Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 33 
Vallomás
  2018-02-14 18:48:01, szerda
 
  Tompa Mihály

VALLOMÁS.

Holdvilág a lány szerelme!
Hallgatom, ha mondja más;
S bennünk nincsenek hiányok?
Im, azért is, szép leányok,
Tőlem egy kis vallomás!

Lángolón tudok szeretni,
Isten látja lelkemet!
S arról aztán, hogy szerelme
Csak futó láng gerjedelme,
A bohó szív mit tehet?

Minden csínos hölgy-fejecske
Lángra lobbant hirtelen;
S hogy máskép leend, ki tudja?
Szívem mindig azt hazudja:
Hogy szerelme végtelen!

És az ajk, a szív bolondja,
Mézes-mázos íge rajt;
Szól nem érzett fájdalomról,
Üdv-, hűségről, sírhalomról,
Esküszik, könyörg, sóhajt;

S mit tagadjam, drága szépek!
Mindezeknek hinni baj!
Erről annyi szőke, barna
Tudna szólni, ha akarna,
Szól is annyi köny, sohaj.[2]

Életem bohóskodásit,
Ah, ha jól felgondolom:
Sirva térvén tűzhelyemre,
Hamvat hintsek-é fejemre,
Vagy kacagjak? nem tudom!

Emlékül nyert fürteimből,
- Nem régen azt álmodám, -
Vala fonva szörnyü ostor,
S egy kisértetes kolostor
Cellájában várt reám.

Ah, csak álom! ámde szörnyű,
S ostorával jóra int...
Kár, hogy akkor tűnt szemembe
A legszebb arc életembe':
S régi lettem én megint!

És kacagva élek: úgyis
Majdha őszi szél sikolt,
Lesz a rétek színe sárga,
S a virág jut hervadásra:
Sírhat, aki lepke volt.

Lányka! esd az ifju, s annyi
Szóvirágot összefűz
Hízelgése fonalával;
Meg ne csaljon szép szavával!
Mert szerelme szalma-tűz.

S hidd ez egyszer, amit ajkam,
- Bárha csalfa - súgni fog:
Mézbeszédek jégre visznek;
Akik látnak, még se hisznek,
- Meg van irva - boldogok!
 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versei  
Hófelhőkkel
  2018-02-03 12:25:53, szombat
 
  Tompa Mihály

Hófelhőkkel

Hófelhőkkel küzd az ég,
Völgy, halom bús puszta még:
Gyors szellőin a tavasznak
Messze szállj el, barna felhő!
S langy melegben a mezőnek
Reszkető fűszála felnő.

Várunk, várunk...hol maradsz
Élethintő szép tavasz?!
Jőj el és uj pázsitot hozz,
Annyi uj sír hantolatlan:
Jobb a nyugvás, szebb az álom,
mely virágos hant alatt van!

Áll a vén cser zordonul,
De majd rája lomb borul:
Ne féltsd: hogy vésszel csatázván,
Sudára ing, ága csattog:
A szilárd gyök, törzsökével
Rendületlen áll alattok.

Tömlöcben van a patak,
Öröm s zaj meghaltanak:
De a meleg napsugártól
A rögbül is élet pezsdűl:
Visszatérnek a madárkák,
Öröm és zaj seregestűl.

Jőj azért szép kikelet,
Öltöztesd a bérceket!
Hadd fakadjon a halomnak
Aranyfürtü venyigéje:
Hadd csattogjon a ligetnek
Édes ajku fülmiléje!

Van tán még, amért igyunk...?
Amiért szóljon dalunk!
Hisz az élet még ki nem hal...!
Mig ki nem fogy bérceinkből,
Mig ki nem fogy kebleinkből
A magyar bor, a magyar dal!
 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versei  
Emlékezet
  2018-01-22 16:26:17, hétfő
 
  Tompa Mihály

Emlékezet

Mért tűnsz elém, szelíd emlékezet!
A boldog múlt mosolygó képivel?
Bús lelkemet s halavány arcomat
Nyájas sugárod nem deríti fel!

Ki egykor, mint én, oly boldog vala,
S többé reménye sincs, hogy az lehet:
Annak felejtés ad csak enyhülést,
Nem a te képed, jó emlékezet!
 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versei  
Karácsony estéjén
  2017-12-24 13:41:31, vasárnap
 
  Tompa Mihály

Karácsony estéjén

Nem hallod-e? Kopogtat valaki...
Told hátra, édes anyjok, a reteszt!
Setét van künn, s erősen fú, esik...
Ereszd be a szegény utast, ereszd!
Boldogtalan, kinek ma útja van,
S ott éri a szent est, hol idegen!
Csak erre, erre! bátran egyenest, -
A szó elég jókor lesz ide benn!
- Ah, ifjú s vándor, mint a mi fiúnk!

Isten hozott, oldozd le saruid -
Jól ég a tűz, melengesd fel magad!
Szemközt fogott a csapkodó vihar,
Hajfürtöd a két orcádhoz tapadt!
Hja szenvedés az utas élte most...
Szél ostora s köd a kísérete,
Ember s hajlék öröm reája, kit
Éhes, vonító vad kísérgete.
- Nem jársz-e künn te is, szegény fiam?

Elébb, elébb! Úgy hátra mért vonulsz?
Tied köztünk az asztalnál a hely,
Szerény tálunk mellett bor és kalács,
Elégülj meg, vidulj fel, s ünnepelj!
Vendégünk vagy, s szállást ad e fedél,
S alatta szél - hideg, ne félj, hogy árt!
Megosztjuk, ami jót nyerénk - veled,
Nyújtsd közelebb azt az üres pohárt...
- Hol ünnepelsz te most, jámbor fiúnk?

Aztán beszélj, hadd halljam a szavad.
S hogy ifjú szívednek mily álma van?
Nagy cél után kellett eredned - a
Széles világnak ily fiatalon!
Élnek-e még szüleid, a kiket
Úgy érdekel szerencséd és bajod?
Hazafelé fordul-e már utad,
Vagy a tieid még messzebb hagyod?
- Miként az a mi kedves, rossz fiúnk!

Mert úgy van az! oly balga a szülő:
Hogy a fiak serdült korára vár.
Akkor kiszállnak... S árván marad
Üres fészkében az anyamadár.
Bár szüntelen fáj, fáj... ilyenkor ont
Az a hiány legkeserűbb könnyüt:
Midőn az édes vagy szent alkalom
Nagyot, kicsinyt a háznál egybegyűjt...
- Mikor térsz meg mi várva várt fiúnk?

Mikor telnek be édes álmaink...?!
Úgy lenne majd végóránk is nyugodt...
De ím éjfélt üt - a hívő világ
E nagy s dicső ünnepre eljutott:
Hogy reggel új, szent érzések között
Hallgassuk a váltság örök szavát:
Hajtsuk fejünket nyugalomra most,
Jer, a vetett ágy vár... jó éjszakát!
- Jó éjszakát, mi szeretett fiúnk!
 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versei  
Téli zöld
  2017-12-08 12:16:42, péntek
 
  Tompa Mihály

TÉLI ZÖLD.

'Miért örűltök a tavasznak,
Földnek virágai!?
Ha ismét elhervadva fogtok
A sirba szállani!
Virágtalan fog állni a rét,
Lombatlan lesz az ág...
Mit ér a disz, ha hervadandó?
S a kurta ifjuság?

Mi haszna hordom én pirosló
Virágom, levelem?
Tavasz mindenható tündére!
Vagy oltsd el életem,
Hogy kurta napjaim virúlat
Többé ne érje, - vagy
Az ősz derén, a tél fagyán is
Zöld köntösömbe' hagyj!'

Igy háborogva, mond a tündér:
Mit kívánsz, balgatag?!
Az ősz derén, a tél fagyán is
Zöldelni hagyjalak?
A hervadás szelid halálát,
Éltedtől elvegyem?
Boldog, vidám megifjulásod
Tavasszal ne legyen...?

Ne bánd, hogy meghervadsz, elalszol,
S ifjuságod rövid;
Ébrenlét s álom alkotják az
Életnek gyönyörit.
Sziklákon a moh száz tavaszt lát, -
Egyet a liliom;
S amaz, rideg tengésben él, - ez
Gyönyörben gazdagon!

De ő mégis csak zúgolódék...
S mond a tündér: legyen!
S reá zsibbasztó, tompa álmat
Bocsáta hirtelen...
Rideg tél volt, midőn felébredt.
Meghalva volt a föld;
Csak ő állott a holt világban
Zölden, a téli zöld.

És míg örűlt e változásnak,
Bánat rengette meg:
Kis kék virága lőn, az ékes
Piros fürtök helyett.
Meghozza azt is a tavasz majd!
Igy biztatá magát.
Kitől az ősz nem vett el, annak
Diszt a tavasz nem ád!

S egyedül állt... a gyönge társak
Mélyen aludtanak;
Nem zengett víg dal, - és körülte
Nem csergett a patak.

Föltépett lombja nászbokréta
S halotti koszoru...
Ő a rideg, kiholt világban
Leginkább szomoru!

Fagyolvasztó lehelletével
Megjött a kikelet:
Öltöztetvén diszes ruhába
A halmot, réteket.

Örült minden, buzgott az élet
Az új lét ünnepén;
Csupán ő nem tudott örülni
A téli zöld, szegény!

A tündér megjelenve monda:
Remélj...! s türd sorsodat!
Örök zöld vagy, bár elveszítéd
Piros virágodat.
Egyik szivnek reményt ad a sors,
Másiknak örömet;
Ha nem kellett öröm: reményben
Éld át az életet!

 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versei  
Ősszel
  2017-11-15 20:41:09, szerda
 
  Tompa Mihály

Ősszel

Ültem a rét zöld pázsitján,
Hol a csermely omlott tisztán;
Illatos fű, nyilt virágok...
Szemem alig nézett rájok.

Völgyek árnyán elmulattam,
Támadáskor, alkonyatban;
Lelkemhez szólt a madárdal,
Mély, de gyorsan múló bájjal!

A mennyet borongni látom,
Dér-harmat függ a faágon;
Fogy az élet észrevétlen,
Lassúbb, lassúbb érütésben!

Rétek halvány kis virága!
Hulló lombja a bereknek!
Némuló dal, mért szeretlek?
- Elveszítlek nem sokára!
Tompa Mihály aláírása
 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versei  
A fecskéhez
  2017-09-25 14:21:58, hétfő
 
  TOMPA MIHÁLY

A FECSKÉHEZ.

El-kiszálltak a kicsínyek,
Hűlt a fészek és üres;
A vándor-madár magának
Úti társakat keres.

Búcsút mond a távozóknak
Fennkeringő tábora;
Jó utat, te légi pálya
Kéthonú kis vándora!

Egy fedél adá lakunkat,
Mint te vendég, én is az:
Tán te megtérsz, engem itt már
Nem talál az új tavasz.

Nem tudod, hogy ajkaidnak
Fel-felcsattanó dala
Sokszor áthatá magányom,
S felderűltem általa.

Most esengő pelyhesiddel
Nyájasan beszélgetél;
Majd a kémény szűk nyilásán
Kisuhantál, mint a szél.

Rövid volt az ösmeretség...
Isten áldjon, kis madár!
Elkisér szemem, ködével
Mig behúz a láthatár.

Szállj, te boldog szárnyaidnál
Magzatiddal; én helyet
Isten tudja hol találok,
Hol lerakjam fészkemet.

Ah, pedig, ki lenne párom,
Holtaiglan tiszta, hív,
S magzataimnak édes anyja:
Megtalálta már e szív!

És azért, bár volna szárnyam
Nem repülnék én veled!
Ád az Isten egy helyecskét,
Hol megrakjam fészkemet.
 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versei  
Ősszel
  2017-09-25 12:54:54, hétfő
 
  TOMPA MIHÁLY

ŐSSZEL.

Az ősz nyájas verőfényén ülök,
Körültem sárga, száraz lomb zörög;
Oly jó ittkünn nekem!
A természetnek hervadása
Beszél lelkemnek csendesen.

Sápadt vagyok, mint az ősz s hallgatag,
Nem érzek én sem mély fájdalmakat;
S mig bús szellő susog
S nyájas sugár dereng az őszben:
Ajkam sohajt, - és mosolyog.

Mig jő-megy lelkemen a gondolat:
Szakasztok kisded őszvirágokat;
S végök lesz hirtelen
Sovány, hosszúkás ujjaim közt...
Hideg, nagyon hideg kezem!

Ah, mért is ilyen hosszu életünk?
A hatvan, nyolcvan év minek nekünk?
Sokáig élni öröm-é:
Ha bánat, kétség, fájdalom van
Szurkálva perceink közé?

Jobb volna az éveknek csak fele,
Zavartalan öröm közt telve le;
Hogy élet és kebel
Fényes piros lángban, miképen
A fáklya, ugy lobogna el;

De égő fáklya nem vagy, életem!
Ugy sápadok meg én is csendesen,
Mint ágon a levél...
Ah, a természet haldoklása
Lelkemmel titkosan beszél!

 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versei  
Előhang
  2017-09-18 16:19:28, hétfő
 
  Tompa Mihály

Előhang

Szent természet! dajkálkodó anyám,
Szeretlek én kimondhatatlanul!
Gyönyör s megnyugvás lelke száll reám,
Lombod, virágod ha sarjad, ha hull.
Tanulni menvén hozzád: megjövök
Édes kincsekkel, mint a fürge méh,
Megkönnyebbülök karjaid között,
Ha szívem bú, szemem könny terhelé.

Járok sivatag szikla-ormokon,
Hol a tél örök hóágyat vete;
Zuhatagok kő-párkányára von
A mélység vonzó, vad igézete;
Eltekintek a sugár fenyveken,
A kis mohon, kit a vén szirt növel:
S magam mindig boldognak érezem
A fenséges természethez közel!

Szilaj viharban zúg a rengeteg,
S távol nyögést, sirámot hallani;
Majd megdöbbentő csendet öltenek
Üres templomként, völgye, halmai;
Mi rebben, suttog néha rejtekén,
Holott hangosan szólni nem merek?...
Talán láthatlan leskődnek felém
Lombok megől az erdő-szellemek?

Hallgatom a bokron a madarat,
Midőn dalolván, búsul vagy szeret;
Amely mosolygó völgyeken halad:
Merengve nézem a futó eret; -
Itt nyílnak a virágok ezrei,
Kik illatozva partját ellepék:
Itt szokták éltök átenyelgeni:
Kék s aranyszínű fátyolkák, lepkék

Kedves virágok! a kert és mező
Szűz gyermeki, szeretlek titeket!
Ha a kikelet várt ideje jő:
Vágyódó lelkem közétek siet; -
Halmon, mezőkön ér a támadat,
Hol véletek sorban ismerkedem;
S hervadni látván szép orcátokat:
Fáj, de még az is jól esik nekem!

Holdvilágon és csillag fényinél,
Midőn a föld álomba' szendereg:
Mint aki szól, érez, mint aki él;
Halk suttogást hallok közöttetek!
És látlak járni-kelni nesztelen,
Remegve érni egymás ajkihoz,
S mintha érteném: hogy a szerelem,
Hogy bánat és vágy, ami összehoz.

S mikép csillámló harmat képiben
Száll meg a lombon a langy éji köd:
A hű csalódás megszáll lelkemen,
És bút, szerelmet, vágyat összeköt,
Szövén belőlük ábrándos regét,
Kert és mező virági! rólatok;
Megmentni vágyik éltetek felét,
Ha elhervadtok, ha meghaltatok!

Szeretlek, szép virágok, titeket...!
Színben, illatban gazdag éltetek
Tartsa meg frissen, ifjan lelkemet,
Míg láthatlak, míg köztetek leszek...!
Jertek, lakjatok aztán síromon,
Vegyétek vissza hűlt szívem felett,
Mit annak ti adátok egykoron:
Az ifjúságot, színt, és életet
 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versei  
A tavaszhoz
  2017-03-24 01:25:22, péntek
 
  Tompa Mihály

A tavaszhoz

Jövel, jövel lágy szellők szárnyán,
Kékelő ég arany sugárán
Te várt, mosolygó hatalom!
Hajolj ébresztve fához, fűhöz,
Tépd el a láncot, ami nyűgöz
A völgyeken s a halmokon!

Hogy míg az ember sokat képzel,
Míg tervez, s alkot gyarló kézzel
És alkotmánya összedűl:
Láttassék itt még felépűlve
Az erős Isten csodaműve,
Mely nagy, szép s igaz egyedül.
 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versei  
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 33 
2018.01 2018. Február 2018.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 239 db bejegyzés
e év: 591 db bejegyzés
Összes: 9694 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2380
  • e Hét: 10441
  • e Hónap: 66722
  • e Év: 166752
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.