Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 25 
Köszöntés
  2017-08-14 02:16:01, hétfő
 
  Kaffka Margit

KÖSZÖNTÉS

Jó estét emlékek. Adj Isten, álmok!...
Kékszemű ködben tünedeznek, szállnak
Foszlányai a sugárteli délnek, -
Lengő, testetlen árnyak már, - nem élnek.

Rég volt, - hogy száraz szemmel, lázban égve,
Némán dobáltam a kályha tüzébe
- Hogy zizegtek, hogy hullt a pernye rájok! -
Régi levelet, elszáradt virágot.

S ma - ócska holmi közt, - adj Isten álmok!
Egy ittfeledt írásra rátalálok...
Elrejtem gyorsan, senki meg ne lássa!...
Mégis - csak nem küldhetem a padlásra?
 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit versei  
A játékszer
  2017-08-05 16:21:03, szombat
 
  Kaffka Margit

A játékszer

Valahol egy szomorú asszonyt
Látott meg Don Juan,
Ki mint a porcellán, fejér volt
És csendes, szótalan.
Gondolta: Jó volna összetörni!
Megtudni, benn mi van?
A szívében mi van?

Közelbe ment, elnézte-nézte
S a szíve elszorult.
Ráismert! Egyszer ez a bálvány
Már a kezébe volt.
"Egy érintésre vége volna,
Kegyelem néki!" szólt.
- Törött szobrocska volt.
 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit versei  
Te tutod már...
  2017-07-31 15:13:52, hétfő
 
  Kaffka Margit

Te tutod már...

Búcsúzni fáj nagyon, én mégis hagyom,
mert minden sóhaj, lelkemből szabadult
rabmadár, a kalitka ajtaja már régóta
nyitva áll, csak én nem tudtam, milyen
messze tudlak gondolatban, a szívem még
mindig nem enyém - azt, nálad hagytam.

Nem kérdezek és nem várok válaszokat,
nem sírok vissza el nem csókolt csókokat,
temetni mentem emlékedet messzire, mert
miattad hazudtam igazat magamnak is,
hogy lehet szeretni - szeretni lehet, ennyire.

Nevetve sírtam és sírva nevettem,
lépteid nyomát kerestem, arcomon csurgott az
esőverte könnyem, nem tudom mi tart,
miért élek ebben a hihetetlen szerelemben.

Te mindig tudtad, merre járok, hol nyílnak
még a városban a virágok, s ha leültem egy
árnyas fa rejtette padra, sikoltott bennem
a vágy, hogy mellettem ülj - egy pillanatra.

Belül hallottam a hangodat, Veled ébredtem
minden reggel, lélegzetem a lélegzeteddel,
álom volt csupán, képzelet játszotta tünemény,
egy kósza, egy leheletnyi, egy halk-remény.

A Te szemeddel néztem és láttam, az ölelésedre
vágytam, éreztem az ősz illatát, kísértem a folyót,
ahogy a hidak szelik át, lelkemet veszni nem
hagyhattam, válaszokat kerestem önmagamban.

Csak azt tudom, nem maradhatok - többé
a szerelemből sem adhatok - gyűjtöttem
erőt felejteni, s hogy meddig lesz elég? -
ezt most, senki nem tudja megmondani.

Te tudod már, hogyan kell - nem szeretni?
 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit versei  
Hu-ro-ki
  2017-07-30 22:23:35, vasárnap
 
  Kaffka Margit

Hu-ro-ki

A lelked messze, idegenbe való,
Gyűrött, furcsa, öreg japáni lélek.
Tettetve kies, mint szigetbeli tó,
S a nagy, riadalmas, dús óceánnal
Titokszerűen eggyéfolynak a mélyek.
Ha 'ott' árbocatörten elmerül egy hajó,
Fölzeng 'itt' halk buborékja színének,
Tükrözve torzon, döbbentőn, visszásan
A hajót, a halált, a vihart, a tengert...
Ez a lelked.

Fürge, szomorú, apró mosolyod
Halvány redője aranyszőtt selyemnek.
Selymek... zizegők, rajzosak, nyugtalanok!
Ideges ábrák kúsza gyűrüin át
Félbenmaradt, bús fényálmok kerengnek. -
Sok tipegő, finom ösztöngondolatod
Játékos és bölcs, mint a beteg gyermek, -
És mint a tarka, lágy, bőráncú selymet,
Puhán, hízelgőn alakomra dobod
A mosolyod.

A te szerelmed gyümölcsfa-virág,
Némán hajolva simítja az arcom.
Hűs illathálóban pihen a vágy,
Mint nagy, szélcsendes, parti reggelek,
Mint lampiónos, felhős tavasz-alkony. -
S én feledem, hogy itt ős láva-láng
Tikkadt heve ég minden szirom-ajkon.
"Amen!" - szólsz; s kivirítnak pici csoda-fák.
Bűvész vagy, bölcs vagy! Engem egyszer elveszt
A te szerelmed.
 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit versei  
Felföldi románc
  2017-07-26 13:45:26, szerda
 
  Kaffka Margit

Felföldi románc

A Jézus meg Péter nagy fáradottan
Szállást kértek estennet egy majorban.
Ám kérleli az asszony: "Nincs helyem!
Nehéz órám megjő ez éjjelen.
A ház kicsiny. Zokon ne vedd, uram!
- Messziről jöttök? - A pitvarban van
Friss szalma. Azon elnyughattok épen!..."
És megköszönték az Isten nevében.

Éjfél előtt hördül nehéz nyögés.
Neszel Péter: "Segítsd uram a jámbort!"
"Eredj Péter, nézd meg milyen a hold?"
"Kinn jártam, uram, vérszín 'tűzbe' volt."
"Fordulj be hát! Még nincs itt az idő;
'Gyujtogató', ki most világra jő."

Éjfélkor hallik panaszos sirám.
"Tedd, hogy megszabaduljon már, uram!"
"Eredj megint és nézd: a hold milyen?"
"Nézvén - 'késformát' vélek látni benn."
"Fordulj be hát! Még ez sem jó idő!
Embervért ont, ha most világra jő."

Éjfél után szörnyü jajszó üvölt.
"Uram, segélj! Uram, nem hallod-e?"
"A holdat Péter!"...A hold 'tiszta' már.
Felhőtlen égből telt, fehér sugár. -
Most megbékél az Isten és a nő;
'Ember születik'. Betelt az idő!
És enyhe, szent csöndesség lőn a házban.
 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit versei  
Vallomás
  2017-07-26 00:44:06, szerda
 
  Kaffka Margit

Vallomás

Habos párnákon vívódik egy asszony.
Szemére halkan, reszketőn suhan
A végső árnyék. Lenn, az ágy fejénél
Virraszt a férfi sápadt komoran.
Már alighogy zihál,

A szívverése halkabb lesz, eláll.
A végső percben megmozdul az ajka,
Vonagló szókban, töredezve, rajta
Egy élet kínja, vádja ott remeg:
"Hazugság volt! Soh'sem szerettelek!
Valaki egyszer szívem összetörte,
Elhagyva, árván jártam a világon.
Te akkor boldogságot kértél tőlem,
Én hittem, hogy a békét megtalálom..."
De ezt a hangot fül nem hallja már,
Hullámot nem ver, visszhangja se kél,
A szók értelme elhal születetlen...
S hűlő kezére ráborul a férj.
 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit versei  
Pogány imádság
  2017-07-04 18:01:26, kedd
 
  Kaffka Margit

POGÁNY IMÁDSÁG

Nagy Istenek! Elég, elég a csendből!
A béke megfullaszt, - beteg vagyok.
Hát nincs viharszél, hogy szembekacagjam?
Itt minden hallgat, minden mosolyog.

Vitorlatépetten, tajtékos árban
Hogy szállnak a boldog, szabad hajók!
Szörnyű, - hogy itt zátonyra jutva várjam,
Míg rámfut a repkény, besző a pók.

Nagy Istenek! Szedjétek össze nékem
A csillogó s a gyilkos napokat, -
Abbul szűrjétek az életek éltét,
Szikrázzon, égjen minden pillanat!

A sok, közönytül terhes, lomha évet
Vegyétek vissza! Másnak engedem.
Csak egy napot! De gyönyörbe temetve,
Vagy villámfényes ünnepet nekem!
 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit versei  
Szerelemdal
  2017-07-04 17:57:42, kedd
 
  Kaffka Margit

SZERELEMDAL

Oly áldott a te két kezed,
Hogyha belőle szőhetne a len,
Nem volna egy virág se szebb
A réteken.

Oly gyöngéd kis lábad nyoma,
Mint lepkeszárnyon lehellet.
Nesztelen úgy suhansz tova,
Mint égen a karcsú felleg.

Hangod oly édes, tiszta, mint
A fülemile-dal a csalítban.
- Mint nyírfa, ha tavaszi szélben ing,
Úgy suttogsz halkan.

Szépek az ifjú barackfák,
Virágos virágaik dísze,
De sugárzóbb a te pompád:
Bár hajad éjfekete.

Te vagy a virágok virága,
Madárdal, tavasz és felleg.
Csak messziről áhítlak vágyva,
Tudom, sohse ölellek.

Mégis, - ha nézlek,
Nem bánok madárt, lepkéket.
Hogyha meglátlak,
Felejtem a tavaszt, a fákat,
A virágot, földet, eget:
És nem irígylem
A boldog isteneket.
 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit versei  
Költő a hegységben
  2017-07-04 17:46:30, kedd
 
  Kaffka Margit

KÖLTŐ A HEGYSÉGBEN

Lassan ballag a költő a hegyek között.
- Messze, barna sziklákon gunnyaszt a köd.
Szól a költő: "Ott szép juhok szenderegnek!"

A csúcsra ér. Elfáradt bizony jövet.
Emelgette is a borosüveget,
Aranyködös a szíve, s a szeme tőle.

A felhőket nézi. "Lám, hogy lapdáznak ott!
Micsoda hajók vad vitorlái azok?
Szegény, kék szeme az égnek! Eltakarják!"

S fojtott hangon, magának dalolni kezd
Arról, hogy ősz van, tél-halál közelg,
És a tavasz oly elérhetetlen messze!...

Most víg társaság barangolja a tájat.
Észreveszik; s szól egy apa a fiának:
"Nézd, az ott költő! Máskép: zavaros-fejű!"
 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit versei  
Vándor ének
  2017-04-26 22:07:06, szerda
 
  Kaffka Margit

VÁNDOR ÉNEK

Amerre járok, nő virág elég: -
Csak szaggatom, - te jutsz eszembe még.
A legszebb rózsát küldeném neked,
Hiába, - messze vagy te, nem lehet, -
Míg odaérne, elhervadna rég!

Van egy galambom, - a szárnya fehér, -
Azt küldeném el a válaszodér',
Sebes a röpte, - csakhogy - tudom én,
Ott van a fészke erdők peremén,
Ott elmarad, - nyomodba sohse ér.

És a szívemben - édes emberem,
A nóta is már hasztalan terem.
Ha záporok szele vinné, - - - de lásd,
Elszéled az messze völgyeken át,
Szívem dalát rábízni nem merem.
 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit versei  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 25 
2017.07 2017. Augusztus 2017.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 205 db bejegyzés
e év: 1607 db bejegyzés
Összes: 8036 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1310
  • e Hét: 1310
  • e Hónap: 67879
  • e Év: 528086
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.