Esedezik színed előtt Magyarország,
Fáradt kezét segítségért nyújtja Hozzád,
Te kezedbe teszi sorsát,
Rabságából, édes mentő, hogy kihoznád.
Előtted sír egész ország könyörögve,
Hiszen Tied századoktól minden rögje.
István király szent örökje Isten után
Benned bízik mindörökre.
Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért,
Győzelemmel verje vissza ellenségét,
Rabságának vesse végét,
Adja neki égen-földön üdvösségét.
A keresztfához megyek,
Mert máshol nem lelhetek
Nyugodalmat lelkemnek.
S ott talállak, ó, Szűz Anya,
Fájdalom közt, bágyadozva,
Tőr veré át lelkedet.
Mely gyötrelem volt Neked
Isteni szülöttedet
Látni szegény jászolban!
S midőn annyi ellenségek
Romlására esküvének:
Tőr veré át lelkedet.
De midőn ezek felett
Láttad, mennyit szenvedett,
Szenvedett az ártatlan!
Láttad őt a Kálvárián,
Két lator közt a keresztfán,
Kínodat ki mérje meg!
A nap elsötétedett,
Ennyi kínt nem nézhetett,
Borzadván rengett a föld!
Sírt, kesergett, gyászolt minden
Az egész nagy természetben:
De gyötrelmed nagyobb volt!
Ezt, ó, fájdalmas Anya,
Mind értem tűrted vala,
Értem, háládatlanért!
Ki Fiadat megvetettem,
És keresztre feszítettem,
Ó, én kárhozat fia!
Most a lelkiismeret
Életemnek átka lett,
Istenem, hová legyek?
Nincs lelkemnek csendessége,
Rettent a bűn szörnyűsége:
Jaj, kétségbe kell esnem!
Ah, de fülembe hata
Szent Fiad e szózata:
"Ím Anyád, ó, tanítvány!"
Tanítványa én is voltam,
Míg a bűnre nem hajlottam,
Ő engem is rád bízott.
Ne nézd bűnös-létemet,
Hanem a szeretetet,
Mely értem a fán vérzett!
Fájdalmaid, ó, Szűz Anya,
Indítsanak bűnbánatra,
Hogy kegyelmet nyerhessek.
Magasan áll a Golgota ormán A szent kereszt, elhagyatva, árván. Csak egy angyal zokog ott magában, Elmerülve méla fájdalmában. Ó, ha én is ott lehettem volna, Mint a zápor, a könnyem úgy folyna. Minden csepp vért százszor megcsókolnék, Nem mennék el soha többé onnét. Vértől ázott keresztnek fája Az angyalnak könnye csorog rája. Sírva néz a töviskoronára melytől elhalt az ég s föld Királya. Ó, ha akkor ott lehettem volna, Mint a zápor, a könnyem úgy folyna. Meghasadna, megrepedne szívem, Ott zokognék a kereszt tövében. Egyedül állunk melletted, Uram, Néma szívvel és bűnbánóan. Sok a vétkünk, mint a tenger árja, Sír a lelkünk, tekints néha rája. Ó, ha mi ezt előbb tudtuk volna, Lelkünk bűnnek rabja most nem volna, hogy te Uram a Golgota ormán, minket vársz oly elhagyatott árván.
Jézus, te égi szép, tündöklő fényű név Legszentebb itt alant, e föld színén, Benned van irgalom, Terólad zeng dalom Erőd magasztalom, ragyogj felém! Az élet száz veszély, én lelkem mégse félj Míg Ő tart karjain, hű mestered! Elhagynak emberek, mit árt, ha Ő veled? Töröld le könnyedet, Jézus szeret. Akaratod nekem mutasd meg szüntelen Ne rejtsd el, mesterem tetszésedet Alázattal tele hadd merüljek bele Hisz idegenbe jár itt gyermeked! Tisztíts meg teljesen, szenteld meg, Hadd legyen fényedből fénysugár az életem. Míg a homályon át a lelkem otthonát, Világosságodat elérhetem!
Magasan áll a Golgota ormán
A szent kereszt, elhagyatva, árván.
Csak egy angyal zokog ott magában,
Elmerülve méla fájdalmában.
Ó, ha én is ott lehettem volna,
Mint a zápor, a könnyem úgy folyna.
Minden csepp vért százszor megcsókolnék,
Nem mennék el soha többé onnét.
Vértől ázott keresztnek fája
Az angyalnak könnye csorog rája.
Sírva néz a töviskoronára
melytől elhalt az ég s föld Királya.
Ó, ha akkor ott lehettem volna,
Mint a zápor, a könnyem úgy folyna.
Meghasadna, megrepedne szívem,
Ott zokognék a kereszt tövében.
Egyedül állunk melletted, Uram,
Néma szívvel és bűnbánóan.
Sok a vétkünk, mint a tenger árja,
Sír a lelkünk, tekints néha rája.
Ó, ha mi ezt előbb tudtuk volna,
Lelkünk bűnnek rabja most nem volna,
Hogy Te Uram a golgota ormán,
Minket vársz oly elhagyatott árván.
A keresztfához megyek, Mert máshol nem lelhetek Nyugodalmat lelkemnek. S ott talállak, ó, Szűz Anya, Fájdalom közt, bágyadozva, Tőr veré át lelkedet. Mely gyötrelem volt Neked Isteni szülöttedet Látni szegény jászolban! S midőn annyi ellenségek Romlására esküvének: Tőr veré át lelkedet. Ezt, ó, fájdalmas Anya, Mind értem tűrted vala, Értem, háládatlanért! Ki Fiadat megvetettem, És keresztre feszítettem, Ó, én kárhozat fia!Ne nézd bűnös-létemet, Hanem a szeretetet, Mely értem a fán vérzett. Fájdalmaid, ó szűz Anya, Indítsanak bűnbánatra, Hogy kegyelmet nyerhessek.
Szűz Mária égi anyám, ó hallgasd meg az én imám,
hozzád szólok benned bízva, szomorúak nagy vigasza.
Sok bánat a földi életem, segíts nekem elviselnem.
Nyújtsd ki mennyből Szent kezedet, segíts vinni keresztemet.
Kérjed értem Szent fiadat,tudom jól, hogy terád hallgat.
Hogy majd az ő Szent nevében köszönthetlek fönt az égben.
Ó hallgasd meg kérésemet, hogy dicsérjem Szent nevedet.
És fogadd el az én imám, Szűz Mária édes anyám.
A keresztfa tövében letérdelek én,
Kezemben a könyvvel imádkozom én.
A feszületről Jézus néz le rám,
Arca fájdalomban úszik, de mosolyog reám.
Halkan kérdezem, miért?
Ő csak annyit mond: érted, s mindenkiért.
Bár ne tennéd, Jézusom! Kiáltok fel én,
S erre kérdezi Ő csendben, miért?
Mert hatalmadnál fogva leigázhattad őket,
Kik gyűlöletből kereszthalálra ítéltek!
Valóban. - szólt Jézus. - De én szeretetből teszem ezt értetek,
Mennyei Atyám nem akar megölni benneteket!
De Téged igen, Uram? - kérdeztem.
Így volt megírva. - válaszolta.
Nem értem. - mondottam.
Jézus válaszolta: Nem kell értened, csak hinned,
Hogy megváltottalak, neveden szólítottalak.
Hogyan Uram? - kérdeztem.
Vállamon bűneidet vittem, s mikor meghalok, azokat
Mennyei Atyám elé viszem. - Jézus mondotta.
Nem értem, Uram! - válaszoltam.
Nem baj. De elhiszed? - kérdezte Jézus.
Hiszem Uram! Mert Te Magad mondtad!
A keresztfa tövében letérdelek én,
Átgondolom bűneim, és megbánom azokat én.
xMagazin
Offline
