Regisztráció  Belépés
kalmanpiroska.blog.xfree.hu
Minden kegyelem. Kovács Kálmán
1968.04.24
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/30 oldal   Bejegyzések száma: 295 
A lufis ember
  2017-04-22 16:53:22, szombat
 
  A lufis ember


Bárhová ment, a férfi mindenüvé színes lufikat vitt magával. Élvezte, ahogy a feje fölött szállnak. És könnyű volt tartani a zsinórokat a kezével, vagy a csuklójára kötni őket, és így színes lufijait magával vihette, akárhová is ment. A munkatársai már megszokták, hogy mindig így látják. Nem is bánták; kicsit feldobta az irodát. Még éjszaka is ott függtek a feje fölött, miközben aludt.
Egy nap elment a vidámparkba, és nagyon jól érezte magát. A vidámparkban beolvadhatott a játékok, fények és zaj forgatagába. Ó, az emberek megpróbálták néha megvásárolni a lufijait, mert azt hitték, árus, de ő persze egyet sem akart eladni.
Az egyik bódénál kitöltött egy sorsjegyet, amivel hajóutat lehetett nyerni egy óceánjáróra. Persze nem tervezte, hogy nyerni fog, de mit árthat, ha megpróbálja? Két héttel később azonban táviratot kapott: nyert! Pompás szórakozásban lesz része, és a világ legjobb szakácsa készíti az ételeit. Hogy izgatott lett-e? Az nem kifejezés! Azonnal elkezdett pakolni. Napokkal az indulás előtt már készen állt az útra.
A nagy nap reggelén taxit hívott, és kérte a sofőrt, hogy nagyon lassan hajtson a kikötőbe. Azért kellett lassan menni, mert az összes lufi nem fért be a taxiba, és néhányat ki kellett lógatnia az ablakon. A kikötőben fogta a poggyászát, felment a hajóra, és ott fogadták azok az emberek, akik megtervezték az utazást. Valaki még a bőröndjeit is levitte a kabinjába, hogy ő a fedélzeten maradhasson, és élvezze a nyüzsgést. A hajó tömve volt. Sokan csak azért jöttek a fedélzetre, hogy elköszönjenek barátaiktól. Konfetti, dudák, szerpentinszalagok - és rengeteg lufi. Azonnal otthon érezte magát.
A látogatók végül elmentek, és megkezdődött az utazás. Remek volt! Üdítő élmény volt egy óceánjárón utazni. Meg is éhezett. Valaki azt mondta neki, hogy a vacsoráig már csak egy órát kell várni - micsoda megkönnyebbülés!
Amikor megszólalt a csengő, elindult a kettes fedélzeten található ebédlő felé. Az étel csábító illata betöltötte a levegőt. Volt azonban egy próbléma. Aki a hajót tervezte, nem hagyott elég helyet arra, hogy a folyosón egy lufikat tartó ember elférjen. Akkor elfért volna, ha párat elenged a lufikból, de erre nem tudta rászánni magát. Korábban látott a felső fedélzeten kekszet és sajtot, úgyhogy visszament, és inkább abból evett. Finom volt. Lehet, hogy nem olyan jó, mint a főszakács menüje, de azért elég jó. Emellett megtarthatta a lufijait. Aznap este gyönyörű volt a naplemente, és arra csábította, hogy a fedélzeten sétáljon. De azért hamar lehűlt a levegő. A tengeri levegőtől nemcsak megéhezett, el is fáradt. Megkérdezte a legénység egyik tagját, merre van a kabinja. Végigkísérték egy széles folyosón, és kinyitották a kabinajtót előtte.
Csodaszép volt. A hajó egyik legelőkelőbb szobáját kapta. Látta, hogy a szoba berendezése is a lehető legjobb. És az ágy hívogatóan terpeszkedett a szoba közepén. Sajnos azonban a kabin ajtaja úgy lett tervezve, hogy lufijaival együtt csak úgy fért volna be, ha néhány kidurran közülük. Megpróbálta, de nem ment.
Visszatérve a fedélzetre, talált néhány takarót, és egy nyugágyat. A lufikat csuklója és a szék karfája köré kötötte, és megpróbált aludni. Másnap reggel még mindig fáradt volt. Egész nap sajtot és kekszet evett, és aznap éjjel megint a fedélzeten aludt.
A következő reggelen dombornyomásos meghívót kapott a hajó kapitányától. A kapitány meghívta, hogy üljön az ő asztalához, és élvezze a világhírű szakács által remekelt étkeket. Külön a lufis ember számára készíti őket. A férfi egész nap figyelte, ahogy a legénység előkészíti az esti bankettet. Este nyolckor megszólalt a csengő, és az utasok elindultak az ebédlőbe. A férfi figyelte őket. Nemsokára hallotta a halk beszélgetést, az evőeszközök zaját, az üvegpoharak csörrenését. Az étel illata csábítóbb volt, mint valaha.
Egy ideig ott állt a folyosó bejáratánál. Végül a hajó végébe ment. Innen is hallotta a vacsora zajait. Benyúlt a zsebébe, és megtapogatta a meghívót. Tudta, hogy külön helyet tartanak fenn neki a kapitány asztalánál. Aztán felnézett a lufijaira. Nehéz volt megtenni, de lassan - nagyon, nagyon lassan (mert évek óta nem nyitotta ki a kezét) - egyesével kiegyenesítette az ujjait. A lufik egyenként elszálltak.
Ahogy nézte, a szél elkapta őket, és elfújta a látóhatárról. A férfi megfordult, és végigment a folyosón. Aznap este a kapitány vendégeként élete legfinomabb vacsoráját fogyasztotta el, és a legjobb társaságot élvezte.

Alkalmazás: Te is ragaszkodsz egy marék lufihoz, és ezért nem tudsz közelebb kerülni Jézushoz? Hogy hívják a lufijaidat? Barátok? Rossz szokások? Szex? Tárgyak? A büszkeséged? A népszerűséged? Talán itt az ideje, hogy elengedd azokat a lufikat, hogy élvezhesd a Jézussal való kapcsolatot, ami már a tiéd. ,,Tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt" (Zsid 12,1).

[Megjegyzés: Hatásos lehet, ha megengedjük a fiataloknak, hogy felfújjanak és elengedjenek lufikat. Ezek jelképezik azokat a dolgokat, amiket hajlandóak elengedni, hogy szorosabb kapcsolatba kerülhessenek Jézussal.]

Wayne Rice
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
Alexamenosz
  2017-04-22 15:33:54, szombat
 
  Alexamenosz

"Mert a keresztről való beszéd bolondság azoknak, akik elvesznek; de nekünk, akik megtartatunk, Istennek ereje" ( 1Kor 1,18).


Rómában, a világ fővárosában a római császár palotái ott pompáztak a Palatinuson. Volt ott egy különleges palotaépület is, ahol a császár testőrsége (praetoriánusok) lakott, és a császár gyermekeinek tanárait képezték. Az egyik ilyen tanárjelöltet Alexamenosznak hívták. Ez Kr.u. 150 és 200 között történt. Az egész Római Birodalomban hirdették az evangéliumot. Alexamenosz is hallott a megváltás megmentő üzenetéről, és szívébe és életébe fogadta az Üdvözítő és Király Jézus Krisztust. Társai gúnyolták és nevették. Hogyan imádhat Alexamenosz olyan Istent, akit mint valami bűnözőt a keresztre feszítettek? Számukra elfogadhatatlan volt, hogy egy ilyen Istenben higgyenek. Alexamenosz azonban a Megfeszítettről szóló üzenet hallgatása és elhívése révén szívében mélységes békességre lelt, és életének valódi beteljesedésére. Barátai idétlen szamárságnak tartották, hogy Alexamenosz egy megfeszített Istenben hisz. Ezért egy éles tárggyal keresztet karcoltak annak a szobának a falába, ahol Alexamenosz lakott és imádkozott. Annak az embernek, aki karcolatukon a kereszten függött, szamárfeje volt. Ezzel akarták kigúnyolni Alexamenosz barátjukat, és nyilvánvalóvá tenni, hogy valójában idétlen szamárságnak esett áldozatul, amikor olyan Istent imád, aki nem tudta önmagát megmenteni, hanem keresztre feszítették. Hogyan tudja hát egy ilyen gyönge Isten megmenteni az imádóit, amikor őt magát is keresztre szegezték. Melléje odarajzolták Alexamenoszt, aki ezt a szamáristent imádta, és görög nyelven aláírták: "Alexamenosz az Istenét imádja!" Így árasztották el hívő társukat gúnnyal és megvetéssel, és káromolták Isten szeretetét az Ő Fiában, Jézus Krisztusban.
A Római Világbirodalom régen elbukott, Alexamenosz minden kortársa már régen halott. Káromló beszédjük és tetteik porrá és hamuvá lettek. Alexamenosz neve azonban örökre be van írva az élet könyvébe minden megváltottal együtt. Az örökkévalóságban köszönetet mondhat az Üdvözítőnek a Golgotán elvégzett hatalmas megváltói művéért, amelynek révén ő is megmenekült.
Így maradt ez mind a mai napig: A hitetlenek számára a keresztről szóló beszéd bolondság és botránkozás (1Kor 1,18-24), a hívők számára azonban Isten hatalmas és dicsőséges ereje, amely képes őket örökre megszabadítani bűneiktől, a haláltól és a kárhozattól. Az önigazult emberek ezt nem akarják belátni, sem nem akarják magukat bűnösnek elismerni, sem nem akarnak megtérni a megfeszített Krisztushoz. Ezért van olyan sok névleges keresztyén a világban, kevesen fogadják el a kereszt megváltó erejét.

Joachim Langhammer
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
Kígyóméreg
  2017-04-18 07:19:30, kedd
 
  Kígyóméreg


,,Ó könyörgést meghallgató, Hozzád folyamodik minden test" (Zsolt 65,3).


Sok évvel ezelőtt egy misszionárius kiutazott Kínába. A misszió vezetője és a többi misszionárius szívélyesen fogadta a missziós állomáson. Csodálatos este volt, és a misszionárius feleségek a nyitott teraszon terítettek vacsorához. Az asztali imádság után élénk beszélgetés alakult ki, ahogyan az gyakran történik, amikor új munkatárs érkezik. Beszélgetés közben az újonnan érkezett hirtelen égő fájdalmat érzett a lábán. Ezt közölte a többi misszionáriussal, és a misszió öreg vezetője azonnal felismerte, hogy az ifjú jelöltet az egyik legveszélyesebb mérgeskígyó marta meg. Néhány perc múlva a lába annyira megdagadt, hogy már a nadrágot sem tudták lehúzni róla. Gyorsan felvitték a missziós ház felső emeletére, és ágyba fektették. E kígyó mérge olyan veszélyes, hogy húsz percen belül halált okozhat. Akkor ezt mondta a misszió vezetője a többieknek: ,,Az nem lehet Isten akarata, hogy elhívja ezt a fiatal testvért Kínába, a missziói területre, és mindjárt az első nap engedi, hogy meghaljon. Térdeljünk hát le, és kiáltsunk az Úrhoz, hogy avatkozzék be hatalmasan, és tegyen csodát, hogy fiatal testvérünk életben maradjon." - Így mindannyian, akik a missziós házban voltak, térdre borultak, és szívből könyörögtek Istenhez. Eltelt egy bizonyos idő, és semmi sem hallatszott ki a fiatal misszionáriustól, aki a ház felső emeletén feküdt az ágyban. Mindenki aggódva nézett a misszió vezetője után, aki elindult felfelé a lépcsőn. Óvatosan kinyitotta az ajtót, és látta, hogy a fiatal testvér mélyen és nyugodtan alszik. Akkor tudta, hogy Isten meghallgatta imájukat, és közbelépett. Mert különben a fiatal férfi már biztosan rég meghalt volna a halálos méregtől. Elhatározták, hogy csendben tovább folytatják az imádkozást, majd nyugovóra tértek. A csodát azután másnap reggel élték át: A fiatal misszionárius teljesen jól érezte magát, dagadt lába ismét olyan normális volt, mint a másik. Így együtt tarthattak dicsőítő és hálaadó istentiszteletet, hogy Isten még ma is tesz csodát. Teltek-múltak az évek. A fiatal testvér jól beilleszkedett Kínában, és megtanulta a nyelvet. Egyre inkább részt vett az igehirdetés feladataiban, és senki sem gondolt már az első nehéz estére, amelyet Kínában átélt. Hat vagy hét év múlva utazott először haza szabadságra, ahol alávetette magát a kötelező orvosi vizsgálatnak. Az orvos egészen izgatott lett, mert a vérvizsgálat veszélyes mérget mutatott ki. Mintát küldött a Trópusi Intézetbe, és onnan azt a tájékoztatást kapta, hogy az egyik legveszélyesebb kígyóméregről van szó, amelynek hatása minden esetben halálos. Amikor ezt elmondta páciensének, az visszaemlékezett arra a borzalmas estére Kínában. Ekkor csak dicsőíteni és magasztalni tudta Istent, és szíve mélyéből hálát adni, hogy Isten őt e hosszú évek során életben tartotta, pedig a halálos méreg ott volt a testében. Az otthon töltött szabadság után visszautazott Kínába, és ott addig szolgálta az Urat, míg Kína kapui nyitva álltak az evangélium előtt.
Igen, Isten képes erre! Isten meghallgattja az imádságot. Isten csodát tesz még ma is, és ezáltal a mély benyomást keltő történet által fölismerhetjük, mi történt akkoriban a pusztában, amikor Izráel népét megmarták a kígyók. Bizalommal feltekintettek a rézkígyóra, és életben maradtak, pedig a méreg ott volt a vérkeringésükben. Így van ez velünk, hívőkkel is. Hittel feltekintünk a Megfeszítettre, és örökké élünk, pedig a bűn még mindig ott van bennünk (1Jn 1,8.10). Egyikünk sem bűntelen. Mindannyian megszentelt életet akarunk élni, az istentelenséget és a világi kívánságokat meg akarjuk tagadni, és várni akarjuk a boldog reménységet, a nagy Istennek és a mi megtartó Jézus Krisztusunknak dicsőséges megjelenését (Tit 2,11-13). Mégis sok megváltatlan és bűnös dolog van bennünk és rajtunk. Milyen gyakran szomorodunk el azon, hogy ismét csődöt mondtunk, és nem éltünk helyesen Üdvözítőnk dicsőségére és embertársaink javára. Tud-e bennünket még Isten használni? Nem kell-e Istennek elvetnie bennünket? Nem, ezt Isten nem teszi! Bár bennünk van még a bűn mérge, Isten gyermekei maradunk és győztesek leszünk, ha minden felismert bűnt leteszünk, és teljesen átadjuk magunkat Urunknak és Üdvözítőnknek. Csak Isten dicsőségére akarunk élni!

Joachim Langhammer
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
Hitvallás
  2017-04-16 18:52:08, vasárnap
 
  Hitvallás

,,Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé" (Róm 8,9).


Egy idős tanfelügyelőnek a következő volt a szokása az iskolalátogatások alkalmával: A nyelvtan, matematika, földrajz, történelem és más tantárgyak körében feltett gyakorlati kérdések után megkérdezte a gyerekeket a hitvallás felől. Mivel a tanárok tapasztalatból tudták, hogy a tanfelügyelő minden látogatásának végén ezután érdeklődik, három különösen jó tanulóval mindig kívülről megtanultatták a hitvallás három tételét. Egyik nap azonban rendkívüli dolog történt. A tanfelügyelő kérdésére jelentkezett az első diák, és folyékonyan felmondta az első tételt: ,,Hiszek az Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében." A tanfelügyelő helyeslően bólintott. A következő diák belefogott a második tételbe: ,,Hiszek Jézus Krisztusban, az Ő Egyszülött Fiában, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától..." A felügyelő ismét elégedetten bólintott, és ezt mondta: ,,És most kérem a harmadik tételt: ,,Hiszek a Szentlélekben." Hallgatás töltötte be az egész osztálytermet, a tanár ideges lett, egyetlen gyermek sem jelentkezett. A tanfelügyelő csodálkozva felpillantott, de az osztályban senki sem mozdult. Csak hosszabb habozás után jelentkezett mégis egy gyermek, a tanár megkönnyebbült, a tanfelügyelő barátságosan bólintott feléje. A gyermek azonban bocsánatkérően csak ennyit mondott: ,,Tanfelügyelő úr, az a gyermek, aki a Szentlélekben hisz, hiányzik ma" - és visszaült a helyére.
A tanfelügyelő biztosan elnéző volt, de miért ismerjük még ma is ezt a régi időkből származó történetet, amikor még ilyen hívő tanfelügyelők voltak? Hiszen olyan mélyen beleivódott az emberek emlékezetébe, hogy még évtizedek múltán is mesélik: ,,Az a gyermek, aki a Szentlélekben hisz, hiányzik ma!" Vajon csak egy régi történet ez, egy kis élmény, amelyen mosolygunk? Ez az élmény bizonyára több ennél, fel akar bennünket rázni, mivel valóban olyan sok ember van, akik magukat mind hívőnek nevezik, és akikre ez érvényes: ,,Azok, akik a Szentlélekben hisznek, ma hiányoznak!" Igen, ma, amikor Jézus Krisztus követése és önmagunk átadása a hitéletben csak a Szentlélek által valósítható meg. ,,Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé" - olvassuk a Róma 8,9-ben. A Szentlélek nélkül lehetetlen hitben élni és Krisztust követni. A Szentlélek nélkül nem tudjuk szolgálni az Úr Jézust, és a Szentlélek nélkül arra sincs erőnk, hogy nemet mondjunk a világra és a bűnre, és hogy harcoljunk az utolsó idők sodrása ellen.

Joachim Langhammer
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
"Jób, miért nem tekintesz felfelé?"
  2017-04-14 19:03:40, péntek
 
  "Jób, miért nem tekintesz felfelé?"

"Ámde kelet felé megyek, és nincsen ő, nyugat felé, és nem veszem őt észre. Bal kéz felől cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felől rejtőzködik, és nem láthatom" (Jób 23,8-9)


Az angol Birmingham városában egy fiatalember költekező és kicsapongó életmódja miatt súlyosan eladósodott. Azért, hogy adósságait fizetni tudja, további sikkasztásokat és hamisításokat követett el. Attól való félelmében, hogy felfedezik és megbüntetik, végül nem látott már más kiutat, mint hogy elhagyja a szülői házat, és véget vessen az életének. Isten azonban úgy rendezte, hogy az öngyilkossága felé vezető útja egy evangéliumi gyülekezet kápolnája mellett vitt el. Ellenállhatatlan vágy ragadta meg, bement a gyülekezetbe, és hallotta, amint Edmonds prédikátor szakaszokat olvas fel Jób könyvéből, és magyarázó lelki-szellemi megjegyzéseket fűz azokhoz. Amikor a prédikátor a fent idézett, a Jób 23,8-9-ben található igehelyhez ért, esedezve felkiáltott: "De Jób, Jób, hát miért nem tekintesz felfelé?" - E szavak villámcsapásként hatottak a kétségbeesett emberre, mert ő is úgy járt el, mint Jób, aki mindenfelé tekingetett, és nem látott semmilyen segítséget, semmilyen kiutat. Most hittel ő is felfelé tekintett - és mint egykor a tanítványok a megdicsőülés hegyén, ő sem látott mást, "csak Jézust egyedül" (Mk 9,8). Így menekült meg ő is elveszett és kétségbeesett helyzetéből. Kiutat talált tönkretett életének romhalmazából, új életet kezdett Krisztussal. Ezt Isten kegyelemmel és irgalmassággal koronázta meg.
Igen, kedves hívő testvéreim, ha Isten egy elveszett és kétségbeesett bűnöst egy ilyen Ige által élő hitre tud vezetni, mennyivel inkább lehet segítségünkre és üdvösségünkre ez az Ige, miután az Ő Fiának, Jézus Krisztusnak vére árán megigazultunk. Hiszen mi, hívők, nagyon gyakran ugyanígy járunk, hogy nem látunk kiutat, pedig tekintgetünk előre, hátra, jobbra, balra. Felfelé kell néznünk, "Jézusra" (Zsid 12,1-3), akkor meglátjuk az Ő dicsőségét, Ő pedig átvezet bennünket kísértéseink sötétségén és a kétségbeesésen.

Joachim Langhammer
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
Feltámadás
  2017-04-14 16:24:26, péntek
 
  Feltámadás


John G. Paton, XIX. századbeli misszionárius, aki a Dél-tengeri szigeteken munkálkodott, nagy ellenállással találkozott, amikor távozni készült Skóciából, és el akart menni, prédikálni az Új Hebridák szigetein élő kannibálok közé. Egy keresztyén egyháztag ezt morogta a fülébe: "A kannibálok, a kannibálok! A kannibálok majd meg fognak enni!" Paton tétovázás nélkül válaszolt: "Megvallom neked, hogy ha az Úr Jézus Krisztust szolgálhatom az életemmel és a halálommal, akkor nem számít, hogy a kannibálok vagy a férgek esznek meg. Mert a feltámadás nagy napján a testem éppen olyan csodálatos lesz, mint a tiéd, mert hasonlók leszünk a feltámadt Üdvözítőhöz!"
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
Feltámadás
  2017-04-14 16:17:54, péntek
 
  Feltámadás


A németországi Hannover temetőjében van egy sír, amelyen hatalmas gránitkövek és márványdarabok fekszenek, betonnal és acélpántokkal összefogva. Az egy asszony sírja, aki nem hitte el, hogy Jézus feltámadt a halálból, sem azt, hogy a halál után lesz feltámadás. Végrendeletében elrendelte, hogy sírját olyan biztonságosan lezárják, hogy ha lenne is halottak feltámadása, akkor se nyíljon fel a sír. A sírra ezeket a szavakat vésette: "Ezt a sírt sohasem szabad felnyitni!" Azonban egy kis mag a gránitkövek alá került és növekedni kezdett. A kikelt növény kereste a világosságot. Senki sem gondolta volna, hogy egy növekedő palánta képes szétfeszíteni azokat az acélpántokat és lebetonozott köveket. A kis mag fává növekedett, és a nagy kövek szétnyíltak előtte. Kajafás és Jézus egyéb ellenségei azt gondolták, hogy amikor Jézus testét betemették a sírba, többé nem kerülhet ki onnét. De Isten hatalma, amely Hannoverben egy kis növény által nyilvánult meg, még csodálatosabban működött Jézus sírjánál Jeruzsálem közelében.
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
Mégis van egy nagy előnye
  2017-04-11 18:05:48, kedd
 
  Mégis van egy nagy előnye


Asztalnál ült a család. A nagyfiú törte meg a csendet. Bejelentette, hogy eljegyzik egymást a szomszéd lánnyal.
- De hát egy fillér hozománya sem lesz és rosszul keres! - jegyezte meg az apa.
- Főzni meg vasalni sem tud! - sopánkodott az anya.
- ...és táncolni sem... - kontrázott az öccs.
- Talán majd az esküvő előtt elmegy egyszer egy igazi fodrászhoz is... - morfondírozott a húg.
- ...túl sok szemfestéket használ, rossz tanuló volt, nem elég sportos - véget nem érnek a kifogások.
- De van egy nagy előnye... - szakította félbe a szóáradatot a fiatalember.
Kíváncsian és kétkedve fordult felé minden szempár.
- Nincs családja!

A. de Mello nyomán
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
Megosztom veled...
  2017-04-11 16:50:44, kedd
 
  Megosztom veled...


Éppen örök barátságukra koccintottak.
- Ha öt televíziód lenne, nekem adnád az egyiket, barátom?
- De mennyire, barátom!
- Ha öt autód lenne, nekem adnád az egyiket, barátom?
- De mennyire, barátom!
- Ha öt házad lenne, nekem adnád az egyiket, barátom?
- De mennyire, barátom!
- Ha öt inged lenne, nekem adnád az egyiket, barátom?
Megrázta a fejét.
- De hát miért nem, barátom?
- Mert öt ingem, az bizony van...

W. Hoffsümmer nyomán
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
Boldogság
  2017-04-10 21:28:31, hétfő
 
  Boldogság


Rohanva, lihegve jött szembe vele a barátja. Ha meg nem állítja, észre sem veszi, annyira sietett.
- Hova szaladsz ennyire? - szólította meg csodálkozva.
- Futok a boldogságom után! - válaszolta kifulladva a másik.
- Biztos vagy benne, hogy a boldogságod előtted fut és üldöznöd kell?! Nem lehet, hogy mögötted sétál, és ha egy pillanatra megállnál, utolérne?! Vigyázz, nehogy te fuss el előle...

W. Hoffsümmer nyomán
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
     1/30 oldal   Bejegyzések száma: 295 
2017.03 2017. április 2017.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 431 db bejegyzés
e év: 2227 db bejegyzés
Összes: 6069 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 233
  • e Hét: 3254
  • e Hónap: 35390
  • e Év: 137410
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.