Regisztráció  Belépés
kalmanpiroska.blog.xfree.hu
Minden kegyelem. Kovács Kálmán
1968.04.24
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/6 oldal   Bejegyzések száma: 57 
Hírnév
  2018-06-12 20:41:32, kedd
 
  Hírnév

Végezetül Pál a vezetők közösségben elfoglalt helyéről elmélkedik. Először is feltételnek szabja, hogy újonnan megtért ember nem lehet vezető (3,6; szó szerint "frissen plántált személy"). Nem határozza meg, mennyi ideig kell valakinek keresztyénnek lennie, mielőtt vezetővé válhatna. A fejlődő növény metaforája azt sejteti, hogy az érés egy folyamat, amelyet nem ajánlatos siettetni. Pálra, de a Biblia egészére sem jellemző, hogy megadná a vezetővé válás folyamatának pontos időrendi menetét. Mégis kijelenthetjük, hogy a dolgok rendes menete szerint azért néhány évnek el kell telnie, míg valaki a vezetéshez elengedhetetlen mértékű érettségre szert tesz, vezetést vállalhat. A keresztyének persze mindig meg tudják indokolni, miért olyan sürgős egy újonnan megtért személyt vezetővé tenni. "Nincs elég vezető a gyülekezetben." "A mostaniak belefáradtak a szolgálatba." "A friss keresztyének tele vannak lelkesedéssel." "Azt szeretnénk, ha a szolgálat által növekednének." Ezzel szemben Pál azzal érvel, hogy ha valaki gyorsan emelkedik méltóságra, könnyen megkísérti a büszkeség és a felfuvalkodottság. Ennek pedig az lesz az eredménye, hogy az illető "az ördöggel azonos ítélet alá", és "az ördög csapdájába" esik (6-7. v.). Mit jelent ez? Azt, hogy az éretlen, öntelt vezetőt elönti a büszkeség, és így ugyanabban a kárhoztatásban lesz része, amit az ördögnek is el kell viselnie. Másrészt, az ördög kihasználja az éretlen vezető büszkeségét, csapdába ejti és utána vádolni kezdi őt. Ezek közül egyiket sem szeretnénk átélni.
Jobb, ha az ember fokozatosan lesz vezetővé. Amikor valakiben megvan a rátermettség és az alázat, először biztosan megpróbál segédkezni valamiben. Amennyiben a "kis dolgok"- ban hűségesnek mutatkozik, ahogy Jézus mondta, felelősségteljesebb dolgokat is rá lehet bízni (Mt 25,20-23). Más szavakkal: egy új vezető kiválasztásánál az a legjobb módszer, ha azokat a személyeket, akik már eddig is fejtettek ki észrevétlen, ámde hatékony vezetői tevékenységeket, valamilyen kevésbé látványos területre irányítjuk. Akadnak persze kivételek, de ha Isten hívott el valakit arra, hogy egy bizonyos munkát vezessen, és az ehhez megfelelő adottságokkal ellátta az illetőt, valószínűleg vágyat is ébresztett a szívében a szóban forgó munkaterület iránt. Ezért ezek az emberek bizonyosan megtalálják a módját, hogy azon a területen aktivizálják magukat még akkor is, ha senkitől nem kapnak konkrét megbízást vagy megerősítő elismerést.
Ugyanakkor, ha valakiről már kiderült alkalmassága, érdemes azt figyelni, hogy általában milyen kérésekkel fordulnak hozzá. A közösség egésze rendszerint igen gyorsan észreveszi, hogy melyek az egyes tagok erősségei. Amikor valakit mindig arra kérnek, hogy szervezze meg a soron következő alkalmakat, akkor az illető nagy valószínűséggel jó szervezői képességekkel rendelkezik. Ez fordítva is igaz, miszerint úgy fedezhetjük fel magunkban a hozzánk legjobban közelálló munkaterületet, ha feltesszük a kérdést: mire szoktak engem leginkább megkérni?
Pál fontos feltételnek látja, hogy a kívülállóknak jó véleménye legyen a vezetőről (3,7), hiszen egyszer már hangsúlyozta, mennyire lényeges, hogy egy vezető az őt körülvevő pogány elvárásoknak is megfeleljen. Vajon miért emlegeti fel Pál ismét a hírnév kérdését? Mindenekelőtt egy dologgal tisztában kell lennünk: az egyház bizonyságtételét semmi sem ássa alá gyorsabban, mint ha megkérdőjeleződik valamely tagjának a feddhetetlensége. A világi emberek eleve táplálnak egyfajta ellenérzést az egyházzal szemben, amiért olyan magasra teszi a mércét; magatartása a szentséget állítja szembe a világ rendes folyásával. Esetleg ismerünk mi is olyan keresztyén üzletembert, aki valahogy kilóg "a srácok" közül, amikor üzleti úton vannak. Mialatt a többiek egy topless bárban rángatják a "félkarú rablót", flörtölnek vagy iszogatnak, emberünk a szobájában kuksol, és könyvet olvas, vagy tévét néz. Ez a "néma bizonyságtétel" a többiekből ellenséges indulatokat, megvető pillantásokat, kényelmetlen feszengést válthat ki - akár egyszerre mindhármat. Ő most "szentebb, mint én"? Ezt a vádat teljességgel azért nem tudjuk kikerülni. Valóban magasra tesszük a mércét, törekszünk a szentségre, és ha valakinek ez egyáltalán nem számít, mi igenis megpróbálunk "szentebbek" lenni másoknál. Természetesen, ha egyszer kinyilvánítottuk óhajunkat, a világ készségesen megtisztel minket azzal, hogy ezentúl következetesen így is kezel.
Bill Clinton volt annyira nemtörődöm, hogy rögtön elnöksége kezdetén élő példát szolgáltatott ehhez. 1992-ben az elnökségért folyó harcban, harsányan hirdette, hogy adminisztrációjában az etikai feddhetetlenség terén a legmagasabbra kívánja helyezni a mércét. Megválasztása után a nemzeti törvényvégrehajtás legfőbb tisztviselőjének, a legfelsőbb ügyésznek a posztjára egy Zoe Baird nevű ügyvédnőt nevezett ki. Mivel a hölgy férje alkotmányjogász volt a Yale egyetemen, családjuk 600.000 dolláros évi jövedelmet élvezhetett. Nem sok idő múlva mégis az derült ki a hölgyről, hogy gyermekei mellé illegális bevándorlókat alkalmazott felügyelőnek. Ez a közvéleményt annál inkább megdöbbentette, mivel a főügyész hatáskörébe tartozik az egész bevándorlásügy. Ráadásul, magas fizetése ellenére, két éven át kijátszotta a társadalombiztosítást, mert nem fizette be a kötelező járulékokat az alkalmazottak után. Végül pedig kijelentette: vétségeiért azok felelősek, akik rossz jogi tanácsot adtak neki. A közvélemény felbolydult, mint a méhkas, hirtelen égni kezdtek a szenátori dolgozószobák telefonvonalai; miután mindenki azt követelte, hogy mondassák le, a főügyész asszony lemondott. Clinton ezzel azt bizonyította, hogy aki magasabb mércét követel, azt az által fogják megítélni. Mivel a keresztyének egy magasabb mércéhez ragaszkodnak, elengedhetetlen, hogy vezetőiknek jó hírnevük legyen.

Összegzés

Mindent egybevetve Pál jellemzése a keresztyén vezetőről elég rémisztően hangzik. Először: az Isten szerinti vezetőknek meg kell tapasztalniuk a Lélek gyümölcseit. Másodszor: ezekkel a nyilvánosság előtt kell élniük. Harmadszor: észben kell tartaniuk koruk "pogány mértékeit". Negyedszer: erősnek kell lenniük a lelki csatákban. Ötödször: odaszánt férjként kell élniük. Hatodszor: gyermekeik tiszteljék őket és engedelmeskednek nekik. Hetedszer: tegyenek szert jó hírnévre szűkebb környezetükben.
Mindnyájan sok jellembeli fogyatékossággal küszködünk, ezért óhatatlanul előtör belőlünk a kérdés: Ha ez a mérce, van-e valaki, aki érdemes a vezetésre? Pálnak egyáltalán nem áll szándékában "diszkvalifikálni" a vezetőket. Inkább azokról beszél, akik az életük és adottságaik alapján vezetővé válhatnak. A Biblia egy érett, keresztyén férfit ad elénk. Pontosan azért érezzük, hogy nyomás nehezedik ránk, mert a legtöbben elég messze vagyunk az isteni mintától...
Akkor tehát mit kíván Isten attól a férfitól, aki az Ő országában eredményes szolga és hatékony vezető szeretne lenni? Az illető legyen keresztyén, ismerje a bűneit, tudja, hogy Jézus az egyedüli reménye most, és mindenkor. Minden vezetőnek vannak bizonyos adottságai, amelyeket képesek használni, fejleszteni, különösen akkor, amikor ez nem is olyan könnyű. A világi vezetőknek jó észbeli képességekre, jó beszédkészségre és kapcsolatteremtési érzékre van szükségük. Azután: a vezetés elhíváson alapuljon, és határozottan kell követni ezt az elhívást. Minden egybevetve, véleményem szerint a Biblia itt mégis arról beszél, hogy egy elöljáró mindenek előtt szolgálni vágyjon, ne a dicsőséget szomjazza. Bár fontosak az adottságaink, egy keresztyén vezetőnél mégsem pótolhatja semmi az istenfélelmet és a tenni akarást ott, ahol a munkát el kell végezni.

Kérdések

1. Vajon a vezetés eddig neked is inkább azt jelentette, hogy valaki valamit tesz, nem pedig azt, hogy kicsoda is valójában? A keresztyén vezetés miért kapcsolódik inkább az ember jelleméhez, mint cselekedeteihez?
2. Istenfélő vezető, "egyfeleségű" vagy-e otthon? Vezeted a gyermekeidet és gondoskodsz róluk?
3. Magyarázd meg, mi a különbség a tekintély és a hatalom között a vezetői szerepkört illetően!
4. Elég érett vagy-e ahhoz, hogy vezetővé válhass? Jó-e a hírneved? Fontos-e ez neked? Elég régen járod-e a hit útját? Megfelelően növekedsz-e lelkiekben? Vágysz-e az Isten szerinti vezető szerepére? Helyesek-e a motivációid?
5. Van-e valamilyen vezető szereped a társadalmi vagy közösségi életben? Nehéz területeken szolgálsz? Ha nem, mi akadályoz abban, hogy a nagy nyilvánosság előtt is megvalld a hitedet?

Dan Doriani
 
 
0 komment , kategória:  A férfi, akit Isten formál  
A presbiter gyermekei
  2018-06-11 18:34:54, hétfő
 
  A presbiter gyermekei

Pál elvárja egy vezetőtől, hogy szülőként is tegye próbára magát, mikor gyermekeit neveli és gondot visel rájuk (1Tim 3,4-6). A "nevelés" felügyeletet, irányítást és a családot érintő dolgok megtervezését jelenti. A"gondviselés" (5. v.) arra a fajta vezetésre utal, amely mindenkinek szolgál, felkarolja a gyengéket és az elhagyottakat, továbbá, amely magát helyezi az utolsó helyre.
Érdekes, hogy az apostol nem egyszerűen csak azt kéri a vezetőktől: legyenek engedelmes gyermekeik. A gyermekeknek "teljes tisztességgel", méltósággal kell engedelmeskedniük. Vagyis a szülőknek kiabálás, fenyegetőzés és erőszak nélkül kell elérniük az engedelmességet, a gyermekeknek pedig tisztelettel, vonakodás, morgás és szemforgatás nélkül kell megadniuk azt.
A tinédzserek szülei most bizonyára azt gondolják, hogy ez valami olyan, mint hócsatát rendezni a Szaharában. Pedig megkaphatjuk a tiszteletteljes engedelmességet, ha jó kapcsolatban vagyunk a gyermekeinkkel. Az egészen kicsi gyermekek szükségből rendelik alá magukat szüleiknek. Ha egy húsz hónapos gyereknek azt mondjuk, hogy "Gyerünk az ágyba!", ő elkezd üvölteni. Nem kell mást tennünk, csak felkapni a gyerkőcöt, betenni a rácsos ágyba, lekapcsolni a villanyt, és becsukni az ajtót. Ahogy azonban a gyerekek nőnek, egyre függetlenebbé válnak.
A nemtörődöm szülők nagyobbacska gyerekei még alárendelik magukat a szülői akaratnak, hiszen tudatában vannak, hogy szükségük van a szülőkre, és félnek a büntetéstől. Ha teljesen nyilvánvaló, hogy a szülőket a szeretet mozgatja, amikor kialakítják és meghatározzák a családi törvényeket, illetve házimunkákat, az ilyen korú gyerekek akár önként is engedelmeskednek. Ellenben előfordulhat - és ez különösen a serdülőkorra jellemző -, hogy az alázatos, tisztelettudó lelkület ellenére lázadnak.
Mao Ce-tungnak igaza volt, amikor ezt mondta: "Azé a hatalom, akié a fegyver" (kiemelés tőlem). Vagyis az ember, ha fegyvert fognak rá, engedelmeskedik. Mi történik azonban, ha a fegyver - a fenyegető büntetés - eltűnik? Aki kényszer alatt engedelmeskedett, az első adandó alkalommal fellázad. Ezzel szemben, ha a vezetők azt gyakorolják, amit én "bensőséges hatalomgyakorlásnak" hívok, az emberek önként követik őket. Vagyis a tizenévesek (és a felnőttek is) tisztelettel engedelmeskednek, ha elismerik a vezető pozícióját, és az engedelmességhez való jogát. Akkor van jogunk kormányozni, ha Isten vagy emberek állítottak minket a helyünkre, és ha ezt a státuszt a többi ember javára használjuk.
A gyermekek, akárhány évesek, sokkal inkább engednek majd önként, ha tudják, hogy szüleik szeretettel, igazságosan és az ő javukat szem előtt tartva vezetik őket. Herb Kelleher, a rendkívül sikeres és jól jövedelmező Southwest Légitársaság alapítója és vezérigazgatója, azzal nyerte el alkalmazottai legendás hírű hűségét, hogy a földi személyzettel együtt rakta ki-be a csomagokat, és a légiutas-kísérőkkel együtt szolgálta fel az italokat. Mai korunkban a cégek dolgozóinak tetszik, ha a vezérigazgató irodája éppen csak valamivel fényűzőbb, mint az övék. Azt szeretik, ha mindenki tehet valamit a közösségért, mindenki felemelheti a hangját, mindenkinek van beleszólási joga még akkor is, ha valami módon mégis csak a főnöké a végső szó.
Ehhez hasonlóan az egyházi vezetők hatékonysága javarészt a részükről tapasztalt gondoskodástól, nem pedig megszerzett hatalmuktól függ. Az egyház és a család annyira hasonló egységek, hogy ha az utóbbit nem tudja valaki vezetni, akkor az előbbivel sem fog boldogulni. Mindkettő fentről jövő irányítást kíván valamint alázatos lelkületű szolgálatot, még a vezetők részéről is. A jó vezetők nem veszik félvállról vezetői pozíciójukat, de nem is használják azt fel önös érdekeik érvényesítéséhez.
Vannak férjek és apák, akik szinte megfojtják feleségüket és gyermekeiket istentelen uralkodni vágyásukkal. Mások önként lemondanak a vezetői szerepről. Lehet, hogy a dominancia a nagyobb vétek, viszont a lemondás a gyakoribb. Túlságosan sok férfi van, aki túl lusta, túl fáradt és túl sok mindennel foglalkozik ahhoz, hogy vezessen. Minden, amit a férjekről mondtam, ugyanúgy vonatkozik a vezetőkre is.
A gyermekek akkor reagálnak a szülői tekintélyre tisztelettudó engedelmességgel, ha a szülők személyes példamutatással vezetik őket, ha megindokolják, mit miért mondanak, és ha nem pusztán csak a szabályokra, hanem a találékonyságukra is hagyatkoznak. Ez a felnőttekre nézve még fokozottabb mértékben igaz. Egy főnök természetesen öltözködhet kevésbé hivalkodóan, beállhat röplabdázni és járhat kórházba látogatni csak azért, hogy az egyenlőség látszatát keltse. Mindezt azonban lehet belső indíttatásból is tenni, és ennek bizonyára meg lesz a hatása. A keresztyének általában Jézust tekintik példának, aki nemcsak a közös piknik kedvéért vetette le felső ruháit. Ő azért vetkőzött neki, hogy megmossa a tanítványok lábát, annak ellenére, hogy munkálkodásuk nem volt igazán eredményes. Sőt, az ellen sem emelte fel a hangját, hogy a rómaiak a keresztre feszítésekor tovább vetkőztessék, pedig abból semmiféle személyes haszna nem származott. Keresztre feszítésével újrafogalmazta a vezetői szerepkört; a beleérző képességnek és az engedelmességnek pedig eddig még ismeretlen, új dimenzióit mutatta meg és állította örök mércéül.
Családom néhány évvel ezelőtt tanúja lehetett egy ilyen krisztusi, újrafogalmazott vezetési forma szép példájának. Abby nevű leányom középiskolai tanulmányainak rögtön a kezdetén csatlakozott az iskola mezei hosszútávfutó-csapatához. A csapat erős volt, és ő nem akart mást, mint emberek között lenni és tartani az erőnlétét. Ám ahogyan előre haladtak az idényben, mindenkit meglepett, hogy Abby az elsősök, majd a főiskolások junior versenyein is rendre az élen végzett. A futószezon utolsó viadalán teljesítménye messze felülmúlta néhány tapasztalt főiskolai futó idejét. Mivel közeledtek a területi és állami bajnokságok, a főiskolás futók megkérték az edzőket, hogy hívjanak össze egy csapatmegbeszélést, amelyre Abbyt is várták. Az egyik végzős odafordult az edzőkhöz:
- Mindannyian láttuk, milyen jól teljesített Abby az elmúlt időszakban. Úgy gondoljuk, megérdemli, hogy részt vegyen a területi főiskolai bajnokságon.
Kis szünetet tartott, először Abbyre nézett, majd az edzőjére, mély lélegzetet vett, végül kibökte:
- Én átengedem neki a helyemet.
A csapat érdekeit szem előtt tartva, ez a lány lemondott az utolsó két főiskolai versenyről, amelyen még futhatott volna. Az edzők nagy előszeretettel beszélnek a végzősök vezető szerepéről, arról, hogy a vezetéshez bátran fel kell lépni. Nos, ebben az esetben a "lelépés" jelentette a vezetést. Azon töprengek, hol tarthatnánk ma, ha a keresztyén vezetők annyira bíznának Isten szeretetében, és annyira biztosak lennének a Krisztusban elnyert személyiségük felől, hogy át tudnák adni a helyüket, másokat maguk elé engedve? Amikor az emberek tudják, hogy vezetőjük hajlandó ilyen lépésekre, sokkal könnyebben követik őt. A lelki tekintély jobban függ az odafigyeléstől, mint a hatalomgyakorlástól.
Keresztelő Jánoshoz hasonlóan az igazi vezetők tudják, mikor kell háttérbe vonulniuk: "Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem" (Jn 3,30). Vagy ahogyan a szép régi énekben olvassuk:

"Nyughatatlan akaratra, add, hogy soha ne vágyódjak,
Mely titkokat megismerni, nagy dolgokat tenni óhajt ...
Ahhoz kérek erőt csupán, hogy másokra figyelhessek ...
Megelégszem kicsi hellyel, hogyha téged dicsérhetlek."

ANNA WARING:
"ATYÁM, TUDOM, EGÉSZ ÉLETEMBEN..."
("FATHER, I KNOW THAT ALL MY LIFE")

Dan Doriani
 
 
0 komment , kategória:  A férfi, akit Isten formál  
A presbiter házasélete
  2018-06-09 15:49:22, szombat
 
  A presbiter házasélete


Az apostol első megjegyzése, hogy a presbiter legyen "egyfeleségű" (2. v.), egyértelműnek látszik, mégis meglehetősen sok vita folyt már arról, mit is akart ezzel Pál pontosan mondani. A görög szöveg szó szerint ("mias gunaikos andra") azt jelenti, hogy a presbiter legyen "egyfeleségű férfi". Márpedig ez négy dolgot is jelenthet:
1. lehetőség: Pál szerint a presbitereknek házas embereknek kellett lenniük. A legtöbb keresztyén vezető természetesen házas ember. Akkor miért tette ezt Pál abszolút követelménnyé? Végül is ő maga, mint az egyház egyik felvigyázója, nőtlen volt. Sőt, Jézusnak, az egyház legfőbb vezetőjének sem volt felesége. Pál máshol még elismerően is nyilatkozott a cölibátusról, mert azoknak, akik ezt az ajándékot kapták, még nagyobb szabadságot ad a szolgálatra (1Kor 7). Akkor Pál másra gondolt itt.
2. lehetőség: Pál szerint a presbiter egyszer házasodhat életében. Senki nem lehet keresztyén vezető, aki egyszer már elvált és újraházasodott. Természetesen a válás egy nagy csőd, és a felnőtt keresztyén vezetői esélyeit igencsak rontja. Ezzel az "egyszer az életben" felfogással csak az a gond, hogy az özvegyeknek is megtiltja az újraházasodást, ez pedig indokolatlan törvényeskedésnek tűnik. A Biblia más helyen felhatalmazza az özvegyeket és a hűtlenség áldozatait arra, hogy újra házasodjanak (Róm 7,2-3; 1Kor 7,8-9. 15. 39; Mt 19,8-9), és Pál bizonyára nem akart ennek ellene mondani.
3. lehetőség: Pál szerint a presbitereknek monogám férfiaknak kell lenniük. Ez egészen biztosan igaz. A poligámiát már a Római Birodalomban is törvény tiltotta, így alig gyakorolták néhányan. Akkor Pál miért akarna egy olyan bűnt tiltani, amit senki nem követett el? Ismét csak nem itt kell keresnünk a választ.
4. lehetőség: Pál szerint a presbitereknek hűséges férjeknek kell lenniük. A vezetők legyenek monogámok, sőt, legyenek példamutató férjek. Ennek az apostol korában, de napjainkban is van értelme. Hasonló szakaszt találunk az 1Tim 5,9-ben, amely szintén emellett áll ki. Ott Pál arról beszél, hogy egy özvegyasszonyt csak akkor támogathat a gyülekezet anyagilag, ha "egy férfi felesége volt". A szövegből világosan kiderül, ez azt jelenti, hogy hűséges feleség volt. Talán itt megengedhetünk egy párhuzamot a country-zenével, amely szintén a keresztyén gondolatot támasztja alá. Pál arról ír, amit a vadnyugaton ismert dal így fogalmaz: "Egyférjű asszony voltam, de ő kétkulacsos férfi volt". Amikor Pál azt követeli meg egy vezetőtől, hogy "egyfeleségű" férfi legyen, azt érti, hogy legyen "egy asszonyos férfi", azaz hűséges férj.
Időről időre megtalálnak férfiak azzal a panasszal, hogy "egyszerűen nem értik a nőket", mintha csak a nőnemű egyedek nem-ismeretével próbálnák magyarázni házassági gondjaikat. Ez egyszerűen hibás megközelítés. Most a férjekhez szólok: Pál nem azt kéri tőletek, hogy úgy értsétek meg az asszonyokat általában, mintha ők valamilyen tudományos terület lennének. Nektek egyetlen asszonyt, a feleségeteket kell ismernetek, szeretnetek és szolgálnotok, és azon kell igyekeznetek, hogy őt megértsétek. Megszerzett tudásotokat pedig arra használjátok, hogy a legváltozatosabb módokon kifejezhessétek irántuk érzett szereteteteket. Ezután talán megpróbálkozhattok azzal, hogy megértsétek, szeressétek és szolgáljátok azokat az asszonyokat is, akiket Isten az utatokba hoz. (folyt. köv.)

Dan Doriani
 
 
0 komment , kategória:  A férfi, akit Isten formál  
A vezető erényei
  2018-06-08 13:00:28, péntek
 
  A vezető erényei


Első pillantásra Pál listáján nem azok az erények szerepelnek, amelyek a jól ismert, újszövetségi erénylistákon olvashatók. Meg sem említi az olyan keresztyén erényeket, mint a szeretet, hit, igazság vagy hosszútűrés. A Galata 5,22-23-ban felsorolt Lélek gyümölcséből csak egy jelenik meg az 1Timóteus 3-ban, a józanság (itt: önmegtartóztatás). Ha azonban tüzetesebben megvizsgáljuk, azt látjuk, hogy bár maguk a szavak különböznek, mégis a Lélek gyümölcsénél említett fogalmak
egyike feltűnik valahol a vezető tulajdonságaival kapcsolatban. Az 1Timóteus 3 valójában a Lélek gyümölcsét írja le, ahogyan az a nyilvánosság előtt, a közösségben jelenik meg. A vezetőnek a családban, a gyülekezetben és a társadalomban mutatott közösségi magatartása bizonyítja, hogy Isten egyénileg, belsőleg munkálkodik benne. Az alábbi táblázat összehasonlítja a Lélek "kilencágú"
gyümölcsét (Gal 5,22-21) a presbiter tulajdonságaival (1Tim 3,1-7; Tit 1,5-9).


Szeretet - A presbiterek gondját viselik családjuknak és a gyülekezetnek, ami a szeretet egyik megnyilvánulása (1Tim 3,4-5)
Öröm - Az örömteli emberek elégedettek, tehát nem pénzsóvárak (3,3)
Békesség - A presbiterek kerülik a viszálykodást (3,3)
Türelem - A presbiterek nem indulatosak (Tit 1,7). A türelem segíti a tanítást (1Tim 3,2; vö. 2Tim 2,24-25).
Szívesség - A vendégszeretet (1Tim 3,2) nyilvánosan is kifejezi a szívességet.
Jóság - Minden említett dolog a listán a jóság egyik formája. A Titusz 1,8 azt mondja, hogy a presbiterek "a jóra" hajlandók.
Hűség - A presbiterek hűek feleségükhöz, gyermekeikhez és a hitükhöz (1Tim 3,2; Tit 1,9; vö. 1Tim 3,9).
Szelídség - A presbiterek megfontolt, szelíd és nem hirtelen haragú, erőszakos férfiak. A szelídség is szükséges a 2Tim 2,24-25-ben említett tanításhoz.
Önmegtartóztatás - A presbiterek "józan" emberek (1Tim 3,2; Tit 1,8).

A vezető ún. "pogány erényei"

Az általam használt pogány erények kifejezés könnyen tűnhet ellentmondásosnak, hiszen a görög-római társadalom sok olyan dologban, amely a mi számunkra visszataszító, semmi kivetnivalót nem talált. Egyik kedvenc szórakozásuk a gladiátorviadal volt, ahol a harcosok sokszor élet-halál küzdelmet vívtak. Számos templomban a magukat hívőknek nevezők "szent prostituáltakkal" közösültek. Efezusban például az ókori világ legnagyobb könyvtárával átellenben egy bordélyház állt. Ám nem mindenki élt erkölcstelenül. Sok pogány szemében az olyan sarkalatos erények, mint a bátorság, igazság, bölcsesség és tűrőképesség, rendkívül értékesnek tűntek. Az átlagpolgárok, csakúgy mint az erkölcsi vezetők, hódolattal adóztak a bőkezűség, az önmegtartóztatás és az éleselméjűség előtt.
Pálnak az 1Timóteus 3-ban olvasható jellemzése a vezetőről azt mutatja, hogy nagyra értékelt néhány, a pogányok szemében is becses erényt. Az 1Timóteus 3,2-ben említi a (fent már tárgyalt) megfontoltságot és józanságot. Óva inti a presbitereket a pénzsóvárságtól, és buzdít a vendégszeretetre (3,2-3). Mélyen egyetért tehát a nagylelkűséggel és azzal a közfelfogással, hogy a vagyont megosztani és nem felhalmozni kell. Leszögezhetjük, hogy a presbitereknek koruk elfogadott pogány mércéjén is meg kell felelniük. Más szóval: a keresztyén vezetők közszereplése legyen elfogadható a pogányok szemében is, akik - Isten kegyelméből - olykor nagyon helyénvaló erkölcsi ítéleteket alkotnak.
Ezzel az alapelvvel mégis csínján kell bánnunk. Először is semmiképpen nem akarom azt sugallni, hogy a nemes szívű pogányok saját magas erkölcsi eszményképeiknek megfelelően éltek. Másodszor, mi nem pogány mérce szerint élünk: a bibliai mértékeket tartjuk fontosnak, miközben hálát adunk, hogy akadnak pogányok, akik bizonyos mértékig elfogadják azokat. Mindettől függetlenül minden korban élnek olyan világi emberek, akiknek az általunk elfogadott erkölcsi normákból sok értékesnek tűnik. Ma az erkölcsileg érzékeny pogányok nagyra tartják a becsületességet, az anyagi megbízhatóságot, a házassági hűséget, a nagylelkűséget és a kemény munkát. Gondoljunk csak arra, hány Billy Grahamhez hasonló keresztyén vezető szolgálata vált ismertté azáltal is, hogy ezeken a területeken jeleskedtek. Ám jusson eszünkbe az is, hogy mennyit rontott Krisztus ügyén, amikor elbukott lelkészek csalásaikkal, megtévesztéseikkel, képmutatásukkal és hűtlenségükkel rászolgáltak a társadalom megvetésére. Azért, hogy az egyház ne veszítse el hitelét, az egyházi vezetőknek koruk érvényes pogány mércéjéhez is igazodniuk kell.

Jellem teszt

A jó vezetők a kemény próbák idején a legerősebbek, és ott is készek harcolni, ahol ádáz csata dúl. Minden adott helyzetet kihasználnak. Krízis idején, amikor mindenki más már eltévedt, az élre állnak, és mutatják az utat. Ezért követelte meg Pál a vezetőktől, hogy pontosan ott legyenek erősek, ahol az egyházat megzavaró hamis tanítók gyengének mutatkoztak.

* A hamis tanítók erőszakosak és viszályt szítanak (1Tim 6,3-5; vö. 2Tim 2,23). Ezzel szemben a presbiter szelíden és barátságosan tanítja a többieket, elkerülve a vitatkozásokat (1Tim 3,3; vö. 2Tim 2,24-26).
* A hamis tanítók szeretik a pénzt (1Tim 6,5. 10), viszont a vezetők nagylelkűek és vendégszeretők. Nincs bennük pénzimádat, és nem élnek vissza az előnyökkel (1Tim 3,3; Tit 1,7; vö. ApCsel 20,33).
* A hamis tanítók élvezik az üres fecsegést, ellentéteket szítanak, és "nem értik sem azt, amit mondanak, sem azt, amit bizonygatnak" (1Tim 1,6-7). A vezetők ugyanakkor tudják, mit hisznek, és azt tanítani is képesek (1Tim 3,2. 9).

A vezetőknek állhatatosaknak kell lenniük. Figyelemre méltó, hogy a Titusz-levélben olvasható lista azokról, akik még csak ezután lesznek presbiterek, gyakorlatilag megegyezik a Timóteus-levél tartalmazta listával azokról, akik már presbiterek. Ezek szerint valakiből nem úgy lesz vezető, hogy mindent bemagol, mintha csak vizsgára készülne. Az igazi profik - dolgozzanak bár az egészség-ügyben, a jogi vagy üzleti életben, esetleg valamely iparágazatban - tudják, hogy állandóan fejleszteniük kell képességeiket. Az nem lehetséges, hogy megtanulnak valamit, azután pedig elfelejtik. Ugyanígy a vezetők sem "magolhatják be" a jellemvonásokat, hogy később elfelejtsék azokat. Ha bárki is így gondolkozna, Pál levele kijózanítja. Ő jellembeli követelményeket állít a vezetők elé. Azzal, hogy nyilvánossá teszi a listát, felhatalmazza nemcsak az egyházat, hanem az egész világot arra, hogy bármikor számon kérhessék a vezetőket.
A vezetők tehát példamutató jellemükkel bizonyítanak a nyilvánosság előtt. Viszont bizonyítaniuk kell a családjuk körében is. Jézus azt mondta, ha valaki a kis dolgokban hűségesnek bizonyult, azt nagy dolgokkal fogja megbízni (Mt 25,21-23). Ha egy férfi nem tudja a saját családját - azt a néhány embert, akiket a legjobban ismer - szeretni és képtelen törődni velük, hogyan tarthatná kezében egy nagyobb család, a gyülekezet dolgait? A vezetők azzal bizonyítják be, hogy egy hatalmas arénában meg tudják állni a helyüket, ha a kisebb küzdőtéren, a család körében jól elboldogulnak. Pál a vezetőkről szóló 1Timóteus 3-ban említi még a házasságot és a szülői szerepet is. Mindkét megjegyzés rövid, ám igen gazdag. (folyt. köv.)

Dan Doriani
 
 
0 komment , kategória:  A férfi, akit Isten formál  
A keresztyén vezető jelleme
  2018-06-07 13:14:49, csütörtök
 
  A keresztyén vezető jelleme

"Ha valaki püspökségre törekszik, jó munkát kíván. Szükséges tehát, hogy a püspök legyen feddhetetlen, egyfeleségű férfi: megfontolt, józan, tisztességes, vendégszerető, tanításra alkalmas; nem részeges, nem kötekedő, hanem megértő, a viszálykodást kerülő, nem pénzsóvár; olyan, aki a maga háza népét jól vezeti, gyermekeit engedelmességben és teljes tisztességben neveli. Mert ha valaki a maga háza népét nem tudja vezetni, hogyan fog gondot viselni az Isten egyházára? Ne újonnan megtért ember legyen, nehogy felfuvalkodva az ördöggel azonos ítélet alá essék. Szükséges, hogy a kívülállóknak is jó véleményük legyen róla, nehogy gyalázatba és az ördög csapdájába essék." - 1Tim 3,1-7

Figyeljük meg, hogy Pál először a presbiter jelleméről ír, nem pedig a munkájáról. Azzal kezdi, hogy: " A püspök [presbiter] legyen", és nem azzal: "A presbiter tegyen..." Világos dolog, hogy minden vezetőnek szüksége van bizonyos adottságokra és egyéni erényekre. Pál említi a tanítás és a családvezetés képességét. Az összes többi dolog viszont, ami a listáján szerepel, jellembeli tulajdonságokra és nem feladatokra utal. Bár szerinte a vezetés "jó munka", mégis nagyobb súllyal esik latba a vezető jelleme, mint az adottságai. Ez az angol szöveg szerint különösen is szembeötlő, mivel Pál a gyülekezet vezetőjét "felügyelőnek" nevezi. (A görög eredetiben is az episzkoposz 'felülről néző'-t jelent.) A felügyelő szót lehet a vén szóval is helyettesíteni (vö. Titusz 1,5.7), de a felügyelő szó jobban utal a vezető feladatára, míg a vén szó az érettségére. Pál tehát valójában ezt akarja mondani: "A ti első 'feladatotok' az, hogy legyetek érettek." Az még nem elég, ha egy keresztyén elvégzi a dolgát; Isten szíve szerint való embernek is kell lennie. Pál a Timóteushoz írt levélben a vezető jellemét három szempontból vizsgálja: ezek az erényei, a családja és a hírneve. (folyt. köv.)

Dan Doriani
 
 
0 komment , kategória:  A férfi, akit Isten formál  
A férfi mint vezető
  2018-06-06 16:53:56, szerda
 
  8. A férfi mint vezető

Luther Márton egyszer ezt mondta: "A fiatal fiúkat kísértik a lányok, a harmincéves férfiakat kísérti az arany, és amikor negyvenévesek lesznek, kísérti őket a tisztelet és a dicsőség." 1 Luther meglátta, hogy sok férfit jóval az elhívás és kinevezés előtt megkísért már a vezetés gondolata. Sokan a vezetést magasabb fizetéssel, megnövekedett tisztelettel és egy elegánsabb irodával kapcsolják össze. A vezetést még az egyházban is hamarabb hozzák összefüggésbe a meg- becsüléssel, mint az ember jellemével. Egyszer egy kisvárosban szervezett konferencián vettem részt. Megkérdeztem vendéglátómat, aki nyilvánvalóan köztiszteletben álló vezető volt, hogy a városban mivel vívhatja ki valaki az emberek elismerését. Így válaszolt: "Nálunk az számít befutott embernek, akinek van egy jó teherautója, egy faháza a folyónál és presbiteri címe a gyülekezetben... Na persze az sem hátrány, ha 50 lépésről egyetlen lövéssel le tud teríteni egy őzet."
A mások által csodált adottságaink, a vagyontárgyaink és a pozícióink mind-mind olyan valuta, amellyel társadalmi elismertséget vásárolhatunk. Ám Luther tudta, ahogyan mi is, hogy Jézus egészen más oldalról közelíti meg a vezetést:

"Tudjátok, hogy a népek fejedelmei uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért." - Máté 20,25-28

A vezetésnek még az üzleti életben is először kemény munkát és szolgálatot kellene - és talán kell is - jelentenie, ami egyszer majd meghozza a dicsőséget.
Sam Walton, mielőtt országos hírnévre tett szert, farmernadrágot és flanellinget viselt, kisteherautójával Wal-Mart üzleteit járta, villanykörtéket, sampont és fogkrémet vásárolt, csak azért, hogy lássa, megfelelő kiszolgálásban részesülnek-e vásárlói. Persze ahhoz, hogy kiderítse, milyen a kiszolgálás valóban a boltjaiban, inkognitóban kellett maradnia. Walton megértette: ahhoz, hogy vezetni tudjon valaki, szolgálnia kell, és ahhoz, hogy szolgálni tudjon, nem szabad túl sokat foglalkoznia a dicsőséggel. (A Wal-Mart áruházlánc a tulajdonos következetes üzlet-politikája miatt ma már a világ legnagyobb ilyen hálózata - a lektor megj.)
Amellett, hogy a Biblia rendkívül lényegesnek tartja a szolgai lelkületű vezetést, a hangsúlyt a vezetés alapját képező emberi jellemre teszi. Kulcsfontosságú igeszakasz az 1Timóteus 3, ahol Pál a presbiterekről ír. Magától értetődő, hogy a vezetés az üzleti életben és a társadalomban sokkal nagyobb területet ölel fel, mint az egyházi tekintély. Pál alapelveit ennek ellenére minden vezetőre lehet alkalmazni. (folyt. köv.)

Dan Doriani
 
 
0 komment , kategória:  A férfi, akit Isten formál  
Hogyan értem meg Isten elhívását?
  2018-06-04 17:04:20, hétfő
 
  Hogyan értem meg Isten elhívását?

Hogyan találhatjuk meg hivatásunkat? Miből tudhatjuk, hogy ideje állást változtatni akár azért, mert gondoskodni kell a családunkról, akár azért, mert fontos szükségleteket kell kielégítenünk? A Biblia közvetlenül nem foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, mert a bibliai időkben élő emberek nem válogathattak úgy a lehetőségek között, mint mi. A legtöbb ember földműveléssel vagy állattartással kereste a kenyerét, és gyakran szüleik foglalkozását folytatták. Mégis van néhány alapelv, amelyekre figyelnünk kell.
Először: vegyük fontolóra, hogy milyen tevékenységet szánnak nekünk munkaadóink. Természetesen nem minden ajánlattevő tudja jól megítélni, mire vagyunk képesek. A nálunk bölcsebb kívülállók azonban gyakran világosabban meglátják adottságainkat, mint mi magunk. Sokszor kérnek tőlünk olyat, amiről úgy látják, hogy mi azt jól el is tudnánk végezni. Másodszor: elhívásunk rendszerint kapcsolódik valamihez, amire vágyunk. Tegyük fel tehát a kérdést: mit szeretnék csinálni? Mikor tölt el örömmel a munka? Mikor érzem, hogy élek? Ha gazdag lennék, milyen munkát végeznék, akár ingyen is? Mikor tűnnek a munkaórák perceknek?
Minden munkának természetesen megvannak a terhei, de ezeket könnyebben viseljük, ha időnk nagy részében legfőbb adottságainkat használhatjuk. Harmadszor: milyen területen tudom a legnagyobb segítséget, a legnagyobb áldást közvetíteni másoknak? Elhívásunk valószínűleg ott lesz, ahol ez a három alapelv fedi egymást.

* Belső késztetés, vágy és a szükséges felkészülés.
* Külső megerősítés: a munkaadók vagy vásárlók jó fizetéssel jutalmazzák szolgálatainkat.
* Külső eredmény: a gyümölcs vagy siker, amely egyaránt megelégíti a munkavállalókat, a munkaadókat és a vásárlókat.

Következésképpen, ha egész bensőnk tiltakozik az ellen, ami a munkánk, akkor feszültek és frusztráltak leszünk. Nyomorultul érezzük magunkat akkor is, amikor az általunk felajánlott szolgálatokra senki nem tart igényt. Ilyen kérdések cikáznak bennünk: én vagyok vak vagy ők? A munkanélküliek részben azért kínlódnak, mert nem értik, miért nem kell az, amit ők ajánlani tudnak?
Évszázadokkal ezelőtt a bölcsek azt tanácsolták az apáknak, akiknek a gyerekei szerettek volna már mesterséget tanulni, hogy vigyék őket egy körutazásra, és nézzék meg, mit takarnak a különböző foglalkozások: menjenek el a tengerre, hogy lássák a tengerészeket, egy kaszárnyába, hogy lássák, milyen a katonaélet, és egy templomba, hogy belelássanak az egyházi szolgálatba. Miközben a vásárokat, parasztgazdaságokat, üzleteket járták, a szülők azt figyelték, mi kelti fel gyermekeik érdeklődését. A gyermek aztán választott valamit, és kipróbálta a munkát, eközben pedig a munka is kipróbálta a gyereket. A jó szülők tehát így fedezték föl és fejlesztették gyermekeikben a hajlamokat. Ma a barátok hasonlóképpen tudják egymást segíteni.

Összegzés

A munka nagyon összetett dolog. Azért olyan sok a talány körülötte, mert életünkben rendkívül fontos helyet foglal el. Egyszerre testesíti meg a magasztos isteni tevékenységet és a folytonosan ismétlődő emberi kötelességeket. A munkával kapcsolatban érzett frusztráció világosan utal az ember bukott állapotára. Mégis, amikor munkánkkal valamit elérünk, akkor jelenik meg emberi méltóságunk. Ha az ember világosabban látja saját munkáját, talán megértheti elhívását és abban élvezheti Isten áldásait.

Kérdések

1. Miként vélekedsz a munkáról: mint a görögök, mint a középkori teológusok vagy mint a reformátorok? Mik lehetnek a következményei annak, ha valaki nem jó oldalról közelíti meg a munka kérdését?
2. Átélted-e már valaha, hogy munkád végzése közben erőre kaptál? Hányszor érzed munka közben, hogy valóban élsz?
3. Egyetértesz-e azzal, hogy nincs kizárólag világi munka? Hogyan befolyásolja ez a meggyőződés a te dolgaidat? Miközben tevékenykedsz, törekszel-e Isten dicsőségéért és királyságáért munkálkodni?
4. A lelked mélyén nem gondolod-e úgy, hogy a "teljes idejű keresztyén szolgálat" valamivel magasabb rendű, mint a többi foglalkozás? Hogyan válaszolnál a saját kétségeidre a "világi" foglalkozások értékével kapcsolatban?
5. Hiszed-e, hogy a mostani munkádba Isten hívott el téged? Milyen feladatokat bíznak rád az emberek? Mit szeretsz csinálni? Hol teremsz gyümölcsöt?

Dan Doriani
 
 
0 komment , kategória:  A férfi, akit Isten formál  
A munka mint áldás
  2018-06-03 13:10:01, vasárnap
 
  A munka mint áldás



Colorado államban van egy Horn Creek nevezetű konferenciaközpont. Leghíresebb nevezetessége a 4000 méter magas Horn Peak, amely a tábor főépületétől kiindulva kb. 12 km-es gyaloglás után érhető el. Az egyik nyáron egy kis csoporttal megmásztuk ezt a csúcsot. Alighogy nekivágtunk az első emelkedőnek, valahogy az élre kerültem. Ez a "vezetés", nem kis fájdalmamra, azt jelentette, hogy négy, edzett tizenévessel kellett lépést tartanom, akik között ott volt Abigél nevű lányom is. Annak ellenére elértük a csúcsot, hogy viharos erejű, szinte orkánszerű szél nehezítette az előrehaladásunkat. Fennállt a veszélye, hogy lesodródunk a hegygerincről, pedig az már jóval az erdősáv fölött helyezkedett el. Amikor fölértünk, nemcsak azért voltam tehát fáradt, mert az előző nap egy 3000 méter magas csúcsot másztam meg. Miközben a hegyről ereszkedtünk le, egy nagyobb kő kicsúszott a lányom lába alól. Abigél kificamította a bokáját. A táborig hátra lévő csaknem 4500 méteren már vinnünk kellett őt. Három férfi is segített, de én mint édesapa, oroszlánrészt vállaltam a cipekedésben. A nagy melegben nem volt könnyű vinni őt, ám tiszta szívből mondom, hogy azon a nyáron mégis ez volt a legüdítőbb és legörömtelibb délutánom. Mégpedig azért, mert különösképpen szeretek kirándulni, és nagyon szeretem a lányomat. Abigél a maga 60 kilójával nem számít pehelysúlyúnak, én mégis majdnem rákezdtem a jól ismert refrénre: "Ő nem is olyan nehéz, hisz ő az én kislányom". A munka egyáltalán nem teher, ha azt teheti valaki, amit szeret - és azokért, akiket szeret.
Hogyan találunk rá a megfelelő munkára? Miként jövünk rá arra, hogy mi Isten terve, és hol van abban a mi helyünk? Mi szerint különböztethetjük meg Isten hangját a saját vágyainktól, amelyek a presztízs, a birtoklás vagy a mellékjövedelem körül forognak? A történelmi keresztyén válasz két különböző elhívást ismer: az egyetemes elhívást és a speciális elhívást.
Az egyetemes elhívás alatt Istennek azt a felszólítását értjük, amelyben arra hív minden embert, hogy higgyenek benne, bánják meg bűneiket, ismerjék meg Őt, bízzanak benne és kövessék Őt (Róm 8,28-30; 1Kor 1,9; Gal 1,6. 15). Az egyetemes elhíváshoz tartozik az az előjogunk is, hogy minden dolgunkat végezhetjük Isten szerint. Pál azt mondja, Isten arra hív minket, hogy az Ő Fiához legyünk hasonlóak (Róm 8,28-30), hogy békességben (1Kor 7,15), szabadságban (Gal 5,13) és szentségben (Róm 1,7) éljünk.
Isten azonban elkészít nekünk egy speciális elhívást is. Ennek a kezdetét jelzik a velünk született adottságaink és a születésünk előtt kialakult körülményeink. Azzal folytatódik, hogy az isteni gondviselés körültekintően formál bennünket szüleinken, tanárainkon, barátainkon és munkaadóinkon keresztül. Isten az, aki egy foglalkozáshoz, de még egy adott munkakörhöz is elvezet bennünket. A Biblia ezt is elhívásként írja le. Pál azt mondta, hogy ő apostoli elhívást kapott. Isten Jeremiást, Ézsiást, Ezékielt prófétáknak hívta el. Azzal, hogy először apostolokat és prófétákat említettem, nem azt akarom erősíteni, hogy Isten a keresztyén szolgálatokba csak "teljes állásra" hív el férfiakat. Egyáltalán nem. Akkor is szolgálhatjuk Istent, ha rabszolgáknak hívattunk el (1Kor 7,21-22).
Azoknak az odaszánt életű keresztyéneknek, akik az üzleti életben vagy a kereskedelemben dolgoznak, meg kell ezt emészteniük. Sokukat enyhe bűntudat mardos. Azt gondolják, hogy a munka tekintetében egy szinttel a lelkészek és misszionáriusok alatt helyezkednek el, mert azok "nap mint nap az Urat szolgálják". Minden évben vannak közülük olyan férfiak, akik eljönnek a teológiára, mert szeretik Istent, és neki akarnak szolgálni. Nem a gyülekezetük küldte őket, sokszor nincsenek is meg az adottságaik az ilyen szolgálathoz, de jönnek, mert azt hiszik, hogy mindenkinek, aki igazán szereti Istent, "teljes idejű szolgálatban" kell állnia. Pedig a lehető legnemesebb dolog, amit tehetünk, hogy hűségesen szolgáljuk az Urat azon a helyen, amelyet Isten jelölt ki nekünk. Egy úgynevezett "világi" elhívás is jelenthet teljes idejű szolgálatot.
Sokan vannak közöttünk, akik bizonyos foglalkozásokat magasabbrendűeknek tartanak. A tipikus keresztyén felfogásban a legnagyobb tisztelet a lelkészeknek jár. Vannak világi emberek, akik a politikai szolgálatot tartják nagy becsben. Néhány évvel ezelőtt egy igen vagyonos politikus adó-visszaigazolásából kiderült, hogy egész évben mindössze 600 dollárt adományozott jótékonysági célokra. Arra a kérdésre, hogy miért volt ennyire fukar, így válaszolt: "Én az egész életemet a közszolgálatnak szenteltem." Azon gondolkoztam, hogy akkor szerinte a pékek, kamionsofőrök, földművesek, szemetesek és titkárnők nem a közt szolgálják? Mi talán nem értékeljük ilyen nagyra a politikai szolgálatot, de a legtöbb keresztyén egyetért abban, hogy vannak magasabb és alacsonyabb elhívások.
Isten előtt azonban minden tisztességes elhívás nemes. A pénztárosok, könyvelők és lelkészek Isten szemében teljesen egyformák. Persze azért a keresztyéneknek nem szabad törvénytelen vagy erkölcstelen munkát választaniuk, de Istent akármelyik, törvényes foglalkozással szolgálhatjuk. A legmagasabb pozíciót pedig azok tölthetik be, akik abban a munkában állnak, amelyre Isten elhívta őket, és meg is adta a képességeket hozzá.
Ha nem lennék erről meggyőződve, nem írhattam volna meg ezt a könyvet. Sok éven át egyszerre három státuszban is szolgáltam a Covenant Teológián: mint az Újszövetség professzora, mint oktatási alelnök és mint tanszéki dékán. Az alelnöki posztról azonban lemondtam, pedig annak volt a legnagyobb presztízse, ott kaptam a legmagasabb fizetést és tiszteletet. Én mégis azzal akartam szolgálni, amihez a legtöbb képességet kaptam - a tanítással és az írással. És, ami nagyon fontos, Isten felkészítette az utódomat, hogy sokkal jobb adminisztrátor legyen.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy tudjuk is végezni azt, amit választottunk. Például, túl sokan szeretnénk profi sportolók, zenészek és művészek lenni. Teljesen mindegy, hogy milyen erős bennünk a vágy, ha senki nem ajánl nekünk munkát a kívánt területen, vagy nincs hozzá tehetségünk. Isten elhívhat minket olyan nehéz feladatokra, amelyek megfoszthatnak kedvenc tevékenységeinktől, amelyeket eddig folytattunk. Egy férfinak olyan karriert kell építenie, amely lehetővé teszi, hogy gondoskodjon a családjáról. Az egyik barátom egyszer válaszút elé került: legyen koncertzongorista vagy befektetési banktisztviselő. Tehetséges zenész, mégis a bankszakmát választotta, mert a zenei pálya sokkal bizonytalanabb egy család megélhetésének a szempontjából. A banki állás a foglalkozása, a zene pedig a hobbija. (folyt. köv.)

Dan Doriani
 
 
0 komment , kategória:  A férfi, akit Isten formál  
Sikerek és kudarcok
  2018-06-02 17:29:39, szombat
 
  Sikerek és kudarcok


Mivel Isten munkálkodik, és az emberiséget még a bűn megjelenése előtt munkára szánta, legyen bennünk némi optimizmus a munkával szemben. Jézus is kétkezi munkát végzett, mikor építőanyagokkal dolgozott. Azzal, hogy a kezével munkálkodott, mindennemű kézi munkát tisztességre emelt. (Fogalmazhatok-e úgy, hogy építőipari szakmunkás volt? Az itt szereplő görög kifejezést (tekton) "ács"-ként fordítjuk a Márk 6,3-ban, de jelenthet kőművest és fémmunkást is. Jézus tehát minden bizonnyal építőmunkás lehetett, ha nem is a mai értelemben véve.) Az evangéliumok igazolják Mózes első könyvét: Isten minden embert a maga képmására teremtett, hogy minden embert - függetlenül az életben elfoglalt pozíciójától - lehessen tisztelni. Isten szemében a dolgozó szegények, mosogatók, takarítók is értékesek, akik pedig a legalantasabb munkákat végzik. Istennél nincs kasztrendszer. Egyszerű pásztorokat választott ki arra, hogy a testté létel első tanúi legyenek, Jézus barátai között voltak halászok és vámszedők is. Isten szemében minden becsületes munkának van értéke.
A görög munkaelméletek merőben mások. A görögök szégyenteljesnek találják a kézi munkát és a szegénységet. Tagadják, hogy bármiféle Isten teremtette volna az emberiséget a saját képmására, és tagadják, hogy mindenkinek van méltósága. Természetesen volt némi igazuk. A munka megalázhat és megszomoríthat bennünket, nyomorúságos volta megmagyarázza, miért kezdenek el negyvenéves férfiak a nyugdíjról álmodozni. Kritikai realizmusra van szükségünk. Nemegyszer nehéz helyzetbe kényszerít bennünket kötelességünk, hogy családunkról gondoskodjunk.

Ÿ Azért, hogy biztosítsa a család megélhetését, egy ígéretes dalszerzőből könnyen lehet hangmérnök. Egy megélhetési gondokkal küzdő profi atléta vállalhat edzői állást.
ŸTalán olyan foglalkozást űzünk, amely nem túl népszerű. A közvéleménykutatók minden évben közreadják a legnépszerűbb és a leglenézettebb foglalkozások listáját. Az orvosok és a tanárok mindig a listavezető "hősök", az ügyvédek, biztosítási ügynökök, telefonos üzletkötők és használtautókereskedők pedig a fő "nyerészkedők". A keresztyéneknek mégis ki kell tartaniuk a lenézett (de bűnnel nem terhelt) állásokban is, hogy Isten igazságát azokban képviseljék. Milyen nagy szüksége lenne a társadalomnak több becsületes ügyvédre, biztosítási ügynökre és használtautó-kereskedőre!
Ÿ Nem egyszer megtörténik, hogy olyan pozícióba kerülünk, amelyet mi magunk soha nem választanánk, de az Úr ott is tud minket használni. Mivel Isten megajándékozta az álommagyarázás ajándékával, József a fáraó után a második legfontosabb férfi lett Egyiptomban, és sokak életét megmentette.

Gazdasági rendszereink elmélyítenek néhány problémát. A rabszolgatartó gazdaságok egyaránt lealacsonyították a rabszolgákat és uraikat is; a kommunizmus leginkább a nyomort fokozta. A támogatási rendszer a korrupció melegágya. A szabad verseny árucikké alacsonyítja a dolgozókat, amikor annak adják el az idejüket és képességeiket, aki a legtöbbet kínálja. Ez pedig aláássa a munkaadó és a munkavállaló közötti hűséget.
A sok rossz mellett azért jó is megtalálható. A Biblia nem kimondottan üzletpárti, de a munkával kapcsolatban helyesli a tenni akarást. Isten rengeteg erőforrást rejtett el a világban, és azzal bízta meg az emberiséget, hogy éljen és gazdálkodjon azokkal. Isten munkálkodik és tervez, ezért mi is tervezhetünk. Az emberi tehetségek sokszínűsége továbbá megtanít minket egy olyan társadalomban élni, ahol egymástól függünk, hiszen közös szükségek és szolgálatok kötnek bennünket össze. Minden ember az Istentől kapott képességei szerint segíti felebarátait.
Számos olyan fontos munka létezik, amelyekkel nem lehet nagy vagyonra szert tenni: ilyenek például az önkéntes munka és a házi munka. Mivel a munka többet jelent a puszta kenyérkeresetnél, sokan nyugdíjba vonulásuk után is tovább dolgoznak. A munka értelmet, irányvonalat, önazonosságot és célt ad az embernek. A munka révén átéljük azt a fajta megelégedettséget, hogy hozzájárulhattunk valamivel ahhoz az egészhez, ami nálunk jóval nagyobb. A valaminek a létrehozása és tökéletesítése fölött érzett örömmel magyarázhatjuk azt, hogy sok nyugdíjas férfi például miért vásárol és újít fel veterán autókat oly nagy vehemenciával.
Sokan vannak azért olyanok is, akik azért dolgoznak, mert meg akarnak felelni a társadalom által rájuk kényszerített szerepeknek. A társadalom a szorgalmasokat megjutalmazza, a lustákat megbünteti. Munkánkkal azonban nem csak vagyont és társadalmi pozíciót szerezhetünk. A munkát megrontotta az átok és az a zavaró körülmény, hogy más bűnösökkel kell együtt dolgoznunk. Mindezek ellenére a munkának felbecsülhetetlen értéke van, hiszen Isten is munkálkodik, és arra hív minket, hogy a munkatársai legyünk. Ahhoz azonban, hogy a munkánkból a legtöbbet hozhassuk ki, tisztában kell lennünk adottságainkkal és elhívásunkkal. (folyt. köv.)

Dan Doriani
 
 
0 komment , kategória:  A férfi, akit Isten formál  
A munka értelmezése a reneszánsz és a reformáció korában
  2018-06-01 16:57:58, péntek
 
  A munka értelmezése a reneszánsz és a reformáció korában


A reneszánsz korában élő keresztyéneknek világosabb látásuk volt Istenről, következésképpen a munkáról is másként vélekedtek. Isten az ő szemükben egy kozmikus kézművesmester volt, és nem egyfajta passzív, távolba vesző értelem. Leginkább azzal mutatta meg bölcsességét és hatalmát, hogy megteremtette a világmindenséget. A reneszánsz gondolkodók Istent "az isteni kézművesnek", "a legfőbb teremtőnek", "a leghatalmasabb építésznek" nevezték. Ennek eredményeképpen az elmélkedésen kívül nagyra becsülték a kézművességet, az ipart, a profitszerzést és a munkát is. Giordano Bruno szerint a munka azért jó dolog, mert segít az embernek fejleszteni kreatív képességeit, ami végül oda vezet, hogy hatalma alá hajthatja a földet, és ezzel teljesíti Ádám küldetését, amelyet a teremtéskor Istentől kapott. A reneszánsz világ tagadta, hogy a munka
állatiasítja az embert, hiszen az állatok gondolkodás és változatosság nélkül tevékenykednek, ösztönös magatartásukat szigorú szabályok irányítják. Ezzel szemben az ember használja a képzeletét. Tervez és kivitelez. Teljesen újszerűen használja, állítja össze és módosítja a természetben rendelkezésére álló anyagokat. Világos tehát, hogy a mi munkánk egyrészt állati, másrészt viszont isteni.
A reformáció egy lépéssel tovább mozdult, és még jobban megszilárdította a munka pozícióját. Luther Márton kijelentette, hogy a trágyát lapátoló földművesben és a tehenet fejő szolgálólányban - ha azok hűséggel végzik a munkájukat - Isten éppen úgy a kedvét leli, mint az Igét hirdető vagy imádkozó lelkészben. Isten rendeli el a különböző hivatásokat vagy "állásokat", amelyeket életük során a férfiak és nők elfoglalnak. Ezekben válunk Isten szerető és előrelátó gondoskodásának a hirdetőivé. Munkában buzgólkodó emberi kezek által hallgatja meg Isten az Ő gyermekeinek az imádságait. Este "a mi mindennapi kenyerünk"-ért könyörgünk, hajnalban pedig felserkennek a pékek, hogy megsüssék azt. Biztonságos utazásért imádkozunk, a szerelők meg rendben tartják az autókat és a repülőgépeket. Ha hűségesen helytállunk hivatásunkban, a mezítelenek ruhához, az éhezők ételhez jutnak, a betegek kezelést, a tudatlanok képzést kapnak. A munka Isten jó tetszésére van, minket pedig megerősít, de nem arra adatott, hogy rajta keresztül szolgáljunk rá Isten áldásaira vagy hogy azzal tanítsuk lelkünket alázatra. Ehelyett a munka segítségével tudjuk úgy szeretni felebarátunkat, mint magunkat.
Kálvin és a puritánok egyetértettek abban, hogy Isten gyönyörködik a becsületes világi hivatásokban dolgozó emberekben. Tulajdonképpen minden feladat, legyen az bármilyen alantas is, értékes Isten szemében, ha arra hívattunk el. Természetesen vannak tisztességtelen munkák is. Egy keresztyén ne legyen kocsmáros, ne űzzön szerencsejátékot, és ne válasszon olyan foglalkozást, ami bűnnel jár. Kálvin mégis úgy gondolta, hogy azzal tiszteljük Istent, ha tervezünk, előállítunk, forgalmazunk és eladunk. Kálvin hitte, hogy Isten aktív és hatékony, nem egy olyan isten, aki bástyákkal körülzártan, önelégültségben lakozik. Ezért vallotta, hogy Istent az aktív munkával tiszteljük, amikor dolgokat készítünk.
Kálvin vállalkozó volt. Genf kormányzótestületében tevékenyen vett részt. Adó- és ingatlankedvezményeket javasolt, hogy a kelmegyártókat a városba csalogassák, így oldva meg a várost elözönlő, francia protestáns menekültek munkavállalási gondjait.
Kálvin és Luther gondolatai ma is központi helyet kapnak a munkáról alkotott keresztyén felfogásban. Mindketten óvakodtak attól, hogy az életet szent és világi területekre osszák. Kiemelték azt, hogy az ember a leghétköznapibb feladatok elvégzésével is tudja Istent dicsőíteni. Kálvin szerint a Sátán sugallja azt a hamis gondolatot az embernek, miszerint Isten nem szentel különösebb figyelmet olyan dolgokra, mint a hivatásunk vagy pedig a házimunka. Ebben a földi életben még a rutinmunkának is helye van, Istent még ezekben is tudjuk szolgálni. Munkánkkal nemcsak családunkról gondoskodunk, hanem áldást hozunk az emberiségre.
Kálvin és a többi reformátorok nem voltak mindenben egy véleményen. Luther és a puritánok úgy vélték, a társadalmi felépítmények többé-kevésbé változtathatatlanok. Arra biztatták az embereket, hogy a társadalmi gyakorlat szerinti helyükön vagy osztályukban végezzék szolgálatukat. Kálvin azonban meg volt arról győződve, hogy a társadalom egészét meg lehet reformálni. Arra kell kísérletet tennünk, hogy a jog előmozdításával újjá formáljuk a társadalmi struktúrákat, mert nemcsak az egyén, hanem a társadalom is elbukott.
A rossz társadalmi struktúrákban nehezebb igazul élni. Legyen bármilyen melegszívű is egy rabszolgatartó, az örök rabszolgaság rendszere jogtalan ellenőrző hatalmat biztosít a tulajdonosnak. Ehhez hasonlóan a kasztrendszerek is kitermelik az előítéleteket és a társadalmi súlypontokat. A mai Amerikában az iskolai körzetek közötti szélsőséges egyenlőtlenségek miatt a szegény szülők képtelenek megfelelő képzésben részesíteni gyermekeiket. Számos szakértő vallja, hogy a jelenlegi közlekedési rendszerek a virágzó elővárosokat részesítik előnyben a belvárosok és a vidék rovására.
A reformátorok két sarkalatos megállapítást tettek. Az első: nincs olyan munkahely, amely teljesen világi lenne. Lehet egy hely nagyon sötét, lepusztult, Isten mégis igényt tarthat rá. Másodszor: Isten a munkán keresztül formál bennünket. Ezeknek az elveknek az alapján lehetünk a munkahelyünkön Isten gyermekei, és ezért gyakorolhatjuk ott is az Ő hatalmát. (folyt. köv.)

Dan Doriani
 
 
0 komment , kategória:  A férfi, akit Isten formál  
     1/6 oldal   Bejegyzések száma: 57 
2018.05 2018. Június 2018.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 302 db bejegyzés
e év: 2501 db bejegyzés
Összes: 13650 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 321
  • e Hét: 1145
  • e Hónap: 23411
  • e Év: 323855
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.