Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
Ki a bóldog?
  2017-07-03 18:18:57, hétfő
 
  Fazekas Mihály

Ki a bóldog?

Bóldog, ki fákat űltet, ólt
Ifjú legény korában,
Osztán azokra gondja vólt,
Hogy nőjjenek bujábban,
Hernyó, bogár ne bántsa,
Nyúl, kecske meg ne hántsa.

Kivált ha nem róvják azért,
Hogy a kéménnye füstöl,
Dézmát nem ád, se taxabért,
Nem tarthat a becsűstől,
Nem korhelyes, se kényes,
Be bóldog egy legény ez.

Amely leányzó nem hever
Virága szép korában,
De sütni, főzni, varrni szer,
S nem módiz a ruhában,
Vídám, eszes, serény, jó,
Be bóldog egy leányzó.

Midőn az ilyen bóldogok
Egymás eránt hevűlnek,
Azon az égiek magok
Előre már örűlnek,
Látván, hogy a teremtés
Itt is lehet szerencsés.

Tisztán verő jó szíveket
Egymással egyesítik,
Szeplőtelen hűségeket
Áldással ékesítik.
Úgy-é bizony, hogy e' már
Valóba bóldog egy pár.

Ők a világi terheket
Fogódzva hordogatják,
A homlokon gyűlt cseppeket
Csókkal leszárogatják;
Gyűl a gyerek, de nő is,
Gyűl a segítgető is.

Már a fiú az ölyvöket
Riasztja a csibéktől,
Csergetve a gyümőlcsöket
Megőrzi a verébtől,
A fára már fel is mász,
Anyjának ért epert ráz.

A kisleány már enni hint
A tyúknak és rucának,
De csakhamar bé-bétekint
S nagyot visít anyjának:
Jöjjön ki! a kakassa
A tyúkot eltapossa.

Mindennemű szükségeket
A szorgalom beszerzi,
Rakásra gyűlt élelmeket
A gondos ész megőrzi,
Szintúgy dologho' nyúlnak
A gyermekek, s tanúlnak.

A jó szülői nyomdokon
Hogy ékesen nyitának,
A jól nevelt leányokon
Minden szemek kapának.
Elhordta a szerencse,
Már mindenik menyecske.

Három fiok kinőtt: eme'
Törvénytudó, ama' pap,
Egynek vitézi érdeme
Véres jutalmakon kap.
Csak egy maradt a háznál,
Az ősi gazdaságnál.

Jó kis segítő is kerűlt
Menyűl a jó anyának,
Hordozni a nagyobbra gyűlt
Terhét a ház bajának.
Gondos, serény, eszes, jó,
Napához úgy hasonló.

Gyakorta a két öszveűlt
Szépen megért öregnek
Körűlte már a kertbe gyűlt
Másod rajok csevegnek.
Egyik csapat cicázik,
Egy báboz, egy cocózik.

Némely'k após combjára űl,
Némely'k alatta bújkál,
Kis lyány kereng anyós körűl,
Egy a fején babirkál.
Igy múlat olykor-olykor
A kétszeres gyerekkor.

Egy kis legény a fára mász,
Keres gyümőlcs puháját,
Vagy elterűlt ponyvára ráz,
S megrakva inge alját,
Hogy kedveket találja,
A véneket kinálja.

Héj! mond após, midőn kezem
E fákat óltogatta,
Egy vén dudás, emlékezem
Biz erre, mondogatta:
Hogy bóldog, aki fába
Ólt kis legény korába.
 
 
0 komment , kategória:  Fazekas Mihály versei  
Hortobágyi dal
  2017-07-03 18:15:31, hétfő
 
  Fazekas Mihály

Hortobágyi dal

Óh, te áldott Kanahám,
Hortobágy mellyéke!
Beh sok szegény legénynek
Vagy te menedéke,
Jó paripán ugratod,
Pénzt adsz erszényébe,
Szép menyecskét karjára,
Jó bort a kezébe.
Itt a szegény legénynek
Uraság a dolga,
Heverészhet kedvére,
Nem lebernyés szolga,
Van húsa, szalonnája,
Öt őrü bundája,
Szép zöldellő mezőben
Legel a marhája.
Óh én édes Istenem!
Adj jó békességet,
Fordíts el országunkról
Döghalált, inséget,
Hogy ehessük békével
Zsíros kenyerünket,
Áldj meg uram, teremtőm!
Jó borral is minket.
Csaplárosné, galambom!
Tölts bort a kupába,
A szegény magyar legény
Hadd igyon búvába;
Pajtás! Isten áldjon meg,
Őrizzen a kártól,
Vármegyétől, fiscustól,
Töröktől, tatártól.
 
 
0 komment , kategória:  Fazekas Mihály versei  
Nyári esti dal
  2017-07-03 18:13:10, hétfő
 
  Fazekas Mihály

Nyári esti dal

Halkkal ingó lanyha pára!
Szálldogáló harmatok!
Kis furuglyám lágy szavára
Tiszta hangot adjatok.
Lengd be véle, gyenge szellet,
Sík mezőnk határait,
A juhász a nyája mellett
Hadd fülelje sorjait.

Míg az este bíborozza
A lement nap hajnalát,
Míg az ég becsillagozza
Szétterítve fátyolát,
Addig a menny földre hinti
Balsamának harmatit,
S új erővel áldva inti
Új örömre állatit.

A mocsáros nép kuruttyol,
Prüccsög a sok kis bogár,
Réce hápog, fürj palattyol,
Hangicsál egy kis madár.
Jó napunkat felcserélő
Édes esti nyúgalom!
Téged áld e tenger élő,
Téged áld e kis dalom.

Harmatoddal részegülve
A virágos tarka rét,
Hímje nővel egyesülve
Néked ontja fűszerét;
A nap éles fénye súlyján
Minthogy úntig szenvedett,
A kaszás a szűre ujján
Alva tisztel tégedet.

Oh pajolj rá, csendes este,
Nyugtató lehelletet,
Hogy törődött vére, teste
Újra nyerjen életet;
Szállj le rám is sátorozva,
Szenderítő nyúgalom,
Közbe közbe szunnyadozva
Csendesedj le kis dalom.
 
 
0 komment , kategória:  Fazekas Mihály versei  
A tavaszhoz
  2017-03-24 01:12:28, péntek
 
  Fazekas Mihály

A tavaszhoz

Már a gyenge kökörcs fel-felemelgeti
A nyálkás avarok leple alól fejét
És pelyhes koszorúját
Lassanként nyitogatja ki.

Jer, lágy szél, jer! öleld és nyalogasd körül
A felkölt gyereket, jer, nehogy a fogas
Fény megverje szemével
Vonj enyhébb levegőt reá!

Már sok kis madarak messze kerülgetik
A füstös levegőt, melyben az emberek
Szomszédsága miatt nem
Legbátrabb telelés vala.

A kedves szabadért, megvetik a gyanús
Kézzel szórt eledelt, melynek alá fogó
Lépet rejte az álnok
Embernek ravaszabb fia.
 
 
0 komment , kategória:  Fazekas Mihály versei  
A tavaszhoz estendén
  2017-03-24 01:10:51, péntek
 
  Fazekas Mihály

A tavaszhoz estendén

Itt vagy hát már óh kezdetnek
Legfelségesb példája,
A felserdült természetnek
Nagy pompájú mátkája!
Jer, tiszteljük szűz keblébe
Hol kis zefir puha szele leng
S a rábámult csendességbe
Egy andalgó fülemile zeng.
Itt, hol még egy bódúló is
Egy percet meghiggadna,
Egy országot feldúló is
Lágy érzéssel borzadna,
Itt érezzük, hív pajtások,
A szent erkölcs nemes erejét,
Hadd kapkodják másutt mások
A képzelt jó buja kebelét.
Jertek, hívek, s a gunnyasztó
Hajnal lassú lángjánál
Áldozzunk a szívforrasztó
Egyesség oltáránál,
A titkok szent egyházának
Igy ballagjunk falai körül,
Míg a kétség árnyékának
Bóldog lelkünk felibe nem ül.
Addig a szép természetben
Hordjuk tisztán szívünket,
Még itt egy ily víg életben
Kezdjük dicsősségünket,
Hadd búzgassa mindég vérünk
Jó erkölccsel tele szeretet,
Úgy mindent oly vígan érünk,
Amint értünk ma kikeletet.
 
 
0 komment , kategória:  Fazekas Mihály versei  
Ének a hosszú télhez
  2017-01-05 21:45:07, csütörtök
 
  Fazekas Mihály

Ének a hosszú télhez

Óh, meddig kell még a nyers szél
Dérdúrságát szenvednünk!
Engedd már óh makrancos tél,
Zúzos lárvád elvetnünk!
Vidd el rólunk vad honjába
A mord éjszak tunya seregét:
Hadd láthassuk pompájába
A vidító kikelet egét!

A gémbergő természetnek
Engedj egy kis tágúlást;
A sok béburkolt életnek
Lágy szellőtől újúlást.
A madár hadd csimpalykódzon
A bimbózó csere tetején;
Egy kis fűszál hadd nyújtódzon,
S egy szem harmat legyen a helyén

Akkor mink is megfrissűlvén
A tavasz jóvoltából,
S új lélekkel felperdűlvén
A sut rekkent zugjából,
A zsendűlő természetbe
Víg énekkel ki-kiszaladunk:
S egy-két verset tiszteletbe,
Csak halj meg tél, neked is adunk.
 
 
0 komment , kategória:  Fazekas Mihály versei  
Az én kis kertem
  2010-06-06 14:04:51, vasárnap
 
  Fazekas Mihály

Az én kis kertem

Óh, jóillatú szép virágim,
Gyönyörűségim s múlatságim!
A nagy forróságok megfőznek,
Vizeim enyhítni nem győznek,
Plánták, kiket magam vetettem,
S különös gonddal ültetgettem,
Már fejetek le kezd hajolni,
Nem győzlek eléggé locsolni.
Hát ti, megragadt kis óltások?
És ti jól indúlt fokadások?
Szép növéstek megszűnt újúlni,
Gyenge hajtástok kezd sárgúlni.
Reményemet, óh, ne fojtsátok,
Élteteket tartóztassátok.
Ne sáppadjatok, óh, levelek,
Ma reggel, hogy öntözgettelek,
Ragyogónak láttam a napot,
Hogy láthatárra felkapott
Fényes képe még alig vólt fent,
Hogy mindjárt egy kis fellegbe ment.
Mikor a nap ekképpen jő fel,
Nem marad akkor az esső el.
Forróságát a levegőnek
Régen értem ily rekkenőnek,
Óh, ződségeim, reményljetek:
Az ég jól tészen ma veletek,
Mint mikor a vízen cicázik
Zefir, s pelyhecskéje megázik,
És úgy nyirkos lebegésekkel
Játszik a ránéző képekkel:
Született olyan ez a szellet,
Amely most éppen rám lehellett.
Ni-ni! már amott az ég alján,
Amott nyári napnyúgot táján
Mintha nagy füstöt látnék gyűlni,
A láthatár kezd setétűlni.
Örűljetek, óh, szomjú kertek,
Még ma tápláló lelket nyertek!
Postái a terhes felhőnek,
A szelek jobban-jobban jőnek,
S felfúván a pitlélt porokat,
Mint keverik velek magokat!
Most mintha pusztítni jőnének,
Mint dűlnek a fák tetejének,
Mintha le akarnák nyomkodni,
De kezdenek immár lassodni.
Már emelkednek tolongással
A fellegek, tele áldással,
Mint lopogatják el az eget,
Rátolván a habos szőnyeget.
Már lobognak a villámások,
Már hallik is lassú morgások.
Az apró-cseprő muzsikások:
Pacsirta, fülemile s mások
A természet nagy basszusának
Dörgésére megnémulának.
Nyomúl a felleg, jobban dörög,
A csattogás ropogva görög
A megsűrűdött levegőbe.
No, most lecsapott a mezőbe!
Minden állatok ijedtekbe
Futnak, s repülnek enyhhelyekbe.
Csemeték, elevenedjetek,
Félhólt plánták, emelkedjetek,
Szép virágaim, vidúljatok,
Nektárral majd megrakodjatok.
Mintha látnám már a gyöngyöket,
Melyek meglepnek benneteket,
Majd a leányok leguggolnak,
S titeket gondossan szagolnak,
Mondván egymásnak gyönyörködve:
Óh, jobb szagúk így, mint leszedve,
Majd hogy mutogatják újjokkal,
Hogy fog függő gyémántotokkal
A megmosdott napfény játszani,
S benne rezgő lángnak látszani,
A kezemre egy szem cseppent már,
Felmegyek, mert az ebéd is vár,
Itt hagylak hát, Isten hozzátok,
Ő viseljen gondot reátok.
 
 
0 komment , kategória:  Fazekas Mihály versei  
Egy gerlice keserve
  2010-06-05 15:00:20, szombat
 
  Fazekas Mihály

Egy gerlice keserve

Búval élek,
Bús a lélek
Éjjel-nappal bennem.
Óh egek! bár
Meghalnék már!
De mit van mit tennem?
Ha ti is kővé váltatok,
Fohászkodást nem hallatok,
Hová kell hát lennem?

A siralom
Én italom,
A csuklás ételem,
Szemem közt űl,
Együtt repűl
A kesergés velem,
Álom helyett bú veszteget,
Magát a levegőeget
Nyögések közt nyelem.

Ez ágon űlt,
Kinél nem szűlt
Szebbet a természet,
Egy átkozott
Rá célozott,
Pattant, - s elenyészett
A legártatlanabb pára,
Hogy haldoklott, utóljára
Sohajtva rám nézett.

Bóldog vóltam,
Míg csókoltam,
S csókját szedegettem,
A szomorú
S epesztő bú
Sullyát nem érzettem:
De minden gyönyörűségem
Bóldogságom reménységem
Benne elvesztettem.

A kegyetlen
Illy véletlen
Halálát nevette,
Elragadta,
S azt sem hagyta
Hogy sírjak mellette.
Ha társammal illy rútúl bánt
Az álnok, engem miért szánt
Lelőni mellette?

Árnyékos fák!
A zőld ruhák
Rólatok levesznek,
Szép ligetek!
Belőletek
Hótengerek lesznek,
De a tavaszi melegek,
És az engedelmes egek
Újra zőldellőké tesznek:

De engemet
Úgy bétemet
Örökre bús telem,
Hogy nyilását,
Tágúlását
Már nem is képzelem,
Víg napomnak felkelését,
Tavaszomnak derűlését
Csak hóltomkor lelem.

Múlt örömök!
Akkor jövök
Majd össze veletek,
Ha a halál
Reám talál,
S páromhoz mehetek:
Hogy hát ölébe juthassak,
Szájára csókot rakhassak,
Óh búk! búk! öljetek!!
 
 
0 komment , kategória:  Fazekas Mihály versei  
A bölcs
  2010-06-05 14:56:34, szombat
 
  Fazekas Mihály

A bölcs

Függetlenségében lél a bölcs nagyságot,
S neveti az arany jármos uraságot:
Ő a természetet szabadon vizsgálja,
A képzelt jót, szépet s igazat útálja,
Ő a legnagyobb úr az egész világon,
Felyül ragyog lelke a múlandóságon,
Gyűjt ő kincset, hanem csupán csak magából,
A valóságnak quintessentiájából:
Mert minden vagyonját szép tudományjába
Tartja s megnemesült szíve jóságába,
Mellyet a sors, légyen édes vagy mostoha,
Tőled el nem csalhat, el nem lophat soha.
 
 
0 komment , kategória:  Fazekas Mihály versei  
A csermelyhez
  2010-05-19 17:17:29, szerda
 
  Fazekas Mihály

A csermelyhez

Hová kis víz olyan sebessen,
Hová sietsz olyan szivessen?
A virágok, kik rád hajolnak,
S mintegy csókjaidér bókolnak,
Nem tartóztatnak egy cseppet is,
Sőt még kerülgeted őket is.
Apró cseppek! csillapodjatok,
Szörnyűség az, amint omlatok,
Vagy tán ti is felhevültetek,
S velem egyformákká lettetek?
Mégis, hogy egymást felleljétek,
Nem szükség, hogy így kergessétek,
Ha ama kis malmot éritek,
Ott egymást majd ölelhetitek,
Mátkátokat ott csókoljátok,
S a zubogón úgy bocsássátok,
Amelyen midőn lerepűlnek,
Sok apró ködöcskéket szűlnek.
Óh, ha ti is így kivánkoztok,
Tudom, hogy engem sem átkoztok,
Kinek a legforróbb szerelem
Egészen megfőzé kebelem.
Óh, miket bíznék én reátok,
De már elöllem elfutátok,
Ti egymást hancúzva űzitek,
S panaszimat nem is értitek.
Könnycseppjeim, kiket még lelek,
Menjetek el hát ti ővelek,
Majd a malomnál megálljatok,
Kerekére le ne fussatok,
Ott várjátok meg kedvesemet,
Ki öli s éleszti szivemet.
S ha vizet merít korsójába:
Fussatok bele hamarjába,
S ha inni felviszen szájára:
Csepegjetek szép ajakára.
Onnan lejjebb-lejjebb menjetek
S titkai közt enyelegjetek,
S míg nyájason csiklándozzátok,
Szivébe ezeket sugjátok,
Hogy egy bájoló tekintete
Minden nyúgodalmam elvette,
S megfosztott legfőbb vagyonomtól
Elszakasztván szabadságomtól.
Mondjátok, hogy e nagy kincsemet
Se kérem vissza, csak engemet
Tartson hivének annál fogva,
S nézzen egyszer rám mosolyogva.
 
 
0 komment , kategória:  Fazekas Mihály versei  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
2017.09 2017. Október 2017.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 107 db bejegyzés
e év: 2077 db bejegyzés
Összes: 8481 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1383
  • e Hét: 12830
  • e Hónap: 52297
  • e Év: 690029
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.