Regisztráció  Belépés
lambert.blog.xfree.hu
Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak, a gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet; ne irigyeld őket! Összeomlik alattuk a csalásra épült világ. A jövend... Magyar Anya
2006.07.04
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 67 
Siklósi András szerzői estje december 5-én Szegeden
  2016-12-02 18:52:24, péntek
 
  Áldozati ének

Siklósi András szerzői estje

Időpont: 2016. december 5-én (hétfő) 17 órakor
Helyszín: Jósika pince (Szeged, Jósika u. 4.)
A belépés ingyenes.


Az előadás keretében ízelítőt kaphatunk a költő karakteres verseiből és gondolatvilágából. Egy olyan művész mutatkozik be a Szegedi Közéleti Kávéház közönségének, aki fütyül a mai divatokra és a semmitmondó "modern" irányzatokra, ám mindig tiszta hangon, szívből-lélekből dalol. Évtizedek óta szívósan őrzi függetlenségét, hitét és céljait nem zúzták szét az élet barbár viharai. Nem tartozik politikai klikkekhez, írói szekértáborokhoz; nem az elvtelen "kritikusoknak" akar megfelelni, hanem a saját mércéinek és az igényes olvasók elvárásainak. Minden igazi versbarátnak - aki eljön az eseményre - maradandó élményben lesz része. Az estet kötetlen beszélgetéssel zárjuk.
Kedvcsinálónak álljon itt vendégünk egyik meghatározó költeménye:

Fiaimnak
(Bálintnak és Gergelynek útravalóul)

Élvezzétek az életet Szeressetek ha tudtok
füvet fát virágot felhőt földi és égi titkot
Örüljetek annak amit nyújt a teremtő Isten
ne kergessetek délibábot hisz elérhetetlen
Kerüljétek a hősködést de ne legyetek gyávák
ne tűrjétek hogy nevetek bitangok sárba rántsák
Legyetek emberségesek igazak bölcsek s büszkék
Gyűjtsetek lelki kincseket vessétek meg a szürkét
Tegyetek sok jót Kovácsoljátok széppé sorsotok
s legyetek a szabadságért küzdő elszánt magyarok
Ne kövessetek se másokat se engem Valódi
örök célokra törjetek s a hitben tartsatok ki
Ne veszítsétek kedvetek bármit hoznak az évek
Osszátok szét a szívetek mert nem csupán tiétek
Család haza és becsület - nincs ennél ősibb törvény -
ezt hagyom rátok fiaim s nem nyelhet el az örvény
Járjatok szerencsével E szerint éljetek rendre
Legyetek nagyon boldogok s jussatok föl a mennybe





Siklósi András
 
 
0 komment , kategória:  Siklósi András írásai  
Siklósi András : Amiért élnünk érdemes
  2016-09-06 21:35:06, kedd
 
  - Gondolatok a magyarságról, a hazafiságról és a nemzetről -

(Elhangzott 2016-08-16-án Budapesten, az MVSZ IX. Világkongresszusán, a nemzetstratégiai szekcióban.)

Turulmadár száll a Kárpátok fölött. Körbejárja a magyarok ősi földjét. Hívják az elesett hősök és a százados temetők. Csendesen, szinte szárnycsapás nélkül siklik. Gyönyörködik a tájban. Fentről még sokkal szebb, fentről minden békésnek tűnik. De csontjaiban érzi a tragédiát. Éles szeme észreveszi a határsorompókat, látja a szörnyű romlást és pusztulást. Elhatol hozzá az emberek sírása, hallja a nép jajkiáltásait. S figyeli a tigrisek marakodását, nézi a vérben gázoló hiénákat. Megremeg egész testében, s a magasból egy könnycseppet hullat a mélybe. Talán még nem késő. Talán még kizöldülnek az erdők, és virágba borulnak a rétek. Talán még lesz magyar újjászületés.
* * *

Európa legszebb országa, legtökéletesebb földrajzi, gazdasági, hadászati egysége a Kárpát-medence. Nincs ehhez fogható természetes és állandó határ, mint a Kárpátok koszorúja. Ezt a Paradicsomot foglalták el őseink (más kutatók szerint ide gyökereztek már az idők kezdete óta!), s szívós munkával, rengeteg véráldozattal meg is tartották. Páratlan kulturális, politikai és történelmi viszonyokat hoztak létre itt. Nem csoda, hogy annyi ellenségünk támadt. Csöppet sem meglepő, hogy más gyülevész hordák az életünkre törtek. Pedig mi mindig békében éltünk másokkal. Nem fájt a fogunk földjeikre, de a magunkét se hagytuk. Befogadtunk minden menekültet, megvédtünk minden üldözött idegent. Más népek fiai is otthonra találtak nálunk.Sokszor több jogot élveztek, mint véreink, de véletlenül se kevesebbet.
Erősek voltunk, büszkék, bátrak. Sohase kegyetlenek, mindig megbocsátók. Nyíltszívű lovagok, igazi jóbarátok. Kivívtuk Európa tiszteletét (irigységét?), de a kis népeknek se kellett soha reszketni előttünk. Ha akkor másképp alakulnak a dolgok, ma a világ egyik vezető hatalma lehetnénk. 50-60 milliós nemzet dolgozhatna, szerethetne, álmodozhatna itt Lengyelországtól az Adriáig, Ausztriától egész Ukrajnáig. De nem volt szerencsénk, , állandó élethalálharcra kényszerítettek bennünket. Először a tatár, majd a török dúlta, perzselte fel otthonainkat, tizedelte meg népünket. Majd 300 éven át az osztrák igát nyögtük. A török-Habsburg hódoltság alatt - pozitív vezérlőeszme híján - kezdődött nemzettudatunk sorvadása és népünk fogyása, széthullása. Később német, végül orosz tankok csörtettek hazánkba és lelkünk templomába. Legázoltak, kifosztottak bennünket. Föltépték sebeinket, s ránk szakították az eget. Sötét börtönbe, feneketlen pokolba jutottunk.
Még Szent István alatt fölvettük a római (judeo)kereszténységet, de szívünk mélyén legalább ennyire ,,pogányok" (valójában magyar nemzeti vallásúak!) is maradtunk. Mert bárhogy is vágytunk a nyugatiak kegyére, sohasem feledtük keleti kapcsolatainkat. A sumér-kaldeus-szabir-pártus-türk-szittya-hun-avar-magyar összetartozás és folytonosság révén az alig 2000 éves keresztény műveltség mellett mi egy másféle, sokkal régibb kultúrát, világnézetet, szellemet, gazdasági-társadalmi irányvonalat is képviselünk Európa közepén. Századokon át - mint lassan ölő mérget - csepegtették belénk, hogy egyedül vagyunk, s csak bizonyos finnugor töredéknépek (pl. lappok, vogulok, osztjákok) a rokonaink. Így jóformán elsorvadtak ősi gyökereink. Pedig most is testvérként tisztelnek bennünket a koreaiak, a japánok, a mandzsuk s Északnyugat-Kína, Nepál és India hegyi népei (az ujgurok, tibetiek, szikhek, kasmíriak, magharok, hunzák), továbbá a perzsák, az irakiak, az afgánok, a szírek, a mongolok, a kazahok (madzsarok), a kirgizek, az üzbégek, a türkmének, a kaukázusiak (csecsenek, ingusok, örmények, grúzok, azeriek, dagesztáni avarok), a törökök, Óceánia néhány etnikuma és Amerika egyes indián törzseinek maradékai stb. De a közös sors, a múlt históriája is sokakat mellénk állíthat. Mindig barátaink voltak a finnek, az észtek, a lengyelek, a bolgárok, az albánok, az írek, a baszkok; de megnyerhetjük a hollandok, a belgák, a dánok, a portugálok, a görögök, az olaszok és mások rokonszenvét is. Ideje, hogy kinyújtsuk ölelő karunkat minden jószándékú nép felé.
* * *

Ki a magyar, mi(lyen) a magyar? A kérdés első részére lényegesen könnyebb a válasz. A Millennium idején a magyarsághoz tartozás alapvető jegyei az állampolgárság, a magyar-nyelvűség, a nemzeti eszmével való egyetértés voltak. Trianon után ezekhez társult még a revízió gondolata és követelése. A két háború közötti eszmei zűrzavarban jól megfért egymással Ady vádló, tragikus magyarsága, Móricz elemző, felelősségteljes magyarsága, Szabó Dezső népből táplálkozó, mély faji magyarsága és Prohászka Ottokár diadalmas keresztény magyarsága. Később Kodály és Bartók, Németh László, Illyés, valamint a népi írók a magyar lélek legrejtettebb kincseit hozták a felszínre. Munkáikból tanulságként leszűrhető, hogy a magyarság egy sajátos életforma, önszemlélet, történelmi szellemiség és erkölcsi parancs. Az igaz magyarság azonos a tökéletes emberséggel; aki embernek hitvány, magyarnak is az! Régebben az volt a magyar, aki annak vallotta magát. Sokan ma is így vélekednek; ám 96 év tudatos fertőzései, ,,agyműtétjei" után, a hazugság és zsiványság szikes pusztáinak közepén ez már édeskevés. Nem elég az egyszerű állítás, nem elég a hamis esküvés sem! Szerintünk az a magyar, aki bizonyítja. Aki teljes szívéből, összes idegszálával vállalja e nép sorsát; osztozik örömében, fájdalmában, szól érte és védi mindenütt, aki harcol is, ha kell, aki neki szenteli egész életét, s habozás nélkül vérét ontja, ha ezzel segíthet. Ám aki népünket s földünket gyalázza, egyetlen göröngyét elárulja, egyetlen lakóját kifosztja, aki bármiben ártalmunkra van, vagy a vesztünkre tör, bizony az nem magyar. Az számunkra ellenség, legjobb esetben közömbös idegen, legyen bár főrabbi, vagy Árpád korcs maradéka.
* * *
Az a kérdés, hogy mi a magyar, már sokkal bonyolultabb - a lélek és test, faj és etnikum, az öröklött és szerzett tulajdonságok összességét, kapcsolatát és kölcsönhatását jelenti. Figyeljük meg Kodály Zoltánnak a néptől elszakadó, lezüllő elithez intézett féltő és dorgáló szavait: ,,Értelmiségünk kultúrája nem a népkultúrából eredő szerves, homogén magaskultúra, hanem innen-onnan összekapkodott mozaik, a magyar és idegen elemek kellő egyensúlya nélkül... Addig él a magyar, amíg falu és város, magyarság és európaiság szintézisét meg tudja oldani, amíg a keleti hagyomány és a nyugati kultúra örök harcát békévé tudja szelídíteni. Feladatnak elég volna újabb ezer évre."
A kurucok vagy a hon(vissza)foglalók soha nem kérdezték, mi a magyar. Létük egy volt magyarságukkal, s tudták azt is, hogy velük a magyarságot pusztítanák el.Ma azonban a puszta lét (a túlélés) és a magyarság nincs ilyen egységben, sokszor ellentétbe kerül egymással. A dilemma ilyenkor úgy vetődik fel, hogy kell-e a létért a magyarságot, vagy megfordítva, lehet-e a magyarságért a létet feláldozni. Ez a töprengés azonban értelmetlen, mert zsákutcába visz. A helyes álláspont csak az lehet, hogy nemzetünk fennmaradása egy erős, öntudatos magyarság kialakulásától függ, ezt kell tehát bármi áron és minden eszközzel megteremteni.
A magyarság természeti és szellemi dolgok összessége: földrajzi tényezők (a Kárpát-medence változatos tájai s éghajlata), embertani és fajtajellegek (sokféle elem egybeolvadása), kulturális örökség, hagyományok, észjárás, jellem, sors, történelem (népek keresztútja!) stb. alkotják. A magyarság az idők múltán elszakadt testvéreitől, rokonaitól, s lényegében egyedül maradt Európában. Folyton az élet és halál, a lét és nemlét problémáival viaskodott, talán ezért bírt ki minden tragikus csapást. Ha kivirágzott, hamarosan elbukott, viszont a legszörnyűbb helyzetből is rövidesen talpra állott. Mi hát a magyar? A népdal szerint: ,,Se nem szőke, se nem barna, az az igaz magyar fajta." - meglehetősen semmitmondó válasz. Megpróbálom hát a magam eszére, tapasztalatára hagyatkozva megfejteni.
A magyar ritkán panaszkodik, jajgat, ábrándozik. Komótosan, szemlélődve teszi a dolgát; általában konzervatív, becsületes, reális és józan. Tud alkalmazkodni, elfogad és megért másokat, nem akar senkit meghódítani, bekebelezni, elpusztítani. Sokáig hajlandó tűrni és nyelni, ám ha méltóságát, nyugalmát megsértik, felbőszítik, s a vesztére törnek (,,Ne bántsd a magyart!"), vagy ősi jussát kobozzák, bátran nekimegy bárkinek. A magyar nem bonyolult, nem filozofikus, nem pesszimista, nem is primitív. Célszerű, érzelmes, komoly, kevés szóval is beszédes, költői lelkületű, szemérmes, büszke, lovagias, férfias, szabadságszerető, törvénytisztelő és politikus nép. Ha belső feszültségei fölhalmozódnak, vagy tépi a balsors, olykor hajlamos a sírva vigadásra, a bujdosásra, a fölösleges virtuskodásra és szájhősködésre, a csodavárásra, az oktalan ellenzékiségre és összeesküvésre. Manapság sajnos a tehetetlen beletörődésre, az önpusztító mozdulatlanságra is.
A magyarság hatalmas érték, ám egyben hivatás és küldetés is. Épp annyi joga van élni, mint bármely más nemzetnek. Semmivel sem pótolható vagy helyettesíthető, nélküle szegényebbé válna a világ s az emberi szellem. A magyarság legfőbb célja, feladata, hogy legyen, mert lennie kell! Tehát csak olyan politikát tudunk támogatni, ami a nemzetet mennyiségben és minőségben növeli, fizikai, anyagi, szellemi és erkölcsi téren erősíti. Szeretnünk kell földünket és fajtánkat, mert a miénk. Szeretnünk kell magyarságunkat, mert ez a sorsunk. Szeretnünk kell múltunkat, javainkat, nyelvünket (,,Nyelvében él a nemzet."), hagyományainkat és művészetünket; mindazt, amit népünk alkotott: mert nincs más kincsünk ezen a világon! Kötelességünk, hogy minél jobb magyarok legyünk! Meg kell védenünk a magyarságot ellenségeivel, s ha szükséges, önmagával szemben is! Bármily kicsi, jelentéktelen valaki, ha képes megszabadulni bűneitől, gyarlóságaitól, ha le tudja győzni hibáit, és teljes szívéből-lelkéből szereti a magyarságot, nyeresége lehet a nemzetnek. Hazánk romlása, a nemzethalál réme egyre fenyegetőbb. Ám ha ez a tiszta tűz, ez a nemes szenvedély, ez az önfeláldozás lobog bennünk, a magyarság élni fog akkor is, ha mi már nem leszünk!

* * *
Egészen bizonyos, hogy a magyarságnak föltétlen köze van az emberiség első magaskultúrájához és annak szétterjedéséhez a földgolyón. Az újkőkortól kezdve a magyarok voltak Európa főnépe, jóval a görög-római világ előtt. Minimum 30-40000 éve a magyarság folyamatosan jelen van a Kárpát-medencében, de ha ez a valódi őshazánk (ez egyre bizonyosabb!), akkor még régebben is. Az ősmagyarság páratlan kultúrával rendelkezett. Nem volt eredendően ,,pogány" (ami valójában vidékit jelent, csak jóval később nyerte el mai pejoratív - hitetlen, panteista, barbár - vonzatát!) és nomád (utóbbi is csupán a sztyeppei vándorlásai során); hanem házakban lakó, letelepedett, földművelő és egyistenhívő, vallásos nép volt. A kazárok, germánok, latinok, szlávok és egyéb populációk tanultak tőlünk, s vették át a magyarság fejlettebb kultúráját és életmódját, nem pedig fordítva.
A világ talán egyedül megmaradt ősnyelve a magyar! Nem mi integráltuk a közös szavakat és neveket másoktól, hanem azok megváltozott nyelve őrizte meg az ősmagyar nyelv töredékeit. Tehát a magyar nem lehet származék-nyelv. A sumérok, szkíták és a hunok (nyelvi alapon is) magyarok voltak.
Kitűnően alátámasztja a föntieket a híres angol nyelvész, Sir John Bowring véleménye: ,,A magyar nyelv messze áll magában. Egészen sajátos módon fejlődött, és szerkezetének kialakulása olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb európai nyelv még nem is létezett. Önmagában következetesen és szilárdan fejlődött nyelv, amelyben logika van, sőt matézis, az erő, a hangzatok minden hajlékonyságával és alakíthatóságával. A magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskő, amelyen az idők viharai karcolást sem ejtettek. Nem szorul senkire, nem kölcsönöz, nem alkudozik, nem ad és nem vesz senkitől. E nyelv a nemzeti önállóság, a szellemi függetlenség legrégibb és legfényesebb emléke. Aki megfejti, az isteni titkot boncolgat." (De idézhetném még G. Mezzofanti, J. Grimm, G. B. Shaw, G. S. Krantz és mások rendkívül hízelgő nyilatkozatait is.)
* * *
Talán nem fölösleges kitekinteni egy kicsit más országokra sem. Néhány szemelvény erejéig vizsgáljuk meg, hogyan látnak bennünket az ellenséges, vagy éppenséggel a tárgyilagosabb krónikások. Meglehet, ez is gyarapítja ismeretünket. Íme így vélekedik a ,,keresztény" Nyugat (németek, franciák stb.) az ősmagyarokról: ,,A barbár, hódító magyarok nem emberek, de vadállatok módjára élnek, mert nyers húst esznek, vért isznak és az ellenség szívét kitépik." Másutt ezt írják: ,,Néhányan a földet művelik, mások olyan szörnyűek és iszonyatosak, hogy emberhúst esznek, és embervért isznak. Semmiféle irgalom nem hajlítja meg őket, semmi kegyesség nem indítja meg bensőjüket. Ördögi fajzat, a Sátán szövetségese." Egy harmadik így rémüldözik: ,,Levágták az ellenség fejét, a koponyájából kupát készítettek, és ebből ittak." A negyedik szerint: ,,Testalkatuk zömök, fejük nagy, szemük kicsiny, orruk tömpe, karjuk lelógó, mint a majmoké. Mindig lovon ülnek, rövid görbe kardot viselnek, és úgy ordítoznak, mint a vadállatok." Lám, ilyen az egész világot bejáró szittya-vérvád. Ettől a gyűlöletes képtől máig sem szabadult meg a magyarság.. Most is így festenek le minket a történelmi művekben és a tankönyvekben.
Az elfogult, becsmérlő hangot csak ritkán színezik dicséretek, vagy reális jellemzések. Jobbára csak akkor, ha egyes népek védelmi érdekei megkívánják a magyar segítséget, ha szükségük van a magyarok vitézségére, harciasságára. A bizánci Bajazid szultán véleménye szinte kivételnek számít: a magyarokat ,,a földkerekség népei közt a legderekabb" nemzetnek tartja. Más írástudók szerint: a magyar nép szereti a függetlenséget, és érzéke van a szellemi és lelki kiválóságok iránt; továbbá elismerik vendégszeretetét, szíves és barátságos modorát. A török hódítás idején a vad, félelmetes magyarok hirtelen a kereszténység nemes védői, Krisztus atlétái, a hit pajzsai lettek. (Jóval később a pángermánizmus, pánszlávizmus, majd a bolsevizmus gátjai.) Ám a ,,kegyes" Nyugat hamar felejtett: egyes források szerint Európát nem a magyarok, hanem a németek mentették meg. A magyar csak hadakozni tud, műveltségre képtelen, továbbá gőgös, önző, lusta, szűklátókörű, kétszínű, zsarnok és népnyúzó; csekély kultúrája, tudománya, művészete, ipara és kereskedelme csak külső (német, szláv) hatás eredménye; a magyar városi életre képtelen, igazi otthona a puszta stb. Talán még a németeknél s a franciáknál is jobban gyűlöltek a csehek, tótok, rácok és oláhok: öntudatra ébredésük után elterjesztették rólunk a turáni féktelenséggel elnyomók mítoszát; akik kóbor-cigányéletet élnek, s Ázsiából előtört rabló nomádok. Ebben a nyomasztó légkörben üde szigetként a lengyelek jóindulattal néznek minket: testvérüknek tudnak, felismerik nemzeti karakterünk, természetünk, szokásaink hasonlóságát (,,...egy néppel sem egyezünk annyira, mint a magyarral..."). A ,,kultúrnépeknél" a cigány képe szorosan összeforr a magyaréval, sőt olykor azonosítják a cigány és a magyar jellemet (ez persze jórészt saját idegenforgalmi propagandánk és filmjeink hibája!). 1848-49-ben végre olyannak látta Európa a magyart, amilyen a valóságban: diadalmas harcaiban a szabadság bajnokának, tragikus bukásában szerencsétlen áldozatnak; a hősi nemzet képe Petőfi eltűnése, majd Kossuth emigrációja nyomán csak erősödik. (,,Lovagok, hősök és költők népe a magyar.") Talán még 1956 után él rólunk hasonlóan kedvező kép a világban.
Általában tehát negatív, olykor elismerő, de legtöbbször hamis, irreális véleményt alkotnak fajtánkról: : azaz lóra termett és lovagias, nemes arcélű úri nép, mely örömmel harcol, mulatozik és cigányozik; mindamellett barbár ázsiai jövevény, vad szittya-hun őseire emlékeztet, ezért idegen test a nagy indogermán Európában. S hogy megítélésünk ma se legyen kedvezőbb és hitelesebb, arról gondoskodnak ,,pártfogóink". Elsősorban a hazai és nemzetközi zsidóság (ki-ki ismeretei szerint sorolhatja a neveket!) szüntelen össztüze rendkívül ártalmas: bűnös nép, nyilasok, németbérencek, utolsó csatlósok, följelentgetők, bosszúszomjasak, szélsőségesek, rasszisták, antiszemiták, primitívek, bőgatyások - ilyesmiket terjesztenek rólunk.
* * *
Az arénák és katakombák ókeresztényeinek hitével és bátorságával, az igazság szigonyával kell küzdenünk a sátáni indulatok s az apokalipszis ellen. A saját köreinkből származó vezetőkkel kívánjuk az országot irányítani; olyanokkal, akik a mi életmódunkat gyakorolják, a mi lelkünkkel éreznek, s a mi nyelvünket beszélik. Egy olyan társadalmat szeretnénk, melynek törvényei és szokásai a mi értékeinket, hagyományainkat tükrözik. Ezt a kozmopoliták törzsi széthúzásnak, mi pedig alapvető életjognak, valódi szabadságnak, függetlenségnek, avagy Szentkorona-eszmerendszernek nevezzük. Hazánk évezredek óta európai és magyar; utódaink számára is így kell megőriznünk. Nem mondunk le ősi területeinkről és nemzeti javainkról egyetlen jöttment kisebbség érdekében sem, amely holnap talán többség akar lenni. Páratlan szellemi kincseinket és műveltségünket nem adjuk el egy tál szuperliberális moslékért. Ha az önvédelemtől bármi okból elállnánk, úgy utat nyitunk a totális pusztulásnak, mely kívülről és belülről egyaránt fenyeget. Majd ha Izrael beengedi a nem-zsidókat, Finnország és Japán a különféle menekülteket, akkor mi is fogadhatjuk a nem-magyarokat - azaz sohanapján. Akkor majd megnyithatjuk határainkat, de csak akkor. Mert egyébként feloldódunk az idegen bevándorlók tengerében. Bármit ígérnek a pajeszos szirének, hazánk, nemzetünk és anyanyelvünk nem lehet piaci árverések vagy tőzsdespekulációk tárgya!
A hazafiság nem elvont gondolat, nem üres szólam, hanem valóságos kötelesség és élethivatás. A hazafiság nem melldöngetés, nem jelszó és frázis. Nem gyalázkodás, nem kirekesztés és nem gyűlölködés. A hazafiság nem elhaló nyöszörgés vagy reménytelen sóhajtozás, és nem önpusztító ábrándozás. A hazafiság nem ugródeszka, nem üzlet és nem szélhámosság. A hazafiság éber nemzeti öntudattal végzett őrködés. A hazafiság a nemzeti értékek ismerete, megbecsülése és szeretete. A hazafiság a legpozitívabb érzelem, a leghasznosabb magatartás, a legnemesebb cselekvés. A hazafiság szent feladat: Istentől rendelt munka és áldozat!
* * *
Csak egy egyetemesen megszervezett társadalom alkothat nemzetet. Csak azok a nemzetek juthatnak magasra, amelyek valami nemes célt tűznek maguk elé,
s tisztességes módon afelé törekednek. Ez megmaradásuk alapja, s ezzel egyúttal az egész emberiséget is szolgálják. A lusta, öntudatlan, szervezetlen nemzet viszont meghal. A magyarság már annyit tett Európáért, hogy évezredekre megváltotta jogát az érvényesüléshez. Egy barátom mondta nemrég: ,,A magyarságot a széthúzás tartja össze!". Aligha igaz ez a kissé morbid elképzelés, mégis elgondolkoztató. Mert nemigen van más nemzet a világon, amelyik ennyi belső torzsalkodás után - nem beszélve az állandó külső nyomásról - is fenn tudott maradni.
A nemzet szellemi (emberi) közösség, egy közös gondolat (,,közös ihlet"). Nem lehet beleszületni, el kell sajátítani. Hosszú fejlődés során az emberi szellem szervezi fokról-fokra, s tagjai ebbe az eszmébe vetett hitükben kovácsolódnak nemzetté. Történelmi képződmény is tehát, ezért nemzetenként és koronként változhatnak ismérvei. Egy közösséget, népet az tesz nemzetté, hogy annak tartja magát. Követendő eszmét állít, s nem puszta ösztönei, szükségletei szerint cselekszik. Maga az eszme változatlan, egyetemes és örök, ezért igen nehezen közelíthető meg. . Egy nemzet történetének sűrítménye: a nemzeteszme történelme. (Alkotmánynak is hívhatjuk, mely épp ezért nem szövegezhető meg, tehát ,,leírhatatlan", mégis a legélőbb valóság!) A nemzetet alkotó tényezők: a közös származás, nyelv, haza, állam, kultúra és sors.A nemzet több és más, mint a nép vagy a faj(ta). Az utóbbi egy biológiai fogalom, vagyis természeti kategória. Az erős keveredés miatt különben sincs ma már egységes, fajilag tiszta közösség, legföljebb bizonyos vérségi homogenitás. (De jobb is így, mert a belterjes tenyészet mindig korcsosuláshoz vezet.) A nép pedig bizonyos azonos lényegi vonásokkal, szellemiséggel, kultúrával rendelkező, viszonylag zárt embercsoport (etnikai egység), de még nem nemzet (nem eszmei közösség!). A kettő elsősorban az öntudatosság fokában különbözik.
A nyelv, a kultúra, a vallás, az állampolgárság, a haza és a sorsközösség csak egyes megnyilvánulásai a nemzeti lényegnek. Fontosak, de nem perdöntőek, hisz mind csak másodlagos képződmények: a már élő nemzet alkotásai. A nemzet elvileg valamennyiük nélkül meglehet (lásd a határon túli vagy emigráns magyarok, a mohamedán vagy buddhista hitre térők esetét, az idegen származású aradi vértanúink magyarrá válását stb.). Így maga a sovinizmus (nem tévesztendő össze az egészséges nacionalizmussal!) is fölösleges és esztelen emberi düh, hiszen pont a fenti külsőségeken alapul. Tipikus példája annak, ha az eszméről alkotott fogalom erősebb a valóságnál. Ebből következnek: a nemzeti imperializmus, a kisebbségi politika, az asszimiláció, a kitelepítés stb.
Magyarországon a köznép sokáig nem tartozott a nemzetbe, csak az uralkodó és hűbéresei (vagyis a nemesek). Ezért nálunk sohasem volt nemzetállam vagy népnemzet. Ősi örökség szerint minden népet a maga szokásainak, törvényeinek megfelelően kormányoztak a többnyelvű birodalomban, tehát messzemenően megőrizhették sajátságaikat. Ez a toleráns, mellérendelő szemlélet egyedülálló volt egész Eurázsiában. S ez a bölcsesség és emberség ma legfeljebb nevetség, vagy inkább megvetés tárgya ,,nemzetietlensége" miatt.Ha mi a szomszédainkhoz (azaz ellenségünkké váló befogadottjainkhoz) hasonló nemzetiségi politikát folytattunk volna, akkor ma a Kárpát-medencében nem lenne semmilyen nemzetiség, hazánk egynyelvű, színmagyar állam volna. A világ összes nemzete közt a magyarság (ez a szittya-keresztény nemzet) maradt legtovább hű a keresztény egyetemesség (univerzalizmus) középkori eszméjéhez, ezért védte - hősi önfeláldozással - egész Európát a mohó és gyilkos agresszorok ellen. A magyar sovinizmus (türelmetlenség, idegengyűlölet) - ha volt is ilyen - mindig más sovinizmusok létünk bástyáit ostromló támadásaira felelt, tehát inkább nevezhető önvédelemnek. Bármennyire is idegen tőlünk, úgy tűnik, jövőnk és megmaradásunk érdekében legfőbb ideje, hogy ,,alkalmazkodjunk" a körülöttünk élő népek körében mindenütt használatos ,,nemzeti" politikához.
A magyarság nem boldogság, nem előny, hanem örök szorongás a létért, a szabadságért, s egy letűnt múlt keserű önérzete. Nem elég magyarnak születni, azzá kell válni, s a magyarságot minden ízében szüntelen vállalni és bizonyítani kell! Nem lehetünk egyszerre hűségesek nemzetünkhöz és idegen hatalmakhoz! A magyarság hivatás, küldetés: sajátságainknak (hagyomány, kultúra stb.) a humánum, a tiszta, örök és egyetemes emberi felé tágítása. A nemzetiesülés és magyarosodás (nem elmagyarosodás értelemben!) tehát szellemi emelkedés! A magyar lélek lényege - a szabadság! Ezért nem süllyedhetünk állati sorba, s nem olvadhatunk be a hódítók közé. Meg kell maradnunk nemzetnek! Ezt az áldozatot várják tőlünk őseink és Európa becsületesebb része. Ezt parancsolja az emberi és az isteni törvény!
Csak a tehetséges, előrelátó, gerinces politikusoknak szabadna irányítani, hiszen fő feladatunk az állam és a nemzet összes anyagi, szellemi és morális erőinek egységbe szervezése lenne, az átlagember szükségleteinek megfelelően. Az állam lényege a hatalom. Célja a társadalom organizációja, békéjének és rendjének biztosítása, megvédése. Az állam lehet a népé vagy a nemzeté, de szembe is kerülhet velük (lásd kommunizmus, vagy napjaink ,,parlamentáris demokráciája"!). A tiszta államiság (a világnézet, vallás és egyebek társadalomra hagyása, a be nem avatkozás) megvalósítása szinte lehetetlen (sőt olykor kifejezetten káros, álliberális) törekvés.
A néphez, nemzethez tartozás nem hatalmi, hanem érzelmi úton jön létre; védelmet, előnyt nem nyújthat, csak etikai értékeket, szellemi-lelki kincseket, tartalmasabb életet. Aki nem képes elképzelni, hogy más néphez, nemzethez is tartozhatna, az az igazi hazafi! Erőink és gyengeségeink feltárásával, valósághű helyzetelemzéssel, a lehetőségek és érdekek ismeretében kell meghatározni feladatainkat. El kell érni, hogy minden magyar felelősnek érezze magát minden magyarért, s boldogulását - önzetlenül - csak a közösségen belül keresse. Nem hazaszeretet és nemzeti érzés az, ha akár a legcsekélyebb értékeket is eltapossuk. A magyarság bátor, öntudatos megvallása, a magyar értékek értékek (nyelv, irodalom, képzőművészet, zene, haditettek, találmányok, sportsikerek, hősök, jelképek, hit, hűség, stb.) föltétlen tisztelete a legmagasabb szellemi és erkölcsi cél legyen!

* * *
Ma már kevesen mondják nyíltan, hogy fasiszta, alja nép vagyunk, de továbbra is ócsárolnak, s kishitűséget, bűntudatot csepegtetnek belénk, hogy akaratunkat, cselekvőképességünket teljesen megbénítsák. Idegen elnyomóinkkal, a hazugságokkal, sértésekkel, bántalmazásokkal szemben mi mindig ,,megértést" tanúsítottunk, ahelyett, hogy visszaütöttünk volna mindenért. A világ is ellenségeink rágalmainak ad igazat, ha védekezni se próbálunk, s a tényeket is elhallgatjuk. Nem beszélve arról, hogy újra vérszemet kaphatnak, ami egy általános magyarverésbe és mészárlásba, szülőföldünkről való elűzésünkbe torkollhat. Nem kell, hogy mi támadjunk, de némán tűrni az ütéseket - öngyilkosság! Csak akkor remélhetjük, hogy eltipróink békén hagynak, ha minden esetben visszavágunk. A sajtótól, a pártoktól, az országgyűléstől és a kormány(ok)tól nem sokat várhatunk. A választ nekünk, kárpát-medenceieknek és a (lassan kihaló) magyar emigrációnak kell megadni!
A tömbökben, szigetekben, szórványokban (ám őseink honában!) élő magyarság, ha már a politikai nemzethez nem tartozhat, legalább autonóm kulturális nemzet(rész) és szellemi haza lehessen (,,haza a magasban"). Mivel a fajtánk zöme súlyos helyzetben van, égetően fontos a mindenre kiterjedő önvédelem, a segítőkészség és szolidaritás fokozása, aktivizálása. Az összmagyarság legfőbb érdeke, hogy idegen zsarnokoktól és hazai lakájaiktól független, szabad, önmagának tetsző életet élhessen, s létszámában, öntudatában, gazdasági és szociális téren is gyarapodhasson. Mindig élesen el kell különíteni a magyar nép, a magyar felemelkedés szükségleteit az uralkodó hatalmak és politikák ,,szükségleteitől". Az előbbieket feltétel nélkül támogatni kell, míg az utóbbiakat csak megfontolt fenntartásokkal, a magyar érdekekhez pozitívan vagy negatívan viszonyuló tevékenységüktől függően.
A legmagasabb rendű tisztesség és becsület, ha vállaljuk népünk sorsát. Azok leszünk a világban, amit magunkból kisugározni, ingyen megosztani tudunk, mások javára és épülésére. Elcsatolt (megszállt) magyar véreinknek kell az anyagi és erkölcsi támogatás, de a legfontosabb, hogy a biztonság, a rend s az egész nemzet életbizalma visszatérjen. Megmaradásunk alapja, hogy érdemes legyen magyarnak lenni. A kisebbségi helyzetből is sorsot, hivatást kell kovácsolnunk; nyomorúságunkból pedig rendíthetetlen elszántságot és hatékony fegyvereket. A magyarság, a nemzet fogalmába sokféle ember belefér: jó magyar és rossz magyar egyaránt. De mindig több mint egyedi hordozója, mert túléli, átörökíti azt. Viszont a legkiválóbb vezér se halhatatlan, ha nemzete elvész. Ezért a leglényegesebb számunkra, hogy fölmutassuk és továbbadjuk a magyarság értékeit, s elkerüljük a pusztulását. Ehhez ápolni, bővíteni kell kapcsolatainkat minél szélesebb körben. Aki magyar létére elszakad nemzetétől, szélfútta levéllé, gyökértelen fává válik.
Azon kell lennünk, hogy valahány felelősséget érző, értünk tenni óhajtó honfitársunk mindenütt olvashassa az anyanyelvünkön megszólaló folyóiratokat, újságokat, könyveket; megnézhessen, meghallgathasson minden magyar költőt, papot, művészt és tudóst, akit csak akar; s bárki bármit bárhol szabadon elmondhasson és leírhasson. Akármelyik ideológiai-politikai hatalom, amely a magyarság közé éket próbál verni, tehát jogainkból kisemmiz bennünket, nemzeti öntudatunkat mételyezi, hagyományainkat zülleszti, az mindnyájunkat sért emberségünkben és magyarságunkban. Érjük el, hogy Hungária frissen születő és felnövekvő generációi büszkén, szabadon, tiszta történelmi- és magyarságtudattal fölvértezve, nemzetünkért áldozatra készen léphessenek az élet színpadára.
* * *
Az ítéletmondás a história, majd végül Isten dolga...Ám aki földi pályafutása során folyton a közjóra, önmagával és nemzetével szembeni kötelességei következetes teljesítésére törekedett, annak nincs félnivalója. ,,Aki a szegények és elnyomottak útját figyeli, nem tévedhet el az eszmék bábeli zűrzavarában." A visszaszerzett s örökre megőrzendő ősi szellemiség és lelkület ne eldugott kincs, hanem célszerűen használható eszköz legyen küldetésünk - a jézusi parancs - megvalósításához; vagyis az összmagyarság s az egész emberiség felvilágosításáért, sorsának javításáért, bajainak orvoslásáért kifejtendő teremtő küzdelemhez. Ez nem könnyű szórakozás, hanem kemény, kitartó munka és szolgálat. Kevés csak a magunk boldogulását keresni, a saját érvényesülésünket hajszolni nyakra-főre . Embertestvéreink, népünk, nemzetünk szebb jövőjéért harcolni, közös ügyeit képviselni, és égető gondjait megoldani mindenütt - ez az a többlet, amiért élnünk érdemes!
* * *
Megjegyzés:
Írásomat jó szívvel ajánlom sokszorosításra és széles körű terjesztésre minden korosztálynak.
 
 
0 komment , kategória:  Siklósi András írásai  
Siklósi András :Emlékeim, véleményem a 2006-os tüntetésekről
  2016-09-06 20:34:53, kedd
 
  Emlékeim, véleményem a 2006-os tüntetésekről, valamint egy Parlament előtt elhangzott akkori beszédem és versem

Sokan készültünk az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának nyugodt, méltóságteljes megünneplésére. Ebbe a nemes szándékba rondított bele Gyurcsány Ferenc szándékosan kiszivárogtatott, botrányos és provokatív balatonőszödi agymenése, amely cinizmusával, ember- és magyarellenességével országszerte kiverte a biztosítékot, még a mérsékeltebb, politikával alig-alig foglalkozó polgártársaink körében is. Ennél jogosabb és tisztább ,,forradalmi" fölháborodás ritkán adatik meg egy nemzet történetében. Persze a szeptemberi-októberi Kossuth téri s a vidéki városokban párhuzamosan kirobbanó tüntetések és felvonulások során már nem csupán Gyurcsány és bandájának távozását követeltük, hanem az egész közéleti ,,elittől" számon kértük az ígért (gengszterváltássá silányított!) rendszerváltás elszabotálását, az ország tönkretételéért és kifosztásáért felelős gazfickók bírósági elszámoltatását, továbbá a Szent Korona főhatalmán alapuló alkotmányos jogfolytonosság helyreállítását, a pártok föloszlatását, valamint egy felelős nemzeti kormány és kétkamarás nemzetgyűlés azonnali megválasztását stb. Minden szándékot, célt fölsorolni is lehetetlen, de legyen elég annyi, hogy megfelelő számú becsületes, elszánt és rátermett hazafi akadt sorainkban, akik tudták, hogy mit akarnak, s arról is volt fogalmuk, miként hajtsák végre elképzeléseiket. (Persze nyilván a besúgók, kollaboránsok és oktalan hőzöngők sem kerültek el bennünket, ám a bukásunk egyáltalán nem rajtuk múlott.)
Jómagam - szegedi lévén - inkább szűkebb pátriámban vállaltam feladatokat, de rendszeresen feljártam Budapestre is, ahol mindig szót kértem és kaptam, tehát elmondhatom, hogy nyakig benne voltam az események fősodrában, és azt is, hogy elég jól ráláttam az előtérben s a háttérben zajló történésekre is. Ezért aligha tévedek, ha a ,,forradalom" zátonyra futtatásáért és elfojtásáért nem a magunk szervezetlenségét, felkészületlenségét és eszköztelenségét hibáztatom, hanem egyértelműen a hazaáruló hatalom és a ránk szabadított arctalan rendőri söpredék brutalitását, gátlástalan törtetését, ill. a ,,láthatatlan" álliberális-globalista erők ,,magasabb" stratégiai elvárásait. A Sátán jól mozgatott alvilági seregével szemben halvány esélyünk sem lehetett a győzelemre; még annyi sem, mint 56-os példaképeinknek a ruszkik sáskahadával szemben. Sőt, azt is megkockáztatom, hogy barbár, aljas balliberálisaink eleve a nemzet megfélemlítésének szándékával provokálták ki a népharagot, hogy azt kegyetlenül vérbe fullasztva és megtorolva, nemzedékeken át elvegyék a kedvét az ébredő magyarságnak bármiféle komolyabb ellenállástól, hogy könnyedén uralkodhassanak rajta, s az orránál fogva vezethessék bármilyen öngyilkos csapdába, ahogy az elmúlt 10 évben, vagy azelőtt is simán megtehették.
Úgy vélem tehát, hogy a totális kudarcon nincs mit ünnepelni, azonban emlékezni rá és elgondolkodni rajta mindenképpen kötelességünk, nehogy legközelebb is (mert hiszem, hogy ez nincsen már túl messze!) hasonló, avagy még mélyebb szakadékba zuhanjunk. Abban biztos vagyok, hogy a sikertelen 2006-os ,,főpróba" után előbb-utóbb jön az eredményes ,,előadás", mert ilyen istentelen és embertelen elnyomásban, ilyen rabszolgasorsban nem élhet sokáig sem a Kárpát-medence, sem a földgolyó többi részének lakossága. Ez a minden idők legsötétebb világhatalma megérett a gyökeres pusztulásra, s nem kizárt, hogy elsöprésében éppen mi magyarok járunk majd az élen, hiszen kevés népnek vannak olyan bőséges tapasztalatai a túlélésről, mint éppen a mi fajtánknak. Minden további elemezgetésnél, szószaporításnál hasznosabbnak ítélem, hogy a 2006-os forró légkört s az őszinte néphangulatot egy-egy Kossuth téri beszédemmel és versemmel idézzem meg (hiszen magam is egy voltam a félholtra vert, szétkergetett tömegben). Nincs kétségem afelől, hogy a bennük megfogalmazott radikális gondolatok és érzések 10 év alatt semmit sem avultak, s ma sem szólhatnék ennél igazabban, elkötelezettebben és tüzesebben.
Isten irgalmazz nekünk, s add, hogy méltók legyünk a boldog fölemelkedésre!

A győzelem főként rajtunk múlik!

Honfitársak, Magyarok!

Meddig tűrjük még, hogy a liberál-kommunisták a fejünkön járjanak, és összes javainkból kiforgassanak? Vegyük észre, hogy ez az út zsákutca, mely elkerülhetetlenül a pusztulásba visz. Ez a hazugsággal, csalással hatalomra került, kormánynak csúfolt hétpróbás rablóbanda gúnyosan röhög rajtunk, s egész népünket halálra ítélte, ill. rabszolgalétre szánta. Ha nem teszünk ellene semmit, a sorsunk végleg megpecsételődik, s drága hazánkat, verejtékkel, kínok közt megszerzett közös tulajdonunkat, páratlan természeti kincseinket örökre elveszítjük. Nem nézhetjük tovább közönyösen a zsiványok garázdálkodását, nem fogadhatjuk el, hogy a bőrünket nyúzzák, és csontig lecsupaszítsanak!
Igazságot, szabadságot, törvényes rendet, emberhez méltó életet követelünk! Meg akarunk maradni magyarnak ősi szülőföldünkön! Cselekedjünk együtt, összefogva mindnyájunk jövőjéért! Talpra magyar, most vagy soha! Ne higgyünk, s ne bocsássunk meg ellenségeinknek, ne hátráljunk többé egy arasznyit sem! Fejezzük be 1848 és 1956 tragikus bukásában is csodálatos forradalmát, s ne engedjünk hőseink, mártírjaink magasztos eszméiből, céljaiból és rendíthetetlen keménységéből!
Teremtsünk egy olyan független, semleges, önellátásra törekvő országot (a rendkívül káros izraeli és euroatlanti gyarmati kötelékek elszakításával, a sarcfizetések megtagadásával), melyben tisztességesen, értelmesen s testvéri szeretetben élhetünk! Ahol mindenkinek otthona, állása, biztos kenyere van! Ahol a betegeket meggyógyítják, ahol gondoskodnak az elesettekről, ahol a diákok ingyen tanulhatnak, a nyugdíjasok élvezhetik munkájuk gyümölcsét, ahol megbecsülik a családokat és az anyaságot, ahol nincsenek zsarnok idegenbérencek, korrupt vezetők és terrorista rendőrök, ahol a bűnözőket lefülelik, és börtönbe zárják. Ahol az Alkotmány nem bolsevista fércmű, ahol a parlament s az állami/önkormányzati hivatalok a népet szolgálják.
Betelt a pohár! Ideje végrehajtanunk az elsikkasztott rendszerváltást! Készüljünk föl, kapaszkodjunk össze, álljunk csatasorba! Buktassuk meg a vérszívó kormányt, zavarjuk el a globalizmus haszonélvezőit, söpörjük ki a nemzetrontó, gyűlölködő árulókat! Építsük újjá lerombolt hazánkat, és alapozzuk meg békés, biztonságos, erkölcsös és boldog életünket!
Lehetőleg valamennyi honi településen mielőbb alakuljanak meg önvédelmünk és önszerveződésünk alapsejtjei. Ne féljünk, a gonoszság birodalma megdönthető! A népet nem lehet leváltani, sem folytonosan becsmérelni vagy rettegésben tartani. Torkig vagyunk már, türelmünk elfogyott, jogos dühünk az egekig tornyosul! Ez itt Magyarország, ahol minden a miénk, és kizárólag tőlünk függ minden. Ne felejtsük: olyan életünk lesz a Szent Korona felségterületén, a Kárpát-medencében, amilyet megérdemlünk s kiharcolunk magunknak. Másokra most sem számíthatunk, drámai küzdelmünkben komoly segítséget nem várhatunk sehonnan. Emlékezzünk jó szívvel történelmi nagyjainkra s vitéz elődeink önfeláldozó, diadalmas csatáira. Vegyünk példát tőlük, s igyekezzünk mi is hozzájuk hasonlóan küzdeni, hogy megnyerjük az előttünk álló honmentő háborút, hogy sikerrel vívjuk meg az immár elkerülhetetlen élethalálharcot!
Ennek a pimasz, felelőtlen, élősködő rezsimnek semmi se drága. A saját törvénytelen hatalmának és harácsolt vagyonának megtartásán túl semmi sem érdekli. Fütyül a magyarság terheire és egyre mostohább sorsára, csupán az fontos neki, hogy hűbérurainak, az idegen, cionista hódítóknak minden téren megfeleljen. Újabb és újabb hiteleket vesz föl, hogy pünkösdi királyságát meghosszabbíthassa, s ezek fedezeteként nem átallja elzálogosítani össznépi javainkat, beleértve minden ingó és ingatlan értékünket, így bőven termő földjeinket, éltető vizeinket, sőt még a világon egyedülálló, a teremtő Istent szimbolizáló ősi Koronánkat is!
Kérdezem én, mit érdemel az a nemzetgyilkos vámpírcsorda, amely előtt semmi se szent, amelyiknek önzése és jellemtelensége nem ismer határokat? Bizony sokan közülük rászolgáltak a bitóra, de legalább arra, hogy hitvány életük végéig rácsok mögött rohadjanak!
Barátaim! Szabadítsuk föl magunkat a külső és belső elnyomásból, tegyünk igazságot, szerezzük vissza évezredes jussunkat, ami kizárólag minket illet, s teremtsünk itt egy olyan országot, ahol úgy élhetünk, ahogy nekünk tetszik! El kell döntenünk, hogy gyáván megfutunk, vagy lebírva kétségeinket szembeszállunk a pokol zsoldosaival. Esküdjünk meg a magyarok Istenére, hogy elég volt, rabok tovább nem leszünk! Aztán tömegesen lépjünk ki az utcákra és terekre, hogy végre elegen legyünk! A siker, a győzelem főként rajtunk, a mi elszántságunkon, kitartásunkon múlik. Legyünk szolidárisak, legyünk bátrak és erősek, s a haza fényre derül!

Győzni fogunk

(Harci induló 1956 ötvenedik évfordulójára)

Zord vihar dúl remeg a föld
jég veri a magyar mezőt
Az aranyló búzaszemek
érett gyöngye sárba pereg
Kertünkben a liliomot
megfojtják a hitvány gyomok
Termőfáink elsorvadnak
gyümölcseink megrohadnak
Megmérgezve folyónk tavunk
a kíntól majd' megfulladunk
Hős nemzetünk megtört beteg
ki szól érte ki menti meg
Virágzik a lopás csalás
a hazugság és besúgás
Gyermekeink nem születnek
falvaink kiüresednek
Tengődünk csak nem is élünk
félő hogy végleg elvérzünk
Mért kellene sírba mennünk
s miért békében elvesznünk

Nem tűrhetjük a rombolást
állítsuk meg a pusztulást
Kiáltsunk egy szörnyű nagyot
söpörjük el a zsarnokot
Tépjük szét a rabláncokat
döntsük le a bálványokat
Kötözzük be népünk sebét
s tegyük jobbá az életét
Ma még kivert senkik vagyunk
de nő erőnk s akaratunk
Égig lobog bennünk a láng
fényes hajnal virrad reánk
Kitárjuk mind karunk szívünk
állj közénk és harcolj velünk
Jöhet bármi veszedelem
csak a hazánk szabad legyen
Vegyük vissza ősi jussunk
ellenségtől meg ne fussunk

Ha vállaljuk a küzdelmet
az Isten is megvéd minket
Mindenképpen győzni fogunk
s holtunkból is föltámadunk
Kárpátország árva népe
jogot nyert az üdvösségre

( Megjegyzés: vitéz Siklósi András író, költő, geofizikus mérnök, a Turul Szövetség elnöke, a 11 évig megjelent Tárogató c. nemzetvédelmi-kulturális folyóirat alapító főszerkesztője; 2006 őszén közfelkiáltással a szegedi Forradalmi Nemzeti Bizottmány elnökéül választották a tüntetők.)
 
 
0 komment , kategória:  Siklósi András írásai  
Siklósi András : Vérző trianoni sebeink gyógyításának
  2016-09-06 20:28:51, kedd
 
  Siklósi András : Vérző trianoni sebeink gyógyításának kötelessége és esélyei

(Elhangzott 2016-08-16-án Budapesten, az MVSZ IX. Világkongresszusán, a trianoni szekcióban.)

Ez a dolgozat egy hosszabb tanulmányom része. Az eredeti változatot (címe: A trianoni nemzetgyilkosság egyetemes hatásai és revíziójának sürgető parancsa) kénytelen voltam harmadára-negyedére csökkenteni, hogy világkongresszusi előadása beleférjen a megadott szűk időkeretbe. Ennek megfelelően teljesen elhagytam a békediktátum szégyenteljes okainak-előzményeinek, valamint a mindnyájunkat sújtó tragikus következményeinek taglalását; s csupán a lehetséges és szükséges megoldások fölvázolására szorítkoztam, mert úgy vélem, hogy e téren lehet leginkább eredeti véleményt formálni, ill. sajátos, egyedi tanulságokat levonni.

A trianoni katasztrófát a bolsevizmus évtizedeiben említeni is tilos volt, de ,,szalonképes" politikai körökben ma is kerülendő témának számít. Ennek ellenére az utóbbi 20-25 évben számos jó szellemű, elmélyült, figyelemfelkeltő cikk, esszé és monográfia született itthon is, sőt az emigrációban készült korábbi művek jelentős része is hozzáférhető a komolyan érdeklődők számára. Persze a hallgatag, álmos többség alig tud erről; szó sincs tehát arról, hogy a bennük foglalt gondolatok népünk egészét áthatják, ill. agymosott, elsivatagosodott tudatát hasznosan megtermékenyítik. Igen kevesen vagyunk, akiket e súlyos nemzeti tragédia állandóan foglalkoztat, jóllehet hozzáállásától, viszonyulásától függetlenül, a belőle fakadó gondokat és terheket az egész magyarság a zsigereiben hordozza, s amíg képtelen eredményesen megbirkózni velük, addig reménye sem lehet a megújulásra és fölemelkedésre.
Felelős hazafiak, becsületes értelmiségiek sokasága kongatja a vészharangot, hiszen az eltelt három emberöltőnyi idő alatt népünk a végpusztulás küszöbére jutott, több ezer esztendős történelmének mélypontjára , olyan feneketlen kútba, ahonnan csak roppant energiák mozgósításával sikerülhet a feltámadás. A pesszimistábbak szerint azonban a nemzethalál mindenképpen elkerülhetetlen, s rajtunk már az Isten sem segíthet; itt már az égi csoda vagy egy fantasztikus csodasorozat is elégtelen. Egyre fogyatkozik azok száma, akik derűsen néznek a jövőbe, akik még hisznek valamilyen gyökeres fordulatban, s közülük is kevesen vannak, akik nem kívülről, a tőlünk nagyrészt független külső körülmények pozitív változásaitól várják mindezt. Viszont elenyésző kisebbségbe szorulnak azok, akik a kellő ismeretek birtokában nemcsak passzívan szemlélődnek, esetleg tudásukat másoknak is átadják, hanem akik aktív küzdelemre, kitartó helytállásra buzdítják a nemzetet, vagy legalább szűkebb pátriájuk atyafiságát. Mert az most már tökéletesen bizonyos, hogy a trianoni pestist, az életünket mérges pókként átszövő és sakkban tartó trianoni rémálmot csupán egy hatékony egységfrontba tömörülve, egymással és elszakított testvéreinkkel megingathatatlan szolidaritást vállalva, kizárólag a saját erőnkben bízva, minden áldozatra és harcra készen győzhetjük le. Azaz sürgősen cselekednünk kell, mert ebben az önző és aljas világban a legszebb gyászbeszéd, a legalaposabb bizonyíték, a legkiválóbb nyomtatvány, a legforróbb hazaszeretet, a legősibb jog s a legtökéletesebb igazság is hatástalan, és alig több az üres semminél. Haladéktalanul más útra kell lépnünk, azonnal tennünk kell valamit túlélésünk, megmaradásunk érdekében, mert ezt a munkát senki más, semmilyen álságos nagyhatalom vagy világbíró hivatal helyettünk el nem végezheti.

Már nincs hova hátrálnunk, a további lemondás és beletörődés maga az oktalan halál, a temetők államközi békéje, a tömegsírok borzalmas status quoja; míg a bátor önvédelem, a kemény szembeszállás ellenségeinkkel, a hősies végvári harc visszahozhat valamit abból, amit elődeink vérrel-verejtékkel megőrzött örökségéből könnyelműen eltékozoltunk. Semmilyen szerződés, egyetlen katonai megszállás sem tarthat örökké, s nem akadályozhatja meg egy nép föltámadását. Amit nem az igazságnak megfelelően rendeztek el, nem lehet végleges. Magyarország sohasem ismerheti el azt a csonkítást, melynek áldozatává vált, és semmilyen pártnak, kormánynak vagy államfőnek sincs joga lemondani bármiről nemzetünk nevében.

Két sarkalatos tétel mindig mellettünk szól. Az egyik, hogy a kisebbségi sorsnak egyetlen hatásos gyógyírja van: meg kell szüntetni, azaz érvényesíteni kell a nemzeti önrendelkezést. A másik pedig az, hogy a magyar nemzet egy és oszthatatlan, tehát részekre szabdalva is összetartozik. Párhuzamosan kell küzdenünk a valódi belső rendszerváltásért és fölemelkedésért, ill. a külhoni magyarság érdekeinek hatékony védelméért. Vegyük észre már, nem azzal ártunk honfitársainknak, ha a leghatározottabban föllépünk mellettük, hanem ha sorsukra hagyjuk őket! Azt sem feledhetjük egy pillanatra sem, hogy nem Grál-lovagokkal párbajozunk, hanem aljas gazemberekkel, sunyi mészárosokkal törünk kopját; eredményeket csak úgy csikarhatunk ki tőlük, ha rendkívüli keménységgel, ravaszsággal, okossággal, szívóssággal vértezzük föl magunkat.

Bármit kívánunk elérni a nemzetközi porondon, bármiféle megoldást keresünk a magyar problémákra, kiindulásul meg kell szívlelnünk néhány axiómát, mert ezek nélkül meddő küzdelemre leszünk kárhoztatva.
-Kis népek, nemzeti kisebbségek egyedül képtelenek eldönteni sorsukat (vagy csak súlyos véráldozatok árán); viszont az áhított nyugalom, stabilitás és világbéke csak úgy valósítható meg, ha a kicsik is részesülnek belőle, azaz szabadságot, függetlenséget (vagy önrendelkezést), teljes jogegyenlőséget élvezhetnek. A nagyhatalmak érdeke és egyben kötelessége az igazság s a történelmi jogok érvényesítése, akár hatalmi szóval is.
- Magyarország külpolitikai prioritásait (elsőbbségi sorrend) éppen fordítva kell meghatározni: : legfontosabb az összmagyarság helyzetének megnyugtató megoldása, csupán utána lehet jószomszédi viszonyról, együttműködésről gondolkodni bármelyik országgal, míg az euroatlanti (és egyéb) integráció csak harmadsorban jöhet szóba. Ebből következik, hogy magyar véreink magukra hagyásával szarvashiba volt a NATO-ba lépnünk, s nem kevésbé volt bűnös cselekedet az EU-hoz való csatlakozásunk.
- A magyarok sok évtizedes ,,eurokonform" lapításánál számos nemzetiség sokkal jobb eredményeket ért el, radikálisan durva módszerekkel. A jelenlegi passzív, eseménykövető magyar diplomáciát egy harcos, megelőző, offenzív, sőt agresszív külpolitikával kell felváltanunk. A szomszédjainkkal megkötött egyoldalúan lemondó (a határmódosításról stb.), ugyanakkor az elcsatolt magyarságnak cserébe semmit sem garantáló alapszerződéseket azonnali hatállyal fel kell mondanunk (hivatkozva arra, hogy a többségi nemzetek még a bennük foglalt minimális kisebbségvédelmi téziseket is rendre fölrúgták!), s ha szükséges, az utódállamokkal a külképviseleti kapcsolatokat is meg kell szakítanunk (a világ előtt ezért mindenütt őket elmarasztalva, a magyar népcsoportok folyamatos üldözése miatt!).
- A rendezések fölvetésekor Magyarországnak hivatkoznia kell a nagyhatalmak bűnösségére (meglehetősen következetes, támadó hangnemben, egyáltalán nem ,,könyörögve"!), hiszen a trianoni békerendszer az ő kapitális vétkeik, balfogásaik, szándékos rosszindulatuk nélkül nem jöhetett volna létre. Ugyanakkor be kell nyújtanunk a számlát azért, hogy a magyarság eddig mindenütt békésen tűrte az őt érő hátrányos következményeket, és állandó vesszőfutása ellenére sem nyúlt fegyverhez, ill. mellőzte a ,,terrorakciókat"; vagy talán az igazság érvényesítése végett nekünk is az írek, baszkok, albánok, csecsenek, palesztinok, kurdok stb. lényegesen több hasznot ígérő eszközeit kellene bevetnünk?
- Az igazság akkor is igazság, ha átmenetileg veszít pozícióiból; a hazugság és igazságtalanság akkor is az marad, ha sunyi manipulációkkal ideig-óráig győzedelmeskedik. Szomszédjainkkal szemben a jog és igazság mindenütt a mi oldalunkon áll,tehát a világközvélemény megnyerése érdekében folytatandó igen bátor s nagyszabású propaganda-hadjáratban nekünk elég valódi történelmünkre, ősjogainkra hivatkozni, viszont mindenütt kíméletlenül le kell lepleznünk ellenségeink történelemhamisításait, brosúráik, adataik hazug jellegét, a magyarság elleni jogtiprásaikat, és ki kell emelnünk, hogy amíg a történelmi Magyarország mindenkor biztosította kisebbségei zavartalan fejlődését, addig addig a mesterséges utódállamokban a magyarság halálra van ítélve.
- A további magyarellenes sérelmeket tárgykörük szerint csoportosítva számon kell tartanunk, orvoslásuk érdekében szüntelenül fel kell lármáznunk a nemzetközi fórumokat, ill. diplomáciai, pénzügyi és gazdasági úton közvetlen megtorlást kell alkalmaznunk (pl. termékeik visszadobása, határátlépésük megszigorítása, valutájuk leértékelése, integrációs törekvéseik megvétózása stb.). Nyilvánvalóvá kell tennünk, hogy a területi revíziót elsődlegesen nem mi vetjük fel, hanem szomszédjaink gyűlölködése és embertelen viselkedése; ugyanakkor úgy kell tálalnunk a Nyugat felé, hogy ez az európai béke és stabilitás egyedüli záloga, vagyis ha korábban hibáztak, legalább utólag enyhítsenek rajta.(Ne felejtsük, a Nyugatnak s az USA-nak nincs bűntudata vagy ,,lelkiismerete", annál inkább önző érdekei!)
- Elengedhetetlen az anyaországban folytatott erőteljes Trianon elleni belső propaganda, az igazság föltárása, tudatosítása és tanítása, a magyar nemzettudat és történelmi tudat megszilárdítása, továbbá az életszínvonal emelése, a gazdaság és honvédelem gyors fejlesztése, technikai és személyi feltételeinek javítása. A politikában alapkövetelmény a jogfolytonosság (1944 óta megszűnt!) visszaállítása , ill. annak kimondása, hogy hatékony nemzetépítés csak ősi Alkotmányunk, a Szentkorona-eszme (a magyar államiság és alkotmányosság őrzője, örök és hatálytalaníthatatlan) és a Szent Korona (mint legfőbb birtokos és közjogi méltóság, ugyanakkor élő személyiség és Isten országának jelképe, a vallási-nemzetiségi ellentétek feloldója stb.) jogainak, szerepének teljes elismerésével lehetséges. Szűz Mária (a Magyarok Nagyasszonya) és a Szent Korona oltalmát élvező, erőt, magabiztosságot sugárzó Magyarország vonzó példájával bizonyára a trianoni átokkal megbirkózni képtelen, vicsorgó szomszédjainkat is jobb belátásra bírja , ami népszavazások esetén már fél győzelem számunkra.
- Nemzetközi fórumokon a lehető legalaposabban indokolt, maximális követelésekkel álljunk elő. Az elérhetőnek véltnél mindig többet akarjunk, hogy szükség esetén legyen miből engedni; a semmiből már nincs mit föladni. Módszeresen gyűjtsük össze a nemzetközi szerződéseket, egyezményeket, az országok közti megállapodásokat, az állami alkotmányokat és kisebbségi törvényeket, s válogassuk ki azok számunkra kedvező, precedens értékű paragrafusait, melyekkel mondandónkat alátámasztjuk, ill. támadhatatlanná tesszük. Ugyanakkor az ellenséges szomszédjaink által elkövetett jogsértések, szerződésszegések, negatív diszkriminációk föltárásakor is hivatkozhatunk rájuk.
- A magyar állampolgárság minden magyart (az emigrációs szórványmagyarságot nemkülönben!) megillet, bárhol is éljen. Elcsatolt nemzetrészeinknek sokkal komolyabb védelmet nyújthatunk, ha kettős állampolgársággal bírnak. Nem törődve a szomszédok tiltakozásával, a magyar állampolgárságot és útlevelet mindenkinek meg kell adnunk, aki kérvényezi. Azonban ez nem lehet jogcím senkinek szülőföldje elhagyására, viszont érezhető könnyebbséget jelent pl. a határátkeléseknél (esetleges vízumkötelezettség alóli mentességet is!). Amiképp mi fenntartjuk a jogot, hogy beleszólhassunk az összmagyarság életébe, kisebbségi testvéreink (s az emigráció) is kapjanak erre jogosítványokat az anyaország vonatkozásában (pl. a választójog valamilyen formában történő megadásával; ehhez persze megfelelően módosítani kell az alaptörvényt és a választási törvényt). Nagy melléfogásnak ítéljük a Magyar Koalíció és az RMDSZ időnkénti szerepvállalását a szlovák, ill. a román kormányban; mert az előzetes feltételek és garanciák kikötése nélküli elvtelen csatlakozás nem más, mint a magyar érdekek tudatos feladása, azaz nemzetárulás; ráadásul kormánytényezőként e szervezetek semmivel sem érhetnek el többet, mint ellenzékben, viszont kockáztatják azt, hogy a szélsőséges soviniszták minden nehézségért őket okolják. Azt is aggasztónak tartjuk, hogy a felvidéki és a délvidéki magyarság ennyi párttal, szervezettel is megosztja önmagát, ahelyett, hogy ilyen válságos időkben egyetlen nemzeti érdekképviseletbe tömörülne.
- Nem szabad elfogadnunk az olyan véleményeket, hogy fájlaljuk ugyan, de a kérdéses területeket lakosságcserékkel, betelepítésekkel s egyéb kényszerekkel már megfosztották magyar jellegüktől, ezért az új ,,realitások" méltányolásával csupán ésszerű kiegyezésekre kell törekednünk. Ellenkezőleg, a népszavazásokból az elmúlt 90 évben erőszakkal, céltudatosan odatelepített ,,jöttment" lakosságot szigorúan ki kell zárni, s mindent meg kell mozgatni visszaköltöztetésük érdekében. Az olyan tündérmeséknek sem dőlhetünk be, hogy majd az EU-s integráció úgyis eltörli (,,légiesíti") a határokat, ezért fölösleges mindenféle területi változtatás. Ha a határok a jövőben ,,láthatatlanná" válnak, s ilyenformán mindegy, hogy az Egyesült Európában egy-egy országrész hova tartozik, akkor miért ne térjenek ismét hozzánk (vagyis az egységes Kárpát-medencéhez), ahova évezredeken át amúgy is jogosan tartoztak?
- Egyetlen államnak és népnek sem lehet valódi érdeke, hogy a jelenlegi feszült, törvénytelen és anarchikus állapotok fennmaradjanak; az önrendelkezés elve, a trianoni sokk feloldása s a magyar revánstól való páni félelem is megköveteli az igazságos, méltányos területi és etnikai rendezés végrehajtását. Tapasztalataink szerint arra hiába számítunk, hogy az utódállamok akár a legkisebb földdarabról önként lemondanak a javunkra (sőt hangosan méltatlankodnak a magyar ,,szemtelenség" ellen még egy egyszerű autonómiatörekvés láttán is!), inkább kockáztatják, hogy egy történelmi fordulatban minden zsákmányukat elveszítsék. Bármely föderáció, regionális csoportosulás vagy európai globalizáció csak akkor lesz életképes, ha a tagországok a teljes egyenjogúság alapján, szabad akaratukból s a kölcsönös előnyök reményében csatlakozhatnak hozzá; tehát ha nincs köztük gyűlölet, viszály, ellenségeskedés vagy kisebbrendűségi érzés. A magyar még mindig Közép-Európa legerőteljesebb nemzete, ezért Magyarország lojális együttműködése nélkül a politikai és gazdasági újjáépítés sem a Kárpát-Duna-medencében, sem Európában nem valósítható meg.

A)
A trianoni rendezés számunkra legkedvezőtlenebb, , az utódállamok számára viszont legkedvezőbb módja a magyar autonómiarendszer (önkormányzás) kiépítése. Ennek fokozatai: a személyi (szórványvidékeken), a kulturális kulturális (teljes iskolahálózat, egyetemek, egyházi intézmények, művelődési otthonok, színházak stb. - kötelező utódállami támogatással; valamint korlátlan anyanyelvhasználat) és a területi (többségi magyar tömbök esetén) autonómia, ill. ezek vegyes kombinációja. Eddig - papíron - két ilyen létezett (Vajdaság és Székelyföld), ezeket is megszüntették, s belátható időn belül nem is tervezik hasonlók engedélyezését. Ismerve ellenségeink ,,húzd meg, ereszd meg" játékait, számtalan szószegését és szisztematikus beolvasztási törekvéseit, még a legtökéletesebb, alkotmányosan és törvényileg garantált, számon kérhető autonómiákat sem fogadhatjuk el megoldásként. (Belátjuk azonban, hogy elszakított véreink speciális helyzetüknél fogva ennél többet egyelőre nem mernek követelni.) Ilyen langyos és kétes eredményt hozó tervezetet felelős magyarországi vezetés még ideiglenesen sem támogathat (arra hivatkozva sem, hogy az érintettek is ezt akarják!),ennél mindenképpen többet kell elérnünk. Az autonómiákat csak úgy tartjuk megvalósíthatónak, hogy a teljes revízió (azaz Nagy-Magyarország visszaállítása) után mi adjuk meg a hozzánk került nemzetiségeknek.Európa jövője szempontjából föltétlenül ez a változat lenne a legszerencsésebb.
B) Az egykori magyar területek önálló, független államokat alkotnának (Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Délvidék), mintegy beékelődnének a Csonkaország s a megszállók közé. Ez némileg kedvezőbb az A - változatnál, de szintén nem állítaná helyre a Kárpát-medence földrajzi, vízrajzi, gazdasági, katonai és kulturális egységét, továbbá folytonos féltékenységhez és marakodáshoz vezetne az anyaország s az utódállamok között, a mind nagyobb befolyás megszerzése végett. Elfogadhatatlan a dolog azért is, mert a magyarság továbbra is mindenütt kisebbségi kiszolgáltatottságba kerülne (a tótokkal, ukránokkal, oláhokkal, rácokkal szemben), így megmaradása, fejlődése nem lenne biztosítva. A 4 tervezet közül ez a legproblémásabb s leghipotetikusabb (legutópisztikusabb), valószínűleg a nagyhatalmak is elzárkóznának előle, ezért nekünk sem szabad - a meggondolásán túl - jelentős energiát fordítanunk a kivitelezésére.
C) Részleges területi revízió, nagyjából az etnikai határok meghúzása. Itt határozottan le kell szögeznünk, hogy alapként szigorúan csak az 1920-ban fennálló etnikai-nemzetiségi összetétel jöhet szóba (tehát eleve elvetjük az utódállamok ,,telepítéspolitikája" nyomán bekövetkezett természetellenes ,,realitásokat"!). Ennek végrehajtása úgy történhet, hogy a tömbmagyarságot s az 51 %-os magyar többségű részeket vita nélkül visszacsatoljuk, a vitatható, jelentős magyar kisebbségű területeken pedig nemzetközileg ellenőrzött népszavazásokat rendezünk, kizárva minden ellenséges nyomásgyakorlást és tisztességtelen befolyásolási kísérletet. Ennek nyomán hozzávetőleg (a bécsi döntések s a magyar katonai visszafoglalások utáni) 1942-es állapot állna helyre, esetleg valamivel többet szerezhetnénk vissza; ezzel Magyarország területe kb. 180-190 ezer km²-re növekedne. Hazafias magyar csoportok körében talán ez a változat bír a legnagyobb támogatottsággal, s a Trianon igazságtalanságait, gaztetteit elismerő, semleges nemzetközi politikusok is ideális megoldásnak tarthatják. Kétségtelen előnyei, hogy az etnikai-nemzetiségi viszonyokat a lehető legkorrektebben rendezi (ami utólagos, kölcsönös lakosságcserével tovább javítható!), biztosítja a magyar nemzetrészek túlnyomó többségének visszatérését, megmaradását és Magyarországon belüli szerves fejlődését, ugyanakkor viszonylag homogén nemzetállamok jönnének létre, tehát mi is kevés nemzetiséggel ,,gyarapodnánk"; az sem mellékes, hogy ,,véglegessége" ellenére is nyitva hagyná a kaput egy későbbi teljes visszacsatolás előtt. Ez a területrendezés nemzetiségi vonalon a lehető legigazságosabb, valamelyes gyógyírt jelentene a 96 éves magyar gyászra, egy csapásra mindenütt megszüntetné a trianoni pszichózisokat, lehetővé tenné, hogy ellenséges szomszédjainkkal békés partneri kapcsolatokat ápoljunk (a barátság azért túlzás!), s az eddigi feszültségek feloldásával kitágulna a tér a gazdasági-kulturális emelkedés előtt, az időzített etnikai bomba hatástalanításával egész Európa rengeteget nyerne.
Hátrányai, hogy még mindig nem állna helyre a Kárpát-medence szerves egysége, de a magyar igazságérzet is csorbulna, hiszen ősi területeink jelentős része továbbra is idegen megszállás alatt maradna. A megvalósítás esélye igen csekély, óriási ellenállásba ütközik, azonban egységes, eltökélt, erőszakos fellépéssel nem lehetetlen. Ez a variáció összmagyar támogatásra érdemes, ugyanakkor ennél kevesebbel nem szabad beérnünk.
D) A totális vagy teljes revízió,
azaz a mindent vissza (beleértve Várvidék-Burgenland, Fiume és Horvátország is!). Előnyei, hogy visszanyernénk egész őshazánkat, így igazságérzetünk hiánytalanul kielégülhetne, a Kárpát-medence egysége is minden téren megvalósulhatna, s Magyarország jelentős középhatalomként végre megmutathatná, mire képes a saját erejéből. Magyar oldalon megszűnne a trianoni átok, föloldódna a 96 éves sokk, s egy példaértékű (de nem önmarcangoló!) kisebbségi politikával valamennyi (kb. 50 %) nemzetiség jólétet, szabadságot, igazi otthont és hazát találna nálunk, valamint az eddiginél egy lényegesen magasabb színvonalú kultúrkörbe kerülne. Magyarország rövidesen felzárkózna az európai élvonalhoz, s szellemi kapacitásait, szerencsés fekvését, kiváló adottságait okosan felhasználva, gyors szaporodással pár évtizeden belül akár a kontinens vezető nagyhatalma lehetne. Hátrányai, hogy a szomszédok ,,kisemmizve" éreznék magukat (mint mikor a rablótól elveszik a zsákmányt!), nem szűnne a gyűlölet és az ellenséges aknamunka, az immár tekintélyes arányú hazai kisebbség bujtogatása; a trianoni pszichózist pedig fölváltaná a Trianon előtti általános irigység. E változat végrehajtásának, kiharcolásának esélye majdnem semmi, isteni csodát igényelne. Európában senki sem támogatná, s valószínűleg egy minden idegen zsarolással dacoló színmagyar kormány (hol van ma ilyen?) sem merne belevágni. Ennek ellenére jómagam (mindig szerettem a kihívásokat, a reménytelen ügyeket) erkölcsileg csak ezt tudom elfogadni véglegesnek, s nyilván derék őseink is e mellett voksolnának. Átmenetileg hajlandó vagyok a C - variánsért is síkraszállni, de soha nem feledve a végcélt.

Tengernyi értelmetlen küszködés, szüntelen pokoljárás, állandó lelki kínlódás jutott és jut a magyarságnak széles e világban. A határokon innen és túl egyaránt végveszélyben vagyunk! Arat köztünk a halál! Mindez Trianon rettentő gyümölcse! Annak a bánatfának sorsverte termése, melyet 96 éve vérünkkel s könnyünkkel öntözünk; és amelyet halálunkra szövetkező esküdt ellenségeink ültettek a vén Európa kellős közepébe. Bármilyen mélyek a gyökerei, bármilyen vastag és kemény a törzse, ki kell vágnunk, tövestől ki kell szaggatnunk, ha élni akarunk. Ha pillanatnyilag nem is tehetjük meg, amit szeretnénk, legalább álljunk mindenkor ugrásra készen! Árpád apánk egyetlen épkézláb maradéka sem tűzhet maga elé vonzóbb és szentebb célt, mint eltaposott hazánk, karóba húzott népünk megmentését. Dolgozzunk tehát minden erőnkkel, teljes reménységgel a jobb sorsra érdemes Magyarország felvirágzásáért, az ördögi cselszövéssel elhódított nemzetrészek és szülőföldjük visszaszerzéséért! A magyarok Istene világosítsa meg elménket, és bátorítsa szívünket ebben az életre szóló, gyönyörű küzdelemben!
 
 
0 komment , kategória:  Siklósi András írásai  
Mentsük meg a magyarságot, s mutassunk példát a világnak!
  2015-06-24 23:12:11, szerda
 
  Siklósi András : Mentsük meg a magyarságot, s mutassunk példát a világnak!

(A 2015-ös SZVT- A Szittya Világtalálkozó - politikai zárónyilatkozata)


Megállapíthatjuk, hogy az immár 23 esztendős Szittya Világtalálkozók jelentősége egyre nő az összmagyarság körében. Nemcsak azért, mert számos új tudományos eredményt, adatot, cáfolhatatlan tényt adunk közre őstörténeti kutatásaink kapcsán, hanem azért is, mert a hazugság országában jószerivel az egyetlen olyan nyilvános fórumot biztosítjuk, ahol nincs cenzúra, ahol maradéktalanul érvényesülhet a leírt és kimondott gondolatok szabadsága. Befolyásunk, hírünk mind távolabbra terjed, s ma már komoly elismerést, rangot jelent egy itteni előadásra szóló felkérés. Éppen emiatt mindig akadnak olyan háttérben bujkáló, vagy nyíltabban föllépő sötét erők , melyek időről időre megpróbálnak minket valamilyen ürüggyel lejáratni vagy elnémítani.

1000 éve
(István király óta) vívjuk élethalálharcunkat a Kárpát-medencében. Mohácsig meglehetősen sok, azóta egyre kevesebb sikerrel. Az egykor legyőzhetetlennek tartott, mindenütt respektált magyarságból így lett apró, egyre viharvertebb nemzet. Idegen saruk, bocskorok és csizmák taposták földünket, idegen nyilak, kardok, ágyúk és tankok ontották vérünket. De jöttek ide ,,békés" bevándorlók, messzi vidékekről elűzött menekültek is. Akiket mi sajnos válogatás és minden nemzetiségi, faji, vallási megkülönböztetés nélkül befogadtunk, s akik akadálytalanul növekedtek, lombosodtak a mi rovásunkra. Akik csak otthont, jólétet kerestek nálunk, de hazájuknak sohasem vallották ezt a tündöklő országot. Akik némi buzdításra többször is föllázadtak ellenünk (pl. 1848-49-ben és 1918-20-ban), s éhes fenevadként haraptak a testünkbe. Étvágyuk azóta is csillapíthatatlan: ha tehetnék, teljesen szétkergetnék, kifosztanák és fölzabálnák népünket. Tragikus, hogy a nyugati államok is folyamatosan támadnak bennünket. A ,,keresztény" Európának tett jószolgálatainkat gyalázkodással, háborúkkal, hideg közönnyel, gyarmatosítással viszonozták. Elképzeléseikbe sehogy sem illik egy tekintélyes, velük egyenrangú, önálló Magyarország. Ezért most is a pusztulásunkra törőket támogatják, külső ellenségeinket és belső árulóinkat pártfogolják.

Ez a példátlan genocídium, ez a fizikai és kulturális népirtás a mai ,,egységes" Európa s az egész globalizált világ legnagyobb szégyene. Trianon csak a kezdeti lépés volt. Azóta gúnyhatárainkon kívül és belül gyilkolnak bennünket fegyverrel, gazdasági, politikai, szellemi és morális eszközökkel. Marxizmussal, internacionalizmussal, ateista álliberalizmussal és kozmopolitizmussal, adósságcsapdával, nyelvtörvénnyel, történelemhamisítással, prostituálódott sajtóval és oktatással, romboló szektákkal, kultúr-moslékkal, abortusszal, szennyezett ivóvízzel, élelmiszerekkel és konyhasóval. Nem válogatnak különösebben: minden jó, amivel a vesztünket okozhatják. Egyedül vagyunk, ellenséges országok szűkebb és tágabb gyűrűjében. Rohamosan fogyunk, sorvadunk, mérgeződünk. Fél lábbal a sírban, a pokolban élünk. És még tudomást sem veszünk, vehetünk róla, mert esetleg mások ,,érzékenységét" sértené.

Ilyen baljós körülmények között csakis a nemzet egyesítése lehet napirenden, hogy végre rendelkezhessen önmaga felett, és ne idegen, magyargyűlölő ,,elitek" elnyomása alatt vergődjön fajtánk. Eddig egyetlen vezetés sem a nemzettől kapott felhatalmazást, hanem egy képmutató, paktumos, kerekasztalos választási törvényből eredően, amelyet soha nem ismerhetünk el. Magyarországon valódi rendszerváltás a nemzet megkerülésével nem hajtható végre, beleértve elcsatolt véreinket és az emigrációs szórványmagyarságot is. Eltökélten követeljük a tömegtájékoztatás, a honvédség és az iskolai oktatás nemzeti szelleművé tételét, mert ez nem pénzkérdés, csupán szándék dolga. Meg kell tisztítanunk a közéletet az önző, élősködő, korrupt gazemberektől! Követeljük az 1956 óta halmozott adósságként fennálló, mindenre kiterjedő igazságtételt, elszámoltatást a bolsevista és áldemokrata bűnözőkkel szemben. Nincs megbékélés az idegenszívű vámpírokkal, az ávós és pufajkás hóhérokkal! Kíváncsian várjuk, hogy a mindenkori rezsim milyen nemzetmentő stratégiát dolgoz ki, s kiket von be a tárgyalásokba. (Reméljük, nem a Mazsihiszt!) Olyan alkotmányt, törvényeket és választási rendszert akarunk, melyek az egyetemes nemzeti igényeket kielégítik, s megfelelő garanciákkal biztosítják a magyarság esélyegyenlőségét, létfeltételeinek és sorsának javulását, ugyanakkor egyetlen tisztességes honfitársunkat sem rekesztik ki a fölemelkedésből.

Kijelentjük továbbá, hogy az ún. keresztény-nemzeti pártok és szervezetek is általános csalódást keltettek.Ezért csak felében-harmadában hibáztatható az elvetemült, bármely értéket megrohasztó sajtó s a mindenhova beépült ügynökök aknamunkája, legalább ilyen mértékben vétkes és felelős maga a nemzeti oldal is. Részben nagyravágyásból, részben a megértés és együttműködés teljes hiánya miatt képtelen volt a legcsekélyebb összefogásra és közös munkálkodásra. Még az alapvető, könnyen elfogadható és megvalósítható célok kitűzése is elmaradt. Ám annál jellemzőbb volt a fölösleges csatározás, egymás kölcsönös marcangolása és lejáratása. Mindez amúgy sem rózsás helyzetünket tovább nehezítette, s végső soron kitűnően szervezett, halálos ellenségeink malmára hajtotta a vizet. A mostani parlamenttől sem remélhetünk semmit, csupán megalkuvást, harácsolást és fejetlenséget. A példátlanul kegyetlen és gátlástalan MSZP-SZDSZ banditák 4 + 8 éves rémuralma után az ország gazdasági-szociális állapota, közbiztonsága, önvédelme oly mélyre süllyedt, hogy a hatékony módszereket, a sarkos fordulatokat s a nélkülözhetetlen kádercseréket eleve elvető, a Deákné vásznánál nem sokkal különb Fidesz-kormány - a számára is kötelezően kijelölt cionista euro-atlanti úton haladva - legfeljebb a problémák szőnyeg alá söprésére vállalkozhat, de a totális válság megoldására semmiképp, így bukása elkerülhetetlen. (Persze ha ,,ügyesen" lavírozik, alkalmazkodva a barbár, "profitorientált" bankárkaszt s a multi-cégek elvárásaihoz, kitöltheti hivatali idejét.)

A kiüresedett baloldal s az ultralibertinus, egyben neoko(H)nzervatív terrordemokrácia egyszer s mindenkorra eljátszotta történelmi szerepét. Most - a sírgödör szélén - itt az utolsó alkalom, hogy a radikális nemzeti jobboldal (főként a Jobbikot értsük alatta) végre szövetkezzen, s keményen föllépjen, ill. a közeljövőre nézve kormányképes irányító erővé váljon. Jottányit sem szabad hátrálnunk, vagy elképzeléseinkből bármit is föladnunk. Mivel a hatalomból még teljesen ki vagyunk rekesztve, anyagi eszközeink és egyéb lehetőségeink minimálisak, pillanatnyilag az egészséges nemzettudatot helyreállító felvilágosítást ítéljük a legfontosabbnak. Az itthoni és határon túli magyarság széles tömegeivel kell kapcsolatot teremtenünk, s őket a népszolgálatra megnyernünk. Bármi áron meg kell állítanunk a magyarság rohamos fogyását, ki kell vívnunk a nemzet szabadságát, függetlenségét, semlegességét és tulajdonhoz juttatását, ki kell dolgoznunk egy hosszú távú programot a munkanélküliség, az elszegényedés, a kulturális züllés, a testi-lelki romlás és a tűrhetetlen (főként értelmiségi) elvándorlás fölszámolására.

Ki kell zárnunk a magyarság köréből mindazokat, akik szóval és tettel a nemzet leépítésén "fáradoznak"! Környezetünkkel szemben szigorúan a magyar prioritásoknak elkötelezett politikát kell folytatnunk, ami eleve kizárja, hogy olyan nemzetközi gittegyletek tagjai legyünk (pl. NATO, EU, IMF, Világbank stb.), melyek a kárunkat okozzák. A gazdaság, a pénz- és hitelrendszer s a szociális problémák rendbetétele igen fontos, de sokkal előbbre való a puszta élet megmentése, a magyar kultúrfölény és erkölcsi tartás megőrzése a mindent letaroló sáskarajok áradatában. Közel 500 éves hódoltság után egy valóban önérdekű, méltányos, emberi légkört kell teremtenünk. Vissza kell szereznünk önbecsülésünket, eltiport jogainkat az egész Kárpát-medencében. Ehhez viszont egy éber, fegyelmezett és aktív magyarság szükséges; olyan hivatástudattal, bölcsességgel és hősiességgel fölvértezett vezérekkel az élen, amilyen Atilla király és Árpád fejedelem volt. A nemzeti megújításhoz, a sürgető honvisszafoglaláshoz csak sziklaszilárd magyar hittel, lebírhatatlan történelmi és nemzettudattal foghatunk hozzá.

A Kárpát-medence a mi hazánk,
sok évezredes életterünk, ezért tűrhetetlen mózesi "körülmetélése", idegen kézre juttatása; az uralkodó, őslakos magyarság pedig soha nem alázható nincstelen bennszülötté és más etnikumok jobbágyává! Addig nem nyugodhatunk meg, amíg nemzetünket bárhonnan veszély fenyegeti, amíg megmaradásunk, fölvirágzásunk nincs visszavonhatatlanul biztosítva. E célért az összes nélkülözést és nehézséget vállalnunk kell, beleértve életünk kockáztatását is. A gyávákat, haszonlesőket, kollaboránsokat elsöpri az idő. Csak a dicsőséges elődeink cselekedeteit követő, végsőkig elszánt mai vitézek hűsége, becsületes és bátor küzdelme vezethet győzelemre. Aki magyar, velünk tart! Aki ellenünk van, az hazaáruló, s nem méltó a magyar névre! A mindenható Isten áldjon meg és segítsen bennünket, hogy áldozatos kitartásunk diadalra jusson!

(Budapest, Magyarok Háza, 2015. május 31-én)

Megjegyzések: 1.) A résztvevők a zárónyilatkozatot nagy többséggel (1 ellenszavazattal és 4 tartózkodással) elfogadták.
2.) A megnyitó előadásomat (címe: A globalista világterrort csak a szkíta-magyar tisztaság győzheti le) ezúttal nem írtam le, csupán élőszóban mondtam el.


A 2015-ös Szittya Világtalálkozón elhangzott versek (24 db, válogatta Siklósi A.)

(nyitó vers)
Siklósi András

Akkor is mondd...
(Nagy Lászlónak)

mondd a költőnek: ne írjon
anya fiáért ne sírjon
szólj a gitárnak: ne pengjen
kovácsüllőnek: ne csengjen
kivágott fának: ne dőljön
büszke szarvasnak: ne bőgjön
mondd a madárnak: ne szálljon
lándzsának kardnak: ne vágjon
virágos rétnek: ne nyíljon
pöffeszkedőnek: ne bízzon
bőszült tengernek: ne rengjen
tüzes vulkánnak: ne zengjen
jeges árvíznek: apadjon
bukott komcsinak: szaladjon
kiáltsd a napnak: ne süssön
verőlegénynek: ne üssön
mennykőcsapásnak: ne ártson
eltipródat kérd: ne bántson
mondd az árvának: nevessen
sarki ringyónak: szeressen
papnak és szentnek: ne higgyen
mondd a zsidónak: adj ingyen
vedd rá a foglyot: ne szökjön
súgd a gyilkosnak: ne öljön
mondd a pestisnek: ne sújtson
atombombának: ne gyújtson
mondd a halottnak: ébredjen
bíztasd a halált: tévedjen

mondd a némáknak: szóljanak
nézz a vakokra: lássanak
üzend a pártnak: itt a vég
nincs több türelem haladék
mondd a zsarnoknak: sápadjon
beteg népednek: lázadjon
csonka hazádnak: reméljen
ellenségek közt se féljen

mondd ha gúnyolnak leráznak
küzdj bár megvernek bezárnak
bármi lesz sorsod ne csüggedj
álmos közönybe ne süppedj
ne kérdezd hol hogyan minek
akkor is mondd ha nincs kinek
ha a világ embertelen
te légy a fény a lelkeken
röptesd a zászlót magasra
költözz az örök tavaszba
költő vagy vágyad a minden
bölcsen szólj akár az Isten

(1. versblokk - máj. 30-án 12,30))

Júlia szép leány
(A mennybe vitt lány - népballada)

Júlia szép leány egykoron kimöne
Búzavirág-szödni a búzamezőbe,
Búzavirág-szödni, koszorúba kötni,
Koszorúba kötni, magát ott mulatni.

Föl is föltekinte a magos egekbe,
Egy szép gyalog-ösvény hát ott jődögél le,
Azon ereszködék fodor fejér bárány,
A napot s a hódat szarva között hozván;

A fényös csillagot a homlokán hozta,
Két szép arany perec, aj, a két szarvába.
Aj, a két ódalán két szép égő gyertya,
Mennyi szőre-szála, annyi csillag rajta.

Szóval mondja neki fodor fejér bárány:
- Meg ne ijedj tőlem, Júlia szép leány!
Mert most esött héjja szüzek seröginek,
Ha eljőnél velem, én oda vinnélek,
A mennyei karba, a szönt szüzek közi,
Hogy bételnék veled azon kegyös rendi.
A mennyei kócsot adnám a kezedbe
Első kakasszókor jőnék nézésödre,
Másod kakasszókor tégöd megkérnélek,
Harmad kakasszókor tégöd elvinnélek.

Az anyjához fordul Júlia szép leány,
Szóval mondja neki: - Anyám, édösanyám!
Én is csak kimönék búzavirág-szödni,
Búzavirág-szödni, koszorúba kötni,
Koszorúba kötni, magamot mulatni.
Föl is föltekinték a magos egekbe,
Egy szép gyalog-ösvény hát ott jődögél le,
Azon ereszködék fodor fejér bárány,
A napot és hódat szarva között hozván;
A fényös csillagot a homlokán hozta,
Két szép arany perec, aj, a két szarvába.
Aj, a két oldalán két szép égő gyertya;
Mennyi szőre-szála, annyi csillag rajta.
Szóval mondja neköm fodor fejér bárány:
Meg ne ijedj tőlem, Júlia szép leány!
Mert most esött héjja szüzek seröginek;
Ha elmönnék vélle, hogy oda vinnének
A mennyei karba, a szönt szüzek közi,
Hogy bételnék velem azok kegyös rendi;
A mennyei kócsot a kezembe adja,
Első kakasszókor jőnek látásomra,
Másod kakasszókor ingömöt megkérnek,
Harmad kakasszókor ingömöt elvisznek.

Sirass, anyám, sirass, éltömbe hadd halljam,
Hadd halljam éltömbe, hogy siratsz hóttomban!

- Leányom, leányom! Virágos kertömbe
Első raj méhömnek gyönge lépecskéje,
Gyönge lépecskének sárguló viasza,
Sárog viaszának fődön futó füstje,
Fődön futó füstje s mennybe ható lángja!

A mennyei harang húzatlan szólalék,
A mennyei ajtó nyitatlan megnyílék,
Jaj! az én leányom oda bévezeték.
(Udvarhelyszék)

Fegyvert s bátor szívet
(katonadal)

Fegyvert s bátor szívet kell annak szerezni,
Az ki hazájáért kész harcot próbálni,
Élet s halál között szerencsét keresni,
Kard, sűrű lövés közt nem kell semmit félni.

Világ előtt szégyen hazánk pusztulása,
Minden csata nélkül magyarnak romlása;
Nagyhírű nemzetnek prédára hullása,
Török dandároknak könnyen kóborlása.

Kevés békességhez, mellyel csak hiteget
A török bennünket, s magához édesget,
Ne bízzunk: mert mutat romlandó üveget,
Vagy édes méz alatt nyújt keserű mérget.

Zászlód alá, hazám, kérd, jöjjön magyar Márs,
Pusztító had ellen ki légyen veled társ;
Mert már hónyod alatt alig maradt az Ars,
Félek rajta, hogy te öved ne légyen hárs!

Szállj ki hát álmodból, még pihenést vehetsz,
Fogj fegyvert markodba, szabadulást nyerhetsz,
És bánatos ködből majd örömre mehetsz -
Feltött szándékodban kívánt véget érhetsz.

Ímhol sok bestia ellened kardot vont, -
De ha serénységed tunyaságot elront:
Sok zászlós kópiát holdjával öszveront,
Rendelt csoportokat szaggatva széjjelbont.

Virtus még közülünk szintén ki nem szakadt,
Noha sok muszurmány bátorságra fakadt:
Sokszor magyar miatt török hold megapadt -
Most is éles kardunk hüvelyben nem ragadt!

Zászlós magyar vitéz tőlünk ily jót kíván,
Induljunk meg immár kedves hazánk kárán;
Ne hagyjunk töltőzni pogányt magunk javán,
Példát kész mutatni egy vitéz magyar bán.

Ha magyar kard pogány karddal öszvecserdül, -
Jól fordul az kocka: szerencsénk is perdül;
Bánatban bús elménk örömre fölzendül,
Vitézségünk miatt pogány füle csendül.

Így jön meg hazánknak régi szabadsága,
Bánat, siralomnak öröm lesz váltsága,
Elpusztult földünknek lehet orvossága -
Igaz magyarságnak csak ez kívánsága!

Mit búsulsz kenyeres
(kuruc kesergő)

Mit búsulsz kenyeres, midőn semmid nincsen?
Jó az Isten, jót ád, légy jó remínségben.
Fölnyílik az idő majd az gyönge fűre,
Hova két szemünk lát, elbujdosunk ketten.

Oh, édes pajtásom, hogyne búsulkodnék,
Mikor az sok gondok rajtam uralkodnak,
Sok gondolkodások szüntelen fárosztnak,
Minden órán engem elmémben bágyosztnak.

Rongyos az dolmányom, kivan az oldalom,
Az sok folttul ugyan nehéz az nadrágom,
Hátom lapockáját veri az kalpagom,
Zsírtul ködmenyem is igen megavult már.

Az köpönyegem is igen jó viselt már,
Az sok eső miatt vagyon benne sok kár,
Mind elrothasztotta az csizmámat nagy sár,
És nyereségemmel kerest pénz szűkön jár.

Nincsen abrak, széna, rút hitvány az lovam,
Rongyos az istállóm, igen puszta házam,
Mind eltöredezett szegen az nyeregfám,
Mind elkopott róla az sok szép nyert szerszám.

Kenyerem, pecsenyém igen szűkön vagyon,
Morzsalék sem hever mast az tarsolyomban,
Pénzem pedig nincsen mast az oldalamon,
Kiürült az gyűszűm, elkölt kóbollásom.

Az lovamrúl igen lekopott az patkó,
Az ki még rajta van, az is nem igen jó.
Ha nem patkoltatok, elhal tűlem az ló,
Csak gyalog maradok, mint egy rút kóbolló.

Az farkasbőrömnek lekopott az szőre,
Pókháló palackom az szegen bélepte.
Nyargalódzik rajtam az tetvek serege,
Mert szurkos az üngöm, nincs ki fejérítse.

Kurva már az anyja! mint élhetek, élek,
Kivetem hasamat az szép verőfénynek,
Csak úgy dohányozok az midőn éhezek,
Így én is másokkal szépen eltengődök.


Édes hazám
(bujdosó ének)

Édes hazám, szánjad válásom,
Messze földre van indulásom,
Úgy fordulhat, világból is lesz kimúlásom.

Most bocsátod el hív szolgádot,
Nem szánod-e szegény árvádot,
Tőled szintén eltávozni kedves fiadot?

Nem lészen-e nehézségedre,
Nem fordul-e nagy sérelmedre,
Hogy úgy viselsz gondot reám, mint idegenre?

Az kisdedek anyjok tejétől,
Az szoptatók anyjok mellyétől,
Még az madár sem távozik messze fészkétől.

Más nemzetségek országára,
Idegen föld tartományára.
Hát én szegény hogy induljak más határára?

Föld idegen, valahol járok,
Csak kegyelmet hejában várok,
Ember kegyetlensége velem határos.

Jaj! hol lészen megmaradásom?
Hegyek-völgyek közt bujdosásom!
Mely nehéz volt kicsinységtől fogva lakásom!

Hol lészen éjjel lefekvésem?
Vad gyomrában lesz temetésem!
Édes hazám, most hallgasd meg az én kérésem!

Veszedelmes tenger örvénye!
Beteg ember keserves élte!
Bizonytalan az idegen ország ösvénye!

Ím, az égi háborúk ellen,
Az ellenség rajtunk kegyetlen!
Hová hajtsam te kívüled magam hirtelen?

Ne hadd hejában könnyhullásom,
Nem sok tőled én kévánságom:
Csak, hogy szánjad, édes hazám, tőled válásom!

(2. versblokk - 16,00)
Baróti Szabó Dávid

Egy ledőlt diófához

Mely magas égnek szegezett fejeddel,
Mint király, állasz vala társaid közt:
Tégedet látlak, gyönyörű diófa,
Földre terítve?

Elszakadt testes derekad tövétől.
Csak kicsiny kéreg maradott kötésül,
Ágaid csüggnek, levelid kivesznek,
Nedvek elhagyván.

Sorvadó kebled csecsemős gyümölcsit
Hasztalan szülvén, elereszti: hullnak
Ők, és nem tudván rövid életekről
Rendre kihalnak.

Annyi szélvészen diadalt nyerett fa!
Nemtelen porban hever a nemes dísz?
Ezt leendőnek lehetett-e vajon
Vélni felőled?

Senkinek kárán nem örült; sokaknak
Hűvös árnyékkal feles hasznot hajtó,
S kedvük étkeddel kereső kegyes fa!
Monddsza, ki bántott?

Ah, minek kérdem! szemeimbe tűnnek
Gyilkosid. Nem volt külerőszak: ott benn
Önmagadban volt megölő mirigyed,
S titkos elejtőd.

Ím, egész bélig gyökered kirágták
A gonosz férgek, s az elvett odúba
Hangyabolyt híttak! Mi nyüzsögve járnak
Most is alattad!

Átkozott vendég! viperák szülötti!
Ah szerencsétlen fa! - Hazánk! szelíd ég!
Szűz virágjában tehetős karoddal
Tartsd meg örökké!

Csokonai Vitéz Mihály

A reményhez


Földiekkel játszó
Égi tünemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának
Bókol untalan. -
Sima száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Még is megcsalál.

Kertem nárciszokkal
Végig ültetéd;
Csörgő patakokkal
Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
Szórtad a tavaszt,
S égi boldogsággal
Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy híját esmértem
Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
S megadá az ég.

Jaj de friss rózsáim
Elhervadtanak;
Forrásim, zöld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.
Oh! csak Lillát hagytad volna,
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
Nem irígyleném.

Hagyj el, oh Reménység!
Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgy is eltemet.
Érzem, e kétségbe
Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem földbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisült,
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dült. -
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!

Berzsenyi Dániel

A magyarokhoz

Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul?
Nem látod a bosszús egeknek
Ostorait nyomorult hazádon?

Nyolcz századoknak vérzivatarja közt
Rongált Budának tornyai állanak,
Ámbár ezerszer vak tüzedben
Véreidet, magadat tiportad.

Elszórja, hidd el, mostani veszni tért
Erkölcsöd; undok vipera-fajzatok
Dúlják fel e várt, mely sok ádáz
Ostromokat mosolyogva nézett.

Nem ronthatott el tégedet egykoron
A vad tatár kán xerxesi tábora,
S világot ostromló töröknek
Napkeletet leverő hatalma;

Nem fojthatott meg Zápolya öldöklő
Századja, s titkos gyilkosaid keze:
A szent rokon vérben füresztő
Visszavonás tüze közt megálltál:

Mert régi erkölcs, spártai férfikar
Küzdött s vezérelt fergetegid között;
Birkózva győztél, s Herkulesként
Ércbuzogány rezegett kezedben.

Most lassú méreg, lassú halál emészt.
Nézd: a kevély tölgy, melyet az éjszaki
Szélvész le nem dönt, benne termő
Férgek erős gyökerit megőrlik,

S egy gyenge széltől földre teríttetik!
Így minden ország támasza, talpköve
A tiszta erkölcs, mely ha megvész,
Róma ledűl s rabigába görbed.

Mi a magyar most? - Rút sybarita váz.
Letépte fényes nemzeti bélyegét,
S hazája feldúlt végfalából
Rak palotát heverőhelyének;

Elődeinknek bajnoki köntösét
S nyelvét megunván, rút idegent cserélt,
A nemzet őrlelkét tapodja,
Gyermeki báb puha szíve tárgya.

Oh! más magyar kar mennyköve villogott
Atilla véres harczai közt, midőn
A fél világgal szembe szállott
Nemzeteket tapodó haragja.

Más néppel ontott bajnoki vért hazánk
Szerzője Árpád a Duna partjain.
Oh! más magyarral verte vissza
Nagy Hunyadink Mahomet hatalmát!

De jaj, csak így jár minden az ég alatt!
Forgó viszontság járma alatt nyögünk,
Tündér szerencsénk kénye hány-vet,
Játszva emel s mosolyogva ver le.

Felforgat a nagy századok érckeze
Mindent: ledűlt már a nemes Ilion,
A büszke Karthágó hatalma,
Róma s erős Babylon leomlott.

(3. versblokk - 18,30)
Kölcsey Ferenc

Zrínyi második éneke

Te lásd meg, oh sors, szenvedő hazámat,
Vérkönnyel ázva nyög feléd!
Mert kánya, kígyó, féreg egyre támad,
És marja, rágja kebelét.
A méreg ég és ömlik mély sebére,
S ő védtelen küzd egyedül,
Hatalmas, oh légy gyámja, légy vezére,
Vagy itt az óra, s végveszélybe dűl.

Áldást adék, sok magzatot honodnak,
Mellén kiket táplál vala;
S másokra vársz, hogy érte vívni fognak?
Ön népe nem lesz védfala?
Szív, lélek el van vesztegetve rátok;
Szent harcra nyitva várt az út,
S ti védfalat körüle nem vonátok;
Ő gyáva fajt szült, s érte sírba jut.

De szánjad, oh sors, szenvedő hazámat!
Te rendelél áldást neki:
S a vad csoport, mely rá dühödve támad,
Kiket nevelt, ön gyermeki.
Taposd el a fajt, rút szennyét nememnek;
S míg hamvokon majd átok ül,
Ah tartsd meg őt, a hív anyát, teremnek
Tán jobb fiak, s védvén állják körül.

Törvényem él. Hazád őr csillagzatja
Szülötti bűnein leszáll;
Szelíd sugárit többé nem nyugtatja
Az ősz apák sírhalminál.
És más hon áll a négy folyam partjára,
Más szózat és más keblű nép;
S szebb arcot ölt e föld kies határa,
Hogy kedvre gyúl, ki bájkörébe lép.

Kisfaludy Károly

Szülőföldem szép határa

Szülőföldem szép határa!
Meglátlak-e valahára?
Ahol állok, ahol megyek,
Mindenkor csak feléd nézek.

Ha madár jön, tőle kérdem,
Virulsz-e még, szülőföldem!
Azt kérdezem a felhőktül,
Azt a suttogó szellőktül.

De azok nem vigasztalnak,
Bús szívemmel árván hagynak;
Árván élek bús szívemmel,
Mint a fű, mely a sziklán kel.

Kisded hajlék, hol születtem,
Hej tőled be távol estem!
Távol estem mint a levél,
Melyet elkap a forgószél.

Vörösmarty Mihály

Előszó

Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.
Zöld ág virított a föld ormain.
Munkában élt az ember, mint a hangya:
Küzdött a kéz, a szellem működött.
Lángolt a gondos ész, a szív remélt,
S a béke izzadt homlokát törölvén
Meghozni készült a legszebb jutalmat,
Az emberüdvöt, melyért fáradott.
Ünnepre fordult a természet, ami
Szép és jeles volt benne megjelent.

Öröm- s reménytől reszketett a lég,
Megszülni vágyván a szent szózatot,
Mely által a világot mint egy új, egy
Dicsőbb teremtés hangján üdvözölje;
Hallottuk a szót. Mélység és magasság
Viszhangozák azt. S a nagy egyetem
Megszűnt forogni egy pillantatig.
Mély csend lőn, mint szokott a vész előtt.
A vész kitört. Vérfagylaló keze
Emberfejekkel labdázott az égre,
Lélegzetétől meghervadt az élet,
Emberszívekben dúltak lábai.
A szellemek világa kialudt,
S az elsötétült égnek arcain
Vad fénnyel a villámok rajzolák le
Az ellenséges istenek haragját.
És folyton folyvást ordított a vész,
Mint egy veszetté bőszült szörnyeteg.
Amerre járt, irtóztató nyomában
Szétszaggatott népeknek átkai
Sóhajtanak fel csonthalmok közől,
És a nyomor gyámoltalan fejét
Elhamvadt városokra fekteti.
Most tél van és csend és hó és halál,
A föld megőszült;
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
Egyszerre őszült az meg, mint az Isten,
Ki megteremtvén a világot, embert
A félig istent, félig állatot,
Elborzadott a zordon mű felett
És bánatában ősz lett és öreg.
Majd eljön a hajfodrász, a tavasz,
S az agg föld tán vendéghajat veszen,
Virágok bársonyába öltözik.
Üveg szemén a fagy fölengedend,
S illattal elkendőzött arcain
Jó kedvet és ifjúságot hazud:
Kérdjétek akkor azt a vén kacért,
Hová tevé boldogtalan fiait?

Petőfi Sándor

A hazáról

Lement a nap. De csillagok
Nem jöttenek. Sötét az ég.
Közel s távolban semmi fény nincs,
Csak mécsvilágom s honszerelmem ég.

Szép csillag a honszeretet,
Gyönyörűségesen ragyog.
Szegény hazám, szegény hazám te,
Neked kevés van ilyen csillagod.

Mécsemnek lángja mint lobog!
Mitől lobog? mi lengeti?
Éjfélt ütött. Ti lengtek itten
Mécsem körül, ti népem ősei!

Mintha nap volna mindenik,
Oly tündöklők e szellemek,
Tündöklők, mert hisz a dicsőség
Sugármezébe öltözködtenek.

Ne nézz ősidre, oh magyar,
Ki most sötétségben vagy itt,
Ne nézz ősidre, e napokra...
Szemeid gyöngék... a napfény megvakít.

Hazám dicső, nagy ősei,
Ti földet rázó viharok!
Ti egykoron a porba omlott
Európa homlokán tomboltatok.

Oh nagy volt hajdan a magyar,
Nagy volt hatalma, birtoka;
Magyar tenger vizében hunyt el
Éjszak, kelet s dél hullócsillaga.

Csakhogy rég volt, midőn magyar
Fejekre termett a babér;
A képzelet sebes szárnyú sas,
Elfárad mégis, mire oda ér.

Oly rég elhervadt a babér
A magyaroknak homlokán,
Hazám, oly rég voltál te nagy, hogy
Nagyságod híre csak mese talán.

Már rég nem sírtam, s íme, most
Pillámon egy könny rengedez.
Magyar nép, vajon hajnalodnak
Vagy alkonyodnak harmatcseppje ez?

Magyar dicsőség, mi valál?
Hullócsillag? mely tündökölt,
Aztán lehullott a magasból,
És mindörökre elnyelé a föld.

Vagy üstökös vagy, oh magyar
Dicsőség! mely jött s távozék,
Hogy századok multával újra
Lássák fényét a népek s rettegjék?

(4. versblokk - máj. 31-én 11,30)
Arany János

Epilógus

Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon...
Legföllebb ha omnibuszon.

Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se' irigyeltem.

Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:
Hogy' áll orra
Az út szélin baktatóra.

Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam, s bevert sárral;
Nem pöröltem, -
Félreálltam, letöröltem.

Hiszen az útfélen itt-ott
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.

Az életet, ím, megjártam;
Nem azt adott, amit vártam:
Néha többet,
Kérve, kellve, kevesebbet.

Ada címet, bár nem kértem,
S több a hírnév, mint az érdem:
Nagyra vágyva,
Betelt volna keblem vágya.

Kik hiúnak és kevélynek -
Tudom, boldognak is vélnek:
S boldogságot
Irigy nélkül még ki látott?

Bárha engem titkos métely
Fölemészt: az örök kétely;
S pályám bére
Égető, mint Nessus vére.

Mily temérdek munka várt még!...
Mily kevés amit beválték
Félbe'-szerbe',
S hány reményem hagyott cserbe'!...

Az életet már megjártam:
Mit szívembe vágyva zártam,
Azt nem hozta,
Attól makacsul megfoszta.

Egy kis független nyugalmat,
Melyben a dal megfoganhat,
Kértem kérve:
S ő halasztá évrül-évre.

Csöndes fészket zöld lomb árnyán,
Hova múzsám' el-elvárnám,
Mely sajátom;
Benne én, és kis családom.

Munkás, vidám öregséget,
Hol, mit kezdtem, abban véget...
Ennyi volt csak;
S hogy megint ültessek, oltsak.

Most, ha adná is már, késő:
Egy nyugalom vár, a végső:
Mert hogy' szálljon,
Bár kalitja már kinyitva,
Rab madár is, szegett szárnyon?

Tompa Mihály

Isten akaratja

Elhervad a virág, kidől a büszke cser,
Mélység lesz a tető a tenger fenekén;
Ama törvényt, mely szül, változtat, elseper,
Egykor fénylő bolygók mutatják feketén. -
Ember, ki most nevet, zokogni megtanul,
Meghal az átkozott, meghal a siratott;
Nép lesz nagy nép felett s elvész óhatlanul...
És mindez, oh uram! a te akaratod.

A te akaratod! s midőn a fájdalom
Tőrével a szíven nagy, mély sebet vere:
Kemény szó támad a békétlen ajkakon,
S ég-földet vád alá fog a kín embere!
Hab s örvénnyel dacol, széllel szemközt evez,
Keble mind zordonabb, mint sorsa mostohább,
Hanem e gondolat: az úr tetszése ez...
Kemény hideg kőszirt - és nem mehet tovább.

Járván a temetőn tanutlan éjeken,
Egy kisded sír felett törnek meg térdeim,
S felháborult elmém ugyan hányom-vetem
Az élet és halál örök kérdésein!
Mért is végződtek oly kevéssel évei?
Míg kérdezem fanyar leckén tanít az ész...
Születtünk, meghalunk! ezt könnyű érteni;
Azon megnyugodni nehéz, nagyon nehéz.

Ha feljajdul a húr, midőn kettészakad,
S az őszi lomb is ád hulltában gyenge neszt:
Embernek, ami fáj, fájlalni nem szabad?
Hisz egy bús öröme a szívnek ez, ha veszt!
Az nem bölcselkedik, csak érez és szeret...
S ki nem szól, jobb-e az, különb-e, aki tűr?
Míg a hívatlan könny szeméből megered,
S nyílt árulást tesz a kebel küzdelmirűl!?

Ah! én is érzem a rejtett vihar dühét,
S kiontom lelkemet nehéz fájdalmival!
Szavam nem sérti az alvó világ fülét,
A sír süket; mégis van engem, aki hall!
Te szám szerint tudod fejünk hajszálait,
S hogy boldogok legyünk, a létet úgy adod!...
Ezernyi könny s nyomor mégis honnét van itt...!?
- Uram nem érthetem a te akaratod! -

Mégis bár utaid titkát feszengetem,
És ajkaim pártos szavaktól zajganak:
Ne gerjedj, oh Uram haragra ellenem;
Mely bennem így zajong, az a por... a salak!
És minden hasztalan! e földet megfutám,
Keresve enyhülést fájdalmam közepett.
S oda jutok vissza sok kerengés után:
Nem gyógyíthat meg más, mint ki megsebhedett.

S míg minden tél után kizöldül a kopár:
Éltünk se veszhet el örök bú s gyász miatt!
Elmúlik tőlem is a keserű pohár,
Melyet velem te bölcs tetszésed most itat.
Emelj, emelj, kit a csapás megrengete!
Segíts, hogy elbírjam viselni, ami ért!
S bármit hoz a világ s élet története:
Tudjam, kitől van az, s ne kérdezzem miért? -

Virágok és füvek harmatban ferdenek,
Nyugodt, setét az éj; a holdvilág lement, -
Ahonnan áldással száll e lágy permeteg:
Az én lelkemre is szálljon le béke, csend!
Hogy a sír hűs gyepén nyugtatva homlokom,
Higgyek, reméljek, s ezt lehessen mondanom:
Ha elvesztettem itt, majd megtalálom ott...!
Legyen meg hát uram, te szent akaratod!!

Eötvös József

Végrendelet

Ha majdan átfutottam
Göröngyös utamat,
S hová fáradtan érek,
A sír nyugalmat ad:

Márványszobor helyébe,
Ha fennmarad nevem,
Eszméim győzedelme
Legyen emlékjelem.

S ha majd kijőtök néha,
S megálltok síromon,
Zengjétek el a legszebb
Dalt néma hantomon.

Magyar dalt, lelkesítőt,
Melynél a szív dobog,
Tán halva is megértem,
S keblem hevülni fog.

És sírjatok egy könnyet
Barátotok felett:
Dalt érdemelt, mert költő,
Könnyet, mert szeretett.

Tóth Kálmán

Ki volt nagyobb?

Nem tudom én, melyik volt szebb,
Melyik dicsőbb, melyik nagyobb,
Az-e, aki bedöngette
Keleten a nagy érckaput.

Az-e, aki hét vezérrel
Döntő karján sebet vágott,
Hogy halálig védelmezik
Ezt a dicső, szép országot.

Az-e, aki réges régen
Olyan nehéz halált tűrt el,
Hanem akkor is még egyet
Leütött a táborkürttel.

Nem tudom én, melyik volt szebb,
Talán az a híres László,
Aki kivált seregéből
Oly magasan, mint egy zászló;

S mikor királynál is nagyobb
Úrrá akarták őt tenni,
El nem ment egy tapodtat sem,
Mert csak magyar akart lenni.

Vagy az, aki isten után
A legnagyobb csodát tette,
Mikor Nándorfehérvárnál
Reá rohant Mahometre.

Avagy az, ki a zászlóval,
Mellyen volt a szent szűz képe,
Hogy ne jusson más kezébe,
Úgy ugrott le a mélységbe.

Vagy az, aki Buda-várban
Vérhalálát úgy fogadta,
Hédervári öreg apám
Valamelyik öregapja.

Avagy az-e, ki fél kézzel
Malomkövet hengergetett,
Két nagy karddal verekedett,
Holtak hátán ivott, evett.

Vagy az volt-e a legdicsőbb,
Hősebb, nagyobb mindannyinál,
Az a nemes fiúból lett
Világverő hollós király,

Vagy az, aki várfalánál
Karjaiban jobban bízván,
Szigetvárnál kirohant, és
Úgy halt meg a holtak hídján,

Vagy az, aki... Sokan voltak!
Nem tudom, hogy ki volt nagyobb,
Csak áldom az istenemet,
Amért én is magyar vagyok.

(5. versblokk - 15,00))
Vajda János

A virrasztók

Itt a nagy halott előttünk,
Kiterítve mereven.
A hideg, a téli éjben,
Csillagoltó sötétségben
Mi vagyunk még éberen.

A sírásban elfáradt már
Valamennyi jó rokon,
Talán mi se volnánk ébren,
Hanem mert a torban, éhen,
Rágódunk a csontokon.

A csontokon sem rágódnánk,
De hát - ez a kenyerünk.
Nem maradt ránk dús örökség;
Fizet minket a nemzetség
Ha sírunk, énekelünk.

Már maholnap ez se kell majd.
,,Elég volt a gyász, a dal.
Ami megholt, föl nem támad.
Haszontalan minden bánat!
Hajrá étel, dal, ital!"

Ilyen szelet hallunk is már,
Ki legtöbbet örökölt,
Annak van a legjobb kedve;
Ott van a múlt elfeledve,
És eladva az a föld,

Hol pihennek a nagy ősök,
Kik szerezték vérökön
Azt is, amin ők mulatnak...
Idegenek jól aratnak
Vérben ázott térökön.

Ők alusznak szépen, mélyen;
Ébren már csak mi vagyunk.
Ők alusznak, s nem álmodnak;
Mi virrasztunk ébren, haj csak
Ébren is mi - álmodunk.

Álmodunk mi hihetetlent,
El se merjük mondani.
A holt szeme félig nyitva;
Hátha meg nem volna halva,
S lehetne még valami...

A nagy tenger éjszakába
Ki-kinézünk olykoron.
Mert nem tudjuk, hány az óra,
Hallgatunk a kakasszóra,
Merengünk egy csillagon,

Jó reménnyel, vak reménnyel,
Hogy ha megvirradna már!
De a hajnal csak nem pirkad,
S amit látunk, az se csillag;
Bolygó fény, vagy fénybogár!

És csak oly csöndes ne volna!
De ez úgy fojt, úgy ijeszt...
Dalunk is már egyre fárad,
Alig ad még bátorságot...
Égen, földön semmi nesz...

Szempillánk is csuklik immár...
S ha az álom elnyomott,
S mi is alszunk, boldog Isten!
Akkor aztán késő minden -
Mozdulhat a tetszhalott!...

Vargha Gyula

Szélmalom

Hej halom, hej halom, kis kávai halom,
Mikor még tetődön ott állt a szélmalom!
Mátra felől mérges szél kapott alája,
S forgott, forgott, forgott széles vitorlája.

Rakott szekér oda ritkán szokott állni,
Csak a szegénység járt őrölni, darálni;
Síró taligáját, darabocska zsákkal,
Egy-egy zsellérasszony tolta fáradsággal.

De azért a rozzant, rozoga malomban
Mégsem telt az idő álmos unalomban;
Pergett a sok szomszéd- s komaasszony nyelve,
S járt a garat folyvást, vígan kelepelve.

Járt, amikor szél fújt; de gyakorta nyáron
Egy levél se mozdult az egész határon.
S állt a malom búsan, ajtaja bezárva,
Hetekig sem lendült leeresztett szárnya...

Ahogy' alácsüngött nagy szárnya erőtlen,
Mintha ma is tisztán itt állna előttem.
Körül a kerek ég egy ragyogó ráma,
S a fénysugaras táj színes panoráma.

Malom közelében legeltet a csordás,
S széles, poros úton épp most foly' a hordás;
Magasan megrakott kocsik sorát látom
Lefelé sietni a napos dombháton.

Üres kocsik szemben hordásra szerelve,
Futtatnak az úton, repülő port verve,
Áll a kocsis hetyke, lobogó gatyával,
Néha egyet-egyet csördít ostorával.

Szélmalom lábánál, napnyugatnak dőlő
Oldalán a dombnak hogy' zöldell a szőlő.
Lángol a nap, lángol, pörzsölve, aszalva,
Lombos venyigék közt sietek az aljba...

Selymes, puha fűben jó itt heverészni,
S a ragyogó mennybolt kék magasát nézni.
De mi ez?... Szememre mintha homály szállna,
Tovatűnik a kép, múltam derűs álma...

Csak a malmot látom. Mintha nőttön-nőne,
Nagy, sötét, morajló felhőkre vetődve;
Az éjbe bukó nap vörösen süt rája,
S forog, forog, forog véres vitorlája.
(1917)

Ady Endre

A Hortobágy poétája

Kunfajta, nagy szemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.

Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szívében,
A csorda-népek lelegelték.

Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.

De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett.

(6. versblokk - 17,30)
Babits Mihály

Esti kérdés

Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, sima bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja,
s oly óvatosan, hogy minden fűszál
lágy leple alatt egyenesen áll,
és nem kap a virágok szirma ráncot,
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem veszti a szivárványos zománcot,
és úgy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyű, sima, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
olyankor bárhol járj a nagyvilágban,
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
vagy kávéházban bámészan vigyázd,
hogy gyújtják sorban a napfényű gázt;
vagy fáradtan, domb oldalán ebeddel
nézzed a lombon át a lusta holdat;
vagy országúton, melyet por lepett el,
álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;
vagy a hajónak ingó padlatán
szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;
vagy idegen várost bolygván keresztül,
állj meg a sarkokon csodálni restül
a távol utcák hosszú fonalát,
az utcalángok kettős vonalát;
vagy épp a vízi városban, a Riván,
hol lángot apróz matt opáltükör,
merengj a messze múltba visszaríván,
melynek emléke édesen gyötör,
elmúlt korodba, mely miként a bűvös
lámpának képe, van is már, de nincs is,
melynek emléke sohse lehet hűvös,
melynek emléke teher is, de kincs is:
ott emlékektől terhes fejedet
a márványföldnek elcsüggesztheted;
csupa szépség közt és gyönyörben járván,
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván,
ez a sok szépség mind mire való?
mégis csak arra fogsz gondolni árván;
minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető?
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, a bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő sziszifuszi kő?
miért az emlékek, miért a múltak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny fűszálat:
miért nő a fű, hogyha majd leszárad,
miért szárad le, hogyha újra nő?

Kosztolányi Dezső

Halotti beszéd

Látjátok feleim, egyszerre meghalt,
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott, és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába',
a múltba' sem, és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
(1935)

Juhász Gyula

Testamentom

Szeretnék néha visszajönni még,
Ha innen majd a föld alá megyek,
Feledni nem könnyű a föld ízét,
A csillagot fönn és a felleget.

Feledni oly nehéz, hogy volt hazánk,
Könnyek vizét és a Tisza vizét,
Költők dalát és esték bánatát:
Szeretnék néha visszajönni még.

Ó, én senkit se háborítanék,
Szelíd kísértet volnék én nagyon,
csak megnézném, hogy kék-e még az ég,
És van-e még magyar dal Váradon?

Csak meghallgatnám, sír-e a szegény,
Világ árváját sorsa veri még?
Van-e még könny a nefelejcs szemén?
Szeretnék néha visszajönni még!

És nézni fájón, Léván, Szigeten,
Szakolcán és Makón a hold alatt,
Vén hárs alatt az ifjú szerelem
Még mindig boldog-e és balgatag?

És nézni: édesanya alszik-e,
S álmában megcsókolni a szívét,
S érezni, most is rám gondol szíve:
Szeretnék néha visszajönni még!
(1923)

Illyés Gyula

Haza a magasban

Jöhet idő, hogy emlékezni
bátrabb dolog lesz, mint tervezni -
bátrabb új hont a múlt időkben
fürkészni, mint a jövendőben -?

Mi gondom! - áll az én hazám már,
védőbben minden magasságnál.
Csak nézelődöm, járok, élek,
fegyvert szereztem, bűv-igéket.

Már meg is osztom, ha elmondom,
milyen e biztos, titkos otthon.
Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit,
köréd varázskör teremtődik.

Ha új tatárhad, ha kufárhad
özönli el a tiszta tájat,
ha útjaink megcsavarodnak,
mint giliszta, ha rátapodnak:

te mondd magadban, behunyt szemmel,
csak mondd a szókat, miktől egyszer
futó homokok, népek, házak
Magyarországgá összeálltak.

Dühöngő folyók kezesedtek,
konok bércek - ezt ne felejtsed,
ha megyünk büszke szájjal vissza,
mint várainkba, titkainkba.

Mert nem ijeszt, mi csak ijeszthet,
nem ölhet, mi csak ölne minket,
mormolj magadra varázsinget,
kiáltsd az éjbe Berzsenyinket.

Míg a szabad mezőkön jártál,
szedd össze, pajtás, amit láttál,
mit szívvel, ésszel zsákmányoltál,
vidám vitáknál, leányoknál.

Mint Noé a bárkába egykor,
hozz fajtát minden gondolatból,
ábrándok árvult szerepét is,
álmaid állatseregét is.

Lapuljanak bár ezredévig
némán, mint visszhang, ha nem kérdik,
szavaid annál meglepőbbet
dörögnek majd a kérdezőknek.

Figyelj hát és tanuld a példát,
a messze hangzóan is némát.
Karolva könyvem kebelemre,
nevetve nézek ellenemre.

Mert ha sehol is: otthon állok,
mert az a való, mit én látok,
akkor is, ha mint délibábot,
fordítva látom a világot.

Így maradok meg hírvivőnek,
őrzeni kincses temetőket.
Homlokon lőhetnek, ha tetszik,
mi ott fészkel, égbe menekszik.

(záró vers)
Siklósi András

Harc

Lehetnék vidám büszke is talán
mert ilyen áldott csodás a hazám
Enyém Budapest enyém a Tisza
minden árva rög falu és tanya
a sok tarka rét erdő és berek
templomok gyárak barlangok vizek
kincses Erdély s a zordon Felvidék
ahol még zengnek bús magyar igék
Hazám szívébe tart minden utam
mérem az időt s nézem hogy rohan
Nincsen bár semmim mégis úr vagyok
százszor gazdagabb mint a gazdagok
Lelkemben zsongnak porló őseim
vezetnek óvnak s írják verseim
Játszom a széllel csillagot szedek
körültáncolnak baráti szívek
A lenti sárból fölfelé török
csupán a fény vonz csak ami örök

Így élek néha máskor bús vagyok
mert szenvedő népemre gondolok
Fojtogat mar a tömérdek panasz
s érzem hogy nincs rá semmilyen vigasz
Minden nap új veszedelmet hoz ránk
kínlódik nyög egész Magyarország
Fejünk fölül eladják a házat
kiröhögnek durván megaláznak
A világban hitelünket rontják
bemocskolnak jövőnket rabolják
Nem sajnálnak nem kímélnek senkit
szeretnének legyűrni mindenkit
Ki próbálnak semmizni bennünket
el óhajtják foglalni földünket
Nemzetközivé kívánnak tenni
ki akarnak hazánkból kergetni

Így tervezik ám aligha jó így
Ez a vidék mindig magyar lesz itt
Bármit tesznek bárhogy mesterkednek
sose tudnak eltiporni minket
Fölkészülünk minden vad veszélyre
nem esünk a gazok előtt térdre
Nem hátrálunk Fölvesszük a harcot
Nem viselünk el már több kudarcot
Isten velünk van Együtt küzd velünk

Legyőzöttekből győztesek leszünk

 
 
0 komment , kategória:  Siklósi András írásai  
Szittya Világtalálkozó 2015
  2015-05-05 19:09:23, kedd
 
  SZITTYA VILÁGTALÁLKOZÓ 2O15-ben

(Meghívó)

A Turul Szövetség szervező bizottsága nevében szeretettel és tisztelettel várom Önt ...... ........... ........... ..... és a társaságában levő .... főt (igény, ill. előzetes jelentkezés alapján kitöltendő és magukkal hozandó!) a hagyományos Szittya Világtalálkozóra (SZVT),mely most is az év egyik kiemelkedő nemzeti eseményének ígérkezik.
A szabadon látogatható 2 napos rendezvény 2015. május 30-án (szombaton) 10 órakor kezdődik Budapesten, a Magyarok Háza Széchenyi termében. (1052 Semmelweis u. 1-3. Megközelíthető: a piros metróval, a 47-es és 49-es villamossal, vagy a 7-es autóbusszal az Astoria megállóig.) A regisztráció mindkét napon folyamatos lesz 9-től 12-ig, ill. 8,30-tól 12-ig.
A belépti díj 5000 Ft/fő (ez alól csak a felkért előadók és művészek mentesülhetnek), amit belföldi postai utalványon szíveskedjenek feladni (legcélszerűbb csoportosan - pl. 5 fő = 25000 Ft) Siklósi András lakcímére (6723 Szeged, Becsei u. 3.; tel.: 0620/443-1830; e-mail: vsiklosia@gmail.com), legkésőbb május 20-ig.
A pénz megérkezése a részvételi szándékot egyértelműen jelzi, ezért szükségtelen párhuzamosan levélben vagy telefonon is jelentkezni. Az 5000 Ft a helyszínen is kiegyenlíthető, ám először az előzetesen fizetőket engedjük be, a többieket csupán utána. (Külön 1-1 napra a belépés 3000-3000 Ft.) A névvel ellátott kitűző-kártya viselése végig kötelező, másra át nem ruházható, s elvesztése esetén nem pótolható! Az utazás egyénileg történik, szállásról (elegendő 30-án éjszakára, mert 31-én este bárki hazajuthat) és étkezésről magunknak kell gondoskodnunk. Büfé lesz (ásványvíz, kávé, sör, szendvics stb.). Ebédre (kb. 1000 Ft) mindkét napon ajánljuk Nyers Csaba mesterszakács ősmagyar fogásait.

Mindkét napon megvásárolhatók DVD és CD felvételeink, ill. különböző könyveink. Kérjük itthoni és külföldi nemzeti érzésű honfitársainkat, hogy minél többen vegyenek részt a kitűnő szakemberek nevével fémjelzett, színvonalas SZVT-n, és élőszóban, ill. e program fénymásolásával, internetes terjesztésével is tudassák ismerőseikkel, barátaikkal. Szeretnénk, ha adományaikkal is segítenének anyagi gondjainkon, mivel a belépőkből származó pénzmag nem fedezi összes költségeinket. Felhívjuk szíves figyelmüket a türelmes, kulturált viselkedésre, s az előadók jogainak tiszteletben tartására. A várható melegre való tekintettel mindenkinek könnyű, nyári öltözéket javaslunk.

(Ős)történeti és nemzetvédelmi találkozónk célja: népünk eredetének, őshonosságának, kultúrájának és hagyományainak büszke fölmutatása, történelmi- és nemzettudatunk elmélyítése, sorskérdéseink, valós lehetőségeink és kötelességeink számbavétele. Jelmondatunk: "Őseink útján a magyar föltámadásig!" Az előadások közt időnként versmondással (Fejes Zsolt) és dalokkal (30-án Szendrey Marót Ervin dalszerző, 31-én Pitti Katalin operaénekes) élénkítjük a figyelmet; továbbá az ebédszünetekben megtekinthetjük a házban levő képzőművészeti kiállításokat is. Kérjük előadóinkat, hogy a félórás időkeretet ne lépjék túl, s felszólalásuk után az előadásuk írott változatát - CD-n vagy e-mailben (tördeletlenül!) - adják át, küldjék el Siklósi Andrásnak, hogy megőrizhessük archívumunk számára. A vetítéseket igénylő előadásokhoz laptopot és projektort biztosítunk. Vitát, illetve kérdéseket, hozzászólásokat nem tervezünk, mert nincs rá idő. A program folyamatos lesz, az ebédek kivételével szüneteket nem tartunk. (Saját használatra hangfelvételt, fényképet bárki készíthet, videót azonban nem.) Egyéb felvilágosítást csak válaszboríték ellenében, ill. telefonon és drótpostán adunk.
A rendezvény fölött a Magyarok Világszövetsége védnökséget vállal.

Az SZVT részletes programja
(A tervezett sorrend és időbeosztás rugalmasan változhat.)

Május 30-án (szombat)

10-10,30 Lélekemelő muzsika + általános tudnivalók + Himnusz és Magyar hitvallás
10,30-11 Siklósi András: A globalista világterrort csak a szkíta-magyar tisztaság győzheti le (megnyitó előadás)
11-11,30 Ifj. Tompó László: Miért tragikusan rossz a mai idők kultúrpolitikája és oktatási rendszere?
11,30-12 Ifj. Hegedűs Loránt: Isten megment minket, ha hiszünk benne és követjük akaratát
12-12,30 Rostás László: Az (ős)magyar szellemiség és lelkiség kiemelkedő szerepe a világtörténelemben
12,30-13 Tanka Endre: Hogyan szerezheti vissza hazánk az EU-ban önrendelkezését államterületének földjére?
13-13,30 Végvári József: "Jézussal magyarul" (hit és anyanyelv)
13,30-14 Patrubány Miklós: Az MVSZ nemzetvédő tevékenysége 1992-től napjainkig

14-15 EBÉDSZÜNET

15-15,30 Tácsi István: A kettős magyar megváltás elmélete
15,30-16 Kiss Endre József: Megfékezhető-e a korrupció, a harácsolás és a törvényszegés?
16-16,30 Gyárfás Ágnes: A vizek népe az égen és a földön
16,30-17 Budaházy Edda: Megállítható és megfordítható-e tragikus népességfogyásunk?
17-17,30 Lipusz Zsolt: A trianoni országvesztés revíziójának szükségessége és akadályai
17,30-18 Aradi Éva : Hun eredetnyomok Indiában
18-18,30 Kiss Maotun István: Őshazánk a Kárpát-medence
18,30-19 Király B. Izabella: A magyar föltámadás esélyei és buktatói
19-19,30 Záhonyi András: A tények makacs dolgok - tudományos melléfogások és hamisítások
--------------------------------------------------------------------------------- -----------------------------------------
19,30-20 Fáy Árpád: Mi a különbség alkotmány és alaptörvény között?
20-20,30 Berényi László: Miért van a világnak 4 sarka? (őseink téridő-szemlélete)
20,30-21 Rácz Szabó László (Délvidék): Elszakított testvéreink további jogfosztása és megnyomorítása az utóbbi 20-30 évben
21-21,30 Grenczer Attila: Magyar hagyományok


Május 31-én (vasárnap)

9-9,30 Szíverősítő dalok, áriák + napi eligazítás
9,30-10 Farkasinszky Tibor: Atilla, Álmos, Árpád - emlékezés dicső eleinkre
10-10,30 Horváth István: Immunizálással megelőzhető és gyógyítható a szív- és érrendszeri betegség
10,30-11 Eva Maria Barki (Ausztria): Magyarország új kihívás a kereszténytelenített és geostratégiailag veszélyeztetett Európában
11-11,30 Halász József: Meddig tart még a mélyrepülésünk, s hogyan állhatnánk végre emelkedő pályára?
11,30-12 Cser Ferenc (Ausztrália) és Darai Lajos: Az Arvisura ,,igazsága"
12-12,30 Gaudi-Nagy Tamás: Néhány példa a megfélemlítésre és jogtalanságra egy formális "jogállamban"
12,30-13 Bene Gábor: Az "Oszd meg és uralkodj!" áfiuma ellen való orvosság
13-14 EBÉDSZÜNET
14-14,30 Szántai Lajos: A magyarság keresztútjárása
14,30-15 Toroczkai László: Az illegális bevándorlás, amely átrajzolja Európa etnikai térképét
15-15,30 Somorjai Ferenc: A Kárpát-medence néhány kiemelkedő műemléke
15,30-16 Varga István: Miként vegyük kézbe pénzügyeinket?
16-16,30 Czeglédi Katalin: A magyarság őstörténete a nyelv tükrében
16,30-17 Tejfalussy András: A desztillált ivóvíz, a tiszta NaCl konyhasó s a helyes táplálkozás egészségvédő hatásai
17-17,30 Lehmann György: Devizahitelesekről és végrehajtásokról tényszerűen
17,30-18 Lónay Gyula: A magyar nyelv misztériuma
18-18,30 Hervay Tamás: Érdemes-e jónak és tisztának maradni egy gonosz, becstelen világban?
18,30-19 Orosházi Ferenc: Bátor, radikális cselekvéssel legyőzhető-e a gyávaság, a közöny és az árulás?
19-19,30 Szendrey Marót Ervin: Ősnyelv, őstudás, magyar küldetés
19,30-20,30 Zárónyilatkozat, befejezés + Szózat, Székely himnusz, esetleg kötetlen dalolás (gitárkísérettel)

Honfitársi üdvözlettel: vitéz Siklósi András, az SZVT főrendezője, a Turul Szövetség elnöke

Szeged, 2015. április 24-én

DVD-, CD- és könyv-ajánlataink

1.) Beszélgetés vitéz Siklósi Andrással időszerű nemzetpolitikai kérdésekről, 3 részben
A mosonmagyaróvári televízióban készült kiváló 3 órás felvétel szinte minden fontos problémánkat felöleli, s a maga nemében valódi szenzáció.
A dupla DVD ára belföldre 4000 Ft, külföldre (légipostával) 35 euro. Ismerje meg Ön is ezt a gondolatgazdag, szókimondó, az élet dzsungelében világosan eligazító interjút, s lepje meg vele barátait, ismerőseit is!

2.) Siklósi András: A pusztulástól a magyar újjászületésig
2 órás előadás a magyar történelmi tragédiákról, küzdelmekről, jelenkori helyzetünkről és nemzeti föltámadásunk esélyeiről.
A DVD ára belföldre 3000 Ft, külföldre (légipostával) 30 euro.

3.) Siklósi András: A magyar örökség visszaszerzése
2 órás előadás elveszett és elbitorolt nemzeti értékeinkről, kultúrkincseinkről, szakrális hagyományainkról, valamint megtépázott önképünkről és küldetéstudatunkról.
A DVD ára belföldre 3000 Ft, külföldre (légipostával) 30 euro.

4.) Siklósi András: A magyarság sajátos küldetése és legfőbb kerékkötői
+ Toroczkai László: A nemzeti ellenállás múltja, jelene és jövője
Két 1,5 órás előadás hangfelvétele a Szegedi Közéleti Kávéház Nemzetpolitikai Klubjában, melyek népünk égető sorskérdéseit tárgyalják.
A 3 órás CD ára belföldre 2000 Ft, külföldre (légipostával) 25 euro.

5.) Siklósi András: A trianoni nemzetgyilkosság előzményei és következményei
Az 1,5 órás előadás részletesen és nagy időtávlatokban vesézi ki legnagyobb nemzeti tragédiánk okait és megoldási lehetőségeit.
A DVD ára belföldre 3000 Ft, külföldre (légipostával) 30 euro.

6.) Siklósi András: 3 nagy hatású előadás a Magyar Szigeten és a Székely Szigeten
- A) A magyar nemzet ősi öröksége, földi és égi küldetése (1,5 óra)
- B) A Szent Korona, a Szentkorona-értékrend és a magyar alkotmányosság (1,5 óra)
- C) Imádság ünnepért - irodalmi est (1,5 óra)
A 4,5 órás DVD ára belföldre 4000 Ft, külföldre (légipostával) 35 euro.

7.) Forrás a rejtekből - a Keresztény Kulturális Akadémia szépirodalmi antológiája,
benne Siklósi András nyertes pályázatából közölt versekkel és prózával.
A könyv ára (csak belföldre!) 2000 Ft (ebből 400 Ft a postaköltség).

Valamennyi (saját célra és ajándékozásra egyaránt alkalmas) anyag megrendelhető az alábbi címen:
Siklósi András, 6723 Szeged, Becsei u. 3.
Tel.: 0620/443-1830, e-mail: vsiklosia@gmail.com
(A megjelölt árak a postaköltséget is tartalmazzák.) Kérem a szükséges összegeket belföldi (rózsaszínű) postai utalványon előre feladni, ill. külföldről a valutát közvetlenül a bankszámlámra utalni:
OTP Bank NyRt. Dél-Alföldi Régió, H-6720 Szeged, Takaréktár u. 7.
IBAN number: HU89 1177 3353 0112 5766 0000 0000
BIC (SWIFT) code: OTPVHUHB
Vásárlásukkal az általam vezetett Turul Szövetséget s a Szittya Világtalálkozót is támogatják, amit előre is köszönünk.
Kedvezmény: Aki a teljes kínálatot megrendeli (belföldre), 21000 Ft helyett csak 20000 Ft-ot kell fizetnie, tehát 1000 Ft engedményt kap.
 
 
0 komment , kategória:  Siklósi András írásai  
Siklósi András CD, DVD és könyvajánlatai
  2014-08-01 01:03:23, péntek
 
 
DVD-, CD- és könyv-ajánlataim

1.) Beszélgetés vitéz Siklósi Andrással időszerű nemzetpolitikai kérdésekről, 3 részben
A mosonmagyaróvári televízióban készült kiváló 3 órás felvétel szinte minden fontos problémánkat felöleli, s a maga nemében valódi szenzáció.
A dupla DVD ára belföldre 4000 Ft, külföldre (légipostával) 35 euro. Ismerje meg Ön is ezt a gondolatgazdag, szókimondó, az élet dzsungelében világosan eligazító interjút, s lepje meg vele barátait, ismerőseit is!

2.) Siklósi András: A pusztulástól a magyar újjászületésig
2 órás előadás a magyar történelmi tragédiákról, küzdelmekről, jelenkori helyzetünkről és nemzeti föltámadásunk esélyeiről.
A DVD ára belföldre 3000 Ft, külföldre (légipostával) 30 euro.

3.) Siklósi András: A magyar örökség visszaszerzése
2 órás előadás elveszett és elbitorolt nemzeti értékeinkről, kultúrkincseinkről, szakrális hagyományainkról, valamint megtépázott önképünkről és küldetéstudatunkról.
A DVD ára belföldre 3000 Ft, külföldre (légipostával) 30 euro.

4.) Siklósi András: A magyarság sajátos küldetése és legfőbb kerékkötői
+ Toroczkai László: A nemzeti ellenállás múltja, jelene és jövője
Két 1,5 órás előadás hangfelvétele a Szegedi Közéleti Kávéház Nemzetpolitikai Klubjában, melyek népünk égető sorskérdéseit tárgyalják.
A 3 órás CD ára belföldre 2000 Ft, külföldre (légipostával) 25 euro.

5.) Siklósi András: A trianoni nemzetgyilkosság előzményei és következményei
Az 1,5 órás előadás részletesen és nagy időtávlatokban vesézi ki legnagyobb nemzeti tragédiánk okait és megoldási lehetőségeit.
A DVD ára belföldre 3000 Ft, külföldre (légipostával) 30 euro.

6.) Siklósi András: 3 nagy hatású előadás a Magyar Szigeten és a Székely Szigeten
- A) A magyar nemzet ősi öröksége, földi és égi küldetése (1,5 óra)
- B) A Szent Korona, a Szentkorona-értékrend és a magyar alkotmányosság (1,5 óra)
- C) Imádság ünnepért - irodalmi est (1,5 óra)
A 4,5 órás DVD ára belföldre 4000 Ft, külföldre (légipostával) 35 euro.

7.) Forrás a rejtekből - a Keresztény Kulturális Akadémia szépirodalmi antológiája,
benne Siklósi András nyertes pályázatából közölt versekkel és prózával.
A könyv ára (csak belföldre!) 2000 Ft (ebből 400 Ft a postaköltség).

Valamennyi (saját célra és ajándékozásra egyaránt alkalmas anyag) megrendelhető az alábbi címen:
Siklósi András, 6723 Szeged, Becsei u. 3.
Tel.: 62/890-564, mobil: 20/443-1830, e-mail: siklosi.andras@digikabel.hu vagy vsiklosia@gmail.com
(A megjelölt árak a postaköltséget is tartalmazzák.) Kérem a szükséges összegeket belföldi (rózsaszínű) postai utalványon előre feladni, ill. külföldről a valutát közvetlenül a bankszámlámra utalni:
OTP Bank NyRt. Dél-Alföldi Régió, H-6720 Szeged, Takaréktár u. 7.
IBAN number: HU89 1177 3353 0112 5766 0000 0000
BIC (SWIFT) code: OTPVHUHB
Vásárlásukkal az általam vezetett Turul Szövetséget is támogatják, amit előre is köszönünk.
Kedvezmény: Aki a teljes kínálatot megrendeli (belföldre), 21000 Ft helyett csak 20000 Ft-ot kell fizetnie, tehát 1000 Ft engedményt kap.
 
 
0 komment , kategória:  Siklósi András írásai  
Siklósi András : A Szegedi Gondolat, a Nemzeti Hadsereg és a
  2014-08-01 01:01:58, péntek
 
  A Szegedi Gondolat, a Nemzeti Hadsereg és a Horthy-korszak
(Elhangzott 2014. július 27-én, a szegedi megemlékezésen.)

Tisztelt Egybegyűltek, Szegediek, Magyarok!

Napjaink egyre forróbb, világháborúval fenyegető földi poklában különösen időszerűnek érezzük, hogy fölelevenítsük, és új tartalommal töltsük meg azt az eszmét, ami a rettenetes 1919-es vörösterror - ha úgy tetszik: patkánylázadás - alatt Szegedi Gondolat néven indult el, s hamarosan országszerte igen népszerűvé vált. A kitűnő honpolgároktól származó, lelkes nemzetmentő tervnek kettős célja volt: egyrészt csírájában elfojtani, véglegesen felszámolni a harácsoló, hazaáruló törpe kisebbség cionbolsevizmusát és a nem kevésbé ártalmas álliberális, imperialista plutokráciát, másrészt körömszakadtáig küzdeni a trianoni vágóhídon szétdarabolt történelmi Magyarország megbonthatatlan területi épségéért.
A Szegedi Gondolat nem volt részletesen kidolgozott, írásba foglalt, kötelezően ránk erőszakolt ideológia (ahogy évezredes Alkotmányunk sem az), mégis 25 éven át döntően befolyásolta kül- és belpolitikánkat, s minden téren átszőtte közéletünket. Meggyőződésünk, hogy e nemes célkitűzések ma is vállalhatók, sőt, kibontakozásunk, emberibb jövőnk szempontjából megkerülhetetlen vezérelvek. Nélküle ma nem lenne semmilyen Magyarország, s a Kárpát-Haza keresztény-nacionalista újjáépítéséhez keresve sem találhatnánk hatékonyabb iránytűt. A nemzeti alapú szociális és társadalmi szintézist jelentő Szegedi Gondolat egyfajta ,,nemzeti front" (messze nem azonos a marxista ,,népfronttal"!) kialakításával igyekezett a magyarságot egységbe tömöríteni, s a megroggyant, porban fetrengő országot talpra állítani.
1919. július 27-én Szeged-Alsóvároson a nép egyszerű fiaiból, főként földművesekből, obsitos katonákból alakult meg a Nemzeti Hadsereg, mely vitéz nagybányai Horthy Miklós fővezér (majd kormányzó), Zadravecz István ferences páter (a későbbi tábori püspök) s mások irányításával és lelkesítésével megszervezte a hitszegő módon lefegyverzett Csonkaország önvédelmét, s kizavarta megmaradt hazánkból az oláh, rác és egyéb betolakodó martalócokat; s a totális csőd és káosz legyőzésével törvényes rendet, biztonságot teremtett, s megakadályozta, hogy rabló szomszédaink még nagyobbat harapjanak vérző testünkből. Az évtizedeken át méltatlanul gyalázott és kárhoztatott Horthy-korszak fölszámolta a vörös mákony pusztításait, megindította az életet a szörnyűséges trianoni trauma után, s néhány éven belül konszolidálta és fölvirágoztatta az ipart (versenyképes, világhírű gyárak alapítása), a mezőgazdaságot (az önellátáson túl minőségi exportra is termeltünk), a pénzügyeket (a pengő Európa egyik legstabilabb valutája lett), a külkereskedelmi mérlegünket (1930-tól kezdve mindig pozitív volt), a szociális helyzetünket (számos munkalehetőség, gyes, társadalombiztosítás és nyugdíj bevezetése stb.), fellendítette az oktatást (új egyetemek, főiskolák, több ezer tanyasi iskola), az egészségügyet (klinikák, kórházak), igazságosabb, színvonalasabb sajtó-és kultúrviszonyokat teremtett (Magyar Könyvhét, Napkelet, Válasz, színházak, filmgyártás), ill. további utakat, vasútvonalakat épített (miénk az első földalatti villamos!), s fejlesztette a hírközlést is (a világ első telefonközpontja és hírmondója, majd a rádióadók felállítása!). Az egész országot emelkedő pályára állította, s hihetetlen gyorsasággal felzárkózott kontinensünk fejlettebb államaihoz, a háborús jóvátételi kötelezettségek s a sokakat sújtó világválság dacára. Nem kevésbé fontos az sem, hogy megszervezte az országos cserkész- és levente-mozgalmat, valamint következetes kitartásának, szívósságának köszönhetően visszaszerezte elorzott, magyar többségű részeink zömét is.
A gazdaságunk folyamatosan évi 0,8-1,2 %-os növekedést mutatott, lakosságunk közel 2 millióval gyarapodott ebben az időszakban. Szigorúan felléptek a bűnözés, a korrupció, a harácsolás, az anarchia s a szélsőséges megnyilvánulások minden formájával szemben. Noha egészében nem volt felhőtlenül tökéletes a rendszer, ám hibái, visszásságai ellenére is az egyik legideálisabb, legélhetőbb fejezetét jelentette viharvert históriánknak. A kor ismertebb személyiségei közül említsünk meg néhány (kétségkívül eltérő vérmérsékletű, s nem mindenben azonos nézeteket valló) politikust, államférfit, akiknek közös vonása, hogy valóban a magyarság érdekében tevékenykedtek: Apponyi Albert, Teleki Pál, Bethlen István, Nagyatádi Szabó István, Gömbös Gyula, Eckhardt Ferenc, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint, Imrédy Béla, Bárdossy László stb. Vajon az elmúlt 70 év ,,szocializmusa" és ,,parlamentáris demokráciája" alatt akad-e akár egyetlen hozzájuk foghatóan fölkészült, erényes, önzetlen hazafi? Bizony, erre nincs példa, annál inkább a fordítottjára. Becsüljük meg tehát egykori nagyjainkat, kiváltképpen Horthy Miklóst, aki föltétlenül megérdemli, hogy szobrot kapjon Szeged városában.

Barátaim! A kommunizmus, internacionalizmus ugyan világszerte látványosan fűbe harapott, de az egykori sztálinista zsarnokok, véreskezű hóhérok és janicsárok, vagy közvetlen utódaik ma is a nyakunkon ülnek; s liberálkapitalistává, kozmopolitává átvedlett idegenszívű eltipróink most is a legfőbb gátjai a becsületes rendszerváltás megvalósításának, ill. a magyar újjászületésnek. Amíg ezeket és nem kevésbé kártékony leszármazottaikat nem tudjuk bármi áron eltakarítani a kulcspozíciókból, addig reményünk sem lehet hazánk felszabadítására s gazdasági-kulturális felvirágoztatására. Sorskérdéseinket nem a parazita tisztviselők és politikusok, nem a megalkuvó írástudók fogják megoldani; erre csupán egy alulról induló népmozgalom, egy széles körű, szerves nemzeti összefogás lehet képes.
Jól látjuk azt is, hogy a Trianonban kiötlött, Párizsban megerősített ördögi békediktátum egész Európában megbukott; s a hazánk testéből kihasított mesterséges utódállamok egymás után omlanak össze. Csehszlovákia, Jugoszlávia s a Szovjetunió már nem is létezik, de Románia is a végét járja. Úgy is mondhatjuk: az etnikai feszültségekkel, féktelen asszimilációval, folyamatos nemzeti elnyomással, barbár magyarirtásokkal terhelt közép-európai puskaporos hordó immár felrobbant, s a haláltusában vergődő térség igazságos, humánus rendezésért kiált. A szerb-horvát, szerb-bosnyák, szerb-albán háborúk s Koszovó kiválása kapcsán alaposan el kell gondolkoznunk azon, hogy jogos területi igényeinket végre a legmagasabb diplomáciai, világpolitikai szinten is fölvessük.
Az esetleges magyar regionális, kulturális stb. önkormányzatok (autonómiák) egyetlen szomszédos országban sem jelenthetnek megnyugtató fordulatot elszakított testvéreink számára, még garantált megvalósításuk esetén sem. 94 év embertelen pusztításai, megbocsáthatatlan törvénytelenségei, fizikai és szellemi genocídiumai világossá teszik, hogy a határrevízió elkerülhetetlen. Legalább a két bécsi döntés kapcsán átmenetileg visszanyert országrészeket ismét visszaköveteljük, de nem szabad elvetnünk a teljes Kárpát-medence Szent Korona alatti egyesítését sem.
A NATO-hoz s az EU-hoz történt oktalan csatlakozásunk kilátástalan válságunkat csak tovább mélyíti. Ezért Trianon és Párizs felülbírálata, tarthatatlanságának nemzetközi kimondása, bűneinek orvoslása nem csupán Magyarország és a magyarság érdeke, hanem Európa nyugalma, jövendő fejlődése is ezen áll vagy bukik.
Komolyabb lehetőségek és eszközök híján - mi, a magyarság egyszerű képviselői és hangadói - ezúton figyelmeztetjük kontinensünk s a nagyvilág népeit, azok tisztességes vezetőit, hogy erőik teljes latba vetésével iktassák ki ezt az egyre inkább elfekélyesedő, elrákosodó, veszedelmes problémát! Továbbá síkraszállunk azért is, hogy a globális fórumokon is elismert, valamennyi nemzetet egyaránt megillető önrendelkezési jog nekünk is jár, s nem tűrhetjük tovább azt, hogy Európában immár egyedül a magyarságot rekesztik ki ezen alapvető jogából, az egész Kárpát-medencében!
Fogytán az időnk, elfogyott az eddigi türelem. Elegünk van a posztbolsevizmus s a nem kevésbé álságos és vészterhes liberál-kapitalista áldemokrácia összes formájából, elegünk van abból, hogy hosszú évtizedek óta különböző színezetű külső nagyhatalmak diktáljanak nekünk, s ők határozzák meg, hogy mit tehetünk, miként élhetünk a saját hazánkban!Adják vissza elrabolt szabadságunkat, függetlenségünket, azonnal szüntessék be folyamatos kifosztásunkat és rabszolgasorba taszításunkat! Követeljük mindazt, ami visszajár, akár elprédált anyagi javainkról, akár természeti kincseinkről, ősi kultúránkról, megtépázott hagyományainkról, vagy elcsatolt országrészeinkről legyen szó!

A Kárpát-medence a magyarok Istentől kapott őshazája, melyben velünk együtt sok ezer éven át békében és jólétben élhettek mindazon népek és etnikumok, amelyek elfogadták fajtánk vezető szerepét, majd később az isteni teremtés fényét jelképező Szent Korona legfőbb közjogi méltóságát, s a Szentkorona-eszmén alapuló ősi alkotmányosságunkat. Ez az Alkotmány ma is törhetetlen, jogfolytonosságát csupán helyre kell állítani; és semmilyen szervezet, vagy önkényeskedő pártelit ne próbáljon helyette újabbat kreálni, mert aki ilyesmire vetemedik, azt ,,művével" együtt hajítjuk a szemétre!
Mondjuk ki nyíltan: Magyarország nem köztársaság többé, hanem szakrális királyság (függetlenül attól, hogy van-e koronázott királya, avagy kormányzó, nádor, esetleg fejedelem uralkodik benne), ha úgy tetszik: tekintélyelvű alkotmányos monarchia, ahol mindenkit megillet a törvény előtti egyenlőség és a tehetségétől, szorgalmától, gerincességétől függő érvényesülés esélye. Ahol az állam és a politikai vezetés nem a nemzet rovására ténykedik, hanem polgárai hasznát szolgálja; senkit sem hagy kizsákmányolni és legázolni, s mindenkinek biztosítja a munkához, otthonhoz, művelődéshez, méltányos megélhetéshez való lehetőséget.

Most itt mi nem kívánunk többet, mint az egykori Szegedi Gondolat s az 1956-os forradalom és szabadságharc vezérelveinek maradéktalan érvényesülését, azaz egy radikális, általános rendszer- és paradigmaváltást. Enélkül ugyanis örökre elveszik hazánk, s széthullik népünk, a magyarság; míg ha ezt sikerül keresztülvinnünk, akkor van reményünk a feltámadásra, a megmaradásra, valamint a bizonytalan, tragikus jelenünknél sokkal szebb és boldogabb jövő megvalósítására. Mindezt nem adják ingyen, keményen meg kell harcolnunk érte. Derék elődeink sohasem kérdezték, hogy érdemes-e áldozatokat hozni a hazáért s a nemzetért, hanem - a sikertől függetlenül - tették a dolgukat, mélyen a lelkükbe vésett parancs szerinti kötelességüket. Ne habozzunk mi sem, hanem oldjuk meg feladatainkat, hajtsuk végre égi és földi küldetésünket! Ha vitézül álljuk a sarat, és képesek leszünk legyőzni saját közönyünket, kishitűségünket, gyávaságunkat, majd elvetemült ellenségeinket is, a jutalmunk sem maradhat el.
Ne felejtsük: Magyarország vagy nagy lesz ismét, vagy egyáltalán nem lesz! Fel hát a küzdelemre, szeretett Bajtársaim! A Magyarok Istene óvja és segítse minden lépésünket!

Siklósi András : Fohász a nemzetért

(Magyar, szeresd a magyart!)

Kérlek Uram, Magyarok Istene!
Oldd fel az átkot, mi lelkünk rágja,
s végre a gonosz gyűlölet tere
Édenkert legyen - béke oltára;
ahol barátként öltünk karba kart,
s hirdetjük: testvér, szeresd a magyart!

Ne hagyd a gyilkos haramiáknak,
hogy hatalmuk soká tobzódjon még!
Hisz' kárt tesznek falunak, országnak,
pusztulás jön és egy kegyetlen vég.
Hallgasd a kínt, a bánatot, a jajt;
Istenem, Uram, gyógyítsd a magyart!

Dúsgazdag rablók sertepertélnek,
hogy melyik ,,törvényt" tárgyalják előbb;
s igás baromként hajtják a népet,
ráuszítva sok mohó vámszedőt.
Barbárság vad tengerén hol a part,
ahol nem bántja senki a magyart?!

Uram, kérlek, ezt ne tűrd el tovább:
bölcsek helyett, hogy tuskók döntsenek,
s tönkretegyék értékeink sorát!
Majd hont árulva alkut kössenek,
és ránk hozzák az elsöprő vihart;
Uram, védelmezd tőlük a magyart!

Hogy kivesszünk - ne engedd Istenem!
Sok hasznost, szépet s jót adunk mi még.
A szeretet átsegít mindenen,
boldogabbá válik a Föld s az Ég.
Most tombol fölöttünk - űzd el a bajt;
könyörgök Uram: áldd meg a Magyart!

 
 
0 komment , kategória:  Siklósi András írásai  
Siklósi András : A Dózsa-féle parasztháború jelenkori képe
  2014-08-01 00:51:42, péntek
 
  (Elhangzott 2014-07-18-án, a hódmezővásárhelyi VII. Történettudományi Találkozón.)

Ebben a dolgozatban (előadásban) arra törekedtem, hogy a tények, adatok számbavételén túl fölvázoljak egy tárgyilagos, elfogadható képet az eseményekről, ami érzésem szerint mindmáig különböző elfogultságokkal terhelt. Önálló kutatások híján semmilyen újdonsült eredménnyel, pláne szenzációval nem szolgálhatok; ám célom nem is ez volt, hanem a dolgok megtisztítása a századok során rárakódott ilyen-olyan ferdítésektől, szándékos vagy akaratlan tévedésektől, belemagyarázásoktól. Ebben - és csakis ebben - igyekeztem eredeti lenni.

1.) Az előzmények és Dózsa személye




Bakócz Tamás esztergomi érsek

1513-ban meghalt II. Gyula pápa. Bakócz Tamás, aki a magyar diplomácia irányítása során jó külföldi kapcsolatokat épített ki, azzal a reménnyel utazott Rómába, hogy a bíborosok őt emelik Szent Péter székébe. Keservesen csalódnia kellett: a konklávé elég rövid idő alatt (Medici János személyében) megválasztotta az új pápát, X. Leót. (Se előtte, se utána a magyar klérus egyetlen vezetője sem pályázott ekkora eséllyel az egyházfői posztra!) Bakócz Rómában szeretett volna letelepedni, Leó azonban nagy törökellenes keresztes hadjárat tervén dolgozott, s megbízta a magyar bíborost, hogy teljhatalmú legátusaként számos kelet- és észak-európai országban szervezze a hadjáratot. Bakócz, aki ekkor már betöltötte a hetvenedik életévét, egy ideig halogatta a dolgot, de végül mégiscsak útra kelt. 1514 márciusában bejelentette megbízatását a magyar királyi tanácsban. Ott a keresztes had terve miatt heves vita robbant ki. A török veszéllyel mindenki tisztában volt, de a nemesek - leginkább a kevés jobbággyal rendelkezők - nem akarták, hogy a közelgő nyári munkák előtt parasztjaik hadba vonuljanak. Még a hadjárat meghirdetése után is igyekeztek jobbágyaikat marasztalni. Márpedig a pápai bulla (amit Bakócz esztergomi érsek és szentszéki követ 1514. április 9-én hirdetett ki) nem csupán a keresztes hadban résztvevők és a vállalkozást anyagi eszközökkel támogatók számára ígért búcsút (azaz túlvilági büntetéseik elengedését), hanem a hadjáratot akadályozók részére kiközösítést és örök kárhozatot is kilátásba helyezett.
A kor negatív fejleményeit súlyosbította, hogy a Fuggereknek sikerült megkaparintaniuk a szepességi és az erdélyi aranybányák monopóliumát. A később bekövetkezett német parasztháború előtti helyzethez hasonlóan a Fuggerek (lásd pl. Fortunatus Imre sikkasztása!)
http://kuruc.info/r/9/124996/
Link

Magyarországon is katasztrofális gazdasági helyzetet idéztek elő. 1512-ben I. Szelim lett a török szultán. Ez évben a törökök elfoglalták a Szeberniki bánságot, amit a magyaroknak nem sikerült visszaszerezniük. A további török sikerek akadályozására hirdették meg a keresztes hadjáratot, melyre azért is jó alkalom kínálkozott, mert az Oszmán Birodalom rövid harcba keveredett Perzsiával a keleti széleken (amiből hamarosan győztesen került ki).
A parasztsereg vezetését egy Székely - más néven Dózsa - György (Dálnok 1470 körül - Temesvár 1514. július 20.) nevű székely vitézre bízták Bakóczék (állítólag így indokolva: ,,Merész, délceg férfi, szava alkalmas parancsolásra, tekintete bátor és harcias. Ez jó lesz parasztvezérnek."); akit régebbi történetírásunk egy lovastiszttel azonosított, aki a végvári harcokban (pl. Nándorfehérvárnál) komoly érdemeket szerzett. (Újabban kétségek támadtak a két személy azonosságát illetően.) Nagy valószínűséggel elmondhatjuk, hogy a makfalvi Dósa család sarja volt, mely a székely lófők, tehát a nemesek közé tartozott. Dózsa a gyerekkorát Dálnokon töltötte testvéreivel, majd apja halála után Makfalvára került. Mindig a katonai pálya vonzotta, s apja nyomdokaiba akart lépni, amit később meg is tett. Szolgálatáról adatok nincsenek, de részt vett Szapolyai 1513-as törökök elleni hadjáratában. Utána nándorfehérvári őrségben maradt. Itt vívott győztes párviadalt 1514. február 28-án a szendrei lovas szpáhik vezérével, az epeirosi Alival, aki már sok vitéz halálát okozta. Ezért a tettéért II. Ulászló király kétszeres zsold és aranylánc mellett lovagrendbe emelte, falut ajándékozott neki, valamint engedélyezte, hogy a családi címerébe, vitézsége emlékére, egy karddal levágott vérző kart illesszen.




Derkovits Gyula: Dózsa a várfokon

Ha a parasztok nem éheztek és nyomorogtak is (bár a szabadságukat korlátozták, a terheik, kötelezettségeik pedig növekedtek!), egyes ferences barátok forradalmi prédikációi nyomán gyűlölet támadt bennük uraikkal szemben. Sokan úgy látták, hogy azok a nemesek, akik gátolják jobbágyaik hadba vonulását, még a résztvevőknek ígért bűnbocsánatot is irigylik a szegényektől. A parasztság végül a hitetlenséggel, törökbarátsággal, ország- és vallásárulással vádolt nemesség ellen fordult. 1514. május 8-án már 15 000 (ami később 40 000-re duzzadt) paraszt, városi szegény, katona, hajdú, kisnemes és diák várta az indulást. Dózsa serege főként a Délvidékről toborzódott, de jöttek a Tiszántúlról, a Dunántúlról, a Felvidékről és Erdélyből is. A magyarok mellett szlovákok, románok, szerbek, ruszinok és németek is beálltak a seregbe. A nemesek tábora sem volt nemzetiségileg azonos, mert számos német zsoldost fogadtak föl, továbbá a végvári katonaság is részt vett a harcokban, melynek egy része szerbekből állt.
Egyes ferences és kolostoraikat önkényesen elhagyó más szerzetesek, ,,hamis és hitehagyott" prédikátorok nemcsak a keresztesek táborhelyein, hanem országszerte a földesúri szolgáltatások megtagadására, lázadásra biztatták a zászló alá gyülekezőket. Ezt látva Bakócz megparancsolta Dózsának, hogy az addig összeverődött keresztesekkel induljon a török ellen, majd amikor a nemesi udvarházak ellen indított paraszti támadások, fosztogatások, gyilkolások egyre szaporodtak, a toborzást is felfüggesztette. Dózsa, hírnevét igazolva, ezután több diadalt aratott (s Temesvárig veretlen maradt), és bár az egész országban kitört a felkelés, ő valószínűleg csak a keresztes hadsereget irányította (legalábbis eleinte!), a helyi zavargásokhoz aligha volt köze. A gyülekező keresztesek elhelyezésére, élelmezésére és szervezésére nem történtek meg a kellő intézkedések, ami kihágásokhoz és zavargásokhoz vezetett, melyek, miután büntetlenül maradtak, mind nagyobb arányokat öltöttek. A nemesek kúriái, urak kastélyai, vásárokra utazó kereskedők ellen intézett támadások egyre gyakoribbá váltak. Dózsáék komolyan gondolták a török előrenyomulás megállítását, azonban a siker zálogának az árulónak minősített király és a nemesek megtörését tekintették.

2.) A parasztháború eseményei dióhéjban




Szapolyai János erdélyi vajda

Dózsa kb. 5000 embert hátrahagyva, Szapolyai János erdélyi vajda serege után vonult a Délvidékre a pesti tábor kereszteseivel (azzal a szándékkal, hogy őket utolérve egyesülhessenek). Még egy ideig látszólag engedelmeskedett a parancsoknak, de pár nap múlva seregével együtt önállósodott, s a toborzás folytatását tiltó rendelkezés dacára tovább gyarapította harcosai számát a hozzá csatlakozókkal. Békés, Gyula táján érkezett táborába mintegy 2000 felkelővel a parasztháború másik vezetője, Lőrinc pap (nem biztos, hogy létező személy, lehet, hogy több alakból lett ügyesen egybegyúrva!). Most már nyíltan fütyültek Bakócz újabb parancsaira, amelyek feloszlatták a hadat, egyházi átokkal sújtották az ellenszegülőket, s felhatalmazták a hatóságokat, hogy fegyveresen lépjenek fel az engedetlen népséggel szemben.
Egyre-másra terjedtek a hírek, hogy Abaúj, Zemplén, Békés és Bihar, Bács és Bodrog, Csanád térségében is gyülekeznek a parasztok, s a nemeseket sok helyütt karóba húzzák. Dózsa főseregének elővédjét május végén Apátfalvánál Báthori István temesi ispán és Csáky Miklós csanádi püspök katonái verték szét, a gerinchad azonban meglepte a Nagylaknál győzelmüket ünneplő főurakat, s rájuk gyújtotta a kastélyt. Báthorinak sikerült Temesvárra menekülnie, Csákyt azonban a parasztok elfogták és karóba húzták, másokkal, pl. Telegdy István kincstartóval együtt. Ez a kegyetlenség egyfajta válaszlépés volt a Mezőtúrnál elfogott parasztok budai kivégzésével szemben.
A király a főpapokat, bárókat, nemeseket és előkelő urakat május végére tanácskozni hívta Budára. A tanácskozások május 29-én kezdődtek. Az ülést a király beszéddel nyitotta meg, amelyben a nemességet felszólította, hogy védelmezze meg a trónt és a fegyverben álló hazát. Felszólalt maga Bakócz érsek is, aki így akarta elejét venni a gyanúsítgatásoknak, hogy a felkelők pártján áll; keményen kikelt a parasztok ellen, ,,akik szörnyű rabszolga-háborúban akarják elveszteni a hazát". A nemesség ugyan nemigen bízott saját erejében, és a külföld segítségét is sürgette, mégis úgy döntöttek, hazai ellenállást szerveznek. A többség úgy vélekedett, hogy a haza védelmére Perényi Imre nádornak a szokottnál nagyobb, majdnem diktátori hatalmat kellene adni. Mások úgy gondolkodtak, hogy mivel Dózsa a seregét a Maros völgyén fölfelé a maga szülőföldjére vezeti, az irányításra inkább Erdély vajdáját s a székelyek ispánját, Szapolyai Jánost kellene fölkérni. A vajda még csak huszonhét éves volt, tíz esztendő óta a nemzeti párt jelöltje s a köznemesség reménysége. Úgy nézett ki, hogy a köznemesség legszívesebben az ő zászlaja alá sorakozna fel, s lengyel rokonsága talán a külföldi segítséget is könnyebben biztosítaná. Végül úgy döntöttek, miszerint a lázadásokat helyileg kell kezelni, és Szapolyaira kell bízni a fősereg, Dózsa György leverését.
Dózsa ezután bevette Csanádot, Aradot, Világost, Lippát és Solymost, majd Temesvárt kezdte ostromolni. Egy csapattestük Bihar felé vonult, egy másik Nagyvárad irányába tartott. De egyes részek Eger és Szikszó felé portyáztak, mások Sárospatakot vették be. Harcok törtek ki az ország más részein is. A keresztesek pásztói, debrői és egervölgyi vereségei után több vármegye (pl. Ung, Bereg, Ugocsa, Fejér, Torontál, Temes, Torda, Kolozs, Belső-Szolnok) egyes települései, köztük nagyobb városok is csatlakoztak a fölkeléshez, részben egyetértésből, részben azért, hogy megmeneküljenek a földúlástól. A végveszélybe jutott nemesség fegyverre kapott, és egymás után verte szét a vidéki keresztes táborokat, melyek zömét kiképzetlen, szedett-vedett és fegyelmezetlen hordák alkották. Bornemissza János budai várnagy a legjelentősebbet, a Dózsa Gergely (György öccse) parancsnoksága alatt hátrahagyott, Pest mellett tanyázó sereget intézte el Gubacsnál, Pesterzsébet környékén. Ezzel a kulcsfontosságú győzelemmel, a hátvéd kiiktatásával megnyílt a lehetőség a fősereg fölszámolására.
Az elmúlt évtizedek történetírása úgy vélekedett, hogy a krónikások által ránk hagyományozott Dózsa-beszédet a parasztvezér Cegléden mondta el, ám ennek semmi alapja sincs. Dózsa bizonyára szónokolt embereinek olykor, de pont Cegléden aligha. Hiszen amikor szembefordult a királlyal és az egyházzal, már jóval délebbre járt ennél a városnál. (Valószínűleg Kossuth Lajos 1848-as gyújtó hangú ceglédi beszéde ,,ihlette meg" egyes historikusainkat, amikor a humanista történetírók által megörökített szónoklatok egyikét is ide ,,helyezték".)
A Temes (Béga) folyó mocsaraitól övezett, nehezen megközelíthető Temesvárt Báthori István védte. Az ostrom egy hónapig (június 15-től július 15-ig) tartott, ezért az erdélyi nemesi hadakat összegyűjtő Szapolyai Jánosnak módjában állt a város felmentésére indulni. Dózsa először hidat veretett a folyón, majd az átkelés után ágyúzni kezdte a várat. A falakhoz azonban mindaddig nem fért hozzá, míg a Bégát új mederbe nem terelte, illetve a mocsarat le nem csapolta. Végül ez is sikerült, s ezáltal Báthory és a védők nagy bajba kerültek. Kénytelenek voltak külső segítséget kérni, ami Szapolyai vajda és serege képében meg is jött. Túlerőről egyáltalán nem beszélhetünk, hiszen Dózsáék kb. 40 000 harcosával szemben csupán 20 000 fő érkezett, tehát nagyjából a fele. Dózsa azonban nem számított erre a csapatra, amit Szapolyai a saját költségén szerelt föl, s főképpen könnyű lovas székelyekből, végvári katonákból, illetve német és szerb zsoldosokból szedte össze. A küzdelem sorsa a középen dőlt el. A jobban felfegyverzett és gyakorlottabb fölmentők oly erővel támadtak, hogy az elszántan és kitartóan védekező keresztesek egységei mind nagyobb veszteségeket szenvedtek, s lassanként hátrálni kezdtek. Dózsa György is megsebesült, s öccsével, Gergellyel szinte egyszerre esett fogságba. A vezető nélkül maradt sereg hamar megzavarodott és szétesett. A harc vad mészárlássá fajult. A vérszemet kapott nemesség senkinek sem kegyelmezett.
A felkelők vezéreit a nemesek elfogták és kegyetlenül kivégezték. (Itt kell eloszlatnom egy másik alaptalan legendát, mi szerint az izzó vaskorona mellett a trónszék is áttüzesített lett volna. E tévhit alighanem Petőfi verséből eredeztethető, aki szerint ,,izzó vastrónon őt elégetétek", de ez csupán költői túlzás. Ezt a kérdéskört egyébként már érintettem egyik, a betyárvilágról szóló tanulmányomban.) A kortárs leírás szerint ,,Székely Györgyöt először tüzes vassal megkoronázták, ezután még élve, meztelenül, lábainál megkötözve a saját katonái, akiket közönségesen hajdúknak neveznek, s akiknek a cselekedetei oly sok szörnyűséget hoztak, s akiket hol tréfásan, hol komolyan bestiáknak szólított, fogaikkal széttépték és ettek belőle. Ezután testét felnégyelték és bitófára függesztették."




Dózsa ,,megkoronázása" (kivégzése)

Az alvezérek, kisebb parasztseregek élén, helyenként még kitartottak, azonban az ellenük küldött, jobban felszerelt nemesi hadak előtt sorra letették a fegyvert, illetve szétszéledtek. A temesvári ostrommal egy időben összeomlik Lőrinc barát erdélyi offenzívája. 1514. július végén Bihar városának ostromakor a Tomori Pállal vívott csatában serege megsemmisül, Lőrinc is fogságba esik, és mint a felkelés egyik papi vezetője, máglyán végzi. Az 1514-es magyar parasztháború ezzel a csatával ért véget. Összességében hatalmas emberveszteséggel és anyagi áldozattal járt együtt. A Dózsával és beosztottjaival szemben alkalmazott brutalitással a nemesség példát akart statuálni, hogy a parasztoknak egy életre elmenjen a kedvük a hasonló megmozdulásoktól.

3.) A megtorlás; tanulságok és következmények; művészeti ábrázolások

A régebbi történetírás a szomorú eseményekért egyértelműen a jobbágyokat, az utóbbi évtizedek (liberálmarxista) szakirodalma pedig a nemességet kárhoztatta. Ma úgy látjuk, hogy a keresztesek felkelése nem a nyomor, nem az éhínség reakciója volt; hanem a lassan már javuló életkörülményekkel szemben a társadalmi státus megrekedése, vagyis a kettő közti diszharmónia okozta, valamint a folyamatos lázítás, továbbá a felelőtlen, lélektelen, gőgös főúri és főpapi magatartás provokálta ki. Mint már annyiszor viharos történelmünkben, a világi és egyházi ,,elit" most sem állt a helyzet magaslatán. Ugyanakkor a felhergelt, magából kivetkőzött parasztság oktalan vérengzése is elvetendő, mert az önbíráskodás, az öncélú pusztítás minden korban elfogadhatatlan; miként a győztesek rendkívül barbár, bosszúszomjas ítélkezése, a jobbágyságot századokra legázoló és megfélemlítő megtorlása is.
Az 1514 őszén összeült országgyűlés fő feladatának a jobbágyfelkelők megbüntetését és a nemesség kártalanítását tekintette. A felbujtókat, a vezetőket s a főkolomposokat halálbüntetéssel rendelték sújtani, a többiektől (akiknek az életét nem éppen humánumból kímélték meg, hanem mert a betakarítási munkálatokban minden dolgos kézre nagy szükség volt) pedig megvonták a szabad költözés jogát, kimondva, hogy ,,földesuraiknak feltétlen és örökös szolgasággal legyenek alávetve". (Igaz, ez a passzus viszonylag rövid ideig maradt csak érvényben; a török veszély miatt amúgy sem lehetett az ország nagy részén végrehajtani, s már a 16. században eltörölték.) A parasztokat sújtó egyéb intézkedések sorában a jobbágyokat és a zselléreket uruk javára évi egyforintnyi adó fizetésére kötelezték. Minden jobbágy heti egy napon robottal tartozott földesurának, s földje minden termékéből földesúri kilencedet és egyházi tizedet kellett adnia, emellett még több kisebb ,,ajándék" (csirke, disznó, őz stb.) is terhelte. (Mielőtt borzasztóan felháborodnánk ezen a mindösszesen 25-30%-os elvonáson, hasonlítsuk csak össze a mi végtelen terheinkkel, a tucatnyi adóval, járulékkal s kifosztásunk egyéb körmönfont eszközeivel. Bizony mondom, bérrabszolgák és eltaposott ,,fogyasztók" helyett jó volna most is ,,mezei jobbágyoknak" lenni, noha természetesen akkor se volt minden fenékig tejföl, s a kerítést sem kolbászból fonták.)
Jobbágysorba taszították az addig kiváltságokat élvező jászokat és kunokat. Megtiltották, hogy jobbágy származású papot püspökké szenteljenek (ez az oldalvágás Bakócz ellen is irányult), eltiltották a parasztok és a hajdúk fegyverviselését. A török idők zűrzavarai, a veszélyes közállapotok miatt ezt sem lehetett hosszabb ideig betartani. A törvényeket megfogalmazó Werbőczy István saját köznemesi pártjának kedvezett azzal, hogy egységesítette a jobbágyok szolgáltatásait. Ezáltal igyekezett megakadályozni, hogy a nagyobb gazdasági erőt képviselő bárók, a jobb módú középbirtokosok saját területükre szöktessék, illetve kedvezmények felajánlásával csábítsák el a kisnemesek jobbágyait. (Utóbbiaknak csupán néhány parasztjuk volt, akiket látástól vakulásig dolgoztattak, hogy a munkájukból élhessenek.) Épen maradt viszont a paraszti bérleti rendszer (főleg a szőlőművelésben), s a mezővárosok, ha lehet, még dinamikusabban fejlődtek 1514 után, mint azelőtt. A nemesekre, akik a parasztlázadásban részt vettek, jószágvesztés büntetését vetették ki; egyúttal azt is meghatározták, hogy javaikat a király azoknak adományozza, kiknek atyját vagy testvéreit a parasztok kivégezték, és akik a királyt és az országot a háborúban hűségesen szolgálták, vagy akik paraszti származásuk dacára a fölfordulásban uraik oldalán álltak. Végül az egyházi férfiakat, akik a parasztháborúban részt vettek, élethosszig tartó fogságra kárhoztatta a törvény.
Ugyancsak az 1514-es országgyűlésen mutatta be Werbőczy a híres-hírhedt Hármaskönyvét (Tripartitum), mely a korabeli magyar szokásjogot összefoglaló kézikönyvként vált ismertté, s 1848-ig a magyar nemesség ,,bibliája" lett. Maradandó s egyben úttörő alkotásában a szerző megkísérelte, hogy a gyakran ellentmondó, homályos, helyenként és esetenként nemegyszer eltérő joggyakorlat dzsungelében rendet vágjon, s főként a bíráskodás számára szolgáljon útmutatóval. Munkáját az a köznemesi szemlélet hatotta át, amely a jogilag egységes nemesség létét hirdette. Ezért nem is nyerte el a főurak tetszését. Mivel azonban Werbőczyvel és a köznemesi párt vezérének tekintett temesvári győzővel, Szapolyaival óvakodtak szembekerülni, nyíltan nem támadták, bár a király ,,elfelejtette" az országgyűlés által elfogadott és az 1514-es jobbágytörvényekkel kiegészített könyvet hivatalosan szentesíteni, és a vármegyéknek használatra megküldeni (azaz hatályba léptetni). Werbőczy műve így nem lett hivatalos törvény. A szerző néhány évig türelmesen várt, majd 1517-ben Bécsben, saját költségén nyomtatta ki. Csakhamar szinte valamennyi Magyarországon honos nyelvre lefordították, s a 19. század közepéig ugyanúgy használták, mintha törvényerőre emelkedett volna. Nincs igazuk azoknak, akik sommásan leminősítik, elmarasztalják a Hármaskönyvet. Noha (kis)nemesi alapállása vitathatatlan, s ennél fogva pártatlansága vitatható, az biztos, hogy ennél jobb, sokoldalúbb törvénygyűjtemény azóta sem született hazánkban. Sőt, megkockáztatom, hogy egy jövőbeni igazságos, átfogó, a magyarság többségének elfogadható törvénytár létrehozásában is bátran támaszkodhatunk erre az 500 éves ,,kódexre".
Dózsa személye a későbbi korok nemzeti történetírásában és irodalmában az elnyomó, sarcolgató nemesi hatalom elleni harc jelképévé, heroikus népvezérré vált, sőt legendává, mítosszá növekedett. Kiváltképp a kommunizmus alatt hangsúlyozták túl osztályharcos szerepét, amit az is mutat, hogy rengeteg utcát, intézményt, sportegyesületet és egyebeket neveztek el róla. Ugyanakkor a korábbi, nemesi szemléletű historikusok túlzottan elmarasztalták, s olyan későbbi eseményekért is felelőssé tették, melyekre semmilyen közvetlen hatással nem lehetett, pl. Cserni Jován délvidéki szerb felkelésére (a mohácsi csatavesztés után), vagy Gubecz Máté horvátországi parasztlázadására (1572-ben). A magyar népköltészetben Dózsa Györgyre és háborújára vonatkozó önálló dal vagy ballada nem maradt fenn. A kuruc szó azonban máig őrzi Dózsa kereszteseinek emlékét (a latin crux, ,,kereszt" szóból). Alakja különösen szülőföldjén, a székelység körében eleven. Dálnokon, a régi Háromszék megyében ismerni vélik szülőháza helyét, maradványait, tudnak kincséről is, amelyet itt rejtett el hatalmas rézüstökben. Roppant ereje a hagyomány szerint Toldi Miklóséhoz volt hasonlatos.
Dózsának köztéri szobrai vannak többek között Temesváron, Budapesten (Krisztinaváros/Tabán), Apátfalván, Kalocsán, Dálnokon és Nagylakon. A képzőművészetben is gyakori ihletforrás volt, gondoljunk csak Derkovits Gyula fametszet-sorozatára, Szász Endre porcelán-kompozíciójára, vagy Szervátiusz Tibor drámai erejű fémszobrára. A regények közül meg kell említeni Eötvös József Magyarország 1514-ben c. munkáját, a drámák közül pedig Hevesi Sándor 1514, Sárközi György Dózsa, Illyés Gyula Dózsa György c. művét. A versek közül Petőfi Sándor (A nép nevében), Ady Endre (Dózsa György unokája, Dózsa György lakomáján), Illyés (Dózsa György beszéde a ceglédi piacon) és Bella István (Székely Dózsa György imája) költeményei jelentősek, valamint Taurinus István Paraszti háború c. középkori eposza (latin nyelven). A műfajokat tágítandó, szólnunk kell még Erkel Ferenc Dózsa György c. operájáról (Jókai Mór és Szigligeti Ede szövegei alapján), továbbá a Honvéd Együttes Dózsa c táncjátékáról. Az erdélyi írók, művészek közül is többen foglalkoztak a témával, lásd Székely János, Kacsó Sándor, Tamási Áron, Gy. Szabó Béla, Szemlér Ferenc, Farkas Árpád, Páskándi Géza, Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos, Vásárhelyi Géza stb. alkotásait. A felsoroltak ismertetésébe, értékelésébe most nincs módom belemenni, ez meghaladná a rendelkezésemre álló idő kereteit.
Mindent összevetve, a Dózsa-féle parasztháborút úgy értékelhetem, hogy történelmünk egyik alulmúlhatatlan mélypontja volt, s úgy hiányzott nekünk, mint üveges tótnak a hanyatt esés, azaz bárcsak be se következett volna. Tudom, hogy butaság ilyesmit kívánni (bár arra is akad példa, hogy egyesek hitvány agyukban most döntik el, milyen legyen - a múltunk!), mégis megteszem, hiszen ez a tragikus eseménysor senkinek sem használt, viszont mindenkinek ártott. A nemzetfenntartó parasztságot hosszú időre tönkretette, megbénította, szerencsétlen hazánk önvédelmi képességeit (immunrendszerét) jelentősen meggyengítette, s tovább szította az amúgy sem csekély társadalmi ellentéteket, viszályokat, gyűlölködéseket. A reformok továbbra is elmaradtak, az ország kormányzása egyre gyengült, a társadalmi struktúra megmerevedett. Nem állíthatom, hogy a bő évtized múltán ránk zuhanó mohácsi vésznek, valamint az ország ez utáni 3 részre szakadásának bármiféle okozója volt a parasztlázadás; de azt igen, hogy Dózsáék balvégzetű ,,kalandja" nélkül alighanem sokkal kisebb veszteségekkel is átvészelhettük volna a későbbi szorongattatásokat. (A jóval számosabb, képzettebb, anyagilag-technikailag is magasabb szinten álló oszmán hadak legyőzésére semmilyen esélye sem volt az akkori Magyarországnak. Legföljebb néhány végvári küzdelemben tüntethettük ki magunkat, amit meg is tettek derék elődeink. A motiválatlan, érdektelen, csak a szűk környezetével törődő jobbágyság az 1514-es leveretése nélkül sem állíthatta volna meg a török főerőket. Bár azt megjegyzem, hogy a Perzsiában, Egyiptomban s a keleti hadszíntéren lekötött oszmán seregek orra alá borsot törve esetleg késleltethettük volna a hazánk ellen 1526-ban meginduló támadásokat.) Tanulságul itt és most legyen elég ennyi; mindazonáltal a történelmünk iránt érdeklődőknek s valamennyi gondolkodó magyar honfitársamnak figyelmébe ajánlom, hogy ezen a témakörön és problémahalmazon érdemes alaposan eltöprengeni.


Irodalom

- Bertényi Iván - Gyapai Gábor: Magyarország rövid története (Maecenas Kiadó, Bp. 1993)
- Magyarország hadtörténete I-II (szerk.: Liptai Ervin, Zrínyi Katonai Kiadó, Bp. 1985)
- Hegedüs Géza: Így élt Dózsa György (Móra Könyvkiadó, Bp. 1972)
- Nemeskürty István: Önfia vágta sebét I. (Magvető Könyvkiadó, Bp. 1975)
- Márki Sándor: Dósa György (Athenaeum Könyvnyomda, Bp. 1913)
- Pálffy Géza: A tizenhatodik század története (Pannonica Kiadó, Bp. 2000)
- Szakály Ferenc: Virágkor és hanyatlás 1440-1711 (Háttér Kiadó, Bp.)
- Siklósi András: 200 éve született Rózsa Sándor, a leghíresebb betyár (Kapu 2013/8, Ősi Gyökér 2013/3 és https://kuruc.info/r/9/116114)
- Mózes Huba: A Dózsa-poéma (Korunk 1965/4)
- K. Jakab Antal: A megtalált póz (Igaz Szó 1970/11)
- Kósa Ferenc: Ítélet (Bessenyei Ferenc, koprodukciós film, 1970)
- Lipusz Zsolt: Dózsa György, illetve az 1514. évi parasztfelkelés mítosza és a történeti realitás (Kuruc.info, 2014)
- A Magyar Néprajzi Lexikon, történelmi (pl. Rubicon) és szépirodalmi folyóiratok, újságok és internetes honlapok (pl. Wikipédia) vonatkozó cikkei


 
 
0 komment , kategória:  Siklósi András írásai  
Vitéz Siklósi András előadása az Álmos Király Akadémián
  2014-07-23 21:26:35, szerda
 
  Siklósi András előadását az ő írásai rovatban közlöm, mivel őt
régóta ismerem és sok hazafias írását közöltem már.

Vitéz Siklósi András az Álmos Király Akadémia szegedi szemináriumán


Link


A magyarság ősi öröksége, hivatása és nemzeti küldetése címmel tartott előadást Vitéz Siklósi András író, költő és népnevelő az Álmos Király Akadémia szegedi szemináriumán Szegeden, a Millenium Kávéházban a Dugonics tér 12 szám alatt.




 
 
0 komment , kategória:  Siklósi András írásai  
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 67 
2017.09 2017. Október 2017.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 40 db bejegyzés
e év: 1186 db bejegyzés
Összes: 22634 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 0
  • e Hét: 29648
  • e Hónap: 139005
  • e Év: 1798372
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.