Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 27 
Olajfák éjszakája
  2017-10-12 11:54:59, csütörtök
 
  Rónay György

Olajfák éjszakája

1

Szállj le, éjszaka, szállj,
szenvedés éjszakája,
hűtlenség éjszakája,
gyötrelem éjszakája,
irgalom éjszakája.
Takard be lépteiddel a földet,
borítsd rá fekete lepedődet,
minden kínokra vond rá szemfedődet,
függönyözd el a verejtékezőket.
Szállj le, éjszaka, szállj,
fájdalom éjszakája,
kegyelem éjszakája,
árulás éjszakája,
megváltás éjszakája.

2

Akik a házban ülnek,
a lámpa fénykörében,
terített asztal mellett
ülnek és lakmároznak,
eszik a lakoma testét,
isszák a lakoma vérét,
s a lámpa fénykörében
nem látszik a sötétség -
akik a házban ülnek
azok nem veszik észre,
mikor nyílik az ajtó,
éppen csak egy arasznyit,
csak hogy a Bűn kiférjen.
Fejét leszegve surran,
vállát behúzva lépked -
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Nem én nyúltam a tálba,
nem kezem volt kezével,
nincs is kezem, levágták:
hiánya vár a pénzre;
nem én alkudtam érte,
vérdíjat életére:
nem én vagyok, nem én!
Akik a házban ülnek,
nem is látják osonni,
fal mellett elsuhanni,
árnyékát rejtegetni,
amint kilép az ajtón,
kilép az éjszakába -
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Résén az irgalomnak,
zárán a szeretetnek,
kilép az éjszakába
a Szíve hasadékán.
A tőr ütötte résen,
kés vágta hasadékon
kilép az éjszakába,
utána vér szivárog.
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Utána fény szivárog -
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Fák mögé bú a fénytől -
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Fától fáig lopakszik -
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Utána vér szivárog -
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!

3

Akik a házban ülnek,
lakoma melegében,
a lámpa fénye mellett,
azok nem veszik észre,
mikor hull le a harmat,
mikor száll le az éj.
Árulás éjszakája -
(Júdás) Nem én voltam, nem én!
Hűtlenség éjszakája -
(Péter) Nem én voltam, nem én!
Azok nem veszik észre,
mikor nyílik az ajtó -
Fekete éj homálylik
az ajtó négyszögében -
Mennek az éjszakában,
olajfalomb-ezüstben -
Fájdalom éjszakája!
Irgalom éjszakája!
Csak egynek nem adatik irgalom!
Csak egytől nem múlik el a pohár!
Arccal a kőre rogyva,
olajfalomb-ezüstben,
homlokával a sziklán,
halálos szomorúan -
Világtalan magányban,
kegyetlen kőtenyéren,
világ fölé emelve,
olajfalomb-ezüstben -
Míg lent aludt a három -
Nem én voltam, nem én!
Egy kődobásra tőle -
Nem én voltam, nem én!
Horkolt a fűbe dőlve,
hanyatt a puha fűben
Péter, János, Jakab -
Nem én voltam, nem én!
Egy kődobásra tőle,
olajfalomb alatt!

4

Hanyatt a puha fűben
aludtak, álmodoztak.
Nem bírtak fönn maradni.
egy kurta óra hosszat -
Míg arccal kőre rogyva,
kegyetlen kőtenyéren
olajfalomb-ezüstben
ázott az Úr a vérben.
Világ fölé emelve
kegyetlen kőtenyéren
keresztfa nőtt előtte
kopáran és keményen.
Olajágon tövis nőtt
keserve koronának
vesszőt hajtott a cserje
testét megostorozni.
Tenyerek kérgesedtek
és öklök ólmosodtak -
Nem bírtak fönn maradni
egy kurta óra hosszat.
Mert ez volt az az óra,
mikor eláll a világ szívverése.
Ez az az óra,
mikor az őrség elalszik a strázsán.
Ez az az óra,
mikor a kés ízétől fölcsuklik a Bárány.
És mi vagyunk azok az ácsok,
akik keresztet ácsolunk magunkból,
hogy legyen mire fölfeszítsék
az Istent.
Mi vagyunk azok a hősök,
akik a szolga fülét levágják,
de kakasszóra a főpap udvarában
megtagadják az Istent.
Mi vagyunk azok az őrök,
akiktől ellopják a várat,
akiktől föltörik a pincét,
kirabolják a pajtát,
elorozzák a kincset!
Mi vagyunk azok az ácsok!
Mi vagyunk azok a hősök!
Mi vagyunk azok az őrök!
Legyen hozzánk irgalmas az Isten!

5

Aki a fűben alszik,
nem látja lenn a völgyet,
ahol a kardok égnek,
a fáklyák hömpölyögnek -
a poroszlók pora felhőz,
csatlósok szíja csattan,
álnok csókok csobbannak
a vérívó patakban -
Legyen hozzánk irgalmas az Isten!
Karddal jönnek, doronggal,
mint egy gonosztevőre -
még egyszer térdre roskad,
arccal borul a kőre -
vérverejtékben ázik

azon a kőtenyéren -
világtalan magányban
lépkedni kezd az éjben -
Legyen hozzánk irgalmas az Isten!

Nem bírtunk fönn maradni
egy kurta óra hosszat:
bírjunk veled maradni,
ha szíjak záporoznak.
legyen halotti ágyad
s szívünk sziklasírja,
s támadj föl harmadnapra,
ahogy meg van írva.
 
 
0 komment , kategória:  Rónay György versei  
Naplemente
  2017-10-12 11:50:53, csütörtök
 
  Rónay György

Naplemente

Hogy szikrázott! Milyen örjöngve lángolt!
Micsoda eszeveszett tombolás volt!
S ebből se maradt utoljára más,
mint egy maroknyi hamvadó parázs.
 
 
0 komment , kategória:  Rónay György versei  
Epilógus
  2017-10-12 11:44:37, csütörtök
 
  Rónay György

EPILÓGUS

Ibolyaszálat leltél az avarban.
Ne tépd le.
Hadd mosolyogjon halk tavaszt az őszben
kékje.

Katicabogár baktat az országúton.
Ne lépj rá. Nyúlj le érte.
Tedd vigyázva az árokpart puha
gyepére.

Csillag csillog a harmatos füvön.
Vigyázz, ne taposs rá.
Fázik szegény. Melengető tenyérrel
hajolj le hozzá.

Bárányokra késeket köszörülnek.
Ne engedd!
A világ héja-karmában galamb sír.
Mentsd meg!
 
 
0 komment , kategória:  Rónay György versei  
Fiamhoz
  2017-09-21 16:11:04, csütörtök
 
  Rónay György

Fiamhoz

Fiam, aki a világ küszöbén állsz, legyen ez a vers neked útravalóm.

Apád szól vele hozzád, élete tanúságával. A kusza valón
tisztán akart átmenni ő is, derékon fölül legalább.
De itt az ember vagy beledöglik a sárba, vagy eladja magát.

Mi vár rád? Nem tudom. De döntened kell jó korán: mi kell,
konc-e, vagy tisztesség. Ha könnyű élet, karrier -
ennek leckéje egyszerű: a szádon mindig más legyen, mint a szívedben,
aljasságodban légy rettenthetetlen,
ne nézd, kivel szövetkezel, de kötésed ne tartsd meg soha senkivel,
s így meglesz mindened, amit kívánsz: pénz, hatalom, siker.

De ha mégis a szép és az igaz lenne számodra fontosabb,
vagy netán szót emelsz a jóért, jövődtől nem várhatsz sokat:
szavad úgy pereg el, mint a falra hányt borsó,
vagyonod két láb föld lesz, hajlékod deszkakoporsó,
kölykeid éhen bőgnek, asszonyod rongya lobog a szélben
s emléked kihívás lesz, neved viselni szégyen.

Így válassz idején, és úgy készülj jövődre, ahogy választottál.
Többet nem mondhatok. Kedvem is, papírom is elfogyott már.

Utóirat

Fiam, aki a világ küszöbén állsz, a munkák és a harcok
szünetein magam elé képzelem néha tiszta arcod,
és eltűnődöm sorsodon, mely sorsom folytatása is,
és jóvátétel lesz talán azért, ami bennem csonka volt és hamis.

Szavam zenét kívánt, s nem lett, csak dadogás:
de hősi lesz és nagyszerű, ha majd folytatja más;
s bár buktatók közt botladoztam és útvesztőkben tévelyegtem:
utam hiába mégse volt, ha más majd célhoz ér helyettem.
Tehetetlenül éltem, meddőn, lázongva és mogorván.
Füstölve égtem el. Helyettem is légy fényes tűz majd korod ormán
 
 
0 komment , kategória:  Rónay György versei  
Hatvan utánra
  2017-04-26 21:27:12, szerda
 
  Rónay György

Hatvan utánra

Egy sivatagot kaptál
megművelésre.
Ásd föl,
fakassz vizet a kavicsokból,
hódítsd vissza a homoktól
a földet.
Éhezz,
szomjazz,
de sose csüggedj,
sose add föl magad.
Már készülődnek valahol
a madarak,
melyek jövendő erdeid
lombjaiban akarnak énekelni.
 
 
0 komment , kategória:  Rónay György versei  
Kora tavasz
  2017-03-18 17:47:13, szombat
 
  Rónay György

Kora tavasz

Hol a szelíd hold lányhaja álmodó
tölgyfákon omlik el, s a kölyök szelek
friss játékára selyme zizzen,
hol szomorúfüzek ágain dús

rügyek fakadnak, lázadozó, nyulánk
füvek kardéle villog a csillagok
fényében, és kitárja rémült
kis szemeit, lapul a bogárka;

hol a kökörcsin bimbaja már hasad,
s az első méhe már körülötte dong,
az enyhe nap csirát melenget,
sziklevelet csal elő a rögből:

ott járt a költő, Berzsenyi Dániel
versével ajkán, lelke az ős erők
titkába szédül, s térdre hullva,
áldoz, Örök Hatalom, tenéked.
 
 
0 komment , kategória:  Rónay György versei  
Tavaszi album
  2017-03-18 17:46:33, szombat
 
  Rónay György

Tavaszi album

Átváltozás

Az ágak közt már pintyek csattogása.
A fenyők fölött kék tavaszi fátyol.
Készül a világ az átváltozásra.
Most teremti magát teljesebb magából.

Kora tavasz

Rügy nem pattan még. Nem mozdul a szél sem.
A föld megnyílt vemhének gőze száll csak,
s a fák kék lelke ködlik, ahogy állnak
megrendülten az újjászületésben.

Hegyi szél

Átsüt a lombtalan fákon az alkonyat,
és fölragyognak a sziklák fehéren.
Egy felhő száll, tétova gondolat,
s oszlik a varjak gyásza a guggerhegyi szélben.

Rügyek

Amikor utoljára jártam itt, a kopár
fák alatt néhol még hófolt fehérlett.
Most nap süt, tavaszt pittyeg egy madár,
s lengnek parányi zöld zászlói a reménynek.

Az erdő hangjai

Tar ágak közt koratavaszi fény ragyog.
Cinke szólt az imént, de már elhallgatott,
s most csak kis percenések az erdő hangjai.
Kipattan pár rügy is, de azt nem hallani.

Alkony

Szétnézek életem alkonyodó mezőjén.
Lassan leáldozik fáim fölött a nap.
De lombot is fakaszt e kései verőfény,
s nyaram se lesz talán a múlt nyárnál fukarabb.

Hideg tavasz

Itt lakott a színésznő. Ilyenkor már virágzott
ablakában egy-egy muskátli. Most a függönyök
behúzva. Hideg szél süvít a ház fölött,
s dideregnek a kertben a mandulavirágok.

Ibolya

Avar búvó virága, leszakítsalak ?
Nem bántalak. Hagylak virulni még ott.
Kék lelkedért cserébe talán nekem is ad
gazdánk egy virágzásnyi haladékot.

Még egyszer

Szárak, bimbók, rügyek, indák és kacsok,
nyúljatok, nyíljatok, kapaszkodjatok.
Kapaszkodom veletek én is.
Még egyszer megpróbáljuk, az idén is.

Rügyező galagonya

Ahogy fordult az ösvény és ritkultak a fák,
fölbukkant hirtelen halványzöld csipkeruhában;
riadtan rám mosolygott - nimfa volt, vagy najád -
s zöld kendőjét sokáig lengette még utánam.

Kékek

Lemegy a nap, nyúlik az árnyék.
Kigyósziszkék, ibolyakék, harangvirágkék:
elmélyülnek az erdőben a kékek.
Várják az első fülemüléket.

Gyümölcsfavirágzás

Hogy birtok ennyi virágot, hogy birtok ennyi
szépséget, szilvafák, cseresznyefák?
Ötvenöt éve nézem ezt a csodát,
de holtig se fogok vele betelni.

Záporban

A túlsó hegy felől átsüt ide a nap,
de ezen a hegyen sebes zápor szalad:
így fényben is megyek, meg ázom is esőben.
De eddig is csak így volt, s eztán se lesz különben.

Forszitiák

Búcsúzóul még egy kevésnyi fény csap
a hegyoldalra, aztán este lesz hirtelen,
s odafönn csak egy csillag, idelenn
egy forszitia sárga lángja ég csak.

Zivatar

Érzed eső után a fenyők balzsamát?
Kis keserűt kevernek hozzá a galagonyák,
s csöpp fanyart is az ázott tavalyi avar,
míg messze föl-fölmordul a távolodó zivatar.

Leltár

A virágokat és a madarakat is,
s ahogy zizeg a nád, ahogy csobban a víz;
de legjobban talán mégiscsak ezt szerettem:
a csöndet körülöttem s a kék eget felettem.
 
 
0 komment , kategória:  Rónay György versei  
Betlehem
  2016-12-14 12:45:39, szerda
 
  Rónay György

BETLEHEM

Minden megíratott.
A próféták megmondtak mindent jóelőre.
De a te anyai szíved még mindig nem hagyott föl a reménnyel

A te szíved még mindig várt valamit.
Egy rést az örök Rendelésen,
amelyen a szeretet kiosonhat.

József már fáradt volt, ledőlt egy kapuboltba,
de te csak mentél házról házra, kapuról kapura,
és zörgettél és könyörögtél
Nem magadért, hanem a Gyermekért,
hogy ne fázzék, ne szúrja szalma gyönge testét,
ahogy a próféták megírták
Mert a te anyai szíved még mindig nem hagyott föl a reménnyel

Hisz van-e telt pohár, melynek színén egy szirom el ne férne még?
Ház, hol egy terhes asszonynak ne jutna még hely?
Lobbant a lámpaláng, amint az érdes kéz kutatva fölemelte:
,,Hé, ki dörömböl itt! Takarodjatok koldusok! Nem csárda ez!"
A tárt kapun kidőlt a jó meleg s a zsíros sültek jó szaga.
S egy kard villant: sokféle martalóc bitangol szerteszét ilyenkor,
s a bölcs polgár vigyáz a házra.

Betlehem bezárkózott, szíve kővé keményedett a félelemtől
Mert azokban a napokban összeíratta a népét a Császár.
Elengedték a láncról a kutyákat, nagy szelindekek futkostak a hóban,
dühösen szimatoltak szűköltek mint a lelkiismeret.
Józsefnek fájt a lába, botjára támaszkodva baktatott
az érthetetlen éjszakában.

Az istálló felé, amely fölött már ott égett a Csillag.
A küszödön megállt, hátrahőkölt a vastag trágya-bűztől,
s tanácstalanul visszanézett.

Te már tudtad, hogy nincs segítség. Az emberek bezárták szívüket,
a Szeretet hiába könyörög, nem talál rajta rést.
Fájdalmak Emberét hozod világra nyomban, fájdalmak anyja vagy,

fájás nélkül szülő; amint a nyirkos szalmára lerogytál
s öled végtelen távolából meghallottad a koldus Újszülött
didergő zokogását.

 
 
0 komment , kategória:  Rónay György versei  
Nyár
  2011-07-19 13:17:33, kedd
 
  Rónay György

NYÁR

I

Hogy mondjam el neked? Itt állok életem
delén a napban.
Nem mondhatom, hogy könnyű volt
de negyven év után mégiscsak sikerült
nyarat teremtenem magamban.

Nagy tágas tájra látsz,
tengert érezni már folyóm fölött a szélben,
hűs halak pikkelye csillámlik mint az emlék,
gabonám aratásra érett,
füvem térdreborult és széna lett belőle.

Merítsd meg korsódat a habban,
legtisztább vizemet kínáltad mindig innom,
vetkőzz le, sütkérezz nyaramban,
még messze van az este,
a jegenyék fölött az égbolt még aranykék.

Ne engedd a napot leáldozni, szeress.

2

Fa voltam, éltem, lombosodtam,
ege voltál az ágaimnak,
zöld éjszakámba takaródzom,
magammal együtt betakarlak.

S úgy elvegyül a lomb az éggel,
hogy ha válni kell, jön a hajnal,
te néha lomb leszel helyettem
s én egem kékjébe ölellek.

*

Fa voltam, éltem, lombosodtam,
zöld eget alkottam magamnak,
énekemen tünődtem éppen,
amikor árnyamba feküdtél.

Fa voltam, erdő lettem.
Alszol, madárdal ébreszt hajnalomban,
szétnézel, átölel az erdő,
s nem találsz ki bozótjaimból.

*

Fa voltam, éltem, lombosodtam,
madár voltál, hazát kerestél,
fönnakadtál leveleim közt,
világítottál éjszakámban.

Nyár van, a nap nem áldozik le,
két hold ragyog fölöttem éjjel,
tóvá leszek, tükrömre szállnak,
hattyúm vagy, neked adom őket.

3

Énekeltem nekik, széttéptek a vadak,
de rád gondoltam és újraszülettem érted.
Most szörnyeim szivem kertjében alszanak
s néha szelíd kezed kelyhéből inni kérnek.

4

Hogy mondjam el neked? Itt állok delelőmön,
tájamat mutatom, erdőim fényben úsznak,
szőlőim arany szeme csillog,
nedvesítsd ajkadat körtéim dús levével.

Ez itt a hazám, amelynek nincs határa,
minden határ mögött új országom terül.
Virágom, vándorom, sirályom, bennszülöttem,
nézd, útjaim feléd sietnek, szállanak.

Egem kék útjain szép álmaim köröznek,
tollukon hajnalom gyöngyei fénylenek,
föléd repülnek és megrázzák szárnyukat.
Nyár van, hunyd le szemed, zuhogni kezd a zápor.

*

Nyár van, felhőtlen ég, zuhogni kezd a zápor.
Mosolyogj és eláll; csupa gyöngy a hajad.
Mögöttünk bozót. Fennsíkján éveimnek
arcunkba fúj a szél, szemünkbe tűz a nap.

Nézz szét országomon: itt hordozom magamban,
s magamban téged is, hogy legyen csillagom;
megleltem földemet, egemre rátaláltam.
Ház vagyok, a világ benéz az ablakon.

Tetőtlen palotám teteje fönn a mennybolt,
lábával asztalom a föld szivébe nőtt.
Hogy mondjam el neked? ülj mellém és megérted.
Nyárdéli énekét álmodja a világ.

5

Hogy mondjam el neked, hogy mennyi dzsungelen
s mennyi vak úton át jutottam el hazámig?
ott kígyóztak szived ködében, sejtjeidben.
Most fönn ragyog napom; fönn állok a tetőn.

Üdvözlégy, nyári nap. A hullámzó rozsok
arany habjai közt elindulok veled.
Nyár, béke, nyugalom. Kezedben egy csokor
búzavirág, lila bükkönyök a hajadban.

Megyünk, emeli a tájat a fuvalom,
meleg tenyerükön ringatnak a mezők,
s mögöttünk boldogan mint lagzisok mögött,
lobognak az utak víg, tarka pántlikái.
 
 
0 komment , kategória:  Rónay György versei  
Zene
  2011-07-13 19:26:35, szerda
 
  RÓNAY GYÖRGY

ZENE

Mint aki csónakba szállt és szemközt a partok tünedeznek,
s még látja a dombot, ahol lakott, s amely most reszket
a nap hevében, vagy csak a búcsúzó könnyein át,
és reszket a ház is, a kert is, és reszketnek búsan a fák,
és lassan egyetlen szomorú remegéssé válik a régi világ, -
így megyek egyre messzebb hajómon a különös tengeren át,
elengedem az evezőket, ragadj hullám, amerre jólesik,
a magasból hallom a fehérszárnyú madarak csodálatos énekeit,
este lesz lassan, az égre nézek, hajamra röpülnek a csillagok;
virágos partra fektessetek, tamariszkuszok alá, ha meghalok;
tamariszkuszok alatt fogok feküdni, körülöttem énekelnek a lányok,
a szőke hajukat testemre borítják és mondják: szép legyen álmod,
ajkamból kolibrik isznak, virágok nyílnak a homlokomon,
mosolygok és nem árulom el, mit álmodom.
 
 
0 komment , kategória:  Rónay György versei  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 27 
2017.09 2017. Október 2017.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 146 db bejegyzés
e év: 2115 db bejegyzés
Összes: 8519 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1867
  • e Hét: 4895
  • e Hónap: 64904
  • e Év: 702636
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.