Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/6 oldal   Bejegyzések száma: 54 
A Lánchídon
  2018-08-25 14:38:32, szombat
 
  Bella István

A Lánchídon

Mostanában megint későn jövök
haza, éjfél és egy között,
vitáim, veszekedéseim dühét itt csitítom
olcsó cigarettával a Lánchídon,
meg csönddel, halszaggal, mit nyugtatóul lövell
a víz, végtelenül és közönyösen.

De tegnap a vaszuhatag, kőrengeteg között
hideglelősen fölrítt egy tücsök,
a cső-, kábeláradatban szemfájdító zene,
hogy agyam és szám lekaszált szénák szagával lett tele,
s honvággyal teutánad.

És mozdultam is tovább, hiszen kit érdekel,
ha megnő a magány és magának énekel.

De meg kellett állnom, mert ott is csak egyre rítt,
rídogált egy tücsök, egy másik, mondta ciripeit,
és túlnan is, már Budáról, csak úgy, mintha a híd
csupa tücsök lenne, csupa száj, csupa síp
vagy szív, mert föntről is fújták, mintha a lekaszált
csillagok közt vert, cirpelt, dobogott volna a fekete nyár.

Bár az is lehet, nem is a tücsök
jajdult fel, de a híd, mert képzelet költözött
belé, gond, szó vagy szív, s megpattant valami
a mélyben, (egy cső, acélváz), s ki kellett mondani,
ki kellett mondani, ha másképp nem, csak így,
egyetlen jajdulással a maga bajait.

Lassan már, meglehet, ugyanilyen tücsök
leszek, beszélő híd, kit a kín megütött,
bordáim, ereim vasszerkezeteiben
ugyanígy megátalkodottan sivalkodik szívem.
Pedig hogy gyúltak, gyúlnának tőle is csillagok,
pedig tíz ujjam csúcsán tíz égbolt ragyog,
pedig kitárt kezemben, két part között a híd,
itt a hazatalálás, itt van végre a rím,
s itt az öröm, az új is, a fojtó, eszeveszett,
csak evilági sodrás, a lázadt, fegyelmezett
áram, ahogy a folyó viszi s lerakja itt
az eget, a kupolák, falvak félvak, zöld árnyait,
s viszi tovább, örökre, mint kölyökálmokat
az ember, a vassal, búzával nehéz uszályokat.

De ki kényszerít engem, hogy önmagam fölött
sírjak, s fénytől rettegjek, mint az áramütött,
milyen erőmű kapcsolt zúgó huzalaira
s veretett meg fénnyel, hogy nem megyek haza,
csak ácsorgok itt a hídon, míg árammal megtelik
a mozgó zsák, a folyó, s belefeketedik,
és víz, víz dől mindenünnen, és úgy tűnik, laza
fényeivel törékeny gát csak a csillagos éjszaka?!

Aztán néztem a várost, s láttam, hogy nyugodt
lélekkel alszik, és láttam, hogy szuszog,
és elindultam lassan, álomra hajtani
valahol a fejem, s aludni hajnalig,
mentem a zengő utcán. No, mért hallgatsz, tücsök?

A hídon rám találhatsz, éjfél és egy között.
 
 
0 komment , kategória:  Bella István versei  
Az ifjúság múzeuma
  2018-08-11 14:07:38, szombat
 
  Bella István

Az ifjúság múzeuma

Az volt a jó az ifjúságban,
hogy nem tudtam, ez az ifjúság.

A szerelemben is az volt a jó,
a sejtés, hogy nem volt neve sem.

Most már tudom: van ifjúságom.
S ez annyi: elmúlt. Elmúló

észvesztésekben sírva játszom,
ami még megjátszható.

Kék szerelmet, jácint dühöt,
de betelvén, egyre éhesebb,

sajog szívem, gyűlölködök,
szerelmekben szégyenkezek.

Jó volna semmiben sem hinni,
s mielőtt még elégetik,

földdel, kővel elcsitítni
ifjúságom kellékeit.
 
 
0 komment , kategória:  Bella István versei  
Esti ima
  2018-07-09 01:34:03, hétfő
 
  Bella István

Esti ima

Ha nem alszol velem,
meghalok, úgy hiszem,
le se húnyom szemem,
elfog a félelem,
oly csönd, oly jégverem-
-nagy csönd lesz hirtelen,
hogy azt is hihetem,
megállott a szívem,
s valaki végtelen
szem néz rám hidegen
és rezzenéstelen,
és csak a Nem, a Nem,
folyik át hűvösen,
hidegen eremen,
a semmit nézdelem,
nézem a semmiben,
ahogy valamisen
néz a valamiben
valami semmisem,
hát ne hagyj énvelem,
aludj mindig velem,
életem életű
életem élete,
Egyetlen Kérelem,
ébredj mindig velem!
 
 
0 komment , kategória:  Bella István versei  
Zsoltár
  2018-06-28 22:39:23, csütörtök
 
  Bella István

Zsoltár

Mikor a világba vágnak
a rozsdás pengék, a fények,
s mint a galambok, elülnek,
a gyűrűző remegések,
a hűvös hátú vizeken
csak álmos hullám botorkál,
szívemben akkor versz te fel,
mint szúnyogdal, vízi zsoltár.

És lassan fellüktet a föld,
érzem: az érverésed,
a fákról menekül a zöld,
hűvös szemedre téved,
elbólongnak az árnyak,
alkonnyá szenesednek,
reszket vállamon vállad,
mint vízen az égitestek.



 
 
0 komment , kategória:  Bella István versei  
Emberi Délkörön
  2018-06-19 00:49:48, kedd
 
  Bella István

Emberi Délkörön

Egy gyerek gyufásdobozában
kaparásznak völgyek, hegyek,
csillagok, idők összezárva
virágzanak és vérzenek,
világoznak, bevégzenek.
Most füléhez tartja, összerázza
- fél arca vén, fél meg gyerek -
s hallgatja, hogy hemzseg, pezseg,
nyilall az idő muzsikája,
hogy rágja egymást, hogy danássza
kínját a katicaképzelet.

Mert minden szabad akar lenni.
Az is, ami az emberi
nyelven nem tud szólni, szeretni,
csak nyögni, nyűgni, nyüszíteni,
csak kő-ni, vas-ni, fém-zeni,
mert minden maga akar lenni
szabaddá: szín, fény és süket
csönd, maga akar lehetni,
nem rácsokként rácsokat szeretni,
szabadság helyett képzetet.

Én a más vagyok. A vétlen véletlen,
aki te is lehetnél: élni-egy.
De másként megismételetlen,
és másképp, másként egyetlenegy.
Mert a más vagyok. Hiába látszom
magadnak, magaddá nem tehetsz,
másikam lehetsz csak, másamnak se másom,
mert mint mind, magaddá egyetlenedsz.

Fönt és lent, belül és kívül
egyszeri s változó, özön,
része mindnek, mi megkövül,
s lehel újra örökösön
ugyanegy új és volt körön,
- számomra nincs rajtam kívül
hely az emberi délkörön.
Szabadságom és börtönöm
én vagyok egyesegyedül.

De adni akarok. Mindent odaadni
annak, kié. Csupa másból vagyok.
Vissza a földnek a földet, ragyogni
a fényt a fénynek, haragnak a dacot.
Vissza az énnek az ént, s mert halni
születtem, halálból vagyok,
a halált is vissza kell adni
a halandóságnak, ha meghalok.

De amíg élek, visszalehelem
a levegőt, tágítom az eget,
a föld terhes hasát; számból etetem
a növényt, itatok esőt, tengereket,
fiammá fogadom, s fölnevelem
a munkát, a nevemet
neki adom, szépnek keresztelem,
ami még nincs, ami még szerelem.

*

Reggeledik. Babafény kaparássza
a rácsokat, az éjszakafedelet.
Moccanászik a rét rovarzó lába.
Füvek emelik - föl! föl! - az eget.
Meglátszik körülem a lehelet.
Zászlózik, int, jelez a pára,
hogy itt vagyok, élek és lehetek
egyetlenegyszer és utoljára.

A többi föld. Katicaképzelet.
 
 
0 komment , kategória:  Bella István versei  
Gyönyörűen
  2018-06-02 19:46:44, szombat
 
  Bella István

Gyönyörűen

Ha szeretni akarsz, bejöhetsz,
számodra örökre nyitva vagyok
megnézheted a szívemet,
nem kezdte ki a mosolyod.

Felhúzhatod a kezemet,
mezítelen bőröd alá,
felöltheted életemet,
lámpaernyőd leszek akár.

Kinyithatod a vállamat,
nyarak lógnak benne, minden ruhád,
tüdőm tükrében lásd magad,
halj meg, hogy szépséged meg ne utáld.

Én már semmit se akarok,
csak szólni, szeretni, nyugodni.
S gyönyörűen, mint egy halott,
nyílt szemedben késként forogni.

 
 
0 komment , kategória:  Bella István versei  
Vázlat
  2018-06-02 19:41:44, szombat
 
  Bella István

Vázlat

Hálóval, szerszámaival,
jön a távolban a vihar.
Megáll, válláról leveszi
a likas esőt, kiveti,
s lassan, majd megszakad bele,
húzza, ereszti lefele.

Lenn ficánkol, elsiklana,
borzong az akác, a tuja.
Villan a tükörlevelű
nyárfa, s nagy gyorsan lemerül,
csak a morc teknőc, a falu
lapul meg mozdulatlanul.

De már feszül, elnehezül
a háló, már húzzák odafönt,
s szállnak, - ahogy a vén keze
engedi, s húzza - fölfele
házak, kutak, sikátorok.
A füsthinaras házsorok.

Ki állhat ott? Nem érdekel.
Érzem, hatalmas kéz emel,
s nem akarok lenni, csak az
ő foglya, szelíd kishala,
s szállni, benne, az ismeretlen
fényű és sötétű vizekben.
 
 
0 komment , kategória:  Bella István versei  
A hiány hét napja
  2018-06-02 15:15:05, szombat
 
  Bella István

A hiány hét napja

Ma még tegnap van, ma még itt vagy,
holnap ma lesz, még el se mentél,
harmadnap: mért ment el, ha itthagy,
a negyedik nap eleven tél,
az ötödik késekben ázik,
a hatodik jég, de mintha égne,
hetedik: hiányzik, hiányzik, hiányzik.

És: itt van, itt van! Földön. Égen.
 
 
0 komment , kategória:  Bella István versei  
Nem verset
  2018-06-01 14:28:22, péntek
 
  Bella István

Nem verset

Mióta megtudtam, azóta
úgy fénylenek a levelek,
mióta megtudtam, adósa
vagyok mindenkinek.

Neked is fű és neked is levél.
És neked is, gyatra gyom.
Megitattál, megetettél,
s levél sár, árny-alom.

Neked is föld. És neked is színek.
Részeim voltatok,
mégis, egyszerre veszitek
vissza, ami vagyok.

Törlesztgethetném rnáshogy is,
vénperc percentesen.
De félek, egyenkint elfogy és
semmim sem leszen.

Ezért nem verset írok itt,
de adóslevelet
romló testemről, amit
nekem hitelezett

egy árnyék, kiről csak azt tudom,
hogy fény, fű és levél,
s kinek meghalni tartozom
már az életemért.
 
 
0 komment , kategória:  Bella István versei  
Ima az anyaföldhöz
  2018-06-01 14:18:16, péntek
 
  Bella István

Ima az anyaföldhöz

Két idézőjel közt némuló idézet:
születés és halál igézetében élek,
csak azt nem tudom, kinek az igéje
vagyok - csöndé? fényé? - vagy az istené-e?
Valamikor apám szerelmes szava voltam,
anyám szája szélén övémként mosolyoltam.
Apám, anyám a földé, de ki fogadt örökbe
engem, a szó, a fény-e, és percre vagy örökre,
hogy ha el kell hullni, ha el kell halkulni,
szó és száj nélkül is - a hallgatáson túli
Akkoron - akkor és addig beszéljek,
amíg fű, föld, gyökér, kő meg nem értnek,
s mit bűntelen ütöttem, a testemnyi sebet,
megbocsájtja fölöttem az anyaföld s beheged.

 
 
0 komment , kategória:  Bella István versei  
     1/6 oldal   Bejegyzések száma: 54 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 1760 db bejegyzés
Összes: 10839 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 195
  • e Hét: 7367
  • e Hónap: 24550
  • e Év: 846469
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.