Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 63 
Hervay Gizella: Levél helyett
  2017-11-05 08:12:44, vasárnap
 
  Hervay Gizella:

Levél helyett


Milyen gyönyörű: szólni lehet, és kiszámíthatatlan, hogy
mit válaszolnak. És megtörténhetik: társra is találhatunk,
csak meg kell tanulnunk az ő egyetlen, soha meg nem
ismételhető nyelvét. Csak meg kell ismernünk, a föld
rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva,
eljutva oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem,
és megszólítani.

Megtalálni azt a szót, amit ő keresett, de nem talált, amire
szüksége van, hogy a föld rétegein át haladva, a
történelem korszakain át haladva, eljusson végre oda, ahol
ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem. Felesleges és
nevetséges olyan szavakat dobálni felé, amelyeket mi
szeretünk, ezzel csak megütjük, hiszen én, ha azt
mondom: tej, nagy diófát látok, a lomb közt kis
égdarabok, a fa alatt kerti asztal, pohárban tej, tündöklik a
tej, a táj. De lehet, hogy ő arra emlékezik, hogy nem
kapott tejet, nem volt, és az anyja messze volt, és
megütöd a szóval. De ha megtalálod neki azt a szót, amit
keres! Társad lesz és válaszol, és válaszában felfénylik az
elveszett szó, ami gyermekkorod zsebéből valamikor
nyomtalanul kigurult.

Ha megtalálnám! Sose merném többet kimondani a szót:
szeretlek! Csak azt mondanám: vonat, mert talán állomás
mellett lakott, és évein át-átzakatolt a vonat, félelmet
hozott és sóvárgást távoli tájak felé. Vagy azt mondanám:
cigaretta, mert kidobta a vonatablakon át a csomag
cigarettát, mikor tisztuló tüdővel robogott a szerelem felé.

Csak rá kell figyelni, a mozdulataira: karjával most olyan
mozdulatot ír le, amilyet csak az tud, aki egész lényével
mozdul vagy szól, semmi más nem válasz neki, csak az, ha
te is egész valóddal felé fordulsz.

A szájad mellett egy kis ránc emlékezik, és a szemedben
olyan látható a szégyen, hogy elfordul és cigarettára gyújt.
Fájdalmaiddal soha el nem érheted, arcodon a fájdalom
nyomai, és hangodat érdessé teszi a visszafojtott sírás. El
kell hagynod emlékeidet is, mert történelem előtti korból
valók, amikor még nem tudott emberhez szólni az ember,
csak ütött. Csupa kék-zöld folt az arcom, nem szóltak
hozzám, csak ütöttek, s nekem most szólnom kell, meg
kell találnom azokat a szavakat, amelyekre neki van
szüksége. Hiába mondom a magam szavait, nem figyel
oda.

De hiszen volt egy mozdulata, feléd fordult, mint aki egész
lényével mozdul, felé fordultál, mint aki egész lényével
válaszol, megölelt, mint aki először ölel, mint aki utoljára
ölel, megölelted, mint aki először ölel, mint aki utoljára
ölel. Mégis csak ennyit mondtam: szeretlek.
 
 
0 komment , kategória:  Hervay Gizella  
Hervay Gizella: A történelem tenyerén
  2016-11-25 06:50:39, péntek
 
  Hervay Gizella:

A történelem tenyerén


Ha mindenki csak annyit gondolt volna el,
amennyire szüksége volt, hogy tovább élhessen,
mondd, hol lenne akkor arra gondolatod,
hogy elgondolhasd az életük?

A gondolat, amibe majdnem belehaltam tíz évvel ezelőtt,
már eszembe se jut. -
A történelem közbejött,
s észrevétlenül átsegített önmagamon.
Lám, a történelem tenyerén
összezsugorodik az emberi fájdalom,
összezsugorodik a végtelen egyéni fájdalom.
 
 
0 komment , kategória:  Hervay Gizella  
Hervay Gizella: Altató.
  2016-11-03 05:39:04, csütörtök
 
  Hervay Gizella:

Altató.


Gyalulatlan bölcső,
sír a szalma rajta,
úgy bömböl a gyerek benne,
még a hold is hallja.

Bordáim közt ring a bölcső,
szíven szúr a szalma,
hétszázéves szépnagyanyám ...
testem takargattya.

"Aludj, aludj, szentem,
két szemed két gyertya,
jön már a Sötétség,
fújja, ójtogattya.

Meghalsz, meghalsz, szentem,
megmarad a bőcső,
elszáradó lábaimmal
rengetgetem: hő, hő!

Felgyúttyák a szalmát,
tested tűzre rakják,
szájad nyílik jajra,
nyílik az ég bajra,

nyílik szemed jajra,
csitt, te, csitt, te, tente,
jaj, a szemed úgy világol,
mintha a nap lenne."
"Csitt, te, tente, nannyó,
elkopik a bőcső,
tente, szívem halott szeme,
hétszáz éve, hő, hő!"

Ring a bőcső halkal,
ring halottas jajjal,
ükanyámat rengetgetem,
tente, tente, jaj, jaj ...

Két szemem közt elrengetem,
bánattal betakargatom,
hétszáz évvel szólongatom,
halott széllel hűsítgetem,
halott nappal melengetem,
halott holddal holtra válik.
 
 
0 komment , kategória:  Hervay Gizella  
Hervay Gizella: Elnehezülve
  2016-10-29 08:41:18, szombat
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Hervay Gizella  
Hervay Gizella: Illúziók nélkül
  2015-11-10 06:46:26, kedd
 
  Hervay Gizella:

Illúziók nélkül

I.

Illúzióról szó se volt.
Ifjúságunk szertehajigálva.
Emitt szerelem - künn a krumpliföldön,
amott fájdalom fintorog.
Nyomában
üres konzervdoboz gurul.
Soványan,
pamutharisnyásan csak álltam,
és dal ha volt, csak pirospettyes,
agyonvasalt ruhában bámult.
Te hallgattál - s ő hamar rád unt.

II.

Megöltél mindenkit képzeletben,
akit szerettél - ne csapd be magad.
Élő szerelmed ellen
halottaid menete halad.

III.

Hányszor elért a halál!
Pengéi remegnek a bordám alatt.
így lépek be mosolyogva az ajtón,
remegő pengékkel divatos pulóverem alatt.

IV.

A hűségre mindig hiába vágytam.
Hűségedért magamat megaláztam.
Hűségemet eltékozoltam.
Látod
holt szavaimon lábujjhegyen járok.

V.

Tudom, menedék a szerelem.
Hát nem menekülök.
Fáradt tenyerem kezeden.
Szemedben a világ.
Szememben a halál.
S a szégyenem.

VI.

Elnézem arcodat.
Lassan szertehull szememben.
Szilánkká hullt szét gyermekkorunk -
szempillája rebben.
Hány év, hány halál
gördült végig e könnycseppben
századunk arcán?
Száraz szemekkel
nézem, s amennyi gondolat,
szigorú jóság, szerelem
s még elmondható szavam maradt,
most mind megindul, akár az idő,
felépíteni arcodat.
 
 
0 komment , kategória:  Hervay Gizella  
Hervay Gizella: Ki-ki hazamegy
  2015-09-18 04:45:39, péntek
 
  Hervay Gizella:

Ki-ki hazamegy


Az, amiről nem beszéltek, csak egyetlen szempárban élt kiűzhetetlenül,
a többiek észrevétlenül nem néztek oda.
Az, amiről nem beszéltek, kapkodóvá tette a beszélgetést,
túlfűtött, fojtott hangon vitatkoztak hárman az asztal körül.
A vodka megszabadította őket minden gondolat valóságos súlyától.
Csak egyetlen szempárban élt kiűzhetetlenül az, amiről nem beszéltek,
ez a szempár, a legbátrabb, legvédtelenebb - teljesen egyedül maradt.
Valakiben felsejlett még a gondolat,
de a vodka, a jó gondolatűző segített.
A vitatkozó előrehajolt, úgy tett, mintha hinné, hogy érdemes ezt
most elmondania, de máskor is pont így hajol előre, akkor is,
mikor valóban érdemes lenne,
de nem tudhatja már, az illúziók meddig űzhetik még.
Valaki most négykézlábra áll, egy cigaretta megáll a levegőben,
a vitatkozó védekezik, a szempárnak nincs hova menekülnie.
És aki négykézlábra állt, hiheti-e, hogy elmenekült?
Egy kicsit mindig józan marad, csak parányit, annyit, hogy tudja:
a kimondatlan gondolat elől menekül.
S a vitatkozók, végül is mindegy, bevallják, be nem vallják,
szavaik csak elsiklanak a gondolat mellett,
fel-felbuggyannak helyette, s elakadnak végül.
Aki négykézlábon állt, most üres üvegekkel sakkozik s önmagát veri meg
Nem kapaszkodik meg a szempárban, a szerelem, akár a
kimondatlan gondolat, megáll a levegőben, mint a füst,
és énekszó töri meg reménytelenül.
Ki-ki hazamegy. Ki részegen, ki egyedül.
 
 
0 komment , kategória:  Hervay Gizella  
Hervay Gizella: Félelem
  2015-08-19 07:02:15, szerda
 
  Hervay Gizella:

Félelem


Nézd szégyenem!

Részegen

dülöngél szavam erre-arra.
Kacsintana is, ha merne.

Semerre

senki, aki válaszol.
Már üvöltök, akár egy megafon,
furcsa magas hangon recsegve,
torz hangokba fogódzva, esengve.
Csitítanak, hogy hallgassak már.

Nő a virág,

nem hallani neszező illatát.
Nem hallani az ég kékjét,

belehasít

kereplő fájdalmam.

Hová taszít

megkergült hangom?

Ki hallja meg?

És mit mondok egyáltalán?

Anyám,

ha értene, megértené,
így csak a szégyen:

ragacsos málnalé.

Magam se hallom már, mit üvöltök,
zötyögök villamoson, fáradt csütörtök
kísér, zsebében újságpapírban uzsonna.
A fapadon előrehajol, ó igen, vasárnap - mondja - ,
vasárnap csónakázni fog, délután meccsre megy.
Szerelem? - rebegi egy lány szempillája. -
Szerelem? Szájamon sebre seb.
Ó, sejtem már.

Egyszer hozzád hajoltam.

Szemembe zúdult minden, ami voltam,
vagyok s lehetnék - az elvetélt csillag-élet
sorsom a XXII-ik században, elgondolhatatlan szavaim,
s minden, ami érted nyúlik, szól,

az, hogy élek,

s te mozdulatlan maradtál, pedig szeretsz.

Micsoda szerelem bóbiskol itt a villamoson
a lány pilláján, s nyújtózik fáradt kezeden?
Micsoda szerelem, hogy moccanatlan marad
életed, csak a vágy szakad le róla
szertenyújtja karjait: tapogatózó amőba!
Akkor még tudtam, mit mondanék,
most már csak ész nélkül üvöltök,
részeg szavakat lehelek rád, dülöngélek,
s már látom, kivetsz szemedből.

Félek.
 
 
0 komment , kategória:  Hervay Gizella  
Hervay Gizella: Vigyázó
  2015-07-09 05:26:50, csütörtök
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Hervay Gizella  
Hervay Gizella: Szégyen és fájdalom
  2015-04-18 07:05:39, szombat
 
  Hervay Gizella:

Szégyen és fájdalom

I.

Nézem a homlokod térképét,
lassan távolodik, s egyre tisztábban
látom az egymást átszelő,
világokat rendező,
elválasztó ráncokat.

Egymás fölött szaladnak a ráncok
párhuzamosan:
a félénk gyermekkorra ráhajlik mohón
az ifjúság,
s a férfikor zsarnoki akarata
kettészeli a két szem között
a párhuzamos emlékeket.

S a ráncok mögül
újból és újból szíven üt
tündöklő tiszta homlokod.

II.

Mint elemista gyermek
a folyók s hegyek nevét,
homlokod térképéről leolvasom
ifjúságunk minden üvöltő emlékét
s szorongó szégyenét.
Mész a kolozsvári utcákon borotválatlanul,
kezedben egy darab kenyér,
a pulóvered könyöke lyukas,
csodálnak szelíd nyugalmadért,
ahogy a féldecit kéred, s tudják, hogy nem ettél
húsz napja meleg ételt,
szörnyülködnek, ebédre hívnak,
s te mosolyogsz: - Gyerekek, fenéket
lehet írni, nem verseket.
Zöld habok közt úszik egy lány, ó, -
fél szemöldököd felhúzod,
s a rím rá mi lenne más, mint ringyó.
Pofon csapnak a szavak s a versek,
arcul üt a szerelem s a bánat,
oly méltatlanul könnyes-ragacsos,
még kicsinyes fájdalmaid is megaláznak.
Nyújtózik a világ, nem vesz észre,
s te nem látod meg csak a huszadik századot.
Honnan? Hova? Kivel? Ki ellen? -
Szeszekkel sziszeged: - Enni adjatok! -
így támolyogsz teherautósorok között,
integetnek utánad a lányok,
míg népdalokat dúdolva a vasúti hídon,
tűsarkú cipőben melléd állok.
Átloholjuk az éjszakát, a cipősarok elkopik,
s azért se csókoljuk meg egymást,
törött fésűddel fésülködöm reggel,
s eldobom: - lesz más - ,
váróterembe menekülünk, káromkodunk,
alszunk a dombon
egy kölcsönkért szakadt pongyolán,
húsz ujjunk egymásra gondol,
s külön dobol idegesen sör mellett
a foltos abroszon.
A mindenséget lélegezzük,
s körülöttünk közöny az arcokon.
 
 
0 komment , kategória:  Hervay Gizella  
Hervay Gizella: Utolsó levél Szilágyi Domokosnak (II)
  2014-11-24 07:02:26, hétfő
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Hervay Gizella  
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 63 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 169 db bejegyzés
e év: 3026 db bejegyzés
Összes: 29455 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 839
  • e Hét: 40594
  • e Hónap: 110902
  • e Év: 1686727
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.