Most itt ülök veled,
s önfeledten csodálom
mosolyod,
amint soraimat olvasod.
Ha jól emlékszem azt
mondtad,
nem kaptál még verset.
Nem panaszként
mondtad
s szemed árult csak el
többet.
Rabul ejtett engem
a gyors röptű pillanat
s az idő is
ha elszaladt,
emlékeim közt
szemed csillogása
ott lakik,
könnyed kacajod
még most is
fülemben hallik...
Sugárzó mosolyod
mellyel az angyalokat
szégyeníted
rajongó örömöd
miből a szeretet is
örökké élhet
s szemed szikrái
melyek vakítják a napot
s ahogy simogatva nézel
érzem
olvadok.
Félre ne érts, kérlek
nem a testedre
alkudok,
de ha kevesebbről írok,
úgy érzem hazudok.
S mi haszna lehet
az álszent
hazug szónak?
Szerinted nem szebb,
ha jó szót mond
valaki
a jónak?
Engedd egy kicsit
hogy csak neked
udvaroljak.
Hogy talán
közelebb hajoljak,
hogy szememben lásd
a tiszta hódolatot
a reám törő bódulatot
ahogy olvasod e szónoklatot.
Ezek a sorok csak arra
születtek
- bár néhol igencsak
fülledtek -
hogy dicsérjék alakod
szemnek tetsző járásod,
ahogy csípőd
könnyedséggel
minden lépéssel ringatod.
Téged nézve
felrémlenek előttem
a görög mitikus legendák,
hol az erdőkben táncolnak
áhított, gyönyörű nimfák.
Nem, ne ingasd most fejed,
én tényleg csodállak
s ha szemembe nevetsz
nagyon .....
Láttam már néhányszor
ahogy settenkedik a fény
s ha belopja magát szemedbe
szikrákat lövell szét.
Új élettel telik meg
az ilyen pillanat
s gyöngyöző nevetésed
éj lelkemnek a pirkadat.
Ha fáradtan rogyok le
este asztalodhoz
lelkemmel a pokolhoz
elhiteted velem, hogy boldog vagy,
adsz belőle
s a felszínre hoz.
Picinyke dolgok
talán észre sem veszed,
tüsténkedsz, csacsogsz
s a dolgodat teszed.
A fáradt lelkeknek
Te vagy a megnyugvás,
s a hangodtól jön el
a lelki gyógyulás.
Ha Rólad írnék
csak ódákat zengenék
ha veled harcolnék
a világtól sem félnék,
ha rőt napon kikötve lennék
Te lennél a csalogató
hűs
árnyék
ha végtelen télben bandukolnék
Te az otthon simogató melege lennél.
Ne haragudj rám!
Én ilyen vagyok.
Lopott érintéstől
meggyúlok s olvadok.
Versben sohasem hazudok.
De ha igaz is minden leírt szavam,
engedd meg, hogy hangosan
ha kell
hát tagadjam.
Talán merészség tőlem
e mostani tettem,
de írtam Neked egy verset,
ahogy ígértem.
Ne haragudj ezért. Kérlek!
Csak mosolyogj néha,
ha érzed, hogy nézlek.
Az én imádatom
tisztelettel társul
s versem is vággyal
de tisztasággal zárul.
Őszintén szeretném, hogy
egy jó napod legyen
s kerüljön egy életen át
minden gond
s félelem!
Az idő múlik, nyugodj bele,
mindennek van vége és kezdete.
Meggyógyít, ha szomorú Vagy, kedves Olvasó,
Emészti az életet az összes mutató.
Fiatalon nem látjuk, hogy haladna az óra,
Őrült tempója repít el egy-egy dimenzióba.
Születésünk napján megfordul a szerkezet,
Élvezhetjük, amíg a homok lepereg.
Szeretünk szívből, haragszunk egymásra,
De mindenkinek megvan a világban a párja.
Ne harcolj a múlásával, szeresd a perceket,
Örülj, hogy működik, s mindezt teheted.
Rajongj a színekért, nézz meg egy rétet,
Fantasztikus látvány tárul ott elébed.
Egyszerűnek tűnhet az ember számára,
Ülj le a közepére, nyugalomra vágyva,
Hallgasd a madarak őszinte szólamát,
Érezd a természet mesés hatalmát.
Eme helyen a fenevad is szelíddé válik,
Ismerős a mondat? "Légy jó mindhalálig"!
Kandalló, karosszék, mondák, mítoszok,
őszülő haj, s harmónikus állapot.
Unokák a közelben, mosolyogva gondolunk
a mondásra, melytől bölcsebbé válhatunk,
"Nem az idő halad, mi változunk"!
Lennék ezernyi szín és illat,
hogy elvihess magaddal az útra,
virág lennék, hogy megszerethess
s a titkokat súgjam,
lennék a csöndhöz társad,
ha nem únnád,
nyári-kék zápor, hogy veled legyek,
s lennék térdrebukott angyal az éjben,
aki megbocsát miattam neked.
Ha mindent adhatnék neked,
rózsacsokrot hoznék naponta,
az ágyadba ezernyi puha szirmot
hordanék nagy halomba.
hoznék messzi dörgést, csendes esőt,
hogy dédelgessenek álmodba,
ringva..
zöld fűből szőnyeget
terítenék lábad elé,
hogy álmodozva megpihenj,
míg véd egy ősöreg fa árnya,
ölel a színes őszi pára.
Hoznám az óceán hullámait,
elűzném a tűző napot,
befognám én a teliholdat,
és azért mondanék imát,
hogy tudjam, szíved mire vágy.
Ha mindent adhatnék neked,
mindezt begyűjteném,
de ha az adomány csak egy dolog lehet,
a szívem adnám néked én,
melyet feszít a szeretet,
hiszen már úgyis a tiéd.
xMagazin
Offline
