Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 28 
Bethánia
  2017-09-21 16:37:39, csütörtök
 
  Kaffka Margit

BETHÁNIA

Már akkor Judeában élt az Úr,
És közelgett az idő, hogy beteljék.
Már elhagyá a kedves tartományt,
Galilea hű népét, gyermeteg
Lakóit az üde, északi völgynek,
Bájos tavát, kökörcsines mezőit,
S a szürke ódon kővárosba tért.

Járt a papok tornácai előtt,
Pogányok faragott kapuinál,
S a templom fogadalmi kincsein
Merengett hosszan. Ám, ha szót emelt,
Az ő varázsos, ihletett szavát,
Otromba gúny üvölte válaszul.
Ósdi konokság, bősz, alanti gőg
Habzott az ajkakon s feléje dörgék
Az Irás kővé vált, komor igéit.

S olyan fáradt lett. Hisz, nem értik itt!
Meddő vitákban ellankadt kedélye,
S az eleven, galambszárnyú igék,
A szók virági mind elvesztek ajkán.
Esteledett... ő nyugalmat kívánt
S emberszívet, mely szívével rokon.
Elhagyta hát az árusok terét,
Kik az ünnep jöttén haszonra vártak,
S a jövevények utcáin keresztül
Át a kapun Khedron völgyébe tért.
Majd megkerült egy mezei lakot
És a vigalma kertjét, az olajfást...
Lélekzetet vőn. Ah, ez a magány!
A szegény, koravén város zaja
Csak úgy hallik, mint sóhajos fohász
Vagy halk panasza álmos csecsemőnek.

Oly tiszta a lég. Csillagos az est.
Fenn a tetőn két ifjú, karcsú cédrus
Messze fehérlik, - két szerette fája.
Ah, törzsükön a holdfény mint kígyózik
És mögöttük milyen sötét a lomb...
Odább, a völgyben, terhelt fügefák
Dús ligetei közt megbúva, halkan
Pihegnek az apró embertanyák:
Getszemáne, Betfáge és ama
Pálmás falu, kicsiny Bethánia.
Az Úr megindult a holdfényes úton
És közelgett Eleázár lakához.
S ép akkor, délcegen, födetlen arccal,
Játszin emelve vállán korsait,
Lépett ki egy lány s őt felismeré.
"Uram! - szólt és gyorsan elébe szökkent -
Elhigyjem-é, hogy köztünk vagy megint?
Beh régen láttunk. És bátyám lakát
Még fel sem ékesítém. Térj be hát,
Áldásod rajtunk. Üdvöz' légy, Uram!
Szegény házunkba' pár ízes falat
Lesz még. Beh jó, hogy jércém el nem adtam!
Azóta szőttem új kendőket is,
Nyugvóhelyed milyen friss lesz velük!
A tűzhely is meleg még, olajam
Is van. Fáradt vagy, nemde, jó Uram?"

És míg ajtót nyit, halkan, zsörtölődve
Folytatja: "Mester, annyi gonddal élek,
A ház, a kert rendbentartása rám
Marad s a konyhán én gondoskodom,
Adok, veszek... öszvéreinkkel is
Én bánok el s e szövőszék enyim.
Mert Mária húgom úgy jár-kel itt,
Mintha látás gyötörné. Óh Uram,
Bajára írt nem mondanál szegénynek?
Úgy elbolyong, oly egymagába mén;
Jó ifjaink beszédit megveti
És egyre sápad. Ah, de itt jön ép."

És jött a szűz, oly halkan, mint a harmat
A mirtuszok fehér keblére száll.
Redős köntöse mintha holdsugárral
Telt volna meg ottkinn, olyan fehéren
Omolt körül a nyulánk termeten.
Az Úr láttára bíboros lehellet
Jegyzi a halvány, tiszta homlokot.
És közelít, félénk bizalmasan,
Mint anyja híján antilop-ünő
Kézhez szokik. Majd könnyedén omol
Az Úr lábához és átfonva térdit,
Suhog az ajkán sóhajos beszéd:
"Uram, bizonnyal tudtam, hogy ma eljösz,
Álmomba' tegnap újra láttalak,
Fellegből volt a trónusod, Uram,
Lábadnál ültem, - így - s a magvetőről,
A fügefáról tanítál nekem.
Majd azt is mondtad: Az égi madárnak
Fészke vagyon... És a liliom ékes,
Csak az ember fia van számkivetve.
Aztán öledbe hajtám a fejem...
A könyem úgy folyt, - nem tudom, miért? -
Fölém hajoltál... a fülembe súgtad:
>>Boldogok, akik sírnak.<< S vége volt.
Felébredék. Még egyre folyt a könnyem,
És tudtam, hogy ma eljösz. Vártalak."
 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit versei  
Legenda
  2017-08-29 21:03:21, kedd
 
  Kaffka Margit

LEGENDA

Hallga csak! Mese szól. Ganges-parti nádban
Ősbozót regélte, fehér éjszakában
Ingó holdsugárnak.
Parti szél hallgatta, röptiben elkapta,
Ingatta-lengette, valahol elhagyta,
Mikor belefáradt.

- Sugaras hajnalán az öreg világnak,
Mikor ifjú földén még istenek jártak
És virult az Éden,
Bűbájos csoda állt, szent paradicsomfa,
Ágas-bogas, ékes gyümölcsbe borulva
Az öröm kertjében.

Szólt Bráhma: E fában kedvem telik nékem, -
Áldással megáldom, malaszttal tetézem,
Oly igaz, mint élek.
Lelket csókolok rá. Leszen a termése
Élő csodagyümölcs, - osztályosa, része
Szívem melegének.

És lőn, amint mondá. De hogy tovaszállott,
Ott terem a másik, az ősgonosz Átok,
A sötétség atyja.
Éles tőrt von elé, s csak úgy tréfaképen
A sok érző lelket elmetszi középen
S otthagyja kacagva.

Hogy a hajnali szél a lombot megrázta,
Félgyümölcs, feleszív széthullt a világba, -
Viharos pusztákba.
Hangos lett az Éden fájdalmak jajától,
Félszív a felétől messze került, távol
S lett elhagyott, árva.

Azóta mindmáig nem szűnt el az átok,
A vihar még egyre járja a világot -
És bár ázva-fázva, -
Csupa gyászos lélek temetné a gyászát,
Csupa társtalan szív keresi a társát,
Sohasem találja.

Olykor némelyikünk ujjongva fölérez:
Véletlenül illik néha fél a félhez,
Találomra épen
De valami mindig hiányzik belőle,
Fölébredünk tőle. A mi álmunk dőre,
Messze van az Éden!
 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit versei  
Történet
  2017-08-29 17:05:13, kedd
 
  Kaffka Margit

TÖRTÉNET

Szegény Rákhel Anna elmaradt magára,
Ő volt Kisteleken a legárvább árva.
Se apja, se anyja,
Csak egy öreganyja,
Azt is a bíróság egyre licitálta.
Ki tehetett róla?! Senki fel ne rójja!
Csak Feledi Pista volt a marasztója,
Amikor elindult messze a világba,
Tengeren is túlra, nagy Amerikába.

Első esztendőbe' jönnek a levelek,
A szomszédságnak is van benne üzenet.
Egy kis pénz is tőle,
A rendes időbe'
Az adósság lassan kikerült belőle.
Szegény öreg asszonyt egész falu járja:
"Adjon Isten, néném! Mit izen a lánya?
Hazajön-e már most? Lakodalom lesz-e?"
Csak Feledi Pista sohasem kérdezte.

Másik esztendőbe' megritkult a posta.
Pénz nem igen jött már, - csak levelét hozta,
Szépszavú írását,
Meg a képe-mását,
Rajt' legyező, gyűrű, hosszú, úri szoknya.
Az egész szomszédság megnézi, csudálja,
Öreg Rákhelnénak könnye perdül rája.
A tükör mellé hogy sírva odatette,
Annak is Feledi Pista hírét vette.

Fordul az esztendő, térül az új rája,
Egyszer csak elmarad levele, postája.
Sugdosódni kezdtek:
"Tán már nyomavesztett
Szegény Rákhelnénak cifra unokája?!"
Telik, meg is fordul újra egy-két hónap,
Nagypecsétes írást küldtek a bírónak.
Idegen nép nyelvén, idegen pap írta,
Rákhel Anna sorsa abba volt megírva.

"Világ csavargója, lelketlen úrféle
Az volt veszedelme. Összeakadt véle.
Valamíg tehette
Gyönge szegény teste
Összeroskadásig úgy dolgozott érte.
Mikor pedig meghalt, senkisem siratta,
Verje meg az Isten, ki idejuttatta!"
Rákhel Anna sorsát egész falu szólja,
Feledi Pista is mogorvább azóta.
 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit versei  
Köszöntés
  2017-08-14 02:16:01, hétfő
 
  Kaffka Margit

KÖSZÖNTÉS

Jó estét emlékek. Adj Isten, álmok!...
Kékszemű ködben tünedeznek, szállnak
Foszlányai a sugárteli délnek, -
Lengő, testetlen árnyak már, - nem élnek.

Rég volt, - hogy száraz szemmel, lázban égve,
Némán dobáltam a kályha tüzébe
- Hogy zizegtek, hogy hullt a pernye rájok! -
Régi levelet, elszáradt virágot.

S ma - ócska holmi közt, - adj Isten álmok!
Egy ittfeledt írásra rátalálok...
Elrejtem gyorsan, senki meg ne lássa!...
Mégis - csak nem küldhetem a padlásra?
 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit versei  
A játékszer
  2017-08-05 16:21:03, szombat
 
  Kaffka Margit

A játékszer

Valahol egy szomorú asszonyt
Látott meg Don Juan,
Ki mint a porcellán, fejér volt
És csendes, szótalan.
Gondolta: Jó volna összetörni!
Megtudni, benn mi van?
A szívében mi van?

Közelbe ment, elnézte-nézte
S a szíve elszorult.
Ráismert! Egyszer ez a bálvány
Már a kezébe volt.
"Egy érintésre vége volna,
Kegyelem néki!" szólt.
- Törött szobrocska volt.
 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit versei  
Te tutod már...
  2017-07-31 15:13:52, hétfő
 
  Kaffka Margit

Te tutod már...

Búcsúzni fáj nagyon, én mégis hagyom,
mert minden sóhaj, lelkemből szabadult
rabmadár, a kalitka ajtaja már régóta
nyitva áll, csak én nem tudtam, milyen
messze tudlak gondolatban, a szívem még
mindig nem enyém - azt, nálad hagytam.

Nem kérdezek és nem várok válaszokat,
nem sírok vissza el nem csókolt csókokat,
temetni mentem emlékedet messzire, mert
miattad hazudtam igazat magamnak is,
hogy lehet szeretni - szeretni lehet, ennyire.

Nevetve sírtam és sírva nevettem,
lépteid nyomát kerestem, arcomon csurgott az
esőverte könnyem, nem tudom mi tart,
miért élek ebben a hihetetlen szerelemben.

Te mindig tudtad, merre járok, hol nyílnak
még a városban a virágok, s ha leültem egy
árnyas fa rejtette padra, sikoltott bennem
a vágy, hogy mellettem ülj - egy pillanatra.

Belül hallottam a hangodat, Veled ébredtem
minden reggel, lélegzetem a lélegzeteddel,
álom volt csupán, képzelet játszotta tünemény,
egy kósza, egy leheletnyi, egy halk-remény.

A Te szemeddel néztem és láttam, az ölelésedre
vágytam, éreztem az ősz illatát, kísértem a folyót,
ahogy a hidak szelik át, lelkemet veszni nem
hagyhattam, válaszokat kerestem önmagamban.

Csak azt tudom, nem maradhatok - többé
a szerelemből sem adhatok - gyűjtöttem
erőt felejteni, s hogy meddig lesz elég? -
ezt most, senki nem tudja megmondani.

Te tudod már, hogyan kell - nem szeretni?
 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit versei  
Hu-ro-ki
  2017-07-30 22:23:35, vasárnap
 
  Kaffka Margit

Hu-ro-ki

A lelked messze, idegenbe való,
Gyűrött, furcsa, öreg japáni lélek.
Tettetve kies, mint szigetbeli tó,
S a nagy, riadalmas, dús óceánnal
Titokszerűen eggyéfolynak a mélyek.
Ha 'ott' árbocatörten elmerül egy hajó,
Fölzeng 'itt' halk buborékja színének,
Tükrözve torzon, döbbentőn, visszásan
A hajót, a halált, a vihart, a tengert...
Ez a lelked.

Fürge, szomorú, apró mosolyod
Halvány redője aranyszőtt selyemnek.
Selymek... zizegők, rajzosak, nyugtalanok!
Ideges ábrák kúsza gyűrüin át
Félbenmaradt, bús fényálmok kerengnek. -
Sok tipegő, finom ösztöngondolatod
Játékos és bölcs, mint a beteg gyermek, -
És mint a tarka, lágy, bőráncú selymet,
Puhán, hízelgőn alakomra dobod
A mosolyod.

A te szerelmed gyümölcsfa-virág,
Némán hajolva simítja az arcom.
Hűs illathálóban pihen a vágy,
Mint nagy, szélcsendes, parti reggelek,
Mint lampiónos, felhős tavasz-alkony. -
S én feledem, hogy itt ős láva-láng
Tikkadt heve ég minden szirom-ajkon.
"Amen!" - szólsz; s kivirítnak pici csoda-fák.
Bűvész vagy, bölcs vagy! Engem egyszer elveszt
A te szerelmed.
 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit versei  
Felföldi románc
  2017-07-26 13:45:26, szerda
 
  Kaffka Margit

Felföldi románc

A Jézus meg Péter nagy fáradottan
Szállást kértek estennet egy majorban.
Ám kérleli az asszony: "Nincs helyem!
Nehéz órám megjő ez éjjelen.
A ház kicsiny. Zokon ne vedd, uram!
- Messziről jöttök? - A pitvarban van
Friss szalma. Azon elnyughattok épen!..."
És megköszönték az Isten nevében.

Éjfél előtt hördül nehéz nyögés.
Neszel Péter: "Segítsd uram a jámbort!"
"Eredj Péter, nézd meg milyen a hold?"
"Kinn jártam, uram, vérszín 'tűzbe' volt."
"Fordulj be hát! Még nincs itt az idő;
'Gyujtogató', ki most világra jő."

Éjfélkor hallik panaszos sirám.
"Tedd, hogy megszabaduljon már, uram!"
"Eredj megint és nézd: a hold milyen?"
"Nézvén - 'késformát' vélek látni benn."
"Fordulj be hát! Még ez sem jó idő!
Embervért ont, ha most világra jő."

Éjfél után szörnyü jajszó üvölt.
"Uram, segélj! Uram, nem hallod-e?"
"A holdat Péter!"...A hold 'tiszta' már.
Felhőtlen égből telt, fehér sugár. -
Most megbékél az Isten és a nő;
'Ember születik'. Betelt az idő!
És enyhe, szent csöndesség lőn a házban.
 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit versei  
Vallomás
  2017-07-26 00:44:06, szerda
 
  Kaffka Margit

Vallomás

Habos párnákon vívódik egy asszony.
Szemére halkan, reszketőn suhan
A végső árnyék. Lenn, az ágy fejénél
Virraszt a férfi sápadt komoran.
Már alighogy zihál,

A szívverése halkabb lesz, eláll.
A végső percben megmozdul az ajka,
Vonagló szókban, töredezve, rajta
Egy élet kínja, vádja ott remeg:
"Hazugság volt! Soh'sem szerettelek!
Valaki egyszer szívem összetörte,
Elhagyva, árván jártam a világon.
Te akkor boldogságot kértél tőlem,
Én hittem, hogy a békét megtalálom..."
De ezt a hangot fül nem hallja már,
Hullámot nem ver, visszhangja se kél,
A szók értelme elhal születetlen...
S hűlő kezére ráborul a férj.
 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit versei  
Pogány imádság
  2017-07-04 18:01:26, kedd
 
  Kaffka Margit

POGÁNY IMÁDSÁG

Nagy Istenek! Elég, elég a csendből!
A béke megfullaszt, - beteg vagyok.
Hát nincs viharszél, hogy szembekacagjam?
Itt minden hallgat, minden mosolyog.

Vitorlatépetten, tajtékos árban
Hogy szállnak a boldog, szabad hajók!
Szörnyű, - hogy itt zátonyra jutva várjam,
Míg rámfut a repkény, besző a pók.

Nagy Istenek! Szedjétek össze nékem
A csillogó s a gyilkos napokat, -
Abbul szűrjétek az életek éltét,
Szikrázzon, égjen minden pillanat!

A sok, közönytül terhes, lomha évet
Vegyétek vissza! Másnak engedem.
Csak egy napot! De gyönyörbe temetve,
Vagy villámfényes ünnepet nekem!
 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit versei  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 28 
2017.09 2017. Október 2017.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 146 db bejegyzés
e év: 2115 db bejegyzés
Összes: 8519 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 445
  • e Hét: 3473
  • e Hónap: 63482
  • e Év: 701214
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.