Regisztráció  Belépés
aranyoslila.blog.xfree.hu
"Irigyen tisztelek költőt és festőt, ki helyettem mutatja meg, hogy mi lakik mélyen a szívemben"... (Dusán) Aranyosi Violett
1971.07.01
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/16 oldal   Bejegyzések száma: 152 
Negyven év múltán...
  2017-09-16 21:49:00, szombat
 
 


Geisz László:

Negyven év múltán...


Emlékszel még
a nyári délutánra,
mikor megleltük
ezt a kispadot?
Mikor a szívünk
sarkig volt kitárva,
és egy bárányfelhő
az égen ballagott.

Kék volt az ég
míg itt ültünk mi ketten,
erzsébet-kerti
kis platán alatt.
Én emlékszem még,
oly´ szerelmes lettem,
hogy ki sem hevertem
a negyven év alatt.

A kis platán
mára nagy fává érett,
emlékeimet
még ma sem hagyom.
Látod, hogy milyen
rövid ez az élet?
Őszen üldögélek,
most itt a kispadon.






 
 
0 komment , kategória:  *Vers - költő - G*  
Csodálatos ősz...
  2017-09-06 20:54:49, szerda
 
 


Geisz László:

Csodálatos ősz...


Csodálatos őszi kora este
ezer színben pompázik a táj.
Az ég alján a Nap fáradt teste
fejét lehajtva
pihenne már.

Őszi szellő suhan át a téren
meglebbentve fák rőt levelét,
és az egyre halványuló fényben
dallamát zengi
erdő és rét.

Lábam alatt lyukas dió roppan,
enyhe szellő ringatja a fát.
Árokszélen vadgesztenye koppan,
levetni készül
tüskeruhát.

Nap sugarát szűk marokkal mérik,
harang kondul a domb tetején.
Őszi lankán édes szőlő érik,
nem éhezik már
a seregély.

Őszi égen felgyúlnak a fények,
levelet már nem kerget a szél.
Éjféltájban elhalkul az élet
és a természet
pihenni tér.






 
 
0 komment , kategória:  *Vers - költő - G*  
Eső...
  2017-07-22 21:42:32, szombat
 
 


Grósz Dávid:

Eső...


Megtisztítja a lelked,
Szíved mutatja hol a helyed,
Kopogásait az ablaküvegen jó hallani,
Mint éjszaka a csillagokat bámulni.

Eső, mely az égből ered,
Megtisztítja a lelked,
Eltávolít mindent, ami fáj,
S megjelenik a szivárvány.






 
 
0 komment , kategória:  *Vers - költő - G*  
A legszebb asszony dalaiból...
  2017-07-09 17:52:08, vasárnap
 
 

Gróf Vay Sándor:

A legszebb asszony dalaiból...

I.

Néha úgy érzem, nem szeretlek,
Mintha emlékedet feledném -
Vagy mint álom tűn csak nekem fel
Elhagyott magányos estén.

Midőn csönd száll a mély vizekre
S megzendűl a hab lágy zenéje,
Az egész múlt... úgy tetszik hogy már
Mindörökre mindennek vége.

II.

Mintha többé soh' se látnálak . . .
És mégse fáj e gondolat
És szemem nem ejt egy könnyet sem
- Hullatott már elég sokat. -

S száraz szemmel és hideg szívvel
Úgy gondolnak vissza rád,
Mint egy eltűnt szép árnyra, melyet
A való vissza már nem ád.






 
 
0 komment , kategória:  *Vers - költő - G*  
Ha sötét napok jönnek...
  2017-05-30 21:33:24, kedd
 
 


Gajdó Zoltán:

Ha sötét napok jönnek...


Van úgy, hogy sötét napok jönnek,
Van, hogy dolgok összetörnek.
Van, hogy nem látni az utat,
S minden arrafelé mutat,
Hogy fel kellene már adni.
De ha reményed nincs, nem vagy te senki!

Van, hogy bezárt ajtók előtt állsz,
Toporogsz előttük, vársz, s fel-alá járkálsz;
Van, hogy minden tű téged szúr meg,
S úgy érzed, hogy ez csak a legkevesebb:
Mert minden kóbor kutya téged ugat, s harap.
De remény nélkül, mégis, mondd csak meg, mid marad?

Mert minden hajnal előtt sötét az éj,
S mielőtt a napsugár bármit elér,
Az éjszaka akkor a leghidegebb,
Ha megjelenik a hajnalpír keleten,
S a melegség lassan átjárja a tested.
Addig meg a reménység tart tüzet benned!






 
 
0 komment , kategória:  *Vers - költő - G*  
Virágszüret...
  2017-05-24 18:53:33, szerda
 
 

Guilleume Apollinaire:

Virágszüret...


Kedves, virágokat szedni jöttünk a kertbe,
Tudod, mennyi virág, hány tearózsa, mely
Hajad díszíti, hány szerelmes rózsa kelyhe
Pusztul nyaranta el?

Szél támad, szárukat vadul tépi-cibálja.
A rózsák szirma az utak sarába hull.
Ó kedves, szedd le mind, hisz álmaink virága
Holnapra megfakul.

És tedd vázába mind: az ajtókat bezárjuk,
S gyászolva holt napunk, bágyadt-kegyetlenül
Nézzük majd kínjukat, míg szerelmi haláluk
Lassan beteljesül.

Szép önzőm, lám, a kert kopár, díszét leszedték.
Elszállt a pilleraj, más virágok után,
S ezután a szomorú kertbe éjjeli lepkék
Látogatnak csupán.

S profán szobánk ölén a sok virág kiszenved.
Rózsáink szirmukat elejtik csendesen.
Ó sírj!...Minden virág, amely elhervad, egy-egy
Elhaló szerelem!

/Ford.: Rónay György/








 
 
0 komment , kategória:  *Vers - költő - G*  
Nélküled...
  2017-05-21 21:43:28, vasárnap
 
 



Gerencsér Andrea:

Nélküled...


Üres az otthonom,
üres a két karom,
üres most minden szó
remegő ajkamon.

Ordít a tenyerem,
ordít a vánkosom,
ordít a szememben
a vérző fájdalom.

Zokog a félhomály,
zokog a szerelem,
zokog a gyertyaláng
nélküled lelkemen.
 
 
0 komment , kategória:  *Vers - költő - G*  
Csak szeress...
  2017-05-12 22:07:21, péntek
 
 


Garai Katalin:

Csak szeress...


A magányosságból nekem már elég,
amire vágyom: szíved szerelmével ölelj át,
halk szavaiddal néha kérdenéd:
"Mi kell édesem, mondd, mi fáj?"

Mint egykor boldogságunk tavaszán,
megfáradt kezed cirógatna csendesen,
fejemet az öledbe hajtanám,
s nem fájna már semmi sem.

Fejemet az öledbe hajtanám,
és nem kívánnék tőled semmi mást,
a csókjaidat már nem is óhajtanám,
csak a szerelmes cirógatást.

És ahogy álmos gyerekszáj dadog,
gügyögnék hozzád, mint egy kisgyerek:
Én mindig jó voltam... és jó vagyok...
mindig jó leszek... csak nagyon szeress!
 
 
0 komment , kategória:  *Vers - költő - G*  
Már érzem...
  2017-05-09 21:51:20, kedd
 
 

Grigo Zoltán:

Már érzem...


Már érzem bőröd bársonyát,
ma este nem gyújtok mécsest,
szememben még lobog a láng,
szemedben égnek a fények,
magamba szívom illatod,
érzem ízedet nyelvemen,
hajam borzolja sóhajod,
vállamon kicsit megpihen,
tenyerembe feszül tested,
ívben meghajlik mint a nád,
húrokat penget a kezem,
érzékeinknek dallamát,
lángot lehelünk egymásra,
vadul száguldó szeleket,
korbácsolunk vitorlákat,
fonódunk mint a kötelek,
száguld ereinkben a vér,
szerelmet markol tenyerünk,
amikor szívünk összeér,

végtelen időt ölelünk.






 
 
0 komment , kategória:  *Vers - költő - G*  
Az élet sóhaja...
  2017-05-09 21:30:22, kedd
 
 


Grigo Zoltán:

Az élet sóhaja...


Voltam már láng, és voltam szélvihar,
most magányos kőbe zárt csend vagyok,
az idő koptat, de még élni hagy,
bár árnyéka már csendben rám hajolt.

A múló élet, mint egy porszemet,
felkap magával, és visz tovább,
lelkemben rezgő apró gyöngyszemek
hevernek végtelen út porán.

Medrében görget az életfolyó,
apró kaviccsá mossa szívemet,
egyre kisebb, de örök álmodó,
bár sötétben már néha megremeg.

Ha útja végén a mélybe csobban,
az égen egy újabb csillag kigyúl,
ha utoljára még egyet dobban,
mielőtt a víz felette elsimul.

Az örök csendben talán megértem,
minden elmúlik egyszer, tovaszáll,
de mégsem megyek el üres kézzel,
magammal viszem az élet sóhaját.


 
 
0 komment , kategória:  *Vers - költő - G*  
     1/16 oldal   Bejegyzések száma: 152 
2017.08 2017. Szeptember 2017.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 2 db bejegyzés
e hónap: 240 db bejegyzés
e év: 1868 db bejegyzés
Összes: 10351 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1105
  • e Hét: 1105
  • e Hónap: 25370
  • e Év: 305101
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.