Regisztráció  Belépés
suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!! Suzy Mama
1901.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 73 
Andrássy Réka: Lehetetlen bakancslista
  2018-07-02 21:56:28, hétfő
 
  Most leltem rá:BELESZERETTEM!!! :) Andrássy Réka: Lehetetlen bakancslista
Szeretnék indián lenni egy évre,
szeretnék házakat festeni kékre.
Szeretnék éjszaka úszni egy tóban,
szeretnék hinni az örökké szóban.
Virágos busszal világot járni.
sohasem fáradni, sohasem fájni.
Szeretném ha bokáig érne a hajam,
szeretném jobban szeretni magam.
Szeretnék egy évre szerzetesnek állni,
sötét kis szobában csendben meditálni
és amikor ültem kis szobámban eleget,
szeretnék nagyon, nagyon sok gyereket.
Szeretném újra anyámat ölelni,
szeretnék minden kérdésre felelni.
Szeretnék sírókat megnevettetni,
József Attilának barátja lenni.
Szeretnék ültetni cseresznyefákat,
cseresznyefa ágán lóbálni a lábam,
a cseresznye magokat messzire köpködni,
föld felett angyalként könnyedén röpködni.
Szeretnék jót látni az emberek szemében,
szeretnék ülni a Jóisten ölében.
Szeretném a Földet a Holdról látni,
szeretnék mindig türelemmel várni.
Szeretnék egyszer Van Gogh -gal festeni,
szeretnék mindenkit egyformán szeretni.
Szeretnék Gandhi -val egy asztalnál ülni,
halkan beszélgetni és teát szürcsölni,
miközben minden az, aminek látszik,
s a Nap éppen naplementét játszik.
Kint egy tehénke kérődzik csendesen,
nőnek a virágok erőszakmentesen.
Ülünk öreg házasok, kéz a kézbe '
az ajtónkon hirtelen Szent Ferenc néz be.
"Adj Isten!"- kacsint ránk s pödri a bajuszát,
s leoldja lassan porlepte saruját.
Leül az asztalhoz, tölt egy kis vizet,
vállán tarka madárka piheg.
Lábához hízelegve dorombol a cirmos,
mennyország illatát szaglássza biztos.
Szent Ferenc kedvesen végigsimogatja,
fénylő glóriáját megigazítgatja.
Glóriája körül repked egy kis lepke,
nincsen neki onnan elrepülni kedve.
De leszáll mégis, elfáradt a teste
s a szobába lassan bekúszik az este.
Álomból valóság, valóságból álom,
a fele sem igaz, mind csak kitalálom.
Szent Ferenc nélkül ülök a sötétben,
nem fogja senki kezemet kezében.
Csak játszom a képekkel, ringatom a lelkem,
szeretném ha valaki meglátna most engem.
Szeretnék az asztalra tiszta abroszt tenni,
szeretnék újra kisgyerek lenni.
Szeretném ha az út végén valaki várna,
szeretnék lenni valaki álma.
 
 
0 komment , kategória:  Elgondolkodtató  
“Buta paraszt” (?)
  2018-07-02 10:44:39, hétfő
 
  Azt mondod, a paraszt buta, mert nem járt iskolába?

2017. nyara. Állok a hivatalban, előttem egy idős házaspár. Amolyan eres kezű, picit görnyedt, hatvanas pár, szegényes ruhában. A férfi bal kezében a kalapját szorongatja. Hiszen belépett valahová, ott le kell venni, úgy illik.

Elmagyarázná még egyszer, melyik rubrikába mit kell ikszeljek? És hol is írjam alá?

Az ügyintéző cicceg, látványosan unja az életét. Én már rég megtanultam: ha sorban kell állni, akkor sorban állok és igyekszem ezen nem forrongani, mert ha még forronganék is, azzal a sor nem halad jobban, csak én teszem tönkre az idegrendszeremet.

Az idős pár végül elköszön, a kijárat felé igyekszik. Én kerülök sorra. Az ügyintéző azt gondolja, cinkosra lelt bennem.

Buta parasztok, alig értették meg, mi a teendő. - mondja.

Nem szólok semmit, a tekintetem épp elég erős ahhoz, hogy rájöjjön, mégsem én vagyok az ő embere. Lehajtott szemmel " végez velem ".

A napokban olvastam egy elképesztően jó cikket a facebookon és miután elolvastam (aztán elolvastam még egyszer), ez a fenti eset jutott eszembe.

Mutatom nektek, gondolkodjatok el rajta, kérlek:

" Fiam, te azt mondod nekem, hogy" csakis a tanult emberek vitték előre az országunkat? " A tudósok és művészek? /.../ a paraszt buta volt, mert nem járt iskolába?

Akkor beszélgessünk, fiam!

Tudod, az a buta paraszt állatot nevelt, tenyésztett és nemesített. Minden hazai tájegységnek megvolt a rá jellemző állatállománya, ami követte a helyi adottságokat, úgymint növényzet, csapadék, talajviszonyok és hőmérséklet. Ez így kimerít vagy kettő egyetemi diplomát! Érdekességként: a magyar tarka szarvasmarhának ötven éve még 12 tájfajtáját tartották nyilván, mára már csak magyar tarkát ismeri a szakirodalom. Tehát amit ez a " buta paraszt " több száz év szorgalmas nemesítő tevékenységével létrehozott, azt a te tanult embered felelőtlen összevissza keresztező tevékenységgel mára teljesen tönkretette!

Az a " buta paraszt " ez mellett gabona és zöldségnövényt, továbbá gyümölcsöt termesztett, nemesített. /.../ ezeket a gyümölcsöket például nem kellett permetezni és jól tárolhatók voltak, míg a mai okos professzorok által újított növények, úgynevezett növényvédelem nélkül nem hoznak termést, mert elviszik a betegségek, továbbá /gyümölcseik/ hűtőház nélkül szinte azonnal tönkremennek. Szóval a ‘ buta parasztnak ' itt is kioszthatsz néhány egyetemi diplomát: növénytermesztő, növényorvos, nemesítő, kertész... A hiba csak ott van, hogy nem ismeri a latin nevét.

Ez a " buta paraszt " ezen kívül még gazdálkodni is tudott a terméssel, egyik évről a másikra meg kellett terveznie, hogy a leendő termésből megéljenek. Továbbá tartalékot kellett képeznie. Az állatállomány ellátására is kellett gondolnia és ami a legfontosabb, megfelelő minőségű és mennyiségű vetőmagról kellett gondoskodnia, hogy a jövő évben mindezt újra megtehesse. Nos ezért jár egy közgazdász diploma és egy raktározási, raktárkezelési, logisztikai végzettség is.

De itt még nincs vége, az állatok levágása, feldolgozása, tartósítása és a hús modern eszközök nélküli tárolása, a növények tárolása, feldolgozása, még egy hentes szakmunkás bizonyítványt, további konzervipari ismereteket is feltételez, és legalább egy élelmiszeripari technikusi bizonyítvány kiosztását is megköveteli.

Az állatokkal folyamatosan fellépő betegségeket is gyógyítani kellett valakinek. Egy személyes élmény: kisgyermekként /láttam, hogy/ az egyik tehén benyelt egy almát, ami megakadt a torkán és fuldoklott. Az állatorvos azt tanácsolta, hogy metsszék el a torkát és mérjék ki az állatot, mert menthetetlen. Nos, az egyik öreg tanulatlan " buta paraszt " amikor ezt meghallotta, megfogta a Dr. úr gallérját és kivágta az istállóból, kért egy kicsi kést, benyúlt az állat szájába és szétvágta az almát. Ez a tehén utána még számtalan borjút ellett. Tehát a " buta parasztnak " jár egy állatorvosi diploma is!

De régen csak nagyon indokolt esetben fordult orvoshoz is, ma ilyenkor megyünk kórházba. Mert a kisebb betegségeket odahaza kezelte, otthon szült, a kertben megtermelte /vagy a környéken begyűjtötte/ a gyógynövényeket. Szinte minden faluban volt egy bába, vagy egy javasember, javasasszony, aki gyógyított embert és állatot egyaránt. Tehát jár egy orvosi és egy gyógyszerészi diploma is ennek a "buta parasztnak " .

Saját maguk készítették a mosó, mosdó, mosogatószerüket, ruha, fa, falfestékeiket. Talán ez megér egy vegyészmérnöki diplomát? Fiatal házasoknak, ha nem örököltek, pénzük sem volt a mesteremberekre, akkor a rokonság felépített egy házat. Hopp: építészmérnök, kőműves, téglakészítő, (vályogvető) ács, tetőfedő szakmák kerestetnek. Ma, ha valaki megtanulja a vályogvetést és a nádazás mesterségét, akkor művész úrnak szólíttatja magát és mutogatják a TV-ben, mint valami nagy tudású csodabogarat.

Gyermekkoromban nagyanyám felnézett az égre (nem az órájára!), és mondta, mennyi az idő. Régen az öreg paraszt ránézett az égre és mondta: most kell vetni, most aratni, most kaszálni, most haza kell hajtani az állatot, most sietni kell, mert jön az eső, a jég, vagy a hó. Napszaktól függetlenül, arra van észak, arra dél és hogy mennyi az idő. Tehát ennek a ‘buta parasztnak' jár egy csillagász és egy meteorológus diploma is!

Míg napjainkban magukat művészeknek, celebeknek szólíttató emberek tucatjaival van teli a média, addig ezeket az embereket száz évvel korábban a legutolsó csárdából is elhajtották volna a zenészek, mint csepűrágó, tehetségtelen kontárokat! Ugyanis zeneművészeti főiskola nélkül is csodálatos zenészei voltak a vidéknek, akik nem gőgösen pöffeszkedtek, hanem szolgálták a művészetükkel a népet. Népünk zeneiségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a kétszázezer népdal, ami kinyomtatva is megtalálható, az olyan valóban tehetséges és elkötelezett művészeknek köszönhető, mint Kodály Zoltán. De soha ne felejtsük, ezek a remekművek a nép ajkán keletkeztek!

De tudod fiam, ha /a most a tanultak valamelyike/ elvégzi a képzőművészeti főiskolát, és az ott elsajátított tudásával a kétszáz évvel korábban élt, férjhez menni szándékozó tizenhét éves ,, buta " parasztlány kelengyéjének csupán tizedrészét képes megcsinálni, akkor már művésznek nevezi magát, saját stílusirányzatot indít, a saját kreálmányait a divatbemutatók kifutóira viszi.

Mondd fiam, hol itt az igazság?

Mondd fiam, összeszámoltad, hogy hány diplomát és különböző végzettséget kellene szétosztanod minden egyes ‘ buta paraszt ' között, akiket te leszólsz, míg a te tanult, művelt /embered/ csupán egyetlen tudományágban jeleskedik? Feltéve, ha tényleg jeleskedik és nem valami kókler, aki csak azért kapott valami tudományos címet, mert a családba tartozik és összehoztak neki is egyet, mert ugye ,, ő is megérdemli ".

Tudod fiam, az a " buta paraszt ", aki nem járt iskolába, kisgyermekkorától járta az élet iskoláját a nap huszonnégy órájában, és mindent eltanult az öregektől. Így amikor Ő maga is öregember lett, többet tudott, mint száz egyetemi professzor, akik egymásnak jól hangzó titulusokat osztogatnak a felületes tudásukra és lenéznek mindenkit, akiknek nem jutott az ő szedett-vetett címeikből. Mert nem tartoznak az ő köreikbe! Ezek után, ugye elhiszed nekem, hogy a te tanult /embered/, aki a tudását az én " buta parasztomtól " lopta, sok ezerszer többel tartozik az én népemnek, mint amivel bármelyik magyar tartozna neki, vagy neked? "
 
 
0 komment , kategória:  Elgondolkodtató  
Mi célja lehetett (...) Istennek?
  2018-06-03 17:31:51, vasárnap
 
  Mi célja lehetett (...) Istennek? Ha az éjszaka rendeltetése az álom, az öntudatlanság, a nyugalom, a nagy feledés, miért kell szebbé tenni az éjszakát, mint a nappalt, miért édesebb, mint a hajnal és az este, és ha a hold, ez a lassú, elbűvölő, a napnál költőibb csillag olyan tapintatos, mintha az volna a feladata, hogy felkeresse, ami a fény elől érzékenyen elrejtőzik - miért világítja át mégis oly ragyogóan a sötétséget? És a szép hangú madarak közül a legszebb hangú énekes miért nem pihen úgy, mint a többi - miért énekli dalát a nyugtalanító homályban? Miért borul a világra ez a fátyol? Miért remeg a szív, szorong a lélek, s miért bágyad el a test? Mire való ennyiféle csábítás, ha nem az emberhez szól, aki nem is látja, hiszen ágyában fekszik.

Guy de Maupassant
 
 
0 komment , kategória:  Elgondolkodtató  
Az élet értelme
  2018-05-08 11:09:03, kedd
 
 

Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú.

Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú.
Pedig a paprika ugyanannyi, éppoly piros, éppoly erős. De mégse koszorú.

Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi.
Az a madzag, mint tudjuk, mellékes, harmad­rangú valami.
Hát akkor mi?

Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak,
nagy igazságoknak jöhet a nyomára.

Örkény István
 
 
0 komment , kategória:  Elgondolkodtató  
Ésik Naponta kétszer – és néha többször is
  2018-05-03 16:25:57, csütörtök
 
  Írta: Balku László

Elmondjam ennek a libának, hogy jutottam idáig? Primitív kis ribanc, csöppet sem szimpatikus. Legszívesebben egész nap hátat fordítanék neki, és már az is boldoggá tenne, ha nem szólna hozzám.

Már az is boldoggá tenne...! A francba, ebben a büdös fogdában rájön az ember, hogy milyen kevés is elég a boldogsághoz! A nagy luxusvillában bezzeg semmi nem tudott boldogítani. Csak amikor már nem volt, akkor jöttem rá, hogy boldognak kellett volna lennem, mert úgy élhettem ott, mint nagyon kevesek. Ezzel azonban akkor a legkevésbé sem foglalkoztam. Akkor még el sem tudtam képzelni, hogy úgy is élhetnek emberek, mint ez a szerencsétlen is. Tessék, mégis egy helyre kerültünk, sorstársak vagyunk, ugyanazért lettünk ebben a nyomorult lyukban összezárva. Talán nem is őt utálom, hanem magamat benne?

Mindegy, beszélek. Már második napja nyaggat, ha kielégítem a kíváncsiságát, hátha békén hagy.

Jól láttad, úrilány vagyok. Pontosabban voltam. Mindkettőnkből a szegénység csinált kurvát. Csak te azért álltál ki az út szélére, hogy legyen mit ennetek, én azért kufircoltam idegen férfiakkal, hogy visszaszerezzem magamnak azt a jólétet, amiben születésemtől fogva éltem.

Apám a legnagyobb olasz autómárka dílere volt. Dehogy, nem csak az a díler, aki kábítószert árul, az autógyárak márkakereskedőit is így nevezik. Hatalmas házunk volt, sok szobával, nagy kerttel, úszómedencével, a város legelegánsabbnak tartott részén. Egyetlen gyerek vagyok. Anyám nem dolgozott, kocsival vitt iskolába - természetesen a város legelitebb iskolájába -, és minden nap értem is jött.

Talán a szüleim is hibásak azért, hogy olyan könnyen ráálltam a kurválkodásra. Alig múltam tizenegy éves, amikor beírattak egy modelltanfolyamra. Felnőttesen öltöztettek: miniszoknya, kivágott blúzok, magas sarkú cipők, hiába mondta a tornatanár anyunak, hogy nem egészséges még ebben a korban. A fiúk a maguk kiskamasz módján körberajongtak. Már kislányként nőnek éreztem magam. Bulikba is gyakran elengedtek, láttam, mit csinálnak a nagyobbak. Túl hamar kezdett érdekelni a szex.

Nagy buli volt a tizennegyedik születésnapomon, emeletes tortával, rengeteg vendéggel. Mintegy felnőtté avatási szertartásként a család és a barátok előtt ünnepélyesen felhajthattam egy kupica Cherryt is - mintha nem tudták volna anyuék, hogy nem egy buliban ittam már seggrészegre magam. Késő délutánra aztán a felnőttek is ittak annyit, hogy egymással voltak elfoglalva, velem már senki nem törődött. Ekkor Zsoltival, a szomszéd sráccal eltűntünk. Én a hétvégi házunk kulcsát csentem el, Zsolti az apja Land Roverjét vette kölcsön. Ő tizenhét éves volt, volt már jogosítványa. Ott, a hétvégi ház egyik hálószobájában vesztettem el a szüzességemet. Éjfél körül értünk vissza, de senkinek nem tűnt fel, a kutya sem kérdezte meg, hol voltunk majdnem hat órán keresztül. Alig több mint egy év múlva át is költöztem Zsoltiékhoz. A szüleim először odáig voltak, de Zsolt szülei telebeszélték a fejüket, hogy ma ez a természetes a fiataloknál, így idővel belenyugodtak az új helyzetbe.

Aztán jött ez a kibaszott válság. Ekkor már egyetemre jártam. Ezeket az olasz autókat főleg magánemberek vették, és legtöbbször hitelre. Ezek a vevők elmaradtak, csak a bebukott kölcsönök miatt visszakerült kocsik sorakoztak egyre sűrűbb sorban az udvaron. Apu nem tudott fizetni a gyárnak, volt, hogy a dolgozók is csak több hónap késéssel kapták meg a fizetésüket, végül felszámolták a céget.

Apu próbált előre menekülni. Gondolta, ha nem vesznek új autót, akkor olcsó használtat fognak venni. A három kocsinkból kettőt eladott, hitelt vett fel, bérelt egy telepet, és kis kategóriás használt autókat hozott be Németországból. Azonban ez az üzlet is olyan gyengén muzsikált, hogy a hiteltörlesztést sem tudta fizetni. Anyu is elment dolgozni, egyik régi barátnője cipőboltjában lett eladó, de ez sem tartott sokáig, a bolt is bezárt. Próbálták eladni a házat, de senki nem vette meg, még áron alul sem. Végül a végrehajtó talált neki új gazdát, és a hétvégi házat is vitte a bank. Szüleim egy kétszobás bérelt lakásba költöztek.

Gondoltam, ez engem nem érint, én már régen Zsoltival élek. Tévedtem. Már nem a menő autókereskedő kislánya voltam, így már nem voltam megfelelő parti Lantosék agyondédelgetett legkisebb fiacskájának, és ezt éreztették is velem. Zsoltit is ellenem hangolták. Nem volt nehéz dolguk, már régen észrevettem, hogy kezd megunni. Végül szakítottunk, a szüleimhez költöztem.

Becsületükre legyen mondva, bármilyen szűkösen is éltünk, soha nem mondták, hogy hagyjam ott az egyetemet, próbáljak munkát keresni. A tanulmányaimhoz szükséges pénzt mindig előteremtették valahogy, legfeljebb a hasunkon spóroltuk meg. Meg a sárga csekkeket tologatták, meg apu az adó befizetését halogatta, mert az autókereskedés is egyre kevesebbet hozott a konyhára. Végül ez a cég is csődbe ment, a még meglevő autókat az adóhatóság lefoglalta.

Az egyetemen is megváltozott a helyzetem. Amíg a saját kabriómmal jártam és tonnaszám vittem a piát a bulikra, az évfolyam sztárja voltam. Most aztán meggyőződhettem a régi mondás igazságáról, miszerint a bajban nincs barát. A szünetekben rendszerint egyedül ücsörögtem a büfében - az üres asztalnál, mert sokszor egy rohadt szendvicsre sem volt pénzem. Nem hívtak már bulizni sem, és azok az évfolyamtársak, akik addig sem tartoztak a baráti körünkhöz, kárörvendő pillantásokkal szemlélték a lecsúszásomat.

A lakást sem tudtuk tovább fenntartani. Apu egyik régi barátjának félig romos, mennyezetig salétromos házában húztuk meg magunkat. Annak idején azért vette meg, hogy társasházat építsen a helyére, aztán a válságban sem pénze, sem bátorsága nem volt belevágni a projektbe.

Szörnyű volt a tél. Az ócska házban akkor sem lehetett tizenöt-tizenhat foknál melegebbet csinálni, ha volt mivel fűtenünk. Én, aki az állandó huszonöt fokhoz voltam szokva, már akkor reszketni kezdtem, amikor a sarkon befordultam az utcába. Végig náthás voltam, és többször beteg; alig kecmeregtem ki a tüdőgyulladásból, elkaptam az influenzát. Így kellett végigcsinálnom egy vizsgaidőszakot.

Nem szerettem ,,otthon" lenni. Már kellemes tavaszi idő volt, amikor egy délután, hogy minél kevesebbet kelljen a rossz levegőjű házban lennem, sétáltam egyet a főutcán. Megálltam egy kirakat előtt, egy bézs ruhát bámultam úgy, mint aki még soha nem látott ilyet. Elképzeltem magam benne, hogy simulna rám, a mély dekoltázsából teljesen kilátszana a bal mellemre tetovált pillangó. Tovább mentem, a következő kirakatban megnéztem a legújabb okostelefonokat. Nekem már ősz óta nem volt, el kellett adnom, hogy meg tudjam venni az egyetemi jegyzeteket. Szomorú lettem a látványtól, inkább a mellékutcákba mentem, ahol nincsenek üzletek. Céltalanul lődörögtem, észre sem vettem, hogy már majdnem este van. Egyszer csak egy BMW fékezett le mellettem, kinyílt a bal első ajtaja, és egy férfihang szólt: gyere! Bármennyire burokban, széltől is féltve nőttem fel, tudtam, mit jelent ez. Beültem, meg sem néztem, ki mellé. Nem törődtem vele, milyen úton indulok el, abban a pillanatban csak az üres pénztárcámra tudtam gondolni.

Egy erdei úton állította le az autót. Átültünk a hátsó ülésre, kigombolta a nadrágját, és nekem esett. Utána egy tízezrest csúsztatott a markomba. Mondtam, kevés. Azt mondta, még egy numeráért kaphatok egy másikat is, de akkor teljesen vetkőzzek le. Vérciki volt. Tök pucéron könyököltem a motorháztetőn, hűvös volt még az este, fáztam is, és amíg a pasi mögöttem élvezkedett, egyre csak azt lestem, nem jön-e arra valaki.

Arcomat a párnába fúrva végigbőgtem a fél éjszakát - mindhárman egy szobában aludtunk -, de másnap este felvettem a legmélyebben kivágott blúzomat a legrövidebb szoknyámmal, és elmentem egy bárba. Nem is kellett sokáig ücsörögnöm a pultnál, megszólított egy középkorú férfi. Húszezret kértem, meg sem próbált alkudozni. Panzióba vitt. Hajnalban mentem haza. Apám nem kérdezett semmit, anyu érdeklődte meg, hol voltam. Mondtam, újra van barátom, nála töltöttem az éjszakát.

Hamar beindult az üzlet. Volt pénzem rogyásig, újra lett telefonom, laptopom, újra kedvemre vásárolhattam a legjobb butikokban, ismét menő csaj voltam az egyetemen. Csináltattam egy erotikus fotósorozatot, interneten hirdettem magam. Gyakran jártam egy panzióba, az ottani recepciósok is megadták a telefonszámomat pasiknak - néha leszbikus csajoknak is - húsz százalékért. Nem válogattam, a pénznek nem csak szaga, neme sincs. Később lakást béreltem egy belvárosi régi, gangos bérházban. Ott fogadtam a vendégeket - egyetem után minden nap kettőt, időnként többet is.

Milyenek voltak az ,,úri" kuncsaftjaim? Tudod, a férfiak, ha bevadulnak, mind egyformák lesznek, ilyenkor csak annyi a különbség az ügyvéd és a török kamionsofőr között, hogy az előbbi nem izzadságszagú. Olyan is volt, amit addig csak regényekben olvastam, hogy apák - akik korábban szintén vendégeim voltak - küldték hozzám a kamasz fiukat, tanítsam meg őket a szerelem művészetére.

A másik véglet Pali bácsi volt, a hetvenes öregúr. Szegény kisöregnek csak egyszer állt fel. Csak a mellemet szopogatta, meg nyalt, de azt olyan mesterien, hogy még élveztem is. Azon kívül ő volt az egyetlen, aki a nőt is tisztelte bennem, az összes többinek csak erotikus játékszer, egy szép testű fiatal kurva voltam.

Úgy látszik, belém is szorult az apám üzleti szelleméből valamennyi. Az az ötletem támadt, hogy rendezhetnék a lakásban swinger partikat is. Meghirdettem neten, szép számmal jelentkeztek a párok. Rövidesen minden szombaton orgia volt nálam, szép bevételt hozott. Erre faragtam rá. A szomszédok megelégelték a hajnalig tartó ricsajt, az éjszakai jövés-menést a függőfolyosón, valamelyik beköpött. Egyik éjszaka ránk törtek a rendőrök. Azonnal letartóztattak, és most azzal vádolnak, hogy kuplerájt működtettem a lakásban. Nem bízom benne, hogy sikerül kimosakodnom. Természetesen azok az ügyvédek, akik vendégeim voltak, nem vállalták a védelmemet.

Nem tudom, mikor léphetek újra bilincs nélkül utcára, és főleg nem tudom, mi lesz akkor. Az egyetemet talán sikerül befejeznem, de az szinte biztos, hogy addig is a testemből kell megélnem. Csak ott kell újrakezdenem, ahol neked - az út szélén.

 
 
0 komment , kategória:  Elgondolkodtató  
Egy boldog asszony
  2018-05-03 14:44:53, csütörtök
 
  Írta: Szilágyi Erzsébet



Az újonnan meghirdetett német nyelvtanári állást egy gyönyörű, gesztenyebarna hajú, kék szemű fiatalasszony nyerte el, már enyhén gömbölyödő pocakkal.

A nyári vizsgaidőszakban néhányszor párban vizsgáztattunk, így a szépségén túl ragyogó szellemi képességeit is felfedezhettem. Nagyon hamar a szívembe fogadtam. A vonzalom kölcsönösnek tűnt, mert lassan minden gondjával-bajával hozzám fordult. (Idős szülei egy borsodi kis faluban éltek.)

Úgy tervezte, hogy születendő kisfiával csak egy évig marad otthon, hiszen kell a pénz. Férje, akivel őrült-fergeteges szerelemben csapódtak egymáshoz, zeneszerző tanszakot végzett, és tehetség ide vagy oda, alig kapott megbízást. Így csak otthoni zongoratanítással tudott valamit hozzátenni a családi kasszához. A reménytelenség és kilátástalanság őt is az ital felé taszította, csak Panni kétségbeesett erőfeszítései akadályozták meg, hogy rá lehessen sütni az ,,alkoholista" bélyeget.

Dávidka megszületése után hamar elszaladt egy év, de Panni még időben bejelentette, hogy nem jön vissza, mert újra babát vár.

− Most lesz egy kislányom is − újságolta, boldogan mosolyogva, csillogó szemmel. És megérkezett Esztike, egy bájos szöszi baba. A két kicsi mellett Panni már inkább a gyest választotta.

Három év hosszú idő, a sok munka meg a saját gondok mellett nem sok kapcsolatunk maradt vele, ő se jött be látogatóba, mint más kismamák, de egyszer csak váratlanul megjelent a tanszéken egy mózeskosárral, benne egy kéthónapos kisfiúval. Épp óraközi szünet volt, úgyhogy mindnyájan odasereglettünk a picurt ajnározni.

− Ő csak véletlenül csúszott be − kezdett magyarázkodni −, de tudjátok, egy újabb kis élet! − És mosolygott a csillogó szemével, csak a fáradtnak tűnő arcán vettem észre néhány ráncot, és a barna hajában mintha ősz tincseket láttam volna.

A véletlen úgy hozta, hogy ketten együtt szálltunk be a liftbe a negyediken, ő hazafelé, én órára, a földszintig még válthattunk néhány szót. Ahogy végigsiklott tekintetem a szinte anorexiásan sovány alakján, számomra is meglepetésszerűen bukott ki belőlem az őszintén-aggódó, de a társadalmi normák szerint sokkal inkább durva-tapintatlan kérdés:

− És mégis miből éltek most már öten?

Szívtam volna vissza is rögtön, de ő mosolyogva válaszolt:

− Ó, most jó dolgunk van, képzeld, Árpi kapott állást! Zenetörténetet tanít egy középiskolában. (Később tudtam csak meg, hogy az az állás mindössze heti két óra óraadói munka volt.)

Néhány hónap múlva Panni hivatalosan bejelentette, hogy a következő tanévtől teljes óraszámban munkába áll.

Az augusztusi nyitóértekezleten alig ismertünk rá. Rövidre vágott, vöröses árnyalatúra festett hajjal jelent meg.

− Hát te mit tettél a gyönyörű hajaddal? − kérdeztem meg később, amikor kettesben maradtunk. (Én, a szögegyenes, se szőke, se barna hajammal mindig csodáltam-irigyeltem a szép hajú nőket.)

− Muszáj volt már befestetni. Tudod, mennyire őszültem? De hát az idén már negyven éves leszek! De jól áll, ugye? − kérdezte, miközben küldött magának egy nőies mosolyt a falitükörbe.

− Persze, persze, csak elsőre volt meglepő. Ezzel a zöld pulcsival különösen jó! − próbáltam szépíteni.

Májusban kiderült, hogy Panninak mellrákja van. Nagyon izgultunk érte. Már csak ez hiányzott a három gyerek meg a munkanélküli férj mellé. Műtét, kemoterápia, de végül gyógyultnak nyilvánították.

Jött tanítani. Kihallottam a szomszéd szobából a hangját, ahogy valakinek azt mondja:

− Remélem, bírni fogom. Olyan furcsa, ha sokat beszélek, olyan érzésem támad, mintha meg akarnék fulladni.

Egy reggel hiába várta a csoportja. Másnap sem jött, nem is telefonált.

A tanszékvezetőnek sikerült elérnie Árpit telefonon. Állítólag részeg lehetett. Valami ilyesmit mondogatott szinte eszelősen:

− Panni nincs itthon, Panni nincs, Panni egyáltalán nincs. Nem ébredt fel, már soha nem ébred fel...

A boncolás nem mutatott ki betegséget. Nem lett áttétes a rák, mint feltételeztük.

Az életbe fáradt bele a teste.

Az életbe halt bele. Az ő boldog életébe...
 
 
0 komment , kategória:  Elgondolkodtató  
„Azt mondja az öreg gyógyító asszony:
  2018-04-11 20:35:09, szerda
 
  Nem a hátad fáj, hanem a teher /amit hordoz/.
Nem a szemed fáj, hanem az igazságtalanság /amit látnia kell/.
Nem a fej fáj, hanem a gondolataid /amelyek benne zsonganak/.
Nem a torok, hanem amit nem fejezel ki, vagy amit haraggal mondasz.
Nem a gyomor fáj, hanem az, amit a lélek nem emészt meg.
Nem a máj fáj, hanem a harag.
Nem a szíved fáj, hanem a szeretet /hiánya/.
És maga a szeretet a leghatalmasabb gyógy-Szer."

(Ada Luz Marquez írása, Szabó Andrea fordítása németről magyarra,
 
 
0 komment , kategória:  Elgondolkodtató  
Isten jó ajándékai
  2018-03-29 19:50:40, csütörtök
 
  Volt már, hogy azt éreztük, semmink sincs? Nézzük csak végig, mennyi mindent kaptunk Istentől!

Angyalait küldte, hogy vigyázzanak ránk, adta Szentlelkét, hogy bennünk lakjon, egyházát, hogy bátorítson bennünket, és igéjét, hogy vezessen.
Amiko megszólalunk, ő mindig figyel; kérünk valamit és válaszol.
Soha nem hagyja, hogy túl nagy kísértés érjen bennünket, és azt sem, hogy túl messzire botorkáljunk.
Ha kicsordul egy könnycseppünk, ő ott van, és letörli.
Ha szeretetünket dalban mondjuk el neki, ő ott van, és meghallgatja.
Lehet, hogy mi is nagyon szeretnénk vele találkozni, de biztos, hogy ő még nálunk is jobban vágyik erre.
Krisztus választott ki bennünket. Az övéi vagyunk, és szeret minket.
(Max Lucado)

"...minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá."
/Jak.1:17/
 
 
0 komment , kategória:  Elgondolkodtató  
Kire bízzuk magunkat?
  2018-03-29 19:48:11, csütörtök
 
  Szabadságon voltam a gyönyörű Svájcban, Szentgotthárd vidékén. Egy barátságos svájci üzletember felvett egy darabon az autójába. Talán látta rajtam, hogy szívesebben megyek autón felfelé a Gotthárd-hágón, mint az "apostolok lován".
Milyen boldog voltam, hogy az autóból nézhettem a pompás hegyeket és a széles völgyeket. Hirtelen azonban nagyon megijedtem. Mélyen az országút mellett egy teljesen összetört autó feküdt, kerekeivel fölfelé. Mekkora szerencsétlenség történhetett!
És elfogott a félelem, hogy én is ennek a veszélynek vagyok kitéve, és a mélybe zuhanhatok.
Bizonytalan hangon és óvatosan kérdeztem a a barátságos svájcit, aki felvett a kocsijába: "Régóta vezet már?
A férfi nyilván észrevette, hogy megijedtem a lezuhant autó roncsainak láttán. Megértően mosolygott.
"Fiatalember, több, mint húsz éve vezetek, és már számtalan, sokkal veszélyesebb úton is végighajtottam, mint a Gotthard-háhó. Mindmáig még semmi bajom nem esett."
Hogy megnyugtatott ez a válasz! Azt gondoltam: erre az emberre nyugodtan rábízhatod magadat. Amíg az ő kezében van a kormány, jó utad lesz, nem történik semmi katasztrófa.
Egészen másféle élményem volt a a következő évben.
Egyik barátommal Rómában és Nápolyban jártam. Már hazafelé tartottunk. A vasút Olaszországban olcsó volt. Svájcban megpróbáltunk autóstoppal utazni. Már csaknem sikerült az egész utat megtenni, csak az utolsó szakasz volt hátra, Zürichből Bázelbe. Számos autó haladt el mellettünk, amelyben mindkettőnk számára lett volna hely, de nem vettek fel. Ha senki sem könyörül meg rajtunk, akkor kénytelenek leszünk az utolsó pénzünket vasúti jegyre költeni. De még volt néhány óránk, mert csak estére kellett Bázelben lennünk.
Hirtelen egy bázeli rendszámú autó közeledett, félelmetes sebességgel. Mindketten jeleztünk. Az autó fékezett, de olyan veszett tempóban hajtott, hogy még egy jó darabot megtett, amíg meg tudott állni. Odafutottunk ér kértük, vigyen el Bázelig. Erre izgatottan felelt a vezető: "Csak gyorsan, gyorsan! Nincs vesztegetni való időm!"...és továbbhajtott olyan tempóban, hogy mindketten megrémültünk. A sebességmérő mutatója az autó teljesítőképességének legvégső határán mozgott, s közben a vezető elmesélte, hány balesete volt már, s milyen sokszor került emiatt kórházba, Nagy lelkesedéssel mesélte a különböző történeteket, amik vele történtek.
A visszapillantó tükörben láttam barátom krétafehér arcát. Én si rendkívül kényelmetlenül éreztem magam. Azt gondoltam:"Bárcsk ne bíztuk volna magunkat egy ilyen vezetőre!" - De most már késő volt.
Valósággal repültünk Zürichből Bázelbe. De még soha életembe sem voltam úgy megkönnyebbülve, mint abban a pillanatban, amikor végre kiszállhattunk. Szívből hálát adtunk Istennek, hogy egy ilyen könnyelmű ámokfutó autójából épségben kijuthattunk.
A kétféle élmény azóta mintegy példázattá lett előttem az élet kétféle útjáról. Egyedül nem haladhatunk egy lépést sem. Szükségünk van valakire, aki hordoz és szilárdan tart. Az Úr Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk örömmel venné át életutunk vezetését. Benne bízhatunk, mert bizonyosan elvisz az örök célhoz.
Az élet útja mindig veszélyes, de ha a leghatalmasabb Úr kezébe tesszük , biztosak lehetünk abban, hogy az életünk a legjobb helyen van!
(Adolf Wunderlich - Isten oltalmában)
 
 
0 komment , kategória:  Elgondolkodtató  
Abból élünk, amit kapunk, úgy élük, ahogy adunk."
  2018-02-14 16:50:02, szerda
 
  MEGÖREGEDNI kötelező, FELNŐNI viszont választás kérdése!

"A főiskola első napján a professzorunk bemutatta magát, majd megkért minket, hogy mutatkozzunk be valakinek, akit eddig nem ismertünk. Felálltam, körülnéztem, amikor valaki enyhén megérintette a vállam. Hátrafordultam, és egy ráncos, öreg hölgy nézett rám mosolyogva, beragyogva ezzel az egész osztályt. Így szólt: - Szia jóképű. A nevem Rose. 87 éves vagyok. Megölelhetlek?
Nevettem, és lelkesen válaszoltam:
- Még szép, hogy meg!
Erre ő barátságosan megszorongatott.
- Miért van ön a főiskolán, már ilyen fiatal, ártatlan korban?- kérdeztem. Viccesen azt válaszolta:
- Azért vagyok itt, hogy találjak egy gazdag férjet, megházasodjak, és gyerekeket csináljak.
- De most komolyan- mondtam. Kíváncsi voltam, mi motiválta őt, hogy egy ekkora kihívást vállaljon ennyi idősen.
- Mindig arról álmodtam, hogy befejezem a főiskolát és végre eljött az ideje!- mondta.
Az órák után elsétáltunk a társalgóba, és megosztottunk egy csokiturmixot. Gyorsan összebarátkoztunk. A következő három hónapban, minden nap együtt mentünk haza és rengeteget beszélgettünk. Mindig azt képzeltem, hogy egy időutazáson veszek részt, amikor az életbölcseleteiről mesélt. Az év során Rose az egyetem egyik szimbólumává vált, és bárkivel, akivel találkozott, gyorsan összebarátkozott. Szeretett kiöltözni, és szórakoztatta, hogy a többiek felfigyeltek rá. A szemeszter végén elhívtuk Rose-t a foci bankettre. Sosem felejtem el, amit akkor tanított nekünk. Felkonferálták és a színpadra lépett. Ahogy elkezdett beszélni, leejtette a három kártyáját a földre. Egy kicsit zavarban volt és a mikrofonra támaszkodva azt mondta:
- Elnézést, egy kicsit ideges vagyok. Feladtam a sört a böjt miatt és ez a whisky kicsinál! Sosem fogom rendbe szedni ezeket a lapokat, szóval hadd mondjam el fejből amit tudok!
Ahogy nevettünk, megköszörülte a torkát és így folytatta:
- Nem azért hagyjuk abba a játékot, mert öregszünk. Azért öregszünk meg, mert abbahagyjuk a játékot. A fiatalságnak, boldogságnak és sikernek összesen négy titka van. Nevess sokat és minden nap találj humort az életedben! Kell, hogy legyen egy álmod! Ha elveszted az álmaid, meghaltál. Annyi olyan embert ismerünk, akik úgy járnak-kelnek a földön, hogy halottak és még csak nem is tudnak róla! Hatalmas különbség van aközött, hogy felnősz és aközött, hogy megöregszel. Ha 19 éves vagy, és egész évben csak fekszel az ágyban, anélkül, hogy valami hasznosat csinálnál, akkor is húsz éves leszel. Jelenleg 87 éves vagyok, és ha egész évben az ágyban fekszem, én is 88 leszek. Mindenki megöregedhet. Nem kell hozzá tehetség vagy képesség. Ahhoz, hogy felnőj, mindig meg kell találni a lehetőséget a változásban. Ne sajnálj semmit! A felnőttek általában nem sajnálnak semmit, amit megtettek, inkább azt, amit nem tettek meg. Csak azok félnek a haláltól, akik azt sajnálják, hogy nem is éltek.
A beszédét azzal zárta, hogy bátran elénekelte ,, A rózsa" című dalt.
Mindannyiunkat megkért, hogy tanuljuk meg a szövegét és éljük át a mindennapjainkban.
Év végén Rose befejezte a főiskolát, amit már olyan régen elkezdett. Egy héttel a diplomaosztó után meghalt. Békésen, álmában. Több mint kétezer főiskolás tanuló érkezett a temetésére, hogy tisztelegjen a csodálatos hölgynek, aki példát mutatott, hogy sose késő azzá válni, aki lenni akartál. Ha ezt elolvastad, kérlek küldd el ezeket a kedves szavakat a barátaidnak, családodnak! Élvezni fogják!
Ezek a szavak terjesztik Rose emlékét.
EMLÉKEZZ: MEGÖREGEDNI KÖTELEZŐ,
FELNŐNI VISZONT VÁLASZTÁS KÉRDÉSE!
Abból élünk, amit kapunk, úgy élük, ahogy adunk."
 
 
0 komment , kategória:  Elgondolkodtató  
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 73 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 26 db bejegyzés
e év: 499 db bejegyzés
Összes: 7465 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 435
  • e Hét: 2024
  • e Hónap: 13629
  • e Év: 311559
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.