Belépés
suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!! Suzy Mama
1901.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 74 
A Varázsolás
  2021-02-28 15:59:08, vasárnap
 
 
Annuska néniről mindig azt gondoltam, hogy több, mint 100 éves. Aprócska kis öregasszony volt, örökké fekete ruhában járt, csak a kendője volt néha barna, de a legtöbbször az is fekete. A mély ráncaitól nem is lehetett kivenni az arcvonásait, csak a kék szeme világított különös vidámsággal a kendő alól. Nagyanyám egyik szomszédasszonya volt a sok közül, a mama ugyanis öt-nyolc ház távolságban tartotta a jószomszédi viszonyt, jobbról,balról és szemből is. Nyári délutánokon nagy társasági élet zajlott az utcai padon, kisszékeken, sámlikon. Hímzéssel egybekötött pletykálás és sztorizás, amelyeken 11 éves koromtól kötelezően részt kellett vennem.
-Sűrűbbet őccsél kislyányom, jófajta legényeknek nem köll olyan lyány, akinek lifeg a cérnája - mondja nekem - tanújad meg, mer úgy jársz, mint a Piri, aki csak varázsolással tudott embert szerezni.
-Meséjjed el Annuska hogy is vót a, tanujja csak- mondják neki, s Annuska néni bele is kezd. Nyaranta legalább kétszer elmesélte, hogy nevelődjek.
-Ez még a tanyavilágba vót, nem vótak akkor még olyan úrihuncutságok mint mainap, hogy kenyérbót meg ábéce.
Piri jó nagy darab bögyös lány vót, fara meg olyan, mint a fuvaroslónak, de az arca az szép vót. A haja meg fonva, mint a szekérrúd olyan vastag.
Tanyaszomszédok vótak a Jóskával, na őbelé szerelmesedett ez a lyány olynagyon. Nohát Jóskánál sutább szerzetet nem adott még a jóisten a fődre, mióta elválasztotta a sötétséget a világosságtú. Merhogy ő is akarta ám a Pirit, de nem tutta sehogy se ráigazítani a lábát a házasodás göröngyös útjára.
Aztán hiába is vót dógos legény, a lyányok csak kinevették, mer az annya megcsodált egy szamarat amikor viselős vót, oszt olyan fülei lettek szegénynek, mint két jóforma kenyérlángos. A haja kesze-kusza seszínű, ráadásnak olyan sovány vót, nem vót nála girhesebb a vármegyébe, azt mondom.
Nem köllött ő más lyánynak csak a Pirinek, aki minden évbe várta a mátkaságot, de az csak nem következett el.
Ezér osztán a vénasszonyok tanácsolására mindenféle bűbájjal próbálgatta kicsikarni az egybekelést.
Beszéltek mindenfélit, szárított kőrisbogarat törte össze, azt etette meg Jóskával, vót, hogy a saját izzadtságát sütötte a néki szánt pogácsába, de még a lábnyomát is fölszedte a porbul, hogy az ágylábához madzagolja egy tarsolyba, oszt ezzel fogja meg örökbe. Azt mondták akkoriba, hogy a Jóska lajbiját is csak a Piri hajaszála tartotta egybe, vagy két maréknyit belevarrt meg rátekert varázsolásbul. Legény annyi bűbájnak nem vót még kitéve a Magasságos ege alatt, mint az a szerencsétlen Jóska.
De hiába várta, csűrte a dógot, a rezultátum elmaradt s ő meg már a 19 évet ütötte. Úgy hitte örökbe vénlányság lesz a jussa. Akkor találkozott egy vándorárússal, akivel jól kibeszélte a legfontosabb asszonyi dógait, s az olyan mágiát mondott neki, hogy az biztos volt, mint az égi paradicsom kapujába Szent Péter.
Úgy szólt a mondás, - és eztet jó jegyezzed meg kislyányom, mert ez tényleg hat - hogy holdfényes északán, amikor egy felhőbodor sincs az égen, és csak a telihold kerek képe világít, le köll vetkezni csupáréra, osztan úgy, ahogy az úristen erre a sárgolyóra lökött, anyaszült meztelen háromszor körbe köll futni a tanyát. Harmadjára az ablakon be köll nézni, oszt ott lesz a legény a házba, s meg is ejti a lyánykérést izibe.
Igen bízott a Piri a sikerbe, mer úgy vót vele, hogy aki zörget annak eccer csak megnyittatik, s almafa virágzáskor el is jött a napja az újabb cselnek. Telihold vót, ő meg levetkezett s úgy, anyaszült meztelenül futkosni kezdett a ház körül.
Közbe a Jóska éppen a fialóskoca mellől jön, s ahogy átnéz a szomszéd tanyára láttya, hogy egy hófehér szellem ólálkodik, libeg ide oda a tanya körül. Na nem is kellett neki több, megragadja a moslékkeverő kanalat, s uccu neki rohanvást megyen megmenteni a szívbéli szeretőjit. Be is huzóckodott a tanyaház sarkába a falhoz, s ott várta,hogy felbukkanjon a kísértet.
No az föl is bukkant és Jóska kettő olyat húzott a hátára, hogy gondóni se gondóták vóna, akik csúfot űztek a soványságábul. Hiába palintázott a lábaszára minden csizmában, a szerelemtű oly erős lett mint a legerősebb bika.
Már harmaccor akar lecsapni a lidércre, amikor az óbégatásábul kihallja, hogy akit üt az bizony Piri, aki az életéért könyörög, mer azt hitte, valami nádibetyárok támadták meg az északába.
Gondolhassátok, vót ám kavarodás, de a végére minden jó lett, s a telihold lett tanúja, hogy egy jó kis lazsnakolás után Jóska végre megkérte feleségnek a Pirit.
Akárhogyis de bevált a varázsolás!
-Jaj de szípen tud mesélni ángyika, osztan együtt maradtak é? - kérdezi az egyik asszony
-Egybemaradtak, hát hogyne maradtak vóna, mer amit az Úr egybeakaszt aztat ember szét nem szedi.
Hála a jó égnek, nem kellett babonás trükkökhöz folyamodnom, hogy férjhez menjek, de hátha valakinek még jól jön ez a tudás:)
Pónya-Papp Andrea
 
 
0 komment , kategória:  mások tollából  
SZERETET - SZERELEM - HÁZASSÁG ! (Tanmese nemcsak férfiaknak
  2018-04-03 14:23:18, kedd
 
  SZERETET - SZERELEM - HÁZASSÁG ! (Tanmese nemcsak férfiaknak! )

Férfi: Hol rontottam el Mester?
Mester: Mindenhol fiam!

F: Az hogy lehet, úgy érted mindent rosszul csináltam?! Az nem lehet, én megtettem mindent.
M: Nem fiam, Te tettél, de épp A "MINDENT" nem tetted meg!

F: Hogy érted ezt?
M: Anyát akartál, fiam, s megkaptad! Mondd mit jelent szerinted az, hogy "anya"?

F: Hát, aki elvégzi a háztartást, ellátja a gyerekeket meg... ilyesmi.
M:Hát ez az látod, nem ezt jelenti!! A nőt jelenti fiam aki szerelmével táplálja a családot!! De a tüzet nem csak őrizni, de táplálni is kell! S Te nem törődtél a Fényével!

F: Na, de mi lett a szerelmével??
M: Megölted!
F: ÉÉÉN? Én öltem meg? Az nem lehet, én szerettem!!

M: Valóban? Akár egy háztartási gépet!!! S pont úgyis birtokoltad! Gondolod egy házassághoz elég ez?
F: Na, de hol hibáztam, Mester?

M: Megfeledkeztél róla fiam, hogy ott él benne a LÉLEK ! Mert a nő szerelme a lelkéből fakad!Három kör egymás körül:
Lány, a belső kör, nő a középső, s anya a legkülső.Te csak az anyát szeretted, de közben megfeledkeztél a nőről!! S egyáltalán nem érdekelt a benne élő lány, a tiszta gyermek!
Te voltál az ő tükre, de Te önmagaddal voltál elfoglalva, ahelyett hogy ővele foglalkoztál volna!! Neked csak az anya kellett, de nő nélkül nincsen anya, s ha elhal a gyermek, kihuny a szerelem tüze! Magára hagytad, elfordultál tőle, s lassan halkul, elsorvadt a lángja, a Fénye!!!
F: De mit tegyek most Mester?

M: FIGYELJ és tanulj tőle!!
F: ÉN tanuljak tőle? Dehát én vagyok az erő, mit tanulhatnék egy gyenge nőtől?
M: Ezt fiam. Gyengédséget! Mert ez az Ő ereje. A szíve! Messze felül van ez a Te erődön!

F: De hogyan tehetném ezt Mester?
M: Mondtam már! Figyelj! Figyeld és csendesedj el!! Kérdezd és hallgasd! Ne Te legyél a fontos, hanem ő! Ismerd meg. Nem csak kívül, belül is! Mire vágyik mit kíván, mit szeret!! S hagyd el a kifogásaid!

F: Na, de Mester én nem fogom feladni önmagamat!!
M: Akkor bizony elvesztél fiam. Mert ő a Te Forrásod, Ő az aki téged táplál, s őnélküle Te csak félember vagy!! Persze kereshetsz másikat, de amíg meg nem érted, el nem fogadod minden nőben él a lélek, csak egy üres tükör maradsz!! Tehát Te döntöd el megtöltöd-e tükrödet a Tűz fényével, vagy csak nyers erődben fürdeted magad! Engedd meg, hogy Megmutassa magát Szeresd, óvd, és öleld, hogy biztonságban érezze magát, s akkor megnyitja majd neked fiam, a Gyönyör kapuját!!
Mert a nő a tudás, a bölcsesség forrása, s tudatása azért adatott hogy tápláljon, s erőssé tegyen Téged, ha Te befogadod. De a forrást óvni és táplálni kell, tükrözni, mert elapad! S ő felemel Téged, fiam azért hogy Te is emelhesd őt!! Így működik! Koronázd meg a nőt, hogy királya lehess!! S óvd mint a legbecsesebb ékszert, mert Ő a Te igazi kincsed!! S nélküle erőd tán lesz, de elsorvad a szíved!!

F: KÖSZÖNÖM, MESTER !

Tehát EZ A MINDEN, A LELKE és A FORRÁSA a párkapcsolatunknak, a házasságunknak ! Így lesz!

 
 
0 komment , kategória:  mások tollából  
Anyaszív
  2017-07-25 15:30:12, kedd
 
 
Mikor kell elengedni egy gyerek kezét?
Egy anya, míg csak mozdul a keze, védi, óvja gyermekeit, s közülük a leggyengébbel úgy bánik, mintha örökre pátyolgatásra szoruló kiskorú maradna, akiért felelősséggel tartozik élete végéig.
Ildikóval munkakapcsolatban álltunk vagy tizenöt éven keresztül, minden évben legalább négyszer személyesen is találkoztunk, s valahányszor befejeztük hivatalos ügyeinket, beültünk egy kávéra a legközelebbi cukrászdába. Tudtam róla, hogy elvált, egyedül nevelte fel a két lányát, s éjt nappallá téve dolgozott, hogy semmiben se szenvedjenek hiányt, hiszen a volt férje a gyerektartást nem igen fizette.
A lányok leérettségiztek, az idősebb szakmát tanult, a fiatalabb egyetemet végzett, majd mindketten családot alapítottak és anyjuk fellélegzett, hogy teljesítette a kötelezettségeit, immár gondolhat magára is.
Öt évvel ezelőtt megismerkedett a párjával, akivel békés nyugalomban élnek, és amiben csak tudják, segítik a gyerekeket, immár mind a hármat, mert az embernek is van egy harmincöt éves fia.
Ildikó nálam két hónappal korábban ment nyugdíjba, s abban maradtunk, hogy mielőbb találkozunk és kibeszéljük magunkat. A sors azonban másként akarta, mert képtelenek voltunk időpontot egyeztetni. Éppen Anyukámnál voltam, amikor kétségbe esetten keresett, hogy mit tegyen, mert az idősebb lányáék feje fölül az anyós pajtás eladta a lakást, mi lesz a három unokával, és egyáltalán, képzeljem el, a nászasszonya a lakás árán utazgatni akar. Felháborító! A lányáéknak egy hónap alatt el kell hagyniuk a lakást, de nincs pénzük ingatlan vásárlásra, sőt, a bérlésre sem nagyon. Most mit tegyen? A kétszobás lakásába nem tudja befogadni az ötfős családot, hosszú távra semmiképpen.
Keresetlen szavakkal illette a nászasszonyát, aki régen megözvegyült, s egy örökölt lakást a fia családjának átengedett lakhatásra, még tizenöt évvel ezelőtt, azzal, hogy nem kell lakbért fizetniük, csak a rezsit és a társasházi közös költséget.
Vigasztaltam, hogy tulajdonképpen lakottan értékesítették a lakást, szóbeli bérleti szerződés alapján lakják a lányáék, oly módon, hogy a bérleti díj mértéke a közös költség, melyet, ha rendszeresen megfizettek, akkor a bérleti jogviszony fennáll. Konzultáljon ügyvéddel, hogy milyen lehetőségeik vannak.
Néhány nap múlva ismét telefonál, sírós hangon, hogy baj van, mert a fiatalok nem fizették a közös költséget, melynek elmaradt összegét az ingatlanra terhelték. A lányáékat befogadták a kétszobás lakásukba, a bútorokat meg a háztartási eszközöket pedig egy ismerős családi házának melléképületébe szállították.
Most albérletet keresnek, maguknak, mert átengednék Ildikó lakását a fiataloknak, vagy azon is gondolkodnak, hogy a párja kétszáz kilométerre lévő falujában megörökölt parasztházba költöznek, de akkor a férfinek nem lesz munkahelye, és esélye sem arra, hogy a nyugdíjáig hátralévő két évre új munkahelyet találjon, és addig élhetnek Ildikó nem túl magas nyugdíjából.
Számomra egyik megoldás rosszabb, mint a másik, hiszen Ildikó gyakorlatilag ellehetetlenítené magát, miután hatvan évesen elveszítené a hátterét, s mindenképpen kiszolgáltatottá válna, albérlőként is, és a vidékre költözéssel is. Előbbi nem adna hosszú távú végleges megoldást, az utóbbi pedig teljes életmódváltást eredményezne, és az unokáit, gyerekeit jóval ritkábban láthatná.
Ha anyaként felvállalná bármelyiket is, megoldaná ezzel a harmincnyolc éves lánya családi gondjait, aki háromgyerekes anyaként rendszeresen segítségére szorul, s életmódjába szinte beépül a rendszeres nagyszülői segítség?
Kisebbik lánya sem helyesli, hogy anyjuk feladja az otthonát.
Ildikó párja albérletet keres maguknak.
Hallom, amint mobilon beszámol Ildikónak, talált egyet, ötvenötezer plusz rezsiért, igaz, egyszobás, de majd összehúzzák magukat.

Ezt az írást a Tárogató Hangján - kistárogató Baráti közösség oldalán találtam.
Nagyon értékes olvasmány!
 
 
0 komment , kategória:  mások tollából  
Sebek
  2017-04-20 11:40:03, csütörtök
 
  Szeretett volna már túl lenni az egészen...
Fellélegezni, és továbblépni...
De tudta - ez lehetetlen.
Harcolnia kell bármennyire fájdalmas is, kiállnia magáért és a gyerekeiért - akkor is, ha újra meg újra feltépődnek a sebek.
- - A lexikonokat is elviszem... Azokat én vettem...- lépett a könyvespolchoz a férfi határozottan.
- - Felőlem... - vonta meg a vállát a nő, majd fáradtan leroskadt a kanapéra.
- - Remélem, a láthatási időket nem fogod mondvacsinált okokkal meghiúsítani... Nekem is jogom van a gyerekekkel lenni... - tette be sorra a sporttáskába a hatalmas könyveket a férfi.
- - Miért tenném? A tieid is... Bár, ahogy a tárgyaláson viselkedtél - ahogy minden fillérért foggal-körömmel harcoltál - félő volt, hogy az utcára száműzöd őket... - jegyezte meg ironikusan a nő.
A férfi gyűlölettel fordult felé:
- - ÉN dolgoztam meg érte, ÉN izzadtam meg miatta, ÉN túlóráztam, ÉN kerestem meg mindent, amit most itt hagyok Nektek... - most már kiabált.
- - Ja, és TE költötted a nagy részét az asszisztensedre... - jegyezte meg a nő halkan.
Nem volt ideges. Nem sírt - mert már elsírta az összes könnyet, amit a férfi érdemelt. Nem is sajnálta magát, vagy a gyerekeket. Az elmúlt két évben annyi megaláztatáson, annyi gyalázatos hazugságon, annyi parttalan vitán, és emberhez méltatlan veszekedésen volt túl, hogy mára már megkeményedett.
- - Szerelmes lettem... Mondtam már sokszor... Az ember nem tud az érzéseinek parancsolni... Éva olyan más, mint Te, annyira különbözik tőled... Vidám, energikus, alkalmazkodó, derűs, vállalkozó szellemű... - áradozott a férfi könnybe lábadó szemekkel, teljes meggyőződéssel arról, hogy az általa mondottak igazolják csalárdságát.
- - Na, jó! Fejezd be! Szedd össze, amit még el akarsz vinni, és lépj ki az életemből! - emelkedett fel a nő, egyértelmű kézmozdulatot téve az ajtó felé.
A férfi csodálkozva nézett a volt nejére: amikor idejött azt hitte a nő a kimondott válásuk ellenére is - térden állva fog könyörögni neki, hogy maradjon, ne hagyja el...
- - Jól van - megyek... - összeszedte a táskáit, majd odalépett a nőhöz, hogy búcsúzóul még megölelje.
- - Nem képzeled!!! - lépett hátra a nő gúnyosan felkacagva.
- - Rendben. Adj puszit a kicsiknek helyettem is...
Hát elment. Vége. Lezárult egy fejezet.
Szeretett volna már túl lenni az egészen...
Fellélegezni, és továbblépni...
De tudta - ez lehetetlen. Még most túl friss a seb... De minden seb begyógyul egyszer...
eletreceptek.blogspot.hu
 
 
0 komment , kategória:  mások tollából  
Szeretve lenni
  2017-04-20 11:35:00, csütörtök
 
  Csak egyre nőtt és nőtt benne a feszültség... Érezte miként tolul fejébe az összes vér, elborítva agysejtjeit, képtelenné téve őt a tiszta gondolkodásra.
- - Fejezze be! Mondtam már, hogy megcsinálom, csak ne szajkózza ugyanazt folyamatosan! Nekem is csak két kezem van! - ordította magából kikelve, miközben próbálta összeseperni az összes üvegcserepet.
- - Mondtam, hogy ne tedd oda, de TE meg sem hallod, amit mondok... Nem törődsz velem, nem gondoskodsz rólam, csavarogsz egész nap, én meg éhezek-szomjazok, akár meg is halhatnék felőled! - siránkozott az idős asszony, miközben elkeseredetten küzdött azért, hogy felkeljen az ágyából.
- - Persze... Most jöttem haza a gyógyszertárból, feltettem főni a levest, betettem a mosást... Kibírta ezt a félórát nélkülem is nem?!? - nézett rá dohogva a fia.
Évek óta egyedül gondozta az édesanyját, aki egyre betegebb és betegebb, és ezzel együtt nyűgösebb és elviselhetetlenebb lett. Állandóan panaszkodott, egyfolytában ugráltatta, soha nem volt jó neki semmi...
- - Most is csak állsz ott, ahelyett hogy segítenél... Add ide a kekszet, mert a reggelit, amit adtál nem lehetett megenni...
A középkorú férfi elengedte a füle mellett a rosszindulatú megjegyzést, válasz helyett inkább bekapcsolta a tévét.
- - ,,... a férfi agyonverte idős édesanyját, majd magával is végzett" - mondta éppen a műsorvezető - ,,... szomszédjaik szerint kiegyensúlyozott volt az életük, soha nem veszekedtek, hogy mi vezetett tettéhez - nem tudni" - folytatta.
Az idős asszony elborzadva fordult a képernyő felé.
- - Micsoda hálátlan emberek vannak... - méltatlankodott -... hogy képes ilyesmire valaki?
- - Én tudnám a választ... - mormolta az orra alá a férfi.
Az anyja megrettenve nézett rá:
- - Ugye nem azt akarod mondani, hogy...
A fia közbevágott:
- - Ne beszéljen butaságokat! Én soha nem lennék képes ilyesmire...
- - Én, nem akarlak bántani, csak felbosszant a tehetetlenségem - az hogy mindennel rád szorulok, hogy nem vagyok jó semmire, csak púp vagyok a hátadon - szája sírásra görbült, majd zokogni kezdett.

Csak egyre csökkent és csökkent benne a feszültség. Érezte miként tisztul fel benne minden érzés - képessé téve őt a kristálytiszta gondolkodásra - odalépett anyjához, szorosan átölelte, szeretettel simogatva a hátát. Ebben a mozdulatban benne volt minden: félelem, aggodalom, szeretet. Nem akarta őt elveszíteni... Soha... Hisz nélküle nem ért volna semmit az élete.
eletreceptek.blogspot.hu
 
 
0 komment , kategória:  mások tollából  
Törődés
  2017-04-20 11:27:57, csütörtök
 
  Mindenki értette a célzást.
Nem lehetett nem érteni, mert a középkorú nő egyértelműen fogalmazta meg a véleményét.
- - Ezeknek a mai fiataloknak semmi sem szent. Átgázolnak mindenkin, csak hogy előbbre juthassanak.
Nem beszélt hangosan, mégis hallotta a gyógyszertárban mindenki. Az előre törtető fiatal fiú is, aki nagy igyekezetében majdnem átesett egy padlóra tett utazótáskán.
- - Látják: mindenkit megelőzött... Felháborító...- dohogott tovább az asszonyság, miközben igyekezett letörölni az arcán legördülő kövér izzadtságcseppeket.
Halk morajlás volt a válasz.
- - Kérem! Segítsenek! A bejáratnál rosszul lett egy néni - fordult a patikushoz a fiú.
Azonnal út nyílt a tömegben: az idős nő falfehéren támaszkodott az ajtófélnek, levegőért kapkodva - szemeiben rémület ült.
- - Jöjjön! Menjünk az irodába - ott le tud ülni, megmérjük a vérnyomását. - fogta karon az egyik gyógyszerész, és óvatosan a pult mögötti helyiségbe vezette.
- - Na persze! Most már vele foglalkoznak. Én is rosszul érzem magam, mégsem törődik velem senki! - elégedetlenkedett újra a középkorú nő, immár- ki tudja miként került oda - a sor legelején.
- - Mit adhatok? - fordult hozzá az asszisztens erőltetett nyugalommal.
- - Nekem? Egy hidratáló arckrémet... - vette elő a pénztárcáját a nő elégedetten.

Nemhiába! Az ilyen vastag arcbőrt feltétlenül hidratálni kell...
eletreceptek.blogspot.hu
 
 
0 komment , kategória:  mások tollából  
Ő kézzel varrja meg foszló ágyterítőmet
  2016-11-17 15:13:56, csütörtök
 
  Ma reggel hatkor arra keltem, hogy sírok, én meg ezt évente kétszer szoktam, így írnom kell róla.

Félálomban Edinára gondoltam, illetve vele álmodtam. Nem változtatom meg a nevét, és nem fogom rejtélyesen E-nek nevezni a szövegben (ebbe ő is beleegyezett, amikor elküldtem neki a posztot előzetesen).

Edina Amerikában él sok éve, és én minden nap érzem a hiányát. A legjobb barátnőség olyan tinis izé, és attól még modorosabb lesz, ha azt mondom, hogy Edina nem is a legjobb barátnőm, hanem... Leveleinkben testvérkémnek szólítjuk egymást húsz éve, és ez nem egy giccses gesztus.

Hogyan kezdődött?

A nap legnagyobb eseménye az volt, hogy összejött Vickel. A lehető legegyszerűbben történt, mintha a két lány régóta ismerte volna egymást. Semmi különösebbről nem beszéltek. Vic is új lány volt a IV. Henrikben. Kiderült, hogy ugyanabba az osztályba járnak, együtt keresték még az osztálytermet, ahol aztán egymás mellé ültek.
Furcsának tűnhet, hogy felnőttként egy tiniregényből idézek, de pont így történt, és ez sok évre meghatározta az életemet, sőt, az egész életemre hatással volt ez a barátság. Mérce is lett.

♦♦♦

14 éves vagyok, felvesznek olasz nyelvi tagozatra. A házibuli című könyvet olvasom, én is olyan gimis éveket képzelek el, mint amilyen Vicnek volt, vagyis nem kifejezettem a tanulásra gondolok, hanem fiúkra és bulikra, de ezek még elmaradnak egy fél évig, mert csak a jól sikerült félévi bizonyítvány után mehetek el hétvégenként szórakozni. Első nap állunk a folyosón, és nézem leendő osztálytársaimat, ki a legszimpatikusabb. És ekkor megakad a szemem Edinán, aki úgy néz ki, mint egy fotómodell. Magas és vékony, egzotikus vonásai vannak, derékig érő fekete haja. Minden lány fekete szoknyában és fehér blúzban van, ő szűk, fekete rövidnadrágot visel. Én arra gondolok, hogy ez egy belevaló, vagány lány lehet, akivel majd lehet bulikba járni, nekem ez a legfontosabb, (és mennyire nem lesz ennek jelentősége később). Ezért oda megyek hozzá, megszólítom, beszélgetni kezdünk. Én kezdeményezek, én vagyok az extrovertált, és nem sokkal később kiderül, hogy ő intro, de nagyon.

Délután együtt indulunk haza, de előtte beülünk az egyik pizzériába. Sorban állunk, majd amikor már csak egy ember áll előttünk, a belevaló, vagány csaj félénken megkér, hogy kérjem ki neki a pizzát, mert ő nem meri. Én döbbent arcot vágok, ezen a sztorin évek múlva is röhögünk.

Mindketten vidékiek vagyunk, ellenkező irányba megyünk haza, de együtt járunk a 2,40-es buszhoz. 1994 szeptemberétől tizenhárom éven keresztül nem nagyon van olyan nap, hogy ne beszélnénk egymással, és abból is kevés van, amikor nem találkozunk.

Négy évig egymás mellett ülünk a gimnáziumban, csak az angol- és németórákon vagyunk külön. Ő reál, én humán beállítottságú vagyok, Edina súgja le nekem a matek dolgozatokat, én meg magyarból segítek neki fogalmazásokat gyártani. Napközben egymás mellett ülünk, a tanítás után a városban bóklászunk. És jönnek tinikorunk legszebb nyarai, amikor szintén egymásnál lógunk, akár egy hétig is a másik családjánál nyaralunk. Kevés idő telik el, és a szüleink is barátok lesznek. Az enyémek azt mondják, hogy Edinára fogadott lányukként tekintenek, és az ő anyukája is így beszél rólam. Nem tekintenek vendégként ránk, hanem olyan természetes, amikor egymás házában töltjük az időt. Edina elszalad a keresztanyukájához, én addig filmet nézek a nappalijukban, vagy az anyukájával sétálni indulok. Én elalszom délután, ő addig apámmal beszélget. Anyáink rendszeresen telefonon csevegnek, és amikor Olaszországba együtt megyünk két hétre cserediákként, a szüleink még abban is megegyeznek, mennyi zsebpénzt adjanak nekünk.

A rokonság is ismer minket; egyik reggel, amikor másodikosok vagyunk, Edina őrült nagynénje megjelenik a gimiben, és még az első óra előtt ,,kivesz" minket a suliból, és Budapestre visz minket vásárolni (kb. 250 km-re élünk a fővárostól, autópálya arra nincs, ez egy egész napos program). Azt mondja, délutánra visszaérünk, nem lesz gond. Csakhogy a nap elhúzódik, mi este hétkor nem érünk haza, egy kőbányai telefonfülkéből telefonálunk haza annyit, hogy később érkezünk. A szüleink kérdezgetnek, de hát, hol vagytok? Majd elmondjuk otthon - válaszoljuk. Anyáink felhívják egymást, te tudod, hol vannak a lányok? Nem tudom. Na, jó - nyugtatják meg egymást - együtt vannak, nagy baj nem lehet. Mivel az esti kilences busszal sem érkezünk meg (mobiltelefon ekkor még nincs), felhívják egy közös osztálytárs-barátnőnket is, aki hallva szüleink aggodalmát, kiböki, mi a helyzet. Elmentek Pestre. Tíz után érünk haza, először engem tesznek ki. Nem csinálnak ügyet egynapos lógásunkból, röhögnek rajta.

Együtt élünk meg mindent, amit ember tiniként megélhet: iskolai sikereket és kudarcokat, dolgozatokat, lógásokat, kirándulásokat, bulikat, első szerelmeket, csalódásokat is. Mindig ott vagyunk egymásnak, minden nap megbeszéljük a történéseket. Este telefonon beszélünk, a szüleink néha a fejünkhöz vágják, hogy miről tudunk még este is beszélgetni, amikor minden élményünk közös. Sokszor megtörténik, hogy délután a másikhoz megyünk haza, ilyenkor csak haza szólunk, hogy egymásnál alszunk. A szüleink megszokják, bólintanak, nem zavarjuk a másik családját.

Nyaralni is járunk egymás családjával, olyan megszokott, hogy a másik is mindig ott van. És négy év alatt egyszer sem veszünk össze, nincs balhé, vita, haragszomrád.

'98 május: érettségi, ezt is együtt csináljuk. Ugyanazokra az egyetemekre jelentkezünk, Edina matekra, én magyarra. Edinának jól kell teljesítenie a matekérettségin, hogy felvegyék, ezen múlik sok minden, de nem aggódik, neki ez egy laza csuklómozdulat lesz. Az érettségi előtti este náluk alszunk, a cél az, hogy velem átnézzen még pár dolgot, neki nem kell készülnie, így a délutánt arra szánjuk, hogy magabiztosan induljak el én is, hogy meglegyen a kettesem matekból. A laza csuklómozdulat majdnem bukik, ugyanis este hétkor sikerül rácsapnom Edina kezére a bejárati ajtót, nem nagyon bírja mozdítani az ujjait, orvoshoz megyünk, kérdés, tud-e ballal írni. Nem tud. Reggelre helyre jön, eléggé megkönnyebbülünk.

Júliusban kijönnek a ponthatárok, baj van: őt felvették, engem viszont nem. Egy évig külön vagyunk, de a kapcsolat megmarad. Edina levelet ír nekem az előadásokon, és várjuk a szeptembert, hogy engem is felvegyenek. Nem is jelentkezek másik városba, csak oda, ahol ő tanul.

Aztán nőttünk - Védett az isten,
nincs fejsze, amely leterítsen,
Felvesznek. Ettől kezdve évekig együtt lakunk albérletben, a szüleink együtt költöztetnek minket, egymással egyeztetnek, hogy anyagilag mi fér bele, anyáink együtt rendezik be a konyhánkat.

Elkezdődik egy sokéves időszak, ami arról szól, hogy felnőtté válunk, ezt is együtt. Ebben az öt évben sok minden történik, leírni lehetetlen. De bármi is jön, ott vagyunk egymásnak, elsőként hallunk egymás életéről, sőt szemtanúi is vagyunk mindennek. Szorgalmi- és vizsgaidőszakok, elbukott vizsgák és szerelmek, betegségek, örömök, fájdalmak, csalódások, nagy felismerések. Ami könnyű, azért az, mert ott van a másik, és beleáll ő is. Az első vizsgaidőszakomban, januárban az egyikünk egyik legnagyobb szerelmi csalódását éli át, egy éjszaka sírással telik, minek köszönhetően másnap mindketten megbukunk a soron következő vizsgán. Nincs harag, majd kijavítjuk azt az elégtelent. Kínunkban röhögünk.

Nem féltjük egymástól a férfit, míg Edina z.h-ra tanul, én táncolni megyek aktuális barátjával, ő meg pizzázni az enyémmel, amikor be kell fejeznem egy regényt a másnapi szemináriumra.

Amikor beteg leszek, és nem tudom feldolgozni a traumát, Edina elráncigál pszichológushoz, és hónapokon keresztül viseli a hisztimet. Ekkor már velünk van Nóri is, a duo triumvirátussá alakul sok évre (róla majd egy másik posztban fogok írni).

Vannak körülöttünk mások is, van mindkettőnknek legjobb barátnője, de mindenki tudja, hogy mi nővérekként tekintünk egymásra, és hogy ez egy fontos szövetség, valamint: még mindig nincs köztünk vita. Elfogadás van, ismerjük egymást, nincs titok, közös az értékrend, hiszen együtt nőttünk fel, egymást alakítottuk. Ő - saját bevallása szerint - nekem köszönhetően vált nyitottabbá, én meg - többek között - türelmet tanulok tőle.

Ő - abban a klasszikus értelemben vett - szép nő, kedves, bájos, nyugodt, halkszavú, türelmes és szervezett, én meg szeleburdi, szétszórt, kaotikus, csacsogó bölcsészlány vagyok. Én elintézek sok mindent, amihez ő nem elég határozott, ő meg figyelmeztet, hogy vigyem vissza a könyveket a könyvtárba.

Ő kézzel varrja meg foszló ágyterítőmet.

Az érettségit megelőző kézsérülés is kiegyenlítődik az egyetem alatt, a bokám megy ki barátnőm egyik bakija miatt, de ezen is csak röhögni lehet.

Felnövünk, felnőtt nők leszünk, kínjaink együtt oldódnak fel, örömeink közösek. Elég csak összenézni, de figyelni kell arra, hogyha valaki velünk van, ne félszavakkal kommunikájunk, hogy a többiek is értsék.

Mindenben számíthatunk egymásra, nincs harag, kritika, ítélkezés, kimondatlan cserebere, nincsenek elvárások. Az egyetem végére a személyiségünk átalakul egy kicsit, kiegyenlítődik, egymástól tanulunk.

Az utolsó évben együtt megyünk tanítási gyakorlatra egy helyi iskolába, Edina hamarabb érkezik, beszélget a többi tanárjelölttel, pont a mosdóban van, amikor én megérkezek. Köszönök, váltok pár szót a többiekkel, majd előveszem a telefonomat, fel akarom hívni Edinát, hogy hol van. Mire a többiek azt mondják: a barátnőd a mosdóba ment. Értetlenül nézek, honnan tudják, hogy barátnők vagyunk. Hát, mert tök egyformák vagytok, mondják. Meglep a kijelentés, hiszen sem megjelenésünkben, sem személyiségünkben nem hasonlítunk. Azt mondják, hogy de mégis olyan egyforma a stílusotok, a kisugárzásotok, meg, ahogyan beszéltek, gesztikuláltok.

Amikor a szüleink hívnak, soha sem tudják, melyikünk szól bele a telefonba, nem tudják megkülönböztetni a hangunkat, mert annyira egyforma még a hallónk hangsúlya is. Nem a hasonlóságon van a hangsúly itt, hanem az egységen.

Well I go out somewhere
Then I come home again

Dont stand me up
Don't let me down
I need you tonight
Az egyetemi évek véget érnek, egy ideig egy helyen dolgozunk. Még ezt is együtt. Így sikerül a munkás élet kihívásaival, a munkahelyi pletykákkal, a mószerolással is együtt szembesülnünk. Mindketten külföldre menekülünk.

Én költözök először, de egy év után haza jövök, az egyik kedvenc zeném akkoriban a Razorlight Amerikája, parafrázis. Hazaköltözésem után, pár hónap múlva Edina Amerikába megy, azóta ott van.

Pár év után telefonon beszéljük meg, milyen ez a távolság nekünk, együtt vonjuk le a konklúziót.

Sok ember megfordult az életünkben - barátok és szerelmek -, de mindig ott voltunk egymásnak, és ezzel burkot építettünk, ami hirtelen leomlott, és ebbe belehaltunk eléggé. A földrajzi távolsággal eltűnt a gyerekkorunk óta meglévő biztos pont, a burok az életünkből - állapítjuk meg közösen. Mi húztuk, lökdöstük egymást 14 éves korunktól, ami azt is jelentette, hogy mindig volt mellettünk valaki, aki segített. Félönállóság volt ez, soha sem voltunk egyedül, nem voltunk magányosak, elhagyatottak, nem féltünk, minden megoldódott. Még a párkapcsolatok is könnyebben működhettek így, nem tűnt fel, ha a társ nem olyan, mert ott volt egy barát, akihez lehetett fordulni.

Erre akkor döbbentünk rá először, amikor én egyedül vonszoltam magam után a bőröndömet egy világvégi, angliai kisvárosban, elhagyatva, félelemben, ő pedig egyedül vezetett át a keleti partról a nyugatira hasonló érzésekkel.

Az, hogy nekünk volt egy ilyen ember az életünkben, mérce lett. Mi tudjuk, milyen ez a testvériség, nővériség, és ezt kerestük évekig, és ez nagyon rossz volt. Nekünk igényünk van arra, hogy legyen egy ilyen ember körülöttünk, és ez akkor is fontos, ha párkapcsolatban élünk. Még oda is eljutottunk gondolatban, hogy lehet, jobb lett volna, ha nincs ilyen? Akkor nem lenne mérce. Nem tudnánk, milyen az, amikor valakinek nincsenek elvárásai velünk szemben, elfogad minket olyannak, amilyenek vagyunk, és mindig lehet rá számítani, és mi is ugyanígy vagy vele. Nem barát, mert a barátságban szinte mindig van egy be nem vallott adok-kapok igény.

És, persze, mindketten tudjuk a választ: dehogy lett volna jobb, ha ez kimarad. Csak ezért, sok év után is még mindig van olyan, hogy elsírom magam, mert Edina távol van, és néha ő is ezt teszi.

tollampapirom
 
 
0 komment , kategória:  mások tollából  
A híres szívspecialista a mai napig nem tudja megmagyarázni
  2016-11-13 19:46:11, vasárnap
 
  Amikor a férfi meghalt, az orvos egy fura hangot hallott a fejében - aztán olyan dolog történt, amit senki nem értett


A híres szívspecialista a mai napig nem tudja megmagyarázni mi történt.


A híres és elismert szívspecialista Dr. Chauncey Crandall éppen egy mozgalmas napon dolgozott a kórházban, amikor hirtelen a sürgősségi szobába hívták. Az ágyon Jeff Markin feküdt, egy masszív szívinfarktus után halottan...

Jeff, egy szokásos napon indult be dolgozni, amikor rosszul lett a kocsijában. Felhívta a főnökét, és elmondta neki a történteket, aki azt javasolta, hogy azonnal menjen be a kórházba! Jeff ezután bevezetett egészen a kórházig, majd ott a folyosón összeesett.

Ekkor hívták Dr. Chauncery-t. Amikor beért a műtőbe, akkor káoszt látott, mindenki küzdött a beteg életéért. 14 percen keresztül próbálták visszahozni az életbe, számtalanszor ütötték ki a defibrillátorral, mindhiába.

Dr. Chauncery megállapította a halál időpontját. Ezután kiment a papírokat intézni, míg az ápoló a testet készítette elő az elszállításra. Azonban az orvos egy hangot hallott a fejében: ,,Menj vissza, és imádkozz ezért az emberért!"

Az interjú során így nyilatkozott az esetről:

,,Hallottam ezt a hangot a fejemben, majd ezt mondtam magamnak: Hogyan imádkozzak egy emberért, aki halott? Itt már semmit nem tehetünk! Aztán tovább mentem, és megint hallottam a hangot. Ekkor azt gondoltam, hogy nem szállhatok szembe Isten akaratával, vagy bármi is legyen amit hallottam! Szóval visszamentem a műtőbe, és a mellkasára tettem a kezem. Az ápoló döbbenten nézett rám. Akkor azt mondtam, hogy Urunk, könyörgöm ennek az embernek a lelkéért! Kérlek, add vissza az életét!"

Ezután a doktor újra akarta éleszteni a férfit a sokkolóval, ami ellen mindenki tiltakozott a teremben, és arról győzködték, hogy már nincs benne semmi élet. Mégis tiszteletben tartották a vezető orvos utasításait, és segítettek, hogy még egyszer sokkolhassa.

Abban a pillanatban visszatért Jeff pulzusa, és mindenki meglepetésére a legtökéletesebb pulzus volt, amit valaha láttak.

A férfit a gondozóba szállították, ahol 3 nap múlva felébredt látszólag mindenféle agyi és szervi sérülés nélkül.

Dr. Chauncery: ,,Azon a napon, amikor imádkoztam Jeffért, nem volt különösebben erős hitem. Hétköznapi napnak indult, tettem a dolgom, nem kerestem semmilyen kapcsolatot Istennel. Az igazat megvallva, amikor visszamentem a sürgősségi szobába, nem volt különösebben kedved imádkozni. Rengeteg dolgom volt aznap. De megtettem. És én mondom, nem volt sok hitem aznap. De az Úr megkért, hogy csináljam, én meg tiszteletben tartottam a kérését. És ez minden, amire szükségünk van. Egyetlen kicsi szikra! A csodák valósak! Aznap megtörtént!"

Test és lélek
 
 
0 komment , kategória:  mások tollából  
Az igazi otthon
  2016-11-06 19:10:05, vasárnap
 
  Egy törött lábú, kopott hokedli áll a tornác kornyadozó léckapuja előtt. Egyik lába rövidebb a többinél, ezért egy nagyobb gurgulyakővel - így hívják felénk a patakból szedett kerek köveket - van aládúcolva. A megszámlálhatatlan apró lyukat azonban, melyet a ,,szúbogár" fúrt magának, aligha lehet már befoldani. Maga az ámbitus igen szép, henger alakú kőoszlopai fehérre meszeltek, s a földről szőlő kúszik egészen a tetőig, árnyékot vetve a ház falára. Az öreg szőlőtőke erős, makacsul kapaszkodik a régi földbe. Vastag, akárcsak az a férfikar, mely jó ötven éve földbe tette... s amely maga is ott nyugszik már, közel annyi éve. Nincs, ki szépen megmetszené, vesszei szabadon törnek az ég felé, a rég tetőcserepeket használva mankóként. A zabolázatlan kacsok megtapadnak a fehér kőoszlopokon, s ahol a meszelés már föltáskásodott, bizony könyörtelenül letúrják azt. Ezeken az apró sebeken látni az oszlop korát, a meszelés rétegei, mint évgyűrűk sorakoznak egymáson. Ahogyan a szőlő teret hódít magának az öreg házon, úgy tárul szemünk elé az élet múlásának lassan hömpölygő folyama. Ezt a folyamot minden reggel két öreg kéz táplálja. A szőlő előtt, a kövekből rakott járda mellett található a kerekeskút. Ennek korát nehéz volna megjósolni. Ha kinyitja az ember a lécből ácsolt ajtaját, megdöbbentő látvánnyal találkozhat. Az egykor vaskos tölgyfacsőrlőbe a sokat csévélt lánc olyannyira belemarta fogait, hogy a roppant gerendadarab mára egyik felén felére vékonyodott. Az idő vasfoga... lassan elmetszi az erős fát. Elmetszi, ha hajtják. Ugyanaz a két kéz hajtja, mely a hokedlira helyezi minden Áldott reggel a fehér, zománcos lavórt, majd felönti a frissen húzott kútvízzel. Amint az elengedett alumíniumvödör imbolygása megáll a lánc végén, a víztükör is kisimul a lavórban, melynek peremére két ráncos, öreg kéz támaszkodik. Így már egészen jól látni a vízre festett képet. Így csak Isten képes festeni, ecset és paletta nélkül, elég neki a napsugár, mely megcsillan a vízen, majd visszatükröződik az emberi orcáról és már kész is a mű. Ennyi volna hát az ember, Isten alkotása... puszta illúzió? Akkor mit ember a ,,birtokának" hisz, az valóban az övé volna? Föld, ház, otthon, állat, növény, gyermek? Hol van az ember és hol van Isten? Hol van otthonuk?

A lavórban egy öreg anyóka arcképe rajzolódik ki. Arcát mély barázdák szelik, szemét szürke fátyolréteg borítja. Nem igen lát már rendesen, de hiszen minek is látna. Kilencven év alatt kezei megtanulták útjukat. Így tűzi kontyba az udvaron hosszú, ősz haját reggelente, így mosdik meg a hideg kútvízben, törli orcáját kérges vászontörölközőbe. Mikor végez, a vizet a szőlő tövéhez önti. Itt született, ebben a házban, s ennek ajtaján fog utószor elindulni. A tornác végében ott az ajtó, kifelé, az utca felé. A méter magas töltésre azonban kívülről nem vezet lépcső. Ezen az ajtón át ember csak egyszer hagyja el a házat... utoljára.

Ez a ház az anyóka otthona. Ez a ház ha mesélni tudna! Elmondaná, miért ül délutánokon át az anyóka a kemencepadkán egyetlen olvasóval a kezében, elmondaná, amire az idős asszony már nem lenne képes, életének történetét.

Kilencen voltak testvérek, s ő volt a legidősebb. Minthogy sokan voltak, igen hamar, tizenhat évesen kellett férjhez mennie, s elhagynia a szülőházat. Még gyerek sem volt, s máris asszony lett. Pedig nem akarta ő még, de megértette édesanyja szavát... így volt a legjobb. Noha férjurát igen nagyon szerette, annak családjánál sosem szokott meg igazán. Nem értették őt, s ő sem értette emezeket. Amit otthon ekképpen tanult, azt itt másképpen kellett, amit otthon ekképpen szerettek, azt itt akképpen szerették. Akkoriban női munkában a gazdasszony döntött a háznál, amely tisztséget anyósa látta el. Így ő osztotta be a fiatalok pénzét, idejét, munkáját... s ha valaki nem illett a ,,rendbe", azzal bizony igen mostohán bántak. Nem volt boldog új otthonában, idegennek érzete magát, s annak is tartották. Nem kímélték a munkában, legalább annyi haszon legyen rajta. Panaszkodnia nem volt kinek. Egy szobában aludtak az öregekkel, mind külön-külön ágyban. Szégyellte bánatát, még férjének sem merte elmondani. A házassága első két évében elkerülte a gyermekáldás. Mikor aztán áldott állapotba került, minden megváltozott. Majd' ugyanannyi munkát végzett, mégis érezte, ez az állapot valami egészen más... s valóban más volt. Kislánya születése után végre igazán boldog lehetett. Külön ágyat kapott, hatalmas sátorlepedővel, melyet még édesanyjával együtt hímeztek egykor. Ebben a szentélyben végre kiteljesedhetett. Férje is érezte a változást s az első csöppséget csakhamar második követte, egy eleven kisfiú. A boldogság azonban nem tarthatott sokáig. A háború kitörte után férjét és apósát elvitték katonának. A ház gazda nélkül maradt, ő pedig ismét egyedül. Nehéz évek jöttek. A gazdaság megérezte a férfierő hiányát. Anyósa férfiként dolgozott, meghazudtolva asszonyi teljesítőképességét, s ezt várta el tőle is. A roppant erőfeszítéseknek köszönhetően a gazdaság azonban fennmaradt, élelem akadt bőségesen. Hanem '44 telén falujukat is elérte a front. Amivel többjük volt, mint más családnak, annyival jutott több a szenvedésből is. Az orosz katonák elől a szomszéd család portáján bújtak el a férfiak s a fiatal asszonyok. A házakban csak az idősebb asszonyok maradtak. Az élelmet a gyerekekkel küldték le az elbújtaknak. Egy nagy trágyadomb alatt volt a búvóhely kialakítva. Innen surrant egy-egy gyerek a kenyérért, melyet titokban félretettek, eldugtak az asszonyok. Így történt ez azon az estén is.
Egy szénaboglyába rejtették el az asszonyok a kenyereket, s mikor nem volt mozgás az udvarok egy-egy gyerek kiosont és megragadott egy kenyeret. Aznap este azonban máshogy történt, mely egy életre nyomott hagyott az emberekben... s ha ma a szürke fátyol mögül könnycseppek indulnak, hát oka van annak. Éppen az a kislány volt soron, az ki édesanyjának megváltója volt, az ki a földre szabott életben a fényt elhozta... most nem bírta el ,,Krisztus testét", félelmében elejtette a kenyeret... éppen egy heverő katona mellé, ki riadtában... lőtt... s a fényhozó holtan rogyott össze. A gyermekét váró anya teste a lövés hallatán görcsbeugrott, zokogva tépte volna fel rejteke ajtaját, ha nem fogják meg erős karok. Abban a pillanatban a föld alatt nagyobb erők csaptak össze a világgal, mit fölötte... egy őrjöngő anya eszét vesztett, reménytelen tusát vívja életüket féltő társaival... szeméből eltűnt az emberi lét, helyén valami túlvilági erő tüze lengett, karjában az izmok és idegek emberfeletti energiákat mozdítottak meg... nem lehet ezt leírni jobban... ott, akkor örökre elveszett valami. Mit Isten adott, az ember elvette.

A megtört asszony nem merte, nem tudta megírni e borzalmat férjének. El akarta mondani, várta a pillanatot, hogy átölhesse urát, hogy kisírhassa magát végre másik felének vállán... csak várta és várta. A pillanat nem jött el. A front elvonult, s nem tért vissza apósa és hitvese sem. Kósza hírek érkeztek, volt, hogy halálukról, volt, hogy fogságba esésükről. Nem ők voltak az egyetlen elmaradtak... öccsei közül ketten is odavesztek. A két asszony magára maradt az egyetlen gyermekkel. Mi tegnap még jól működő gazdaság volt, mára semmivé lett. Ki tegnap még boldog édesanya, szerető feleség volt, mára gyászoló özveggyé lett...

A fiatal anya, gyermekével visszatért az atyai házhoz. Mennyire más volt most ez az otthon... mi egykor boldog gyermekkornak adott helyet, most egy megtépázott asszony menedéke lett. Idővel a sebek gyógyulni kezdtek, s lassan-lassan visszaállt az élet rendje. Az idősödő édesapa értette a gazdálkodást, s hamar a település jobb módú parasztjai közé tartozott a család. A fiatalasszony a munkába temetkezett. Hiába a sanyarú sors, még mindig szép volt, s jó családban élt... akadtak lassan udvarlói is. Akadtak volna, azonban hallani sem akart senki felől... sorra utasította el az érdeklődőket. Egy efféle faluban azonban ez nem járhatott megtorlatlanul. Hamar el is terjedt, hogy ,,ennek és ennek" a szeretője, azért nem akar az újra házasodni. Azonban nem foglalkozott a pletykákkal, némán és üresen tűrte a szóbeszédet... nem volt már ereje, azt elhasználta örökre.

Egy reggelen váratlan vendég érkezett. Mikor meglátta, kábultan rogyott a földre. Ő volt az, igen, visszatért a férfi, az egyetlen ember a világon, aki... hitte, remélte. De ez a férfi már nem az volt. Öt éven át várta a fogságban a pillanatot, hogy átölelhesse kedvesét, magához szoríthassa gyermekeit... és most itt áll, némán, szigorúan nézve feleségére. Nem itt kereste először, hanem régi otthonukban. Anyjától értesült gyermeke haláláról, és a szóbeszédről, felesége hűtlenségéről... Mi öt évig gyűlt benne, egyszerre tompán elsüllyedt valahol, és soha nem tért vissza többé. ,,Itt maradsz?" - ennyit kérdezett csupán. ,,Itt." - ennyi volt a válasz. A tűz mely két embert eggyé olvaszt és az egekbe emel, egyetlen lángcsóva nélkül szürke hamuvá vált... s két ember szívét fekete korom fedte el... örökre. Mit Isten egymásnak alkotott, az ember elválasztotta egymástól.

Maradt hát apja házánál, annak gazdaságában... még két évig. Akkorra a gazda a falu első parasztjai közé tartozott. Ügyesen gazdálkodott, jó földeket vett, jól vetett és jól aratott... szépen gyarapította birtokát. Egy napon aztán a tulajdon, mi elébb helyezte őket a többi családnál, mélyebbre taszította őket mindenkinél. Az emberiség félelmetes dolgokra képes önmaga ellen. A megbecsült gazdából kulák lett, elvették mindenüket, földjeiket, házukat, állataikat... minden tulajdonukat. A gazda nem bírta ezt a terhet... önnön kezével vetett véget életének. Mit Isten segítségével megteremtettek, az ember könyörtelenül lerombolta.

Az asszony és testvére beálltak a TSZ-be, kis idő múlva szolgálati lakást kaptak. Közben családot alapított gyermeke is, megszülettek unokái, mára dédunokái. Az idő elrepült. Unokái külföldre költöztek, elhagyták szülőföldjüket. Eleinte még vissza-visszatértek, aztán lassan ez is elmaradt. Időközben eltemette fiát, ki elintézte a rendszerváltozás után, hogy édesanyja visszakaphassa régi otthonát. Az otthont, ahol családba született, az otthont, melyben egyedül maradt.

Egy törött lábú hokedli áll a tornác előtt. Rajta lavór, s a víztükörben egy arc. Nem, nem az emberé, ez az arc Isten otthona. Az embernek itt e földön nincs tulajdona, de övé minden. Nem azért, hogy birtokolja, hanem hogy ápolja, gondozza mit az Égtől kapott. Az otthonotokat ne keressétek rajtatok kívül... az otthon belül van. Amíg élünk, Isten otthon van mindünkben... Ő a mi örökségünk. Ő teremt új életet férfi és nő által, Ő maga az élet. A házunk, otthonunk elpusztulhat ezerszer is, de míg Ő bennünk van, addig mindig újjáépíthetjük. Az ember elhagyhatja Őt, de Ő sosem hagyja el az embert. Az ember elvehet a másik embertől mindent, de ami belül van, azt sosem veheti el. Mit adunk gyermekeinknek örökségül? Pont ezt a tudást... az egyetlent, mi örökkön való.


Bejegyezte: Földi Ádám dátum: péntek, március 02, 2012
 
 
0 komment , kategória:  mások tollából  
Utolsó lecke
  2016-11-06 14:45:09, vasárnap
 
  Szakadt koldus sétál az úton, kezem után nyúl, sorsom most megtudhatom. Szemébe nézve tekintetem a végtelenbe szalad, sima arcú, furcsa alak. Magam sem tudom miért, de hagyom, hogy tenyerem térképén mutatóujja bolyongjon, majd döbbenten rám néz... tán' valóban tudja a sorsom.

Csak azt mondhatom - kezdi - a maga jövőjét a múltja rejti. Lelke több ezer éve járja a testeket, tud már mindent, mit szelleme tehet. Évezredeken át kutatta a világot, megkapott már minden választ, amire vágyott, járt levegőben és vízen, átsétált házfalakon, lebegett a szélben. Tudja ki volt Nimród, hogy a magyarok fájára mit rótt, ismerte Jézust és megannyi mást, összeszedett már minden tudást... de valamit, valamit még nem tett, ezért még egyszer utoljára megszületett. Miközben a világot kutatta, szeretni elfelejtett. Elszállt az idő, s még nem tanult családja mellett türelmet, alázatot és életen át tartó szerelmet. Mert ha mindezt megtanulta volna, rég nem lenne már szolga, s mit ezer éveken gyűjtött, egyszerre megkapta volna. Maga a tudást választotta az élet helyett, bizony barátom, rossz almából evett. De van még egy, egyetlen utolsó esélye... magában van minden tudás, ne kutassa tovább... csak szeressen igazán végre!

Ezzel kezem elereszti, én zavartan pénzt kezdek keresni, s zsebébe gyűröm, majd lépdelni kezdek, aztán szinte futni, csak érnék már haza, s kezdhetnék szeretni!

Szakadt koldus sétál az úton, megállít olykor valakit és szó szerint ugyanezt neki elmondja... naponta százszor is elmondja a bolondja. Hazudós, szakadt koldus sétál az úton, és amikor nem látja senki, hangtalan átmegy a falon.
Bejegyezte: Földi Ádám 2014
 
 
0 komment , kategória:  mások tollából  
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 74 
2024.02 2024. Március 2024.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 1 db bejegyzés
e év: 37 db bejegyzés
Összes: 8763 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 327
  • e Hét: 879
  • e Hónap: 12266
  • e Év: 50014
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.