Regisztráció  Belépés
eszter721.blog.xfree.hu
A vers valami éteri magány, amit mégis meg lehet osztani. Egyetlen pont, melyben benne csillog a világegyetem, mint pupillán a könny." (Gyurkovics Tibor) Kovács Eszter
2011.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/6 oldal   Bejegyzések száma: 59 
A fenyőfa éneke
  2016-08-29 17:23:52, hétfő
 
  Sík Sándor :
A FENYŐFA ÉNEKE


Állok cseres hegyoldalon,
Magasba szúr örök dalom:
Föl, föl, föl, fölfelé!
Nem kell a völgyi szép meleg,
A tölgyek, bükkök és cserek:
Föl, föl, föl, fölfelé!
Hulljatok alsó ágaim,
Ne vonjátok le vágyaim.
Föl, föl, föl, fölfelé!
Fussatok szét gyökereim,
Teljetek élő ereim.
Föl, föl, föl, fölfelé!
Keményedjél hű derekam.
Tartani bírd templom-magam.
Föl, föl, föl, fölfelé!
Te lombosodjál koronám,
Vidd a magasba mély imám,
Föl, föl, föl, fölfelé!
Évente új-új adorál
Zöldecske hármas gyertyaszál
Föl, föl, föl, fölfelé!
A kúszó templom egyre szebb,
Ez az imádság teljesebb.
Föl, föl, föl, fölfelé!
És egyre több karcsul elő
Iker-templom: testvér fenyő,
Föl, föl, föl, fölfelé!
Ahol az élet idegen,
Aszályra perzselt köveken,
Föl, föl, föl, fölfelé!
Templomi zölddel fonjuk át
Pogány hegyormok homlokát,
Föl, föl, föl, fölfelé!
S megnyitja vén szemét a bérc.
És rajtunk át az égre néz,
Föl, föl, föl, fölfelé! S az égnek úgy sikoltja át
A föld sóvárgó mély dalát,
Föl, föl, föl, fölfelé!







 
 
0 komment , kategória:  Sik Sándor  
A jelen, a titokzatos
  2016-06-23 13:07:01, csütörtök
 
  Sík Sándor :
A JELEN, A TITOKZATOS


Szeresd a múltat: a tiéd!
Vért szívj belőle,
Vért és velőt, tűz-elevent,
Öntözni a sovány jelent
Alomnak a jövőre.

Öleld magadhoz a jövőt:
Tiéd, ne engedd!
Ölelheted, ápolhatod,
Ha életed megáldozod
A pihegő jelennek.

A jelen, a titokzatos,
Tiéd csak mindenestül:
Amit magadból most megélsz,
Annyi vagy, az vagy mindegész
Örökléten keresztül.








 
 
0 komment , kategória:  Sik Sándor  
Angelus
  2015-06-15 00:14:35, hétfő
 
  Sik Sándor :
ANGELUS


Erdő füvén fekszem hanyatt.
Jő lábhegyen az alkonyat.
Zsong, zsong a csend mély mámora.
Lebben az Isten fátyola.

A csend az ő szivén terem.
A csend az örök Szerelem,
A Lélek a vizek felett:
Egyetlen, áldott Felelet.

Ó mindent, mindent értek én,
Mióta ez a csend enyém.
Szívet nyit rám minden titok,
És mindenek nyelvén tudok.

Azóta hozzám szólanak
A füvek, fák és madarak.
Barátaim az állatok,
Zengnek a színek, illatok.

És mind oly boldogok vagyunk,
Hogy testvér-szóval szólhatunk.
Ó érteni, megérteni:
Mily édes, milyen isteni!

Megrezzen most egy vén csalán
Távol harangszó mély dalán,
Mely messze zsongja lombon át
Az esteli Úrangyalát.

Elhallgat minden itt körül,
Megáll a gyík, a szél elül,
És - mindnyájunkért egymagán -
Ávéba kezd a csalogány.







 
 
0 komment , kategória:  Sik Sándor  
A másikomról
  2014-12-16 17:15:38, kedd
 
  Sík Sándor :
A MÁSIKOMRÓL


Tudom már, hogy láthatatlan vagyok,
Hogy láthatatlannak születtem.
Azért van, hogy az emberek
Úgy elnéznek mindig fölöttem.

És nem kapott hangot az ajkam,
Kiáltanom is hasztalan.
Egyedül járom a világot,
Látatlanul és hangtalan.

Valaki áll a helyemen.
Egy másik. Azt mindenki látja,
És mindenki ahhoz beszél,
És az mindenkinek barátja.

És az beszél az emberekhez
És a szemükbe mosolyog.
(Egy idegen, egy nagyon-másik!)
S mind azt hiszik, hogy én vagyok.







 
 
0 komment , kategória:  Sik Sándor  
A könnyről
  2014-06-24 15:02:38, kedd
 
  Sík Sándor :
A KÖNNYRŐL


A könnyben van az élet.

Most megtaláltad. Lásd, ez a titok.
Milyen egyszerű, Istenem!
És mégis mennyit futsz, amíg eléred,
S utána hányszor nyúlsz, míg megfogod!

És most megszűnt a küzdelem.
Most álljunk meg. A harc most elpihenhet.
Kint a tengeren még vijjog a szél,
De mi pihenjünk. Le az evezőkkel,
Ez itt a rév, ez itt a cél.

Kinn kék vizen kéklő sajkák suhannak,
Veri a vizet sok serény lapát.
Ki napkeletnek, ki az alkonyatnak,
Mind megy keresni a kincses hazát.
Mi nézzük őket a hullámtörésről,
Ahol a szél se zúg.
Voltunk mi is sajkás legények,
Csikorgott ránk is a vitorlarúd,
Hozzátörtünk mi is az evezőhöz,
Bennünk is dalolt mese-száz-ígéret,
Bennünket is csalt csoda-tűnő-álom,
Boldogszigetek és énekes élet, -
Most vége. Most ülünk a parti páston,
S pirosló napfény játszadoz velünk.

Egy cseppnyi víz most a mi tengerünk.






 
 
0 komment , kategória:  Sik Sándor  
Dáliák
  2014-06-24 14:22:00, kedd
 
  Sík Sándor :
DÁLIÁK


A hegyekről most kúszik le a reggel
Megfürdet mindent mámoros színekkel.

A ház körül öklömnyi dáliák,
Rózsás vidámak, mélabús lilák.

Az ampelopszisz fürtjei körül
A méhe-nép az életnek örül.

S üldögélvén a vadszöllős verandán
Némán tűnődöm életem kalandján.

Örülni én is jól tudok nagyon,
Hetvenkét éve, hogy el sem hagyom.

De Isten tudja, ez a mostani
Öreges öröm csak más valami.

Most ami öröm, szép is, szomorú is
S könnyei között mosolyog a bú is.

Ó lila mosoly! rózsaszínű árnyék!
Nincs már a földön semmi, amit várnék.
Tudom, hogy minden óra szép ajándék.

Szívvel fogadni, amit Isten rád hoz,
Megtérni szépen apákhoz, anyákhoz,

Ahol talán még azt is fellelem,
Amit félbe sem hagytam, idelenn...
Jöjj, mondanám, utolsó kegyelem!

Hanem itt hagyni apátlanul őket,
Kikkel a lelkem Isten egybeszőtte,

Hogy búra váljék bennük a világ,
Mint bennetek, szomorú dáliák, -

Vagy ők menjenek, Isten ments, előre,
S nekem legyen a világ puszta pőre,

Mint vihar után derékon törött
Dália-szárnak az épek között...?

Ki merne kérni? kérni melyiket?
Melyik a jobb? melyik a nehezebb?

Lehajtott fejjel, mint a dáliák,
Hadd mondom el az egyetlen imát;

Elmondom egyszer, aztán hallgatok:
Legyen meg a Te szent Akaratod!





 
 
0 komment , kategória:  Sik Sándor  
Meditációk
  2014-05-21 16:55:44, szerda
 
  Sík Sándor :
MEDITÁCIÓK


A csendességről

Ülj mellém, Uram, jöjj és fogd meg csendesen
Türelmetlen, ideges két kezem.
Szűnjenek egyszer fogni, motozni, írni, alakítani.
Kulcsolódjanak nyugalomra békén,
Legyenek egyszer magukért és érted.
Jöjj, csókold meg a szememet, hadd szűnjék egyszer nézni és kutatni,
Csukódjék nézni békén befelé,
Látni magát és téged.

Sokáig jártam sokfelé és Márta-módra sokban szorgoskodtam.
Kopogtattam a dolgokon és megmaradtak tompa némaságban.
Visszhangot adtak mások, de nem nekem valót,
Nem a te hangodat.
És mind a dolgok, amiket mohó és munkás ujjaim illettek,
Elnyeltek egy-egy darabkát belőlem.
El-elhagytam magamból mindenfelé az útfelen,
A lelkem jó, nekedvaló, érőnek termett darabkáit.
Azt hittem: elhozom neked, amit lelek, és örömödre lesz,
Pedig ők emésztettek engemet,
És megmaradtak: rossz kőnek a kő, és ólomnak az ólom,
Mert nem volt ujjaimban az élet szent hatalma még,
Mert nem csókoltál még belém magadból eleget:
Én voltam még nagyon, a régi termés-durva én;
Termés-arany, mert kezedből került ki,
És csillogó, mert fényed fénylik róla szerteszét,
De szétfolyó, puha, erőtlen csillogás,
És nem született meg belőle még a drága Magisterium,
Mely amit ér, arannyá nemesít.
És mindhiába volt a jámbor járás sokfelé:
Egy-, egyfelé kell menni makacsul.

Jöjj, Uram, visszajöttem,
Jöjj és keverj belém acélt a lágy aranyba,
Fogj meg s taníts meg magamat megfogni,
És kezedet el nem bocsátani,
Akkor sem, mikor másért nyúl karom.
Vízbefúlót félkézzel menteni és téged fogni erősen a mással;
Törni követ félkézzel meredek szirtek szélén,
S kapaszkodni a másikkal kezedbe;
Könyvet lapozni, húst aprítani,
Kezet szorítani és kardot köszörülni,
Félkézzel mind: a másikat hagyni nyugodtan a te szent kezedben;
Szólni az emberekkel, hogy rólad szóljon és neked a szó;
Írni taníts betűt, hogy képedet képezze titkosan;
És lenni én, hogy légy Te én helyettem,
És hozni mást magamhoz, hogy hozzád hozzam őket,
És adni magamat, hogy téged adjalak.
Taníts, Uram, taníts, a lábadhoz ülök,
Magamra és magadra, semmi másra.






 
 
0 komment , kategória:  Sik Sándor  
Dáliák
  2014-05-20 22:45:57, kedd
 
  Sík Sándor :
DÁLIÁK


A hegyekről most kúszik le a reggel
Megfürdet mindent mámoros színekkel.

A ház körül öklömnyi dáliák,
Rózsás vidámak, mélabús lilák.

Az ampelopszisz fürtjei körül
A méhe-nép az életnek örül.

S üldögélvén a vadszöllős verandán
Némán tűnődöm életem kalandján.

Örülni én is jól tudok nagyon,
Hetvenkét éve, hogy el sem hagyom.

De Isten tudja, ez a mostani
Öreges öröm csak más valami.

Most ami öröm, szép is, szomorú is
S könnyei között mosolyog a bú is.

Ó lila mosoly! rózsaszínű árnyék!
Nincs már a földön semmi, amit várnék.
Tudom, hogy minden óra szép ajándék.

Szívvel fogadni, amit Isten rád hoz,
Megtérni szépen apákhoz, anyákhoz,

Ahol talán még azt is fellelem,
Amit félbe sem hagytam, idelenn...
Jöjj, mondanám, utolsó kegyelem!

Hanem itt hagyni apátlanul őket,
Kikkel a lelkem Isten egybeszőtte,

Hogy búra váljék bennük a világ,
Mint bennetek, szomorú dáliák, -

Vagy ők menjenek, Isten ments, előre,
S nekem legyen a világ puszta pőre,

Mint vihar után derékon törött
Dália-szárnak az épek között...?

Ki merne kérni? kérni melyiket?
Melyik a jobb? melyik a nehezebb?

Lehajtott fejjel, mint a dáliák,
Hadd mondom el az egyetlen imát;

Elmondom egyszer, aztán hallgatok:
Legyen meg a Te szent Akaratod!






 
 
0 komment , kategória:  Sik Sándor  
Ember
  2014-05-10 20:40:30, szombat
 
  Sík Sándor :
EMBER


Embernek lenni!
Csak-embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek!

Lerázom magamról a port,
Amit a századok ajka rámlehelt,
Ledobom a palástot,
Amit a Hivatal rámtekert,
És az apostol köntösét is szétnyitom,
Amit szent ujjak fűztek össze vállamon:
Nézzétek, itt vagyok.

Lepletlenül, akár egy fiatal fűz a márciusi szélben,
Amit a földanya megformált a mélyben,
Amint elgondolt az Isten öröktől való villanatában,
Fogantatásom titokzatos pillanatában:
Én, ember, egy a millióból.

Ne várjatok éntőlem prédikációt
És ódát és okoskodást ne várjatok:
Én azt beszélem, ami vagyok.
Apró vagyok, és nincsen bennem semmi jó:
És mégis, a gondolat, amely tagjaimat összetartja,
Öröktől való.
Nyomorult vagyok: nincs magamtól semmim
Ami több lenne a pornál,
És mégis, úgy akarta az, aki formált:
Ami vagyok, örökkévaló.
Semmi vagyok, egy milliomod,
De minden, mert mindnyájatok.
Nézzétek, ezek az erek milyen kékek:
Akár a ti eretek!
És piros bennük és meleg a vér,
Mint bennetek.
Nézzétek ezt a szájat:
Kenyérre és csókra és szóra született,
Mint a tietek.
Ez a két szem nézni és nevetni szeret,
És látni tanult és sírni szokott,
Mint a ti szemetek,
És álmélkodik reggeltől estig,
Mint ti és Plátó és a kisgyerekek.
Halljátok, a szívem hogy piheg?
Hallgassátok és megértitek,
Hiszen ő is, mint a ti szivetek,
Kilenc hónapon át pihegett
Egy édes anyának szíve megett,
És visszatér, mint ti visszatértek,
A földbe, amelyből vétetett.

És ez a lélek, érzitek-é,
Hogy lüktet és ölel a lelketek felé?
Ó nézzetek belé!
Magát mutatja, egyet mutat:
De ebben az egyben a ti arcotokat.
Tükör módjára tükrözi hűn:
Benne az erény és benne a bűn,
És minden érzés benne van,
Ami csak bennetek megfogan,
S kimerhetetlen mélyébe lenn
Piheg a mindennapi rejtelem:
A közös, a közös Végtelen.






 
 
0 komment , kategória:  Sik Sándor  
Ember
  2014-04-29 20:01:09, kedd
 
  Sík Sándor :
EMBER


Embernek lenni!
Csak-embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek!

Lerázom magamról a port,
Amit a századok ajka rámlehelt,
Ledobom a palástot,
Amit a Hivatal rámtekert,
És az apostol köntösét is szétnyitom,
Amit szent ujjak fűztek össze vállamon:
Nézzétek, itt vagyok.

Lepletlenül, akár egy fiatal fűz a márciusi szélben,
Amit a földanya megformált a mélyben,
Amint elgondolt az Isten öröktől való villanatában,
Fogantatásom titokzatos pillanatában:
Én, ember, egy a millióból.

Ne várjatok éntőlem prédikációt
És ódát és okoskodást ne várjatok:
Én azt beszélem, ami vagyok.
Apró vagyok, és nincsen bennem semmi jó:
És mégis, a gondolat, amely tagjaimat összetartja,
Öröktől való.
Nyomorult vagyok: nincs magamtól semmim
Ami több lenne a pornál,
És mégis, úgy akarta az, aki formált:
Ami vagyok, örökkévaló.
Semmi vagyok, egy milliomod,
De minden, mert mindnyájatok.
Nézzétek, ezek az erek milyen kékek:
Akár a ti eretek!
És piros bennük és meleg a vér,
Mint bennetek.
Nézzétek ezt a szájat:
Kenyérre és csókra és szóra született,
Mint a tietek.
Ez a két szem nézni és nevetni szeret,
És látni tanult és sírni szokott,
Mint a ti szemetek,
És álmélkodik reggeltől estig,
Mint ti és Plátó és a kisgyerekek.
Halljátok, a szívem hogy piheg?
Hallgassátok és megértitek,
Hiszen ő is, mint a ti szivetek,
Kilenc hónapon át pihegett
Egy édes anyának szíve megett,
És visszatér, mint ti visszatértek,
A földbe, amelyből vétetett.

És ez a lélek, érzitek-é,
Hogy lüktet és ölel a lelketek felé?
Ó nézzetek belé!
Magát mutatja, egyet mutat:
De ebben az egyben a ti arcotokat.
Tükör módjára tükrözi hűn:
Benne az erény és benne a bűn,
És minden érzés benne van,
Ami csak bennetek megfogan,
S kimerhetetlen mélyébe lenn
Piheg a mindennapi rejtelem:
A közös, a közös Végtelen.







 
 
0 komment , kategória:  Sik Sándor  
     1/6 oldal   Bejegyzések száma: 59 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 30 db bejegyzés
Összes: 15074 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 71
  • e Hét: 5198
  • e Hónap: 25862
  • e Év: 336077
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.