Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
1955.05.17
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
A közelgő víz
  2011-07-13 19:15:00, szerda
 
  Gulyás Pál

A közelgő víz

Szomjasak már a tölgyek,
a földre lehajolnak,
de ott csak a fű és gaz van,
fent a víz a magasban.

Viszik a felhők, hozzák,
egymásnak tovább adják,
s a fák felett dörögve
jön a víz hömpölyögve!
 
 
0 komment , kategória:  Gulyás Pál versei  
Estve
  2011-07-08 15:58:12, péntek
 
  GYULAI PÁL

ESTVE

Enyhe szellő suttog halkan,
Már homálylik az esthajnal.
Estcsillag félénk sugára
Mosolyog le a világra.

Majd föltetszik a telő hold,
Fényes lesz az egész mennybolt.
Elnyugodt a föld lármája
És a menny hármoniája

Megzendül, a lélek halba,
Meg nem szűnik hallani,
S lassan, lágyan elringatják
Édes álom karjai.
 
 
0 komment , kategória:  Gulyás Pál versei  
Bolygók
  2011-06-06 18:12:01, hétfő
 
  Gulyás Pál

Bolygók

Bolygó a Föld, a Nap körül forog.
Mint egy bánatos éjjeli bogár,
a sugárzó mennyei sátorok
között a Föld sötéten szálldogál.

Az ember is bolygó: a néma sír
bolygója. A homályban hontalan
szemléli a tartományok kinyílt
virágait s letűnik nyomtalan.

Óh, mennyi bolygó van! Tolonganak
egymás hátán vadul, míg nesztelen
a hegyeken túl áldozik a Nap
s az éj komor fejfája megjelen.
 
 
0 komment , kategória:  Gulyás Pál versei  
Fohász a csillagokhoz
  2011-06-06 18:08:25, hétfő
 
  Gulyás Pál

Fohász a csillagokhoz

Szívemet a hűs esti szellő
aranyporával hinti már...
Nemsoká a halál is eljő
és felborul a láthatár.

Magas fenyők sötéten állnak
és hirdetik a végzetem,
denevérek csapongva szállnak
át a borzongó életen.

Szemed az ott a láthatáron,
vagy ott már a halál ragyog?
Segítsetek, segítsetek,
óh halhatatlan csillagok!
 
 
0 komment , kategória:  Gulyás Pál versei  
Egy ibolyáról
  2011-06-06 11:35:07, hétfő
 
  Gulyás Pál

Egy ibolyáról

Egy ibolyát vittem haza
s most is itt él az illata.
Belepréseltem egy füzetbe,
hideg lapjára dideregve
lehullt a kis kerti virág,
siratva teste hajnalát.
Arcának bársony hamva vissza -
repült az égbe, mint a rab...

De könnyét a papír beitta,
égi illata itt maradt!
S most ez az illat a világom,
két karom esdve ráborul,
ő felé vonz az esti álom,
őt látom láthatatlanul.
 
 
0 komment , kategória:  Gulyás Pál versei  
A fák lassú szíve
  2011-06-02 15:36:03, csütörtök
 
  Gulyás Pál

A fák lassú szíve

Reggel volt. A természet ébredése: -
a fák magasba ringó ágai,
a légben szerteröppenő galambok,
a pókhálók sokszínű csillogása,
a Nap, az ősi Nap folyton növekvő
kohója: - lelkemben egy mondhatatlan
szomorúságnak verte cimbalomját.
Ott ültem a szobámban és a könyvek
prizmáin át forgattam a világot.
Az udvaron édes petúniák
tárták ki lányságuk titokzatos
álmát a láthatatlan szellemeknek.
S az ablakomon át az illatok
hullámverése lelkem ostromolta.
Kimentem az udvarra és az öt
öreg akác mohos tövébe álltam: -
ők látták játszi gyermekévemet
s a balga ifjú büszke szárnyverését.
S a szívre gondoltam, az ő nyugodt,
lassú szívükre, melynek a mulandó
időben nem hallatszik dobbanása.
 
 
0 komment , kategória:  Gulyás Pál versei  
A bűvölő tavasz
  2011-04-09 17:04:38, szombat
 
  Gulyás Pál

A bűvölő tavasz

Mily szép a lombok zöld borulásai
alatt az erdőt költögető tavasz,
míg fent a harkály csőre tompán
koppan a tölgy meredek sudárán.

Ezüstvirágokat havaz a kökény,
úgy tündökölnek mint pici csillagok,
s alatta lassú méltósággal
reszket az ősz feledett avarja.

Hol most a meddő tél hideg oszlopa?
A Nap tüzétől égnek a lombtetők,
szemünk káprázik, hogyha felnéz...
És a kigyúlt gallyak énekelnek!

Egy barna felhő elfödi a Napot,
a bokrok arca sűrű homályba vész,
de nemsoká a dombokon túl
ömlik a fény dagadó folyóként.

S felénk tart ismét, vágtat a fákon át,
most óriási inga gyanánt lebeg:
s úgy lengenek föl s alá az árnyak,
mint koponyásfejű nagy pillangók!

A Föld, a Nap s a Víz frigye most szövi
a halhatatlanság üde láncait:
most száll ki bűvölő kezükből
párja után repeső madárka,

parányi szárnyát bontogató bogár
egy harmatos fű hajladozó hegyén,
s a fák ködébe visszaringó
gyermeki őz szeme tiszta fénye.
 
 
0 komment , kategória:  Gulyás Pál versei  
Erdély
  2011-03-27 14:32:09, vasárnap
 
  Gyulai Pál

Erdély

Vadregényes fenyvesek homálya,
Sziklabércek, felhők közelében!
Üdvözöllek, mint anyát a gyermek,
Hű szerelmem forró érzetében.

Szebb talán a rónaság vidéke,
Délibábos pusztáknak lapálya,
S vonzó, enyhe, édes mosolyával
Vidám halmok, völgysíkok hazája.

Mind hiába . . . köztetek születtem,
Csermelyzúgás, bérci vad virágok!
Szívem egy, és szívem egy szerelme
Csak egyért, csak értetök sovárog.

Mily dicső e bércek közt az élet!
Föld fiához közelebb az Isten,
S messze mindaz, min a nagy világ csüng,
Sápadozva, mint rab a bilincsen.

Forróbb itt a szülőföld szerelme,
Szabadabb a szívnek dobbanása,
A gyönyörrel félelem határos,
S nagyszerűbb a lélek gondolása.

Im az ég és tiszta levegője,
Im az erdők tengerének árja,
Mely örök zöld s mint a büszke lélek
Fellegekben úszik koronája.

Hótetőknek távol csillogása
Rá fénylik az erdők éjjelére,
Színeikből gyönge szivárványt sző,
Hajnal, alkony a táj kék egére.

Oh minő kép! smaragd halmok, völgyek
Koszorúja, mint egy tündér álom;
Kékes ködben elzavart falucskák,
S dűlt tornyával egy-egy mohos várrom.

Bérc-oldalban nyájak legelésznek,
Csermelyek kigyódznak a határon,
És fészekként könnyű malmok függnek
Zuhatagot síró vén sziklákon.

Itt kél a nap, itt nyugszik le később,
Itt néz a sas büszkén a szemébe,
Itt ereszti meg szárnyvitorláját,
Hogy elsápad a kelő hold képe.

Itt zendíti az erdők tündére
Fuvoláját sokszor csöndes éjjel,
Kérve a hold édes mosolygását,
Bús dalával, harmatos szemével.

Szánja a hold, föllebbenti fátylát,
Ajakára nyájas mosolyt vészen,
És szerelme fényes tengerárját
Elönti az erdő-messzeségen.

Néz a pásztor, s bámulja világát,
Hosszu horgas botjára hajolván,
S elmereng a távolban morajló
Fürészmalom s vizesés siralmán.

A hold fényén, éji pompájában,
Im a vidék még egyszer kitárul,
Árnyak nyulnak, himbálnak a légben
A virasztó hegytetők ormárul.

Álmos erdők mélán álmodozva
Felsuttognak, lágy morajt lehelnek;
Meg-megharsan távolból egy kürtszó,
És reá száz visszhangok felelnek.

Majd a csendben a szomszédfalvakból
Az ebeknek csaholása hallik,
S nyikorgása borviz-szekereknek
A kanyargó úton megnyilallik.

Őrházaknál hamvadó tűz pislog,
Egy-egy székely vészi útját arra,
Hosszu puska mellett énekelve
Bús-nótádat, gyászos Mádéfalva!

De ki tudna mindent elbeszélni
Rólatok, ti kedves völgyek, bércek?
Még is mért, hogy gyakran elborúlok,
És szememben forró könnyet érzek.

A várromok, az ősök sirhalma,
Kérdik tőlem: hol Attilla népe?
Élt-e még a székely s hol van Erdély
Szabadsága, neve dicsősége?

E kérdés csal könnyeket szemembe,
Siratom én elhunyt szabadságod
S híred, melyet fényessé nem tészen
Nap- s holdfényben tündér csillogásod.

De mért sírjak? Amott a sziklákon
Felrepülni sascsoportot látok . . .
Hah e bérc a sasoknak tanyája,
S itt születnek mennydörgő villámok.

Tán e népnek majdan a sasokkal
A magasba szárnyal gondolatja,
S a szabadság viharos érzése
Hideg keblét még egyszer áthatja.

S újra látjuk szárnya szabadjában
Napsugárhoz merész repülését,
És meghalljuk hosszu ébredése
Villámokkal terhes mennydörgését.
 
 
0 komment , kategória:  Gulyás Pál versei  
Egy ibolyáról
  2011-03-07 14:03:52, hétfő
 
  Gulyás Pál

Egy ibolyáról

Egy ibolyát vittem haza
s most is itt él az illata.
Belepréseltem egy füzetbe,
hideg lapjára dideregve
lehullt a kis kerti virág,
siratva teste hajnalát.
Arcának bársony hamva vissza -
repült az égbe, mint a rab...

De könnyét a papír beitta,
égi illata itt maradt!
S most ez az illat a világom,
két karom esdve ráborul,
ő felé vonz az esti álom,
őt látom láthatatlanul.
 
 
0 komment , kategória:  Gulyás Pál versei  
A viharzó diófa
  2010-08-03 01:09:32, kedd
 
  Gulyás Pál

A viharzó diófa

Egy diófához vitt az utam.
Nincs harsona, kürt, hogy micsoda futam,
micsoda lobogás,
micsoda robogás
volt ez a fa,
pedig állt egy helyben erős dereka.

Nem emberek kísértek utamon:
egy-egy szőlőtő, egy-egy üde lomb.
Alattam a por
milliárdja omolt
cigánykereket,
míg fenn a vidám Nap rámnevetett.

Egyszer csak villámot vert az ég,
megereszti a felhők lángszekerét!
Mint harcparipák,
tombolt a világ:
bérc, róna, berek...
Nyargaltak a tarkaruhás elemek.

Ott állt a fa elszántan, szabadon!
Zuhogott, zakatolt a fa, mint malom:
forgatta levelét,
rengette tetemét,
hidrafejét,
rohamozta a szélvihar ércerejét.

Száz karral hiába ragadta meg őt
a százkarú, ködsisakú levegő:
keserű gyökere
menekült lefele,
hol a halál
töltötte talpaiba italát.

Már fenn a szivárvány bontotta puhán
színeit a felhők várkapuján...
S mint harci vitéz,
vért ontani kész,
a fa vert szaporán:
száz ágboga száz repülő buzogány!

Rém volt ez a fa, mint rém a bölény,
mely őrjöngve fut börtöne rengetegén!
Az elrobogó
Föld felrohanó
dühe volt ez a fa,
pedig állt egy helyben erős dereka!
 
 
0 komment , kategória:  Gulyás Pál versei  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
2017.03 2017. Március 2017.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 284 db bejegyzés
e év: 538 db bejegyzés
Összes: 7161 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 719
  • e Hét: 5602
  • e Hónap: 67103
  • e Év: 156391
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.