Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
Ősszel
  2017-10-22 14:30:23, vasárnap
 
  Madách Imre

Ősszel

(Veres Gyula komámhoz)

Tán már elázik a világ,
Úgy pocskol kint az őszi esső.
Az ég mint szürke remete,
Egykor örömnek embere,
Mostan bűnbánatos kesergő.

A fákon sárga lombcsomók
Víztelve már alig fityegnek,
Csak úgy hajol, görbűl az ág
Alattuk, míg mint cimborák,
Végkép elázva földre esnek.

Abroszba burkolt némberek
Szaladnak végig a híg sáron.
Jól el van dugva a fejek,
De lábikrájuk bánja meg,
A pap nekik már megbocsásson.

Egész udvar konyhába gyűl,
Pipára gyujt ez, az melegszik,
A tűz vigan libeg-lobog,
A lány kacsint, a vén morog,
S a munkás gondot mind felejtik.

Loncsos kuvasz rázkodik a
Pitvarban és ásit bujában,
Én is szintúgy megkívánom,
Oly átkozott az únalom
Az embernek így egymagában.

Száz mértföld most szomszéd, barát,
Nem is tudom van-é még ember,
De íme ostorpattogás -
Utána lassu caplatás -,
Kapumba, lám-e, kocsi hajt fel.

Gőzölgve áll meg a fogat,
Míg a kocsis nagy néha mordúl,
Kibontakozni alig bír
Bundájából, s ez szinte sír -
Kedves komám a tőszomszédbúl.

Hová lett most a rút idő ?
Nem gondol arra senki többet,
Minden sürög, tetszélkedik,
Vajjon kedve miben telik,
Nyaggatja, kémli a vendéget.

A kandallóban tűz lobog,
A pipa vár s mit a ház adhat,
Mindennek a legis java,
S mi a kevés borsa-sava,
A jó sziv, illeti komámat.

Besompolyog a vizsla is
Gazdájáért fontos személy ma,
Tudtával van, hogy ünnep ez,
Vadászó bajtársat keres,
S jő ismerős barátkozásra.

Majd megered kérdés, beszéd,
Komoly s vidám tárgy tarka-barkán,
Míg lesz kedélyes hallgatás,
Csak néha perceg a parázs
És a tücsök ciripel halkan.

Úgy látszik, hogy zeng éneke
A tűzhely játszi tündérének,
Száz ábrándkép körüllebeg,
A pipafüsttel, s édesek
Az eszmék, melyek ekkor jőnek.

S bár senkisem szól, mindenik
Oly jól mulat mégis magában,
A gondolat is jobban foly,
Ha tudjuk, hogy velünk gondol
Rokon lélek - meleg szobában.
 
 
0 komment , kategória:  Madách Imre versei  
Őszi séta
  2017-10-22 14:27:02, vasárnap
 
  Madách Imre

Őszi séta

Ősz volt és effelett
Vasárnap délután.
Ki a szabadba vont
Kettős sejtés talán,
A nyugvás ünnepét
Méltón hogy ott ülöm,
Hol Isten ünnepel
A hangzatos mezőn
S hogy lelkemet a csók
Varázsa tölti meg,
Mellyel minden mi élt,
Mosolygva halni megy,
Mint hogyha mondaná :
Élvezni most siess,
E fényes pillanat
Után fed síri mez.
De ah, mért is teszek
Az őszhöz sírt, halált,
Hervadt virága bár,
S zengő dala elállt !
Szerény lány a tavasz,
Kit lángszivünk ölelt,
Ébredt, s ím oldalán
Telt bájú nőre lelt
Az őszben, és ölén
Felejti szívesen
Költői álmait,
Oly édes a jelen,
Mert hol csak vágy epedt,
Hol csak virág nyilott,
Mint játszi gyermekek,
Gyümölcsök függnek ott.
Az őszi alkonyat
Arany sugáriban
Tündöklött a liget
Sárgán és pirosan.
A szőlős hegytetőn
Pajkos dal zengedez,
Nehéz hétköznapok
Kedves visszhangja ez.
Sok csíntalan fiút
S lányt láttak mint komát,
Tőlük lesé el a
Bor lángját, mámorát.
A röppentyű meg ott,
Mely az égen szalad,
Eltévedt szemsugár,
Féket tört gondolat. -
A szőlős kert alatt
Kis pásztortűz lobog,
Kövér juhnyáj között
Vidám kolomp konog.
Tilinkó sír - odább
Telt csűrök állanak,
Hangmértes csépeik
Most szintén nyugszanak.
Csak néha kurjogat
Itt-ott egy szérű őr,
S nyugodtan a kazal
Vetett aljába dől.
Lement már a nap is,
Harangszó jött elém,
S e közben újra a
Kertekhez érkezém.
A harmat lassudan
Ép a mezőkre szállt,
Midőn előttem a
Falu vén hársa állt.
Velem volt a pap is,
Az áldott jó öreg,
Testével szellemét
A kor nem törte meg.
S ki túl fél századon
Csak szenvedést tanult,
Mint mondá eddig is
Még élni meg nem unt.
Örült, ha másokat
Vigadni láthatott
S im a vén hárs előtt
Most is megállított,
Köszvényes lábait
Hogy megpihenteti,
De hát bíz ő csak a
Szemét legelteti.
Legény és szép leány
Volt ott egész sereg,
Kik trufa s dal között
Játszottak egeret.
Jaj a lánynak, kit a
Legényhad elfogott,
Jó, hogy nem hal bele,
Oly sok csókot kapott;
Bizonnyal, azt hiszem
Csupán az menti meg,
Hogy híven visszaád
Mindent, mindenkinek.
Jóízűn ezt tovább
Papom sem nézheti,
Egyszer tekintetét
Csak elfelejtheti,
S egy arra surranó
Pajkos lánygyermeket
Felfog, de óh jaj, ez
Menten csókol kezet.
Hallgatva felsohajt
Az áldott jó öreg,
Elballag, tűzhelye,
Szobája oly hideg.
Búsan tekint körűl,
Tükrét törülgeti,
Tágúl a régi por
De óh, nem évei.
Méláz és ujja ír
Vén könyveknek porán,
Eszmél s leánynevet
Talál a - biblián.
 
 
0 komment , kategória:  Madách Imre versei  
Legszebb költészet
  2017-06-29 16:19:41, csütörtök
 
  Madách Imre

Legszebb költészet

Nem akkor költök én legédesebbet,
Midőn kezemben izgatott koboz van,
Nem élvezem költői képzeletnek
Legszebb virágit hullámzó dalokban.
Csak vágy a dal, sejtés, mely vonva von
Feléd, feléd, bűvös, tündéri hon.
Patakcsa az, zokogva mely siet le,
Ha itt-ott egy virágot elragad bár
S fényt von reá az ég csalóka tükre.
Más boldogság az, más hon, melyre ő vár,
Míg meglelvén a tenger árjait
Nyugtot talál s felejti daljait.
Ah, megnyugodtam én is kebleden, hölgy.
Elhallgatott dalom. - Mit is zenegjen?
Amit csak sejte, mindaz most valót ölt, -
Mit szó nem bíra, bírom kedvesemben,
S keblére hajtva forró homlokom,
Legédesebb regéit hallgatom.
 
 
0 komment , kategória:  Madách Imre versei  
A költő és kedvese
  2017-06-29 15:05:06, csütörtök
 
  Madách Imre

A költő és kedvese

Mint sas száll a költő csillagok honába,
Ah, de oly kietlen a hír fényes sugára!
S ím, hogy meg ne fagyjon a költő kebel,
Eltakarva híven feltörő szárnyával
Mint ökörszemecskét lopja be magával
A kedves leánykát, kit megénekel.
 
 
0 komment , kategória:  Madách Imre versei  
Ömlengés
  2017-06-29 15:01:43, csütörtök
 
  Madách Imre

Ömlengés

Lennék bár csillag, égi boltra tűzve,
S epedve néznék onnan, nő, le rád,
Lennék bár fergeteg, zokogva űzve
Zárt ablakodnál a vad éjszakát!

Lennék virág bár lakva a mezőket,
És gyönge lépted ott hervasztna le,
Csak véle élni és meghalni érted
Engedne engem a sorsnak kegye!

És mégis - inkább, mint csillagszemekkel
Virulni lássam másnak bájidat,
Míg mint vihar sirok tépett kebellel,
Te másban leljed boldogságodat,

És mint mezők virágát, észrevétlen
Mosolygó arccal ölj, tapodj agyon, -
Kebledtől messze, megfagyott reményben
Legyek kopár szirt, és körül vadon!

Csak egyetlen tudat lengjen felettem,
Hogy lelked, hölgy, felém, felém eped,
Hogy nélkülem Istennek édenében
Is észrevennél egy üres helyet!
 
 
0 komment , kategória:  Madách Imre versei  
Csillagok
  2017-06-29 14:58:44, csütörtök
 
  Madách Imre

Csillagok

Csillagokra néz a gyermek:
"Adj közűlök jó anyám! -
Mond - hadd játszom vélek én is
Oly szépen néznek le rám."

"Gyermek! messze ég a csillag,
Emberkéz nem éri fel
Ott a szellemek hazája
Mély titokban ünnepel."

És a gyermek fájdalommal
Anyjának karára dűl:
"Mért is oly szép a csillag, ha
Ég elérhetetlenűl."

Föltekint könnyes szemekkel,
És a csillag ím leszáll,
Bájsugáru halvány arca
A gyermek könnyében áll.

Néz az ifjú lángszemekkel,
Vágyva szívet, vágyva hont,
És e két vezércsillaggal
Hévvel a csatába ront.

Ah, de látja, lány szerelme
Mint a csillag oly hideg,
S szolgabűnnel lelkeikben
Születnek az emberek.

Gyermekálma jő eszébe
Hű anyáért néz körűl.
Édes anyja már csak a föld,
Felzokog s ölébe dűl.

És leszáll a csillag újra,
Sírja ormán ott viraszt.
Óh való-e most, vagy újra
Egy könyű rajzolja azt?
 
 
0 komment , kategória:  Madách Imre versei  
Veszélyes játék
  2017-03-28 16:33:13, kedd
 
  Madách Imre

Veszélyes játék

Egész világ hódolt, leányka,
S te mindenkit kigúnyolál,
Azt hitted, ez adó megillet,
S nincs senki, aki ellenáll.

Bosszankodál, hogy egyedűl én
Maradtam néma és hideg.
Több-több kacérság bájaidra
Még több ragyogványt hintenek.

Erősebb vért kellett nekem most,
Neked hegyesb nyíl kelletett
Így folyt köztünk, így folyt sokáig
A harcjáték, az ütközet.

De jaj, ki a szív érzetével
Szentségtörő játékot űz!
Veszélyes az, mint a lepkének,
Melyet körülrepűl, a tűz.

Addig hódítgatál cselekkel,
Hogy meghódoltál, kis hamis,
S ez nékem olyan jól esett, hogy
Tiéd vagyok most magam is.
 
 
0 komment , kategória:  Madách Imre versei  
Karácsonykor
  2016-12-21 14:05:24, szerda
 
  Madách Imre

Karácsonykor

Zúgva nyargal a szél, hordja a havat,
Mindenekre tiszta fénypalástot ad.
Egyiránt borít el bércet, völgyeket,
Tán az egyenlőség tart ma ünnepet.
Ünnep van valóban, ím a büszke vár
Dús világításnak özönében áll,
Fényes csarnokáról hangzik a zene,
S vad dombérozásnak hangja jön vele.
Vár alatt útfélen űl kolduscsalád,
Férj s nő átkarolva tartja magzatát,
Keblök melegével óvják gondosan,
S rájok elterítve egy rossz gúnya van.
Igy ülnek sokáig, némán, reszketeg,
Míg a férjnek ajki szólni kezdenek:
"Márma van karácsony szentelt ünnepe,
A nép megváltója márma születe;
Jó hogy ez egy emlék megmaradt reánk,
Mert feledtük volna, hogy megváltatánk.
Óh hatalmas Isten, hát miért, miért
Ontatál fiaddal értünk drága vért?
Hogy dombérozásra több ünnep legyen,
S a nép rab maradjon véges-végtelen?
Cél után fáradni, küzdeni dicső,
Elfeled minden bajt, aki célhoz jő,
Ah, de én mért hordom a szörnyű igát,
Csak hogy életemet nyomorogjam át,
S amelyet kiküzdök, életem minek,
Hogy legyen igámat hordani kinek?
Rettentő körút ez, melynek vége nincs,
Egy kétségbeejtő örökös bilincs. -
Vagy nagy ég, megvolnánk váltva általad,
És igába tart csak zsarnok akarat?
Úgy még jő idő, mely újra törvényt tesz.
S a megváltó újra gunyhó sarja lesz. -
Hátha e bíró még gyermekem lesz tán,
Óh, takard, takard nőm édes gondosan.
Jőjj, jőjj közelebb, így hajtsd reám fejed,
Hadd tomboljon a szél, rossz szűrünk felett,
Szálljon a hó, itten vad dühe nem ér." - -
S ím leszáll közéjük enyhadó tündér,
Édes álomképet sző rájok keze,
S boldogok mindhárman, férj, nő s gyermeke.
S hogy ne verje őket zord valóság fel,
Lassan eltakarja őket hólepel. -
A várból öröm száll - zúg a téli szél -
A család helyén csak kis hódombot ér.
 
 
0 komment , kategória:  Madách Imre versei  
A fecskéről
  2010-07-27 01:19:35, kedd
 
  Madách Imre

A fecskéről

Messze, messze, messze szép kelet földéről,
Honnan a nap jár el látogatni minket,
Hol minden virágért nem kell harcra szállni,
Mert még édes frígyben él ember, természet;

Hol rózsáknak kelyhén tündérek ringóznak
És virágharangok közt dalt suttog a szél,
Hol még Éden álma nem tünt el egészen,
S a költők dalában, nők szemeiben él;

Hol szent hagyományként tiszteletben áll fenn
A lélekvándorlás egyszerű szép tanja,
És a büszke embert édes jó anyjához
Még szelíd költői pántokkal csatolja;

Onnan hozta e dalt egy dalos madárka,
Meglesém, hogy nyári éjjel énekelte,
Bár zománca eltünt, amint átfordítám
A költőietlen emberi beszédre.

Kedves kis hajlék állt pálmafák árnyában,
Nyúgalom s jólét volt benn a házi isten,
Küszöbén a puszták lankadt vándorának
Enyhülést mosolygó szív hozott serényen.

A szép Hermione volt a ház úrnője,
Kora özvegységre hagyta férje őtet,
Két kis gyermekével házi gondok súlyát
Bízva rá s a sírnál gyászoló keservet.

De a bú erősebb volt, mint Hermione,
Hervadt, hervadt, mígnem ő is sírba szállott,
És virágai közt, melyeket nevele,
Kis kertében alvá az örökös álmot.

Férjével volt hát most, ah de szíve ismét
Vissza, vissza vágyott kisgyermekeihez,
Jehova fecskébe költöztette lelkét
S jól ismert házának csarnokán fészkelt ez.

Ott virrasztá kedves árváit, s könnyülten
Vissza, vissza szállt a férjhez messze földre;
Hamvából meg ciprus nőtt és árnyékával
Gyermeknek, virágnak lett enyhadó őre.

Igy folyt ez soká, nőtt a fiú és a lány,
Ismerték, szerették a kis házi fecskét,
Ez költé fel őket reggeli dalával
S vidáman viszonzák édes csevegését.

S hogyha a kis kertben pajzán játékok közt
Elhevülve dűltek anyjuknak sírjára,
Homlokuk letörlé s enyhe szelletével
Felüdíté őket a ciprusnak árnya.

Ifjú lett a gyermek, hajadon lett a lány,
Azt ki a világba tetterő üzé el,
Ennek kebelében szunnyadó világát
Szerelem bűbája mostan ébreszté fel.

Ott ültek merengve, anyjuknak sírjánál,
Rejtélyesen rengett a ciprusnak árnya,
Mintha mondaná, hogy féltve félti őket,
S fájva kérné, hogy ne hagyják őt magára.

És a csarnokról a fecske is megszólalt:
"Lányom, szent érzés az, mely szivedben ébred,
Szent, de veszedelmes, kéje üdvözítő
S kínja öl, ládd engem is siromba ez tett.

Óh fiam! bejárom én is a világot,
S látod mégis mindég, mindég visszatérek,
El ne menj, erődet, szívedet hagyod majd
Útadban, s párját nem leled e fedélnek,"

De az ifjú és lány, csak mereng tovább is
Új tündérvilágért epedez, epedez,
S elbusultan, hogy már gyermeki sem érték,
A kis fecske elszáll, mint szokott, férjéhez.

Nap megy nap után, s hogy visszatér fészkéhez
Messze földön jár már vándorúl az ifjú,
Sorsnak sujtó karja nehezült a házra,
Külsején romlás van, belsejében a bú.

Fű nő küszöbén, beroskadt fedelére
A galamb nem ül már, kerte dudvát terem;
Minden elkerűli az átkozott házat,
Minden odahagyja, csak a kis fecske nem.

Megkeresi fészkét csarnokán a háznak
S ím meglátja lányát a ciprus árnyában,
Mostan is mereng, mint egykor, ah de arcán
Most nem tündér álom, de nehéz keserv van.

Halvány epedéssel messze, messze vágyó
Pillantása könnyűn által nézi, nézi,
Merre a hűtlen ment, átkot küld utána,
S megvetést, de titkon áldja és reményli.

Résztvevő bánatként lengi őt körűl a
Ciprus árny, vigaszt zeng a fecske feléje;
Most megérti a lány, jól esik szivének,
Hej de búját még se adja ő cserébe.

Látja ezt a fecske, s újra útnak indúl,
Gyermekét, az ifjat, s a hűtlent keresni,
Hogyha visszahozza őket a tűzhelyhez,
Felvirúl még háza, titkon úgy reményli.

Holnapok multával megtér az ifjakkal,
Ah, de alig ismér már az ősi házra.
Oly egészen más az, fényesebb, virágzóbb
És mégis hidegebb, idegen nép lakja.

Semmihez sem vonja ezt gyöngéd kegyelet,
A kis fecske fészket sem hagyá zugában,
Hasztalan keresi hajdani lakója,
Mindenütt multjának sírján új virág van.

Aki elhagyá a lánykát, most porából
Nőtt kicsiny virágot visz el mint ereklyét.
A fiú meg anyja hamvából nőtt ciprust
Vágja vándorbotnak, mint végső örökjét.

Az kíséri őt el viharos éltében;
Védi lépteit mint véd az anyaáldás,
S támaszául áll még, amidőn elhagyta,
Amidőn megcsalta őt minden, minden más.

S a fecske is elszáll, száll másodmagával,
E házhoz már többé semmi sem csatolja.
S amint száll társától kérdi: "Merre lányom?"
"Rakjunk fészket, mond ez, a megtért házára."
 
 
0 komment , kategória:  Madách Imre versei  
Búm és örömem
  2010-07-27 01:17:01, kedd
 
  Madách Imre

Búm és örömem

Ha bú rágódik
E kebelen,
Hallgatva némán
Elviselem.
Mért mondanám meg
Mit szenvedek,
Vigasztalnának
Az emberek;
És vigasztalni
Aki akar,
Óh, az nem érzi
A bú mint mar.
Az csak gúnyolja
Szűnk érzetét,
S mivel könyűnkkel
Egyet nem ért,
Azt ami nékünk
Oly nagy, oly szent,
Kicsinyli csak mint
Szentségtelent.
De hogyha szűmbe
Száll az öröm,
Elrejteni bár-
Mint küzködöm,
Mint a szegénynél
Talált arany
Napfényre jő fel
Akaratlan.
Marokkal szórja
Azt szerte szét,
Kifogyhatlannak
Hivén kincsét.
Kivánnám én is
Jó kedvemben
Még a pokol is
Hej, részt vegyen.
Felőle zengjen
A kis madár
S az üstökös, mely
Oly messze jár.
Vérengző vad
A bú, a gond,
Odúban fészkel,
Titokban ront.
Hangos pacsirta
A boldogság,
Mely fellegről más
Fellegre hág;
S ha elrejtem bár
Kalitkába,
Kihat, elárul
Zengő dala.
 
 
0 komment , kategória:  Madách Imre versei  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
2017.11 2017. December 2018.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 103 db bejegyzés
e év: 2527 db bejegyzés
Összes: 8924 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1368
  • e Hét: 8744
  • e Hónap: 32606
  • e Év: 852158
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.