Regisztráció  Belépés
aranyoslila.blog.xfree.hu
"Irigyen tisztelek költőt és festőt, ki helyettem mutatja meg, hogy mi lakik mélyen a szívemben"... (Dusán) Aranyosi Violett
1971.07.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/9 oldal   Bejegyzések száma: 87 
Violák...
  2017-11-14 19:10:57, kedd
 
 


Czóbel Minka:

Violák...


Magános rét - talán kert vége? -
Tömött - füvesen elterül
Távolabb, négyszögű kerettel
Sűrű füzek veszik körül.

Ingó fűszálak hálózatját
Sötét arannyal hímzik át
Sűrű egyenlő távolságban
Illatos sárga violák.

Délutáni nap nyári lángja
Játszik ágon, fűszálakon,
Négyszögletű rét közepében,
Magában áll egy hajadon.

Karján kisgyermek, hó ruhában,
Kis rózsás puha áll alatt
Kötött mintájú fejkötőjét
Tartja keskeny batisztszalag.

Árnyékban van ruhája, arca,
De ha kinyújtja kis kezét,
Beléakadt fény átlátszóvá
Lángolja piciny tenyerét.

Gyermekre, fűre, violára
Rászállt egy örök pillanat:
Előbb mi volt? mi lesz majd később...
- A hanyatló nap lehalad. -

Füzek mögül, lehaladó nap
Gyöngébben ontja sugarát,
Sötétül a fű, erősebben
Illatoznak a violák.

Még hűvösebb kék fátyolával
Felszálló alkony elfedett
Rét közepén álló leányzót,
Füvet, violát, gyermeket.






 
 
0 komment , kategória:  *Vers - költő - C*  
Ugye hallod még...!?
  2017-11-11 19:37:35, szombat
 
 


Czeglédyné B. Mária:

Ugye hallod még...!?


Ugye hallod még? Azt a lágy dallamot,
mit a csendes esti szél magával hozott?
Ugye hallod még...!?

Ugye hallod még? Azt a vad ritmust,
mit szívem dobog, ha veled találkozom!
Ugye hallod még...!?

Ugye hallod még? Azt a zúgó szelet,
mi azt súgja, mennyire hiányzol s szeretlek!
Ugye hallod még...!?

Ugye hallod még? Az erdő fáit suhogni,
mikor magányodban sétálni mész?
Ugye hallod még...!?

Ugye hallod még? A rohanó kis patakot,
mind-mind Neked mesél!
Ugye hallod még...!?






 
 
0 komment , kategória:  *Vers - költő - C*  
November...
  2017-11-11 19:34:41, szombat
 
 


Csorba Győző:

November...


Gyöngécske hajnali fagyok
edzik a lágy növényeket,
köd-tenger jég-tajtékain
a város háztetői.

A szürkeség társat keres,
belém igyekszik ömleni.
Ez is csak főpróbája még
a végső szürkeségnek.

Út nyílik a holtak felé,
fal nő az élők és közém.
A hang csönddé lesz, és a csönd
megszólal hallhatóan.

Fakó, göcsörtös ágakon
semmi fölösleg, semmi dísz.
A cifraság az életé,
ha maga szabja gátját.

Ó, mennyi ősz már, mennyi ősz,
hány lecke, hány okos tanács,
milyen makacs tapasztalat,
milyen makacs remények!






 
 
0 komment , kategória:  *Vers - költő - C*  
Ülj ide mellém...
  2017-11-08 18:04:02, szerda
 
 


Csukás István:

Ülj ide mellém...


Ülj ide mellém, s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.

Hol van már, aki kérdezett,
és hol van már az a felelet?
Leolvasztotta a Nap
a hátamra fagyott teleket.

Zötyögtette a szívem,
de most szeretem az utat,
mely hozzád vezetett.






 
 
0 komment , kategória:  *Vers - költő - C*  
Szerelemlitánia...
  2017-10-03 21:31:09, kedd
 
 


Csernák Endre:

Szerelemlitánia...


Ha eljön az álomba ringató este
rád gondolok
ha a nyári ég kékjéről álmodozom
rád gondolok
ha női ölelés melegére vágyom
rád gondolok
ha fejem kedvesem ölében megpihenne
rád gondolok
rád gondolok,
amikor azt mondom; jó a csók
rád gondolok
amikor azt mondom; szép a nyár
rád gondolok
amikor kísértenek női szájak
rád gondolok
amikor kísértenek gyönyörű vágyak.

Rád gondolok,
amikor jóra gondolok
rád gondolok,
amikor szépre gondolok,
rád gondolok
ha szerelemre gondolok
rád gondolok - rád gondolok...








 
 
0 komment , kategória:  *Vers - költő - C*  
Majd holnap...
  2017-09-28 21:57:00, csütörtök
 
 



Cserényi Zsuzsanna:

Majd holnap...


Még itt vagyunk,
létünk tevékeny oldalán,
ki tudja meddig?
Mennyi még a napsugár,
a hajunkba kócoló szellő,
hová érkeznek a szavak,
ha ott leszünk, ahol már
nem hallatszanak?

Még itt vagyunk,
létünk küzdelmes oldalán,
még nyújthatnám kezem neked,
még elérhetném, hogy mélyebbre láss
túl azon, amit érzékel szemed.
Szórhatnék két kézzel kincseket,
annyiszor botlott lábunk elé,
hihetnénk, még egyszer szebb lehet,
csak fordulnánk egymás felé.

Még itt vagyunk e Földön,
hitetlen halandók, hullajtva átkot,
vagy gyáván suttogni kedveset,
némán nézni a szenvedést,
belülre sírni könnyeket!
Hol hát az ember,
ha szeretni nem mer?
Csak áltatja önmagát: majd holnap.
Egy mondat!
Egy mondat csak, semmi más.






 
 
0 komment , kategória:  *Vers - költő - C*  
Amikor távol vagy...
  2017-09-19 22:25:59, kedd
 
 


Csernál Endre:

Amikor távol vagy...


Amikor távol vagy tőlem, akkor
döbbenek rá újra és újra, mennyire
Szeretlek.

Olyankor formálgatom a soha el nem
hangzó szép szavakat, miket neked
mondanék.
De te nagyon messze vagy.

Bennem létezel már
feloldódva és áramolva az
ereimben, megpihensz szívem
kamrájában, átszaladva
a pitvaron, ereimen be
ismét az agyamba,
gondolataim láncát zörgeted

hogy vagy, létezel, nem álmodtalak,
születtél és élsz, születtél és vársz,
testet öltve és ruhátlanul, testet öltve
és test nélkül
Te, apró hibák,
apró erények tömkelege,
fény, melynek
bennem ég a mécse
és akárhogyan rohanok,
nem léphetek túl
e fény körén.
 
 
0 komment , kategória:  *Vers - költő - C*  
Azok a szép idők...
  2017-08-11 21:13:08, péntek
 
 


Czóbel Minka:

Azok a szép idők...


Hogyha messze járok innen,
Nyugodalmam soha nincsen.
Én csak vissza, - visszavágyom,
Itt van, itt az én világom!
Elmerengek, eltűnődöm
Azokon a szép időkön . . .
Vágyam újra jobban éled,
Meglátom-e drága képed ?

S most, hogy végre haza jöttem,
Most hogy itt állasz előttem
Kezed az enyimbe tartva ,
Felderül-e hived arcza ?
Szivem lázasabban dobban,
Hogy szeretlek, érzi jobban ;
Bánatának az a vége, -
Majd megreped örömébe !







 
 
0 komment , kategória:  *Vers - költő - C*  
Vallomás...
  2017-07-09 17:59:50, vasárnap
 
 

Csepeli Szabó Béla:

Vallomás...


1.
Miért szeretlek?
Csendes, szelíd szavakkal
mit is mondhatok néked?
Én, aki nehéz vasakkal
küzdöttem egykor érted.
Dicsérjem talán homlokod
derűs fennsíkját, melyen
hajad hűs estje lebben,
s hajnalok pírja ég?
Vagy tested tiszta lázát,
melynél ha fázom - felmelegszem?
A percek táncoló tüzét?
Percek? Félórák? Pásztoréjek?
Évek máglyáin lángolunk.
Te énértem és én teérted,
nem volt s ma sincs könnyű utunk.
A szél ma is belém hasít:
szakadt a hó... kilencszáznegyvenöt...
Mint sebzett, óriási gyík
ijedten megbújt a folyó
a hidak roncsai között,
s a vérző város testét átszúró jeges út,
mint csorba élű acélpenge,
megpendülve és fenyegetve
hozzácikkant szívünk húsához,
de mi csak jöttünk,
jöttünk egyre, a hófúvással mindig szembe,
ki a háború viharából...

2.
Emlékszel még? A fehér tájban
holtak és félholtak hevertek:
karácsony éj volt,
s megszületett a Gyermek...
Hány éves voltál? Tizenöt se,
s már áldott asszony, halk, riadt,
s én kölyök voltam és átkaroltam a válladat.
Mondd, annyi küzdelmes év után
köszöntselek derűs szonettel?
Pengessek könnyű dallamot
az én súlyos, pöröly szívemmel?
Szép vagy - írhatnám. - Arcod, vállad,
mintha Rodin faragta volna.
Melled csúcsai fényben állnak,
szemed "éji tó", ajkad "rózsa",
de mért hazudnék? Megfakultunk:
gyerekek... gondok... a család...
Mert bizony elég régen húzzuk
mi ketten együtt - az igát..

3.
Ó, tűnő évek! ... Most már bevallom,
hiába van robosztus vállam,
a baljós, meredek utakon
sokszor erősebb voltál nálam.
Emlékeimből napok, esték
fénye, homálya hullik elébem:
ülsz és fiunkat szoptatod
szobácskánk szögletében.
Közben perelsz: Már megint csüggedsz?
Az élet: harc. Ha bántanak,
ölbe tett kézzel te sem ülhetsz:
"Írjál! Üss vissza! Védd magad!"
Igen. Mindig hű társam voltál.
Ha hitem már-már elveszett,
te bíztattál és átkaroltál,
mint egy tétova gyermeket,
s ma is, mikor tán senki más,
te még mindig megértesz engem,
ezt a sok atomrobbantást bolond szívemben.
Csöpp boldog asszony: te meg én.
Két örök gyermek.
A földön és az ég ívén
világok feleselnek.
Rendek és formák bomlanak,
az élet mellkasában vad váltóláz, iszonyú tűz ég,
itt nem segíthet más, csak a hűség,
mely összetart, mint partok a folyókat,
s átölel - mint téged én
az erkölcs magas szintézisén,
tíz-, száz- és ezermilliókat.

4.
Látod, ezért szeretlek én,
mert az Élet Ősmagja kél
egyszerű jellemedben,
mint Nap a változó egekben,
s mert hitem általad él.
Nagy utunkon, nem tudhatom,
mit hoznak majd az évek,
csak azt tudom, azt vallhatom,
hogy holtomig kísérlek...







 
 
0 komment , kategória:  *Vers - költő - C*  
Csöndekre szelídült...
  2017-07-08 20:18:37, szombat
 
 


Csabai Andrea :

Csöndekre szelídült...


Fák lombján pihen az este,
tó tükrén ringanak a csillagok,
a réten bogárka zümmög halkan
és a szél ásít egy nagyot.

Fák lombján pihen az este,
a hegyekre ragyog a messzeség,
csöndekre szelídült ölelésben
csupa szerelem lett az ég.

Fák lombján pihen az este,
a Hold kiteljesedik egészen,
hogy majd a hajnal hazataláljon
benned, minden ébredésben.





 
 
0 komment , kategória:  *Vers - költő - C*  
     1/9 oldal   Bejegyzések száma: 87 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 355 db bejegyzés
e év: 2645 db bejegyzés
Összes: 11084 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 455
  • e Hét: 455
  • e Hónap: 26502
  • e Év: 383717
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.