Regisztráció  Belépés
suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!! Suzy Mama
1901.01.01
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/21 oldal   Bejegyzések száma: 203 
Tanúságos történetek
  2018-06-23 14:34:26, szombat
 
  TANULSÁGOS TÖRTÉNETEK

Hol leszel, mikor Jézus jön?

Fiatal hívőt rávettek a barátai, hogy menjen el velük szórakozni. Azonban alig foglalta el a helyét azonnal felállt.
- Mit csinálsz? - kérdezték.
- Felállok - felelte ő.
- Hová mégy? - kérdezték újra.
- Megyek ki - mondta.
- Hiszen csak most jöttél be - mondták csodálkozva.
-Tudom - szólt most már határozottan - én mégis most megyek ki innen. Tudjátok, én hiszek a bibliában. Az én bibliám azt mondja nekem, hogy az én Uram bármikor megjöhet, nem szeretném, hogy engem az ő ellenségeinek a tüzénél találjon.

Tied lehet a házam!

Egy hívő orvos igyekezett inasa érdeklődését lelke üdvösségének az érdekében felkelteni. Egy este elmagyarázta neki, hogyan fog maga az Úr leszállni az égből. Így fejezte be a beszélgetést:
- János, ha az Úr jön, tied lehet a házam.
A fiú meglepődött. Még nagyobb lett az ámulata, amikor az orvos így folytatta:
- Azután a bútorom és a pénzem is a tiéd lehet majd.
- Kö - szö - nöm - hebegte a meglepődött fiú.
Ágyában végiggondolta a dolgot. Eltűnődött, s így töprengett: Ha a doktor elmegy a mennybe, mit csinálok én itt az ő házával, kocsijával, pénzével és a többi holmijával, és hol leszek én? Felköltötte gazdáját és kijelentette, hogy ő Krisztushoz akar tartozni. Ő is a Krisztust várók táborához csatlakozott.

Egy nemesember hagyatéka

Egy bizonyos hegyi faluban évszázadokkal ezelőtt egy nemesember azon gondolkodott, hogy milyen örökséget hagyjon a falu lakóinak. Végül eldöntötte, hogy templomot épít hagyatékként. A templomépítés tervét titokban tartotta egészen a befejezésig. Amikor az emberek összegyűltek, csodálkoztak a templom szépségén és tökéletességén. Sok dicsérő megjegyzés után egy jó megfigyelő megkérdezte: "De hol vannak a lámpák? Miként világítják meg a templomot?" Anélkül, hogy válaszolt volna, a nemes rámutatott a falon lévő lámpatartókra, aztán minden egyes családnak adott egy lámpát, hogy vigyék magukkal az istentiszteletre és függesszék fel a falra: " Valahányszor itt vagytok, az a hely, ahol ültök, világos lesz" - felelte a nemesember." Amikor pedig nem lesztek itt, az a hely sötét lesz. Amikor távol maradtok a templomtól, Isten házának bizonyos része sötéten marad."
Vajon a mi lámpásunk meg van gyújtva? Azon a helyen világítunk ahová Isten helyezett minket? Ha a megfelelő helyen világít életünk akkor igazi a mi Krisztus várásunk.

Milyenek vagyunk mi?

Advent idején álljunk meg egy kicsit, és tartsunk önvizsgálatot, milyen is valójában az életünk. Ha találunk benne olyan negatív jellemzőket, mint amilyeneket a következő felsorolásban látunk, akkor addig ne nyugodjunk míg Isten segítségével meg nem szabadulunk tőlük.
Egyes gyülekezeti tagok olyan makacsok, mint az öszvér, a lelki munka végzésekor, de olyan ravaszok, mint a róka, amikor saját üzleti ügyeikkel foglalkoznak.
Olyan szorgalmasok, mint a méh, amikor a legújabb pletykát szedik össze és terjesztik tovább, de olyan csöndesek, mint az egér, Krisztus evangéliumának terjesztésében.
Sokan olyan vakok, mint a denevér, és nem látják meg mások hiányait, de sasszeműek, amikor az emberek hibáit figyelik.
Olyan mohók, mint a hódok, amikor délutáni partira kell menni, de olyan lusták, mint a kutya, ha imaösszejövetelt hirdetnek a gyülekezetben.
Egyesek oroszlánként ordítanak, amikor valami nem tetszik nekik, de bárány szelídek, amikor szükségük van a lelkipásztorra.
Olyan zajosak, mint a kékszajkó, ha tanácsot adnak a gyülekezetben, de olyan félénkek, mint a kiscica, amikor az elveszettekkel kellene beszélni, és olyan lassúak, mint a csiga, a hiányzók vagy betegek fölkeresésekor. Sokan éjszakai baglyok szombat éjszakánként, de "poloskák" vasárnap reggelenként, és hétköznap esténként olyan ritkán láthatók, mint a tyúk fogai.

Azonnali ima

Ha a vízpumpát gyakran használjuk, a víz az első nyomásra kiárad, mert magas a vízszint. De ha a pumpát sokáig nem használjuk, a vízszint lesüllyed, és hosszabb ideig kell pumpálni, mire vizet kapunk. Így vagyunk az imádsággal is. Ha készek vagyunk minden helyzetben imádkozni, akkor azonnal vágyakozunk imába foglalni kéréseinket és hálánkat. De ha elhanyagoljuk az imát, nehéz ismét imádkoznunk, mert a víz szintje lesüllyedt a kútban.
Jaj annak a keresztyénnek aki az imádságot hanyagolva, csak szavaival hangoztatja, hogy várja az Urat. Az ilyen ember várakozása teljesen értelmetlen és hamis.

A keresztyénség útja

A keresztyén útja nem középút a szélsőségek között, hanem keskeny út a szakadékok között. Nem arról van szó, hogy a keresztyénséget kipróbálták, és hiányosnak találták. Az a helyzet, hogy nehéznek találták, és ezért sohasem próbálták ki igazán. - Mahatma Gandi mondta: "Bárcsak Krisztushoz hasonló lehetnék anélkül, hogy keresztyénné legyek!"

Ki a keresztyén?

A keresztyén értelme által Krisztus gondolkodik, hangja által Krisztus beszél, szíve által Krisztus szeret és keze által Krisztus segít.

A keresztyénség és más vallások

A különbség a keresztyénség és az összes más vallási rendszer között főként a következőben fejezhető ki: az összes egyéb vallásban az emberek keresik Istent, míg a keresztyénségben a hangsúly azon van, hogy Isten keresi az embereket az Úr Jézus Krisztus által.

A valódi és álkeresztyén

Mi a különbség a névleges keresztyén és az igazi keresztyén között? Ha az álkeresztyént kiteszik a gyülekezetből, akkor úgy cselekszik, mint az a malac, amely megpróbálja kifordítani a malacólat a helyéből. Az igazi keresztyén viszont a bárányhoz hasonlóan vágyakozik vissza az akolba, hogy ismét bent legyen a többi bárány között.

Hogyan él a keresztyén?

A keresztyén kedvesebben néz - úgy, mint Jézus. A keresztyén nagyobb szívvel ad - úgy, mint Isten. Tisztább nyelven beszél - úgy, mint Krisztus. Készségesebben szolgál - úgy, mint Jézus. Nagyobb hittel jár - úgy, mint az Úr. Agapé szeretettel szeret - úgy, mint a Mennyei Atya. Lelki módon gondolkodik - úgy, mint Krisztus. Együttérzéssel észreveszi mások szükségleteit - úgy, mint Jézus. Szeretettel gyógyítja mások sebeit - úgy, mint a Mester. A keresztyén csak akkor képes mindezekre, ha Jézus uralkodik az életében.

A keresztyén és a veszély

Valaki nagyon különös zajra ébredt egy reggel. Amikor odament az ablakhoz, látta, hogy az ablaküvegen belül volt egy lepke, amit kívülről egy veréb próbált elkapni az üvegen át. A lepke nem látta az üveglapot, és minden pillanatban attól tartott, hogy megfogja a veréb, de a veréb sem látta az üveget. A veréb minden pillanatban azt hitte, hogy megfogja a lepkét, pedig egész idő alatt biztonságban volt a lepke, mert az üveg távol tartotta a verébtől. Az a keresztyén, aki Krisztusban él, Isten védelmét élvezi minden veszélyben.

Krisztus testének tagja

Egy idős asszony elfogadta Krisztust Megváltójának, és olyan nagy örömet talált ebben, hogy állandóan dicsőítette Istent, és elmondta másoknak is az örömét. Egy napon az egyik barátja így szólt hozzá: "Úgy látszik, túlságosan bizonyos vagy az üdvösségedben. Én nem lennék annyira biztos, mert tegyük fel, az Úr megengedné, hogy kicsússz a kezéből." Az idős asszony ezt felelte: "Nem teheti, mert én vagyok az egyik ujja."

Az összetört hegedű

Egy hegedűművész hangversenyt adott. A terem zsúfolásig megtelt. A művész felvette hegedűjét és olyan remekül játszott, hogy az egészen elragadta a hallgatóságot. Egyszerre csak mindenki nagy meglepetésére földhöz vágta és darabokra törte a hangszert. Ez egy olcsó értéktelen hangszer volt, - mondta a művész. Azt szerettem volna önöknek bemutatni, hogy nem annyira a hangszer a fontos, hanem az aki a hangszeren játszik.

Egyszerre

Egy asszony hűségesen járt az Istentiszteleti alkalmakra. Férje majdnem minden este részegen jött haza, s feleségét durva szavakkal, néha tettlegesen is bántalmazta. A feleség egyre jobban megértette Isten szavát. Úgy szerette volna magát teljesen átadni Istennek, de férjére és otthonára gondolva, még habozott. A gyülekezet tagjai szeretettel erősítették, hogy ne halogassa, ragadja meg a kegyelmet, míg végre így kiáltott:"Történjék bármi, én szabad akarok lenni, kegyelmet akarok nyerni!" S az Úr kezébe tette életét. Egy órával később otthon várta férjét. Amint az belép, az asszony csodálkozva látja, férje kedvesen szelíden mosolyog. Közelebb jön hozzá, megfogja kezét s közli vele, hogy mától kezdve keresztyén életet akar élni. A férj is ott volt az evangélizáción, de a tömegben nem látták egymást s csak otthon tudták meg, hogy mindketten kegyelmet nyertek.

Most vagy soha

Egy fiatal azt álmodta, hogy egy keskeny folyó partján haladt. A folyó túlsó oldalán gyönyörű vidéket és fényes alakokat látott, akik integettek neki, hogy menjen át. De a fiatal a folyó innenső oldalát is szépnek találta és elhatározta, hogy egy darabig még itt marad, szétnéz és élvezi az életet. "Majd átugrom én még később is ezen a kis patakon" - gondolta magában és tovább ment. De nemsokára látta, hogy a folyó egyre szélesebb lesz. Már - már aggódni kezdett miatta, de ismét megnyugtatta magát, hogy majd lel olyan helyet, ahol szűkebb lesz a folyó medre s ismét folytatta útját. A folyó pedig mindig szélesebb és szélesebb lett, s mindig nagyobb lett a távolság közte és a szép ország között. Ekkor nagy, erős hangon azt kiáltotta valaki:"Ugorj át azonnal." Ekkor felébredt s megértette, hogy most vagy soha. Ha most meg nem tér, elveszett. Ennek a megértése nyomán azonnal átadta életét Jézus Krisztusnak.

Változtasd meg a nevedet!

Nagy Sándor hadseregében volt egy katona akit szintén Nagy Sándornak hívtak. Míg a vezér híressé lett hősiességéről, addig a katona nagyon gyáva volt. A fővezér egyszer nagy felháborodással így szólt hozzá: "Vagy változtasd meg a nevedet, vagy pedig az életedet".

A világ

Moodyhoz, a híres evangélistához beállított egyszer egy ember ezzel a kérdéssel: "Mivel én megtértem, ugye most szakítanom kell a világgal?" Moody így válaszolt: "Nem kell szakítania, hanem tegyen vallomást Jézusról mindenütt és akkor majd a világ fog igen gyorsan szakítani önnel".

Napfény a szívben

Egy fiatal leány nagyon elégedetlen volt otthonával. Mindig körülményeire panaszkodott és emiatt állandóan bosszús és rosszkedvű volt. Egy napon találkozott barátnőjével, aki csodálkozva látta, hogy folyton rosszkedvű barátnője vidám, derűs arccal integet feléje. Mikor közelébe ért, megkérdezte tőle:"Talán megváltoztak nálatok a körülmények, hogy ilyen vidám vagy?" "Nem - válaszolta a leány, - én változtam meg".

Amint vagyok

Az 1800 - as évek első felében egy kis városban táncmulatság volt készülőben. Egy fiatal leány, Elliot Sarolta, boldogan ment szabónőjéhez, hogy megrendelje báli ruháját. Útközben találkozott lelkipásztorával, aki megkérdezte tőle, hogy hová megy s igen komolyan figyelmeztette a fiatal leányt, hogy ne menjen el a táncmulatságra. De a leány hallani sem akart erről, sőt sértődötten azt felelte, hogy törődjön a tiszteletes úr a maga dolgával. A bálban táncolt egész reggelig, az udvarlók körülrajongták., mégsem tudott igazán örülni. Mindig eszébe jutott lelkipásztora intése. Három napig gyötörte a lelkiismeretét. Végül nem bírta tovább, terhével a lelkipásztorához menekült és azt mondta: "Három nap óta én vagyok a legboldogtalanabb leány a világon. Mit tegyek, hogy Isten gyermeke lehessek?" - "Add át magad gyermekem, úgy amint vagy, Isten Bárányának". - Úgy amint vagyok? - kérdezte ijedten a leány, - hát tudja azt a tiszteletes úr, hogy én vagyok a világ legnagyobb bűnöse;" - "Éppen ezt kell hinned - felelte a lelkész. - Jöjj csak úgy amint vagy". A fiatal leány követte a tanácsot, nyomorúságában segítségül hívta az Urat, s az Úr csodálatos békességgel töltötte meg a szívét. Asztalhoz ült és még aznap megírta ezt az éneket:
"Amint vagyok sok bűn alatt,De mert hallom hívó szavad,
S mert értem áldozád Magad, Bárány Jézus jövök."

Gondolatok a bűnről

- A bűn az Isten akaratával való ellenkezésből ered, vagyis az isteni törvénynek gondolatban, kívánságban, szóban vagy tettben való megszegése.
- A bűn magához szorítja a bukott ember természetét, ahogy az óriáskígyó átfonja áldozatát.
- Ha a bűnt kituszkoljuk a főkapun, betolakodik a hátsó ajtón, vagy bemászik az ablakon, vagy leereszkedik a kéményen.
- A bűnt el kell törölni a Megváltó vérével, nem pedig betakarni a vallásosság köpenyével. A bűn és köztünk felállítandó fal nem lehet soha túl széles, vagy túl magas.

Évekkel ezelőtt nagy vulkánkitörés következett be Washington államban, a St. Helen hegyen. Már azelőtt is az emberek állandó veszélyben voltak a hegy körül, mert figyelmen kívül hagyták az útlezárásokat. Ezért a vulkánkitöréskor számosan meghaltak és megsebesültek. Még ha a fizikai veszély a küszöbön áll is, az emberek nem engedelmeskednek az előírásoknak. A bűn és az engedetlenség mindig életveszéllyel és pusztulással jár.

A feljegyzés szerint az egyik híres prédikátor templomában volt egy óra, ami hírhedt volt pontatlanságáról. Néha sietett, máskor késett, és nem tudták megjavítani. Végül, amikor már széles körben elterjedt a híre, a prédikátor feliratot tett az órára: "Ne a mutatókat hibáztasd, a baj mélyebben van." Ugyanez érvényes az emberekre is: a baj mélyebben van, mint ami a felszínen látszik.

Új lakóház külső munkálatait vállalta el egy szakember. A szerződésnek megfelelően igyekezett a legjobban elvégezni a munkát. Sikeresen be is fejezte. Egy másik mester az emeleti fürdőszobában végzett valamilyen munkát. Egy este nyitva felejtette a csapot. A víz megtöltötte a kádat, elárasztotta a helyiséget és áthatolva a falon, tönkretette a ház földszinti külső vakolatának egy jó részét. Senki sem ismerte el a hibát, így a mesternek újra kellett csinálnia a külső munkát. Amikor a munkát befejezte, valaki megjegyezte:
- Ez kellemetlen volt, de ezzel az ügy mégiscsak lezárult.
Erre a megjegyzésre a mester - aki keresztyén volt - így felelt:
- Nem, a dolog csak el van halasztva az utolsó ítéletig.

Két jó barát egy gyönyörű épület mellett ment el, melyet pompás kert vett körül. "Vajon mennyit érhet ez a villa?" - kérdezte az egyik. - "Nem tudom mennyit kérnek érte - mondta a másik. - Azt azonban tudom, hogy az első tulajdonosnak mennyibe került". - "Mennyibe?" kérdezte az előbbi. "A lelkébe" - volt a felelet.

A fiú összeveszett édesapjával, és a földre lökte. Ezután hajánál fogva elkezdte húzni ki a szobából. A küszöbnél az apa felkiáltott: "Csak eddig fiam és ne tovább, eddig a küszöbig húztam én is a hajánál fogva az apámat." A bűneink következménye előbb vagy utóbb utolér bennünket.

Egy arab mese beszél egy tevéről, amelyik egy sátorhoz érve, bedugta az orrát s mivel semmi ellenállásra sem talált, első lábával is belépett, s lassan egészen bement. Most már rászólt az arab, hogy ez a sátor két lakónak igen szűk.
"Úgy, - mondta a teve - jó lesz tehát, ha azon igyekszel, hogy elhagyd a sátrat."
Így fészkeli be magát a bűn is szívünkbe, míg egészen úrrá lesz felette.

A személyes evangélizálás rendszere

Valaki azt mondta, hogy az első évszázadban az evangéliumot nagyon találékony módszerrel adták tovább. Személyes evangélizáló módszernek nevezték és igazán eredményes volt. Eredményesebb, mint a mi mai telefonos, televíziós és egyéb módszerünk. A samáriai asszony Jézussal való találkozása után elvitte az evangéliumot a városba, és sokan hittek Jézusban az asszony beszédéért.

Az élet órája

"Az élet óráját csak egyszer húzzák föl, és senki nem tudja, hogy az óramutatók mikor állnak meg, késő este, vagy kora reggel. A vagyon elvesztése nagyon elszomorító, de az egészség elvesztése még inkább elkeserít, míg az ember lelkének elvesztése olyan kár, amit többé nem lehet helyreállítani." Miközben ezeket a sorokat elolvastuk, 39-en haltak meg. Óránként 5500 embernek kell találkoznia Teremtőjével. Mit cselekszünk azért, hogy elvigyük nekik az evangéliumot, és ne jussanak a pokolba?

Elvesztett bizonyságtétel

Valakinek volt egy énekes kanárimadara, és úgy gondolta, hogy tavasztól kezdve nem tartja a házban a madarat. Elhatározta, hogy a nyári időre felfüggeszti a madár kalitkáját egy nagy fa alatt az udvaron. A fán számos veréb lakott, és mielőtt a madár gazdája rájött volna, hogy mi történik, a kanárimadár elvesztette énekeit. Rossz társaságban volt egész nyáron, és a régi szép énekek soha többé nem tértek vissza, csak a csiripelés folytatódott egyhangú monotonsággal. Vannak hitvalló keresztyének, akik valamikor csodálatosan tettek bizonyságot Krisztusban rejtett életükről, de elvesztették bizonyságtételüket, mert rossz barátokat választottak.

Egyszerű bizonyságtétel

Egy püspök egy idős bíró betegágyánál ült, és fennkölt témákat hozott elő, amikor a haldokló férfi udvariasan így szólt: "Bocsásson meg, de tudja, hogy én a valósággal nézek szembe. Lenne szíves úgy beszélni velem, mint ahogy egy utcagyerekkel beszélne?" A püspök csöndesen így szólt: "Ön bűnös, mint én is. Jézus meghalt a mi bűneinkért. Bízzék benne, mint egy kisgyermek!" A bíró ezt válaszolta: "Köszönöm, püspök úr. Ezt elfogadom. Ez békét ad nekem."

Az ige és az imádság együtt munkálkodása

Egy kis ige egy kis imádsággal: halála a lelki életnek. Sok ige egy kis imádsággal: a beteges élet jele. Sok imádság egy kis igével: több éltető erőt ad, de állhatatosság nélküli. Sok ige és sok imádság mindennap: az egészséges és győzelmes élethez vezet.

Három keresztyén típus

Egy lelkipásztor megállapította, hogy háromfajta keresztyén létezik: az ásítozók, a sántulást okozók, és a halálos csapást adók csoportja. A világosság és sötétség lelki harcában nekünk a kereszt katonáinak kell lennünk. Egyes hívők ásítozva vállalják a feladatot Isten országáért, és sohasem viszik előbbre Krisztus ügyét. Más keresztyének alkalmanként előállnak, de csak lesántítják a lelki ellenséget, és sohasem mérnek rá halálos csapást. A harmadik csoportba a végzetes csapást osztogatók tartoznak, akik komolyan veszik a lelki harcot, és odaszentelik magukat Krisztus ügyének. Kevesen vannak ugyan, de megfordíthatják a harc kimenetelét, mint Gedeon vagy Dávid tette. Ha valaki ma az ásítozók vagy a lesántítók csoportjához tartozik, átállhat azok közé, akik halálosan komolyan veszik a sátánnal való harcot, és Jézus nevében közreműködnek a végső győzelemben.

A keresztyénség szükségszerű

Egy fiatal hitetlen ügyvéd elhatározta, hogy olyan településre költözik, ahol nincsenek templomok, vasárnapi iskolák, sem Bibliák. Végre talált egy ilyen helyet és letelepedett. Még el sem múlt egy év, amikor egykori osztálytársát, egy fiatal lelkipásztort arra kérlelte, hogy menjen oda, vigyen sok Bibliát, prédikáljon és kezdjen vasárnapi iskolát, "Mert meggyőződtem róla, hogy keresztyének, vasárnapok, egyházak és Bibliák nélkül nagyon hasonlít a környék a pokolhoz, ahol nem lehet élni."

Agresszív keresztyénség

A keresztyénség nem arra való, hogy megmaradjon a templom vagy imaház négy fala között. Küldetése az, hogy bejusson a városba, és megtisztítsa erkölcsi leprájától, és megszabadítsa az embereket az erkölcsi és fizikai betegségektől, amelyek szennyezik és pusztítják mind a lelkünket, mind a testünket, hogy a pokolba jussanak. Csak akkor végezheti el ezt a munkát, ha mindenkinek a szívébe kerül. Ezt személyesen, békességgel és jóakarattal kell végezni. Azok a prédikátorok és keresztyének, akik nem adják tovább az evangéliumot az elveszetteknek, szégyenére vannak a keresztyénségnek.

Miért énekel a fülemüle?

Egyszer Debrecenben sétálgatva - mindig megszoktam állni a hatalmas könyves kirakatok előtt, de nagyon kevés pénzem van arra, hogy új könyveket vegyek, de egyszer - megláttam egy kis könyvecskét, tenyérnyi volt. Ez volt a címe: Miért énekel a fülemüle?
Na mondom, ilyen szamár kérdést? Miért szalad a nyúl? Miért énekel a fülemüle? Miért van hosszú füle a szamárnak? Ilyen kérdések. De megveszem, csak 15 forint.
Nagyon jó, hogy megvettem. Aki megírta, az madártani tudós volt, és meglepte, hogy a fülemüle apukák - mert csak a hímek énekelnek -, amikor a kicsik kijönnek a tojásból, éjjel-nappal énekelnek. És ez ennek az okos tudósnak nem hagyott nyugtot. Miért énekel a fülemüle apuka éjjel - nappal? Miért nem elég csak nappal?
Kivett három fiókát a hímek közül. Bevitte a lakásába és táplálta őket. Három hét múlva visszarakta őket. Eljött a kirepülés ideje, majd ivarérettek lettek, és ez a három, amelyiknek hiányzott az apukás három hét, olyan rikácsoló hangot adott, hogy a nőstények elmenekültek tőlük. Ilyen helyzetben nincs házasság, nincs fészek, nincs nemzedék, nincs folytatás. Mert az a kis buta állat, és milyen kicsi feje van, és még belül van egy pici agy és az tudja, - nekem hat hetem van, hogy beleénekeljem a szükséges dallamot a fiókák fejébe, hogy legyen folytatás, hogy biztosítsuk a jövőt.
A ti kezetekben legalább 18 évig ott voltak, meg ott vannak a gyerekek. Mit tudtatok beleénekelni a szívükbe? Bele tudtátok énekelni az egyetlen dallamot: "Jézus te égi szép, tündöklő fényű név", "Szeretlek Uram én erősségem!"
Sok szülő kesereg és mondja: itt hagyott a gyerek, elment, és miket csinált? Hát nem énekelte bele a szülő a dallamot. Az a kicsi madár tanú lesz nagyon sok keresztyén szülő ellen, mert tudja: hat hete van. Szünet nélkül énekel, végkimerülésig. Aztán elengedheti a fiókáit. Lesz házasságkötés, lesz új fészek. Jönnek a kis tojások, jön az új nemzedék, van folytatás. De sok szülő ezt nem tudja, 18 év az nem hat hét. 18 év, 16 év, és úgy mennek el, hogy nincsenek felkészítve. Igen! Szomorú!

Nem vagyok rajongó!

Evangélizáló bizonyságtevő beszéde során így kiáltott fel: - Ti engem rajongónak hívtok. Amikor először jártam ezen a vidéken, a hegyen sétálva láttam, hogy három embert maga alá temetett a homok. Segítségért kiáltottam, mégpedig olyan hangosan, hogy a csaknem egy kilométerre fekvő városban is meghallották. A segítség megjött, és két embert sikerült megmenteni. Akkor senki sem mondta, hogy rajongó vagyok. Most, amikor szegény bűnösökre rázúdul a végveszély, hogy a kárhozat örök mélységébe temesse őket, s én pedig teli torokkal kiáltok feléjük, hogy meneküljenek, ti engem rajongónak neveztek. Én nem rajongásból teszem ezt.
Hangos szóval kérlek, idejében menekülj! Fuss az evangéliumi reménység sziklájához!

Mit mondasz majd Jézusnak?

Egy tizenkét éves fiúcska hite és ragaszkodása megragadta apjának bűnt és világot kedvelő kemény szívét. Így beszélt a gyermek: - Apukám te azt hiszed, hogy a sátán jobb lesz hozzád, mint Jézus. Szívesebben szolgálsz neki, mint Jézusnak? Mit mondasz Jézusnak, ha elé kell majd állnod? Felelet nélkül hagyta az apa ezeket a kérdéseket s továbbment, de kisfiának ez az egyszerű, de világos teológiája meghatotta.

A döntő bizonyíték

Egy ember ismerőseinek fát adott el, de bizalmukkal visszaélve a hasábokat a megkívánt méretnél néhány centiméterrel rövidebbre szabta. Ezért őt a falu népe hitvány embernek tartotta. Egy napon az a hír terjedt el róla, hogy megtért. Mindenki kétkedéssel fogadta a hírt. A fűszeres boltban csevegő társaság egyöntetű véleménye szerint is messze volt az az ember a megtérés lehetőségétől. A társaság egy tagja közben kiosont, de nemsokára rohanva jött vissza s lelkendezve kiáltotta: - Igaz a hír az az ember valóban megtért! Látva a kételkedő és kíváncsi arcokat, nyomatékos hangon mondta: - Elmentem s lemértem a legutóbb vágott hasábokat. Minden darab jó méret. Ez meggyőzte a jelenlevőket.

Két csodálatos születés

Mi a hasonlóság a szűztől való születés és az újjászületés között? Mind a kettő felülről való. Mind a kettő Isten kegyelme által történik. Mind a kettő adatik, nem lehet kiérdemelni. Mind a kettőt az akarat alárendelése előzi meg. Mind a kettő Istenben való hit által történik. Mind a kettő Isten igéjén alapszik. Mind a kettő természetfölötti.


Áldott türelmesség

A kvéker jól megművelt kertjébe veszekedős szomszédjának a tehene gyakran betört. Egy reggel a tehenet gazdája telkére visszahajtva így szólt át: - Barátom, tehenét most újra visszahajtottam a kertemből, de ha még egyszer itt találom, akkor meglátja majd, mit teszek. Mérges hangon kiáltott vissza az összetűzésre kész szomszéd: - Halljam, mit tesz majd? - Megint csak visszahajtom - felelt szelíden a béketűrő kvéker.

Néhány kalász Spurgeon igehirdetéseiből a Lélekkel kapcsolatosan.
Isten országában nincsen olyan szabály, mely szerint, hogy a Lélek teljességét elnyerjük, reggel nyolckor sóvárogni, délben énekelni és négy órakor sóhajtozni kell. Isten Lelke a szabadság Lelke, mely a maga akarata szerint jön és távozik és saját belátása szerint működik.
Az ember egyetlen maradandó kincse a halhatatlan lelke, melyet ha elveszít, mindent elveszít. - Megnyerő cselekedet által több lelket lehet megnyerni, mint megnyerő szavak által.
Az, akinek az arcán a mennyország boldogsága fénylik, több lelket tud megnyerni Isten országa számára, mint az, akinek ábrázata a halál komolyságát tükrözi vissza .

Aki úgy él, ahogy tanít

Egy misszionárius hindu nők csoportja előtt beszélt, és meglepődve látta, hogy egyikük felkel és távozik. Hamarosan visszatért azonban, és még figyelmesebben hallgatott, mint azelőtt.
- Miért távoztál beszédem közepén? - kérdezte a misszionárius.
- Annyira érdekeltek azok a csodák, amikről beszéltél, hogy elmentem, és megkérdeztem a szolgádtól, hogy úgy is élsz-e, ahogy tanítasz. Azt mondta, hogy igen, ezért visszatértem, hogy még többet halljak Jézusról - felelte az asszony.

Aki Isten szomszédságában lakik

Egy angol utazó próbált Jeruzsálemben valakit találni, aki beszélt angolul és arabul is. Hallott egy amerikai misszionáriusról, aki a közelben lakott. Az utazó megállított egy arab fiút, aki ugyan keveset tudott angolul, de megkérdezhette tőle, hogy odavezetné-e a misszionárius házához. A kisfiú arca felragyogott és ezt kérdezte:
- Ahhoz a nénihez vezesselek, aki Isten szomszédságában lakik?
Ha egy tanulatlan utcagyerek felismerte azt, hogy ki jár Istennel, miért nem élünk úgy, hogy a világ meglássa mibennünk is Jézust?

Győzött a Galileai

Julianus, aki római császár volt Kr. u. 360 - től 363 - ig, rendeletbe foglalta, hogy a keresztyénséget törvényen kívül kell helyezni, és igyekezett azt elpusztítani. Egy idős keresztyén mellett elhaladva egy napon Julianus így szólt:
- Hol van most a ti Krisztusotok?
Az idős ember ezt válaszolta:
- Készíti a koporsót a római birodalomnak.
Végül a haldokló Julianus felkiáltott:
- Ó, Galileai, győztél!

Prédikálás útközben

Az Assisi Ferenc élete című könyvben szó van arról, hogy Assisi Ferenc egyszer meghívott egy fiatal szerzetest, hogy menjenek a városba és prédikáljanak. Nagy megtiszteltetésnek tekintve a meghívást, a szerzetes készségesen csatlakozott Ferenchez. Egész nap járták az utcákat, mellékutakat, sikátorokat és a külvárosokat. Sok száz emberrel találkoztak. A nap végeztével hazaindultak. Ferenc egyetlen egyszer sem prédikált a tömegnek, és nem beszélt senkinek az evangéliumról. Fiatal társa nagy kiábrándultsággal mondta:
-Azt gondoltam, hogy prédikálni megyünk a városba.
Ferenc ezt válaszolta:
- Fiam, prédikáltunk. Prédikáltunk, amikor mentünk. Sokan láttak bennünket, és magatartásunkat élesen megfigyelték. Semmi haszna sincs annak, ha elmegyünk valahova prédikálni, amíg nem prédikálunk mindenütt, ahova megyünk.

Túlságosan elfoglalt emberek

Aki túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy imádkozzék, talán sokkal elfoglaltabb annál, mint ahogy Isten valaha is tervezte az életére vonatkozóan. Teremtő Istenünk úgy tervezte az életünket, hogy abban megfelelő helye legyen az imádkozásnak is napról napra, egy egész életen át.

Miért imádkozzunk?

Ne imádkozzunk könnyű életért, hanem azért, hogy legyünk erősebbek! Ne imádkozzunk olyan feladatokért, amelyekkel egyenlő az erőnk, hanem imádkozzunk olyan erőért, amely megfelel feladatainknak! Aztán munkánk elvégzése nem csoda, hanem mi válunk csodává. Mindennap csodálkozunk az élet gazdagságán, amelyet Isten kegyelméből nyerünk.

Az imádkozás a foglalkozása

William Careyt valamikor dorgálták azért, mert szerintük túl sok időt fordított az imádkozásra, és elhanyagolta foglalkozását ( cipőfoltozó mester volt ). Azt válaszolta, hogy a könyörgés, a hálaadás és a közbenjárás sokkal fontosabb az életében, mint az, hogy kincseket gyűjtsön a földön. " Az imádkozás az én valódi foglalkozásom!" - mondta. " A cipőfoltozás mellékes; csak abban segít, hogy kifizessem a költségeket."

53 órán át tartó imaközösség

Öt embert elzárt egy földomlás egy bányában Kentacky, Salemben. Semmi ennivalójuk nem volt. Teljes sötétség szakadt rájuk. Az egyikük megmenekülhetett volna, ha nem rohant volna vissza, hogy a többieket figyelmeztesse. Amikor a külvilágtól elzárt emberek felfedezték, hogy nem menekülhetnek meg, kezdtek imádkozni és énekelni. Imádságuk és dicséretük ötvenhárom órán át tartott. Aztán megmentették őket. Később a férfiak így tettek bizonyságot élményükről:" Péntek reggeltől vasárnap reggelig voltunk ott. Szünet nélkül imádkoztunk! Amikor a mentőalakulat elért minket, még mindig imádkoztunk!" A napvilágra került férfiak bányászsisakjaira ezek a szavak voltak bevésve: " Ha holtak leszünk, mire ránk találtok, tudjátok meg, hogy mindnyájan üdvözültünk!"

Meg nem hallgatott imák

Gyakran áldás nekünk az, ha Isten nem hallgatja meg imádságainkat. Néha ugyanis helytelen az indítékunk, máskor nem tudjuk igazán, mire van szükségünk, vagy ha ismernénk a körülmények részleteit, akkor sajnálnánk, hogy Istent zaklattuk valamilyen kérésünkkel. Kövessük az Úr Jézus példáját, aki így fejezte be imádságát a Gecsemáné kertben: Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a Te akaratod! (Mt 26:42)
Kedves testvéreim, kedves barátaim! Vajon ha a mi imaéletünk kerülne nagyító alá, milyen következtetéseket lehetne levonni belőle? A kegyelmi idő még tart, éljünk azzal a nagyszerű lehetőséggel amit az imádkozáson keresztül nyerhetünk.

"Ébredés!"

Az elmúlt években talán ezt a szót mondták ki a legtöbbet hívő körökben. A hívők sokasága kiált ébredés után. Akik valaha is részesei voltak ébredésnek, ma is nagy örömmel és hálával emlékeznek rá, és az ott nyert áldásokat egy életen át hordozzák magukban. Akik még soha nem éltek át ébredést, azok vágyva várják, hogy ez a csoda az ő életükben is megtörténjék. Az ébredés mindig Istentől jön, de nekünk embereknek meg kell fizetni az árát. A következő történetek mind ebbe az irányba terelik a figyelmünket. Azt is megláthatjuk, hogy az egyik legfontosabb kulcs az ébredéshez az imádság.
Imádkozunk, de ...
- Mi ébredésért imádkozunk - mondta egy őszinte lelkületű istenfélő asszony - de talán nem várjuk gyermeki hittel.
Mások is imádkoznak, de vajon ki várja komolyan az ébredést? Aki kételkedik.... ne gondolja... hogy bármit is kaphat az Úrtól, viszont: nagy hatása van az igaz ember buzgó könyörgésének.
Fontos ma feltennünk a kérdést, hogy mi egyáltalán elkezdtünk-e már hittel imádkozni az ébredésért, vagy csak beszélünk ennek szükségességéről. És ha elkezdtük már az imádkozást, akkor igaz, őszinte hittel tesszük-e?

Te mire építesz?

Egy híres igehirdető egyszer az imádságról beszélt. Többek között ezeket mondta:
- Ha a pénzben látjuk nehézségeink megoldását, a pénztől elvárható eredményekhez jutunk. Ha a szervezettségre alapozunk, megkapjuk azt, amit a szervezettség nyújthat. Ha a képzettségben bízunk, a képzettség is megadja, ami tőle elvárható. Ha az ékesszólásra építünk, az is megadja a tőle telhetőt. Nem akarom lekicsinyíteni ezeknek a tényezőknek a jelentőségét, mert mindegyik jó a maga nemében és a maga helyén, de ha az imára alapozunk, akkor azt kapjuk meg, amit Isten adhat!
Az, hogy az ébredés még mindig várat magára, nagyrészt annak köszönhető, hogy az emberek az odaszánt imaéletet kihagyva, más módszerekkel akarták elérni az ébredést. Sok mindent megtapasztaltunk már, de az ébredést csak akkor fogjuk átélni, ha az Isten szerinti úton közeledünk felé. Ez az út pedig az odaszánt, magunkat és másokat is meggazdagító imaélet.

Milyen az imaéleted?

Némely ember imaélete olyan, mint a rángatós kút: csak különféle nyomorúságok, betegségek rángatják meg alkalmilag. Másoké olyan, mint az artézi kút: ezek követik az Úr intéseit, hogy mindig imádkozni kell, és meg nem restülni. De van ennél magasabb fokozat is: a szökőkút, amikor a szív úgy megtelik hálával és dicsérettel, hogy mindig ujjongva szökik elő belőle az imádság.
Tudunk-e olyan lelkesen imádkozni az ébredésért, mint ahogyan a szökőkút lövelli az ég felé a vizet?

A mester kezében

Egy kanna megkevert festék használatra készen állt a padlón. A festék beszélni kezdett:
- Most kifestem szépen a lakást és gyönyörű lesz.
Erre az asztalon heverő ecset is megszólalt:
- Tulajdonképpen a lakást én festem ki, nélkülem mit sem csinálhatsz.
A létra sem maradt csendben:
- Ugyan, mire mentek nélkülem - jegyezte meg önhitten.
A szobába lépő festő hallva a társalgást, magában ezt gondolta:
- Úgy látom jobban teszem, ha egy szabadnapot csinálok magamnak. Majd meglátjuk mi történik.
Kiderült, hogy a festék, az ecset és a létra semmire sem mehet a festő nélkül. Vele azonban az egész lakást széppé tehetik.
Ma a legnagyobb probléma az egyházakban és gyülekezetekben, hogy - festékként, ecsetként és létraként, - a Mester nélkül végzik munkájukat. Amíg ezen a területen nem történik változás, addig az ébredés csupán elérhetetlen álom marad. Ha azonban készek vagyunk a mester kezében eszközökké lenni, akkor elkezdődik az Istentől jövő csoda

Új élet

Isten megtérésre hívó szavát hallgatta egy ember egy nagy evangelizációs alkalmon. Másnap már korán reggel elment munkaadójához, megkeresve őt, átadott neki egy aranyórát mondván, hogy nyolc évvel ezelőtt lopta el tőle, azóta viselte, de most visszaadja és bocsánatot kér tőle.
- Miért adja éppen most vissza?- kérdezte a tulajdonos.
- Tegnap este megismertem az Üdvözítőt, azért első dolgom, hogy visszaadjam, amit Öntől elloptam. Ha beszélhettem volna tegnap este Önnel, már akkor visszahoztam volna.

Krisztus vére megtisztít a bűntől

Egy lelkipásztor bibliája végén három lap volt: egy fekete, egy piros és egy fehér. Amikor akár hívei, akár az érdeklődők tanácsot kértek tőle lelki dolgokban, ezt mondta:
- Íme, ilyen fekete volt a lelkünk - mutatott a fekete színre -, s Jézus vére, mely ilyen piros - itt a piros színre mutatott -, ilyen fehérre mosta életünket - s az érdeklődő felé tárta a fehér lapot.

"Úgy fényljék a ti világosságotok..."

Csodálatos, hogy az ásványok között a legkeményebb a gyémánt, s egyszersmind a legértékesebb és legcsillogóbb is.
Van-e bennünk ilyen szilárdság, ilyen erő és ilyen állhatatos kemény jellem és ragaszkodás Jézus iránt? Tudjuk-e így ragyogtatni életünkkel a Jézustól nyert fényt, értéket és lelki kincseket? Ha igen, akkor mint igazak, fogunk fényleni az Ő országában, és már itt visszatükrözhetjük az Ő Isteni képét, az Ő megváltó szeretetének soha el nem halványuló dicsőségét.
A Szentlélek vezetésének engedve töltsük be küldetésünket, és így a karácsonyi ünneplésünk nem külsőségekből, hanem belső igaz boldogságtól lesz áthatott.

Tudom, hogy elfogadtad Jézust

Egy karácsony esti összejövetel végén jól öltözött férfi emelkedett fel a helyéről, s ezt mondta:
- Én elfogadom Krisztust Üdvözítőmül!
Másnap este karján egy vézna kisfiúval lépett a terembe. A gyermeket az emelvényre téve a prédikátorhoz lépett és súgva mondta:
- Ez az én kis Józsikám. Az orvosok szerint nem élhet sokáig, meg kell halnia.
A prédikátor ránézett a gyerekre. Látta, hogy arca túl fehér, karjai vékonyak. Ezután az apa csenevész gyermekéhez lépve büszkén mondta:
- Ez Józsika. Õ vezetett engem Krisztushoz.
A prédikátor kissé meghökkent, mert azt hitte, hogy az embert ő vezette az Úrhoz.
- Józsika így szólt hozzám:"Apu, én nem mehetek a templomba, de anyu elmegy veled, én pedig az egész idő alatt imádkozom." Esténként ahogy hajlékunkba benyitottam, a gyerek kis mankójával az ajtóig jött. Én karjaimba vettem. Ilyenkor minden este megkérdezte: Apu, elfogadtad ma este Jézust? Tegnap este azonban amikor karjaimba vetette magát, nem tette fel a kérdést. Ehelyett arcocskáját a vállamba temetve könnyes örömmel mondta: "Apu, tudom, hogy te ma este elfogadtad Jézust!" Testvérem, én azért tértem meg, mert ez a gyermek imádkozott értem.

A kis Adorján álma

Rendkívüli álma volt a kis Adorjánnak. Látta a menny gyönyörű kapuit és falait. A kapukon kívül állt a föld összegyűjtött népe. Õ maga is ott volt a nagy seregben. Ott volt édesapja, édesanyja és ott volt két testvére, Edit és Ernő. A menny kapujához közel, kezében egy nagy könyvvel angyal állt és szólította azok nevét, akik bemehetnek. Akinek a neve elhangzott, az otthagyta a tömeget és belépett a gyönyörű városba. Egyszer csak hallja, hogy édesanyja nevét kiáltják. Oda rohant ő is, megragadta anyja kezét, s kérte:
- Ó, mama, hadd menjek veled én is!
- Nem, édes fiam, te nem mehetsz be a mama nevén- mondta édesanyja. Neked várnod kell, s majd megtudod, hogy neved benn van-e a könyvben.
Néhány perc múlva apja nevét hallotta. Őt is kérte, hogy vigye be magával. Apja azonban fejét rázva felelte:
- Nem, fiacskám, itt csak az mehet be, akinek a neve be van írva az Élet Könyvébe. Várnod kell, s majd kiderül, hogy ott van-e a te neved is.
Adorján tehát várt. Nemsokára testvérének, Editnek a neve hangzott. Edit otthagyta két testvérét, s a nagy sokaságból belépett a dicső mennyei városba. Milyen elhagyatottnak érezte most már magát a kis Adorján. Szemében nagy könnycseppek jelentek meg. Azon töprengett, vajon az angyal kezében levő nagy Könyvben ott van-e az ő neve is? Egyszer csak kiáltja az angyal:
- Barát Adorján!
- Itt vagyok!
Olyan hangon kiáltott, hogy felébredt rá. Nem csak ő ébredt fel, hanem a földszinten alvó édesanyja is fölébredt. Felkiáltott hozzá:
- Mi van veled édes Adorjánom?
- Jelentkeztem, mert a nevemet kiáltották- felelt vissza a fiú.
A mennybe csak az léphet be, akinek a neve be van írva az Élet Könyvébe. Ott van-e a neved?! (Jelenések 21:27)

Három követelmény

Lelki munkára jelentkező fiatalemberhez intézte egy idős, tapasztalt munkás a következő szavakat. Szükséged lesz a Biblia ismeretére, azért tanulnod kell.
- Szükséged lesz a kegyelemre, azért imádkoznod kell. Szükséged lesz egészséges, világos észjárásra, ezért vonulj vissza csendben, és szent megnyugvással hagyatkozz az Úr tévedésmentes útbaigazítására.

Az ima mindennél többet ér

Egy családapa nem látogatta az istentiszteleteket. Felesége és kislánya elfogadta az Urat, de ő kemény maradt. Nem akart meghajolni az Üdvözítő előtt. Egy este hallotta, amint gyermeke lefekvés előtt így imádkozott:
- Jó Atyám, én nem akarom, hogy apukám elvesszen, és csak te mentheted meg őt. Amikor a mennybe megyek, nem akarok tőle örökre elköszönni. Azt akarom, hogy ő is oda jusson.
Mélyen érintette az apa szívét ez az ima. Nagy meglepetést és örömöt jelentett mind az anyának, mind a kisleánynak, hogy a legközelebbi vasárnap este az ember kész volt velük menni az összejövetelre. Minden eszmecserénél és nógatásnál többet ért a gyermek egyszerű hite és imája. Később az ember meghallotta és elfogadta az Evangélium üzenetét. Hithez jutott, s azontúl három eggyé lett szív állt a nagy Király rendelkezésére.

Aki Istent tette első helyre

A svájci harangjátékok hangversenyére meghívót kapott egy fiatal leány. Nagyon vágyott elmenni, de anyja figyelmeztette, hogy a hangverseny időpontja egybeesik az imaóra idejével. Még azt is mondta az anya, hogy Istent nem szabad elhanyagolni. Az imaóra legyen minden földi örömnél előbbre való. A leány rövid szívbéli küzdelem után az imaóra mellett döntött. Az óra végén felállt és bizonyságot tett. Elmondta, hogy mennyire vágyott meghallgatni a harangjátékot, de Istent teljes szívével szereti, s nem tudna elmaradni az imaóráról.
Néhány óra múlva a leány otthonához közel borzalmas szerencsétlenség történt. Két személyvonat egymásnak rohant. Jajgatás, sikoltozás törte át az esti léget. A leány és anyja a helyszínre siettek, hogy valamit tehessenek az áldozatokért. A leány a roncsok közül előtörő szánalmas nyögést hallva egy vergődő nőtől megkérdezte:
- Tehetek önért valamit?
A haldokló nő hirtelen ezt kérdezte:
- Nem ön az a leány, aki ma este hangverseny helyett imaórára ment?
- Igen, én vagyok, de honnan tudja ezt?
- Én is ott voltam - mondta a szerencsétlenül járt nő -, hallottam az ön bizonyságtételét. Az ön bizonyságtételén megindulva ma este szívemet teljes bizalommal Jézusnak adtam. Én most meghalok, de kész vagyok menni az Úrhoz.
Tegyük életünkben mindig első helyre Istent és az Ő ügyét, akkor megtapasztaljuk, hogy Ő használ bennünket az emberek felé.

A Gazdag Fiú

- Miért is nem vagyok gazdag? Úgy szeretném ha nekem is olyan dolgaim lennének, mint amilyenekkel iskolatársaim dicsekedhetnek - így elégedetlenkedett Tibi, amikor az iskolából hazaindult.
- Mond csak kisfiam,- fordult felé apja -, mennyit kérnél a lábaidért?
- A lábaimért?- kérdezte meghökkenve.
- Na igen, mire használod a lábaidat?
- Hát... a lábaimmal szaladgálok, ugrálok, labdázom, sok mindent csinálok.
- Két karodat talán mégis csak odaadnád tízezerért?
- Nem én, apám!
- Na és a hangodat? Elég kellemesen énekelsz, jól tudsz beszélni... Úgy gondolom, nem válnál meg a hangodtól tízezerért.
- Nem, egyáltalán nem.
- Az egészségedtől sem?
- Attól sem.
- Ott van a hallásod és az ízlésed. Úgy gondolom, mind a kettő egyenként legalább ötezret ér.
- Most vegyük hát a két szemedet. Belenyugodnál abba tízezerért, hogy életed hátralevő részét vakságban töltsd el?
- Abba sohasem nyugodnék bele.
- Várj csak Tibi.... ötvenezer nagy összeg. Még annyiért sem adnád oda a két szemedet?
- Egészen biztos vagyok benne, hogy nem adnám!
Ekkor az apa papírt vett elő és számolt: két láb tízezer, karok tíz, hang tíz, hallás öt, ízlés öt, jó egészség tíz, két szem ötven.
- Fiam, te a legszűkebb számítás mellett is többet érsz százezernél. Most tehát szaladgálj, játszadozz, ugrálj, rúgd a labdát, kacagj és hallgasd a játszó társaid kacagását. Nézd a körülötted lévő gyönyörű dolgokat az ötvenezernél többet érő szemeiddel. Jöjj haza délben a szokásos jó étvágyaddal és gondolj arra, hogy valóban milyen gazdag vagy.
Ezt a jó leckét Tibi sohasem felejtette el. Azóta, ha egy testi hibás vagy vak embert lát, mindig arra gondol, hogy milyen sok dologért kell hálásnak lennie. Ez a lecke segítségére volt abban, hogy megelégedett lehessen.
Minden gazdagságra vágyó gyermeknek és felnőttnek, had legyen válasz a következő néhány sor.

Igazi Érték

- Milyen érzés milliomosnak lenni?- kérdezték egyszer Pullman Györgytől.
- Erről még nem gondolkodtam - felelte a híres Pullman kocsik gyártója - és úgyszólván Pullman város birtokosa -, de most, hogy szóba jött, úgy gondolom, nem vagyok boldog és határozottan nem vagyok boldogabb, mint amikor egyetlen dollárral sem rendelkeztem és virradattól sötétedésig dolgoznom kellett. Jó ruhában jártam akkor is és ma is csak egy ruhát hordok. Jó étvággyal ettem naponta háromszor és jóval többet, mint amennyit mostanában a három étkezésnél fogyasztok. Kevesebb volt a gondom, jobban aludtam és hozzátehetem: talán sokkal boldogabb voltam, mint mostanában - nem egyszer - vagyok.
Hol és miben található az igazi érték? Krisztusban és az Õ nagy üdvösségének a megismerésében, valamint abban az igazán maradandó gazdagságban, amelyet Õ minden benne hívőnek megad. A szívet ezen a világon semmi egyéb ki nem elégítheti. "És a világ elmúlik..." (1Jn 2 :17)
 
 
0 komment , kategória:  Tanulságos történetek  
Melyiket válasszam?
  2018-06-08 09:13:20, péntek
 
 
Egy asszony elmegy a nőgyógyászhoz, és így szól: - Doktor úr, óriási bajban vagyok
és nagyon nagy szükségem lenne a segítségére. A gyermekem még nincs egy éves, és
megint terhes lettem. Nem akarok ilyen közeli korú gyerekeket. - Rendben, mit
szeretne tőlem?
- Azt szeretném, hogy szakítsa meg a terhességemet, nagyon számítok Önre.
Az orvos gondolkodóba esik, majd így szól: - Azt hiszem, van egy jobb megoldás, ami
az Ön számára is kevésbé veszélyes. A nő elmosolyodott, gondolván, a doki
megértette, mit szeretne.
Az orvos folytatta: - Nézze, hogy ne kelljen egyszerre két kisbabára vigyáznia,
öljük meg azt, amelyik az ölében van most.
Így tudna egy kicsit pihenni, mielőtt a másik megszületik. Ha meg akarjuk ölni az
egyiket, mindegy melyik az. Az Ön testére semmi veszélyt nem jelentene, ha az ölében
lévő babát választaná.
A hölgy elszörnyedt. - Na de, doktor úr! Milyen szörnyű! Megölni egy gyereket, az bűn!
- Szerintem is, - mondta az orvos ; de nekem úgy tűnt, ez Önnek nem probléma,
és azt gondoltam, akkor ez a legjobb megoldás. Az orvos elmosolyodott, érezte,
érthető volt az álláspontja. Sikerült meggyőznie a mamát arról, hogy nincs különbség
aközött, hogy egy már megszületett gyereket ölnek meg, vagy azt, aki még az anyaméhben van.
A bűn ugyanaz! A szeretet azt mondja: Feláldozom magam, hogy a másiknak jobb legyen.
Az abortusz azt mondja: Feláldozom a másikat, hogy nekem jobb legyen.
 
 
0 komment , kategória:  Tanulságos történetek  
Gyere haza gyermekem !
  2018-05-07 15:00:51, hétfő
 
  A leány életében először minden olyan érdekes volt, de azután minden szertefoszlott, és nem maradt más, mint a nyomorúság. Végül is Chicago alvilágában kötött ki. Zajos mulatságokat csapott barátaival és barátnőivel, szíve mélyén azonban ott volt az elveszett otthon utáni vágy.

Anyja egész éven át várt gyermekére. Szívesen utána ment volna, hogy megkeresse, de hol? A szeretet találékony. Levelet írt. De hová? Leányának címét a bűnügyi rendőség sem tudta már évek óta felfedezni.
Csináltatott magáról egy csomó fényképet, úgy, ahogy volt, a szomorúságtól megöregedve; a képeket papírlapra ragasztotta, és minden egyes papírra felírta:

Gyere haza, Anyád vár!

A képeket azután elvitte azokra a szórakozóhelyekre, ahova a chicagói alvilág járt,
és engedélyt kért, hogy a falra akaszthassa. Vajon ér ez valamit? Elolvassa a lánya? És ha igen, hallgat rá?

Sötét éjszaka volt. Az egyik bárban valami nótát játszott a zenekar. Fiatal nő imbolygott a bárpult felé a bűnbarlangon végig. Lelke üres volt, élete elrontva. Hirtelen megállt, mint akit villám sújtott végig.

A falon egy idős asszony képét látta....

Szívszaggató sikoltás hallatszott: Anyám !

Egy órával később otthon volt.

Csupán négy szó : nem sok !

De ebben a négy szóban benne van annak a levélnek a tartalma is , amit Isten küld Neked.

Gyere haza !

Valaki aki nagyon szeret, vár Rád !

Isten is így vár rád! Ha megfáradtál, eltévedtél akkor ne feledd: Ő mindig vár Reád!
Építsétek egymást
 
 
0 komment , kategória:  Tanulságos történetek  
VIHAR után.
  2018-04-03 19:47:10, kedd
 
  Az eső hajnal óta megállás nélkül esett. A férfi az ablaknál állt. Kémlelte az eget, nem szakadozik-e valahol a felhőzet. Már délfelé járt az idő, mikor az eső csendesedni kezdett. Ingerülten sürgette az ebédet. Azt tervezte, ha eláll az eső, ebéd után kimegy az erdőre, és hazahozza az összegyűjtött rőzsét. Egyáltalán nem volt erre a munkára most alkalmas az idő, de nem törődött vele. Valami rettenetesen szorította a torkát, úgy érezte, ha nem megy ki a szabad levegőre, megfullad. Felesége az ilyen meggondolatlanságért máskor csípős hangon korholta volna, most azonban szótlanul rakta az ebédet az asztalra.

Evés közben kezdte csak csendes szavakkal kérlelni emberét, hogy ne induljon el ilyen időben. Újra eleredhet az eső, elakad a sárban, valami baja is történhet.

A férfi ingerültségének éppen az volt az oka, hogy felesége most nem veszekedett vele, mint máskor, hanem szelíd, csendes szavakkal kérlelte.

Az asszony az utóbbi időben teljesen megváltozott, ellentéte lett korábbi önmagának.

Ez a változás nem bosszantotta volna, de barátai gúnyolódását nem bírta már. Azért gúnyolták, mert engedte, hogy felesége bekeresztelkedjék a hívők közé.

Megvoltak ők egymással. Igaz, hogy napirenden volt a civakodás, veszekedés, de a hosszú idő alatt úgy megszokták, nem is gondoltak arra, hogy másképpen is lehetne élni... Felesége megismerkedett egy házaspárral, akik nemrégen költöztek a faluba.

A férfi baleset következtében elveszítette az egyik lábát, ezért csak ,,sántának" emlegették a faluban. Cipész volt, így elég sokan megfordultak nála.

Híre járt a faluban, hogy amíg a férfi a lábbeliket javítja, a felesége szóval tartja a vendégeket. Az asszony beszéde után - a ,,sánta" jelző mellé - nem sok idő múltán a ,,bibliás" jelző is társult. Az asszony ugyanis a Bibliából beszélt a vendégeknek, meg arról, hogyan kell Istennek tetsző életet élni. Majd bizonyságot tett a saját megtéréséről. Sokan gúnyolták érte, de voltak olyanok is, akik szívesen hallgatták, olyankor is felkeresték őket, amikor nem vittek javítanivalót. Este, amikor a férfi bevégezte a munkát, hosszasan beszélgettek az érdeklődőkkel.

Hamarosan jó néhányan komolyan kezdtek érdeklődni a házaspártól a bibliai igazságokról, a megtérésről. Ezek között volt az ő felesége is. Az asszonynál ekkor következett be a feltűnő változás.

Amikor hazaérkezett a mezőről, a felesége a kapuban várta, segített kifogni a lovakat, a vacsora meg ott párolgott az asztalon.

Korábban nemegyszer előfordult, hogy amikor megérkezett, a kert végéből kellett előkiabálni az asszonyt, a konyha hideg volt, csak akkor kezdett kapkodva valami vacsorát készíteni. Tetszett neki ez a változás. Házuk körül olyan rend volt, mint régen soha. Ezért hát nem bírt különösebb jelentőséggel számára feleségének ez a bejelentése, hogy ő megtért. Azt válaszolta neki, hogy őt nem érdekli, csak vissza ne alakuljon az új rend a régi rendetlenséggé. Nem sokkal később közölte vele felesége, hogy be fog merítkezni. Elmondta, hogy pünkösdkor lesz a bemerítés a szomszéd falu imaházában. Hívta őt is.

Nem ellenkezett, de nem ment el. Nem is lett volna semmi baj, ha délután nem megy el a kocsmába, és nem mondja el a cimboráknak, hogy hova ment az asszony. Ettől kezdve nem hagytak neki békét, állandóan heccelték.

Azért akart most kimenni az erdőre, hogy szabad levegőn kiokoskodjon valamit, amivel vissza tudná tartani a feleségét a hívőktől, hogy megszűnjön a gúnyolódás. Hiába volt a feleségének minden igyekezete, hogy otthon tartsa, nem hallgatott rá, elment.

Az asszony soha nem nyitott ilyen nehéz szívvel kaput a férjének. Nyugtalanság fogta el, mikor utánanézett. Becsukta a kaput, bement a szobába, elővette a Bibliáját, és ahol kinyílott, olvasni kezdte: Uram, a Te irgalmasságod az egekig ér; a Te hűséged a felhőkig. Zsolt. 36,5.

Az olvasott ige valamennyire megvigasztalta, de teljesen nem tudott megnyugodni. Imába foglalta férjét, és Isten oltalmába ajánlotta, úgy kezdett délutáni munkájához.

Kint az erdőn a férfi kifogta a lovat, és a szekér oldalához kötötte. Felnézett az égre, és a legszívesebben már fordult volna vissza. Sűrű felhők tornyosodtak. Vihar készült újra. Nyugalmat erőltetett magára, mert addig nem akart hazamenni, amíg valami ,,okosat" ki nem talált. Gondolkodásra azonban nem volt ideje, mert egy vakító villám mellette hasított át a levegőn és óriásit csattant. Úgy érezte, mintha valaki bedobta volna a szekér alá. Néhány pillanatra elveszítette az eszméletét. Amikor felnézett, a szekér mellett egy hatalmas fa, kettéhasadva, mint egy óriási gyertya, nagy lángokkal égett. A fa másik fele pedig ott feküdt keresztben a szekéren. A ló élettelenül nyúlt el mellette. Az égő fa lángjait a közeli erdészházban is észrevették és többen szaladtak, hogy a tüzet eloltsák.

Amint odaértek, csodálkozva nézték a látványt, ami elébük tárult. Alig vették észre a szekér alól kikecmergő, minden ízében remegő embert... Száraz ruhát adtak rá és hazakísérték a teljesen átázott, egész testében remegő férfit.

Felesége rémülten nyitott ajtót a különös menetnek. Előkerültek a meleg takarók, meg a forró tea...

Amikor férje valamennyire megnyugodott és felengedett, elmondta őszintén, hogy mi volt az oka nyugtalanságának és ingerültségének, s azt is, hogy milyen céllal ment el otthonról.

Beszámolt barátai gúnyolódásairól és arról, hogy nem volt képes megvédeni feleségét, hanem el akarta szakítani a hívőktől. Aztán jött a villám...

Útközben hazafelé mindent átgondolt. Csendesen, mintegy magában mormolta: A suszterék szobája kicsi. Nálunk meg itt van kihasználatlanul a nagyszoba. Ide sokkal többen beférnek, ezután itt kellene tartani az összejöveteleket.

Ide talán még a cimboráim is eljönnének, ha továbbra is barátkozni akarnak velem. Mert hogy én nem fogok többé velük együtt lenni, az biztos.

A lámpa sárgás fénye megszépítette a meghatódottan egymásra néző két ember arcát. Az asszony hálatelt szívvel idézte vissza a délután olvasott igét:
Uram, a Te irgalmasságod az egekig ér; a Te hűséged a felhőkig. Zsolt. 36,5.
 
 
0 komment , kategória:  Tanulságos történetek  
Legyen olyan a napod, amilyennek szeretnéd!
  2018-03-23 20:44:21, péntek
 
  "Sok-sok évvel ezelőtt élt Indiában egy bölcs, aki azt mondta, hogy egy nagy titkot őriz egy varázs ládában, ami az élet minden területén sikeressé teszi, és ezért a világ legboldogabb emberének tartja magát.
Sok irigy király ajánlott neki hatalmat és pénzt, még meg is próbálták ellopni a ládát, mind hiába. Minél jobban próbálkoztak a megszerzésével, annál boldogtalanabbak lettek, mert az irigység nem hagyta élni őket. Így teltek-múltak az évek és a bölcs egyre boldogabb lett.
Egy nap egy kisfiú toppant be hozzá és azt mondta:
- Uram, én is határtalanul boldog szeretnék lenni, mint te. Megmutatod nekem, hogyan érjem el a boldogságot?
A bölcs a gyermek tisztaságát és egyszerűségét látva így szólt:
- Neked megmutatom a boldoggá válás titkát. Gyere velem, és nagyon figyelj: Valójában két ládában őrzöm a boldogság titkát, a szívemben és az eszemben. A nagy titok, pedig nem más, mint egy lépésekből álló sorozat, amit életed végéig követned kell.

Az első lépés az, hogy tudd: Isten minden dologban ott van és ezért szeretned kell Őt, és hálát adnod Neki, mindazért, amid van.

A második lépés, hogy szeresd önmagad és minden nap lefekvéskor és felkeléskor ki kell jelentened:
- Én fontos vagyok, képes vagyok, értékes vagyok, okos vagyok, kedves vagyok, sokat várok magamtól, nincs olyan akadály, amit le ne tudnék győzni. Ezt hívják magas önbecsülésnek.

Harmadik lépés, hogy a gyakorlatban is megvalósítod, amit magadról állítasz. Vagyis ha azt gondolod, hogy okos vagy, viselkedj okosan; ha azt gondolod, hogy képes vagy, tedd meg, amit kitűzöl magad elé; ha azt gondolod hogy nincs akadály, amit ne tudnál legyőzni, akkor tűzzél ki célokat az életedben és harcolj értük amíg el nem éred. Ezt a lépést motivációnak hívják.

Negyedik lépés, hogy ne irigyelj senkit azért, amije van, vagy ami ő maga, ők elérték a céljukat, te érd el a sajátjaidat.

Ötödik lépés, hogy ne őrizgess a szívedben haragot senki iránt; ez az érzés nem fogja hagyni, hogy boldog légy. Hagyd, hogy Isten törvényei tegyenek igazságot, te bocsáss meg és felejts.

Hatodik lépés, hogy ne vedd el azt, ami nem a tiéd, emlékezz, hogy a természet törvényei szerint, ha valakitől elveszel valamit, akkor holnap elvesznek tőled valami értékesebbet annál, amit elvettél. Fizesd meg a tartozásodat, add vissza, ami nem a tiéd, kérj bocsánatot, add oda mindenkinek azt, ami megilleti. Így biztosítod a békédet.

Hetedik lépés: Ne bánj rosszul senkivel. A világ minden élőlényének joga van ahhoz, hogy tiszteljék és szeressék.

És végül a nyolcadik lépés. Mindig mosolyogva kelj fel, és fedezd fel a szépséget és a jót a téged körülvevő dolgokban! Gondolj bele, hogy milyen szerencsés vagy, amiért annyi mindened van, segíts a többieknek, anélkül, hogy arra gondolnál, hogy semmit sem fogsz kapni cserébe; figyeld meg az embereket és fedezd fel bennük a jó tulajdonságaikat, nekik is add át a titkot, hogy győztessé váljanak, és így BOLDOGOK LEGYENEK."

Legyen olyan a napod, amilyennek szeretnéd!

Rási András
(test- és lélekgyógyász)
 
 
0 komment , kategória:  Tanulságos történetek  
A belső szépség
  2018-03-13 18:34:04, kedd
 
 


A szeretet csodálatos dolog. Sosem kell elvennünk valakitől, hogy másnak is adjunk. Mindig jut belőle bőven mindenkinek. Hétéves lányommal, Lisával sétáltunk hazafelé az utcán egy napos délelőtt, amikor két idős hölgy megállt előttünk.
Rámosolyogtak Lisára, és azt mondták: - Tudod, hogy nagyon szép kislány vagy? Lisa csípőre tette a kezét, és unott hangon válaszolt egy sóhaj kíséretében: - Igen, tudom. Lányom látványos beképzeltségétől zavartan kértem bocsánatot a két hölgytől, majd folytattuk utunkat hazafelé. Útközben mindegyre azon gondolkoztam, vajon hogyan beszéljem meg a helyzetet Lisával. Hazaérve leültem, és magam elé állítottam Lisát. Gyengéden így szóltam hozzá: - Lisa, amikor az a két néni megszólított, megdicsérték a küllemedet. Szépnek teremtett az Isten. De az embernek belülről is szépnek kell ám lennie. - Értetlenül nézett rám, így hát folytattam. - Tudod, mitől szép valaki belülről? Lisa komolyan megrázta a fejét. - Nos, a belső szépség a te választásod, drágám, hogy jó gyereke vagy a szüleidnek, jó testvére vagy a nővérednek és a bátyádnak és jó barátja vagy a játszótársaidnak. Törődnöd kell a többi emberrel, drágám. Meg kell osztanod a pajtásaiddal a játékaidat. Gondoskodással és szeretettel kell bánni mindenkivel, aki bajban van, vagy fáj valamije, és barátra van szüksége. Ha így teszel, belülről is szép vagy. Érted, miről beszélek? - Igen, mami. Sajnálom, de ezt nem tudtam-felelte. Megöleltem, megmondtam neki, hogy szeretem, és hogy örülnék, ha nem felejtené el, amit mondtam neki. Többet nem beszéltünk a témáról. Csaknem két évvel később vidékre költöztünk. Egy osztályba jártak egy Jeanna nevű kislánnyal, akinek az édesanyja meghalt. A gyerek apja nemrégiben feleségül vett egy rendkívül életvidám, melegszívű, közvetlen teremetést. Első látásra nyilvánvaló volt, hogy ő és Jeanna remekül megértik egymást. Egy nap megkért, hogy hadd jöjjön át hozzánk Jeanna egy délutánra játszani. A kislány mostohaanyjával úgy beszéltem meg, hogy másnap, a délelőtti foglalkozás után hazaviszem magammal Jeannát. Amikor kihajtottunk a parkolóból, Jeanna megkérdezte: - Meglátogathatnánk a mamát? Tudtam, hogy a mostohaanyja munkában van, így vidáman csak annyit mondtam: - Hát persze. Tudod az utat? Jeanna igennel felelt, és útmutatásai alapján csakhamar a temetőbe vezető, kavicsos úton találtam magam. Először megijedtem, mert elképzeltem, milyen kellemetlenül érinti majd Jeanna szüleit, ha elmondom nekik, mi történt. Ugyanakkor nyilvánvaló volt számomra,hogy a kislánynak nagyon fontos, hogy meglátogassa az anyja sírját, szüksége van rá; és bízik bennem, hogy odaviszem. Ha nemet mondok, abból esetleg azt szűrhetné le, hogy rossz dolog, amit akar. Igyekeztem nyugodnak látszani, mintha elejétől fogva tudtam volna, hová megyünk. Megkérdeztem Jeannát: - Tudod,hol van édesanyád sírja? - Nagyjából tudom - válaszolta. Leparkoltam, ahol mondta, majd kiszálltunk, és körbejártuk a környéket, amíg rá nem találtunk a sírra, melyen a mamája neve állt.
A két kislány a sírkő egyik felére ült, én a másikra, és Jeanna elkezdett mesélni róla, milyen volt az életük odahaza az anyja halálát megelőző hónapokban. Elmondta, mi történt azon a napon, amikor az anyja meghalt. Elég hosszan beszélt. Közben Lisa szeméből patakzott a könny, mindvégig átölelve tartotta Jeannát, és gyengéden simogatta a hátát. - Jaj, Jeanna, annyira sajnálom, hogy anyukád meghalt. Végül Jeanna rám nézett, és azt mondta: - Tudod, én még mindig szeretem az anyukámat, de az új anyukámat is szeretem. A szívem mélyén tudtam, hogy ezért akart idejönni. Rámosolyogtam, és megpróbáltam megnyugtatni. - Tudod, Jeanna, ez a csodálatos a szeretetben. Sosem kell elvennünk valakitől, hogy másnak is adhassunk: Mindig jut belőle bőven mindenkinek. Olyan, mint egy nagyon hosszú gumiszalag, ami megnyúlik, és körülöleli mindazokat, akik fontosak nekünk. Nagyon szép és jó dolog, hogy mindkét anyukádat szereted. Biztos vagyok benne, hogy édesanyád nagyon örül neki, hogy van egy új anyukád, aki szeret és gondoskodik rólad meg a testvéreidről. Visszamosolygott rám, és úgy tűnt, elégedett a válaszommal. Néhány pillanatig csendben ültünk, azután felkerekedtünk. A lányok vígan játszottak ebéd után, amíg Jeanna mostohaanyja meg nem érkezett. Röviden elmeséltem neki, mi történt délután, és miért döntöttem úgy, ahogy, de a részletekre nem tértem ki. Hatalmas megkönnyebbüléssel állapítottam meg, hogy Jeanna mostohaanyja nagyon megértő, és helyesli a döntésemet.
Miután elmentek, felültettem Lisát a konyhaszékre, megcsókoltam az arcát, magamhoz öleltem és a következőket mondtam neki: - Nagyon büszke vagyok rád, Lisa. Nagyszerű barátnője voltál Jeannának ma délután. Biztosan sokat jelentett neki, hogy olyan megértően viselkedtél, odafigyeltél rá, és átérezted a szomorúságát. A lányom kedves, barna szemével komolyan nézett rám, és azt kérdezte: - Mondd, mama, most szép voltam belülről?
Pamela J. De Roy:
 
 
0 komment , kategória:  Tanulságos történetek  
Az Ősanya
  2018-03-08 22:16:46, csütörtök
 
  "Valójában egy antikváriumot kerestem a budai Öreg utcában, amikor egy furcsa cégér ötlött a szemembe, fekete alapon sárgult betűk hirdették: ,,BOLDOGSÁGBOLT". Alatta egy kartonpapíron régies írással: ,,Átalakulás miatt VÉGKIÁRUSÍTÁS". Ejha, gondoltam magamban, ezt meg kell próbálnom, egy kis boldogság sohasem árt, s beléptem. Bent az üzlet tulajdonosa, ránézésre egy legalább kétszáz éves örmény, olyan ruházatban, ami már a millennium idején is avíttnak számított volna épp egy öregedés határán álló nővel tárgyalt, de udvariasan köszöntött, majd így szólt:
- Kérem, nézzen körül, amíg a nagyságos asszonnyal tárgyalok, nézzen körül, hátha talál valami boldogságot, ami a tetszésére talál...

Körbenéztem. Mindenfele könyvespolcok, tematikusan rendezve: ,,szerelem", ,,család", ,,siker", ,,gazdagság", ,,lelki béke", ,,extrém kívánságok"... A polcokon mint könyvek az egyes boldogságok. Azonban nem bírtam ellenállni a kíváncsiságnak és inkább (bevallom, tapintatlanul) a boltosék beszélgetését hallgattam ki.
- Drága nagyságos asszonyom, már hogy ne lenne nagy szerelem? Mindent elsöprő, lángoló, őrült megfelel?
- Igen, azt hiszem, igen.
- Kiváló minőségű, első osztályú áru, Kleopátra is ebből rendelt anno... de meg kell jegyeznem, nem olcsó ez kérem. No lássuk csak: egy úriember, fiatalabbat, vagy idősebbet szeretne?
- Kicsit fiatalabbat, nem sokkal...
- Rendben. Szenvedély minden mennyiségben, ön is szeretne megfiatalodni benne, mások számára is észrevehetően?
- Természetesen.
- Egy pillanat. Az annyi mint: a három gyerekét elveszíti, item a férjét... Az anyagi biztonság továbbá 30 percenttel visszaesik. Csomagolhatom?
- Nem... azt hiszem, ez túl drága. Valami mást nem tud ajánlani? Esetleg valami boldogságot a házasságban?
- Természetesen, nagyságos asszonyom... Egy pillanat. - közben a ,,házasság" feliratú polcon matatott egy kicsit. - Ez azt hiszem megfelelő lesz: Bensőséges szeretet a házastárssal. Azt hiszem, ez megfelelő lesz önnek.
- Ez jól hangzik. Ennek mi az ára?
- Kérem, ez magasabb árfekvésű, de higgye el, megéri. Végre kell hajtania egy lelki megújulást és fel kell hagynia a kacérkodásokkal.
- Valami olcsóbb nincsen esetleg?
- Dehogynem, ahogy a kedves vevő parancsolja. Esetleg csomagolhatok egy kis csípős nyelvet?
- Ez pontosan mit jelent?
- Kiváló pletykálkodási képességet. Bárkiről bármit el tud hitetni, bármilyen rosszindulatú dolgot.
- Hát nem is tudom... Azt hiszem, ez jó lesz. Mi az ára?
- Igazán nem sok: nem lesznek barátai.
- Valóban. Kérem.
- Parancsoljon nagyságos asszonyom, kezeit csókolom. - Miután kilépett a nő az ajtón hozzám fordult: - Sikerült már választania? Ajánlhatok valamit, vagy esetleg még nézelődne?
Szerencsére ebben a pillanatban egy újabb férfi lépett be a boltba.
- Egy kicsit még nézelődnék.
- Ha megengedi, addig kiszolgálom a másik vevőt is.
- Csak tessék.
Az új vevő rögtön a tárgyra tért:
- Karriert szeretnék.
- Természetesen. Nemzetközi cégnél igazgatói állás megfelelő lenne?
- Igen, mindenképp. Mi lenne az ára?
- No, nézzük csak... A családi életét fel kell adnia, item egy kis gyomorfekély.
- Nem is tudom. A családi élet elég nagy ár. Tudna még valamit ajánlani hozzá?
- Természetesen. Egy szívinfarktusért két szabados titkárnőt tudok szállítani. Ez kb. mínusz öt életévet jelent. Csomagolhatom?
- Egyszerre a kettő vagy egymás után?
- Külön-külön. Ha egyszerre kívánja, akkor az összesen... egy pillanat... igen, az mínusz nyolc életév.
- Meggondolhatom? Holnap visszajönnék?
- Sajnos üzletpolitikánk ezt nem teszi lehetővé. Ebbe az üzletbe mindenki csak egyszer léphet be, utána hiába jön vissza, már nem találja a bejáratot.
- Akkor kérem.
- Parancsoljon. - Mikor kettesben maradtunk, az öreg örmény hozzám fordult: - Sikerült választania?
- Nem is tudom...
- Hajaj... - sóhajtott fel - tudja, hogy ez a leggyakoribb mondat, amit ebben a szakmában hallok? 'Nem tudom!' Ma már senki sem tudja, hogy mit akar. Bezzeg régen! Emlékszem, jött egy Júlia nevű úrilány, ő tudta, mit akar: életfogytig tartó szerelmet! És szó nélkül kifizetett érte vagy harminc életévet. Aztán itt volt Giacomo, az a velencei kispap, aki azt kérte, hogy neki legyen a legtöbb erotikus kalandja a világon. Örömmel lemondott cserébe a szerelemről. Biztos halott már róla, Casanova néven lett híres. Vagy emlékszem arra a cingár fiatalemberre, Sanyira, aki azt kérte, hogy híres költő legyen és egy szabad hazában akar meghalni. Örömmel vállalta, ha ezen kívül semmi sem sikerül neki az életben.
Ma már mindenki csak kicsinyes kívánságokkal érkezik. Szerelem, szex, pénz... És azok azoknak is sokallják az árát, pedig higgye el, a piacon mi vagyunk a legolcsóbbak. Nagy cég, nagy múlt, kicsiny árak, ez az üzletpolitikánk...
Kicsit zavartan sütöttem le a szememet, megpróbáltam félrevinni a témát.
- Extrém kívánságokat is tudna teljesíteni?
- Természetesen!
- Mondjuk, ha világuralmat szeretnék kérni?
- Legnagyobb sajnálatomra, abból a gyártó már nem vállal újabb példányt. Tudja, az utolsó darabot egy vékony, bajszos fiatalember vitte el, aki eredetileg Wagner kéziratokat keresett, meg festészeti albumokat...
- Neki milyen árat kellett fizetnie?
- Mindent, amit létrehozott élete folyamán, saját magának kellett elpusztítania, addig nem hallhatott meg. Bonus megkapta, hogy ellenséges fegyver nem fogta.
Talált már valami, Uram?
- Bevallom, kicsit szemezgettem az ,,irodalmi Nobel-díj" feliratú csomaggal...
- Kiváló választás, Imre bátyám is ugyanebből a típusból rendelt.
- Azt hiszem, én is csak azt mondom, amit a vevői többsége: nem is tudom. Azt hiszem, a boldogságot inkább saját magam szeretném megtalálni és nem tudni, milyen árat kell fizetnem érte.
- Tudja mit? Ön ma az utolsó vevőm. Megkapja bonus, amit szeretne.
- Azt hiszem, egy csésze kávét szeretnék.
- Csak egyetlen csésze kávét?
- Igen. Azt szeretném, ha egész életemben minden nap tudnék örülni a sors olyan apró ajándékainak, mint egy csésze kávé. Ha mindig lenne a közelemben valaki, akivel együtt tudom élvezni a frissen főtt kávé zamatát. Nem kell több: minden napra egy apró öröm és az, hogy felismerjem és örülni tudjak ennek.
- Jól meggondolta?
- Igen, tudom, nem nagy boldogság, de legalább biztos.
- Bölcs választás, ha szabad megjegyeznem. A kicsiny dolgok öröme... régen elfelejtett boldogság. Máris csomagolom.
- Nagyon köszönöm. Isten áldja!
- Tiszteletem.
Az ajtóból még visszafordultam: - Kérdezhetek valamit? Azt írta, átalakítja a boltot. Mit fog árulni?
- Boldogtalanságot, kérem. Tudja, úgy látom, ma erre nagyobb igény van.
S alázatos mosollyal becsukta mögöttem az ajtót."

Rozványi Dávid: Boldogságbolt c. novellája
 
 
0 komment , kategória:  Tanulságos történetek  
Egy csepp emberség
  2018-02-26 11:26:36, hétfő
 
  "Jegyeket, bérleteket!" - emelem fel a hangra a fejem, mellettem egy kis öreg hölgy, talán már több mint 75 éves.
Ahogy keresem a zsebemben a jegyem, a szemem sarkából látom, hogy mozdulatlanul ül.
"Asszonyom! A jegyét kérem!" - szól hozzá most az ellenőr.
Az öreg hölgy mosolyogva néz rá és válaszol csendesen:
"Nekem nincs. A dédunokáimhoz utazom Dortmundba.
Sajnos nem tudtam megvenni a jegyet. Mondhatnám, hogy a jegy automata túl bonyolult volt, ahol felszálltam, vagy tehetnék úgy, mint aki időskori demenciában szenved. Talán még el is hinné nekem. De az igazság az, hogy hónap vége van, egyszerűen nem volt elég pénzem a jegyre, de nagyon szerettem volna látni a családomat, ezért kockáztattam."

Az ellenőrt láthatóan meglepi a válasz, elakad a szava.
"Ez a legnagyobb szégyen most az életemben - folytatja a hölgy -, de soha nem hazudtam. Most sem teszem."
A fiatalember csendesen ír valamit, közben beérkezünk az állomásra.
A hölgy szemébe néz, vesz egy mély lélegzetet, majd kis türelmet kér.
Látjuk amint leszáll a vonatról, odamegy a pénztárhoz, kinyitja a saját pénztárcáját. Néhány másodperc múlva jegyeket nyújt át a hölgynek:
"Ezek itt négy utazásra elegendő jegyek, így kétszer láthatja őket ezen a héten!"
Szótlanul nyelem a könnyeimet a nénivel együtt...
 
 
0 komment , kategória:  Tanulságos történetek  
Az igazi otthon
  2017-08-29 15:30:58, kedd
 
  Olvassátok szeretettel:

Egy törött lábú, kopott hokedli áll a tornác kornyadozó léckapuja előtt. Egyik lába rövidebb a többinél, ezért egy nagyobb gurgulyakővel - így hívják felénk a patakból szedett kerek köveket - van aládúcolva. A megszámlálhatatlan apró lyukat azonban, melyet a ,,szúbogár" fúrt magának, aligha lehet már befoldani. Maga az ámbitus igen szép, henger alakú kőoszlopai fehérre meszeltek, s a földről szőlő kúszik egészen a tetőig, árnyékot vetve a ház falára. Az öreg szőlőtőke erős, makacsul kapaszkodik a régi földbe. Vastag, akárcsak az a férfikar, mely jó ötven éve földbe tette... s amely maga is ott nyugszik már, közel annyi éve. Nincs, ki szépen megmetszené, vesszei szabadon törnek az ég felé, a rég tetőcserepeket használva mankóként. A zabolázatlan kacsok megtapadnak a fehér kőoszlopokon, s ahol a meszelés már föltáskásodott, bizony könyörtelenül letúrják azt. Ezeken az apró sebeken látni az oszlop korát, a meszelés rétegei, mint évgyűrűk sorakoznak egymáson. Ahogyan a szőlő teret hódít magának az öreg házon, úgy tárul szemünk elé az élet múlásának lassan hömpölygő folyama. Ezt a folyamot minden reggel két öreg kéz táplálja. A szőlő előtt, a kövekből rakott járda mellett található a kerekeskút. Ennek korát nehéz volna megjósolni. Ha kinyitja az ember a lécből ácsolt ajtaját, megdöbbentő látvánnyal találkozhat. Az egykor vaskos tölgyfacsőrlőbe a sokat csévélt lánc olyannyira belemarta fogait, hogy a roppant gerendadarab mára egyik felén felére vékonyodott. Az idő vasfoga... lassan elmetszi az erős fát. Elmetszi, ha hajtják. Ugyanaz a két kéz hajtja, mely a hokedlira helyezi minden Áldott reggel a fehér, zománcos lavórt, majd felönti a frissen húzott kútvízzel. Amint az elengedett alumíniumvödör imbolygása megáll a lánc végén, a víztükör is kisimul a lavórban, melynek peremére két ráncos, öreg kéz támaszkodik. Így már egészen jól látni a vízre festett képet. Így csak Isten képes festeni, ecset és paletta nélkül, elég neki a napsugár, mely megcsillan a vízen, majd visszatükröződik az emberi orcáról és már kész is a mű. Ennyi volna hát az ember, Isten alkotása... puszta illúzió? Akkor mit ember a ,,birtokának" hisz, az valóban az övé volna? Föld, ház, otthon, állat, növény, gyermek? Hol van az ember és hol van Isten? Hol van otthonuk?

A lavórban egy öreg anyóka arcképe rajzolódik ki. Arcát mély barázdák szelik, szemét szürke fátyolréteg borítja. Nem igen lát már rendesen, de hiszen minek is látna. Kilencven év alatt kezei megtanulták útjukat. Így tűzi kontyba az udvaron hosszú, ősz haját reggelente, így mosdik meg a hideg kútvízben, törli orcáját kérges vászontörölközőbe. Mikor végez, a vizet a szőlő tövéhez önti. Itt született, ebben a házban, s ennek ajtaján fog utószor elindulni. A tornác végében ott az ajtó, kifelé, az utca felé. A méter magas töltésre azonban kívülről nem vezet lépcső. Ezen az ajtón át ember csak egyszer hagyja el a házat... utoljára.

Ez a ház az anyóka otthona. Ez a ház ha mesélni tudna! Elmondaná, miért ül délutánokon át az anyóka a kemencepadkán egyetlen olvasóval a kezében, elmondaná, amire az idős asszony már nem lenne képes, életének történetét.

Kilencen voltak testvérek, s ő volt a legidősebb. Minthogy sokan voltak, igen hamar, tizenhat évesen kellett férjhez mennie, s elhagynia a szülőházat. Még gyerek sem volt, s máris asszony lett. Pedig nem akarta ő még, de megértette édesanyja szavát... így volt a legjobb. Noha férjurát igen nagyon szerette, annak családjánál sosem szokott meg igazán. Nem értették őt, s ő sem értette emezeket. Amit otthon ekképpen tanult, azt itt másképpen kellett, amit otthon ekképpen szerettek, azt itt akképpen szerették. Akkoriban női munkában a gazdasszony döntött a háznál, amely tisztséget anyósa látta el. Így ő osztotta be a fiatalok pénzét, idejét, munkáját... s ha valaki nem illett a ,,rendbe", azzal bizony igen mostohán bántak. Nem volt boldog új otthonában, idegennek érzete magát, s annak is tartották. Nem kímélték a munkában, legalább annyi haszon legyen rajta. Panaszkodnia nem volt kinek. Egy szobában aludtak az öregekkel, mind külön-külön ágyban. Szégyellte bánatát, még férjének sem merte elmondani. A házassága első két évében elkerülte a gyermekáldás. Mikor aztán áldott állapotba került, minden megváltozott. Majd' ugyanannyi munkát végzett, mégis érezte, ez az állapot valami egészen más... s valóban más volt. Kislánya születése után végre igazán boldog lehetett. Külön ágyat kapott, hatalmas sátorlepedővel, melyet még édesanyjával együtt hímeztek egykor. Ebben a szentélyben végre kiteljesedhetett. Férje is érezte a változást s az első csöppséget csakhamar második követte, egy eleven kisfiú. A boldogság azonban nem tarthatott sokáig. A háború kitörte után férjét és apósát elvitték katonának. A ház gazda nélkül maradt, ő pedig ismét egyedül. Nehéz évek jöttek. A gazdaság megérezte a férfierő hiányát. Anyósa férfiként dolgozott, meghazudtolva asszonyi teljesítőképességét, s ezt várta el tőle is. A roppant erőfeszítéseknek köszönhetően a gazdaság azonban fennmaradt, élelem akadt bőségesen. Hanem '44 telén falujukat is elérte a front. Amivel többjük volt, mint más családnak, annyival jutott több a szenvedésből is. Az orosz katonák elől a szomszéd család portáján bújtak el a férfiak s a fiatal asszonyok. A házakban csak az idősebb asszonyok maradtak. Az élelmet a gyerekekkel küldték le az elbújtaknak. Egy nagy trágyadomb alatt volt a búvóhely kialakítva. Innen surrant egy-egy gyerek a kenyérért, melyet titokban félretettek, eldugtak az asszonyok. Így történt ez azon az estén is.
Egy szénaboglyába rejtették el az asszonyok a kenyereket, s mikor nem volt mozgás az udvarok egy-egy gyerek kiosont és megragadott egy kenyeret. Aznap este azonban máshogy történt, mely egy életre nyomott hagyott az emberekben... s ha ma a szürke fátyol mögül könnycseppek indulnak, hát oka van annak. Éppen az a kislány volt soron, az ki édesanyjának megváltója volt, az ki a földre szabott életben a fényt elhozta... most nem bírta el ,,Krisztus testét", félelmében elejtette a kenyeret... éppen egy heverő katona mellé, ki riadtában... lőtt... s a fényhozó holtan rogyott össze. A gyermekét váró anya teste a lövés hallatán görcsbeugrott, zokogva tépte volna fel rejteke ajtaját, ha nem fogják meg erős karok. Abban a pillanatban a föld alatt nagyobb erők csaptak össze a világgal, mit fölötte... egy őrjöngő anya eszét vesztett, reménytelen tusát vívja életüket féltő társaival... szeméből eltűnt az emberi lét, helyén valami túlvilági erő tüze lengett, karjában az izmok és idegek emberfeletti energiákat mozdítottak meg... nem lehet ezt leírni jobban... ott, akkor örökre elveszett valami. Mit Isten adott, az ember elvette.

A megtört asszony nem merte, nem tudta megírni e borzalmat férjének. El akarta mondani, várta a pillanatot, hogy átölhesse urát, hogy kisírhassa magát végre másik felének vállán... csak várta és várta. A pillanat nem jött el. A front elvonult, s nem tért vissza apósa és hitvese sem. Kósza hírek érkeztek, volt, hogy halálukról, volt, hogy fogságba esésükről. Nem ők voltak az egyetlen elmaradtak... öccsei közül ketten is odavesztek. A két asszony magára maradt az egyetlen gyermekkel. Mi tegnap még jól működő gazdaság volt, mára semmivé lett. Ki tegnap még boldog édesanya, szerető feleség volt, mára gyászoló özveggyé lett...

A fiatal anya, gyermekével visszatért az atyai házhoz. Mennyire más volt most ez az otthon... mi egykor boldog gyermekkornak adott helyet, most egy megtépázott asszony menedéke lett. Idővel a sebek gyógyulni kezdtek, s lassan-lassan visszaállt az élet rendje. Az idősödő édesapa értette a gazdálkodást, s hamar a település jobb módú parasztjai közé tartozott a család. A fiatalasszony a munkába temetkezett. Hiába a sanyarú sors, még mindig szép volt, s jó családban élt... akadtak lassan udvarlói is. Akadtak volna, azonban hallani sem akart senki felől... sorra utasította el az érdeklődőket. Egy efféle faluban azonban ez nem járhatott megtorlatlanul. Hamar el is terjedt, hogy ,,ennek és ennek" a szeretője, azért nem akar az újra házasodni. Azonban nem foglalkozott a pletykákkal, némán és üresen tűrte a szóbeszédet... nem volt már ereje, azt elhasználta örökre.

Egy reggelen váratlan vendég érkezett. Mikor meglátta, kábultan rogyott a földre. Ő volt az, igen, visszatért a férfi, az egyetlen ember a világon, aki... hitte, remélte. De ez a férfi már nem az volt. Öt éven át várta a fogságban a pillanatot, hogy átölelhesse kedvesét, magához szoríthassa gyermekeit... és most itt áll, némán, szigorúan nézve feleségére. Nem itt kereste először, hanem régi otthonukban. Anyjától értesült gyermeke haláláról, és a szóbeszédről, felesége hűtlenségéről... Mi öt évig gyűlt benne, egyszerre tompán elsüllyedt valahol, és soha nem tért vissza többé. ,,Itt maradsz?" - ennyit kérdezett csupán. ,,Itt." - ennyi volt a válasz. A tűz mely két embert eggyé olvaszt és az egekbe emel, egyetlen lángcsóva nélkül szürke hamuvá vált... s két ember szívét fekete korom fedte el... örökre. Mit Isten egymásnak alkotott, az ember elválasztotta egymástól.

Maradt hát apja házánál, annak gazdaságában... még két évig. Akkorra a gazda a falu első parasztjai közé tartozott. Ügyesen gazdálkodott, jó földeket vett, jól vetett és jól aratott... szépen gyarapította birtokát. Egy napon aztán a tulajdon, mi elébb helyezte őket a többi családnál, mélyebbre taszította őket mindenkinél. Az emberiség félelmetes dolgokra képes önmaga ellen. A megbecsült gazdából kulák lett, elvették mindenüket, földjeiket, házukat, állataikat... minden tulajdonukat. A gazda nem bírta ezt a terhet... önnön kezével vetett véget életének. Mit Isten segítségével megteremtettek, az ember könyörtelenül lerombolta.

Az asszony és testvére beálltak a TSZ-be, kis idő múlva szolgálati lakást kaptak. Közben családot alapított gyermeke is, megszülettek unokái, mára dédunokái. Az idő elrepült. Unokái külföldre költöztek, elhagyták szülőföldjüket. Eleinte még vissza-visszatértek, aztán lassan ez is elmaradt. Időközben eltemette fiát, ki elintézte a rendszerváltozás után, hogy édesanyja visszakaphassa régi otthonát. Az otthont, ahol családba született, az otthont, melyben egyedül maradt.

Egy törött lábú hokedli áll a tornác előtt. Rajta lavór, s a víztükörben egy arc. Nem, nem az emberé, ez az arc Isten otthona. Az embernek itt e földön nincs tulajdona, de övé minden. Nem azért, hogy birtokolja, hanem hogy ápolja, gondozza mit az Égtől kapott. Az otthonotokat ne keressétek rajtatok kívül... az otthon belül van. Amíg élünk, Isten otthon van mindünkben... Ő a mi örökségünk. Ő teremt új életet férfi és nő által, Ő maga az élet. A házunk, otthonunk elpusztulhat ezerszer is, de míg Ő bennünk van, addig mindig újjáépíthetjük. Az ember elhagyhatja Őt, de Ő sosem hagyja el az embert. Az ember elvehet a másik embertől mindent, de ami belül van, azt sosem veheti el. Mit adunk gyermekeinknek örökségül? Pont ezt a tudást... az egyetlent, mi örökkön való.

Csillagosi
Bejegyezte: Földi Ádám
 
 
0 komment , kategória:  Tanulságos történetek  
Tücsöknek és...
  2017-08-29 14:53:15, kedd
 
 
Olyan tizennégy éves forma lehettem, mikor hozzánk került. Fekete gomb szemei alig látszottak bundája alatt. Szőre olyan fekete volt, mint a sötét éj és ha szeme néha-néha fölcsillant, mintha hullócsillagok villantak volna. Vannak kutyák, melyek már kölyökként is olyan okosan figyelik az embert, mintha minden szót értenének. Ha furcsán szólnak hozzá elfordítja fejét, ha kérdeznek ő felel. Tücsök is ilyen volt... egy szeretetteljes puli, egy igazi társ. Nagymamám társa.
Édesapám hozta egy hideg téli estén. Odakinn fagyos szél fújt, nem vitte le egyből a hodályba, hanem nagyszüleim házában csinált neki vackot. Tücsök sorsa ezzel meg is pecsételődöt. Nagymamám nap nap után kérlelte édesapámat, hagy maradjon még a kis puli, olyan hideg van kint... pedig nem a hideg volt ennek oka, hanem éppen az a melegség, melyet egymás iránt kezdtek érezni. Nagyapám is megszerette a kis pulit, mely igen hamar birtokba vette új otthonát. Ha ember és kutya igaz társakká válnak, akkor közösek lesznek szokásaik, együtt örülnek s együtt búsulnak. Tücsök sosem búsult, ahogyan nagymamám sem... együtt mosolyogtak, együtt nevettek. Mindig ott volt mamám sarkában, aki simogatta, becézgette.
Egy forró nyári napon nagymamám megsajnálta a hosszú loncsos bundájú pulit, s hozzálátott megnyírásához. Tücsök nem volt hozzászokva az efféle szépészeti beavatkozáshoz, egy darabig tűrte -a gazdira való tekintettel -, ám a művelet felénél elszakadt nála a cérna és morcosan odakapott nagymamám kezéhez. Mama nem nyírta tovább, s kicsit talán haragudott is a kutyusra, aki egyébként felettébb mókásan nézett ki nyírott mellkassal és mellső lábakkal... miközben hátul hatalmas bundázatot hordott. Aznap már nem beszéltek egymással...és később sem. Tücsök szégyellte magát, bocsánatot is kért volna nagymamámtól de...
Nagyszüleim háza egy domboldalba van bevágva s a ház "fölött" volt egy nagy istálló és benne ólak sokasága, ahol a jószágot tartották. Egy keskeny kő lépcsősor vitt ki oda. A fészer első felében volt a fából készített nyúlól, szembe vele pedig a széna és lucerna helye. Sokat játszottam itt míg mama etette a nyulakat. Felmásztam a gerendákra, csúszkáltam a szénán, hemperegtem a földön. Azon az estén azonban más feküdt ott... fejénél egy félig megnyírt fekete pulival, aki senkit sem akart odaengedni. Csak édesapámat engedte közelébb, de maga nem távozott... ott ült nagymamám élettelen teste mellett, akitől nem kérhetett többé bocsánatot...
Ketten maradtak. Nagyapám és ő. Mindkettőjüknek nagyon hiányzott. Tücsköt nem nyírta meg többé senki, nem engedte. Ha mamának nem engedte meg, hát mást akkor hogyan is engedhetne magához. Úgy ragaszkodott nagymamám emlékéhez, mint nagyapám, aki élete hátralévő részében egy kék kendőt hordott magával. Mikor azt hitte senki sem látja, elővette, forgatta, markába szorította... látszott hogy nem tudja elengedni. Tücsökben többé nem a kis fekete pulit látta, hanem az egyetlen teremtményt, aki ugyanolyan görcsösen őrzi nagymamám emlékét, mint ő. Társak lettek, sorstársak. Ettől fogva együtt ettek, egyszerre feküdtek s keltek, együtt beszélték meg a világ érthetetlen dolgait.
Pár év alatt sokat romlott nagyapám állapota. Lába egyre jobban fájt s menni igen nehéz volt már. A kőlépcsőn már nem tudott fölmenni... mellette a fűben két hosszú, kikopott vonal vezetett ki az ólakhoz, mintha csak síléc nyoma lenne. Az öregség nyoma volt az. Már csak csoszogni bírt, de minden napnyugtakor kiment az üres nyúlólhoz, ott ült Tücsökkel egy fatőkén és csak akkor jött be, mikor már egészen beesteledett, mikor már senki sem láthatta. Így történt ez nap-nap után, de már egyre nehezebb volt a kimenetel s bejövetel. Egy este arra lettünk figyelmesek, hogy Tücsök a kapunk előtt ugat, hangosan, mondani akar valamit. Siettünk, édesapámmal szinte futottunk utána. Nagyapám ott állt a "Laposon" - így hívták az ólak előtti részt, melyet a hegyoldalból metszettek ki. Úgy állt ott, oly' mereven akár egy szikla. Már két órája ott állott s hiába akarta mozdítani lábát, azok nem engedelmeskedtek. Nem, soha többé. Ágynak esett. Már az ajtóig sem ment el, az mindig nyitva volt, a küszöbön egy kis fekete pulival. Ha látogatók jöttek, átlépték a kis pulit, aki nem volt hajlandó arrébb menni. Az utolsó percig ott feküdt, még akkor is, mikor nagyapámat szépen felöltözve utoljára kihozták azon az ajtón.
A portán, mely Tücsök otthona volt, két ház állott. Egyik a nagyszüleimé, másik nagymamám testvérének családjáé. Hiába vettük Tücsköt magunkhoz, ő mindig csak visszaszökött a megszokott helyére, immáron "ángyiék" oltalmazása alá. Így teltek az évek a "juhászkutya" számára, aki sosem őrzött juhokat... valami sokkal fontosabbat őrzött... nagyszüleim emlékét.
Nagyapám halála óta szomorún járt-kelt az udvarban, egykedvű lett... pár év alatt megöregedett. Egy napon aztán váratlan dolog történt. A juhainkat idegen kutyák megzavarták és egy falka nagyapámék háza fölé keveredett. Tücsök párszor már volt a tanyán - ahonnan korábban mindig megszökött -, ismerte őket, tudta hová valók. Addig kapart, míg ki tudott bújni a kerítés alatt és szaladni kezdett a juhokhoz. Mi már akkor a majorban voltunk, próbáltuk átnézni, hogy mennyi állat hiányozhat még... ekkor láttuk meg a dombtetőn a kis csoportot, mely mögött egy apró fekete puli csahol. Az ösztöne nem hagyta cserben az öreg pulit, haza hajtotta a juhainkat, s mikor látta, hogy azok megindultak a hodály felé, maga visszafordult. Alig vártuk édesapámmal, hogy hazaérjünk, s megsimogathassuk... de hiába siettünk. A nap már ereszkedett lefelé és Tücsöknek nyoma sem volt. Sietve keresésére indultunk, édesapám a juhok nyomán, én pedig a rövidebb úton. Édesapám találta meg... egy bokor tövében feküdt, s a fáradtságtól mozdulni sem tudott. Édesapám fölvette az ölébe és úgy hozta haza az elcsigázódott kis pulit. Hogy miről beszélgettek útközben azt nem tudom, de másnap édesapám lehozta a juhokhoz és soha többé nem akart elszökni...
Tücsök végre igazi pásztorkutya lehetett. Pár hét alatt megfiatalodott, játékosan szaladgált az udvaron... ura volt a majornak. Járt a juhokkal, ha kellett hajtotta a libákat, eligazította a marhát... úgy ragyogott, ahogyan az őszi falevelek ragyognak, mielőtt elszakad az utolsó szál is, mely az ághoz köti őket... s végül lehullanak. Egy dértől fehérlő őszi reggelen a szalmakazal tövében találtuk meg a kis pulit... az örökkévalóságnak álmodott. Már jó ideje nem figyeltük, de ahogyan feküdt, lehetetlen volt nem észrevenni, hogy a hátsó felén még mindig hosszabb, nemezesebb a bundája. Némán egymásra néztünk édesapámmal... hát Ő is elment...
Emléke megérdemli, hogy tovább éljen, ahogyan nagyon sok más társának is, akiknek ugyan nincs ünnepnapjuk a naptárban, de örökre helyük van itt, a szívünkben. <3
 
 
0 komment , kategória:  Tanulságos történetek  
     1/21 oldal   Bejegyzések száma: 203 
2018.05 2018. Június 2018.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 56 db bejegyzés
e év: 459 db bejegyzés
Összes: 7425 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 466
  • e Hét: 1706
  • e Hónap: 26913
  • e Év: 291770
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.