Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
Lent időzöm
  2010-10-07 19:36:53, csütörtök
 
  Novalis

Lent időzöm

Lent időzöm szívesen még
mosolygón a völgy ölén:
a szerelem teli kelyhét
kínálgatják ott felém.

Szent csöppjeitől a lelkem
ittasan az égre száll,
s ott állok már életemben
a mennyek kapuinál.

Boldog látásban tűnődve
ringatódzom, kín se tép.
Az asszonyok királynője
adja nekem a szivét.

Pallérozták könnyes évek
ezt a hitvány anyagot:
s a képpel, mit belévéstek,
öröklétet is kapott.

Az a bús kor már csak épp egy
percre rémlik néha fel.
Hálásan még visszanézek
majd, ha egyszer menni kell.

/Ford.: Rónay György/
 
 
0 komment , kategória:  Novalis versei  
Van oly nyomasztó óra
  2010-06-15 13:05:44, kedd
 
  Novalis

Van oly nyomasztó óra

Van oly nyomasztó óra,
van oly zord hangulat,
midőn a lét valója
kisértet-álca csak.

Rémítve, lopva surran
a borzongó veszély,
lelkedre mázsás sullyal
zúdul a sűrű éj.

Dől a gerenda, reccsen,
remény sincs támaszul,
elméd örvénye ellen
az akarat nem ur.

Az őrülés közelget,
csalogat, hív, igéz.
Az élet ere dermed,
eltompul minden ész.

A szivek oltalmára
keresztet ki emel?
Ki gyujt égből vigyázva
félelmeinkre szert?

Eredj a csodafához,
vágyódva révedezz,
felcsap a láng, s az átkos
álomnak vége lesz.

Egy angyal száll le érted,
a partnak visszaád,
s te mámorodva nézed
az ígéret honát.

/Ford.: Fodor András/
 
 
0 komment , kategória:  Novalis versei  
Erdőben
  2010-06-14 14:06:53, hétfő
 
  Novalis

ERDŐBEN

Szélsuhintás, Isten szárnya,
erdő mélyén hűs az éj;
mintha hős kengyelbe hágna,
gondolat hatalma kél.
Vén fenyők gallya ahogy zsong,
szellemek hulláma borzong.

Fenséges a láng világa,
hajnalpír ha járja át,
s mely esőt hord a határra,
a villám és hord halált.
S ím, a láng fellobban itt lenn,
fölrendelte tán az Isten.

Lágy források suttogása
kínból bűvöl szirmokat,
ám a gyász gyöngéd habzása
szíven üt és hívogat:
elszállt a szellem magasba,
csábos hullámoktól csalva.

Létünk, ha burkát taszítja,
s ösztönünk, ha dúl heve,
szerelemmé csillapítja
a szellem lehellete.
S hogy teremtő szellő járja,
ráérez a lélek tája.

Szélsuhintás, Isten szárnya,
erdő mélyén zord az éj!
Megeresztve kantárszára,
gondolat hatalma kél,
halld, a légben, meg se borzong,
a szellemek dala hogy zsong.

GARAI GÁBOR
 
 
0 komment , kategória:  Novalis versei  
A Föld ura
  2010-05-21 02:13:35, péntek
 
  Novalis

A FÖLD URA

Csupán az úr a földön,
aki mélyébe lát,
s ölén felejti rögtön
minden búját-baját.

Megérti sziklarendje
titkos épületét,
s bátran mélyébe menve
eléri műhelyét.

Kötés van köztük írva,
és oly bizalmasak,
s úgy gyúl ki tőle, mintha
jegyese volna csak.

Iránta szenvedélye
csak nő, ha nézheti,
dolgozik, fárad érte,
s nyugtot se hagy neki.

Míg az viszont a régi
nagy korszakok mesés
dolgairól regélni
mindig örvendve kész.

Arca körül a szentelt
hajdankor lelke leng,
s örök fénytől dereng fel
a szurdok éje lent.

Az összes útakon jól
ismert országra lel,
s így kerül szembe olykor
keze műveivel.

A vizek föl a hegynek
készséggel követik,
sziklavárak sietnek
föltárni kincseik.

Az aranyárt királya
elé tereli ő,
s lesz ura koronája
mind csupa drágakő.

Tőle semmit szerencsés
karja meg nem tagad.
De kegyéért nem esd, és
inkább szegény marad.

Öljék egymást tovább csak
vagyonra törve lenn:
ő marad a világnak
ura fönt a hegyen.

RÓNAY GYÖRGY
 
 
0 komment , kategória:  Novalis versei  
Himnusz
  2010-05-21 02:12:15, péntek
 
  Novalis

HIMNUSZ

Kevesen ismerik
a szerelem titkát,
be sose telnek,
és mindig szomjasak.
A Vacsora
isteni jelentését
nem fogja föl emberi érzék;
de aki szívta
csak egyszer a forró, szerelmes ajkról
az élet leheletét,
és szíve olvadozott
szent izzás habjai közt,
és látva látta,
hogy a menny mérhetetlen
mélyeit mérte föl,
az enni fogja a testét
és inni fogja a vérét
mindörökre.

A földi test magasztos
értelmét ki gyanítja?
Ki állíthatja, hogy
érti a vért?
Test lesz valaha minden,
egy test,
mennyei vérben
úszik a boldog pár.

Ó, pirkadjon már
a világtenger,
s az illatos húsba
duzzadjon a szirt!
Az édes lakoma sosem ér véget,
sosem lakik csömörig a szerelem.
Elég meghitten, elég igazán
soha nem lehet övé a Kedves.
Egyre gyöngédebb ajkak
váltják, amit élvez,
meghittebbé, közelibbé.
A lelken magasabb
gyönyör remeg át.
Mind szomjasabb és éhesebb
a szív;
s így tart a szerelem mámora
örökkön örökké.

Ha megízlelnék
a józanok egyszer,
mindent odahagyva
ülnének hozzánk
a honvágy soha nem
ürülő asztalához.
Megismernék a szerelem
végtelen teljét,
s ujjongnának, hogy táplálékuk
a Test s a Vér.
 
 
0 komment , kategória:  Novalis versei  
A halottak éneke
  2010-05-21 02:05:36, péntek
 
  Novalis

A HALOTTAK ÉNEKE

Áldjátok halk ünnepünket,
kertjeinket, otthonunkat,
a jó holmikat szobánkban,
birtokunk javát.
A vendégek sorra gyűlnek,
ez későbben, az korábban,
új meg új lét lángja gyullad
s leng tág aklainkon át.

Ezer ékes, régi kelyhet,
melybe könnyek ezre pergett,
arany gyűrűt, vértet, nyerget
rejt a kamramély;
s tudunk éjsötét üregben
sok-sok ékszert, ékkövet lenn;
számlálja bár szűnhetetlen,
senki végére nem ér.

Múltakbéli nemzedékek,
ős időkből hős vitézek,
óriási csillaglelkek
találkoznak itt;
élemült agg, zsenge gyermek,
nyájas asszony, réveteg bölcs
ül itt együtt, alkot egy kört,
s egy ősvilágban lakik.

Jajra itt nem nyitnak ajkat,
más vidékre egy se vágyik,
aki egyszer asztalunknak
volt vendége már;
helye itt már nincs panasznak,
forradás, seb egy se látszik,
könnyet itt sem sose hullat,
míg az örök óra jár.

Áhitatban úszva és szent
szemléletben elmerülten
ring velünk a boldog ég fent;
kékje tiszta, mély;
kikeleti ligetében
szállunk lengő köntösünkben,
és e tájon sose lebben
hideg, éles, durva szél.

Édes éjfelek varázsa,
titkos erők körfolyása,
talányos játékok üdve:
csak mi ismerünk;
mert fölérve célkörünkbe
csak mi úszunk olyan árban
s oszlunk oly permetre váltan,
melyet egyben ízlelünk.

Bennünk a szerelem, élet
bensőséges lételem lett,
s elvegyülve zsong a létár,
szívet ajz a szív.
Szomjan válik szét a létár,
az elemek harcra kelnek,
s ez szerelmünk életének
telje, szívben ez a szív.

Bármihez nyúl kezünk hozzá,
gyümölccsé lesz, balzsamossá,
lágy kebellé, harmatossá:
örömáldozat.
Nem halljuk, csak vágyak fojtott
suttogását, csupa boldog
szembe nézünk, s egyre csókot
élvezünk és ajkakat.

Óhajaink sose szűnnek
átölelni kedvesünket,
neki adni lényegünket,
s lenni vele egy,
szomját oltani egészen,
semmisülni a cserében,
s csak egymásból színi éhen,
soha másból életet.

Szerelemben és gyönyörben
így élünk mi itt azóta,
hogy a világ kioltotta
zavaros tüzét,
ránk zárult a domb, a máglya
elszikrázott, és a lélek
elől ijesztőn enyészett
földi létünk képe szét.

Emlék ontja ránk varázsát,
meghitt, szent kivánkozásnak
édes borzongása jár át,
izzó hevet olt.
Némely seb csak égten ég benn;
valami mély, égi bánat
lakik mindnyájunk szivében,
s egy közös, nagy árba old.

S mi, sodrában tovaringva
titkos módon Istenünkbe,
a nagy életóceánba
torkollunk bele;
majd szivéből újra vissza
áramlunk saját körünkbe,
s magát örvényünkbe mártja
a Küzdés szent szelleme.

Boglárokról, aranyláncról,
zöld smaragdról, rőt rubinról,
hímetekről, éketekről
mondjatok le már.
Az alanti nyirkos ágyból,
a romokból és a sírból
rózsás arccal lengjetek föl,
vár a tarka mesetáj.

Ó ha tudnák, akik élnek,
s életünknek társa lesznek,
hogy örömük mosolyunknak
visszfénye csupán:
vígan indulnának útnak,
s hagynák ott a szürke létet -
Gyorsan jár az óra: jertek,
szeretteink, szaporán!

Kössük a föld szellemét le,
titka nyíljék a halálnak,
szóljon az élet igéje;
látva lássatok!
Országodnak itt a vége,
kölcsön fényed fogyva sápad,
le fognak béklyózni végre,
Földszellem, lejárt napod!

RÓNAY GYÖRGY
 
 
0 komment , kategória:  Novalis versei  
Lelki énekek
  2010-05-20 18:08:16, csütörtök
 
  Novalis

LELKI ÉNEKEK

Mi lettem volna, ha te nem vagy?
És mivé lennék nélküled?
Állnék árván, a félelem vad
szorongatása törne meg.
Azt se tudnám, hogy mit szeressek,
jövőm vak örvény lenne csak;
s ha bánata volna szivemnek,
ki osztaná meg gondomat?

Szerelem és honvágy emésztett,
éjszakák voltak napjaim;
könnyet ontva jártam az élet
kuszán kavargó útjain;
csak hányódtam a tömkelegben,
otthon meg sivár bánat ölt.
Barát nélkül nem menny a menny sem,
s barát nélkül mit ér a föld?

De Krisztus enyém lett, s azóta
tudom, a parttalan sötét
milyen hamar s könnyen kioltja
az ember fényes életét.
Ővele lettem ember én csak;
a sors megszépül általa;
s a Kedvessel fölvirul Észak
hidegében is India.

Csupa boldogság lesz az élet,
a világ szerelmet lehel,
írja nő minden szív sebének,
s szabadon lüktet a kebel.
Ezer ajándéka fejében
mindig hű fia maradok.
Hol ketten vannak a nevében,
ő biztosan velük van ott.

Ó, menjetek ki az utakra,
hívjátok be, ki tévelyeg;
mindegyiket tárt kar fogadja,
s körünkben otthont leljenek.
Az ég közénk, a földre lépett,
benne a lelkünk bízva hisz,
s akik velünk egy hitre térnek,
kitárva áll azoknak is.

A bűn ős tébolya keményen
a szívünkre tekeredett;
bolyongtunk, mint vakok az éjben,
kín s gyönyör együtt égetett;
úgy tűnt, tetteink mind galádak,
s aki él, isten ellen él;
az ég átkot mondott s halált csak,
ha úgy látszott, hozzánk beszél.

A szív, a lét forrása mélyén
egy iszonyú kígyó lakott,
s ha fény lobbant a lélek éjén:
a bírvágy gyújtott csillagot.
A földön vas bilincs kötözte
a reszkető, bús rabokat,
s a halálfélelem kiölte,
ami reményünk még maradt.

S ekkor láttuk a Szabadítót:
csupa erő volt s szeretet;
ő, a szent Emberfia szított
bensőnkben éltető tüzet;
most nyílt meg és tárult ki végre
az ég előttünk mint hazánk;
fölgyúlt lelkünk hite, reménye,
s éreztük, hogy az Úr atyánk.

Hátrál köztünk a bűn azóta;
lépésünk megkönnyebbedik;
gyermekeink útravalója
szép ajándékul ez a hit;
kegyelmével az élet áldott
álomhoz hasonlón tünik,
s az örök boldogságra vágyók
a búcsút észre sem veszik.

Ím, csodálatos ragyogásban
áll előttünk a Kedvesünk;
látva őt töviskoronásan
s könnyek közt, mi is könnyezünk;
mindenki karunkba omolhat,
ki velünk együtt csüng kezén,
s érik, mint a paradicsomnak
gyümölcse, szíve melegén.
 
 
0 komment , kategória:  Novalis versei  
Lelki énekek
  2010-05-20 17:48:52, csütörtök
 
  Novalis

LELKI ÉNEKEK

Világ vigasza, jössz-e már?
Szállásod elkészítve vár.
Mindnyájan felé epedünk,
s áldásod esdi tárt szivünk.

Hatalmasan áraszd reánk,
karodból küldd közénk, Atyánk:
csak édes szemérme miatt
nem jött hozzánk már hamarabb.

Magadtól űzd karunkba, hogy
lelked melegét ontsa ott;
nehéz felhőkbe gyűjtsd előbb,
fölibénk úgy szállasd le őt.

Ömöljön, mint a tiszta, hűs
forrás, lobogjon, mint a tűz;
mint harmat, olaj, levegő,
hang, hassa át a Létet ő.

Így vívjuk meg a szent csatát;
a Pokol megadja magát,
s újravirul az elveszett
paradicsom a föld felett.

Minden megindul, él, terem,
s ki-ki Lélekkel teljesen
tárt keblét kinálja az Úr
számára nyájas otthonul.

Oszlik a tél, új év derül
a jászol oltára körül,
első a világon, amit
ez a szent Gyermek alapít.

Látja a Megváltót szemünk,
de láttával be nem telünk;
csupa virág lesz a haja,
s minden virág az ő mosolya.

Ő a csillag és ő a nap,
kút, melyből öröklét fakad;
kő, fű, fény, víz, mind gyermeki
arca vonását tükrözi.

Gyermeki műve mindenen;
szeretete soha nem pihen,
és édes-öntudatlanul
mindnyájunk keblére simul.

Ez a maga számára kis
gyermek számunkra Isten is,
italunk lesz és ételünk,
s érte hűséggel fizetünk.

Nyomorunk egyre súlyosul,
fölöttünk komor gyász az úr.
Küldd, Atyánk, a Vigasztalót,
s velünk majd viszontláthatod.
 
 
0 komment , kategória:  Novalis versei  
Lelki énekek
  2010-05-20 17:39:02, csütörtök
 
  Novalis

LELKI ÉNEKEK

Ki kamrájában könnyet ontva
búsong keserves-egyedül
s bármerre néz, csak bajra, gondra
lát mindenütt maga körül;

aki előtt a múlt időknek
képe akár egy szakadék,
melybe sajgón mindenfelől egy
édes kín vonja életét:

mintha garmada várna arra
odalent, csodás kincseké,
s ő vad tűzzel, lélekszakadva
törtet a kincses vár felé.

Előtte a jövő, siváran,
csüggesztő és vigasztalan -
ő meg csak tébolyog magában,
s magát hajszolja lázasan.

Karjába borulok zokogva:
- Nekem is volt ily bánatom,
de kigyógyultam, s már tudom ma,
hol az örökös nyugalom.

Van, ki néked is enyhülést ad:
ki szeretett, szenvedve halt,
s még akitől csak gyötretést kap,
azért is örvendezve halt.

Meghalt, és te mégis naponta
érzed szerelmét s őt magát,
és bármi ér, vigasztalódva,
gyöngéden ölelheted át.

Újult vér buzdul tőle, lankadt
testedben új élet fakad,
s szíve, ha szíved néki adtad,
örökre a tiéd marad.

Mit elvesztettél, megtalálta;
betelnek nála vágyaid;
s kincsed lesz mindörökre már, ha
tőle kapsz vissza valamit.
 
 
0 komment , kategória:  Novalis versei  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
2017.04 2017. Május 2017.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 120 db bejegyzés
e év: 937 db bejegyzés
Összes: 7407 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2479
  • e Hét: 18289
  • e Hónap: 56461
  • e Év: 281122
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.