Regisztráció  Belépés
kalmanpiroska.blog.xfree.hu
Minden kegyelem. Kovács Kálmán
1968.04.24
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/42 oldal   Bejegyzések száma: 419 
Lányoknak
  2018-08-20 18:01:46, hétfő
 
  Lányoknak

Azzal segíthetitek a fiúk bujaság elleni küzdelmét, ha tudatában vagytok, mennyire tudatában vannak a fiúk a testeteknek. Alig van olyan pillanat, amikor egy fiú nincs tudatában a testednek. S ehhez nem kell egy fotómodell testével rendelkezned. Ha nő vagy, ez rád is vonatkozik. Ennek befolyásolnia kell az öltözködésedet és a fiúkkal való fizikai kapcsolatodat. Középiskolás koromban ismertem egy lányt, aki egyáltalán nem gondolt arra, hogy amerikai stílusú baráti ölelései milyen nagy hatást gyakorolnak a fiúkra. Lányok, ne öleljétek meg így a fiúkat! Nick barátom, aki két évig titkon vonzódott ehhez a lányhoz, ,,mellöleléseknek" nevezte őket, és minden szerdán számított rájuk az ifiórán. A lány csak barátságos volt, Nick viszont buján élvezte a női test szoros közelségét.
Amikor azt mondom, hogy a fiúk mindig tudatában vannak a testednek, nem azt értem ezen, hogy mindig bujaság van bennük a társaságukban lévő nők iránt (bár ez is lehetséges). Úgy értem ezt, hogy egy egészséges férfi egy nővel való bármiféle társadalmi érintkezés során tisztában van azzal, hogy nő vagy, és hogy olyan tested van, amely után bűnös vágyai szívesen táplálnának buja kívánságot. A bujaságnak ellenállni igyekvő keresztyén férfi sosem éri el azt az állapotot, amikor nincs tudatában a nők testének. Csupán megtanul aktívan úgy dönteni, hogy nem bámulja őket. Egy istenfélő fiú tehát valóban úgy akar (vagy úgy kellene, hogy akarjon) tekinteni rád, mint nőtestvérére, fenntartva a szemkontaktust - nem pedig a ,,szem és valami más" kontaktusát. De ha olyan ruhát viselsz, ami kihangsúlyozza vagy kiemeli tested nőies részeit, és rájuk irányítja a figyelmet, az olyan, mintha egy villogó fényreklámot viselnél, amely éppen arra a dologra mutat, amiben a fiú nem akar elmerülni. A fiúk természetesen ellenállhatnak a kísértésnek, és ez a mi feladatunk, de kihívó öltözködésed nagyon megnehezíti ezt.
Tudom, hogy amikor villogó fényreklámokról beszélek, az talán viccesen hangzik. Azonban a szemérmetlenség egyáltalán nem vicces. Kérd Istent, hogy segítsen meglátnod, mennyire önző és nemtörődöm dolog, ha arra akarod használni a testedet, hogy bujaságra ingereld a testvéreidet! Lehet, hogy ez jó érzést kelt benned magaddal kapcsolatban, de bűnre sarkallhatja őket. Az öltözködésed segítheti vagy akadályozhatja a körülötted lévő férfiakat, akik igyekeznek ellenállni a bujaságnak.
A feleségem Shannon, jól beszél, amikor azt mondja, hogy más vonzóan öltözködni és a vonzás céljából öltözködni.

Joshua Harris
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Elmélkedések
  2018-08-16 12:07:40, csütörtök
 
  Elmélkedések

Lukács 1,28: "És bemenvén az angyal őhozzá, mondta neki: Örülj, kegyelembe fogadott, az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között."

Az egyik országban, ahol keresztyén üldözés volt, egy fiatal embert törvényszék elé állítottak. Mikor visszatért a cellájába, ragyogott az arca. A rabtársai késztetésére ezeket mondta. "Olyan volt, mint amikor Máriának tudomására hozta az angyal, hogy ő szüli meg a Megváltót. Milyen áldott nap! - Egy szűz csendességét tartja. Váratlanul egy angyal áll mellé és tudomására hozza, hogy ő, a teremtmény szüli meg a gyermekben megtestesülő Megváltót, Teremtőt. Ő tartja karjában, ő füröszti saját Alkotóját. Ő füröszti azt, Aki az Ő népét megtisztítja bűneiből. Ő, a teremtmény tanítgatja járni a Teremtőt. Ő tanítja Isten Igéjét beszélni. Ő lesz a napsugár és az öröm a házában. De lesznek nehezebb napok is. Ott áll majd sírva a keresztje tövében amelyen fia meg fog halni az Isten népe üdvösségéért. De mindez elmúlik, feltámad, mennybe megy, - és bizonyára édesanyját is magához veszi. Az örökkévaló öröm lesz, végnélküli. A rabok megköszönték a szép prédikációt, de nógatták, hogy arról beszéljen, ami a tárgyaláson történt. "Mi történt a tárgyaláson?" Ő azonban kitartott a mondottak mellett. "Megmondtam." Az történt, ami a Mária napjaiban. A bírók azt mondták: "Halálra ítélnek." Nem csodálatos? Gyöngykapuk, aranyutcák, hárfázó angyalok, a szentek társasága és mindenek felett pihenni Jézus kebelében." Minden év közelebb visz a halálhoz. Ezt a lépést örömmel és reménységgel tegyük. Jézus feltámadt. Akik hisznek Benne, azok is feltámadnak.

Richard Wurmbrand
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Elmélkedés
  2018-08-14 13:10:59, kedd
 
  Elmélkedés

Habakuk 2,20: "Az Úr az Ő szent templomában, hallgasson előtte az egész föld."

Phocion 2000 évvel ezelőtt, az athéni politikus bent ült egy fodrászműhelyben és unottan hallgatta, amint a borbély a politikai helyzetről fecsegett. Végül is így fordult a fodrász a politikushoz: "Hogyan igazítsam meg a szakállát?" - "Csendben," -válaszolta Phocion. Ezt az egyszerű választ sokat idézik a világirodalomban is. A csend elleni összeesküvés áldozatai vagyunk, pedig csend nélkül lehetetlen lelki életet élni. Naponta zaklatnak a gépek, vonatok, repülők, rádió, televízió, porszívó, mosógép, szellőztetők zajai, hogy ne is beszéljünk a gyerekek zsivajáról és a felnőttek fecsegéséről. Ismertem keresztyéneket, akik magánzárkában töltöttek el éveket a tökéletes csendben. És amikor emberi beszédet hallhattak, azon csodálkoztak, hogyan lehet ennyit összefecsegni? Ha Istennel akarsz kapcsolatba kerülni, teremts egy kevés csendet magad körül. Minden kaput zárj be, amelyen zaj szűrődhetne be az életedbe. Menj be belső szobádba, vagy tanítsd meg a közeledben élőket arra, hogy a nap bizonyos szakában csendben kell lenniük. De a hallgatás nem tökéletesen csendes. Egy szenvedő ember jajai, a fájdalom könnyei, az őszinte öröm kiáltása, az őszinte, komoly beszélgetések, a prédikációk sokasága és a tudományos igazság mélyen belevésődtek a környező csendbe. De mindezek felett meg fogod hallani Isten hangját. Igazi kinyilatkoztatásban lesz részed, - ha hallgatsz, Jézushoz hasonlóan, Aki éjszakákat töltött a hegyen, imádkozva.

Richard Wurmbrand
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Elmélkedés
  2018-07-19 19:13:25, csütörtök
 
  Elmélkedés

"Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk." Zsoltár 90,12

Egy amerikai férfiú a következő szavakkal biztatta tháiföldi barátját, aki épp akkor érkezett Svédországba. "Siess, el kell érnünk az autóbuszt!" Az autóbuszban így szólt az amerikai. "Három percet nyertünk." Mire a tháiföldi: "Mit fogsz kezdeni vele?" A fejlett országok emberei egyáltalán nem tudnak erre a kérdésre válaszolni. A mi nemzedékünk elfelejtett járni. Csak szaladni és autót vezetni tud immár. Jézus, soha sem sietett. Ő csak járt. Hintók, tevék, lovak az Ő idejében is voltak. De sehol sem olvassuk, hogy igénybe vette volna őket. Ő egyetlen egyszer ült szamárhátra, olyan állatra, amely az embernél is lassabban jár. Jól tesszük, ha perceinket megspóroljuk - de csak azért, hogy azokat kihasználjuk. Minden percünk igazgyöngy, csak az a baj, hogy túl későn döbbenünk rá az értékére. - Valaki éjnek idején a patak partján sétálva talált egy zacskó kövecskét. Dobálni kezdte azokat a vízbe, mert kellemes volt számára a vízbe hullott kövek csobbanása. Haza érve vette észre, hogy gyémántok voltak a zacskóban, - de már csak kettő maradt belőlük... Arra törekszünk, hogy perceinket megspóroljuk, közben a megtakarítottakat szórakozásokra, tereferére, értéktelen dolgokra tékozoljuk. - A pénztáros minden pénzecskéért felel. Egy 70 évet betöltött ember, 37 millió percért felel majd Isten előtt.

Richard Wurmbrand
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
A halál
  2018-04-25 13:27:13, szerda
 
  A halál

A Dachau felszabadításában részt vevő katonák reakciója a döbbenet és az undor volt, s ez természetes reakció egy holttest láttán. A halottak azonosítása, tisztelete fontos érték. Vajon miért? Egy-egy döglött róka, szarvas vagy jávorszarvas gyakran kerül utamba erdei sétáimon, de múló szomorúságon kívül nem érzek mást ilyenkor. Egészen más a helyzet, ha emberi holttestet látok. A keresztények szerint nem csupán azért reagálunk másképp ilyenkor, mert fajtársunk vesztette életét, hanem azért is, mert valami megkülönbözteti az embert a többi fajtól. Ösztönös reakciónk az emberi élet szentségét jelzi - vagy ahogy a lelkész mondaná: ,,Senkik nem léteznek."
Elődeink Istent félték, mi pedig a halált. A feleségem egy időben hospice-lelkészként dolgozott, és felekezeti háttértől függetlenül bárkivel szívesen beszélgetett a hospice-házban, ahová haláluk előtt néhány héttel költöztek be a betegek. Akadtak - habár elenyésző kisebbségben -, akik nem igényelték a lelkész szolgálatot. A halállal szembenézve olyan kérdések törnek elő az emberből, amelyeket hétköznapi körülmények között hajlamosak vagyunk elnyomni magunkban.
Egy Susan nevű ismerősünk, részben Janet hatására, elkezdett egy tanfolyamot, hogy kórházi lelkészként szolgálhasson. Élményeiről naplót írt, hogy kórházi lelkészként szolgálhasson. Élményeiről naplót art, így tudatosult benne, milyen erősen próbára teszik és formálják hitét a más valláshoz tartozó vagy nem hívő betegekkel folytatott beszélgetések. Arra is ráébredt, hogy mivel ő maga bízik a ,,minden vigasztalás Istenében", őszinte együttérzéssel tud belépni azoknak a betegeknek a szobájába is, akik nem osztoznak hitében. ,,Mintha Isten meg akarná tanítani, hogyan tárjam szélesre a szívemet, miközben rá figyelek" - mondja. Susan gondolataiból példát meríthetünk arra, hogyan képviselhetjük hitünket ebben a posztkeresztény világban, különösen válsághelyzetekben.
Susan minden alkalommal azzal a tudattal lép be egy szobába, hogy Isten jelen van - akár hívták, akár nem. ,,Mi azért szeretjük őt, mert ő előbb szeretett minket - magyarázza János apostolt idézve. - Elképzelem, ahogy Isten megtölti az életemet a kancsójából, hogy aztán én is megtölthessek másokat, majd újra felfrissüljek Isten szeretetében. Mosolyogva lépek a szobába, megtiszteltetésnek érzem, hogy jelen lehetek a szent helyen, amikor egy embertársam kapaszkodik az életében. Ha elfelejtem, hogy Isten előttem jár, és azt képzelem, hogy én viszem be őt a betegszobába, egyfajta önelégültség leng körül. Erőltetetten próbálkozom valami okosat mondani, lenyűgözni a beteget és az ápolókat - más szóval, túlságosan komolyan veszem saját magam. Észben kell tartanom, hogy Isten előttem jár, és az ágyban fekvő beteg élettörténetéből magam is sokat tanulhatok."
Susannak sokat segít, ha megpróbálja felcserélni a szerepeket: elképzeli, hogy ő fekszik az ágyban, majd belép egy komoly arckifejezésű, gondterhelt tekintetű idegen, összekulcsolt kézzel, tanácsadásra készen. Susan találkozott is egy ilyen lelkésszel, amikor lánya egy súlyos baleset következtében kórházba került. Nem találta vigasztalónak. Ő maga olyasvalakire vágyna, akiből érzékeny figyelem és tisztelet sugárzik, aki felveszi vele a szemkontaktust, nyugodt, de nem pökhendi. Susan tapasztalatai szerint engedni kell, hogy a beteg irányítsa a beszélgetést. Válságos időkben majdnem mindenki örül az imádságnak, de még ilyenkor is vigyázni kell, hogy szavaink szeretetet és együttérzést sugározzanak, és ne legyen bennük burkolt üzenet.
,,Találkozom muzulmán és New Age-hívő betegekkel, akik arra számítanak, hogy majd megtérítem őket. Amikor kiderül, hogy nem, megnyílnak. Különös módon minél kevésbé erőltetem rájuk a hitemet, annál inkább érdekli őket, hogy miben is hiszek." Nos, ugyanez az elv a kórházon kívül is érvényes.

Philip Yancey
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
A gonoszság
  2018-03-28 14:57:23, szerda
 
  A gonoszság

Nicholas Wolterstorff így elmélkedik kis könyvében, amelyben hegymászóbalesetben elhunyt fia előtt tiszteleg: ,,Mikor a távolságot már legyőztük telefonnal, a szárny hiányát repülőgépekkel, a nyári hőséget légkondicionálással - amikor mindezek és még sok más felett győzedelmeskedtünk, akkor még mindig marad két dolog, a szívünkben lakó gonosz és a halál, amit el kell viselnünk. A világban jelen lévő rossz és a halál egyetemes kérdéseket vet fel. A kereszténység ezekre adott válaszában vigaszra és talán új szemléletre is találhatunk.
Évekkel ezelőtt megismerkedtem egy nagyon kedves chicagói lelkésszel, aki segített szembenéznem a világ gonoszságával. A gyülekezeti hírlevélben olvastam, hogy a lelkész a második világháborúban részt vett a dachaui koncentrációs tábor felszabadításában. Kértem, hogy meséljen erről. Húsz percen át ecsetelte a látványt, a hangokat és különösen a szagokat, amelyek a Münchenhez közeli tábor falain belül fogadták őt és társait. Arra, ami a kapun túl várt rájuk, nem voltak felkészülve - hogyan is lehettek volna?
,,Egy barátommal odaküldtek egy tehervagonhoz - mesélte. - A belsejében olyan szabályos sorokban voltak egymásra halmozva az emberi testek, mint a tűzifarakás. A többségük már nem élt, csak néhánynak volt még finoman tapintható pulzusa. A németek pedánsan rendezték a sorokat. Ki fejtől, ki lábtól hevert, a testek méret és alak szerint rendszerezve. Mintha bútort rakodtunk volna. Egyesével felemeltük a pillekönnyű testeket, majd a kijelölt helyre vittük őket. Két órát töltöttem abban a vagonban, és ez alatt a két óra alatt minden létező érzelmet átéltem: dühöt, szánalmat, szégyent, undort, azaz helyesbítek, minden negatív érzelmet. Hullámokban törtek rám a düh kivételével. Az folyamatosan bennem volt, az adott erőt a feladathoz.
A lelkész mesélt egy Chuck nevű katonatársáról is, aki elvállalta, hogy a Dachau vezetéséért felelős tizenkét SS-tisztet átkíséri az irodába, ahol a kihallgatások folytak. Chuck Chicago egyik rossz hírű környékéről, Ciceróból származott, és elmondása szerint a háború előtt Al Caponénak dolgozott. Alig pár perccel az után, hogy elindult a németekkel, három géppisztolysorozatot hallottak, majd előbukkant Chuck, fegyvere még füstölgött. ,,Szökni próbáltak" - vetette oda gúnyosan.
Az elbeszélést megszakítva megkérdeztem, jelentette-e valaki, amit Chuck tett, és indult-e miatta fegyelmi eljárás. A lelkész elnevette magát, és úgy nézett rám, mintha azt akarná mondai: ,,Ne vicceljen, háború volt."
,,Nem, és ez viselt meg igazán - felelte végül. - Ezen a napon éreztem először, hogy Isten lelkésznek hív. Először ott volt a tehervagonba zsúfolt testek borzalma, ezt a látványt képtelen voltam feldolgozni. Elképzelni sem tudtam volna, hogy ilyen végtelen gonoszság egyáltalán létezhet. Ám miután saját szememmel győződtem meg róla, kétségem sem maradt afelől, hogy az életemet a Gonosz elleni küzdelemre, vagyis Isten szolgálatára kell szánnom.
Ezután következett Chuck tette. Émelyítő félelem vett rajtam erőt, mert azt hittem, a kapitány engem rendel majd a következő csapat SS-tiszt kíséretére. S még ennél is jobban rettegtem attól, hogy ha ez megtörténik, magam is elkövetem ugyanazt, amit Chuck. A szörny, amely a németekben élt, bennem is ott leselkedett."
Az emberi gonoszság valóságára újra és újra kérlelhetetlenül rá kell ébrednie a világnak. Hogyan süllyedhet olyan mélységekbe a legcivilizáltabb európai nemzet, hogy végrehajtsa a holokausztot? Hogyan voltak képesek hivatásos orvosok groteszk emberkísérletekhez adni a nevüket a náci koncentrációs táborokban? Az elmúlt évek során számos gyalázatos bűntény helyszínén jártam. Ellátogattam az egykori Jugoszláviába, ahol több mint százezren vesztették életüket, s közülük sokan hasonló mészárlásoknak estek áldozatául, mint amilyeneket a náci Németország elkövetett. Jártam a Virginia Tech Egyetemen és a connecticuti Newtonban, ahol zavaros elméjű fiatalemberek válogatás nélkül gyilkolták a diákokat. Miután meghallgattam az értelmetlen erőszak következtében tönkrement családok történeteit, nem éreztem helytállónak a média által kínált magyarázatot, amelyek ősi sérelmeknek és mentális betegségeknek tulajdonították a rémtetteket. Úgy éreztem, a chicagói lelkészhez hasonlóan magának a Gonosznak az arcát pillantottam meg.
Írói pályám java részét a szenvedés és a világban jelen lévő rossz vizsgálatával töltöttem. Miért nem cselekszik Isten úgy, ahogy elvárnánk tőle, miért nem avatkozik közbe gyakrabban, miért nem akadályozza meg az efféle szörnyűségeket? És mi miért nem tesszük azt, amit Isten elvár tőlünk? A Biblia szerint nagyon is összefügg ez a két szempont: bolygónkat gonosz erők támadták meg, Isten követői pedig hozzájárulhatnak a megoldáshoz.
Ahogy a chicagói lelkész megfogalmazta: ,,Nem akarom túldramatizálni a kérdést, de néha eltöprengek azon: mi lett volna, ha Adolf Hitler Bécs utcáin zavartan bolyongva összebarátkozott volna egy tehetséges, érzékeny lelkű emberrel? Talán ez megkímélte volna a világot ettől a vérontástól, Dachautól. Sosem tudhatom, ki ül velem szemben - mint most maga. S ha úgy alakulna is, hogy senkik között élem le az életem... A tehervagonban megértettem, hogy ez a fogalom nem létezik. A túlélők, akiknek még volt tapintható pulzusuk, a lehető legközelebb álltak ahhoz, hogy senkivé váljanak: bőrük pergamenként fedte csontvázzá soványodott testüket. De bármit megtettem volna azért, hogy életben tartsam ezeket a szegény, meggyötört lelkeket. Az orvosaink éjt nappallá téve fáradoztak a megmentésükön. Volt, aki életét adta azért, hogy ők kiszabaduljanak. Senkik nem léteznek. Azon a napon ott, Dachauban megtanultam, mit jelent, hogy az ember Isten képmása."
A gonoszság meggyőző bizonyíték az ember elveszett állapotára. Ugyanakkor vágyat is ébreszthet bennünk, hogy higgyük: létezik egy jobb világ. A halál pedig végképp szembesít bennünket azzal a ténnyel, hogy valami nagyon elromlott körülöttünk.

Philip Yancey
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Szépség és fájdalom
  2018-03-20 14:53:49, kedd
 
  Szépség és fájdalom

,,Ha Isten nincs és nem is volt, akkor miért hiányzik annyira?" - kérdezi egy agnosztikus európai zsidó a huszadik század borzalmaira visszatekintve. Bizonyos egyetemes emberi tapasztalatok - a szépség, a fájdalom, a gonoszság és a halál - valóban képesek felszínre hozni mélyen elrejtett szomjúságunkat.
A nyomorúság és a szépség áthatol az ember szívén, mondja Simone Weil. Magam is azt tapasztalom, hogy - bár más-más módon - mindkettő képes a hit felé terelni bennünket. Míg a nyomorúság szinte letaglózza az embert, a szépség az imádattal és a hálával rokon húrokat pendít meg bennünk. Engem például épp a szépség - a természet, a zene, a szerelem szépsége - ébresztett föl elveszett állapotomból, és terelt újra a hit felé. Ez keltette fel bennem a vágyat, hogy megismerjem az Atyát, akitől minden jó ajándék származik.
Hegyi túráim nem tervezett kitérőin sokszor olyan mesés virágszőnyeg tárul elém, hogy a lélegzetem is eláll a látványtól. Amikor közös kirándulásainkon a feleségemmel leérünk a kedves nevű Ó, Légy Vidám-völgybe, szokás szerint leheveredünk a vadvirágok közé, és hallgatjuk a kolibrik énekét. Ilyenkor úgy érezzük magunkat, mintha az érintetlen édenkertbe csöppentünk volna, és újra bepillantást nyernénk az isteni kegyelemben. Hiszen bolygónk tobzódik a szépségben, akár észrevesszük, akár nem. A természet él és virul, még ha épp nincs is közönsége.
Hálás vagyok a lehetőségért, hogy két évtizeden át, míg Coloradóban éltem, a természet közönsége lehettem. Egyszer egy hegyibicikli-túrán megzavartam egy jávorantilop-csordát. Emlékszem, milyen rémült tekintettel meredt rám egy frissen született kis borjú, amelynek még fénylett a bőr a nedvességtől. Egy másik alkalommal, a kanyon egyik ösvényén lefelé ereszkedve, két kanadai vadjuhhal találtam szemben magam, amint hátsó lábukon ágaskodva, szarvaikat összeakasztva küzdöttek egymás ellen, s közben úgy bőgtek, mintha az ég dörgött volna. Egy hajnali túránkon sikerült ráijesztenünk egy csapat hegyi kékmadárra, s ahogy sebesen felrepültek a magasba, a szárnyaikon megcsillanó fénysugarak mintha egy színpompás, néma tűzijátékot varázsoltak volna az égboltra. Efféle csodáknak csak az érintetlen természetben lehet tanúja az ember. Micsoda felismerés, hogy rajtunk kívül talán senki más nem lesheti el ezt a pillanatot a földön!
Egyetértek George MacDonalddal, aki így fogalmazott: ,,Elsősorban azért szántam rá magam nehezen, hogy foglalkozzam a vallással, mert azt hittem, le kellene mondanom legszebb gondolataimról, és többé nem szerethetném mindazt, amit Isten alkotott. Aztán rájöttem, hogy az önmagukban bűntelen dolgokból fakadó boldogságunkat a vallás csak tovább gazdagíthatja. Isten a Szépség Istenek - a vallás a Szépség szeretete, a menny a Szépség országa -; a természet tízszer olyan ragyogó az Igazság napjának fényében, és a természet iránti szeretetem csak nőtt, mióta keresztyén vagyok.
Nem értem, miért nem ébreszti minden esetben hitre az embereket a természet szépsége. Hogyan lehetséges például, hogy Washingtonban és Oregonban, ebben a két gyönyörű államban olyan alacsony a templomba járók aránya? Hiszen az én életemben kulcsszerepet játszott a természet abban, hogy visszataláltam Istenhez: szerettem volna megismerni a Művészt, akinek a természet szépségét és szeszélyeit köszönhetjük. Valahányszor egy jóbarát betegsége vagy halála letaglóz, és kizökken számomra a világ, ösztönösen a szabadba vágyom. A természet emlékeztet arra, hogy az élet megy tovább, s a világ a mi kisebb-nagyobb válságaink ellenére is lenyűgözően gyönyörű. Nem ezt üzente-e Isten Jóbnak is?
A fájdalom más szinten hat ránk, mint a szépség, megszűri az életünket, és az idő múlására emlékeztet. Christian Wiman, a Poetry szerkesztője számára sovány vigaszt jelentett szokásos mantrája (,,spirituális vagyok, nem vallásos), amikor a gyógyíthatatlan rákbetegség diagnózisával szembesült. Mivel szilárdabb talajra volt szüksége, visszatalált a hit kézzelfoghatóbb formájához: ,,A konkrétan meghatározott hit tesz bennünket képessé arra, hogy kiálljuk a szenvedés viharait, amelyek mindenki életében elkerülhetetlenül megjelennek, s amelyek a spiritualitás minden formáját elsodorják, ha nincsenek mély gyökereik.
Matthew Arnold egyik verse a hit modern kori hanyatlásáról szól, amelynek hatására a világ ,,fényt, szerelmet, örömet nem ont, se biztonságot, békét, bajra írt". Ez a hiányérzet, hogy a világban nem találunk a ,,bajra írt", még a modern élet számtalan élvezete mellett is arra késztethet bennünket, hogy visszaforduljunk a hithez. A szexuálisan túlfűtött reklámok és a felszínes celebvilág valahogy elveszítik vonzerejüket, ha az ember hároméves gyermeke - netán ő maga - épp az életéért küzd a kórházban. Hová fordulhatnánk az örök tél dermesztő hidegében, ha nem Istenhez?
Mortimer Adler filozófus, a Gret Books of the Western World [A nyugati világ nagy könyvei] című sorozat szerkesztője először a teizmusig, az istenhitig jutott el. Habár erősen vonzódott Aquinói Szent Tamás gondolatiságához, évtizedekig nem volt hajlandó kereszténynek nevezni magát, ami zsidó gyökereit figyelembe véve talán érthető is. 1984-ben egy mexikói útját követően megbetegedett, és több hónapra ágynak esett. A betegség depresszióba sodorta, sokszor minden ok nélkül sírva fakadt. Egy episzkopális lelkész rendszeresen látogatta és együtt imádkozott vele.
Adler mindössze egyetlen imát ismert, a Miatyánkat. Azt ismételgette folyton, egyenként kapaszkodva az imádság minden egyes szavába: ,,Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved..." A kórházban egy álmatlan éjszakán érkezett el számára a felismerés: anélkül, hogy észrevette volna, átkelt a hídon, hinni kezdett a személyes Istenben, aki meghallgatja imáinkat. Azonnal csöngetett a nővérért, és nagy nehezen papírra vetette, mit érez: ,,Drága Istenem, már hiszek, nemcsak abban az Istenben, akit értelmem határozottan elfogad, hanem abban is, akihez Howell atya imádkozni szokott, s akinek a kegyelmére és szeretetére immár én is boldogan támaszkodhatok." A fájdalom mutatott utat neki.

Philip Yancey
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Az én felelősségem megváltoztatni a házastársamat
  2018-03-08 16:58:59, csütörtök
 
  Az én felelősségem megváltoztatni a házastársamat


A legtöbb nő született ,,szerelő". Ha valami nem működik, meg kell javítanunk. Ha valaki téved, ki kell javítanunk. Ez a bennünk élő ösztön már-már ellenálhatatlan, különösen azokkal szemben, akikkel egy fedél alatt élünk. Ám az effajta gondolkodás, miszerint a mi felelősségünk másokat megváltoztatni, elkerülhetetlenül frusztrációhoz és konfliktushoz vezet.
Ez a hazugság a házasság vonatkozásában eltereli a figyelmet a feleség saját szükségeiről és az Úrral való járásáról - ami felől tehetne valamit -, és helyette valaki más kudarcaira és szükségeire összpontosít, ami felől semmit, vagy csak igazán keveset tehet. Igazság szerint egy nő képtelen megváltoztatni férje (vagy gyermekei) szívét. Ám a Szentlélekkel együttműködve saját szívén igenis képes változtatni.
Amikor a feleség azzal foglalja el magát, hogy megkísérli férje hibáit és hiányosságait kijavítani, olyan felelősséget vállal magára, amit Isten nem neki szánt, és végül frusztrált lesz, neheztelni fog férjére, sőt talán Istenre is. Még az is előfordulhat, hogy Istent is korlátozza férje megváltoztatásában. Néha azon tűnődöm, vajon hány férjet változtatna meg Isten, ha a feleségek egyszerűen hagynák, hogy Isten vegye át az irányítást.
Számos keresztyén feleség nem ébred rá, hogy a nyaggatásnál, nyafogásnál és prédikálásnál két sokkal erőteljesebb ,,fegyver" áll a rendelkezésükre. Az első fegyver az Isten szerinti élet, melyet Isten gyakran felhasznál a férfiak életében, hogy meggyőződést és lelki éhséget teremtsen (1Péter 3:1-4).
A második fegyver az ima. Amikor a feleség folyamatosan rámutat arra, mi mindent szeretne férjében megváltoztatni, a férj ettől gyakran ellenállóvá és védekezővé válik. Amikor azonban a feleség aggodalmait az Úr elé viszi, nagyobb hatalomhoz fordul segítségért - a férjeknek pedig sokkal nehezebb ellenállni Istennek, mint egy nyaggató feleségnek!
Nagyon szeretem Jézus anyjának, Máriának a példáját ezen a téren. Egy angyal jelen meg neki, és elmondta, hogy ő lesz a Messiás anyja - hihetetlen élmény! De lettünk volna csak ott! Amikor Mária elmondta Józsefnek, hogy mi történt, úgy tűnik, kezdetben József nem nagyon hitt a magyarázatnak. Ő ugyan nem látott semmiféle angyalt! Az ésszerűség azt diktálta, hogy Mária hűtlen volt hozzá.
Nincs említés arról, hogy Mária megpróbálta volna meggyőzni Józsefet mindarról, amit isten mondott neki. Ehelyett Istenre várt, és ezzel megadta a lehetőséget Istennek, hogy közvetlenül a férjével beszéljen - és pontosan ez történt. Amint az angyal megjelent Józsefnek is, nem habozott hinni és válaszolni. Mária olyan asszony volt, aki tudta, hogyan őrizzen meg dolgokat a szívében és hogyan elmélkedjen rajtuk (Lukács 2:19). Ismerte Isten hatalmát és bízott benne, hogy beteljesíti tervét rá és családjára vonatkozóan, ezért képes volt várni és csendben maradni.
Egy asszony, akit tizenhét éve nem láttam, odajött hozzám egy esküvőn és azt mondta: ,,Megmentetted a házasságomat!" Kértem, hogy frissítse fel az emlékezetemet. Elmesélte, hogy sok évvel ezelőtt hozzám fordult, mert aggódott férje lelkiállapota miatt. Akkor azt mondtam neki: ,,Nem a te felelősséged megváltoztatni a férjedet, hanem Istené. Mondd el a férjednek, hogy mi nyomja a szívedet, de aztán hagyd békén, és hagyd, hogy Isten végezze a munkáját." Majd így folytatta: ,,Azóta gyakorolom is a tanácsot, és rengeteg nővel megosztottam." Aztán elmondta, mit is jelentett számára az Úrra várni, hogy átformálja a férjét. Tizenhat hosszú éven át csak várt és imádkozott minden látható bizonyíték nélkül, hogy Isten egyáltalán meghallgatta vagy válaszolt volna az imáira. Bár a férje keresztyénnek vallotta magát, a lelki éhség és a gyümölcsök hiánya az életében megkérdőjeleztette a feleséggel, hogy egyáltalán van-e bármilyen kapcsolata az Úrral.
Aztán ,,váratlanul", annyi év után jött a megvilágosodás, és a Szentlélek drámai változást hozott férje életébe. Olyan volt, mintha kómából ébredt volna. Hirtelen nem tudott betelni az Igével, jegyzetfüzetet hordott magánál, hogy fel tudjon mindent írni, amit Isten az Igén keresztül mond neki. ,,A változás előtt még reggelihez is alig akart felkelni az ágyból" - mondta. ,,Most meg minden reggel fél hétkor férfi ima-összejövetelre jár! Mostanában azt is megemlítette, hogy eladja a vállalkozását, hogy részt tudjanak venni valamilyen szolgálatban. Nincs emberi magyarázat arra, ami ezzel a férjjel történt - csakis Isten, és egy hűséges feleség, aki megtanulta, hogyan kell igazán imádkozni a férjéért.

Nancy Leigh DeMoss
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Egy férj ahhoz, hogy boldog legyek
  2018-03-07 15:29:50, szerda
 
  Egy férj kell ahhoz, hogy boldog legyek

Sok más hazugsághoz hasonlóan ez a hazugság is valójában az Igazság alattomos torzítása.
Az Igazság az, hogy a házasság jó és helyénvaló, ez Isten terve az emberek többsége számára, és az Isten központú házasság nagy örömöt és áldást jelenthet (és kell is, hogy jelentsen). A Sátán úgy torzítja el a házasságról szóló Igazságot, hogy azt a személyes boldogság és beteljesülés zálogának tünteti fel a nők előtt, s ebből kifolyólag csak akkor lehetnek igazán boldogok, ha egy férj szereti őket és kielégíti szükségeiket.
Amikor megházasodnak, sok nő ugyanennek a hazugságnak egy másik változatát hiszi el: ,,A férjem feladata az, hogy boldoggá tegyen." Myrna sok évnyi fájdalom után fedezte fel, mekkora ostobaság így gondolkodni:

Tíz együtt töltött év után váltunk el a férjemmel. Azt gondoltam, az ő felelőssége boldoggá tenni engem. De soha nem volt az, és soha nem is működött így. Nemcsak én voltam rabságban, de ő is.

Az Igazság az, hogy a házasság végső célja nem egymás boldoggá tétele, hanem Isten dicsőítése. Azok a nők, akik azért házasodnak meg, mert így akarnak boldogságra lelni, szinte bizonyos, hogy csalódni fognak, és csak nagy ritkán találják meg azt, amire vágytak.
Azok, akik úgy gondolják, boldogságuk záloga egy férj, gyakran kevesebbel is beérik, mint amit Isten szándékozott nekik adni. Joan elmesélte, hogy ez a hazugság milyen rabságba zárta, és olyan fájdalmas következményekhez vezetett, amelyekre nem számított:

Főiskolás éveim alatt sokkal fontosabb volt számomra, hogy legyen egy barátom, vőlegényem, majd férjem, aki jó ember ugyan, de nincs annyira elkötelezve Krisztusnak, mint az, hogy Istenre várjak, és kérjem, hogy egy mélyen hívő férjet adjon majd nekem. Ennek eredményeként nem tudunk együtt növekedni Krisztusban a férjemmel. Huszonnyolc évnyi házasság után nem sok olyan dolog van, amit együtt csinálunk. Az én barátaim keresztyének, az övéi sörivók. Számomra a legfontosabbak a gyerekek, neki a munkája az első.

Joan be lett csapva. Elhitte, hogy a boldogsághoz egy férjre van szüksége. Hite szerint cselekedve, és Isten Igéjének tanítása ellenére olyan férfihoz ment feleségül, aki nem volt hívő. Megkapta amit akart (vagyis amiről azt hitte, hogy akarta - egy férfit), ám lelkileg megcsömörlött (Zsoltárok 106:15).
Csakis az Igazság felismerésével és magunkévá tételével találhatjuk meg az igazi szabadságot - férjjel, vagy férj nélkül. A következő bizonyságtételek mind azt bizonyítják, hogy az elhitt hazugság rabsághoz vezet, ám ha az Igazságot szembeállítjuk a hazugsággal, szabadok leszünk.

Mindig azt gondoltam, hogy a boldogságomhoz és az önbecsülésemhez egy férjre van szükségem. Ám a házasságkötés után sem voltam boldog, és az önbecsülésem is alacsony maradt. Mikor rájöttem és elhittem, hogy Isten a saját képére teremtett, tőle vettem az önbecsülésemet, és máshogy láttam magamat. Megszabadultam attól, hogy egy férfi szeretetétől és elfogadásától függjön szükségeim betöltése.

Tizennégy éves koromban elveszítettem az apámat, és tizenhat évesen férjhez mentem. Hagytam, hogy a férjem jelentse számomra a biztonságot és életem értelmét. Amikor felnőttek a gyerekeink, és nehézségek adódtak a házasságunkban, annak a hitnek a rabságában voltam, hogy ,,képtelen vagyok a férjem nélkül élni". A rabság legalább olyan erőteljes volt, mintha berácsozott ablak mögött éltem volna. Az elmémben élő rácsok és zárak leszögeztek. A szívem hevesen ver, amikor visszaemlékszem arra a félelemmel teli állapotra. A férjem képtelen volt elviselni az általam okozott fullasztó légkört, és elkezdett azon gondolkodni, hogy elmenekül, hogy levegőhöz jusson.
Isten néhány barátomat használta arra, hogy megmutassa: el kell engednem Carlt, és helyette őt kell megragadnom. Amikor megtettem, felszabadultam. A férjem végigvárta ezt az időszakot, és nem hagyott el. Folyamatosan dicsérjük Istent ezért a szabadulásért, és a harminchat évnyi házasságért, amit nekünk adott.

Azzal a hazugsággal küzdöttem, hogy házasság nélkül nem vagyok értékes, s talán valami nincs rendben velem. Elhittem ezt a hazugságot, és ez megrabolt mások szolgálatának örömétől (hiszen annyira belemerültem a saját céljaim hajhászásába), és megfosztott az ő szolgálatával és a belé vetett bizalommal járó megelégedettségtől.
Sok évemben tellett bízni abban, hogy Isten teljhatalmú, hogy terve van az életemre; hogy az energiáimat az ő szolgálatára fordíthatom; jó cselekedeteket vihetek véghez, melyeket ő rendelt, és kincseket gyűjthetek a mennyben.
Most (negyvenéves koromban) arra összpontosítok, hogy hátralévő éveimet az ő szolgálatával töltsem, megragadva minden alkalmat, és hagyom Istent, hogy amennyire csak lehet, Krisztus szerinti, nőies nővé tegyen. Az élet olyan rövid. Isten segített az örökkévalóságra kiterjedő perspektívát adni, hogy a világ fájdalmait és csalódásait boldogan viseljem.

Az Igazság az, hogy a boldogság nem a házasságban (vagy azon kívül) található, és nem is emberi kapcsolatokban keresendő. Igaz öröm csakis Krisztusban lelhető. Az Igazság az, hogy Isten megígérte, megad mindent, amire szükségünk van. Ha tudja, hogy egy férj lehetővé teszi számunkra azt, hogy nagyobb dicsőséget szerezzünk neki, akkor meg is adja azt a férjet.
Az Igazság az, hogy nem abban találunk megelégedést, ha megkapunk mindent, amit akarunk, hanem abban, ha megelégszünk azzal, amiről Isten már gondoskodott.
Az Igazság az, hogy akik ragaszkodnak ahhoz, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogyan ők akarják, gyakran felesleges fájdalommal élnek, míg azok, akik az Úrra várnak, mindig a legjobbat kapják.

Nancy Leigh DeMoss
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Semmi sem veszett el
  2018-03-03 21:38:10, szombat
 
  Semmi sem veszett el

Egy lelkész felesége megkérdezte: - Ha az ember azt látja, hogy az a munka, amire az életét tette fel, ,,lángok martaléka lesz" (különösen, ha nem ő a hibás), a Sátán munkáját lássa benne vagy Isten kezét?
Gyakran az előbbit, de mindig az utóbbi uralma alatt. A Biblia életrajzaiban olyan embereket állít elénk, akiknek Istennek végzett munkája akkor bukásnak látszott - Mózes erőfeszítései, amelyekkel ismételten meg akarta győzni a fáraót, Jeremiás megtérésre szólító felhívásai, Jósiás, a jó király reformjai, amelynek végül az lett a jutalma, hogy egy pogány király megölte. A bűnnek nagyon sok köze van a látszólagos kudarcokhoz, de Isten volt ,,a boldog és egyedül hatalmas Úr" (1Tim 6,15; Károli), és ma is az. Minket, embereket, azzal a felelősséggel ruházott fel, hogy döntsünk és viseljük a következményeket. Vagyis mindenki szenved, néha a saját bűnéért, néha a másokéért.
Itt olyan látszólagos ellentmondásokkal állunk szemben, amelyeket nem tudunk feloldani. Ám az Úr Jézus életének ismeretében mindig saját életünk tapasztalataira tekinthetünk.
Hogyan fogjuk megtanulni, hogy Krisztusban maradjunk, vállaljuk szenvedéseinek közösségét, és engedjük, hogy átalakítsa a mienket? Csak egy út létezik. Ez pedig az, hogy minden eseményt, még az olyan dolgokat is, amelyek ,,a lángok martalékai lesznek", úgy élünk meg, ahogy Krisztus élte: az Atya akaratának békességében. Földi munkája vajon tomboló sikernek látszott? Vitákkal, hitetlenséggel, megvetéssel találta magát szemben a farizeusok és mások részéről. Tömegek követték - nem azért, mintha az igazságát keresték volna, hanem azért, mert szerették az alamizsnát, például a kenyeret és a halat, meg a testi gyógyulást. Tanítványai bolondok voltak és nem hittek. (Miért nem adott nekik Jézus hitet? A fent említett okból.) Ezek az emberek, akik vele éltek, három évig hallották a tanítását, figyelték az életét és a csodáit, a halála előtti estén még mindig alig értették, miről beszél. Júdás elárulta, Péter megtagadta. A többiek pedig elaludtak, amikor arra kérte, őket, hogy maradjanak ébren. Végül mindnyájan elhagyták és elmenekültek. Péter könnyek között bánta meg tették, és később világosan látta, mi is történt. A jeruzsálemi zsidóknak tartott beszédében (ApCsel 2,23; Károli) így szólt: ,,Azt, aki Istennek elvégezett tanácsából adattot halálra, megragadván, gonosz kezetekkel keresztfára feszítve megölétek".
A halál nem tarthatja vissza az Úr egyetlen hűséges szolgáját sem. Lássuk be, egyszer s mindenkorra: SOHASEM VESZÍTHETJÜK EL, AMIT KRISZTUSNAK ÁLDOZTUNK. Az olyan ember veszít, aki megpróbálja megmenteni magát (vagy hírnevét, vagy munkáját, vagy a sikerről és a beteljesedésről szőtt álmait). Jézus szavát adta nekünk, hogy akkor találjuk meg az életünket, ha elveszítjük Érte.

Elisabeth Elliot
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
     1/42 oldal   Bejegyzések száma: 419 
2018.07 2018. Augusztus 2018.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 36 db bejegyzés
e hónap: 564 db bejegyzés
e év: 4158 db bejegyzés
Összes: 15306 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1099
  • e Hét: 2239
  • e Hónap: 25343
  • e Év: 407966
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.