Belépés
suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!! Suzy Mama
1901.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/22 oldal   Bejegyzések száma: 213 
Mélységből Magasságba
  2021-03-12 23:48:16, péntek
 
  Az emberi test csak 45 egységnyi fájdalmat tud elviselni, de a szülés idején egy nő akár 57 egységnyi fájdalmat is elvisel, ez egyszerre 20 törött csontot jelent....
Soha ne mondd egy nőnek, hogy NEM TUDJA MEGTENNI.... emlékezz arra, hogy csak ő tudott táncolni két szívvel 💕... egyedül. négy tüdővel lélegzett...
Két világ súlyát csak a hasában tudta cipelni, és élete mélyén életet adott...
NE MONDD MEG NEKI, HOGY VALAMIRE NEM LEHET... mert mindenre képes!!!



 
 
0 komment , kategória:  Lelkipásztori elmélkedés  
A pap aki nem tudott hazudni...
  2021-03-12 23:44:23, péntek
 
  Gábor Bruno
Egy rendkívül csinos fiatal hölgy repülőgépen tér haza Svájc-ból. Egy pap mellé szól a jegye, akit megszólít.
- Bocsánat Atya, megtenne nekem egy szívességet?
- Természetesen kisasszony, mit tehetek Önért?
- Van egy dilemmám. Vettem magamnak egy remek elektronikus szőrtelenítő berendezést. Nagyon sokat fizettem érte. Jóval meghaladja a vámmentesen bevihető értékhatárt és attól felek, hogy elkobozzák. De Ön talán titokban át tudná vinni számomra a vámon a reverendája alatt.
- Valóban át tudnám vinni drága, de figyelmeztetnem kell, hogy még sohasem voltam képes hazugságra.
- Önnek olyan becsületes a képe, hogy öntől sohasem fognak kérdezni semmit -mondta a hölgy és már át is adta a szőrtelenítőt.
Leszállás után az Atyára kerül a sor a vámvizsgálatnál.
- Atya, van Önnek bármiféle vámköteles áruja? -kérdezi a vámtiszt.
- A fejem búbjától a derekamig semmiféle vámolni valóm sincs fiam.
A választ furcsállotta a vámtiszt és tovább kérdezi:
- És deréktól lefele?
- Van egy csodálatos szerkezetem, ami nők szolgálatára rendeltetett, de használva még sohasem volt.
A vámtiszt fuldokolva a nevetéstől:
- Rendben van, tessék továbbmenni Atya. Kérem a következőt!



 
 
0 komment , kategória:  Lelkipásztori elmélkedés  
Példaértékű írás, történet....💕
  2021-03-12 23:38:51, péntek
 
  Gabor Braun
"Életképtelennek ítélt szüleim csodálatos élete
Apám 20 éves volt, mikor a katasztrófa bekövetkezett egy banális baleset kapcsán, amikor egy lovaskocsi kihajtott elé. Senki másnak semmi baja nem lett, a ló megijedt egy kicsit, a motor visszapillantó tükre letört, apám viszont tehetetlenül feküdt az aszfalton, mert eltört a gerince. Soha többé nem állt a lábára.
Anyám 14 éves volt, mikor az addigi élete atomjaira hullott. Egy TBC szövődményeként kialakult gerincbetegség következtében soha többé nem tudott önállóan járni.
Apám, Szentendre egyik legszebb fiatal férfijaként elvesztette az állását, a menyasszonyát, az önállóságát, a mozgékonyságát.
Anyám, a tehetséges szavaló, “akiből akár színésznő is lehetett volna", Szentesre került középiskolába, hogy közel legyen a kórházhoz. A nagymamám, autó hiányában, a karjaiban vitte el a vonaton. A középiskolás éveit szüleitől, barátaitól elszakítva, egyedül, idegenek között töltötte.
Pár évvel később Budapesten találkoztak egy rehabilitációs központban. Hónapokat töltöttek együtt az intézetben, és egymásba szerettek. A védett, segítő környezetből kikerülve apám visszaköltözött Szentendrére, míg anyám hazajött Kecelre. Semmi esély nem volt a közös jövőre. Messze voltak egymástól, mindkettőjüket alkalmatlannak tartották az önálló életre, és mindenki arra biztatta őket, hogy verjék ki a fejükből a másikat.
Akkor még nem volt akadálymentesítés. Egy mozgásában korlátozott ember bénának, rokkantnak, betegnek, de legalábbis fogyatékosnak számított.
Apám és anyám fittyet hányva a világra 1967-ben házasságot kötött, és Kecelen, nagyszüleim házában közös életet kezdtek. Fogalmuk nem volt arról, hogy mi hogy alakul, csak annyit tudtak, hogy együtt akarnak élni. Tíz éven belül ez a két ember saját vállalkozásba fogott, házat épített magának, és nem egy, hanem két egészséges gyermeket hozott erre a világra. Én lettem a másodszülött ebben a családban.
A nővéremmel együtt úgy nőttem fel, hogy nem láttam soha apánkat a lábán állni. A balesetet követő több mint 40 évét tolószékben töltötte. Könyvekből és egyetemeken tanult barátait hallgatva egyedül programozóvá képezte magát, és könyvelőprogramokat írt.
Anyánk nem nagyon hagyta el a házat. Nem tudott kapaszkodás nélkül járni. Ő egy telefonnal a kezében varrodát működtetett, és több mint tíz varrónőnek adott évekig munkát.
Gyerekként, ha valami rossz fát tettünk a tűzre, nekünk kellett jelentkeznünk a nyaklevesért. Soha nem futottunk el, meg se fordult a fejünkben. Csak abban csaltunk, hogy kicsit lelassítottuk a lépteinket, mikor a pofonért mentünk. Tudtuk, hogy minél később érünk oda, annál kisebb lesz a lendület.
Már általános iskolás korunkban hivatali ügyeket intéztünk. “Bemész a Tanácsházára, az emeleten jobbra a második irodába, megkeresed a Kovácsnét, és azt mondod neki, hogy te vagy a Dúcz Béla lánya, és azért jöttél, hogy..." Míg az emeletre értünk, épp volt annyi időnk, hogy megjegyezzük, pontosan miért is jöttünk. �Saját magunknak vásároltunk ruhákat. Anyuék a kocsiban vártak, mi pedig az üzletben megkértük a megdöbbent eladót, hogy kivihessük megmutatni a szüleinknek, mit szeretnénk megvásárolni.
Egyedül költöztem be középiskolai kollégiumba. A szüleim ekkor is az autóban vártak, míg én felhordtam a dolgaimat, és egyedül berendezkedtem. Néha leszaladtam az autóba, sírtam egy kicsit a feszültségtől, Anyuék megnyugtattak, majd visszamentem folytatni a dolgomat.
Apám távirányításával autót is szereltem. Tévedhetetlenül tudta fejből, hogy hol, milyen cső és vezeték van a motortérben, és melyikkel mit kell csinálni. Pontos instrukciói alapján bármilyen problémát megoldottunk. �Édesapám a tolókocsiban ülve tanított meg biciklizni, görkorcsolyázni, és rendszeresen tollaslabdázott velünk. Ilyenkor az átlagnál többet kellett futnunk, mert amikor ő tévesztett, akkor is mi szedtük össze a labdát.
Nálunk mindig hangos volt a ház, sokat kiabáltunk. A mi szüleink nem jöttek oda, ha valamit akartak, hanem kiabáltak, hogy mi menjünk hozzájuk. Ezt aztán megszoktuk mi is. Nálunk mindig hangos volt a ház, mert mindig tele volt emberekkel. A szüleim nem mentek sehova, így a világ jött el hozzájuk. Szerettek nálunk időzni a szomszédok, a barátok, később a mi barátaink előtt is mindig nyitva állt az ajtó.
Élet volt a két életképtelennek tartott ember otthonában. Pezsgő, vidám, szeretetteljes élet.
Soha nem éreztem azt, hogy hátrányos helyzetű lenne nálunk bárki is. Azt, hogy valami nem megszokott, a külvilágról olvastam csak le, amikor megbámultak és sajnálkozó tekintettel néztek ránk az utcán, vagy amikor készségesen odaugrott valaki segíteni, amikor 40 kilósan éppen rángattam apámat a tolószékben egy lépcsőn le vagy fel. Ilyenkor mindig udvariasan el kellett magyaráznom a jószándékkal közeledő idegennek, hogy a legtöbb, amiben segíthet, ha egy lépéssel odébbáll, mert én pontosan tudom, hogy hol, hogyan kell megfogni azt a tolószéket, és milyen szögben kell megdönteni ahhoz, hogy ne borítsam ki a székből apámat. És soha nem fordult elő, hogy kiborítottam volna. Apám bízott bennem, én pedig hittem a bizalmában.
Hogy mi volt, ami ebben a két emberben a lelket tartotta?
Apám soha nem vesztette el a gyermeki kíváncsiságát. Ő azért jött ide, mert ki akarta próbálni, hogy így hogyan megy az élet. Mindent ki akart próbálni, meg akart nézni, el akart olvasni, meg akart hallgatni és meg akart kóstolni. A temetésén egy barátja azt mondta róla: “Sokkal többet élt, mint bárki gondolta volna, de sokkal kevesebbet, mint amennyit szeretett volna." Mert ő ilyen élhetetlenül nehéz körülmények között is imádott élni.
Anyám pedig egyszer azt mondta, hogy ő úgy gondolja, nem boldogtalanságra született. Nem szeretett boldogtalan lenni, ezért mindent elkövetett, hogy ne is legyen az. Csak így egyszerűen. �Ő még köztünk maradt apám halála után pár évig, hogy a legnagyobb válságomon szelíd bölcsességével, rendíthetetlen szeretetével és támogatásával átsegítsen. �Aztán, amikor úgy látta, hogy most már menni fog, akkor csendesen, fáradtan, de határtalan nyugalommal lépett át a végtelenbe.
Azóta is velem vannak mind a ketten, hogy egy pillanatra se felejtsem el, hogy nincs lehetetlen, és a legkilátástalanabb helyzet is jóra fordulhat."
Ducz Annamária
Ducz Ladybug Katalin




 
 
0 komment , kategória:  Lelkipásztori elmélkedés  
József, az ács, Istennel beszél
  2021-03-11 17:20:39, csütörtök
 
 
Magasságos
Te tudod: nehéz az apaság,
Amit az én vállamra tettél.
Apja volnék- és mégsem az vagyok.
Ez a gyermek... ha szemébe tekintek
Benne ragyognak nap, hold, csillagok.
Anyja szemei s a Te szemeid,
Istenem, a Te szemeid azok.
Gyönyörűséges és szomorú szemek
Oly ismerősek, s oly idegenek...
Ez az ács-műhely ezek a forgácsok...
Mit tehettem érte?... mit tehetek?
Én tanítottam fogni a szerszámot,
Mégis rá fogják majd a kalapácsot.
Úgy félek: mi lesz?
Most is ki tudja, merre kóborog,
Tekintetétől tüzet fog a műhely,
Tüzet fog a világ, s egyszer ellobog.
Ó, jó volt véle Egyiptomba futni,
S azután is óvni lépteit,
Fel a templomig, Jeruzsálemig.
Míg egyszer elmaradt...
Ó, jó volt, míg parányi rózsaujja
Borzolta szürkülő szakállamat,
Ezüst nyomot hagyott már akkor is,
Komoly nyomot parányi rózsaujja.
S most olyan más az útja.......
Vezetném és Ő vezet engemet,
Csak azt tudom, a Te utadon jár
Magasságos,
De ki tudja a Te ösvényedet?
Te vagy az atyja — én senki vagyok,
Az Evangéliumban hallgatok,
S hallgat rólam az Evangélium.

Reményik Sándor




 
 
0 komment , kategória:  Lelkipásztori elmélkedés  
A kertész
  2021-03-11 10:52:29, csütörtök
 
  A reggeli órákban a kertész kiment, hogy gondozza kertjét. Az egyik ribizlibokornak túlságosan nagyra nőttek az ágai és félt, hogy nem fog termést hozni, ezért visszametszette őket. Ahogy visszavágta ágait, a végénél nedves lett, olyan, mintha sírna a bokor. A kertész úgy érezte, mintha beszélne hozzá, és ezt mondaná: Ó, kertészem hogy tehetsz ilyet velem? Azt gondoltam, hogy a barátom vagy, aki szeretettel gondot visel rólam, mióta csak elültettél. Nem látod, milyen szépen fejlődök? Már majdnem fele akkorára nőttem, mint a kerítés melletti fák, és nemsokára olyan nagy lehetek, mint ők. De te most levágtad ágaim és szépséges leveleim odalettek. Csalódott és keserű vagyok, hogy így bánsz velem...

Erre a kertész szelíd, szeretetteljes hangon így felelt: Kérlek, ne sírj! Szükséges volt megmetszeni téged. Nem azért ültettelek, hogy nagyra nőj, és árnyékot adjál, hanem, hogy termést hozzál. A fák a kerítés mellett hiába nagyok, de nem képesek termést hozni, szemben veled. Ha nem vágom vissza ágaidat, akkor minden erőd elmegy arra, hogy nagyobbra nőj, de akkor nem lennél képes termést hozni. Ne aggódj, egy napon hálás leszel azért, amit tettem. Lehet, hogy most még nem érted, de bízz bennem és javadra lesz. Nagyon hálás leszel, amikor meglátod a termésedet.

Az évek során a kertésznek egyre több kertre kellett ügyelnie. Arról álmodozott, hogy egy napon rábízzák az egyik arborétum gondozását. Úgy tűnt, hogy álma megvalósul, de végül - nem tudni, milyen okból - egy másik kertész kapta meg az állást, akinek fele annyi tapasztalata sem volt, mint neki. A kertész nagyon elszomorodott és Istenhez kiáltott: Istenem, hogyan tehetted ezt velem? Hosszú évek munkája és fáradozása, erre egy ilyen ember kapja meg ezt az állást. Azt hittem, hogy segítségemre leszel és támogatsz, hogy előrébb jussak, és pont a cél előtt teszed ezt? Miért vagy ilyen kegyetlen, mivel érdemeltem ki??

Isten gyöngéd hangon így felelt: A te életedben Én vagyok a kertész.
Ekkor a kertésznek eszébe jutott, hogy évekkel ezelőtt ő mit mondott a bokornak...
Sokszor van az, hogy az ember úgy érzi, megrekedt az élete. De Isten útjai kifürkészhetetlenek. Ő még a legrosszabb dolgot is a javunkra tudja fordítani. Ismer minket, és a javunkat akarja, nekünk végeznünk kell a ránk bízott feladatot és bízni Istenben, hogy Ő vezérli életünket és soha nem hagy cserben, még ha valamikor úgy is érezzük. Jézus azt mondja: Ne aggódjatok életetekért!
Ámen



 
 
0 komment , kategória:  Lelkipásztori elmélkedés  
Vízkereszt
  2021-01-05 23:15:18, kedd
 
  VIZKERESZT
Urunk, Jézus Krisztus, Te azt a parancsot adtad tanítványaidnak,
hogy békét vigyenek minden házba, ahová bemennek.
Áldd, meg, kérünk, ezt a családot, halmozd el ajándékaiddal.
Jöjjön el hozzájuk is az üdvösség, mint ahogy Zakeus házát is üdvösséged kegyelmével árasztottad el. Töltsd el a háziak szívét bölcsességgel és szeretettel, jósággal és hűséggel, örömmel és békességgel, hogy az erényekben téged szolgáljanak, és ezáltal kiérdemeljék, hogy örök lakásodba fogadd őket, és dicsőségedben mindig Veled legyenek. Mindörökkön örökké. Amen.




 
 
0 komment , kategória:  Lelkipásztori elmélkedés  
Január 6., Vízkereszt ünnepe.
  2021-01-05 23:13:49, kedd
 
  Január 6-án a háromkirályok gyermek Jézusnál tett látogatását ünnepli a katolikus egyház, ekkor kerül sor a vízszentelés szertartására is: a pap megáldja a keresztvizet és a szentelt vizet.
Az epifánia néven is ismert vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.
Vízkereszt napja a IV. század elején kezdett a keresztények körében terjedni mint Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe. Később az ünnep elsődleges témája keleten Jézus keresztsége lett (erre emlékeztet a vízszentelés); nyugaton viszont a háromkirályok látogatása került előtérbe, mindamellett itt is megmaradt a vízszentelés szertartása. A II. Vatikáni Zsinat rendelkezései értelmében a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve; Jézus megkeresztelkedésének ünnepe a következő vasárnapra esik. A kánai menyegzőről, amelyen Jézus első csodáját vitte végbe a vizet borrá változtatva, egy közbeeső hétköznapon emlékezik meg az egyház.



 
 
0 komment , kategória:  Lelkipásztori elmélkedés  
Ugyanabból a fából…
  2020-12-27 16:15:26, vasárnap
 
 
A pásztorok, kezdte nagyanyám karácsonyi meséjét, nagy örömmel tértek vissza a betlehemi istállótól. Egész úton hazafelé élményeikről beszélgettek:
- Láttad a kisgyermeket, milyen virgonc volt? - kezdte az egyik.
- Még mosolygott is, mintha... - toldotta meg a másik.
- És az édesanyja milyen szép volt... - így a harmadik.
- József azonban nagyon szomorkodott. Mikor kérdeztem, azt mondta nekem: szomorú, nem csak azért, mert hideg van és fél, hogy megfázik a gyermek és édesanyja, de a jászol is annyira szuvas és korhadt, hogy attól lehet félni, szétesik. Ő ácsolna egy újat, ha lenne fája... - sajgott fel a szó az öreg pásztorban.
- Mit tehetnénk? Honnan szerezzünk fát? - kérdezte a kisbojtár.
- Emlékeztek, innen egy jó órányi járóföldre, Jeruzsálemhez közel, a Köves patak partján áll egy magányos öreg cédrusfa - ütött homlokára a legidősebb pásztor. Nekem nincs már annyi jártányi erőm, hogy oda elmenjek és elhozzam két nagy ágát, de nektek, Ámosz és Jákob igen. Induljatok azonnal!
A két fiatalabb pásztor útrakelt. Fenn az égen szépen mosolygott a telihold és sziporkáztak a csillagok, fényükkel beragyogva útjukat. Eleinte még élénken beszélgettek, egy darab után azonban mindegyikük gondolataiba merült, s miután hallgattak egy sort, akkor vették észre, hogy milyen mély csend ereszkedett a földre. Máskor csak úgy vonítottak és üvöltöttek a farkasok, a kutyák pedig ugatásukkal válaszoltak nekik. Ezen az éjszakán azonban szokatlan, békés csend ereszkedett a vidékre.
Végre odaértek a patakhoz. Már messziről feltűnt nekik a magányos cédrus körvonala. Amikor mellette megálltak, megilletődtek.
- Milyen szép! - törte meg a csendet Ámosz.
- Királyi, fönséges! - csodálta meg a cédrust Jákob is.
- Vajon nem okozunk neki fájdalmat, ha ezt a két alsó vastag ágat levágjuk róla?
Ekkor mintha szél kapott volna bele a fa nagy koronájába, az öreg cédrus földig hajolt és megszólalt:
- Nem, nem okoztok fájdalmat nekem. Szívesen adom oda két nagy alsó ágamat. Hadd csináljon belőle József egy új jászlat a ma született Megváltónak. Amit ugyanis neki ad az ember, mondja egy ősrégi jövendőlés, azt százszorosan vissza fogja kapni majd tőle. Rajta, vágjátok le ágaimat és vigyétek el Betlehembe.
Ámosz és Jákob majdnem elaléltak a csodálkozástól. Milyen éjszaka ez, hogy még a fák is beszélnek? De mivel az idő gyorsan iramlott, igyekezniük kellett. Levágták hát a cédrus két alsó ágát, vállukra vették és útnak indultak.
- Köszöntsétek a kis Jézust a nevemben! - búgta még mély hangján utánuk a fa.
Már hajnalodott, amikor Ámosz és Jákob visszaértek az istállóhoz. József mintha már várta volna őket. Látszott rajta, hogy a gondoktól egész éjszaka le sem hunyta a szemét. Szívélyesen megköszönte nekik jóságukat, majd előhozta szekercéjét és lázas munkába fogott. Csak úgy repültek a szilánkok és a forgácsdarabok. Egy félóra sem telt belé, és már készen is volt az új jászol. Míg reggel Mária kissé rendbeszedte magát és megszoptatta a kisdedet, József fel is állította a réginek a helyére, s a kis Jézust rögvest bele is fektették. Az pedig békésen elaludt. Álmában mosolygott, így köszönve meg a cédrus jóságát...
------
Harminc év telt el az első Karácsony óta - folytatta nagyanyám. A betlehemi Kisdedből híres tanítómester lett. Tanítványaival járta Izraelt, hirdette Isten Országának az örömhírét és minden betegséget meggyógyított a nép körében. A főpapok és az írástudók azonban folyton az életére törtek. Nem csak a szép tanítása miatt, még csak azért sem, mert betegeket gyógyított, hanem mert Isten Fiának mondta magát. Az is volt, de ők nem tudták ezt tőle elfogadni.
Egy éjszaka, éppen Húsvét előtti csütörtök volt, elfogták. Halálra ítélték. Egy szörnyű halálnemet gondoltak ki számára: keresztre feszítik! Nem is egy akár milyen keresztre, hanem egy nagyon nagyra és nehézre, amelyet majd neki kell hordoznia ki a kivégző helyre.
Igen ám, de hol van egy ilyen nagy fa? A rómaiak már mind kivágták őket. Jeruzsálem is olyan nagy várossá dagadt, hogy az építkezés minden fát felemésztett.
Ekkor a főpap egyik szolgájának eszébe jutott valami.
- Én tudok egy hatalmas nagy fát. Egy öreg cédrus. Talán már százéves is lehet, ha nem több! Ott áll az egyik eldugott, félreeső völgyben a Köves patak partján. Törzse gicsirtes-göcsörtös, csúnya sebek éktelenkednek a két oldalán. Valakik levágták a két szép alsó ágát. Már senkinek nem kell, mert semmire sem jó, de arra jó lesz, hogy ennek a názáretinek egy nagy keresztet ácsoljunk belőle.
- Menjetek el gyorsan - adta ki a parancsot a főpap, és vágjátok kis azt az öreg, nagy cédrust!
Úgy is lett. A szolgák elmentek, kivágták az öreg cédrust, és abból ácsolták meg az Úr Jézusnak a keresztfáját. Amikor vállára tették, Ő felismerte és megsímogatta göcsörtös törzsét.
Igy történt, hogy Jézusunk jászolát is és keresztjét is ugyanabból a cédrusfából ácsolták! - fejezte be nagyanyám.
Én tudtam, hogy igaza van, mert ő minden történetet ismert...
Azt viszont akkor még nem tudtam, hogy miért kellett ennek így történnie?
Ma már tudom.
Jézus Urunk azért jött a földre, azért született és azért halt meg a kereszten, hogy örömömben és bánatomban is mindig velem legyen!
Nekünk, tanítványainak pedig nem elég örvendeznünk az Ő születésén, hanem tanúságot kell tennünk az Ő irántunk való, kereszthalálba menő szeretetéről is! Erre emlékeztet jászla és keresztje.
Testvér, ezekkel a gondolatokkal kívánok Neked szeretetteljes Karácsonyi Ünnepeket!
Imre atya



 
 
0 komment , kategória:  Lelkipásztori elmélkedés  
Vezessen a Karácsony Angyala
  2020-12-23 09:22:40, szerda
 
  VEZESSEN A KARÁCSONYI ANGYAL A CSELEKVŐ SZERETET FÖLDJÉRE !
Többen is néztük, sőt le is fényképeztük a tegnap este, dec. 21-én, a hajdani "betlehemi" csillagot. Néhány képet szeretettel megosztok. Lám, eltelt kétezer év és úgy tűnik a képekről, hogy mindenki valami hasonlót, de mégis valami mást látott! Szerintem a nagy kérdés nem az, hogy a napkeleti bölcsek mit láttak, hanem az, hogy mi adott nekik erőt, hogy útra keljenek és minden nehézséget vállalva megkeressék a Gyermek Jézust azt a személyt, aki életüknek célt, örök értelmet adott! Ők láttak valamit, majd hoztak egy döntést, felálltak, és elindultak, megkeresték, megtalálták, ajándékokkal kedveskedtek, szeretetüket, hódolatukat kifejezték Jézus Krisztus iránt!
Számunkra sem az a kérdés, hogy mit látunk, hanem az, hogy merünk-e, tudunk-e döntést hozni, talpra állni, útra kelni, hogy megkeressük azt mi értelmet ad a létünknek, hogy megtaláljuk, és szeretettel átöleljük a világ Megváltóját, Jézus Krisztust?! A kérdés egyszerű: a látványból, a tapasztalatainkból lesz-e döntés, cselekedet, élet? Vagy csak egy élmény, melyről egy kávé mellett elbeszélgetünk a mindennapok csendes hullámverésében!?
Bátorítalak, kelj útra, hisz téged is vonz az egész világot magában foglaló ragyogó fehér folt, a Végtelen, a mesés gazdagságot ígérő Sziget, mely biztos, hogy nem lakatlan, hisz a Szentháromság ünnepi asztalánál, minden korok szentjeinek társaságában a Megváltónk vár reánk!
Az ajándékozás Istenétől, karácsonyfád alá, számodra a napkeleti bölcsek bátorságát kérem, azt az erőt, mely talpra állít és elindít önmagad megvalósításának útján, a családalapítás, a gyermekvállalás, a saját álmod, a vállalkozásod létrehozásának útján, egyszóval a szeretet Istenének kitárt karjai közé vezető úton!!
Kívánok áldott karácsonyi ünnepet neked és drága szeretteidnek, Csaba testvér.
 
 
0 komment , kategória:  Lelkipásztori elmélkedés  
Mi lenne ha...
  2020-06-30 10:58:53, kedd
 
 
Mi lenne, ha Isten nem szakítana időt arra, hogy ma megáldjon Téged, mert tegnap nem mondtál köszönetet Neki?
Mi lenne, ha Isten úgy határozna, hogy holnap már nem vezet, mert ma nem követted Őt?
Mi lenne, ha soha többé nem látnád virágba borulni a természetet, mert tegnap morogtál, amikor az Úr esőt küldött.
Mi lenne, ha az Úr nem jönne veled ma, mert elfeledkeztél arról, hogy ez az Ő napja?
Mi lenne, ha Isten holnap elvenné tőled a Bibliát, mert ma nem olvastad azt?
Mi lenne, ha Isten elvenné tőled az evangéliumot, mert elmulasztottad meghallgatni a prédikációt?
Mi lett volna, ha Isten nem küldte volna el egyetlen Fiát, mert azt akarná, hogy te fizesd le bűneid árát?
Mi lenne, ha a templom ajtók zárva maradnának, mert nem nyitottad meg a szíved ajtaját?
Mi lenne, ha Isten nem szeretne, és nem törődne veled, mert nem szereted, és nem törődsz embertársaiddal?
Mi lenne, ha az Úr nem hallgatna meg, mert úgysem figyelsz Rá?
Mi lenne, ha Isten úgy válaszolna imáidra, amilyen mértékben odaszántad magad a szolgálatra?
Mi lenne, ha Isten úgy elégítené ki szükségleteidet, amilyen mértékben Neki adtad életedet?.....

 
 
0 komment , kategória:  Lelkipásztori elmélkedés  
     1/22 oldal   Bejegyzések száma: 213 
2021.03 2021. április 2021.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 9 db bejegyzés
e év: 47 db bejegyzés
Összes: 8290 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 24
  • e Hét: 948
  • e Hónap: 3036
  • e Év: 45617
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2021 TVN.HU Kft.