Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 40 
A lélegzésben...
  2018-06-21 02:06:31, csütörtök
 
  J. W. Goethe

A lélegzésben...

A lélegzésben dupla kegy vagyon:
beszívni, majd kifújni szabadon.
Ott megszorít, itt fölfrissít a lég;
az élet ilyen furcsa keverék.
Az Úrnak is, ha megszorongat, ezt -
s azt is köszönd, ha újra elereszt.

(Ford.: Kardos László)
 
 
0 komment , kategória:  Johann Wolfgang Goethe versei  
Fájó szívvel
  2018-04-30 22:15:51, hétfő
 
  Johann Wolfgang Goethe

FÁJÓ SZIVVEL.

Hervadtok, szép rózsakelyhek,
S ő viselni sohse fog.
Csak nekem, reménytelennek,
Árvának virúltatok.

Szép idő, hol minden estve
Láttam angyali szemed,
És az első bimbót lesve
Jártam reggel kertemet!

Mind rózsáját, mind gyümölcsét
Lábad elé önthetém,
És orczádról a reménység
Hajnala derűlt felém!

Hervadtok, szép rózsakelyhek,
Ő viselni sohse fog -
Csak szegény reménytelennek,
Árvának virúltatok!

DÓCZI LAJOS fordítása

 
 
0 komment , kategória:  Johann Wolfgang Goethe versei  
Az ibolya
  2018-04-30 22:14:56, hétfő
 
  Johann Wolfgang Goethe

AZ IBOLYA.

A réten kis ibolyka állt,
Hol senki rája nem talált,
Szép, rejtett ibolyácska!
És arra ment egy kis leány
Mosolylyal piros ajakán,
Szép volt s danolt
Mint fönn a madarak.

S az ibolya sohajt, szegény:
Oh volnék bár egy perczre én
A föld legszebb virága,
Csak míg a kedves leszakít
És kebelén agyonszorít,
Rövid, rövid
Pár pillanatra csak!

De ah, a lány se hall, se lát,
Eltapossa az ibolyát,
Szegény kis ibolyácska!
Lelkét kiadva áldja még:
Meghalni is gyönyörüség
Te általad,
Kis lábaid alatt!

DÓCZI LAJOS fordítása
 
 
0 komment , kategória:  Johann Wolfgang Goethe versei  
A szép éjszaka
  2018-03-13 19:50:36, kedd
 
  Johann Wolfgang Goethe

A szép éjszaka

Most a kunyhóból kiléptem,
kedvesemtől távozom,
halkan dobban tompa léptem,
körben mély, sötét vadon.
Luna kél tölgyből, bozótból,
jöttét szellő hirdeti,
nyírfák lombja földre bókol,
édes tömjént hint neki.

Hogy csodálom ezt a széles,
hűvös nyári éjszakát!
Mindaz, amint élni édes,
szívünk mélyét járja át.
Bírhatatlan gyönyör árad;
mégis, égi boltozat,
tartsd meg száz ily éjszakádat
egyért, mit a kedves ad.

(Nemes Nagy Ágnes fordítása)
 
 
0 komment , kategória:  Johann Wolfgang Goethe versei  
Március
  2018-02-28 18:15:09, szerda
 
  J. W. Goethe

Március

Havazott újra, mert még
nincs itt az ideje,
hogy szemünket színes rét
örömmel töltse be.

Ez a tavasz ravasz még
s a langyos fényözön:
a fecske is becsap még,
a fecske is becsap még.
Miért? Egymaga jön!

Élvezzelek magamban,
korai napsugár?
Ha velem a galambom,
ha velem a galambom,
azonnal itt a nyár.

/Ford.: Szabó Lőrinc/
 
 
0 komment , kategória:  Johann Wolfgang Goethe versei  
A távollevőhöz
  2018-02-20 14:20:03, kedd
 
  Johann Wolfgang Goethe

A távollevőhöz

Hát elveszítelek valóban?
Elszöksz tőlem, te drága-jó?
A révedt fülben visszadobban
a régi hang, a régi szó.

Ahogy a vándor szeme reggel
hiába fúr a légen át,
hol a tér kéklő rengeteggel
rejti daloló madarát,

oly cikázó aggodalommal
jár át erdőt-mezőt szemem;
téged hívlak minden dalommal;
jöjj vissza hozzám, kedvesem.
 
 
0 komment , kategória:  Johann Wolfgang Goethe versei  
Marienbadi elégia
  2018-01-18 15:17:47, csütörtök
 
  Goethe

Marienbadi elégia

Mit adhat a viszontlátás ma nékem,
mit rejt e nap még bimbózó csodája?
Nyitva előtted a pokol, az éden;
a szellemet mily kétkedés dobálja! -
Nem, már nem! Tárul a menny kapuja,
s egy lány emel égi karjaiba.

Úgy fogadott az éden, íme, mintha
az örök üdvösséget érdemelnéd;
betelt szived reménye, vágya, titka,
célod lelkében, ott voltál te vendég,
s mig szemeid a Szépségre tapadtak,
sóvár könnyeid rögtön elapadtak.

Gyors szárnyaival a nap hogy repült el,
maga előtt hajtva a percek árját!
Az esti csók pecsét volt, tele üdvvel,
hogy másnap is ily gyönyör fénye vár rád!
A vándor órák testvérnépe halkan
jött s tűnt: egy öröm sok-sok változatban.

A csók, a végső, a borzalmas-édes,
örömök mily szövetét vágta ketté -
A láb siet, s vár; a küszöbre? Vége!
Kardját ott mintha tűzangyal emelné!
A szem borúsan néz a komor útra;
és visszanéz: a kapu már becsukva.

S ezzel bezárult ez a szív magába,
mintha nem nyílt volna meg soha, és nem
gyúlt volna a csillagok ragyogása
versenyre benne kedvese körében;
s megbánás, rossz kedv, önvád s gond szakad rá,
füledtté téve légkörét s nyomottá.

De hát vége a világnak? A bércek -
szent árny fejüket már nem koszorúzza?
Folyóparton zöld tájak nem kísérnek
erdőn-mezőn át? Nem érik a búza?
S roppant Ég nem ível odafent, Ő,
a Formateremtő és Formadöntő?

Mily frissen, tisztán, bájosan, csodásan
leng most elő, komoly felhők alatt,
a lányt idézve, éteri varázsban,
egy páraszőtte szeráfi alak:
Ő leng így, láttad, mikor táncba kezdett,
Ő, a legszebbek között is a legszebb.

De futó percig szabad csak csodálnod
ködképét, mely a valóság helyett van!
Vissza a szívbe! Jobban rátalálsz ott,
ott jár-kel ő sok változó alakban,
s az egyből lassan száz lesz és ezer lesz,
ezer és ezer, s mindig kedvesebb lesz.

Ahogy lent várt a kapuban, s azontúl
ahogy vitt, föl, lépcsőnkint boldogítva,
s a végső csók után jött, hogy bolondul
a legvégsőt is ajkamra szorítsa:
tisztán él minden mozdulata-képe,
lángrajzként a hű szívbe beleégve.

A szívbe, mely, mint bástyafal, szilárdan
őrzi magát és őt, egymásba zárva,
érte örül, hogy itt van e világban,
és csak általa eszmél már magára,
szabadság neki ez a drága börtön,
s csak azért ver, hogy mindent megköszönjön.

Ha a szerelem képessége, vágya
aludt, s a viszontszerelem igénye,
egyszerre derűs tervek ifjusága
támadt fel, döntés és gyors tett reménye!
Ha frissült már szellem a szerelemben,
én frissültem, és a legédesebben;

és ezt Ő tette! - Micsoda nyomasztó
ború gyötört, testi-lelki nehézség,
körül rémképek, minden oly riasztó,
az üres szívben fuldokolt a kétség:
s kapu nyílik, remény gyúl, virradatként:
s kilép Ő maga és hozza a napfényt.

Isten békéje nagyobb üdv a Földnek,
mint az ész - mondja az Irás - s ez annak
testvére, annak a nyugodt örömnek,
mit csak a kedves jelenléte adhat:
a szív pihen, s a legnagyobb tudásban
részesül, a teljes odaadásban.

Tiszta keblünkből vágy tör fölfelé, hogy
egy felsőbb, tisztább, különb Rejtelemnek
hódoljunk, önként és hálásan, és ott
fejtsük titkát az örök Névtelennek:
e vágy: a jóság! - Ily magasba szállok,
ily mámor övez, ha előtte állok.

Szeme előtt, mint nap ha tűzne rája,
lehelletétől, mint tavaszi szélben,
megolvad, bármily jégbörtön a vára,
az önzés a dermedt-mély lelki télben;
öncél, önérdek nem áll meg előtte:
tovariasztja őket már a jötte.

Minthogyha ezt mondaná: - "Életünknek
minden órája gyönyörű ajándék,
már alig látjuk a tegnap letűntet,
ami holnap lesz, tilalmas talány még!
S noha ígért olykor az este rosszat,
örömöm is láthatta a bukó nap.

Tégy hát, ahogy én, s nézz bölcsen, vidáman
a perc szemébe! Rajta, egy se vesszen!
Használd javadra, bizakodva, bátran,
munkádban éppúgy, mint a szerelemben!
Légy mindig egész, s légy gyermek szivedben,
így minden leszel, leszel győzhetetlen!"

Könnyű teneked, gondoltam, egy isten
a perc kegyét társul rendelte melléd,
s míg veled van, magában látja minden
egy-egy pillanatra a sors kegyeltjét;
nekem baljós jel, hogy ím messzehagylak -
Égi bölcsesség mit ér itt vigasznak!

Már messze vagyok! Mit kíván e kétes
pillanat tőlem? Nem tudnék felelni.
Némi jót is fűz még ugyan a széphez;
de ez csak teher, jobb lesz eltemetni.
Féktelen vágy űz, sóvár, örök ínség -
Sírni, végtelen, nincs itt más segítség.

Zuhogj hát, könny, ömölj, föltarthatatlan -
De soha ki ne oltsd a tüzet itt benn!
Fájdalom őrjöng, egyre szilajabban,
élet és halál csatázik a szívben.
Írt lelhet a test, hűteni e nagy kínt;
de a lélekben erő, akarat nincs;

nem érti: Őnélküle hogyan éljen?
Az Ő képét ismétli, százszor, újra.
Marad a kép, majd szétszakad a szélben,
elmosva most, most sugarasra gyúlva.
Bármily kis vígasszal is hogy igézne
e vad zajlás tűnése, érkezése?

Hagyjátok el most, drága utitársak,
magány vár itt, moh, szirt, lápos vidék!
Ti menjetek! A Föld útjai várnak!
Oly gazdag a világ, s oly nagy az Ég!
Tanuljatok, a részt fürkészve, gyüjtve,
az élet titkát dadogva, betűzve.

Én, istenek áldott kedvence nemrég,
elvesztettem a Mindent s magamat;
adtak, próbául, Pandora-szelencét,
mely sok jót és még több vészt tartogat;
az üdvösséges ajkakhoz emeltek,
s most elszakítanak - és tönkretesznek.

(Szabó Lőrinc)
 
 
0 komment , kategória:  Johann Wolfgang Goethe versei  
Mintha
  2017-11-29 13:43:53, szerda
 
  Johann Wolfgang Goethe

MINTHA...

a tested lennék úgy érezz
mintha egy válasz lennék úgy kérdezz
mintha
az utad lennék úgy kövess
mintha
már tiéd lennék úgy szeress

mintha
a szavam lennél úgy beszélj
mintha
csak igaz lennél úgy is élj
mintha
csak napom lennél úgy égess
mintha
az élet lennél úgy éltess

színes széles a csend
ha itt vagy
csend velem

mintha
a vágyad lennék úgy higgy bennem
mintha
egy dallam lennék hallgass engem

mintha
csak véred lennék éltesselek
mintha

csak benned élnék érezzelek

színes a csend
nézd én már majdne, elfeledtem hinni
s újra érzem hinni lehet
hinnék neked

mindenki azzá lesz amivé tette
a szeretet és a gyűlölet
megváltottál

itt vagy velem újra nekem

nézd, én már majdnem elfeledtem sírni
s újra érzem könnyem meleg
könnyed meleg

Te hoztad el

mindenki vére piros mégis mindenki
más és másképp szeret
Te így tudtál
 
 
0 komment , kategória:  Johann Wolfgang Goethe versei  
Biztatás
  2017-11-16 16:36:40, csütörtök
 
  Johann Wolfgang von Goethe

BIZTATÁS.

Mit kívánjon, ah, az ember?
Jobb ha sorsát veszteg várja,
Ragaszkodik, gyökeret ver?
Vagy ha kiront a világba?

Biztos fészket, tetőt rakjon,
Avagy sátor alatt lakjon?
Vagy sziklában bízzék szentűl?
Hisz a szikla is megrendűl!

Nincs mindenre illő törvény!
Tegyen kiki, a hogy tehet,
Lássa kiki, mire mehet
S hogy ne bukjék, nagyra törvén.

FORDÍTOTTA DÓCZI LAJOS
 
 
0 komment , kategória:  Johann Wolfgang Goethe versei  
Boldogság és álom
  2017-10-02 17:15:29, hétfő
 
  GOETHE

BOLDOGSÁG ÉS ÁLOM.

Álmodban minket gyakran láttál,
Hogy együtt álltunk az oltárnál,
Mint esküdt férj és feleség.
Ébren meg én sok boldog órán
Ajkadra csókok ezrit szórám,
S egyszer se mondtuk, hogy elég.

S ím éltünk tiszta boldogsága,
Áldott napok gyönyörvirága
Az idők sodrán hova lett?
Mi haszna élvezek immáron?
A legédesb csók, legszebb álom
Eltűnik mint a lehelet!
 
 
0 komment , kategória:  Johann Wolfgang Goethe versei  
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 40 
2018.05 2018. Június 2018.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 1 db bejegyzés
e hónap: 202 db bejegyzés
e év: 1416 db bejegyzés
Összes: 10506 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1269
  • e Hét: 11019
  • e Hónap: 55132
  • e Év: 572179
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.