Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 35 
Szélcsend
  2018-08-25 15:12:26, szombat
 
  NADÁNYI ZOLTÁN

Szélcsend

Állt a csónak
heverésztünk benne.
Fölöttünk a kék ég
végtelenje.

A Balaton
nem vetett egy ráncot,
mint üveglap, izzott
és szikrázott.

Az evezők
- be se húztuk őket -
azok most oly tisztán
tükröződtek.

Messze rezgett
a part, ködlepetten
és sehol egy lélek,
csak mi ketten.

Heverésztünk,
hallgattunk, figyeltünk,
egy kis kacsa feltűnt,
újra eltűnt.

Egy vitorla
látszott elmosódva,
el nem mozdul onnan
már mióta.

Harangszó szállt,
de oly végtelen halk,
mintha csak álmodnánk.
Az is elhalt.

Nagy, nagy csend volt,
elmerültünk benne.
Ha most vihar jönne,
hogy is lenne?

Ezen akkor
hosszan eltöprengtem.
Én menteném meg őt,
vagy ő engem?

Nem jött vihar,
állt a csónak csendben.
Mégis megmentettem.
Ő meg engem.
 
 
0 komment , kategória:  Nadányi Zoltán versei  
Májusi szerelem
  2018-07-10 16:42:31, kedd
 
  Nadányi Zoltán

Májusi szerelem

Rózsaszínben a barackfa.
Mint egy szép tündérmese.
Hófehér felhődarabka,
az az ő szerelmese.

Ők ketten egymásnak élnek,
felhő és virág a fán.
Hisznek egymás esküjének,
magukénak is talán.

Szépen tudsz te fakadozni,
te virág, felhőfaló!
Szépen tudsz te szakadozni,
te felhő, virágcsaló!

Szépen tűntök el a szélben,
mind a ketten hirtelen,
nyomtalan és észrevétlen.
Úgy, ahogy a szerelem.
 
 
0 komment , kategória:  Nadányi Zoltán versei  
Az erdő meséje
  2018-06-25 15:41:16, hétfő
 
  NADÁNYI ZOLTÁN

AZ ERDŐ MESÉJE

Hatalmas király az erdő,
ezernyi a népe annak,
mind, mind Erdő Őfelsége,
kegyelméből élnek, vannak.

Címerében nap, hold, bolygók,
udvarhölgyek körülötte,
udvaroncok, mind az ősi,
szarvas-nemzetség szülötte.

Fürge nyulak a futárok,
ugrik egy-egy a bokorból,
fülemüle-zenekar szól,
szép mesét a forrás mormol.

Árnyékban nyíló virágon,
ér mentén, egy-egy csapáson
méhrajt látni vonulóban,
hangyasereg is bukdácsol.

Menjünk mink is a királyhoz,
kedvesem, váljunk gyerekké,
szerelem és jószerencse
váljanak játékszerekké.

Úgyis az egész természet
csak azon volt, én úgy látom,
hogy te légy a legislegszebb
játékbaba a világon.

Mendegélünk majd kettesben,
elbolyongunk ott magunkban,
forrás mellé pihenünk le,
az egy hársfa alól buggyan.

El is alszunk ott, virággal
hint a hársfa halkan ringva,
juh-karámból pásztor tülke
búg bele az álmainkba.

Egyre jobban összebújva
szundikálunk, szundikálunk.
Hallga, hallga, bölcs tanácsát
hívja most urunk-királyunk.

Hold besüt a lombok résén
szép fehér forrás fölébe
és körénk gyűl innen-onnan
őfelsége udvarnépe:

tenger habfehér csikói,
nagy bölénybikák, őslények,
dús aggancsú szarvasgímek,
kicsinyükkel a nőstények.

A hársfánktól sorra kérdik,
kik vagyunk és tanakodnak,
majd az ágat félrehajtja
jó gazdánk és szól azoknak:

"Ó, nézzétek, hogy alusszák
erdő álmát, ó, de szépen!
Mind a ketten véghetetlen
kedvesek, mint a mesében!"
 
 
0 komment , kategória:  Nadányi Zoltán versei  
Nem jó nekem
  2018-03-26 13:54:55, hétfő
 
  Nadányi Zoltán

NEM JÓ NEKEM

Nem jó nekem sehogyse,
nem jó, ha ülsz a széken,
a térded, a cipellőd
egymásra vetve szépen.

Nem jó nekem, ha fekszel,
ha elnyújtózva fekszel
és mozdulsz és a dívány
besüpped gyenge nesszel.

Nem jó nekem, ha állasz, -
mint rémült lepke, csapkod
a szívem térdeid közt,
fölöttük és alattuk.

Nem jó nekem, ha jössz-mégy,
ha mosolyod kigyullad,
ha csöpp csészék filigrán
fülét csippenti ujjad.

Nem jó nekem, ha hajlongsz,
nyitogatod a szekrényt,
s én némán forgolódom,
illemtudó gyerekként.

Nem jó nekem sehogyse,
szólnék, de hangom elfagy,
keveslem, ami túlsok,
túlmessze, túlközel vagy.

Túlmeztelen az arcod,
túlöltözött a tested,
nem jó nekem sehogyse,
mert túlontúl szeretlek.

 
 
0 komment , kategória:  Nadányi Zoltán versei  
Körösparti korzó
  2018-03-26 13:53:52, hétfő
 
  Nadányi Zoltán

KÖRÖSPARTI KORZÓ

Ültél-e a Köröspart
fakorlátján tavasszal,
gondoltad-e magadban,
a nőket nézve s unva,

hogy tarka borítékú
levelek ők ilyenkor,
ez pettyes, az vonalzott
s egy titkos postaláda
önti elébed őket
különböző színekkel,
különböző szagokkal,
kicsit, nagyot vegyítve
s belül egyetlenegy szó,
oly ismert és unalmas?

Én rest vagyok kinyúlni,
hogy egyet is kibontsak,
nekem nem fontos egy sem,
nekem nem szólhat egy sem:

expresszlevélre várok,
melyen kusza a címzés,
keresztülhúzva kékkel,
belül régvárt örömhír!
könnyfoltok! felkiáltó-
jelek! az életem!
 
 
0 komment , kategória:  Nadányi Zoltán versei  
Árvaság
  2018-02-26 19:51:32, hétfő
 
  Nadányi Zoltán

ÁRVASÁG

Azt hittem, hallgatózol,
meghallod azt a dalt
és még halkabbra fogtam
a hangom, csak te halld.

Azt hittem leskelődöl,
forró nyárdélután
a nád közt meztelen vagy.
Ledobtam a ruhám.

Azt hittem, várakoztatsz,
nem elég perzselő
a nyár még és a szomjam,
azért nem lépsz elő.

Azt hittem, itt se vagy még,
hosszú az út nagyon,
te térdig hóban állsz most,
én meg égő napon.

Azt hittem, rámtalálsz majd,
azért élsz, csak azért
és hogy mindenki másnak
szava bánt, hangja sért.

Azt hittem, a szemed kék,
a hajad színarany,
a melled rózsabimbó,
viharban nyugtalan.

És szép hosszú a lábad,
hajlós a derekad
s a szíved éppen arra
való, hogy nekem add.

Keresel is, meg vársz is.
Én is kerestelek
és vártalak és múltak
üres nyarak, telek.

Tudom már, jaj, tudom már,
nem vársz, nem keresel,
világra se születtél,
nem vagy és nem leszel.
 
 
0 komment , kategória:  Nadányi Zoltán versei  
Tearózsa
  2018-02-10 15:19:23, szombat
 
  Nadányi Zoltán

Tearózsa

A tearózsa lelke
él benne. Csendes, édes,
mosolygó, szőke lelke.

Igen, ő tearózsa,
szép szőke tearózsa.
Mosolyog titkolózva.

Hallgatag, szőke, fínom.
Két szeme két smaragdzöld
bogár a rózsaszirmon.

A szava rózsaillat.
És hogyha mozdul és jár,
a szellő rózsát ringat.

Oly halk, oly észrevétlen
a hozzám hajolása
a gyenge, gyenge szélben.

És egy-egy szava tüske
és sokszor összevérez,
piros lesz kendőm csücske.

De ő nem tehet róla,
ha szíven szúr is engem.
Ő rózsa. Tearózsa.
 
 
0 komment , kategória:  Nadányi Zoltán versei  
Mosoly
  2017-11-29 01:49:39, szerda
 
  Nadányi Zoltán

Mosoly

S mikor elsírtuk könnyeinket,
Kiadtunk minden haragot:
Lelkünkre megnyugvás borul le
S nyugodt szívünk, a zaklatott.

Aztán lassankint csöndes, józan
Mosoly váltja fel a borút.
És e mosoly a könnyeinknél
Százszorta fájóbb, szomorúbb.
 
 
0 komment , kategória:  Nadányi Zoltán versei  
A Balaton eredete
  2017-10-29 14:04:34, vasárnap
 
  Nadányi Zoltán

A BALATON EREDETE

A nagy magyar hazában
Bolyongva szerteszét
A Balaton tavánál
Hallottam e mesét.

Hajdan nem volt a tó még.
Egy rét terült el ott
S egy kastély állt azon, hol
Egy gazdag úr lakott.

Gazdag, de szívtelen volt,
Kegyetlen módfelett;
Ha koldus jött, kiverte
S jóizűt nevetett.

A zsellérekkel késő
Estig dolgoztatott,
De bérükért ha jöttek,
Csak ajtót mutatott.

- Egy nyári délutánon,
Amint a kertbe ment,
Meglátta ez az úr, hogy
Egy lány van odalent.

Az ártatlan leányka
Egy rózsát tépe le
S már ép' távozni készült
Nagy boldogan vele;

De amidőn megindul
Egész gyanútlanul,
Suhogást hall a légben
S egy kő fejére hull!

Az úr, a gazdag úr volt,
Ő dobta azt reá
És a szegény leánynak
Arcát vér borítá...

Némán a földre roggyant
És meghalt szótlanul...
Kárörvendőn kacag fel
A gőgös, büszke úr.

De átkos nevetése
Ím' ajkain eláll:
A kő helyéről zúgva
Buzog egy vizsugár!

Nem tudja a zúgó árt
El sem állítni már
És elnyeli a tájat
A dagadó vízár...

Elsüllyedett a kastély,
Bármily magas vala
S a hullámokba pusztult
A gőgös úr maga.

A szép vidék helyén így
Egy tó keletkezett,
Amely viseli máig
A "Balaton" nevet.

...A nagy magyar hazában
Bolyongva szerteszét,
A Balaton tavánál
Hallottam e mesét...
 
 
0 komment , kategória:  Nadányi Zoltán versei  
Az akácfa halála
  2017-08-30 12:24:56, szerda
 
  Nadányi Zoltán

Az akácfa halála

Tóték alatt, az aljban
kidöntik az akácot,
mely legmesszebbre látszott.
Kérdeztem, hogy mi baj van,
szegény fa mért lakol,
hibás-e valahol
és szívemet ütötte
a favágók szava:
kútgémnek kell a fa.

Tavasz van körülötte,
sugárzik rá az ég,
száz évig állna még
lombot, virágot ontva
és zengetné naponta...
a legszebb madarat...
de mostan persze, persze,
tövére csap a fejsze
és csak a csonk marad.
Ledöntött, összerugdalt
sudarát elviszik,
itatja majd az udvart
s ő maga nem iszik,
robotban elgyötörve
néz le a kútgödörbe,
nyöszörgős, görbe, rút,
aszott, fekete rúd.

Jaj, régi, régi bánat
hogy dőlni kell a fának,
hogy ég felé mutatni,
lombot, virágot adni,
dalolni nem elég.
Konyhára hasznot úgy hoz,
ha odaáll a kúthoz,
vagy üst alatt elég.
Végzet sikolt belőle,
mikor recsegve dől le
 
 
0 komment , kategória:  Nadányi Zoltán versei  
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 35 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 26 db bejegyzés
e év: 1729 db bejegyzés
Összes: 10809 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 682
  • e Hét: 682
  • e Hónap: 34949
  • e Év: 732466
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.