Regisztráció  Belépés
ronix.blog.xfree.hu
"Ha élni akarsz, két karod legyen a híd, és szavad olyan, ami épít - de kell, hogy példa is légy hordozva mások terhét. Csapóné Ágoston Veronika
2008.06.27
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
Emlékszel még rá...?
  2013-01-24 21:07:02, csütörtök
 
  .......

 
 
1 komment , kategória:  Mesék, mondókák  
A hangya és a tücsök – Variációk 1 témára
  2012-11-25 20:59:44, vasárnap
 
  ...... .......






AZ EREDETI VERZIó:
A hangya a forró nyarat szorgalmasan végigdolgozta, építgette-szépítgette házát, és élelmet halmozott fel felkészülvén a kemény télre. A tücsök úgy gondolta, a hangya bolond, és végigmulatta a nyarat. Eljött a tél, a hangya nem fázott és nem éhezett, ám a tücsök élelem és szállás híján a hidegben lelte halálát.

A HUMáNUS VERZIó:
A hangya a forró nyarat szorgalmasan végigdolgozta, építgette-szépítgette házát, és élelmet halmozott fel felkészülvén a kemény télre. A tücsök úgy gondolta, a hangya bolond, és végigmulatta a nyarat. Eljött a tél, és a tücsök bekönyörögte magát a balek hangyához, ahol tovább mulatozott.

A MODERN VERZIó:
A hangya a forró nyarat szorgalmasan végigdolgozta, építgette-szépítgette házát, és élelmet halmozott fel felkészülvén a kemény télre. A tücsök úgy gondolta, a hangya bolond, és végigmulatta a nyarat. Eljött a hideg tél, és a nélkülöző tücsök sajtótájékoztatót hívott össze azt a kérdést feszegetve, hogyan lehet az, hogy míg egyesek kint fagyoskodnak a hidegben, mások úgy élnek, mint a hangya. A CNN, az RTL Klub, a TV2 és az MTV felvételeket mutatott be a didergő tücsökről, és a melegben, terített asztal mellett henyélő hangyáról. A világ döbbenten konstatálta az égbekiáltó különbséget. Hogyan lehetséges, egy ilyen jól fejlődő, épülő országban a tücsköt így sorsára hagyni? A NZSZ (Nemzetközi Zöldbogarak Szövetsége) vezetői több hírműsorban is "zöldellenes elfogultsággal" vádolták a hangyát, és felhívták a figyelmet arra a szomorú tényre, hogy a világon sok tücsök áldozata ennek a kirekesztő mozgalomnak. Breki, a béka, a tücsökkel együtt lépett fel a Mónika Show-ban, és mindenki könnyekre fakadt, amikor az "Azért Vannak A Zöldbarátok" című slágert énekelték. A Köztársasági
Elnök és felesége egy jótékonysági bálon támogatásukról biztosították a tücsköt, és olyan javak juttatását helyezték kilátásba, amiből a tücsök az előző kormányzati ciklusban kimaradt; ahogy a miniszterelnök fogalmazott: "...hogy ne süvölthessenek újra az előző rendszer szelei". Több politológus a "Mélyvíz" adásában kifejtette, hogy a hangya a tücsök kárára szépen meggazdagodott, és egyúttal az ilyen tipusú jövedelmek elvonását célzó adójogszabály szükségességét hangoztatták az "egyenlő közteherviselés" szellemében. Végül, az "Egyenlő Esélyeket Az Anti-Zöldekkel" szervezet hathatós közreműködése nyomán a hangyát visszamenőleges hatállyal megbírságolták, mert nyári munkái közben nem foglalkoztatott elegendő számú zöld bogarat, adótartozásait behajtották és házát az állam elkobozta. A történet végén látjuk, amint a tücsök felélte a hangya utolsó téli élelemtartalékait a kormánytól kapott házban (ami nemrég még a hangyáé volt), a hangya pedig eltűnik a hóban. Másnap reggel pedig a tücsök fogta a cókmókját és (mivel sikerült teljesen felélnie a hangya vagyonát) elindul egy újabb hangyát keresni....
 
 
0 komment , kategória:  Mesék, mondókák  
Férfisors...képekben Finn népm
  2011-07-03 19:08:20, vasárnap
 
  Szervusz ! Szeretnék egy mosolyt kérni, ebben a szomoru időben! Megteszed??? akkor kérlek olvasd, mit követtem el, csupa-csupa szeretetből )) ...... ......kata

Férfisors...képekben - Finn népmese nyomán...... ........

Nem kérek mást, csak egy mosolyt, ezen az október- szerü juliusi napon, pps-ként kaptam, felhoztam hátha sikerül a mosolyt kicsalnom, Tőletek is kedves férfitársaim ).......


































 
 
0 komment , kategória:  Mesék, mondókák  
Tanmese - Tudatosság
  2011-06-01 13:10:12, szerda
 
  Tanmese - Tudatosság

Egy ember elindult a híres mesterhez, hogy megtapasztalhassa a megvilágosodást. Ahogy kapaszkodott felfelé a meredek hegyi ösvényen, megcsúszott, és egy mély szakadékba zuhant. Jól meg is ütötte magát, de a testi fájdalmánál sokkal nagyobb volt a lelki szenvedése. Úgy érezte, ez egy jel volt arra, hogy még nem méltó a Mester elé érkezni, olyan hibái vannak, amelyek megakadályozzák a megvilágosodásban. Elhatározta, hogy most mélyen magába száll, és meg fogja keresni ezeket a gyengeségeit. Ott ült és meditált a szakadék alján, sötétben és hidegben hosszú napokon át. Sorra vette az életét, mindent újra átgondolt. Néha körülnézett, de a helyzete nem változott: még mindig a gödör alján ücsörgött.

Aztán egyszer csak lépéseket hallott. Felnézett, és nagy örömmel fedezte fel odafent a Mesterét.

- De jó, hogy itt vagy, Mester! Kérlek, világosíts fel, mert már napok óta itt ülök, és még mindig nem jöttem rá, miért kerültem ide!

Mire a Mester:

- Nem tudom, miért kerültél oda. De azt látom, hogyan tudnál kijönni. A hátad mögötti fa gyökerein könnyedén ki tudsz kapaszkodni.

- De hát a megértés, a felismerés nélkül hogyan fogok megvilágosodni, Mester?

- Idefent világos van...
 
 
0 komment , kategória:  Mesék, mondókák  
Lev Tolsztoj: A tehén
  2011-01-14 23:31:02, péntek
 
  Lev Tolsztoj:

A TEHÉN

Igaz történet

Özvegyasszony volt Marja, anyjával éldegélt és hat gyermekével. Szegénységben éltek. Utolsó pénzükön vettek egy barna tehenet, hogy tejük legyen a gyermekeknek. A nagyobb gyermekek legeltették Burenuskát künn a mezőn, s ha hazaterelték, moslékot is adtak neki.

Egyszer az édesanyjuk elment hazulról; a legidősebbik fia, Misa, felmászott a kenyérért a polcra s levert egy fiaskót. Eltörött a fiaskó, s megijedt Misa, hogy most megszidja az anyja, felszedte az üvegdarabok nagyját, s elásta a trágyadombon, az aprókat összeszedte, s beledobta a moslékos dézsába. Az édesanyjának hiányzott az üveg, kérdezgetni kezdte, de Misa hallgatott, így hát a dolog annyiban maradt.

Másnap ebéd után kiment az anyja, hogy moslékot adjon Burenuskának a dézsából. Látja: Burenuska csak áll búsan, nem kell neki moslék. Gyógyítgatni kezdték, odahívták nagyanyót is. Azt mondta nagyanyó: - Nem marad meg ez a tehén, le kell hamar vágni. - Elhívtak egy parasztembert, elkezdte a tehenet taglózni, hallották benn a gyermekek, hogy bőgött künn az udvaron Burenuska. Összebújtak a kemencén s ott elkezdtek sírni. Mikor letaglózták Burenuskát, lenyúzták a bőrét, s a testét feldarabolták, üvegszilánkot találtak a torkában.

Most már tudták, hogy azért pusztult el, mert üvegszilánk került a moslékba. Mikor meghallotta Misa, keservesen sírva fakadt, s bevallotta az anyjának, mi történt a fiaskójával. Az anya nem szólt egy szót sem, de hullni kezdett a könnye. Azután megszólalt: - Megintettük Burenuskát, más tehenet venni pénzünk nincsen. Hogy lesznek meg a szegény kicsi gyermekek tej nélkül? - Misa még hangosabban sírt, s le nem szállt a kemencéről, mikor a tehén fejéből készült kocsonyából enni kezdtek. Mindennap látta álmában, hogy vitte Vaszilij bátya Burenuska barna fejét a szarvánál fogva, nyitva volt a szeme, vörös volt a nyaka. Attól kezdve nem volt tejük a gyermekeknek. Csak ünnepnapokon jutott, mikor Marja kért a szomszédoktól egy-egy kis köcsöggel.

Történt, hogy a falujukban lakó földesúrnak szüksége volt gyermekgondozóra. Azt mondja az öregasszony a lányának: - Eressz el, elmegyek én oda, téged talán megsegít az Isten, hogy egyedül is elvesződhess a gyermekekkel. Én pedig az Isten kegyelméből leszolgálok egy esztendőt s megkeresek egy tehénre valót.

Úgy is tettek. Nagyanyó elment a földesúrhoz, Marjának még nehezebb lett hat gyermek mellett a sorsa.

A gyermekek tej nélkül éltek egy évig: csak savanyú kenyérlevest és ciberét ettek. Megsápadtak és megsoványodtak.

Elmúlt az esztendő, hazajött az öregasszony s húsz rubelt is hozott. - No, leányom! - mondja. - Most tehenet veszünk! - Megörvendett ennek Marja, megörvendtek a gyermekek. Elindult hát Marja az öregasszonnyal a vásárra tehenet venni. Megkérték a szomszédasszonyt, vigyázzon a gyermekekre, Zahar szomszédot pedig megkérték, menjen velük jó tehenet választani. Az Istenhez fohászkodtak, s elindultak a városba.

A gyermekek megebédeltek, s kiálltak az utcára, hogy lássák: nem hozzák-e még a tehenet. Találgatni kezdték, milyen lesz a tehén - fekete vagy barna. Arról beszélgettek, hogy fogják etetni. Várták egész nap, csak várták. Egy versztát is mentek, hogy hamarabb lássák, de már alkonyodni kezdett, vissza kellett térni. Egyszer csak mit látnak - ott jön az utcán egy szekér, nagyanyó ül rajta, a hátsó kerék után meg, a szarván kötéllel, egy tarka tehén ballag, s hátul jön az anyjuk s száraz ággal biztatgatja.

Odafutnak a gyermekek, nézegetik a tehenet. Kenyeret és füvet hoznak neki, elkezdik etetni. Anyjuk bemegy a kunyhóba, levetkőzik, kimegy az udvarra sajtárral, törlőruhával. Ott leül a tehén mellé, megtörli a tőgyét. - Áldd meg, én Istenem! - Odaül a tehén alá, a gyermekek körbeülnek s nézik, hogy fröccsen a tej a tőgyből a sajtár oldalába, szinte süvölt édesanyjuk ujja alatt. Félig megtelik a sajtár, leviszi a pincébe s egy kisköcsögbe tölt belőle a hat gyermeknek vacsorára.




 
 
0 komment , kategória:  Mesék, mondókák  
Lev Tolsztoj - A kismadár
  2011-01-07 00:57:00, péntek
 
  Lev Tolsztoj: Mesék...





A KISMADÁR

Igaz történet

Szerjozsának neve napja volt, sok mindenféle ajándékot kapott: búgócsigákat, lovacskákat, képecskéket. De mindegyiknél értékesebb ajándékkal örvendeztette meg a nagybátyja: egy hálót vett neki, hogy madarat fogjon vele.

A hálót úgy szerelik fel, hogy a keretéhez kis deszkalapot erősítenek és a hálót visszahajtják. Magvakat szórnak a deszkalapra s kiteszik az udvarra. Odarepül a madár, rászáll a deszkalapra, az megbillen s a háló összecsapódik. Megörvendett Szerjozsa, odafutott az édesanyjához, hogy megmutassa neki a hálót. Az anyja ezt mondta:

- Nem jó játékszer ez. Minek neked a madár? Miért akarod kínozni?

- Kalitkába teszem. Énekel majd, én meg etetem.

Szerjozsa magot szerzett, reászórta a deszkalapra, s elhelyezte a hálót a kertben. Aztán csak állt, csak állt és várta, hogy odaszálljanak a madarak. De a madárkák féltek tőle s nem szálltak a hálóra. Elment Szerjozsa ebédelni s otthagyta a hálót. Megnézte ebéd után, hát a háló összecsukódott, s alatta egy kis madár vergődik. Szerjozsa megörvendett neki, megfogta a madarat s vitte haza.

- Mama! Nézze csak, madarat fogtam, mégpedig fülemülét! Hogy dobog a szíve!

Az anyja így felelt:

- Ez csíz. Vigyázz, ne kínozd, inkább ereszd el.

- Nem eresztem, etetgetem, itatgatom.

Betette Szerjozsa a csízét egy kalitkába, két napig szórta neki a magot, vízről gondoskodott s kitakarította a kalitkát. A harmadik napon elfelejtkezett a csízről, s nem adott neki friss vizet. Anyja figyelmeztette:

- Látod, megfeledkeztél a madaradról, jobb lesz, ha elereszted.

- Nem eresztem én el, nem feledkezem meg róla, rögtön friss vizet adok neki s kitakarítom a kalitkáját.

Bedugta Szerjozsa a kezét a kalitkába s elkezdte tisztogatni, de a csíz megriadt s vergődni kezdett a kalitkában. Szerjozsa kitakarította, azután elment vízért. Az anyja látta, hogy elfelejtette bezárni az ajtót s utána kiáltott:

- Szerjozsa! Zárd be az ajtócskát, különben kirepül a csízed s összetöri magát!

Alighogy kimondta, a kis csíz meglelte az ajtónyílást, megörvendett, szétnyitotta szárnyát s átrepült a szobán az ablakig, de nem látta meg az üveget, nekiütődött s leesett az ablakpárkányra. Odafutott Szerjozsa, megfogta a madarat s vitte vissza a kalitkába. A kis csíz élt még, de a begyén feküdt, leeresztette két kis szárnyacskáját s nehezen lélegzett. Szerjozsa nézte, nézte és sírva fakadt.

- Mama! Most már mit tegyek?

- Most már semmit sem tehetsz.

Szerjozsa egész nap nem mozdult el a kalitka mellől, csak nézte a csízét, a csíz pedig csak feküdt a begyén, mint addig, s nehezen és gyorsan lélegzett. Mikor Szerjozsa aludni ment, a csíz még élt. Szerjozsa sokáig nem tudott elaludni; valahányszor behunyta a szemét, mindig a csízét látta; hogy fekszik ott és hogy piheg. Reggel, mikor Szerjozsa odament a kalitkához, látta, hogy a csíz a hátán fekszik, felhúzta a lábát s megmerevedett. Ettől kezdve többé nem fogott madarat Szerjozsa.
 
 
1 komment , kategória:  Mesék, mondókák  
Benedek Elek: Bolond Jankó
  2010-11-19 21:51:29, péntek
 
  Benedek Elek:

BOLOND JANKÓ

Volt egyszer egy szegény ember s annak egy fia, Jankó volt a neve. Az ám, Jankó! Bolond Jankónak hívták a faluban, mert afféle félkegyelmű, bolondos legény volt ő. De már akárminek hívták, a bíró mégis szolgának fogadta Jankót, s két ökröt adott a kezére. Ahogy szolgálatba állott Jankó, a bíró első este azt parancsolta, hogy hajtsa ki az ökröket a rétre, ne pusztítsák otthon a szénát.

Na, kiment Jankó az ökrökkel, egy dombon megtelepedett, acélt, kovát szedett elő, tüzet gyújtott, s annak a világánál elkezdett kártyázni egymagában.

- Makkot ide, Jankó! Filkót reá, Jankó! Ez a tied, Jankó! - mondogatta magában a félkegyelmű, s észre se vette, hogy előtte áll az ördög.

- Adj isten! - köszönt az ördög.

- Adj isten! - fogadta Jankó, csak úgy foghegyről.

Szabad-e, nem-e, nem kérdezte az ördög, csak letelepedett a tűz mellé, s azt mondta Jankónak:

- Osszad, öcsém, hadd kártyázom én is.

- Van-e pénzed?

- Van egy garasom. Elég-e?

- No, annyi nekem is van.

Azzal osztott az ördögnek, s addig játszottak, hogy Jankó elnyerte a garast az ördögtől.

- Ide a garast, komám!

- Holnapután kiskedden! - mondta az ördög, s uccu! felugrott, szaladt, mintha a szemét szedték volna ki.

De Jankó sem vette tréfára a dolgot, utána az ördögnek. Ez meg egyenest a faluba szaladott, s ott egy utca sarkán úgy eltűnt Jankó elől, mintha a föld nyelte volna el.

- Hiszen majd megtalállak én! - kiabált Jankó, s abban a pillanatban elejébe lépett valaki.

Azt hitte a sötétben, hogy az ördög, s úgy fejbe vágta a fütykösével, hogy nagyot kiáltott, s ledöndült a földre. Haj, édes istenem! Nem ördög volt az, hanem a bíró, a Jankó gazdája.

Feltápászkodik nagynehezen a bíró, megfogja Jankót, s lármáz éktelenül.

- No, te ilyen-olyan bolondja! Hát te tulajdon gazdádat akarod agyonütni? Indulj előttem a falu házára!

Bemennek a falu házára, a bíró felveri az esküdteket, s ott mindjárt ítéletet tesznek: zárják be Jankót abba az elátkozott házba, amelyikben az ördögök tanyáznak, hadd pusztítsák el ezt a félkegyelműt.

Hiszen nem bánta Jankó, hadd zárják az ördögök házába. Nem félt ő az ördögöktől, inkább örült, hogy találkozik azzal az ördöggel, amelyiktől elnyerte a garast. No meg, hogy el ne felejtsem, s ti is jól megjegyezzétek, volt Jankónak egy zsákja, annak csak ki kellett nyitni a száját: száz ördögöt is bele tudott abba bújtatni Jankó.

Bement Jankó a házba, rázárták az ajtót, ő meg egyszeribe tüzet gyújtott, leült az asztal mellé, előszedte a kártyáját, s ütögette a kártyalapokat:

- Filkót rá, Jankó! Disznót, Jankó! Jól van, Jankó! Te nyertél, Jankó!

Amint így kártyázgat magában, hallja, hogy dörömböl valaki az ajtón.

"No, bizonyosan az ördög" - gondolja Jankó. Kikiáltott:

- Künn tágas, benn szoros!

Abban a pillanatban megnyílt az ajtó, s hát nem az ördög, hanem egy obsitos katona lépett be.

- Adj' isten, barátom. Adsz-e szállást egy szegény obsitos katonának?

- Én jó szívvel - mondta Jankó -, hanem tudod-e, hogy ebben a házban ördögök tanyáznak?

- Már én nem bánom, egy életem, egy halálom, itt maradok, mert odaki cudar idő van.

Azzal leült az obsitos is az asztal mellé, s elkezdettek kártyázni ketten. Ütik, ütögetik a lapokat, de egyszerre csak leszakadt a tűz, alig pislákolt, nem látták a kártyát.

- Várj, komám - mondta Jankó -, felnézek a padlásra, ott talán lesz forgács, hadd elevenítem fel a tüzet.

Felmegy a padlásra, ott csakugyan volt is forgács elegendő, lehoz egy jó öllel, ráhányja a tűzre, s az megint lobogott, pattogott vígan. De egy fertályóra sem telt belé, megint leszakadt a tűz, ellángolt a forgács.

- No, most én megyek forgácsért - mondta az obsitos.

Fel is ment a padlásra, de a másik minutában már repült is le onnét, hogy majd megszakadt a nyaka. S hát, uram, teremtőm, elsötétedik a szoba, de úgy, hogy a sötétségre fejszét lehetett volna akasztani, s becsődülnek az ördögök nagy lármával, zimóréval, zakatolással. Aztán csak felkapták Jankót, mint egy labdát, s úgy dobálták egymásnak, hogy azt hitte Jankó, mindjárt kiszalad a lelke.

De bezzeg nem tetszett Jankónak ez a tréfa, egyszerre talpra ugrott, előrántotta a zsákot, egy nagyot rikkantott:

- Bújj bele!

S hát az ördögök szép sorjában mind besétáltak a zsák száján. Csak egy ördög maradott kívül, az, akitől Jankó a garast elnyerte. Beköti nagy hirtelen a zsák száját, a kívül maradt ördögöt pedig amúgy magyar módra megragadja, a fütykössel istenesen ódalba kenegeti, s mondja neki:

- Megadod-e a garast, komám?

- Jaj, csak ne üss, megadom - könyörgött az ördög. - Nálam nincs pénz, de van a pokolban elég, gyere velem, ott megadom kamatostul.

- Hát gyerünk!

Azzal felkapott az ördög nyakára, jól ódalba sarkantyúzta, s elvágtattak a pokolba, sebes szélnél sebesebben.

Megérkeznek a pokolba, ott leszáll az ördögről, az meg csak ment előre, teméntelen sok szobán keresztül, aztán le a pincébe. Na, ott szeme-szája elállott Jankónak a csudálkozástól. Volt ott annyi kád, hogy a szem nem győzte belepni, s mind színültig tele volt arannyal, ezüsttel.

- Mi kell? Arany-e, ezüst-e? - kérdezte az ördög. - Vihetsz, amennyit elbírsz.

- Nem kell nekem sem arany, sem ezüst - mondotta Jankó -, csak add meg a garasomat.

Hiszen azt ugyancsak jól tette Jankó, hogy sem aranyba, sem ezüstbe nem markolt bele, mert abban a pillanatos pillanatban lángot vetett volna arany, ezüst, s Jankónak még a hetvenhetedik porcikája is porrá égett volna. Az ördögnek azonban mindenféle pénze volt, csak éppen garasa nem. No, ha nem volt, be is bújtatta Jankó ezt is a zsákba, s indult haza a falujába. Ott, ahogy hazaért, segítségül hívott tizenkét kovácslegényt, s addig verette a zsákot, hogy csak úgy porzott már az ördögök porától. Akkor a zsák száját kioldotta, az ördögök porát szélnek eresztette. Azt mondják, ebből a porból lett a vörös hangya, azért olyan fájdalmas a csípése.

No, akár így, akár úgy, elég az, hogy Jankó elpusztította az ördögöket, s bezzeg lett nagy becsületje a faluban! Mindjárt összegyűlt a falu népe, s azt határozták egy akarattal, hogy ajándékozzanak Jankónak egy borjas tehenet, mert igazán megérdemelne kettőt is, de ha nincs, elégedjék meg eggyel.

Jól van. Jankó egy szóval sem mondta, hogy neki nem kell a tehén; de merthogy nem volt istállója, ahová bekösse, s ha az lett volna, akkor meg mit ad enni? - ő bizony elindította a tehenet a vásárra.

Megy, mendegél a tehén, utána meg Jankó, s amint egy erdőn haladnának keresztül, egyszerre csak egy nagy kőrisfa elkezd hajlongani, nyikorogni, csikorogni. Jankó azt hitte, hogy a kőrisfa meg akarja venni a tehenet. Szóba állott a fával.

- Meg akarod venni? Jól van, én neked adom, ha becsületes árát adod.

Fújt a szél cudarul, s a kőrisfa csak hajlongott, csikorgott-nyikorgott.

- Száz forint az ára. Nincs most pénzed? Nem baj, majd holnap eljövök a pénzért.

Azzal a tehenet a fához kötötte, s szépen hazaballagott. Másnap megy vissza az erdőbe, egyenest a fához, s hát a tehénnek csak a csontja: megették a farkasok.

Hej, megharagszik Jankó, szedtevettézik, hogy így meg úgy, ő nem bánja, a tehén nem az ő kára, vigyázott volna rá a fa, ha megvette; ha nem vigyázott, az ő baja: fizessen!

A kőrisfa, merthogy a szél nem fújt akkor, sem nem hajlongott, sem nem csikorgott-nyikorgott. Hiszen Jankónak se kellett több, szörnyű haragjában kivágta a fát tövéből. De bizony ha kivágta, meg sem is bánta, mert a fa odvából csak úgy duvadott, ömlött ki az arany meg az ezüst. Hazaszaladt, szekeret fogadott, s úgy bírta elvinni a tenger pénzt.

Hej, bezzeg volt odahaza öröm! A szegény ember majd kibújt a bőréből szertelen nagy örömében, de bezzeg Jankó sem búsult, most már nagyobb gazda lesz még a bírónál is. Hanem szerették volna tudni, hogy hány véka lehet a pénzük. Az ám, nem volt vékájuk, amivel megmérjék.

- Eredj, fiam - mondta az apja -, hozz egy vékát a bírótól.

Szalad Jankó a bíróhoz:

- Bíró uram, adjon egy vékát.

- Hát az minek, te?

- Pénzt mérünk.

- Bolond lyukból bolond szél fúj - mondta a bíró.

- Jó, jó, csak adjon egy vékát.

Hát a bíró adott neki egy vékát, de fúrta az oldalát a kandiság, s amint beesteledett, odament a Jankóék ablakához, s úgy leskelődött. Feltette magában, hogy ha csakugyan pénzt mérnek, majd elveszi tőlük. No, ha nem akart hinni Jankónak, most elhihette, mert még mindig mérték a pénzt. Történetesen Jankó az ablak felé pillant, látja, hogy valaki leskelődik, kapja a fütykösét, kifordul az ajtón, s úgy találja fejbe vágni a bírót, hogy az éppen csak egyet kiáltott, s azzal: volt bíró, nincs bíró.

No, megijed Jankó! Most már mit csináljon? Agyonütötte a bírót. Most őt felakasztják, fel bizonyosan. Gondol ide, gondol oda, hátára veszi a bírót, beviszi a szomszéd kertjébe, beállítja a hagymaágyásba, egy hagymaszárat a kezébe nyom, mintha ki akarná húzni, s azzal szép csöndesen visszament a házba.

Jő ki reggel a szomszédasszony a kertbe, látja, hogy valaki dézsmálja az ő hagymáját, kap egy botot, odaszalad, s úgy fejbe kólintja, hogy orra bucskázott. Az ám, de úgy orra bucskázott, hogy fel sem kelt többet! Nézi az asszony, hogy ki az - s hát a bíró. Még jobban megnézi, költi, költögeti, s hát még nem is szuszog.

- Jaj, jaj - jajgatott az asszony -, agyonütöttem a bírót, jaj, jaj! De ki is hitte volna, hogy hagymát lopjon őkelme, jajajaj!

Aközben kijött Jankó is, a kerítéshez somfordált, s kérdezte az asszonyt:

- Hát kend mért sír olyan keservesen, nénémasszony?

- Jaj, lelkem öcsémuram, nézzen ide! Hagymalopni jött a bíró, s én agyonütöttem, jajajaj!

- Azért ugyan egyet se jajgasson kend - mondotta Jankó. - Egyet mondok, s kettő lesz belőle: adja nekem a leányát, s én igazítok a kend dolgán.

Bezzeg, hogy ígért az asszony Jankónak fűt, fát, mindent; Jankó pedig ismét hátára kapta a bírót, vitte a másik szomszéd telkére. Az a szomszéd mészáros volt. Besompolyog Jankó az ólba, ott egy disznót leszúr, s a bírót a disznó hátára ülteti, aztán nagy hirtelen elsomfordál.

Alig ment el, kijő a mészáros a házából, megy az ólba, s hát látja, hogy valaki ül a disznón, éppen mintha le akarná szúrni. Nosza, szalad a mészáros a bárdjáért, s úgy fejbe vágja a bírót, hogy egyszeribe lefordul a disznó hátáról.

Hej, megijedt a mészáros is, mert ugyan ki gondolta volna, hogy a bíró akarja ellopni az ő disznaját? Gondolt ide, gondolt oda, ő bizony elment a falu házára, s ott elmondta az esküdteknek, hogy így meg úgy volt a dolog, ő nem hibás: miért akart lopni a bíró?

- Bizony, ha el akarta lopni, jól járt, úgy kell neki - mondták az esküdtek -, ha nem szégyellt lopni bíró létére.

Aztán egy hét sem telt bele, Jankó feleségül vette a szomszédasszony leányát, csaptak nagy lakodalmat, de olyan nagyot, hogy rostával hordották a bort. Húzták a cigányok, járták a legények s a leányok.

Holnap Jankó legyen a ti vendégetek.
 
 
0 komment , kategória:  Mesék, mondókák  
Móra Ferenc: Tél apó haragja
  2010-11-18 00:26:06, csütörtök
 
  Móra Ferenc:

Tél apó haragja


Régen történt biz ez, régen. Abban az időben, mikor még tűzön aszalta jeget, jégre tették a meleget.

Az volt csak a jó világ, víg világ. Még akkor a só is sósabb volt. Virágosabb a tavasz, hosszabb a nyár, áldottabb az ősz. Hogy nagyot ne mondjak, nagyobb volt akkoriban a búzaszem, mint most a mákfej. A mogyoró olvasva is elmehetett diónak. A diót pedig meg kellett törni a küszöbön, mert hajában nem fért volna be az ajtón.

No, hanem Tél apó akkor is csak olyan goromba legény volt, mint mostanában. Akkor is csak olyan öreg volt már, mint az országút, s ha savanyú kedvében megrázta fehér szakállát, egyszerre beborult a víg világ, szép világ. Nem látszott ki egyéb a nagy hóból, csak a varjúnépség, az se tudott egyebet kiáltani, csak hogy akármilyen kár, oda van a nyár.

- Bizony kár - sóhajtozták az emberek -, mert többet ér egy nyár száz télnél.

- Ohohó, ohohó! - sikoltott mérgesen Tél apó, hogy csak úgy csikorogtak bele a száraz faágak.

- Ugyan minek is teremtette a jó isten ezt a gonosz telet? Virágtördelőnek, madárpusztítónak, emberek sanyargatójának?

- Hihihi, huhuhu, hahaha! - kacagott be Tél apó a kéményeken, hogy csak úgy borsózott bele az emberek háta.

- Hej, de nagy öröm lenne, ha egyszer megenné a farkas a telet!

No, hanem erre már csakugyan megharagudott Tél apó. Kapta magát, vette a sátorfáját, s úgy elszelelt, hogy meg se állt, míg azok közé a magas, zordon hegyek; közé nem ért, ahol a madár se jár. Ott ütött tanyát az égnek meredő ormokon, s onnan süvöltözött le nagy bőszen a világra:

- Megálljatok, majd hívjátok még vissza Tél apót! - Csak azt lesd! - nevettek az emberek.

Soha gazdagabb termést nem adott a föld, dúsabb gyümölcsöt nem hoztak a fák, mint abban az esztendőben. Alig győzték az emberek betakarítani az istenáldást.

- Siessünk, emberek - biztatták egymást -, míg Tél apó megint a nyakunkra nem ül.

Bizony nem jött Tél apó, kár volt tőle ijedezni. A napocska szüret után is csakúgy szórta a szikrákat, mint aratáskor: nem volt, aki fellegfátylat terítgessen elébe. Tele volt virággal a mező, nem volt, aki letarolja. Tele dallal az erdő, hideg szelek nem kergették el a madarakat.

- Nini - örvendeztek az emberek -, nyilván csakugyan megette a farkas a telet. Nem nagy becsülete lesz az idén a kemencének.

Nem is kellett tűzrevaló után járni senkinek. Sütött a napocska úgy, hogy a fák már meg is sokallották. Leperzselődött, leégett róluk a levél. Nem bólingatott lágyan, szelíden, mint máskor: csörgött, csikorgott, hogy szomorúság volt hallani.

Lesült a rét, kiégtek a mezők, meghasadozott a föld, s a csillagfényes, tikkadt éjszakákon föl-fölsóhajtott az égre:

- Könyörülj rajtam, Tél apó, takargasd be sebeimet puha, fehér takaróval.

Bezzeg az emberek se áldották már a végtelen nyarat. Kicsorbult az eke a kiégett földben, nem lehetett szántani, vetni. Nagy kínnal ha bírtak is itt-ott barázdát hasítani, hiába szórták bele a búzát. Nem vette gondjába Tél apó, nem takargatta be meleg takaróval, puha fehér hóval. Féreg kiette, egér elhordta, szárazság megölte a drága vetőmagot.

- Nincsen vetés, nem lesz kenyér! - sóhajtoztak az emberek, s reménykedve tekintettek a magas hegyek felé: hátha mégis leszáll közibük az a jó Tél apó.

De nem szállt ám le, akárhogy könyörögtek neki. Abban az esztendőben nem látták a telet: de nem is ettek a másikban kenyeret ! Lett olyan éhség, hogy hullottak az emberek, mint ősszel a légy. Akik megmaradtak, azok nem győztek hálálkodni Tél apónak, mikor megint leszállt a földre fehér bundájában:

- Ó, Tél apó, mit érne nálad nélkül a nyár!

Tél apó jókedvűen nevetett, és megígérte, hogy nem haragszik meg többet az emberekre, ha az emberek se ártják magukat az ő dolgába. Hanem, hogy emlékezetes legyen nekik a lecke: sose nőtt többet a dió olyan nagyra, mint azelőtt volt.

Pedig ugye, kár?








 
 
0 komment , kategória:  Mesék, mondókák  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
2017.09 2017. Október 2017.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 223 db bejegyzés
e év: 4029 db bejegyzés
Összes: 31397 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 762
  • e Hét: 8824
  • e Hónap: 83640
  • e Év: 934629
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.