Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
1955.05.17
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 7 
Veszélyes játék
  2017-03-28 16:33:13, kedd
 
  Madách Imre

Veszélyes játék

Egész világ hódolt, leányka,
S te mindenkit kigúnyolál,
Azt hitted, ez adó megillet,
S nincs senki, aki ellenáll.

Bosszankodál, hogy egyedűl én
Maradtam néma és hideg.
Több-több kacérság bájaidra
Még több ragyogványt hintenek.

Erősebb vért kellett nekem most,
Neked hegyesb nyíl kelletett
Így folyt köztünk, így folyt sokáig
A harcjáték, az ütközet.

De jaj, ki a szív érzetével
Szentségtörő játékot űz!
Veszélyes az, mint a lepkének,
Melyet körülrepűl, a tűz.

Addig hódítgatál cselekkel,
Hogy meghódoltál, kis hamis,
S ez nékem olyan jól esett, hogy
Tiéd vagyok most magam is.
 
 
0 komment , kategória:  Madách Imre versei  
Karácsonykor
  2016-12-21 14:05:24, szerda
 
  Madách Imre

Karácsonykor

Zúgva nyargal a szél, hordja a havat,
Mindenekre tiszta fénypalástot ad.
Egyiránt borít el bércet, völgyeket,
Tán az egyenlőség tart ma ünnepet.
Ünnep van valóban, ím a büszke vár
Dús világításnak özönében áll,
Fényes csarnokáról hangzik a zene,
S vad dombérozásnak hangja jön vele.
Vár alatt útfélen űl kolduscsalád,
Férj s nő átkarolva tartja magzatát,
Keblök melegével óvják gondosan,
S rájok elterítve egy rossz gúnya van.
Igy ülnek sokáig, némán, reszketeg,
Míg a férjnek ajki szólni kezdenek:
"Márma van karácsony szentelt ünnepe,
A nép megváltója márma születe;
Jó hogy ez egy emlék megmaradt reánk,
Mert feledtük volna, hogy megváltatánk.
Óh hatalmas Isten, hát miért, miért
Ontatál fiaddal értünk drága vért?
Hogy dombérozásra több ünnep legyen,
S a nép rab maradjon véges-végtelen?
Cél után fáradni, küzdeni dicső,
Elfeled minden bajt, aki célhoz jő,
Ah, de én mért hordom a szörnyű igát,
Csak hogy életemet nyomorogjam át,
S amelyet kiküzdök, életem minek,
Hogy legyen igámat hordani kinek?
Rettentő körút ez, melynek vége nincs,
Egy kétségbeejtő örökös bilincs. -
Vagy nagy ég, megvolnánk váltva általad,
És igába tart csak zsarnok akarat?
Úgy még jő idő, mely újra törvényt tesz.
S a megváltó újra gunyhó sarja lesz. -
Hátha e bíró még gyermekem lesz tán,
Óh, takard, takard nőm édes gondosan.
Jőjj, jőjj közelebb, így hajtsd reám fejed,
Hadd tomboljon a szél, rossz szűrünk felett,
Szálljon a hó, itten vad dühe nem ér." - -
S ím leszáll közéjük enyhadó tündér,
Édes álomképet sző rájok keze,
S boldogok mindhárman, férj, nő s gyermeke.
S hogy ne verje őket zord valóság fel,
Lassan eltakarja őket hólepel. -
A várból öröm száll - zúg a téli szél -
A család helyén csak kis hódombot ér.
 
 
0 komment , kategória:  Madách Imre versei  
A fecskéről
  2010-07-27 01:19:35, kedd
 
  Madách Imre

A fecskéről

Messze, messze, messze szép kelet földéről,
Honnan a nap jár el látogatni minket,
Hol minden virágért nem kell harcra szállni,
Mert még édes frígyben él ember, természet;

Hol rózsáknak kelyhén tündérek ringóznak
És virágharangok közt dalt suttog a szél,
Hol még Éden álma nem tünt el egészen,
S a költők dalában, nők szemeiben él;

Hol szent hagyományként tiszteletben áll fenn
A lélekvándorlás egyszerű szép tanja,
És a büszke embert édes jó anyjához
Még szelíd költői pántokkal csatolja;

Onnan hozta e dalt egy dalos madárka,
Meglesém, hogy nyári éjjel énekelte,
Bár zománca eltünt, amint átfordítám
A költőietlen emberi beszédre.

Kedves kis hajlék állt pálmafák árnyában,
Nyúgalom s jólét volt benn a házi isten,
Küszöbén a puszták lankadt vándorának
Enyhülést mosolygó szív hozott serényen.

A szép Hermione volt a ház úrnője,
Kora özvegységre hagyta férje őtet,
Két kis gyermekével házi gondok súlyát
Bízva rá s a sírnál gyászoló keservet.

De a bú erősebb volt, mint Hermione,
Hervadt, hervadt, mígnem ő is sírba szállott,
És virágai közt, melyeket nevele,
Kis kertében alvá az örökös álmot.

Férjével volt hát most, ah de szíve ismét
Vissza, vissza vágyott kisgyermekeihez,
Jehova fecskébe költöztette lelkét
S jól ismert házának csarnokán fészkelt ez.

Ott virrasztá kedves árváit, s könnyülten
Vissza, vissza szállt a férjhez messze földre;
Hamvából meg ciprus nőtt és árnyékával
Gyermeknek, virágnak lett enyhadó őre.

Igy folyt ez soká, nőtt a fiú és a lány,
Ismerték, szerették a kis házi fecskét,
Ez költé fel őket reggeli dalával
S vidáman viszonzák édes csevegését.

S hogyha a kis kertben pajzán játékok közt
Elhevülve dűltek anyjuknak sírjára,
Homlokuk letörlé s enyhe szelletével
Felüdíté őket a ciprusnak árnya.

Ifjú lett a gyermek, hajadon lett a lány,
Azt ki a világba tetterő üzé el,
Ennek kebelében szunnyadó világát
Szerelem bűbája mostan ébreszté fel.

Ott ültek merengve, anyjuknak sírjánál,
Rejtélyesen rengett a ciprusnak árnya,
Mintha mondaná, hogy féltve félti őket,
S fájva kérné, hogy ne hagyják őt magára.

És a csarnokról a fecske is megszólalt:
"Lányom, szent érzés az, mely szivedben ébred,
Szent, de veszedelmes, kéje üdvözítő
S kínja öl, ládd engem is siromba ez tett.

Óh fiam! bejárom én is a világot,
S látod mégis mindég, mindég visszatérek,
El ne menj, erődet, szívedet hagyod majd
Útadban, s párját nem leled e fedélnek,"

De az ifjú és lány, csak mereng tovább is
Új tündérvilágért epedez, epedez,
S elbusultan, hogy már gyermeki sem érték,
A kis fecske elszáll, mint szokott, férjéhez.

Nap megy nap után, s hogy visszatér fészkéhez
Messze földön jár már vándorúl az ifjú,
Sorsnak sujtó karja nehezült a házra,
Külsején romlás van, belsejében a bú.

Fű nő küszöbén, beroskadt fedelére
A galamb nem ül már, kerte dudvát terem;
Minden elkerűli az átkozott házat,
Minden odahagyja, csak a kis fecske nem.

Megkeresi fészkét csarnokán a háznak
S ím meglátja lányát a ciprus árnyában,
Mostan is mereng, mint egykor, ah de arcán
Most nem tündér álom, de nehéz keserv van.

Halvány epedéssel messze, messze vágyó
Pillantása könnyűn által nézi, nézi,
Merre a hűtlen ment, átkot küld utána,
S megvetést, de titkon áldja és reményli.

Résztvevő bánatként lengi őt körűl a
Ciprus árny, vigaszt zeng a fecske feléje;
Most megérti a lány, jól esik szivének,
Hej de búját még se adja ő cserébe.

Látja ezt a fecske, s újra útnak indúl,
Gyermekét, az ifjat, s a hűtlent keresni,
Hogyha visszahozza őket a tűzhelyhez,
Felvirúl még háza, titkon úgy reményli.

Holnapok multával megtér az ifjakkal,
Ah, de alig ismér már az ősi házra.
Oly egészen más az, fényesebb, virágzóbb
És mégis hidegebb, idegen nép lakja.

Semmihez sem vonja ezt gyöngéd kegyelet,
A kis fecske fészket sem hagyá zugában,
Hasztalan keresi hajdani lakója,
Mindenütt multjának sírján új virág van.

Aki elhagyá a lánykát, most porából
Nőtt kicsiny virágot visz el mint ereklyét.
A fiú meg anyja hamvából nőtt ciprust
Vágja vándorbotnak, mint végső örökjét.

Az kíséri őt el viharos éltében;
Védi lépteit mint véd az anyaáldás,
S támaszául áll még, amidőn elhagyta,
Amidőn megcsalta őt minden, minden más.

S a fecske is elszáll, száll másodmagával,
E házhoz már többé semmi sem csatolja.
S amint száll társától kérdi: "Merre lányom?"
"Rakjunk fészket, mond ez, a megtért házára."
 
 
0 komment , kategória:  Madách Imre versei  
Búm és örömem
  2010-07-27 01:17:01, kedd
 
  Madách Imre

Búm és örömem

Ha bú rágódik
E kebelen,
Hallgatva némán
Elviselem.
Mért mondanám meg
Mit szenvedek,
Vigasztalnának
Az emberek;
És vigasztalni
Aki akar,
Óh, az nem érzi
A bú mint mar.
Az csak gúnyolja
Szűnk érzetét,
S mivel könyűnkkel
Egyet nem ért,
Azt ami nékünk
Oly nagy, oly szent,
Kicsinyli csak mint
Szentségtelent.
De hogyha szűmbe
Száll az öröm,
Elrejteni bár-
Mint küzködöm,
Mint a szegénynél
Talált arany
Napfényre jő fel
Akaratlan.
Marokkal szórja
Azt szerte szét,
Kifogyhatlannak
Hivén kincsét.
Kivánnám én is
Jó kedvemben
Még a pokol is
Hej, részt vegyen.
Felőle zengjen
A kis madár
S az üstökös, mely
Oly messze jár.
Vérengző vad
A bú, a gond,
Odúban fészkel,
Titokban ront.
Hangos pacsirta
A boldogság,
Mely fellegről más
Fellegre hág;
S ha elrejtem bár
Kalitkába,
Kihat, elárul
Zengő dala.
 
 
0 komment , kategória:  Madách Imre versei  
Egy est emléke
  2010-06-18 12:01:03, péntek
 
  Madách Imre

Egy est emléke

Oly rekedt meleg volt,
Oly borús az est,
Lankadt lombban a szél
Nem tett semmi neszt.

A madár félhangon
Búsan énekelt,
Távolról dalára
Halk moraj felelt.

Mindezt együtt érzénk
S jártunk szerte-szét,
Némán - mert helyettünk
A bús est beszélt.

S hogyha néha-néha
Volt is egy szavunk,
Suttogánk, ugy érzők,
Sírok közt vagyunk.

S féltünk felrettentni
A halottakat.
Féltünk, kél szívünkben
Életgondolat.

Óh pedig oly édes
Volt, mely meglepett,
A halálnak vágya
Mindkettőnk felett.

Elváltunk - sok év folyt
Már azóta el,
Sok gyönyör ment sírba,
Sok virúla fel.

Halovány emlékben
Él az este csak,
Melyben óhajtásim
Halni hívtanak.

De ha fel-feltűnik,
E szemben könny ég,
Hogy halni kivántam,
Míg boldog valék,

S most, hogy a halálvágy
Szűmből elveszett,
Élni vágyom és szűm
Élni elfeledt.
 
 
0 komment , kategória:  Madách Imre versei  
Életbölcsesség
  2010-06-18 03:38:13, péntek
 
  Madách Imre

Életbölcsesség

Az ifjú lélek ha világba lép,
Mint nap, fényárban lát mindent körében,
Míg végre eszmél s látja, hogy mocsár,
Miről lopott sugár reng gazdag ékben.
Boldog, ha megbékélve a világgal,
Tovább ragyog s nem gondol a mocsárral.

Az ifjú lélek ha világba lép,
Azt tartja, Isten mása minden ember,
Míg végre eszmél, s látván, hogy nem az,
Ördögnek nézi csalt kebel dühével.
Boldog, ki megbékélve a világgal
Sem ördögöt, sem angyalt nem keres már.

Az ifjú lélek ha világba lép,
Csillagnak tartja a lány szerelmét,
Őrjöngve küzd, kételkedik, remél,
Míg eszmél s porban látja istenségét.
Boldog, ki megbékélve a világgal,
Csillag helyett beéri jó parázzsal.

Ki is gondol, függvén a hókebel
Kéjhalmain, hogy csontváz van alattok?
Csontvázzá lesz minden gyönyör, ha azt
Hideg kebellel végig boncolátok.
Boldog, ki megbékélve végzetével,
Élvezni tud a perc költészetével.
 
 
0 komment , kategória:  Madách Imre versei  
Nem féltelek hazám!
  2010-06-17 16:44:17, csütörtök
 
  Madách Imre

Nem féltelek hazám!

Bár ellened tör frígye zsarnokoknak,
Bár ellened tör irigy szolgahad,
Földönfutó népek megostromolnak,
Mint tengerár, megállsz, ha szikla vagy.
Nem féltelek hazám!

Eldültél volna, mint cser a viharban,
Ha a végzet nem nézett volna ki,
Hogy élj: nem törtek meg véres csatákban
A balszerencse századévei.
Nem féltelek hazám!

Ameddig áll Branyiszkód kőrakása,
Mint órjás harcaid emlékjele,
Regét mond róla a Kárpát vadásza
S viharként leng rajt hősök szelleme.
Nem féltelek hazám!

Ameddig látom alföld rónaságát,
Felette multak délibábja kel,
Szent vér hizlalja lengő dús kalászát
És tápot a test, lélek benne lel.
Nem féltelek hazám!

Az ősi bűn küldött ránk sujtoló kort,
A lánc helyét csak szent vér mossa le:
Hogy a jobb gyermek győzzön, Mózses elhalt
A pusztában s egy nemzedék vele.
Nem féltelek hát hazám!
 
 
0 komment , kategória:  Madách Imre versei  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 7 
2017.03 2017. április 2017.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 14 db bejegyzés
e hónap: 253 db bejegyzés
e év: 811 db bejegyzés
Összes: 7299 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1087
  • e Hét: 7985
  • e Hónap: 54869
  • e Év: 218480
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.