeli Henriettetől, hogy adja át a váltót. Mikor az letagadja, a rablóvezér azt is közli, hogy tudja, hogy a vállfűzője alá rejtette. Henriette nagyon dühös lesz erre, odalép Fatia Negrához, és lerántja az álarcát, majd elájul a látványtól. Mikor Gerzson úr nagy sokára felébred, senkit sem talál a csárdában.

Közben Vámhidy mint szolgabíró járja a térséget, és az egyik faluban találkozik Kálmánnal, aki beállt színésznek. Mikor Szilárd rákérdez a hamisított váltóra, Kálmán ártatlannak vallja magát, és közli, ő csak egy negyven forintos váltót írt alá. Szilárd azonnal jegyzőkönyvet vesz fel Kálmán vallomásából, aki azonban az éjszaka folyamán eltűnik. Szilárd eljuttatja a vallomást Pestre, melynek alapján elfogatják Margarit. Ő azzal védekezik, hogy Lapussa János utasítására írta a váltót.

Gerzson visszatér Aradra, és jelenteni akarja Hátszeginek az esetet, de senkit nem talál otthon, csak rajta nevető urakkal találkozik. Mikor érdeklődik a nevetség tárgyáról, közlik vele, hogy ő erőszakkal kényszerítette Henriettet, hogy megszálljanak a csárdában, ahol eszméletlenségig lerészegedett, és olyan őrjöngésbe kezdett, hogy a bárónénak menekülnie kellett. Gerzson úr ezután felhagy régi életével, és legfőbb céljának a Fatia Negra elfogását tűzi ki. Több politikai fórumon is szót emel ez ügyben, de egészen addig nem veszik komolyan, míg a Fatia Negra meg nem támadja azt az egységet, amely a Lúcsia-barlangban lefoglalt aranyat szállítja Bécsbe. Az eset után valóban megszerveznek egy egységet a vidék rablóinak elfogására, vezetőjének pedig Vámhidy Szilárdot teszik meg.

Egy alkalommal Hátszegi és vadászcsapata összefut Vámhidyékkal. A báró felajánlja Szilárdnak, hogy szálljon meg a kastélyában, az visszautasítja az ajánlatot. Hazatérve Hátszegi mégis azt mondja Henriette-nek, hogy készüljön fel a vendéglátásra, mert meghívta Vámhidy Szilárdot vendégségbe, ő maga nem lesz itthon, mert elutazik. Henriette kétségbe esik, és az éjszaka megszökik a kastélyból, egy kis erdei kunyhóban húzza meg magát.

Szilárd közben egy malom udvarán táborozik le estére. Felkeresi őt a vakká lett Juon Táre, és figyelmezteti: kihallgatta Fatia Negra és emberei beszélgetését, akiknek az a tervük, hogy rajtaütnek a pandúrokon. Szilárd nem akar hinni neki, de később felfedezi, hogy a csapat összes tagja mélyen alszik, altatót kevertek az italukba. Megjelenik valóban a Fatia Negra is, és párbajt vívnak. Szilárdnak sikerül megvágni a haramia csuklóját, aki erre bátorságát vesztve menekülni kezd. Szilárd üldözőbe veszi, eljutnak egészen addig az erdei lakig, ahol Henriette is meghúzódott. Fatia Negra talál egy pisztolyt, és Szilárdra szegezi. Pénzt ajánl neki, csak engedje el, de az nem fogadja el - Fatia Negra erre a saját szájába veszi a pisztoly csövét, és meghúzza a ravaszt. Henriette, aki mindennek szemtanúja volt, ájultan esik össze.

Az eset után híre ment, hogy Hátszegi Lénárd lovasbalesetet szenvedett: leesett a nyeregből, de a kengyelbe akadt a lába, a megriadt ló pedig szétrúgta a patáival az arcát. Henriette kiegyenlítette Kálmán tartozását, de hiába kerestette az öccsét, sosem találta meg. János és Lángainé hosszú évekig pereskedtek, végül meg kellett osztozniuk az örökségen. János úr szó szerint belerokkant ebbe.

Henriette és Szilárd sosem lettek egymáséi.

Műfaja

A mű Jókai alapvető stílusának megfelelően romantikus regény. A fiatal Vámhidy Szilárd testesíti meg benne a forradalmi gondolkodású, tettre kész fiatalembert, vele kapcsolatban már felmerül Jókai nemzeti romantikája, mikor Szilárd az állam alkalmazásába kerül - ezzel pont ellentétes Hátszegi Lénárd jelleme, aki élvhajhász, költekező, a közügyekkel szemben szenvtelen, ráadásul rendkívül pénzéhes. A cselekmény fele az erdélyi havasokon játszódik, ez illik a romantika tipikus vadregényes hátterére. A regény egyik elemzője, Szilasi László felveti azt a gondolatot, hogy a Szegény gazdagok nem is annyira regény, mint inkább románc. A terminust Northrop Frye könyvéből (A kritika anatómiája) veszi át: a románc olyan műfaj, mely a regény és a mítosz határán helyezhető el. Ebben a műfajban a főszereplők általában mitikus figurák, a mellékszereplők és a környezet megformálására inkább a realisztikus ábrázolásmód a jellemző.
Szereplők

A cím feloldása több szereplő sorsán keresztül történik, őket mind a pénzéhségük, vagy mások pénzéhsége teszi tönkre:

Lapussa Demeter: Halálos beteg, a pénzsóvár gyermekei pedig minden percüket betegágya mellett töltik, nehogy kihúzza a nevüket a végrendeletből. Demeter úr ezt a végletekig kihasználva zsarnokoskodik felettük.

Lapussa János: Apja halála után a gyermekei kegyetlen pereskedésbe kezd annak teljes vagyonáért. Bár az örökség felét megkapja, ő maga belenyomorodik a civódásba. Mégis mindörökké arról panaszkodik, hogy ellopták a vagyona felét.

Lapussa Henriette: Az őt ért megrázkódtatások miatt már 26 évesen megőszül, a keze remegős lesz, és idegkimerültség kínozza. Sosem találja meg a szerelmet.

Hátszegi Lénárd: Rablóvezérként rengeteg pénzt harácsol össze, de nem áldoz jótékonysági célokra, az idejét mulatozással és utazgatással töltöti. A regényben a mihaszna, maradi nagybirtokos szerepét tölti be. Mikor a vagyona egy részét lefoglalják, az élete kockáztatásával próbálja visszaszerezni - végső soron ez is okozza a vesztét.

Az egyetlen kivétel Lapussa Kálmán: ő fellázad az arisztokrata életmóddal szemben, és a szegény, de szabad életet választja. Ingyenélő aranyifjúból az élelmes szegény művész mintaképe lesz.
Filmek

Jókai regényéből háromszor forgattak filmet. Az első filmváltozat 1914-15-ben még a Deutsche Bioscop Gesellschaft produkciójában készült, a második 1938-ban fekete-fehérben, Csepreghy Jenő rendezésében. Hátszegi bárót Uray Tivadar, Lapussa Henriettet Szeleczky Zita, Vámhidy Szilárdot Szilassy László, Anicát Lukács Margit játszotta.

1959-ben Bán Frigyes rendezett a műből színes filmet. A cselekménye kisebb részletekben eltér a regénytől: Vámhidy Szilárd talpraesettebb, kitartóbban üldözi Fatia Negrát, Hátszegi ugyanakkor vakmerőbb és gavallérabb benne. Fontos eltérés, hogy a filmben lelepleződik, hogy Fatia Negra azonos Hátszegi báróval, a regényben ez a végén sem derül ki konkrétan. A tanyacsárdában, ahol Henriette letépi Fatia Negra álarcát, a regényben szinte azonnal elájul, a filmben azonban látható Hátszegi arca, valamint a filmben Fatia Negra úgy lesz öngyilkos, hogy előtte saját maga letépi az álarcát.

A főbb szerepekben:

Lapussa Henriette: Krencsey Marianne
Vámhidy Szilárd: Láng József
Hátszegi Lénárd: Benkő Gyula
Anica: Bara Margit

Musical

A regényből Kocsák Tibor és Miklós Tibor írt nagy sikerű musicalt. A musical premierje a margitszigeti szabadtéri színpadon volt, ezután a József Attila Színház tűzte műsorára, ahol 2011 júniusáig volt látható. A musical főbb szereplői:

Henriette: Krassy Renáta
Hátszegi Lénárd: Zöld Csaba
Vámhidy Szilárd: Blazsovszky Ákos, Zentai Márk
Anica: Valentin Titánia
Pópa: Vikidál Gyula
Kengyelesy grófné: Ullmann Mónika, Kocsis Judit
Kálmán: Puskás Péter, Veréb Tamás
Lapussa János: Nagy Lóránt
Gerzson bácsi: Józsa Imre

(Forrásoldal:hu.wikipedia.org/wiki/Szegény_gazdagok)
 
 
0 komment , kategória:  Egyrétegű csereszalvétáimhoz:  
Takarékoskodj, hogy vásárolhass! feliratú papírszalvéta:
  2013-09-20 08:40:50, péntek
 
  Egy régi papírszalvéta ez is, amely tanító célzattal bír, a régi átkos rendszerből.Sok előnye volt azért ennek a rendszernek, még ha nem is valljuk be. Nagy kultusza volt a szalvétagyűjtésnek is anno, mint a gyufacímke gyűjtésnek is...stb...és odafigyeltek arra a készítői az adott tárgyaknak, hogy tanító célzata is legyen az általuk készített termékeknek, ne csak divattermékek legyenek. Ma már az ilyen célzatú termékeknek alig van nyoma, míg a régi szalvétáim közül tömkelegével kerülnek elő ilyen szalvéták, mely gyerekeket és felnőtteket is egyaránt oktat a jóra.



Link



Link

Ma már sokaktól hallom, hogy ha nincs mit beosztani, akkor nincs miből spórolni. Viszont amikor ez a szalvéta készült, akkor sem éltek jobb módban az emberek mint most. És a szalvéta egyben amiatt is sugallja azt, hogy ha megtalálod a magad jobblétének forrását, és spórolni is tudsz, átértékeled az életedet, és lesüt a nap fénye rád.
 
 
0 komment , kategória:  Egyrétegű csereszalvétáimhoz:  
A magyar könyv és magyar könyvesboltok szalvétája:
  2013-09-18 21:17:53, szerda
 
  Az előző korszak szalvétája ez is. Már akkor is fontos volt vezetőinknek magyarságunk megőrzése, azon felül, hogy alárendeltjei voltunk egy nagyobb hatalomnak. Igaz sok mindent bele lehetne ebbe még magyarázni esetleg, de én ezért teszem be a blogomba ezt a szalvétát, egy emlékként, és egy olyan bejegyzést szeretnék ehhez a szalvétához, ami a múlt századot mutatja be könyvkiadás terén, hogy vajon ez a szalvétaminta miért is jöhetett létre anno:



Link



Link

A magyar könyvkiadás XX. századi története

A XX. század első felének könyvkiadása:

A könyvkiadás első államosítására az első világháború után, 1919 tavaszán, a Tanácsköztársaság idején került sor. A proletárdiktatúra megszüntette a sajtószabadságot. A sajtótermékek kiadásának és terjesztésének engedélyezéséről a Szellemi Termékek Országos Tanácsa döntött. A 20 főnél több munkást foglalkoztató vállalatokat már az első napokban államosították és bizottságok irányítására bízták. Később a könyvkiadás és könyvkereskedelem teljes egésze állami befolyás alá került. Ennek a folyamatnak természetes velejárója volt a cenzúra alkalmazása.

Az 1920-as, 1930-as években a könyvkiadás terén visszaálltak a dualizmus kori tulajdonviszonyok: a kiadóvállalatok, nyomdák és könyvkereskedések visszakerültek a korábbi tulajdonosok kezébe.

A második világháborút követő koalíciós időkben, 1945-1948 között a könyvkereskedelem jelentős része még magánkézben volt, a háborús pusztítások és egyéb megpróbáltatások miatt azonban a régi könyvesboltok csak nehezen tudtak újból kereskedelemmel foglalkozni.
Könyvkiadás a szocializmus idején

A koalíciós korszak és a többpártrendszer 1949-ben véget ért. A szocialista kultúrpolitika jellemzői - a központi pártirányítás, a más világnézetek iránti harcos intolerancia és a magánkezdeményezések elfojtása - lettek az irányadóak.

Már 1948-ban elkezdődött a nagy könyvkiadók (Athenaeum, Révai, Franklin, Hungária, Új Magyar Könyvkiadó Vállalat) államosítása, majd a következő évben államosították a közép- és kisvállalkozások legtöbbjét is. Élükre megbízható kommunista vezetőket állítottak, akik legtöbbször teljesen tapasztalatlanok voltak a könyvkiadás területén.

A könyvterjesztés 1949-től a Belkereskedelmi Minisztérium felügyelete alá került. Létrejött a Könyvterjesztő Nemzeti Vállalat, mely az állami kézben levő könyvtárakat és azokat a könyvesboltokat foglalta magában, amelyek jogutód nélkül maradtak. E szervezetekből vált ki 1950-ben a kiskereskedelem irányítására a Könyvesbolt Kiskereskedelmi Vállalat. Ezen vállalatok, valamint a Szikra Könyv- és Propagandaanyag-terjesztő összevonásával született meg az Állami Könyvterjesztő Vállalat 1951-ben.

1952-ben történt meg a magán könyvkereskedelem teljes felszámolása: 87 budapesti és 95 vidéki könyvkereskedő iparjogosítványát vonták vissza. A papír- és írószer-kereskedőktől is megvonták a könyvárusítás jogát, s ezzel együtt könyvkészleteiket is elkobozták.

Az Állami Könyvterjesztő Vállalat megindította az országos könyvesbolti hálózat kiépítését. Megszűntek azok a több évszázados hagyományra visszatekintő vegyes könyvesboltok, amelyek a könyveken kívül papírárut és írószert is árusítottak. Szakkönyvesboltokat és antikváriumokat hoztak létre (orvosi, műszaki, mezőgazdasági, zenemű, idegen nyelvi, stb.).

1969-ben megalakult a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete. 1972-től a fővárosban a bolti és az üzemi könyvterjesztést az Állami Könyvterjesztő Vállalat, vidéken pedig a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat látta el. Néhány kiadó (Akadémiai, Kossuth, Táncsics) kiadványait saját terjesztőhálózatán keresztül is forgalomba hozhatta. A könyvek és folyóiratok exportját, importját kizárólag a Kultúra Könyv- és Hírlapkereskedelmi Vállalat bonyolította le.

A Kommunista Párt ellenőrző szerve, a Könyvkiadási Bizottság készítette el az ajánlott, illetve betiltott szerzők és témák listáit, melyeket aztán a kiadóvállalatokhoz továbbítottak. A kiadás nem üzleti alapon folyt, célja a tömegek oktatása volt.

A kiadók mindegyike saját profillal rendelkezett. A Magyar Tudományos Akadémia kiadója, az 1950-ben létesült Akadémiai Kiadó az akadémiai intézetek kiadványait és tudományos összefoglalásokat készítette, a magyar tudományos eredmények magyar és idegen nyelvű közzétételét, hazai és külföldi terjesztését végezte. A szótár- és lexikonkiadás, valamint a magyar nép történeti, nyelvi, művészeti, tudományos értékeinek megőrzésére hivatott sorozatok, monográfiák kiadásai alkották még fő tevékenységi körét. A bolthálózattal is rendelkező céget 1984-ben összevonták az Akadémiai Nyomdával, ezt követően Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat néven működött.

A politikai kiadványok főleg a Kossuth Kiadónál, a jogi és közgazdasági művek - jogszabály- és bírósági döntvénygyűjtemények, elméleti és szakmai kiadványok - a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadónál, az ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő művek a Gondolat Kiadónál láttak napvilágot.

A magyar szépirodalom kiadója a Szépirodalmi és a Magvető Könyvkiadó, a világirodalomé pedig főként az Európa Könyvkiadó volt. A szakszervezetek kiadója a Táncsics, az ifjúsági irodalomé a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó lett. A nyereségesség előtérbe kerülésével, televízió- és rádióműsorokhoz kapcsolódva az 1970-80-as években az RTV-Minerva tudományt népszerűsítő és szórakoztató műveket jelentetett meg. Az idegen nyelvű kiadványokat elsősorban a Corvina, a bibliofil jellegűeket a Magyar Helikon Könyvkiadó jelentette meg. A tankönyveket a Tankönyvkiadó adta ki.

A könyvesbolt-hálózat csak néhány nagyobb városban fejlődött. Budapesten a lakótelepeken nyíltak könyvesboltok. A fővárosban 1984-ben 162, vidéken 364 könyvesbolt működött. A magyar könyvkiadás és könyvkereskedelem látványos, számokban is jól kifejezhető eredményeket ért el, az értékek évről évre rohamos emelkedést mutattak.

A könyvpiac markáns fejlődését a könyvkiadás- és terjesztés állami támogatása tette lehetővé. Az árak költségektől és a piaci feltételektől függetlenek voltak. Az alacsony könyváraknak köszönhetően pedig a lakosság egyre többet költhetett könyvekre.

A "pártállam" keretei között azonban a könyvkiadás és forgalmazás mindvégig irányított tevékenység volt, mely nélkülözte a polgári véleménynyilvánítás és a sajtószabadság kritériumait. Természetesen ebben is történtek változások, az ötvenes évek kemény diktatúráját a '70-es, '80-as években enyhülés követte. Az ideológiai ellenőrzés fokozatosan csökkent, a cenzúra egyre lazábbá vált, a gazdasági nehézségek pedig a támogatások megcsappanásához vezettek.

Az enyhüléshez az is hozzájárult, hogy a '80-as években az állami támogatás mértéke csökkent, a kiadók ezért a könnyű műfajú és nagy sikerre számító könyvek sorozatos kiadásával próbálták a bevételüket maximalizálni. A tömegízlés ismét jelentős szerepet kapott a kiadói tervek összeállításában. Ezzel egy időben jelentősen visszaesett a szépirodalmi művek aránya, a tudományos könyvkiadás pedig még jobban megsínylette a változásokat.

Könyvkiadás a rendszerváltás után:


Az 1989-es rendszerváltás után eltűntek az ellenőrzés és a támogatás régi szabályai. Nem volt többé cenzúra, bármit ki lehetett adni és el lehetett olvasni. Ebben az évben született meg az a hivatalos közlemény, mely szerint bármely hivatalosan bejegyzett cég vagy szervezet foglalkozhat kiadással, a hatóságok előzetes hozzájárulása vagy engedélye nélkül. Minden, amit 1948 óta nem lehetett megjelentetni, most "testet ölthetett", és hatalmas példányszámokban kelt el. A kereslettel a kiadók nem tudtak megbirkózni. A megnövekedett igények kielégítésére új kiadók százai tűntek fel, melyeknek nagy része nem sokáig tudott talpon maradni. Az 1990-es Előprivatizációs Törvény után a könyvesboltok majdnem kétharmada magánkézbe került, melynek következménye az lett, hogy az üzlethelyiséget más célra használta fel az új tulajdonosa. Így falvak, néha egész városok maradtak könyvesbolt nélkül. A megmaradtaknak pedig az országban mindenütt elburjánzó utcai standokkal kellett versenyezniük. Az utcai árusok főleg közterekre, metróállomásokba, aluljárókba települtek, és leginkább a bestsellerekre szakosodtak.

A könyvipar válságának legfontosabb oka azonban a terjesztő rendszer összeomlása volt. A kommunista időkben a nagy- és kiskereskedelmet is három nagy állami vállalat irányította. Ezek a vállalatok 1990-1992 között csődbe mentek, és a terjesztést a zűrzavar jellemezte. Megszűnt a korábbi határvonal a nagy- és kiskereskedők között, eltűnt a megszokott kiadó-nagykereskedő-olvasó csatorna. A kis példányszámú könyvek terjesztését nem szívesen vállalták, vagy csak annak töredékét vették át, az árrést pedig felnyomták. A kisterjesztők általában késtek a fizetéssel, ami egy magas infláció által jellemzett gazdaságban jelentős anyagi terhet jelentett.

Mire az első privatizáció 1993-ban végbement, a kiadók helyzete még jobban leromlott, pénzügyi problémáik súlyosbodtak, a potenciális beruházók pedig elvesztették lelkesedésüket. A szerzői jogtörvény a szerzőknek kedvezett a kiadókkal szemben, így a szerzők olyan kikötésekkel élhettek, hogy a kiadók számára a mű kereskedelmi kiaknázásának lehetőségei nagyban lecsökkentek. Azzal, hogy a szerzői jog minden egyes kiadás után visszaszállt a szerzőre, az állami kiadóvállalatok raktári állománya gyakorlatilag értéktelennek számított, nem minősülhetett vagyontárgynak a privatizáció során. Végül néhány vállalat külföldi, egy vagy két magyar tulajdonos kezébe került, sok vállalatot pedig be kellett zárni.

A könyvipar posztkommunista válságának egy másik fontos tényezője az adórendszer volt. 1990-ben eltörölték a könyvkiadók és terjesztők 80%-os adókedvezményét, mely a rendszerváltás után segítette az ipar fellendülését. Az 1993-ban a könyvekre is bevezetett áfa további pénzügyi nyomást gyakorolt a kiadókra. Először 6%-os adót vetettek ki a könyvekre, mely 1994-ben 10%-ra, végül 1995-ben 12%-ra nőtt. A terheket az állam úgy próbálta ellensúlyozni, hogy a kulturális értéket képviselő könyvek kiadását segítő alapokat hozott létre. Ilyen volt a Magyar Könyv Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap , mely minden évben különböző összegeket utalt ki a költségvetésből, valamint a magán kezdeményezésű Soros Alapítvány.

Az ezredforduló után, a 2000-es években folyamatosan néhány nagy könyvkereskedő, és részben könyvkiadó cég kezdte el dominálni a piacot. Az évtized végére a könyvkiadói hátterű Alexandra (Pécsi Direkt) és a könyvkiadókhoz csak tulajdonosi hátterén keresztül kapcsolódó Libri uralják a piacot. Rajtuk kívül a szintén erős könyvkiadókkal rendelkező Líra és az online kereskedelem legerősebb alakja, a Bookline bír fontos szereppel. A könyvkiadók mozgásterét e nagy terjesztők, bolthálózatok szándékai és lehetőségei határozzák meg. Tekintettel arra, hogy 2009-re a hálózatok - nem elsősorban a gazdasági válság, hanem - a Librire és Alexandrára jellemző, nagyon drágán fenntartható, nagy alapterületű bevásárlóközpont-beli boltokból túl sokat üzemeltetnek, nagyon kemény versenyhelyzet alakult ki. A - nem fenntartható - verseny következtében a nagy hálózatok veszteségesek lettek, és a független kiadók könyveiből is kevesebbet adnak el, és jelentős késésekkel fizetnek. 2009-2010-ben a gazdasági válságtól független, mélyebb válságban van a könyvkiadás, és valamilyen irányú változások várhatók. A tömeges csőd vagy egy újfajta terjesztési modell merül fel alternatívaként.

(Forrásoldal:hu.wikipedia.org/wiki/A_magyar_könyvkiadás_20._századi_története)
 
 
0 komment , kategória:  Egyrétegű csereszalvétáimhoz:  
1960-as Országos Vendéglátóipari Napokra készített szalvéta:
  2013-09-18 10:46:23, szerda
 
 


Link



Link

1960-ban Miskolcon rendezték meg az Országos Vendéglátóipari Napokat,ennek keretén belül a regionális cukrászversenyt.Ennek egyik résztvevője volt anno Kopcsik Lajos cukrászmester is.:



Link



Link

Így emlékszik vissza Kopcsik Lajos cukrászmester a versenyre:

"1960-ban Miskolcon rendezték meg az Országos Vendéglátóipari Napokat, s ennek keretén belül a regionális cukrászversenyt. Úgy határoztam elviszem pár munkámat, megmérettetem magam. Leraktam a dísztortát, a tálon elrendezett süteményeket, s visszamentem dolgozni. Egyszer csak telefonáltak, hogy jöjjek vissza azonnal, át kell vennem a díjat, mert nyertem. 1962-től üzemvezető-helyettes, majd 1964-től vezető lettem a Borsodi Vendéglátóipari Vállalat cukrászüzeménél Kazincbarcikán. 1963-ban pedig sikeres mestervizsgát tettem."

(Forrásoldal:receptletoltes.hu/hu/archívum/11932)
 
 
0 komment , kategória:  Egyrétegű csereszalvétáimhoz:  
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 46 
2017.08 2017. Szeptember 2017.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 3343 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 69
  • e Hét: 5802
  • e Hónap: 29002
  • e Év: 334281
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.