Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 68 
Elkésett szerelmeslevél
  2017-10-20 23:06:16, péntek
 
  Wass Albert

Elkésett szerelmeslevél

Bocsásd meg, hogy csak ma írom
hozzád e régvárt levelet,
mikor az elfutott időt
már visszahozni nem lehet,
mikor lassan hajlott lett vállunk,
hajunk deres, kedvünk nehéz...
Bocsásd meg, hogy ily nagyot késett,
Szinbád, a vidám tengerész.

Hajómat hullámok dobálják,
ringattak színes tengerek,
tündérek, sellők, boszorkányok
bűvöltek a vizek felett.
vihar tülkölt olykor, s vérszínű
tornádó csalta ki merész
birokra kedvem... s ment, dalolt
Szinbád, a vidám tengerész.

Nem gondol Rád? Ki tudhatja,
mire gondol a csönd a mélyben,
míg fönt orkánok orgonálnak
és bőg a szél, s a gyilkos szélben
árbóc ropog, vitorla reccsen,
az élet olcsó, úr a vész...
Így élte életét bolondul
Szinbád, a vidám tengerész.

De olykor, ha leszállt az éj,
hullám pihent s a szelek álltak,
csönd volt s a csillagok feredni
korallos szűz mélységbe szálltak:
mint kit titkos varázslat vert meg,
szíve üres lett és nehéz,
s korlátnak dőlve messze nézett
Szinbád, a vidám tengerész.

S tenger fölött, idő fölött
mint halvány, messzi csillagot,
a csillagpárás éjszaka
egy álomarcot ringatott.
Az arcodat. S felzajlott távol
egy emlék, édes, mint a méz...
Rád gondolt és nagyot sóhajtott
Szinbád, az árva tengerész.

S ma vén hajómon elborongva
ím látod: Rád emlékezem.
Tépett vitorlám rongyait
búcsúkendőként lengetem.
Oly rengeteg sok, amit érzek,
s amit mondhatok, oly kevés:
Csak téged hordott szíve mélyén
Szinbád, a hűtlen tengerész.

Te voltál én, és én Te voltam.
Menekültem, s jöttél velem.
Te voltál, kedves, legelső
s a legutolsó szerelem
S mint koldussá lett vén kalóz,
prédált kincsére visszanéz:
úgy gondol ma Rád búcsúzóul
Szinbád, az öreg tengerész.

Mondják: talán még élünk egyszer,
- Ki tudhatja az igazat?
De ha így lesz, új életében
örökre melletted marad.
Vitorlát bont majd, színeset,
illatos víg szelet idéz,
s dalolva száll tengerre Véled
Szinbád, az örök tengerész.
 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert versei  
Két őszi vers
  2017-10-16 12:35:28, hétfő
 
  Wass Albert

Két őszi vers


1.
1928. szeptember 15.
Ma láttam a legelső őszi fát.
Megálltam előtte,
s levett kalappal mondtam egy imát.

Ma láttam a legelső őszi fát.
Mennyit láttam már... Isten, Te tudod:
a sárga fából és a sárga lombból
nekem mennyi jutott, mennyi jutott.

Az is eltelt. Mert minden eltelik:
tavaszi illat, nóta, csók, virág...
Ma még kacagsz, virágpompás a kerted,
s holnapra megjelennek
az első őszi fák.

2.
Mikor az őszi szelek szállnak
bozontos erdők, tar hegyek felett:
jaj, de csodaszépen muzsikálnak!

Mikor már a szívedet is
valami bús érzés befonta:
szeptemberi szelek zenéjét
merengve hallgatod naponta.

Mert amikor nótává halkul
halálnál, csendnél csendesebben
magyar mezőn a magyar bánat:
ó, nem sír annál semmi szebben!

Olyankor drága vágyat érzel
mindentől messze elmaradni,
s őszi szelek magyar dalába
belehalni, belehalni...
 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert versei  
Őszi levél ...
  2017-10-10 13:25:08, kedd
 
  Wass Albert

Őszi levél ...

Sűrű köd borul a szürke útszéli fákra , s a sápadt utcalámpák halvány fényében megcsillnó asztfaltra lucskosan tapad egy-egy sárga levél. Ilyenkor a szívünkre is úgy ráfekszik a köd , ilyenkor névtelen bánatok bolyongják be velünk a könnybe fulladt várost, s lelkünk sötét sikátorain lapulva leskelődnek csavargó emlékei a nyárnak...
Sötét árnyak lopódznak utánunk:ezersok gondolat , s úgy járunk megis ,gondolattalan...
Céltalan...Valami kéne,valami , aminek neve nincs...mit tudom én...
Talán jó volna most ismerős fák alatt járni...Talán...elhallgatni egy ismerős kacagást...
Ilyenkor nincs kacagás.
Ősz van.
 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert versei  
Gyertyaláng
  2017-09-11 12:05:04, hétfő
 
  Wass Albert

Gyertyaláng

Emlékszobor. Aranyló nevek rajta:
mögöttük izzó, vérpiros csaták,
mögöttük sajgó, megtört életek:
síró gyermekek és síró anyák...

Emlékszobor... ennyi maradt csupán
belőlük, és a tűzből, mely vezette
a milliókat messze golgotákra,
és feszítette millió keresztre.

Sok régi ház hiába várja őket,
s fehér csöndjével sok fehér falu...
üzenetet nem hoz többé felőlük
fehér felhők közt a vándordaru.

Nem járnak többé esténként csodálni
kalászhullámon tékozolt csodát...
bús hazájuk elvégzett csodáit
magukkal vitték s most őrzik tovább.

Magukban őrzik. Dölyfösen, keményen,
s nem tudják, hogy a szent haza ledőlt...
Boldog halottak. Lám, mi árvábban állunk
tornyosuló emléketek előtt...

Halottak napja van ma. Rejtve, lopva
a Hargitán megszólal egy harang...
a Tátráról felel reá egy másik...
zeng-bong az éj... galang...galang... galang...
ezer kicsi harang...

Az emlékezés gyertyalángja mellett
felsorakozik óriási sorba
határon innen és határon túlról
az elesettek emlék-légiója.

Sok sápadt arc. Óh Istenem, szívünkből
de messze volt a mit sem érzés vágya...
piros rózsákat mentek megcsodálni
s megérkeztek a bíboros halálba.

Ki hinné el, hogy minden név mögött
tervek izzottak és célok lobogtak,
s hogy álmodozva, mint megannyian,
vérük titkának hordozói voltak?

Küzdtek, lemondtak, aztán újra küzdtek,
vágytak, csalódtak és megint reméltek...
Ki hinné el, hogy életük rögén
ők is csak ilyen torz meséket éltek?

Ez vőlegény volt. Ajkán csókok íze,
szívében pompás báli éjszakák...
Aztán gránátok zúgták a zenét...
aztán gránátok hozták a halált...

Ez gyermek volt még. Fák suhogtak benne,
talán szerelmes sem volt még soha...
Doberdó várta. Képét most is őrzi
kopott keretben egy kopott szoba.

Ez gyermekét hagyta itt és hazáját,
hogy a hazája boldogabb legyen...!
Ő ott maradt. A lelke itt barangol
hazát keresve, völgyön és hegyen.

Nyugosznak mind. A vérüket beszívta
a kalásztermő, szomjasajkú föld.
Mögöttük összedőlt a szörnyű Bábel,
s ami még nem volt, az is összedőlt.

S mily furcsa is: Halottak éjszakáján
a hősök lelke hogyha hazaszállna:
hány lenne, aki nem találna többé
széles e földön egy piciny hazára!

Szélvész üvölt a csíki hegyek ormán,
fekete fenyők zúgnak szilajon...
Hazájukat ha számon kérik egyszer,
mit fogsz felelni, győztes Trianon?

Mit fogsz felelni, ha Csaba vezérrel
a meg nem alkuvók seregbe kelnek,
csontváz vitézek, csontváz paripákon,
s egy bolond éjjel hazamenetelnek?!

Székely faluk harangja újra kondul,
a gyertyalángtól tüzet fog a Tátra...!
Magyarország... hányan mentek érted
örvénylő tűzbe és tüzes halálba...

Ismeretlen Testvér, ki messze földön
alszol, lelkében fűnek és virágnak.
Te már tudod, hogy hasztalan a Törvény
amit itt fent az emberek csinálnak.

Te már tudod, sorsverte zátonyodnak
magasságos, bölccsé csitult fokán,
Te már tudod, hogy örök egy a törvény:
bűn bűnhődést hord esztendők során.

Testvér, ki alszol ismeretlen sírban,
s megbékélt arcod nem láttam soha:
álmodd tovább az elnémultak álmát,
csöndes Testvérem: halott katona.

Emlékszobor. Aranyló nevek rajta,
nevek mögött egy hallgatag világ...
Ennyi sírra hogy virágot hintsek,
határon innen nem terem virág.

Határon túl kéne virágért menni...
ha már virágot hozni nem lehet,
ismeretlen, hontalan Halottak:
nektek adom e csöndes rímeket.
 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert versei  
"Non Inutilis VIXI"
  2017-09-06 17:49:07, szerda
 
  Wass Albert

"Non Inutilis VIXI"

Az életünk egy furcsa kis mese,
szeszélyes játék, bús színész dolog,
minden egy szürke váz körül forog,
fénnyel cifrázva, könnyel is tele...
Az életünk egy furcsa kis mese.

Ami körülvesz, minden: színfalak,
Nincs hang, nincs szellem, nincs szín, nincs alak,
a fény, a rózsa, a dal, a babér,
ha majd kilépünk újra visszatér,
s új élet-színészeknek itt marad.
Ami körülvesz, minden: színfalak.

S vajon, ha majd, a halk függöny legördül,
s érezzük már a Csend leheletét,
elmondhatjuk a taps elé kiállva,
hogy nem játszottuk mi sem el hiába
e végzetes, csodálatos mesét?
 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert versei  
Enyém az álmok mesepalotája
  2017-07-21 15:07:11, péntek
 
  Wass Albert

Enyém az álmok mesepalotája

Nem kell az arany,nem kell a gyémánt,
enyém az álmok minden kincse:
csak legyen a két kezem akire hintse....

Nem kell a fénylő,a pezsgő ,a pompa,
a kihűlő mámor :
enyém a szívek dobogó gondja,
enyém minden kis vágysikátor,
enyémek az elröppent sóhajok,
csókok,amik még alig-alig élnek
enyém,enyém minden virág,
minden virág és minden ének.

Enyém az álmok mesepalotája,
enyém a tavasz csoda -zenéje,
amit szívembe belemuzsikál...
s mégis. . .
mégis valami kéne. . .
valami kéne: kedves, a szád.
 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert versei  
Az Angyalok tisztása
  2017-07-21 14:30:45, péntek
 
  Wass Albert

Az Angyalok tisztása

Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj és lábujjhegyen.
Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó:
akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett.
Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt,
ahogy a fák között tovaoson.
Te már tudod, hogy ezt a szellőt
az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból.

Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod:
surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben.
Sok dolguk van, igyekezniök kell.
A virágokat is láthatod majd,
és minden virág kelyhéből egy tündérke les rád.
Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek.
De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik.
Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen reád kacagnak.

De akkor a patakot is meghallod, ahogy neked mesél,
csodálatos meséket az erdőről. . .
Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul,
s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására.
Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat
nem láthatja a szemed.

Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép.
És megállasz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved
és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek,
egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe.
A legnagyobb kincseket, amiket
ember számára megteremtett az Isten.
A jóságot, a szeretet és a békességet.

Te minderről semmit sem tudsz akkor.
Csak annyit hallasz, hogy a madarak
nagyon szépen énekelnek körülötted,
és a patak nagyon szépen mesél.
Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő.
A fák, a virágok, a fű, a moha,
a magas kék ég és rajta az a nagy, csillogóan fehér felhő,
amelyiken a Jóisten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy kék
pipájából, és jóságosan mosolyog.

Csak, amikor visszatérsz újra az emberek közé,
a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé,
és hiába gonoszak hozzád,
te mégis jóval viszonozod gonoszságukat,
szeretettel vagy mindenki iránt,
és az élet legsúlyosabb perceiben is
derű és békesség van a homlokodon:
csak akkor látják meg rajtad,
hogy az Angyalok tisztásán jártál, kedvesem.
 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert versei  
Jó lenne így...
  2017-07-21 12:22:23, péntek
 
  Wass Albert

Jó lenne így...

Bárkába szállni, nagyba, feketébe,
úgy evezni ki a messzeségbe.

Sohanemlátott part felé sietve
kikötni egy névtelen szigetre.

Lenni megbékélt önmagunknak árva,
nevétől fosztott Nemo-kapitánya.

Hullám felett, sziklába vájni házat,
gyökereket enni és csigákat.

Életet élni egymást nézve,
megcsöndesülve, megigézve.

Hegyre futni, ha jönnek mások:
babonás régi látomások.

Keresztet építeni, szörnyű-szépet,
homokba írni végtelen meséket.

Ha messziről jött honvágyak gyötörnek:
múlását lesni csendnek és időnek.

S amikor halkan közelít az óra,
befeküdni egy ringó koporsóba,

zöld vizeken sötétkék égre nézve:
úgy suhanni ki a semmiségbe.
 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert versei  
Július
  2017-07-21 12:06:59, péntek
 
  Wass Albert

Július

Fájdalmaim fekete kutyája
ma hasztalan kocogsz nyomomba már.
Virágok közt járunk ma együtt
én és a Nyár.

Ma Örömisten papja vagyok én,
hiszek életben, szépben, jóban.
Cézár vagyok az ölelésben,
Dárius a csókban.

Forró imákat dalolok,
s letépek minden vadvirágot;
ha meghalok,
csak az fogja tudni, hogy ki voltam,
aki így látott.
 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert versei  
Megnémultam
  2017-07-08 20:42:29, szombat
 
  WASS ALBERT

Megnémultam

Megnémultam... elszakadt a húr,
Nem szólal lantom többé senkinek,
A tölgy-rengeteg hulló sátorában
A természettel együtt temetek...

Lelkem szikláin meghalt az echó,
Elhallgattak a harsogó habok,
Lombok között már nem susog a szellő
S a zord hegyekről eltűnt a titok...

Hiába küldi sírva vagy nevetve
Halk csobogását egy messzi patak,
Többé nem láttok könnyet a szememben,
A kék havasról több dal nem fakad...

Megnémultam... elszakadt a húr,
Nem szólal lantom többé senkinek,
Hanem ott bent, lelkem sziklái közt
Halkan zúgnak tovább a vadvizek...
 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert versei  
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 68 
2017.09 2017. Október 2017.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 121 db bejegyzés
e év: 2091 db bejegyzés
Összes: 8495 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 837
  • e Hét: 837
  • e Hónap: 60846
  • e Év: 698578
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.