Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 33 
A remete panasza
  2018-02-10 15:08:56, szombat
 
  Garai Gábor

A remete panasza

Istenkezében nyugszik a kezem,
olykor kísért az elszalasztott éden,
de a világtól szemem elfedem,
sohasem égtem a vágynak tüzében,
a szépség bennem fehér, testtelen
s a csönd özönén ringatózva érzem
az illatot, mely hitemből terem -
a szóözön künn gomolyog sötéten,
s a testekkel telik csak a verem:
engem a kín igézete tart féken,
s bizony még a halált sem rettegem,
mert ég vitéze edzi gyenge vérem -
csak azt nem tudom, mi az életem,
habár a bűnök béklyóit letéptem,
és hiszem már, hogy nincsen végzetem,
és nincs jövőm, nincs kezdetem, megértem -
mégis fátyolos arccal hirdetem,
vigasztalan magányom sűrűjében:
hiába rágtam át az életem,
az igéret hegyére el nem értem -
s még az Isten se szánja tévedésem.
 
 
0 komment , kategória:  Garai Gábor versei  
Szabadság
  2018-02-03 12:41:02, szombat
 
  Garai Gábor

Szabadság

Nélküled eltikkadok.
lecsuklom, nem is vagyok,
munkám, mint ólomsúlyt cipelem;
nélküled öntudatlan
vánszorgok kábulatban,
nélküled nincs szerelem.

Nélküled csak magány van,
mély űr az éjszakában,
saját hamvukba hulló csillagok,
és bénaság a testben,
s a lélek, készületlen,
mindennapos halállal társalog.

Nélküled minden álom,
csak éheztet parázslón,
és nem old föl se kín, se kábulat;
nélküled lassan össze-
húzódik nyöszörögve
az elkínzott, szemérmes öntudat.

De általad ha mélyet
lélegzem, újra élek,
és szállok újra önmagam felett;
s múlik tőlem a rontás -
mások által vagyok más,
s leszek a legtöbb: az egészben egy.
 
 
0 komment , kategória:  Garai Gábor versei  
Visszfény
  2018-02-01 19:06:56, csütörtök
 
  GARAI GÁBOR

VISSZFÉNY

"ki méltó látni a csodát,
az a csodát magában hordja"
(Babits)

Aki méltó, - magában hordja
a szépet s az álmélkodást,
tulajdon visszfényét ragyogja,
magától kér feloldozást.

Aki méltatlan, ki e földi
lét törvényének rabja csak,
magában nem tud tündökölni,
s lerogy saját súlya alatt.

De fölkél, ha más terhe nyomja-
- emeli vállát -
s szárnya nő.
Szerelmét lánggal lobogózza,
s megőrli szívét az idő.

 
 
0 komment , kategória:  Garai Gábor versei  
Magyarul
  2018-02-01 19:05:08, csütörtök
 
  Garai Gábor

Magyarul

Miféle beszéd ez?
Idegen meg nem érti.
S aki csak ezt beszéli -
mindenütt idegen.

Vízözön örvényében elárvult égi fészek,
hogy tudtál megmaradni,
keselyűk őrületében,
lomb-szőtte gerle-szállás,
testvértelen magányban?

Ki hoz neked naponként olajágat?
Ki nógat a partra:
megtérhetsz szárazon?!
Hisz vérhabos sziklák közt értél partot te mindig,
s örök forgásban kerülget a téboly,
mint pontot a pörgő tér,
a bezárult kör közepében...
Nap. Ég. Hal. Kő. Szél. Víz...
Szeretsz?
Szeretlek!

Viszlek magammal, anyám sütötte kenyérkét.
Megáztatlak idegen tengerekben,
s tisztán kiemellek a hullám-törte hínárból.
Mint testté lett csoda - létem a rendjeled:
százszor kiirtott néped -
ki tudja, hogy? -
élve maradt!
No lám, a boldogabbak bámulva körülállnak -
s egy árva szót sem értenek az egészből.

De mint élő vizet ízlellek én:
hitvallásom vagy, s álorcám, ha kell;
lég-gyökerem,
megtartóm messzi-földön,
s haza-vezérlő pásztor-csillagom.

 
 
0 komment , kategória:  Garai Gábor versei  
Álmodj
  2018-02-01 19:01:47, csütörtök
 
  Garai Gábor

Álmodj

Álmodj egy szebb világot,
hol tenger a fény,
ott hol a béke az égig ér...
Álmodd,
hogy a szeretet örökké él,
a szívekben derű és senki nem fél.
Álmodd,
hogy az álmaid valóra váljanak,
és elkerül minden
mi szívednek fájhat.

 
 
0 komment , kategória:  Garai Gábor versei  
Tél
  2018-01-30 17:10:49, kedd
 
  Garai Gábor

Tél

Csomókban hanyatló gesztenyelevél,
éjjel ujjaidhoz érkezett a tél.
Disznótoros faggyal támad az idő,
tűleveli füsttel telnék a tüdő,
boróka levével telnék a torok,
háborog a hideg, foga csikorog.

Engem ugyan űzhet, el nem fog a fagy,
lélekmelegítőm utamon te vagy;
tekinteted röpdös, karcsú madarát
kerülik a felhők, varjak, vadkacsák.
Zúzmara-sziromban hangod kanyarog,
hópehely-viharban kedved kavarog,
minden lélegzetem ízeddel telik:
szállok - más tipródik, vagy a körmeit fújja,
és bort nyakal - te is szállsz velem,
nincs szükségem szeszre, fűt a szerelem.
 
 
0 komment , kategória:  Garai Gábor versei  
Fényes idő...
  2017-12-26 22:34:41, kedd
 
  Garai Gábor

Fényes idő...

Fényes idő. Az esték is fehérek.
Gyermekkori telekből hull a hó.

Ablakomban a régi kép megéled :
most indul a lámpagyújtogató;
hosszú botján láng-pillangót lobogtat,
s tudom, hogy titka és varázsa van . . .

Míg léptei az utcánkban kopogtak,
a Dobozgyár dorombolt nyájasan.

Lámpagyújtó leszek - döntöttem el akkor,
s most vallat a könyörtelen gyerekkor:
felnőtt-e bennem vagy elhalt a szó?

S magamnak újra mindent megigérek,
míg szemem a fehérlő tájba réved,
s elmúlt telekből hull át, hull a hó.
 
 
0 komment , kategória:  Garai Gábor versei  
Töredékek a szerelemről
  2017-11-29 19:24:03, szerda
 
  GARAI GÁBOR

Töredékek a szerelemről

Ki megvigasztaltad a testem,
áldott legyen a te neved.
Hazug voltál, hiú, hitetlen?
Vakmerőbb, mint a képzelet!
Hová hullsz? Én meszes közönybe.
Nincs áhítat már nélküled.
Csak nemléted fekete szörnye,
és kábulat és szédület.
És csönd. Irgalmatlan magányom
többé már meg nem osztja más.
Vár végső szégyenem: halálom.
S nincs nélküled feltámadás.
*
Lehet, csak a hibátlan testedet
szerettem, s föltárult, elengedett
szépséged gyújtottam ki a szilaj
szenvedély képzelt lángcsóváival?
Lehet, hűséged, vadságod csupa
varázsolt rongy volt, festett glória:
én rábűvöltem rajongón - te csak
eltűrted jámbor hóbortjaimat?
Lehet, hogy így volt.
Akkor is neked
köszönök mindent - s elvégeztetett.
Fönntart még a tőled vett lendület.
Már semmi sem leszek tenélküled.
*
Immár aligha változom meg:
minden vonásom végleges.
Mi eddig eszmém s mámorom lett,
eztán sorsom törvénye lesz.
*
Aláaknázott terepen
lépkedek feszes nyugalomban.
Dühöm csak jelentéktelen
legyek dünnyögésére robban:
a folytonos életveszély
morajától szemem se rebben;
minden reményem benned él,
halálomnál véglegesebben.
*
Mire megszüljük egymásnak
magunkat,
kihordunk annyi kínt, kívül-belül,
hogy elszakadni egyikünk se tudhat
többé a másiktól:
feltétlenül
valljuk egymást, mint gyermekét az
anyja. -
S akkor ha majd fájdalmak súlya
nyom,
fele bánatod én veszem magamra,
és bűneid felét is vállalom.
*
Mióta szeretlek, eszméletem
minden percében rád emlékezem,
álmomban is te őrzöl meg talán,
rólad tudósit munka és magány,
veled lep meg hajnalom, alkonyom,
s hozzád megyek, ha tőled
távozom.
*
Nincs itt más lehetőség:
lélek-fogytig a hűség
szálai két szeretetnek
végképp összeszövettek...
 
 
0 komment , kategória:  Garai Gábor versei  
Ősz a hegyen
  2017-11-09 22:54:15, csütörtök
 
  Garai Gábor

Ősz a hegyen

Sűrűsödik a táj:
a dér-pettyes avarra
leszivárog a barna,
bársonyos félhomály.

Mégis elmúlt a nyár.
Lomb-fosztó szél sikoltoz:
a lanka zöld-bozontos,
de a gerinc kopár.

Gyanútlan őz-suta
áll odafönt; szemében
se félelem, se szégyen
(futnia nincs hova),

csak forgatja szelíd
szájában, lassan, enyhe
bánattal, elmerengve
az ősz vad ízeit.
 
 
0 komment , kategória:  Garai Gábor versei  
Ha a szerelem elhagyott
  2017-09-08 14:45:56, péntek
 
  Garai Gábor

Ha a szerelem elhagyott

Mert ha a szerelem elhagyott,
kipattogzik arcodon vékony
fehér rétegben a védtelenség,
mint omló falon a salétrom;

mert ha a szerelem elhagyott,
csak loholsz az utcán szorongva,
elbűvöl s nyomban megaláz
minden parázna szoknya;

és nyelved száraz kőporban forog,
ha elalszol, kifoszt az álom,
ébren lábaid fércen rángatod;
parázson jársz, parázson...

És tarkódig felperzselődsz;
tagjaid hamuként elomolnak,
mozdulataidról az otthonosság
arany páncélja leolvad.

Vad fogaid élesen összeverődnek,
tekinteted röpte kileng, és
míg kívül a forróság emészt,
belülről ráz a didergés...

Mert ha megcsal, ha elhagy a kedves,
azt elviselheted még,
de jaj, ha veszni hagyod a magad
érette való szerelmét!

Mert minden idegen lesz neked akkor,
s kipattogzik arcodon vékony
fehér rétegben a védtelenség,
mint omló falon a salétrom.

Futnál - menedékül a megkövült közöny
nyirkos barlangjai várnak:
takaródzhatsz melegedni magadba,
mint bundájába az állat. -

Hát ezért vagy inkább hű, keserűn is,
nem ereszted az elveszítettet;
körömmel ezért behegedt sebeid
újra csak újra kikezded.

S élsz felelősen, mint a sebesült harcos:
ki bevégzi naponta, mit rendel a nap,
míg izmai közt bolyong a szilánk, mely
végül szivébe szalad.
 
 
0 komment , kategória:  Garai Gábor versei  
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 33 
2018.01 2018. Február 2018.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 215 db bejegyzés
e év: 567 db bejegyzés
Összes: 9671 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 425
  • e Hét: 5877
  • e Hónap: 62158
  • e Év: 162188
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.