Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
1955.05.17
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 25 
Virágos ág ...
  2017-03-06 19:13:25, hétfő
 
  Várnai Zseni

Virágos ág ...

Virágos ág az asszony élete
tavasszal könnyű szirmokkal tele,
s mikor lehullnak róla díszei
virág helyett gyümölcse terheli.

Termése érik, pirul, gömbölyűt
pillék és méhek zsongják őt körül
szellő ringatja, eső öntözi
s a nap tüzén csillognak könnyei.

Ha jön az ősz, gyümölcsét megszedik,
csupasz testét vad esők verdesik
reszket, amikor tépázza a szél
de nedvei forrók, akár vér.

S mikor csillogó fátylat sző a hó
s belengi őt e puha takaró
már újra szép, és arról álmodik
hogy tavaszra tündérré változik.

S az lesz belőle, tündér csakugyan
ezernyi szép, feslő virága van
őbennük éli újra tavaszát
s nyáron a nap deleje hatja át.

Így ringatja a változó idő,
a mag, ha pattan, az is újra ő.
kikél a földből, húzza őt a fény
újjászüli az örök televény.

S ha teste, már csak tűzre lenne jó,
olyan öreg, száraz és korhadó...
ifjú fákban tovább él lényege...
gyümölcsös ág az asszony élete...
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Szerelem
  2017-02-14 20:05:16, kedd
 
  Várnai Zseni

Szerelem

Messze, a kéklő üveghegyeken
él egy madár, a neve szerelem.
Topáz a csőre, és a két szemén
rubintos tűzben szikrázik a fény.
A szárnya zöld, a begyén kék pihe,
alatta ver forró piciny szíve
és mint a villám lecsap hirtelen,
fényből, viharból jön a szerelem.

Már láttam egyszer, jött egy pillanat
szívemre ült és hittem, itt marad,
utána kaptam gyorsan és kezem
átfogta csöppnyi testét melegen,
vergődött,karmolt és az átkozott
tenyeremben verébbé változott,
szebbik valója eltűnt, messze szállt
s talán már más szív fölött muzsikált.

Elfogni őt, bezárni nem lehet,
akár a fényt, vagy nyargaló szelet,
csupán a vágy oly szárnyaló szabad,
hogy utolérje azt a madarat.
A színe,hangja mindig újra más,
meseszerű, különös és csodás.
Ott fönt lakik a kék üveghegyen
az a madár, a neve: szerelem.
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Fekete kutya
  2017-02-09 00:14:53, csütörtök
 
  VÁRNAI ZSENI

FEKETE KUTYA

Az árokparthoz értem hazafelé menőben,
hajamban és ruhámban szagosodott az erdő,
kakukfűvet és mentát nyaláboltam karomban
s úszott velem az illat, akár egy könnyű felhő.

Az árokparthoz értem, a hunyó nap utolsó
kigyúlt tekintetét az erdőn átlövelte
s mint óriási fáklyák, a fák lobogni kezdtek
s e vészes esti fény a léptem nyomát követte.

Azután, mint ha égő kazal üszökbehamvad,
úgy hunyt a napkorong s eltűnt vörös uszálya,
kísértetesre nyúlva imbolygott körülöttem
a fák suhogva lengő, sejtelmes, hosszú árnya.

Már féltem ott magamban és akkor ráijedtem,
fekete, óriási kutya lohol utánam,
vadul rohanni kezdtem, hallottam lihegését,
verejték verte testem és reszketett a lábam.

Futtomban visszanéztem: a szeme karikázott
s fogai közt lecsüngve leffent vöröslő nyelve,
már majdnem elkapott és szoknyám fodrát cibálta,
kitátott torka párás gőzét reám lehelte.

Azt hittem itt a végem; szívem bénulni kezdett,
jégrémület bilincse szorongatta a torkom,
kiáltani akartam, de némán elzuhantam,
akár egy űzött állat a cirkuszi porondon.

Éjfélkor kis szobában, idegen ágy ölében
eszméltem föl s csudálva éreztem azt, hogy élek
s egy ember barnafényű, meleg kutyaszeméből,
mint lámpaláng sütött rám egy furcsa, messzi lélek.
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Hang a lenmezen
  2017-01-13 14:53:14, péntek
 
  Várnai Zseni

Hang a lenmezen

Most itt van Ő, a hangját hallgatom,
milyen hatalmas, mégis lágy zene,
lázasan jegyez minden rezdülést
fülem és lelkem viaszlemeze.

Ne vesszen el most semmi árnyalat,
mert újra elmegy, nem lesz itt velem,
csupán a hang visszhangja az enyém,
amint lelkemmel lefényképezem.

Ha messze él majd, mégis hallom Őt,
mint Beethoven a nagy dallamot,
süket leszek, ha kinti zaj recseg
csupán belső zenémre hallgatok.

Bezárom lelkem. Hangja fogva már,
örök zenéje mindig itt marad
s úgy rejtem, mint az őserdei fák
lombsátora egy ritka madarat.

S mikor elhívja Őt a messzeség,
kinyitom rejtett, titkos hangszerem
s hangjának színét, ízét, illatát
a lemezről szívemre pergetem.
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
A fenyő éneke
  2016-12-12 22:54:00, hétfő
 
  Várnai Zseni

A fenyő éneke

Zsenge fácska voltam,
fenyveserdő árnyán,
mellettem állt néném,
meg hatalmas bátyám,
ők oly nagyok voltak,
szinte égig értek,
nem őket vágták ki,
csak a csemetéket.

Erdő édesanyám
zúgott keservében,
de csak vittek minket
nyikorgó szekéren,
messzire kerültünk,
nagy házak tövébe
zúgó rengetegből,
ember sűrűjébe.

Minket körülálltak,
azután megvettek,
engem egy nagy tágas
hajlékba cipeltek,
ott reám aggattak
sok-sok édességet,
arany hajszálakat,
édes csemegéket.

Mint csillag az égen
annyi csillog rajtam,
mint a hó az erdőn,
fénylik minden gallyam
s jönnek az emberek
piciny csemetéi,
zsibongva, ujjongva
jönnek engem nézni.

Én a nagy erdőben
süvölvény fa voltam,
itt meg a fejemmel
mennyezetig nyúltam:
-De szép karácsonyfa! -
zengték, csicseregték
s szép gyerekszemüket
rajtam legeltették.

Kacagtak, daloltak,
táncoltak köröttem,
soha nem volt részem,
ekkora örömben,
mert a mi erdőnknek
nincs tarka virága,
de most kinyílt rajtam
az öröm virága.
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Anya legyek csak
  2011-07-18 09:25:49, hétfő
 
  Várnai Zseni

ANYA LEGYEK CSAK

Ó, Uram, én már mit sem kérek tőled,
Elültek bennem a nagy szenvedélyek,
Nincs már mit adnom, s többé nem remélek
Kis asszonysorsom fölötti nagyot,
Uram, én már csak csöndet akarok.

De add meg nékem, mégis, arra kérlek,
A mindennapi kenyeret szerényen,
És kisdedem, ha hogyha fölsír éhen;
A kebleimben legyen tej elég,
Anya legyek csak, egyszerű, derék.

Ne tudjon rólam senki semmit többé,
Az a jó asszony, kiről nem beszélnek,
Ne háborítsanak hírek, beszédek,
Ne zaklassák föl csendesült valóm,
Mert indulatom most a tejbe szállna,
S a kisdednek rossz lenne tőle álma;
Őt rázná az én hánytorgó hajóm.
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Új élet gyúl az idők.........
  2011-07-18 09:19:14, hétfő
 
  Várnai Zseni

Új élet gyúl az idők végtelenjén...

Csodás titok, mit hord a nő magában
s kilenc hónapig rejtelem marad,
birtokba veszi a testének erőit
egy megszálló, hatalmas akarat.

Mély titkot rejt az anyaméh homálya,
titkot ringat az ősi méh tava,
hol a létezés minden változaját
végigjátsza az ember magzata.

Fiú vagy lány? s mit mond az arcvonása?
mit hoz létre amikor megjelen?
és szívében mily erők szunnyadoznak,
mi lesz a sorsa? csupa rejtelem!

Átoknak jön, fölgyújtani a földet?
vagy áldozat lesz, gyönge és szelíd?
mily ötvözetet hoz az ősi tűzből,
mely salakot s aranyat vegyít.

Az anya vár, viseli titkos terhét,
nem kérdez ő, csak észlel és szeret
vérén hizlalja méhének gyümölcsét
vérből változtat melléből tejet,

csontot épít, húst sző a magzatának
s mikor testéről lehull a lakat,
kitárul, és gyönyörben, szenvedésben
oly naggyá teszi őt a pillanat,

mint a világok óriás szülőjét,
kinek ölén a mindenség piheg...
új élet gyúl az idők végtelenjén,
szülési kínban új anya liheg!
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Csodálatos
  2011-07-18 09:16:36, hétfő
 
  Várnai Zseni

CSODÁLATOS

Miért keresnék távoli csodákat?
hiszen, hogy élek, maga is csoda!
Csodálatos, hogy volt idő: nem éltem,
csodálni ezt meg nem szűnök soha.
Csoda, hogy látok, hallok és beszélek,
csoda, hogy érzek és gondolkodom,
képzeletemben képek szárnyasodnak
s betűhálómmal őket elfogom.

Hát nem csoda, hogy írok, egymagában?
Sejtelmem nincs, hogy honnan e zene?
Mért éppen én s nem ő, vagy tán a másik
e furcsa szellem titkos búhelye?
Csodálhatnám a napot és a holdat
s az Érthetetlen szót, hogy: Végtelen;
de mért szállnék a messzi csillagokra,
hiszen csoda az én kis életem.

És új életek szakadtak belőlem,
oly egyszerű és mégis oly csodás,
ahogy a rügyből a levél kipattan,
mégis mi hát egy új fogantatás?
Mi az a furcsa láz: szeretni, vágyni,
mi a remegés, mi a félelem?
S mily különös, úgy csüggni mindhalálig
egy idegen, egy másik életen.

A gyerekem az életemnek mása,
ő én vagyok, de mégis Ő maga.
Csodáltam őt, amikor járni kezdett,
mikor kibuggyant legelső szava,
s hogy egyre nőtt, akkor már félni kezdtem:
lehetséges, hogy Ő még Én vagyok?
s mikor benne is képek szárnyasodtak,
akkor éreztem, hogy már elhagyott.

Csodálatos, hogy mennyiféle kép van,
s ahány ember, megannyi képzelet.
Mindenki lát, csupán röptén elfogni
kevesen tudják ám a képeket,
művésznek mondják az ilyen varázslót,
aki szavakba, színbe, kőbe vés,
de honnan ez, én is miként csinálom?
Ez az, ami oly rejtelmes, mesés.

Csodálkozom, csodálkozom, hogy élek!
Azt sem tudom, miből, meddig, hogyan?!
Akár a mag, amely egy sziklacsúcson
gyökeret ver s kövek közt megfogan.
A szél a gyönge magvat elsodorja,
de erős az élet és megtapad...
Csodálatos az élet és hogy élek
s hogy én is adtam életmagvakat!
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Balatoni alkony
  2011-07-13 19:52:36, szerda
 
  Várnai Zseni

Balatoni alkony

Az ég a vízre ráhajol
a láthatáron valahol...
az ég a vízzel összeér,
az ég, a víz
gyöngyházfehér.

Így látom én fektemben itt
a táj elnyugvó fényeit,
miközben percem elrepül...
az ég, a tó
elszenderül.

Oly nyugodalmas most a táj,
boldog vagyok...semmi se fáj...
tükörsima a Balaton,
sellők énekét
hallgatom.
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Csendes éj
  2011-07-08 15:54:12, péntek
 
  Várnai Zseni

Csendes éj

A csendes éjben anyámra gondolok,
Szívemben most az ő szíve dobog.
Szegény özvegy volt, sokat szenvedett,
Nem volt egyebe, csak a szeretet.
Szájától vont meg minden falatot,
És ha mi ettünk, ő is jóllakott.

Játékot venni nem tudott nekünk,
Varrással kereste kenyerünk.
Ő mesterkélt ünnepre szép babát,
Levágta hozzá dús hajfonatát,
Gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki,
Hullottak rá könnyének gyöngyei.

Láttam a föld sok szép kirakatát,
De nem találtam hasonló babát,
Oly tündérszépet, olyan kedveset,
Nem ért más hozzá. Csak a szeretet...
A szeme kék, a haja barna volt,
S a kóc mögött picinyke szív dobolt.
Anyám elment, nem érte meg szegény,
Hogy a világ forduljon tengelyén,
Pedig, hogy várta, várta mivelünk..,
Hogy nekünk is virradjon ünnepünk.
Ó, most ha élne,
Vehetnék már neki
Ruhát, cipőt,
S nem kéne küzdeni.

Ó emberek, míg él anyánk,
Nagyon szeressük őt, mert elmegy egy napon,
És visszahozni többé nem lehet
Az elmulasztott jó szót, tetteket,
A késő bánat mit sem ér neki,
Az élőt kell szeretni, érteni.

Mert újra érzem,
Látom, hallom őt,
S csak ámulok, hogy mily magasra nőtt,
És újra szép és újra fiatal,
S mintha szívéből zengene a dal,
Amit írok csöndes éjszakán:
Még most is adsz nekem, Anyám... Anyám...
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 25 
2017.02 2017. Március 2017.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 1 db bejegyzés
e hónap: 253 db bejegyzés
e év: 507 db bejegyzés
Összes: 7137 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1076
  • e Hét: 2817
  • e Hónap: 64318
  • e Év: 153606
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.