Regisztráció  Belépés
suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!! Suzy Mama
1901.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 46 
A hegyről lefelé
  2013-11-28 10:49:39, csütörtök
 
  A lélek csendessége.

Nehéz szívvel, és lélekkel készültem az adventre. Most először egyedül, édesanyám nélkül hogyan is lesz?

Keresgéltem a könyvespolcomon, és a kezembe került egy könyv. Egy napló. Édesanyám naplója. Nekem írta. A z utolsó együtt töltött hét évünkben mindig írt bele egy nekem szóló üzenetet, bölcsességet. S lám, most megtaláltam..

A legelső oldalon egy vers van, amit még kislány korában tanult, a Betániában.

Mit tudunk Jézusról?


Amit Jézus tanít,

legszebb a világon,

ha szavát hallhatom,

szívemet kitárom.

Ahogy Jézus élt,

az a legszebb élet,

követem példáját,

ameddig csak élek.

S midőn Jézus meghalt,

a kereszten értem,

menyország kapuját

nyitotta meg nékem.


Szüksége van az embernek az elcsendesedésre. Arra, hogy megálljon a napi rohanásban, s csak magára, csak befelé figyeljen, hogy beszélgessen Istennel. A mai világra jellemző szegénység a lélek szegénysége. A hit nélkül való ember lelki nyomorúsága. Éhes. Mindig éhes, és nem ismeri fel, hogy az éhsége a lélek éhsége! S ezt nem lehet ,,még többet, még nagyobbat., a csömörig zabálással" kielégíteni. A lélek éhségét, sivárságát, ürességét csak és kizárólag Isten szeretete töltheti fel. Hiába a palota, ha nem ragyogja be Isten kegyelme.
 
 
0 komment , kategória:  Szeretett könyv  
Felnőttkor felé
  2013-11-18 14:22:23, hétfő
 
  Gyermekeinket, amíg picik, hajlíthatjuk, formálhatjuk, terelgethetjük a helyes útra. Igazi kertész munka ez: a növekvő csemetének a vadhajtásait le kell nyesegetni, ha egészséges, egyenes fát szeretnénk nevelni, ez a gyermekeink esetében sincs másként. S aztán eljő az idő, amikor már mi magunk semmit sem tehetünk, a gyermek járja a maga útját, a saját közösségével, baráti körével. S itt van a nagy felelősségünk: nem mindegy, milyen erkölcsi normák szerint neveljük, mert gyermekünk a baráti körét eszerint választja! S aztán újabb nagy feladat, meg tanulni bízni bennük, az egészséges szemléletükben, s talán ez az egyik legnehezebb dolog. El kell elengedni a kezüket, mert jó, és rossz között választani tudó, bennünk feltétel nélkül megbízó gyermeket csak így adhatunk társadalmunknak. Engedni, hogy tévedhessenek, kudarcaik legyenek, de a háttérben ,,falvédőként" ott lenni, hogyha kell, segíthessünk.

A segítségkérés nem jellemző erre a korukra: a mi felelősségünk tudni, hogy mikor, milyen formában próbálunk segítséget adni, beleavatkozni egy esetleges rossz helyzetben.

Amikor fiam először engedtem egyedül el az iskolába, sok-sok együtt gyakorolt óra volt már mögöttünk, kiválóan ismerte az utat, mégis fizikai rosszulléteim voltak, hisz nem csak fiamban, hanem az összes - utcán közlekedő,- gyalogos, és autóvezetőben is meg kellett bíznom.

Természetesen eleinte távolról követtem a fiamat, de ha hibázott, nem avatkoztam közbe, megvártam, amíg saját maga megoldja a helyzeteket, hagy nőjön az önbizalma, de sok álmatlan éjszakámba került, sok könnyem hullt, mire elfogadtattam magammal, hogy fiam érdeke az önálló közlekedés magas szintű megtanulása, esetleg idegenektől való segítségnyújtás elfogadása.

Mert a vakoknak ugyanúgy meg kell tanulni bízni az idegen emberekben, mint a szülőnek!

A helyzetet nehezítette hogy addig azt tanítottam, hogy idegenekkel tilos szóba állni, mert nem tudhatjuk, hogy kiben mi lakik, s esetleg zaklató felnőttel találkozhatnak! Bizony az átállás egy másféle hozzáálláshoz nem egyszerű a gyermek, főleg egy vak gyermek számára. Az első önálló útjai egyikén, télen történt az alábbi tündéri eset: Két rendőrjárőr mesélte el találkozásukat Jánoskámmal.

Kisfiam a nagy hóban, jeges, letakarítatlan járdán közlekedett, s mikor a járőrök látták a küszködését, megálltak, s felajánlották neki, hogy elviszik őt az iskolába. Fiam a következőképp válaszolt: Bárki állíthatja magáról, hogy rendőr, nem száll be semmiféle autóba, szépen elbotozgat az iskoláig, akármilyen nehéz!

A fiatalabbik rendőr kérte, hogy győződjön meg arról, hogy ők hivatalos személyek, tapogassa meg az egyenruhájukat, mire a fiam közölte, hogy a mai világban ilyet bárki szerezhet, s faképnél hagyta őket.

Egy ilyen messziről követésem alkalmával láttam olyan autóvezetőt, aki a zebránál megállt, s intett fiamnak, hogy bátran menjen át az úton. S mikor rájött, hogy a vak nem látja a jelzését, kiszállt az autóból, s átsegítette őt a túloldalra. Összességében jó tapasztalatokat szereztem a közlekedés terén.

Ám van egy másféle embertípus, a mindent legjobban tudók csoportja. Velük is találkozom, sűrűbben, mint szeretném!

Azok a kívülállók, akik nevelésemet, fiamhoz való viszonyomat - durva módon kritizálják, fölényesen kioktatva engem.

Fiam mellett tizennyolc éve tanulgatom a vakos világot, s nem állítom, hogy sokat tudok róla. Ennyi idő után is csak a peremén mozgok a vakvilágnak, anyaként is, látóként is! Ezért elviselhetetlen azok szájalása, akiknek halvány sejtelme sincs az életünkről, a mindennapjainkról, a fogyatékkal élők, és családtagjaik életminőségéről!

Lányom ugyanígy sokszor kap minősíthetetlen beszólásokat diáktársaitól. Olyanoktól, akiknek szintén nincs semmiféle rálátásuk, tapasztalatuk nincs azokról a nehézségekről, amikkel lányomnak a napi jószolgálata alatt, amit testvére mellett végez, szembesülnie kell!

Talán ez a legnehezebb életünkben: a fogadatlan prókátorok hangoskodása!

 
 
0 komment , kategória:  Szeretett könyv  
Adni, mindig adni
  2013-11-18 14:11:56, hétfő
 
  Egész életemben adtam. Gondolkodás nélkül, és viszonzás várása nélkül.

Soha sem helyeztem magam előtérbe, mindig volt fontosabb, mint jómagam, a magam érdeke.

Ma más a helyzet: nem gondolom, hogy az ,,üres" asztalról még mindig adnom kellene.

Ma nincs fontosabb számomra, mint a saját ambícióm!

Kiírni mindent, ami az évek folyamán felhalmozódott bennem, jó, és kevésbé jó tapasztalások, s azokat másokkal is megosztani.

Nem érzem, hogy ettől rosszabb, vagy jobb lennék, egyszerűen erre van szükségem.

Természetesen ez ugyanakkor nagyon nagy felelősség!

Az írásai által, a gondolatai, érzései közlésével támadhatóvá válhat bárki, aki publikál. S nekem különösen nagy a felelősségem a tekintetben, hogy mennyire engedem be a kíváncsi tekinteteket az életembe. Keményen meg kell húznom a határvonalat, s azt tartanom is kell, mert az intimitásra mindenkinek joga van, még nekem is!

Ugyanakkor kínzóan szükségem van arra is, hogy írjak, közöljek.

Kicsit hasadt ez az állapot, de vállalom, mert csak így lehet teljes az életem, csak így érzem azt, hogy nem éltem hiába.

Hagytam ugyan nyomokat magam után, de az életem munkája csak úgy lehet kerek, és egész, ha azokat a tapasztalásokat, amivel a Jó Istentől kapott munkám által szereztem, megosztom másokkal.

Nincs semmi ellentmondás a körül, hogy előzőleg azt mondtam: üres az asztal, és aztán azt mondom, hogy adok: most elsősorban magamnak adok, s csak aztán másoknak! Arról az asztalról, ami az életem asztala, a tapasztalásaim asztala.

Hosszú évekkel ezelőtt a FELE-MÁS egyesület elnökeként azt mondtam, ha csak egyetlen gyermeket át tudok vinni a hátamon a túlsó partra, nem lesz hiába való a munkám.

Most hasonlóképp gondolom: ha csak egyetlen embert gyönyörködtetni tudok az írásaimmal, akkor nem hiába való az írás, a közlés a felvállalása, s annak közreadása!

 
 
0 komment , kategória:  Szeretett könyv  
Kamaszkor
  2013-11-17 12:06:23, vasárnap
 
 

Imádtam nagyokat sétálni gyermekeimmel. Kézen fogva, beszélgetve, énekelve, vagy csak csendben, békében, örömben.

Mindig úgy tekintettem rájuk, mint az én kicsi babáimra, akiket pátyolgatni, dédelgetni kell.

Az első szembesülésem azzal, hogy nőnek, akkor történt, amikor fiam megkért, hogy ne szólítsam Manócskának, mert ő már nagyfiú. Kérte, hogy Jánosnak hívjam. Hosszas alkudozás után nagy kegyesen megengedte nekem, hogy Jana néven, s ha kettesben vagyunk, Janikámnak hívhatom. A következő lépés az volt, hogy kitiltott a fürdőszobából.

Tiszteletben tartottam a kérését, természetesen, de nagyon sokáig sanyarogtam a szobámban szomorú anyasorsomon, mondván, hogy már nem kellek nekik.

Aztán ha nehezen is, de beletörődtem, hogy az önállóság kifejlődésének ezek nagyon fontos alapjai. Helyette kaptam valami mást: Határtalan bizalmat! Minden tettüket, gondolatukat megosztották velem, bimbózó szerelmektől kezdve a csalódásokig.

Lányomnál is szinte ugyanígy zajlottak a dolgok, először csak a fürdőszobából tiltott ki, majd az utcai séták alkalmával, ha meg akartam fogni a kezét, rám szólt: Édesanya! Ez olyan égő!

János fiam sohasem volt bújós, tőle kegy volt a puszi, a mai napig úgy kell kikönyörögni egy-egy ölelést, Maya pedig, aki az ellentétje volt, most már csak otthon, négy fal között bújik, puszizik, hízeleg.

A kamaszkor roppant veszélyes állapot. Gyermekre, szülőre nézve egyaránt. Két választásod van: vagy megnyered örökre a gyermekedet, vagy elveszíted. S a határmezsgye, amin mozoghatsz, roppant keskeny. Eben a korban a legelutasítóbb a gyermek, ugyanakkor most van a legnagyobb szüksége a mindenen átívelő szeretetedre, törődésedre. S ezt úgy átadni, hogy a mindent tagadó állapotában fogadni képes legyen, nos ehhez nagy bölcsesség, és türelem kell. Ha ebben az időszakban elveszted a bizalmát, talán sohasem szerzed vissza. Ebben a korban a legsérülékenyebbek, s mivel a veszélyérzetük fejletlen, könnyen áldozatokká válhatnak. A kábítószer, prostitúció, vagy alkoholizmus áldozataivá. Természetesen a határvonalat most is meg kell húzni. S ha érzed, hogy feszes, ne félj egy kicsit lazítani a dolgokon. Igazi húzd meg, ereszd meg játék ez a kamasz, és felnőtt között, amit ha jól formálsz, egy egészséges lelkű fiatal felnőttet kapsz cserébe. Aki partnered, még akkor is, ha a fiatalság hevében olykor vitatkozik veled. Hagyd, hogy győzzön is olykor! Nem fog kevéssé szeretni, de jobban, és tisztelni is jobban fog. Emberközelivé válsz, mert már nem csak a szülőt látja benned, hanem a sírig kitartó jó barátot.

Jana fiammal sem volt egyszerű a kamaszkori tünetek kezelése, kicsit bele is roppantam, mert hirtelen, s rövid idő alatt zajlottak le a testi-lelki változások. Túléltem.

Mayával más volt a helyzet. Nem lett könnyebb, mert a bújós kismacskából támadó vadmacska lett. aki fujt, prüszkölt, és karmolt. Azt véltem, hogy a lánnyal könnyebb lesz a kamaszkor változásait kezelni. Hát, más gondolni, és más szembesülni vele. Kőkemény viadalok zajlottak, könnyekkel, sírással, veszekedésekkel, sőt olykor ordítozással is, nem tagadom. Életemben először szembesültem ilyen makacs szembeállással, amit lányom produkált. Sok álmatlan éjszakám volt, rengeteget töprengtem a "hogyan tovább" kérdésen. Volt alkalom, amikor úgy éreztem, hogy feladom. Aztán összeszorítottam a fogam, és újra és újra felidéztem azt a pillanatot, amikor először megpillantottuk egymást, s ettől új erőre kaptam, a felidézett boldogság átsegített minden nehézségen.

Cserében kialakult egy nagyon meghitt, és bizalmas kapcsolat anya, és lánya, anya, és fia között. Ahol az anya nem csak anya, hanem már barátnő is! S a legfontosabbat is megkaptam: a feltétel nélküli bizalmukat!

Maya ma újra macska itthon, s ha néha lázad, és nagyszájúskodik, könnyen lekezelhető a helyzet. János viszont beérett, komoly, mély érzésű fiatalemberré fejlődött.

Lánykám olykor aggaszt, ő igazi carpe diem azaz élj a mának típus, s csak remélni tudom, hogy az a sok szeretet, türelem, és törődés nem veszett kárba, hogy útmutatóként szolgál.

Remélem, sikerült megtanítani arra, hogy igenis vannak kategóriák.

Létezik jó, és rossz, van a férfi, és nő, van erkölcsös, és erkölcstelen, hogy más a szabadosság, és más a szabadság, s a szabadsággal élni, s nem visszaélni kell, - hogy e kategóriák között igenis választhatunk, s a sorsunk, életünk a mi választásunk szerint alakul. Remélem, azt is sikerült megtanítanom, átadnom nekik, hogy a szeretet a legfontosabb a világon, hogy a szeretet erejével világot építhetünk, és hegyeket rengethetünk.

 
 
0 komment , kategória:  Szeretett könyv  
Kérem én, .
  2013-11-16 10:04:06, szombat
 
  Kérem én, hogy figyeljenek ránk is


A FELE-MÁS játszónap - nagy sikerrel zárult. Harmadik évben rendeztük meg, és az ország több területéről jöttek szülők, hozták gyermekeiket közös játszónapra: Játsszál velünk, legyél a barátom! Fogyatékkal élő gyermekeket nevelő családok, és nem fogyatékkal élő gyermekeket nevelő családokkal együtt élveztük a közös játék örömét. Sohasem voltam elégedett. Mindig hajtott valami: előre vinni a sérült emberek integrációját. S megszületett bennem a gondolat: a játszónap után olyan rendezvényt szervezek, ahol sérült emberek adnak műsort az egészségeseknek. Természetes, hogy hatalmas szkepticizmussal fogadták egyesületi segítőim az ötletet, de meggyőztem őket, s kezdetét vette a hatalmas szervezőmunkám. Különböző egyesületeket kerestem meg, győzködtem, leveleztem, kérleltem, majd mikor összeállt a műsorterv, helyet kellett keresnem, ahol befogadnak bennünket, s talán - a műsor sikerétől függően - évente egyszer megrendezhetjük, ezzel is segítve sérült társaink elfogadását. Kitaláltuk a műsor nevét: Kérem én, hogy rám is figyeljenek címmel, meghirdettük az előadást, reklámoztuk minden fórumon, bár helyünk még nem volt. S nagy szerencse ért bennünket. A zeneiskola igazgatóasszonya, Anna asszony felajánlotta az iskola koncerttermét, rendezzük meg ott az előadásunkat. Örömmel fogadtam a felajánlást: már semmi akadálya nem volt, hogy az újabb tervem megvalósuljon.

S eljött február 23-a, a nagy nap. Fiam nyitotta meg az előadást, s még nekem sem árulta el, mivel készült. Arra kért, hogy foglaljak helyet az első sorban, s onnan hallgassam meg a választott versét.

Elsötétült a színpad, halk, várakozó csend, majd fiam elkezdte a verset szavalni: Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének... S az utolsó soroknál visszaadták a fényt, s mire fiam odáig ért, hogy: s lennék valakié, lennék valakié, már teljes fényben volt a színpad. Ott állt az én cseppkém, öltönyös, fekete-szemüveges, fehérbotos kis emberke... s elfogott a sírás, olyan megrázó volt... de sírt ott minden felnőtt!

Ezután a Nefelejcses gyermekeink jöttek: a járni nem tudók, a beszélni nem tudók, a DOWN szindrómások, az auistáink, s leültek a színpad közepére. Felcsendült Vivaldi: Négy évszak című zenéjének nyár tétele, s csemetéink táncolni kezdtek. Úgy hajladoztak, mint nyári szellőben a búzamező. Előkerültek a piros kendőcskék, lobogtatták, s lám: mintha pipacsok nyíltak volna a búzatábla közt... Hatalmas sikerük volt, pirosra tapsoltuk a tenyerünket.

Újabb színpadváltás, s jöttek Ők, akiket nagyon vártam: Egy Budapesti Dow szindrómás egyesület színjátszó köre.: A Baltazár színjátszó kör.

A bemondójuk felkonferálta műsorát, s közölte, hogy paródiát fognak előadni. Érezhető volt a nézőközönség meghökkenése... a fiatalember visszafordult, s csibészes mosollyal hozzátette: Mi nem vagyunk ám buták... S igen is, értjük a viccet!

S kezdetét vette az előadásuk. Az első percek kicsit lanyhák voltak, aztán a közönség ráhangolódott az előadásukra, s olyan fergeteges nevetés harsant fel egy-egy jól sikerült poén hallatán, amit a Mikroszkóp színpad is megirigyelhetne. Vastapsot kaptak gyermekeink, háromszor is visszatapsolta őket a közönség. S ők jöttek, boldogan, fénylett az arcuk a boldogságtól, fülig érő szájjal vigyorogtak ránk, Ők, a Mi Istenáldotta gyermekeink.

A lezáró éneket már együtt énekelte kicsi, és nagy, sérült, és egészséges: Legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít!

 
 
0 komment , kategória:  Szeretett könyv  
Hangyal
  2013-11-16 10:02:59, szombat
 
  Természetes volt nálunk, hogy a gyermekek bibliai történeken keresztül egészen kicsi koruktól kezdve hallják az igét. A mesék, verses mondókák mellett erre nagyon odafigyeltem.

Erős, és összetartó közösséghez tartoztunk, a Frangepán utcai Református közösséghez, tőlük nagyon sok lelki támogatást kaptam.

Kislányom ámulva hallgatta ezeket, a kis történeteket, sokszor visszakérdezett. Gyermekésszel ekkor még meseszerűen fogadta a bibliai történeteket.

A fantáziáját nagyon megmozgatták az angyali történetek, vissza-visszatért kérdéseivel ehhez a témakörhöz.

Egyik délután a játszótéren az én kis örökmozgóm már vagy fél órája hasalt a fűben, s mereven nézett valamit.

Közel mentem hozzá, s kérdem: Mit nézel, kicsi lányom?

Ő átszellemült arccal rám pillantott, ujját a szája elé téve így szólt: pszt! Hangyal!

 
 
0 komment , kategória:  Szeretett könyv  
Fele- Más
  2013-11-09 10:56:15, szombat
 
  Fele- Más



Gödöllői életemhez szorosan kapcsolódik a címben említett egyesület.

Sérült gyermekeket nevelő családok egyesülete volt, Fele-Más egyesület a sérült gyermekekért néven alakultunk. A ,,logónk" egy fél szív, amiből kikandikál a napsugár. - Ennek az egyesületnek az elnökeként tevékenykedtem - tüneményes gyerekekkel, családokkal. Olyan családokkal, akik soha, egy percig sem kérdőjelezték meg, hogy fogyatékkal élő gyermekeiknek joga van-e családban élni, hanem felvállalták, gondozták őket, erejükön felül. Az egyesület megalakulása után a terhek kicsit (remélem, nem hangzik nagyképűen) könnyebbek lettek, hisz ott már többen voltunk, tudtuk egymást segíteni.

Imádtam ezeket, a gyermekeket, mert olyan tisztán, és őszintén, ahogy ők szeretni tudnak, senki más nem képes.

Szívemben élnek halálomig. Zsuzsóka, akivel ha találkoztunk, a szeme úgy felragyogott, mint a fekete gyémánt... Györgyikém, aki bot nélkül nem volt képes járni, de ha meglátott, egyedül, széttárt karral jött az ölembe. Gergőce, aki mozgás, és beszédképtelen, de énekelt nekem! Lacika, akivel bárhol találkoztunk, kiabálva rohant, és kaptam a ,,medveölelést". Áron, a tüneményes DAWN koros, akinek csak a gitáros nő voltam, mert tőlem kapta a gitárját.

Szép emlékeim vannak erről az időszakról, mert nagyon hasznos, és főleg fontos feladatot tudtunk végezni, sok segítséget tudtunk adni a családjainknak.

Ha este tíz órakor csörgött a telefon, nem érdekelt az idő, addig beszélgettem a hívó féllel, míg éreztem, hogy megnyugodott. Naponta hálát adtam a Jóistennek ezért a jószolgálati munkáért.

Az egyesület munkája akkor csúcsosodott ki, amikor sikerült a Nefelejcs napközi otthont létrehozni. Hálás vagyok az ottani Önkormányzatnak, mert felvállalták a kezdeményezést, s egy év, szervezés, tervezés után megnyitotta kapuit a Nefelejcs otthon.

Ide azok a gyermekeink is jöhettek, akik 24 órás felügyeletre szorultak.

Megrázó volt, amikor Zsuzsóka édesanyja a következő szavakkal fordult hozzám: Köszönöm Katikám! Képzeld el: 17 év után először sétáltunk a papával kettesben egy órát!

Egészen addig nem fogtam fel, mennyire fontos a munkám, mennyire fontos az összetartás, mekkora szükségünk van egymásra.

Szép, felelősségteljes szakasza volt életemnek. Nehéz, próbás, és néha még hiányzik.

Leginkább az a hatalmas szeretetburok, a szeretetbolygó, amin élhettem, gyermekeink által.

 
 
0 komment , kategória:  Szeretett könyv  
Karácsony
  2013-11-05 10:57:15, kedd
 
 



Gyerekek között mindig van vita, bármennyire szeretik egymást.

A csemetéim vitáit sohasem hagytam eldurvulni, s ha összevesztek, mindig arra ösztönöztem őket, hogy durvaság nélkül, beszéddel oldják meg vitás kérdéseiket.

Természetes, hogy voltak feszültségek bennük, főleg Jánoskámban, hisz neki vakon kellett megértenie a látó testvérét, s ez nem ment zökkenőmentesen, s ez fordítottan is így működött a kislányomnál.

Lényeg, ha már túlzásba vitte valamelyik gyerekem a keménykedést, akkor azt szoktam mondani, hogy majd megfegyelmezlek, ha nem hagyod abba! Ez általában hatott, lecsendesedtek, vagy ha nem, akkor jött a ,,vérig sértés," ami így hangzott: Ronda disznó vagy!

(A mai napig halálos sértés, tehát ezzel az eszközzel keveset éltem, élek.) A nevelésem nem a verésen alapult: a beszélgetésen. Az agressziót igyekeztem kiiktatni az életünkből. Van a nagybetűs életben elég.

Három éves volt Mayani, s levelet irtunk a Jézuskának.

Maya semmi mást nem kért a Jézuskától, csak szemet. Merthogy a Manócskát szeretné vele megajándékozni. S ebbe az ötletébe annyira beleszerelmesedett, hogy észérvekkel nem lehetett meggyőzni, minden érvre azt válaszolta, hogy Jézuska tudja, hogy ő jó kislány, és igenis, teljesíti a kívánságát. Akkora csodavárás volt benne, hogy összeszorult a szívem. Nem tudtam, hogy a karácsonyi ajándékbontást hogy éli meg.

Szenteste (ekkor még az ,,angyalok" hozták hozzánk a fát,) nagyika, és apóka volt a fa feldíszítője, addig mi sétáltunk, beszélgettünk, énekeltünk, majd a szüleimmel megbeszélt időpontban hazamentünk.

Felcsendült a karácsonyi csengettyű, s a két csemetén ámulva nézte a szépen feldíszített fenyőfát. Maya egyszer csak kézen fogta Janikát, s húzta, vonszolta maga után, s közben kiáltozott: gyere Manó, gyere! Nagyon szép ajándékot kapsz tőlem, meg a Jézuskától. Toporzékolva a türelmetlenségtől kérte az ajándékát.

Átadtam, remélve, hogy nem lesz nagy a csalódása. (Színes ceruzák, és rajzfüzet volt benne.)

Kibontotta, s csak állt, mosolytalanul, a szeme teleszaladt könnyel, és kiment a szobából.

Utánamentem, bár fogalmam sem volt, mit mondhatnék neki.

Az ajtó előtt megálltam, s hallom a síros hangját, amint a következőket mondja:

Istenke bácsi! Én szólók hozzád, Mayani! Hát tudd meg, hogy a Jézuska most nagyon rossz volt! Légyszíves, jól fegyelmezd meg!

 
 
0 komment , kategória:  Szeretett könyv  
Állatkert
  2013-11-05 10:55:16, kedd
 
  Manócska nagyon szerette az állatkerti sétákat. Minden állat előtt megálltunk, leírtam neki, milyen formájú, érzékeltettem a méretét,- a saját magasságához képest, próbáltuk a vadállat szagát megérezni, hallgattuk a hangjukat, s a ketrecek előtt lévő ismertetőtáblákat felolvastam, hogy ismeretei bővüljenek.

Rendszeres látogatók voltunk, s ha lehetőségem volt, minden alkalmat kihasználtam, hogy fiacskám le is tapogathasson egy-egy állatot, rovart, hüllőt. Igyekeztem, amit csak lehet megláttatni vele, tapintás által is.

Azt gondoltam, hogy Mayának is ugyanilyen örömforrás lesz az állatkerti látogatás, de vele valahogy sohasem volt szerencsénk.

Kicsike volt, három éves, amikor arra gondoltam, hogy egy állatkerti séta az állatsimogatóban tett látogatással kiváló program lehet.

Élvezte mindkét csemetém a nagy sétát az állatok között, s a nap fénypontjaként az állatsimogatóba mentünk. Janókám ismerősként nézte (vakoknál kézzel tapintás) az állatokat, de az én Szélvész kisasszonykám megszeppenve kapaszkodott a kezembe, mozdulni sem akart mellőlem. Leguggoltam mellé, hogy bátorságot öntsek belé, de ebben a pillanatban egy kecskebak hátulról nekifutott lánykámnak, s akkorát taszított rajta, hogy az udvaron található egyetlen pocsolyáig röpült az én csöppem. Hófehér ruhácskája, arca, keze csupa sár lett, s az ijedtségtől még órák múlva is fel-felzokogott.

A rossz emlékű állatkerti séta után sokáig meg sem lehetett említeni kislányom előtt, hogy valaha még egyszer odamenjünk.

Ám az idő a legrosszabb emlékeket is elhalványítja, s legközelebb, mikor fiacskámmal állatkertbe mentünk, kislányom is velünk jött.

Gyönyörű idő volt, jól éreztük magunkat, szinte minden állatot megcsodáltunk már, s én magamban felsóhajtottam, hogy nem történt malőr, amikor...

Amikor is a teve ketrece elé értünk. Életemben először láttam tevét köpni! S pont az én lányom!

Óriási üvöltést rendezett a picinyem, az undortól hányt, majd kijelentette, hogy soha többet nem jön ide. Két évig az állatkert tájékára sem mentünk.

Két évvel később az osztályomat kirándulni vittem Budapestre. Szociálisan veszélyeztetett gyerekeket tanítottam, óriási élmény volt nekik a kirándulás, s természetesen ebbe az állatkerti séta is beletartozott.

Kislányom fenntartás nélkül velünk tartott, az ő emlékeiben már elhalványultak a rossz emlékek.

Remekül éreztük magunkat, nekem külön öröm volt látni diákjaim felszabadult boldogságát, s azt, hogy mennyire odafigyelnek egymásra

A séta utolsó szakasza a nagymadarak kifutójához vezetett. Kislányom figyelmét felkeltette a páva, s mire szólni tudtam volna, már a korláton állt, mélyen behajolva figyelte a páva pöffeszkedését, s sikongatott, mikor a páva a farkát legyezőként széttárva föl s alá sétálni kezdett.

A hangjára felfigyelt a közelében álló pelikán, gyors mozdulattal kislányom előtt termett, s a következő pillanatban lányom feje eltűnt a pelikán szájában!

Nagyon megijedtem, odaugrottam, s Mayát lábánál fogva kirángattam a pelikán nagyra tátott csőréből. Körülöttünk mindenki a hasát fogta a nevetéstől, de nevettem én is, s kislányom is. Megúszta a kalandot két mély karcolással a feje két oldalán.

Természetesen azonnal bevittük a közelben található gyermekkorházba, ahol ellátták a sérülését, tetanuszoltást is kapott.

Az osztályban egy hét múlva dolgozatot írattam a diákjaimmal a kirándulásról. Idézek egy dolgozatból, ami akár az összes is lehetne: Pesten voltunk, és a tanító néni lányát bekapta a pelikán.

Állatkertben az eset óta egyszer voltunk kislányommal. Már tizenhárom éves forma volt. Mindig az út közepén maradt, s udvarias távolságtartással viselkedett minden látnivaló iránt.

 
 
0 komment , kategória:  Szeretett könyv  
Szappan
  2013-11-03 08:30:20, vasárnap
 
  Hogy a szappan mekkora fegyelmező eszköz, akkor jöttem rá, amikor kislányommal az alábbi eset történt:

Édesanyáméknál voltunk, vidéken, s kicsikém szobatiszta volt ugyan, de mint pici babánál, néha balesetek történtek, a játék hevében bizony olykor nedves lett a bugyi, nem ért időben a biliig.

Nálunk csak babafürdető sampont használtam, ami ha szembe került, nem csípett, azon kívül jól habzott, s ez a fürdéseket remek játékká tették.

Nos, a kis baleset után kislányomat édesanyám bevitte a fürdőszobába, s a kádba állítva szerette volna megmosni. Igen, de amikor lánykám meglátta, hogy édesanyám a szappanért nyúl, sikított egy nagyot, s a mai napig nem tudom, hogy tette, de egy nagy ugrással kipattant a fürdőkádból, amúgy csurdén kiszáguldott az udvarra, teli torokból üvöltve, hogy márpedig szappannal nem moshatja meg a csúnyáját nagyika!

(A szappant nálunk a csúnya beszédre vonatkozó ,,fenyegető" eszközként használtam.( Egy esetben valóban ki is mostam a trágár beszéd végett szappannal a lányom száját!)

Először a nevetőrohamunkat kellett leküzdeni, s csak azután fogtunk neki kislányom meggyőzésének, a házba becsalogatásának. Papa oldotta meg a helyzetet: átment a kisboltba, vett babafürdető sampont, s így Mayámat sikerült bekuncsorogni a fürdőszobába, lemosdatni, átöltöztetni.

Azon túl édesanyám nagyon vigyázott rá, hogy lányom ne lásson szappant a fürdőszobájában.

 
 
0 komment , kategória:  Szeretett könyv  
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 46 
2017.05 2017. Június 2017.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 52 db bejegyzés
e év: 225 db bejegyzés
Összes: 6717 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 247
  • e Hét: 247
  • e Hónap: 37220
  • e Év: 195340
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.