Keresztet a földön minden ember kap:
az egyik kisebbet, a másik nagyobbat.
Szülessen kunyhóba, avagy palotába,
El van készítve az ő keresztfája.
Az a csoda azután, hogy senki sem látja,
milyen nagy a másik ember keresztfája.
Van, aki könnyen hordja, még nevetni is tud,
míg a másik zokog, és a földre rogy.
Van, aki büszkén viszi, hisz senki se látja,
Hogy vérzik a válla és sebes a háta.
Van, aki alázattal és lehajtott fővel
viszi a keresztjét - krisztusi erővel.
Van, aki morogva, zúgolódva viszi,
minden sarkon megáll, ha lehet - leteszi.
Van, aki dicsekszik, örül, ha megszánják,
hazug könnyek sokszor áztatják orcáját.
Van, aki keresztjét más vállára rakja,
abban a hiszemben, hogy vissza nem kapja.
Van, aki félrenéz, hol jobbra, hol balra,
segít embertársán, ő segít, te balga.
Én a keresztemet fiatalon kaptam,
elfogadni, hej, sehogy sem akartam.
Sírtam, lázadoztam, még össze is törtem,
oh, csodák csodája! Összenőtt előttem.
Azután felvettem gyenge vállaimra,
tudtam, hogy elkísér hűen a síromba.
Tövises utakon elgyengült a lábam,
vittem a keresztem, meggörbült a hátam.
Elestem, felkeltem, így ment éveken át,
vittem és cipeltem a nehéz keresztfát.
Elmentem messzire, idegen országba,
oda is elkísért a keresztem fája.
Akiket szerettem, azok egytől-egyig
kigúnyolnak, lettek ellenségim.
Tövis koszorúmat a fejemre nyomják,
könnyeim patakját szélesebbre ássák.
Mivel keresztemet nehéznek tartottam,
azért még hozzá egy fakeresztet kaptam.
Oda van az téve gyermekem sírjára,
egyből kettő lett a keresztem fája.
Már megöregedtem, hajam fehér lett,
de az én keresztem súlya nem lett könnyebb.
Naponta növekszik a keresztem súlya,
vagy én lettem gyengébb, s a vállam nem bírja.
Ó, sokszor de nagyon szeretném letenni,
Azt hiszem tovább már nem is lehet vinni,
Vérzik a szívem, lelkem roskad össze,
De az én keresztem hű hozzám örökre.
Cirenei Simon, ki vinni segíted,
A jó Isten áldjon meg érte Tégedet.
Amikor meghalok, eltemetnek engem,
letűzik síromra nagy, nehéz keresztem.
Bocsásd meg Jézusom, hogy zúgolódva vittem,
És most visszaadom Neked a keresztem.
Csak azt az egyet kérem Tőled, én Istenem,
Lelkemet vedd hozzád, magadhoz az égbe!
Hol szőke sellő, lenge szellő játszik a Tiszán,
Ott él egy nép, legendák népe, ott az én hazám.
Az ősi Kárpát, őrzi álmát hű Csaba vezér,
Ki csillagoknak égi útján vissza-vissza tér.
Hogy jön, szívünk várva-várja!
S hogy felzeng a trombitája!
Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország,
Gyönyörűbb, mint a nagyvilág!
Ha zeng a zeneszó, látom ragyogó, szép orcád...
Táltos paripákon oda szállunk,
hazahí' fű, fa, lomb, virág!
Úgy sír a hegedű, vár egy gyönyörű, szép ország!
Ott dalos ajkú minden lány, mert dal terem a fán,
És délibábos tündérkastély, leng a vén Tiszán.
A rónaságon, hét határon száll, repül a szél;
Huszárok kedve éri csak be, hogyha szárnyra kél.
Ó, hogy zeng a trombitájuk, nincs tán hét világon párjuk!
Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország,
Gyönyörűbb, mint a nagyvilág!
Ha zeng a zeneszó, látom ragyogó, szép orcád...
Táltos paripákon oda szállunk,
hazahí' fű, fa, lomb, virág!
Úgy sír a hegedű, vár egy gyönyörű, szép ország!
Ha fölnézel az éjszakai égre
és kiválasztasz ott egy csillagot
elégedjél meg azzal, hogyha érzed,
hogy az a csillag ott: néked ragyog
Ha letekintesz egy mély tó fenekére
ahonnan rád a holdfény visszanéz,
elégedjél meg azzal, hogyha érzed,
hogy tó is, hold is, tiéd az egész!
S mert hiten múlik minden valósága,
légy boldog, hogyha csupán hinni tudsz,
elégedjél meg azzal, hogyha érzed
hogy mikor képzelődöl: nem hazudsz.
És értsd a csöndet, értsd a némaságot,
mert minden titok nyelve ez a hang,
mely nem szólal meg, de a szívben hangos
és visszhangot ver mint egy nagy harang.
Ezért, ha rád tekintek, s nem beszélek,
tenéked hidd el, sokat mondhatok,
elégedjél meg azzal, hogyha érted,
hogy rád tekintve miről hallgatok.
A vadvirág megterem
úton, mezőn, réteken,
hegyek közt már, aki járt
érezhette illatát,
annyi szín, szag, forma vonz,
ha házadból kiosonsz -
járd be a szabad vadont,
hogy mivel vár, megtudod.
Hóvirág
Hagymaházából kibújva néz miránk,
fehér csokrát mutatva a hóvirág,
levelére, mintha hat lepke szállna,
korán fürdik fürtje a napsugárba,
hajolj hozzá, bemutatkozik máris
szép latin nevén: Galanthus nivalis.
Gólyahír
Jön a gólya, végre tavasz van,
béka retteg a mocsarakban,
tócsás gyepen még a hó virít,
s látod már a sárga gólyahírt,
beborítja a rétet, mezőt,
Galtha palustris - jegyezd meg őt!
Kankalin
Kurta tőn látod meg a kankalint,
mosolyából már meleg tavasz int,
hosszú száron virágzik pompázva,
öltözete haragos kénsárga,
méhek röpdösnek fel szirmairól,
latinul: Primula elatior.
Libapimpó
Ezüstös levélszárnyon lebegve
aranysárgán nevet a szemedbe
a libapimpó, nem tart a hőtől,
vidám kedvvel nyílik a mezőkön,
tudós nevét gágogja a liba,
szagos Potentilla anserina.
Kökörcsin
Karcsú termetével a kökörcsint
gusztálhatod, jelzi az örök csínt,
tündököl csipkés lila ruhában
a tavaszi rét nagy udvarában,
s ne csak népi nevén nevezd már, hisz
ismered: Pulsatilla vulgaris.
Zsálya
Mint az ég, azúrkék szép virága,
neve parasztosan hangzik: zsálya,
napimádó pogány, sok mézet ád,
ha megtetszik, kösd csokorba , ne szánd,
nyári virág, vázádban legyen dísz,
úri neve: Salvia prantensis.
Bojtorján
Bíborvörös ruhában s száz úton jár,
szellős szárnyán, ha kinyíl a bojtorján,
árkon-bokron át szalad a veszélybe,
állat szőrén, füvek hátán lesz vége -
bogáncs lehetett ő tán valamikor,
latin nevén úgy hívják: Lappa minor.
Pipacs
Mintha gyűrött párnádról ébrednél,
olyan a pártája a pipacsnak,
árokparton, búzában nevetgél,
s vérpirosan hull le, ha aratnak -
illata bódít, elaltat,
kelyhe, magja méreggel van tele:
Papaver rhoeas a latin neve.
Kikerics
Őszidőben nyílik a kikerics,
ha csokorba szeded, szappant keríts,
rózsaszín virága, szára mérgez,
otthonodban egy-két szál elég lesz -
szirma esőben, este nem virul,
Colchicum autumnale latinul.
Levendula
Kék színű virága kellemet ád,
könyvekbe is zárják jó illatát,
anyánk, ha szagolja, szíve dobban,
csöpp bokrát megleled a vadonban -
úgy él, mint az ibolya, szerényen:
Lavandula vera latin néven.
Pirospünkösd napján,
mikor gyümölcs érik,
életed kalászát
angyalszemek nézik.
Ezüstös harmatot
csorgatnak tövére,
hogy termése nőjön
S vihar ki ne tépje.
Pirospünkösd napján
az Úr keres téged,
Zúgó szelek szárnyán
Lelkét küldi néked.
Fogadd szeretettel
a mennyei lángot,
növeljen szívedben
hitet, boldogságot.
Ma is hirdetik az Igét
A pünkösdi tüzes nyelvek,
Hogy részesei lehessünk
A mennyei szeretetnek.
Lelkesedő, erős hittel
Ma is járják a világot,
- Égi kincset hintve szerte, -
A hűséges tanítványok.
Ne csüggedj el, gyönge ember,
Ha sújt nyomorúság, bánat,
Az erősítő Szentlelket
Krisztus adta a világnak!
Azért küldötte az Atya,
Hogy vigaszul melléd álljon,
S az ég felé vivő úton
Győzhess minden akadályon.
A Szentlélek erejével
Új édenkert nyílik itten;
De hit nélkül boldog élet
Sem itt, sem odaát nincsen.
Az Atyánál úgy kaphatunk
Örök üdvöt, égi helyet, -
Ha szívünkbe zárjuk, amit
Hirdetnek a tüzes nyelvek!
"Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám és igyék!"
S akik szomjukat oltották már, kell, hogy ezt a jó hírt tovább vigyék!
Minden embernek! Kell hallani erről a jó hírről,
A megigazultság, a békesség és az öröm Istenéről!
Ha már a szomjúságot nem bírod tovább,
Bár már az életedben kiittál sokféle pohárt,
S úgy érzed, még mindig hiányzik valami neked,
Döbbenj végre már rá! Ez teremtő Istened!
A te értelmed sem fejti meg ezt a nagy titkot,
Hogy miért ilyen az élet - ilyenné alakított!
Akarnánk ugyan szebbé, békésebbé tenni,
De más akaratunk mindezt el akarja venni!
Ez a két akarat állandó harcot vív bennünk,
Ezért kell nékünk oly sokat szenvednünk!
Jólétben, szeretetben, békességben élni!
Ezt akarja Isten, s hogy ne kelljen félni!
Egy vérből lettünk mi, emberek mindnyájan teremtve!
Gyilkosság, éhhalál! Emberek ettől rettentve!
Miért? Miért is harcolunk mi egymás ellen?
Mert az első embert legyőzte a Gonosz Jellem!
Azóta dúl a harc a Jó és a Rossz között,
Mióta az Isten ellen lázadt angyal ütközött.
Isten hatalmát elvenni nem tudta,
Isten a trónjától a Gonoszt eldobta!
Ősi titok ezen lázadás ténye,
Így hordoz átkot Isten teremtménye!
Mert el lett hitetve hazugság által,
Isteniek lesztek, hazudta bárddal!
Olyanok is lettünk, mint Isten maga,
Tudjuk, mi rossz, mi jó, s ezeknek hada!
Jót akarunk ugyan, alkotunk is szépen,
Életet építünk, halálra ítélten!
Szomjazzuk a békét s az örök életet,
Kerülnénk a halált, e kínos ítéletet,
Keressük életünk értelmét és célját,
S így embertársunk tőrként döfi pénz át!
Meztelenül jöttünk, el sem viszünk semmit,
Csak azt, amit lényünk az életről itt elhitt!
Ha hiszed, hogy Isten az Élet Forrása,
Így lehetséges majd szomjad oltása!
Egy isteni Személy állt fel és kiáltott!
Szava évezredes viharokat kiállott!
Kiáltott, mert hatalma van szeretni bennünket,
Hogy élő vízzel töltse meg lényünket!
A Szentlélek által Isten beszédje ad hitet,
Ily módon fakasztja benned is az élő vizet!
Csoda ez, melyet te is átélhetsz!
Higgy! S így Isten világába léphetsz!
Szeretlek, szép szűz Mária!
Isten legszebb leánya,
Kiben a menny és föld ura
Örök kedvét találja;
Mert, mint a hófehér galamb,
Jövél a bűnös földre...
Szeretlek, szívem gyöngye!
Szeretlek, szép szűz Mária!
Jézusom szent szülője,
Illatfa, melybe oltatott
Üdvünk arany vesszője,
Szívedből lett a drága vér,
Mely eltörölte vétkem...
Szeretlek, én reményem!
Szeretlek, szép szűz Mária!
Te, Szentlélek arája,
Kinek fején a hét malaszt
Tündöklő koronája;
Csodálatos erényidért
Egész világ magasztal...
Szeretlek, tiszta hajnal!
Szeretlek, szép szűz Mária!
Lelkünk védelme, vára, -
Imáidért esengenek
A gazdag és az árva;
Kérd mindnyájunkért szent Fiad,
Nyerj éldást nemzetünknek...
Ó, Mária, szeretlek!
xMagazin
Offline
