Regisztráció  Belépés
kalmanpiroska.blog.xfree.hu
Minden kegyelem. Kovács Kálmán
1968.04.24
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/41 oldal   Bejegyzések száma: 403 
A házassághoz vezető út
  2018-01-22 14:44:39, hétfő
 
  A házassághoz vezető út


... Arra bátorítok mindenkit, hogy bízzon Istenben, aki a legjobbat akarja adni nekünk. Az Úr segíteni fog. Megígérte, hogy vezet. Tudja, mire van szükségünk. Kérjük Tőle, mutassa meg nekünk, hogy egyáltalán a házasságot kell-e választanunk, és ha igen, mikor és kivel.
És ne próbáljuk egyedül megtalálni a választ! Kérjünk tanácsot elöljáróinktól, akik bölcsek, és tudják, hogyan imádkozzanak és hogyan hallgassanak. Vegyük komolyan a tanácsukat! Ha esetleg javasolnak egy társat, vegyük nagyon komolyan, amit mondanak. Szüleim mind a hatunknak hívő házastársért imádkoztak, és meg is nevezték Isten előtt azokat, akikkel négyen házasságot kötöttünk.
Olvassuk el az 1Móz 24-et, és gondoljuk végig azokat az elveket, amelyeket Ábrahám szolgája követett! Imádkozzunk magunkban! Figyeljünk csendben!
Mielőtt elkezdünk udvarolni, fektessünk le világos alapelveket arról, milyen messzire megyünk el. Az egyetlen biztos határ nagyon radikális, de beválik: el a kezekkel és ne kerüljön le rólad a ruha. Ha úgy gondoljuk, hogy máshol tűzhetjük ki a határt, ne felejtsük el, hogy bármilyen kis dolog mindig nagyobbhoz vezet. Az érintés elvihet az ölelésig, az ölelés a csókig, a csók viszont játékhoz vezethet, ami eljuthat a megvalósuláshoz. Isten tervezte el így ezt az egészet, de az ,,egész" tervezésekor a házasságra és a gyerekekre gondolt.
Megbízunk annyira magunkban, hogy abba tudjuk hagyni, ha egyszer elkezdtük? A Biblia arra figyelmeztet, hogy meneküljünk az ifjúkori kívánságok elől. Ne játsszunk velük!
Amikor Isten elvezet a házassághoz, megmutatja, mikor és kivel kössük meg, ilyenkor tudatosan el kell határoznunk, hogy szeretni fogjuk társunkat, és nem félünk. Isten akarata mindig kockázattal jár, és mindig ára van, de kegyelmével mellettünk áll, segít, és minden szükséges bölcsességet megad. Biztosak lehetünk benne, hogy az ellenség meg fog támadni minden tudatos döntést, amellyel elhatározzuk, hogy engedelmeskedünk. Ne törődjünk vele! Ebben nincs semmi új. Legyünk férfiak és tartsunk ki!

Elisabeth Elliot
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Milyen az igazi férfi?
  2018-01-20 20:52:42, szombat
 
  Milyen az igazi férfi?


Krisztus a legfőbb példa. Erős volt és tiszta, mert nem volt más célja az életben, mint az, hogy engedelmeskedjen az Atyának. Engedelmessége tette a legférfiasabbá - felelősségtudóvá, elkötelezetté, bátorrá, udvariassá, aki emellett tele volt szeretettel. A keresztyén férfit Isten iránti engedelmessége teszi a világon minden másnál férfiasabbá. Gondoljuk végig az alábbi tulajdonságokat:
Felelősségtudat. ,,... félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően. (Fil 2,12-13; Újford.). Isten a férfit kezdeményezőnek, gondviselőnek és védelmezőnek teremtette.
Elkötelezettség. Szavatartó ember legyen, bármilyen árat kell is fizetnie érte. Apám nagyon komolyan tanácsolta négy fiútestvéremnek: Sohase mondd a nőnek, hogy szereted, amíg kész nem vagy rögtön azzal a kérdéssel folytatni, hogy: - Hozzám jössz feleségül?
Más szóval, ha a férfinak a nő iránti szerelme elég nagy és maradandó, akkor egy életre szóló elkötelezettséghez vezet. Sok szívfájdalmat el lehetne kerülni, ha mindaddig visszatartaná a szerelem minden jelét, amíg nem kész elkötelezni magát. Ha pedig egyszer ígéretet tett, sohasem vonná vissza a szavát.
Bátorság. A férfinak vállalnia kell a visszautasítás kockázatát (a nő nemet mondhat), a szégyent és mindazt, amibe az elkötelezettség kerül.
Udvariasság. A keresztyén élet szabálya az legyen, hogy az életemet adom a tiedért. A férfinak mások kényelmére és boldogságára legyen gondja, ne a sajátjával törődjön. Ne azt keresse, hogy igényeit hogyan elégítheti ki, hogy növelheti saját tekintélyét, hanem hogy Isten szeresse, másokkal is megszerettesse, és ennek a célnak az érdekében tegye le az életét. Mind kis, mind nagy dolgokban az Úr udvarias szeretetét élje.
Tisztaság. Ha mások szolgája akar lenni, uralkodnia kell magán, vagyis ,,megsanyargatja" testét, engedelmességre kényszeríti, ahogyan Pál tette. Tisztasága önmegtartóztatást, fegyelmet és erőt jelent, amellyel képes várni. Isten akarata iránti teljes engedelmességet jelent, ahogyan az apostol az 1Kor 5,12-20-ban és az 1Thessz 4,2-8-ban kijelenti.

Elisabeth Elliot
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Nyugalom
  2018-01-20 15:05:39, szombat
 
  Nyugalom


Telihold az ezüst tengeren, amelyből élesen kiemelkednek a fénylő sziklák. Kezemben egy csésze forró Postummal az ablaknál ültem az antik hintaszékben, elbűvölten az óceán habjának sistergésétől, amely szinte fluoreszkál a holdfényben.
Nyugalom. Tökéletes nyugalom. Nagyon nagy ajándék, nem mindig áll rendelkezésére azoknak, akik igazán értékelik, és örömet találnának benne, azok azonban, akik rendelkeznek vele, gyakran nem becsülik, és nem tudnak vele mit kezdeni. Sok helyen nem tudunk szabadulni a külső zajtól - forgalom a szárazföldön és a levegőben, szirénák, dudálás, láncfűrészek, hangos beszéd, és ami talán mindennél rosszabb, üvöltő rockzene olyan mennydörgő erősítőkkel, amitől még a föld is megrázkódik.
Azt hiszem, a nyugalmat lehet tanulni - de csak akkor, ha komolyan keressük. Isten mondja: ,,Csendesedjetek és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!" (Zsolt 46,11; Újford.) ,,Csöndességben és reménységben erősségetek lett volna" (Ézs 30,15; Károli).
Az a csend, amelyben Isten megtalálható, nem felszínes, nem csupán az izgés-mozgás vagy beszélgetés hiánya. Tudatos és csendes odafigyelés - fogékony, éber készenlét. Arra gondolok, amit Jim Elliot írt naplójában: ,,Bárhol vagy, ne csak félig legyél ott. Az utolsó cseppig élj meg minden olyan helyzetet, amelyet Isten akaratának tudsz."
Egy sportrajongónak, aki meredt szemmel követi a játékot, talán nem esik olyan nehezére. Nekem azonban, bár becsülöm és vágyom rá, nem könnyű megtartanom az Isten előtti csendet, amikor mindent bele kell adnom, még azon a szép helyen sem, ahol lakom. Könnyen elterelődik a figyelmem, és úgy tűnik, akkor a legkönnyebb, ha egyedül Istenre próbálok figyelni. Vajon miért? Azt hiszem, C. S. Lewis fején találja a szöget a Csűrcsavar levelei-ben (Harmat Kiadó). Csűrcsavar. az ördög másodtitkára képzeletbeli levelezést folytat unokaöccsével, Ürömvölgyivel. A nagybácsi leveleiben a legjobb módszerekre oktatja unokaöccsét, amelyekkel Isten, az Ellenség követőit lehet kísérteni:

Kedves Ürömvölgyi öcsém!
Zene és csend - hogy gyűlölöm mindkettőt! Milyen hálásak lehetünk, hogy amióta Atyánk a poklot elfoglalta (az pedig oly régen volt, hogy az emberek fényévekben sem tudnák kifejezni), pokol terének egyetlen négyzetcentiméterét, a pokol idejének egyetlen pillanatát sem szolgáltattuk ki e két iszonyú hatalmasságnak! Ezzel szemben mindent betölt a lárma. Mily dinamikus erő a lárma: minden győzelmi mámornak, irgalmatlanságnak, férfiasságnak e hallható kifejezése! Egyedül ez a lárma őriz meg minket oktalan ellágyulási rohamoktól, töprengő lelkifurdalástól, képtelen kívánságoktól. Végül az egész világmindenséget betöltjük majd ezzel a lármával. Ami a földet illeti, már sokat haladtunk e tekintetben. Végezetül a menny muzsikáját és csöndjét is túlkiabáljuk majd, bár - elismerem - még messze nem vagyunk elég zajosak. A kutatás tovább halad...

C. S. Lewis 1963-ban halt meg. A zajcsinálás terén folytatott kutatómunka azóta jelentős fejlődésen ment át, ugye? Ha meg akarjuk ismerni a csendet, ellent kell állnunk ősi ellenségünknek, akinek csalárdsága és ereje nagy, és irgalmatlan gyűlölettel fegyverkezett fel. Van azonban valaki, aki sokkal nagyobb, és a mi oldalunkon áll. Hangja lecsendesítette a vihart és a szilaj hullámokat, és biztosan segít, ha határozottan és elszántan hozzá megyünk: - Itt vagyok, Uram, hallgatlak. - Ha úgy tűnik, hogy nem mond semmit, ne felejtsük el, hogy ,,Jó csendben várni az Úr szabadítására." és ,,Ha ő nyugalmat ad, ki kárhoztatja őt?" (Jsir 3,26; Újford.; Jób 34,29; Károli)
A csend az imádat egy formája. Amikor az angyal feltörte a hetedik pecsétet (János Jelenések könyve), egy fél óráig csend volt a mennyben. Mi lenne otthon, ha megpróbálnánk felkészülni a mennyei csendre, és fél órát nem csapkodnánk az ajtót, nem nyitnánk ki a televíziót, nem szólna a zene, nem néznénk videót, a lehető legkevesebbet beszélnénk, és akkor is halkan? Nem nyugtatna-e meg már maga az, hogy a csendet gyakoroljuk, ami tulajdonképpen mozdulatlanság? Apám néha kipróbáltatta velünk. Miért ne próbálnánk ki, milyen egy nap vagy akár egy hét a szokásos zajok nélkül? Olyan távlatokat nyithat a lelki élet előtt, amelyek eddig zárva maradtak előttünk, olyan mély közösséget adhat az Úrral, amely nem lehetséges olyankor, amikor csak zaj vesz körül. Úgy látjuk, hogy Isten távol van tőlünk? Igen, a legtöbben úgy érezzük, mintha időnként nem állna mellettünk. Még ilyenkor is próbáljunk meg csendben maradni előtte, és bízzunk, hogy az Úr azt a tanácstalanságot is megérti, amit nem tudunk szavakba önteni!

Elisabeth Elliot
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Megvetés?
  2018-01-19 15:52:27, péntek
 
  Megvetés?


Igen nagy a veszélye annak, hogy belesodródunk emberek megvetésébe. Tudjuk jól, hogy nincs rá jogunk, tudjuk, hogy teljesen meddővé teszi az emberekhez való viszonyulásunkat. Az alábbi gondolatok megoltalmazhatnak bennünket ettől a kísértéstől.
Az emberek megvetésével pontosan az ellenfeleink legfőbb hibájába esünk bele. Aki egy embert lenéz, az sohasem lesz képes bármit is kihozni belőle. Abból, amit másokban megvetünk, semmi sem egészen idegen saját magunktól. Mily gyakran várunk el másoktól többet, mint amire saját magunk hajlandóságot mutatunk! Miért van az, hogy az emberről, az ember megkísérthetőségéről, gyarlóságáról mindmáig oly megfontolatlanul gondolkozunk? Meg kell tanulnunk, hogy az embereket ne annak alapján ítéljük meg, amit tesznek vagy amit elmulasztanak megtenni, hanem annak alapján, amit elszenvednek. Az emberekhez - és különösen a gyengékhez - való viszonyulás egyetlen hasznos módja a szeretet, vagyis a velük való közösség fenntartásához való ragaszkodás. Maga Isten sem vetette meg az embert, hanem emberré lett érette.

Dietrich Bonhoeffer
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Szeretet saját körödben
  2018-01-18 18:16:29, csütörtök
 
  Szeretet a saját körödben


Milyen szeretet van a saját kapcsolati körödön belül? Vajon önző módon homokra építed a kapcsolataidat, és csak annyit adsz, amennyit kapni szeretnél? Állj meg egy pillanatra és vess számot. Tedd fel magadnak ezt a nehéz kérdést, és határozd el, hogy te leszel az egyik olyan ember, aki az életben ,,ad". Először ez a gondolat félelmetes. Mi lesz ha senki nem viszonozza a szeretetet? Biztos vagyok benne, hogy lesznek olyanok, akik hasznot szeretnének húzni belőled, és az utad során részed lesz fájdalomban is. A haszonleső ,,szeretés" ugyanis mindig fájdalommal végződik. Ez garantált. Ebben a világban, ahol folyamatosan azt halljuk, hogy ,,én kérek, nekem adj" az emberek keresik azokat, akik megmutatják az Isten szeretetét. Emberek, fiatalok és idősek, mindig közel maradnak azokhoz, akik úgy tudnak adni, hogy nem számítanak viszonzásra.
A feltétel nélküli szeretetetnek az az előnye, hogy valamikor valamilyen módon, mindenképpen visszatér hozzánk. Jézus mondta: ,,Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek néktek, a mellyel ti mértek (Luk 6:38). Kezdjük el megnövelni az átadott szeretet mértékét azok körében, akikkel kapcsolatban vagyunk. Minél inkább elkezdünk valóban adni, annál több szeretetet fogunk kapni cserébe!


Michael Fletcher
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Az ostobaságról
  2018-01-09 12:52:38, kedd
 
  Az ostobaságról

Az ostobaság veszedelmesebb ellensége a jónak, mint a gonoszság. A gonosz ellen tiltakozni lehet, a gonosz leleplezhető, szükség esetén erőszakot lehet alkalmazni ellene, a gonosz mindig magában hordja az önmegsemmisítés csíráját azzal, hogy legalábbis kellemetlen érzést kelt az emberben. Az ostobasággal szemben azonban tehetetlenek vagyunk. Hasztalan ellene a tiltakozás, mit sem ér az erőszak; falra hányt borsó érveket sorakoztatni; az előítéletekkel ellentétes tényeket egyszerűen nem kötelező elhinni - ilyenkor még egyenesen az ostobának áll feljebb -, ha pedig végképp tagadhatatlanok, akkor jelentéktelen kivételeknek lehet őket nyilvánítani. Ráadásul az ostoba - a gonosztól eltérően - mindig tökéletesen meg van elégedve önmagával; sőt, veszélyessé is válhat, mivel könnyen felbőszíthető. Vele szemben ezért még nagyobb elővigyázatra van szükség, mint a gonosszal szemben. Gondolnunk sem szabad arra a hiábavaló és veszedelmes vállalkozásra, hogy az ostobát érvekkel győzzük meg.
Ahhoz, hogy az ostobasággal megbirkózhassunk, a lényegét kell megértenünk. Annyi bizonyos, hogy lényege szerint az ostobaság nem értelmi, hanem emberi defektus. Vannak olyan rendkívül eleven értelmű emberek, akik ostobák, és vannak roppant nehézkes gondolkodású emberek, akik azért egyáltalán nem ostobák, s erre bizonyos helyzetekben meglepetésszerűen döbbenünk rá. Az ostobaság így nem annyira született, hanem inkább szerzett fogyatkozásnak tűnik, amely abból ered, hogy az embereket bizonyos körülmények között ostobává teszik, illetve az emberek hagyják magukat ostobává tenni. Azt is megfigyelhetjük, hogy társtalan vagy magányos emberek ritkábban mutatják ezt a defektust, mint a társasági életre hajló - vagy arra kárhoztatott - emberek és embercsoportok. Ilyenfomán az ostobaság talán nem is annyira lélektani, mint inkább társadalmi problémának tűnik. Az ostobaság bizonyos külső tényezők lelki kísérőjelensége, sajátos formája annak, ahogyan bizonyos történelmi körülmények az emberekre hatnak. Ha jobban megnézzük, kitűnik, hogy a külső hatalom mindenféle nagy erejű kibontakozása - legyen az akár politikai, akár vallási hatalom - az emberek nagy részét ostobasággal sújtja. Ez valóságos társadalmi-lélektani törvényszerűségnek tűnik. Ahhoz, hogy az egyik ember hatalmas legyen, a másik ember ostobaságára van szükség. Nem az történik, hogy az ember bizonyos - mondjuk intellektuális - képességei hirtelen elsatnyulnak vagy kihagynak, hanem az, hogy a hatalom kibontakozásának lenyűgöző hatása alatt a belső önállóságától megfosztott ember - többé-kevésbé öntudatlanul - lemond arról, hogy az élet új helyzeteiben a maga útját kövesse. Az ostobaság gyakran jár együtt a konoksággal, ám ez ne tévesszen meg bennünket: az ostoba nem önálló. Vele érintkezve érezzük is, hogy egyáltalán nem személy szerint vele magával, hanem a fölötte úrrá lett jelmondatokkal, jelszavakkal stb. van dolgunk. Meg van babonázva, el van vakítva, legszemélyesebb lényét kihasználják, bántalmazzák. Az ostoba ilyenfomán akarat nélküli eszközzé válva mindenféle gonoszságra is kapható lesz, s ugyanakkor képtelen arra, hogy ezt gonosznak lássa. Itt van az ördögi megrontás veszedelme, ezáltal lehet embereket örökre tönkretenni.
Ám az is itt válik egészen világossá, hogy az ostobaságot nem a felvilágosítás, hanem csakis a felszabadítás küzdheti le. Mindamellett be kell érnünk azzal, hogy a valódi, belső felszabadítás a legtöbb esetben csak azután válik lehetségessé, ha a külső felszabadítás már megtörtént; addig viszont minden próbálkozásról le kell mondanunk arra nézve, hogy az ostobát felvilágosítsuk. Egyébként pedig azt is beláthatjuk, hogy ilyen körülmények között hasztalan igyekszünk megtudakozni, vajon mit is gondol tulajdonképpen ,,a nép", s hogy ugyanakkor ez a kérdés miért is oly fölösleges a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek számára - persze mindig csak az ilyen körülmények között. A Biblia igéje szerint Isten félelme a bölcsesség kezdete: az ostobaság fölötti egyetlen valódi győzelem az ember belső felszabadítása arra, hogy Isten előtt felelős életet éljen.
Egyébként pedig van ezekben az ostobasággal kapcsolatos gondolatokban valami vigasztaló is: kizárják annak lehetőségét, hogy az emberek többségét minden körülmények között ostobának tartsuk. A dolog azon fordul meg igazán, hogy a hatalom birtokosai melyikre számítanak inkább: az emberek ostobaságára vagy belső önállóságára és okosságára?

Dietrich Bonhoeffer
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Ragaszkodás
  2018-01-02 15:03:53, kedd
 
  Ragaszkodás

A ragaszkodás fonákságai elsősorban a ragaszkodással mint szükség-szeretettel függenek össze. Mindazonáltal a ragaszkodásnak mint ajándékozó szeretetnek is megvannak a maga visszásságai.
Mrs. Fidgetre gondolok, aki néhány hónapja halt meg. Hihetetlen, hogy azóta a családja mennyire kivirult. Férjének megkínzott arca kisimult, megint tud nevetni. A kisebbik fiú, akit mindig keserű, durcás kis teremtésnek ismertem, egészen emberi módon kezdett viselkedni. Az idősebbiket, aki alig fordult meg otthon, kivéve amikor aludt, most szinte mindig ott látom: elkezdte rendbe rakni a kertet. A kislány, akiről azt állították, hogy "túl érzékeny" (bár én sose értettem, mi is vele a baj voltaképpen), lovaglóleckéket vesz, amelyektől azelőtt eltiltották, egész éjjel táncol, és rengeteget teniszezik. Még a kutya is, akit azelőtt legfeljebb pórázon vittek ki, oszlopos tagja lett az utcai kutyaklubnak.
Mrs. Fidget gyakran hangoztatta, hogy ő csak a családjának él. Ez így is volt. Az egész környék tanúsíthatta. "Teljesen a családjának él - mondták. - Micsoda feleség, micsoda anya!" Mindent maga mosott - igaz, nem valami jól -, pedig megengedhették volna maguknak, hogy mosodába vigyék a holmit, családja gyakran könyörgött is, hogy tegye meg. De hajthatatlan maradt. Mindig volt meleg ebéd az otthon maradottaknak, este pedig meleg vacsora (még a nyár derekán is). Könyörögtek, ne főzzön annyit. Szinte könnyek között bizonygatták, hogy szeretik a hideg vacsorát (s ez így is volt). Mintha a falnak beszéltek volna. Az asszony továbbra is csak a családjának élt. Ha valaki későn jött haza, ő mindig fennmaradt, és megvárta; még ha hajnali kettőkor-háromkor jöttek haza, akkor is ott találták a törékeny, sápadt, elcsigázott arcú nőt, aki néma vádlóként várta őket. Ami persze azt jelentette, hogy nem lehetett jó szívvel gyakran kimaradni. Azután mindenféléket készített; saját megítélése szerint (én ezt sajnos képtelen vagyok eldönteni) kiváló varrónő volt, és remekül kötött. És persze, hacsak nem akarta az ember a szívtelen vadállat szerepét vállalni, viselni kellett ezeket a holmikat. (A plébános megsúgta, hogy az anya halála óta a családtól több ruhaadomány érkezik, mint az egyházközség összes többi tagjától együttvéve.) És a családtagok egészségéért való aggódás! Lánya "túlérzékenységének" minden terhét ő viselte. Az orvosnak - aki baráti, és nem társadalombiztosítási alapon járt hozzájuk - nem volt szabad a páciensével beszélgetnie. Rövid vizsgálat után az anya mindig átvonszolta a másik szobába. A lánynak nem volt szabad a saját egészsége miatt aggódnia, felelősséget vállalnia. Csak a szerető gondoskodást tapasztalhatta: becézéseket kapott, különleges ételeket, szörnyű gyógyborokat, és ágyba hozták neki a reggelit. Mert Mrs. Fidget, ahogy gyakran mondogatta, "a két kezét is ledolgozná" a családjáért. Nem lehetett leállítani. Na és persze - mivel rendes emberek - a családtagok nem akartak ölbe tett kézzel üldögélni. Segíteniük kellett. Vagyis mindenféléket csináltak, hogy segítsenek neki, hogy mindenféléket csináljon, teljesen haszontalanul. S ami a drága kutyát illeti, olyan az, mondta egyszer, "mintha az is a gyerekem volna". S olyan is volt, már amennyire egy kutya képes erre. De mivel egy kutyának nincsenek aggályai, azért jobban élt, mint a többiek, s az állandó állatorvosi felügyelet, diéta és szigorú őrizet ellenére néha-néha sikerült kilopóznia a szemeteskukához vagy a szomszéd kutyához.
A plébános szerint Mrs. Fidget most végre pihen. Reméljük. Egy biztos: a családja is.
Az anyai ösztönnel mintegy vele születik ez a lehetőség. Ahogy már láttuk, ajándékozó szeretetről van szó, amelynek azonban szüksége van arra, hogy adjon; vagyis szüksége van arra, hogy szükség legyen rá. Ám az adás valódi célja az, hogy az elfogadó olyan állapotba kerüljön, ahol többet nincs szüksége ajándékunkra. Azért etetjük gyermekeinket, hogy később képesek legyenek önmagukat etetni; azért tanítjuk őket, hogy előbb-utóbb ne legyen szükségük tanításunkra. Vagyis súlyos feladat nehezedik az ajándékozó szeretetre. Saját trónfosztásáért kell küzdenie. Arra, hogy fölöslegessé váljék. Jutalmunk az az óra, amikor azt mondhatjuk "már nincs rám szüksége". Az ösztön természeténél fogva túl gyenge ehhez. Az ösztön jót akar annak, akinek ad, de nem akárhogy: azt a jót akarja, amit csak ő adhat. Sokkal magasabb rendű szeretetnek - olyannak, amely az elfogadó javát akarja, függetlenül attól, honnan származik az "adomány" - kell az ösztön helyébe lépni, és segíteni vagy megszelídíteni azt, mielőtt az ösztön képes lenne saját trónfosztására. Amire gyakran képes. De ha nem, akkor saját fontosságunk kínzó vágyát úgy elégíthetjük ki, hogy fenntartjuk a szükségletet, vagy úgy, hogy képzelt szükségleteket találunk ki. S annál könyörtelenebbül, minél inkább azt gondoljuk, hogy valójában ajándékozó, vagyis "önzetlen" szeretetről van szó...
Lehetséges, hogy Mrs. Fidget tényleg nem volt tisztában azzal, hogy mennyi szenvedést és boldogtalanságot okoz családjának? Kötve hiszem. Persze, hogy tudta: az egész estédet elrontja a tudat, hogy amikor hazaérsz, ott ül vádló tekintettel, mert "miattad fennmaradt". Mégis tovább folytatta praktikáit, mert ha abbahagyja, kénytelen szembenézni a ténnyel, amelyet makacsul figyelmen kívül hagyott: hogy nincs rá többé szükség. Ez a dolog egyik oka. Aztán a folytonos veszkelődés, a dolgos élet elhallgattatta benne a szeretete minőségére vonatkozó kétségeket. Minél jobban fájt a lába meg a háta, annál jobb volt, mert a fájdalom azt suttogta a fülébe: "Mennyire szeretem őket, ha mindezt megteszem értük!" S ez a másik ok. De talán még mélyebbre is áshatunk. A családtagok meg nem értése, azok a szörnyű szavak, melyek sebeket ütöttek a szívében - hiszen egy Mrs. Fidget mindentől megbántódik -, amikor könyörögtek, hogy vigye mosodába a mosnivalót, mindezek ékese bizonyították, hogy rosszul bánnak vele, ezért állandóan sérelmeket táplált velük szemben. S ha valaki azt állítja, hogy nem ismeri a megbántódottság örömeit, az vagy hazudik, vagy szent. Való igaz, hogy ez csak azok számára jelent örömöt, akik gyűlölnek. De hát a Mrs. Fidgetéhez hasonló szeretet jókora adag gyűlöletet is tartalmaz. Az ókori római költő szavai - "Gyűlölök és szeretek" - a szerelemre vonatkoztak, ám e két érzés a szeretet más fajtáiban is keveredik, máshol is megvannak a gyűlölet csírái. Ha a ragaszkodás egyeduralkodóvá válik egy ember életében, kisarjad a gyűlölet. A szeretet Isten helyébe lépve démonná válik.

C. S. Lewis
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
A logikus érvelés és a szúnyogok
  2017-12-16 21:44:50, szombat
 
  A logikus érvelés és a szúnyogok


Peter van Inwagen azt javasolta, hogy annak a személynek, aki a világban lévő rosszal érvel Isten ellen, a következőképpen fogalmazzunk:

Szkeptikus: ,,Ha létezne egy mindenható, erkölcsileg tökéletes lény, aki hozzánk hasonlóan tudatában lenne a világ szörnyűségeinek, nos, akkor eleve nem is léteznének ezek a szörnyűségek, mert ő megakadályozta volna, hogy megtörténjenek. Vagy ha valamilyen okból nem ezt tette volna, akkor felbukkanásuk első pillanatában megsemmisítette volna őket. Csakhogy tanúi lehetünk a világ szörnyűségeinek, számosnak hosszú távon is. Ebből arra kell következtetnünk, hogy Isten nem létezik."

A szkeptikus érvelése tehát így épül fel:

1.Ha Isten igazán jó, nem akarhatja, hogy létezzen a rossz, ha pedig mindenható, nem engedheti, hogy létezzen.
2.A rossz létezik.
3.Tehát Isten, aki jó és mindenható, nem létezhet.

A hívő azonban válaszában rámutathat arra, hogy a rossz mint Isten létezését cáfoló érv egy előfeltételezést rejt magában: azt, hogy Istennek nincs oka megengedni a rosszat. Az érvelés a következő lehet:

Hívő: ,,Elképzelhető, hogy valaki erősen vágyik valamire, és képes lenne meg is szerezni azt, mégsem követi a vágyait, mert jó oka van rá, s ezek az okok többet nyomnak a latban, mint a vágyai... Istennek meglehet az oka arra, hogy megengedje a rossz létezését, s ezek az okok lényegesebbek, mint hogy ne létezzen a rossz."

Ha Istennek jó oka van arra, hogy megengedje a szenvedést és a rosszat, akkor Isten léte és a világban lévő rossz nem mond ellent egymásnak. A szkeptikusnak, ha nem akarja, hogy összeomoljon az érvelése, azt kellene felelnie erre: Lehetetlen, hogy Istennek efféle okai legyenek. Csakhogy ezt nagyon nehéz bebizonyítani.
Hogy a hívő bebizonyítsa a szkeptikusnak, hogy feltevése téves, rámutathat arra, hogy mi, emberek is gyakran megengedjük a szenvedést embertársaink életében, ha valami lényegesen jobb cél úgy kívánja. Az orvosok például gyakran fájdalmas beavatkozásokat és eljárásokat alkalmaznak, hogy pácienseiknek egészséges és hosszabb életet biztosíthassanak. A szülők, akik azzal büntetik gyermekük helytelen viselkedését, hogy megfosztják a játékaitól vagy kiváltságaitól, szintén fájdalmat okoznak (különösen a gyerek szemszögéből). Ha nem tennék, gyermekükben felnőttkorára sem alakulna ki az önuralom, s ez jóval nagyobb szenvedést vonna maga után. Sokan érzik úgy, hogy van némi igazság a Nietzschének tulajdonított mondásban: ,,Ami nem öl meg, az megerősít." Sokan emlékeznek úgy életük megpróbáltatásaira, hogy bármilyen gyötrelmesek voltak is, sokat tanultak belőlük, s ezáltal még nagyobb szenvedéstől menekültek meg. Tehát az az elv, hogy olykor el kell tűrnünk a fájdalmat, mert azáltal boldogabbá lehetünk, az emberiség számára elfogadott és alkalmazott elvnek számít. Nem lehet tehát automatikusan ellentmondást feltételezni Isten léte és a szenvedéssel kapcsolatos megfigyeléseink között.
A szkeptikus erre minden bizonnyal azt felelné, hogy az ellentmondás nem Isten és általában a szenvedés, hanem Isten és a világban tapasztalt különböző és óriási mértékű szörnyűségek között áll fönn. Szegény, tehetetlen emberek esnek borzalmas erőszak áldozatául, állnak ki szörnyű kínokat, amelyekben semmiféle nevelő, jellemerősítő szándék nem fedezhető fel. Igen, állíthatja a szkeptikus, hogy bizonyos szenvedéseknek lehet efféle jó oka, ám az a mértékű szenvedés, amit a világban látunk, megmagyarázhatatlan. Erre már nem jöhetett felhatalmazás Istentől.
Csakhogy az első rejtett előfeltételezésben egy újabbat fedezhetünk fel: ,,ha én nem látom okát, hogy miért kellett Istennek megengednie ezt a szenvedést... akkor bizonyára neki sem lehet rá oka." Ám ez az előfeltételezés nyilvánvalóan téves. Ne feledjük, hogy az Isten ellen a világban lévő rossz kapcsán megfogalmazott érvelés abból indul ki, hogy Isten mindenható: ,,Ha Isten ahogy állítod, végtelenül hatalmas, akkor miért nem vet véget a rossznak?" Egy olyan Isten azonban, aki végtelenül hatalmasabb nálunk, végtelenül nagyobb tudású is nálunk. Tehát nyugodtan visszavághatunk szkeptikus barátunknak: ,,Ha Isten végtelenül nagy tudású, akkor miért ne lehetne erkölcsi szempontból helytálló oka arra, hogy megengedje a szenvedést? Olyan oka, ami nekünk meg sem fordulna a fejünkben." Azt állítani, hogy ugyanannyit tudunk az életről és a történelemről, mint a mindenható Isten, logikai képtelenség, bármennyire ezt sugallják is kultúránk immanens keretei.
Stephen John Wykstra filozófus a szúnyogok példájával szemléltette az érvelés hibáját. Wykstra William Rowe írásaira reflektált, aki úgy vélte: mivel nem látunk semmi ,,lényeges jót", amellyel igazolható lenne, hogy Isten megengedi a szenvedést, ,,efféle jó nem létezik". Wykstra egy bizonyos rovarfajban találta meg a választ. ,,A Középnyugaton élnek olyan apró szúnyogok, amelyek, bár csípésük fájdalmas, láthatatlanok." Az, hogy nem látjuk őket nem jelenti azt, hogy nem repkednek körülöttünk. Alvin Plantinga tovább bontja az illusztrációt:

Bekukkantok a sátramba, de egyetlen bernáthegyit sem látok odabenn. Tehát valószínűsíthetően egyetlen bernáthegyi sem tartózkodik a sátramban. Ha ott lenne, jó eséllyel észrevenném, hiszen egy bernáthegyinek nem olyan könnyű elbújnia egy ilyen kicsi sátorban. Újra bekukkantok, és nem látok egyetlen apró szúnyogot sem... Ezúttal nem kifejezetten valószínű, hogy nincsenek apró szúnyogok a sátramban... Mégpedig azért, mert ha lennének, akkor sem venném észre őket, túl kicsik hozzá. A kérdés már csak az, hogy azok az okok - ha egyáltalán vannak -, amelyek miatt Isten megengedi, hogy efféle szörnyűségek megtörténjenek... inkább a bernáthegyire, vagy inkább az apró szúnyogra hasonlítanak-e... Feltéve, hogy Istennek jó oka van arra, hogy megengedje ezeket a szörnyűségeket, miért lennénk épp mi az elsők, akik értesülünk róla?... Feltéve, hogy Isten mindenható, illetve tudatában lévén saját jelentős ismeretelméleti korlátainknak, korántsem meglepő, hogy Isten okai... észrevétlenek maradnak előttünk.

Az Isten ellen megfogalmazott ,,logikai" érvelés Achillesz-sarkával állunk szemben, amely szerint a világban lévő rossz egyértelműen azt jelenti, hogy Isten nem létezhet. Ugyanakkor pontosan értjük, miért ütközik nehézségekbe ez az érv. Hiszen ha Istent olyannyira végtelennek és hatalmasnak képzeljük, hogy haragudhatunk rá, amiért megengedi a rosszat, akkor el kell ismernünk: ahhoz is elég végtelen, hogy tudja, miért teszi ezt.
Most már azt is értjük, miért van igaza Charles Taylornak abban, hogy ,,a rossz problémája" egészen a modern időkig nem minősült Istent cáfoló ténynek. Az ,,immanens keretek" között élő ember jóval magabiztosabb saját racionalitását illetően, s abban is biztosabb ókori elődeinél, hogy képes felfedni az univerzum titkait. Az a gondolat, miszerint ha számunkra elképzelhetetlen valami, akkor Isten számára is az, nem egyszerűen téveszme, hanem a gőgös, önmaga értelmében bízó ember ismertetőjegye.

Timothy Keller
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Gyakorlati tanácsok
  2017-12-12 17:28:42, kedd
 
  Gyakorlati tanácsok

Mindazt, amit a bűnről tudunk, hogyan alkalmazhatjuk egy gyakorlati beszélgetésben? Tulajdonképpen nagyon egyszerűen. Az egyik vasárnap reggel, amikor Hilton Head (Dél-Karolina) egyik templomában prédikáltam, azt a feladatot adtam, hogy mindenki beszéljen hitéről valakivel, mielőtt este visszajön az istentiszteletre. Ha én egy feladatot adok, magam is elvégzem azt. Szállásomra hajtva észrevettem egy gördeszkás férfit. Szívesen beszélgetek gördeszkásokkal, ritkán akad köztük keresztyén, és nyitottak a beszélgetésre. Mindig azzal kezdem, hogy megkérem, mutassa be legjobb gördeszkás trükkjét. Ezt szívesen megteszik, így kialakul egy barátságos kapcsolat, mielőtt a beszélgetést elkezdenénk.
Ez a 18 éves fiatalember főiskolás volt. Miután pár percig beszélgettünk, megkérdeztem tőle:
- Feltehetek neked egy érdekes kérdést?
- Csak nyugodtan - felelte.
- Meg vagy-e arról győződve, hogy a mennybe jutnál, ha ma éjjel meghalnál?
- Igen - felelte azonnal.
- Honnan tudod?
- Én egy meglehetősen rendes gyerek vagyok.
- Isten adott nekünk egy mércét, hogy megállapíthassuk, milyen jók vagyunk - magyaráztam. - Ez a Tízparancsolat. Hallottál róla?
- Igen.
- Jó, akkor lássuk, hogy felelsz meg neki. Hazudtál már?
- Igen.
- Akkor mi vagy?
- Hazug - válaszolta.
- Úgy van. Loptál-e már valamit?
- Igen.
- Akkor mi lett belőled?
- Tolvaj.
- Megkívántál-e már valakit a szívedben?
- Természetesen.
- Jézus azt mondta, hogy az paráznaság. Nos, te magad ismerted be, hogy hazug, tolvaj, parázna vagy. Ez pedig már nem hangzik olyan jól, ahogy pár perce magadról állítottad.
Szótlanul lehajtotta a fejét. Isten mércéje szerint már egyáltalán nem volt olyan jó. Senki sem az. Amikor aztán a keresztről beszéltem neki, annak jelentősége hirtelen értelmet nyert számára.
Az egyik legnagyobb hazugság, amivel a Sátán megtéveszti az embereket, hogy az ítélet napján Isten elég jóknak találja majd őket. Ha átsegítenek egy idős asszonyt az utcán, egy pár eurót dobnak a perselybe, a leggondozottabb kertjük van a környéken stb., már azt hiszik, hogy minden rendben lesz Isten ítélőszéke előtt. Felismered, hogyan működik a törvény, hogy éppen ezeket a hazugságokat leleplezze?
Nemrég megnéztem a Ryan közlegény megmentése című film egy részét. A film végén Ryan, aki átélte a második világháború csatáit, már idősebb férfi. Mivel teljesítette egy haldokló katonának adott ígéretét, igazolva akarta látni, hogy ő jó ember, és a feleségét kérte ennek megerősítésére: "Mondd, hogy jó életem volt! Mondd, hogy jó ember vagyok!"
A probléma csak az, hogy a feleségétől kért igazolást. A másik ember nem tudja megítélni, hogy elég jók vagyunk-e.
A Biblia nyomatékosan kijelenti, hogy Isten elé kell állnunk, nem valaki más elé, amikor meghalunk (Róm 2,16; 2Kor 5,10; Jel 20,11-15). Csak Isten ítélete számít, az Ő mércéje szerint mindnyájan nagy bajban vagyunk, és kétségbeesett helyzetünkben sürgősen Megváltóra van szükségünk. Milyen csodálatos tudni, hogy Isten adott egy Megváltót, aki mindenki számára elérhető, ha valóban akarja!

Mark Cahill
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Isten szeretet
  2017-12-08 19:24:20, péntek
 
  Elmélkedés

"Isten szeretet" 1János 4,8


Egy keresztyén atyafit hitéért börtönbe zártak, ahonnan kiszabadulván ezt a levelet írta. "Külső megjelenésem egyáltalán nem vonzó. A lágerben a föld alatt dolgoztam, kényszermunkán. Balesetet szenvedtem és púpos maradtam. Egyszer egy gyermek rám nézett és megkérdezett. "Bátyus, mi van a hátadon?" Meg voltam győződve, hogy csúfolódás következik. Mégis válaszoltam. "Egy púp." - "Nem", felelte a gyermek. Isten szeretet, és Ő senkit sem "tesz" fogyatékossá. A te hátadon nem púp van, hanem egy doboz, amelyben angyalszárnyak vannak elrejtve. Egy napon a doboz majd felnyílik, és te azok segítségével fogsz a mennybe repülni. "Elkezdtem a sírást. Most is írás közben is sírok."
Minden embernek megvan a maga púpja, lelki-testi hátránya, amely megkülönbözteti őt másoktól. De a dolgok csak a mi földi, behatárolt kereteink között látszanak így. Ezen a világon csak "rész szerint van bennünk az ismeret" (1Kor 13,22). Ebből kifolyólag az élet és a szenvedések értelmetlennek tűnnek. Isten úgy hagyta meg, hogy egyikünk púpos legyen, másikunk börtönt viseljen, a következő elveszítse a közeli rokonát. Nekünk soha sem szabad elfogadni a világ szabványait, amelyek szerint mindezek valóságos katasztrófák. Nekünk annak a Szentlélekkel megtelt gyermeknek a mintájához kell alkalmazkodnunk, így bajainkban nem fogunk egyebet látni, mint "dobozokat", amelyekben angyalszárnyak vannak, hogy az égbe felemeljenek.

Richard Wurmbrand
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
     1/41 oldal   Bejegyzések száma: 403 
2017.12 2018. Január 2018.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 18 db bejegyzés
e hónap: 412 db bejegyzés
e év: 412 db bejegyzés
Összes: 11561 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1723
  • e Hét: 4057
  • e Hónap: 45321
  • e Év: 45321
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.