Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
1955.05.17
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 25 
Betlehemes
  2016-12-14 12:48:27, szerda
 
  Váci Mihály

BETLEHEMES

Fehérszakállas mennyek bóbiskolnak
a törten megkönyöklő tornyokon.
Pillámra hull virágzón és elolvad
a súlyos égből egy könnyű szirom.

Elhangzott lépteket őriz a mellem,
szemem gyerekkori csillagokat.
Három fáradt bölcs kételkedik bennem
a betlehemi fényesség alatt.

Létek-fehér tájon át sorakozva
a gyermekkorba tartó lábnyomok,
a harangzúgás hömpölyögve hozza
a fény gyűrűin ringó templomot.

Báránybéléses köd borul a tájra;
kifordított kucsmákban állanak
az oszlopok; vasalt csizmátlan járja
a kopogós földet a fürge fagy.

Mindnyájunk szíve ma-született Jézus,
imádatlan, meztelen didereg.
Várja köré terelt örömök nyáját,
hogy forró párát ráleheljenek

Parasztok, pásztorok ájtatos gondban
virrasztanak, - szemük a csillagon;
jönnek vörös fényét követve: - hol van,
amire oly rég vár a bizalom.

 
 
0 komment , kategória:  Váci Mihály versei  
Messze-hívás
  2011-07-19 13:24:23, kedd
 
  Váci Mihály

Messze-hívás

A fű zölden kiált,
kéken suttog az ég,
mint hívó trombiták,
harsog a messzeség.

S az erdők felszakadt
sötétkék sóhaja,
a hegyek bágytag,
kékellő kórusa!

A szél, a lágy vonó,
hegedül csábítón
a halkan dúdoló
nyírfa-ág húrokon.

És ellágyul a föld
amerre elmegyek,
elém omlik a rög,
csendben peregni kezd.

Előttem fű fakad,
a nyomomban virág;
a föld is meghasad,
ha várok még soká!
 
 
0 komment , kategória:  Váci Mihály versei  
Anyám, add ránk áldásodat!
  2011-07-10 12:24:48, vasárnap
 
  Váci Mihály

Anyám, add ránk áldásodat!

Ül az Anyám a templomban,
térdeplő, guggoló padban.
Imádkozik s feleletre
sem méltatja az isten, de
ő szegényke egyre szédül
a távoli üdvösségtől.

Szegény, papot, - énbelőlem! -
azt akart nevelni ő. Nem,
nem azért, mert a szentegyház
hatalmát vagy tán ilyen más
szervezetet támogatna,
csak mert azokról hallotta,
hogy áldott gyertyák fényénél
mind isten nagy bőségén él.

Nem lettem pap. Térítgetni
nem fogok, - sem engem senki.
Csak egy nagy missziót bánok:
egy meleg, csendes világot
nem jártam be, térden, kérve,
térdeplő mély alázattal,
nem rogytam le lágy szavakkal
anyám előtt, és szívemre
tett kézzel az én hitemre
forró szóval nem eskettem
azt, kit annyira szerettem.

Nem istenét elrabolni,
sem szép hitét letarolni
nem akartam: - nem lehet
úgysem azt a nagy eget
benne elérni s rombolni.

De az fáj, jaj! csak az fájna,
ha meghalni úgy találna,
hogy mindarra, mit én hittem,
hiszek, s mire sorsom tettem,
áldását ő nem adná rá,
két szent karját ki nem tárná,
mosolyogva, életünkre,
s nem tenné kezét fejemre,
elrebegve:- "Hát segítsen
meg titeket a jó Isten!"

Ó, mert akkor, tudom, biztos
győz, ami küszködik itt most:
- hogyha ő és minden anya
mireánk áldását adja:
ha minden egyszerű ember
mélyen meghatódva felkel,
s karjaikat felénk tárják:
- Legyen munkátokon áldás!
 
 
0 komment , kategória:  Váci Mihály versei  
Pipacsok a búzamezőben
  2011-06-06 12:20:40, hétfő
 
  Váci Mihály

Pipacsok a búzamezőben

Búza, búzakalász!
véle szél hadonász:
hajlik, lengedezik,
amíg cseperedik.
Búza, búzakalász.

Színe még nem arany:
mint a fű, csak olyan.
Szerte búzamező
zöld színben repeső,
- színe még nem arany.

Amíg érik a mag,
lassan, jó nap alatt,
- könnyű kis pipacsok
szirma, lángja lobog,
amíg érik a mag.

Messze virítanak.
Lenge szirmaikat
rázva vérpirosan,
mag felett magasan,
messze virítanak.

Tőlük piros a táj!
_"Ime itt van a nyár!"
Őket nézegetik,
szép csokorba szedik.
Tőlük piros a táj.

A zöld búzamezők,
észrevétlenek ők!
De lehull a pipacs,
s felragyognak a nagy
érett búzamezők!
 
 
0 komment , kategória:  Váci Mihály versei  
Bodza
  2011-06-06 12:13:36, hétfő
 
  Váci Mihály

Bodza

Virágodat a méh kerülte,
nem tépték, mint az orgonát:
kalapjához senki se tűzte,
s nem szívta senki illatát:
mert május-esten, mikor sírnak
a holdfény-húrú hegedűk,
ki is kötözné bús csokornak
lelked , a fürtös-keserűt?

Míg tavasszal körüllobog
a Föld övén virágok lángja,
és bűnbe hullott angyalok
vér-ajkával suttog a mályva,
ökölnyi tűz-parázs a rózsa,
a pipacs ég, mint könnyű seb:
- kertek alól zokogva hozza
a szél tömjénes ihleted.

Ó, te földben megfogant átok!
Milyen sors ültetett, milyen
kín facsar ágadra virágot,
mit nem vesz észre senki sem.
Virágba borulni-bomolni,
csak magadnak, mert úgy sem lát más!
Nem a hervadás tud gyilkolni,
de ez a hasztalan virágzás!

Fűnek, gaznak te magas voltál.
Te már tudtad, hogy mi a Nap.
Kiket taposnak, kikre por száll,
felsziszegtek rád:- Te fa vagy!
S nem voltál elég magas fának,
mert nem érted el az eget.
Ágaidra sasok nem szálltak,
így hívtak:- Ó, csak bodza ez!

Erdőkbe vágytál, ligetekbe,
hervadt kertekbe legalább,
vagy csak oda, hol útkeresztre
szórod fürtöd virágporát:
hegyek felé húzó fasorban
estek patkónyomát követni,
a csillagokkal egy csokorba
kötözve - lelked ellehelni:

a lehunyódó ég szemét be-
pillázni, mint a jegenyék,
elzokogni ezüstbe égve
porlepte füvek énekét:
lángjegenyék kivont-kard lelkét
vágytad, kik utak elején
megnyíló egekbe vezették
a tájat a tavasz szelén.

De megmaradtál egyedül,
átkok, panaszok görcsös bokra,
aki csak térdelve feszül
árkok partján a viharokba.
Botladozó, tördelt zarándok,
árnyak nagy kazlai alatt,
keserűn áldod a világot,
s szórod rá csillagaidat.
 
 
0 komment , kategória:  Váci Mihály versei  
Semmi az egész
  2011-06-06 10:13:01, hétfő
 
  Váci Mihály

Semmi az egész

Várom, hogy visszatérj,
szótlan szemembe nézz,
mosolyogj szomorún:
- Semmi az egész!

Semmi az egész .
Minden volt - ennyi lett!
Vezess már haza engem.
Szorítsd a kezemet.

Éjjelenként majd néha,
ha erősek leszünk,
amit remélni kellene
- arra emlékezünk.
 
 
0 komment , kategória:  Váci Mihály versei  
Május
  2011-05-03 11:09:07, kedd
 
  Váci Mihály

Május

Széles szeleket
az ég tereget:
kibomlik a fény lobogója.
Tapsos levelek
csapnak tenyeret:
fellép a Nap a magas dobogóra.
Láng jegenyék
friss lelke ég,
kifeszítik az égre az út-szált,
és sorakozva
mennek a dombra,
s kivágják az égre a harsona hurrát!
Himnuszokat énekelők,
mennek a felkelt tájak előtt:
madarat csalogat zokogásuk.
Viharban vezérek.
A szelekbe tévedt
bokrok bodorodnak utánuk.
Szítja az álnok
szél bennük az álmot:
üvölteni, fájni,
a fényre kiválni!
- Gyökerüknél fájnak az árkok.
Gyönyörű göngyölű
fátylakban az akácok, az áldott arák,
mennek a mennynek
elérni a fényre kitárt kapuját.
Fésülve a fűzek,
az aranyhajú szűzek:
rajtuk a rügyek aranykönnye patak:
hegedűlik
a fejfákra kottázott dallamokat.
Parti angyalraj:
égtüzű hajjal
tettenérve remegnek a nyírfák:
térdeik közt
feszített ki a szél sikolyos hintát.
A büszke ekék
tekintete ég,
s a gazok gyökerét szaggatva vonulnak.
Utánuk örök
sorban a zömök
barázdák egymás vállára borulnak.
Esküre ujjak:
a fényre kinyúlnak,
fogadalmat súgnak, a hű búzaszálak:
s a tavasz írt
jelszavait
egekre terítve a vadludak szállnak.
 
 
0 komment , kategória:  Váci Mihály versei  
Az engesztelő táj
  2011-04-09 16:45:43, szombat
 
  Váci Mihály

Az engesztelő táj

Az ég oly kék volt, mint egy emlék,
mely tünődő szemen suhan.
Merengett a mély végtelenség
áttetszőn, gondtalan.

Mint kemencék körül a jó szó,
a föld meghatottságtól volt meleg:
s amelyből a csitító csók jó,
a táj dédelgető ölébe vett.

Éreztem elgyöngülve: - átölel,
oly lágyan vonz magához, óva:
hálózó ujjait kutatva fonta
össze remegő szívemhez közel.

S mesélt a táj! - A szoknyához bújt
gyermeket ébresztgette bennem,
mikor még szopotatott a rossz múlt,
s más ízeket nem ismert nyelvem.

Ráncaiból hízelgőn szedte
elő a homokbányát, pázsitot,
mutogatott csivogó ereszekre,
ismerős udvarokba benyitott.

Elém rázta eper selymes ágát,
a kocsit kitolta a szín alól,
és meleg, álmos, szalma szagú párát
kérődző csendben rám lehelt az ól.

Pitypangról fújt arcomra lágy pihéket,
kalásszal csiklandozta nyakamat,
fejem alá ágyalt meleg kévéket,
dudorászott velem kazlak alatt.

Hogy ez sem használt, kérges fába karcolt
szívet hozott, mit beszőtt a moha,
s ott hagyott súgva: - "Emlékszel? Tavasz volt!"
s már meg-megfogott kerítő szava.

Bevallom, néha meghatott: mutatva
bicegő kis ösvényt halk halmokon,
melynek meleg porában, ahol futottam,
még őrizte botló lábnyomom.

Csak erre várt, hogy kicsit meghatódjak
az öntudatlan gyermek-éveken.
- "Látod, azok az évek szépek voltak!
Szívedben béke - s mégis győzelem!"

Ekkor eszméltem: - kerítő anyóka!
hogy megbocsássak, azért hízelegsz,
azért kell e sok gyermeki ciróka,
hogy felejtsem a szenvedéseket?

Ilyen játékkal nem hatsz meg: - felnőttem!
Beszélj komolyan - talán engedek.
Gyárak zúgásával engesztelj engem,
s végtelen rozstáblákkal hízelegj.
 
 
0 komment , kategória:  Váci Mihály versei  
Tavaszváró
  2011-04-09 15:16:37, szombat
 
  Váci Mihály

Tavaszváró

Töltésoldal, tördelt akácos,
a sínnel fut, mint a puli,
a fürge gyalogút: földöntúli
csillag vezet az állomáshoz.

A szél ujja veri keményen:
s az útra tűzött nyárfasor
suhogva, mint a hárfa szól:
gyökerek fogóznak a mélyben.

A kukorica rendezett seregben
visszavonul- a tarló néha lángol:
mint csiga szarva:- a világból
az útak visszahúzódnak ijedten.

A zúgó erdők zöld-kék áradása
a föld alá visszaszivárog:
a táj kiszáradt meder, csorba árok,
s a szárazon maradt hal csillanása

minden levél.- A földbe eke vág,
az arcba ránc, és fájdalom a szívbe.
Az ember alig bírja eleinte,
de aztán tűrhető lesz a világ.
 
 
0 komment , kategória:  Váci Mihály versei  
Bodza
  2011-03-07 15:00:34, hétfő
 
  Váci Mihály

Bodza

Virágodat a méh kerülte,
nem tépték, mint az orgonát:
kalapjához senki se tűzte,
s nem szívta senki illatát:
mert május-esten, mikor sírnak
a holdfény-húrú hegedűk,
ki is kötözné bús csokornak
lelked , a fürtös-keserűt?

Míg tavasszal körüllobog
a Föld övén virágok lángja,
és bűnbe hullott angyalok
vér-ajkával suttog a mályva,
ökölnyi tűz-parázs a rózsa,
a pipacs ég, mint könnyű seb:
- kertek alól zokogva hozza
a szél tömjénes ihleted.

Ó, te földben megfogant átok!
Milyen sors ültetett, milyen
kín facsar ágadra virágot,
mit nem vesz észre senki sem.
Virágba borulni-bomolni,
csak magadnak, mert úgy sem lát más!
Nem a hervadás tud gyilkolni,
de ez a hasztalan virágzás!

Fűnek, gaznak te magas voltál.
Te már tudtad, hogy mi a Nap.
Kiket taposnak, kikre por száll,
felsziszegtek rád:- Te fa vagy!
S nem voltál elég magas fának,
mert nem érted el az eget.
Ágaidra sasok nem szálltak,
így hívtak:- Ó, csak bodza ez!

Erdőkbe vágytál, ligetekbe,
hervadt kertekbe legalább,
vagy csak oda, hol útkeresztre
szórod fürtöd virágporát:
hegyek felé húzó fasorban
estek patkónyomát követni,
a csillagokkal egy csokorba
kötözve - lelked ellehelni:

a lehunyódó ég szemét be-
pillázni, mint a jegenyék,
elzokogni ezüstbe égve
porlepte füvek énekét:
lángjegenyék kivont-kard lelkét
vágytad, kik utak elején
megnyíló egekbe vezették
a tájat a tavasz szelén.

De megmaradtál egyedül,
átkok, panaszok görcsös bokra,
aki csak térdelve feszül
árkok partján a viharokba.
Botladozó, tördelt zarándok,
árnyak nagy kazlai alatt,
keserűn áldod a világot,
s szórod rá csillagaidat.
 
 
0 komment , kategória:  Váci Mihály versei  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 25 
2017.03 2017. Március 2017.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 13 db bejegyzés
e hónap: 297 db bejegyzés
e év: 551 db bejegyzés
Összes: 7148 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1772
  • e Hét: 6655
  • e Hónap: 68156
  • e Év: 157444
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.