Regisztráció  Belépés
eszter721.blog.xfree.hu
A vers valami éteri magány, amit mégis meg lehet osztani. Egyetlen pont, melyben benne csillog a világegyetem, mint pupillán a könny." (Gyurkovics Tibor) Kovács Eszter
2011.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 48 
Rezdülések
  2016-05-31 23:07:08, kedd
 
  Kovács Anikó :
REZDÜLÉSEK


Mint tölgyfán a moha, úgy simulok hozzád;
vagyok legszebb sötétkék ruhád,
mit antik, faragott szekrénybe akaszthatnál,
te állandó hiány...
Elgurult dió: a legszebb íz te vagy, -
feltöröm, s lásd,
veled már a rideg, kopár ősz is öröm...
Suhog a csend,
akárha hűvös szatént vasalok;
pillantásod néha komor,
haragos,
mikor - ellenem - a hit csatázik benned,
és dúlt halomban fekszik előtted tegnapod.
Rejtegetted életed titkos könyvét,
mégis szétnyílt előttem a nyári fényben,
s mikor először hozzáértem:
cseppnyit becsukódtál...
De ujjaim tovább futottak a fedélen,
s te hagytál:
mosolyodat hoztad hozzám,
a szeptemberi nap íze vetett
vak vérünkbe
oldozó fényt;
s e naptól kékké vált a múlt,
kis utcák közébe szállt,
füstté lebbentve minden rossz emléket,
s vált olyanná a világ,
akár az égi ünnepélyek...
E naptól kezdve minden szép lett,
dúsan, pompásan áradó költemény,
meg csend és zeneszó,
a legszebb Adagio,
ahol a ma a mindiggel válaszol;
mert nekünk már minden perc
szent,
és ünnep,
ereinkben boldogan zuhog
minden vértest,
és ősi szinkópát dünnyög a világ,
amelyet mi
- magunknak -
teremtettünk meg...
Azóta óarany lidérctüzekkel álmodom,
a csendes, bódult némaság befon,
s galambok puha szárnya mozdul vállamon.
Egyetlen rezdülés vagyunk.
Csak egy gyönyörű, titkos rezdülés.
De én így is vállalom.








 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
Alkonyatban várlak
  2015-06-30 21:48:02, kedd
 
  Kovács Anikó :
ALKONYATBAN VÁRLAK

(Neked...)


Hamvasan kék és áttetsző már az alkony,
augusztus ledéren, aprót, glóriásan int;
most gazdag vagyok: az emlékezés segít -
szeptember rubintgyűrűs ujja megérint.

Ülök a teraszon és várom a lépted,
csikordul-e a kavics bölcs talpad alatt; a nap
átbotlott már a fenséges esti hegyek csúcsán,
pisla fény szűrődik át a fák zsolozsmás lombján.

Jó így az alkonyatba alámerülve rád várni, -
olyan fényes a csönd mint a kristályos pala...
...így ér itt engem az alázatos, hímes-kék este,
az izzadt fák közt már lábamhoz ül a naplemente.

Ma elbúcsúzott a forró, sárga ragyogás,
a boldog nyár könnyen suhanó perce tízezer évvé
ringatja magát -, én itt bóklászom az édes
alkonyatban, ...és tízezer éve várok rád.







 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
Nyári óda
  2015-01-24 18:32:32, szombat
 
  Kovács Anikó :
NYÁRI ÓDA



1.

Mesélnem kell, figyelj rám kicsit...
Ma az újra visszatért nyárral
a békétlenség bennem végre konokan hallgat:
és a júliusi, könnyed, tarka pillanatban
ismét megtaláltam
a bűvös-édes, egykor-volt nyugalmat.
Szeretni - bátran - mondd, hogyan tanítsalak...?
Álmodom: szabadok vagyunk és
sehol, senki, semmi sem áll az útba,
vagyunk, mint két egymásba hajló líra,
s látom, ajkadon miképp olvad át a szó
egy röpke, kedves, lázító mosolyra.
Igen, te folyton pörölsz az illanó Idővel,
mikor nekem a nyár
maga a rögzített Csoda,
míg te visszavágysz a tűnt időkbe, őszbe;
én egyre csak félek: jaj, a Chopin-noktürnös éj
- lehetséges? - vissza nem tér már soha...
De nem, az nem lehet, -
tiltakozik lényem minden íze-része,
egy percre befed a vad rémület maga;
dőlt hajótestbe áradhat így a víz a léken,
majd végképp elsüllyed,
és birtokába veszi ott lent a hűs moha.

2.

Mert nincs hatalom, mi ezt a lázat kioltsa,
ilyen vagyok, így vagyok érzéseimnek foglya:
a Fenyves lejtőn, nézd, összerezzen a
tegnapról ittmaradt, csillogó szemű tócsa, -
és sose hidd,
hogy mindez csak tűnő délibáb volna...
Minden napért, percért hálásnak kell lennem,
még annak is, hogy a mai fülledtségben
a Káplár utca ötben
veled együtt álltam a szürke ház előtt,
hol József Attila élete fájt lüktetve
a sötét ablakkeretben,
utolsó napjait várva betegen és tétlen.
Ismerem jól ezt az érzést:
a gyökértelen ember két üres kezébe
csöppenként hull
az éj
fekete vére.

3.

Nézd el porszemnyi vétkem:
- belátom, balga önzés szülte, -
igen, szeretem a nevedet kimondani.
Kimondani becézve.
Mondd meg...
Hogyan tanítsalak téged
félelem nélküli, önfeledt érzésre...?
Olykor tilalomfák sorfala előtt
lépdel a mohó gondolat,
és hiába, hogy a szív tervez, -
bizony, néha a perc meghiúsul,
belőle semmi sem marad,
csak a tépett akarat-pehely:
de te semmit se félj:
minket mindig befogad a Civitas Dei,
hol a hangsúlyos mondatokat
mind vers-igába hajtjuk,
de a csupasz és rideg valóságot
mindet, - hangsúlytalannak halljuk.

4.

Ma már forr a napfény sűrű méze,
örömében csöppenni akar a zöld levélre, -
hát adj nekem nyugalmat, kérlek,
légy velem, szeress, mint eddig,
tudjak még élni, megköszönni az égnek,
hogy kínzó látomások most nem gyötörnek,
és beléd kapaszkodhatom,
létezésedbe és szavaidba,
erős kezedbe,
akit a madonnaarcú Anya
csakis nekem szült meg...
Még adj időt, és maradj velem, kérlek.

5.

Most nesze kél a sápadt, nyári estnek,
karcsú szilvafák közt halk sóhaj a vágyás,
ablakokból dőlnek halvány, vékony pászmák,
s mindenfelé apró fény-ösvények lebegnek...
Többé ne aggódj, mi történhet velünk.
Mi ketten úgyis újraszületünk.
Nézd csak, - a júliusi éjszaka
csillag-csigolyái
mind világolnak nekünk...






 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
A mi szeptemberünk
  2014-10-01 15:35:15, szerda
 
  Kovács Anikó:
A MI SZEPTEMBERÜNK


Már utolsót villan a nyár
a Duna szabdalt-fényű tükre fölött,
az idő mellém ül vétkeit meggyónni,
vagy tán ott áll régi padunk mögött... -
halk türelem terelgeti bennem az estét,
- még a zaj is csenddé békül, -
és fehérré forr a szökőkút habja,
ha visszagondolok arra a napra
mikor itt ültünk: az emlék újraszépül.
Eltelt egy újabb év,
zöldbe szőtt harmat lepi ismét a tájat,
opálos ég fekszik a gyepre,
és már alig fáj ez a versbe írható bánat.
Ha nem fáj, csak azért nem,
mert a szél nem fújt el
a csillagok hamujával,
- bár mind csonkig égtek, -
de életben tartalak
dacos kitartással, ameddig élek.

Emlékszel, mikor válni kellett...?
A pillanat hirtelen állóképpé torzult,
- úgy éreztem, semmim nem marad -,
és az estbe billent szürkületben
megállt a felhő az egekben
ahogy szívverésem lassult, -
majd betegen elakadt;
...mint köd, ha elgurítja a lenge szél:
lázas konoksággal rongyos,
megvakult csillagok felett szállnék, -
ha Te nem lennél...

Lassan megsimít az őszi ég hűvöse
a holdtalan homályban,
szivárogva enged az alkony az éjszakának
és árnyak hada gyűlik már köröttem,
- tipródik bennem a nemrég - ,
s míg lent a rakparton
a lépcsőt sárossá öleli az uszadékos ár:
szelíd bánatom elfojtott haragja zsong,
és magányom zord méltósága fáj...
... így talál rám
a csillagoltó reggel,
és a fejem alá igazított halál.






 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
Mezzopiano
  2014-08-05 17:52:48, kedd
 
  Kovács Anikó :
MEZZOPIANO


figyelem
ahogy a hidak hosszúkat lépnek
Pestről át Budára
olthatatlan vágy fogan
és csavarog bennem a bánat
a Szigeten minden ugyanolyan
ugyanaz a varázslat
szelíd zsarnokságom dünnyög halkan
az emléktől terhes homályban
de már sötétség karolja vállam
földre lapult
remegő ködök között
édes gondolatokat sóhajtok a világra
jó itt veled
jó itt lennem
égre lobban a fojtott szó és izzó a lángja
dúdol szívemben
mélyre rótt
hangod és komoly neved
mégis valami ódon ború nyugtalankodik nálam
de nem szabad engednem
hogy lelkembe törjön ez a vasárnap
[...]
az alkonyat
egy felleget épp most márt a Dunába
csordul a sötét
lassan csukódik nagy kapuja a világnak
én itt ülök azon a régi padon
a ritka csendben
és ezer szent türelmével
konokul
várlak







 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
Így rendeltetett
  2014-04-24 16:41:24, csütörtök
 
  Kovács Anikó :
ÍGY RENDELTETETT


Néha kell, hogy áldott
rendet teremtsek magamban,
helyére kerüljön
minden picinyke, apró részlet,
s míg az őszi nap máglyája
lassan összeroskad,
szertefoszlik a lebukó nap
sáfrányos, fáradt tündöklése.

Élni vágyom újra, -
hát roppant templomot alkotok,
szívből, életből, jóságból,
szerelemből : Belőled,
így lettél fenséges katedrális
hol gigászi a méret, -
...belőlem minden félelmet
és a kételyt elűzted.

Nem kell a rosszra emlékeznem
milyen volt régi életem, -
ki voltam én, amíg
Téged nem szerethettelek, -
vésem, rovom könnyed betűimet
a hótiszta papírra,
írom, hogy hordd testedre
tetoválva összes hieroglifem.

Ma már Benned rejlik minden
óhajom és vágyam,
és nem tudok mást, csak
hogy Veled én növekszem,
nekem Te mindig igaz vagy
és megcáfolhatatlan,
egy ősi, örök dallam zsong
bennem kérlelhetetlen.

Míg számvetésem itt bent írom
tisztán, boldogan, szépen,
kint hűs, kék kezű szél motoz a
már ében fák között,
hallom, miként hull a harmat
az októberi éjben,
és vén diófánk árnya súlyosan
dől le az úton a ház tövében.

Tűnődve nézek ki az ablakon a
viharral vemhes levegőbe,
ezen a késő éjféli órán, lásd
összegzésem bevégzem,
mert néha kell, hogy áldott
rendet teremtsek magamban,
és végre helyére kerüljön
minden picinyke, apró részlet.






 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
Így rendeltetett
  2013-12-30 19:11:46, hétfő
 
  Kovács Anikó :
ÍGY RENDELTETETT


Néha kell, hogy áldott
rendet teremtsek magamban,
helyére kerüljön
minden picinyke, apró részlet,
s míg az őszi nap máglyája
lassan összeroskad,
szertefoszlik a lebukó nap
sáfrányos, fáradt tündöklése.

Élni vágyom újra, -
hát roppant templomot alkotok,
szívből, életből, jóságból,
szerelemből : Belőled,
így lettél fenséges katedrális
hol gigászi a méret, -
...belőlem minden félelmet
és a kételyt elűzted.

Nem kell a rosszra emlékeznem
milyen volt régi életem, -
ki voltam én, amíg
Téged nem szerethettelek, -
vésem, rovom könnyed betűimet
a hótiszta papírra,
írom, hogy hordd testedre
tetoválva összes hieroglifem.

Ma már Benned rejlik minden
óhajom és vágyam,
és nem tudok mást, csak
hogy Veled én növekszem,
nekem Te mindig igaz vagy
és megcáfolhatatlan,
egy ősi, örök dallam zsong
bennem kérlelhetetlen.

Míg számvetésem itt bent írom
tisztán, boldogan, szépen,
kint hűs, kék kezű szél motoz a
már ében fák között,
hallom, miként hull a harmat
az októberi éjben,
és vén diófánk árnya súlyosan
dől le az úton a ház tövében.

Tűnődve nézek ki az ablakon a
viharral vemhes levegőbe,
ezen a késő éjféli órán, lásd
összegzésem bevégzem,
mert néha kell, hogy áldott
rendet teremtsek magamban,
és végre helyére kerüljön
minden picinyke, apró részlet.








 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
Ostyafehér dal
  2013-12-30 17:38:47, hétfő
 
  Kovács Anikó :
OSTYAFEHÉR DAL


Minden rossz nap múltba rejtve,
szúrós bánatom majd virradatba dől,
nézd, lehámlott már a kék az égről:
csak én állok az ablakban fényt keresve,
de csupán a januári est szürkesége
ömlött, - ott, túl a bús esti hegyekre.
Egykor - nélküled - élni sem akartam,
ám kiszökni az életből, jaj, azt nagyon:
egy utolsót lendíteni kerekén a sorsnak...
...de most már hiszem, hogy van irgalom,
és annyira remélem, hogy te jó vagy.







 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
Calando
  2013-10-01 19:48:32, kedd
 
  Kovács Anikó :
CALANDO


Színét veszti nyugtában az este,
- a tájra rút kopárságot ítél
és riasztóvá maszatolja a tél, -
fölém sötétet és gyászosat festve.
A párát magába issza a fény,
esti illatok gyümölcse ring
az elpihent budai házak tetején;
pergamen-levél zörög,
függöny szárnya lebben - ,
...minden gondolatom
te vagy.
Halálomnál véglegesebben.
Ha bánat terhe nyom,
fele gondod én veszem magamra,
vétkeid felét is vállalom, -
számítsunk bölcs irgalomra...
Szólnék,
de a szó átszivárog sejtjeim falán,
és felizzik bennem
mint a gyehennaparázs,
elveszett és búskomor vagyok,
nem vagy itt...,- csupán ennyit tudok.
Már az est is megszökött,
végiggördül rajtam az éj,
s a nagyhatalmú hegy mögött
ég a földdel egybekél:
- sorsom bizony, visszafáj még,
hát szépet hazudok magamnak: vigaszul -
s végül - talán - megnyugszom,
ha az oltalmazó sötétség
végre, végre hajnalkékbe fordul.









 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
Minden hiába
  2013-10-01 19:46:48, kedd
 
  Kovács Anikó :
MINDEN HIÁBA


Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.
(Tóth Árpád: Meddő órán)

Már nem tudom, örüljek-e, vagy fájjon?
Magam vagyok. Nagyon.
Télen nincs, ami örömömre váljon:
nincs fény, virág, jókedv, élet, vagyon...
Kicsordul a könnyem. Hagyom.
A konyhában üldögél a reggeli közöny,
megdermed a kávé az olcsó tejszínhabon,
jaj, nincs ehhez a világhoz semmi közöm...
Viaszos vászon asztalomon,
rajta az esti kifli morzsája szikkad némán.
Faricskálok lomhán egy dalon,
egyedül élek ezen a kihűlt planétán.
...este lesz megint, s balgán csak erre várok.
Vézna, szánalmas figura, én.
Nem vagyok már más, csak apró imádságok,
és ha lehetne, bánatom világgá küldeném.
Én, én.
Csak hallgatok sápadtan, riadtan, feketén...
S magam vagyok a föld kerekén.
Írok-e még vagy nem - magam sem tudom:
nem kell költőnek lennem, ha belebukom...







 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 48 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 30 db bejegyzés
Összes: 15074 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 997
  • e Hét: 7375
  • e Hónap: 28039
  • e Év: 338254
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.