Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 71 
Jelek
  2018-07-29 12:34:15, vasárnap
 
  Várnai Zseni

Jelek

Nem írom le, rákarcolom szívemre,
amit leírnék, s amit nem lehet,
barlanglakók kezenyomait őrzik
hasonlóképpen ábrák és jelek.

Szikla helyett szívem falába vések,
jó barlang ez, amíg élek, rejtve van,
s ha meghalok, egy új korszak kiássa,
s megfejti majd jelekbe rótt szavam.

Láttál-e már ilyen barlangi képet?
Van rajta szarvas, zerge és madár,
komor bölény, és ember, amint éppen
nyilat feszít s gyanútlan vadra vár.

És mindenféle égi s földi jelkép:
kihalt állatok, eltűnt istenek,
akiket féltek és félve imádtak
a primitív barlangi emberek.

Most én vések, élő húsba vájom
szerszámomat szikrázó kő helyett,
mert szólni kell, s ha nem lehet, betűkben
keresek, mint a régiek: jelet.

Ha láttok majd zergét vagy antilopot,
futtában akit nyílvessző talált,
vagy madarat, akibe felhőbércről
lecsapó héja rablókarma vájt,

ha majd egy szíven ily ábrákra leltek,
s még annyi másra: az az én szívem,
amely egy zord, eltemetett világból
jeleivel az új kornak izen.

Mint feltárt sírok titkos képírása,
mint ős barlangok vésett falai,
mert aki költő, nem hal meg egészen,
az feltámad még szólni: vallani.

Csak vések, vések, szívem már csupa ábra,
azt hinnétek tán, furcsa sebhelyek,
fáj? hadd fájjon, kell, hogy elnémult számat
megszólaltassák egyszer e jelek!
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Pusztaföldön
  2018-07-23 15:53:45, hétfő
 
  Várnai Zseni

Pusztaföldön

Ne zúgolódj, rosszabb lehetne még.
Gondold csak el, vakok is élnek itt,
örülj, hogy fényt isznak a szemeid
és nem vagy sánta, béna, rút beteg,
az arcodon nem nyílnak sebhelyek,
és nem cipelsz púpot a hátadon,
ha sejtenéd csak, hogy mily fájdalom
görnyedni ily nehéz teher alatt.
Süket sem vagy és hallasz hangokat,
azt is, akár fűszál, ha szélbe leng,
és szólni tudsz, szavad zenéje zeng,
hisz nem vagy néma és az illatot
mély sóhajjal szívedre szívhatod,
nem ténferegsz, mint leprás, egyedül,
akitől fut és messze menekül
mind, aki él, mert rothadást lehel,
ne zúgolódj, mert akkor vétkezel!



Gondold meg, látsz! Szemed mint óriás
tengertükör, oly parttalan ragyog,
beleférnek a nap, a csillagok,
a hold, a felhők s minden életek.
Füledben olykor csodás énekek
csengője csendül s ajkad is dalol
és néha egy szellemszárny fölkarol
s repül veled oly régiókba fel,
hogy isteni, nagy mámort érezel,
termékenyülsz, vajúdsz szüntelenül
s szíved alatt az élet úgy feszül,
hogy szinte fáj és szenvedsz boldogan,
örülj, hogy nem vagy meddő, mint sokan
és pelyvaként a szél nem verhet el,
ne zúgolódj, mert akkor vétkezel!



Mit akarsz még? Szegény vagy, mondd mi az?
a pénz hitvány bogáncs csak, földi gaz
s ahhoz tapad csupán, ki gazba lép.
Meredek úton más a flórakép,
ahol te jársz s ha lábad feltörik
s vércsöppjeid a követ öntözik,
virág nő ott is, színes és remek,
minőt lapályok sosem termenek.

Mit akarsz hát? Látod, hogy mily mesés
gazdag vagy? Hozzád Dárius szegény.
Az fáj talán, hogy vánkosod kemény?


Álmodni puszta földön is lehet
s aranyban fölmérni a kincsedet
nincs arra mód, mert oly nagy véka nincs.
Vakokra és a némákra tekints
s azokra, akik lelki koldusok
s szívedből, ha a jóság fölbugyog,
két kézzel adjál, annál több marad,
aminthogy nem homályosul a nap,
hevét hogy ontja, szórja pazarul,
tűzglóriája még fénylőbbre gyúl
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Néztem önmagamba
  2018-07-16 21:19:19, hétfő
 
  Várnai Zseni

NÉZTEM ÖNMAGAMBA

Higgyétek el, az ember lényegében
nem is gonosz és szinte öntudatlan
viaskodik benne a gyönge jóság
a győzedelmes rontó indulattal.
A lélek mélyén, mint harcmezőkön,
nagy ütközetek dúlnak percről percre,
ki tehet arról, hogy a rossz erősebb,
mert ő harcra föl van fegyverezve.

Láttam elégszer. Néztem önmagamba,
akár az orvos, aki élve boncol
s kísérletként önnönmagába fecskend
a kórokozó baktériumokból.
Így éreztem a skarlátot kigyúlni
véremben izzó vérvörös haraggal,
máskor epés és zöldessárga lettem,
megmérgeződtem keserű salakkal.

Figyeltem ezt a lelket, mint az orvos
nagyító lencsén, idegen szemekkel
s láttam a jóság vérsejtjeit vívni
a mérgezett, gennyes, fehér beteggel.
Éreztem mind a lázakat magamban,
amint futott a kór s csapdába ejtett,
diftéria szorongatta a torkom
s csontom, tüdőm tuberkolózist rejtett.

Legyőztem mindent. Túl sok az egészség
véremben mégis, ám talán a másik
mit sem tehet, amiért beteg és rabló,
vagy gyilkos gonosztevővé válik.
Én is raboltam lázas képzeletben,
éreztem azt a mély, állati vágyat,
amely az éhest, rongyost ölni hajtja,
és ordított szívemből az utálat.

Utáltam mind a könnyű élvezőket,
fekete himlő pettyezte a lelkem,
s valami hajtott, hogy valami szörnyű,
kegyetlen rosszat kell ellenük tennem.
Pupillámat a méreg óriásra
növelte meg és szinte vakon néztem:
- Leprás vagyok! - döbbentem rémülettel,
- fertőz és öl a puszta érintésem.

Nem búvok el! Inkább utcára állok!
Legyen beteg mindenki, - ezt akartam.
És bennem sírtak mind a senkilányok
a szennyes sarkon téli, csúf csatakban.
Éreztem őket égő fájdalommal,
s szégyennel a húsomban és velőmben,
de újra győzött a piros egészség,
s eltűnt a tébolyító láz belőlem.

Így hánykolódtam, néztem önmagamba,
ó, annyiszor figyeltem ezt a lelket,
ki én vagyok és te és mind a többi,
kiket Isten tenyeréből kiejtett.
S elfáradtam őbennük, mint a tenger,
amely sziklák kövén törik habokra,
máskor kigyúltam, mint az éjszakában
örök legendák égő csipkebokra.

S kínok között, ahogy az anyatestből
vérben, szennyben szakad a tiszta élet,
szívemből is oly lávaáradással
törtek utat a végső ismerések:
A lélek zárt, rejtelmes ketrecében
bárány béget, s vadállatok üvöltenek,
ám a jóllakott tigris mélyen alszik,
az éhes bárányok meg földühödnek.
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Kis botló táltosok
  2018-06-06 13:48:45, szerda
 
  Várnai Zseni

KIS BOTLÓ TÁLTOSOK

És elindultok vele egy sugaras reggel,
És felkapjátok őt és tipegve mentek, mentek,
És viszitek őt az első, első útra,
Kicsinyke lábak, botló táltosok...
A nagy világ majd rátok mosolyog,
A föld, a fű, a fa, virág nevet:
Egy bukdácsoló, induló gyerek;
A karja tárt, a szeme nyitva: szép!

Botlik, kacag, és újra botlik: lép!
Vigyázzatok kis táltosparipák!
Mert gidres-gödrös, gáncsos a világ,
Vigyázzatok!
A föld az minden kisgyerekhez jó,
Ki tiszta lábbal indul rajta el,
Az nem bánt majd, az dajkálgat, ölel,
De hátán annyi kő, kavics és gaz,
Én féltem őt, én féltem őt, igaz;
Vigyázzatok!

Mert drága ő!
A szeme, arca, ajka csak nevet,
Még mindenkit szeret,
Még minden jó és tiszta benne van,
S mögötte út még nincsen semmi sem,
Mint akinek meseország izen,
Csak menne, menne már;
Vigyázzatok!

Karomon hordtam ölbéli bubám...
És ajnároztam, földre sose ért,
De két karomba már belé nem fért,
A földrelépett ő,
Vigyázzatok!
Mert hív a föld, s ti érzitek, hogy hív,
Viháncoló, kicsiny mesecsikók...
De jönnek utak, rossz utak és jók
És ti csak mentek, messze tőlem el,
Mert a távolság mesél, énekel,
Mert a távol aranyszínekbe szőtt...
Az én karom már szűk határ, tudom, -
Vigyétek majd az igaz útra őt,
Kis táltosok.
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Jelek
  2018-06-02 15:36:45, szombat
 
  Várnai Zseni

Jelek

Nem írom le, rákarcolom szívemre,
amit leírnék, s amit nem lehet,
barlanglakók kezenyomait őrzik
hasonlóképpen ábrák és jelek.

Szikla helyett szívem falába vések,
jó barlang ez, amíg élek, rejtve van,
s ha meghalok, egy új korszak kiássa,
s megfejti majd jelekbe rótt szavam.

Láttál-e már ilyen barlangi képet?
Van rajta szarvas, zerge és madár,
komor bölény, és ember, amint éppen
nyilat feszít s gyanútlan vadra vár.

És mindenféle égi s földi jelkép:
kihalt állatok, eltűnt istenek,
akiket féltek és félve imádtak
a primitív barlangi emberek.

Most én vések, élő húsba vájom
szerszámomat szikrázó kő helyett,
mert szólni kell, s ha nem lehet, betűkben
keresek, mint a régiek: jelet.

Ha láttok majd zergét vagy antilopot,
futtában akit nyílvessző talált,
vagy madarat, akibe felhőbércről
lecsapó héja rablókarma vájt,

ha majd egy szíven ily ábrákra leltek,
s még annyi másra: az az én szívem,
amely egy zord, eltemetett világból
jeleivel az új kornak izen.

Mint feltárt sírok titkos képírása,
mint ős barlangok vésett falai,
mert aki költő, nem hal meg egészen,
az feltámad még szólni: vallani.

Csak vések, vések, szívem már csupa ábra,
azt hinnétek tán, furcsa sebhelyek,
fáj? hadd fájjon, kell, hogy elnémult számat
megszólaltassák egyszer e jelek!

 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Orgona
  2018-05-31 16:48:23, csütörtök
 
  Várnai Zseni

Orgona

Rajtam a tavaszi szelek orgonálnak,
talán ezért hívnak engem orgonának,
április vad kedve suhogtatja ágam,
azután megfürdöm fényes napsugárban.

Orgona, orgona,
illatos muzsika,
zengő és libegő lila virág...
fürtjeim lengetem,
illatom pergetem,
szakíts le hát engem,
s légy boldog te világ,
légy boldog te világ!

Bimbaim bomlanak, virágdíszben állok,
már csak éppen május elsejére várok,
s dús lila fürtjeim zászlaját kibontom,
s orgonaillatom a világra ontom...

Orgona, orgona,
illatos muzsika,
zengő és lebegő lila virág...
fürtjeim lengetem,
illatom pergetem,
szakíts le már engem,
s légy boldog te világ!
Légy boldog te világ!

 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Alkonyi fény
  2018-05-28 11:35:13, hétfő
 
  Várnai Zseni

Alkonyi fény

Nem igaz, hogy nem fáj a hervadás,
hogy belenyugszik sorsába a lélek,
az állat is elbúvik, vackot ás,
úgy megy neki a végső szenvedésnek.

Reszket az ág, mikor a lombja hull,
sír a virág, hogyha fonnyad szirma,
csak én legyek bölcs, mikor alkonyul,
mikor rámmered ifjúságom sírja?!

Nem, nem vagyok bölcs, rázom rácsomat!
Lelkem, lankadó test ölébe zárva
kínlódja ki az élő lángokat,
mert nincs és nem lesz holtig nyugovása.
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Mert messze vagy...
  2018-04-11 13:17:25, szerda
 
  Várnai Zseni

Mert messze vagy...

Mert messze vagy, mert messze vagy,
Te vagy a legszebb a világon,
arcod, mint a halvány hold dereng,
s fényt harmatoz az égi tájon,
mint a hold, amelynek foltja nincs,
csak végtelen, szelíd ezüstje,
és nappal ékes rózsa vagy,
rózsa, amelyen nincsen tüske.

Mert messze vagy, mert messze vagy,
olthatatlan a szomjúságom,
hangodat, hogyha hallanám,
nem lenne több szomorúságom,
hogyha látnám szép arcodat,
le nem venném a szemem róla,
s titkon néznélek éjjel is,
álmodban, amikor nem tudsz róla.

De messze vagy, de messze vagy,
mint minden, ami szép és jó volt,
talán azért, mert messze vagy,
oly naptalan, hideg az égbolt,
talán a nap téged kísér,
s vigyáz reád, hogy baj ne érjen,
mert vad viharok dúlnak ott,
amerre jársz, a messzeségben!

Sokszor álmodtam: visszatérsz,
S lehullt vágyam szárnytörötten,
nagy erők csapnak össze most,
futunk, futunk az égő körben.
E kör bezárt köröskörül.
sorsunk kezében van a kulcsa,
a vonatok, a repülők,
hajók és emberek útja.

Ha visszatérsz, ha visszatérsz,
mint fecske, ki a tavaszt hozza,
a fény is visszatér veled,
s megfordul majd az idők sodra,
a zaklatott szív elpihen,
s békén kinyit a szív virága,
ha visszatér a nap szeme
újra mosolyog a világra!
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Fiam
  2018-04-03 22:48:37, kedd
 
  VÁRNAI ZSENI

FIAM

Édesen alszol dajkáló ölemben,
harmatos arcú, drága magzatom,
körülragyog a napnak glóriája
s lágy pihegésed lesem, hallgatom.

Elnézlek hosszan, könnybeborult szemmel
és, ahogy nézlek, megnő a szívem,
érzem, a karom végtelenre tárul
s egész világ a keblemen pihen.

Egész világot táplál az én vérem,
ha kicsiny ajkad mellemre tapad,
lelkemmel egy világot csókolok,
ha téged, fiam, megcsókoltalak.

Hogyha enyhítem a te szenvedésed,
ha könnyeidet fölszáríthatom,
minden szenvedők bánatát enyhítem,
minden szenvedők sebeit gondozom.

Mi bennem örök, az mind benned lángol,
nem élek másként csak teáltalad,
ó, mindent odaadtam a világnak,
amikor, fiam, téged adtalak!

Olyan vagyok e boldog anyasággal,
mint föld, mikor virágok nyílnak rajta,
mikor szívének illatát és mézét
s gyümölcseit az embereknek adja.
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Most este van
  2018-04-03 00:10:27, kedd
 
  Várnai Zseni

Most este van

Most este van, lefekszem
napomra visszanézek,
fáradt vagyok, meleg volt,
a hőség elcsigázott,
sokat futottam, mentem
s a por belepte lelkem,
mint utszéli virágot.

Napomra visszanézek,
beszéltem emberekkel,
azok is megsebeztek,
szavak tüskéjét érzem,
próbálom elfeledni,
poros ruhám levetni
s aludni hófehérben.

Késő van már, elalszom,
elfordulok napomtól,
a hold vizébe nézek
s kendőm beléje mártom,
ezüstben elmerítem,
szívemre ráterítem,
borogatom, - ne fájjon.
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 71 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 9 db bejegyzés
e hónap: 57 db bejegyzés
e év: 1758 db bejegyzés
Összes: 10837 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2151
  • e Hét: 3945
  • e Hónap: 38212
  • e Év: 735729
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.