Regisztráció  Belépés
kalmanpiroska.blog.xfree.hu
Minden kegyelem. Kovács Kálmán
1968.04.24
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/42 oldal   Bejegyzések száma: 416 
A halál
  2018-04-25 13:27:13, szerda
 
  A halál

A Dachau felszabadításában részt vevő katonák reakciója a döbbenet és az undor volt, s ez természetes reakció egy holttest láttán. A halottak azonosítása, tisztelete fontos érték. Vajon miért? Egy-egy döglött róka, szarvas vagy jávorszarvas gyakran kerül utamba erdei sétáimon, de múló szomorúságon kívül nem érzek mást ilyenkor. Egészen más a helyzet, ha emberi holttestet látok. A keresztények szerint nem csupán azért reagálunk másképp ilyenkor, mert fajtársunk vesztette életét, hanem azért is, mert valami megkülönbözteti az embert a többi fajtól. Ösztönös reakciónk az emberi élet szentségét jelzi - vagy ahogy a lelkész mondaná: ,,Senkik nem léteznek."
Elődeink Istent félték, mi pedig a halált. A feleségem egy időben hospice-lelkészként dolgozott, és felekezeti háttértől függetlenül bárkivel szívesen beszélgetett a hospice-házban, ahová haláluk előtt néhány héttel költöztek be a betegek. Akadtak - habár elenyésző kisebbségben -, akik nem igényelték a lelkész szolgálatot. A halállal szembenézve olyan kérdések törnek elő az emberből, amelyeket hétköznapi körülmények között hajlamosak vagyunk elnyomni magunkban.
Egy Susan nevű ismerősünk, részben Janet hatására, elkezdett egy tanfolyamot, hogy kórházi lelkészként szolgálhasson. Élményeiről naplót írt, hogy kórházi lelkészként szolgálhasson. Élményeiről naplót art, így tudatosult benne, milyen erősen próbára teszik és formálják hitét a más valláshoz tartozó vagy nem hívő betegekkel folytatott beszélgetések. Arra is ráébredt, hogy mivel ő maga bízik a ,,minden vigasztalás Istenében", őszinte együttérzéssel tud belépni azoknak a betegeknek a szobájába is, akik nem osztoznak hitében. ,,Mintha Isten meg akarná tanítani, hogyan tárjam szélesre a szívemet, miközben rá figyelek" - mondja. Susan gondolataiból példát meríthetünk arra, hogyan képviselhetjük hitünket ebben a posztkeresztény világban, különösen válsághelyzetekben.
Susan minden alkalommal azzal a tudattal lép be egy szobába, hogy Isten jelen van - akár hívták, akár nem. ,,Mi azért szeretjük őt, mert ő előbb szeretett minket - magyarázza János apostolt idézve. - Elképzelem, ahogy Isten megtölti az életemet a kancsójából, hogy aztán én is megtölthessek másokat, majd újra felfrissüljek Isten szeretetében. Mosolyogva lépek a szobába, megtiszteltetésnek érzem, hogy jelen lehetek a szent helyen, amikor egy embertársam kapaszkodik az életében. Ha elfelejtem, hogy Isten előttem jár, és azt képzelem, hogy én viszem be őt a betegszobába, egyfajta önelégültség leng körül. Erőltetetten próbálkozom valami okosat mondani, lenyűgözni a beteget és az ápolókat - más szóval, túlságosan komolyan veszem saját magam. Észben kell tartanom, hogy Isten előttem jár, és az ágyban fekvő beteg élettörténetéből magam is sokat tanulhatok."
Susannak sokat segít, ha megpróbálja felcserélni a szerepeket: elképzeli, hogy ő fekszik az ágyban, majd belép egy komoly arckifejezésű, gondterhelt tekintetű idegen, összekulcsolt kézzel, tanácsadásra készen. Susan találkozott is egy ilyen lelkésszel, amikor lánya egy súlyos baleset következtében kórházba került. Nem találta vigasztalónak. Ő maga olyasvalakire vágyna, akiből érzékeny figyelem és tisztelet sugárzik, aki felveszi vele a szemkontaktust, nyugodt, de nem pökhendi. Susan tapasztalatai szerint engedni kell, hogy a beteg irányítsa a beszélgetést. Válságos időkben majdnem mindenki örül az imádságnak, de még ilyenkor is vigyázni kell, hogy szavaink szeretetet és együttérzést sugározzanak, és ne legyen bennük burkolt üzenet.
,,Találkozom muzulmán és New Age-hívő betegekkel, akik arra számítanak, hogy majd megtérítem őket. Amikor kiderül, hogy nem, megnyílnak. Különös módon minél kevésbé erőltetem rájuk a hitemet, annál inkább érdekli őket, hogy miben is hiszek." Nos, ugyanez az elv a kórházon kívül is érvényes.

Philip Yancey
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
A gonoszság
  2018-03-28 14:57:23, szerda
 
  A gonoszság

Nicholas Wolterstorff így elmélkedik kis könyvében, amelyben hegymászóbalesetben elhunyt fia előtt tiszteleg: ,,Mikor a távolságot már legyőztük telefonnal, a szárny hiányát repülőgépekkel, a nyári hőséget légkondicionálással - amikor mindezek és még sok más felett győzedelmeskedtünk, akkor még mindig marad két dolog, a szívünkben lakó gonosz és a halál, amit el kell viselnünk. A világban jelen lévő rossz és a halál egyetemes kérdéseket vet fel. A kereszténység ezekre adott válaszában vigaszra és talán új szemléletre is találhatunk.
Évekkel ezelőtt megismerkedtem egy nagyon kedves chicagói lelkésszel, aki segített szembenéznem a világ gonoszságával. A gyülekezeti hírlevélben olvastam, hogy a lelkész a második világháborúban részt vett a dachaui koncentrációs tábor felszabadításában. Kértem, hogy meséljen erről. Húsz percen át ecsetelte a látványt, a hangokat és különösen a szagokat, amelyek a Münchenhez közeli tábor falain belül fogadták őt és társait. Arra, ami a kapun túl várt rájuk, nem voltak felkészülve - hogyan is lehettek volna?
,,Egy barátommal odaküldtek egy tehervagonhoz - mesélte. - A belsejében olyan szabályos sorokban voltak egymásra halmozva az emberi testek, mint a tűzifarakás. A többségük már nem élt, csak néhánynak volt még finoman tapintható pulzusa. A németek pedánsan rendezték a sorokat. Ki fejtől, ki lábtól hevert, a testek méret és alak szerint rendszerezve. Mintha bútort rakodtunk volna. Egyesével felemeltük a pillekönnyű testeket, majd a kijelölt helyre vittük őket. Két órát töltöttem abban a vagonban, és ez alatt a két óra alatt minden létező érzelmet átéltem: dühöt, szánalmat, szégyent, undort, azaz helyesbítek, minden negatív érzelmet. Hullámokban törtek rám a düh kivételével. Az folyamatosan bennem volt, az adott erőt a feladathoz.
A lelkész mesélt egy Chuck nevű katonatársáról is, aki elvállalta, hogy a Dachau vezetéséért felelős tizenkét SS-tisztet átkíséri az irodába, ahol a kihallgatások folytak. Chuck Chicago egyik rossz hírű környékéről, Ciceróból származott, és elmondása szerint a háború előtt Al Caponénak dolgozott. Alig pár perccel az után, hogy elindult a németekkel, három géppisztolysorozatot hallottak, majd előbukkant Chuck, fegyvere még füstölgött. ,,Szökni próbáltak" - vetette oda gúnyosan.
Az elbeszélést megszakítva megkérdeztem, jelentette-e valaki, amit Chuck tett, és indult-e miatta fegyelmi eljárás. A lelkész elnevette magát, és úgy nézett rám, mintha azt akarná mondai: ,,Ne vicceljen, háború volt."
,,Nem, és ez viselt meg igazán - felelte végül. - Ezen a napon éreztem először, hogy Isten lelkésznek hív. Először ott volt a tehervagonba zsúfolt testek borzalma, ezt a látványt képtelen voltam feldolgozni. Elképzelni sem tudtam volna, hogy ilyen végtelen gonoszság egyáltalán létezhet. Ám miután saját szememmel győződtem meg róla, kétségem sem maradt afelől, hogy az életemet a Gonosz elleni küzdelemre, vagyis Isten szolgálatára kell szánnom.
Ezután következett Chuck tette. Émelyítő félelem vett rajtam erőt, mert azt hittem, a kapitány engem rendel majd a következő csapat SS-tiszt kíséretére. S még ennél is jobban rettegtem attól, hogy ha ez megtörténik, magam is elkövetem ugyanazt, amit Chuck. A szörny, amely a németekben élt, bennem is ott leselkedett."
Az emberi gonoszság valóságára újra és újra kérlelhetetlenül rá kell ébrednie a világnak. Hogyan süllyedhet olyan mélységekbe a legcivilizáltabb európai nemzet, hogy végrehajtsa a holokausztot? Hogyan voltak képesek hivatásos orvosok groteszk emberkísérletekhez adni a nevüket a náci koncentrációs táborokban? Az elmúlt évek során számos gyalázatos bűntény helyszínén jártam. Ellátogattam az egykori Jugoszláviába, ahol több mint százezren vesztették életüket, s közülük sokan hasonló mészárlásoknak estek áldozatául, mint amilyeneket a náci Németország elkövetett. Jártam a Virginia Tech Egyetemen és a connecticuti Newtonban, ahol zavaros elméjű fiatalemberek válogatás nélkül gyilkolták a diákokat. Miután meghallgattam az értelmetlen erőszak következtében tönkrement családok történeteit, nem éreztem helytállónak a média által kínált magyarázatot, amelyek ősi sérelmeknek és mentális betegségeknek tulajdonították a rémtetteket. Úgy éreztem, a chicagói lelkészhez hasonlóan magának a Gonosznak az arcát pillantottam meg.
Írói pályám java részét a szenvedés és a világban jelen lévő rossz vizsgálatával töltöttem. Miért nem cselekszik Isten úgy, ahogy elvárnánk tőle, miért nem avatkozik közbe gyakrabban, miért nem akadályozza meg az efféle szörnyűségeket? És mi miért nem tesszük azt, amit Isten elvár tőlünk? A Biblia szerint nagyon is összefügg ez a két szempont: bolygónkat gonosz erők támadták meg, Isten követői pedig hozzájárulhatnak a megoldáshoz.
Ahogy a chicagói lelkész megfogalmazta: ,,Nem akarom túldramatizálni a kérdést, de néha eltöprengek azon: mi lett volna, ha Adolf Hitler Bécs utcáin zavartan bolyongva összebarátkozott volna egy tehetséges, érzékeny lelkű emberrel? Talán ez megkímélte volna a világot ettől a vérontástól, Dachautól. Sosem tudhatom, ki ül velem szemben - mint most maga. S ha úgy alakulna is, hogy senkik között élem le az életem... A tehervagonban megértettem, hogy ez a fogalom nem létezik. A túlélők, akiknek még volt tapintható pulzusuk, a lehető legközelebb álltak ahhoz, hogy senkivé váljanak: bőrük pergamenként fedte csontvázzá soványodott testüket. De bármit megtettem volna azért, hogy életben tartsam ezeket a szegény, meggyötört lelkeket. Az orvosaink éjt nappallá téve fáradoztak a megmentésükön. Volt, aki életét adta azért, hogy ők kiszabaduljanak. Senkik nem léteznek. Azon a napon ott, Dachauban megtanultam, mit jelent, hogy az ember Isten képmása."
A gonoszság meggyőző bizonyíték az ember elveszett állapotára. Ugyanakkor vágyat is ébreszthet bennünk, hogy higgyük: létezik egy jobb világ. A halál pedig végképp szembesít bennünket azzal a ténnyel, hogy valami nagyon elromlott körülöttünk.

Philip Yancey
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Szépség és fájdalom
  2018-03-20 14:53:49, kedd
 
  Szépség és fájdalom

,,Ha Isten nincs és nem is volt, akkor miért hiányzik annyira?" - kérdezi egy agnosztikus európai zsidó a huszadik század borzalmaira visszatekintve. Bizonyos egyetemes emberi tapasztalatok - a szépség, a fájdalom, a gonoszság és a halál - valóban képesek felszínre hozni mélyen elrejtett szomjúságunkat.
A nyomorúság és a szépség áthatol az ember szívén, mondja Simone Weil. Magam is azt tapasztalom, hogy - bár más-más módon - mindkettő képes a hit felé terelni bennünket. Míg a nyomorúság szinte letaglózza az embert, a szépség az imádattal és a hálával rokon húrokat pendít meg bennünk. Engem például épp a szépség - a természet, a zene, a szerelem szépsége - ébresztett föl elveszett állapotomból, és terelt újra a hit felé. Ez keltette fel bennem a vágyat, hogy megismerjem az Atyát, akitől minden jó ajándék származik.
Hegyi túráim nem tervezett kitérőin sokszor olyan mesés virágszőnyeg tárul elém, hogy a lélegzetem is eláll a látványtól. Amikor közös kirándulásainkon a feleségemmel leérünk a kedves nevű Ó, Légy Vidám-völgybe, szokás szerint leheveredünk a vadvirágok közé, és hallgatjuk a kolibrik énekét. Ilyenkor úgy érezzük magunkat, mintha az érintetlen édenkertbe csöppentünk volna, és újra bepillantást nyernénk az isteni kegyelemben. Hiszen bolygónk tobzódik a szépségben, akár észrevesszük, akár nem. A természet él és virul, még ha épp nincs is közönsége.
Hálás vagyok a lehetőségért, hogy két évtizeden át, míg Coloradóban éltem, a természet közönsége lehettem. Egyszer egy hegyibicikli-túrán megzavartam egy jávorantilop-csordát. Emlékszem, milyen rémült tekintettel meredt rám egy frissen született kis borjú, amelynek még fénylett a bőr a nedvességtől. Egy másik alkalommal, a kanyon egyik ösvényén lefelé ereszkedve, két kanadai vadjuhhal találtam szemben magam, amint hátsó lábukon ágaskodva, szarvaikat összeakasztva küzdöttek egymás ellen, s közben úgy bőgtek, mintha az ég dörgött volna. Egy hajnali túránkon sikerült ráijesztenünk egy csapat hegyi kékmadárra, s ahogy sebesen felrepültek a magasba, a szárnyaikon megcsillanó fénysugarak mintha egy színpompás, néma tűzijátékot varázsoltak volna az égboltra. Efféle csodáknak csak az érintetlen természetben lehet tanúja az ember. Micsoda felismerés, hogy rajtunk kívül talán senki más nem lesheti el ezt a pillanatot a földön!
Egyetértek George MacDonalddal, aki így fogalmazott: ,,Elsősorban azért szántam rá magam nehezen, hogy foglalkozzam a vallással, mert azt hittem, le kellene mondanom legszebb gondolataimról, és többé nem szerethetném mindazt, amit Isten alkotott. Aztán rájöttem, hogy az önmagukban bűntelen dolgokból fakadó boldogságunkat a vallás csak tovább gazdagíthatja. Isten a Szépség Istenek - a vallás a Szépség szeretete, a menny a Szépség országa -; a természet tízszer olyan ragyogó az Igazság napjának fényében, és a természet iránti szeretetem csak nőtt, mióta keresztyén vagyok.
Nem értem, miért nem ébreszti minden esetben hitre az embereket a természet szépsége. Hogyan lehetséges például, hogy Washingtonban és Oregonban, ebben a két gyönyörű államban olyan alacsony a templomba járók aránya? Hiszen az én életemben kulcsszerepet játszott a természet abban, hogy visszataláltam Istenhez: szerettem volna megismerni a Művészt, akinek a természet szépségét és szeszélyeit köszönhetjük. Valahányszor egy jóbarát betegsége vagy halála letaglóz, és kizökken számomra a világ, ösztönösen a szabadba vágyom. A természet emlékeztet arra, hogy az élet megy tovább, s a világ a mi kisebb-nagyobb válságaink ellenére is lenyűgözően gyönyörű. Nem ezt üzente-e Isten Jóbnak is?
A fájdalom más szinten hat ránk, mint a szépség, megszűri az életünket, és az idő múlására emlékeztet. Christian Wiman, a Poetry szerkesztője számára sovány vigaszt jelentett szokásos mantrája (,,spirituális vagyok, nem vallásos), amikor a gyógyíthatatlan rákbetegség diagnózisával szembesült. Mivel szilárdabb talajra volt szüksége, visszatalált a hit kézzelfoghatóbb formájához: ,,A konkrétan meghatározott hit tesz bennünket képessé arra, hogy kiálljuk a szenvedés viharait, amelyek mindenki életében elkerülhetetlenül megjelennek, s amelyek a spiritualitás minden formáját elsodorják, ha nincsenek mély gyökereik.
Matthew Arnold egyik verse a hit modern kori hanyatlásáról szól, amelynek hatására a világ ,,fényt, szerelmet, örömet nem ont, se biztonságot, békét, bajra írt". Ez a hiányérzet, hogy a világban nem találunk a ,,bajra írt", még a modern élet számtalan élvezete mellett is arra késztethet bennünket, hogy visszaforduljunk a hithez. A szexuálisan túlfűtött reklámok és a felszínes celebvilág valahogy elveszítik vonzerejüket, ha az ember hároméves gyermeke - netán ő maga - épp az életéért küzd a kórházban. Hová fordulhatnánk az örök tél dermesztő hidegében, ha nem Istenhez?
Mortimer Adler filozófus, a Gret Books of the Western World [A nyugati világ nagy könyvei] című sorozat szerkesztője először a teizmusig, az istenhitig jutott el. Habár erősen vonzódott Aquinói Szent Tamás gondolatiságához, évtizedekig nem volt hajlandó kereszténynek nevezni magát, ami zsidó gyökereit figyelembe véve talán érthető is. 1984-ben egy mexikói útját követően megbetegedett, és több hónapra ágynak esett. A betegség depresszióba sodorta, sokszor minden ok nélkül sírva fakadt. Egy episzkopális lelkész rendszeresen látogatta és együtt imádkozott vele.
Adler mindössze egyetlen imát ismert, a Miatyánkat. Azt ismételgette folyton, egyenként kapaszkodva az imádság minden egyes szavába: ,,Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved..." A kórházban egy álmatlan éjszakán érkezett el számára a felismerés: anélkül, hogy észrevette volna, átkelt a hídon, hinni kezdett a személyes Istenben, aki meghallgatja imáinkat. Azonnal csöngetett a nővérért, és nagy nehezen papírra vetette, mit érez: ,,Drága Istenem, már hiszek, nemcsak abban az Istenben, akit értelmem határozottan elfogad, hanem abban is, akihez Howell atya imádkozni szokott, s akinek a kegyelmére és szeretetére immár én is boldogan támaszkodhatok." A fájdalom mutatott utat neki.

Philip Yancey
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Az én felelősségem megváltoztatni a házastársamat
  2018-03-08 16:58:59, csütörtök
 
  Az én felelősségem megváltoztatni a házastársamat


A legtöbb nő született ,,szerelő". Ha valami nem működik, meg kell javítanunk. Ha valaki téved, ki kell javítanunk. Ez a bennünk élő ösztön már-már ellenálhatatlan, különösen azokkal szemben, akikkel egy fedél alatt élünk. Ám az effajta gondolkodás, miszerint a mi felelősségünk másokat megváltoztatni, elkerülhetetlenül frusztrációhoz és konfliktushoz vezet.
Ez a hazugság a házasság vonatkozásában eltereli a figyelmet a feleség saját szükségeiről és az Úrral való járásáról - ami felől tehetne valamit -, és helyette valaki más kudarcaira és szükségeire összpontosít, ami felől semmit, vagy csak igazán keveset tehet. Igazság szerint egy nő képtelen megváltoztatni férje (vagy gyermekei) szívét. Ám a Szentlélekkel együttműködve saját szívén igenis képes változtatni.
Amikor a feleség azzal foglalja el magát, hogy megkísérli férje hibáit és hiányosságait kijavítani, olyan felelősséget vállal magára, amit Isten nem neki szánt, és végül frusztrált lesz, neheztelni fog férjére, sőt talán Istenre is. Még az is előfordulhat, hogy Istent is korlátozza férje megváltoztatásában. Néha azon tűnődöm, vajon hány férjet változtatna meg Isten, ha a feleségek egyszerűen hagynák, hogy Isten vegye át az irányítást.
Számos keresztyén feleség nem ébred rá, hogy a nyaggatásnál, nyafogásnál és prédikálásnál két sokkal erőteljesebb ,,fegyver" áll a rendelkezésükre. Az első fegyver az Isten szerinti élet, melyet Isten gyakran felhasznál a férfiak életében, hogy meggyőződést és lelki éhséget teremtsen (1Péter 3:1-4).
A második fegyver az ima. Amikor a feleség folyamatosan rámutat arra, mi mindent szeretne férjében megváltoztatni, a férj ettől gyakran ellenállóvá és védekezővé válik. Amikor azonban a feleség aggodalmait az Úr elé viszi, nagyobb hatalomhoz fordul segítségért - a férjeknek pedig sokkal nehezebb ellenállni Istennek, mint egy nyaggató feleségnek!
Nagyon szeretem Jézus anyjának, Máriának a példáját ezen a téren. Egy angyal jelen meg neki, és elmondta, hogy ő lesz a Messiás anyja - hihetetlen élmény! De lettünk volna csak ott! Amikor Mária elmondta Józsefnek, hogy mi történt, úgy tűnik, kezdetben József nem nagyon hitt a magyarázatnak. Ő ugyan nem látott semmiféle angyalt! Az ésszerűség azt diktálta, hogy Mária hűtlen volt hozzá.
Nincs említés arról, hogy Mária megpróbálta volna meggyőzni Józsefet mindarról, amit isten mondott neki. Ehelyett Istenre várt, és ezzel megadta a lehetőséget Istennek, hogy közvetlenül a férjével beszéljen - és pontosan ez történt. Amint az angyal megjelent Józsefnek is, nem habozott hinni és válaszolni. Mária olyan asszony volt, aki tudta, hogyan őrizzen meg dolgokat a szívében és hogyan elmélkedjen rajtuk (Lukács 2:19). Ismerte Isten hatalmát és bízott benne, hogy beteljesíti tervét rá és családjára vonatkozóan, ezért képes volt várni és csendben maradni.
Egy asszony, akit tizenhét éve nem láttam, odajött hozzám egy esküvőn és azt mondta: ,,Megmentetted a házasságomat!" Kértem, hogy frissítse fel az emlékezetemet. Elmesélte, hogy sok évvel ezelőtt hozzám fordult, mert aggódott férje lelkiállapota miatt. Akkor azt mondtam neki: ,,Nem a te felelősséged megváltoztatni a férjedet, hanem Istené. Mondd el a férjednek, hogy mi nyomja a szívedet, de aztán hagyd békén, és hagyd, hogy Isten végezze a munkáját." Majd így folytatta: ,,Azóta gyakorolom is a tanácsot, és rengeteg nővel megosztottam." Aztán elmondta, mit is jelentett számára az Úrra várni, hogy átformálja a férjét. Tizenhat hosszú éven át csak várt és imádkozott minden látható bizonyíték nélkül, hogy Isten egyáltalán meghallgatta vagy válaszolt volna az imáira. Bár a férje keresztyénnek vallotta magát, a lelki éhség és a gyümölcsök hiánya az életében megkérdőjeleztette a feleséggel, hogy egyáltalán van-e bármilyen kapcsolata az Úrral.
Aztán ,,váratlanul", annyi év után jött a megvilágosodás, és a Szentlélek drámai változást hozott férje életébe. Olyan volt, mintha kómából ébredt volna. Hirtelen nem tudott betelni az Igével, jegyzetfüzetet hordott magánál, hogy fel tudjon mindent írni, amit Isten az Igén keresztül mond neki. ,,A változás előtt még reggelihez is alig akart felkelni az ágyból" - mondta. ,,Most meg minden reggel fél hétkor férfi ima-összejövetelre jár! Mostanában azt is megemlítette, hogy eladja a vállalkozását, hogy részt tudjanak venni valamilyen szolgálatban. Nincs emberi magyarázat arra, ami ezzel a férjjel történt - csakis Isten, és egy hűséges feleség, aki megtanulta, hogyan kell igazán imádkozni a férjéért.

Nancy Leigh DeMoss
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Egy férj ahhoz, hogy boldog legyek
  2018-03-07 15:29:50, szerda
 
  Egy férj kell ahhoz, hogy boldog legyek

Sok más hazugsághoz hasonlóan ez a hazugság is valójában az Igazság alattomos torzítása.
Az Igazság az, hogy a házasság jó és helyénvaló, ez Isten terve az emberek többsége számára, és az Isten központú házasság nagy örömöt és áldást jelenthet (és kell is, hogy jelentsen). A Sátán úgy torzítja el a házasságról szóló Igazságot, hogy azt a személyes boldogság és beteljesülés zálogának tünteti fel a nők előtt, s ebből kifolyólag csak akkor lehetnek igazán boldogok, ha egy férj szereti őket és kielégíti szükségeiket.
Amikor megházasodnak, sok nő ugyanennek a hazugságnak egy másik változatát hiszi el: ,,A férjem feladata az, hogy boldoggá tegyen." Myrna sok évnyi fájdalom után fedezte fel, mekkora ostobaság így gondolkodni:

Tíz együtt töltött év után váltunk el a férjemmel. Azt gondoltam, az ő felelőssége boldoggá tenni engem. De soha nem volt az, és soha nem is működött így. Nemcsak én voltam rabságban, de ő is.

Az Igazság az, hogy a házasság végső célja nem egymás boldoggá tétele, hanem Isten dicsőítése. Azok a nők, akik azért házasodnak meg, mert így akarnak boldogságra lelni, szinte bizonyos, hogy csalódni fognak, és csak nagy ritkán találják meg azt, amire vágytak.
Azok, akik úgy gondolják, boldogságuk záloga egy férj, gyakran kevesebbel is beérik, mint amit Isten szándékozott nekik adni. Joan elmesélte, hogy ez a hazugság milyen rabságba zárta, és olyan fájdalmas következményekhez vezetett, amelyekre nem számított:

Főiskolás éveim alatt sokkal fontosabb volt számomra, hogy legyen egy barátom, vőlegényem, majd férjem, aki jó ember ugyan, de nincs annyira elkötelezve Krisztusnak, mint az, hogy Istenre várjak, és kérjem, hogy egy mélyen hívő férjet adjon majd nekem. Ennek eredményeként nem tudunk együtt növekedni Krisztusban a férjemmel. Huszonnyolc évnyi házasság után nem sok olyan dolog van, amit együtt csinálunk. Az én barátaim keresztyének, az övéi sörivók. Számomra a legfontosabbak a gyerekek, neki a munkája az első.

Joan be lett csapva. Elhitte, hogy a boldogsághoz egy férjre van szüksége. Hite szerint cselekedve, és Isten Igéjének tanítása ellenére olyan férfihoz ment feleségül, aki nem volt hívő. Megkapta amit akart (vagyis amiről azt hitte, hogy akarta - egy férfit), ám lelkileg megcsömörlött (Zsoltárok 106:15).
Csakis az Igazság felismerésével és magunkévá tételével találhatjuk meg az igazi szabadságot - férjjel, vagy férj nélkül. A következő bizonyságtételek mind azt bizonyítják, hogy az elhitt hazugság rabsághoz vezet, ám ha az Igazságot szembeállítjuk a hazugsággal, szabadok leszünk.

Mindig azt gondoltam, hogy a boldogságomhoz és az önbecsülésemhez egy férjre van szükségem. Ám a házasságkötés után sem voltam boldog, és az önbecsülésem is alacsony maradt. Mikor rájöttem és elhittem, hogy Isten a saját képére teremtett, tőle vettem az önbecsülésemet, és máshogy láttam magamat. Megszabadultam attól, hogy egy férfi szeretetétől és elfogadásától függjön szükségeim betöltése.

Tizennégy éves koromban elveszítettem az apámat, és tizenhat évesen férjhez mentem. Hagytam, hogy a férjem jelentse számomra a biztonságot és életem értelmét. Amikor felnőttek a gyerekeink, és nehézségek adódtak a házasságunkban, annak a hitnek a rabságában voltam, hogy ,,képtelen vagyok a férjem nélkül élni". A rabság legalább olyan erőteljes volt, mintha berácsozott ablak mögött éltem volna. Az elmémben élő rácsok és zárak leszögeztek. A szívem hevesen ver, amikor visszaemlékszem arra a félelemmel teli állapotra. A férjem képtelen volt elviselni az általam okozott fullasztó légkört, és elkezdett azon gondolkodni, hogy elmenekül, hogy levegőhöz jusson.
Isten néhány barátomat használta arra, hogy megmutassa: el kell engednem Carlt, és helyette őt kell megragadnom. Amikor megtettem, felszabadultam. A férjem végigvárta ezt az időszakot, és nem hagyott el. Folyamatosan dicsérjük Istent ezért a szabadulásért, és a harminchat évnyi házasságért, amit nekünk adott.

Azzal a hazugsággal küzdöttem, hogy házasság nélkül nem vagyok értékes, s talán valami nincs rendben velem. Elhittem ezt a hazugságot, és ez megrabolt mások szolgálatának örömétől (hiszen annyira belemerültem a saját céljaim hajhászásába), és megfosztott az ő szolgálatával és a belé vetett bizalommal járó megelégedettségtől.
Sok évemben tellett bízni abban, hogy Isten teljhatalmú, hogy terve van az életemre; hogy az energiáimat az ő szolgálatára fordíthatom; jó cselekedeteket vihetek véghez, melyeket ő rendelt, és kincseket gyűjthetek a mennyben.
Most (negyvenéves koromban) arra összpontosítok, hogy hátralévő éveimet az ő szolgálatával töltsem, megragadva minden alkalmat, és hagyom Istent, hogy amennyire csak lehet, Krisztus szerinti, nőies nővé tegyen. Az élet olyan rövid. Isten segített az örökkévalóságra kiterjedő perspektívát adni, hogy a világ fájdalmait és csalódásait boldogan viseljem.

Az Igazság az, hogy a boldogság nem a házasságban (vagy azon kívül) található, és nem is emberi kapcsolatokban keresendő. Igaz öröm csakis Krisztusban lelhető. Az Igazság az, hogy Isten megígérte, megad mindent, amire szükségünk van. Ha tudja, hogy egy férj lehetővé teszi számunkra azt, hogy nagyobb dicsőséget szerezzünk neki, akkor meg is adja azt a férjet.
Az Igazság az, hogy nem abban találunk megelégedést, ha megkapunk mindent, amit akarunk, hanem abban, ha megelégszünk azzal, amiről Isten már gondoskodott.
Az Igazság az, hogy akik ragaszkodnak ahhoz, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogyan ők akarják, gyakran felesleges fájdalommal élnek, míg azok, akik az Úrra várnak, mindig a legjobbat kapják.

Nancy Leigh DeMoss
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Semmi sem veszett el
  2018-03-03 21:38:10, szombat
 
  Semmi sem veszett el

Egy lelkész felesége megkérdezte: - Ha az ember azt látja, hogy az a munka, amire az életét tette fel, ,,lángok martaléka lesz" (különösen, ha nem ő a hibás), a Sátán munkáját lássa benne vagy Isten kezét?
Gyakran az előbbit, de mindig az utóbbi uralma alatt. A Biblia életrajzaiban olyan embereket állít elénk, akiknek Istennek végzett munkája akkor bukásnak látszott - Mózes erőfeszítései, amelyekkel ismételten meg akarta győzni a fáraót, Jeremiás megtérésre szólító felhívásai, Jósiás, a jó király reformjai, amelynek végül az lett a jutalma, hogy egy pogány király megölte. A bűnnek nagyon sok köze van a látszólagos kudarcokhoz, de Isten volt ,,a boldog és egyedül hatalmas Úr" (1Tim 6,15; Károli), és ma is az. Minket, embereket, azzal a felelősséggel ruházott fel, hogy döntsünk és viseljük a következményeket. Vagyis mindenki szenved, néha a saját bűnéért, néha a másokéért.
Itt olyan látszólagos ellentmondásokkal állunk szemben, amelyeket nem tudunk feloldani. Ám az Úr Jézus életének ismeretében mindig saját életünk tapasztalataira tekinthetünk.
Hogyan fogjuk megtanulni, hogy Krisztusban maradjunk, vállaljuk szenvedéseinek közösségét, és engedjük, hogy átalakítsa a mienket? Csak egy út létezik. Ez pedig az, hogy minden eseményt, még az olyan dolgokat is, amelyek ,,a lángok martalékai lesznek", úgy élünk meg, ahogy Krisztus élte: az Atya akaratának békességében. Földi munkája vajon tomboló sikernek látszott? Vitákkal, hitetlenséggel, megvetéssel találta magát szemben a farizeusok és mások részéről. Tömegek követték - nem azért, mintha az igazságát keresték volna, hanem azért, mert szerették az alamizsnát, például a kenyeret és a halat, meg a testi gyógyulást. Tanítványai bolondok voltak és nem hittek. (Miért nem adott nekik Jézus hitet? A fent említett okból.) Ezek az emberek, akik vele éltek, három évig hallották a tanítását, figyelték az életét és a csodáit, a halála előtti estén még mindig alig értették, miről beszél. Júdás elárulta, Péter megtagadta. A többiek pedig elaludtak, amikor arra kérte, őket, hogy maradjanak ébren. Végül mindnyájan elhagyták és elmenekültek. Péter könnyek között bánta meg tették, és később világosan látta, mi is történt. A jeruzsálemi zsidóknak tartott beszédében (ApCsel 2,23; Károli) így szólt: ,,Azt, aki Istennek elvégezett tanácsából adattot halálra, megragadván, gonosz kezetekkel keresztfára feszítve megölétek".
A halál nem tarthatja vissza az Úr egyetlen hűséges szolgáját sem. Lássuk be, egyszer s mindenkorra: SOHASEM VESZÍTHETJÜK EL, AMIT KRISZTUSNAK ÁLDOZTUNK. Az olyan ember veszít, aki megpróbálja megmenteni magát (vagy hírnevét, vagy munkáját, vagy a sikerről és a beteljesedésről szőtt álmait). Jézus szavát adta nekünk, hogy akkor találjuk meg az életünket, ha elveszítjük Érte.

Elisabeth Elliot
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
A visszaút
  2018-03-02 19:17:19, péntek
 
  A visszaút

A tegnap egy lejárt csekk.

A mai nap készpénz.

A holnap egy kötelezvény azoknak,
akik elfogadják Jézus győzelmét.

Évekkel ezelőtt, amikor édesapám rabok rehabilitációjában segédkezett, megkérdezte tőlem, szeretnék-e vele menni segíteni neki, és rendszeres látogatóvá válni a börtöncellákban. Azt válaszoltam:
- Kérlek, Édesapám, ne kérj, hogy bármi effélét tegyek! Még a börtönbe se mernék belépni, nem is beszélve a cellákról!
Most azonban, hogy én magam is voltam fogoly, ez a félelem teljesen elhagyott, és amikor csak lehetséges, megpróbálom az evangéliumot hirdetni a börtönökben.
Meghívást kaptam a Sing Singbe, s ott álltam, hogy megtekintsem ezt a modern büntetőintézetet.
A parkolóban egy látogatóba jött futballcsapat autói álltak, akik azért jöttek, hogy összemérjék képességeiket a Sing Sing tizenegyével. Több kapu nyílt ki és csukódott be mögöttünk, majd egy igazi rabszállító furgonnal vittek minket a magas dombra, ahol az épületek álltak. Nem tudtam másra gondolni, mint arra a furgonra, mellyel a scheveningeni börtönbe szállítottak. Ettől eltekintve azonban nem volt semmi hasonlóság, mert ez a hely nem nézett ki annyira börtönnek.
A kápolna előtti nyílt téren szabadon járkált sok rab, s itt nem viseltek egyenruhát. A folyóra gyönyörű kilátás adódott.
A kápolnában vagy száz elítélt volt, és csak egyetlen őr. Úgy nézett ki, mint egy rendes istentisztelet. A férfiak lelkesen énekeltek, egymás után javasoltak himnuszokat. (A foglyok közül többen is a Moody Bibliaintézet levelező bibliaiskoláján vettek részt.) Nyitottság volt közöttük, ami megkönnyítette nekem a beszédet. Textusom az Efézus 6:12-ből így szólt: "Mert nem vér és test ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság szellemei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak."
Elmondtam a férfiaknak, hogy Ravensbrückben, ahol oly gyakran láttam halált magam körül, hogyan fedeztem fel, hogy az élet végső soron nagyon egyszerű, és mi vagyunk azok, akik bonyolulttá tesszük. Az ördög hatalmasabb, mint mi vagyunk, Jézus viszont hatalmasabb, mint az ördög. Ha mármost mi Jézushoz tartozunk, akkor a győztes oldalán állunk. Ő azért jött, hogy lerombolja az ördög munkáit. Nem pusztán küszködünk a győzelemért, hanem győzelmi pozícióból harcolunk.
A szolgálat után néhány rab odajött, hogy kezet fogjon velem. Az egyikükkel, egy színesbőrű férfival hosszan elbeszélgettünk. Végül azt mondta:
- Hosszú ideje képtelen voltam megtalálni a visszavezető utat. Most már tudom: Jézus az út.

Corrie ten Boom
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Hazugságok a házasságról
  2018-03-02 13:05:55, péntek
 
  Hazugságok a házasságról

Kedves naplóm!

Jelenleg csend van a ház körül - leginkább azért, mert Ádám és én nem beszélünk egymással. Tegnap este volt egy nagy vitánk. Persze már előre kellett volna látnom, hogy ez lesz, mert a nap nem indult valami fényesen. Ádám egész éjjel fent volt, mert a tehén megellett. Reggel pedig már reggeli előtt elment itthonról, hogy behordja a szénát. Amikor végre hazaért izzadt volt, kimerült, és nem volt éppen a legjobb hangulatban. Én egész nap a házban gürcöltem két beteg gyerekkel, és amikor megkérdezte, hogy miért nincs vacsora, azt ajánlottam neki, hogy ha annyira éhes, csináljon magának. Már nem is tudom miért pont ezt a pillanatot választottam arra, hogy emlékeztessem mindazokra a feladatokra, amiket szeretném, ha elvégezne. A ház előtti ösvényt is meg kellene tisztítani már, úgy néz ki mint a dzsungel a sok gaztól.
Egyik dolog követte a másikat. Azt mondta Ábelnek, hogy jövő héten magával viszi különleges vadászkörútjára, de szerintem Ábel még túl fiatal ehhez, ráadásul nem hiszem, hogy ha őt magával viszi, helyes Káint itthon hagynia. Persze nem engedett a negyvennyolcból, és kicsit eldurvult a dolog. Mindketten olyan dolgokat vágtunk egymás fejéhez, amiket nem kellett volna. Korán lefeküdtem, és úgy tettem, mintha aludnék, amikor bejött.
Az ember azt hinné, hogy ennyi együtt töltött év után már nem ügy ez a házasság dolog. Persze Ádám biztosan azt mondaná, hogy többnyire rendben van a házasságunk, de én néha úgy érzem, mintha vadidegenek lennénk, habár egész életünkben ismertük egymást. Mindig azt hiszi, hogy mindenben neki van igaza. Amikor arra kérem, hogy próbálja meg az én szemszögemből nézni, azt mondja, hogy nekem semmi nem tetszik, semmi nem elég jó. Bárcsak kicsit érzékenyebben állna hozzá az én érzéseimhez!

Ami évezredekkel ezelőtt az Éden kertjében történt, nem csupán Isten és két ember elleni támadás volt, hanem támadás a házasság ellen is. Isten a házasságot arra tervezte, hogy az ő dicsőségét és szabadító célját tükrözze. A Sátán súlyos csapást mért Isten örök céljára azzal, hogy aláásta ezt a szent intézményt.
Nem véletlen, hogy a Sátán gonosz tervét azzal indította, hogy egy férjezett nőt támadott meg. Hazudott neki Istenről, Isten jelleméről és szaváról, a bűnről, és annak következményeiről. Éva elhitte, a hazugságot, azok szerint cselekedett, majd férjéhez fordult, és őt is magával rántotta a bűnbe. A házasságukban ez súlyos következményekkel járt.
A szabadság helyébe szégyen lépett. Az átláthatóságot és a közösséget a tettetés és a rejtőzködés váltotta fel. Az eredeti állapotukban tapasztalt egységből ellenségeskedés és elidegenedés lett - nem csupán Isten, de egymás felé is.
Ahelyett, hogy Ádám szeretetben vezette volna a feleségét, szélsőségekbe esett, és ingadozni kezdett az uralkodó irányítás és a passzív elkülönülés között. Az a védelem, amit az asszony lelki ,,feje" vezetése alatt élvezett, megszűnt, a korábban Isten felé megnyilvánult független szellem most a férje ellen fordult, s ettől csak még sebezhetőbbé vált a megtévesztéssel, a bűnnel és a támadással szemben. Amit Isten a férfi, a nő és saját maga közötti élvezetes, gyümölcsöző, bensőséges kapcsolatban szánt, csatatérré változott.
S azóta is így van ez minden egyes házasságban.
Csakúgy, mint életünk minden egyéb területén, a megtévesztés a házasságunkban is a Sátán első számú, legpusztítóbb fegyvere. Ha képes rávenni férjeket és feleségeket arra, hogy elhiggyék hazugságait, s azoknak megfelelően cselekedjenek, sikeresen rabságba hajthatja őket, megrabolhatja az örömüket és tönkreteheti a kapcsolatukat. (folyt. köv.)

Nancy Leigh DeMoss

 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Egy hűtőszekrény bölcselkedései
  2018-03-02 09:35:35, péntek
 
  Egy hűtőszekrény bölcselkedései


A hűtőm barátaim és családjaik fényképeinek háttere. Műanyag, mágneses hátú keretben ellepik a hűtő szinte minden egyes négyzetcentiméterét. A közel kilencben ott szereplő családnak hozzávetőleg háromszáz gyermeke van (hogy az unokákat már ne is említsem).
Nemrégiben a rendes évi rituálémnak hódoltam néhány órán át, és a régi fotókat kicseréltem a karácsonyi időszakban kapott új fotókra.
Amikor az összes új kép a helyén volt, hátraléptem, hogy szemügyre vegyem a ,,teljes képet". Emlékeztem már kiemelkedő eseményre, amit az elmúlt év során néhány család átélt. Nyolc család gyermekáldásban részesült. Legalább hát családnak unokája lett. Hétnek a fia vagy lánya házasodott. Tizenöten elköltöztek. Hatan foglalkozást váltottak, vagy épp a közepén voltak a folyamatnak.
A fényképeken látható szinte összes ember mosolyog. Ám tudom, hogy a majdnem tökéletes póz mögött bizonyos esetekben több rejtőzik. Sokan megosztották velem terhüket családtagjaik lelki vagy fizikai állapotát illetően. Három közülük nemrégiben temette el közeli hozzátartozóját. Az egyik házaspár épp egy rettenetes válás kellős közepén van.
Amint az előttem álló látványt szemléltem, elgondolkodtam a család fontosságán és csodáján - jóban és rosszban egyaránt. A számunkra igazán fontos dolgok élén és középpontjában a család áll. Ha a dolgok nem mennek jól otthon, az életünk minden egyéb területére is kihat. Végignéztem a tyúkanyókként gyermekeik körében ülő asszonyokon, és kimondhatatlan hálát éreztem irántuk azért, mert hajlandók voltak életet adni és gyerekeket nevelni.
A fényképeim közepére egy matricát ragasztottam, ami talán ismerős sokak számára néhány évvel ezelőttről: ,,Élet. Milyen csodálatos döntés!"
Ezek a nők az életet választották, amikor gyermeket szültek (s erre csakis a nők képesek), s minden egyes nap az életet választják...
- minden egyes általuk elkészített étellel;
- minden adag kimosott szennyessel;
- minden egyes útjukkal az élelmiszerboltba, az iskolába, a fogorvoshoz, a zongoraórákra, a fociedzésekre vagy a cipőboltba;
- minden egyes lehorzsolt térddel, amire sebtapaszt tesznek;
- minden egyes bátorító szavukkal;
- minden egyes éjjeli ébren töltött órával, amikor beteg vagy ijedt gyermeküket ringatják;
- minden egyes döntőbíráskodással a vitákba;
- minden egyes pillanattal, amikor legóznak, színeznek, segítenek a matek háziban, bibliai történetet olvasnak, vagy meghallgatják a férjüktől vagy gyermeküktől a nap eseményeit;
- minden egyes közbenjáró imával, amit családjuk lelki növekedéséért vagy védelméért mondanak.
Egyik napról a másik építgetik otthonukat, életet adnak, alapot vetnek egy emlékműnek, mely az eljövendő nemzedékek számára is megmarad, és a lehető legkiválóbban adóznak tisztelettel Teremtőjüknek.

Nancy Leigh DeMoss
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Megbocsátás
  2018-03-01 19:16:47, csütörtök
 
  Megbocsátás

És amikor imádkoztok, bocsássatok meg annak, aki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket. - Márk 11:25
Miért kellene megtartanunk mások bűneit, amikor a mi bűneinket a tenger mélyébe vetették?

Egy farmon jártam vendégségben Kansas hatalmas prérijén. Milyen messzire nyúlik a horizont mindkét irányba! S milyen tiszta a levegő! Mi, hollandok, hozzá vagyunk szokva, hogy a légkör miatt a színek és vonalak tompák. Itt viszont minden tisztán látható háromszáz méterről vagy még messzebbről, és úgy tűnik, mintha közel lenne. Amikor lemegy a nap, a pajta, a tehenek, s még a címeres kukorica árnyéka is élesen és tisztán látszik.
A család, melynél megszálltam, nagy volt, és én mindig különösen jól érzem magam, amikor egy tipikus amerikai család életébe csöppenek. A legfiatalabb lányuk épp a középiskolát végezte, és úgy terveztük, hogy mindannyian elmegyünk a diplomaosztásra a következő héten.
Mindannyian? Valami azzal fenyegetett, hogy tönkreteszi a boldog alkalom örömét. Hónapok óta tartott az apa és legidősebb fia között egy viszály. Egy dühös pillanatában az apa ajtót mutatott a fiának, és megtiltotta, hogy még egyszer átlépje a küszöböt. Az anya mondta el nekem bizalmasan az egész történetet. Számára az érettségi ünnep nem lett volna öröm.
- A fiamnak van egy farmja nem messzire - mondta -, de biztos vagyok benne, hogy nem akar eljönni.
Imádkoztunk együtt ezért, azután vártam a lehetőségre, amiről tudtam, hogy Isten el fogja készíteni számomra.

Volt jó néhány érdekes élményem a farmon. Segítettem traktort vezetni, s bár a gazda ott állt mögöttem, azért én nagyon büszke voltam rá, hogy a sarkokat oly pontosan fejeztem be.
Egy délután elmentem lovagolni. Az egész család engem nézett, ahogy lóra szálltam. A lovat nehezen lehetett kezelni, teljesen figyelmen kívül hagyta a kantárt, odasétált az itató vályúhoz, és nekilátott inni, azután meg a lábát is beletette. Mindent megtettem, amit tudtam, hogy a fején át előre ne bukjak. Végre mindannyiunk erőfeszítésével a lovat az útra tereltük. Az első lovaglóleckém miatt sok élcelődő tanácsot és nevetést kellett elviselnem. De ha már az úton voltunk, minden rendben ment. A ló nyugodtan lépkedett. Ott nyújtózott előttem az egész préri, s én mélyen belélegeztem a tiszta levegőt. A kukorica suhogott, a szél a hajammal játszott.
Milyen gyönyörűség lóhátról nézni szét az egész világon!
Aztán a gazda odalovagolt hozzám, s mielőtt még észrevettem volna, ott volt a lehetőség, amiért imádkoztunk.
- Imádkozott már valaha így: "Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek?" - kérdeztem tőle. - Tudja, mi lett a bűneiből? Ha hisz Jézus Krisztusban, és hozzá tartozik, akkor a bűnei a tenger mélyére lettek vetve, márpedig az nagyon mély. Ő viszont azután azt várja magától, hogy megbocsássa a fia bűneit, és vesse azokat a tenger mélyére. Csak képzelje el, hogyan érezne, ha lenne egy másik háború, és a fiának be kellene vonulnia, azután elesne a harctéren. Nem gondolja, hogy most azonnal meg kellene neki bocsátania?
Ugyanazt a szeretetet, mellyel Isten szereti magát Krisztus Jézusban, kitölti a szívébe az ő Lelke által. Ha megnyitja a szívét, hogy befogadja, akkor az ő szeretete a maga szeretete lesz, az ő megbocsátása pedig a maga megbocsátása.
A beszélgetés során végig azért imádkoztam, hogy a keserűség lelke ne győzzön abban a konfliktusban, mely a gazda szívében zajlott.
Miután egy ideig csendben lovagoltunk, hirtelen megszólalt:
- Ma este meglátogatom a fiamat. Eljönne velem?
Így tettünk. Az idős ember kicsit kényelmetlenül érezte magát, amikor a házba léptünk. A fiú meglepetten nézett fel. Azután az apa a fiatalember vállára tette kezét és - jól hallottam? - azt mondta:
- Fiam, meg tudsz nekem bocsátani?
Megfordultam, és gyorsan a ház másik oldalára mentem, de még hallottam a fiú válaszát:
- De apám, nekem kéne bocsánatot kérnem tőled!
Az érettségi parti nagyon jól sikerült.

Corrie ten Boom
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
     1/42 oldal   Bejegyzések száma: 416 
2018.05 2018. Június 2018.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 36 db bejegyzés
e hónap: 386 db bejegyzés
e év: 2585 db bejegyzés
Összes: 13734 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 719
  • e Hét: 3976
  • e Hónap: 26242
  • e Év: 326686
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.