Regisztráció  Belépés
suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!! Suzy Mama
1901.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/20 oldal   Bejegyzések száma: 195 
Az igazi otthon
  2017-08-29 15:30:58, kedd
 
  Olvassátok szeretettel:

Egy törött lábú, kopott hokedli áll a tornác kornyadozó léckapuja előtt. Egyik lába rövidebb a többinél, ezért egy nagyobb gurgulyakővel - így hívják felénk a patakból szedett kerek köveket - van aládúcolva. A megszámlálhatatlan apró lyukat azonban, melyet a ,,szúbogár" fúrt magának, aligha lehet már befoldani. Maga az ámbitus igen szép, henger alakú kőoszlopai fehérre meszeltek, s a földről szőlő kúszik egészen a tetőig, árnyékot vetve a ház falára. Az öreg szőlőtőke erős, makacsul kapaszkodik a régi földbe. Vastag, akárcsak az a férfikar, mely jó ötven éve földbe tette... s amely maga is ott nyugszik már, közel annyi éve. Nincs, ki szépen megmetszené, vesszei szabadon törnek az ég felé, a rég tetőcserepeket használva mankóként. A zabolázatlan kacsok megtapadnak a fehér kőoszlopokon, s ahol a meszelés már föltáskásodott, bizony könyörtelenül letúrják azt. Ezeken az apró sebeken látni az oszlop korát, a meszelés rétegei, mint évgyűrűk sorakoznak egymáson. Ahogyan a szőlő teret hódít magának az öreg házon, úgy tárul szemünk elé az élet múlásának lassan hömpölygő folyama. Ezt a folyamot minden reggel két öreg kéz táplálja. A szőlő előtt, a kövekből rakott járda mellett található a kerekeskút. Ennek korát nehéz volna megjósolni. Ha kinyitja az ember a lécből ácsolt ajtaját, megdöbbentő látvánnyal találkozhat. Az egykor vaskos tölgyfacsőrlőbe a sokat csévélt lánc olyannyira belemarta fogait, hogy a roppant gerendadarab mára egyik felén felére vékonyodott. Az idő vasfoga... lassan elmetszi az erős fát. Elmetszi, ha hajtják. Ugyanaz a két kéz hajtja, mely a hokedlira helyezi minden Áldott reggel a fehér, zománcos lavórt, majd felönti a frissen húzott kútvízzel. Amint az elengedett alumíniumvödör imbolygása megáll a lánc végén, a víztükör is kisimul a lavórban, melynek peremére két ráncos, öreg kéz támaszkodik. Így már egészen jól látni a vízre festett képet. Így csak Isten képes festeni, ecset és paletta nélkül, elég neki a napsugár, mely megcsillan a vízen, majd visszatükröződik az emberi orcáról és már kész is a mű. Ennyi volna hát az ember, Isten alkotása... puszta illúzió? Akkor mit ember a ,,birtokának" hisz, az valóban az övé volna? Föld, ház, otthon, állat, növény, gyermek? Hol van az ember és hol van Isten? Hol van otthonuk?

A lavórban egy öreg anyóka arcképe rajzolódik ki. Arcát mély barázdák szelik, szemét szürke fátyolréteg borítja. Nem igen lát már rendesen, de hiszen minek is látna. Kilencven év alatt kezei megtanulták útjukat. Így tűzi kontyba az udvaron hosszú, ősz haját reggelente, így mosdik meg a hideg kútvízben, törli orcáját kérges vászontörölközőbe. Mikor végez, a vizet a szőlő tövéhez önti. Itt született, ebben a házban, s ennek ajtaján fog utószor elindulni. A tornác végében ott az ajtó, kifelé, az utca felé. A méter magas töltésre azonban kívülről nem vezet lépcső. Ezen az ajtón át ember csak egyszer hagyja el a házat... utoljára.

Ez a ház az anyóka otthona. Ez a ház ha mesélni tudna! Elmondaná, miért ül délutánokon át az anyóka a kemencepadkán egyetlen olvasóval a kezében, elmondaná, amire az idős asszony már nem lenne képes, életének történetét.

Kilencen voltak testvérek, s ő volt a legidősebb. Minthogy sokan voltak, igen hamar, tizenhat évesen kellett férjhez mennie, s elhagynia a szülőházat. Még gyerek sem volt, s máris asszony lett. Pedig nem akarta ő még, de megértette édesanyja szavát... így volt a legjobb. Noha férjurát igen nagyon szerette, annak családjánál sosem szokott meg igazán. Nem értették őt, s ő sem értette emezeket. Amit otthon ekképpen tanult, azt itt másképpen kellett, amit otthon ekképpen szerettek, azt itt akképpen szerették. Akkoriban női munkában a gazdasszony döntött a háznál, amely tisztséget anyósa látta el. Így ő osztotta be a fiatalok pénzét, idejét, munkáját... s ha valaki nem illett a ,,rendbe", azzal bizony igen mostohán bántak. Nem volt boldog új otthonában, idegennek érzete magát, s annak is tartották. Nem kímélték a munkában, legalább annyi haszon legyen rajta. Panaszkodnia nem volt kinek. Egy szobában aludtak az öregekkel, mind külön-külön ágyban. Szégyellte bánatát, még férjének sem merte elmondani. A házassága első két évében elkerülte a gyermekáldás. Mikor aztán áldott állapotba került, minden megváltozott. Majd' ugyanannyi munkát végzett, mégis érezte, ez az állapot valami egészen más... s valóban más volt. Kislánya születése után végre igazán boldog lehetett. Külön ágyat kapott, hatalmas sátorlepedővel, melyet még édesanyjával együtt hímeztek egykor. Ebben a szentélyben végre kiteljesedhetett. Férje is érezte a változást s az első csöppséget csakhamar második követte, egy eleven kisfiú. A boldogság azonban nem tarthatott sokáig. A háború kitörte után férjét és apósát elvitték katonának. A ház gazda nélkül maradt, ő pedig ismét egyedül. Nehéz évek jöttek. A gazdaság megérezte a férfierő hiányát. Anyósa férfiként dolgozott, meghazudtolva asszonyi teljesítőképességét, s ezt várta el tőle is. A roppant erőfeszítéseknek köszönhetően a gazdaság azonban fennmaradt, élelem akadt bőségesen. Hanem '44 telén falujukat is elérte a front. Amivel többjük volt, mint más családnak, annyival jutott több a szenvedésből is. Az orosz katonák elől a szomszéd család portáján bújtak el a férfiak s a fiatal asszonyok. A házakban csak az idősebb asszonyok maradtak. Az élelmet a gyerekekkel küldték le az elbújtaknak. Egy nagy trágyadomb alatt volt a búvóhely kialakítva. Innen surrant egy-egy gyerek a kenyérért, melyet titokban félretettek, eldugtak az asszonyok. Így történt ez azon az estén is.
Egy szénaboglyába rejtették el az asszonyok a kenyereket, s mikor nem volt mozgás az udvarok egy-egy gyerek kiosont és megragadott egy kenyeret. Aznap este azonban máshogy történt, mely egy életre nyomott hagyott az emberekben... s ha ma a szürke fátyol mögül könnycseppek indulnak, hát oka van annak. Éppen az a kislány volt soron, az ki édesanyjának megváltója volt, az ki a földre szabott életben a fényt elhozta... most nem bírta el ,,Krisztus testét", félelmében elejtette a kenyeret... éppen egy heverő katona mellé, ki riadtában... lőtt... s a fényhozó holtan rogyott össze. A gyermekét váró anya teste a lövés hallatán görcsbeugrott, zokogva tépte volna fel rejteke ajtaját, ha nem fogják meg erős karok. Abban a pillanatban a föld alatt nagyobb erők csaptak össze a világgal, mit fölötte... egy őrjöngő anya eszét vesztett, reménytelen tusát vívja életüket féltő társaival... szeméből eltűnt az emberi lét, helyén valami túlvilági erő tüze lengett, karjában az izmok és idegek emberfeletti energiákat mozdítottak meg... nem lehet ezt leírni jobban... ott, akkor örökre elveszett valami. Mit Isten adott, az ember elvette.

A megtört asszony nem merte, nem tudta megírni e borzalmat férjének. El akarta mondani, várta a pillanatot, hogy átölhesse urát, hogy kisírhassa magát végre másik felének vállán... csak várta és várta. A pillanat nem jött el. A front elvonult, s nem tért vissza apósa és hitvese sem. Kósza hírek érkeztek, volt, hogy halálukról, volt, hogy fogságba esésükről. Nem ők voltak az egyetlen elmaradtak... öccsei közül ketten is odavesztek. A két asszony magára maradt az egyetlen gyermekkel. Mi tegnap még jól működő gazdaság volt, mára semmivé lett. Ki tegnap még boldog édesanya, szerető feleség volt, mára gyászoló özveggyé lett...

A fiatal anya, gyermekével visszatért az atyai házhoz. Mennyire más volt most ez az otthon... mi egykor boldog gyermekkornak adott helyet, most egy megtépázott asszony menedéke lett. Idővel a sebek gyógyulni kezdtek, s lassan-lassan visszaállt az élet rendje. Az idősödő édesapa értette a gazdálkodást, s hamar a település jobb módú parasztjai közé tartozott a család. A fiatalasszony a munkába temetkezett. Hiába a sanyarú sors, még mindig szép volt, s jó családban élt... akadtak lassan udvarlói is. Akadtak volna, azonban hallani sem akart senki felől... sorra utasította el az érdeklődőket. Egy efféle faluban azonban ez nem járhatott megtorlatlanul. Hamar el is terjedt, hogy ,,ennek és ennek" a szeretője, azért nem akar az újra házasodni. Azonban nem foglalkozott a pletykákkal, némán és üresen tűrte a szóbeszédet... nem volt már ereje, azt elhasználta örökre.

Egy reggelen váratlan vendég érkezett. Mikor meglátta, kábultan rogyott a földre. Ő volt az, igen, visszatért a férfi, az egyetlen ember a világon, aki... hitte, remélte. De ez a férfi már nem az volt. Öt éven át várta a fogságban a pillanatot, hogy átölelhesse kedvesét, magához szoríthassa gyermekeit... és most itt áll, némán, szigorúan nézve feleségére. Nem itt kereste először, hanem régi otthonukban. Anyjától értesült gyermeke haláláról, és a szóbeszédről, felesége hűtlenségéről... Mi öt évig gyűlt benne, egyszerre tompán elsüllyedt valahol, és soha nem tért vissza többé. ,,Itt maradsz?" - ennyit kérdezett csupán. ,,Itt." - ennyi volt a válasz. A tűz mely két embert eggyé olvaszt és az egekbe emel, egyetlen lángcsóva nélkül szürke hamuvá vált... s két ember szívét fekete korom fedte el... örökre. Mit Isten egymásnak alkotott, az ember elválasztotta egymástól.

Maradt hát apja házánál, annak gazdaságában... még két évig. Akkorra a gazda a falu első parasztjai közé tartozott. Ügyesen gazdálkodott, jó földeket vett, jól vetett és jól aratott... szépen gyarapította birtokát. Egy napon aztán a tulajdon, mi elébb helyezte őket a többi családnál, mélyebbre taszította őket mindenkinél. Az emberiség félelmetes dolgokra képes önmaga ellen. A megbecsült gazdából kulák lett, elvették mindenüket, földjeiket, házukat, állataikat... minden tulajdonukat. A gazda nem bírta ezt a terhet... önnön kezével vetett véget életének. Mit Isten segítségével megteremtettek, az ember könyörtelenül lerombolta.

Az asszony és testvére beálltak a TSZ-be, kis idő múlva szolgálati lakást kaptak. Közben családot alapított gyermeke is, megszülettek unokái, mára dédunokái. Az idő elrepült. Unokái külföldre költöztek, elhagyták szülőföldjüket. Eleinte még vissza-visszatértek, aztán lassan ez is elmaradt. Időközben eltemette fiát, ki elintézte a rendszerváltozás után, hogy édesanyja visszakaphassa régi otthonát. Az otthont, ahol családba született, az otthont, melyben egyedül maradt.

Egy törött lábú hokedli áll a tornác előtt. Rajta lavór, s a víztükörben egy arc. Nem, nem az emberé, ez az arc Isten otthona. Az embernek itt e földön nincs tulajdona, de övé minden. Nem azért, hogy birtokolja, hanem hogy ápolja, gondozza mit az Égtől kapott. Az otthonotokat ne keressétek rajtatok kívül... az otthon belül van. Amíg élünk, Isten otthon van mindünkben... Ő a mi örökségünk. Ő teremt új életet férfi és nő által, Ő maga az élet. A házunk, otthonunk elpusztulhat ezerszer is, de míg Ő bennünk van, addig mindig újjáépíthetjük. Az ember elhagyhatja Őt, de Ő sosem hagyja el az embert. Az ember elvehet a másik embertől mindent, de ami belül van, azt sosem veheti el. Mit adunk gyermekeinknek örökségül? Pont ezt a tudást... az egyetlent, mi örökkön való.

Csillagosi
Bejegyezte: Földi Ádám
 
 
0 komment , kategória:  Tanulságos történetek  
Tücsöknek és...
  2017-08-29 14:53:15, kedd
 
 
Olyan tizennégy éves forma lehettem, mikor hozzánk került. Fekete gomb szemei alig látszottak bundája alatt. Szőre olyan fekete volt, mint a sötét éj és ha szeme néha-néha fölcsillant, mintha hullócsillagok villantak volna. Vannak kutyák, melyek már kölyökként is olyan okosan figyelik az embert, mintha minden szót értenének. Ha furcsán szólnak hozzá elfordítja fejét, ha kérdeznek ő felel. Tücsök is ilyen volt... egy szeretetteljes puli, egy igazi társ. Nagymamám társa.
Édesapám hozta egy hideg téli estén. Odakinn fagyos szél fújt, nem vitte le egyből a hodályba, hanem nagyszüleim házában csinált neki vackot. Tücsök sorsa ezzel meg is pecsételődöt. Nagymamám nap nap után kérlelte édesapámat, hagy maradjon még a kis puli, olyan hideg van kint... pedig nem a hideg volt ennek oka, hanem éppen az a melegség, melyet egymás iránt kezdtek érezni. Nagyapám is megszerette a kis pulit, mely igen hamar birtokba vette új otthonát. Ha ember és kutya igaz társakká válnak, akkor közösek lesznek szokásaik, együtt örülnek s együtt búsulnak. Tücsök sosem búsult, ahogyan nagymamám sem... együtt mosolyogtak, együtt nevettek. Mindig ott volt mamám sarkában, aki simogatta, becézgette.
Egy forró nyári napon nagymamám megsajnálta a hosszú loncsos bundájú pulit, s hozzálátott megnyírásához. Tücsök nem volt hozzászokva az efféle szépészeti beavatkozáshoz, egy darabig tűrte -a gazdira való tekintettel -, ám a művelet felénél elszakadt nála a cérna és morcosan odakapott nagymamám kezéhez. Mama nem nyírta tovább, s kicsit talán haragudott is a kutyusra, aki egyébként felettébb mókásan nézett ki nyírott mellkassal és mellső lábakkal... miközben hátul hatalmas bundázatot hordott. Aznap már nem beszéltek egymással...és később sem. Tücsök szégyellte magát, bocsánatot is kért volna nagymamámtól de...
Nagyszüleim háza egy domboldalba van bevágva s a ház "fölött" volt egy nagy istálló és benne ólak sokasága, ahol a jószágot tartották. Egy keskeny kő lépcsősor vitt ki oda. A fészer első felében volt a fából készített nyúlól, szembe vele pedig a széna és lucerna helye. Sokat játszottam itt míg mama etette a nyulakat. Felmásztam a gerendákra, csúszkáltam a szénán, hemperegtem a földön. Azon az estén azonban más feküdt ott... fejénél egy félig megnyírt fekete pulival, aki senkit sem akart odaengedni. Csak édesapámat engedte közelébb, de maga nem távozott... ott ült nagymamám élettelen teste mellett, akitől nem kérhetett többé bocsánatot...
Ketten maradtak. Nagyapám és ő. Mindkettőjüknek nagyon hiányzott. Tücsköt nem nyírta meg többé senki, nem engedte. Ha mamának nem engedte meg, hát mást akkor hogyan is engedhetne magához. Úgy ragaszkodott nagymamám emlékéhez, mint nagyapám, aki élete hátralévő részében egy kék kendőt hordott magával. Mikor azt hitte senki sem látja, elővette, forgatta, markába szorította... látszott hogy nem tudja elengedni. Tücsökben többé nem a kis fekete pulit látta, hanem az egyetlen teremtményt, aki ugyanolyan görcsösen őrzi nagymamám emlékét, mint ő. Társak lettek, sorstársak. Ettől fogva együtt ettek, egyszerre feküdtek s keltek, együtt beszélték meg a világ érthetetlen dolgait.
Pár év alatt sokat romlott nagyapám állapota. Lába egyre jobban fájt s menni igen nehéz volt már. A kőlépcsőn már nem tudott fölmenni... mellette a fűben két hosszú, kikopott vonal vezetett ki az ólakhoz, mintha csak síléc nyoma lenne. Az öregség nyoma volt az. Már csak csoszogni bírt, de minden napnyugtakor kiment az üres nyúlólhoz, ott ült Tücsökkel egy fatőkén és csak akkor jött be, mikor már egészen beesteledett, mikor már senki sem láthatta. Így történt ez nap-nap után, de már egyre nehezebb volt a kimenetel s bejövetel. Egy este arra lettünk figyelmesek, hogy Tücsök a kapunk előtt ugat, hangosan, mondani akar valamit. Siettünk, édesapámmal szinte futottunk utána. Nagyapám ott állt a "Laposon" - így hívták az ólak előtti részt, melyet a hegyoldalból metszettek ki. Úgy állt ott, oly' mereven akár egy szikla. Már két órája ott állott s hiába akarta mozdítani lábát, azok nem engedelmeskedtek. Nem, soha többé. Ágynak esett. Már az ajtóig sem ment el, az mindig nyitva volt, a küszöbön egy kis fekete pulival. Ha látogatók jöttek, átlépték a kis pulit, aki nem volt hajlandó arrébb menni. Az utolsó percig ott feküdt, még akkor is, mikor nagyapámat szépen felöltözve utoljára kihozták azon az ajtón.
A portán, mely Tücsök otthona volt, két ház állott. Egyik a nagyszüleimé, másik nagymamám testvérének családjáé. Hiába vettük Tücsköt magunkhoz, ő mindig csak visszaszökött a megszokott helyére, immáron "ángyiék" oltalmazása alá. Így teltek az évek a "juhászkutya" számára, aki sosem őrzött juhokat... valami sokkal fontosabbat őrzött... nagyszüleim emlékét.
Nagyapám halála óta szomorún járt-kelt az udvarban, egykedvű lett... pár év alatt megöregedett. Egy napon aztán váratlan dolog történt. A juhainkat idegen kutyák megzavarták és egy falka nagyapámék háza fölé keveredett. Tücsök párszor már volt a tanyán - ahonnan korábban mindig megszökött -, ismerte őket, tudta hová valók. Addig kapart, míg ki tudott bújni a kerítés alatt és szaladni kezdett a juhokhoz. Mi már akkor a majorban voltunk, próbáltuk átnézni, hogy mennyi állat hiányozhat még... ekkor láttuk meg a dombtetőn a kis csoportot, mely mögött egy apró fekete puli csahol. Az ösztöne nem hagyta cserben az öreg pulit, haza hajtotta a juhainkat, s mikor látta, hogy azok megindultak a hodály felé, maga visszafordult. Alig vártuk édesapámmal, hogy hazaérjünk, s megsimogathassuk... de hiába siettünk. A nap már ereszkedett lefelé és Tücsöknek nyoma sem volt. Sietve keresésére indultunk, édesapám a juhok nyomán, én pedig a rövidebb úton. Édesapám találta meg... egy bokor tövében feküdt, s a fáradtságtól mozdulni sem tudott. Édesapám fölvette az ölébe és úgy hozta haza az elcsigázódott kis pulit. Hogy miről beszélgettek útközben azt nem tudom, de másnap édesapám lehozta a juhokhoz és soha többé nem akart elszökni...
Tücsök végre igazi pásztorkutya lehetett. Pár hét alatt megfiatalodott, játékosan szaladgált az udvaron... ura volt a majornak. Járt a juhokkal, ha kellett hajtotta a libákat, eligazította a marhát... úgy ragyogott, ahogyan az őszi falevelek ragyognak, mielőtt elszakad az utolsó szál is, mely az ághoz köti őket... s végül lehullanak. Egy dértől fehérlő őszi reggelen a szalmakazal tövében találtuk meg a kis pulit... az örökkévalóságnak álmodott. Már jó ideje nem figyeltük, de ahogyan feküdt, lehetetlen volt nem észrevenni, hogy a hátsó felén még mindig hosszabb, nemezesebb a bundája. Némán egymásra néztünk édesapámmal... hát Ő is elment...
Emléke megérdemli, hogy tovább éljen, ahogyan nagyon sok más társának is, akiknek ugyan nincs ünnepnapjuk a naptárban, de örökre helyük van itt, a szívünkben. <3
 
 
0 komment , kategória:  Tanulságos történetek  
Elsírtam magam, amikor elolvastam ezt a történetet!
  2017-06-25 18:40:12, vasárnap
 
  10 éve nem látta a fiát egy anya. Egy nap eldöntötte, hogy elmegy hozzá,hogy meglátogatja. Szívszaggató, ami ezután történt!

Az anyám fél szemére vak volt. Utáltam ezért... szégyelltem. Egy ócskapiacon dolgozott, kisebb tárgyakat gyűjtött, és megpróbálta valamivel drágában eladni.



Emlékszem egy napra, mikor anyám értem jött az iskolában. Nagyon kínosan éreztem maga. Nem értem, hogyan tehetett ilyent? Dühösen rá néztem, majd elszaladtam, egészen hazáig. Másnap az összes osztálytársam rajtam röhögött. Azt kívántam, bárcsak ne lenne anyám. Ki is mondtam, amit gondolok: Anya, miért vagy félszemű? Miért vagy annyira csúnya? Miért nem halsz meg már végre?!

Ő nem válaszolt. Akkor kicsit rosszul éreztem magam, de ugyanakkor jól is, mert kimondtam végre, ami rég bennem volt. Lehet azért voltam ilyen, mert ő sosem büntetett meg semmiért.

Aznap este felébredtem, majd kimentem a konyhába, hogy egy pohár vizet igyak. Anya ott ült a széken, és sírt. Ránéztem, majd fogtam magam és visszamentem aludni.

Tudtam, hogy azért sír, mert megbántottam, de utáltam, mert csak egy szeme volt, és mert szegények voltunk.

Akkor eldöntöttem, hogy ha majd felnövök, sikeres ember leszek. Keményen tanultam, egyetemre mentem, jól kereső állást kaptam, végül meg is nősültem, sikerült megvennünk egy házat is, és két gyermekünk született.

Egy nap valaki kopogott az ajtón. Anyám volt az...

A kislányom nyitott ajtót. ,,Ki vagy? Nem ismerlek! - mondta, majd sírva elrohant, mert megijedt. Akkor mérges lettem. ,,Hogy képzeled, hogy idejössz, és megijeszted a lányomat. Takarodj innen! MOST!"

,,Nagyon sajnálom, lehet eltévesztettem a házszámot" - mondta.

Majd eltűnt, és én megkönnyebbültem.

Pár nap múlva osztálytalálkozóra kaptam meghívást. Azt hazudtam a feleségemnek, hogy üzleti útra kell mennem. Mivel találkozó a régi otthonom közelében volt, így gondoltam megállok és benézek. A lakás üres volt. A szomszédok szóltak, hogy anyám pár nappal ezelőtt meghalt. Nem sírtam.

A konyhaasztalon egy levél volt lerakva. Kinyitottam.

Fiam!

Úgy érzem, hogy rövidesen meg fogok halni. Megígérem, hogy többé nem foglak meglátogatni. Vajon, te meg fogsz néha látogatni? Nagyon hiányzol. Örültem, mikor megtudtam, hogy eljössz az osztálytalálkozóra, de én eldöntöttem, hogy nem fogok odamenni... mindezt a te érdekedben tettem. Mikor még nagyon kicsi voltál, történt egy baleset, amiben elvesztetted az egyik szemedet. Az orvos közölte, hogy ha akarom, az én szememet át tudják ültetni. Nem haboztam, odaadtam neked, hogy ne csúfoljanak majd az osztálytársaid.

Sosem haragudtam rád, bármit is tettél. Te jelentettél nekem mindent!

A világ összeomlott bennem. Gyűlöltem magam, ahogyan szegény anyámmal viselkedtem. Egész este csak sírtam, és a bocsánatáért könyörögtem.
filantropikum.com
 
 
0 komment , kategória:  Tanulságos történetek  
Valakinek szüksége van rám!
  2017-06-23 19:04:23, péntek
 
  Sziasztok! Tudom, hogy itt többségében háziasszonyok vagytok és kevesebb a kisgyermekes Anyuka, de úgy gondolom nem gond ha megosztom Veletek ezt a hosszabb írást, a kedvencemet <3
"Valakinek szüksége van rád!
Fogalmam sincs, hogy ki mondta ezt először, de eleinte egy kicsit idegesített is ez a mondat. Ha épp sikerült pár percet elcsennem, hogy
lezuhanyozzak, már jöttek is: &#8220;Valakinek szüksége van rád! A baba sír!" Vagy ha épp leültem volna, annak tudatában, hogy a kislányom épp alszik, máris hallottam a nyöszörgését, és vele együtt a többieket: " Anya, valakinek szüksége van rád!" Rendben, hallottam! És akkor azt még nem is említem, hogy valaki mindig éhes, megsebesült, nem találja a zoknija párját, jégkockát akar a vizébe, vagy kér egy ölelést, egy puszit, egy mesét.
Vannak napok, amik végtelennek tűnnek, a
folyamatos készenléti állapot monotóniája pedig végsőkig kimerít. Aztán egyszer csak rádöbbentem, hogy nekik RÁM van szükségük. Nem valaki másra, sőt, egyetlen egy emberre sem az egész földkerekségen - csak
és kizárólag rám. Minél hamarabb elfogadom, hogy az, hogy anya vagyok azt jelenti, hogy soha nem kapcsolhatok ki teljesen, annál hamarabb megtalálom a békét az életemnek ebben az őrült szakaszában. Az anyaság az én kötelességem, privilégium és megtiszteltetés
számomra. Készen állok, hogy mindig ott legyek, amikor valakinek szüksége van rám - akár nappal, akár éjjel. Anyának lenni azt jelenti, hogy amikor hajnali egykor épp lefekszem az ágyba, a kislányom felsír álmában. Anyának lenni azt jelenti, hogy a párommal hetek óta nem volt egy normális beszélgetésünk. Anyának lenni azt jelenti, hogy kávén és hideg ételmaradékokon élek. Anyának lenni azt jelenti, hogy a gyerekem szükségleteit az enyémek elé helyezem - méghozzá gondolkodás nélkül. Anyának lenni azt jelenti, hogy az egész testem fáj a fáradtságtól, de a szívem telve van
szeretettel. Biztosan eljön majd az a nap, amikor senkinek nem lesz rám szüksége. A gyerekem egyszer csak kirepül, és a saját életével lesz elfoglalva. Lehet, hogy egy nyugdíjas otthonban töltöm utolsó éveimet, figyelve, ahogy elenyészik a testem. Akkor már senkinek nem lesz rám szüksége. Talán még teher is leszek mások számára. Biztosan meglátogat majd, de az ölelésem többé már nem az otthont jelenti a számára, a csókjaim pedig nem gyógyítják meg a sebeit. Nem lesz több apró, kitisztítani való csizma, vagy ki suvickolni való biztonsági öv. Nem lesz több esti mesélés. Nem kell már könyörögni senkinek, hogy menjen ki végre játszani a kertbe. Nem kell többé egyetlen táskát sem ki- és bepakolni. Biztos vagyok benne, hogy fájni fog a szívem, és arra vágyom majd, hogy halljam a vékony kis hangocskát, amint azt
kiabálja: &#8220;Anya, valakinek szüksége van rád!"
Úgyhogy most megtalálom a szépséget az éjszakai virrasztásban. Csendben ülünk és nézzük a hóesést. Csak én és a kisbabám vagyunk ébren, a szomszéd házak nyugodtak és csendesek. Egyedül mi látjuk, ahogy az árnyak táncolnak a falon. Csak ő és én halljuk a bagolyhuhogást a távolban. Együtt kucorgunk a takaró alatt, miközben álomba ringatom. Hajnali négy óra van. Kimerült vagyok és frusztrált, de minden rendben van, mert neki szüksége van rám. Egyedül rám. És lehet, hogy nekem is szükségem van rá. Hamarosan végigalussza majd az éjszakákat. Lehet, hogy egy napon tolószékben fogok ülni, és a karjaim üresek
lesznek, és ezekről az éjszakákról fogok álmodni: amikor a gyermekemnek még szüksége volt rám, és csak mi ketten voltunk az egész világon. Élvezhetem, hogy szükség van rám? Néha igen, de sokszor bizony fárasztó, sőt kimerítő ez a folyamatos készenléti állapot. De nem is az a lényeg, hogy mindig élvezzem, hiszen kötelességről van szó. Isten anyának teremtett.Anya, Anya, Anya! Igen. Egész nap, minden nap. Ez a munkám. És el kell ismernem, ez életem legkeményebb melója...
Valaha volt időm. Magamra. Most azonban a lábkörmeim segítségért kiáltanak. A melltartóm kicsit máshogy áll. Nem tudok nézőközönség
nélkül lezuhanyozni. Elkezdtem szemránckrémet használni. És ez mind az anyaságom bizonyítéka -vagyis azé, hogy valakinek szüksége van rám.
Múlt éjszaka három órakor apró kezecskék
ébresszettek fel. Éreztem, amint engem keresnek matatva. " Anya " Aztán egy kicsit hangosabban:" Anya!" " Igen!", suttogtam alig hallhatóan. Hatalmas szünet. A gyermekem óriási szemei villognak a sötétben. &#8220;Szeretlek!" És már feküdt is vissza aludni. De a szavai ottmaradtak a hűvös éjszakai levegőben. Bárcsak kinyúlhatnék és megfoghatnám és magamhoz ölelhetném azokat a szavakat! Mosolyogva fekszem, és szinte félek, nehogy a lélegzésemmel elfújjam ezt a csodálatos
emléket. Lassan visszaalszom, és hagyom,
hogy szavai befészkeljék magukat a szívembe.
Egy napon a gyermekből felnőtt válik. Nem fog
senki többé édes szavakat suttogni a fülembe
hajnalok hajnalán. Csak az üzenetrögzítő zúg majd, és a párom horkol mellettem. Nyugodtan alszom majd, hiszen nem kell már síró kisbabákhoz, beteg kisgyerekekhez felkelnem. És mindez emlékké foszlik. Úgyhogy nem ábrándozom többé azokról a napokról, amikor minden könnyebb lesz. Mert az igazság az, hogy noha könnyebb igen, de jobb soha nem lesz annál, ami most van. Most, amikor
tele vagyok foltokkal és ételmaradékokkal. Amikor azok a kövér kis karok a nyakam köré fonódnak. A ma tökéletes. &#8220;Egyszer majd" egyedül fogok zuhanyozni és pedikűrözni. &#8220; Egyszer majd " visszakapom önmagamat. De ma egész lényemet nekik adom, és fáradt vagyok, koszos, és annyira szeretnek, hogy mennem kell.
Valakinek szüksége van rám!"
Alberté Király Anikó irása
 
 
0 komment , kategória:  Tanulságos történetek  
Juhász és az idegen
  2017-06-18 13:18:48, vasárnap
 
  Egy idős juhász a réten legelteti a nyáját, amikor a közeli országúton egy vadonatúj Mercedes tűnik elő a porfelhőből. Az autó hirtelen megáll a juhász mellett, a lehúzott ablakon kiszól egy öltönyös fickó:
- Uram! Ha megmondom, pontosan hány birkája van, nekem ad közülük egyet?
A juhász végigméri a fickót, és rábólint:
- Nem bánom.
A fiatalember kiszáll az autóból, előveszi a laptopját, az Interneten felcsatlakozik egy GPS műholdas navigációs rendszerre, beszkenneli a területet, megnyit egy táblázatot, elküld egy e-mailt, hamarosan választ kap, majd odafordul az öreghez:
- Pontosan 2714 birkája van.
- Valóban - feleli a juhász - válasszon egyet a nyájból.
Az idegen kiválaszt egy állatot, és beteszi az autóba.
A juhász utánaszól:
- Ha megmondom, mi a foglalkozása, visszaadja a juhomat?
- Persze! Miért ne?
- Maga vállalkozási tanácsadó.
- Tényleg az vagyok. Hogy találta ki?
- Nem volt nehéz. Maga egyszerűen csak megjelent itt, holott senki nem hívta. Jutalmat akart egy olyan válaszért, amit már eleve tudtam, egy olyan kérdésre, amit senki nem kérdezett. Ráadásul semmit sem tud a munkámról... Na, és akkor most visszaadja a kutyámat?
 
 
0 komment , kategória:  Tanulságos történetek  
Telefonhívás a 21.stázadban
  2017-06-18 13:13:30, vasárnap
 
 
- Halló! Sarki Pizza?
- Nem Uram, ez Google Pizza!
- Óh, bocsánat, akkor rossz számot hívtam...
- Nem Uram, jó számot hívott! Csak a Google megvásárolta az üzletet.
- Oké. Akkor szeretnék rendelni...
- Rendben Uram. A szokásosat?
- Hogyhogy a szokásosat? Ön ismer engem?
- Az adatbázisunk szerint a legutóbbi 12 alkalommal Ön vastag tésztájú
pizzát rendelt sajttal, kolbásszal és szalonnával.
- Igen, pontosan. Most is azt szeretnék...
- Uram, javasolhatnék most valami mást? Egy finom salátatálat?
Jégsalátát sárgarépával, ruccolával és paradicsommal?
- Micsoda? Utálom a zöldségeket!
- Elnézést Uram, de hadd hívjam fel a figyelmét, hogy túl magas a
koleszterin szintje!
- Micsoda? Ezt meg honnan veszi?
- A telefonszáma alapján be tudtuk azonosítani, és így hozzá tudunk
férni az Ön orvosi laboratóriumi eredményeihez az utóbbi 7 évből.
- Oké, de akkor sem akarom a zöldségeket. Egyébként pedig ne féltsenek,
mert szedek gyógyszert a koleszterin szintemre!
- Bocsánat Uram, de nem rendszeresen szedi azt a gyógyszert! A
kereskedelmi adatbázisunk szerint az utóbbi 4 hónapban mindössze egyszer
vásárolt egy 30 tablettás csomagot az Ön utcája végén található
gyógyszertárban.
- Ugyan már, ez semmit sem bizonyít... Egy másik gyógyszertárból
vásároltam a többit.
- Ne haragudjon Uram, de ez sem lehet, hiszen nem látjuk ezt a kiadást
az Ön bankkártya adatbázisán.
- Készpénzzel vásároltam, nem bankkártyával.
- No de a banki elszámolásán sem látszik, hogy ennyi készpénzt felvett
volna!
- Vannak más készpénzes forrásaim is!
- Na de Uram! Az adóbevallásában ez nem szerepel. Reméljük, hogy nem
tagadott le valami bevételi forrást az Adóhatóság elől!?
- HAGYJON ENGEM BÉKÉN, MENJEN A FENÉBE!
- Sajnálom Uram, de remélem megérti, hogy ezeket az információkat mi
kizárólag az Ön érdekében gyűjtjük és használjuk!
- ELÉG! Elegem van a Google-ból, facebook-ból, twitter-ből,
whatsapp-ból és a többiből. Ki akarok szállni! Elmegyek egy lakatlan
szigetre, ahol nincs Internet, kábel TV, és senki aki folyamatosan
figyelne és kémkedne utánam!
- Megértem Uram! De fel kell hívjam a figyelmét, hogy ehhez előbb meg
kell újítania az útlevelét, mivel az 6 héttel ezelőtt lejárt...
 
 
0 komment , kategória:  Tanulságos történetek  
Melyiket válasszam?
  2017-06-12 16:01:25, hétfő
 
  Egy asszony elmegy a nőgyógyászhoz, és így szól: - Doktor úr, óriási bajban vagyok
és nagyon nagy szükségem lenne a segítségére. A gyermekem még nincs egy éves, és
megint terhes lettem. Nem akarok ilyen közeli korú gyerekeket. - Rendben, mit
szeretne tőlem?
- Azt szeretném, hogy szakítsa meg a terhességemet, nagyon számítok Önre.
Az orvos gondolkodóba esik, majd így szól: - Azt hiszem, van egy jobb megoldás, ami
az Ön számára is kevésbé veszélyes. A nő elmosolyodott, gondolván, a doki
megértette, mit szeretne.
Az orvos folytatta: - Nézze, hogy ne kelljen egyszerre két kisbabára vigyáznia,
öljük meg azt, amelyik az ölében van most.
Így tudna egy kicsit pihenni, mielőtt a másik megszületik. Ha meg akarjuk ölni az
egyiket, mindegy melyik az. Az Ön testére semmi veszélyt nem jelentene, ha az ölében
lévő babát választaná.
A hölgy elszörnyedt. - Na de, doktor úr! Milyen szörnyű! Megölni egy gyereket, az bűn!
- Szerintem is, - mondta az orvos ; de nekem úgy tűnt, ez Önnek nem probléma,
és azt gondoltam, akkor ez a legjobb megoldás. Az orvos elmosolyodott, érezte,
érthető volt az álláspontja. Sikerült meggyőznie a mamát arról, hogy nincs különbség
aközött, hogy egy már megszületett gyereket ölnek meg, vagy azt, aki még az
anyaméhben van.
A bűn ugyanaz! A szeretet azt mondja: Feláldozom magam, hogy a másiknak jobb legyen.
Az abortusz azt mondja: Feláldozom a másikat, hogy nekem jobb legyen.
 
 
0 komment , kategória:  Tanulságos történetek  
JÉZUS levele
  2017-06-08 12:43:29, csütörtök
 
  Szeretném elmondani neked,milyen nagyon szeretlek,
Hogy érdekel a sorsod,és szeretném ha elbeszélgethetnénk.
Ma reggel,amikor felébredtél a csodálatos napfényben,mely betöltötte szobád, Ott voltam az ágyad mellett,
Reméltem,hogy azt mondod nekem: "JÓ REGGELT!"-de nem tetted.
Azt gondoltam, talán túl korán van még És ezért nem vettél észre.
Próbáltam felhívni figyelmedet,
Amikor az ablakod kinyitottad sietve,
Friss levegővel csókoltam meg arcod.
Rád árasztottam a virágok édes és illatos szelencéjét,
A madarak csicsergésében szerelmi dalt énekeltem neked.
Te elmentél mellettem,siettél.
Később figyeltelek,amikor a barátaid társaságában voltál,
Nagyon jól elbeszélgettetek.
Ó,mennyire szerettem volna,ha velem is váltasz néhány szót,
Közelebb jöttem. Reméltem,hogy mondasz nekem valamit,
De elmentél,és nem vettél észre.
Délután küldtem neked,friss megelevenítő esőt,
És rád mosolyogtam minden cseppjével.
Kiáltottalak mennydörgő hangon
Hátha-hátha meghallasz.
Azután festettem neked,egy csodálatos naplementét,
Majd minden csillagból rád tekintettem...
Remélve,hogy meglátsz,és te is ezt teszed.
De csalódtam...most is!
Éjjel amikor ágyban voltál,rád árasztottam a holdfényt
És ezzel emlékeztettelek arra,hogy nem felejtelek el.
Reméltem,hogy most elalvás előtt beszélgethetünk
Te egy szót sem szóltál hozzám. Ez nagyon fájt nekem.
Mégis vigyázok rád és remélem,hogy holnap észreveszed jelenlétem.
De mindennap így ment ez. Folytattam kinyilatkoztatásom,hogy majd barátul választasz Én úgy viselnék rád gondot,mint senki más.
Szeretetem irántad mélyebb a tengernél,és magasabb az égnél.
Örök szeretettel szeretlek,ezért vagyok ilyen jó hozzád.
Azt szeretném,hogy együtt járjunk Annyi mindent szeretnék veled közölni
A TE javadért kérlek válaszolj Nekem:
JÉZUS:AKI NAGYON SZERET TÉGED!
 
 
0 komment , kategória:  Tanulságos történetek  
Melyiket válasszam?
  2017-06-08 12:42:33, csütörtök
 
  Egy asszony elmegy a nőgyógyászhoz, és így szól: - Doktor úr, óriási bajban vagyok
és nagyon nagy szükségem lenne a segítségére. A gyermekem még nincs egy éves, és
megint terhes lettem. Nem akarok ilyen közeli korú gyerekeket. - Rendben, mit
szeretne tőlem?
- Azt szeretném, hogy szakítsa meg a terhességemet, nagyon számítok Önre.
Az orvos gondolkodóba esik, majd így szól: - Azt hiszem, van egy jobb megoldás, ami
az Ön számára is kevésbé veszélyes. A nő elmosolyodott, gondolván, a doki
megértette, mit szeretne.
Az orvos folytatta: - Nézze, hogy ne kelljen egyszerre két kisbabára vigyáznia,
öljük meg azt, amelyik az ölében van most.
Így tudna egy kicsit pihenni, mielőtt a másik megszületik. Ha meg akarjuk ölni az
egyiket, mindegy melyik az. Az Ön testére semmi veszélyt nem jelentene, ha az ölében
lévő babát választaná.
A hölgy elszörnyedt. - Na de, doktor úr! Milyen szörnyű! Megölni egy gyereket, az bűn!
- Szerintem is, - mondta az orvos ; de nekem úgy tűnt, ez Önnek nem probléma,
és azt gondoltam, akkor ez a legjobb megoldás. Az orvos elmosolyodott, érezte,
érthető volt az álláspontja. Sikerült meggyőznie a mamát arról, hogy nincs különbség
aközött, hogy egy már megszületett gyereket ölnek meg, vagy azt, aki még az anyaméhben van.
A bűn ugyanaz! A szeretet azt mondja: Feláldozom magam, hogy a másiknak jobb legyen.
Az abortusz azt mondja: Feláldozom a másikat, hogy nekem jobb legyen.
 
 
0 komment , kategória:  Tanulságos történetek  
Lefelé a lejtőn (Moldova György)
  2017-06-03 19:53:06, szombat
 
  Egy még fiatalos, a gondokban megőszült ötvenhét éves asszony meséli:
- Mikor nyugdíjba mentem, úgy éreztem, kinyílt előttem a világ. Se kutyám, se macskám, csak magammal kellett foglalkoznom, megvalósítottam életem két nagy vágyát: vettem egy piros kalapot, és megtanultam síelni. A piros kalapot aztán elraktam a szekrény mélyére, mert a barátnőim ,,hamiskártyásnak" kezdtek becézni, tudniillik hogy tökre pirosat teszek, de a síelés fokozatosan a szenvedélyemmé vált. A Normafa laposabb lejtőin kezdtem, a trénerem eleinte nem sokat várt tőlem, azt ajánlotta, hogy vegyek néhány erős edzést, és hagyjam abba, de én kitartottam, egyre meredekebb lejtőkre is kimerészkedtem, végül tavaly úgy döntöttem, hogy kimegyek Ausztriába, és megpróbálkozom a nagy alpesi pályákkal.
Befizettem egy kilencnapos tiroli útra, és vettem kéz alatt egy csodálatos egybeszabott kék síoverált, csupa zseb, csupa cipzár, térdben párnázva, bokában raffolva, mit mondjak, gyönyörű darab volt.
És este - mert azért nem akartam túl sok szemtanút, ott álltam a tubenthali pályán. Istenem, én, Kovács Valéria a Népszínház utcából, hátsó udvar, csiga lépcső, vettem egy mély lélegzetet, aztán elindultam.
Az első szakasz simán ment, a nagy meredek előtt egy kis pihenő részen megálltam egyet lihegni. De nemcsak lihegni kellett, hanem egyebet is,úgy látszik, felfázhattam, mivel a dolog igen sürgősnek látszott, már nem tudtam volna visszamenni a szállásunkra, körülnéztem, és nem láttam senkit, lekuporodtam.
Egy baj volt, a szuper overálomat nem lehetett szétkapcsolni, csak egyben húzhattam le, a pulóvert a nyakamba, így válltól bokáig teljes natúr szépségemben mutatkoztam. Egyszóval lekuporodtam, és a költővel szólva a munka éppen dandárjában volt, mikor legnagyobb megdöbbenésemre a síléc megindult alattam - úgy látszik, rosszul vágtam le a hóekehelyzetet.
Először csak szép lassan csúsztam, aztán felgyorsultam, és kísérteties sebességgel vágtattam lefelé a meredek lejtőn. Ha nem akartam kitörni a nyakam, fel kellett állnom és felvennem a szabályszerű testtartást, a pulóverem a nyakamban, a bugyi, az overál a bokámon. Mit mondjak, voltam már boldogabb is, végig azt hajtogattam magamban:
- Istenem, ha túlélem, adok ezer forintot az új Nemzeti Színházra.
Végül megcéloztam egy bokrot, a bokor már nem tudott kitérni, kificamítottam a csuklóm, de az ép kezemmel végre fel tudtam húzni a bugyimat. A hegyi mentők értem jöttek, és lekísértek az elsősegélyhelyre, a bőrkanapén egy öregfiú feküdt ideiglenes kötéssel a törött lábán, síléce roncsaival akkor
gyújtottak be a kályhába.
Míg az orvosra vártunk, beszélgetésbe elegyedtünk.
- Ön szintén kezdő, uram?
- Én, nagyságos asszonyom? Negyven éve síelek. Alsó-Ausztria többszörös lesiklóbajnoka vagyok,
és most először sérültem meg.
- Mi történt?
- Ez maga volt a pokol, asszonyom. Siklok lefelé a pályán a magam nyugodt ritmusában, mikor mögülem felbukkan egy boszorkány, a pulóverje a nyakában, az overálja a bokáján, egyébként teljesen meztelen, még a vakbél-operációjának a helye is látszott - egyébről nem is beszélve. Üvöltve, teljes sebességgel elvágtatott mellettem, annyira megdöbbentem, hogy nekimentem egy fának. De csak kerüljön a kezembe ez a boszorkány. Ön is az ő áldozata volt, asszonyom?
- Én is - mondom, és eltöprengtem, hogy mennyi levonással adnák vissza a nyolcnapi üdülési díjat?
 
 
0 komment , kategória:  Tanulságos történetek  
     1/20 oldal   Bejegyzések száma: 195 
2017.11 2017. December 2018.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 16 db bejegyzés
e év: 471 db bejegyzés
Összes: 6963 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1024
  • e Hét: 2153
  • e Hónap: 23119
  • e Év: 449978
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.