Regisztráció  Belépés
kalmanpiroska.blog.xfree.hu
Minden kegyelem. Kovács Kálmán
1968.04.24
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/36 oldal   Bejegyzések száma: 358 
Egy régi imádság
  2017-08-17 10:11:42, csütörtök
 
  Egy régi imádság


Az ortodox egyházban a keresztyének egy olyan imádságot szoktak mondani, amelyet Jézus imának neveznek. Időnként a lélegzés ütemére imádkozzák, vagyis szinte megtanulnak ,,szüntelenül imádkozni". Az ima szövege egyszerű, de mindent magába foglal, amit kérnünk kell, akár a magunk, akár a mások nevében: Úr Jézus Krisztus, Isten Fia, irgalmazz nekünk.
Az Úr nem azt mondta, hogy nem szabad ismétlésekbe bocsátkoznunk, hanem azt, hogy ne használjunk hiábavaló ismétléseket. A gyermek szívéből az Atyához szálló imádság sohasem hiábavaló.
Kenneth R. Waldron, az ukrán ortodox egyház és az anglikán egyház papja leírta nekem operációját: ,,Az utolsó tudatos pillanatomban, mielőtt az altatás hatott volna, hallottam, amint a sebész suttogva ismételgeti: GOSZPOGYIN POMILUJ, GOSZPOGYIN POMILUJ, GOSZPOGYIN POMILUJ (Dr. Waldron az orosz szavakat fonetikusan írta le) - Uram, irgalmazz...
Csodálatos lehet, ha valaki ezeket a szavakat hallja, mielőtt belehull az öntudatlanságba, ráadásul annak az embernek a szájából, akinek a kezére bízta magát, hogy megszabadítsa bajaitól. Felemelő érzés, ha valakinek olyan orvosa lehet, aki ilyenkor tud imádkozni. Gondoljuk meg, milyen vigasztalást és segítséget adott évek során ez az egyszerű imádság ezreknek, ugyanaz az imádság, ami nekem 1982. januárjában jelentett nagy segítséget. Kórházi barátaim közül néhányan azt hitték, hogy nem látnak többé élve, de az én jó Uram tartogatott még egy kis munkát ennek az öreg papnak."
A Jézus ima egyike volt azoknak, amelyet férjemmel, Add-el gyakran mondtunk el együtt, amikor rákban haldoklott, és amikor úgy éreztük, hogy minden más imádságot ,,elhasználtunk". Mindenkinek ajánlom.

Elisabeth Elliot
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Legyünk becsületesek Istennel szemben!
  2017-08-16 11:57:14, szerda
 
  Legyünk becsületesek Istennel szemben!


Isten már akkor ismeri a gondolatainkatm mielőtt még gondolatokká értek volna bennünk, éppen ezért nem képtelenség-e, ha vonakodunk elmondani neki az igazságot magunkról? Ha úgy érezzük, hogy el kellene takarnunk lelki mezítelenségünket, legjobb, ha fellapozzuk a 139. zsoltárt: ,,Uram, te megvizsgálsz engem, és ismersz engem... messziről észreveszed a szándékomat... gondod van minden utamra. Még a nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram! Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében." (Zsolt 139,1-4,13 Újford.)
Előfordul, hogy még imádkozni is vonakodom, mert tudom, mennyire nem érem el a mércét, melyet Isten állított.

George MacDonald írja:
,,Ha szívemet olyan nehéznek érezném is, mint a kő, ha nem szeretnék sem Istent, sem embert, sem asszonyt, még a kisgyerekeket sem, még mindig így szólnék az Úrhoz: Istenem, látod, hogy bízom benned, mert tökéletes vagy, és nem változol, mint én. Nem szeretlek. Senkit sem szeretek, és még csak nem is bánom. Látod, milyen nagy szükségem van rád, arra, hogy odajöjj hozzám, átölelj, és gyermekednek nevezz; mert minél rosszabb állapotban vagyok, annál nagyobb szükségem van Atyámra, aki szeret. Jöjj hozzám, és napom felkel; szeretetem visszatér, és mennyire foglak akkor szeretni, Istenem! És tudom, hogy szeretetem a te szereteted, és boldogságom is tőled jön."

Esetleg elmondhatjuk a 139. zsoltárt befejező imádságot: ,,Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!" (Zsolt 139,23-24; Újford.).
,,Biztos lehetsz benne - írja Fenelon érsek egyik művében (Lelki levelek asszonyoknak) -, hogy túlságosan szeretett téged ahhoz, félénk lélek, hogy ne szeressen többé".

Elisabeth Elliot
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Az imádság harc
  2017-08-15 16:18:20, kedd
 
  Az imádság harc


Az imádkozás nem könnyű időtöltés. Minél idősebb leszek, egyre jobban tudatára ébredek, milyen nagy szükségem van rá, ugyanakkor azonban úgy tűnik, hogy egyre nagyobb harcomba kerül. Nehezebb például odafigyelni. Nagy segítséget kaptam azokból a házi használatra szánt jegyzetekből, amelyeket Amy Carmichael írt a ,,családjának" (gyerekek százainak és segítőiknek, indiaiaknak és európaiaknak) a dél-indiai Donhavurban, amelyekkel imanapra kívánta felkészíteni neveltjeit.
Pál Kolossébeliekhez írott leveléből idézett (2:1): ,,Mert akarom, hogy tudjátok, hogy milyen nagy tusakodásom van tiérettetek" (Károli). Az apostol, legalábbis részben, az imaharcra utal. Egy másik bibliafordítás ugyanezt a verset így fordítja: ,,Szeretném, ha tudnátok, mennyit küzdök értetek" (Újford.), és megint egy másik: ,,Mert akarom, hogy tudjátok, hogy mekkora küzdelmet vívok értetek... hogy szívük megbátorodjék, hogy szeretet kösse őket össze, hogy eljussanak a teljességre fejlett belátás gazdagságára, az Isten titkának, a Felkentnek megismerésére" (Csia). ,,Benne van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve" (Újford.).

Olvassuk el Amy jegyzeteit:

Mi ellen harcoltam?
1.Minden ellen, ami azt kérdezi tőlem, hogy mi értelme imádkozni. Olyan sokan imádkoznak, akik többet tudnak az imádkozásról, mint te. Mit számít, hogy imádkozol-e vagy sem? Biztos vagy benne, hogy Urad meghallgat? Természetesen a többi imádságot meghallgatja, de a te imádságaid olyan jelentéktelenek! Biztos vagy benne, hogy hozzád hajtja a fülét?
2.Minden ellen, ami azt sugallja, hogy Isten túl sok időt kér tőlünk az imádkozásra. Olyan sok tennivalónk van! Miért szánjunk annyi időt csak imádságra?
3.Minden ellen, ami elkedvetlenít - talán egy régi bűn emléke, talán lelki vagy testi fáradtság, minden, ami visszatart attól, ami olyan gyakran lefoglalta Pált és nem tudott az életbevágóan fontos imádsággal foglalkozni.

Mi segít a leginkább a küzdelemben?
1.Az a biztos tudat, hogy nem számít, milyen jelentéktelenek vagyunk, mert nem saját nevünkben megyünk az Atyához, hanem szeretett Fia nevében. Füle mindig nyitva áll ez előtt a név előtt. Ebben biztosak lehetünk.
2.Az a biztos tudat, hogy az imádságban való megtorpanás a Sátán hazugságának eredménye, aki sokkal jobban fél az imádságunktól, mint a szolgálatunktól. (Ezt bizonyítják azok az óriási nehézségek, amelyekkel akkor találjuk szembe magunkat, amikor imádkozni akarunk. Sokkal nagyobbak, mint azok, amelyekkel akkor találkozunk, amikor hozzákezdünk a munkánkhoz).
3.Az Ézs 44,22 és hasonló igék, és az 1Jn 1,9 megszabadítanak a bűn fölötti szomorúságtól. Az Ézs 40,29-31 és 2Kor 12,9-10 megszabadít mindentől, amit a lelki vagy fizikai kimerültség okozhat. A Zsolt 27,8 és az Ézs 45,19 minden más nehézségben segít. Amikor azt mondjuk Istennek, hogy ,,a te orcádat keresem, Uram", hatalmas energiája abban a pillanatban segítségünkre siet (lásd Kol 1,19; 2,9). Sokkal nagyobb az, aki bennünk van, mint az, aki ellenünk van. Számoljunk Isten nagyságával! De vajon egészen életünk végéig küzdenünk kell?

Nem, elérkezünk egy ponthoz, amikor teljesen megbízunk Atyánk ígéretében, és szívünk benne pihen meg. Ekkor kapjuk meg azt, amit Pál az Atyához bizalommal való menetelnek nevez (Ef 3,12). De ne felejtsük el, hogy hitben járulhatunk hozzá, nem érzésben, az élő Úrba vetett hitben, aki azt mondja, hogy ,,jöjjetek énhozzám", és nem taszít el, ha hozzá megyünk. Amikor a Szentlélek vezetésével megyünk, aki szeretettel segít betegségeinkben, az 1Jn 5,14-15-ben és végül a Fil 4,6-7-ben találjuk magunkat. Jó tudni, hogy az imádságra kapott azonnali válasz nem mindig látható, de mindig belső békességet ad.
És ha a nap máshogy végződik és csalódás fog el? Akkor mondjuk el az Úrnak, ,,egyáltalán nem kell szégyellni, ha könnyeink a lábára hullanak (Amy itt F. W. H. Meyers Szent Pál című költeményéből idéz).
,,Uram, te mindent tudsz. Te tudod, hogy szeretlek téged. - Igen, gyermekem, tudom."
De ne ragadjunk le az ,,úgysem lesz soha más" gondolatnál. Másként lesz, ha továbbra is komolyan igyekszünk megismerni az Urat.

Elisabeth Elliot
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Miért imádkozzam?
  2017-08-14 12:53:27, hétfő
 
  Miért imádkozzam?


Ha Isten hatalma korlátlan, és ha minden úgy történik, ahogy különben is történne, miért akarjak imádkozni? Ennek több oka van. Az elsőről mindenkinek tudnia kell: Isten parancsolja, hogy imádkozzunk. Az imádkozás parancs, és ha szeretjük az Urat, engedelmeskedünk a parancsainak.
Másodszor: Jézus imádkozott. Egyesek azt mondják, hogy az imádság egyetlen oka az, hogy meg kell változnunk. Természetesen meg kell változnunk, de nem ez az imádság egyetlen oka. Jézusnak nem kellett megváltoznia, vagy szentebbé válnia az imádság segítségével. Atyjával beszélgetett. Kéréseit tárta elé. Hálát adott Istennek. A Gecsemáné kerti imájában azért könyörgött Atyjához, hogy akadályozza meg a készülő eseményeket, és letette saját akaratát.
Harmadszor: az imádság a világegyetem egyik törvénye. Isten elrendelte, hogy bizonyos fizikai törvények irányítsák a világ folyamatait. A könyvek egyszerűen nem maradnának meg az asztalon a gravitáció törvénye nélkül. Vannak lelki törvények is. Bizonyos dolgok nem következnek be imádság nélkül. A könyvek az asztalon maradnának olyan módon is, amit a teológusok "isteni parancsnak" neveznek. Minden ugyanúgy megtörténhetne, amiért imádkozunk, de Isten nem úgy rendezte el a világot. Pascal, a nagy francia gondolkodó azt mondta, hogy az imádságban Isten megadja nekünk a "véletlen méltóságát".
Imádságainkat az igeolvasásnak kell alakítania. Elolvasok egy részt a Kol 3,12-14-ből, ami szinte fejbe vág, de nagyon világosan megmutatja, miben kell változnom Isten segítségével:

"Öltözzetek föl azért mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést; Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképen ti is; Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint a mely a tökéletességnek kötele."

Elisabeth Elliot
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Az imádság fegyvere
  2017-08-13 11:55:08, vasárnap
 
  Az imádság fegyvere


Egyszer olyan hírek érkeztek, hogy egy ügy, amiért imádkoztam, nemhogy javult volna, hanem csak romlott.
Nagy volt a kísértés, hogy feltegyem a kérdést: Mit használnak az imádságaim? Miért törjem magam? Egyszerű szerencsejáték az egész. Aznap reggel azonban Jézus szavait olvastam (és nem volt-e jó, hogy rászántam az időt és meghallgattam?): ,,Ha tehát ti, noha rosszak vagytok, tudtok jó ajándékot adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább fog adni mennybéli Atyátok jókat azoknak, akik Őt arra kérik!" (Mt 7,11)
Hozzám hasonlóan az olvasót is gyakran kísérti a gondolat, hogy kételkedjen az imádság erejében? Jézus mégis imádkozott. Minket is arra figyelmeztetett, hogy imádkozzunk. Biztosak lehetünk benne, hogy jön a válasz, és jó válasz lesz. Ha nem egészen az, amit vártunk, valószínűleg nem egészen azért imádkozunk, amiért kellene. Mennyei Atyánk hallja az imádságot, de nem köveket, hanem kenyeret akar adni.
Az imádság fegyver. Pál a 2Kor 10,4-5-ben ,,a mi harcviselésünk fegyvereiről" beszél, amelyek ,,nem húsból valók. Ellenkezőleg! Isten által hatnak és arra képesek, hogy erősségeket romboljanak le..." Kétségeim forrása az imádság hatalmáról aznap reggel biztosan nem a Szentlélek volt. Gondolataimat a szentségtelen lélek, maga a pusztító adta, aki arra biztatott, hogy ne használjam többé azt a fegyvert, amelytől annyira fél.

Elisabeth Elliot
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
A természetfölötti erő titka
  2017-08-10 14:16:54, csütörtök
 
  A természetfölötti erő titka


A világ nem tudja felmérni, milyen erő fakad a gyengeségből, milyen nyereség a veszteségből, milyen hatalom a szelídségből. A keresztyének nagyon lassan értik meg ezeket az igazságokat, ha egyáltalán megértik, mert minket is erősen befolyásol a világ gondolkozása. Álljunk meg és figyeljünk arra, mit mondott Jézus, amikor arról beszélt, hogy a szelídek öröklik a földet. Értjük, mi az igazi szelídség? Először azt gondoljuk végig, hogy mi nem az.
Nem tévesztendő össze a természettől fogva egykedvű természettel. Ismertem egy asszonyt, aki annyira közönyös volt, hogy úgy tűnt, semmi sem hozza ki a sodrából. Egyszer törülgettem a konyhájában, és közben megkérdeztem, hová tehetném a tálcát.
-Nem is tudom. Ahová jónak látod - hangzott a válasz. Azon gondolkoztam, hogyan talál meg valamit, ha semminek sincs helye (és semmi sem kerül a helyére).
A szelídség nem határozatlanság, sem lustaság, sem nőies törékenység, sem laza érzelgősség, sem közömbösség, sem nyájas semlegesség.
A szelídség semmiképpen sem gyengeség. Emlékszünk még rá, ki volt az Ószövetségben a legszelídebb ember? Mózes! (Lásd 4Móz 12,3). Lelki szemem előtt nem gyenge férfi áll. Michelangelo szobra és festménye, és a Biblia leírása alapján ölt alakot. Gondoljunk arra, hogyan ölte meg az egyiptomit, törte össze a parancsolatok kőtábláit, zúzta porrá az aranyborjút, szórta szét a vízben és itatta meg Izráel népével! Egyetlen olyan utalás sem olvasható, ami gyengeségre vallana, és Dávidnál sem, aki így írt: ,,Igazságban járatja az alázatosokat" (Zsolt 25,9), sem Ézsaiásnál, aki elmondja: ,,És nagy örömük lesz a szenvedőknek az Úrban" (Ézs 29,19).
Az Úr Jézus Isten Báránya volt, és amikor a bárányokra gondolunk, a szelídség (és talán a gyengeség) jut eszünkbe, de Júda oroszlánja is volt, és azt mondta, hogy ,,én szelíd és alázatos szívű vagyok" (Mt 11,29). Azt ígérte, hogy nyugalmat találunk lelkünknek, ha hozzá megyünk, felvesszük az ő igáját, és tőle tanulunk. A szelídséget tanulnunk kell. Nem velünk született adottság.
A szelídség tanulékonyság. ,,Az ő útjára tanítja meg az alázatosokat" (Zsolt 25,9) a tanulás készsége, és ugyanakkor az a készség is, hogy letegyem megrögzött elképzeléseimet, kifogásaimat és aggályaimat, bizonyosságomat, hogy az a helyes, amit mindig is tettem, gondoltam vagy mondtam. A boldog gyereki ,,Mutasd meg! Így kell? Kérlek, segíts"! Nem jutunk be Isten országába az ilyen gyereki gondolkozás, az ilyen egyszerű készség nélkül, hogy tanuljunk, kijavítsanak és segítsenek. ,,Szelídséggel fogadjátok a beoltott igét, amely megtarthatja a ti lelkeiteket" (Jak 1,21). A szelídség kimondottan lelki tulajdonság, a Lélek gyümölcse, amit nem örökölünk, hanem meg kell tanulnunk. Az egymás iránt tanúsított figyelemben, a hanghordozásunkban, az arckifejezésünkben mutatkozik meg.
Egy hétvégén erről a témáról beszéltem Atlantában, és a következő hétvégén is erről kellett Philadelphiában előadást tartanom. Mint gyakran megtörténik, a két alkalom közötti napokban éppen ezen a téren kellett kemény próbát kiállnom. A nehéz próba lehetőséget adott arra, hogy tanuljak, változzam ezen a téren, és segítséget kapjak. Ugyanakkor erős kísértést éreztem, hogy beleessem a szelídség ellentétébe: a duzzogásba. Valaki megbántott. Neki kell megváltoznia! Úgy éreztem, félreértettek, méltánytalanul bántak velem és becsaptak. Bár sikerült a számat csukva tartanom, az Úrral együtt mindketten tudtuk, hogy gondolataim nem szeretetből vagy szent könyörületességből fakadtak. Védekezni akartam a sértő előtt. A megvilágosodás erejével hatott rám, milyen keveset tudok a szelídségről.
Isten Lelke arra emlékeztetett, hogy ő hozta az életembe ezt az eseményt, mert szelídségre akart tanítani, amit sehol máshol nem tanulhattam volna meg. Szó szerint elvitt a helyszínre: úgy döntök-e, itt és most, hogy tanulok Tőle, megtanulom az Ő szelídségét? Az emberek lenézték, kivetették, gonoszul bántak vele, átszúrták, összetörték, elnyomták, meggyötörték, és mégsem nyitotta ki a száját. Mi volt az én kis esetem ahhoz képest, amit az én Uram elszenvedett? Esetem Jézus készségét juttatta eszembe, hogy ne csak együtt egyen Júdással, aki nemsokára elárulja, hanem le is térdeljen előtte, és megmossa piszkos lábát. Megmutatta nekem, milyen pillantást vetett az Úr Péterre, amikor háromszor tagadta meg Urát: kimondhatatlan szeretettel, megbocsátóan, szelíden pillantott tanítványára, és ez a tekintet legyőzte Péter gyávaságát és önzését, és bűnbánatra indította. Az Úr szelídségére gondoltam, amikor ott függött a kereszten, és még haláltusájában is azért imádkozott, hogy Atyja bocsásson meg gyilkosainak. Semmi méreg vagy keserűség sem volt benne, csak nemes, legyőzhetetlen szeretetének legfőbb bizonyítéka.
De hogy fogom én elsajátítani az életben ezt a szent szelídséget, aki ennek a tulajdonságnak egyetlen szikrájával sem születtem, én, aki a vitában szeretek győzni, és másokat elhallgattatni? Sofóniás próféta azt tanácsolja nekünk, hogy törekedjünk rá (Zof 2,3). Lélekben kell járnunk (élnünk), nem szabad engednünk a bűnös természet kívánságainak (például annak a kívánságomnak, hogy visszavágjak, mentséget és vádakat találjak, mások hibáit leleplezzem, nehogy ők leplezzék le az enyémet). A szelídség ruhájába kell ,,öltöznünk" (Kol 3,12), fel kell vennünk, mint egy ruhát. Ez határozott döntéssel jár: szelíd leszek. Nem fogok duzzogni, nem fogok bosszút állni, nem hordozom magamban a sérelmet.
Ha szilárdan Jézusra nézek, és nem a sérelemre, minden egészen más lesz. Mindent megváltoztat, ha a dolgokat az ő világosságában igyekszem látni.
A Zarándok útjá-ban Okosság megkérdezi Keresztyéntől a Szép házban: - Emlékszel-e reá, milyen élmények keltik fel időnként benned a győzelemnek ezt az érzését?
-Igen - feleli Keresztyén - ha rágondolok arra, amit a keresztfán láttam... akkor tudom, hogy minek tulajdonítsam.
A kereszt bolondság a világnak és mindazoknak, akik a világ szerint gondolkoznak. De ,,az Isten bolondsága" bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten ,,erőtlensége" erősebb az emberek erejénél" (1Kor 1,25). Jézus szelídsége ellenállhatatlanabb volt minden más földi erőnél. ,,A Krisztus szelídségével... kérlek titeket... - írta a nagy apostol. - ...Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk; hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására" (2Kor 10:1,3-4). A szelídség fegyvere a védtelen szív áldozatával minden gyűlölködést lefegyverez, mondja Dietrich von Hildebrand író.
Nem egyszerűen ezzel magyarázható-e, miért cipelünk olyan súlyos terhet, miért vagyunk olyan fáradtak, túlterheltek, tanácstalanok, keserűek? Mindenhová magunkkal cipeljük a neheztelés és magabiztosság hatalmas terheit. Ne fogadjuk-e el inkább a szeretettel kapott meghívást: ,,Jöjjetek énhozzám mindnyájan... Vegyétek fel magatokra az én igámat... tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek" (Mt 11,28-29).

Elisabeth Elliot
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
De nekem diplomám van!
  2017-08-09 16:46:57, szerda
 
  De nekem diplomám van!


Egy asszony felkérést kapott, hogy tartson tájékoztatást egy bibliaiskolában lányoknak a teológiai végzettségűek álláslehetőségeiről. Így ír tapasztalatairól: "Először főleg arról beszéltem nekik, hogy Isten akarata szerint éljünk, cselekedjünk, és járjunk (ne az legyen a lényeg, hogy ki vagyok, hanem az, hogy kié vagyok). Majd felsoroltam mind a hagyományos, mind a kreatív lehetőségeket, ahogyan Isten országában teljesíteni lehet az igényeket. Három feministát különösen sértett, hogy a hetvenegynéhány munkalehetőség között megemlítettem a dadust. Arisztotelész azonban Nagy Sándor mellett a "dada" szerepét töltötte be! Ezek a nők vevők lettek a világ értékeire, és készek voltak harcolni a számítógépes programozásban szerzett tíz éves tapasztalataikért. Azt mondták, hogy előadásom jobban megalázta őket, mint bármelyik férfi előadása.
A teológia Isten tudományát jelenti, de ha egy tudományágban elért fokozat olyan helyzetet teremt az életben, amely a szolgai formát "méltóságunkon alulivá" teszi (három nő úgy érezte, hogy megalázták) valami nagyon félresiklott. "A szolga nem nagyobb az ő Uránál, sem a követ nem nagyobb annál, aki azt küldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket" (János 13:16-17).
Boldogság - ne foglalkozzunk a feladat "rangjával". A tanítványokat lefoglalták az apró-cseprő versengések és az olyan kérdések, hogy ki a nagyobb. "Tudván Jézus, hogy az Atya mindent hatalmába adott neki, és hogy ő Istentől jött és az Istenhez megy" (János 13:3), kezébe vette, megmosta, és egy kendővel megszárította mind a tizenkettő poros, kérges lábát. Az tette boldoggá, ha Atyja akaratát tehette, de azokra a darabos férfiakra a megrázkódtatás erejével hatott. Azt hiszem, eszükbe sem jutott, hogy a lábmosás az Atya akarata lehet, bár az elvet korábban már hallották. El tudom képzelni, milyen döbbenet ült ki az arcukra. Nem halljuk-e Péter hangját, amikor így szól: "Uram, te mosod-é meg az én lábaimat?" (Jn 13:6).
Az értékek manapság nagyon könnyen változnak. A Time magazin 1988. november 7-i számában egy ember bizonyságtételét tette közzé, aki a világ mércéje szerint a siker csúcsára ért. Eugene O'Neill drámaíróról van szó, és ha a siker teszi boldoggá az embereket, a világ legboldogabb emberének kellett volna lennie. Mégis úgy beszélt, mint a legszerencsétlenebb:
"Elegem van az átkozott színházból... a játék a gyertyát sem éri meg. Ha bármilyen igazi szellemi kielégülést kapnék a színházban elért sikerből, még talán kárpótolna. De nem kapok. Szellemileg a siker éppen olyan lapos, mint a kudarc. A Szerelmem, Elektra kritikusoknál elért páratlan sikere után majdnem egy hétig ágyban feküdtem, mert levert a lábamról a sötét kétségbeesés és az idegi kimerültség."
Hasonlítsuk össze O'Neill szavait Jézuséval: "Ha egyszer megértettük a feladatokat, boldogságunkat abban találjuk, hogy meg is cselekedjük." Mi, földhöz kötött halandók nehezen értjük meg. Könnyen elkábítanak az ideig-óráig tartó jutalmak, a beteljesülés rövid életű ígéretei. Minél ragyogóbb kilátásokat kínál a világ, annál sötétebbek lesznek Isten országának elvei, amelyben mint Janet Erskine Stuart mondta, "az alázat és a szolgálat a nagyság egyetlen megnyilvánulása és mértéke".

Elisabeth Elliot
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Alkalmazás
  2017-08-06 18:27:33, vasárnap
 
  III.Alkalmazás

Jelenések 5,5-6: És egy a Vének közül monda nékem: Ne sírj: ímé győzött a Júda nemzetségéből való oroszlán, Dávid gyökere, hogy felnyissa a könyvet és felbontsa annak hét pecsétét. És láték a királyiszék és a négy lelkes állat között és a Vének között egy Bárányt állani, mint egy megölöttet.


Ha úgy döntesz, hogy Krisztust barátoddá fogadod, és beengeded az életedbe, két mérhetetlenül nagy áldással gazdagodsz:
1. Krisztus minden benne egyesülő különféle kiválóságával együtt át fogja adni magát neked, hogy teljes és örök örömben legyen részed. Attól kezdve mindig drága barátjaként tekint majd rád, és hamarosan te is ott leszel, ahol ő van; meglátod dicsőségét, és vele lakozol szabad, meghitt közösségben és végtelen boldogságban.
Mikor a szentek a mennybe jutnak, nem csak az lesz a jutalmuk, hogy megláthatják Krisztust, és szolgálhatnak neki az irgalmas és dicsőséges Úr és Király szolgáiként és alattvalóiként: Krisztus úgy bánik majd velük mint testvéreivel és barátaival. Ezt abból is láthatjuk, ahogy Krisztus tanítványaival bánt itt a földön: bár Uruk, Istenük volt, és nem utasította el - sőt megkövetelte tőlük - a legnagyobb tiszteletet és imádatot, mégsem úgy viselkedett velük, ahogy egy földi uralkodó viselkedne az alattvalóival. Egyáltalán nem volt távolságtartó, hanem a legnagyobb barátsággal és bizalommal érintkezett velük, mint atya a gyermekeivel, vagy mint testvér a testvérrel. Így bánt a tizenkettővel, de Máriával, Mártával és Lázárral is. Tanítványainak megmondta, hogy nem szolgáknak, hanem barátainak hívja őket. Még arról is olvashatunk, hogy az egyik tanítvány a keblére hajolt (Jn 13,23) - egészen biztos, hogy a mennyországban sem fog kevesebb gyengédséggel és fesztelenséggel bánni a tanítványaival. Megdicsőült állapota ellenére sem lesz távolságtartóbb velük szemben - inkább őket is felemeli ebbe a megdicsőült állapotba. Krisztus még tökéletesebbé teszi saját dicsőségét azzal, hogy megosztja szeretett barátaival, dicsőségében megdicsőíti őket, ahogy Atyjának is mondja: ,,És én azt a dicsőséget, a melyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk: én ő bennük, és te én bennem; hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, a miként engem szerettél" (Jn 17,22-23).
Meg kell értenünk, hogy bármennyire is megdicsőült Krisztus, nem önmagáért és egyedüli személyként magasztaltatott fel, hanem népének fejeként. Az ő nevükben, őmiattuk magasztaltatott fel; olyan ő, mint a szüret első gyümölcse, amely az egész szüretet képviseli. Nem azért magasztaltatott fel, hogy távolabb kerüljön tőlük, hanem azért, hogy vele együtt ők is felmagasztaltassanak. A fej megdicsőülése és megbecsültsége miatt nem nő a távolság a fej és a tagok között: a tagok ugyanolyan kapcsolatban és egységben maradnak a fejjel, és részesülnek a fej dicsőségében. Ahelyett, hogy a távolság nőne, az egység válik még szorosabbá és tökéletesebbé. Mikor a hívek a mennybe jutnak, Krisztus hasonlóvá teszi majd őket magához: minthogy az Atyja trónjára ültetett, hívei vele együtt fognak ülni a trónon, és saját mértékükben olyanná válnak, mint ő.
Krisztus mennybemenetelekor azzal vigasztalta tanítványait, hogy egy kis idő elteltével újra eljön, és magával viszi őket, hogy vele lehessenek. Hogy is feltételezhetnénk hát, hogy mikor a tanítványok bejutottak a mennyországba, akkor távolságtartóbb volt velük szemben, mint annak előtte! Nem, egész biztosan baráti öleléssel köszöntette őket, bevezette őket közös Atyjuk hajlékába, és megosztotta velük dicsőségét. Arra hívja barátait, akik e világban együtt voltak vele, és osztoztak vele a gondokban és nehézségekben, hogy most pihenjenek meg vele együtt, és dicsőségében is osztozzanak. Kézen fogta és bevezette őket lakhelyére, megmutatta nekik teljes dicsőségét, úgy, ahogy a Jn 17,24-ben olvasható imájában előrevetítette: ,,Atyám, a kiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, a melyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt." Élő vizek forrásaihoz vezette őket, és megosztotta velük örömeit, ahogy azt két verssel korábban olvashatjuk: ,,ők az én örömemet teljesen bírják ő magukban" (Jn 17,13). Asztalához ültette őket a mennyei királyságban, megkínálta ételéből és italából, betartva a Lk 22,30-ban elhangzott ígéretét. Az asztalához vezette őket, és ahogy azt az úrvacsora szereztetésekor előre megmondta, új bort ivott velük az ő Atyjának országában (Mt 26,29).
Bizony, a szentek több szempontból is még meghittebben és szabadabban érintkezhetnek Krisztussal, mint a földön a tanítványok. Ugyanis az az éltető egység, ami a földön csak nagyon tökéletlenül valósulhat meg, a mennyben tökéletessé válik. Míg a szentek ebben a világban vannak, a bűn és sötétség súlyos maradványai elválasztják vagy elidegenítik őket Krisztustól; de ezek a mennyben maradéktalanul eltűnnek. Még nem jött el a teljes megismerés és a szeretet csodálatos megnyilvánulásainak ideje - ezt Krisztus nem e világra tervezte, ami kiderül abból, amit Mária Magdolnának mond, mikor az feltámadása után megpillantja és meg akarja ölelni: ,,Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz" (Jn 20,17).
Mikor a szentek meglátják a mennyben Krisztus dicsőségét és felmagasztaltatását, szívük valóban még nagyobb imádattal és hódolattal teljes tisztelettel telik majd meg, de nem félelemmel, ami elválasztaná őket tőle: inkább még nagyobb lesz az örömük és meglepődésük, mikor megtapasztalják, hogy Krisztus önmagát lealacsonyítva milyen meghitt kapcsolatba hívja őket, mennyire szabadon és fenntartások nélkül érintkezik velük. Ha Krisztust barátunkká fogadjuk és beengedjük az életünkbe, a túlvilágon ennek megfelelő fogadtatásban részesülünk, és nem lesz semmi, ami megakadályozhatná, hogy teljesen az övéi legyünk, és legmélyebb vágyaink maradéktalanul beteljesedjenek. Minden erőnkkel azon lehetünk, hogy e szent élvezetek iránti lelki vonzódásunkat kielégítsük. Krisztus pedig hívni fog, ahogy az Énekek Énekében: ,,Egyetek barátim, igyatok, és részegedjetek meg, szerelmesim!" (Én 5,1). És így vigadunk az örökkévalóságig! Ez a boldogság sosem ér véget, teljesen háborítatlanul és megszakítás nélkül élvezhetjük!
2. Azzal, hogy eggyé válsz Krisztussal, még nagyszerűbb egységbe kerülsz az Atyaistennel, és örömöd még inkább kiteljesedik benne. A szentek ezért kerülhetnek közelebbi kapcsolatba Istennel: magasabb szinten lesznek Isten gyermekeivé, mint amúgy lehetséges lenne. Hisz Isten egyszülött Fiának tagjaiként tulajdonképpen részesei a Fiú és az Atya kapcsolatának. Nem csupán az újjászületés által lesznek Isten fiaivá, hanem az örök Fiú fiúságával való egyfajta közösségük által is. Erre világít rá a Gal 4,4-6: ,,Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, a ki asszonytól lett, a ki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot, minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ő Fiának Lelkét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba Atya!" Az egyház Isten leánya, nem csak azért, mert Igéje és Lelke hívta életre, hanem azért is, mert az örök Fiú hitvese.
A Fiú tagjaiként így részesülünk saját mértékünk szerint az Atya Fiú iránti szeretetéből és bizalmából. Jn 17,23: ,,Én ő bennük, és te én bennem: hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, a miként engem szerettél." Ugyanitt a 16,27-ben: ,,Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentől jöttem ki."
Tehát saját befogadóképességünknek megfelelően részesülhetünk a Fiú öröméből az Atyában, és az ő örömét teljesen bírhatjuk magunkban (Jn 17,13). Ezáltal jóval magasabb szinten, meghittebben és teljesebben lehet örömünk az Atyában, mint e nélkül. A Fiú és az Atya ugyanis kétségkívül mérhetetlenül meghitt kapcsolatban áll, amit jól kifejez az, hogy Jézus az Atya kebelén nyugszik. Azzal, hogy Krisztus szentjei őbenne vannak, e kapcsolat részeseivé válnak saját mértéküknek és módjuknak megfelelően, és részesülnek az áldásaiból.
A megváltás műve így rendeltetett: hogy általa egy sokkal magasztosabb egységbe kerüljünk Istennel, és örömünk is magasztosabb legyen benne - Atyában és Fiúban egyaránt. Tehát még egyszer, egy isteni személlyel egységben, az ő tagjaiként sokkal bensőségesebb egységbe és összeköttetésbe kerülhetünk a kizárólag isteni természetű Atyaistennel, mint bármi más módon. Krisztus azáltal, hogy isteni személyként magára vette természetünket, átszelte a köztünk lévő végtelen távolságot és magasságbeli különbséget, és közel került hozzánk, ezért teljes örömünk lehet benne. Másrészről pedig mi, akik Krisztus isteni személyével egyesültünk, a végtelen távolságot áthidalva vele együtt felemelkedünk az Atyához, és így őbenne is teljes örömünk lehet.
Ez volt Krisztus szándéka: hogy ő és Atyja eggyé válhasson népével. Jn 17, 21-23: ,,Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. És én azt a dicsőséget, a melyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk: én ő bennük, és te én bennem: hogy tökéletesen eggyé legyenek". Krisztus volt az, aki mindezt véghezvitte: azokat, akiket Atyja neki adott, bevitte Isten országába, hogy az Atyja és népe egy közösség, egy család legyen; hogy az egyház is a Szentháromság áldott közösségének részese legyen.

Jonathan Edwards
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Alkalmazás
  2017-08-04 22:52:32, péntek
 
  III. Alkalmazás


Jelenések 5,5-6: És egy a Vének közül monda nékem: Ne sírj: ímé győzött a Júda nemzetségéből való oroszlán, Dávid gyökere, hogy felnyissa a könyvet és felbontsa annak hét pecsétét. És láték a királyiszék és a négy lelkes állat között és a Vének között egy Bárányt állani, mint egy megölöttet.


III. Engedd, hogy az elmondottak megérjenek benned, és arra buzdítsanak, hogy szeresd az Úr Jézus Krisztust, fogadd barátoddá és életed részévé! Mivel Krisztus személyében oly csodálatos módon ötvöződnek az eltérő kiválóságok, minden megvan benne, ami méltóvá teszi szeretetedre és arra, hogy őt válaszd; minden, amivel megnyerhet és elkötelezhet téged. Minden, amit barátjától elvár vagy elvárhatna az ember, megvan Krisztusban, mégpedig a kívánható legnagyobb mértékben.
Barátodnak választanál egy igen magas rangú személyt? Az emberek előszeretettel választanak maguknál jóval magasabb rangú barátokat, mert megtisztelve érzik magukat az ilyen barátságok által. Milyen port kavarna hát az, ha egy hatalmas és kiváló herceg egy alacsony rangú leányt ajándékozna meg szeretetével! Krisztus márpedig végtelenül felsőbbrendű, mint te, vagy a föld fejedelmei, hisz ő az uraknak Ura. Egy ilyen tiszteletre méltó személy kínálja fel neked legdrágább és legszorosabb barátságát.
És nem olyan barátra vágynál, aki nemcsak hatalmas, hanem jó is? Krisztusban összetalálkozik a végtelen hatalom és a végtelen jóság, és benne erősítik és ragyogóbbá teszik egymást. Egyrészt hatalmassága kedvessé vált jósága miatt. Minél hatalmasabb valaki, aki híján van a jóságnak, annál gonoszabb lesz. Amikor azonban a nagyság végtelen jósággal párosul, dicsőséges és imádatra méltó nagyság születik. Másrészről pedig a nagyság még ragyogóbbá teszi a végtelen jóságot. Hisz egy magas rangú és beosztású, de ennek ellenére igen megértő és tehetséges személyt jogosan becsülnek többre, mint alacsonyabb rendű és jelentéktelenebb társát, aki ugyanolyan kedves és jóindulatú. A jóság valóban mindenkiben csodálatra méltó erény. A jóság maga a szépség és kiválóság, és mindenkit, akiben megvan, csodálatra méltóvá teszi; mégis akkor a leginkább csodálatra méltó, amikor nagysággal párosul. Egy nagyméretű, kiváló minőségű aranyat tartalmazó rög sokkal értékesebb és drágább, mint egy kisebb rög, amelyben ugyanolyan jó minőségű arany található. Milyen csodálatos látni, hogy a hatalmas Teremtő, az ég és föld mindenható Ura telve van megalázkodással, gyengéd irgalommal és kegyelemmel a szerencsétlenek és méltatlanok iránt! Mindenható ereje, végtelen méltósága és önállósága még meglepőbbé teszi mérhetetlen szeretetét és kegyelmét. Milyen csodálatos ahogy megalázkodása és könyörületessége miatt máskülönben csupán félelmet keltő méltósága, ereje és hatalma megnyugtató és vonzó tulajdonságokká válnak! Nem vágynál arra, hogy barátod magas rangú és megbecsültsége ellenére is ennyire leereszkedő és kegyes legyen és ezáltal a rangbeli különbségből adódó akadályokat elhengerítve lehetővé tegye azt, hogy szabadon élvezhesd a barátságát? - És nem választanál szívesebben olyan barátot, aki azon túl, hogy kegyelme és leereszkedése által enyhíti és megédesíti végtelen nagyságát és méltóságát, még közel is kerül hozzád? Barátodul fogadnál valakit, aki sokkal felsőbbrendű nálad, mégis olyan, mintha egyenrangú lenne veled? Bár az emberek előszeretettel állnak szoros és mély barátságban a rangban felettük állókkal, de egyben vágynak arra is, hogy ezzel a baráttal meg tudják osztani mindennapi életüket és nehézségeiket. Krisztus ilyen barát. Bár ő a mindenható Isten, mégis egyenrangúvá tette magát veled. emberré vált, hogy ne csupán Urad, hanem testvéred is legyen, és neked, földi féregnek illőbb társaddá váljon. Ez volt Krisztus egyik célja azzal, hogy magára vette emberi természetünket: közelebbi kapcsolatot akart kialakítani népével, mint amit mérhetetlenül felsőbbrendű isteni természete megenged. Ezért vágyott az egyház Krisztus megtestesülésére: ,,Vajha lennél nékem én atyámfia, ki az én anyámnak emlőjét szopta, hogy téged kívül találván megcsókolnálak; még sem útálnának meg engem" (Én 8,1). Isten egyik célja az evangéliumban az, hogy mi osztatlan figyelmet szenteljünk neki, minden lehetséges módon lekösse a figyelmünket, és bármilyen természetes vágy ébred is a lelkünkben, mindenképp ő álljon a középpontjában: hogy Isten legyen minden mindenben. Az embernek azonban nem csupán az a veleszületett vágya, hogy egy mindenható Urat és Felséget imádhasson, hanem az is, hogy barátként megbízhasson valakiben; találjon valakit, akit szerethet, akiben örömét lelheti, és akivel úgy beszélhet, mint egy igazi társsal. Erény és szentség nem olthatja ki, nem gyengítheti le ezt a velünk született vágyat. Isten azonban úgy gondolta ki a megváltás művét, hogy e vágyat isteni személy is kielégítheti. Ezért jött le közénk egy isteni lény, aki felvette emberi természetünket, eggyé lett közülünk, és testvérünknek, barátunknak és társunknak nevezi magát. ,,Atyámfiaiért és barátaimért hadd mondhassam: béke veled!" (Zsolt 122,8).
Ez a hatalmas és nagyszerű barát nem csupán végtelenül megalázkodó és irgalmas, ráadásul még emberi természetedet is magára vette és emberré lett - nem elég ösztönzés és bátorítás ez arra, hogy szabadon odafordulj hozzá? Még inkább felbátorítana és meggyőzne, ha ez a valaki emberként mérhetetlenül szelíd és alázatos lenne? Hisz Krisztus épp ilyen! Nemcsak hogy emberré lett érted, hanem ő a legszelídebb és legalázatosabb ember, e két erény legtökéletesebb példája, aki valaha élt vagy élni fog. Mindezen felül az összes emberi kiválóság a lehető legtökéletesebb formájában van jelen benne. Tény azonban, hogy ezek valójában nem adnak hozzá az isteni kiválóságaihoz. Megtestesülése óta Krisztus nem rendelkezik több kiválósággal, mint azelőtt, ugyanis az isteni kiválóság végtelen, hozzátenni képtelenség. Emberi kiválóságai mégis láthatóvá teszik számunkra, véges halandók számára Krisztus isteni dicsőségét és szépségét, és ösztönöznek arra, hogy még inkább megbecsüljük és szeressük őt. Emberi kiválóságai csupán tükörképei és kifejeződései az isteni kiválóságoknak. Bár e tükörképek fénye közel sem tudja visszaadni az isteni fényforrás közvetlen ragyogását, mégis alkalmasak arra, hogy vonzóvá és láthatóvá tegyék azt. Krisztus dicsősége emberi minőségében olyan kiválóságokon keresztül válik láthatóvá, amelyek a sajátjaink, amelyek emberi szokásokban és viselkedésmódokban nyilvánulnak meg, épp ezért különösen alkalmasak arra, hogy kivívják elismerésünket és szeretetünket. Krisztus isteni mértékben megnyilvánuló dicsősége sokkalta ragyogóbb és szemkápráztatóbb, és meghaladja értelmünk és érzékszerveink korlátait. De azáltal, hogy Krisztus emberi kiválóságain fénylik keresztül, korlátozott értelmünkkel jobban fel tudjuk fogni, alkalmazkodik a mi természetünkhöz és viselkedésmódunkhoz, ugyanakkor megőrzi az isteni szépség képét és az isteni kiválóság ízét. Minthogy pedig Krisztusban egyszerre vannak meg az isteni és emberi kiválóságok, benne egymást hangsúlyozzák, egyik a másikra irányítja a figyelmet. Krisztus isteni magasztosságát és szentségét jobban szívünkbe tudjuk zárni amiatt, hogy tudjuk: olyasvalaki tulajdonságai ezek, aki felvette természetünket, eggyé lett közülünk és testvérünkké vált, és nincs, aki nála szelídebb és alázatosabb lenne. Felbátorodva tekinthetünk ezekre az isteni kiválóságokra, bármily nagyszerűek és fenségesek is, hisz már közelről érintenek minket, és szabadon élvezhetjük áldásaikat. Másrészről pedig mennyivel meglepőbbnek és csodálatosabbnak tűnik Krisztus szelídsége, alázatossága, engedelmessége, belenyugvása és többi emberi kiválósága, ha meggondoljuk, hogy nem kisebb személyről, mint az örökkévaló Isten Fiáról, ég és föld Uráról van szó! (folyt. köv.)

Jonathan Edwards
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Alkalmazás
  2017-07-31 16:12:56, hétfő
 
  III. Alkalmazás


Jelenések 5,5-6: És egy a Vének közül monda nékem: Ne sírj: ímé győzött a Júda nemzetségéből való oroszlán, Dávid gyökere, hogy felnyissa a könyvet és felbontsa annak hét pecsétét. És láték a királyiszék és a négy lelkes állat között és a Vének között egy Bárányt állani, mint egy megölöttet.


II. Most pedig hadd szóljak a szegény, terhek alatt roskadozó, bajba jutott lélekhez.
2. Még két dologra hívnám fel különösen a figyelmedet, melyek arra buzdíthatnak, hogy elfogadd Krisztust Megváltódnak.
(1.) Mennyire Isten Bárányaként mutatkozik meg Krisztus mikor arra hív téged, hogy odamenj hozzá és bízz benne! Időről időre milyen mérhetetlen kedvességgel és kegyelemmel hív és vár minket, ahogy a Péld 8,4-ben is: ,,Tinéktek kiáltok, férfiak; és az én szóm az emberek fiaihoz van!" Ahogy az Ézs 55 első három versében: ,,Oh mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek, jertek, vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort és tejet." Milyen kegyesen hív minden szomjúhozót, meghívását újra és újra elismételve: ,,jertek e vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek, jertek"! Vedd észre, milyen fejedelmi vendégséget kínál fel neked - ,,vegyetek [...] bort és tejet"! Minthogy ingyen van, szegénységed nem lehet kifogás. ,,Kiknek nincs pénzetek [...] jertek, vegyetek pénz nélkül és ingyen"! Nagy jóakaratában milyen találó és erős érveket használ, hogy meggyőzzön! ,,Miért adtok pénzt azért, a mi nem kenyér, és gyűjtött kincseket azért, a mi meg nem elégíthet? Hallgassatok, hallgassatok reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék lelketek kövérségben." Más szavakkal kifejezve: teljességgel szükségtelen továbbra is abban a reményben fáradoznotok és munkálkodnotok, hogy a világban vagy saját erényességetekben békére leljetek: nem ez szolgálja az érdekeiteket! én bőségesen gondoskodom rólatok, megadom nektek, ami igazán jó, ami kielégíti a vágyaitokat, értelmet ad az életeteknek, és mindig rendelkezésetekre áll - ne félj hát! Ha hozzám fordulsz, én nem nyugszom, amíg minden szükséged be nem töltöm, és boldog teremtménnyé nem teszlek. A harmadik versben ígéretet is tesz erre: ,,Hajtsátok ide füleiteket és jertek hozzám; hallgassatok, hogy éljen lelketek, és szerzek veletek örök szövetséget, Dávid iránt való változhatatlan kegyelmességem szerint." Ugyanígy a Példabeszédek 9. fejezete elején is milyen kedvesen és kegyelmesen hív minket! ,,Ki tudatlan? térjen ide" - lehetsz bármilyen szegény, egyszerű és tudatlan teremtmény, ő szívesen lát. A következő igében pedig Krisztus feltárja, mit készített számodra: ,,Jöjjetek, éljetek az én étkemmel, és igyatok a borból, melyet töltöttem." Szűkölködő, kiéhezett állapotban vagy, és nincs, mi táplálná éhező lelkedet; kerestél valamit, de mégis nincstelen maradtál. Halld meg Krisztus szavát, aki arra hív, hogy élj az ő étkével, és igyál a borból, melyet ő töltött! A Mt 11,28-30-ban is mennyire bárány mivoltában nyilvánul meg Krisztus: ,,Jöjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű." Te szegény, bajba jutott lélek! Bárki is légy, tudd, hogy Krisztus rólad is beszél, mikor a megfáradtakat és megterhelteket hívja! Újra és újra ígéretet tesz arra, hogy nála nyugalmat találsz! A 28. versben ezt ígéri: ,,én megnyugosztlak titeket". A 29. versben hasonlóképpen: ,,nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek". Ez az, amire vágysz. Ez az, amit oly régóta hiába keresel. Milyen édes nyugalom töltene el, ha elnyerhetnéd! Térj meg Krisztushoz, és elnyerheted. Halld meg, ahogy Krisztus bárányként mutatja be magát, csak hogy bátorítson téged! Félnél odamenni ahhoz, aki azt mondja magáról: szelíd vagyok és alázatos szívű? A Jel 3,20-ban is elhangzik az ígéret: ,,Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem." Krisztus leereszkedik hozzád annyira, hogy nem csak magához hív, hanem ő maga jön hozzád. Ajtód előtt áll és zörget. Megtehetné, hogy pribékekkel elfogat mint lázadót és aljas gonosztevőt, de ehelyett maga jön az ajtódhoz, kopogtat, és várja, hogy barátodként és Megváltódként házadba fogadd. Nem elég, hogy zörget - türelmesen vár, míg te hátat fordítasz neki, és elutasítod. Sőt, ígéretet tesz arra vonatkozóan milyen megtiszteltetésben fog részesíteni, ha bebocsátod őt: veled vacsorál, és te ővele. És megint a Jelenések könyvéből idézek (Jel 22,16-17): ,,Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag. És a Lélek és a menyasszony ezt mondják: Jövel! És a ki hallja, ezt mondja: Jövel! És a ki szomjúhozik, jöjjön el; és a ki akarja, vegye az élet vizét ingyen." Milyen csodálatosan mutatja be Krisztus saját megnyerő szépségét! És hogy még inkább bátorítson arra, hogy odamenj hozzá, tolmácsolja saját meghívásán kívül a Lélek és a menyasszony hívó szavait is! És hív mindenkit, aki hajlandó rá, hogy vegye ,,az élet vizét ingyen" - hihetetlen értéke ellenére ingyen ajándékként fogadja el az élet vizét.
(2.) Ha megtérsz Krisztushoz, ő hatalmas és fejedelmi Oroszlánként védelmez majd. Minden oroszlánhoz méltó kiválóságát a te védelmed és biztonságod szolgálatába fogja állítani, hogy dicsőséget szerezzen neked; oroszlánként harcol majd ellenségeiddel szemben. Aki téged megérint vagy megsért, magára vonja az ő haragját - hisz egy oroszlánnal húz ujjat. Amíg ezt az oroszlánt le nem győzik, téged sem tudnak elpusztítani vagy megsebesíteni. Csak akkor tudnák meggátolni a boldogságodat, ha erősebbek lennének nála. Ézs 31,4: ,,Mert így szólott az Úr hozzám: A mint mormol az oroszlán és az oroszlánkölyök zsákmánya mellett, a mely ellen összehívatnak a pásztorok sereggel, és szavoktól ő meg nem retten, és meg nem ijed sokaságuktól: így száll alá a seregek Ura, hogy hadakozzék a Sion hegyén és halmán!" (folyt. köv.)

Jonathan Edwards
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
     1/36 oldal   Bejegyzések száma: 358 
2017.07 2017. Augusztus 2017.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 15 db bejegyzés
e hónap: 186 db bejegyzés
e év: 4873 db bejegyzés
Összes: 8715 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1728
  • e Hét: 11642
  • e Hónap: 30048
  • e Év: 333779
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.