Regisztráció  Belépés
kalmanpiroska.blog.xfree.hu
Minden kegyelem. Kovács Kálmán
1968.04.24
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/28 oldal   Bejegyzések száma: 275 
Az Isten képére teremtett ember
  2017-04-21 20:28:29, péntek
 
  Az Isten képére teremtett ember


A művészetben a képmások készítése a szépség megörökítése. A festészet, a szobrászat és más művészeti ágak gyakran utánozzák a valóságot. Művészetünkkel a való életből vett tárgyakat ábrázoljuk.
Isten a legfőbb művész. Amikor megformálta a világegyetemet, úgy hagyta rajta a kézjegyét, hogy az egek hirdetik dicsőségét, és az égbolt tanúskodik keze munkájáról.
Amikor Isten megteremtette azokat a teremtményeket, amelyek benépesítik a földet és a tengert, egy olyan lényt is teremtett, akit egyedül alkotott a saját képmására. Az 1Móz 1:26-27 kijelenti:
,,Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik. Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket".
Az, hogy a Biblia kijelenti, hogy Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett, egyeseket (nevezetesen a római katolikusokat) arra a következtetésre indított, hogy különbség van aközött, hogy Isten a képmására vagy a hasonlatosságára teremtett. A Biblia nyelvének szerkezete azonban arra utal, hogy a képmás és a hasonlatosság ugyanarra a dologra hivatkozik. Isten képmásai vagyunk, olyan teremtmények, akik senki és semmi mással össze nem hasonlítható módon képesek vagyunk visszatükrözni Isten tulajdonságait.
Ha azt halljuk, hogy Isten a saját képmására teremtett, általában azt vizsgáljuk, hogy miben vagyunk olyanok, mint Alkotónk. Bár ő a teremtő, mi pedig teremtmények vagyunk, és Isten fölöttünk áll lényében, hatalmában és dicsőségében, van néhány olyan dolog, amelyben olyanok vagyunk, mint ő. Van néhány hasonlóság Isten és miközöttünk. Isten értelmes, erkölcsi lény. Mi is erkölcsi lények vagyunk, akik értelemmel, szívvel és akarattal rendelkeznek. Ezek a képességeink teszik lehetővé, hogy visszatükrözzük Isten szentségét, vagyis betöltsük eredeti hivatásunkat.
Amikor a Szentírás az ember szót olyan igékben használja, mint ,,Isten az embert a saját képére teremtette" (1Mózes 27), akkor az ,,emberiség"-et jelenti. Az emberi faj mind hímnemű, mind nőnemű egyedeit a saját képére teremtette. A képmáshoz tartozik az ember föld fölötti uralomra szóló elhívása, hogy igazgassa a földet és uralkodjon fölötte. Isten arra hívott el, hogy megbízottjaiként munkáljuk meg, népesítsük be és őrizzük meg a földet. Itt kell visszatükröznünk az Úr igazságos uralmának jellegét a világmindenség fölött. Ő sohasem pusztítja el vagy zsákmányolja ki, amin uralkodik, hanem igazságban és jóságban gyakorolja uralmát.
Az ember bukásával valami rettenetes dolog történt. Isten képmása súlyosan sérült, és ez nagyban befolyásolta azt a képességünket, amellyel visszatükröztük szentségét, úgyhogy a tükör most homályos.
Az ember bukása azonban nem tette tönkre ember voltunkat. Bár az ember bukásában elvesztette azt a képességét, hogy Isten szentségének tükre legyen, még mindig emberek vagyunk. Még mindig van értelmünk, szívünk és akaratunk. Még mindig magunkon viseljük Teremtőnk kézjegyét. Isten képmásának teljességét Krisztus állította helyre az emberben, aki, mint a Zsidókhoz írt levél írója kijelenti, ,,dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása" (Zsidók 1:3).

Ajánlott bibliai olvasmányok: 1Móz 9,6; Róm 8,29; 1Kor 15,42-57; Kol 1,15

Összefoglalás:

1.Isten a saját képére és hasonlatosságára embereket teremtett, férfit és nőt.
2.Van némi analógia Isten és az ember között, ami lehetővé teszi kettőjük kapcsolatát.
3.Az emberek Istenhez hasonlóan értelemmel és akarattal rendelkező erkölcsi lények.
4.Isten az embert arra hívta el, hogy uralkodjon a földön.
5.A bűnbeeséskor Isten képmása elhomályosult az emberben.
6.Krisztus Isten tökéletes képmása, aki helyreállít minket Isten képének teljességére.

R. C. Sproul
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Önmagunk és Isten ismerete
  2017-04-21 18:40:55, péntek
 
  Önmagunk és Isten ismerete


Amikor gyerek születik, belépését a világba általában egy fenekére mért jókora csapás kíséri. A csecsemő természetes válasza erre harsány tiltakozásból fakadó sírása. Miért sír a kicsi? Vajon ez a sírás valamilyen fájdalomra adott válasz? Vagy talán félelemre? Vagy haragra?
A fentiek talán együttesen váltják ki a sírást. Világra jöttünket hang és düh jelzi. Ezt a kezdeti tiltakozást egyesek úgy tekintik, hogy nemcsak a születés, hanem az egész élet jelentését foglalják össze. Macbeth így vívódott:

Az élet: árny,
Mely jár-kel: egy szegény komédiás
Ki egy óra hosszat tombol és dühöng,
Mese, mit egy bolond beszél, teli
Hangos dagállyal - ám értelme nincs!

Ha nem jelent semmit, akkor teljesen, a végletekig jelentéktelen. Ha jelentéktelen, akkor értelmetlen. Ha értelmetlen, akkor semmi haszna, sem értéke.
Jelentőségem, jelentőségünk ahhoz a kérdéshez kapcsolódik, hogy kik és mik vagyunk. Az azonosságunk kérdéséhez. Személyazonosságom végső soron az Istennel való kapcsolatommal függ össze. Nem tudom megérteni, ki vagy mi vagyok, anélkül hogy megérteném, kicsoda vagy mi Isten.
Önmagunk ismerete és istenismeretünk kölcsönösen összefügg egymással. Abban a pillanatban, hogy tudatára ébredek önmagamnak, megértem, hogy nem Isten, hanem teremtmény vagyok. Van születésnapom, az az időpont, amikor az életem kezdetét vette a földön. Amikor meghalok, a sírkövemen nem az örökkévalóságot fogják feltüntetni kiindulópontként. Még nem tudom, milyen végső időpont áll majd a sírkövemen, de az első évszám 1939 lesz.
Teremtmény voltomnak tudata gondolataimat visszaűzi Teremtőmhöz vagy ,,fel" a Teremtőmhöz. Nem szemlélhetem Istent vagy bármi mást önmagamon kívül, amíg tudatára nem ébredek önmagamnak. Mindaddig nem tudom azonban önmagam jelentőségét teljesen felfogni, amíg meg nem értem magamat Istennel való kapcsolatomban. Végső soron tehát az antropológia, azaz az embertan, a teológiának, Isten tanulmányozásának az egyik alfaja.
A mai emberiség válságának oka az antropológia és a teológia, az ember és Isten tanulmányozásának elszakadásában keresendő. Ha történetünket elszigetelik vagy elválasztják Isten történetétől, valóban ,,egy őrült meséje" lesz, ,,tele hanggal és dühvel, amely semmit sem jelent". Isten nélkül ,,haszontalan szenvedély" lesz belőlünk, mint a filozófus Jean-Paul Sartre kijelentette.
Mi a ,,haszontalan szenvedély"? A szenvedély heves érzelem. Az emberi életet a heves érzelmek jellemzik. Olyan szenvedélyek sorolhatók ide, mint a szeretet, a gyűlölet, a félelem, a bűntudat, a törekvés, a kívánság, az irigység, a féltékenység és még sok más. Minket, teremtményeket mély érzelmek töltenek el az élettel kapcsolatban. Gyötör a kérdés: vajon ezek az érzelmek mind fölöslegesek? Minden törekvésünk és igyekezetünk pusztán fölösleges fáradozás, hiábavalóság?
Életünk értelme forog kockán. Emberi méltóságunk a tét. Ha csak az embert vesszük, Istennel való kapcsolatától függetlenül, akkor egyedül marad és jelentéktelen. Ha nem olyan teremtmények vagyunk, akiket Isten teremtett, és akik vele kapcsolatban, kozmikus véletlenek vagyunk csupán. Eredetünk jelentéktelen, és rendeltetésünk is éppen olyan jelentéktelen. Ha véletlenül emelkedünk ki az iszapból, és végül a semmi légüres terébe vagy szakadékába bomlunk szét, akkor életünket a tökéletes értelmetlenség két polusa között éljük le. Lehántott nullák vagyunk, akiket megfosztottak méltóságuktól és értéküktől.
Ha átmenetileg, vagyis az értelmetlen eredet és az értelmetlen rendeltetés pólusai közötti időre méltósággal ruházunk fel egy emberi lényt, pusztán nem kívánt érzelmekben dédelgetjük magunkat.
Eredetünk és rendeltetésünk Istenhez kötődik. Egyetlen végső értelmünk nem lehet más, mint teológiai. Az általunk feltett kérdést már a zsoltáríró is feltette:
,,Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az embernek fia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg" (Zsolt 8:4-6).
Ha Isten teremtett, kapcsolatban állunk vele. Ez a kikerülhetetlen kapcsolat biztosítja, hogy nem vagyunk fölösleges zaj vagy érzelem. A teremtésben megkapjuk a dicsőség koronáját. A dicsőség koronája a méltóság tiarája. Istennel méltóságunk van, nélküle semmik vagyunk.

Önmagunk ismerete (öntudat) Isten ismeretéhez vezet, ami önmagunk jobb és teljesebb megismeréséhez segít.

Ajánlott olvasmányok: 1Móz 1:27; Zsolt 51; ApCsel 14:8-18; ApCsel 17:22-31; Róm 1:18-23

Összefoglalás :

1.Nem ismerhetjük meg Istent anélkül, hogy ne ébrednénk önmagunk tudatára.
2.Nem ismerhetjük igazán önmagunkat, ha nem ismertük meg először Istent.
3.Az embernek kapcsolata van Istennel: céltudatos eredet + céltudatos rendeltetés = értelmes élet.
4.Ha az embernek nincs kapcsolata Istennel: értelmetlen eredet + értelmetlen rendeltetés = értelmetlen élet.

R. C. Sproul
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
A bálványok helyének betöltése
  2017-04-20 10:56:51, csütörtök
 
  A bálványok helyének betöltése


Pál arra inti levelében a kolosséiakat, hogy "öldököljék meg" a szív gonosz vágyait, beleértve a "telhetetlenséget, amely bálványimádás" (Kolossé 3,5). De vajon hogyan? Az apostol az ezt megelőző versekben mutatja meg ennek módját:

Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, a hol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén, Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben. Mikor a Krisztus, a mi életünk, megjelen, akkor majd ti is, Ő vele együtt, megjelentek dicsőségben. Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvénységet, a mi bálványimádás. Kolossé 3,1-5

A bálványimádás nem annyit jelent csupán, hogy valaki nem engedelmeskedik Istennek, hanem hogy a egész szívével valaki vagy valami másba kapaszkodik Isten helyett. Ez nem orvosolható pusztán azzal, hogy az ember bűnbánatot tart vagy önfegyelmet gyakorol, és megpróbál másként élni. A bálványoktól való elfordulás korántsem merül ki ennyiben. Az "odafennvalókat keresni", ahol az életünk "Krisztussal együtt el van rejtve Istenben" (Kolossé 3,1.3) annyit tesz, mint értékelni Jézus értünk hozott áldozatát, szívből örülni neki, és erre alapozni az életünket. Velejárója az örömteli dicsőítés és Isten valóságának megtapasztalása imádkozás közben. Ha ez megvalósul, Jézust szebbnek és vonzóbbnak fogjuk látni a bálványainknál, és ő kerül istenpótlékaink helyére. Ha kiszaggatunk az életünkből egy bálványt, de nem "ültetjük a helyébe" Krisztus szeretetét, a bálványunk előbb-utóbb "visszanő".
Az örömnek és a megtérésnek együtt kell járnia. Az öröm nélküli megtérés keserűséget szül, a megtérés nélküli örvendezés pedig sekélyességet, és ideig-óráig tartó lelkesedést eredményez csupán mélyreható változás helyett. Ellentmondásosnak tűnhet, de éppen akkor szembesülünk leginkább a bűneinkkel, amikor a leginkább örvendezünk Jézus értünk hozott áldozatának és irántunk tanúsított szeretetének. Ha a következményektől való félelem sarkall bennünket megtérésre, akkor nem is az elkövetett bűnöket sajnáljuk, hanem saját magunkat. A félelmen alapuló megtérés ("Jobb, ha megváltozom, különben Isten helyretesz!") valójában önsajnálat. Aki félelemből tér meg, az nem tanulja meg gyűlölni a bűnt, ami így nem veszít a szemében vonzerejéből. Az illető csak azt tanulja meg, hogy miként tartózkodjon a bűntől, ha jót akar magának. Ám aki örvendezve gondol Isten áldozatos szeretetére és szenvedésére, és fel tudja mérni, hogy mekkora árat fizetett Isten az ember megváltásáért, az meggyűlöli a bűnt. Arról, hogy a bűn rossz, az győz meg leginkább, ami Isten feltétel nélküli szeretetéről biztosít bennünket (ti. Jézus halála). Ha félelemből térünk meg, magunkat fogjuk meggyűlölni, ha pedig örömből, akkor a bűnt.
Krisztusban örvendezni azért is fontos, mert a bálványok szinte mindig jó dolgokból születnek. Ha a munkánk és a családunk lett a bálványunk, nyilván nem akkor járunk el helyesen, ha többé nem szeretünk dolgozni vagy nem szeretjük a családunkat. Ellenben szerethetjük Krisztust az eddigieknél sokkal jobban, s akkor nem válunk sem a munkánk, sem a családunk rabjává. A Bibliában az "örvendezés" nem vidámságot jelent csupán, hanem ennél jóval mélyebb tartalma van. "Örüljetek az Úrban mindenkor!" - szólít fel bennünket Pál apostol (Filippi 4,4), ám ez nyilvánvalóan nem úgy értendő, hogy mindig legyünk vidámak, hiszen nem lehet parancsba adni, hogy az ember hogyan érezze magát. Bibliai értelemben az örvendezés azt jelenti, hogy megbecsülni valamit, felmérni az értékét, elgondolkozni a szépségén és jelentőségén egészen addig, amíg át nem éljük teljes egészében, hogy mennyire becses ajándékot kaptunk. Aki "az Úrban örvendezik", az addig dicsőíti Istent, amíg a szíve megnyugszik és csordultig megtelik Istennel, s ennek következtében képes lesz elengedni azokat a korábban nélkülözhetetlennek hitt dolgokat, amelyekhez görcsösen ragaszkodott.

Timothy Keller
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
A bálványok azonosítása
  2017-04-18 23:27:37, kedd
 
  A bálványok azonosítása


Feleslegesnek találom feltenni a kérdést, hogy vannak-e az életünkben az igaz Istennel versengő hamis istenek, mert eleve feltételezem, hogy mindannyiunk életében megbújik egy-egy bálvány. A kérdés az, hogy mihez kezdünk velük. Hogyan láthatunk egyre tisztábban velük kapcsolatban ahelyett, hogy a markukban tartanának bennünket? Hogyan szabadulhatunk meg a bálványainktól, hogy azután számunkra, illetve a körülöttünk élők számára is a lehető legjobb, egészséges és bölcs döntéseket hozhassunk? Miként ismerhetjük fel istenpótlékainkat?
A bálványok leleplezésének egyik lehetséges módja, ha szigorú vizsgálatnak vetjük alá a fantáziavilágunkat. ,,Amit az egyedül töltött időddel kezdesz, az a vallásod" - mondta egyszer William Temple bíboros. Más szóval: az a szívünk igazi istene, ami felé a gondolataink önkéntelenül kanyarodnak, amikor nincs egyéb dolgunk. Miről álmodozunk szívesen? Mi jár a fejünkben, amikor különösebben semmire nem kell koncentrálnunk? Talán szakmai előremenetelünk lehetőségeit latolgatjuk? Vagy anyagi javakról, például egy álomotthonról fantáziálunk? Esetleg egy romantikus kapcsolatról? Ha ez csak olykor-olykor fordul elő, természetesen még nem beszélhetünk bálványimádásról. De tegyük fel a kérdést, hogy miről ábrándozunk rendszeresen, amikor egyedül vagyunk, és milyen gondolatok töltenek el bennünket örömmel és megnyugvással.
Az is segíthet eldöntenünk, hogy miért is rajong igazán a szívünk, ha megvizsgáljuk a költekezési szokásainkat. ,,Mert ahol a te kincsed van, ott van a szíved is" - mondta Jézus (Máté 6,21). Arra megy el a legkönnyebben pénzünk, ami a legkedvesebb a szívünknek. A bálványok egyik árulkodó tulajdonsága, hogy az ember túl sok pénzt költ rájuk, és állandó önmegtartóztatást kell gyakorolnia. Pál apostol azt írta, hogy ha Isten és az ő kegyelme a legfontosabb számunkra a világon, akkor bőkezűen fogunk adakozni a szolgálatra, jótékony célokra és a szegények javára (2Korinthus 8,7-9).
A többségünk azonban a ruházkodásra, a gyerekeinkre vagy olyan státuszszimbólumokra költ a legtöbbet, mint például a ház vagy az autó. Pénzköltési szokásaink tehát leleplezik a bálványainkat.
A bálványok felismerésének harmadik módja azoknál működik leginkább, akik - hozzám hasonlóan -istenhívőnek vallják magukat. Talán rendszeresen járunk templomba vagy gyülekezetbe, komolyan vesszük a hitelveinket, igyekszünk hinni Istenben és engedelmeskedni neki, de vajon mit jelent számunkra a megváltás a hétköznapokban? Miért élünk valójában? Milyen az istenünk? Segíthet a válaszban, ha megvizsgáljuk, hogyan reagálunk, ha nem kapunk feleletet az imáinkra, vagy szertefoszlanak a reményeink. Talán elszomorodunk és csalódottságot érzünk, ha nem kapjuk meg, amit kértünk, de aztán továbblépünk. ,,Az élet megy tovább!" - biztatjuk magunkat, mert nem ezektől a dolgoktól függünk. Ám ha csaknem felrobbanunk a dühtől, és Jónáshoz hasonlóan ,,mindhalálig" haragszunk, vagy éppen mélyen elkeseredünk, amikor könyörögtünk és keményen meg is dolgoztunk valamiért, de mégsem lett a miénk, meglehet, hogy ráleltünk az igazi istenünkre.
Végül van egy utolsó teszt, ami bárkinél jól működhet. Vegyük fontolóra, hogy mely érzelmeinken tudunk a legnehezebben uralkodni. Ahogyan a horgász is oda dobja be a csalit, ahol fodrozódik a víztükör, úgy nekünk is a legfájdalmasabb érzéseink mélyén érdemes bálványok után kutatnunk, különös tekintettel azokra az érzéseinkre, amelyektől képtelenek vagyunk szabadulni, és amelyek általunk is helytelenített viselkedésre sarkallnak bennünket. Ha például haragot érzünk, kérdezzük meg magunktól: ,,Talán túlságosan fontos lett számomra valami, és mindenáron meg akarom szerezni?" Tegyünk így kínzó félelmeinkkel, csüggedésünkkel és bűntudatunkkal is, és gondolkodjunk el a következőkön: ,,Talán azért félek ennyire, mert elveszíthetek valamit, amit feltétlenül szükségesnek tartok az életben?" Vagy: ,,Vajon azért haragszom ennyire magamra, mert azt tartom a legtöbbre, amiben most kudarcot vallottam?" Ha pedig agyonhajszoljuk magunkat és őrült tempóban küzdünk valamiért, ezt kérdezhetjük: ,,Van valami, amit mindenképpen meg akarok szerezni ahhoz, hogy elégedett legyek és fontosnak érezhessem magam?" Ha a kérdések segítségével mélyre ástunk, és elértünk egészen az érzéseink gyökeréig, azokhoz tapadva sok esetben ott találjuk a bálványainkat.
David Powlison így fogalmaz:

Isten ezt a legalapvetőbb kérdést intézi minden ember szívéhez: ,,Van-e bárki vagy bármi más Jézus Krisztuson kívül, aki vagy ami igényt formál a bizodalmadra, figyelmedre, hűségedre, szolgálatodra, félelmedre és örömödre? A kérdések [...] sok esetben felszínre hozzák a bálványokat. Kitől vagy mitől reméled a stabilitást, biztonságot és elfogadást az életben? [...] Mit akarsz és vársz valójában [az élettől]? Mi tesz [valójában] boldoggá? Mitől éreznéd magad elfogadhatónak? Hol keresed a hatalmat és a sikert?" Az ehhez hasonló kérdések ,,kiugratják a nyulat a bokorból", és napvilágra hozzák, hogy Istent szolgáljuk-e vagy a bálványokat, és Krisztustól vagy hamis istenektől reméljük a megváltást.

Timothy Keller
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
A nagy Szenvedő Szolga
  2017-03-12 20:51:54, vasárnap
 
  A nagy Szenvedő Szolga


A bibliai elgondolás, miszerint a megbocsátáshoz mindig szükség van egy szenvedő szolgára, Jézus Krisztussal éri el a csúcspontját. Ő teljesítette be a próféciákat a Szenvedő Szolgáról, aki eljön egy napon, hogy megváltsa a világot (Ézsaiás 53). Azelőtt örömben és dicsőségben élt Atyjával, de mindent feladott. Emberré és szolgává lett. Megverték, elfogták, majd meggyilkolták. Jézus letekintett a keresztről állítólagos "barátaira", akik közül némelyek megtagadták, mások elárulták, de mindannyian egyformán elhagyták, és megfizette az árat. Megbocsátott nekik és meghalt helyettük. A kereszten Isten kozmikus szinten tette meg azt, amit mindannyiunknak meg kell tennünk, amikor megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Magára vette a bűn büntetését, és kifizette a tartozást, hogy nekünk ne kelljen.
Azzal nem szabadulhatunk meg a siker imádatától, hogy megpróbáljuk "lebeszélni" magunkat róla. Helen Rubin az 1990-es évek végén, közvetlenül az internetlufi kidurranása és 2001. szeptember 11. előtt részletezte a Fast Company című magazinban a siker és a materializmus túlhangsúlyozásának problémáját.

Számtalan rögeszménk közül a siker az, amivel kapcsolatban a legtöbbet hazudunk - azt állítjuk, hogy a siker és unokatestvére, a pénz biztonságot nyújt; hogy a siker és unokatestvére, a hatalom fontos emberekké tesz; hogy a siker és unokatestvére, a hírnév boldogít. Ideje szembenéznünk az igazsággal: vajon hogy lehet az, hogy nemzedékünk legokosabb, legtehetségesebb és legsikeresebb tagjai közül oly sokan kerültek a szakadék szélére, amire még sosem volt példa? Az emberek mindent megtesznek a pénz, a hatalom és a dicsőség érdekében - és aztán tönkremegy az életük. Talán azért, mert valójában nem is ezekre a dolgokra vágytak! Vagy mert végül nem lelték benne örömüket, amikor megkapták.

A cikk megjelenése után nem sokkal, a 2000-2001-es évek enyhe válsága idején több hasonló panasz is elhangzott azzal kapcsolatban, hogy társadalmunk mennyire rabjává vált a sikernek. Vajon mikor ismerjük fel végre, hogy a sikert és "unokatestvéreit" tettük meg isteneinkké? Aztán bekövetkeztek a szeptember 11-i terrortámadások, és a média bejelentette: "az irónia kora véget ért". Most majd visszatérünk a hagyományos értékekhez - a kemény munkához, a szolid igényekhez és a vágyak kielégítésének késleltetéséhez - jósolták, de semmi ilyesmi nem történt. Amikor 2008-2009-ben összeomlott a világgazdaság, világossá vált, hogy kultúránk mégiscsak megmaradt egykori függőségében.
A siker bálványát nem lehet ledönteni, hanem csak lecserélni. Az emberi szív vágyát egy bizonyos értékes dolog után lel lehet ugyan gyűrni, de az igény, hogy magáénak tudhasson valami értékeset, legyőzhetetlen. Vajon hogyan szabadulhatnánk meg attól a kényszerképzettől, hogy "valami nagy dolgot" kell cselekednünk, ha szeretnénk meggyógyulni az alkalmatlanság érzéséből, és arra vágyunk, hogy értelmet nyerjen az életünk? Csak akkor érthetjük meg, hogy miért nem szükséges semmilyen "nagy dolgot" cselekednünk az üdvösséghez, ha világossá válik számunkra, hogy mit tett értünk Isten nagy Szenvedő Szolgája: Jézus. Azért nem kell tennünk semmit, mert Jézus már mindent megtett helyettünk. Nem maradt egyéb teendőnk, mint hogy "megfürödjünk". Jézus mindent elvégzett értünk és szeret bennünket, ez pedig önmagában véve is létjogosultságot biztosít számunkra, anélkül, hogy bármit is bizonyítanunk kellene. Ha az értelmünkkel elhisszük, hogy Jézus mindent elért helyettünk, és ha a szívünk is megragadja ezt az igazságot, ez a tudat lassan felszámolja bennünk a kényszert, hogy mindenáron sikeresek akarjunk lenni.

Timothy Keller
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Meghajtod előtte szavaidat?
  2017-03-06 15:03:49, hétfő
 
  Meghajtod előtte szavaidat?


Amikor a szavak hatalmát tanulmányoztam, teljesen meglepett az a bensőséges kapcsolat, akár negatív, akár pozitív, mely a Szentlélek és szavaink között megvalósul. ,,Ne szomorítsátok meg, ne bántsátok meg a Szentlelket rothadt, szennyes beszédetekkel" (Ef 4:29-30, az író értelmezése), és ,,Teljetek meg Lélekkel, mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak" (Ef 5:18-19). Amikor azt választjuk, hogy megnyitjuk magunkat a Szentlélek előtt, és kérjük, hogy töltsön be bennünket, akkor bátorítani fogunk másokat életadó szavakkal. Közben pedig örömet okozunk az Élő Isten Lelkének, aki bennünk lakik. Téged is lelkesedéssel tölt be ez a gondolat, ahogy engem? Beszédem szó szerint örömet okozhat Istennek!
De ne felejtsd el, szavaid meghajtása Isten előtt - mint a dicsőítés gyakorlati módja - nem könnyű. Ez egy áldozat. Valaminek itt meg kell halnia.
Évekkel ezelőtt egy fiatal anyukának Dél-Wales hegyei között kellett átmennie karján kisbabájával, amikor váratlanul elvakította őt egy rettenetes hóvihar. Sűrű hó fedte be a hegyeket rövid idő alatt. Fekete köd változtatta a nappalt éjszakává, és tudta, hogy képtelen lesz elérni útjának célját. Átgondolva a helyzetet, lassan, fokozatosan levette felső ruhadarabjait, és bepólyálta picike fiát először sapkájába, majs sáljába, végül pedig a kardigánjába és a télikabátjába.
Kimerülve a hidegtől és a széltől, a fiatal anya összeesett. Képtelen volt fölállni és folytatni útját. Viszont továbbra is magához ölelve tartotta gyermekét, saját testével is védve a szörnyű hidegtől. Amikor elült a hóvihar, a keresésére elindult emberek egy nagy hókupac alatt találták meg az anyát, de amint fölemelték megfagyott testét, egy halk, gyönge sírást hallottak. Egymás után fejtették le róla a védő ruhadarabokat, végül hatalmas meglepetésükre és örömükre megtalálták az újszülött fiút élve és egészségesen! Ez az anya életét adta szeretett gyermekéért.
Évekkel később ez a fiú, David Lloyd George, Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, Anglia egyik legkiemelkedőbb államférfia.
Anyák, sokan közületek megtennétek ugyanezt gyermeketekért. Levennétek felső ruhadarabjaitokat, és szeretettel betakargatnátok velük gyermeketeket, hogy megvédjétek a hidegtől. Életeteket adnátok legdrágább kincsetekért.
Megpróbáljátok ezen a héten, hogy életet adjatok szavaitok által? Isten megajándékozott benneteket a beszéd csodálatos értékével, és mindennap lehetőségetek van eldönteni, hogy szavaitok áldást vagy átkot, bátorítást vagy elbátortalanítást okozzanak.
Amikor meghajtod térdedet Atyád előtt, és kimondod: ,,Szent vagy, méltó vagy, hűséges vagy" - ezzel Istent áldod. Ez a dicsőítés egyik formája. Amikor szavaid bátorítást öntenek férjedbe, gyermekeidbe, unokáidba, barátnőidbe, munkatársaidba, ezzel megáldasz másokat. Ez is hatalmas Istened dicsőítésének egyik formája. Szavaid meghajtása előtte egy élethosszig tartó út. Elkezdesz ma imádkozni ezért?

Ó, Istenem! Kétségbeesetten szükségem van rád. Szent Uram! Arra vágyom, hogy életet, gyógyulást és bátorítást adjak szavaimmal. Olyan messze vagyok ettől. Adj erőt, drága Szentlélek. Szükségem van rád, ó, annyira szükségem van arra, hogy bátorítást önts belém, hogy aztán én is továbbárasszam ezt mások felé. Bárcsak szavaim dicsőséget hoznának szent nevedre, Istenem. Ámen.

Linda Dillow
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Ki tudja?...
  2017-03-03 10:01:24, péntek
 
  ,,Ki tudja? talán visszatér és megengesztelődik az Isten és elfordul haragjának búsulásától, és nem veszünk el!".
Jónás könyve, 3,9.

Ez volt a niniveiek utolsó reménye: ,,Ki tudja, talán megtér és elváltoztatja Isten a gonoszt, hogy elfordulván haragjának búsulásától el ne vesszünk". Jónás könyve rendkívül vigasztaló volt mindig azokra kik kétségben voltak koruk gonoszsága miatt. Ninivé város gonoszsága épp oly nagy volt, mint hatalma. Ha közülünk valamely kishitűnek azt parancsolták volna, hogy széjjel járjon e városban, számlálja meg annak tornyait, és nézze meg tiszta napfénynél a lakók gonoszságát, akkor ím így kiáltana fel: Jaj! jaj! mennyire alásüllyedt e város a bálványimádásban, a bűn oly hatalmasan vette körül, mint maga a varos fala! Gondoljatok csak bele, ha ezt a nehéz kérdést intézték volna hozzánk: miként vezethető e város bűnbánatra? Miként lehetne kivitelezni hogy az összes lakossága, a Legmagasságosabbnak imádására hozassék? Nos, ha nem volnánk megmerevedve a kétségtől, ami legvalószínűbb, akkor ott ülnénk legalább félelemtelten és gondolkoznánk a terv fölött. A várost felosztanánk missziókerületekre, és óhajtanánk, nem száz, hanem ezer prédikátort belehelyezni; ez költséget mutatna föl; és mi múlhatatlanul szükségesnek tekintenők számtalan helyiség beszerzését, melyekben az Isten Igéje prédikáltatnék. Helyiségeinknek mindenesetre rendkívül tágasak¬nak kellene lenniük; igen hamar rájönnénk, hogy ha csak egy egész királyság jövedelme nem áll rendelkezésünkre, meg sem kezdhetjük a munkát. És mégis mit mond erre az Úr? Az Úr elveti az ész ítéletét, rendszerét és tervét, melyet a test és vér szőtt össze, és elhív egyetlen embert. Csodalatos vezérlete által elkészíti ez embert missziójára. Először leküldi őt a tenger melyére; azután feljön a mélységből. Eme borzalmas alámerülés megedzi lelkét és tetőtől-talpig fölruházza őt hitbátorsággal. Mi rettenthetné meg a szárazföldön azt, ki a hal gyomrából élve került elő?! Belép a városba, szemei kidüllednek az éppen most feje fölött elvonuló nagy ítéletre való megemlékezés miatt - és szilárd, komoly, átható és ünnepélyes szavakkal kiált: ,,Még negyven nap, és elpusztul Ninive!" .
Oh Isten! ez a te utad? Ez azon eszköz, mely által ama nagy eseményt létrehozod? Egyetlen ember parancsára bűnbánatra hozod Ninivét? Elégséges lesz eme sápadt embernek szava — ki épp most szabadult ki a tengerből —, hogy Ninivét fölbuzdítsa? Oh Isten! ha Te elmentél volna tüzes szekereiden, ha a mennydörgésben szóltál volna, ha megráztad volna alattuk a földet, akkor bizonyára megrettent volna Ninive, - de ezen ember nem termett ám erre a föladatra... Csakhogy amilyen magas az ég a földtől, olyan távol vannak az Ő gondolatai a mi gondolataink¬tól és útai a mi útainktól! Ez az egyetlen ember útra kel, és szinte nyomul a nép őt hallgatni. Tovább halad; a nép egyre növekszik. Amint megállt valamely utca szegletén, megnyíltak a ház ablakai és hallgat¬ták őt az emeletekről, és a terek megteltek néppel amerre és ahová ment! De ő tovább megy, mindig tovább, mígnem az egész város meg¬rendült hatalmas szavaitól. Most a király is maga elé hívatja Jónást és a rendíthetetlen próféta itt is hirdeti Isten fenyegetését. Meg lett a hatalmas benyomás. Az egész nép hamuba és zsákba öltözik, az ember és állat jajkiáltása fölemelkedik Istenhez. A Jehova tiszteltetik, Ninivé megtér.

- Ah kedves testvéreim! itt erős alapot találunk a reményhez. Mit nem tehet meg az Isten! Ne véljétek, hogy neki várnia kell reánk. A leghatalmasabb munkát végrehajtja a legcsekélyebb eszköz által! Egy ember elégséges volna, ha Isten akarná, ez óriási várost fölrázni! Egy ember elégséges volna, egy egész nemzet megtérítésére, ha Isten úgy akarná! Igen, egy egész világrész megrendülhetne egy ember léptei alatt. Nem volna oly magas palota, hová egy ily ember szava föl nem hatolna, nem volna a gonoszságnak oly mélységes örvénye, hol egy ily ember szava nem hallatszanék. A mire nekünk szükségünk van, az, hogy Isten kinyújtsa hatalmas karját! és ki tudna akkor ellene állni? És ha csak egy szamár állcsontot vesz is elő, mégis erősebb Sámsonnál, s ekkor nemcsak halomszámra feküdnének a megsebesültek, hanem város és ország-számra is! Isten a leggyengébb eszközzel is leverné ezreit és millióit! Ó, Isten gyülekezetei! Ne féljetek semmit! Gondoljatok a férfiakra, kiket nektek a múltban adott! Tekintsetek vissza Pálra, gondoljatok Augusztinusra, örvendjetek Luthernek és Calvinnak, dicsekedjetek Whitefield-el és Wesley-vel és gondoljátok meg, hogy ezek is egyes emberek voltak, kik által Isten nagy dolgokat vitt végbe, kiknek emlékük ki nem hal, míg e világ csak létezik.


C.H. Spurgeon
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
A Szabadító
  2017-02-26 16:34:18, vasárnap
 
  A Szabadító

"Kiűzte ellenségedet, és ezt mondotta: pusztítsd!" (5Móz 33,27).

... Gyönge emberek vagyunk, egy kicsiny nyáj. Ellenségeink hatalmasok és erősek. Önmagunkban erőtelenek vagyunk a hatalmas sereg ellen. Ezért reménytelennek kell tartanunk helyzetünket, és így kell kiáltanunk: "Soha nem jutunk a mennybe! Oly sok bennünk a bűn, olyan tehetetlenek és vétkesek vagyunk!" Igen, ez így van, mi magunk olyan gyöngék és tehetetlenek vagyunk, hogy nem tudjuk legyőzni azokat, akik ellenünk vannak. De hatalmas segítségünk van! ...bár minket is könnyen legyőzhetnének a mi ellenségeink, ha a magunk erejét tekintjük, mégis igaz, hogy az Úr megment minket. Megígérte, hogy az ellenséget elűzi előlünk, sőt megsemmisíti! A végső győzelem nem a gonosz hatalomé lesz, még ha sokszor úgy látszik is. Bennünk sem tarthat igényt a győzelemre az, ami múlandó, hanem az Úr Jézus Krisztus által miénk lesz a győzelem, sőt, fölöttébb diadalmaskodunk. Ez a csodálatos kilátás van előttünk. Ha önmagunkra nézünk, több mint elég okunk van arra, hogy levertek legyünk. De soha nem szabad elfelejtenünk az Igét, hogy az Úr Jézus Krisztus által miénk lesz a győzelem! Mert aki velünk van, nagyobb, mint mindazok, akik ellenünk lehetnek. Isten által, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja által végül miénk lesz a győzelem.

Müller György
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Mit kíván Isten
  2017-02-26 16:21:02, vasárnap
 
  Mit kíván Isten


Azt kívánja, hogy boldog keresztyének legyünk. De csak akkor lehetünk ilyenek, ha szent keresztyének vagyunk. E földön természetesen soha nem leszünk teljesen mentesek a bűntől, majd csak nála, a mennyben. De mindent meg kell tennünk azért, hogy Isten szent gyermekei legyünk. Nem szabad tovább folytatnunk olyan dolgokat, amikről tudjuk, hogy Isten akarata ellen valók. Ha követésre méltó keresztyének vagyunk, és valóban az élő Istenhez ragaszkodunk, akkor valóban boldog keresztyének leszünk, és tanúskodni tudunk azok előtt, akik nem Istennel élnek.
Ennek eredménye az lesz, hogy felrázzuk őket: keressék ők is az Urat. Ily módon válik ezer keresztyén az élő Isten ezer tanúságtevőjévé. Szeretett testvéreim, azért viseljük szívünkön azt, hogy példás keresztyének legyünk, akikre érvényes ez az Ige: "Az élő Isten a menedéked".
Én csupán gyönge, az igaz útról letért bűnös vagyok, az élő Isten mégis mellettem van, az örök Isten a menedékem! Ó, milyen áldás, ha az embernek ilyen menedéke van! Mi ehhez képest minden földi tisztesség? Mi a legszebb földi korona is ehhez az áldáshoz képest, amit az jelent, hogy az élő, örök Isten a mi oldalunkon áll, és megengedi, hogy nála találjunk menedéket!
Isten gyermeke abban a helyzetben van, hogy azok a problémák, amelyekkel a nem keresztyének küszködnek, nem árthatnak neki. Tehetetlenségünkben nagy vigasztalást jelent tudnunk, hogy Isten karjai alattunk vannak, hogy támogassanak minket, annak ellenére, hogy természettől fogva gyönge, félrevezetett és erőtlen bűnösök vagyunk, és semmit sem tehetünk, ha magunkra hagynak minket. De velünk van Isten mindenható karja, amelyre támaszkodhatunk, és amelyen megpihenhetünk. Ez a kar meg tud minket tartani minden nehézségben, és minden ránk váró kísértésben. Biztonságosan átvisz mindezeken és hordoz tehetetlenségünkben. Olyan csodálatos kép, amellyel az Ige ezt ábrázolja: "Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak".

Müller György

 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Téves nézetek a keresztyén életről
  2017-02-26 14:41:09, vasárnap
 
  Téves nézetek a keresztyén életről


Ha a világ megismerné ezt a gazdag áldást, hogy Isten a menedékünk, akkor - véleményem szerint - az egész világ azonnal az Urat keresné. Az emberek azért nem kívánnak üdvözülni, mert azt hiszik, hogy keresztyénnek lenni szomorú dolog. Nem tudják, hogy sokkal jobb keresztyénként élni, mint Isten nélkül létezni.
Ez egyik legfőbb oka, amiért nem igyekeznek Isten áldásaival élni. És ezért kell neked is és nekem is kötelességünknek tartanunk, hogy példás keresztyén életet éljünk, hogy megmutathassuk a világnak, mit jelent igazán boldog keresztyénnek lenni, és egyúttal élő példaként élni a gyülekezetek számára. De ez az igazi, valódi öröm nem lehet a miénk, ha nem vagyunk példás keresztyének. Nem szabad megtörténnie annak, hogy megpróbáljuk megtartani e világ dolgait, és közben a mennybe akarunk jutni. Ha így vagyunk, akkor éppen elég a hitünk ahhoz, hogy szomorúak legyünk, de túl kevés ahhoz, hogy boldogok legyünk.

Müller György
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
     1/28 oldal   Bejegyzések száma: 275 
2017.03 2017. április 2017.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 431 db bejegyzés
e év: 2227 db bejegyzés
Összes: 6069 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 233
  • e Hét: 3254
  • e Hónap: 35390
  • e Év: 137410
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.