Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 12 
Karácsonyesti mese
  2017-12-25 18:52:08, hétfő
 
  JUHÁSZ FERENC

Karácsonyesti mese

Eszter, Anna ülj le, üljetek a kis-székre, te a tiédre
Anna, te a tiédre Eszter, ne lökdössétek egymást, ne
cibáljátok egymást, combomba ne harapj Anna, Eszter ne
ugrálj, mint egy rózsaszínű szöcske. Anna, szemed akár
egy hatalmas szőke lóé, Eszter szemed akár egy óriás
fehér tevének, lószem nagy kék szemed van Anna, teveszem
nagy szemed Eszter, lószempilla, teveszempilla mámoros
szempillátok. És Eszter szeme barna. Én még rorátéra
jártam hajnali havazásban. Kezemben égő gyertya hajnali
havazásban. Omlott a hó zsírosan, mint egy éposz lángoló
látomása, százmilliárd vers-sor zuhant ki az Istenből. A
hajnali harang szólt, harangozott a hajnal és fehér köd-
harangok és fehér hó-harangok. Kezemben égő gyertya, rózsa-
gyűrű a rácsban, mint piros napraforgót vittem az égő gyertyát.
A cipőm teknősbéka, foltozott teknőckagyló, pléh-tölcsér
rövidnadrág, térdem két piros bimbó, kezeim, mint
halottak lila fogsora. Kis pöcsömig a hóban, úsztam a fehér
gyászban, kezemben égő gyertya, harangozott az ünnep,
mint őslény ősiszapban evickéltem a hóban, gyíklábcsillag
nyomatok fehér csipketoll-farok halál-örvénye mögöttem.
A templombelső kristály, köhögéspamatokkal. És égett ezer gyertya,
énekelt a szegény-nép, és Szűz-Mária, Jézus a hangkristályba
fagyva és deres volt az Isten, mielőtt megszületne!
Volt egy fiú, József Attila, verset írt a szappanosléről, azt
írta: a szappanhabgyík, akár egy szivárványos folyékony sárkány,
habhártyabuborékhalmaz-szelvények, pikkelyek,
hátak cellás törékeny üveghólyaghab-kúszása a bánat.
Elmondta József Etuska, nektek Etuska néni, Szárszón
nagyon hideg volt, ezerkilencszázharminchétben. Jött egy
ember hogy fát hoz, egy egész szekér rönköt, a gyerekek
csimpaszkodtak, kötényem ráncigálták, a legkisebb karonülő,
bilin kakált a kicsi, bőgve kakált kisingben. Átfújt
a szél a házon, mint fénycsönd a túlvilágon, akár egy drót-
kalickán, futottam a kocsi mellett, a lovak mellett szaladtam,
fújások gőz-kiáltvány, röhögésük gőz-söprű!
Attila nagy fejszével hasogatta a rönköt, jót tesz a testi
munka, tudja Feri csomós volt, izmos, mint egy ökörszív!
33
Mondtam is Attilának: ,,Hozz cimetet Attila!" ,,Nem megyek,
mondta Attila!" Cimet, cimetičre, cinterem! ,,Nem
akarok menni!" ,,Cimet, cimetičre, cinterem": mondtam József
Etának, fahéj, temető, templom körüli temető, mondtam.
Attila bambán nézett, zsebeit lassan kirakta, a dóznit,
a kulcsot, briftasnit. Mindíg a kúttól féltem, zokogógörcsöt
kaptam, aki nem dolgozik mondta, az ne is egyen, mondta,
kezébe kapaszkodtam, húzott a földön Attila, a térdeim a
földön, véres térddel a padlón, mint imádkozó sáska, lábaim
elgyöngűltek, szemem két fagyott üvegpalasátor. Hagyd
nyitva az ajtót. ,,Hát össze lett tévesztve az Attilában minden?"
A gyerekek sivalkodtak, a gyerekek üvöltve sírtak, a gyerekek
szaladgáltak, aranyhörcsögök, kanárik, stiglicek, fehér
egerek az ezüstdrótketrecben, a huzat-kalickában. ,,Így
össze lett tévesztve az Attilában minden?" Pedig csak cimetet
mondtam. Cimet, cimetière, cinterem! Feri, te tudtad?
Én bőgtem, mint egy szarvas, eldugtam a kalapját, az ágy
alá dobtam. Dehát ő mégis elment. És közelgett Karácsony.
Én nem tudtam ezekről. Ő nekem sose mondta: ,,Hát mibe
kapaszkodjak? Marx tejút-szakállába? Freud Zsigmond
fehér kezébe? Vagy Freud halálhitébe? Kapaszkodjak az
Isten varánuszgyík farkába, egy gyémánt-hörgés szeráf szita-
kötőszárnyába, Jézus heréibe, Petőfi Sándor farkasagyarába?"
Hé, Eszter ne aludj el, hé, Anna ne aludj el! Minálunk a
szobában, Bián az egy-szobában a vaskályha pirosan
izzott, sárga volt, szinte véres, mint egy folyató tehén hús-
csőrrózsa hüvelye! Kis proli-aranyoszlop volt a mi boldog
kályhánk, ajtaja vasrács-álarc, arany lovagsisak-rostély.
Tetején zománclábos, teavíz gőzölgött abban a piros zománc-
kalapban. A falon hímzett képek, Szűz-Anya, Szent József
voltak, baloldalon az egyik, jobboldalon a másik,
ovális pamutképek, szent-arcú hímpávatollak, mint
színes pamutcsápok. Az éjjeliszekrényben: óvszer, revolver,
serbli. Gyulával egy ágyban aludtunk, nagy izzadtságfoltos
sárga dunyha alatt szuszogva. Fejemnél Gyula lába, fejénél
az én lábam. Tinektek Gyula bácsi. Nem Illyés Gyula bácsi.
De: Juhász Gyula bácsi. És karácsonyfánk is volt,
a szaloncukrot másnap reggelre lezabáltuk. Tudjátok,
mint a kecskék minden zöldet lerágnak, mert két lábra
fölállnak és szaros Trockij-szakálluk és patás mellső
lábuk aranygolyóba mártva és nagy fekete tőgyük két
húsuborka csöcse merev, akár két fallosz, Aristophanes-
pofájuk bogáncsos moha-tarsoly, szemük ravasz reménység,
mint a békának, kidülled és fogsoruk rossz költők
34
versei csontkötésben és szarvuk két zárójel, köztük a
teremtés átka! Akácpénzt, bodzát, virágot, almafalevelet,
szilvát ropogtatva zabálnak, a magot még ki is köpik és
szarnak fekete bogyókat, pedig csokoládét se esznek.
Mi meg a szaloncukor ezüstpapirkabátját gyöngéden vissza-
gyűrtük, a fehér papírtollseprű-rojtos galambfarkat
legyezősre kihúztuk, és zizegett az éjfél akár a mindenség
neutron-létcsomói! Négy ólomkatonánk is volt, ólomló ólom-
huszárral, gyalogos ólompuskával, ólomszurony a végén!
Ólomtalpakon álltak, mint Donatelló-szobrok, mente, bugyogó,
nadrág, csákó, sapka beföstve. És ólomjajgatások és
ólomnyerítések és ólomhaldoklások és ólomgyávaságok! Egy
hintalovunk is volt, nagy fehér-barna-pettyes, piros bőr kantár-
szíjjal, festett aranysörénnyel. És eljött Pista bácsi, Rézi
nénivel jött meg, Pista bácsin kicsi sváb kalap volt, fekete
szalagos fekete posztó, az istenért le nem vette, Rézi nénin
lila fejkendő, paszomántos zöld rékli, aranygombos zöld
pruszlik, ült a két fiatalság: tücsök Sztálin-bajusszal,
aranyszeplős pajzs-arcú szöcske zöld kitin-üvegingben.
Kezük vörös őszirózsa, Krisztus fagyott keze kereszten. Kezükben
rozmaring-ág, zöldkristály korallág volt! És mákos-beiglit
ettünk és diósbeiglit ettünk és főtt kolbászt is ettünk
és rumos teát ittunk és volt még mandarin is, kis fűzfa-
fonadék tálban aranydió, ezüstdió, alma és füge is volt!
Rézi néni már meghalt, megfogtam koporsóját, mondtam:
,,Vigyük a földbe!" A rokonfiúk pedig: ,,Feri bácsi ez a
mi dolgunk!" Hó esett, Karácsony volt és Sándor jött énekelni,
a cigány-Zeusz-csődör. Kis karácsonyfa kezében, szájában
égő pálinka, úgy fújta a lángot, mint Isten a világot.
Lángkardot énekelve, hólovát megülve repűlt sírva a
mennybe, körötte piros fénybuborék, abban a buborék-
anyapocakban ült, mint Hieronymus Bosch virág-szárból
kinőtt üveghólyag-szemgolyótokban Ádám meztelenűl,
virágzó péniszével, mellette a ruhátlan Éva folytatás-hitével.
És éjfélkor a disznónak angyalszárnya nőtt az ólban
és fölrepűlt röfögve a hó-mögötti holdra. Ady Endrét
kereste, aranyserlegből inni, vérbajuszos arccal.
Mi öcsémmel az ágyban, kis varasbékák ültünk. A szobában
már sötét volt, petróleumlámpa elfújva, csak a petróleumszag
könnye. A felnőttek a konyhában ittak, harmonikáztak.
S a nádfödél alatti vályognégyszög-nyíláson, az ablakon
benéztek szuszogó zsibongással, fonó állat-fújással, mohás
tülekedéssel, szárnyas söprögetéssel, foszforos mosolygással,
gyásztalan gyógyulással, kő-éposz tolongással: a Remények.
35
Az elefánt: óriás lebenyes ólomtrombita-asszony, a zsiráf
csöpp bársonyvagina istenkekesztyű-fejével, hajlott pettyes
nyaktornya irdatlan csigabiga szarva, a zebra fekete-fehér
csíkos menyasszony-mosolygás, a kenguru, mint Pán hasára
forrasztott lázas ólomtarisznya, a fóka, akár egy bajszos
ólomszivar, szakállas vasvarjú-templom, a medve, a
barna bűnbánat, hosszúkás szőr-sárgarépa fejével a teve,
elnyúlt ovális orrlikaival, lapos húskanál-duplaság aj-
kaival, mint állat-Nofretete, a bömbölő piros rózsa-
dagadás, az orángutáng és piros mirigyseggével a pávián,
ezüstlegyezőbordás kék szőrálarccal, hosszú, cérnacsomóvégű
piros hímvesszővel akár egy merengő kolibrimajom-darázs,
és a bölény is benézett, akár az emberiség szívébe az
alkony és nézte a karácsonyéj izzó petefészkében bimbózó
emberkezdet-szemünket, a karácsonyéj gyertyaszagú és
csillagszóró-szagú méhmagzatvizében pislogó gyermekdal-
szemünket, mint a teremtés legősibb csillagait az ablakot
betöltve kő-arcával az orrszarvú. És sehol egy madár!
Nézte a kő, a kő, a kő nézte fekete ünnepünket. És kőpalák,
kőrostok, kőgerendák, kőlemezek, kőgyűrődés, kődúcok,
kőívek, kőgyűrűben kőkorong, és kőcsészében az orrszarvú
szeme, mint fölütött strucctojás óriás sárgája
hártyásan, sárgán, csillogva remegett, állatszem-telehold,
pupillátlanúl! No, Eszter ne aludj még, no, Anna ne aludj
még, tudod a fehér orrszarvú évente huszonöt tonnát szarik,
végbele úgy köpi a forró ürüléket, olyan
vastagon ontja akár a hurkatöltő bélbe a májashurkát.
Mint csépléskor a szalmát a cséplőgép lemezrózsa-fa-sáskaszája.
Hát így volt Eszter, Anna, hát így volt Anna, Eszter!
Később katonabácsik jöttek. ,,Gute Nacht. Winter, Winter."
Aztán katonabácsik jöttek. ,,Drasztutye, nyemci,
nyemci?" Ültek a konyhában, ültek a szék szélén,
bajszuk a fülükig ért föl, akár Arany Jánosnak,
mikor a Toldit írta. És mákosbeiglit ettek, madárként
csipegettek, térdükön a puska, szuronyuk hegyén a Történelem
és sapkájukon csillag és térdükön sapkájuk. Apám
ingben, gatyában hortyogott az ágyban, mert apám be volt
rúgva. Aztán már mást se mondott, szepegve hófehéren:
,,szukcesszive, szukcesszive", hogy egymás utáni, fokozatos.
Eszter hallgass! Elmondod? ,,Katona bácsi hopp, hopp, hopp,
adjon nekem cibakot. Ha nem kapok cibakot, betöröm
az ablakot!" Ne szopd az ujjad Anna, ne szopd jobb
hüvelykujjad, mint tehén csöcsét kisborjú, nyálcérnás ró-
zsaszájjal. No, aludjatok szépen. No, iszkiri az ágyba, no,
36
usgyi be az ágyba, no, zsuppszti be az ágyba! Eszter még
elmondod? ,,Bujj bujj zöld ág, zöld levelecske, nyitva
van az aranykapu, csak bujjatok rajta. Nyisd ki rózsám
kapudat, kapudat, hadd kerüljem váradat, váradat."
Anna te is mondod? ,,Csita, csita péntek, cserelem csütörtök,
zsab serda." No, sipirc be az ágyba! ,,Én is pise, te is pise,
gyere pise, vessünk össze." Aludjatok. A csönd aluszik.
És alusznak a temetők. És alszanak a versek is. József Attila
alszik, véres ingét sárga koponyája alá gyömöszölve és
Móricz Zsigmond alszik és jobb szemgödrében Báthory
Gábor ül és bal szemgödrében Bethlen Gábor ül, és Babits
Mihály is alszik és áthörög Szabó Lőrincnek a földben:
,,Békességet Lőrinc." És Kassák Lajos is alszik a földben,
s a Lovak Proletár-Mennyországában a csönd bíboros
lószemén ül, mint Jézus szempilláján a tizenhatszárnyú
boldog átok, és Veres Péter is alszik a földben, balog-barna
bajsza a halálba ragadva, mint oltott mészben százlábú
bogár, és Ferenczy Béni is alszik és a földet öleli
borostyán-vicsorgással, mint büdös fekete savanyú,
kukaczsír-Afroditét, és Nagy Lajos is alszik, elolvadt
laska nagy teveajka a földben, csak hite vándorol
vánszorogva, mint a döglődő ős-sárkányok a páfrányos,
pikkelyfás, pecsétfás őstalajon, mert csepp koponyájukban
agyuk nem több, mint a négy szívgerezdű-tüdőgerezdű
dióbél, s meghaltak míg hegycsúcsnagy testük valami részi-
ről az agyvelőig szívárgott a pikkelytemplomnyi tapasztalás,
és Kosztolányi Dezső is alszik a földben, immár végleg
meztelenűl, medencecsontja kőlepkeszárnyán féreg-hullák-
ból a Nyitott Szentírás, és Nagy Laci is alszik a földben,
árva csontváz-kereszt, a Zöld Angyal nagy ács-szögekkel
csontvázára szögezve, csontváz-kezeire, csontváz-lábaira,
mint egy iszonyú rothadó zöld madár, zöld király-sas,
korhadt zöld pikkelyasszony, oszladozó zöld levél-
Tündérkirálynő, és járógépe külön alszik, mint lovag-
páncélruha csavaros, pántos, csillagos, izelt, szelvényes
combig-érő csizmacipője, mint levedlett sáskacomb-
sáskalábszár-sáskaláb: a sárgarézdrótcsillag-lábfejű,
pórusos üres zöld kitinharisnya, csönddel kitömött
rézszitaháló selyemharisnya, szürke bársonycipős rozsdás
nikkelváza, és Simon Pista is alszik a földben, issza
a kukacos földet, mint egy jégkásás nagyfröccsöt
és jajgatásra-tátott koponya-szájában a Dunántúl
havi vérzése alvad, és Kati mamája is alszik a földben:
Erzsike-néni a földben alszik, Bródy Sándor
37
bajusza szőréből font Rembrandt-csokrot szorít
csont-gyíkláb kezeivel csontvázába olvadt földsár-
habrózsa szívére, és nem tudja, hogy nem volt se Isten,
se ember, és soha nem lesz aki rajta segítsen, hiába
tőle kétszáz méterre az a Másik, akiből itt a felszinen
annyi maradt csak, mint gyík levedlett lába után a
karmos hártya-lábkesztyűs hártyabőr pikkelycsizma.
Üres halálzsák. Mint egy bronz lószobor üres lába-
belseje a patákig! Karácsony van és alszik a tegnap a
temetőkben Európában, Ázsiában, Afrikában, Amerikában,
ragyognak a halottak, lángolnak a csontvázak a földben,
még nem a Hold anyagában, még nem a bolygókban,
a bolygók holdjaiban. Csicsíja, babája, alszik a mamája.
Aludj el Eszter, Anna! Az atombomba alszik, a hidrogén-
bomba is alszik, a neutronbomba alszik, a rakéták
is alszanak, betonkoporsókban alszanak, páncél-
koporsókban alszanak! Jó éjszakát szűz csillagok,
Juhász Ferenc, én, itt vagyok. Feleségem vállát karolom
és kinézünk az ablakon. Most a kert akár a
páfrányos, madárcsontvázas, sárkánycsipkelábnyomos
őskori kő. Vastag nehéz szelet lobogtat az eső.
Csattog a víz csillagtalan kövér fekete őskönyvlap-
lapozás-ünnepe. Hisz másképp nem is lehetett, a
megváltás megszületett! Karácsony van, hát irgalom
jövőtöknek két angyalom. Ne jöjjön világdög-sikoltás-
robajjal, fehér robbanás-tejút mindenség-göngyölet-
tűzözön-hajjal, ne jöjjön, ne jöjjön, ne jöjjön,
ne jöjjön a mennyből a rubint érhálógömb-szemű,
iszonyat tűzrózsa-mellű, füstből és tűzviharból szőtt
dühödt, őrült Piros Világmindenséget Tépő Angyal!
 
 
0 komment , kategória:  Juhász Ferenc versei  
Örök visszhang
  2017-07-31 15:05:29, hétfő
 
  Juhász Ferenc

Örök visszhang

Most tűnnek már elém a régi utcák,
Hogy bontogatják a vén házakat.
Most érzem én vén házak mélabúját,
Hogy rám merednek a vak, tört falak.

Ó most tudom, hogy mi volt nekem e tájék,
Hogy romban, porban, holtan itt hever.
Elmúlik már a tűzfal és az árnyék,
Melyet borongós álmomra vetett.

Most érzem, mily szép volt az esti óra,
Mikor kiskocsmák kékes ablakán
Kiszűrődött a lámpafény, a nóta,
S lassan kihúnyt a téli táj haván.

Az elmúlásban hirtelen kicsendül
A dolgok mélyén alvó dallam is,
S szívünkben tovább zeng minden, mi eltünt,
Ha lemondón, fájón és halkan is.
 
 
0 komment , kategória:  Juhász Ferenc versei  
Az ősz a rétre kék tavat varázsolt
  2017-07-18 16:35:00, kedd
 
  Juhász Ferenc

Az ősz a rétre kék tavat varázsolt

Az ősz a rétre kék tavat varázsolt,
pedig tegnap még csupa hamvadás volt,
kikericsek, kikericsek kékje
borzolódik, néz a hamvas égre.
Libák ülnek benne, mint a tóban,
ringanak és alszanak csomóban,
csillag-szemmel a napra vigyáznak,
vagy a tollaik közt bogarásznak.
S ím, egyszerre rikoltva zendűlnek,
mit tudom én miért? fölrepűlnek.
Lobognának, de nehezek, lomhák,
hasukkal a fodrokat sodorják,
s csillog, habzik, gőzöl, mint a víz,
lábaiktól a sok kikerics.
S csillog, habzik, gőzöl, mint a víz,
szárnyaiktól a sok kikerics.
 
 
0 komment , kategória:  Juhász Ferenc versei  
Kikericsektől lila most a rét
  2017-04-18 15:17:53, kedd
 
  Juhász Ferenc

KIKERICSEKTŐL LILA MOST A RÉT

Kikericsektől lila most a rét,
kikerics, kikerics, utolsó üzenet!
Libegnek könnyedén a könnyű jegenyék,
vacognak álmosan a zsibbadt levelek.
A párás őszi légben fecskék koszorúja,
a rét kinyitja még ezer szemét,
kikerics, kikerics, kék lángba borúlva
ropog a rét és füstöl a rét.
Mint óriás arany-lúd száll a nap,
örök vándor, örök vágyakra éhes
és szór a tájra arany tollakat,
a reggel-tojásból kibúvó estére vén lesz!
A kikericsek közt a réten át
szekér jön, ballagó jámbor tehenek,
csipegetik a füvet a libák,
gyerek kiált: ,,Kikericsek, ni, kikericsek!"
Vadlibák gág-ja fönt az őszi fényben,
s felelnek rá a lenti libák,
nyújtott nyakkal, ők is szállni készen
lebegtetik szárnyukat és szól a gág, a gág!
S fölrebbennek lomha szárnyveréssel,
az égbe vágyó tolluk hogy zizeg!
S csobbannak, mint a víz, ha éjjel
vadlúd veri: a kikericsek, a kikericsek.
 
 
0 komment , kategória:  Juhász Ferenc versei  
A csönd virága
  2017-04-18 15:15:40, kedd
 
  Juhász Ferenc

A csönd virága

A csönd elvirágzik levelet hajt a bánat nagy erekkel
ne sikolts ne sikolts ne törj meg engem a szemeddel
ne feszíts föl a jajgatásra eleven síró kötelekkel
száradok húsomban szerveimben belep a halál döngő kék legyekkel

Mint a polip karjai idegeim a nyálas űrbe kinyúlnak
csillag-halacskákra tekerődnek forró vérüktől ittasulnak
Nyálkás zöld szem vagyok tengelyen forgó szenvedéseim kigyúlnak
emelj ki mélyeimből üveges-közönyömtől ragadozó-álcámtól szabaduljak

egy szarvast hallottam énekelni vándoroljunk arra a tájra
ott csöndből vannak a levelek a némaság fái felszöknek sudárra
ott piros madarak virágzanak ődöng a szelídség őzsutája
kihajt szívedből a szívem holdfényben nyit a csönd virága
 
 
0 komment , kategória:  Juhász Ferenc versei  
A mindenség szerelme
  2017-03-10 14:36:37, péntek
 
  Juhász Ferenc

A mindenség szerelme


Kezdetben volt a csönd, és nem tudta még,
hogy mért kíván szeretni...

Kezdetben volt a hang, és nem tudta még,
hogy mért kíván szeretni...

Kezdetben volt a köd, és nem tudta még,
hogy mért kíván szeretni...

Kezdetben a vágy csak önmagara várt még...
lassan, tompán, mélyéböl remegve.

Kezdetben nem voltál Te sem,
csak a vágy volt, a csontváznélküli, reszkető,
lágy indulat, a szurok-sűrű fortyogó, forró akarat
világ-tűz, vízözön,
ismeretlen és titkos robbanások,
május-szagú álmok, test-nélküli vallomások...

.Én nem kutattalak, mint csillagász az égen
egy új csillagot.
Matematikával, képlettel, logikával
számítva ki, hogy másutt sehol, csak ott lehetsz,
csak ott vagy, ott, az idők kezdetétől,
társak között, még láthatatlanul.

Mert kezdetben nem voltál Te sem,
csak a vágy volt...

És mégis éreztelek, és mégis tudtalak,
robbanva törni készültem feléd, ragyogva vártalak,
de még csak reszketés, sejtelem
voltál te is, voltam én is szívedben,
mégis tudtalak,
tündöklött bennem az eleve-bizonyosság,
hogy megszületsz gyöngéden s félelmetesen,
mert hiszem, hogy van eleve-elrendelés,
mert ehhez az értelem kevés,
és nem oly céltudatos a megismerés, az elhatározás,
mint az órával mérhető idő,
s az órával mérhető elektromosság.

És mégis tudtalak,
fölfogtalak és vártalak,
tudtalak léttelenül,
mert kezdetben közös volt minden elem,
mert kezdetben én is a csönd virága voltam,
mert kezdetben Te is a csönd virága voltál,
kezdetben csak a vágy volt,
ahonnan fölszabadultál...
 
 
0 komment , kategória:  Juhász Ferenc versei  
Tavasz-elő
  2011-03-26 11:08:53, szombat
 
  Juhász Ferenc

Tavasz-elő

Habosra elbágyadt
a jégfényű ég,
olvadt ragyogásban
a lenti vidék,
a kopasz faárnyék
kéklik a havon,
friss patak csillámlik
a kocsiúton.

A kakas a hóban
rikkant egy nagyot,
piros farka tolla
mint rubin ragyog,
olvadoz a zúzmó
a fűszál hegyén,
s rengedez már csilló
harmat a helyén.
 
 
0 komment , kategória:  Juhász Ferenc versei  
A sóhajtalan sóhaj
  2011-02-27 21:31:17, vasárnap
 
  Juhász Ferenc

A sóhajtalan sóhaj

Istenem, én Istenem - sóhajtanám,
ha tudnám hogy van a titok-bőr alatt!
Talán a természet ő s ravatalán
gyíkok, denevérek, pókok alszanak.

A végtelen résszé bontott ugyanaz,
az egy-szövedék más-más alakú tűz,
mind bűntelen, csak szép létéért ravasz,
ha állva öl, áldozatot futva űz.

Látó, halló, szagló, ölő szervei
páfránylevélből, gyémántból, fog-tűből:
a jövő-mód láng-gép szerkezetei.

Én ember vagyok, élnem kell, temetnem.
Látomás-hit agyból, szívből, betűből.
S adsz időt a teremtést befejeznem?
 
 
0 komment , kategória:  Juhász Ferenc versei  
Csikóellés
  2011-02-27 21:06:11, vasárnap
 
  Juhász Ferenc:

CSIKÓELLÉS

Májusi rózsák nyíltak éppen,
bodza bomlott és orgonák,
mikor a ló elleni készült.
Sokszor pihent, döcögve járt.
Pöttöm legényke jártatta lassan
virágos réten és dalolt.
Mire fáradtan hazaértek
az ég kék vállán ült a Hold.
Az istállóban, puha almon,
tajték verte ki, remegett,
szuszogtak, fújtak, fekve nézték
szétterült hasú tehenek.
Amikor a kazlak is aludtak,
s a göncöl rúdja délnek állt,
a ló megellett. Sokáig nyalta
leragadt szemű csikaját.
Anyja mellett aludt a jövevény,
dunnából kiszakadt pehely.
Sose terült a szalma szebben,
nem aludt így a hó, a tej.
Piros kalappal jött a hajnal,
intett és aztán elfutott.
A csikó fölállt, csomós kis lába
reszketett, akár a habok.
S ahogy az ablakon bedugta kék orrát
a reggel, s rájuk szagolt,
anyja hasát döfködte vidáman,
hamvas pofával megszopott.
Lombok susogtak össze-vissza,
tyúkok kotortak, boldogok,
irigységükben elhervadtak az arany szirmú csillagok.
 
 
0 komment , kategória:  Juhász Ferenc versei  
Juhász Gyulához
  2010-08-16 10:54:26, hétfő
 
  Juhász Ferenc

JUHÁSZ GYULÁHOZ

Az én fáim is a jegenyék,
az én egem is ez a csillagos ég.
A tápai lagzi, a bőgő brummogása,
az én földemen is zúgott zokogása.

Testvér-neved nekem a hűség,
nekem a példa, az egyszerűség.
Hányszor volt nekem intő üzenet
képen lehajló szép szakállas fejed!

Dalaid rőt rőzse-lángja mellett
melengettem az elzsibbadt lelket.
Körül a fagy roppantott egy népet:
csontot, velőt, nehéz emberséget.

Dózsa kínját te hányszor elsírtad,
nevét vérrel homlokomra írtad.
Szívig ette magát az írás,
ne feledjem, mi volt az a kínzás!

Egyhangú volt, mondják, a nóta,
a tücsöké is egy-jegyű kóta,
de tőle zeng az alkony, az arany
de mégis örök és ezer színe van.
 
 
0 komment , kategória:  Juhász Ferenc versei  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 12 
2017.12 2018. Január 2018.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 235 db bejegyzés
e év: 235 db bejegyzés
Összes: 9363 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 900
  • e Hét: 8749
  • e Hónap: 70691
  • e Év: 70691
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.