Regisztráció  Belépés
kalmanpiroska.blog.xfree.hu
Minden kegyelem. Kovács Kálmán
1968.04.24
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/26 oldal   Bejegyzések száma: 258 
Az elnök és a kisfiú
  2017-03-25 22:22:32, szombat
 
  Az elnök és a kisfiú


Az észak-déli polgárháború idején az északi hadsereg egyik fiatal katonája apját és bátyját is elvesztette a gettysburgi csatában. A katona úgy döntött, elmegy Washingtonba, hogy találkozzon Lincoln elnökkel, és felmentést kérjen tőle a katonai szolgálat alól, hogy hazamehessen segíteni édesanyjának és húgának a tavaszi vetésben a farmon.
Amikor megérkezett Washingtonba, és megkapta az eltávozást a katonaságtól, hogy elmenjen és beterjessze kérelmét, odament a Fehér Ház főbejáratához, és mondta, hogy találkozni szeretne az elnökkel.
A szolgálatot teljesítő őr azt mondta neki: "Nem találkozhat az elnökkel, fiatalember! Nem tudja, hogy háború van? Az elnök nagyon elfoglalt! Menjen, fiam! Menjen vissza a harcvonalba, ott a helye!"
Így a fiatal katona visszafordult, nagyon elcsüggedve, és leült egy padra a parkban, nem messze a Fehér Háztól. Odalépett hozzá egy kisfiú.
A fiú így szólt: "Katona, szomorúnak nézel ki! Mi a baj?" A katona ránézett a kisfiúra, és kiöntötte neki a szívét. Elmondta, hogy apja és bátyja elesett a háborúban, és hogy milyen kétségbeejtő a helyzet odahaza. Elmondta, hogy nincs, aki anyjának és húgának segíthetne a földmunkákban. A kisfiú végighallgatta, aztán így szólt: "Én segíthetek neked, katona". Megfogta a katona kezét, és visszavezette a Fehér Ház főkapujához. Az őr nyilván nem vette észre, mert nem állította meg őket. Egyenesen az épület főbejáratához mentek, és besétáltak. Odabent tábornokok és magas rangú tisztek mellett mentek el, és senki nem szólt egy szót sem hozzájuk. A katona nem értette. Miért nem próbálja senki megállítani őket?
Végül odaértek az Ovális Teremhez - ahol az elnök dolgozott - és a kisfiú még csak nem is kopogott az ajtón. Egyenesen besétált, és a katonát is vitte magával. Ott ült az íróasztalnál Abraham Lincoln és a külügyminisztere, és az asztalon kiterített csataterveket tanulmányozták.
Az elnök ránézett a fiúra, aztán a katonára, és így szólt: "Szervusz, Todd. Bemutatsz a barátodnak?"
És Todd Lincoln, az elnök fia, így szólt: "Apa, ennek a katonának beszélnie kell veled."
A katona előadta kérését Mr. Lincoln-nak, és ott azonnal megkapta a felmentést, amit szeretett volna.

Alkalmazás: Bemehetünk az Atyához Jézus Krisztus miatt, Aki közbenjár értünk. Krisztus miatt van békességünk Istennel. Bármikor, bárhol jöhetünk Hozzá. "Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor 'távol' voltatok, 'közel' kerültetek a Krisztus vére által. Mert Ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az Ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést... Általa van szabad utunk... az Atyához" (Ef 2,13.14.18).

Wayne Rice
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
Nobel öröksége
  2017-03-25 19:47:23, szombat
 
  Nobel öröksége


A Nobel békedíj a legfőbb kitüntetés, amit azok kapnak, akik kivételesen nagymértékben járultak hozzá a világ megjobbításához. Más Nobel-díjakat azok kapnak, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a bölcsészet- és természettudományok terén. Van azonban a Nobel-díjnak egy története, amit ritkán szoktak elmesélni.
Alfred Nobel, egy svéd kémikus, azzal szerezte vagyonát, hogy rendkívül erős robbanószereket talált fel, és az engedélyt megvették tőle kormányok, hogy fegyvereket készítsenek. Egy napon meghalt Nobel testvére, és az újság az elhunyt testvér helyett tévedésből Alfredra vonatkozó gyászhírt jelentetett meg.
A gyászjelentésben úgy emlegették, mint a dinamit feltalálóját, aki azzal szerezte vagyonát, hogy a tömegpusztítás új szintjére juttatta el a hadseregeket. Nobelnek különleges lehetősége nyílt még életében elolvasni a róla szóló gyászjelentést, és látni azt, hogyan fognak rá emlékezni. Megdöbbentette, hogy erről fog szólni az élete: úgy fognak rá emlékezni, mint aki a halállal és pusztulással kereskedett.
Fogta a vagyonát, és létrehozta a díjakat, amelyeket az élet, nem pedig a halál előmozdítóinak ítélnek majd oda. És ma Nobelre valóban úgy emlékeznek, mint aki nagymértékben előmozdította a békét és az emberi haladást - nem pedig robbanószer-fejlesztőként.

Alkalmazás: Mindegyikőnknek megvan a lehetősége arra, hogy a béke és jóakarat örökségét hagyjuk hátra, ha ezt akarjuk. Nobel élete nagy részét azzal töltötte, hogy az üzleti világban próbált "sikeres" lenni - hogy aztán rájöjjön: óriási hibát követett el. Akárcsak Scrooge Dickens Karácsonyi ének c. könyvében, Nobel is egy pillantást vethetett a jövőbe, és nem tetszett neki, amit látott. Így aztán fordított az életén, és mindenét odaadta azért, hogy a világ jobb hely legyen. Te miért élsz? Az ismerőseid milyen gyászjelentést írnának rólad?

Wayne Rice
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
Az új gorilla
  2017-03-25 17:07:07, szombat
 
  Az új gorilla


Egy ember munkát keresett, és észrevette, hogy a helyi állatkertben van üresedés. Érdeklődött az állás felől, és kiderült, hogy az állatkert nagyon különleges pozíciót kívánt betöltetni. A gorillájuk elpusztult, és amíg egy újat szereznek be, azt akarták, hogy valaki öltözzön be gorillának, és játssza el a gorillát egy pár napig. Csak annyi a dolga, hogy üljön, egyen és aludjon. A kilétét természetesen titokban fogják tartani. Remek gorillajelmezük van, úgyhogy biztosan senki nem fog rájönni.
Az állatkert elég jó fizetséget kínált ezért a munkáért, úgyhogy emberünk elvállalta. Felpróbálta a jelmezt, és tényleg, teljesen úgy nézett ki, mint egy igazi gorilla. Odavezették a ketrechez, elhelyezkedett a ketrec hátuljában, és úgy tett, mintha aludna. Ám egy idő után belefáradt az üldögélésbe, így hát sétált egy kicsit, ugrándozott, és próbált gorilla-hangokat hallatni. Úgy tűnt, hogy a látogatóknak nagyon tetszik. Ha megmozdult, vagy ugrott egyet, éljeneztek, tapsoltak és mogyorót dobáltak neki. Ő meg nagyon szerette a mogyorót. Így aztán tovább ugrált, és megpróbált fára mászni. Ettől egyenesen beindult a tömeg. Még több mogyorót dobáltak. A tömeg tetszését keresve megragadott egy indát, és a ketrec egyik oldaláról a másikra himbálózott. Ez nagyon tetszett az embereknek, és még több mogyorót dobáltak. Hiszen ez nagyszerű! - gondolta. Még magasabbra lendült, és a tömeg egyre nagyobbra nőtt. Tovább himbálózott az indán, egyre magasabbra lendülve - aztán egyszer csak elszakadt az inda! Átrepült a ketrec falán a szomszéd ketrecbe, ami az oroszláné volt.
Pánikba esett. Ott volt egy óriási oroszlán, alig hét méternyire tőle, és nagyon éhesnek látszott. A gorillajelmezes ember elkezdett ugrálni, visítani és kiabálni: "Segítség! Segítség! Vigyenek ki innen! Én nem vagyok gorilla! Ember vagyok gorillajelmezben! Segítsééég!"
Az oroszlán villámgyorsan ráugrott az emberre, leteperte, és így szólt: "HALLGASSON már! Mind a kettőnket kirúgnak!"

Alkalmazás: Előbb vagy utóbb minden kiderül rólunk. Előbb vagy utóbb eláruljuk magunkat. Csak idő kérdése, hogy nyilvánvalóvá váljon mindenki számára, kik és mik vagyunk mi valójában. Bárhogy is próbáljuk leplezni valódi természetünket, végül kudarcot vallunk. Egy stresszes, óvatlan pillanatban felszínre kerül az, hogy kik és mik vagyunk. Nincs értelme a színlelésnek. A Biblia azt mondja, hogy előbb-utóbb a háztetőkről fogják hirdetni, hogy kik és mik vagyunk.

Wayne Rice
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
A király kocsisa
  2017-03-07 16:20:17, kedd
 
  A király kocsisa



Volt egyszer egy király, aki egy magas hegy tetején lakott. Összes hű alattvalója lent élt a völgyben. A hegy csúcsán álló palotához egyetlen meredek, kanyargós út vezetett a hegy oldalán. A király szerette alattvalóit, és azok is szerették őt, úgyhogy minden nap meglátogatta őket. Az út nagyon veszélyes volt le a hegyről, de a királynak volt egy megbízható embere, aki a kocsit hajtotta.
Egyik nap meghalt a kocsis, és kihirdették az egész királyságban, hogy a királynak új kocsisra van szüksége. Versenyt hirdettek, hogy a legméltóbb ember nyerhesse el ezt az állást.
Elérkezett a nagy nap, és három ember állt ki, hogy megmutassák: méltók "a király megbízható kocsisa" cím elnyerésére. Az első ember felugrott a kocsira, és elkezdett villámgyorsan lefelé száguldani, s közben nagyon gyorsan és ügyesen vette be a kanyarokat, időnként elég közel járva a sziklafal széléhez, de nagyon jó idő alatt ért le a hegy aljára. Ahogy leért, a nép vadul éljenzett, és azt kiabálták: "Ő lesz az! Ő lesz az!"
A következő kocsis csettintett egyet az ostorával, és még gyorsabban száguldott le, mint az első kocsis. A hintó szinte repült lefelé a hegyről, hajszál híján kerülve el a balesetet, de azért biztonságban érve le a hegy aljára, méghozzá rekordidő alatt. A tömeg még hangosabban éljenzett, és azt kiabálta: "Ő lesz az! Ő lesz az!"
A harmadik kocsis felugrott a kocsira, és szilárd kézzel tartva a gyeplőt, elindult lefelé a meredek, kanyargós úton. A tömeg azt várta, hogy még gyorsabb, még lélegzetelállítóbb iramot fog látni. Ez a kocsis azonban a hegy felőli oldalon maradt, minél távolabb a puszta sziklafaltól, óvatosan és magabiztosan vett be minden egyes kanyart. Ahogy leért a hegy aljára, a tömeg csalódottan hallgatott. A király azonban így szólt: "Ő lesz az! Ő lesz az!"


Alkalmazás: A tömeget meglepte a király választása, de a király tudta, hogy jobb olyan kocsist választani, aki a hegy felőli oldalon, a biztonsághoz közel marad inkább, minthogy szükségtelenül kockára tegye saját és királya életét.
Néha mi is olyanok vagyunk, mint az első két kocsis. A lehető legközelebb merészkedünk a világ "sziklapereméhez" (zene, öltözködés, együttjárás, viselkedés), és nem vesszük észre, milyen veszélybe sodorjuk saját magunkat és másokat is. Fontos, hogy közel maradjunk Istenhez és az általa nyújtott biztonsághoz.

Wayne Rice
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
A lámpás
  2017-03-07 14:45:32, kedd
 
  A lámpás


Évekkel ezelőtt egy kis középnyugati városkában egy embernek az volt a dolga, hogy figyelje a vasúti átjárót. Ha vonat közeledett éjszaka, meg kellett lengetnie egy lámpást, hogy figyelmeztesse a keskeny úton arra járó autósokat a vonat közeledtére, hogy megálljanak, amíg a vonat elhalad.
Egy bizonyos estén szokás szerint arra jött a vonat, és a férfi elfoglalta helyét, hogy figyelmeztesse az arra haladó autókat. Látta is, hogy messziről közeledik egy autó a vasúti sínek felé, így hát elkezdte lengetni lámpását a holdsütötte estében. Az autó csak jött tovább, úgyhogy az ember gyorsabban lengette a lámpást. A vonat már csak másodpercekre volt az átjárótól. A kocsi még csak nem is lassított. A férfi nem hitt a szemének, még erősebben lengette a lámpását. Az autó csak jött tovább. Már majdnem az átjáróhoz ért, és a vonat éppen áthaladni készült. A férfi nem állhatott tovább az út közepén Újra teljes erejéből meglengette a lámpást, ám az autó teljes sebességgel közeledett. Végül a férfi elugrott az útból, ahogy az autó tovább száguldott, és összeütközött a vonattal. Az autó minden utasa meghalt.
A nyomozás során a bánat sújtotta férfi azt mondogatta a hatóságoknak, hogy ő megpróbálta figyelmeztetni a közeledő járművet, de az nem állt meg. A nyomozást vezető tiszt így szólt az átjárónál dolgozó férfihez: "Uram, ön meglengette a lámpást - de elfelejtette meggyújtani!"


Alkalmazás: Jézus arra hívott bennünket, hogy fények legyünk a világban. A mi feladatunk elvinni az Evangélium jó hírét, akinek csak tudjuk. De mit sem ér beszélni az embereknek Jézusról, ha a bennünk levő fény nem ég. Krisztus fénye nélkül kevés hatást gyakorolhatunk.

Wayne Rice
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
Patkányok a kádban
  2017-03-06 21:03:07, hétfő
 
  Patkányok a kádban


Évekkel ezelőtt túlélési kísérletet folytattak a Berkeley-i Kalifornia Egyetemen norvég mezei patkányokkal. A patkányokat egy kád vízbe tették, ahol addig úsztak, míg ki nem merültek, és meg nem fulladtak. Az első kísérlet során a kutatók felfedezték, hogy a norvég mezei patkányok átlagosan több mint hét óráig tudnak úszni, mielőtt megfulladnak.
Végeztek egy második kísérletet is, ugyanolyat, mint az első, egy kivétellel. Amikor egy patkány már túlságosan kimerült ahhoz, hogy tovább ússzon, a kutatók pár másodpercre kiemelték a kádból, aztán visszatették a vízbe, hogy tovább ússzon. Ezek a patkányok majdnem húsz óráig voltak képesek úszni, mielőtt elpusztultak.
A kutatók arra jutottak, hogy a második csoportba tartozó patkányok azért bírtak sokkal tovább úszni, mint az első csoportba tartozók, mert volt reményük. Átéltek egy megmenekülést - és az a remény éltette őket, hogy újra megmenekülnek.

Alkalmazás: Az emberek is ilyenek. Remény nélkül megfulladunk. Reménnyel azonban van okunk élni. A remény visz tovább. Azt mondják, "mint az oxigén a tüdőnek, olyan a remény az emberi szívnek".
Sok embernek a mai világban hamis reménye van. A technológiában, vagy a gyönyörök hajhászásában, vagy az anyagi javak vagy a hatalom növelésében reménykednek. Ezek a reménységek azonban olyanok, mint a bolond ember aranya; végtére is értéktelenek, és nincs erejük ahhoz, hogy a víz felszínén tartsanak bennünket.
Ezért jött Jézus. Ő legyőzte a halált és a sírt, hogy megtudjuk, hogy mi is így tehetünk. Ez azt jelenti, hogy bármi történik, végül is semmi sem árthat nekünk, mert Krisztus Jézusban győzelmünk van. A keresztyének reménysége élő reménység, "el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökség, amely a Mennyben van fenntartva számotokra" (1Pét 1,4).

Wayne Rice
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
A forrás őrzője
  2017-03-05 16:01:44, vasárnap
 
  A forrás őrzője


Ezt a történetet a néhai Pete Marshallnak, az Egyesült Államok Szenátusa volt káplánjának tulajdonítják.
Volt egyszer egy idős ember, aki magasan egy osztrák falu fölött, az Alpok keleti lejtőjén élt. Sok évvel azelőtt azzal bízta meg a falutanács, hogy tisztogassa meg a hulladéktól a hegyek hasadékaiban található kis tavacskákat, mert azok táplálták a falun átfolyó gyönyörű kis patakot.
Ő hűségesen, csendes rendszerességgel járta a hegyeket, kiszedte a leveleket és ágakat, és kikotorta a hordalékot, ami különben eltömítette vagy beszennyezte volna a friss forrásvizet. Idővel a falu népszerű lett a turisták körében. Kecses hattyúk úszkáltak a patak kristálytiszta vizén; piknikezők telepedtek le a partjára; és a látvány a helyi boltok és kávézók ablakaiból gyönyörűségesen festői volt.
Évek teltek el. Egyik este a falutanács összeült féléves megbeszélésére. Ahogy áttekintették a költségvetést, észrevettek egy kis összeget, ami a "forrás őrzőjének" volt a járandósága. A falu pénztárosa megkérdezte: "Ki az a "forrás őrzője"? Miért van évről évre mindig a fizetési listán? Soha senki nem látja. Találkoztatok már ezzel az emberrel? Amennyire tudjuk, csak elveszi a pénzünket, és semmi jót nem tesz érte. Az én véleményem szerint erre az emberre nincs már szükségünk."
Mindenki egyetértett a pénztárossal, és a tanács egyöntetűen úgy döntött, hogy elbocsátják az öreget.
Hetekig nem sok minden változott. A falu végezte dolgát, mint mindig. Ősszel, azonban a fák hullatni kezdték leveleiket. Apró gallyak töredeztek le, és hullottak bele a patakot tápláló tavacskákba, lassítva a csillogó víz folyását. Egyik délután valaki észrevett egy kis sárgás-barnás elszíneződést a vízben. Pár nappal később a víz sokkal sötétebb lett. Egy-két hét múlva pedig már nyálkás réteg borította a víztükör egyes részeit a partok mentén, és hamarosan bűzös szag kezdett terjengeni. A hattyúk elhagyták a falut, a turisták szintén. A falucska költségvetése súlyos helyzetbe került. Meg persze a falu egészsége is, mert sokan megbetegedtek az elfogyasztott víztől.
Sürgősségi ülést tartott a falutanács. Sok tanácskozás után rájöttek téves döntésükre, és visszavették "a forrás öreg őrzőjét". És néhány héttel később a szép kis patak újból feléledt. A hattyúk és a turisták fokozatosan visszatértek, és újra élet és jólét költözött a kis alpesi faluba.

Alkalmazás: Amit a "forrás őrzője" jelentett a falu számára, azt jelentjük mi keresztyének, a világ számára. Jézus "sónak" nevezett minket, ami azt jelenti, hogy mi vagyunk a "tartósítói" annak, ami csak jó és igaz a világban. Ahogy az öreg a hegyekben, mi is szolgálatra vagyunk elhívva - és arra, hogy hűségesek legyünk. Lehet, hogy nem értékelik nagyra és nem ismerik el erőfeszítéseinket, de hatalmunkban áll megváltoztatni a világot. Ezt várja tőlünk Jézus. Azért helyezett ide minket, hogy szolgáljunk, és nagyon is valóságos értelemben az egész világ jólléte múlik rajtunk. Valóban változást munkálhatunk!
A "forrás őrzőjének" olyan munkája volt, ami a falutanács szemében elég jelentéktelennek tűnt. Amikor azonban nem volt a helyén, az egész falu szenvedett. Ugyanígy mi is mindnyájan fontosak vagyunk a gyülekezetnek, ami Krisztus teste: "Nem mondhatja a szem a kéznek: "Nincs rád szükségem!", vagy a fej a lábaknak: "Nincs rátok szükségem! Ellenkezőleg: a test gyengébbnek látszó részei nagyon is szükségesek, és amelyeket a test tisztességtelen részeinek tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül, és amelyek ékesség nélkül valók, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek" (1Kor 12,21-23).

Wayne Rice


 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
Az "eszes" vadász
  2017-03-01 16:22:48, szerda
 
  Az "eszes" vadász


Jött a tél, és egy vadász kiment az erdőbe, hogy lőjön egy medvét, aminek a bundájából csinálhatna egy jó meleg kabátot magának. Egyszer meg is látott egy medvét közeledni, felemelte a puskáját, és célba vette. "Várj! - szólt a medve - Miért akarsz lelőni?"
"Mert fázom" - mondta a vadász -, és kabátra van szükségem.
"Én meg éhes vagyok" - felelt a medve -, lehet, hogy ha leülünk megbeszélni, sikerül kompromisszumot kötnünk."
A vadász tehát leült a medve mellé, és elkezdték megvitatni az érveket és ellenérveket.
A vége az lett, hogy a vadászt jól beburkolta a medve bundája, és a medve is elfogyasztotta a vacsoráját.


Alkalmazás: Van, amikor nagy elhatározásokkal megyünk haza a gyülekezetből, az ifjúságiról vagy a nyári táborból. Jézus Krisztusért fogunk élni, neki engedelmeskedünk mindenben, ellenállunk a kísértésnek, és így legyőzzük a Sátánt. "Csőre van töltve" a puskánk a medvére!
Ám kilépünk a világba, és éppen amikor már készülünk kiállni Jézus mellett, odajön a Sátán, és azt mondja: "Beszéljük ezt át egy kicsit! Szerintem meg lehet ezt beszélni úgy, hogy te is megkapd, amit akarsz - és én is megkapjam, amit akarok. Mit szólsz?"
Sátán tudja, hogy van egy fegyverünk - egy kétélű kard, amit Bibliának hívnak. Hatalmunk van ott helyben legyőzni a Sátánt. Gyakran azonban az történik, hogy elkezdünk "alkudozni az ördöggel", és ez végül a vereségünkhöz vezet.
Amikor Jézust kísértette a Sátán a pusztában, Ő három golyót lőtt ki rá - mindegyik így kezdődött: "Meg van írva..." Isten Igéjét idézte, és a Sátánnak nem volt ereje fölötte.
Ne alkudozz az ördöggel! Ha így teszel, vacsora lesz belőled.

Wayne Rice
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
Az ember, aki önmagát csapta be...
  2017-02-27 16:59:04, hétfő
 
  Az ember, aki önmagát csapta be...



1951 októberében az Oak Ridge-i (USA) atomközpontban szokatlan lopást fedeztek fel. Nyomtalanul eltűnt néhány gramm plutónium. Természetesen kémkedésre is gondoltak, de minden ilyen irányú vizsgálat eredménytelen maradt. Csak 18 hónap múlva akadtak a tettes nyomára...

Egy nap ugyanis az atomközpont egyik dolgozója beteget jelentett. Ez önmagában még nem lett volna rendkívüli dolog, az orvosok azonban nem tudtak hová lenni a döbbenettől: a beteg erős sugárzási ártalomban szenvedett. Hol érhette ilyen erős sugárzás? Minden olyan lehetőséget teljesen ki lehetett zárni, hogy a férfi, akit Anthony Rurron-nak hívtak, az atomközpontban végzett munkája során szerezte súlyos betegségét, mivel a központ termeiben a védelmi intézkedések olyan szigorúak voltak, hogy sugárzásveszély szóba sem jöhetett. A diagnózis azonban egyértelmű volt: Rurron rendkívül súlyos sugárzás okozta károsodást szenvedett!

A titokra hamar fény derült, amint a titkosszolgálat emberei kihallgatták a férfit. A célzott kérdések hatására Rurron összeomlott, és beismerte, hogy ő lopta el a plutóniumot. Valahogyan és valamikor felmerült benne az ötlet, hogy gyorsan és könnyen meg lehetne gazdagodnia. A vágy annyira erős volt benne, hogy az a józan eszét is kikapcsolta. Azt tervezte, hogy a plutóniumot kéz alatt jó drágán eladja. De máshogy történt, mint ahogy elgondolta. Nem tudta eladni. Visszahozni sem tudta, így aztán - véleménye szerint a legnagyobb gondossággal becsomagolva - az ágya alá rejtette. A hónapokig tartó sugárzás pedig megtette a magáét: Rurron visszafordíthatatlan, súlyos egészségkárosodást szenvedett. Az orvosok csak azt tudták mondani Anthony Rurronnak, hogy betegségének nincs ellenszere: és napjai meg vannak számlálva.

Így is történt. Rengeteget szenvedett, és halálakor ez a különben nagydarab, erős férfi már csak 41 kiló volt. A 4Mózes 32,23-ben olvassuk: "Utolér benneteket vétketek büntetése." Anthony Rurront is utolérte, bár az esetnél senkiben fel sem merült, hogy ő lehet a vétkes, senki nem tudott a tettéről.

De hát hogyan történhetett mindez? Hiszen végülis Rurron ott dolgozott az atomközpontban, pontosan tisztában volt vele, milyen veszélyes a plutónium, és mégis ellopta! Mert meg akart gazdagodni. A gazdagság utáni mohó vágy elvette a józan ítélőképességét, elvakította őt, és így a legsúlyosabb csalást követte el, amit csak ember elkövethet: saját magát csapta be.

Vajon már mi is becsaptuk magunkat, amikor valamilyen szenvedély elvakított, és meggyőződésünk ellenére olyat tettünk, ami csak veszteséget okozott nekünk? Jusson eszünkbe, hogyan figyelmeztette Isten Káint: "a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta." [1Mózes 4,7] Ne kövessük Káint, aki Isten nagyon komoly figyelmeztetése ellenére megmaradt testvére, Ábel elleni féltékenységében és haragjában, és végül gyilkosa lett.

Isten kegyelmes a megbocsátásban. De hűséges a figyelmeztetésben is. Meg tud és meg is akar őrizni minden öncsalástól. Szavai mindenkihez szólnak: "Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem." [Zsoltárok 50,15]
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
A kertész
  2017-02-27 16:38:32, hétfő
 
  A kertész


A reggeli órákban a kertész kiment, hogy gondozza kertjét. Az egyik ribizlibokornak túlságosan nagyra nőttek az ágai és félt, hogy nem fog termést hozni, ezért visszametszette őket. Ahogy visszavágta ágait, a végénél nedves lett, olyan, mintha sírna a bokor. A kertész úgy érezte, mintha beszélne hozzá, és ezt mondaná: Ó, kertészem hogy tehetsz ilyet velem? Azt gondoltam, hogy a barátom vagy, aki szeretettel gondot visel rólam, mióta csak elültettél. Nem látod, milyen szépen fejlődök? Már majdnem fele akkorára nőttem, mint a kerítés melletti fák, és nemsokára olyan nagy lehetek, mint ők. De te most levágtad ágaim és szépséges leveleim odalettek. Csalódott és keserű vagyok, hogy így bánsz velem...
Erre a kertész szelíd, szeretetteljes hangon így felelt: Kérlek, ne sírj! Szükséges volt megmetszeni téged. Nem azért ültettelek, hogy nagyra nőj, és árnyékot adjál, hanem, hogy termést hozzál. A fák a kerítés mellett hiába nagyok, de nem képesek termést hozni, szemben veled. Ha nem vágom vissza ágaidat, akkor minden erőd elmegy arra, hogy nagyobbra nőj, de akkor nem lennél képes termést hozni. Ne aggódj, egy napon hálás leszel azért, amit tettem. Lehet, hogy most még nem érted, de bízz bennem és javadra lesz. Nagyon hálás leszel, amikor meglátod a termésedet.
Az évek során a kertésznek egyre több kertre kellett ügyelnie. Arról álmodozott, hogy egy napon rábízzák az egyik arborétum gondozását. Úgy tűnt, hogy álma megvalósul, de végül - nem tudni, milyen okból - egy másik kertész kapta meg az állást, akinek fele annyi tapasztalata sem volt, mint neki. A kertész nagyon elszomorodott és Istenhez kiáltott: Istenem, hogyan tehetted ezt velem? Hosszú évek munkája és fáradozása, erre egy ilyen ember kapja meg ezt az állást. Azt hittem, hogy segítségemre leszel és támogatsz, hogy előrébb jussak, és pont a cél előtt teszed ezt? Miért vagy ilyen kegyetlen, mivel érdemeltem ki??
Isten gyöngéd hangon így felelt: A te életedben Én vagyok a kertész. Akkor a kertésznek eszébe jutott, hogy évekkel ezelőtt ő mit mondott a bokornak...
Sokszor van az, hogy az ember úgy érzi, megrekedt az élete. De Isten útjai kifürkészhetetlenek. Ő még a legrosszabb dolgot is a javunkra tudja fordítani. Ismer minket, és a javunkat akarja, nekünk végeznünk kell a ránk bízott feladatot és bízni Istenben, hogy Ő vezérli életünket és soha nem hagy cserben, még ha valamikor úgy is érezzük. Jézus azt mondja: Ne aggódjatok életetekért!
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
     1/26 oldal   Bejegyzések száma: 258 
2017.02 2017. Március 2017.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 502 db bejegyzés
e év: 1694 db bejegyzés
Összes: 5536 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 342
  • e Hét: 342
  • e Hónap: 37389
  • e Év: 94052
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.