Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
Bajor László: Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma
  2016-02-25 06:24:01, csütörtök
 
  Bajor László:

Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma


Lágy kenyeret ettem, édes volt a számban:
Illata még most is itt leng a szobámban.
Friss, puha kis cipó, bár egy kicsit barna,
de jobbat a lelkem, soha nem akarna.
Régen úgy gondoltam: megdolgoztam érte!
Imádságos szavam, soha nem is kérte.
Meg nem is köszöntem, csak elfogyasztottam,
utamon gondtalan ím - tovább futottam.

Azt hiszi az egyik: szánt, vet, arat, csépel,
napestig robotol szorgoskodó kézzel:
omlós, fehér lisztből lágy kenyeret készít,
hogy megérdemelte - mit eszik - a részit.
Másik szörnyű gépek robajában áll helyt,
vagy a bánya mélyén vasat, szenet váj, fejt:
emez tervez, épít, amaz ír és számol,
énekel, fúr, farag, fest, vizsgál vagy ácsol:
mind kenyeret keres! S azt hiszi: szerezte!
Megdolgozott érte! - Meg is érdemelte!

Megfigyeltem egyszer pelyhes, kis csibéket,
amik a tojásból alig hogy kiléptek.
Tipegtek, topogta, lesték anyjuk szavát.
Gondos gazdasszonyuk szórt számukra darát.
S ím az öreg kotlós, meg a kicsi csacskák
a láda fenekét nagy buzgón kaparták.
Azt gondolták nyilván: megdolgoztak érte!
Maguk kaparták ki! Nem jár hála érte!

De sok ilyen pelyhes emberke szaladgál
ezen a földgolyón, mióta csak fönnáll.
Szaladgál, kapargál s azt hiszi: nagy érték
az, amit ő csinál, s felmérni sincs mérték!
Azt hiszi azzal a kis kapargálással
órjás csodát mível, - s betel öncsalással.
Pedig hogyha minden ember összefogna,
s teljes erejével azon fáradozna,
hogy egyetlen egy, kis búzaszemecskének
kicsíráztatását hogyan ejthetné meg:
rájönne, hogy Isten nagy törvénye nélkül
minden kísérlete kudarcba fúl végül!

Ezek szerint aktuális marad az ima:
"Mindennapi kenyerünket, add meg nékünk ma!"
 
 
0 komment , kategória:  Bajor László  
Bajor László: Szántok
  2015-10-09 08:32:35, péntek
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Bajor László  
Bajor László: Ősi emlékek
  2015-04-05 12:40:51, vasárnap
 
  Bajor László:

Ősi emlékek


Húsvétolunk, ünnepelünk.
Későn kelünk
Ráérünk, így hát heverünk.
Mindenki boldogan henyél,
Hisz elmúlt már a mogorva tél
Szívünkben fenséges érzet önt el,
S megállapítjuk bölcsen,
Hogy jön a tavasz az ifjú kamasz.
Sok ezer éve így van ez már
S a tisztelet mindig kijár,
A boldogan üdvözölt évszaknak,
Pedig ekkor nem szüretelnek, aratnak.
Pusztán csak örülnek a Napnak,
Mely süt, árasztja, ontja melegét szerte-szét
Barlangi ősünk is így csinálta már,
Mert amire vár: a Nyár,
Ebben küldi előhírnökét,
És semmiképp
Sem szeretne haragba keveredni vele.
Baj is lehetne biz belőle!
És áldoz neki örömujjongással,
Néhány tojással.
Ez érthető, hiszen a holt tojás
Valami nagyszerű csodás varázzsal átalakul
S belőle kibújik
A benne rejlő élet.
S ez a képlet.
Festette is szépre, tarkára, barkára,
Pirosra is. – az élet csodája
E köntösben talán mégis a legszebb.
S mi, kik ismerünk Golgotát, keresztet,
Furcsa, hogy akár barlangi ősünk, úgy cselekszünk.
Tojást festünk. Festünk! De kitaláltunk rá egy szép mesét,
És el is hitték szerte-szét:
Hogy a feltámadás
Jelképe a piros-tojás.
Ismerve az ősbarlangi mesét
Alig hiszem, hogy eme szép
S fenséges tényt magában foglaló
Igazság, egy főtt tojásra volna fogható.
Mert a főtt tojás ugyan soha
Ki nem kél, s talán ez az oka,
hogy nem is hiszik sokan a feltámadást.
De azért húsvétkor mégis főznek tojást.
Sok-sok piros tojást.
Talán menti mindazokat,
Hogy a sokat vitatott tojásokat
Egy nyuszi viszi kisputtonyos hátán
S ilyenkor nincsen sátán,
Mint karácsony-táján,
Ki ijesztős, kaján legény.
Vele szemben a nyúl igen jámbor szegény.
Örül, hogy él… hogy hogy jutott tojásokhoz?
Az sokaknak gondot okoz! Meg mondom én egyszeriben:
Fantázia teszi bele puttonyába.
Nem is volt ez így hajdanában.
Nem tyúktojás volt a kosarában.
Nem is volt neki kosara, hanem ő maga volt befogva
Egy kicsike kis kocsiba.
A tavasz bájos istennője ült a kocsiban,
S gyeplője az ő kezében volt.
A sok befogott nyuszi pedig loholt.
Hegyen völgyön át.
S az istennő szívta a tavasz mosolyát.
E bájos évszak így köszönte be,
S tél zord köpönyege
Egyszeriben el is tüne.
Ez a nyuszi képlete.
Valóban ez szép mese, de hogy mi mint keresztények
Mért hódolunk e mesének,
Vajon ezt ki fejtené meg?
Mennyi képlet, mennyi mese,
Se veleje, se teteje
És ma is élünk vele.
Jó néhány évezred óta, pogány módra!
No, de a húsvéti kalács,
Sonka meg a locsolkodás
Ezek már csak keresztények?
Hisz letagadhatatlan tények,
Hogy az Úr kenyeret törött,
S nincs pogányság e jel mögött!
A böjtnek is most van vége,
Szentelt sonka jön helyébe.
Nos és hát a locsolkodás?
Ez igazán hívő szokás,
Hisz az ősi keresztények
Bátran összegyülekezének
S a rómaiak gyáva hada
Hogy őket szét-ugraszthassa
Vizet fröcskölt hát közéjük,
Így bánhatott csak el vélük.
Értjük!
De hát szó fér a meséhez!
Mi köze Jézus sovány, kovásztalan kenyeréhez
Az élesztős, mosolygós kövér kalácsnak?
S mi jelképe volt a téli koplalásnak?
A böjt után jön a szaka evésnek, ivásnak.
S vadászzsákmányok ősi korszakát menti át
A jó étvággyal lefaragott csonka sonka.
És a locsolkodás
A téli szennytől való mosakodás
Átkeresztelt illatos emléke.
Mikor végre kibújhatott bűzös odújából az ember!
Mert a barlangi ős is örömmel ment el,
A forráshoz és patakhoz mosdani,
Bőrvackait leoldani.
Így tehát a locsolkodás nem ősi keresztény szokás.
Pogány örökség, semmi más.
De kik igazán tudnak ünnepelni,
Golgotára néznek szüntelen.
S bűnüket nem tudván elviselni,
Jézushoz futnak, ki bűntelen.
A szent kereszt lábához leomolva
Mi minden szenvedést feledhetünk,
Ősi pogány bűnöktől szabadulva,
Érezzük, tudjuk, Jézus velünk!
 
 
0 komment , kategória:  Bajor László  
Bajor László: Az igazi szabadság!
  2014-12-05 08:45:59, péntek
 
  Bajor László:

Az igazi szabadság!


Szabadság! Hányan haltak meg érted,
kik nem bírták a láncokat!
Véresen hulltak vissza a porba,
víva zsarnoki sáncokat.
Az élet sem volt számukra drága,
meghaltak inkább szabadon;
családi fészkük ment sokszor rája
s lett otthonukká a vadon,
de nem hajtották fejüket gyáván
a zsarnok igája alá.
Azt hitték,
hogy majd szabaddá válván
nagy álmuk teljesül talán.

El sohsem érték álmaik célját,
habár a vér folyt, mint az ár.
Mert az áldozat
Mindég kicsiny volt!
Nagyobb kellett, mint a halál!
A dús vetésből nem lett aratás,
az élet elhalt nyomtalan.
A vágy maradt meg és a pusztulás
s az álom bujdos hontalan.
Nem vért kell adni s nem életet,
nem vagyont, békét, álmokat;
nem csendes otthont,
ábrándképeket,
hanem a bűnös jármokat.
Az átkos bűn, az egyetlen járom,
mely megfoszt, megcsal, rabul ejt:
mely mérgez, gyilkol,
bitófát ácsol
és mindörökre elveszejt!
A bűn bilincsét
törjed szét testvér!
S szabad leszesz, mint a madár!
E harc minden áldozatot megér
s győzelmesebb, mint a halál.
Csak bűneidtől igyekezzél hát
megszabadulni. Ez a fő!
S szabaddá leszel. Ez a szabadság!
Ez az élet, a jövő!
Az örök élet, hol korlát nincsen,
hol nincsen többé szolgaság.
Jézusom által
már most is kincsem
e lélekvágyta szabadság!
 
 
0 komment , kategória:  Bajor László  
Bajor László: Sziklaarc
  2014-11-13 06:47:07, csütörtök
 
  Bajor László:

Sziklaarc

Észrevett egyszer egy szobrászművész
egy földön heverő követ.
Annyi sok ember ment el mellette
ügyet rá senki sem vetett.
Otromba kő volt, sáros, ügyetlen,
mihaszna útiakadék,
sokakat bántott, okozott kárt is,
áldást nem hozott soha még.

A művész megállt, nézte sokáig
az iromba, szennyes követ.
Ejh, mi lehet az, mi benne tetszik?
Érték benne mi is lehet?
Mit látott meg benne a mester
mi leköti képzeletét?
Micsoda új, ismeretlen forma,
mi rejtve lehet benne rég?

Jött egy szekér s feltették arra
az otromba, sáros követ.
Vigyáztak rája, még meg is mosták.
Ez után vajh', még mi jöhet?
Bevitték majd a szép műterembe.
Bámultak is a többiek,
méltatlankodtak, zúgolódtak is
a már kifaragott kövek.

,,Milyen formátlan otromba szikla,
mit akarhat ez itt vajon?
Mi mind szép, kecses figurák vagyunk,
ez köztünk eggyel sem rokon!?"
,,Hogy tolakodott ez ide közénk?"
Szól egy táncosnő fintorul.
,,Mily faragatlan, szögletes tuskó!"
fordul el tőle egy faun.

Megjön a mester, de nem néz rájuk,
mindjárt a nagy kőhöz megyen.
Megnézi újból, aztán kezébe
vésőt, kalapácsot veszen.
Kőtörmelék hull, szikra is pattan,
s mosolyognak a többiek.
Az egyik gúnnyal, másik részvéttel,
a harmadik tán megremeg.

Este lett. Így hát a munka megállt,
mely amúgy is lassan haladt.
Kemény a kő és nehezen győzhet
az alakító akarat.
Így ment ez, hosszi időn keresztül,
naponta folyt a szikla-harc,
míg kialakult egyszer', sokára,
a szép, krisztusi sziklaarc.

Kemény a kő, mert harcok szülötte,
az apja tűz és förgeteg.
Az anyja vulkán és földindulás,
testvére láva-szörnyeteg.
Megfoghatatlan, csodás varázslat:
a szikla-arcon lágy vonás,
s a rideg kőből csak úgy tündöklik
a hit, s szeretet-lángolás.

Jézus szép, szelíd, isteni arca
derűt, jóságot árad ott,
hol előbb pöffeszkedő, hiu vágy,
élv és önzés uralkodott.
A táncosnő, pán, faun és nimfa
s a többi ékes figura,
szürke alakká süllyedtek vissza,
s a központ lett az Ég Ura!
*
Észrevett Isten' s felvett a földről;
meglátott bennem valamit!
Mesteri kézzel munkába vett'
és azóta formál, alakit.
Sokan gúnyoltak, mások lenéztek,
sokat nem remélt senki sem.
De lankadatlan munkált énrajtam
az Én isteni Mesterem.

Ha akaratom ormótlan tömbje
ma még szikrázva ellenáll,
de lassan azért közelgünk mégis
a célhoz, mi még messze áll.
Boldog leszek, ha egyszer, csodásan
eredményt hoz a szikla-harc.
És kialakul majd jellememből
a szép, krisztusi szikla-arc.
 
 
0 komment , kategória:  Bajor László  
Bajor László: Szívedben kell feltámadnia!
  2013-04-01 08:56:23, hétfő
 
  Bajor László:

Szívedben kell feltámadnia!


Már harmadnapja ma, hogy eltemettük,
s nem jött felőle, csak egy kósza hír!
Utunkat így hát hazafelé vettük,
s az este immár Emmausban ér.

Térjél be hozzánk, ó áldott idegen,
ki együtt jöttél s fáradtál velünk,
pihenj meg kissé nálunk idebenn,
megosztjuk veled mustunk, kenyerünk.

Minden, mit az úton Róla beszéltél,
szívünkben boldog érzetet fakaszt.
Kérünk, ha teheted, jöjj , még beszéljél,
hisz minden szavad oly csodás malaszt.

Mi szívünkben Őt úgy eltemettük,
s búsultunk rajta egész szombaton.
Ma reménytelenül útnak eredtünk,
s nyomunkban a bú, az aggodalom.

Ha nem jöttél volna, te csodás szavú ,
mi sírtunk volna, mint két kisgyerek.
De szívünk most már nem oly szomorú.
'Én sejtem már!' .... 'Én hinni is merek!'

Az asztalfőre leült az idegen,
s kovásztalan kenyerét megtöri.
Az arca komoly, szenvedő, színtelen -
s a szőlő levét most felemeli.

Most! E pillanatban nyílt meg a szemük!
De már el is tűnt, mint egy látomás.
'Valóban Ő, az Úr Jézus volt velünk!'
Számunkra most volt a feltámadás!

Mert mit sem ér az ábránd és a kultusz,
ha valósággá nem válik hitünk!
Majd ha szívünkben feltámadott Krisztus,
Akkor támad fel Krisztusban szívünk!
 
 
0 komment , kategória:  Bajor László  
Bajor László: A retesz
  2011-11-05 19:10:35, szombat
 
  Bajor László:

A retesz

Vad, bősz dörömbölés a szívem ajtaján!
Remegve húzódom meg. Kibírja talán
a retesz, a zár, mit Jézus szerkesztett oda?
De az sem volna már csoda,
ha betörne. Hisz annyira kopott szegény...
Annyiszor zártam ki és be én .
Eleinte csak halkan kopogott,
beosont s csendben hallgatott
egy-egy bűn, vagy egy-egy gondolat.
De minél többször járta az utat,
annál követelőbb lett s szertelen,
vad indulattal uralkodni akart a szívemen.
S mindig kisebb volt az erő, mely ellenállt,
s bent mindig nagyobb és nagyobb térre talált.
És én, engedelmes alázatosságban
megnyugodtam e rút rabszolgaságban.
Mindig kinyitottam a szívem ajtaját.

De egyszer jött a Mester és megnézte a zárt,
és megkérdezte, utálom-e a bűnt?
Nekem ez nagyon különösnek tűnt,
hiszen a zsarnokot mindenki utálja,
és megszabadulni, ez volt a szívem vágya!
"Gyermekem! Úgy ne toljad félre a zárt!"
Többet nem beszélt, nem kérdezett, nem várt.
Sietett tovább a szíveket vizsgálni,
nem volt hajlandó a szívemben megállni.

Az ajtóra toltam a kopott reteszt.
Ekkor láttam, hogy az egy kis kereszt,
mely tündökölni kezdett fényesen.
De felcsattant a kopogás élesen!
S eltűnt lassan, tompulva a fény.
Ijedten félénken bújtam meg én.

Vajon mi lesz? A dörömbölés erősbödött,
s kint valaki dühösen felnyögött:
"Mi ez? Nyissad ki hát az ajtót rögtön!
Nem lehet a szíved bezárt börtön!
A vágy van itt, a régi jó barát!"
Hallgatok. S nem tárom fel a szívem ajtaját.
Az mind dühösebben dörömbölni kezd,
s én félő szívvel nézem a reteszt.
Az íme újból, lassan fényleni kezd és én
nagy űrt érzek a szívem belsején.

Most először! Ez vajon mi lehet?
Imára kulcsolom lassan a kezemet.
A dörömbölés vadul erősbödik.
A szenvedély az, mely most kint küszködik
a fénylőn ragyogó retesz erejével,
és próbálkoznak most már kettesével.
Majd jönnek sorba: jön az élvezet,
a harag, a bírvágy és a gyűlölet.
A káröröm, a düh, az indulat,
a féltékenység s a rosszhangulat.
Az étvágy, a pénz, a szórakozás,
az irigység, a bú, az unatkozás...
S ki tudná felsorolni mind e tarka sort,
mely kopog, dörömböl és az ajtóra ront,
szüntelen agresszív kitartással,
s beszél, kiabál, lázas unszolással.

Vad, bősz dörömbölés a szívem ajtaján!
Remegve húzódom meg. Kibírja talán
a retesz, a zár, mit Jézus szerkesztett oda?
De az sem volna már csoda,
ha betörne. Hisz annyira kopott szegény!
Annyiszor zártam ki és be én.
Magam sem hittem: a retesz ellenáll,
s a bűn odakünn bármit kiabál

Bízni kezdek a fénylő reteszben,
A Jézusomtól nyert csodás keresztben!

A szívemben érzett hatalmas űr kiállt
és felfokozza a halkan szőtt imát.
Zsolozsma száll föl az egek Urához.
A bűn odakünn már hiába kiáltoz.
A retesz fénylik, ragyog, tündököl!
De ím, nem is dörömböl már a bűnököl.
Mély csend lett, áhítatos, szent magány.
Ilyen a Menny előcsarnoka talán?

Egyszer csak halk nesz kopogása kél.
Valaki szerényen bebocsátást kér.
A zár, most még inkább tündökölni kezd,
és egy láthatatlan kéz eltolja a reteszt.
Bátor lélekkel az ajtóhoz megyek.
Kitárom! - S mit látok? Hatalmas egek!
Egy fényes sor vonul be csendesen.
Egyiket, másikat fel is ismerem.
Ez itt a béke, ez a nyugalom.
Itt jön a derű és a vigalom,
a hűség, jóság és a szeretet,
a vigasztalás, mely szárít könnyeket.
Szelídség, alázat, kitartás, tűrés,
könyörület s egymást megbecsülés...
Oh, mily sor! S ezt nélkülöztem én?
De ím a sor legeslegvégén
jön maga az Úr, a drága Mester,
egy fénylő, ragyogó szent kereszttel.
S akkor látom, hogy azaz én keresztem,
és az ajtón Őt is csendben beeresztem.

Ekkor betelt a szívem minden kis zuga,
most már bent maradt az Ég és Föld Ura.
 
 
0 komment , kategória:  Bajor László  
Bajor László: VOLTAM - LESZEK
  2010-03-23 13:35:36, kedd
 
  Bajor László:

VOLTAM - LESZEK


Voltam valaha apró kis gyermek,
ki kapva-kaptam minden kis csillogón.
Járni tanultam a patikánknak
fiókjain lévő sok, szép fogón.
Egyre csak vonzott a következő
fiók, fényes csiszolt üveggombja.
Herbás-fióksor tanított járni
és így kisebb volt a dajkám gondja.

Voltam jókedvű, játékos lurkó,
gond nélkül élő, pajkos gyermeteg,
kinek nem volt vajmi nagy barátja
a túlságosan komoly egyszeregy.
Édesanyám, az esti sétáknál
tanítgatott rá nagy türelmesen;
de ha jött egy-egy cserebogár, hát
legott nem ott járt már az én eszem.

Voltam sörényes, álmodó ifjonc,
hosszú bálokat végigtáncoló.
Diákcsínyeknek megcsodált hőse,
professzorok idegét morzsoló.
Körülrajongtam diáklánykák
hótiszta báját szent áhítattal;
szépet keresve, csupán a szépért
s verseket zengtem halkszavú lanttal.

Voltam tudákos, bölcselő észlény,
ki arasszal mérte a széles eget;
ki tudni akarta azt is, hogy mi van
a jó Istennek a háta megett.
Voltam a tőzsdén az aranyborjú
papjai mellett ministránsgyerek,
s ott hagytam szőlőt, házat, birtokot
és ráadásul még az ingemet.

Lettem újólag tanuló diák,
Jézus lábánál szerényen ülő,
ki elmerengek a botor múlton
s az időn, mely oly gyorsan eltűnő...
És most igyekszem pótolni mindent,
mit elrabolt tőlem a balgaság,
s fáj a szívemben minden kicsiny hely
mely üresen maradt, s így pusztaság.

És leszek - hisz Jézus úgy akarja -,
szorgalmas, komoly, harcos tanuló;
mert vonz az ég, az isteni jóság
és az igazság, mely oly ragyogó.
Az egyik csodás igazság után
a másik fénye vonz újból engem.
Járni tanulok! s ha elfáradok
Jézus ölébe hajtom fejem.

S leszek örökké - ha szült a végzet,
s beteljesültek a próféciák -,
világmindenség vágyó vándora
a galaktikák millióin át.
S leszek örökké csodák látója,
új csodák örök, nagy forrásinál!
Voltam és leszek - idő függvénye -
a végtelen ,,VAGYOK" lábainál.
 
 
0 komment , kategória:  Bajor László  
Bajor L: Az én nárdus-életem
  2010-02-11 14:11:19, csütörtök
 
  Bajor László: Az én nárdus-életem

Szűkösen éltem és nagyon szegényen.
Féltve őriztem
fehér alabástrom edényem.
Töretlen volt,
színültig drága nárdussal tele.
Mekkora kincs!
Sok színes álmot álmodtam vele.
Terveket szőttem,
Világlott egyre előttem,
vígan villantva a fényen
fehér alabástrom edényem.

Akkor a hajlékomba egyszer
betért megfáradva a Mester,
Tudta, hogy hova készül,
Tudtam, hogy hova készül.
Jeruzsálem távoli ormán
valami titkos vész ül.
Bűnnel, nyomorral bajjal,
indul a döntő harcra.
... Árnyak lopództak fehér homlokára.
Fájt a tanítványok közömbös arca.
Nem értik? Nem érzik?
Egyedül én érzem? Én értem?
Megy megváltani engem ...
Talán... meghalni értem.

Ott ül fáradtan a Mester.
Sietve kamrámba osontam
s visszatértem a drága kenettel.
Fehér alabástrom edényem,
melyet őriztem rejtve, szegényen,
összetörtem, s a drága kenet
illatosan, ragyogva
szelíd fejére permetezett.
“Te meghalsz értem!" - árasztotta szét
a lágy illatbeszéd.
“Én neked adom az életemet
és a szívem minden szeretetét."

"Tékozlás!" - zúgtak fel körben.
Megbiztatott
Krisztus szeméből egy meleg sugár,
Tudtam, hogy semmiért se kár:
a kenetér' se kár,
Érte kiontott életér' se kár:
S áldom a percet, melyben
alabástrom edényem összetörtem.

Én abban élek,
abban a boldog csodamozdulatban,
a Golgotára készülő Királynak
mellyel a nárdusomat odaadtam.

 
 
0 komment , kategória:  Bajor László  
Bajor L: Az igazi karácsony
  2009-12-25 18:00:18, péntek
 
  Bajor László:

Az igazi karácsony


Angyali ének csendül fel az éjben
Sugárözönben jött a nagy sereg!
Megmozdult a föld, s a
Gyorsszárnyú szélben
Messze szálltak a komor fellegek.

Csodás csillagú csendes éjszakában
Üzenet jött halk angyalszárnyakon:
"emberek! Békét hozott a világba
a most született mennyei rokon!

Menjetek el hát Dávid városába,
Megtaláljátok jászol-fekhelyén.
Megváltást hozott, melynek mámorában
Mindenki boldog lesz e föld kerekén.

Pásztorok vagytok, nyájak gondozója:
Legyen hát tiszta mindég szívetek!
Ő a főpásztor, ki szívünket óvja:
Őhozzá mindig méltók legyetek!"

Csodás csillagát másutt is látták!
Királyok jöttek, hogy imádják Őt.
Kelet aranyát, tömjént, mirháját
letették a menny királya előtt.

Kétezer éve vezet ez a csillag
És zeng a béke áldott éneke.
Mindannak, ki a főpásztorra hallgat
Megszentelt lesz a szíve s élte.

Csak alázatos, pásztori lélekkel
járhatsz a Főpásztor
lábnyomdokán.
A nyáj előtt járj, vígyázó léptekkel.
A pásztor ne legyen so'se király!

De nagy a király dicső színe előtt
Minden király csak kis bojtár legyen,
De uralkodjék saját bűne fölött,
Hogy igazságot igazán tegyen.

Ha pásztor-szívvel, királyi lélekkel
Kész vagy szolgálni, s befogadni Őt,
Midőn visszatér mennyei sereggel,
Megállhatsz majd szent trónusa előtt!
 
 
0 komment , kategória:  Bajor László  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
2017.08 2017. Szeptember 2017.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 223 db bejegyzés
e év: 2484 db bejegyzés
Összes: 28913 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 4916
  • e Hét: 4916
  • e Hónap: 120161
  • e Év: 1344366
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.