|
 1/3 oldal 
|
Bejegyzések száma: 27
|
|
|
|
|
|
2018-06-05 21:33:29, kedd
|
| |
| |
Mihai Eminescu
Glossza
Évre év jön, évre év megy,
minden új és minden ódon.
Mi rossz és jó, meg ne tévedj,
vésd eszedbe minden módon.
Bízni balga, félni dőre:
nincs hullám, mely el nem illan.
Bármi csábit, hajt előre,
légy közömbös holtodiglan.
Áll a vásár este-reggel,
és fülünkbe egyre zúgnak.
Ki törődik ily sereggel
s ád hitelt e sok hazugnak?
Elhuzódva mindörökre
csöndesen magadba révedj,
amíg meddőn mennydörögve
évre év jön, évre év megy.
Félre soha ne billentse
agyad mérlegét a gyatra
pillanat, mely üdv s szerencse
képét hordja pillanatra,
s holt örömből nyerve lételt,
úgy születik már halódon.
Hogyha érted ezt a tételt,
minden új és minden ódon.
Oly színháznak véld a földet,
hol a játék sohse fogy ki:
egy szinész öt maszkot ölthet;
mégis tudod róla, hogy ki.
Őt páholják vagy ő páhol?
a tanulság és az élv egy.
Néző légy, kit rejt a páholy,
mi rossz és jó, meg ne tévedj.
Múlt s jövő, ha mérni kezded,
egy levél két fele-lapja,
végén látja, hol a kezdet,
ki böngészni kézbe kapja.
Mind, mi csak volt vagy leendő,
örök jelen földgolyódon,
ámhogy hiú s elvetendő,
vésd eszedbe minden módon.
Egy törvény alá van téve
minden itt e tág piacra,
s tudja ég, hány ezredéve
sír, nevet az ember arca.
Új szereplők, régi dráma.
Új palackok, régi lőre -
csalódottak bölcs siráma:
bízni balga, félni dőre.
Bízni balga, bízni légvár,
eltiportak hogyha győznek,
homlokodon csillag ég bár,
a fajankók megelőznek.
Félni dőre: szolgadölyffel
egymást törik majd poriglan -
barátságuknak ne ülj fel:
nincs hullám, mely el nem illan.
Csillog és csal, mint varázslép,
a világ, e szép boszorka,
s lám, helyetted színre más lép,
rád szorult a csapda torka.
Száz bűbáj közt bújj keresztül,
légy utadnak józan őre,
jobb, ha még pillád se rezdül,
bármi csábit, hajt előre.
Állj odébb, ha hozzád érnek,
hunyj szemet, ha jó barát csal,
látva mily mértékre mérnek,
mit akarsz még jó tanáccsal?
Ki-ki osztozzék a jusson,
lármázzék, ha nyelve csiklan.
Hogy a lelked révbe jusson,
légy közömbös holtodiglan.
Légy közömbös holtodiglan,
bármi csábit, hajt előre.
Nincs hullám, mely el nem illan:
bízni balga, félni dőre.
Vésd eszedbe minden módon,
mi rossz és jó, meg ne tévedj.
Minden új és minden ódon.
Évre év jön, évre év megy. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Mihai Eminescu versei |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-05 21:01:13, kedd
|
| |
| |
Mihai Eminescu
Vágyakozás
Jöjj az erdő csermelyéhez,
Melyben táncol a porond,
És ahol már a barázdát
Elborítja sűrü lomb.
Iramodva hullj ölembe,
Tárt karomba vesd magad,
Köntösöd hadd oldozom le,
Hadd fölfednem arcodat!
Térdemen elüldögélhetsz,
Kettőnké lesz a világ,
Míg hajad dús sátorára
Hulldogál a hársvirág.
Szőke fürt közt sápadt orcád
Hajtsd vállamra álmatag,
Drága prédául kinálván
Számnak édes ajkadat.
Hadd álmodjunk boldog álmot,
Szenderülvén a dalon,
Melyet titkos csermelyekkel
Dúdol a lágy fúvalom.
S átadván magunk a csendes
Erdei harmóniának,
Ránk kibomlott hársvirágok
Hulldogálnak, hulldogálnak.
(Fordította: Jékely Zoltán) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Mihai Eminescu versei |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-10-22 16:09:24, vasárnap
|
| |
| |
Mihail Eminescu
S ha ág dobol az üvegen...
S ha ág dobol az üvegen
és megremeg a nyárfa,
mintha jönnél lábujjhegyen
s én ülök várva, várva.
S ha tó vizébe kábítón
a csillagfény aláhull,
mintha zsongulna száz kínom
és minden megvidámul.
S ha sűrű fellegek közül
a hold lenéz a földre,
a lelkem benned üdvözül
és rád gondol örökre.
(ford.: Dsida Jenő |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Mihai Eminescu versei |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-05-04 15:10:33, csütörtök
|
| |
| |
Mihai Eminescu
JÓ ÉJSZAKÁT
Ezernyi álmos kis madárka
Fészkén lel altató tanyát,
Elrejti lombok lenge sátra;
Jó éjszakát!
Sóhajt a forrás, néha csobban,
A sötét erdő bólogat -
Virág, fű szendereg nyugodtan,
Szép álmokat!
Egy hattyú ring a tó vizében,
Nádas-homályba andalog;
Ringassanak álomba szépen
Kis angyalok!
Tündérpompájú éji tájon
Felkél az ezüst holdvilág;
Összhang a föld, egy édes álom...
Jó éjszakát!
Dsida Jenő fordítása |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Mihai Eminescu versei |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-04-25 14:12:00, kedd
|
| |
| |
Mihai Eminescu
Ó, ha lehetne
Ó, ha lehetne, Boldogan lennék,
Akármi módon, Ami szeretnék!
Válnék tükörré, Mely fényt csillagzik,
S foglalna téged Magába talpig.
Az aranyfésűd, Hajad simító,
Veled enyelgő, Kínod csitító.
Változnék széllé, Mely titkon áthat,
S melleden bontja Könnyű ruhádat.
Álom körötted, Kószálnék lágyan,
Hogy nyári esten Szemed lezárjam.
Semmi reményem, Bármit is tennék
Hogy az lehessek, Ami szeretnék. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Mihai Eminescu versei |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-03-27 21:23:52, hétfő
|
| |
| |
Mihai Eminescu
A tegnapokkal fogy az élet...
A tegnapokkal fogy az élet,
A holnapokkal egyre nő,
S szemedben mégis mindörökké
A mának arca tűn elő.
Ha ember távozik a földről,
Helyére nyomban más hatol,
S az esti nap, mikor lenyugszik,
Egyúttal fölkél valahol.
Úgy látod: mindig egy a gázló,
Csak rajta más hullám suhan,
Úgy látod: mindig minden ősz más,
Egy lomb hull mégis lassudan.
Vak éj nyomán a drága reggel,
A szép királyasszony lebeg;
Még a halál is csalfa látszat,
Úgy életünket őrzi meg.
Egy ős igazságról beszélnek
Parányi percek, nagy korok:
Halhatatlan az Universum,
S a végtelen körül forog.
Ezért ha illan ez az év is,
S a múltba szállva szétomolt,
Lelkedben ott a kincs örökre,
Amely valaha benne volt.
A tegnapokkal fogy az élet,
A holnapokkal egyre nő,
S szemedben mégis folyva-folyvást
A mának arca tűn elő.
A csillogó és változó táj,
Az elszáguldó földkerek:
A Gondolat fényzáporában
Örök-egyformán szendereg.
(Dsida Jenő fordítása) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Mihai Eminescu versei |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-02-15 21:37:24, szerda
|
| |
| |
Mihai Eminescu
VELENCEI SZONETT
Gőgös Velence oly kihalt: a téren
zenétlen csönd, a báli fény kilobbant.
Ódon kapuk lépcsőzetére, roppant
márványokon a hold suhan fehéren.
Okeanost ríkatja a kanális.
Ő futna örökifjú szenvedéllyel
s menyasszonyát csókjával öntené el,
de a falakra loccsan zúgva máris.
A városon temetők csendje trónol.
Szent Márk, a századokból itt maradt, agg
remete éjfélt kongat a toronyból.
Szibillák nyelvén, mély, bongó szavaknak
ütemén mondja, mit mélázva gondol:
“Fiam, a holtak - holtak is maradnak!
Fordította: Dsida Jenő |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Mihai Eminescu versei |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-07-16 18:18:09, szombat
|
| |
| |
Mihai Eminescu
A márványleány szerelme
Szilaj hadait űzi dermesztő rémületében,
Sötét kétségbe esve egy bősz asszír király,
Ahogy sziklákhoz csapja a fájdalmát fehéren
A nyögő tengerár.
Mért nem lehetek császár, hogy kínomat kioltsam,
Mért nem lehetek Sátán, s Isten sem lehetek,
Széttörném a világot, amely szaggatja szótlan
Összetört lelkemet.
A dühös oroszlánok vad mérgüket elbőgik,
Az óceán a szélben játékos kábulat,
A fellegek fájdalmuk eldörgik
S villámló gondjukat.
Csak én vallhatom be, mint sújt a kemény átok,
Csak én vallhatom be, hogy őrült vágy sodor,
Úgy hozta gyászos sorsom, hogy akit én imádok
Megdermedt kőszobor.
A haldokló reményt kap, bosszút az ingerültség,
Szent átkot a próféta, Istent, ki hinni tud,
Árnyakat az öngyilkos, hogy rémképét elűzzék,
Nekem semmi se jut.
Semmi se, csak a képed, amely halálra mérgez,
Semmi se, csak emléked, szép tiszta mosolyod,
Semmi se, csak egy fénycsík, amelytől arcod fényes,
S a szemed fellobog.
S imádlak, szép leánykám, akár a fiatalság
A lángoló szemekben a szerencsés napot,
Vagy mint az izzó tenger, ha habját felkavarják
Hószínű viharok.
Ha fáradt nézésemből megértene a múzsa,
S érezném szívverésed, hogy keblemen remeg,
Úgy homlokomra tennéd dicső álmokra gyújtva,
Tüzes fejékemet.
Bíborló ajkaidra bíznám a világ sorsát,
Örömödből csinálnám a föld törvényeit,
Százéves orgiává tenném e szép mosolygást,
S karizmává könnyeid.
Imádlak, mint Isten a hallhatatlanságot,
Akár a pap az oltárt, mentést a rémület,
A jogart egy szelíd kéz, a sas a fenséget, s álmok
Az alvó gyermeket.
És titkos gyűlölettel folyton nyomodba lépek,
Mint aki sápadt szemmel kutatva nagy sután,
Elkékült homlokával s hamuszín arccal néz egy
Imádott kép után. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Mihai Eminescu versei |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-07-16 18:09:28, szombat
|
| |
| |
Mihai Eminescu
Isten és ember
Sok molyette régi könyvek kormos hátú födelét
Felnyitottam és a foltos és a foltos, vén betűk fölött borongtam;
Ferdék voltak, mint a vaksi gondolat a tűnt korokban,
S szomorúak, akár az omló rom között a renyhe lég.
Ám a könyv utolsó lapján, gyatra rajzon megjelen,
Szalma közt soványka kisded, arcod csöppnyi, csúnya mása
Krisztusom, hieroglifként, homlokod a bú kivásta,
És te, Mária, ki hallgatsz, hideg szemmel, mereven!
Ó, Uram, milyen kor is volt, amidőn a durva ábra
Segíté csupán az elme tűzröptét, legyen merész...
Nem értette meg az égő, szent szemet a zsenge kéz,
S nem tudta még az időben, miként fesse ikonára.
Ám a nyájas éjszakákon gondolt rád a szűzi lélek,
Könnyek közt derengeni látta angyalin a lágy mosolyt.
Térdepelt anyád előtted, arcán bámulat honolt,
Szépséges és szent alakja két szemét emelte égnek.
Roppant Indiának ősi, sűrű rengetegjeit
Oázisként tarkítják a véghetetlen birodalmak,
Melyeket örök békében olyan királyok uralnak,
Akik múló életüket bölcselmüknek szentelik.
Ám egy vén és híres mágus valamennyit egybehívja
S elmondja: az emberek közt új, hatalmasb eszme támad
Bármily régi gondolatnál. És e korszakos csodának
Fényes csillag jelzi helyét fenn az égen világítva.
Benne lesz-e megoldása mindannak, mi nincs megoldva?
Benne testesül meg élve minden embereknek álma?
Tehetetlenségünk benne szabadulásukká válna,
Vagy az igaz fényességnek kútforrása benne volna?
Az örökös nyugtalanság föloldása benne meglesz?
Véges hatalomnak és a határtalan vágyak kínját
Szünteti?... A sok beszédet, királyok, hagyjátok inkább,
S induljatok hódolni a szegénységben születetthez.
Szegénységben, alázatban született hát az igazság?
Nyomorúság vackán fekszik az öröklét fejedelme?
Egész világ gyötrelméből fakadott életre kelve
Az a békecsillag, melytől fénylik a föld s a magasság...
Tevéikre kincset érő mirhát és aranyat rakodnak
S elindítják karavánjuk úszó csillaguk nyomába,
Mely a párás levegőben, mint a nap tüzes szilánkja,
Alásiklik fekhelyére az örökös irgalomnak.
A keresztény szíve akkor roppant sivatagot látott,
Napkelet királyi hárman ott lebegtek, mint az árnyak,
Boldog csillaguk nyomában vonultak a néma hármak...
Holdsugár havazta lágyan, csillogón a pusztaságot.
És a babéros hegyekben, olajfák között a pásztor
Régi regét mondogatva követte a csillagot,
Amely boldog mosolyával hófehéren villogott,
S jámbor útján ment, amerre volt az áldott mélyű jászol.
...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ...... ...... ........... ......
Másként lát a mai művész: trónuson, királyi díszben, -
Ámde szíve már kiszáradt, nem követi gyors kezét...
Századának lehelete álmait kergette szét
És eszes szemében immár ember vagy csupán, nem Isten.
Manapság a gondolatnak nincsen már csak szalmalángja, -
Jámbor hit valál, de egykor mély, valódi hit teremtett,
Emberiség fejedelme voltál, amíg hitt tebenned...
Ma vászonra festi képed, vagy márványszoborba vágja. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Mihai Eminescu versei |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-07-16 18:08:35, szombat
|
| |
| |
Mihai Eminescu
A könyvek
Shakespeare! ha gyász ér, sokszor jutsz eszembe,
Mint lelkem jó barátja vagy jelen;
A verseid forrása zúgva-zengve
Elmémbe tör, - ismétlem szüntelen.
Olyan kegyetlen vagy, bár néha szende,
Vihar vagy, majd puhán szólsz, csöndesen;
Mint Isten, százarcún kerülsz elébem
S olyat tanítsz, amit egy ezredév sem.
Ha akkor élek, mint te, - lett-e volna
Olyan rajongás bennem, mint ma van?
Ha jó vagy rossz, mit érzek: lelked oltja
- S érzem is - lelkemben úntalan.
Tekintetem kitártad, hogy befogja
A nagy világot s értsem meg magam.
Veled hibázva, vétkem szépnek érzem:
A második lenni - minden büszkeségem.
A másod, óh, igen... Van három forrás,
Ebből fakad, mi bennem értelem:
Derűs, lágy mosolyoddal én a pompás
Sok álmot mint virágot köthetem;
Egy másik bölccsel meg a földi forgás
Halál-titkáig ér le szellemem;
S van még egy mesterem, - de csak magamnak,
Ez ad erőt, hogy életben maradjak....
De arról, óh, egyetlen szó se essék.
Habár szerény ő, mégis óriási.
Ha alszik, hallgat, vagy ha esztelenség,
Amit beszél - mint bölcset kell csodálni.
Nem szólok róla, senkinek se tessék,
Nem kívánja, hogy tudjon róla bárki,
Azt kéri csak, hogy keblemen pihenjen
És többre oktat, mint te oktatsz engem! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Mihai Eminescu versei |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/3 oldal
|
Bejegyzések száma: 27
|
|
|
|
2019. Január
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
0 db bejegyzés |
| e év: |
0 db bejegyzés |
| Összes: |
10839 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 360
- e Hét: 2200
- e Hónap: 5112
- e Év: 5112
|
|
|
xMagazin
Offline
