Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 15 
Invokáció: A Múzsához
  2017-08-29 21:22:12, kedd
 
  Somlyó Görgy

Invokáció: A Múzsához

Nem hívlak én, mint társaim annyian,
minden korokban, dicstelen s dicsők, -
kik vértjeid felöltve, győzni
hittek a szörny feledés hatalmán.

Nem félem én!... Oly korba születtem én,
mely összedönté századok álmait,
s megkarcosítá égi ízét
szánkban a szónak is!... így tanított,

vérünkbe marván a keserű tudást,
vinnünk halálig: élni, nem élni a
közömbös örökkévalóság
színe előtt ugyanazt jelenti.

S hogy mennyit ér e szőttjebomolt világ
minden csodája, emberi míveink,
gyors századok, s az élet, élet
lepkei mámora... Én megúntam,

hogy napra jő nap s engem e hasztalan,
vak vágy csigázzon egyre könyörtelen:
szívemben izzó végtelenség!
véges igékbe gyötörni téged.

Elhallgatok már. Vége a dalnak, - ó,
Múzsám, bocsásd el ífju papod, kemény
szolgálatodban ő kifáradt:
add, hogy örökre a dalt feledje!

Add, hogy feledjem, - s kék nyarak és ezüst
őszök varázsán ringva örökre csak
téged tanuljalak, Teremtés
daltalan éneke, hallgatagság.
 
 
0 komment , kategória:  Somlyó György versei  
Csak út
  2011-06-19 10:51:29, vasárnap
 
  Somlyó György

Csak út

végül mindenki önmagát találja
fél az úttól és mégis útra kél
vagy nem kél útra mert utazni fél
mindegy akárhogy nincs más semmi hátra

csak ez az előre az út csodája
s rémületre ez a két-egy ,,nem ér
a nevem én nem ezt és nem ezért
akartam itt játszani" mondaná - ha

nem érezné hogy elfogyott a szó
a tükörben mit rávillant Szimorg
látja az út vége is maga volt

a fény árnyat az árny fényt vet az útra
többé nincs úticél se utazó
csak út meg út csak út utaknak útja
 
 
0 komment , kategória:  Somlyó György versei  
Téli elégia
  2011-02-24 13:36:24, csütörtök
 
  Somlyó György

Téli elégia
.
Egyszerűségbe fagy a pompa,
átöltözik most a világ.
A puritán tél zord kámzsáit
kapkodják magukra a fák;
az ifjú, szertelen rajongás,
az őszben borzongó csodák
után a mindenség ím, újra
a férfikorba fordul át.
.
Nehéz áhitat váltja fel most,
szent rémület és megbüvölt
a sűrű, szikrázó kavargást,
a szárnycsattogtató gyönyört
s a féktelen zöld kicsapongást -:
vad szerelmekben elgyötört
testével most magábaszáll és
megtér a lázadó, e föld.
.
Apám, ilyenkor jutsz eszembe,
mikor bomlik az őszi köd,
de már hasít a tél vésője,
november s január között.
(Engem november hámozott ki,
téged január elfödött,
testem először ködbe, a tiéd meg
utolszor fagyba öltözött.)
.
Mindig ilyenkor látogatsz meg,
mikor a fény magva szakad,
nem ködlik rajta semmi kétely,
s bár mind messzebbre tér a nap
és hidegebben csillog egyre,
a lét élesen látható
s a kékre-csiszolt levegőből
kereken cseng vissza a szó.
.
És már nem kell a szó se, mindent
egyszerűvé csiszolt a fagy,
az érzés szinte hallható lesz
és látható a gondolat.
Teljes a világ, közelebb jön,
s mikor az est homálya rezg,
érezni, bundákba takartan
is közelebb a női test.
.
Apám, tollas, sötét varázsló,
kit önmaga elátkozott!
(szemembe zárva él kiugró,
meredek, sziklás homlokod),
s ti mind, aggult vagy már nem élő
bús századvégi héroszok,
az újuló élet riadtán
könnyel most nektek áldozok.
.
Elhagyott kávéházi asztalodhoz
szivem most gyakorta leül.
Emléked magamból kioldoz
s a te életed fon körül.
Úgy élek benne, mint bábban a lepke,
mely majd, ha a tél menekül,
valódi életére lelve,
szabadon szállva kirepül.
.
Ó, ritka, visszahozhatatlan,
álmos vasárnap reggelek.
Ha most itt ülhetnél sötéten,
ha itt ülhetnék most veled!
Kiáltanám: rossz volt! rossz voltam!
rosszak voltunk! most értelek.
S - hányszor próbáltad! - kezdjük újra!
Kezdjünk egy másik életet.
.
Ó, szótalan találkozások,
zord kávéházi reggelik,
reménytelenségtek izével
szivem most újra megtelik.
Hogy vártam tőletek a fényt, a
kimondhatatlan valamit,
mely idegenségünkből egyszer
mégis melegen kiszakít.
.
Hiába! két távoli csillag
voltunk e rossz század sötét,
zuhantató ürében - és csak
néztünk a kávéházba szét.
(Most is látom a vén újságos
órjásfogú bálnafejét,
arcán a bőr úgy rángatózott,
mint a zajló Dunán a jég.)
.
Micsoda csaló durva játék
folyt itten véled és velem,
milyen zord törvények s szabályok
ültek sziveden s szivemen,
hogy egymással harcolnunk kellett,
bár mindkettőnk fegyvertelen,
s elválasztott a dicstelen dac,
jobban, mint bármi küzdelem?
.
Apjából, istenem, a tolvaj
idő a fiúnak mit ad?
Én barátod szerettem volna lenni -
és nem lehettem, csak fiad.
De szép lett volna járni együtt
ifjan ködös hajnalokat,
míg Kosztolányi hangja száll az
Üllői úti fák alatt.
.
Ó, mért sziszegsz bennünk örökkön,
mérgeskígyó emlékezés?
Hogy mindig újra megsirassuk
hazúg és elrontott egész
múltunkat, újra látva, minden
perc hogy volt bűn és tévedés! -
A könnyű részt elejtve, mindig
az egészet emelni oly nehéz...
.
Elhagylak nemsokára, érzem,
hív már a megnyílott világ,
valóság vadszagú mezői,
mit nem ismert az ifjuság.
Lesz tán nekem is gyermekem majd,
és a magány, mit zárt a báb,
másokban és a végtelenben
talál majd élni új hazát.
 
 
0 komment , kategória:  Somlyó György versei  
Reggel
  2010-08-06 01:14:37, péntek
 
  Somlyó György

Reggel

Énnékem nincsen reggel addig,
míg nem hallottam hangodat,
ha délre hág is már a nap:
nekem csak veled kél s hanyatlik.

A csillagrend törik-szakad,
az űri törvény benned alszik:
éjt és napot nekem te adsz itt,
s csak akkor vagyok, ha te vagy.

Felkeltem. Dolgoztam. Beszéltem.
De mindezt mintha csak mesében,
tegnapban vagy a semmiben...

Nem vagyok, míg nem vagy velem.
Szólj már, csengess, süss fel az égen.
Ébressz fel, édes reggelem.
 
 
0 komment , kategória:  Somlyó György versei  
Gyökér
  2010-08-06 00:51:59, péntek
 
  Somlyó György

Gyökér

Nem lehetsz másé. Homályos magadból
én véstelek ki, hogy a fénybe lépj.
Tudom, ami agyadban rejtve tombol
s eleven hasad forró bensejét.
Nem tudlak többé kitörni magamból,
minden sejtemben ott nő a tiéd.
Nem is a múlt, mi minket összekapcsol,
de minden eljövendő kétes év.
Nem csak, mi vagyok, az is téged gondol,
ami sohasem tudtam lenni még.
Hallod? Törzs reccsen, levél peng, szirom hull,
ezer eleven rost hasadna szét.
Mint a földből kirántott gyökerek,
oly hasztalan a testem nélküled.
 
 
0 komment , kategória:  Somlyó György versei  
Mese arról, ki hogyan szeret
  2010-06-18 02:14:11, péntek
 
  Somlyó György

Mese arról, ki hogyan szeret

Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hiszen szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeretik.
Van, akinek számára a szerelem határos a gyűlölettel.
Van, akinek számára a szerelem határos a szeretettel.
De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti a szeretettel, s nem érti, hogy mások feleletül a gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.
Van, aki úgy szeret, mint az országútra tévedt nyúl, amely a fénycsóvák csapdájába esett.
Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi azt, amit szeret.
Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost, amelyre bombáit ledobja.
Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők útját vezeti a levegőben.
Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja, hogy megszopja az éhező kisgyerek.
Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába nyelő amőba.
Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke a lángot.
Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
Van, aki önmagát szereti másban, s van, aki önmagában azt a másikat, akivé maga is válik általa.
 
 
0 komment , kategória:  Somlyó György versei  
Teiresziász
  2010-06-14 11:34:13, hétfő
 
  Somlyó György

TEIRESZIÁSZ

Az kell nekem most, ami nem lehet.

Te borulj rám, mint tengerre a hegy.
S míg téged a teremtés kínja tölt,
én nyújtózzam el termőn, mint a völgy,
kinyílva lágyan én bújjak alád,
hogy élve temessen belém a vágy,
így lássam kéjben-széttört arcodat,
ahogy az ég villám közt meghasad,
s ujjongva gyászoljalak részegen
e mindig boldog-végű vészeken,
hol biztosabb élet minden halál
s minden elszórt perc új talajt talál,
és feltör engem, eltölt, és kikel,
teljes gyümölcs: a héj, a hús, a mag,
a mindentudóvá-nőtt pillanat
érett csudája: a hármas Iker.
A csillagtermő éji hárs alatt
így révedett Teiresziász, a vak,
egy női test felett, egy test alatt
vettetve, sors alatt és sors felett,
így mondta ki, mi ki nem mondható:
- Ó, lenni az, mi lenni nem lehet!

Ó, tudni azt, ami nem tudható!
 
 
0 komment , kategória:  Somlyó György versei  
Rodin-múzeum
  2010-06-04 13:03:09, péntek
 
  Somlyó György

Rodin-múzeum

Mintha körötted rejtelmes anyaggá
lényegült volna át a levegő,
folytonosan olvadó s kihülő
érccé, szüntelen lüktető agyaggá,

mely az álló, sétáló, heverő
formákra elevenen úgy tapad rá,
hogy millió nem-múló mozdulattá
lesz a mozdulatlan, múló idő.

Kik itt jártak-keltek e fák tövében,
boldog mezítlenségben, mint az Éden
füvén, itthagyták lépteik nyomát,

mását minden veszendő mozdulatnak,
ahogy mind sóbálvánnyá változtattad,
miként az Úristen Lót asszonyát.
 
 
0 komment , kategória:  Somlyó György versei  
Chopin kertjében
  2010-06-04 12:58:19, péntek
 
  Somlyó György

Chopin kertjében

Váltakozva libben a könnyü szélben
a fűz színjátszó, fürtös levele.
Vajon e billentyűk alól jön-e
a fényes hang, a szinte észrevétlen,

nem tudni, honnan áramló zene?
Vagy ott csendül fel a patak vizében?
Vagy az úton, hol árny inog a fényben?
Nem is tudod, hallod-e, látod-e.

Csak úgy billen ki a csendből, ahogy
az érzékeny mérleg egy milligramm
súlyra. De az tündöklik. Színarany.

S elég, hogy az egész tájat bevonja:
fényes lesz tőle házfal, víz, fa lombja,
s a szíved is pontosabban dobog.
 
 
0 komment , kategória:  Somlyó György versei  
Az arcod
  2010-05-20 06:58:52, csütörtök
 
  Az arcod tó. S olykor mint vércse húz át
fölötte vijjogón a gond.
S tükrén az oldhatatlan szomorúság
sikamlós olaja borong.

Vizére, mint lehajló parti fűzek,
borul lombos, sötét hajad.
Iszamós emlékid hínárba fűzted
s most ott kúsznak a víz alatt.

A távolból derengve imbolyognak,
mint hegyek ködlő ormai,
múlt rettegésnek, szégyennek s iszonynak
feltornyosúló árnyai.

Majd csillanó mosoly bukkan ki szádra,
mint felbukó fényes halak.
De félve visszahull mindjárt s utána
csak hullám és zavar marad.

Szél zúg. Mi minden kavarog e szélben,
mely sóhajaidból fakad!
Most kél a hold és ver föléd az éjben
vágyakból ragyogó hidat.

Súlyos ködként fed a bizonytalanság,
nem törik át fénylő szavak.
Az ifjú, megrázó boldogtalanság
csodálatos tájképe vagy.
 
 
0 komment , kategória:  Somlyó György versei  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 15 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 139 db bejegyzés
e év: 2300 db bejegyzés
Összes: 8702 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1622
  • e Hét: 1622
  • e Hónap: 53329
  • e Év: 781737
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.