Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 23 
Hatvan utánra
  2017-04-26 21:27:12, szerda
 
  Rónay György

Hatvan utánra

Egy sivatagot kaptál
megművelésre.
Ásd föl,
fakassz vizet a kavicsokból,
hódítsd vissza a homoktól
a földet.
Éhezz,
szomjazz,
de sose csüggedj,
sose add föl magad.
Már készülődnek valahol
a madarak,
melyek jövendő erdeid
lombjaiban akarnak énekelni.
 
 
0 komment , kategória:  Rónay György versei  
Kora tavasz
  2017-03-18 17:47:13, szombat
 
  Rónay György

Kora tavasz

Hol a szelíd hold lányhaja álmodó
tölgyfákon omlik el, s a kölyök szelek
friss játékára selyme zizzen,
hol szomorúfüzek ágain dús

rügyek fakadnak, lázadozó, nyulánk
füvek kardéle villog a csillagok
fényében, és kitárja rémült
kis szemeit, lapul a bogárka;

hol a kökörcsin bimbaja már hasad,
s az első méhe már körülötte dong,
az enyhe nap csirát melenget,
sziklevelet csal elő a rögből:

ott járt a költő, Berzsenyi Dániel
versével ajkán, lelke az ős erők
titkába szédül, s térdre hullva,
áldoz, Örök Hatalom, tenéked.
 
 
0 komment , kategória:  Rónay György versei  
Tavaszi album
  2017-03-18 17:46:33, szombat
 
  Rónay György

Tavaszi album

Átváltozás

Az ágak közt már pintyek csattogása.
A fenyők fölött kék tavaszi fátyol.
Készül a világ az átváltozásra.
Most teremti magát teljesebb magából.

Kora tavasz

Rügy nem pattan még. Nem mozdul a szél sem.
A föld megnyílt vemhének gőze száll csak,
s a fák kék lelke ködlik, ahogy állnak
megrendülten az újjászületésben.

Hegyi szél

Átsüt a lombtalan fákon az alkonyat,
és fölragyognak a sziklák fehéren.
Egy felhő száll, tétova gondolat,
s oszlik a varjak gyásza a guggerhegyi szélben.

Rügyek

Amikor utoljára jártam itt, a kopár
fák alatt néhol még hófolt fehérlett.
Most nap süt, tavaszt pittyeg egy madár,
s lengnek parányi zöld zászlói a reménynek.

Az erdő hangjai

Tar ágak közt koratavaszi fény ragyog.
Cinke szólt az imént, de már elhallgatott,
s most csak kis percenések az erdő hangjai.
Kipattan pár rügy is, de azt nem hallani.

Alkony

Szétnézek életem alkonyodó mezőjén.
Lassan leáldozik fáim fölött a nap.
De lombot is fakaszt e kései verőfény,
s nyaram se lesz talán a múlt nyárnál fukarabb.

Hideg tavasz

Itt lakott a színésznő. Ilyenkor már virágzott
ablakában egy-egy muskátli. Most a függönyök
behúzva. Hideg szél süvít a ház fölött,
s dideregnek a kertben a mandulavirágok.

Ibolya

Avar búvó virága, leszakítsalak ?
Nem bántalak. Hagylak virulni még ott.
Kék lelkedért cserébe talán nekem is ad
gazdánk egy virágzásnyi haladékot.

Még egyszer

Szárak, bimbók, rügyek, indák és kacsok,
nyúljatok, nyíljatok, kapaszkodjatok.
Kapaszkodom veletek én is.
Még egyszer megpróbáljuk, az idén is.

Rügyező galagonya

Ahogy fordult az ösvény és ritkultak a fák,
fölbukkant hirtelen halványzöld csipkeruhában;
riadtan rám mosolygott - nimfa volt, vagy najád -
s zöld kendőjét sokáig lengette még utánam.

Kékek

Lemegy a nap, nyúlik az árnyék.
Kigyósziszkék, ibolyakék, harangvirágkék:
elmélyülnek az erdőben a kékek.
Várják az első fülemüléket.

Gyümölcsfavirágzás

Hogy birtok ennyi virágot, hogy birtok ennyi
szépséget, szilvafák, cseresznyefák?
Ötvenöt éve nézem ezt a csodát,
de holtig se fogok vele betelni.

Záporban

A túlsó hegy felől átsüt ide a nap,
de ezen a hegyen sebes zápor szalad:
így fényben is megyek, meg ázom is esőben.
De eddig is csak így volt, s eztán se lesz különben.

Forszitiák

Búcsúzóul még egy kevésnyi fény csap
a hegyoldalra, aztán este lesz hirtelen,
s odafönn csak egy csillag, idelenn
egy forszitia sárga lángja ég csak.

Zivatar

Érzed eső után a fenyők balzsamát?
Kis keserűt kevernek hozzá a galagonyák,
s csöpp fanyart is az ázott tavalyi avar,
míg messze föl-fölmordul a távolodó zivatar.

Leltár

A virágokat és a madarakat is,
s ahogy zizeg a nád, ahogy csobban a víz;
de legjobban talán mégiscsak ezt szerettem:
a csöndet körülöttem s a kék eget felettem.
 
 
0 komment , kategória:  Rónay György versei  
Betlehem
  2016-12-14 12:45:39, szerda
 
  Rónay György

BETLEHEM

Minden megíratott.
A próféták megmondtak mindent jóelőre.
De a te anyai szíved még mindig nem hagyott föl a reménnyel

A te szíved még mindig várt valamit.
Egy rést az örök Rendelésen,
amelyen a szeretet kiosonhat.

József már fáradt volt, ledőlt egy kapuboltba,
de te csak mentél házról házra, kapuról kapura,
és zörgettél és könyörögtél
Nem magadért, hanem a Gyermekért,
hogy ne fázzék, ne szúrja szalma gyönge testét,
ahogy a próféták megírták
Mert a te anyai szíved még mindig nem hagyott föl a reménnyel

Hisz van-e telt pohár, melynek színén egy szirom el ne férne még?
Ház, hol egy terhes asszonynak ne jutna még hely?
Lobbant a lámpaláng, amint az érdes kéz kutatva fölemelte:
,,Hé, ki dörömböl itt! Takarodjatok koldusok! Nem csárda ez!"
A tárt kapun kidőlt a jó meleg s a zsíros sültek jó szaga.
S egy kard villant: sokféle martalóc bitangol szerteszét ilyenkor,
s a bölcs polgár vigyáz a házra.

Betlehem bezárkózott, szíve kővé keményedett a félelemtől
Mert azokban a napokban összeíratta a népét a Császár.
Elengedték a láncról a kutyákat, nagy szelindekek futkostak a hóban,
dühösen szimatoltak szűköltek mint a lelkiismeret.
Józsefnek fájt a lába, botjára támaszkodva baktatott
az érthetetlen éjszakában.

Az istálló felé, amely fölött már ott égett a Csillag.
A küszödön megállt, hátrahőkölt a vastag trágya-bűztől,
s tanácstalanul visszanézett.

Te már tudtad, hogy nincs segítség. Az emberek bezárták szívüket,
a Szeretet hiába könyörög, nem talál rajta rést.
Fájdalmak Emberét hozod világra nyomban, fájdalmak anyja vagy,

fájás nélkül szülő; amint a nyirkos szalmára lerogytál
s öled végtelen távolából meghallottad a koldus Újszülött
didergő zokogását.

 
 
0 komment , kategória:  Rónay György versei  
Nyár
  2011-07-19 13:17:33, kedd
 
  Rónay György

NYÁR

I

Hogy mondjam el neked? Itt állok életem
delén a napban.
Nem mondhatom, hogy könnyű volt
de negyven év után mégiscsak sikerült
nyarat teremtenem magamban.

Nagy tágas tájra látsz,
tengert érezni már folyóm fölött a szélben,
hűs halak pikkelye csillámlik mint az emlék,
gabonám aratásra érett,
füvem térdreborult és széna lett belőle.

Merítsd meg korsódat a habban,
legtisztább vizemet kínáltad mindig innom,
vetkőzz le, sütkérezz nyaramban,
még messze van az este,
a jegenyék fölött az égbolt még aranykék.

Ne engedd a napot leáldozni, szeress.

2

Fa voltam, éltem, lombosodtam,
ege voltál az ágaimnak,
zöld éjszakámba takaródzom,
magammal együtt betakarlak.

S úgy elvegyül a lomb az éggel,
hogy ha válni kell, jön a hajnal,
te néha lomb leszel helyettem
s én egem kékjébe ölellek.

*

Fa voltam, éltem, lombosodtam,
zöld eget alkottam magamnak,
énekemen tünődtem éppen,
amikor árnyamba feküdtél.

Fa voltam, erdő lettem.
Alszol, madárdal ébreszt hajnalomban,
szétnézel, átölel az erdő,
s nem találsz ki bozótjaimból.

*

Fa voltam, éltem, lombosodtam,
madár voltál, hazát kerestél,
fönnakadtál leveleim közt,
világítottál éjszakámban.

Nyár van, a nap nem áldozik le,
két hold ragyog fölöttem éjjel,
tóvá leszek, tükrömre szállnak,
hattyúm vagy, neked adom őket.

3

Énekeltem nekik, széttéptek a vadak,
de rád gondoltam és újraszülettem érted.
Most szörnyeim szivem kertjében alszanak
s néha szelíd kezed kelyhéből inni kérnek.

4

Hogy mondjam el neked? Itt állok delelőmön,
tájamat mutatom, erdőim fényben úsznak,
szőlőim arany szeme csillog,
nedvesítsd ajkadat körtéim dús levével.

Ez itt a hazám, amelynek nincs határa,
minden határ mögött új országom terül.
Virágom, vándorom, sirályom, bennszülöttem,
nézd, útjaim feléd sietnek, szállanak.

Egem kék útjain szép álmaim köröznek,
tollukon hajnalom gyöngyei fénylenek,
föléd repülnek és megrázzák szárnyukat.
Nyár van, hunyd le szemed, zuhogni kezd a zápor.

*

Nyár van, felhőtlen ég, zuhogni kezd a zápor.
Mosolyogj és eláll; csupa gyöngy a hajad.
Mögöttünk bozót. Fennsíkján éveimnek
arcunkba fúj a szél, szemünkbe tűz a nap.

Nézz szét országomon: itt hordozom magamban,
s magamban téged is, hogy legyen csillagom;
megleltem földemet, egemre rátaláltam.
Ház vagyok, a világ benéz az ablakon.

Tetőtlen palotám teteje fönn a mennybolt,
lábával asztalom a föld szivébe nőtt.
Hogy mondjam el neked? ülj mellém és megérted.
Nyárdéli énekét álmodja a világ.

5

Hogy mondjam el neked, hogy mennyi dzsungelen
s mennyi vak úton át jutottam el hazámig?
ott kígyóztak szived ködében, sejtjeidben.
Most fönn ragyog napom; fönn állok a tetőn.

Üdvözlégy, nyári nap. A hullámzó rozsok
arany habjai közt elindulok veled.
Nyár, béke, nyugalom. Kezedben egy csokor
búzavirág, lila bükkönyök a hajadban.

Megyünk, emeli a tájat a fuvalom,
meleg tenyerükön ringatnak a mezők,
s mögöttünk boldogan mint lagzisok mögött,
lobognak az utak víg, tarka pántlikái.
 
 
0 komment , kategória:  Rónay György versei  
Zene
  2011-07-13 19:26:35, szerda
 
  RÓNAY GYÖRGY

ZENE

Mint aki csónakba szállt és szemközt a partok tünedeznek,
s még látja a dombot, ahol lakott, s amely most reszket
a nap hevében, vagy csak a búcsúzó könnyein át,
és reszket a ház is, a kert is, és reszketnek búsan a fák,
és lassan egyetlen szomorú remegéssé válik a régi világ, -
így megyek egyre messzebb hajómon a különös tengeren át,
elengedem az evezőket, ragadj hullám, amerre jólesik,
a magasból hallom a fehérszárnyú madarak csodálatos énekeit,
este lesz lassan, az égre nézek, hajamra röpülnek a csillagok;
virágos partra fektessetek, tamariszkuszok alá, ha meghalok;
tamariszkuszok alatt fogok feküdni, körülöttem énekelnek a lányok,
a szőke hajukat testemre borítják és mondják: szép legyen álmod,
ajkamból kolibrik isznak, virágok nyílnak a homlokomon,
mosolygok és nem árulom el, mit álmodom.
 
 
0 komment , kategória:  Rónay György versei  
Nyári zenekar
  2011-07-13 19:22:17, szerda
 
  Rónay Görgy

Nyári zenekar

Eredben ellankad a vér, a nap
sziszegve csap le rád.
Ó, zengő sugarak! a sejtjeidben
meglapul a világ,
csattan a víz és sárgán bugyborognak
a nyári trombiták.

A parton egy lány áll, a teste most
megfeszül, mint a húr,
zizegő derekán a szerelem
sikoltozik vadúl,
remeg és lüktet és dorombol és
ernyedten elsimúl.

Mint egy korong, vízszintesen röpül
veled el a vidék,
ittas szemed előtt szelíden, omlón
füstöl a tavi kék
s fölsiklik egy fényes kacaj, akár a
klarinét, klarinét.

Nézd, lobogó sörénnyel úsznak el
fejed fölött a fák,
nyargalnak a hegyek, a tó alatt
dobok és oboák
zengik puffadtan és tátogva léted
zuhanó zavarát!

Ó, zengő sugarak! gyökértelen világ!
hullámzó zene, kék
szédültet! izzó bőröd valami vad
mámor feszíti szét.
Oldódsz, forogsz s elpattansz hirtelen,
tündöklő buborék!
 
 
0 komment , kategória:  Rónay György versei  
Nyári album
  2011-06-30 12:51:55, csütörtök
 
  Rónay György

Nyári album

Június

Még egyszer ez a koranyár, még egyszer ez a sárga
rózsaözön a kertben, a peónia-mámor.
Június. Hömpölyög a szélben a virágpor,
s havazva hull a nyárfák szösz virága.

Alkony eső után

Zápor volt délután. Csillámlik az esővert
nyárfalomb és a süppedt sírokon a moha.
Most csupa-csupa gyöngy a temetőkert,
s az égen szivárványlik a holtak mosolya.

Elvadult kert

Senki sem ültetett, nem vetett az idén itt:
látod, a kert mégis dúsan tenyészik:
sarjat hoz a gyökér, szárba szökik a mag.
Folytatják azt, amit az ember abbahagy.

Sétaút

Hányszor sétáltam erre, hány nyári s őszi napnak
alkonyát néztem innét? Számolnám, s számtalan.
A tó, a fák, az út: mind ugyanaz maradt. Csak
valahogy rövidebb lett, ami még hátra van.

Esti állomás

Alkonyul lassan a júniusi vasárnap.
Csillog a sín, a szemafor zöldet mutat.
Fáradtan szorongatják fonnyadó csokrukat,
akik az esti gyorsra várnak.

Vaníliák

Hát újra hajtotok, gyermekkorom
virágai, vaníliák a sírokon!
Bolyhos levelek közt bimbózik már a jelkép:
a kezdeté, amint a véghez közelebb lép.

Esti rózsák

Mikor az első csillag tüze a tavat éri,
a vörös rózsák elkezdenek égni,
égnek a vörös rózsák, mint a máglya.
Elhamvad rajta valamennyi sárga.

Magányosság

Ha eluntam magam, egy kutyával beszélek,
s egy macska hízeleg, lábamhoz dörgölődve.
Házamba a virágok ágaskodva benéznek,
s esténkint a magány stigmája süt fölötte.

Öregasszonyok

Ezek az öregasszonyok is megmaradtak.
Keretbe foglalja őket az ablak,
s ők csak ülnek, mint egy képen, mögötte.
Alighanem már örökkön örökre.

Pipacs

Egy hódító, elvágva csapatától:
az út mentén a réten egy pipacs nyit.
Nem jutott nagyobb része a világból,
de holtig őrzi ezt a talpalatnyit.

Naplemente

Hogy szikrázott! Milyen őrjöngve lángolt!
Micsoda eszeveszett tombolás volt!
S ebből se maradt utoljára más,
mint egy maroknyi hamvadó parázs.

Hasonlat

Mint ez a vén fa - zsibbadt gyökerébe
mégis elért a tavasz, noha késve.
Ága göcsörtös, odvas kérge mállik.
De csak annál gazdagabban virágzik.

Ugyanarra

Lesz gyümölcse a kései virágnak?
Vagy őszre, vén fa, mégiscsak kivágnak?
Aki a fákat termésükre méri,
enged talán még néhány nyarat érni.

Új nyár

A felhők lassan oszlanak. A párás délutánban
szinte tapintható az olajfák illata.
Ümmög a nád felől a béka-ballada,
s a stégen egy halász ül és vár. Újra nyár van.

Folytatás

Nyár van, a stégen egy halász ül. Mire vár?
Talán amire én, ötvenöt éve már.
Egy halra: felszökik a mélységből ragyogva,
megmutatja magát, s visszahull a habokba.

Tűz

Ég a kert, ég a tornác, a lépcső, a fal ég.
Nincs ki a tüzet oltsa, üres a villa még.
Hajnal óta lobog, s most is, az éjszakából
a krimzonrózsák tűzvésze lángol.

Vihar után

Szél űzi még az égen egy felhő szürke rongyát
a túlsó part fölött. Itt már levél se rebben.
Füstölögnek a réten az ázott szénaboglyák,
s lobogni kezd egy bükköny a hirtelen melegben.

Csupa vér

Leverte a rózsák szirmait a zápor:
körül a kerítés alja csupa vér.
Nyugaton az égbolt fölnyílt sebe lángol,
s elvérzik a nap, mire hazaér.

Csillagok

Előbb egy csillag. Azután egy másik.
Lassan már egy egész égboltnyi fény világít.
Aztán lehullik egy. Másik is hull utána.
Elkezdődik az ember éjszakája.

Ezt

Ezt festeni nem fáradó ecsettel,
erről beszélni soha meg nem unva,
és nézni, nézni, nézni...És ha egyszer
mégis véget ér, elkezdeni újra.

Vitézként

Jöjj, nyájas vendég, csendes alkonyat,
telepedjél kisded kertem füvére,
s hadd simogassam bársony arcodat,
míg ránk nem tör az Éj, álom s halál fivére.

A túlpart hegyei

Ha vihar lesz, közel jönnek sötéten.
Most kárpitjuk a párás messzeségben
lágyan lebeg a vízi kék felett,
s oly halványkékek, mint a képzelet.

Szúnyogok

Mennyi rettenetes szúnyog, muslica!
Hogy rajzanak az alkonyati fényben!
Még fél napjuk van, s mind halál fia.
De hiszen még én is csak alig éltem!

Mezei virág

Hányszor járt tollamon a halál és a nemlét,
és most el sem bírom képzelni, hogy ne lennék.
Légy mesterem, mező kicsiny virága:
csak virítasz, nem gondolsz a kaszára.

Megint öregasszonyok

Újra itt vagyok és újra benézek
ablakotokon, öregasszonyok.
Magam sem tudom mért, de valahogy
oly megnyugtató, hogy még mindig éltek.

Vén diófa

Ez a vendéglő itt a Vén diófa,
valóban öreg diófák alatt.
Még egy itat bor, még egy jó falat,
s hazamegyünk. Végére jár a nóta.

A doktor háza

A doktor egy napon meghalt. Talán a bortól.
Rózsái most elvadultan tenyésznek.
Köztük egy Vénusz csonka szobra posztol.
De vakon. Mint a halál és a végzet.

Kóródy Károly

Ki volt Kóródy Károly? Nem tudja már, csak a
kápolna előtt virágzó rózsafa.
Az hívebb mint a kő: minden évben kizengi
piros szirmaival. Csakhogy nem érti senki.

Pintyőke

Milyen csönd van itt! Alusznak a Ráczok,
Kutik, Ferenczik, Szimcsákok, Virágok.
Kedves pintyőke, énekelj nekik.
Ne törődj vele, hogy nem élvezik.

Egy sírra Szárszón

Itt nyugszik Cseh Erzsébet. Harminc évet élt.
Semmi sem teljesült abból, amit remélt.
Alszik egy csorba kő alatt örökre.
Három szál pipacs virágzik fölötte.

Ecetfa

Hullj, hullj, ecetfa keserű virága,
szitáld koronád alá zöld havad.
Álmodjék zöld telet Both István, Kuti Klára,
Gilicze Irma - mind a föld alatt.

A többi

Már csak a napot, ahogy kel s lemegy.
Már csak a lassan forduló eget.
Csak a Göncölt, tavasszal, nyáron, ősszel.
A többi úgyis elporlik idővel.

Végtelen

Nézem a vizet, a kék dombokat,
a fecskesuhanást, a lassú naplementét.
Ez most a megdicsőült végtelenség,
míg ketté nem szeli a gyorsvonat.

Faunfej

A Vén Diófában esténkint zene szól.
Lesi egy öregember a szomszéd fák alól.
Ott áll a kerítésnél órákon át.
Hold süti a lomb közt faunmosolyát.

Táviratos postás

Növendék garaboncás, pár keréken cikázva
száguld az utakon, füstöl nyomán a por.
Életet vagy halált rejt a vállán a táska,
s mögötte - atra cura - egy fekete kutya lohol.

Nád

Tudod, mi ez a hűvös illat? A korhadó nád -
de milyen tengermélyi messzeségből,
hogy évenkint legföljebb egyszer él föl,
de akkor egy egész múlt lelkét sodorja hozzád!

H. R.

Minden seb beheged. Beforrt az asszonyé is,
ki a fiát siratta. Most már gyászt nem visel.
De ha sétálni megy, bármerre indul el,
még most is minden út a temető felé visz.

Öreghegy

Loppal lépkedve már a dombokon az ősz jön.
Lassan hát magam is elfele készülődöm.
Széjjeltekintek az Öreghegyről tűnődve.
Intek egyet, s elindulok a völgybe.

Fecskék

Fecskéim, mennyit írtam rólatok!
Új fecskék vagytok? vagy ugyanazok,
és most - közös sors változó alakban -
csodálkoztok, hogy én még itt maradtam?

Változás

Reggel párás hideg volt, a floxok dideregtek.
Estére visszatért a nyár, újra meleg lett,
s a víz kéklő egén - nem e földre való
látomás - lassan úszik egy nagy, fehér hajó.

Esti párbeszéd

Milyen nyugodt a víz! S milyen mély fönt az ég!
- Mindjárt csillaga is lesz, és az is a tiéd.
Meddig? egy évre? ötre? vagy tízre is talán még?
- Ne kérdezd. Minden esztendő ajándék.

Nyárvég

Készülődnek a fecskék. Véget ér a nyár.
A délutánt hűvös kis szél borzolja már,
s rá a kertkapun a vadszőlő lombja rebben.
Napról napra ritkábban, és napról napra véresebben.

Angyal

Igazad van, mégis a reggel volt a legszebb,
a vadgalamb-zenében ébredés, amint
elborítja a zölden pezsgő fény a kertet,
s rebben a lomb: harkály villan, vagy angyal int.

A sinek mellett

Mennyit járkáltam itt is, kivált esős időben.
Itt a töltés salakján kevesebb a sár.
Ha elmegyek, helyettem néha majd visszajár
egy-egy regényalak, kin itt tűnődtem.

Történelem

Népvándorlás után, ha már nem hallani
távozó dobaját, s béke borul a partra,
a nád közül kiúsznak előörs hadai,
s kezdetét veszi a vadkacsák birodalma.

Kukoricák

Megyek a régi úton a kukoricás mellett.
Szólnak a szárak: "Hát te még itt vagy, öreg barátunk?"
Igen, előbb-utóbb mindenki elmegy.
Csak mi maradunk itt, akik töretésre várunk.

Őszelő

Reggel már csupa köd a part. Később a nád
körül fecskék köröznek, búcsúzkodó családok,
s időnkint idehallik a sima vízen át,
ahogy durrognak a túlparton a vadászok.

Vadlibák

"Híves, borongós", bár nem őszi még, de már
van benne valami szelíden ossziáni:
őszies már a nap. Rozsdállik a határ.
Reggel föltűntek a tó első vadlibái.

Madarak

Hogy fütyült a rigó! Hogy rikoltott a harkály!
Kakukk is szólt június elején.
Társam mostanra, őszapó, csak te maradtál.
S veled egy tél elé csirregő kis remény.
 
 
0 komment , kategória:  Rónay György versei  
Mérleg
  2011-06-29 11:38:15, szerda
 
  Rónay György

Mérleg

Legszebb éveimet idegen istenek
oltáraira pazaroltam.
Más most aratja le, mit magának vetett.
Én meg itt állok kiraboltan.

Vérét a pelikán kicsiny fiainak
adja, hogy ne vesszenek éhen.
Én, mostohafiú, balgán apáimat
tápláltam, s így folyt el a vérem.

Nem érzi, mit veszít, míg erővel tele
a szív, és csupa kedv a lélek.
De már ötven körül valóban ideje
megnézni, mit mutat a mérleg.

Művetek magyarul hangommal lett örök,
Michelangelo, Rilke, Ronsard.
Saját művem viszont, mint friss szobrok mögött
a sérült kő, tört deszka, rom, sár:

egy halom töredék. Egy szép nap elkocog
a Halál társzekere érte,
hogy elszállítsa, mint romlandó lim-lomot,
az Idő szeméttelepére.

Szót emeltek-e majd akkor, vérem borát
kiszívó nemes szörnyek, értem?
Vagy csak bámultok az öröklétbe tovább
szépségtek gyilkos közönyében?
 
 
0 komment , kategória:  Rónay György versei  
Olajfák éjszakája
  2011-04-20 14:24:37, szerda
 
  Rónay György

Olajfák éjszakája

1

Szállj le, éjszaka, szállj,
szenvedés éjszakája,
hűtlenség éjszakája,
gyötrelem éjszakája,
irgalom éjszakája.
Takard be lépteiddel a földet,
borítsd rá fekete lepedődet,
minden kínokra vond rá szemfedődet,
függönyözd el a verejtékezőket.
Szállj le, éjszaka, szállj,
fájdalom éjszakája,
kegyelem éjszakája,
árulás éjszakája,
megváltás éjszakája.

2

Akik a házban ülnek,
a lámpa fénykörében,
terített asztal mellett
ülnek és lakmároznak,
eszik a lakoma testét,
isszák a lakoma vérét,
s a lámpa fénykörében
nem látszik a sötétség -
akik a házban ülnek
azok nem veszik észre,
mikor nyílik az ajtó,
éppen csak egy arasznyit,
csak hogy a Bűn kiférjen.
Fejét leszegve surran,
vállát behúzva lépked -
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Nem én nyúltam a tálba,
nem kezem volt kezével,
nincs is kezem, levágták:
hiánya vár a pénzre;
nem én alkudtam érte,
vérdíjat életére:
nem én vagyok, nem én!
Akik a házban ülnek,
nem is látják osonni,
fal mellett elsuhanni,
árnyékát rejtegetni,
amint kilép az ajtón,
kilép az éjszakába -
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Résén az irgalomnak,
zárán a szeretetnek,
kilép az éjszakába
a Szíve hasadékán.
A tőr ütötte résen,
kés vágta hasadékon
kilép az éjszakába,
utána vér szivárog.
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Utána fény szivárog -
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Fák mögé bú a fénytől -
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Fától fáig lopakszik -
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Utána vér szivárog -
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!

3

Akik a házban ülnek,
lakoma melegében,
a lámpa fénye mellett,
azok nem veszik észre,
mikor hull le a harmat,
mikor száll le az éj.
Árulás éjszakája -
(Júdás) Nem én voltam, nem én!
Hűtlenség éjszakája -
(Péter) Nem én voltam, nem én!
Azok nem veszik észre,
mikor nyílik az ajtó -
Fekete éj homálylik
az ajtó négyszögében -
Mennek az éjszakában,
olajfalomb-ezüstben -
Fájdalom éjszakája!
Irgalom éjszakája!
Csak egynek nem adatik irgalom!
Csak egytől nem múlik el a pohár!
Arccal a kőre rogyva,
olajfalomb-ezüstben,
homlokával a sziklán,
halálos szomorúan -
Világtalan magányban,
kegyetlen kőtenyéren,
világ fölé emelve,
olajfalomb-ezüstben -
Míg lent aludt a három -
Nem én voltam, nem én!
Egy kődobásra tőle -
Nem én voltam, nem én!
Horkolt a fűbe dőlve,
hanyatt a puha fűben
Péter, János, Jakab -
Nem én voltam, nem én!
Egy kődobásra tőle,
olajfalomb alatt!

4

Hanyatt a puha fűben
aludtak, álmodoztak.
Nem bírtak fönn maradni.
egy kurta óra hosszat -
Míg arccal kőre rogyva,
kegyetlen kőtenyéren
olajfalomb-ezüstben
ázott az Úr a vérben.
Világ fölé emelve
kegyetlen kőtenyéren
keresztfa nőtt előtte
kopáran és keményen.
Olajágon tövis nőtt
keserve koronának
vesszőt hajtott a cserje
testét megostorozni.
Tenyerek kérgesedtek
és öklök ólmosodtak -
Nem bírtak fönn maradni
egy kurta óra hosszat.
Mert ez volt az az óra,
mikor eláll a világ szívverése.
Ez az az óra,
mikor az őrség elalszik a strázsán.
Ez az az óra,
mikor a kés ízétől fölcsuklik a Bárány.
És mi vagyunk azok az ácsok,
akik keresztet ácsolunk magunkból,
hogy legyen mire fölfeszítsék
az Istent.
Mi vagyunk azok a hősök,
akik a szolga fülét levágják,
de kakasszóra a főpap udvarában
megtagadják az Istent.
Mi vagyunk azok az őrök,
akiktől ellopják a várat,
akiktől föltörik a pincét,
kirabolják a pajtát,
elorozzák a kincset!
Mi vagyunk azok az ácsok!
Mi vagyunk azok a hősök!
Mi vagyunk azok az őrök!
Legyen hozzánk irgalmas az Isten!

5

Aki a fűben alszik,
nem látja lenn a völgyet,
ahol a kardok égnek,
a fáklyák hömpölyögnek -
a poroszlók pora felhőz,
csatlósok szíja csattan,
álnok csókok csobbannak
a vérívó patakban -
Legyen hozzánk irgalmas az Isten!
Karddal jönnek, doronggal,
mint egy gonosztevőre -
még egyszer térdre roskad,
arccal borul a kőre -
vérverejtékben ázik

azon a kőtenyéren -
világtalan magányban
lépkedni kezd az éjben -
Legyen hozzánk irgalmas az Isten!

Nem bírtunk fönn maradni
egy kurta óra hosszat:
bírjunk veled maradni,
ha szíjak záporoznak.
legyen halotti ágyad
s szívünk sziklasírja,
s támadj föl harmadnapra,
ahogy meg van írva.
 
 
0 komment , kategória:  Rónay György versei  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 23 
2017.07 2017. Augusztus 2017.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 21 db bejegyzés
e hónap: 226 db bejegyzés
e év: 1628 db bejegyzés
Összes: 8047 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2156
  • e Hét: 2156
  • e Hónap: 68725
  • e Év: 528932
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.