Alkony-közelben bujkál a fény,
szürkés égbolt ül fák tetején,
megkapaszkodik lángvörös nap,
s a Holt-Tiszába beleharap,
rezdülő vízre arca feszül,
közel lopódzik, majd elmerül,
sóhaja suhan a part alatt,
amerre napfény végighaladt.
Hozzád simul az est, mint igaz szerető,
tested körbefonja. Zöld-pázsitheverő,
ma esti vánkosod, nem térsz nyugovóra
míg csillag nem jelez, hogy eljött az óra.
Vágyakozhatsz csendben, tücsökhangú térben,
figyelve hangokra, lüktetést a vérben,
ahol tested tüzét ezer ördög szítja,
hol a józanságot, érzés letaszítja.
Mezítelen testtel tóban fürdik a Hold,
Nézd csak, ringatózik - sejted csak, milyen volt...
Elkápráztat bája, víz fodrába bújva,
amikor veled volt... s te újra meg újra
elképzeled, ahogy ajkát megérinted,
míg égbolt kincseit lába elé hinted.
Látod, elvakítja ezernyi fényelem,
megremeg, mint holdfény ezen az éjjelen.
Hozzád simul az est, és oltárhoz vezet,
karjaiban lenni minden perc élvezet...
és eljön az idő, az álom elrabol,
eltűnik a Hold is, felhők közt valahol.
Ligeti Éva
Csillaggá válva ...
Vágytam rád kedves
Mint harmatcseppre
Vár szomjas szirom
"Felhők mögül, Nap aranya csillan.
Búba borult kedve, könnyen elillan..
Pázsit zöld füvében, harmat gyöngye látszik.
Csillogó gömbjében, fénysugara játszik.
Selyemszálból szövi ágak álmát reggel.
Lágyan simogatja, testét a meleggel.
Gyűrötten nyújtózik, rügyben alvó levél...
Fázósan didereg, igaz tavaszt remél.
Barka bontja bojtját, bársony bundát hordoz.
Virágporban fürdik, méh,rovar, míg oltoz.
Szellő fákat ringat, cseresznyevirágot....
Szirommal beszórja az egész világot."
Tavaszi reggel.....
Ligeti Éva
Valami más kell
Valami más kell, nem az, ami van!
Az idő így is, úgy is elrohan.
Valami új kell és megannyi más...
Elég a rosszból, nem kell több csapás!
Valami jobb kell! Vígság és derű,
ahol az élet ritkán keserű.
Valami kell még, mi reményt fakaszt,
mely elénk hozza az örök tavaszt.
Valami szebb kell, és ami örök:
biztonság, remény, s apró örömök.
Valami kell még! Nem tudom mi az...
Emberhez méltó, szívünknek igaz.
Valami más kell, nem az, ami van!
A változás, mit várunk oly sokan.
......... Az ünnep varázsa
Ahogy a gyertya halvány fénye remeg a falon,
Ahogy két pezsgőspohár összekoccan az asztalon,
Ahogy a selyemszalag bomlik lágyan, kecsesen,
Úgy ül meg a vágyott béke harc edzette lelkemen.
Ahogy a gyantaillat belengi a szobákat,
Ahogy az ünnep csendje meglepi az álmokat,
Ahogy a bejgli íze idéz édes éveket,
Úgy öleli át az áhítat rebbenő szívemet.
Alkony tűzvirága virul
Széle horizonthoz simul
Körötte az égbolt kéklik
Vöröslő rubintja fénylik
Befesti égbolt tincseit
Szétszórja drága kincseit
Útján látott már eleget
A messzeségből integet
Búcsút int az égi vándor
Csillogó víztükrén táncol
Követik árnyak és fények
Elmerülnek vak remények
Amolyan hétköznapin túli ez a nap,
függönyöd ráncaiban elakad a Nap,
fényével megvilágítja a sarkokat
fellebbenti az árnyak fátylát, sorsokat
hordoz tenyerén, s ahogy halad előre,
gyenge testedben a lélek kap erőre,
markába szedi a hátrahagyott időt,
hogy a mával összefonva eggyé legyen,
kiöntött bor mellé sonkát, tojást tegyen,
s ajtód kinyitja a locsolkodók előtt,
megtisztulással ad neked kellő erőt,
amolyan hétköznapin túli ez a nap,
függönyöd ráncaiban elakad a Nap
arcodat megsimogatja tavaszi fény
nyíló virággal üzen - mindig van remény
Gyöngy-fehér hó hullik, odakünn a szélben
Karácsony közeleg, fagyos, hideg télben
Jó meleg szobában, az ünnepet várjuk
Díszes fenyő mellett, szívüket kitárjuk
Lázban ég a család, apraja és nagyja
Ki, ki, ajándékát, a fa alatt hagyja
Kigyúlnak a gyertyák, lángja lágyan lebben
Csillagszóró ragyog, csillagoknál szebben
Fenyőillat árad, megtölti a teret
Lelkünkbe lopódzik, isteni szeretet
Meghitt együttlétben, boldog órák telnek
Fölöttünk angyalok - égbe menetelnek
Karácsony estéjén, csengő dallam csendül
Havas téli tájon, jégkristályos csend ül
xMagazin
Offline
