Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 31 
Ne írj, ha nem lehet
  2018-04-08 14:54:45, vasárnap
 
  Őri István

Ne írj, ha nem lehet

Ne írj, ha nem lehet
csak gondolj rám s ez elég
- tudom, hogy megteszed -
mert a gondolat ideér
a gondolat elér
nincs idő nincs messzeség
csak diadal
a gondolat megvígasztal

Ne írj, ha nem lehet
csak gondolj rám mindig kedveset,
szépeket sötétet,
napfényt lépteket
feléd felém. . .
a gondolat elér
 
 
0 komment , kategória:  Őri István versei  
Hangtalan mesék
  2018-03-26 14:17:36, hétfő
 
  Őri István

Hangtalan mesék

Mikor kezünk összeér
ajkunk szerelemről mesél
hangtalan szavakkal
néma imádsággal
veszett vágyakkal
selyem-suhogással
bársony takaróval
szelíd öreganyóval
bottal topogóval
bölcsen mosolygóval
élettel
álommal
mesével
valóval
szívből szólóval
szívnek adóval
mikor kezünk összeér
szemed szememhez ér
hangtalan szavakkal
végtelen vágyakkal
szerelemről mesél..
 
 
0 komment , kategória:  Őri István versei  
Az álmodók
  2018-03-13 18:23:02, kedd
 
  Őri István

Az álmodók


Ismerek olyan embereket, akik a múltból élnek; a sajátjukból és a világ múltjából. Számukra a jelen és a jövő csak szavakban létezik; értik, mit jelent, de nem élik.
Az álmodás: emlékezés, az emlékezés: tapasztalat, a tapasztalat: továbblépés, az élet tovább álmodása.

Az álmodók életereje az emlékezés, amely végtelen, ezért kimeríthetetlen és mindent tartalmaz, amire szükségük van. Sőt, többet. S ez a több a boldogságuk, a mosolyuk; a több: álom az álomban, amit szavakkal leírni nem lehet.
Az álmodók is ebben a világban élnek, s mindazt, amit tapasztalnak, beépítik az emlékezetükbe. A jót is és a rosszat is. Így gyarapszik, gazdagodik az ő közös emlékezetük, s ahogy egyik nemzedék követi a másikat, az álmodók egyre többet kapnak egymástól az emlékezés által.

Az emlékek olyanok, mint egy nyíló virág: szépek, kedvesek, illatosak, ezerszínűek, de sohasem hervadnak el. Örökké nyílnak, örökké növekednek és egyre szebbek lesznek. Az emlékek egy végtelen virágoskert, s abban sétálni nemcsak jó, hanem erő is.

Az álmodók a világban élnek, de nem kellenek a világnak. A világ csak azonnali, konkrét és kézzelfogható megoldásokat fogad el, mert önmaga is pillanatnyi, konkrét és kézzelfogható. Ami ezeken kívül esik, az idegen, bizonytalan, félelmetes. A világot az anyagdarabok egymásra rakása építi egyre nagyobbra, egyre kaotikusabbra, egyre kiszámíthatatlanabbra; éppen olyanra, amitől a világ fél. És mégis ezt fogadja el, mert nem az emlékeiből, hanem a tárgyakból él, amelyek elmúlnak, semmivé lesznek. A világ fél az azutántól, ezért fontos neki az idő, amit úgy tekint, mint konkrétumot, mint egy sajátos anyagot, amely gyorsan halad, hamar múlik. Ezért a pillanat szeretete.

Az emlékek védelem a világ ütései ellen, mert tartalmazzák a bizonyosságot is, egy másik világ ismeretét, ahol mindenki álmodóként él, ahol mindenki egy, mert az anyag nem választja szét a lelkeket. S az ismereteken túl - mivel az emlékek megtapasztalásokon alapulnak - az álmodók már itt, ebben a világban is megláthatják, megérezhetik azt a világot, elmehetnek oda és visszajöhetnek ide, ha még dolguk van a földön. S ha egyszer valaki járt ott, az békességet nyer és belátja, hogy az idő örök, soha el nem múló, változatlan - ezért számára egyszerűen nem létezik.

Egyszer régen valaki azt mondta néhány földi embernek: Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. S ez így is volt, mert aki mondta, járt ott, ahol az álmodók is járhatnak. Személyes tapasztalataiból ismerte azt a világot, ezért volt békessége.

Az álmodók nem kellenek a világnak, ezért nem is igen reklámozzák magukat, nem nagyon mondogatják, hogy valójában kik ők. Nem erőltetik magukat a világra, inkább gyűjtik a tapasztalatokat, és tovább álmodják a múltat, az egyetlen létezőt, amely megtartja őket, amíg itt kell élniük.
 
 
0 komment , kategória:  Őri István versei  
A Tündérkert virágai
  2018-03-13 18:13:24, kedd
 
  Őri István

A Tündérkert virágai (részlet)

Holdfény

Amikor a hold a legfényesebben világít és a hegyek felől tiszta szellő száll alá a völgybe, gyere el a legsűrűbb erdő szélére; ott várok rád. Pontosan érkezzél, mert időm ki van szabva. Ha elkésel, visszamegyek oda, ahonnan jöttem és csak ezer év és egy nap múlva találkozhatunk újra.

Valaha ember voltam én is, akiről álmodoztál: erővel, szerelemmel, vad akarattal, kitartással, soha fel nem adva az álmaidat. Fényes takarót szőttél rólam, illatosat, könnyűt, színeset, puhát. S az álom-takaró csak nőtt és nőtt, s egyszer csak elért engem is és beborított fényével, melegével, végtelenségével. Nem tudtam védekezni az álmaid ellen, így én is álommá lettem, s te akkor elvesztettél engem. Szemed mohón itta hullámzó fényemet, de kezed a levegőt markolta, amikor felém nyújtottad. Akkor már messze jártam, messze a földtől, az emberektől, tőled. Álomország lett a hazám, sok más mindenkivel együtt, akiket az emberek végtelen vágyai repítettek ide. Itt béke van, állandóság, várakozás és néha visszatérés az emberek közé, röpke percekre: hátha eljön az, aki ide űzött, és visszavisz magához.

Hátha ismét ember lehetek... Minden álom-lakó megpróbálja. Én is. Ezer év és egy naponta kinyílik a Kapu, s mi - huss! - szerteszállunk, dobogó szívvel, soha nem szűnő reménnyel. Én hozzád, mások: akikhez tartoztak.

Nekem könnyű a várakozás, neked lehetetlen, mert életed véges. Ezért pontos légy. Ha a fák árnyéka rám vetül, fényem kialszik s te senkit nem találsz ott.

Könnyen megismersz, mert már ismertél korábban is. Könnyen rám találsz, mert fény vagyok, messze világítok, túl a fákon, túl a mezőn, túl a lelkeken. Ruhám is fény, vidáman lebegő, hívogató, kedves.

Pontos légy, mert várok rád. S ha eljössz, érintsd meg feléd nyújtott kezem és én újra ember leszek. Élőbb az élőnél, de nem enyészek el, forróbb a tűznél, de nem égetlek meg, puhább a bársonynál, szebb az álmaidnál.

Ha eljössz, megfogjuk egymás kezét és soha többet nem engedjük el.
Gyere...
Várlak...
Nagyon...
 
 
0 komment , kategória:  Őri István versei  
Szomjazom, Uram!
  2018-02-26 18:14:09, hétfő
 
  Őri István

Szomjazom, Uram!

Az emberélet útjának felén
Kietlen, tikkadt sivatagba értem én
Átkozott a nap, mi ide elhozott
Átkozott a kékség,
Mit a nap gyilkos tüze rám boltozott!
Sem fűszál, sem szikkadt ág, mi betakar
Az őrült szél játszik velem, rőt homokot kavar
Testem megremeg, a földre lezuhan
Néma kiáltás hagyja el ajkam: Szomjazom, Uram!

Féreg vagyok már, száz lábam nőtt a homokon
Azokkal csúszom vélt célom felé
S közben ismerős korbács ütéseit érzem hátamon -
Messze, úgy látom, zöld ág virul
Ott a víz, ott az élet
S ott legel a Húsvéti Bárány is jámborul
A csalóka remény utolsó erőt ad nekem
S egyszerre itt van előttem, csak kell intenem
De a szikár homok belepi homokba vájt utam
Ha nem segítesz, meghalok, szomjazom, Uram!

A zöld mező emlékeimben létezett
Nem megyek tovább, testem haza érkezett
Szemem becsukom, a szél dombtetőre ül
A puffadt nap lassan nyugatnak szenderül.
Halk kopogást hallok, s lelkem máris nyitva van
A bűn kifolyik rajta, mint sűrű gennypatak
Kósza kérdést fogalmaz kiszáradt agyam:
Hogy lehet, Uram, hogy Téged elhagytalak?
Mi volt az életem? Most csak álmodom?
Miért nem éreztem eddig, hogy szomjazom?
A sivatagban hűs forrás fakad
Érzem édes ízét, s hogy valaki megragad
Élet sarjad a homokból s élettel megtelik
A gyűlölt port fák, virágok, erdők elnyelik
S én csak iszom, iszom, abbahagyni nem tudom.
Lassan csillapul szomjam, Uram
S mert oly édes forrásod vize,
Hogy vele a mérték be soha nem telik
Csak hallgatom szavad boldogan
S minél tovább csüngök ajkadon,
Szent igédre, Uram, annál jobban szomjazom!
 
 
0 komment , kategória:  Őri István versei  
Tündérkerti séták
  2018-02-09 18:37:33, péntek
 
  Őri István

Tündérkerti séták

Lélektűz

- Fáradt vagyok, Kedvesem.
- Tudom, Kedvesem.
- Gyújts tüzet nekem, Kedvesem.
- Ülj ide mellém, Kedvesem.
- Jó melletted, Kedvesem.
- Fogjuk meg egymás kezét, Kedvesem.
- Milyen jó ez, Kedvesem!
- S most figyelj, Kedvesem... Lelkem neked adom, tüzet gyújtok, láthatószépet, puhameleget, hogy újra erős legyél és boldog. Hogy újra érezd az Életet és engem. S ha fellobbannak a léleklángok, körbeüljük a tüzet és imádkozunk Istenhez, hogy erősítsen meg minket. Erősítsen meg engem, hogy táplálni tudjam lelkem tüzét sohanemfogyó akarattal, és erősítsen meg téged is, hogy úgy fogadd be tüzemet, azzal a teljességgel, ahogy adom.
- Jó lesz így, Kedvesem! Körbeülöm meleged szívörömmel, szerelemmel... Kezdjük hamar, mert egyre fáradok, szívem lassan-lassan dobog és mintha hideg lenne itt. Pedig mellettem vagy, Kedvesem. Valami bánatkór emészt... ismeretlen... idegen... Fogd erősen a kezem, Kedvesem!
- Fogom, Kedvesem. S most figyelj...
- Milyen szép! Már látom is! Milyen egyszerű, milyen meleg! Még csak egy kicsit, de már érzek. Érzem az Életet! Üljünk lángjaid mellé, ahogy mondtad is, érintsük ösze homlokunk a Tűz felett, s én elveszem, amit adsz nekem.
- Igen, tegyük ezt, Kedvesem!
- Milyen érdekes a Tüzed, Kedvesem! Nem éget, lángja nem vakít, csak simogat és melegít. Téged látlak benne teljesen, s azt is, hogy mosolyogsz szerelmesen. Milyen édes a Tüzed, Kedvesem! Milyen jó az érintés, Mindenem! Szemem szemedbe lát, felfedez sok régvárt csodát, mert ím, lelkem lelkeddé vált. Jó ez a tűz és jó itt lenni veled, jó kapni az Életet. Tőled. Senki mástól, csak Tőled!
- Ugye múlik a fáradtság, Kedvesem? Ugye elvész a múlt a felejtés országában? Ugye mostmár minden jobb, Életem?
- Igen! Nincs múlt, nincs jelen, nincs jövő, csak Te, Szerelemesem. S ez elég, mert te minden vagy nekem.
- Üljünk hát itt, ameddig akarunk, az idő már nem úr rajtunk, s a tér nem kötelez. A Tűz többé nem alszik el, s ha kérdezzük, megfelel. A valót mondja, ami szép, ami jó s ami bölcs, mert ez a mi Tüzünk, Kedvesem, s mi ebben a közös Tűzben széppé, jóvá és bölccsé váltunk. Ne félj, a Tűz égni fog szűntelen, összetart, vezet, s ha gyengék leszünk, erőt ad, ha búsak, mosolyt és életet. Mozdulnunk sem kell a Tűz mellől el, mert mi örökké váltunk, s melletünk a világ mozdul, s halad a maga útján el.
- Jó nekünk itt, Kedvesem! Építsünk házat a Tűz fölé s benne templomot, legyünk Tüzünk első papjai, kik boldog szolgálatai megédesítik napjaink. Járjuk el az Élet Táncát, kacagjunk, énekeljünk, hogy mindenki lássa, kik a boldogok!
- Így legyen, Kedvesem! Így lesz, Kedvesem! Elkezdjük most, befejezzük soha, s a köztes végtelen időben egymásban élünk, senkitől nem félünk, mert Te itt vagy s én Veled. Kezdjük el most a drága Miéletet!
- Így legyen, Kedvesem!
- Így lesz, Kedvesem!
 
 
0 komment , kategória:  Őri István versei  
Alázat
  2018-01-22 15:54:13, hétfő
 
  Őri István

Alázat

Édes Istenem!
Bár szándékodat nem ismerem,
utadat boldogan követem.

Vezess, vezess, napokon, éveken át,
lássak fényt, árnyat, sok csodát!
lássam mindenben lényedet,
az irányító szent Kezet,
mely az egyetlen Út,
mi az üdvösséghez elvezet.
 
 
0 komment , kategória:  Őri István versei  
A Kéz
  2018-01-22 15:52:32, hétfő
 
  Őri István

A Kéz

Egy kéz felsegített, amikor elestem
egy kéz megérintett, mikor keseredtem
egy kéz a falra írt, s boldog jövőt ígért
ha hűen végigjárom a földön
a keresztek tengerét.
Egy kéz kezemhez ért
érdes volt s éreztem csuklóján
a Seb lüktető melegét.

A Kéz akkor innen eltávozott
a Seb azóta erővé változott,
hogy velem, veled, velünk legyen
hogy a mi kezünk az Ő keze legyen!
hogy bennünk lakjon a szíve
szelíd pillantása, megváltó szelleme.

Így vált formáló erővé a szeretet,
s mozgat egy gigantikus ember-kezet,
mely felsegíti azt, ki elesett,
mely útra visz,
ha úgy érzed, lelked elveszett
mely akkora, hogy felér az égig
s munkál, mint az Ő Keze:
a világ végezetéig!
 
 
0 komment , kategória:  Őri István versei  
Bíztató
  2018-01-22 15:51:22, hétfő
 
  Őri István

Bíztató

A reményt feladni soha nem szabad
ha csonton már csak száraz bőr maradt,
akkor is van még valami más,
ami sokkal fontosabb: a folytatás,
hol minden remény valóra válik,
hol nem lesz fontos, mit mond a másik
és a többi földi cél.

A reményt feladni a földön sem szabad
imádkozz, dolgozz
s meglásd, élted mily szépen halad
fogadd el, mit Isten ad neked
hidd, hogy gyermeke vagy
s Ő atyaként szeret!
 
 
0 komment , kategória:  Őri István versei  
Üzenő
  2017-12-07 19:04:00, csütörtök
 
  Őri István

Üzenő

Amikor a fák égig érnek,
és meséket mondanak a tündérek,
akkor gyere...

amikor a hold fényesen világít,
s a bársony-éj utolsókat ásít,
akkor gyere...

amikor a harmatcsepp énekel,
s rá messzi-szellő felel,
akkor gyere...

amikor Isten lejön közénk,
s minden, mit hozott, a miénk,
akkor gyere...

amikor győztél a sötét éveken,
s, ím, valaki Neked üzen,
akkor gyere...

várlak,
Kedvesem...
 
 
0 komment , kategória:  Őri István versei  
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 31 
2018.09 2018. Október 2018.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 1 db bejegyzés
e év: 1760 db bejegyzés
Összes: 10839 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 43
  • e Hét: 43
  • e Hónap: 43337
  • e Év: 804899
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.